(1770) A magyar társadalom margójára

Tibor bá’ online

 

~q191Egész életemben az volt a vezérelvem, hogy jövedelemhez jutásomból profitáljon a társadalom is. Ennek jegyében az egyik kísérletem 1967-hez nyúlik vissza, amikor az angol MENSA (akkor magyar még nem volt) felvételi tesztjét lefordítottam magyarra. Akkoriban még a tesztekből nem irtották ki a tanult ismereteket, vagyis nem csak az intelligenciát mérte, hanem a műveltséget is. Az egyik legérdekesebb kérdés ez volt: ha egy puska jobbra húz, mi a helyes állítás: 1) első irányzék jobbra tolása, 2) hátsó irányzék jobbra tolása, 3) minkét irányzék balra tolása? A többi kérdés is szellemes volt és némileg szórakoztató, ráadásul alkalmasak voltak az egyén letesztelésére.

Szóval lefordítottam, nem kis protekcióval (és költséggel) készítettem 5000 példányt. Aztán nyitottam egy csekkszámlát az OTP-nél, ami szintén kisebb csodának számított, mert elvileg létezett az intézmény, de gyakorlatilag senki se vette igénybe. Ezt követve kértem az OTP-t nyomtasson ki 5000 példány „sárga” csekket a számlámhoz. Mindent összevetve befektettem néhány tízezer 1967-es forintot. Ezt követve a telefonkönyvből kivettem 100 címet, megcímeztem 100 borítékot, beleraktam a teszt, és a csekk 1-1 példányát, és egy kis felhívást, hogy 50 forint befizetése után a kitöltött teszt kiértékelését postán meg fogja kapni. A munka mellett a kipostázás se volt ingyen. Minden esetre igen kíváncsian vártam az eredményt.

Egyetlen forintot se fizettek be, egyetlen kitöltött teszt lapot se küldtek vissza, viszont egy reggel, házkutatási paranccsal megjelent nálam a rendőrség. Mondtam nekik nem nagyon kell kutatniuk, ha megmondják mit keresnek, odaadom, essünk rajta túl minél gyorsabban. Nem mondták meg, de a teszteket, mind a 4900-at elvitték a csekkekkel együtt és beidéztek a rendőrségre.

Az adott időpontra megjelentem. A rendőrség első tevékenysége a rabosításom volt. Egyáltalán nem találtam megalázónak, sokkal inkább röhejesnek, amikor kiderült, hogy „intellektuális bűnöző” (jelölt) vagyok. Aztán jött az elbeszélgetés. Nem szeretek a rendőrségre jókat mondani, de ez műveltségben minden képzeletet felülmúlt. Valóban elbeszélgetés volt, aminek a végén majdnem barátok lettünk. A rendőrtisztet érdekelte mindaz, amit az emberi intelligenciával kapcsolatban el tudtam neki mondani, és persze érdekelte az én motivációm is, mert az borítékolható volt, hogy költségeimnek még a tört része se jöhet vissza. Közben a 4900 példányt közös erővel lecipeltük a kazánházba (éppen tél volt) és a kötegeket bedobáltuk a feneketlen gyomrú kazánba.

Az esetnek „figyelmeztetés” lett a vége, vagyis a legenyhébb büntetés. Büntetni viszont kellett, mert az ezzel kapcsolatos jogállás megállapíthatatlan volt, csak érzésből lehetett tippelni arra, hogy ez valahogy nem kompatibilis a szocializmus építésével. A rendőrtiszt minden esetre velem szimpatizált kontra a magyar társadalom. Elárulta nekem, hogy összesen 51 feljelentés érkezett, ami majd pontosan 50 százalék, azaz minden második megszólított rohant a rendőrségre, miközben csak egy érdekes ajánlatot kapott, és egyedül rajta múlott, hogy él-e vele. Ennél is érdekesebb a következő. A feljelentésekhez természetesen többen csatolták a tesztet. Ezeket a rendőrség elküldte jeles pszichológusokhoz (Magyarország akkoriban fedezte fel a pszichológiát. Munkahelyeken pszichológusokat alkalmaztak, stb.) az Akadémiához, kórházakba, Hárs-hegyre, stb. véleményezés végett. Befutott vagy fél tucat véleményezés, amelyek kivétel nélkül mind lehordtak engem a sárga földig. Hogy egy nyomorult sarlatán vagyok, az volt a minimum, mert meg volt spékelve azzal is, hogy munkám milyen elképesztően káros az egyénekre, a szakmára, de még a szocializmus építésére is. Miközben – és ezt a kihallgató tiszt pontosan tudta – én mindössze lefordítottam a világ legmenőbb intelligencia tömörülés kiadványát. De nem haragudtam meg, mert a másik 50 százalékról elképzelhető, hogy kevesebb benne a rosszindulat, több bennük a tudásvágy, és tudatában vannak annak, hogy az önkéntes munkát is illik dotálni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

27 gondolat erről: „(1770) A magyar társadalom margójára

  1. „Ezeket a rendőrség elküldte jeles pszichológusokhoz”
    Innentől már nem is kellett tovább olvasni, biztos voltam az elmarasztaló ítéletekben!Nem tudom máshol, hogy van de félek ez az egész világon jellemző…
    Pedig sok nagy felfedezést amatőrök tesznek.
    Az eset emlékeztett az annak idején nagy port kavart „meggymagos ember” esetére…
    Tibor bá ha száz helyett ezer borítékot küldesz el, lett volna esélyed bekerülni a Kék fénybe! 🙂

  2. Nem véletlenül hívnak bennünket balkáni bunkóknak. 🙁

  3. A helyzet azóta sokat javult / romlott.
    Nincs szükség gondolat-rendőrségre.
    A régi rutinokat sikerült közvetlenül beégetni a valaha volt feljelentők agyába.
    Most már mindenki magára figyel / vigyáz.
    Az érdeklődők aránya manapság 1 százalék, az érdeklődés időtartama pedig esetükben is átlagosan 72 óra alá csökkent…
    (Ezek megbízható, friss adatok egy félezres mintavétel alapján.)

  4. 2. Azért vegyük figyelemben hogy komoly befektetéssel züllesztették a
    „horn-lakosságot” így le!! Elég „jó” munkát végeztek kétségkívül…
    A magyar népet nem tartom butának, főleg nem balkáninak,mivel Európa földrajzi közepe is hazánkban található, se Kelet, se Középkelet…

  5. „intellektuális bűnöző” : A gondolkodó ember szinonimája a szocializmusban… 🙂

    Különben miért ne vették volna igénybe az OTP-t 1967-ben? Mi pl. akkor vettük a hűtőt OTP hitelre…
    Meg mindenki /városlakók/ ott tartotta a megtakarítását – falusiak meg a Takarékszövetkezetben.
    Persze, ha az „intézmény” alatt a ‘csekkszámla’ „intézményét” érted, az más.

  6. 5:
    Természetesen a csekkszámla lehetőségről volt szó.

  7. Tibor bá’ én köszönöm ezt a mai bejegyzést. Nagyon érdekes volt ezt olvasni.

  8. 4.:
    Egyszer valaki azt mondta, hogy Európa közepe vagyunk, csak rossz felé lejt, minden sz@r ide folyik…
    🙂

  9. Nemezis. Ezt a balkáni bunkó elnevezést még élétembem soha sem hallottam egyik nyugatabbra élőtől sem. Még zsidóktól sem.36 éves leszek, lehet hogy lemaradtam valamiről?

  10. 8-ra. Az hogy minden szar idefolyik, mire értendő? Az eu-s támogatási pénzekre amiket az Orbán-kormány elsikkaszt?

  11. 10:
    Az ilyen poénkodáson egyszerűen át kell lépni. Simicska egyszer azt mondta, hülyének lenni állampolgári jog. 😀

  12. 10. Ezt úgy is lehet érteni, hogy mikor a Kárpátok bérceit ellopták tőlünk, akkor a vízgyűjtőkre is rátették a kezüket. Lásd tiszai ciánszennyezés.

  13. Ok. Értettem Tibor-bá. Csak a nemtetszésem nyivánitottam ki. Jogosan.

  14. Számomra elég nyilvánvaló, hogy itt sok hozzászóló megpróbál távol maradni a társadalom mindennapjaitól. Ha munkába megy, és autóval közlekedik gondolom igyekszik elég korán indulni ahhoz, hogy ne másfél óra alatt tegyen meg 20 kilométert, és ugyanezt megteszi késő este is. Vagy ha esetleg tömegközlekedéssel utazik, akkor vak, süket, néma és hülye is. A probléma az emberekben van, azokban akikből a romlott társadalom áll, és ugyan ezekből választ magának vezetőt. Mindenki egyénileg egyre jobban a saját érdekeit tartja szem előtt, és egyáltalán nem érdekli, hogy annak megvalósítása érdekében kit tesz tönkre. Ugyan az megy társadalmi szinten, mint a politikában. Ezért nem áll össze ténylegesen több százezer ember egy cél érdekében, mert már rég kihalt az empátia és az emberiesség a társadalomból. Ez a mai rendszer, egy kinevelt társadalom szörnyszülötte, és ez a keleti blokk országaira hatványozottan igaz.

  15. 4. Réd: Európa földrajzi közepe Ukrajnában található. Egy picit odébb van az az Urál, mint ahogy a sok apró, de annál nagyobb arccal rendelkező nyugati ország láttatni szeretné.

  16. 10, 11, 13.:
    Emberek, szmályli, szmályli! 🙂

  17. „Egész életemben az volt a vezérelvem, hogy jövedelemhez jutásomból profitáljon a társadalom is.”
    „Szóval lefordítottam, nem kis protekcióval (és költséggel) készítettem 5000 példányt.”
    „A rendőrtiszt minden esetre velem szimpatizált kontra a magyar társadalom.”
    „De nem haragudtam meg, mert a másik 50 százalékról elképzelhető, hogy kevesebb benne a rosszindulat, több bennük a tudásvágy, és tudatában vannak annak, hogy az önkéntes munkát is illik dotálni.”
    🙂

    A helyes válasz egyébként a 2.)

  18. “Ezeket a rendőrség elküldte jeles pszichológusokhoz”

    Tibor Bá’, mint az irgalmatlan szamaritánius. 🙂

  19. 17 & 18:
    Tulajdonképpen mit akarsz mondani?

  20. Hogy tulajdonképpen valahol jól jártál.
    Nem tudom hogyan és miért, abban igazad van.
    Első blikkre furcsának tűnik, hogy ekkora veszeséget bevállaljál.

    Most akkor szmályli,vagy nem szmályli?

  21. 17.
    Ha a „jobbra húz” azt jelenti, hogy a lövedék a céltól jobbra tért el, akkor célratartásnál a fegyver csöve is ferdén, jobbra áll. Az első irányzékot jobbra kell eltolni, úgy hogy a célkeresztbe a becsapódás helye kerüljön.
    Az eredeti célra visszafordítva nem fog jobbra húzni a fegyver. Tehát a helyes válasz az első.

  22. 15. „Bölcs belátás többet ér…”
    Tévedtem, utána néztem,sok Eu közepét találtam! Túlnyomó részben azoktól nyugatra vagyunk.
    Ha meg nem lett volna Trianon…

    14.Némi ellentmondást vélek felfedezni:
    -” A probléma az emberekben van, azokban akikből a romlott társadalom áll”
    -„egy kinevelt társadalom ”
    Most kit köpjek le? Megelőzve a „jópofákat”, magamat nem fogom! 🙂
    És
    „Számomra elég nyilvánvaló, hogy itt sok hozzászóló megpróbál távol maradni a társadalom mindennapjaitól.” Miből is?

  23. 21:
    Természetesen a te válaszod a helyes.

  24. Az is lehet tulajdonképpen, hogy nem láttam elég tisztán az összefüggéseket.
    Képernyőképem sincs róla.

  25. A magyar társadalom margójára:
    Hiába szopattok, akkor is nekem van igazam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük