(1777) Levél Amerikából

Tibor bá’ online

 

„Kaptam egy levelet Amerikából.” Gyakran kapok leveleket innen-onnan, de ez most különösen aktuális, mivel már majd egy millió magyar keresett magának másik hazát, mert „itthon csak nyomorogni lehet”. Nem tudom, hogy így van-e, de ma délelőtt voltunk az Auchanban, ahová ezrek érkeznek gépkocsival, alaposan bevásárolnak, majd újabb ezreknek adják át a helyet. Ki az, aki nyomorog? — Mindegy! Itt a levél szóról-szóra.

~q191Az USA Politikai és törvényhozó szinten deklarálja az egyén mindenek fölöttiségét. Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogyan szorulnak kiszolgáltatott helyzetbe, és hogyan semmisülnek meg az egyének. Gondoljuk bele, mit érez a magyar emigráns, amikor megpillantja a Szabadság-szobrot, és a „korlátlan” lehetőségek, az ígéret földjére lép tele becsvággyal, nagy-nagy tervekkel, világváltó energiával. Eltelik némi idő, amíg itt a 80-100 emeletes felhőkarcolók tövében rádöbbennek, hogy egy felfoghatatlan méretű országban, azaz százmilliókat mozgató, tökéletesen szervezett erők húsdarálójába hullva- mit ér az egyes ember? Aki ráadásul magyar, tehát idegen, aki bármennyire törekszik a beilleszkedésre a helyiek számára élete végéig jövevény marad. Bármit tesz, bárhogy törekszik ő marad a jövevény, az idegen.

Személy szerint én nagyon rosszul érzem itt magam. Persze, hogy magas az életszínvonal, sőt nagy a pazarlás. Valamikor elképzelni sem tudtam volna, hogyan lehet ilyen gazdagságban rossz közérzettel és tele szorongásokkal élni. Csak mostanában kezdem megismerni az amerikaiakat, akik úgy általában tele vannak ellentmondásokkal. Ugyanúgy hajlamosak részvétre, együttérzésre, mint brutális kegyetlenségre. Életünk elvesztette értelmét, végleg felszívódtunk az idegen semmibe. Legbelül minden emigráns szerencsétlen, nyomorult, amit persze tagad , de el ne hidd neki, hogy jól érzi magát ebben a hazátlanságban .

Az első nemzedékről beszélek, rólunk, akik áltatjuk magunkat. Nem vitás, aki keményen dolgozik és van egy kis szerencséje az jól él, nem hazai még itteni viszonylatban is viheti valamire. Kapkodunk mindenhez, ami igazol, vagy legalább bele lehet magyarázni, hogy igazol. Minden emigránsnak olyan érvrendszere kérgesedik ki, olyan szilárd logikai építmény, olyan sündisznóállás, hogy azt észérvekkel nem lehet megingatni. De akkor jönnek a pillanatok, amikor szerencsétlen nyomorultnak érzem magam, és ezzel az érzéssel nem lehet vitatkozni.

Mindnyájan szerencsétlenek vagyunk, de nem mindnyájan valljuk be se egymásnak se pedig az otthoniaknak, nekik a legkevésbé. Vannak a kivándorlásnak olyan velejárói, amelyet a kikívánkozók a „távoli fű zöldebb” bűvöletében nem láthatnak. Gyermekeink világnézete rendszerint a miénkhez hasonló, tudnak valamennyit magyarul és jóindulattal, szeretettel gondolnak Magyarországra. De ők nem annak a hazának a gyermekei. Itt születtek és Magyarország  már nem az ő hazájuk. Az ő számukra nem jelentenek semmit azok a kedves versek, írások, melyek között mi felnőttünk. Bizonyos mértékig „idegenek vagyunk egymásnak” s ezt a köztünk levő kulturális különbséget sehogyan sem lehet áthidalni. Mi átplántált, ám gyökértelenek vagyunk.

Ezek az érzelmek sokkal mélyebben sajognak, mint ahogyan azt elképzelni lehet. Van bennünk egy mélyen érzett honszeretet, ami normális embernél természetes, amire nem gondolnak a minden más szempontot félretevő, csupán azonnali, önző, anyagi érdekekért kapkodók.

Kamaszkori fellobbanásokban olyan gyakori, hogy szinte már természetes, hogy egy érzelmi-gondolati hullám, a hangulati hatásokra fogékony lélekben végigsöpör, s egy vérszegény szálacska pillanatnyilag minden egyéb köteléknél erősebbnek tetszik. Egy futó nyári kaland olasz sofőrje, francia tengerésze, a beat, a pop, a hippi, a romantika, külföldi nagybácsi, rokon, ismerős biztató vagy dicsekvő levele elég lehet ahhoz, (minél sivárabb valakinek az érzelmi, értelmi világa annál inkább elég ahhoz) hogy minden egyéb kötelék „engedjen”. Amely a családhoz, a szülőföldhöz, a barátokhoz, ismerősökhöz, a hazához fűz.

Átmenetileg elég lehet. Valameddig. Amikorra azután az érzelmi hullám lefut, s az ábrándok elfolynak a véznácska szál elsorvad magától. Az elszakított kötelékekről pedig kiderül, hogy elszakíthatatlanok. S ha könnyen engednek is, a lélek mély rétegeiben megfeszülnek, és később erősebben kötnek, mint valaha. Már hogyne csábítana sokakat maga a lehetőség, hogy megtakarítsák maguknak ezt a kemény munkát, áldozatot, és egyik napról a másikra fejest ugorhatnak olyan fejlett civilizációkba, „jólléti társadalmakba”, melyet hazájukban évtizedek múlva sem biztos, hogy megvalósíthatnak az utódok.

Noha e vonzás ellenében erős hatások érvényesülnek, az emberi kapcsolatoknak az együvé tartozásnak azok a pénzzel megfizethetetlen értékei, melyeket csak a hazai környezet nyújtja. Még a legelmaradottabb ország szülöttjének is csak a hazai környezet lehet. Sokan éppúgy képtelenségnek érzik, hogy hazájukat, a szűkebb-tágabb családi kört, barátokat, ismerősöket, szülőföldjüket elhagyják anyagi jóllétért, mint egy gyermeknek megszökését módosabb szülők gyermekeként. „

Szokás letagadni, elleplezni a honvágyat, mint otthon a szerelmet, mint napjainkban minden nagy érzést, elérzékenyülést. A hűtlenség emberi vonás, hűtlenség a szerelmeshez, a házastárshoz, a szülőföldhöz, hazához. De idős korban a hűtlen természetűeket is elfogja a honvágy. Ha vannak gyerekei, azért mert eltávolodtak a gyermekei. Még inkább az unokái, az itt születők, nevelkedők már nemcsak más nemzedék, de más nemzet, más kultúra, más faj. Szülők és gyermekek már álmodni is más tájakról és más nyelven álmodnak. A gyermektelen öregekben még inkább feltámad a honvágy. Meglehet nem is a vágy vonzza őket a szülőhazába a maradék rokonaik, ismerőseik körébe, hanem a menekülés ösztöne taszítja az irtózattól, a szánalmas és végleges megsemmisüléstől, amely idegen földön, idegen környezetben, süket és közönyös idegenek között vár minden gyökere-szakadt, és még elfajzott gyümölcsöket sem hozó bevándorlóra.

Rettenetes dolog, ha nincs gyökerünk a világban, otthontalanok vagyunk, elszigetelődünk, nem vagyunk a helyünkön. Egy olyan országban élünk, amihez semmi közünk. Apa, anya, nemzetség, barátok nélkül. Anélkül, hogy megvethetnénk a lábunkat a földön.  Én már sohasem leszek amerikai. Nekem csak egy szívem van és az magyar. Az én édes hazám nem az Államok, hanem Magyarország és én ezen nem akarok, de ha akarnék sem tudok változtatni. Én a legszívesebben ma is ott élnék.

 Az emigráció a súlytalanság állapota. Szabadulni a kényszerű gravitációtól, a SZABADSÁG fölemelő, hatalmas élményszerű illúzióját adhatja, ideig-óráig. Mert az emigráns egyre rosszabb közérzettel, egyre magányosabban lebeg az űrben. Ha azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk élők nincsenek egy hullámhosszon velünk, nem értenek meg, az még rosszabb mintha teljesen egyedül lennénk. A magányosságot nem oldhatja fel akárki.

Van valami mélységesen erkölcstelen és lehangolóan primitív abban, ahogy némelyek az új haza gazdagságait fitogtatva becsmérelik az óhazát. Fel nem merül bennük, hogy ők csak beültek a készbe, és ezzel az alaptalan gőggel mindent saját érdemeként mutogatnak. Hat hosszú esztendeig laktam a kincses városban. Most a télen azonban újból megtámadott az a betegség, amely egyszer már elűzött a tengeren túlra. Igen, nyugtalan lettem és a betűk sem akartak tisztességesen sorba állni, ha dolgozni próbáltam. Ilyenkor vagy orvos kell az embernek, de még jobb, ha szárnya van, mint a vándormadárnak. Én a szárnyat véltem érezni a szívem két oldalán. Különös természetük van az ilyen szárnyaknak, mert minden irányítás nélkül oda repítik az embert, ahol a bölcsője ringott. Hiszen van-e jobb orvos a világon, mint az édesanya? És van-e egzotikusabb föld, mint a szülőföld? Erre magyarázatot nem lehet találni.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

44 gondolat erről: „(1777) Levél Amerikából

  1. Levél még jobban megerősít abban, hogy ne emigráljak itthonról…
    Összes „agitátort”, aki buzdítja a rokonait/ismerőseit a kiköltözésre, elolvastatnám ezt a levelet vele.

    Ismerősi/rokoni körben mindenhol azt látom, hogy bár jobban keresnek kint mint idehaza, de nem tudnak A-ból B-be jutni. Beragadnak a helyi alsó középosztályba, és ugyan úgy megy a mókuskerék hajtás, mint idehaza.

    Saját álláspont/tapasztalat, de akkor legjobb itthon élni, ha bevételei az embernek külföldről származnak, de itthon költheti el azt. Ha az embernek nemzetközi szinten is használható tudása van, pl mérnök, informatikus, grafikus, stb, akkor idehaza bőven jól megélhet a „kinti” fizetéséből.

  2. Hät ez a level gyönyörü, volt. Fennkölt, magasztos szavak erzelmi hurokat pengetnek. Kisse olyan erzesem van mintha a kormäny „Gyere haza fiatal” programjänak lenne a resze „Maradj itthon fiatal” cimmel.
    Persze sok igazsäg van benne, fökent a honvägyrol, ezt sajnos magam is megtapasztaltam. Azonban a mai fiatalok igen nehez helyzetben vannak. Ez az iräs azt sugallja nekik : Maradj itthon, elj honaprol – honapra, dolgozz minimälberert, adosodj el mint a szüleid. Megläsd meglesz a jutalmad, nem kell majd a honvägytol gyötrödnöd. Esetleg ha kivärod, mig öseid eltävoznak, megörökölheted a lakäsukat, häzukat, meg se kell erte dolgoznod. Igaz neha majd irnak a generäciotokrol egy – egy lesajnälo cikket, miszerint lustäk, elkenyelmesedettek, vagytok es egyältalän senki sem tenne a jövöjet a kezetekbe.
    Ha meg is szeretnetek sajät lakäst, kocsit /es nem managerek vagytok egy multinäl/ es külföldre mentek, hogy elöteremtsetek az ehhez szükseges anyagiakat, akkor az ehhez hasonlo iräsokbol kapjätok meg a magatoket…pedig ti nem akartok sokat, csupan önallo eletet, sajät lakäst.
    Az Ochanban, plazakban tapasztalt nyüzsges, a csili – vili autok sok esetben a „gentry” mentalitäs resze, ami otthon nagyon megy sokaknak. Ez azert nem minden esetben jelenti azt hogy van is mögötte valami, max jo nagy hitelek, meg elmaradt szämläk.

  3. Bravó Tibor bá! Ez remekmű!
    A fa alá teszem képletesen!
    És:
    KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

  4. 2:
    Zee! Egyetlen őszinte mondatod volt: „Persze sok igazság van benne, főként a honvágyról, ezt sajnos magam is megtapasztaltam.” A többi csak önigazolás. Káros önigazolás, amit mondj csak el naponta ötször önmagadnak, de ne szédíts másokat.

  5. 3:
    „Kellemes a dugás.
    A károcsony az legyen boldog!”
    – egy volt kollegám

    Emigrálni csakis a rendszeren kívül van értelme és olyan helyre, ahol ez többé- kevésbé működik.
    Pusztán azért, hogy még jobban „hajtsd a növekedést, pörgesd a gazdaságot” – mégha sokkal több pénzért is- semmi értelme.

  6. A szüleim a reptéren dolgoztak anno, így minden évben fejenként 2 garnitúra repjegyet kaptak, amivel az egész család elutazhatott. A fél világot bejártuk, és imádtam világot járni, de a legszebb nyaralási emlékeim a tiszafüredi sátras nyaralások voltak, ahol a barátaimmal horgásztunk, úsztunk, a saját készítésű nyíllal vadásztunk a pockokra és egerekre, és a tábortűznél a saját magunk által fogott keszegeket sütöttük parázsban.

    Egyszer kijutottunk Ausztráliaba is, Melbourne városban laktunk majdem 2 hónapig, a szüleim fontolgatták, hogy kiköltözzünk, ezért maradtunk ott addig. Régi 56-os menekült ismerősöknél laktunk. Nagyon tetszett, de nekem már 1 hónap után honvágyam volt, és szerencsére a szüleim is hasonlóan gondolkoztak, így végül is hazajöttünk.

  7. Szép írás…azok közül való, amit érdemes eltenni későbbi időkre. Mintegy lenyomatát, fényképét az elmúló jelennek…

    Hosszú évekkel ezelőtt tudni véltem, hogy nem oldódnak meg a gondjaim attól, hogy átviszem őket egy másik országba.
    Ha nem tudom idehaza, hogyan tudok egyről a kettőre jutni, kint sem fogok boldogulni.
    Ha idehaza nincs semmilyen ambícióm és nincsenek terveim és céljaim, amiket el akarok érni az életben, akkor jó eséllyel kint sem viszem majd semmire. Valószínűleg ugyanúgy a társadalom alján fogok vegetálni egész életedben.

    Abban az időszakban nevelkedtem, amikor még a közösség és a közösségi nevelés egyértelmű túlsúlya volt jellemző… ami a rendszerváltással megszűnt. Rövid idő alatt az egyén került előtérbe, és ma az egyén és az egyéni érdekek túlsúlyának korát éljük.
    Egyre inkább globalizálódó világunkban szembe kerül egymással az egyén és a közösség.

    Ezért is gondolom, hogy ez a honvágyról, Magyarországra szeretettel gondoló levél az utolsók egyike…

  8. És azért mondjuk már el, ha netán sikerül ezt a migráns csürhét többé kevésbé integrálni mondjuk Németországnak, -valljuk be ez a cél- és a szakipar bére leesik a felére, a német gazdaság tovább szárnyal, a többi’ vérszemet kap… ne folytassam, tehát van esély, hogy a balkáni munkavállalók jó részét hazavágják, mindjárt csökken majd a nyugatimádat.

  9. Ez nem önigazolás Tibor bá. Ma magyarországon egy átlagos fiatalnak esélye sincs arra, hogy önállóan megkeresse egy lakás árát. Egyszerűen ez a helyzet és nem tudom elhinni, hogy ezt te nem látod. Vagy nem akarod látni. Nagyokat írni a hazaszeretetről szép dolog, de sajnos a valóság az, hogy kénytelenek menni. Ha én nem tettem volna annak idelyén, még mindíg anyósék nyakán élnénk, másfél szobában négyen. Most a fiam van ebben a helyzetben. Igen az érzelmi oldala sajnos úgy van ahogy leírtad, meg kell szenvedni érte, de menni kell. Én egy év után az USA-ban szenvedtem a honvágytól, és mindíg mikor ujra útnak indultam elszorult a torkom. Azok akik már megteremtették az önálló élet feltételeit itthon, könnyen ítélik el azokat akiknek nincs más lehetőségük és menniük kell, ha mégoly nehéz is.Igazságtalan dolog azt elvárni tőlük, hogy pl. hazaszeretetből feladják az önálló élet lehetőségét és a szüleik nyakán tengődjenek.
    Ezek őszinte mondatok voltak. Az életem erről szólt, mindíg mennem kellett, mert nem volt más választásom – nincs más választásuk.
    De tudod mit? Ha van javaslatod a mai magyar fiataloknak, hogy hogy szedjenek össze itthon annyit amivel elkezdik az önálló életüket, szívesen veszem. Igen is menjenek, nekik is joguk van egy saját otthonhoz, ha hajlandóak megdolgozni érte. Éljenek itthon, mint én is, de ott keressék meg a rávalót ahol tudják. Ha ez évekbe tellik és külföldön, akkor legyen úgy. Ez semmi más mint alkalmazkodás a körülményekhez. Welcome in the reality.

  10. 9.Zee

    Szerintem senkinek se azzal van a baja, ha valaki kimegy pár évre egy kis pénzt összeszedni és aztán itthon újrakezdeni, de már saját ingatlannal pl.
    De az a helyzet, hogy akik végleg kiköltöznek érdekes módon azok pont azok, akiknek itthon se volt kilátástalan az életük, csak egyszerűbben akartak élni, kellett nekik az új autó, az évenkénti tengerparti nyaralás, a síelés stb.

    Akik csak egy kis tőkét akarnak összeszedni, azok általában hazajönnek pár év után. Akiknek semmi sem elég, azok meg kint maradnak és onnan osztják az észt.

  11. 9.Zee
    Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak, akik egyetértenek a gondolataiddal…

  12. …de hagy ismételjem magam:

    “Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez.” (Sinkovits Imre színművész)

  13. 9:
    1953-ban 780 forintot kaptam kézhez, amiből anyámnak leadtam 400-at. A maradék annyira kevés volt, hogy az eltört szemüvegemet nem tudtam megjavíttatni, a kilyukadt cipőmet nem tudtam megtalpaltatni. Szobám nem volt a konyhában aludtam egy kinyitható fotelágyon. A konyhaasztalon tanultam vacsora után. Meleg víz nem volt. Szombaton lavórban melegített vízben „fürödtem”. Erre jött 3 év katonaság, ahol havi 30 forint volt az illetményem, ami még a villamosra se volt elég az eltávozásaim során. 56-ban külföldre távoztam, dolgoztam, tanultam, majd hazajöttem a nyomorba. De nem hazaszeretetből, amit soha se prédikálók. önvédelemből mert nem vagyok hajlandó szenvedni. Tedd fel magadnak a kérdést, mi az élet célja? Egy BMW a segged alá, hadd egye a szomszéd Pistát a fene (akinek nem mondod meg, hogy 8 évig fizeted a részleteket), vagy hogy kellemesen érezd magad. Mondjuk a haverokkal egy borsodival a kezedben, nézve, hogyan nyer 100 év után végre a magyar csapat. Vagy drukkolva Hosszúnak a második világcsúcsnál?
    Aztán a 60-as években a munkahelyemen körülöttem mindenki 1500 körül keresett, mindenki a szülei lakásában élt, mindenkinek volt beadott lakás igénylése, de közben meló után hajóval mentünk le Pestre, beültünk egy cukrászdába és miénk volt a világ. Ha volt kivel dugni, akkor meg kellett kérni s szülőket, hogy menjenek moziba. Soha, senkinek se jutott eszébe, hogy Németországba milyen faszán élnek az emberek. Mi itt éreztük magunkat jól, ami nem függ a fizetéstől, csak akkor ha a rendszer az állandó fogyasztásra ösztönöz.

  14. Nem tudom az én esetem menyire reprezentálja az átlagot, mindenesetre szembemennék azzal az állítással, miszerint a hosszabb távú/végleg kiköltözők a luxus és az autó+nyaralás látszatjólét fenntartása miatt maradnak kint.

    Kisvárosi, amolyan polgárosodó, de a paraszti kultúra végnapjaiba még éppen belekóstoló, elvált szülők gyerekeként sosem dúskáltunk az anyagiagban, viszont cserébe nem is éheztünk. Volt saját termés, és a nagyszüleinknél, falun töltött hétvégék után busszal/gyalog hazacipelni a súlyos élelmiszercsomagokat 8-10 éves koromtól kezdve (ezért lett akkora a vállam).

    A 90-es évek első felét írtuk, nem volt semmi luxus. A 93-as karácsonyi ajándékra mai napig emlékszem 1-1 műanyag flakonos 0,33 literes 7 UP üdítő. Nővéremmel annak is örültünk, mialatt más iskolatársak dicsekedtek a luxusjátékaikkal.
    De ugyebár ahogy nő a gyerek úgy nőnek az igények is, de megszoktuk hogy a lehetőségeink korlátozottak, bár a nagyszüleinkre anyagiakban is sokat számíthattunk. 13 évesen az első, már akkor is kiöregedő használt számítógépemért 2 hétig kapáltam a kukoricásban hajnaltól kora estig Mezőpeterd határában.

    Vigyáztam a pénzre és egészen kicsi koromtól kezdve gyűjtögettem, viszont kisebb sikerélményeken kívül mindig elment a megtakarításom, pedig ekkor már főiskolás voltam és mellette dolgoztam diákként. Minimális szórakozáson kívül minden pénzem elment a tandíjra, könyvekre, utazásra (40 km-es buszbérlet 45 helyett, hogy 2008-ban is havi 320 Ft-ot spóroljak, a többit lebicikliztem hóban-fagyban).
    Az utolsó tandíjat már csak a szűk szeretteim anyagi támogatásával tudtam befizetni.

    2009. nyarán államvizsgáztam, akkoriban már majdnem 1 éve válság volt, nem akartam tovább küszködni. Elkezdtem külföldi munkalehetőségek után kutatni, majd kölcsönpénzből 2010. elején egyedül nekiindultam Angliának. Vagyis fizettem egy közvetítőnek aki átvert, csak hogy még nagyobb szerencsével kezdjek új életet. 🙂

    Azóta anyagilag teljesen „rehabilitálódtam”, sőt Tibor bá’ és egy hozzászóló közreműködésével megvehettem életem első ingatlanát honfoglalás céljából. Igaz akkoriban még mindenképpen haza akartam költözni, de az elmúlt években sok minden változott „geddonvárás” terén, így egyenlőre Magyarország nálam B és/vagy C tervvé alakult át.
    Mellette bebiztosítottam magam anyagiakban is, arany és ezüsttartalék, készpénz több valutában stb.

    Ezt Magyarországon ugyanilyen hozzáállással sehogy sem tudtam volna elérni!

    Ja és mióta kint vagyok NINCS és SOHA nem volt kocsim! 😀 Pedig megengedhetném magamnak, de eddig akadtak más fontosabb dolgok az életemben. Azóta természetesen többet élek, igen utazgatok is 😀 , és mellette igyekszem úgy megélni a pillanatokat hogy még sok ilyenben legyen részem a jövőben. És természetesen szeretnék családot is, annak dacára mi várhat még az emberiségre.

    6 év után már abban a stádiumban vagyok, hogy se itt, se ott nem tudom magam elképzelni hosszú távon, főleg mert prepper szinten gondolkozva egyik országban sincs jövőképem. Igaz a honvágy előbb-utóbb megtalál, de az embernek reálisan kell látnia a dolgokat. Hiába a sok szép emlék nagyszüleim falujában, ha hazalátogatáskor szinte csak cigányokat látok már ott, meg az őket kísérő pusztulást.

    Gyerekkori barátok alig maradtak otthon, mindenki kivándorolt valahova, az a kevés pedig folyton emlegeti hogy lépni kellene. 2 hét otthon töltött időből az első hetet élvezem, de a 2.-ban már vágyom vissza Angliába. Nagyon sok barátra tettem szert itt kint is, magyarok, lengyelek, fehér dél-afrikaiak és természetesen angolok is. Persze nem felszínes barátságokat értek ezek alatt.

    Nem vonom kétségbe, hogy öregkorban a honvágy és a nosztalgia egyre jobban áthatja az embert, viszont most egy olyan fordulópont előtt áll az emberiség, ami egy teljesen új kihívás mindannyiunk számára (olajcsúcs, gazdasági- és társadalmi válság, bevándorlás, felmelegedés, atomháború, nálunk a cigók túlszaporodása, na meg Európa szinten az arab demográfia).

    Egyszerűen fogalmazva, ha 2050-ben megérem az öregkort és az Antarktiszon 30 fokban „hűsölve” elfog a nosztalgia, hogy újra lássam gyermekkorom legemlékezetesebb helyszíneit, rögtön eszembe fog jutni, hogy ott már 2030 óta sivatag van meg 60 fok árnyékban, évtizedek óta nincs már ott emberi élet. Hova is vágynék akkor vissza?

    Bocsánat, ha túl hosszúra sikeredet a hozzászólásom.

    Valamint Boldog Karácsonyt Mindenkinek! 🙂

  15. 13

    Tibor bá’

    Veled kell, hogy egyet értsek, mégha nem 100 %-an is.

    Én azt látom, hogy akik kint élnek, hogy jobban éljenek teljesen gyökértelenek lesznek, már itthon se jó, de kint se jó.

    Sajnos az emberek értékrendje teljesen felborult, minden az anyagi
    felhalmozásról szól, a jólét örömeiről. De valahogy mégse teszi őket boldoggá, valahogy sosincs megállás, mert ez nem fogja tartósan boldoggá tenni az embert. Szóval a végén már csak az álmok kergetése miatt hajtanak, nem feltétlen a szükség miatt.

    De egy kicsit meg kell hogy védjem a fiatalokat is, ez a generáció már más kiváltásogokkal és vágyakkal nőtt fel.

    Neked az volt a természetes amit leírtál, mindenki abban élt , kevés kivétellel. De a mai világban már látható , hatalmas különbségek látszanak, elég csak megnyitni a tévét és látni hogy az amerikai középosztály minimum 200 nm2 es házat keres, mert neki az a természetes, mindaközben mi az 50 nm2 es lyuknak is képes vagyunk örülni, mégha mozdulni se tudunk benne.

    Szerintem a magyaroknak még nincsenek is akkora igényeik mint mondjuk a Nyugat- európai embereknek.

    De élni nekünk is kell valahogy?! Kérdés hogyan.

    Még az jutott az eszembe, hogy ha a generációk nem szakadtak volna el egymástól akkor tudnának segíteni egymásnak akár fizikailag, akár anyagilag akár csak jó tanácsokkal ( pl. hogyan lehet majd geddon idején túl élni 😀 ).

  16. 9: Ez nem igaz. Én fiatal, nem manager munkavállalóként havi 100 000-et félre tudok tenni. Ebből 10 év alatt összejön 12 M, amiből meg lehet venni egy elfogadható állapotban lévő vidéki házat. Ennél gyorsabban átlagbérből soha nem lehetett lakást venni. És még nem beszéltünk a CSOK-ról, ahol hozzádvágnak 10+10 M-t.
    Normális végzettség és munkakedv, céltudatosság itt is kell, az igaz. De enélkül kint se lehet könnyű. Ha meg olyan tudatos és sikeres vagy, alapíts itthon egy vállalkozást. Abban úgy fognak működni a dolgok, ahogy Te vezeted.

    Én elhiszem, hogy sokminden nem úgy működik ebben az országban, ahogy kéne, és hogy ezek a dolgok nagyon zavarják azokat, akik hozzászoktak egy jobban működő gazdasághoz, társadalomhoz. De ha már tudod, hogyan kéne vinni a dolgokat, gyere haza és csináld! Ha az 1 M fiatalnak csak a fele hazatántorogna ilyen céllal, sokat tudna változtati ezen az országon jó irányban.

  17. 14:
    Járjuk ezt körül: „ez a generáció már más kiváltásogokkal és vágyakkal nőtt fel.” Amikor én fiatal voltam (és persze mindig is) voltak kiváltságosok. Akkor is voltak nyugati filmek, ahol lehetett látni, hogyan élnek, de volt ellen propaganda is. Most nincs. Pedig az USA-ban 2015-ben 47 millió ember élt állami segélyen.Valamint idehaza voltak „diplomata” boltok, Oroszoknak fenntartott üzletek, ahová közönséges halandó nem mehetett be és ahol olyasmit lehetett kapni, amit máshol nem. Volt, aki kapott útlevelet, a többség nem kapott. Nyaraltunk a Balatonon, a Tiszánál, a Mátrában. Vasárnaponként a Rómaik parton, a Szúnyog-szigeten. Ez utóbbiak le vannak rohadva, mert mindenki Görögországba megy. És kik mennek Görögországba? A „szerencsétlen” fiatalok. Az apám szoba-konyhában kezdte a házaséletét, amit bérelt. Családi házból ment a másvilágra. Én egy-szoba társbérlettel kezdtem és családi házat fogok visszahagyni. Miért kell ma egy 26 éves fiatalnak lakóparki luxus lakás? És ha nincs, akkor miért boldogtalan és miért rohan ki Németországba? Megmondjam? Hogy még boldogtalanabb legyen. Más az elvárás? OK. meg fogja fizetni az árát.

  18. 18: Ezt a témát is sokszor körüljártuk.

    Könnyebb úgy nyomorogni, ha körülötted – láthatóan – mindenki más is nyomorog, és rohadtul nehéz, amikor azt látod, hogy a környezetedben te vagy a legcsóróbb, miközben nem vagy se hülyébb, se lustább, mint a többiek.
    Persze, kérdés, hogy az anyagi nyomorúságot jobb-e felcserélni ‘lelki’ nyomorúságra?
    Ha csak saját magadat nézed, akkor talán nem – de ha a gyerekeidet, akkor mindenképpen. Neked ugyan szar lesz, de a gyerekeidnek már nem, ha viszont itthon maradsz, jó eséllyel a gyerekeid is anyagi értelemben ‘nyomorogni’ fognak. Magyarország sajnálatos módon jelenleg – és a belátható jövőben – anyagi szempontból csak egy viszonylag szűk rétegnek jó hely, a többség – elsősorban a fiatalok – számára semmilyen perspektívát nem biztosít.
    Én migráció párti vagyok, abban az értelemben, hogy aki itthon nem boldogul, vagy ellehetetlenült az élete, az próbálkozzon másutt, hátha több sikerrel jár.

  19. Ez is egy örökzöld téma, és ennek sincs a végén egyetértés.

    Én csak azt nem értem minek megy az ilyen külföldre, aki utána megkeseredve sóvárog Magyarország után…??? Az a szép az emberi létben, hogy önálló akarattal rendelkezünk és bármikor fordíthatunk élethelyzetünkön.
    Óriási bátorság kell az emigráláshoz, hát hol marad ez a bátorság, ha kint is fordítani kell az életmeneten vagy esetleg haza kell költözni?

    Egyébként lassan több magyar fiatal él itt Németországban, mint otthon. Lépten nyomon magyarba ütközök, akárhová megyek.

    Nem lehet egy fedél alatt emlegetni emigrálás szempontjából 2 országot, így Ausztria vagy Németország teljesen más kalap alá tartozik, mint Amerika vagy Ausztrália.

  20. 18. Tibor bá’ írásához:
    Budapest, Római part, lakóparki luxus lakás. Az egyik szomszédom huszonéves. Mondom neki hajnal kettőkor, ha lehetne csendesebben…aludnék. Igaz nem dolgozom másnap, meg ma sem dolgoztam (hét éve “nem dolgozom”, van két cégem. Azelőtt akár napi 17 órát is)… na de hát akkor is! Mondja, hogy fogjam be… meg az ilyenkor szokásos… Nyilván “boldogtalan”…

    Néhány éve megélhetést/munkát adok fiataloknak (is). Itt Magyarországon. Volt aki az első nap azt kérdezte, hogy mikor lehet itt főnök…
    Nagy általánosságban elmondható – nyilván tisztelet a kivételnek – ha kétszer annyit keresne, (átlag bruttó 700 ezer kétszereséről beszélek) sem dolgozna jobban. Nem többet. Jobban, szorgalmasabban! Sosem követeltem többet, mint amit én is tudok…

    Egy-szoba albérlettel kezdtem… Itt, Magyarországon!

  21. 21. Az előző írásom margójára:

    „Sokan azt mondják nekem:
    – Maga aztán igazi sikerember. Hogyan csinálta?
    Hadd utaljak arra, amire a szüleim tanítottak: Foglald el magad. Tanulj, amennyit csak tudsz, de utána, a mindenségit, fogj bele valamibe! Ne téblábolj, ne várd, hogy majd csak történik valami! Nem könnyű, de ha szívósan és kitartóan dolgozol, egy szabad társadalomban olyan naggyá nőhetsz, amilyenné csak akarsz. És ez csodálatos dolog. És természetesen adj hálát Istennek minden adományáért.”

    Tán még 18 éves sem voltam, amikor a fenti sorokat olvastam Lee Iacocca Egy menedzser élete című önéletrajzi könyvében…

  22. 22:
    Az igazság kedvéért, hadd hívjam frel a figyelmed, de főleg mások figyelmét, hogy a sikeres vállalkozáshoz szerencse is kell. Addig rendben van, hogy el kell dönteni mit akarsz és ahhoz szívósan ragaszkodni kell, amíg a sikere be nem kopogtat az ablakon, de a trendeket senki se látja 100 százalékos biztonsággal előre. Például: Berendezkedhetsz kútfúrásra és egy darabig ragyogóan megy az üzlet, majd a kormány hoz egy rendeletet, hogy a kútfúráshoz ezentúl hatósági engedély kell. Vagy ráállsz diabetikus édességek, ételek gyártására. Ragyogóan megy az üzlet, bővítesz, beruházol, és akkor valaki kitalál egy gyógyszert, amivel a korábban gyógyíthatatlan diabéteszt néhány hét alatt ki lehet gyógyítani.

  23. 23.Tibor bá’
    Igen, meggyőződésem, hogy a szerencse az egyik legfontosabb…és mindennel együtt, én is abban bízom, hogy a szerencsém kitart még egy pár évig…

    Csak ámulok Tibor bá’, amikor „csípőből vágod” a cáfolhatatlan „igazságot”. Nem először, és nyilván nem utoljára…

  24. Én még annyit tennék hozzá ehhez az érvényesülési témához, hogy ez a kitörési lehetőség csak addig áll fenn, míg az adott gazdasági helyzetben potenciálisan rendelkezésre álló területek nincsenek lefedve. Ha már túl sok monopolszerű helyzetbe került ember van a pályán, akik ugyanolyan ambiciózusak és szorgalmasak mint te, akkor igen csekély az esélyed, hogy szakíts magadnak területet birodalmaikból, lépéselőnyben vannak.
    Ez ökológiai rendszereknél is így van, az őserdő alján kicsírázó magoncok 99 %-a egy kis erőlködés után elsorvad, legyenek bármilyen jók a genetikai adottságaik. Ha viszont kidől egy óriás, maga körül nagy szabad teret létrehozva, akkor a szerencsés jelöltek kegyetlen élethalálharcot vívnak, hogy közülük is egy szerencsés majd óriássá növekedhet, amely maga körül szintén elsorvasztja az ifjú jelölteket. Ha rossz időben születtél, akkor csekély az esélyed…
    A politikai életben ez még fokozottabban érvényes.

  25. 25. hubab
    Szép példa, és tanúsíthatom, a gazdasági párhuzam maximálisan helytálló…

  26. 25:
    Ha eltökélt vagy, nem ennyire rossz a helyzet. Ki kell találni valamit, amivel a korábban kezdőket hátrányba tudod helyezni. Például: Eldöntöd, hogy kutya tenyésztésre adod magad. A kínálati piac telített, de ha az őshonos helyről beszerzel egy fedező kant, amit bőszen meghirdetsz. Valamint betársítasz valakit folyékony olasz nyelvtudással. Ugyanis a legtöbb kiskutyát az olaszok vesznek át. Ha az olasz felvásárló gond nélkül kommunikál, mindig hozzád fognak járni. Vagy beveted magad a légkondicionáló témába. Meghirdeted, hogy a nálad vett és általad felszerelt készülékek éves karbantartását 5 évig ingyen végzed. Ez a kezdeti profitodat hazavágja egy időre, de a végén vezető helyen fogsz állni. A vevők egymást fogják küldeni hozzád.

  27. Lehet hogy a munkaerőpiacon a munkavállalók száma növekszik, de ugyanakkor a munkavállaló kvalitása egyre gyengébb.

    Németországban azt tapasztalom egyfolytában, ha csak annyit csinálsz, hogy legjobb tudásod szerint végzed a munkát, pontosan bejársz, van józan paraszti eszed, akkor magasan a német átlag felett teljesítesz.

    21:
    Preppero azért ebben van egy jó adag önfényezés nem gondolod?

  28. Hat vagy hét százalék volt az SZTK mikor első vállalkozásom kezdtem. Ennyiből nehéz viszonyítani a mostani állapotokhoz, de többet mondó adat, hogy amíg ma, a minimálbérre rakódó befizetni való 75%, addig 81-ben 20-30% körül volt.
    Az ipar kezdetekor lehetett kérni 1 év befizetési haladékot, már, ha képződött nyereség.
    Ma, akkor is évi egymilliót be kell fizetni minden egyes minimálbéres alkalmazott után, ha a vállalkozás kezdő évei veszteségesek.
    Akkoriban tombolhatott a feketemunka. Ma az online pénztárgép az egyik legtöbbet használt szavunk lett.

    Úgy gondolhatjátok, azért írtam a fentieket, hogy alátámasszam, ma nehezebb vállalkozni, mint régen.

    Nem, akkor is megvoltak a vállalkozás buktatói, meg ma is megvannak.
    Régen, hat főnél nem lehetett több alkalmazott. Ma ez a növekedési korlát nem létezik.
    Arról nem is beszélve, hogy az országhatáron túlra, mint felvevő piacra nem is gondolhattál.

    Ma, 3.5 milliárd ember várja az ajánlatod.
    De nem mindenki képes meglátni egy helyzetben a bevételi forrást.
    Állhat körülötte hegyekben a lehetőség, de mert nincs rá szeme, neki olyan, mintha nem lennének kitörési pontok.

    Tehát teljesen mindegy, 1970, vagy 2015-öt írunk, alkat és szerencse dolga, hogy valaki sikeresen tud vállalkozni vagy sem.

    De az a helyzet, hogy az élet piciny szegmense csak az anyagi sikeresség. Sokkal fontosabb, ha azt érzed, ott vagy ahol lenned kell. Ez az érzés a többszázmillió eurót is meghaladja.
    Egyetlen egy földi életünk van. Tíz milliárd év kellett ahhoz, hogy itt legyünk néhány évtizedet.
    Kizárt, hogy a minél több kacat megszerzésére pazaroljam az időmet. Mindenkinek Boldog Karácsonyt.

  29. Boldog Karácsonyt Tibor bának, Évának és minden kedves olvasónak!

  30. Boldog Karácsonyt? Nekem már most gyomorrontásom van… és még igazából el sem kezdődött. 😉 🙂

  31. Boldog karácsonyt!
    Használjátok ki, mert lehet hogy ez az utólsó békés/recessziómentes karácsony 😀

  32. 28. Curix

    „Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak…”

    Bizony nincs türelmem azt olvasni, hogy „Ma Magyarországon egy átlagos fiatalnak esélye sincs arra, hogy önállóan megkeresse egy lakás árát.”

    A 21. írásomban szereplő szomszédom átlagos fiatal, a néhány fiatal munkatársam, és én magam is átlagos vagyok…

    …és bizony csak Tibor bá’, “csípőből dobott” cáfolhatatlan “igazsága” szerint, az átlagostól kicsivel több szerencsével – 25. hubab éleslátását tanúsító írásával példázott – jó időben hozott jó döntésnek köszönhetem, hogy önállóan megkeresem egy lakás árát.

    De mindennek alapja, hogy „el kell dönteni mit akarsz és ahhoz szívósan ragaszkodni kell, amíg a sikere be nem kopogtat az ablakon…”

    A hirtelen felindulásból írt 21. hozzászólásom „önfényezős” beütése miatt pedig elnézést kérek mindenkitől…

  33. 33:

    Preppero te abból indulsz ki, hogy ha neked sikerült, akkor mindenkinek sikerülhet, de ez nem így van. Ha mindenkinek sikerülne, akkor ma nem lenne miröl dicsekedned, és a földön 7 milliárd embernek lenne cége…és és, és… nem folytatom, tudod miröl beszélek.
    Nem vagyunk egyformák és ez így van jol, te törtető vagy a másik kevésbé az.
    Tibor bá is folyton és folyton ott rontja el, hogy idehozza összehasonlítási alapnaknak az 50-es, 60-as, 70-es éveket és alapvetö dolgokat egyszerüen ignorál, átugrik felette, mint ha ott sem lenne.

    Tibor bá szeretett korszakában igaz, hogy sokkal nagyobb volt a szegénység, de legalább mindenki szegény volt. Sem külső, sem belső hatások nem érték olyan mértékben az akkori embereket, hogy ezt tagadni, szégyellni kellett volna.

    Soha, de SOHA ekkora szakadék nem volt az emberek igényei és lehetőségei között, mint a mai Magyarországon és ez a szakadék csak nö és nö egyfolytában. Ettöl az emberek borzaszto frusztráltak, és bizony ekkor merül fel elöször a külföldre költözés gondolata, amiböl aztán egyre gyakrabban tett lesz. Sajnos idöközben már azok is elhagyják az országot, akiknek ezt az anyagi helyzete nem is feltétlen indokolná.
    Ezen felül meg még van egy szük réteg, akik a Magyarországot ellepö depresszio elöl menekülnek…
    Mindegyik magyart megértem, amelyik elhagyja az országot, más kérdés, hogy egyetértek e vele, az indokaival.

  34. 34:
    Van olyan téma, aminél az összehasonlítás a 60 évvel ezelőtti állapotokkal reális, van, aminél nem reális. Ez szerintem tény. Abban viszont igazad van, hogy könnyebb úgy szegénynek lenni, hogy mindenki az.
    Abban is igazad van, hogy nem lehet 7,4 milliárd ember vállalkozó.
    Viszont, feltételezem, hogy az ide járok nem átlagos képességűek, tehát nem lősz túl a célon, ha azt mondod, hogy érvényesülhet, ha kellően kitartó. De, aki „élni” is akar, mert fiatal, és jutni is akar valahova. Na, ez nem megy. Aki alaposan bevásárol, természetesen hitelre, annak annyi. És ezt igen jól demonstrálta a CHF alapon vásárolt lakóparki lakások és nyugati gépkocsik esete. És még valami, amit nem akar leesni nálad. Én nem hazaszeretetből vagyok emigráció ellenes, hanem a ti érdeketekben, mert TUDOM, hogy hosszútávon nagyon nem éri meg.

  35. 35:

    Attól függ Tibor bá, hogy mit hagysz magad mögött. Ha csak a szegénységet és reménytelenséget, akkor esetleg honvággyal együtt is jobb élete lehet az embernek külföldön. Hogy hol van ez az anyagi határ, ami felett nem szabadna külföldre menni azt nehéz megmondani és talán nem is az én tisztem.
    Egyébként persze mindenki vállalkozhat, nem ez a lényeg, mert én a nagy átlagról beszélek, aki naponta 8 órában elvégzi a munkáját. Ez a réteg Magyarországon brutális állapotok között él és egyre rosszabb a helyzet.

    Az eladósodás okát pont az előbb írtam le, Magyarország a végletek országa. A 80-es években azért nem vehettünk narancsot, mert nem volt. Most roskadásik vannak a boltok, de pénz nincsen rá….

  36. Curix 34:

    Mindig megtisztelve érzem magam, ha egy adott témában tett hozzászólásomat valaki válaszra méltatja, vitára alkalmasnak találja.

    Ez most sincs másképp. A kellő szerénységgel válaszolnék:

    A nyáron vettem egy házat vidéken. Budapesttől harminc percre van kocsival…mert már borzasztóan frusztrált – ahogy írod is – az a bizonyos szakadék. Frusztrált hogy jóval szegényebb vagyok egyik-másik még “milliomosabb” (ha van ilyen magyar szó) szomszédomhoz képest… Mert ugye Mi férfiak gyakran “méregetjük a farkunkat”, nagyobb, szebb, drágább kocsikkal, ruhákkal, meg akármivel… hát én is nehezen bírom a gyűrődést.

    (Most meg az egyik új vidéki “fiatal szomszédom” frusztrált láthatóan, “hogy ugyan miből vettem a házat”, gondolom én)

    Így az őszi hónapokat gyümölcsfák ültetésével, trágyázással, favágással töltöttem. Még lekvárt is főztem. Az otthon sütött kenyérhez magam őrlöm a lisztet, és ezzel számomra megszűnni látszik az általad említett szakadék az igényeim és a lehetőségeim között.

    Az általad említette depresszióra NEKEM a legjobb orvosság a ház körüli kétkezi munka. De ha egyszer szükség lenne rá, innen akár vonattal is bejárhatnék Pestre dolgozni.

    A fenti pár mondat csak látszólag tér el a “Levél Amerikából” bejegyzés tárgyától, de gondoltam képletesen válaszolok. Ki-ki olvassa ki belőle a neki tetsző lényeget…

    Vitánkat nyilván a végtelenségig folytathatnák példák és ellenpéldák felsorolásával…

    Így azzal fejezném be mondandómat, hogy a “Mindegyik magyart megértem, amelyik elhagyja az országot, más kérdés, hogy egyetértek e vele” mondatodat mint ha én írtam volna, és amúgy el kell ismernem – csatlakozva Tibor bá’-hoz – hogy sok igazság van az írásodban.
    Szép összefoglalója a mai magyar valóságnak!

  37. 36:
    A tisztességességedhez nem férhet kétség, de olyasmiről írsz, amit nem ismerhetsz. Tudsz te arról, hogy az a néhány cigány, aki „befut” idős korában visszasírja a putrit? Ez nem patika mérlegen végzett latolgatás, ez az emberi agy furcsa tulajdonsága. Olvasd el (még egyszer, figyelmesen), amit a „honvágy vagy nosztalgiáról” írtam.

    37:
    Ha nem tudod magad fegyelmezni, akkor kitiltalak.

  38. 37:

    Öt másodperc az élet – Beszélgetés egy húszgyermekes milliárdossal:

    A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segítenek. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok.

    http://www.hetek.hu/interju/201102/lukacs_erno_egy_igazi_anticeleb

  39. 37. preppero írásához:

    Öt másodperc az élet – Beszélgetés egy húszgyermekes milliárdossal:

    A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segítenek. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok.

    http://www.hetek.hu/interju/201102/lukacs_erno_egy_igazi_anticeleb

  40. Sokan mennek ki hazánkból nyugatra. Nagy részük elmenekül valami elől, úgy mint munkanélküliség, szegénység, ezért lelkük tele van elégedetlenséggel, utálattal, meg nem értéssel.
    Mivel ott kinn ezeket az érzelmeket tovább táplálják, ezért a kinti életük is hasonló lesz, mint az itthoni. A megoldás az, ha az ember azzal a tudattal megy ki, hogy karriert építsen, és abszolút ne foglalkozzon azzal, hogy mit hagyott itthon, ne töltsön se jó, se rossz érzelmet a lelkébe.

  41. 43: Hogy leírhassa, hogy neki mennyire bejött…

    /Megelőztem azt, amire válaszolok. 🙂 /

  42. Ahogy a cikk iroja is irta magarol o egy szerencsetlen nyomorult
    Az ilyen jobb ha hazamegy erezze magat jol otthon
    18 eve elek az USA ban es kozel sem erzek semmi hasonlot amit o
    En szerencsere itt erzem jol magam es ugy erzem ez az otthonom
    A felesegem amerikai a gyerekem ide szuletett amiert minden nap halat adok az Istennek
    Ketszer latogattunk Magyarorszagba a felesegemnek tetszett es menne tobbet
    En mar nem szeretek menni mert csak azt latom hogy az emberek nem boldogok es csak setalnak az utcan mint a zombik
    Erre koltsek penzt?
    Itt evente el tudok menni harom hetre akarhova es normalis mosolygos embereket latok akik nem lopnak meg es normalisan valaszolnak ha kerdezek valanit
    Nem is olvastam vegig mert ez egy megkeseredett ember aki talan szerencsetlen es mindenkiben az o szerencsetlensegenek az okozojat latja
    Az ilyen egy orszagban sem erezne jol magat szoval a hiba lehet hogy benne van
    Talan probalja meg Kinat de mar lahet hogy az is tul fejlett neki
    Aki meg nem erzi jol magat a valasztott hazajaban az tenyleg ne eroltesse

  43. 41:
    Hát igen, lesz aki egyet ért veled kedves Zoli, csak egyet nem tudok hová tenni. 18 év után miért bújod a magyar nyelvű blogokat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük