(1748) Su-24

Tibor bá’ online

 

~q191Légtérsértésért nem szokás lelőni egy repülőgépet. Annyira nem, hogy erre még nem volt példa a II. világháború óta. Ha a rádiófigyelmeztetés nem használ (amit nem feltétlenül hall meg a pilóta) akkor felküldenek néhány vadászgépet, vizuálisan jeleznek, például a gép billegetésével, esetleg leszállásra kényszerítik a gépet, stb. Itt viszont a cél a gép megsemmisítése volt. Miért?

A párizsi merénylet után Putyin nem csak népszerű lett nyugaton, de egész Európa elkezdett Putyin (és Oroszország) felé fordulni. Ez az, amit Amerika semmiképpen nem akart. Azt csak naiv ember képzelheti el, hogy Endogan ezt a saját szakállára megteheti. Pláne, ha megfontoljuk, hogy igen komoly gazdasági kapcsolata van az oroszokkal. Endogan parancsot hajtott végre, Obama parancsát.

Én Putyin helyében, aki pontosan tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, GMT 12:00-kor az összes jelentősebb országban állomásozó nagyköveten keresztül tudattam volna velük, hogy Oroszország 60 percen belül egyetlen „lövéssel” megtorolja megtámadását (tehát a NATO V. cikkely nem léphet érvénybe, mert senki se támadta meg Törökországot, ők támadták meg Oroszországot) Majd egyetlen hidrogénbombával megsemmisítettem volna Ankarát. Tanuljanak belőle. Ehelyett Putyin gyorsan közölte, hogy elmarad a katonai megtorlás. A kérdés miért?

Mint már írtam, Putyin tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, de még nincs rá teljes mértékben felkészülve. Tehát időt akar nyerni. A következő kérdés, hogy mi ennek a következménye? A megtorlás elmaradása Washington részére árulkodó jel. Olyan ez, mint Kokó utolsó bokszmeccse, ahol esze ágában se volt támadni, de még csak védekezni se, hanem folyamatosan kitért a támadás elől, azaz ugrálva hátrált a menet végéig. Csakhogy az életben nincs a menetnek vége, nem fújják le a meccset, hanem kihasználják a kétségbeesetten védekező gyengéjét. Ezért küldtem volna én el a H-bombát egy apró baráti üdvözlettel.

Hogy Putyinnak igaza volt-e vagy nem, azt majd megmutatja a nem túl távoli jövő. Nem csodálkoznék, ha Washington arra a megállapításra jutna, hogy Oroszország gyenge, érdemes megkockáztatni egy meglepetést okozó első csapást.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

164 gondolat erről: „(1748) Su-24

  1. GIGA LIKE – RESPECT

    Tibor bá’ mindenidők legjobb cikke!

    (Kiegészítés: a meglepetést okozó csapás azt okozná, hogy működésbe hozná a „Perimeter” rendszert, alias dead (man’s) hand, alias mjortvaja ruka, azaz totális – városokat is célba vevő – válaszcsapás.)

  2. Kemény vagy Tibor bá!
    „Légtérsértésért nem szokás lelőni egy repülőgépet.Annyira nem, hogy erre még nem volt példa a II. világháború óta.”
    Valami dél-koreai utasszállító azért rémlik….
    Meg Hirosima és Nagaszaki is-„hogy ne legyen több áldozat”…
    Én nem kapkodnám el!

  3. Abban egyetértek, hogy emögött szándékos NATO provokáció állt, azzal viszont nem, hogy a III. vh elkerülhetetlen lenne, vagy legalábbis ne a távoli jövőben játszódna le. Putyin volt annyira józan, hogy ne robbantson ki egy világháborút, mindkét oldalon sokáig ilyenek lesznek hatalmon.
    Te csak azért látsz a vezetők fejébe III. világhábúrt, mert azt gondolod, hogy ők is úgy gondolkodnak mint te, hogy ilyen könnyedén elindítanák azt.
    Lehet, hogy lelketlenek, de nem vállalnák fel milliók halálát.

  4. Nem hinném, hogy milliók halála miatt félnek, hanem a saját és családi. baráti körük miatt. Akinek van egy kis esze, az minél tovább el akarja kerülni a háborút. Persze előbb utóbb lesz egy olyan pont, ahonnan nincs visszaút, de rémelém még eltart egy ideig ez a fenyegető tánc, a valódi harc előtt.

  5. Erről egy pár évvel ezelőtti eset jut eszembe, amikor az izraeli légierő kémrepülőgépei repültek be hazánk légterébe. Mi történt volna, ha a magyar légierő leszedi ezeket a gépeket? Mit szólt volna a NATO? Végül is egy idegen ország hadseregének katonai felderítő gépeiről volt szó, amiket elvileg senki nem hívott ide, és senki nem engedélyezte a légterünkben való röpködést. Az meg egy másik dolog, hogy mit is kerestek itt, és milyen információkat gyűjtöttek.

  6. „hidrogénbombával megsemmisítettem volna Ankarát”
    Tibor bá’, erre inkább nem írok semmit.

    Úgy tűnik, hogy az orosz gép 17 !!! másodpercig volt török légtérben, és nem az ország belseje felé repült, hanem egy ‘csücskön’ keresztül átrepült.
    Biztos, hogy gyorsan reagál a török légvédelem, de ennyire nem gyorsan. Ez egy tudatosan tervezett provokáció, amire a török hadsereg előre készült. /Ahogy Tibor bá’ írja, a törökök megszegtek minden ilyenkor szokásos protokollt./

    Putyinnak lépnie kell, és az valószínű, hogy a pilótákat lelövő türkméneknek nem lesz kellemes a következő időszak, de hogy Törökországgal mit kezd – mit tud kezdeni – az nagy kérdés. Bármit csinál, az az orosz gazdaságnak sem lesz jó.

  7. 6:
    „Tibor bá’, erre inkább nem írok semmit.”
    Kár, mert kíváncsi lettem volna rá. Te a földhöz ragadt kisember módján gondolkodol, reagálsz. Én is, mert az vagyok, de ha Putyin lennék, akkor nem lennék az. Világvezető szinten néhány millió ember sose számított a legcélszerűbb döntés meghozatalánál. Néhány millió török árán a 7-8 milliárd kapott volna egy további 20 évet. Így sokkal hamarabb száz milliók fogják elveszteni az életüket.

  8. A törökök tízszer figyelmeztették a pilótát,aki állítólag átrepült egy pár km-es határcsücskön. 10 figyelmeztetéshez nagyon mélyen a török határon belül kellett volna lennie a gépnek. A tények viszont azt mutatják, hogy a törökök még 10-ig sem számolhattak el, egy pár km-es légtérsértésnél. Ez egyértelműen provokáció volt, tudatosan készültek rá.

  9. Provokáció volt, hátha elszakad nála a cérna. Csakhogy Putyin jó sakkozó és nem varrónő.

  10. 9:
    Sakkban nagyon gyakori a döntetlen, ami messze nem vesztesség. Háborúban döntetlen nem létezik. A sakkozó nagyon rossz politikus, a mondást az amerikai újságírók találták ki, hogy ijesztgessék az amerikai politikusokat.

  11. Teljesen felesleges érvelni Tibor bá’ cikke ellen, az ugyanis TÖKÉLETES. TELJES MÉRTÉKIG KIÁLLOK MINDEN MONDATA MELLETT.

    Légtérsértéssel szembeni érvek… kicsit alma és körte, de nekem tök mindegy.

    A hozzászólók… jesszusom, gőzötök sincs mi közeleg.

    Senkivel nem fogok leállni érvelni és vitatkozni. Meguntam, és minden tiszteletem Tibor bá’ (vagy Ouse M.D. és a többi pár ember) felé, akik még próbálkoznak.

  12. „Én Putyin helyében, aki pontosan tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen […] egyetlen hidrogénbombával megsemmisítettem volna Ankarát”

    Elmebeteg gondolat, aki igy spekulál, az képtelen felmérni, hogy egy ilyen lépés milyen következményekkel járhat.
    Egy szerencsétlen harci esemény miatt (ami vagy szándékos, vagy nem) hidegvérrel kiirtanál több millió embert?
    A NATO-válaszról már nem is beszélve. A NATO-válasz utáni orosz válasz meg minket éget el élve. Ez miért lenne jó neked Tibor bá’?

  13. Én nem hiszem, hogy NATO provokáció lenne a dolog mögött, habár nem merném teljesen kizárni.
    Inkább sejtek valami hosszabbtávú török tervet mögötte. Az oroszok éppen azt a területet bombázták, ahol türkmén települések vannak, akiket a törökök testvérként tartanak számon, és vitatott területen élnek, amin régóta civakodott Törökország és Szíria.
    Szerintem a törökök nem mondtak le arról, hogy ezt a területet majd egyszer, egy új területrendezéskor megkaphatják. Addig is próbálják az ottani népességet megvédeni, jelen esetben Asszadtól, így az oroszoktól is. Talán abban bíznak, hogy az oroszok ezek után kikerülik ezt a térséget.
    Csak az a baj, hogy az itteni népesség fegyveresen harcol Asszad ellen, az oroszok meg az incidens óta kijelentették, hogy mindenre csapást fognak mérni, amely őket veszélyezteti, mintegy megelőlegezve, hogy nem fogja kímélni a türkmén településeket sem, amelyek állítólag tele vannak Oroszországból érkezett iszlám harcosokkal is. Na és az orosz pilóták lelövése is a lelkükön szárad…

  14. Ne haragudj Tibor Bá, de szerintem is elmebeteg gondolat egy gép lelövésére egy főváros kiirtásával reagálni…

    Amit én gondolok:
    Az oroszok egy olyan részt bombáztak, ami valami miatt értékes a törököknek (mondjuk amiatt amit hubab írt), plusz amióta beléptek a háborúba komoly érdeksérelmet okoznak azoknak a hatalmaknak, akik dzsihadista csoportokat fegyvereztek fel asszad ellen, plusz az ISIS működése hasznot hoz nekik, azaz érdekükben áll ezen csoportokat működni hagyni (USA, Szaudik, törökök) (ehhez hozzájön az is, hogy a törökök olcsó olajat vesznek az ISIS-től, ezzel kvázi direktben is támogatják őket). Csak ezen csoportok támogatását nyilvánosan felvállalni nem lehet (lásd EU terrorcselekmények miatt sem). Ez inkább üzenet volt az orosz félnek, hogy ne okozzon ilyen mértékű érdeksérelmet.
    Az oroszok szvsz annyit rontottak el, hogy berepültek a csücsökbe, nem kellett volna, így jogalapot sem szolgáltattak volna a lelövéshez (amire egyébként már egy hónappal ezelőtt is figyelmeztették őket, ergo számítani lehetett rá). Ha figyelmesen elkerülik a török légteret nyugodtan dobálhatták volna a bombákat arra akire akarják, mert a nagyhatalmak nem fogják felvállalni, hogy nemcsakhogy támogatnak terrorista csoportokat, de még üzletelnek is velük….

  15. Még a lelövéssel kapcsolatban nekem az a furcsa, hogy a rakétáknak van égéstermék csíkja, a felvételeken ilyet én nem tudtam felfedezni, pedig felhő mentes tiszta égbolt mellett lőtték le azt a bombázót, nekem ez az egész egyfajta erőfitogtatásnak tűnik az amerikaiak részéről, amely a kelet európát elözönlő amerikai katonai erődemonstrációval tökéletesen egybe cseng. Valamilyen modern fegyver működését mutatták itt meg élesben az amerikaiak az oroszoknak. Nem csodálkoznék, ha a szír légierő nemsokára lelőne véletlenül egy NATO repülőt valamilyen orosz új technológiával…Voltak már ilyen indirekt technológiai összefeszülései a nagyhatalmaknak…

  16. Nekem volt egy 3. sz. hozzászólásom kb. 7:02 magasságában, de valamiért nem jelent meg. 🙁

    Abban kifejtettem, a saját nézőpontom egy linkel alátámasztva. Tény, hogy az USA -nak nem érdeke az európai középhatalmak és Orosz o. közeledése. Ebben egyetértünk.
    De szerintem ez Erdogánék magánakciója volt. Viszketett a hatalmi gőgtől fűtött egó keze az elsütőbillentyűn, meg az önös hatalmi érdekeik elég erőteljesen elkezdtek sérülni Szíriában. Igaz eddig is fenyegetőztek lelövésekkel, de nem húzták elő az éles kártyát mindaddig, amíg az oroszok nem kezdték el bombázni a Daesh (ISIS) olajkutakat, finomítókat, és a tartálykocsi konvojokat. Ugye ebbe a bizniszben nyakig benne vannak a törökök, azon belül is az Erdogán féle hatalmi kör cégei, bizony megcsappant dollármilliós bevétel. Meg ezek szerint csak nem olyan hatékonytalan az orosz, zömében buta bombás bombázás, mit nyugaton szeretnék beállítani. 😛

  17. 7: „földhöz ragadt kisember módján gondolkodol, reagálsz. Én is, mert az vagyok, de ha Putyin lennék, akkor nem lennék az”

    Tibor bá’, te el vagy tévedve. Mégis, miből gondolod, hogy a világ vezető politikusai olyan hú de nagy világstratégák?

    Talán még emlékszel ifjabb Bush-ra… 🙂 Vagy itt van Juncker az EU-ban, vagy Hollande a franciáknál.
    De eddig nagyon úgy tűnik, hogy Putyin is csak egy ‘követő’ magatartást tanúsít – történik valami a világban, aztán utána megpróbál kijönni a dologból lehetőleg minél jobban. De nem ő irányít.

  18. 7:

    Mire alapozod azt, hogy egy Ankarára ledobott hidrogénbomba esetén megállna a világ néhány millió török áldozatnál? Attól tartok, hogy épp ez okozná a többiek vesztét is.

  19. 7. Tibor bá’

    ” Néhány millió török árán a 7-8 milliárd kapott volna egy további 20 évet.”

    Dehogy… Pontosan ezt a zsigeri reakciót akarta az USA kiprovokálni.
    Ha csak egy rakétát is átlő Putyin Törökországba, másodperceken belül beindul a húsdaráló, és ezer irányból szórja meg a NATO az összes orosz várost.
    Gondolod, hogy Ankara lebombázásától az USA megijedt volna, hogy, hú de karakán gyerek ez a Putyin?
    Egyszerűen az van, hogy az ukrajnai kaland nem jött be, és most az USA emeli a tétet és más trükkel próbálkozik.
    Putyin meg igyekszik kicsúszni a kezei közül…
    Látod, mai hír, hogy a NATO önmérsékletre intette Törökországot… Sőt, egy amerikai tábornok is súlyos hibának minősíti a török akciót. Szóval nem jött be a trükk, és most a törökökre tolják a sarat. És akkor most a törökök is tudják, hogy az USA az ő tökükkel verte a csalánt…

    Szóval a válaszcsapás az lesz, hogy az oroszok jól ellátják fegyverekkel a kurdokat.
    Az USA meg tovább lapoz a mocskos trükkök gyűjteményében, hogy mivel lehetne aggresszióra bírni az oroszokat.

    Szóval Ankara lebombázásának elmulasztása pontosan az önuralom és a precíz számítás jele, és nem a gyengeségé.

    Egyébként nem sok logika van abban hogy beleprovokálják az oroszokat egy aránytalan válaszlépésbe, aztán felrakják a kezüket, hogy hoppá, köszi, csak kiváncsiak voltunk?

  20. Megírtam a posztot, amit kiegészítettem két hozzászólással. Több hozzáfűzni valóm nincs. Aki nem értette meg, azon nem tudok segíteni. Aki képtelen legyőzni gátlásait, félelmeit, és hátat fordít a racionális gondolkodásnak, annak nem sok esélye van túlélni azt, ami ránk vár.

  21. Tibor bá’ állásfoglalása alapján azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy addig jó nekünk, amíg a világhatalmakat nem 120-as IQ-jú nyugdíjasok vezetik. 😀

  22. Alighanem amint jelezték volna az első rakéta inditását-márpedig biztosan kiszúrják-egyből indult volna a válaszcsapás a NATO-tól.. nincs olyan, hogy limitált atomháború, hacsak nem az összes atomhatalom jóváhagyásával történik.
    Ez az egész sztori pedig tényleg egy sakkjátszmára emlékeztet. Az Oroszok is provokáltak és most megpróbálnak minél jobban kijönni belőle, hiszen elmondhatják, hogy lám a NATO a terroristák oldalán van. Az is lehet hogy török/NATO erőfitogtatás.. vagy az EU és Oroszo közötti közeledés megakadályozása.. vagy mindezek együtt.
    3. világháború kirobbanását felelős politikus nem fogja bevállalni.. valami félreértés, technikai malőr okozhat ilyet persze, mint ahogy már majdnem megtörtént régebben is. Valami vallási fanatikusból, vagy netán luxus bunker mélyébe húzódó világmegváltó terveket szövő elitből kinézném..de ilyenekről mi úgyse tudunk.. szóval jobb úgy élni, hogy abban a tudatban vagyunk, hogy lesz holnap.

  23. 20: „nem sok esélye van túlélni azt, ami ránk vár”

    Ha most Putyin ledobott volna egy „atombombát” Ankarára, akkor te ezt a posztot már nem írhattad volna meg… Mi meg nem olvasnánk…

    „Putyin tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, de még nincs rá teljes mértékben felkészülve.”
    Egy harmadik világháborúra mégis hogyan készül fel? Erőtér védi majd Oroszországot?

    Putyin most a legjobbat tette, amit tehetett – kijelentette, hogy lesz válaszlépés, de az nem katonai lesz. Időt nyert, és majd szépen kiokoskodják, hogy nekik mi lesz a legjobb. Valószínűleg a kurdokkal kezdenek majd valamit, Törökországnak az fájna legjobban, ha létrejönne egy kurd állam.

  24. 20. Tibor bá’

    Legalább fejtsd ki, hogy milyen racionalitás van abban, hogy az oroszok lebombázzák Ankarát.

    Miből gondolod, hogy ez megállítaná a világháborút ?

    Ugyanis a racionalitás pont azt jelenti, hogy ezzel kezdődne.

    Őszintén… Szeretném látni tőled leírva, hogy egy Ankara elleni bombázás elrettentené az USA-t. És főleg, hogy milyen alapon, amikor már nyilvánvalóan nagyon viszket a tenyere és minden jel szerint csak az alkalomra vár..

  25. 20:

    Az a gond, hogy te az álláspontodat tényként kezeled, és azt gondolod, hogy mi vagyunk azok, akiket félelemei és egyéb érzelmei irányítanak afelé, hogy más állásponton legyünk.
    Két álláspont ütközik, nem tény egyik sem, racionalitás meg mindkettőben van, de egyik sem kizárólag az. Ami biztos az az, hogy ha te lennél Putyin helyében akkor ezek szerint már folyna a 3, világháború, vagyis a vezető politikusok azért nálad megfontoltabbak.

  26. Tibor bá’

    „Nem csodálkoznék, ha Washington arra a megállapításra jutna, hogy Oroszország gyenge, érdemes megkockáztatni egy meglepetést okozó első csapást.”

    Én meg igen, hogy ebből akarja lemérni Oroszország erejét.

    Azt jól látod, hogy Oroszország szépen gyűjtögeti maga köré az USA-ból kiábrándult országokat, és már az EU-val is újra közelednek, és ezt az USA nem nézi jó szemmel.
    Az USA-nak egyetlen esélye van megtámadni Oroszországot, mégpedig a NATO keretein belül.
    Ebbe akarta belerángatni, hogy Putyin támadjon meg egy NATO tagot.
    De ez most nem jött be, és inkább az USA-nak ártott a dolog.

    De a dolognak van egy jóval veszélyesebb vonulata.
    Ha törökország elszigetelődik, hogy senki nem ad neki igazat, akkor seperc alatt Európára szabadítja a nála kempingező 2 millió menekültet…

  27. Hála a jóságos Atya Úr Istennek, hogy Tibor bá kezében nincs katonai hatalom……………. 🙂

  28. Attól még nagyon is reális az, amit Tibor bá ír, csak még kicsit később. Ne feletkezzünk meg a krími áromellátás szabotálásáról, banderisták és tatárok által, vagy arról, hogy az Ukrán Haditengerészet blokád alá vonná a Krími-félszigezet. (Az már egy más kérdés, hogy csónakokkal?!)
    Ez mind kőkemény tesztelése az oroszoknak, és Putyinnak. És itt már túl sok a véletlen, hogy ne legyenek összefüggések.

  29. A jelenlegi világhelyzet és feszültség gócok háború nélkül nem oldhatóak fel. Mindenképpen világháború lesz, hogy a casus belli mi lesz, az már csak technikai kérdés, semmi több.

    Remélem, hogy elmarad a világégés, de nem hiszek benne, hogy ez sikerül. Sajnos.

  30. Bezony, a NATO- tag Törökország terroristákat támogat és vesz tőlük olajat

    Sajnos túl sok az ember és túl kevés az „erőforrás”.
    Ezt kell terrorizmus illetve „csúnya, diktatorikus Oroszország” sztorikkal eladni.

    Úgy látom, ahogy Jövőnk írja:
    mindenképp első csapást akarnak Oroszországtól kikényszeríteni.
    Az ugyanis nem „mindent elsöprő” Halott Kéz akció lenne.
    Új- Zéland pedig – elvileg- elég messze van, ahhoz, hogy „érdemes” legyen megjátszani.

  31. 30. Ouse MD

    „Ezt kell terrorizmus illetve “csúnya, diktatorikus Oroszország” sztorikkal eladni.”

    A helyzet az, hogy erre a márkára egyre kevesebb a vevő.

    Európa egyre erőteljesebben tolódik jobbra, és a diktatúra inkább valamiféle rendpártiságot kezd jelenteni a liberalista káosszal szemben.

  32. Gyerekkoromban az Angyalföldön, Kőbányán, na meg a nyockerben a tánciskolák össztáncakor, ha tabú-csajt kértél fel táncolni, akkor megnézhetted magad. A verekedés úgy kezdődött (mert az utolsó striciben is van némi gátlás) „Micsoda, te szidtad az anyámat?” Erre a zöldfülű elkezdett mentegetőzni, hogy ő bizony nem, és még csak nem is ismeri. A rutinos pedig kapásból bevitt egy jobb egyenest. Mert a bunyó elkerülhetetlen és aki az első, meglepetésszerűt üti, annak jó esélye van arra, hogy könnyen megússza az egészet.

    Különben, talán emlékezni kellene a Hirosimai és a Nagaszaki atombombára. Arra mi szükség volt, Japán készült a kapitulációra? Annak üzenete volt, ahogy Ankarának is az lenne.

  33. Szerintem egy szimpla műszaki-technikusi tesztelés lehetett, talán nem is türkmének, törökök ültek a rendszerek vezérlőpultjánál. A napokban lehetett olvasni, hogy az Oroszok autómata rakéta elhárító rendszert telepítenének az utasszállító gépekre, amelyek hatékonyak a föld-levegő, levegő-levegő rakéták ellen ( http://komlomedia.hu/hir.php?hir=6527&ev=&honap=&evig=&honapig=&keres=&cimcb=&hircb=1&videocb=1&oldal=2 ) Lehetséges, hogy azon a bombázón ez a rendszer működött és az amcsik kíváncsiak voltak a hatékonyságára. A gép egyébként sem totális találatot kapott, hanem olyat, ami után stabilan repült tovább, a becsapódásig nem is esett szét ( https://www.youtube.com/watch?v=LW1qGWw5PBU ), sőt a pilóták katapultáltak, utána lőtték le őket, hogy milyen logika szerint ? Azt nem tudom, tán ez is stratégia…A III. világháborúról: naív, aki azt gondolja, hogy az nem zajlik már nagyon rég! Mi a háború ? Egy domináns hatalom érdekeinek érvényesítéséért folytatott tevékenység bizonyos földrajzi-társadalmi célterületek felett. A háború oka nem lehet az ölés, valamely gazdasági érdek érvényesítéséről szól. A hidegháború volt az, ami a pénzhatalom megjelenése után történt az éles fegyverek használatával: olyan térrészek ellen felvonultatott erőfitogtatás, ahová a gazdasági „harci tevékenységeken” keresztül nem lehetett befolyást intézni. Ma, amikor a pénzügyi hatalom még erősebb, mint valaha, hiszen minden nyugati politikus pénzért megvett szavazó majommá amortizálódott, gyakorlatilag semmi értelme egy olyan eszközökkel vívott háborúnak, amely eszközök olyan területeket is élhetetlenné tesznek, ahová hadászati találatot nem vittek be. Annak, hogy európát nyomorba döntsék az igazi hatalmi körök a menekülte ürügyén, ezáltal kivonják az energiahordozók és nyersanyagok fogyasztói köréből, igen komoly esélyt látok, az zsidók is azt kiabálják Brüsszelből, hogy innen most menni kell. Az Oroszoknak nem érdeke európát tönkretenni, Az USA-nak igen, de atom háború nem lehet érdeke senkinek, mert a háború alap elve sérülne, hiszen egy radioaktív területre sem gazdasági sem térsadalmi hatalmat nem lehet kiterjeszteni…

  34. Szerintem meg saját szakállas akci voltó. Sokszor igérték a törökök, de csak most a Daesh (ISIS) olajkutak, finomítók, és a tartálykocsis teherautó konvojok orosz bombázásai után lépték meg az éles, megtorló akciót. Hiába, megcsappant a nagy biznisz, amiben az Erdogánékhoz köthető cégcsoport nyakig benne volt. Persze az sem stratégiai érdek, hogy Európa és Oroszo. egymásra találjanak! Ebben egyetértünk.

    Kiegészítésnek:
    http://bekialtas.blog.hu/2015/11/24/orosz_celkeresztben_erdogan

  35. 31:

    Attól még az alaphelyzet nem változik:
    túl sok az ember és kevés az erőforrás.

    Pukkantás lesz, akármit is akar Európa…
    Főleg, hogy maximum a hamis zászlós akciókon látnak át, de az összképet nem (klímaváltozás, olaj- és egyéb energiahordozó- csúcsok).
    Az USA-t irányító elit simán beáldozza nemcsak „saját” népét, de akár 6 milliárd embert is.

    Ahogy írtam:
    mérnöki- technológiai optimisták szerint agytumorra (felmelegedés) a fejlövés (nukleáris tél) jó terápia lehet…

  36. Tibor bá’
    Akár mennyire is akarod, oroszok nem esetek a fejükre.
    Rossz a hasonlatod, mert a valóságban így játszódott le:

    Jön a kemény kigyúrt csávó az utcán nagy mellénnyel, és nekimegy egy másik kellően nagy pasasba, mert kötekedős kedve van. Kötekedős faszi beszól, hogy mé jötté nekem,erre a másik meglökött pasas felhúzza a szemöldökét és csak annyit mond.
    Mit mondtál kisfiam? miközben megmutatja a Glockot a pisztoly táskában…
    Nem lövöldözünk értelmetlenül, mert a medve nem kapkod a legyek után…

    Akármennyire is akarod, ez még nem casus belli.

  37. 29:

    Miért nem oldhatók fel? Miért kevésbé oldhatók fel, mint amelyek a hidegháború idején voltak?

  38. Tibor bá, el a kezekkel a „piros gombtól”! Ankarában is emberek élnek s ha neked ez csak gátlás kategória az ellenzők tekintetében, akkor azt hiszem fel kéne hagynod a politikával és maradj a csodálatos nőknél, az emlékeknél és a tudományos kérdéseknél!
    Lassan időszerű lesz számodra is az Illés dalban leírtak: „Fejére állhat az egész világ, játsszátok nélkülem a komédiát…”/Vén vagyok, akár a Föld)
    Nem bántásból írom ezt, mindnyájunknak tudni kell az időt a visszavonulásra!

  39. 37- 28:
    Nemigazán látjátok át a helyzetet.
    A hidegháború idejében 3- 4 milliárd ember élt a Földön- és két egyenrangú szuperhatalom. Mára ez 3- 4- re nőtt.
    És közben 7,4 milliárd ember és azóta minimum meg 3x- eződött az energiafelhasználásunk/ fogyasztásunk.
    A Petri- csésze tele van…
    És ehhez jön még a megfutó felmelegedés.

    Röviden:
    az elit úgy gondolja, hogy lépéskényszerben van.
    Magánhadseregüket (zsoldos) pedig úgy hívják: NATO

  40. Vasgerinc:
    Nem oldható fel, mert a jelenlegi világrend bomlási folyamatának kellős közepén járunk és a feszültségek (sokszor szándékosan) gerjesztve vannak, a balhék kumulálódnak.
    Ouse-nak van igaza, a jelenlegi világstruktúra eddigi kedvezményezettjei lépéskényszerbe kerültek és számukra nincs más hátra, mint előre.

  41. 21, 27, 38: Megelőztetek… 🙂
    A bunkók meg tudnak ölni egy-két embert. A tömeggyilkosságok mögött mindig az intelligencia áll…

  42. Ouse MD

    „az elit úgy gondolja, hogy lépéskényszerben van.”

    Lehet, mert a dróton rángatott politikusok közül egyre többen szakadnak le a drótról, és kezdok észlelni azt amit te is mondogatsz.

    A helyzet az, hogy ha a globális elit elég erős lenne, akkor nem kellene hülye színjátékokat szervezni a 6 milliárd ember kiirtására, hanem csak kiadnák a paramcsot, hogy GO LIVE! és beindítanák a malacinfluenzától a terrortámadásokon keresztül az ellenséges országok bombázást és csak számolnák a hullahegyeket…

    De nem elég erős…
    Sőt, lóg kifele a lóláb, hogy egyre gyorsabban gyengül a pozíciója…
    És ebből a gyengülő pozícióból egyre rizikósabb kétes kimenetelű háborúba kezdeni.

  43. 39-40:

    A megtelt petri csészére nem csak háború lehet a megoldás.
    A hidegháború épp azzal csengett le, hogy az aktuális világrend változott.

  44. 42- 43:

    Nem elég az emberek kiirtása.
    A légkörrel is „tenni kell valamit”.
    Viszont a mai helyzetnél is sokkal elviselhetetlenebb jön, még ha meg is lépik. Úgyhogy nem feltétlenül akarják „túl korán” elindítani.

    Az lehet, hogy addig is hátrálnak kifelé egyesek.

    A „kétes kimenetel” lehet, hogy jobban megéri az elitnek, mint egy megfutó felmelegedés- mindenki lő mindenkire globális káosszal.
    Szóval, ebből a kettőből lehet választani

  45. 44:

    Elég valószínűtlen, hogy a globális elitnek megérné a Föld népességének ilyen drasztikus lecsökkentése, nem beszélve arról, hogy a saját és családjuk éltét is kockára tennék ezzel, nem beszélve utódaik jövőjéről.
    Ha olyan nagy gáz lenne a klímával, teljesen más téren kellene drasztikus lépéseket hozni.

  46. 45:

    Milyen más téren, mesélj!

    Mert mondjuk a fentebb vázolt „akcióval” a CO2- kibocsátás is azonnal csökken- úgy 80- 90 %- kal.
    Kíváncsian várom, hogy egy exponenciálisan növekedő populációval és energiaigénnyel, hogy lehet csökkenteni a kibocsátást.
    A kimerülő energiaforrások és nyersanyagok világában.
    És közben mindenkit megetetni.
    Mérnökök, előre!

    Aki lemaradt volna:

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/moszkva_mar_a_harmadik_vilaghaborura_keszul.605696.html

  47. 39, 44, 46: Most akkor van világot irányító sötét erő, vagy nincs?

    Mert Tibor bá’ eddig vehemensen tagadta… 😛

  48. Most olvastam a neten , ti mit gondoltok igaza van ?!

    Bayer Zsolt: Háború – Bántóan ostobák vagyunk. Mert nem látjuk, mi készülődik ellenünk.
    Nem látjuk a háborút. Nem láttuk sohasem. Ha azt hittük, látjuk, akkor is csak akartuk. Mert megtisztulást, megváltást, új élet kezdetét láttuk benne, és persze elkerülhetetlenséget. És ez a sok-sok minden „egyéb” mindig eltakarta a háborút magát.
    A háború már zajlik. S az elhízott, tokás Európa, amely elveszítette önmaga lényegét már régen, most sem lát semmit. S mert nem lát semmit, hívja, kérleli, önként beereszti a háborút, akarja, szereti, dédelgeti, és jognak, humanizmusnak, morális kötelességnek becézi.
    Európa elhagyta valahol, a futurisztikus, tudományos, boldog és egyenlő és politikailag korrekt jövő felé menetelés közben a kereszténységet, de most a háborút a kereszténység parancsára hivatkozva csalogatja kebelére.
    Jakobinusok a kihalt templomokban, csizmájuk talpán vér, ürülék és sár. És a pápa bizony gügyögve asszisztál…
    A világ pedig, amely nem A NYUGAT része, felrobbant. Felrobbant, mert A NYUGAT évszázadokon át hordta alá a gyúanyagot.
    A repeszek pedig száguldanak Európa és A NYUGAT felé.
    Vannak, akik szerint ez a jogos büntetésünk.
    Mások szerint ez maga az áldás. Mert a cél az Európai Egyesült Államok megteremtése, hiszen őszerintük ez a válasz minden problémára.
    Az Európai Egyesült Államok útjában pedig a nemzetállam áll. Tehát a nemzetállamot le kell bontani. Lebontani pedig nehéz és fáradságos munka. El kell hozzá hordani a hiteket. A hagyományokat. A múltat.
    Normálissá kell hazudni minden abnormálist. Szét kell szakítani a megszokott társadalmi kapcsolatokat és a családokat. Meg kell kérdőjelezni mindent, ami megkérdőjelezhetetlen. Ki kell tudni mondani, hogy még a nemed sem az, aminek születtél. És persze el kell hagyni Istent.
    „Aki lemond Istenről, annál szigorúbban ragaszkodik a morálba vetett hitéhez” – vallotta Nietzsche.
    A NYUGATNAK ezt is sikerült felforgatnia a hosszú menetelés során. Úgy mondtunk le Istenről, hogy közben megszüntettük a morális skrupulusokat is, és ki mertük mondani, jó hangosan: mi vagyunk az Isten!
    Ezt mind-mind meg kellett tenni, hogy lebontsuk a nemzetállamot. S a nagy mű végső fázisa most következik: most még be kell engedni Európába sok-sok millió migránst, hogy végképp eltüntessük a „haladás” útjában álló gyalázatost, az évezredek alatt megformált nemzetállamokat.
    Van tehát, aki szerint büntetés, ami történik, s van, aki szerint a tudományosan megalapozott jövő szükségszerű velejárója.
    „A tudományos világszemlélet: a tudomány iránti pszichológiai szükséglet kritikája. Az érthetővé-tevés-akarása; a praktikussá-, hasznossá-, kizsákmányolhatóvá-tevés akarása. Egyedül az érték az, ami számolható és kiszámítható. Az átlagos embertípus mennyiben akar túlsúlyra jutni eközben. Félelmetes, ha még a történelmet is kisajátítják ily módon – a fölényben lévő birodalmát, azét, aki ítélkezik. Milyen ösztönöket szublimál!”
    Nietzsche szavai ezek is, a Kései hagyaték jegyzeteiből. És igen… Csak ennyit dadoghatunk, hogy igen.
    Csak a háborút nem látjuk, még mindig nem.
    Pedig a háború zajlik, és közeledik, feltartóztathatatlanul.
    Istenem, pedig élhetnénk békében is, élhetnénk boldogan. Csak a mértéket kellene újra megtalálni. Mértéket élvezetben, szenvedésben, életben és halálban, mértéket a pusztításban és a teremtésben, mértéket a hitetlenségben és a hitben, mértéket rögeszmékben, mértéket szaporaságban és meddőségben.
    Mértéket a tagadásban. S mértéket a szabadságnak hazudott káoszban és önsorsrontásban. Közeledik a háború, feltartóztathatatlanul.
    Határokhoz érkezik, ott áll, ordít, tüntet, sír, mórikálja és sajnáltatja magát, összevarrja a száját és emeli az öklét. És így előbb-utóbb áthág, átfolyik mindenen. Jön. És ahogy közeledik, lassan lemászik a képről a lomha szörny, a polgárháború előérzete is.
    Mert polgárháború is lesz.
    Mert előbb-utóbb valaki majd nem tűri tovább, és bosszút fog állni. Tönkretett életéért, megerőszakolt gyermekéért és feleségéért, vagy éppen „csak” a feldúlt, ezeréves nemzetállamáért. S a bosszú bosszút szül, és minden iszony valósággá válik.
    És lesznek, akiknek majd arra is lesz magyarázatuk, és akik majd akkor is azt fogják mondani, hogy mi szégyelljük magunkat.
    Őket kellene megfosztani minden hatalmuktól. Hogy élhessünk békében, nyugalomban, ezeréves hagyományaink között. És eldönthessük, mint mindig, hogy kikkel akarjuk megosztani életünk színtereit.
    Mert ez az egyik legősibb jussunk. És most el akarják venni tőlünk ezt is azok, akik hozzák, hívják, csalogatják a háborút.
    Ha hagyjuk, magunkra vessünk.
    Magyar Hírlap

  49. „aki így spekulál, az képtelen felmérni, hogy egy ilyen lépés milyen következményekkel járhat”
    Miért, ki az, aki fel tudja mérni a következményeket? A lakosság 99%-ának nincs elegendő információja ehhez és egyébként is blokkolná a gondolkodását a megsemmisüléstől való félelem. Elhessegetjük még az ötletet is és reméljük, hogy a vezetők a nép érdekeit figyelembe véve hozzák meg a döntéseket. Ha-ha-ha.
    A kétkedők miért gondolják, hogy a III vh. kirobbanásához kell valami ütős casus belli? A stratégák már kiszámolták, hogy ez szükségszerű. Putyin, vagy bármelyik döntéshozó – stratégákkal és tanácsadókkal körülvéve – majd dönt rossz és rosszabb között és megnyomja a gombot ha kell. Ez a dolga. Egy mezei halandó már rég összeomlott volna a felelősség súlya alatt, Putyin és körei nyilván nem úgy gondolkodnak, ahogy mi. Az ő családjuknak biztos helye van az atombunkerben.
    Ha Moszkva elindít egyszerre párszáz, vagy párezer rakétát minden irányba az egyértelmű jelzés lenne és indulna a válaszcsapás. Egy rakéta elindítására nem reagálnának így (szerintem). Ha Ankarát eltörlik a föld színéről az oroszok, nem indulnának automatikusan az amerikai rakéták.
    Félreértések elkerülése végett, nem várom a világvégét, de az elmúlt 2 évben egyre csak romlottak a kilátások.

  50. 49:

    Az „atombunker biztos helye”: az nem élőhely per definitionem.

    Ők se hülyék. Tudják, hogy jobb így se úgy se lesz. Csak rosszabb, sokkal rosszabb, még a sci-fis rémálmaiknál is.

  51. 49: „Ha Ankarát eltörlik a föld színéről az oroszok, nem indulnának automatikusan az amerikai rakéták.”

    Azért elég nehéz lenne kidumálni, hogy eme sajnálatos esemény miért is nem tartozik az 5. cikkely hatálya alá.

    „Atomot” csak úgy nem dobálnak manapság. Putyin se zakkant meg – sokkal jobb neki a szépen hízó bankszámla Svájcban, meg a luxus, mint kuksolni évtizedekig/haláláig egy atombunkerben.

    Per pillanat – minden rémisztgetés ellenére – a Földön még mindig elég sok az élhető hely. Amiatt kirobbantani most egy atomháborút, hogy a bizonytalanul távoli jövőben ez majd esetleg megváltozik – elég elmebetegnek kellene lennie, bárki is tenné meg.

  52. 51: Te hány éves vagy? Gondolom, 80 alatt. Ha eléred ezt a szép kort, addigra talán te is a saját Sámson-opciódat fogod kívánni rohadék, téged túlélni akaró embertársaidnak… 🙂

  53. Régi, de bölcs igazság: A bosszú hidegen tálalva a legfinomabb. Putyin nagy játékos, s akik ismerik, a válasza nem szokott elmaradni. S tud meglepő fordulatokat generálni. Mióta kiszorult a politikai elit körasztaláról, jelentősen megváltoztatta stratégiáját, de legfőképp kommunikációját. Nyíltan szembemegy azokkal, akikkel eddig egy ligában szerepelt. Mivel úgy érzi, nem tekintik egyenrangú félnek, őszintébben mer fogalmazni, odamondogatni. Ki meri mondani, hogy a játéknak vége. Mindenesetre izgalmasabbá tette a politikai miliőt. Úgy érzem, a nagy fordulatok elején állunk.

  54. Őőőőő
    egy találós kérdést szeretnék feltenni,: a NATO-ban az USA után ki a második????

  55. 51. Observer

    „Azért elég nehéz lenne kidumálni…”

    Azért bízzál az USA találékonyságában… Törökország nem az első szövetséges lenne akit cserben hagy.

    Bár én alapvetően fordítva gondolom… Ez a lelövősdi arra ment ki, hogy bemószerolják az oroszokat és egy kisebb csetepaté után összekalapáljanak egy erős nemzetközi szövetséget hogy Oroszországot elszigeteljék.

    De ez már nemigen jön be…
    9-11 óta már nem történik légi katasztrófa úgy hogy a többség ne automatikusan a CIA kezét lássa benne…

  56. Egy hónappal ezelőtt bejelentették a törökök, hogy lelövik a légterüket megsértő repülőket…

    2015.10.17:
    >>”Tegnap lelőttünk egy drónt. Ha egy repülő lett volna, ugyanezt tettük volna. Ismert az erre vonatkozó katonai szabályzatunk. Aki megsérti határainkat, azoknak megadjuk a szükséges választ” – mondta Davutoglu a kisebbségben kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) rendezvényén.<<

    http://hvg.hu/vilag/20151017_Torok_fenyegetes_a_legteret_megserto_gepe

    Egyébként meg nem Endogan, hanem Erdogan (sőt: Erdoğan).

  57. 53. Feco

    Nincs második.
    A NATO az az USA és a külső támaszpontok… többnyire gyarmati státuszban, belepofázási képesség nélkül.

  58. Hihetetlen mennyire várjátok a világégést. Bárcsak jönne már, hisz mindjárt itt a karácsony. Vajon akciós lesz? Meg tudom majd venni?

  59. 59: Egyetértek, többen közülük egész életükben erre készülnek…Aztán majd a halálos ágyukon koppannak, hogy lehet jobb lett volna élni és nem paráztatni másokat és saját magukat évtizedeken keresztül.
    Ha pedig nem értessz egyet velük, akkor annyival letudják, hogy te ezt úgysem értheted, mert neked nincs XXX felett az iq-d + írnak mindenféle katonai szakszavakat/kifejezéseket (néha többnyelven is leírják, ezzel is nyomatékosítva hogy ők aztán hű de top-top…).Lassan olyanok vagytok mint a zsidók…hivatásos rettegők.Egészségetekre!

  60. A pénzügyi szaksajtóban gyakran olvashatjuk az un. „guruk” jövendöléseit a közeljövőre vonatkozóan, mint pl. mibe érdemes, s mibe nem fektetni. Az egy más kérdés, hogy mire a sajtóban megjelenik egy pénzügyi előrejelzés, akkorra már alig van kézzelfogható aktualitása. Viszont az előző hozzászólásokhoz kapcsolódva: azt is tartja a pénzügyi szakma, hogy minél korosabb az előrejelző, annál biztosabb, hogy sötét jövőt fog az adott témában megfogalmazni. Ezért van az, (és elnézést az ennél idősebbektől), hogy 50 felettiektől már körültekintőbben kell fogadni az információkat. Van egy ilyen érzésem az Arma Gedeon becenevű egyénektől jövő jóslásokról is. 🙂 Ettől függetlenül persze bármi lehetséges…

  61. 59-re
    Attila, azt hittem okosabb vagy.
    Annak, hogy Törökország a második a NATO-ban, majdnem ugyanolyan jelentősége van mint hogy ki az első.
    Gondold végig, ha egy cégben te vagy a második legnagyobb részvényes…
    még ha mást is mondanak a játékszabályok.

  62. 38 – Réd:
    „Lassan időszerű lesz számodra is az Illés dalban leírtak: “Fejére állhat az egész világ, játsszátok nélkülem a komédiát…”/Vén vagyok, akár a Föld)
    Nem bántásból írom ezt, mindnyájunknak tudni kell az időt a visszavonulásra!”

    Tulajdonképpen aktuális tanácsot adtál, de a célszemély nem én vagyok, hanem te magad. A vén vagyok akár a Föld című dalt nem Illéshez, hanem a Fonográfhoz kell kötni. Aki ezt összekeveri, ráadásul a saját kútfőjétől származtatva, annak tényleg itt az idő, hogy kiszálljon a játékból és csupán a régi számokat hallgassa, akár Illéstől is. 😀

    Nem szívesen sértek meg senkit, de agyát illetően nyomorúságos szegénységi bizonyítványról tanúskodik az, akinek semmi más értelmes, racionális ötlete nincs, amikor álmait védi körmeszakadtáig, csak az életkorom.

  63. Nem kell aggódni Tibor bá’ mindenki megkapja a maga kis atombombáját hamarosan! 🙂
    De nem most, és nem így.

    Leírtak csupán fantázia szüleménye, nem fedi a valóságot:

    Amerikában 2db hidrogén bomba fog robbanni, egyik a keleti parton, másik a nyugati parton. Tisztán terrorpista akció lesz, becsempészett alkatrészekből össze rakva.
    Harmadik bomba Izraelben fog robbanni, rakétán szállítva, érdemi válasz nélkül. Időpontot nem tudok mondani, de kb 10 éven belül történik a story.
    Hogy megnyugtassam a pacifistákat, és a piros gomb nyomogató brigádot: lesz atomtámadás, de nem globális 🙂

  64. Hakan Fidan a török titkosszolgálatok feje,
    ma egy sajtókonferenciát hívott össze, ahol a Nato segítségét kérte az Isis javára az „orosz agresszió” ellen. Íme a szó szerinti szavai a legjobb fordításban ahogy lehet:
    „Az ISIS egy valóság amit el kell fogadnunk, és egy ilyen jól szervezett és népszerű szervezetet mint az Iszlám Állam nem tudunk eltörölni. Tehát kérem a nyugati kollégáimat, hogy vizsgálják felül az iszlám politikájukat, hagyják el a cinikus mentalitásukat, inkább segítsenek Vladimir Putyin terveinek megakadályozásában, ami a szír iszlám forradalmárok megdöntésére irányul.”
    Azzal fejezi be, hogy reméli hogy az iszlám állam hamarosan nagykövetséget nyit Isztambulban,
    Hát, most már legalább hivatalosan is tudjuk hogy Erdogan melyik oldalon áll.

  65. 62. Feco

    „Annak, hogy Törökország a második a NATO-ban, majdnem ugyanolyan jelentősége van mint hogy ki az első.”

    Hát nem egészen úgy van.

    Törökország úgy második a NATO-ban, hogy az USA súlya, ereje, legalább ötvenszerese az övének.
    A vállalti hasonlattal élve, az USA a részvények 90%-át birtokolja, a törökök meg talán 2-t…

    És ez aláhúzza a lényeget.
    Törökország sem „tag” hanem bérelt terület a támaszpontnak, meg bele lehet kényszeríteni hogy az USA érdekeiért harcoljon.

  66. Azért az érdekes, hogy Putyin a „hátbaszúrás” szót használta.
    Ez a „hátbaszúrás” (Dolchstosslegende) szó igazából a németeknél került igazán használatba Az I. világháború után, az áruló forradalmi német kormány miatt, most a törököknél szintén a nemzetközi koalíció elárulásával, hátbaszúrásásával egyenértékű a gép lelövése.

  67. Tibor bá, én nem vitatom, hogy a Világ Urai atomháborúra készülnek, magam is publikáltam erről. Az életkorod kizárólag a példátlan önzéseddel kombinálva eredményez nálad egy ilyen személyes Sámson-opciót, hogy ha a te életed a végéhez közeledik, akkor azt kívánod, hogy másoknak se jusson már ebből az életből. Nem az a durva, hogy atomháborús terveket tulajdonítasz a világelitnek, mert ez jó helyzetfelismerés, hanem, hogy magad drukkolsz az oroszoknak, hogy töröljék már le a térképről Ankarát atommal, ami globális atomháborúval járna. De nem ma ismertünk meg, semmi új… 🙂

  68. 63. Köszönöm a „visszafordított tanácsot”-játszom a gondolattal…
    A kiigazításod is helytáll, valóban Fonográf számról van szó. Mentségem a tévedésre, hogy mélyen felháborított az Ankarával kapcsolatos -amely, mint tudjuk hadászatilag igen fontos támaszpont(?)- embertelen gondolatod! A korod itt nem játszik szerepet!
    Hacsak nem árulkodik róla:”Légtérsértésért nem szokás lelőni egy repülőgépet. Annyira nem, hogy erre még nem volt példa a II. világháború óta.” Ezzel szemben:http://www.google.hu/search?rlz=1C1SKPH_enHU600HU600&sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=D%C3%A9l-Koreai+utassz%C3%A1ll%C3%ADt%C3%B3+lel%C3%B6v%C3%A9se+a+Szu.+felett
    Én 21,24,27,43,52,59-el értek egyet az agyamat illető szegénységi bizonyítvánnyal együtt!
    Ha rajtad múlna, ma este nem a csodálatosan szép teliholdban gyönyörködhetnénk, hanem atomvillanásokban… Ha egyáltalán!
    Tisztelve-nem korod!-tudásod, maradok olvasód.(Hacsak előbb-utóbb, ki nem tiltasz,mint ide nem illő iku-nukut! 🙂

  69. 1., Térképet elővenni, dárágie druzjá!
    2., A hidrogénbomba hatásának körét megrajzolni, mely országok esnek bele !
    3., Bljábi, ez eléri a horgasorrúakat is… Hagyjuk abba !

  70. 71:
    Az 1983-as Dél Koreai gép nem hozható párhuzamba a Su-24-el. Az oroszok mindent megtettek, hogy a gépet ne kelljen lelőni, és a gép nem 17 másodpercig volt szovjet légtérben. Volt más lelövés is, de azok véletlenek voltak. A Su-24 lelövése azért egyedülálló, mert ezt simán lelőtték, lelövési szándékkal.

    Nálam olyan nincs, hogy embertelen vagy emberséges. Van viszont szükséges-szükségtelen, racionális-irracionális. Csak egy kérdés. Egy gyalogsági roham előtt a parancsnok pontosan tudja, hogy katonáinak 30-40 százaléka fél órán belül ott fogja hagyni a fogát. Szerinted a parancs kiadása emberséges, vagy embertelen?

    70:
    Arma! Honnan veszed azt, hogy drukkolok? Drukkolok, hogy Orbán ne gondolja meg magát „menekült” ügyben, mert az a nemzet részére katasztrófa lenne. Különben ha figyelmesen olvastad volna az írásomat, kiderülne: Nézetem szerint az atomháborút éppen hogy egy török város kinyírása akadályozná meg. A mai vezetők legnagyobb hiányossága éppen az, hogy mind a II. vh. befejezése után születtek. Első kézből semmit se tudnak, mindent csak olvastak. Látva a borzalmas pusztulást, elgondolkoznának egy kicsit.

  71. 73.”Szerinted a parancs kiadása emberséges, vagy embertelen?”
    Maga a szituáció embertelen!
    Se Téged, se mást nem akarok meggyőzni a magam igazáról-azon már régen túl vagyok!-ezért is nem szólók bele már a kaukázusi posztodba… Minden ember egyenlő, de nem egyenlő T. b.-vel? 🙂
    Az információkat Neked is másoknak is köszönöm! Hajrá tépjétek egymást, addig nincs baj amíg ülhetünk a gép előtt!

  72. 74:
    Igen, a te felfogásod szerint a szituáció embertelen, de valós. Amióta lejöttünk a fáról, azóta harcol egy ember csoport egy másikkal. Jönnek Jézusok és szépeket mesélnek, de a fájó valóság egészen más. Ha nem tudsz vele szembe nézni, az egy sajnálatos dolog számodra. De ha ezzel valaki képes szembe nézni 83. évében és még fegyvert is hajlandó ragadni, hogy védje a nemzetet, akkor azt meg kell becsülni és nem célozni rá, hogy vén hülye, lépjen ki az életből. Én így gondolom.

  73. Szerintem is megelőző csapás lesz, de az oroszok részéről. Annyira nem szédültek meg mint Kokó, és távolról sincsenek még a padlón.

    76. Jézus a megoldást mutatta, nem szépeket mesélt. A szép mesét meg kell hagyni a katolikusoknak, meg az argentin Feri bácsinak, úgyis ők lektorálják a Bibliát, mint Isten szavát, he-he.
    Én qrvára nem fogok fegyvert fogni, csak ha az orrom előtt állna vki és épp megölni készülne.
    ” Van viszont szükséges-szükségtelen, racionális-irracionális.”
    Kérdés, hogy honnan tudod milyen tiszta is az értékítéleted?
    Csak nem magadtól?
    Szükséges? Mi? megvédeni magunkat?, hogy csodálatos majomember felfogásunkat továbbvihessük?
    Mindenki ragaszkodik az életéhez és nem lesz szépelgés mikor az oroszlán a seggébe harap, ebben igazad lehet, de ez is csak a tudás hiány miatt van így. És mindenki fél adni, mert kihasználják, így is van, De a másik irányba is el lehetne indítani ezt a kört. Az adás irányába. ki tud többet adni, mindenkinek több lenne most. Lehetett volna? Ki tudja?
    Egy biztos, ez a mentalitás ide vezetett.
    Azt hiszem sok kérdésre hamarosan választ fogunk kapni. Olyanokra is amik foglalkoztatnak Téged is(Isten, halál utáni élet, stb.)
    Azért ne lepődj meg ha egy atomvillanás után nem zuhansz a nagy fekete semmiségbe!
    Kérnék valakit, hogy definiálja a semmi fogalmát!Mert a fekete és a sötétség biztos nem semmi.
    majd legfeljebb megyünk a tisztítótűzbe(a nemtér nemidőbe)
    ott majd lehet csodálkozni és ki tudja meddig:-).

    Egy pszichopata rajongód:-)

  74. 77. „De a másik irányba is el lehetne indítani ezt a kört. Az adás irányába.”
    Odajött egy ipse hozzám.
    -Adjon egy százast!
    Kérdem :
    -Miért?
    Válasz:
    -MIÉRT NE?

  75. 77:
    Balázs néhány éve még egészen normális voltál. Mi a fene történt veled?

    Semmi = minden totális hiánya.

    Én már belezuhantam a nagy fekete semmibe. Aztán visszajöttem. Pontosan tudom mi lesz velem a halálom után. A visszajövetel igen tanulságos és meghatározó élmény volt.

    Engem se az isten, se a hall utáni élet nem foglalkoztat. Van ennél jobb és hasznosabb dolgom.

    Ha nem fogsz fegyvert, akkor elvesztél. Ilyen hozzáállással az esélyed nulla. De sebaj, nem lehet mindenki túlélő. 😀

    78:
    „Kérdem :
    -Miért?
    Válasz:
    -MIÉRT NE?”
    Mert az alapállás, hogy nem adok. Ezt kell megváltoztatni egy okos válasszal.

  76. 79.
    Most is normális vagyok. Semmi különös nem történt, csak ahogy 7 éve rájöttem, hogy megy a világ a lecsóba, úgy jöttem rá más dolgokra.
    Egyszerűen tovább gondolkoztam.
    Bekövetkezik, miért? Klíma, olaj stb. De miért csináljuk? Kapzsiság? Miért vagyunk kapzsik? Birtoklásmánia. Miért van ez a mániánk? Alaptermészet. Az ember mint egyén legfőbb védelme saját maga. Miből Fakad ez? Miért ilyen az ember alaptermészete? Állati evolucióból visszamaradt. Miért tekintjük természetesnek? Ego. Miért nem látunk át saját magunkon? Azt hiszük ha mi(az egyén) gondolja akkor az igaz? Nem. Azzal azonosul, mármint a saját gondolatával és teljesen magától értetődőnek(igaznak) találja a legtöbb esetben? Igen.
    miért védi magát ennyire?
    Hol a becsapás? Ki csap be kit egy személyen belül? Skizofrénia? Nem.
    miért szenved ettől mindenki? Miért szenvedek ettől én?
    Mert tévedés.
    Honnan jönnek a gondolatok? Én alkotom őket? Részben. De nem kompakt a gondolat stb
    Innentől már vad vizek jönnek, úgy mint vallás. Egy ideig vallásosnak mondtam volna magam kb. 1 évig, de felismertem a vallásosság mint általános téveszme(sok ilyen van) jellegét. Ugyanúgy hit mint minden más, azonosulás gondolatokkal.
    Mi lehet a valóságalapja, a torzítások hol vannak?

    Ezenkívül sok minden történ velem amiket akkor nem értettem. Testen kívüli élmények. A semmi és a minden egyidejű megtapasztalása, fantasztikus, totális felszabadulás. Isten a rendszer forrása, a létezésé. A többi mese. Így kicsit felfoghatatlan.
    6 évig éltem egyedül, mivel készülvén elhagytam a családom (miattuk-gondoltam, én hülye) és nem hülyültem meg, bár ki tudja:-). Persze csajom volt, de időszakosan, többnyire egyedül voltam. Rengeteget féltem. Így el kezdett érdekelni a félelem alaptermészete, mert hogy ez szorosan kötődik ehhez a témához. Nem a reális dolgoktól való félelemre utalok(szarvas az erdőben, kóbor kutya, betörő stb.), mert így féltem a legkevesebbet. Hanem más erőktől, mert volt tapasztalatom ilyenekkel is, úgy, hogy egyáltalán nem foglalkoztam ilyen dolgokkal azelőtt. És a félelemre mely a gondolatokból ered. Ezek csak a fejünkben vannak, de egy éjszaka, ülve egy széken, tök sötétben egy szobában zaj és egyebek nélkül és megértitek miről beszélek. Jó Buddha 7 napot és éjszakát volt így, meg is világosodott, biztos a sötét miatt:-)
    El kezdtem nézni a vallások gyökerét, ezotériát, de nem köteleztem el magam semmi mellett. Nem állítottam, hogy ebben vagy abban hinnék.
    És mivel este sok időm volt, olvastam, tanultam. Rájöttem, hogy régen már mindent tudtak, le is írták. Csak jól és jót kell olvasni.
    A következmények már nem érdekeltek, maximum annyiban, hogy mikor kell konzervet venni. Szerintem egyébként most!:-)
    De mennyire más így venni konzervet, és mennyire más volt akkor (6éve), pedig van egy kislányom.

    A fegyverem már rég el van ásva és ha kell használhatom is, de már jobban érdekel, hogy megértsem semmint, hogy értelmetlenül meghosszabbítsam. Persze szeretek élni mint mindenki más.

  77. 46:

    Alapvető véleménykülönbség van közöttünk a CO2 kibocsájtás hatásaival kapcsolatosan, és ahány bizonyíték van rá ,annyi ellenbizonyíték, de te tényként kezeled. Ebbe ne is menjünk most bele, nem ide való, hanem:

    Technológiával. Tudom, hogy utópia, de a fúziós erőmű nagyot dobna az emberiségen, de folyamatos a fejlődés a napenergia hasznosításában (napelemek, naphőerőmű). Ezzel szemben egy atomháború után milyen szennyezés lenne szerinted? Például a sokat emlegetett atomreaktorokkal?

  78. 80:
    Az idős ember szervezet tartalékol a „nehéz” napokra, vagyis emészthető zsír rakódik le az izmokra. Ez egy okos előrelátás, mert az idős test nem képes minden nap szert tenni zsákmányra. De manapság nem kell vadászni, a hiper marketben mindent meg lehet venni nap mint nap. Az eredmény? Túllövés, vagyis súlyos elhízás. És ez a folyamat mindenütt érvényesül. Aki a múltban önzetlen volt, az éhen halt. Aki önző volt, az nem halt éhen, sőt lettek utódai. Mára az Ember szuper önző, ami már veszélyezteti létét. Hát ez van. Ezen lehetne segíteni ésszel, de akinek esze van az többnyire a többi ember kihasználására fordítja.

  79. 82: A mai emberek az önzők és a kihasználtak utódai. Másképp az átlagon felül önzők se tudtak volna utódokat hagyni…

  80. 84: Putyin mindig jól tud színészkedni.
    85: Ez inkább hoax, mint valóság – ha magától nem tudná a katona, hogy tartsa a pofáját, a felettesei biztosan figyelmeztették.
    86: Ez várható /kézenfekvő/ volt – azt kell ütni, aki lemészárolta a pilótát.

    De nem ez az érdekes, hanem, hogy mit csinálnak a törökök. Ha akkora seggfejek, hogy beavatkoznak a türkmének oldalán, azt már tényleg nem lehet majd elsikálni – kezdem azt gyanítani, hogy mivel az EU tagállam NATO tagok nem voltak hajlandók nekimenni az oroszoknak, ezt a megtisztelő feladatot most a törökök lelkesen bevállalják. Vajon mit ígértek nekik cserébe? Mondjuk pár görög sziget, Ciprus stb. tenger alatti földgázmezők – bármi lehet.

  81. 84-85:
    Szerintem sikerült összegyűjtened némi propagandát. nem hiszem,hogy Putyin elsírná magát, de ha igen, azt nem engednék leközölni. Azt se hiszem,hogy a török pilóta elismerte, hogy nem figyelmeztetett. U.i. hadbíróság járna érte.

  82. 88-ra
    Nem kommentáltam egyik hírhez sem.
    Viszont ha leadták üzenetértéke biztosan van.
    Nyilván a két legnagyobb NATO tagországnak nem tetszik amit Putyin csinál, így az EU többi tagállama a NATO-ra nem támaszkodhat baj esetén.
    Ha gáz lesz marad az a 3000 katona amit a V4-ek verbuváltak plusz a magyar zsoldosok. Édeskevés.
    Ha meg a NATO oldalán hadba kell szállnunk O.o ellen, na az lesz a fasza.

  83. De tiszta fasza, még az is ki lesz elemezve, hogy melyik kezével törölte a fikáját, de a lényegről egy szó sem esik.

  84. 91:
    Sorry, én csak a pityergő Putyinra reagáltam, az általad linkelt cikk ugyanis olcsó agitprop színvonalat nyom.

    A lényegről sokan sok helyen beszélnek: akadályozni kell nemcsak az orosz-török regionális együttműködést, hanem az Oroszország és egyes prominens NATO tagok közötti együttműködés elmélyülését is.

    Azt sem nehéz kitalálni, hogy ez kiknek az érdeke: egy orosz-török együttműködés (későbbiekben esetleg szövetség) a Közel-Keleten ugyanolyan katasztrófa lenne az USA-nak és Izraelnek, mint Európában egy német-orosz összeborulás.

    Kézzel-lábbal erőlködnek azon, nehogy ez bekövetkezzen, mert ez a végét jelentené az eddig világfőfütyiként pózoló cionista világhatalomnak.

    Sürgősen rendezni kell az orosz és a török kapcsolatokat, sokkal nagyobb és hosszabb távú célok függnek ettől, ami nem mellékesen mindkét államnak egyformán fontos.

  85. 91: „a lényegről egy szó sem esik”

    Miért, mi a lényeg?

  86. 92-re
    Rendezni az orosz török kapcsolatokat ezek után?

  87. 93-ra
    Pillanatnyilag az a kérdés belerángatják-e a NATO-t s ezzel együtt minden tagját egy Oroszország elleni háborúba?

  88. 95: Nem hinném, hogy a NATO ebbe belefolyna. Semmi garancia nem lenne arra, hogy az egész ne forduljon át atomháborúba, ha valamelyik felet megszorongatják. Tibor bá’-t leszámítva, senki
    nem akar atomot bevetni az idén. 🙂

    Az egyelőre tényleg nem tiszta, hogy a törökök mit izmoznak, de a legvalószínűbb tényleg az a magyarázat, hogy ’tisztességesen’ profitálnak az iszlám állam létéből, kvázi védik, ahogy lehet. A ruszkik ebbe akkortól rondítottak bele, amikor az ISIS bombát robbantott a repülőjükön. Azóta komolyabban bombáznak, ez nem szimpi a törököknek, mert csökkent a haszon.
    Innentől jön a matekozás – mi a jobb Erdogannak /dollárban/ – ha kibékül a ruszkikkal, vagy ha további konfliktusokat is bevállalva tovább csencsel az olajjal.
    Meg az is belejátszik majd, hogy a titkosszolgálatok mit ügyeznek a háttérben. Bizonyára Erdogan és köre is zsarolható…

  89. Tényleg aránytalan reakció egy pár másodperces légtérsértésért egy gépet lelőni. De ennek ezerszerese egy gépért egy fővárosra atomot küldeni.

    Lehet, hogy Te meg tudod magyarázni, hogy ez nem támadás lenne, csak megtorlás, de nem valószínű, hogy a NATO ezt a magyarázkodást elfogadná.

    Ha Oroszország atomot akarna bevetni, akkor azt be kellene vetnie minden NATO tag ellen egyszerre, különben nem maradna esélye. De erre még nincs ürügye.

    20: 😀 – ez a klasszikus Tibor bá! Aki esetleg vitatná Tibor bá állításait, az nem értette meg, az képtelen legyőzni gátlásait, és hátat fordít a racionális gondolkodásnak. Természetesen, Tibor bá, nemcsak hogy Te vagy az IGAZSÁG letéteményese, aki Veled vitatkozik, az csak hülye lehet.

    32: Ez az érv természetesen mindent visz. Ha gyermekkorodban az angyalföldi tánciskolákban az első jobbegyenes bevitele volt a győzelem kulcsa, akkor ez nyilván univerzális, az egész kozmoszra kiterjedő természetörvény, és az atomháborúra is érvényes.

    48: Patetikus és hatásvadász, de igaza van Bayernak.

    Tibor bá: „Nézetem szerint az atomháborút éppen hogy egy török város kinyírása akadályozná meg.” – na éppen ez az a nézet, amit vitatunk. Szerintem egy atomcsapásra gondolkozás nélkül menne a totális válaszcsapás.

    Egyébként Törökország pusztulásáért egyetlen könnyet sem hullatnék. Onnantól, hogy elfoglalták Konstantinápolyt, a kereszténység székhelyét, majd maguk alá gyűrték az egész keresztény közel-keletet, aztán minket is rabigába hajtottak, majd a XX. sz-ban, már felvilágosult, szekularizált államként módszeresen irtották az örményeket, arámiakat és egyéb kisebbségeket, a mai Daesh-támogatásukig, rengeteg utálatos bűnük van.

  90. 97:
    Ilyen szövegre már válaszoltam, ha jól emlékszem Observernek. Én szabadon szellőztetem saját álláspontomat, amit te is megtehetsz, egyetlen szavam sincs ellene. De rámutatok, hogy te is csak kisember vagy, a hozzá tartozó pitiáner gondolkodással. Én is kisember vagyok, de tudom, hogy gondolkodnak a „nagyok”. Ezért ha nagy lennék (ugye itt a HA) akkor mit csinálnék. Ami pedig ezt a bekezdésedet illeti: „ez a klasszikus Tibor bá! Aki esetleg vitatná Tibor bá állításait, az nem értette meg, az képtelen legyőzni gátlásait, és hátat fordít a racionális gondolkodásnak. Természetesen, Tibor bá, nemcsak hogy Te vagy az IGAZSÁG letéteményese, aki Veled vitatkozik, az csak hülye lehet.” nem értem a hőbörgésedet. Mindenki a saját álláspontját hozza elő. Én is, de ebből a tiltakozó bekezdésből számomra az derül ki, hogy ez sértő. Nyilván mert a szavaimnak súlya van. Neked is lehet summás véleményed, csak arra mások szarnak. Az enyémre pedig nem. Legalább is te nem, mert felkaptad a vizet. Na ezen gondolkodj el egy kicsit. 😀

  91. Tibor bá’
    Most ha a nagyok úgy gondolkodnának mint te, akkor rég hamuvá égtünk volna, és kedélyesen csevegnék a mennyországba.
    Bocsánat, te szénné égett hulla lennél, csak én csacsognék a halott rokonaimmal 😉

    Viszont valamiért nem így történt, és ez nem is baj. Oly áhított tömeges népírtás meglesz, nem kell aggódnotok érte, csak nem atommal lesz kinyírva cikra 2-3 milliárd ember, hanem természeti katasztrófával.
    Nem tudom miért akartok hamuvá égni, Kárpát medence amúgy se prioritás, sokkal nagyobb gondok lesznek Nyugat-Európában a migránsok miatt.

  92. 99:
    Ezt mondd el talán Obamának is- hogy feleslegesen költ 1.000 milliárd USD-t nukleáris fegyverkezésre…
    Biztos nem tudja annyira a tutit, mint te.

  93. 98: Dehogy kaptam én fel a vizet. Csak csendesen röhögök…

  94. 99:
    Ez tipikus. nagyon gyakran nem azt olvassátok, amit én leírok. Nem azt mondtam, hogy úgy gondolkozom, ahogy a „nagyok”, de tudom, hogy ők hogyan gondolkoznak. tehát én nem akarom a Kárpát medencét hamuvá égetni. Ennek az állításodnak nincs semmi alapja. Azt viszont írtam, ha Putyin így tett volna, akkor kapott volna az emberiség egy extra 20 évet. De ugye ez a mondat valahogy nem passzol a rólam alkotott képpel, tehát ezen átugrasz, vagy nem érted meg. – Az pedig egy oltári nagy marhaság feltételezik, hogy azonnal ezer rakéta indulna el. Ellenkezőleg, jó ideig egy se. Ezt biztosítaná be az előzetes (néhány perccel előbbi) értesítés, hogy ez csak egyetlen egy rakéta lesz.

    101:
    Helyes, röhögve könnyebb a halál. 😀

  95. 102: Biztos csak én vagyok nehézfejű. Elmagyaráznád lépésről lépésre, hogy mért adna Ankara H-bombázása még 20 évet az emberiségnek? Az a kedves gesztus, hogy egy órával előbb értesítenék a követségeket, mért biztosítaná, hogy a NATO nem lő vissza? Sőt inkább még az egy óra letelte előtt kilő mindent Ororszországra?

  96. Ouse M.D.

    Mert valaki X csilliárd USD költ valamire, nem igazolja tetteinek helyességét… Hozzá teszem az amerikaiak irtanak ki közvetve 2-3 milliárd embert a közeljövőben, méghozzá egy privát konzorciummal.Igaz ez elején busás biznisznek indul, de rémálom lesz belőle. Kulcsszó: űrbányászat.

    Észre fogja mindenki venni, ha elbaltázták a projektet, mert kapunk akkora meteor esőt, hogy kompletten le lesz bombázva Észak-Amerika, csendes óceáni régió, és Ausztrália.
    Vagy direkt hatás miatt, vagy a szekunder szökőár szépen le fogja tarolni a Földet, ami drasztikus népesség csökkenéssel fog járni. Nem kell ide atomot szórni, megoldódik az extra aeroszol kibocsátással a globális felmelegedés, és a népesség reguláció is.

    Szemeteket az ég felé fordítsátok, ott íródik majd a történelmünk 🙂

    Természetesen a leírtak, csak fantázia szüleménye, nem fedi a valóságot 😉

  97. Csak egy keresztkérdés:
    Mikor halomra lőtték az amerikai katonákat Vietnamban, miért nem vetett be atomot az USA? Pepitában ugyan ez a koreai háború, de ugyan ez volt a kubai válságnál is.
    Miért nem?

  98. 66-ra. Először is, az ISIS párti megnyilvánulást nem Erdogan szájából hallottad. Másodszor, az iszlám állam ha hagyják, előbb utóbb szembekerül egy tökösebb arab országgal. Mert ugye Szíria azért igen gyengécske politikai, harcászati és társadalmi tekintetben is. Az alap probléma az, hogy ha az EU boldog befogadója a menekülteknek, és ebből egyenesen következett az, hogy előbb utóbb ISIS tagok terrorcselekményeket követnek el. Jelenleg Törökország, mint második NATO tagállam lelőtt egy orosz bombázót, amely Szíriában az ISIS terroristáinak állásait bombázza a szintén NATO tagállam francia és amerikai bombázókkal vállvetve. És a szintén NATO tagállam Franciaország fővárosában ugyan ezek az ISIS terroristák brutálisan kivégeztek százhatvan ártatlan francia és más európai tagállamból származó állampolgárt… Nem tudom…de ha ez egy stratégia része lenne az oroszok ellen akkor igazából és a török álláspont szerint Merkel néni meg Hollande bácsi Obama bácsival karöltve szándékosan áldoz fel ártatlan honpolgárokat (ki tudja mennyit), hogy A csúnya rossz Putyint megtámadhassák??? Ugyan már Anonimus.

  99. 103:
    Nem vagy nehéz fejű, csak figyelmetlen. Az összes kérdéseidre már megadtam a választ.

    104:
    Személy szerint én imádom a fantáziát, ha van neki értelme. Ennek nincs.

    105:
    Azonnal válaszolok a kérdésedre, ha megmondod, ezeket a háborúkat miért vívták?

  100. Űrbányászat ?
    Ez jó….
    Valaki tùl sok Star Treket nézett

  101. Első csapás 2018-2020-ig nem valószínű hogy lesz , mert Jövőnk információja alapján addig generálozzák fel a nagyhatalmak az atomot.Hogy utána lesz e azt senki sem tudja,50-50% az esély.

    Energiaválság biztos lesz , az olaj elindul felfelé lassú vagy gyors nyomorba döntve a világot szerintem kb. 2020-ig.(bár az is lehet hogy 2020-ban még csak 120$ körül táncol majd az ár , elvégre addig csak 1200 nap van)
    Egyéb energiaválság nem hinném hogy lenne, mert pl. az árammal az a helyzet, hogy jelenleg simán ki tudják elégteni a keresletet.Attól még messze vagyunk hogy pl. egy német fizetésének az 50%-a rezsire menjen, és ez nem is várható hogy így legyen 5-10 éven belül.

    Maximum egymásnak ugranak majd a nagyhatalmak valamilyen konfliktus folytán (pl. ki veheti meg az eladásra szánt olajat)

    Egyre nehezebb elemezni hogy mi lesz , és átlátni hogy az ember mit tegyen mert itt még az is elképzelhető , hogy 2030-ig is kihúzzuk.Én már sokszor nem tudom miit tegyek, készüljek az összeomlásra vagy nem is törődjek vele….

    Az oroszok meg ezt az incidenst ugyis elfelejtik , vagy max. gazdaságilag picit keresztbetesznek a törököknek.

  102. 109:
    Ez az incidens nem véletlenül volt, ha nem érik el vele, amit akartak, akkor jön a következő.

  103. 109: nemigen lehet az összeomlásra felkészülni, ha komplett globális atomháborút terveznek.

  104. A lényeg a 92 hsz ban van.
    Az esemeny egyébként naon joooo Asszadnak es Putyin mesternek..
    Következmény lehet:
    ____ nem lesz Deli áramlat.
    Főként ez b@….. A NYUGAT AGYÁT., mert deli EU_s államokat tesz elkötelezetté, függővé..!?:-(
    Hajrá Iván.;-) 1:-) ……

  105. 110:
    Lehet , ez is egy jó gondolat amit írtál.

  106. 113:
    Figyelj! Itt mi kommunikálunk egymással. Nem pedig rejtvényeket fejtünk.

  107. Sziasztok!

    113- ra reagálva
    Nem beszél nagy hülyeséget szerintem.
    Amikor meghallottam a gép lelövést egyből az ugrott be, hogy
    Déli áramlat, török áramlat….

    Tavaly a Krím elfoglalása is miért volt?
    Sok egyéb régi dolog mellett?
    Nézzetek térképet!
    Így a tengeri csőszakasz sokkal rövidebb, és elég romániáig vinni, nem kellenek a bolgárok.
    Krímen keresztüli cső közvetlenül oroszoktól, kihagyva a zűrös ukránokat….fantazmagória? szerintem nem, bár lehet, hogy szarni fognak az eu fejére és pénz ide vagy oda nem épül semmi.

  108. Van még csavar a történetben:
    „Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője figyelmeztetett azon elképzelés megvalósításának veszélyeire, amely Irakot több új államalakulatra osztaná fel. Irak feldarabolásának legfőbb támogatói az Egyesült Államok és Izrael, az elképzelés célja az amerikai hegemónia fenntartása.

    Hamenei ajatollah nyilatkozatában annak a geopolitikai manővernek a veszélyére hívja fel a figyelmet, melynek célja egy olyan önálló kurd államalakulat létrehozása, ami az amerikai hegemóniát elfogadó egypólusú világrend kiszolgálását hivatott támogatni a régióban. Az új államalakulat nyugati segédlettel történő megvalósulása az Egyesült Államok és Izrael érdekérvényesítő képességeinek közvetlen kiterjesztését jelenti a régióban.”

    További részletek: http://komlomedia.hu/hir.php?hir=6568

    Tehát sejtésem: USA engedi a helyi érdekeit védő töröknek, hogy lelőjék az orosz gépet. Oroszok erre bepöccennek, és mivel még semmilyen szívességet nem hagytak viszonzatlanul, baráti viszonyt építenek a kurdokkal. Átadnak pl. néhány ütősebb fegyvert (természetesen csak az ISIS ellen), amit a kurdok a törökök ellen fordítanak.
    A végén az USA röhög a markába, mert sikerül a terve (az önálló kurd állam, ami jelentős részt szakít ki Irakból, Törökországból, Iránból és egy kis részt Szíriából is).

    Egy kis plusz adalék az amerikaiak tervéhez: „Az orosz Védelmi Minisztérium televíziós csatornája a “Zvezda Tv” az “Al-Mayadin” nevű arab televízióra hivatkozva közölte, hogy ma kora délután egy ötven fős amerikai katonai egység hatolt be Szíria területére Törökországból.
    Az USA katonái elfoglalták az Ein al-Arab nevű szíriai települést. Az arab televíziónak nyilatkozó parancsnokuk szerint “missziójuk” célja a kurdok segítése az IÁ elleni harc során.”

    Nagy menet ez, ezer szállal, és nem minden az, aminek látszik.

  109. 118:
    Nagy-izrael tervéhez a környező államokat fel kell darabolni, nevezetesen: Szíria, Irak, Irán, Törökország és Szaúd-Arábia.
    Nem mellékesen ezen államok határait pont azok a franciák és britek rajzolták meg, akik most versenyt tolonganak a koncért.
    Igaz, a brit alsóház még húzódozik egy kicsit, de majd durrantanak egyet Londonban és mindjárt lesz önként jelentkező hülye, aki rongyol a brit zászlóért megdögleni a szír homokba.
    Erdogant az amerikaiak és az izraeliek behintáztatták az oroszok ellen, most pedig magára hagyják.
    Ha Putyin nekiáll komolyan felfegyverezni az iraki és szír kurdokat, akkor heteken belül Törökországban olyan kurd fegyveres erő jelenik meg, ami megállíthatatlanul a török állam bomlásához vezet.
    A következő lépés Putyin hatalmának megingatása lenne belülről (ez nem megy), így nem marad más, mint olyan háborút kiprovokálni, ahol az USA elbújhat Európa és a Közel-Kelet mögé, azaz majd mi fizetjük a szabadkőműves világbirodalom továbbéltetésének árát.

    Életünket és vérünket a világ legnagyszerűbb kivételes nemzetéért! 😀

    A végcél az Orosz Föderáció szétbontása, mert útjában áll a szimpla köztörvényes bűnözőkből álló neokon és cionista pénzügyi csoportoknak. Ha Oroszország megerősödik és nem úgy táncol, ahogy a kampósorrúnak (zsidónak) hazudott kazárok fütyürésznek, akkor vége a petrodollár nevű piramisjátéknak, ezzel együtt a degenerálódott és elbuzult libsi mételynek is.

    Ha lesz háború, akkor Kína a végső győztes, ha nem, akkor is.

  110. 118:
    Well done! Montezuma. Csak az a baj, hogy a papírforma sose jön be. 😀

  111. 118: miből gondolod, hogy oroszországot nem kazárok irányjtják?
    Lavrov? Medvegyev? Putyin? (illetve Putyin Gazdái?)

  112. 118. A végcél nem az, hanem az Egy Világ, egyetlen kormánnyal, pénzzel és vallással.
    Az odavezető út teljesen lényegtelen. Minden bekövetkező esemény a végcél irányába mutat, bár a pillanatnyi érdekek és tevékenységek mást mutathatnak, de ez is lényegtelen, mert a világ folyamatosan, törvényszerűen is az egyesült világ felé sodródik. Bármi is történik (még egy esetlegesen bekövetkező atomháború is), ezt a célt szolgálja.

    Ezért van igaza Tibor bá’-nak, hogy a papírforma sosem jön be. Ez azonban nem számít, mert akkor jön a B, C, D, E stb. terv, amivel közelítenek a játék irányítói a végcélhoz.

    Ez kicsiben is látszik: már 2 éve akarták bombázni Szíriát, de akkor az oroszok közbelépése miatt (vegyi-fegyverek kivonása Szíriából) ez nem következhetett be. Ma viszont már boldog-boldogtalan Szíriában bombázhat és az USA már szárazföldi csapatokkal is belépett Szíria földjére. És mindenki örömujjongással fogadja a híreket.
    Úgy alakították a történéseket, hogy az emberek is azt akarják, amit a játékosok előre elterveztek. És ezt mindig így csinálják. Ha nagy az ellenkezés, akkor úgy alakítják a környezetet, hogy az emberek már sírva könyörögjenek azért, ami ellen nemrég még kézzel-lábbal tiltakoztak.
    Futottak még egy kört, de akkor is elérték, amit igazából akartak, hogy megtörténjen.

    @120. Ahol az ötágú (vörös) csillag van, ott mindenhol Rothschild kutyái ugatnak. Még Észak-Koreában is. 😉

  113. 120 Arma

    „miből gondolod, hogy oroszországot nem kazárok irányjtják?”

    Ha ők irányítják, akkor minek a színjáték?
    Nincs kit becsapni… Vagy van?

    Kitől félnek, ha mindenki aki mozog és valami hatalma van a kezükben van?

  114. Tejóég… Világkormány meg ilyenek…
    Túlélés- erre megy ki.

  115. Most, hogy Francois Hollande francia elnök lefényképeztette magát Washingtonban és Moszkvában is, honfitársai vélhetően megnyugszanak: országuk vezetője időt és fáradtságot nem kímélve vette nyakába a világot a párizsi merényletek után, hogy tető alá hozza a magát Iszlám Államnak nevező terroristaszervezet elleni valódi szövetséget.
    Hollande bizonyára a gyönyörű francia szavak minden zamatát kiélvezve számol be otthon erőfeszítéseinek heroikus voltáról. Ez persze nem feledtetheti velünk, hogy lényegében semmit nem intézett. Terrorista fenyegetés ide, vagy oda, az USA nem hajlandó szövetséget kötni Oroszországgal a náci Németország, a fasiszta Olaszország és Japán elleni II. világháborús koalíció mintájára. Még annak is örülni kell, ha fennmarad közöttük a szíriai hadműveletekkel kapcsolatos eddigi tájékoztatási gyakorlat.
    http://bekialtas.blog.hu/2015/11/27/orosz_nato_konfliktus_alakulhat_ki

    Jó meglátások vannak ebben a posztban, és idéznek pár forgatókönyvet amelyet az orosz szakértők reálisnak tartanak.

  116. 117: Irán nagyon ágál a kurd állam ellen, mert náluk is vannak kurd többségű területek, amiket nem akarnak feladni.

    A realitás az, hogy Amerika lehet, hogy a saját szatellitállamának szánna egy független kurdisztánt, de a muszlim-marxista kurdok valószínűleg nemsokára leráznák a befolyást, ahogy Szaddám és mások is tették. Én drukkolok a kurdoknak, bár rühellem az USA szerepét ebben az egészben.

    118: Legyen igazad abban, hogy a kurdok szétszedik Törökországot. Jobban tetszik ez a forgatókönyv, mint Ankara H-bombázása.

    121: Én nem hiszem, hogy minden a világkormány felé terelne, bármi is történik. Nem Isten ez a kis gennyes összeesküvő banda, hogy mindent irányítani tudjon és a maga javára tudjon fordítani.
    De hogy ez a céluk, az tény. Már az Index is ír róla, hogy a főbb EU-s vezetők arról írnak könyveket, hogy először egy Európai Egyesült Államot akarnak, aztán világkormányt. Hosszú a kezük, de ők is csak emberek, emberi korlátokkal.

  117. 119:
    Persze, nem is azt mondtam, hogy mi lesz, csak arról írtam, hogy milyen célok léteznek, ami magyarázatot adhat erre a katyvaszra.

  118. Re:vasgyuszi

    Megelőztél, mert pont most akartam berakni a cikket.
    Pontosan erre gondoltam… 🙂

    Csak mellékesen jegyzem meg, hogy 1000mrd dollár értékű aszteroidák repkednek elérhető közelségben… Erre úgy rámozdulnak a privát cégek, mint gyöngytyúk a takonyra.

  119. 130:
    Ez kb annyira EROEI- hatékony, mint a palahomok…
    De gyanús, hogy még annál is rosszabb

  120. Khmm, aranynál/platinánál/irídiumnál nem definiálható az EROEI… Nézd meg mit termelnek ki manapság aranyként.
    Csak mellékesen jegyzem meg, lényegesen nagyobb sűrűségben vannak jelen ELEMI állapotban a fémek az aszteroidákban…
    Pl a 2011 UW184 aszteroidán >1 millió tonna fölötti platina készlet lehet, ami a földi készlet többszöröse.

    Nem véletlenül fogadta ma el az amerikai törvényhozás a belinkelt törvényt. Most már amerikai cégek, aki kapja marja alapon, szabadon kitermelhetnek bármilyen nyersanyagot az űrben. Jövőre indul az első felderítő szonda, hogy feltérképezze az aszteroidák „értékét”…

    Ne feledd, lehozni egyszerűbb/olcsóbb, mint felvinni(10kUSD/kg) 🙂

  121. 132:
    Ne ragadtasd el magad, ez az egész egy hatalmas blöff.

  122. Erre nem mernék fogadni…
    Tesla villanyautó is annak indult,Spacex is,3D nyomtatott lőfegyver is,stb. Ma mind elérhető valóság. Ekkora zsíros üzletet nem hagyjnak ki, főleg úgy,ha a fellövés költsége töredék lesz a visszaterő rakétákkal(héten volt egy sikeres próba)

  123. 135.
    A Tesla villanyautó a horribilis előállitási költsége miatt megmarad annak ,ami -luxuskocsi és soha se váltja ki a hagyományost ,a Space X nem űrhajó,mert csak a sztratoszférában repül néhány ,majd visszazuhan, a 3 D nyomtatóval sok szart lehet nyomtatni,de nem fogja kiváltani sem az acélipart,sem az élelmiszeripart,mert titánt és kolbászt nem lehet nyomtatni vele… ezeket a dolgokat a tudomány maszturbációjának nevezem,mert szórakozáson kivül nem adnak semmi mást,csak nagy és üres álmokat,amire a laikus ráizgul és térdre rogy a high tech szent oltára elött 🙂

  124. Re:nem vagyok techno hurráoptimista,de észre kell venni a folyamatokat…
    Tesla luxus autó,de van. Nissan Leaf nem luxus villany autó,terjed is taxikent BP-en…
    Spacex nem hobbi ceg,pár hete kötött több Mrd Usd ertekű üzletet a NASA-val,igaz a saját vissza térő raketájuk rendre feldől még 🙂
    3D nyomtatás. Annyira marginális,hogy hetente többször rendelek alkatrészeket nyomtatva,mert olcsóbb kis szeriában,mint a fröccsöntés… Ráadásként jobb mechanikai tulajdonságú,mint a fröccsöntött ABS.
    Mindezt egy Zuglói cég csinálja,aki tud titánból is nyomtatni alkatrészeket. Fogdostam is pár nyomtatott állkapocs titán implantátumot.
    6 misiért kapsz már 15mikronos pontosságú 3D nyomtatót, ami baromira nem drága prototípus gyártásra…

  125. Közben a céljaik, a terroristák végig Allahakbároztak.

  126. @126: „De hogy ez a céluk, az tény.” Igen ez tény, már nem konteó. Minden Európai vezető erről énekel szinte minden nap, az amerikai, kínai és orosz vezetővel együtt. Nincs kivétel. Az alaphangot meg a pápa adja. 😉
    Ahogy a Római Birodalomban illik.
    „Én nem hiszem, hogy minden a világkormány felé terelne…” Ez nem a Te hiteden múlik, ahogy az enyémen sem. Elég ha azok hisznek ebben, akik számítanak is ebben a játszmában. Természetesen nem tévedhetetlenek, nem mindenhatóak, de ez sem számít. Ők is csak figurák a sakktáblán és a szabályok szerint mozoghatnak. Teszik a dolgukat, jól, vagy rosszul, de a világ egy kényszerpályán mozog. Ilyen az emberi természet, és ez meghatározza a végeredményt. Elég ha azt tudják, melyik „bűnt” kell elkövessék az emberek a cél érdekében, és 100% a siker. 😀

    Az, hogy az egyesült világ milyen lesz, az rajtunk is múlhatna, de magasról tesz rá (majdnem) mindenki. Így olyan lesz, amilyent gyártanak nekünk. Az elit uralkodik a birkákon az éppen szükséges eszközzel. Ahogy most is teszi.
    (Ez lehet egy atomháború utáni maradék emberiség is, csak nekik fújhatják a „hogy ez ne történhessen meg soha többé!” mantrát is)

  127. Akik nekem jöttek (pl. Observer) Ankara H-bombázása miatt olvassák el ezt, illetve fordítassák le valakivel a szöveget: „Mikhail Alexandrov, leading analyst of the Centre for Military-Political Studies at MGIMO, expressed certainty that in case of a war with Turkey, Russia will immediately use the nuclear weapon against the strategic targets in Turkey and not against the densely populated areas.”

  128. 143: Tibor bá’ túl könnyen dobálózik „atombombával”, most éppen a lengyelek meg a románok kapnák… 🙂
    Tanulság – 70 (pláne 80) felett nem szabad senkit vezető pozícióban hagyni. Skrupulus nélkül küldenek mindenkit a vágóhídra, mert nekik már úgy is mindegy. 😀

    Erdogan-t állítólag az orosz titkosszolgálat figyelmeztette a puccsra, így volt ideje rákészülni.
    De már azt megelőzően is várható volt, hogy az üzlet előrébb való, mint a ‘haragszomrád’. A labda török térfélen volt, Erdogannak kellett bocsánatot kérnie, és pár hónap alatt le is esett neki a tantusz…

  129. 144:
    Erről a 70 (pláne 80) feletti szindrómáról természetesen tudok, és erősen figyelembe veszem. De most még egyszer leírom, amit Putyin mondott (és megegyezik az én tapasztalataimmal) Mindig az kerekedik felül, aki először üt. — Egyik amerikai elnök se volt 70 éves, ennek ellenére milliókat öltek meg a Közel Keleten az oligarchák profitjáért, és ezek se voltak 70 felettiek. A félreértés abból adódik, hogy te kisember vagy (az is maradsz) és nem tudod magad az uralkodó elit helyébe képzelni. Én is kisember vagyok (és az is maradok), de be tudom magam helyezni azt uralkodó elit helyébe.— Minden esetre, ha akkor Putyin azt teszi, amit én ajánlottam, akkor az egész emberiség sokkal nagyobb biztonságban lenne egy-két évtízedig.

  130. Több esetben pl. a kubai válság idején az emberiség sorsa múlott azon, hogy ki tud először visszalépni; nem hiszem, hogy annak idején ettől a lépéstől Hruscsov bármilyen értelemben alulmaradt volna… sőt.

  131. 145. Tibor bá’

    „Mindig az kerekedik felül, aki először üt.”

    Ilyen szabály nincs.
    Sőt… Általában az üt először, akinél hamarabb szakad el a cérna, és idegesebb. Erre való a provokáció… ugye?

  132. 146 – Mvm9:
    Több esetben? Na ne! Mi volt még a kubai válságon kívül? — Ha te el tudod képzelni azt, hogy Washington visszalép, akkor nem vagy beszámítható, vagy nem ismered az elképzeléseiket.

    147 – Attila:
    Ez nem szabály, ez élettapasztalat, és persze Putyiné is. Gondolom, nem Angyalföldön nevelkedtél. Keress valakit, aki ott nőtt fel, és kérdezd meg.

  133. 148.
    Tibor bá’

    Hát nagyon remélem, hogy Putyin nem Angyalföldön szocializálódott…

    Ami engem illet, nekem kijutott a londoni és a francia no-go zónákból, és az én tapasztalatom nem az első ütős változatot támasztja alá.
    Szerintem az győz, aki józanabbul méri fel a helyzetet, függetlenül attól, hogy kocsmai verekedésről vagy világháborúról van szó.

  134. 149:
    Hülyeség!
    A németek a logikus gondolkodásról, a precíz és fegyelmezett kivitelezésről híresek. Ők kezdték az I. világháborút, elvesztették. Ők kezdték a II. világháborút, elvesztették. Szövegelsz egy karosszékből. Verekedtél már utcán? Egyáltalán verekedtél már? Frászt, józan felmérés helyett elfutottál. Civilizált embernek nem könnyű belátni, azt amit hirdetek. Ezért fogja Európát elsöpörni az iszlám. Ezért röhögi ki Erdogán Merkelt. Ezért van igaza Orbánnak (pedig én kurvára utálom).

    Ne próbálj visszavágni azzal, hogy ellentmondok önmagamnak. Más egy harc, egy csata, egy meglepetésszerű támadás, és megint más egy négy évig elhúzódó háború, amit nem befolyásol az, hogy ki kezdte.

  135. 149 Attila(PV)

    Ne keverd össze a szituációkat. Arról volt szó, hogy ha a harc már elkerülhetetlen, mert a másik fél mindenáron verekedni akar, akkor célszerűbb, ha te indítasz meglepetésszerű támadást, és így átveszed a kezdeményezést.
    Az megint más szituáció, ha még van helye a diplomáciának, egyezkedésnek, a másik fél hajlandó kompromisszumra, illetve van kitérési lehetőséged. De van olyan helyzet, mikor ilyen nincs, a kérdés csupán az, hogy ki adja az első ütést, és ha sokáig kivársz, akkor a másik fél lesz az…

  136. 151:
    Ez az: „és ha sokáig kivársz, akkor a másik fél lesz az…” amit a sok beszari hozzászóló képtelen megérteni. A véget nem érő okoskodással csak azt lehet elérni, hogy az ellenfél viszi be az első ütést, ami lehet végzetes is.

  137. 150. Tibor bá’

    Azért kiváncsi lennék, hogy a történelemben hány olyan háborút találsz, amit az első csapás határozott meg, és nem mondjuk a túlerő. És mennyit arra, hogy az első csapást adó támadót visszaverték. Saccra nagyjából hasonló az arány.

    Én karatézom, és ennek egyik eleme, az ellenfél erejének, mozgási energiájának a felhasználása, önmaga ellen fordítása…

    Egyébként szerintem az USA pontosan arra játszik, hogy Putyin mozduljon elsőnek. Ezért provokálja, telepíti a rakétákat az orra alá. Szóval biztosan nem érné váratlanul egy orosz támadás.
    Ha Putyin támad, akkor az orosz határon levő USA rakéták hamarabb célba érnek, mint az orosz rakéták elérnék az USA-t.

  138. Most ott tartunk, hogy minkét fél felfújja magát, mutogatja az izmait, hogy ő milyen erős és verhetetlen, abban a reményben, hogy a másik lesz az, aki előbb fut el. A verekedések túlnyomó többsége így ér véget, mielőtt még elkezdődne, az egyik fél felméri hogy gyengébb, és feladja.

    Ezt az izmozást félre lehet érteni úgy, hogy ” a másik fél mindenáron verekedni akar”, és akkor jön az első ütés. Amit lehet olyanra tervezni, hogy a másik kifekszik, de ha ez nem jön be, akkor könnyedén megszívja az, aki először üt.

  139. 153 & 154:
    Na, ezt hívom én véget nem érő okoskodásnak.

  140. A történelemből jól látszik, hogy az USA izmozott a Szovjetúnióval, most meg az oroszokkal.
    Semmiféle szándékuk nincs megtámadni az oroszokat, a feszültségkeltés legfőbb célja az USA állampolgárainak meggyőzése, a mumus életben van, muszáj készülnünk, fegyverkeznünk, még jobban mint korábban. Persze az USA minden hadiipari költésén a magánipar hatalmas profitot szerez.
    Clinton asszony nagyon kemény háborús párti. Megválasztása bizonyos, tovább fog folytatódni a kakaskodás.
    Érdekes, hogy a világon nincs olyan ország amely az USA megtámadását fontolná. Hagyományos hadviseléssel az USA a jelenleginél sokkal kisebb hadsereg fenntartása mellett is legyőzhetetlen.
    Mégis a szerencsétlen félrevezetett állampolgárok bedőlnek a hazafias, demokrácia és szabadság export hülyítéseknek, annak ellenére, hogy kristálytisztán látszik az eredménytelenség, sőt a kinyilvánított célokkal ellentétesek az eredmények. Demokrácia és jólét helyett a célországokban, káosz, anarchia, terrorizmus, nyomor, lezüllés.
    Kedves Loránd írt a tömeg masszáról, hát az USA-ban már jól meggyúrták a masszát. 🙂

  141. 156:
    Ahol így kezdenek: „Az államok területi sérthetetlensége jogának brutális érvényesítése 269 ember halálát okozta.” ott én nem olvasok tovább.

  142. 158: Pedig olvashattad volna, mert a lényeg utána jön. A neked nem tetsző ‘felvezetés’ csak az akkori feszült helyzetet ecseteli… – ettől még drámaibb az orosz ügyeletes tiszt vívódása. 😉
    Az külön tetszik, hogy Andropovot a kora miatt nem értesítették 😛

  143. 159:
    Az eseteket (Andropov és a Koreai gép lelövése) elég jól ismerem. Egy ilyen pozícióban lévő tiszttől elvárható, hogy különbséget tudjon tenni egy rakéta és egy rakéta felhő érkezése között.
    Ami pedig a lelőtt gépet illeti 300 km-el tért el a normál útvonaltól, és az igen fontos katonai létesítmények közelében repült a Szahalin szigetek felett. Valamint az orosz vadászgép felszólítására nem reagált. Közel volt az orosz zóna széléhez, várható volt, hogy megszökik a szerzett információkkal.

  144. ennek az egész kardcsörtetésnek kb. ott van az egyik célja, hogy a pénzpiacokra öntött eszelősen sok fedezetlen pénzt kivonja a rendszerből…

  145. 161: „sok fedezetlen pénzt”

    Be kell fedeztetni, oszt’ jónapot… 😀 Lehetőleg addig, amíg még hímnemű az elnök… 🙂

    160: Emlékszem még a sztorira. Az oroszok elbaszták, nem is kicsit. Már az akkori műholdak is cm-es felbontással ‘láttak’, nem kellett oda „kémrepülőgép”. És ha jól emlékszem, nem is bizonyosodott be, hogy az volt.

  146. 162:
    De a lényeg, hogy nem nagyhatalmi gőgből lőttek.

  147. 163: Azért lőttek, amiért mi kiskatonaként parancsra hajkurásztuk a laktanyánk közelében fényképezgető (nyugat)német turistákat – az alkalmatlan vezetők balfaszsága miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük