(1721) Ismerkedjünk meg a Baltic Dry Index-szel

Egy anonim elemző vendégposztja

 

A gazdaság világában a tőzsdei mutatókon kívül számtalan egyéb felmérés, index létezik melyeket az elemzők figyelemmel kísérnek, hogy ezek alapján hozzák meg a döntéseiket, mozgassanak hatalmas pénzeket. (ilyenek pl. a nagy gazdaságok USA, Németország. Kína, beszerzési indexe, export, import alakulása, beruházások volumene, ipari megrendelések, menedzserek várakozása, hangulata, stb.)

A politikusok és a jelen helyzet minél további fenntartásában érdekelt brókerek, bankárok azonban szinte kizárólag a tőzsde indexet mozgását mutatják be a közvéleménynek. Miért? Mert a 2008-09-es mélypont után a tőzsdék világszerte éveken át szárnyaltak, és még a nyári, kora őszi visszaesések ellenére is, jóval meghaladják a 2008-as tőzsdei buborék alatt elért szinteket. A politikusok mantrája szerint a tőzsde index a gazdaság lázmérője, előre jelzi a várakozásokat, tehát ha jól teljesítenek a tőzsdék, akkor a gazdaságban is minden ok, (igaz csak nem akar jönni az a fránya növekedés, de majd a következő negyedévben….)

Sok évtizededen át valóban ez volt a helyzet. Ha fellendülés, kereslet volt a reálgazdaságban, akkor a cégek növelték az eladásaikat, nőtt a profitjuk, és természetes módon növekedett a kereslet a részvényekre, emelkedtek a tőzsdék. Amikor visszaesés következett be, akkor ugyanez fordítva játszódott le. Azonban 2008 óta ez alapvetően megváltozott. A FED, majd a japán, angol, európai, stb. jegybankok számolatlanul „teremtik a friss pénz” ami valahogy mégse jut el reálgazdaságba. Ellenben a bankok és a pénzpiaci játékosok könnyen hozzáférnek, és mivel legkönnyebben a tőzsdén tudják befektetni, emiatt alakult ki a még nagyobb buborék.

Amióta a tőzsde létezik egészen 2008-ig, ha jó hírek jöttek a reálgazdaságból, akkor emelkedtek a részvények, ha rossz hírek jöttek a cégektől, akkor pedig estek.

Azonban mára az az abszurd helyzet állt elő, hogy a „rossz hír a jó hír, és a jó hír a rossz hír”. Hogy is van ez? Ha rossz hír érkezik a reálgazdaságból, akkor a jegybankok nem hagyhatják abba a pénznyomtatást, tehát a tőzsdézőknek ez jó hír! Ha véletlenül valami jó hír kerül ki a cégektől, akkor megijednek, hogy jön a kamatemelés, vége az ingyen pénznek, tehát ez rossz hír lett a befektetőknek.

Ide jutottunk. Senki se tudja, meddig mehet még ez a játék, de a végtelenségig biztos nem. Nos, próbáljuk megsejteni, hogy mi a helyzet a világgazdaságban, miközben szárnyalnak az indexek. Erre az egyik legegyszerűbb és érthető mutató nem más, mint a Baltic Dry Index

https://en.wikipedia.org/wiki/Baltic_Dry_Index

Ez a grafikon a tengeri szállítmányozás, az áruszállító hajók kihasználtsági fokát, és költségét mutatja. Nevével ellentétben nem csak a Balti tengeren, hanem a világ óceánjain minden, ami nem folyékony áru, nem kőolaj, hanem pl. vasérc, réz, szén, mezőgazdasági termék, konténerek, stb. kereskedelmét mutatja. Amikor világszerte konjunktúra van, nő a fogyasztás, akkor egyre többet termelnek a cégek, egyre több nyersanyagra van szükségük, pörög a tengeri szállítmányozás, tele vannak a hajók, emelkedik ez az index. Amikor nincs több vásárlóerő, már hitelből sem, akkor minden visszaesik, ez a mutató is. Így aki a valóságra kíváncsi, jobban teszi ha a tőzsdék helyett ezt a mutatót kíséri figyelemmel. Íme:

 

~q076

~q075

Bár a grafikon magáért beszélt, azért pár dolgot kiemelnék belőle:

1985 óta jegyzik ezeket a számokat, hosszú éveken át végig a 2000 szint alatt maradt,

2003 –tól megduplázódik a volumen, miután Kína aláírta a szabad-kereskedelmi megállapodást, és belépett a világpiacra, elárasztva minden földrészt a termékeivel,

  1. Eufória, a bankok szórják a hitelt, mindenki fogyaszt, mintha nem lenne holnap,
  2. Bár csak szeptemberben dőlt be a Lehmann Brothers, a nemzetközi áru kereskedelem, a reálgazdaság már év eleje óta befékezett, mint azt a drasztikus zuhanás mutatja.

2009-2011. Egy kis vissza kapaszkodás,

  1. Amikor legalább 20 „rendkívüli ülés” volt az Euró megmentésére.
  1. október az index 809 ponton áll, 1986 óta a legalacsonyabb szinten, (úgy hogy közben Kína is itt van) megállt a globális kereskedelem! Senki se fogyaszt! Mindenki eldöntheti, hogy a tőzsdének, a politikusoknak hisz, vagy az áruk, a reál javak szállításából von le következtetéseket.

_________________________________________________________

___________________________________________________
___________________________________________________

43 gondolat erről: „(1721) Ismerkedjünk meg a Baltic Dry Index-szel

  1. Sziasztok.

    Tényleg igaz, hogy a tőzsdék irracionálisan emelkedtek az elmúlt években és én azt is furcsállom, hogy miként tudták a válság előtti szintet meghaladni, mikor a 2007 előtti gazdasági aranykor valahogy nem akart kialakulni.
    Csak egy magyarázat van rá, az ingyenpénz, ami megtalálja az útját a tőzsdére.
    Majd az fog ráfázni, akinél az igazság órájában nincsen reális érték-pl föld v arany-, aztán az kenheti a pénzét…

  2. És én még reménykedtem, hogy még egy-két évig van idő felkészülni. Ez a grafikon nagyon ijesztő.

    Köszönöm a posztot!

  3. 3: „Ez a grafikon nagyon ijesztő.”

    Nem feltétlenül az. Pl. jelenthetné azt is, hogy Európa (USA stb.) egyre inkább visszatér az önellátásra, illetve kevesebb kínai bóvlit vásárolunk (kis műanyag csipogó vicikvacakok már nem kellenek). Az emberek egy része már (persze kényszerből) tudatosabban költi a pénzét.

  4. Köszönjük Tibor bátyám ezt az újabb fontos posztot! 🙂

    Hozzáfűzni való nem igen van, azt hiszem.

  5. Szerintem az ev vegere emelkedni fog ez az index. Szamomra es a környezetem számára is a 2006-2007 es állapotok tertek vissza az elmult felevben. Szarnyalnak az ingatlanok nálunk is nagyon sok a vasarlo, es a környezö üzletek forgalma is ezt jelzi vissza. Remélem nem csak egy szegmens vagyunk akiknek csak véletlenül kijött a lépés. Bár a közép és hosszú távú kilátásokat nem tartom rózsásnak.

  6. Ha megnézzük a német háztartások éves fogyasztási szokásait akkor semmi párhuzam nem lelhető fel a két grafikon között:

    http://de.statista.com/statistik/daten/studie/155148/umfrage/private-konsumausgaben-in-deutschland-zeitreihe/

    2008-2009-et kivéve stabilan nő minden évben vagyis látszólag a két grafikon között ellentmondás van.
    Hogyan lehetséges az, hogy miközben Európa fogyasztása stabilan nő a tengeri szállítmányozás mégis rekord mélységekbe süllyed?

    Nem biztos, hogy a világvégét jelenti, és egyáltalán nem ijesztő sokkal inkább arról lehet szó, amit Observer említ a hozzászólásában, hogy a kínai szarok ideje lejáróban van (ezt azért a kínai gazdasági növekedés visszaesése is alátámasztja)

    A lényeg, hogy önmagában ez a Baltic index sem mutat a világgazdaságról átfogóbb és pontosabb képet, mint bármely másik index önmagában. Ha nem tudjuk miért ilyen alacsony az érték, akkor könnyen hamis következtetésre juthatunk.

  7. Lehet hogy a logisztikai folyamatok is javultak .Fogyasztás szerintem van most is .
    Sokmindenben beindult az újrahasznosítás.És a termékek is „ki vannak könnyítve”.Ezeknek kevesebb nyersanyag kell.
    + biztos hogy a valós szállítás is csökkent

  8. Kínából importál a cégünk, néhány éve egy 40 lábas konténert még 5000 usd-ért hoztak el Magyarországra, most 1600 usd fizetünk ugyanezért. Ez a drasztikus árcsökkenés emiatt van, hogy nincs mivel megtölteni a hajókat.
    Egy éve megfeleződött az olajár, azt mondták, hogy túlkínálat miatt, de közben minden más nyersanyag (vasérc, réz, ólom) ára is lezuhant és tartósan alacsony. Nem a spekuláció miatt, hanem azért mert leállt Kína építőipara, és a fogyasztási cikkek kereslet is az egész világon stagnál sőt visszaesik. Bármennyire kozmetikázzák az adatokat ez bizony a félt globális recesszió.
    Emiatt a bányászatból élő országok (Ausztrália, Brazília, Chile stb) most komoly gondban vannak, veszteséges a költségvetésük.
    Attól tartok, hogy 2007 óta egy olyan spirál kezdődött el, ahol a magas olaj, ásványkincs árak előbb a fejlett országok keresletét tették tönkre, ahol visszaesett a fogyasztás, emiatt most a termelő országok épülnek le, zárnak be a bányák, az olajkutak. Ami persze egy idő után hiányt generál, jöhetnek a magasabb árak, és újra Nyugat szív majd, de már egyre csökkenő mennyiségek mellett. Ha nem lesz összeomlás, akkor ez a játék fog menni… Vége a kapitalizmusnak, nincs többé növekedés sehol, sőt a kapitalizmus végső stádiumában úgy néz ki már csak az adósság nő a csillagos égig. A grafikon szerinti 2007 előtti aranyévek már sohase térnek vissza

  9. Végtelen növekedés vs véges környezet

    Több szót nem érdemes rá vesztegetni.
    Minden más „mainstream” közgazdasági hablaty csupán mellébeszélés.

  10. 10. Ouse M.D.

    Igazat adok neked. Abban is, hogy nem érdemes rá időt, energiát pazarolni.
    És mégis.

    Olvasom, olvasom és csodálkozom. Ennyire hülye lennék ?
    Nincs benne rendszer, nincs kemény logika, csupán manipuláció, manipuláció hátán. Többnyire találgatás az egész. A tőzsdézőknek szóló „direkt ajánlások”.
    És mi van, ha a statisztikát készítő(k) valamit(információkat) nem jól tud, vagy akár, hazudik ?
    Azokról sohasem ejt szót senki, akik elbuknak, mert rossz lóra tettek.
    Arra viszont emlékszem, hogy milyen erőteljes súlykolás folyt a médiában, az u.n. gazdasági válságot megelőző egy év – fél évben.
    Annyira mondták, hogy lám egyszer csak beütött. Eredmény : Jó néhányan eszméletlenül meggazdagodtak, de az amúgy is szegények, még szegényebbek lettek. Hajléktalanokká váltak százezrek az országban. Olcsó lett az eladó lakás, bagóért vették, akiknek amúgy is minden ingyen van, stb…
    Na, megint egy összeesküvés elmélet, és semmi indexelés.

  11. Elképzelhető hogy ezt az indexet a Kínai építkezés jól felnyomta(csak vélemény).Ami egyszer felmegy annak le is kell mennie , nincs ebben semmi , végtelenül nem növekedhet minden.Ha azt nézzük hogy Kínából 1600 usd-ért hoznak el egy konténert akkor ez tényleg szarért húgyért van.
    Kíváncsi vagyok mikor jön el az idő amikor majd pl. a multiknak nem éri meg behozni a világ másik feléről az alkatrészeket.

    Vissza a múltba: emlékszem gyerekkoromban 15 éve még amikor nem voltak plázaák milyen érdekes volt elmenni pesten a Kínai piacra, akkor még volt hangulata és kuriózum volt sétálni a sorok között és venni egy poliészter kabátot:D

    A tőzsdék 2008 óta mennek fel, egy 20-40-60%-os korrekció simán benne van a dologban.Az elmúlt 100 évben párszor már volt ilyen.Az is lehet hogy még jön 1-2 év oldalazás(mivel mindenki esésre számít így beszopatják a népet) és csak utána esés akár több év.A nagyágyúk akkor is megoldják, ugyanis short (részvényár esés esetén nyer) pozíciók felvételével nyereséget fognak elérni.Ma a részvényen kívül rengeteg tőzsdei termék van amivel esés esetén pénzt lehet csinálni.A nagyágyúk fognak is milliárdokat.

    Kérdés hogy utána lesz e majd talpraállás vagy sem?Eljön e a végső összeomlás vagy sem?

  12. 13: Nem csak neked szól – többek kedvenc megoldása, hogy berak egy „meztelen” linket – ugyan vegyétek már a fáradságot, hogy egy-két mondatban leírjátok, hogy mi a fene az.

  13. 13,14Hello. Megkerestem ezt az indexet. 1 havi.1 és 5éves periodus valaszthato

  14. 14:
    Egy grafikon a BDI-ről, az utolsó nap egy pina hajszálat feljebb ment, de közben volt már pár nap, és nem tudható, hogy újra lejjebb ment-e. De nem sok köze van a poszt mondanivalójához. Mindössze arról árulkodik, hogy al tud keresni az Interneten. 😀

  15. 5 èves távlatban többször volt ilyen szinten.

  16. 12:

    Az értéket nem ezek a milliárdosok állítják elő, csak a tőkéjük segítségével állítják azt elő mások. Tudják ezt ők is, így akkorát sosem fognak harapni, hogy ez a rendszer összeomoljon, ugyanis ha összeomlik, akkor kitörölhetik a pénzükkel, mert nem lesz mire költeni, és érték sem lesz mögötte.
    Persze újabb válságokat még előidézhetnek (szerintem elő is fognak), de a világunkra jelenleg szerintem ez nem jelent végzetes veszélyt. Legnagyobb veszély ma szerintem ez a túlzottan liberális, szociálisan túlzottan érzékeny európai mentalitás, és itt nem csak a bevándorlásra gondolok. Persze ez nem egyik napról a másikra fogja földbe döngölni a civilizációnkat, csak lassan, mint Róma esetében.

  17. Valóban ijesztő a helyzet, mégis engem inkább az lep meg mostanság, hogy egyre több negatív adat jön elő a német (és amerikai) fejlett piaci
    cégektől, a tőzsdeindexek viszont egyre magasabban állmak.

    17: valóban volt már ennél alacsonyabb szinten (két éve is ahogy emlékszem talán 650 alá is benézett aztán egy idő után elég hamar vissza is ment 700 fölé).
    A lényeg a tendencia lehet.

  18. Na ez a lényeg…
    „A FED, majd a japán, angol, európai, stb. jegybankok számolatlanul „teremtik a friss pénz” ami valahogy mégse jut el reálgazdaságba. Ellenben a bankok és a pénzpiaci játékosok könnyen hozzáférnek, és mivel legkönnyebben a tőzsdén tudják befektetni, emiatt alakult ki a még nagyobb buborék.”

    Az utólsó néhány mondathoz annyit tennék hozzá hogy valóban így van,és hogy miért, azt csak találgatni lehetne.
    Óriási világgazdasági átrendeződés van folyamatban..
    És még talán azt is hozzá tenném,hogy a világban azért tűnik úgy mintha eltünt volna a pénz hiába nyomják,(nem csak azért mert nem igazán fektetnek a reálgazdaságba)mert talán hatalmas nagy arányú technikai fejlesztések mennek a világban..Gondoljunk csak bele az ipari forradalomra akkoriban Angliába.A technika szárnyalt,viszont iszonyú szegénység volt..
    Azonkívül nem tudom a hogy a világ 1%-os leg gazdagabbja hova gyüjt már 😉

  19. A FED és társai a pénzt csak a szájával nyomja, valójában visszafogja a fogyasztást. Véleményem szerint későn, ezt a leszabályozást már az 50es években meg kellett volna kezdeni és akkor talán nem küzdenénk a lehetőségek feletti felszaporodással,
    ugyanis több milliárdos a többlet. Hogy mi lesz itt, azt nem tudom. Who knows it?

  20. benézünk 300 alá is.
    Pedig volt egy karácsony is decemberben…

  21. Egy hatásvadász cikkcím („A kristálygömb nem hazudik, most jön az összeomlás”) és riogatós bevezető után („Ha valóban működik az indikátor, akkor most valami nagyon csúnya dolognak kellene történnie a világban.”) a cikk végére kibökik az értelmes és logikus magyarázatot:

    „A sokak által figyelt Baltic Dry Index értéke tehát nem elsősorban azért zuhant nagyot, mert a nyersanyagok szállítása iránti kereslet összezuhant volna, hanem a túlságosan merev és eltúlzott méretű kínálati oldal húzta a mélybe, így az index esése nem is elsősorban a világgazdaság drámai lassulását, mint inkább a tengeri hajózásban kiépült masszív túlkapacitásokat mutatja. ”

    Köszi portfolio.hu

  22. XAUUSD meg havi bontásban 16%-ot emelkedett, és 2000-hez viszonyítva már nagyjából 700%-on áll!

  23. 24:

    Elmondod, hogy ebből hogyan következik, hogy a szállított anyagmennyiség nem csökken drasztikusan?

  24. Azt a szállító kapacitást valamiért megépítették, nem csak úgy, hogy legyen majd egyszer, ha kell.
    Ha már megvoltak, akkor szállítottak is valamit.
    Na azt a valamit, most vagy nem gyártják, vagy raktárra gyártják. Mindkettő, előbb vagy utóbb munkahely bezárást eredményez. Szóval, szar van a palacsintában, csak nem mondják.
    És az összeomlás is gyorsabb lesz mint sokan gondolják. Tibor ‘bának abban nem lesz igaza, hogy lassú leépülés várható.
    Eszebe jut egy 40 éve látott görög film (már nem tudom a címét). Valami bányásztelepen játszodott. Felszín közeli tárna készült beomlani és a falu népe berohant, hogy tartsa a mennyezetet. Nők, öregek, mindenki. Tartották is inuk szakadtából, de aztán egyesek kezdtek kiszaladni a sorból. Amikor már nem volt elég tartóerő, leszakadt a tárnafödém. Na ez van most. Az okosak mentik ami menthető.

  25. 27:
    A leépülés már tart egy ideje. A kulcskérdés, mit nevezünk lassúnak.

  26. Így van. Már a ’90-es évek végétől tart. Ellenben az üteme gyorsuló. A vége felé pedig beszakadásszerű lesz (amikor az erősek kimenekülnek a tartók közül).

  27. 29:

    Nemá’, a politikussok aszonták csak 2100- ba lesz baj.
    Vagy majd az ük- unokáink idejében.

    Ja, hülye vagyok, a mainstream tudosók is ugyanezt mesélik- már 100 éve.

  28. 30:

    Már kezdenek lejebb licitálni, az olaj is elfogy 52 év alatt az utolsó cseppig számolva.

  29. A Baltyc Dry eses okai:
    1,/KINAi gazdasag visszafogasa, atalkitasa..
    2,/Szallitokapacitasok jelentos tobblete…a korabbi valsag
    /2007-8 / halasztott megrendelesi miatt is..
    3./ Kina atterhelte nyersanyagbeszerzesei kozelebbre.
    Pl.Ausztraliaba
    4./ olcsobb lett a szallitas Olaj miatt
    Chart koveti az olaj mozgasat hullamzasat ha rameztek..
    Ekezet bocs:)))?

  30. 32.
    Teljesen jól összefoglaltad. Pánikkeltés helyett:)
    Egy index sosem mutatja pontosan a jövőt. Ha több is egy irányba mutat majd, akkor lehet aggódni.
    27.
    „Ha már megvoltak, akkor szállítottak is valamit.”
    Ez akár még igaz is lehetne, de nem az. A 2008-as válság előtti konjunktúrában mindenki arra készült, hogy megy tovább a növekedés a végtelenségig. Ezért már előre építették a kapacitásokat a várható növekedés miatt. Mint most a CSOK-os lakásépítések. Jobb szó híján én ezt piaci tehetetlenségnek nevezem.

  31. 32- 33:
    Tehát- minden OK, „majd csak 2100- ban lesz baj”.

  32. Az túlzás, hogy minden Ok. Annyi rendszerszintű kockázat/veszély van, ami miatt szarabb lehet a holnap, hogy kizárt dolog, hogy mindet ki lehet majd manőverezni a következő 10-20 évben. Szóval jobban élünk, mint 4 év múlva fogunk.:)
    Inkább csak valszeg nem lesz totális összeomlás. Előbb robbantanak ki egy háborút, amivel megint lehet néhány évtizedet nyerni.
    Gazdasági téren azért aggasztó a helyzet, mert már a pénznyomtatás is unortodox gazdasági rögtönzésnek számít, úgyhogy bármi gebasz lenne mostanság, arra nem lenne válasza a jegybankoknak. Kifogyott a lőszer:(

  33. Majd kendácsolnak valamit.
    Nem hiszem hogy ne dobnának legalább pár gerelyt a nagyvad felé.

  34. 32.
    Az olcsó olaj pont, hogy a szállítást kéne fokozza (olcsó olaj = olcsó szállítás).
    Ausztráliából történő kínai nyersanyag beszerzések, pedig szintén igénylik a hajókapacitást. Még ha rövidebb távon is, de kellenek a hajók (igaz így csökken az egy egységnyi árúra eső fuvaridő).
    A kínai gazdaság visszafogásának és átszervezésének, elsősorban az lehet az oka, hogy nem megy a bolt.

    35.
    A háborút is beszakadásnak tekintem, mert ez is a döntéshozók („okosak”) vagyonának mentését segíti.

  35. Ma a Baltic Dry 487-en áll. Lesz még lejjebb.

  36. 27. Sólyom Loránd
    ” egy 40 éve látott görög film (már nem tudom a címét). Valami bányásztelepen játszódott. ”

    Zorbasz a görög.
    https://www.youtube.com/watch?v=D1ijJNvnEp4

    1964 ben vetítették először !!!
    2O16-ban 5O éve.
    2O2O-ban 56 éve.

    Észre sem vesszük, hogy mint a folyóvíz, úgy suhan az idő…

  37. 40 – L.S.
    Ez számszakilag nem stimmel: 2O16-ban 5O éve.
    2O2O-ban 56 éve.

  38. 2O16-ban 5O éve.
    2O2O-ban 56 éve.

    Közben megakadt a téridő, és ugrott két évet a történelem.

  39. 41. Tibor bá’
    ” Ez számszakilag nem stimmel: 2O16-ban 5O éve.
    2O2O-ban 56 éve.”

    Szerencsére van aki felügyel.
    Köszönöm Tibor bá’ az észrevételt és egyben korrigálok:
    1964 ben vetítették először !!!
    2O16-ban 52 éve.
    2O2O-ban 56 éve.

    Észre sem vesszük, hogy mint a folyóvíz, úgy suhan az idő…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük