(1688) Mi az élet értelme?

VIP. 29.

BuzzFeed munkatársa, Tom Chivers újságíró, több értelmiséginek tette fel a kérdést, szerinte mi az élet értelme? A szerteszét szóródó válaszokat összegyűjtötte és átadta a BuzzFeed olvasóinak. Én pedig úgy gondoltam, hogy ezen mi is elcsámcsoghatunk, ha lefordítom magyarra. Íme: A globális kérdés, ha nincs túlvilág, vagy nincs célja a Világmindenségnek, akkor mi értelme van az életünknek?

Jerry Coyne, törzsfejlődés-biológus és a „Hit és tények: Miért nem fér össze a vallás a tudománnyal” című könyv szerzője. – Az élet értelmét pontosan úgy fogom fel, ahogy a legtöbb ember, beleértve vallásos embereket is. Lényegében élvezem a munkámat, munkám alapján személyem megbecsülését. Kielégítenek a szeretteim, művészetek, irodalom, zene. Az olyanokat, mint én nem érdekli a téma kozmikus szinten, mert tudjuk, hogy nincs semmilyen cél. Ami számít az, hogy mit nyerünk ki ebből a rövid ideig tartó létből.

Ha történetesen ateista vagy és törzsfejlődés-biológus, a következőkre gondolsz: Szerencsés vagyok, hogy van 80 egynéhány évem. Hogyan tudom én ezt a lehető legjobban kihasználni? Egy ateista felfogás lényege a valóság tudomásulvétele. A valóság pedig kétélű. Mint egyének előbb vagy utóbb meghalunk, mint az emberiség ki fogunk halni, hacsak nem tudunk átigazolni egy másik bolygóra.

Végeredményben van egy csomó dolog, amit figyelembe kell venni, bár nem nyeri el a tetszésünket. A lényeg, hogy megragadjuk a valóságot. Az élet a természetes kiválasztódás produktuma, csak úgy mint a halál. Úgy fejlődtünk, hogy abban a halál is benne van, tehát el kell fogadni.

A Biblia azt mondja, hogy „Amikor gyermek voltam gyermekhez illő dolgokkal játszottam, most hogy felnőttem, ezeket a gyermekhez illő dolgokat elhagytam.” És ugye, ezen gyermekhez illő dolgok egyike az a tévhit, hogy létezik egy felső cél. Legfőbb ideje annak, hogy az emberiség nyafogó gyermekkorát magunk mögött hagyva a valósággal foglalkozzunk, és azzal, amit tennünk kell.

A továbbiakban megismerhetjük még a következők véleményét:

Richard Smyth, writer:

Alom Shaha, physics teacher and author of The Young Atheist’s Handbook:

Dr Pete Etchells, lecturer and science writer:

Dr Buddhini Samarasinghe, molecular biologist:

Kat Arney, biologist and science writer:

Robyn Vinter, journalist:

Gia Milinovich, writer and broadcaster:

Dr Adam Rutherford, geneticist and broadcaster:

Simon Coldham, “father, husband, and son”:

Susan Blackmore pszichológus

És még sokan mások véleményét is, hogy össze tud mérni a saját elképzeléseddel.

___________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________

83 gondolat erről: „(1688) Mi az élet értelme?

  1. „BuzzFeed munkatársa, Tom Chivers újságíró, több értelmiséginek tette fel a kérdést, szerinte mi az élet értelme?”

    Ateistáknak tette fel a kérdést, nem értelmiségieknek. 😀

  2. 1:
    Ez természetes. Ha hívőknek teszi fel, mind a 13 ugyanazt mondja. „Azért vagyunk a Földön, hogy Istent megismerjük, imádjuk és neki szolgáljunk.” Ez némileg unalmas lett volna. Én arra voltam kíváncsi, hogy mit talál mondani az, aki nem hisz a túlvilágban.

  3. Tibor bá’

    „Ez természetes. ”

    Ha előre irányított választ akar.

    Persze szerintem a dolog nem túl bonyolult.
    Az élet értelme a világ megismerése. Mindenestül. Természettudományostul, vallásostul, babonástul és úton átszaladó fekete macskástul.
    Ugyanis ha valóban megismerjük a természetet, a TUDÁSÉRT, akkor „örök” éleűek lehetünk, mindig találhatunk vagy csinálhatunk magunknak megfelelő életteret. De ha csak szűklátóköűen csak a gyorsan megtérülő dolgokat kutatjuk, és az ismeretmorzsákat aprópénzre váltva megpróbáljuk „leigázni a természetet” akkor maximum csodálkozhatunk, ha a természet pofán vág bennünket és kihalásra itél.

    Talán ahhelyett, hogy lehülyézzük a vallásosan/spirituálisan/ezoterikusan hozzáállókat, meg kellene nézni, hogy miért sikerül nekik évezredekig fennmaradni, és miért van az, mióta ki lettek röhögve, pár száz év alatt élhetelené tették a Földet az arrogáns bűvészinasok.

    Nem kellene lesöpörni a dolgot az asztalról, hogy az előző pár tízezer évben mindenki hülye volt, de most már rendelkezünk „a” tudással, miszerint nem létezik semmi a tapintható anyagon kívül, és hej-hó egyszer élünk, a jövő (mások jövője) meg nem számít, MOST AZONNAL mindent éljünk fel !

  4. 3:
    Személy szerint én élvezem a határtalan demagógiádat, de félő, lesz olyan aki elgondolkodik rajta, tök feleslegesen.
    De azért talán érdemes rámutatni egy-két dologra. Gondolom téged egyáltalán nem zavart, hogy nem a „vallásosan/spirituálisan/ezoterikusan hozzáállóknak” sikerült évezredeken át életben maradni, hanem az egész emberiségnek. Magyarul, nem az ezoterika az életben maradás kulcsa. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az ezoterika ellenére életben maradtak. Persze, mert vitték őket magukkal azok, akik reálisan látták a világot. Éppen mai hír. Ördögűzésre hivatkozva megerőszakoltak egy fiatal lányt, akinek a „művelet” közben kivájták a szemgolyóit.
    Az Emberiség különben valóban szarban van, amit persze magának köszönhet, de miért lenne ennek oka, hogy az ezotériát kiröhögték. Nagyon sok minden történik egy időben anélkül, hogy lenne egymáshoz közük. Ilyen summás megállapítást (mármint a kiröhögés miatt süllyedünk) illene valamivel bizonyítani. Ami már csak azért is jó lenne, mert ha ezen múlna az Emberiség sorsa, istenuccse holnaptól ezoterikus lennék.

  5. 4 Tibor bá’

    „Magyarul, nem az ezoterika az életben maradás kulcsa. ”

    Így van !

    A philosophia, azaz a „tudomány” szeretete összetételben a tudomány 3 dolgot jelentett: a természet megismerését, a vallást és a művészeteket.
    Ez a három dolog biztosította azt, hogy a sophia művelői valóban széles látőkörűen ismerték a körülöttül levő világot.

    „…mert ha ezen múlna az Emberiség sorsa, istenuccse holnaptól ezoterikus lennék.”

    Ugyanolyan hibát követnél el, mint ahogy bigott „tudományos”-ként és nem vagy hajlandó olyasmivel foglalkozni ami „nem bizonyított.

    A világ nem vagy spirituális vagy anyagi, hanem a kettő egyszerre.
    Ha a vallás alatt nem az Ószövetség elitista hozzállását értjük, ha az ezotéria alatt nem az aranycsinálást értjük, hanem megpróbáljuk feltárni hogy ezek hogy írják le a természet kölcsönhatásait, akkor talán rájöhetünk, hogy ezeknek mi a mozgatórugója, és segíthet egy élhető világ kialakításában.

    Egyébként függetlenül attól, hogy van-e Isten, szerintem az, hogy az emberek már nem félnek a pokoltól, alaposan felszabadította az indulatokat, és megszaporodtak azok a bűnök, amiket legalább ez visszatartott…

  6. Még talán annyit hozzátehetnénk, hogy évezredeken keresztül az emberek azt tanulták meg a világról, amit közvetlenül saját maguk megtapasztaltak… Tehát nemigen lehetett őket becsapni, hogy télen kell vetni, vagy hasonlók. Tehát tudását azonnal visszaigazolta az élet, és nem végtelen viták döntötték el, mint például ami a klímaváltozás körül folyik.
    A könyvnyomtatás feltalálása óta viszont folyamatoan valamilyen médiumon keresztül „ismerjük meg” a világot, egyre több és több áttételen és szűrőn keresztül… Nem csoda, hogy a modern embernek olyan furcsa világszemlélete van, amibe a mai szintű környezetrombolás is belefér, és nyilván azoktól várja a megoldást, akik a médiát biztosítják számára, mert ugye ők tudják a tutit.
    Nézeteinket az határozza meg, hogy mennyire „hihető” (99%-unk ugyanis képtelen ellenőrizni) egy-egy elmélet, vagy mennyire szimpatikus az aki előadja…

  7. 6:
    „nem vagy hajlandó olyasmivel foglalkozni ami “nem bizonyított.” Ami nem bizonyított az nincs. Hogy lehet vele foglalkozni? Ami nem bizonyított, az mindössze a fantáziádban létezik, álmodozás, vagy hallucináció. Foglalkozzál vele te, de nekem semmi közöm a pszichés állapotoshoz.

    7: „Tudását azonnal visszaigazolta az élet” – Ez ma se változott. Klíma terén azért van vita, mert egyeseknek érdekébe vág, mások pedig el vannak kábítva, de itt is lesz visszaigazolás, csak nem fél éven belül, hanem 30. 😀

  8. 8. Tibor bá’

    Az ősrobbanás sem bizonyított, csak egy teória…
    Az evolúció sem…
    A kvantumelmélet is csak egy modellezási forma…

    Egy elektronról sem tudjuk bebizonyítani, hogy és hol van eg adott pillanatban.

    A tudomány a mai napig foglalkozik „használható” feltevésekkel, amik még bizonyításra vagy cáfolatra várnak…

    Igaz… A matematika is ismeri a Paris-Harrington teóriát, miszerint nem minden bizonyítható ami igaz.
    Gödel is bizonyította, hogy több „igazság” létezik, mint amennyi bizonyítható.

    És még az is haba a tortán, hogy tutira bizonyított tételek dőlnek meg, mert valahol valaki felfedezett egy új szempontot…
    Tehát ezért csupán a bizonyíthatóság talaján egy borzasztóan szűk világot lehet leírni… Szűkebbet, mint amit magunk körül tapasztalunk.

  9. Az élet értelmét sokszor hatalommal rendelkező „figurák” próbálják meghatározni a tömegek számára.

    Tehát az élet értelme:

    1. papok, vallási vezetők szerint: imádkozás, vallási szervezetek támogatása, eltartása. Új hívek toborzása /békésen, erőszakkal, neveltetéssel …./

    2. Közgazdászok, államhatalom szerint: GDP termelés, adózás, az állam fenntartása

    Végül egy tudós akinek hatalma lehet kevesebb mint egy falusi plébánosnak, Stephen Hawking szerint az élet értelme hogy az Univerzum a szemünkön át láthassa önön magát.

  10. Az ezotériának kb.95%-a nem más mint ugyanolyan agybaj mint minden más.
    A világ nem attól változna meg, hogy agybajokat cserélgetünk. Az agybaj mibenlétét kell látni ahhoz, hogy változás legyen. Utána már nem érdekes milyen csomagba rakod és milyen címkét ragasztasz rá.
    Sokszor azzal intézik el az emberek a dolgokat, hogy felcímkézik így azonosítottnak és kicsit elintézettnek vélik az adott információt beillesztve ismeret- és dogmarendszerükbe.

  11. 10. „Az asztalos”

    Borzasztó lenne, ha ez lenne az életünk értelme, amit írtál. Az én kisfiam azt mondta 6 éves korában, hogy azért élünk, hogy élvezzük az életet. Hát nem egyszerű?

    Mi értelme lenne ennek a csodálatos és rejtélyekkel teli univerzumnak, ha nem lenne az ember, aki csodálja és mindent elkövet annak érdekében, hogy megfejthesse. Nem tudom létezik-e nálunk fejlettebb entitás, a tudomány mai álláspontja szerint nem létezik, ha ez igaz, akkor mi másért élünk, ha nem azért, hogy legyen, aki megcsodálja a számunkra teremtett világot? Még az utánunk következő értelmi képességekkel rendelkező állatok (majom, elefánt, delfin, varjú, stb.) sem képes felfogni, hogy milyen csodálatos ez a világ. Csak egy kis szegmensét értik meg annak, amit maguk körül látnak. Kivéve mi emberek.

    Egyénileg pedig remek érzés célokat kitűzni és azokat el is érni, akadályokat leküzdeni, vagy nem leküzdeni, de túlélni ha nem sikerül és kiutat találni.

    És az életet tovább adni a gyerekeinknek. Szerintem nincs ennél jobb dolog. Az is csodás, amikor este kiülsz a teraszra a nyugágyba és nézed a csillagokat.

    Ezt mind megtapasztalhatjuk és ki tudja, talán magunkkal is vihetjük egy általunk fel nem fogható világba. Talán mégsincs igaza a tudománynak, amikor azt állítja, hogy az általunk érzékelt világ a minden és amit az érzékszerveinkkel, műszereinkkel nem érzünk, nem mérünk, az nincs.

    Ha mégis mi vagyunk a teremtés csúcsa, az sem baj. Nagy dolog, ha egy rövidke időt itt tölthettünk és megtapasztalhattuk, hogy milyen élni.

  12. Tibor bá’ fordításában nem pontosan szerepel: ‘A Biblia azt mondja, hogy „Amikor gyermek voltam gyermekhez illő dolgokkal játszottam, most hogy felnőttem, ezeket a gyermekhez illő dolgokat elhagytam.” ‘ (Tibor bá’-t ismerve, ez eredetileg sem helyesen szerepelt, s ő a helytelen hivatkozást fordította egyébként jól.)
    Az idézet Szt. Pálnak a korinthusi gyülekezethez írott első leveléből való, mely levél sokaknak akár választ is adhat a felvetett kérdésre.
    Tehát 1 Kor. 13, 11.
    „Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.”
    Önmagában a levélből kiragadott idézet kevéssé érthető abban az értelemben, ahogy Pál írta. Ismerni kell hozzá ennek a szakasznak egészét, mely így kezdődik:
    „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
    És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.”

    Egyetértve a kifogással, mely szerint nem helyes csakis ateistákat kérdezni a dologról – mint ahogy csakis hívőket kérdezni sem! -, kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy ezt a kérdést feldobtad vitaindítónak Tibor bá’!
    Attila (PV) írta, hogy a tudomány három lábon áll: természettudományok, művészetek és vallás, azaz lelki élet. Ha megnézzük, a legnagyobb tudósok valóban művelték is mindhárom ágazatot, bár ritka az akinek megadatott, hogy mindháromban igazán maradandót alkothasson. Nem feltétlenül szükséges, hogy hívő legyen az, aki Istennek tetsző életet él. (A hívő nem azonos a vallásossal!) Szerintem az ateisták között is van, aki – ha nem is e szándéktól vezérelten, de – így tesz. (Magad is hoztál erre példát Tibor bá’, nem rég.) Sajnos a nagy egész megismeréséhez valószínűleg kevés egy ember élete, bár az emberiség talán eljuthat addig, ha előbb nem semmisíti meg magát. Ennek is abban látom az okát – Az asztalossal teljesen egyetértve! -, hogy a három alapvető ágból most csakis a természettudományt, abból is leginkább a gazdaságtant hajtjuk. Részeket ismerhetünk meg és ezeket a részeket nem feltétlenül tudjuk helyesen összeilleszteni, hogy a megfelelő képet alkothassuk arról a bizonyos egészről. Az anyagi javak nyakló nélküli harácsolása egyáltalán nem vezet a boldogsághoz, ami akár egy cél is lehet úgy az életünkben, mint az emberiség egészének életében 😉

    Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, hogy mi az élet értelme, azt szerintem magunknak kell megtalálni. Úgy vélem, az emberiségnek van egy nagy közös célja is, de mindenkinek van egy egyéni, személyre szabott feladata is. Ez utóbbit nem mindenki ismeri fel, nem feltétlenül tudatosul benne, de akkor is végre kell hajtania. Csak akkor persze nem telik benne öröme 😛 (Bővebben: Kálvin János „A keresztyén vallás rendszere”, praedestinatio)

    Kissé hosszúra nyúlt hozzászólásom befejézeseként – megköszönve a türelmeteket! -, hadd idézzem a korábban már citált mondatot és az utána következő, ezt a részt lezáró kettőt, hogy teljesebbé váljon e tekintetben a kép:

    I. Kor. 13,11.
    Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
    12.
    Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
    13.
    Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

  13. 13:
    Most már ketten is kifogásoltátok, hogy a megkérdezettek között nincs hívő, csak ateista. Először is ez nem biztos, mert van még néhány megkérdezett, akiket folyamatosan fordítok majd. Másodszor pedig a hívőktől nincs mit tanulni. Ők istenben látják a megoldást, ami logikus és egyértelmű. Aki istent kihagyja az némileg szarban van, mert akkor mi? És most majd kapunk néhány, egymástól eltérő választ és megtudhatjuk, ha nem isten, akkor mik (többesszám) lehetségesek, legalább gondolatban. Nekem megvan a saját (nem teljesen kiforrott) elképzelésem, és kíváncsi vagyok másokra.

  14. 14:
    Ha „eltitkolsz” információkat, akkor hogy várhatsz tőlünk a cikk egészére vonatkozóan, megfelelően megalapozott véleményt?
    Az cikkben eddig eddig írottak csak az ateisták álláspontját ismertették, így azokra reagáltunk. Ha majd lesz hívő vélemény is, akkor reagálunk arra is. És ha később kiderül, hogy még lesz UFO-któl származó vélemény is, majd azon is elgondolkodunk 😛

    És biztos vagyok benne, hogy nem egyedül vagyok kíváncsi a te elképzelésedre is! 😉

  15. 12. Kyra.
    Hasonlóan láttam, látom a világot most is, úgy ahogy te leírtad. A nyugàgyban ülök és várom hogy fel jöjjenek a csillagok.
    A hatalommal rendelkező emberekről írtam akik saját elképzeléseik szerint irányítanak száz vagy millió embert. Őket lehet nem látják meg a csillagokban vagy a fűszálon mászó katicabogárban a szépséget.

  16. A saját értelmezésem:

    Nem tudjuk, hogy mi az élet értelme, viszont tudjuk, hogy mi nem az: például a szenvedés. Ezért első körben nem az a lényeg, hogy ki milyen értelmet ad a saját életének, hanem hogy nem fosztunk meg másokat az értelmes élettől, következésképpen nem okozunk szenvedést. Bizonyára találhat boldogságot bárki a valóság (pl. hogy szenvedést okozunk másoknak) elfogadása nélkül, de az önbecsapást szintén ellentétesnek érzem az élet értelmével.

    A másik felvetésem, ami az előzőből következik:

    Az állatok közül nem az ember az egyetlen, amely képes szenvedni, és nem az egyetlen, amely képes értelmet találni. Ezért is szégyenletes ahogyan más állatokkal bánunk, megfosztjuk őket mindentől, amit mi magunk fontosnak tartunk, ami nélkül nincs értelme az életnek. A tehén életének értelme talán az lenne, hogy akarata ellenére mindenétől megfosztjuk, megszégyenítjük, megerőszakoljuk (mesterséges megtermékenyítés), erővel elvesszük utódait, a tejéből (amit borjai elől veszünk el) élvezeti cikket csinálunk, végül ha már képtelen az előírt tejhozamot tartani, megöljük és apró darabokra trancsírozzuk?

    Aki nem ért velem egyet, az bizonyára úgy érzi, hogy az ember különleges, felsőbbrendű, és hogy joga van kihasználni a többi állatot; vajon hányszor kell még az időnek igazolnia, hogy ez a meggyőződés halálosan téves.

  17. 8. Tibor bá’, azt mondod, 30 év? 🙂 tegnap éjszakába nyúlóan olvastam a könyvedet, ennek köszönhetően ma egész nap iszonyúan le voltam törve. A gyermekeim miatt, hogy mennyi nehézséggel kell szembenézniük, egy gyorsan progrediáló világban kell felnőniük. ha egyáltalán fel fognak nőni – na, emiatt voltam rosszkedvű..a férjem, aki teljesen szkeptikus, ki van rám akadva, ennyit mondott és valahol teljesen igaza van: Amire nincs ráhatásunk, azért teljesen felesleges keseregni. A globális szintű problémákon egyéni szinten változtatni nem tudunk. A lelkiismeretünk szempontjából nyilván mindent meg kell tenni egyéni szinten, értem itt a környezetvédelmet, a természet szeretetére nevelést és azt, hogy a gyermekeinket olyannak próbáljuk nevelni, hogy az adott körülményekből a legjobbat, leghasznosabbat hozzák ki és mindamellett boldogok legyenek. ennél többet tenni nem lehet. Az emberiség kihalása meg abban a pillanatban elkezdődik, amikor a népességszám csökkenésnek indul.

  18. Az életünk kezdetére nincs befolyásunk, ezért ha megkaptuk leéljük, ahogyan a kisfiú mondta, minél jobban, ha lehet. Vallás, ezotéria táplálója leginkább az, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy meghalunk, elrothadunk egy gödörben és kész, ennyi volt. Egyszeri és megismételhetetlen véletlen volt a létünk. Efölötti sajnálkozásomat az sem enyhíti, hogy szobraim maradtak, könyveimet olvassák.

  19. Az egyik alcím: „A buddhizmus mint tudomány”. Kiváncsi lennék mit gondol erről Tibor bá’ 😀

    17. tücsöktávlat

    Teljesen egyetértek veled, ugyanezt érzem én is az állatok kizsákmányolásával kapcsolatban. Az ember sajnos nem csak a tőle alacsonyabb intelligenciával bíró állatokkal teszi ezt, hanem saját fajtársaival is. Kihasználja, kizsákmányolja, legyilkolja, kiírtja a nála gyengébbeket. Elveszi és saját céljaira használja minden vagyonukat, majd elkergeti őket földjükről.

    Mi értelme az ő életüknek vajon? Szerintem semmi. Aki nem arra használja az életét, hogy jobbá tegye másokét és ezzel egyúttal a sajátját is, annak teljesen hiábavaló az élete még akkor is, ha dollármilliók vannak a számláján.

  20. A létezés rendszere nem ismeretlen, bármennyire is annak tűnik.
    Emberi fogalmakkal próbálni megérteni a rendszert nem igazán lehet, mivel a teljességben az ember minden értelmével is csak egy részlet, persze jelentősebb mint egy kutyaszar, de átfogó tudást nem adhat az emberi „alrendszer” véges korlátai miatt. 3 dimenziós lények nem érzékelik a 4. dimenziót, tehát nincs rá fogalomkészlétük. Itt csak az segíthet ha valamilyen módon kilátsz a dobozból. A tanítók és mesterek nem beszéltek ám hülyeséget, csak a jelenlegi beszédből fakadó korlátaik miatt nem tudják átadni a tudást. Nem az ő korlátaik miatt- teszem hozzá. A befogadó fél-hogy úgy mondjam- szerényebb képességei miatt.
    Persze aztán azok meg-legtöbbször saját emberi érdekeik miatt- értelmezgették a hallottakat -amik nem is lehetek pontosak, csak ráutalók.
    A vallások így marhaságokká lettek nagyrészt, annak ellenére, hogy közlésük tiszta magasan fejlett-emberi értelmen túlmutató- forrásból származtak. Szegény Jézus ezért végezte a kereszten, de a többiek se jártak sokkal jobban.

    Hiba azt gondolni, hogy a vallások csak önvigasztaló próbálkozások, még ha a vallásosok 99%-a csakis emberi logikával próbálja magyarázni a dolgokat és átültetni a saját életére. Amit sokan látnak és imigyen igazolva látják saját pszichológiailag jogosan alátámasztott meglátásukat a bigott vallásosokkal szemben.
    A lényeg ugyanis a saját életen túlmutat törvényszerűen. A részrendszerből feljebb látni csakis a tudat valamilyen fokú ismeretével lehet. Az ember van annyira fejlett, hogy jelenlegi ismeretanyaga és korlátolt látása ellenére feljebb kapcsolja magát a telefonközpontban. Ha megteszi mit megtehet megjön a segítség is a megfelelő helyről.
    Az isteni rendszer egy fraktális rendszer melyre utalást már tettek(Isten hasonlatosságára lettünk teremtve), melyet persze félkegyelmű barátaink azonosságnak mondanak és egy öregember képét festették a Szixtuszi kápolnába mint nyújtja ujját az Ádám haverjának és aktatáskában viszik a szentlelket a Vatikánban.
    Aki látja ennek dilijét az az ateista és aki hiszi, hogy örökké él az a hívő. Képtelenség mind. Emberire próbálják fordítani amit nem értenek, hogy értetté tegyék. Ez így nem fog menni. Az első lépést sem próbálják megtenni(miszerint ismerjék meg önmagukat). Az önismeretre való törekvés nem a személyedhez és ahhoz tartozó tulajdonságaid ismerete, tök más. Elsősorban önmagunk megkérdőjelezése. Ahogy látjuk mások viselkedésének és gondolkodásuknak egyértelmű anomáliáit, úgyanúgy kell észrevenni saját magunkét és csakis onnan lehet érdemben beszélgetni. Ha egy gondolkodó állatnak látod magadat és majd nem hiszel maradéktalanul az egódnak(mely szó jelentését, bár használják, nem ismerik) akkor megérthetsz vmit. Addig nem fogsz keresztüllátni a fejedben lévő korláton. Addig hiszük, hogy királyok vagyunk, vagyis azonosulunk a gondolatainkkal, melyek mibenlétéről halvány fingunk sincs és tologatjuk ugyanazokat a fogalmakat melyek láthatóan nem visznek sehova.

  21. 18 Lucymary akkor ültesd le velem a férjedet és elmagyarázom neki, hogy game over. Ha nem tesz semmit, meghaltok. Ha felkészültök, a nullánál több az esélyetek. A klíma (és az olaj) miatt az atomháború elkerülhetetlen, kábé 2017-2018 a legrosszabb esetben, 2023-2024 a legjobb esetben; kétlem, hogy eddig húznánk. Utána totális összeomlás káosz és rövid időn belül alig marad túlélő. Akkor bújik majd elő az elit és szépen kezdődik előlről az egész, csak nagyon zöldek lesznek és más civilizáció lészen. Ha nem sikerül a tervük, akkor évszázadig is eltart a pangás, de talán sikerül egy új normális világ. Persze, ha senki nem készül, akkor itt kishazánkban csak gyilok lesz, meg hadurasdi, meg sok-sok hulla. Nagyon sok.

  22. Ja igen…

    Még adós maradtam az élet értelmével…

    Szerintem az élet értelme a világ megismerése és a törekvés hogy maximális harmóniát érjünk el vele…

    A vallásosak erre mondják, hogy „eggyé válni Istennel” vagy megüdvözülni.

    Tehát ha nem azért akarjuk megismerni a világ kiaknázható részeit, hogy kiaknázzuk, hanem hogy minnél jobban „belesimuljunk”, aktív részévé váljunk, hogy ne elvegyünk, hanem hozzáadjunk a teremtéshez.

    Ha ez sikerül, akkor maga az „együtt rezgés” több örömöt adhat, mint milliók összeharácsolása…

  23. Én nem hiszek a készen teremtettségben, én az evolúcióban hiszek, amelynek megnyilvánulásai ott vannak az egész élővilág egymásra épülő szerkezetében.
    A testtől független léleknek ebben nincs helye. Ez a test fogantatással jött létre, hasonlóan az állatvilág egyedeihez, és pusztulásakor lebomlik alkotóira, hogy újra hasznosuljon a nagy körforgásban. Egyszerűen logikátlan, hogy az egérhez vagy tigrishez hasonló folyamatban létrejöjjön egy örök létező jelenség, míg a többiekénél nem.
    Az, hogy ebben az anyagi, fogantatási folyamatban olyan transzcendens folyamat is beleépül, amit egyébként senki nem tud kimutatni. És ez a fogantatás pillanatában létrejövő valami, amelyekből rengeteg elvetél, elpusztul, mind visszahagy egy transzcendens nyomot az idők végezetéig? A többi lényéből viszont semmi ilyesmi nem marad? Egyszerűen abszurdum.
    Ha viszont már keresni kell értelmet az életben, akkor ez a mi saját művünk kell legyen, mert nincs, aki ezt helyettünk megalkotja.
    Viszont az ember társas lény, mert az evolúció során olyan utat járt be, ahol a közösségben ténykedés a továbbélés fontos tényezőjévé vált. Ezért az ember mély ösztönvilágában ott bújkál a motiváció, hogy a dolgokat együttműködve, közös hasznunkra kell megoldani.
    Ez lehet az értelme az életnek, hogy amit az ember kis csoportokban képes megtenni együttműködve, azt kiterjessze a faj szintjére. Ez egyenlőre a holdban van, a világ millió darabra törve küszködik egymással, az erőszak és pusztulás állandó jelenlétével.
    Viszont az ember biológiai korlátaival nem tud ebből a körből kitörni.
    Sokan jósolják a társadalomban a szingularitás bekövetkeztét, amikor a technikai előrelépések olyan mértékben felgyorsulnak, és egymásra épülve, egymást segítve beláthatatlan kitágulását okozzák az ember lehetőségeinek.
    Ebbe akár az is beletartozhat, hogy az emberi elmék valamiféle külső technikai segítséggel egymással összekapcsolódjanak, és egyetlen hatalmas komplexumként működnek. Egy ilyen szuperelme már képes lehetne olyan programokat megvalósítani, amely természetbarát, minden ember érdekét figyelembe veszi, figyel a hosszútávú fenntarthatóságra, ugyanakkor nem veszi el az egyes emberek szubjektív érzetét, sikerélményét, hogy ő is részese volt a döntésnek, belátásnak. Megszűnne a túlszaporodás, a természeti források kizsákmányolása, az embertársaink kizsákmányolása.
    Egy ilyen szupergépezet a hangyakolónia is, de ott feromonokkal történik a közös cselekvés irányítása. Az embernél ez lehetne a közös gondolkodás révén…

  24. 17: teljesen egyetértek. Épp ezért is gondolom, hogy egyéni szinten az egyik fő feladat és cél, hogy az ember okozta szenvedést csökkentsük a világban.

  25. 25-re
    Emlékszem gyermekkoromban nap mint nap a hangyaháborút figyeltük, fogadásokat is kötöttünk rá. A kis vörösek a nagy feketék ellen, pont mint az emberek fegyver nélkül. Ezenkívül azt olvastam valahol, hogy pont annyi hangya van a földön mint ember (összeadott testtömegben mérve) ha ez igaz akkor a hangyák is túl vannak szaporodva.
    Ebből nekem az jön le: minden élőközösség túlfut, ha megvan rá a lehetősége.

  26. 25. hubab

    ” amikor a technikai előrelépések olyan mértékben felgyorsulnak, és egymásra épülve, egymást segítve beláthatatlan kitágulását okozzák az ember lehetőségeinek”

    A tények sajnos pont az ellenkezőjét bizonyítják.
    Minnél magasabb a technológiai fejlődés, annál szűkebb az emberi látókör, annál közelebb kerülünk a végső pusztuláshoz.
    Mivel a technológia szinte kizárólag a haszon növelésének a szolgálatába állt, előállt az a helyzet, hogy az EMBER, a természetes ember egyre tökéletlenebbnek tűnik, mert képtelen azzal a precizitással és sebességgel dolgozni, mint az „okos” gépek, ezért egyre inkább csak zavaró tényező az egész rendszerben… És ezért kerül felszínre a Terminátor alapkonfliktusa: A technológia és az ember tulajdonképpen halálos ellenségek.

    A haszonközpontú technológia végül kiiktatja az embert…

    Emberközpontú technológia pedig még nem alakult ki…
    Talán mert igazán nincs is rá szükség…
    Ami van azok a működő sokezer éves hagyományok, amit a technológia hatalmas elszántsággal igyekszik felszámolni.

  27. 23. Jövőnk

    Így lesz, ahogy írod, hiszen a tervek elkészültek, rég le is írták és közre is adták. Aki nem olvasta, az azt hiszi, hogy csak konteo, pedig hideg fejjel megterveztek mindent azok, akik a történelmet csinálják. Ezeket a terveket olyan politikusok szivárogtatták ki, akik egy ideig a hatalom közvetlen közelében voltak, mint például Jacques Attali és még sokan mások.

    Az embereket szándékosan hajtják vágóhídra és provokálják az öldöklést. Minden problémát megoldhatnának és kedvenc kancellárunk nem azért nem tesz semmit gyilkosaink beözönlése ellen, mert nincsenek eszközei, hanem azért, mert ismeri a tervet és tudja milyen porszem még ő is ahhoz, hogy ellenük cselekedjen.

    Érdemes elolvasni Drábik „Örvénylés” című könyvét, mert ott a források megjelölésével a fentiekről sokat megtudhatunk ezekről a dokumentumokról, amelyek egyébként nem elérhetők számunkra.

  28. Megvert engem az isten.
    A józan felfogású hozzászólók nem tartják értelmét annak, hogy hallassák a hangjukat. Így aztán a megszállottak vették át a terepet.
    Emberek!
    Itt én vagyok a prímás, én hozom a dallamot, ti csak zümmöghettek hozzá, de nem ilyen hamisan. Ha bárki idetéved ijedten menekül, mert itt megszállott összeesküvés hívők vannak, akik az égvilágon minden jelenséget félremagyaráznak. Egy tőről fakadtok az istenhívőkkel, azok is mindent meg tudnak magyarázni, a lényeg, hogy isten létezik. Nálatok a lényeg, hogy van egy több száz éves terv, amit generációról generációra végre hajtanak.

  29. 28.

    „Ami van azok a működő sokezer éves hagyományok…”

    Szívesen élnél sok ezer évvel ezelőtt, ahol engem lefejeznének ha kinyilvánítom a véleményemet?

  30. 23: Jövőnk

    A Walking dead-et megnézted már?

    24: Attila

    „Szerintem az élet értelme a világ megismerése és a törekvés hogy maximális harmóniát érjünk el vele…”

    Szerintem ez sosem volt az élet értelme, legalább is a mondatod második része. Az ember sosem törekedett harmóniára a világgal, hanem örök harcban állt vele, hogy a saját életfeltételeit egyre magasabb szinten megteremtse, kielégítse. Egészen 200 évvel ezelőttig csak azért látszódott úgy, hogy relatív természetközelben éltünk, mert a technológia nem tette lehetővé ennek ellenkezőjét. Ma az emberek városokban akarnak lakni, lehetőleg minél kevesebbet találkozni a természetes környezettel.

    „Emberközpontú technológia pedig még nem alakult ki…”

    Na ez egy akkora hoax kedves Attila, hogy a fal adja a másikat! Tudnád egyáltalán definiálni, hogy mit jelent ez a fogalom? Szerinted a TV nem egy hihetetlen emberközpontú dolog? Tehet arról szegény készülék, hogy mit sugároznak benne?
    Tele vagyunk mindennapi életünkben „emberközpontú” technológiával. Szerinted a mosógép nem az? Hát nem több ideje marad egy nőnek a családjára ha van mosógépe?

    Attila a technológiánk olyan, amilyen mi magunk is vagyunk. Az ember egy elbaszott teremtés, az életnek pedig semmi értelme azon kívül, hogy ingereljük azokat az érzékszerveinket, amik nekünk jólesőek.

    Ha te itt egy olyan világról képzelődsz, mint az Avatar volt, hogy minden élőlény fizikai kapcsolatba tudott lépni a másikkal, akkor vedd ki a biliből a kezed, mert az ember ku…ra nem ilyen.

  31. 31. tücsöktávlat

    Azt hiszem rengeteg erőfeszítésbe került a „Múúúúlat végképp eltörölni” vágyó társaságnak, hogy olyan sötét kép alakuljon ki a múltról, mint amilyen kialakult.

    Szerintem sokezer évvel ezelőtt nem fejeztek volna le a véleményed miatt. Persze a természettel való nagyobb összhang miatt a véleménykülönbségek sem voltak számottevők.
    Persze véleménye válogatja…
    Ha véleményed szerint van hatékonyabb módszer a mamutvadászatra, akkor valószínűleg tisztelet övezne.
    De ha olyan véleményt alakítasz ki, hogy neked több jár a mamutból, mint másnak, akkor lehet hogy veszélyes vizeken találod magad…

  32. 32.Curix
    „Az ember egy elbaszott teremtés, az életnek pedig semmi értelme azon kívül, hogy ingereljük azokat az érzékszerveinket, amik nekünk jólesőek.”

    Azt az élőlényt amely létének, életének semmi értelme azon kívül, hogy ingerelje azokat az érzékszerveit amelyek ingerlése neki jólesik nem így hívják.

  33. 30.Tibor bá’
    Az emberiség 8-10%-a nevezhető kisebb megkötésekkel ateistának.
    Az rendben van, hogy számodra mások véleménye lényegtelen téged nem érkel, az emberiség kilencven százalékának véleménye le van szarva.
    A kommentek között azonban óhatatlanul ez lesz az arány.

  34. 32. Curix

    „Szerinted a TV nem egy hihetetlen emberközpontú dolog? Tehet arról szegény készülék, hogy mit sugároznak benne?”

    A TV tette talán a legtöbbet az emberek, a családok elszigetelődéséért. Azóta tudom, mióta kidobtam.
    Rengeteg idő szabadult fel a család részére, és nem tömik a fejem kifinomult marketinggal.

    Persze hogy „tehet a szegény készülék” arról, hogy mit sugároznak benne… Ugyanaz fizeti végsősoron a műsorokat mint aki a készüléket fejleszti. És ennek a célja a gazdasági és politikai manipuláció… ennek eszköze a TV…
    Többet tett az emberek elhülyüléséért, mint az oktatási rendszerek…

    A mosógép valóban jó dolognak tűnik, kérdés hogy a háziasszony valóban a csládra fordítja a felszabaduló idejét, vagy arra, hogy a TV-ben sugárzott agyzsibbasztást nézze, vagy új cuccokat menjen vásárolni…
    Meg aztán mivel úgyis a gép mos, többször mos, és több vegyszer jut a már-már teljesen élettelenné váló folyóinkba…

    Ugyhogy a 200 éves technológiával az ember veszített egy csomót…

  35. 33:

    Próbáld meg megcáfolni! Nem fogod tudni, mert az ember alapvetően élvezeteket keres ezen a világon, és rossz az aki itt csak szexre tud gondolni, mert ez messze nem csak arról szól.
    szeretnénk azt gondolni magunkról csak az agyunk mérete miatt is, hogy egyediek, csodálatosak és különlegesek vagyunk.
    a valóság azonban teljesen más.

  36. Curix… hogy jön ide (nekem mint klérdés) a Walking Dead?!

    Én nem mondtam olyat, hogy évszázados terv. Tények vannak: klíma, olaj, nukleáris fegyverkezés és sok apró. Ezek egy irányba mutatnak, ha tetszik ez valakinek, ha nem.

  37. 30. Tibor bá’

    Ugyanígy kikeltél volna magadból, ha 1985-ben valaki azt írta volna neked, hogy Lenint a háttérhatalom pénzelte és juttatta hatalomra. Most pedig nem teheted meg ugyanezt, mert bizonyított és dokumentált. Ettől függetlenül elfogadom, hogy te vagy a prímás, csak éppen nincs igazad. Majd meglátod 2025-ben…. 😀

  38. 18. Lucymary, abban igaza van a férjednek, hogy felesleges keseregni, de nem felesleges felkészülni. Lesznek dolgok/események amelyekre lehetetlen felkészülni, de némi tartalékot felhalmozni és vészhelyzeti terveket, forgatókönyveket „gyártani” a mi szintünkön is lehet, ezzel a nullánál több esélyt adva a gyerekeinknek – ahogy Jövőnk is írta. A napjainkban zajló események (pénzügyi válság, szélsőséges időjárás, migrációs hullám, háborúk, stb.) sok embernek felnyitják a szemét. Kb. 1,5 éve, amikor először mondtam a feleségemnek, hogy még a mi életünkben valószínű egy komoly összeomlás teljesen hülyének nézett, de a héten már Ő szólt, hogy tárazzunk be tartós élelmiszerből. Előbb, vagy utóbb a férjed is rádöbben, hogy tényleg baj van.
    Orvosként van esetleg valamilyen listád arról, hogy mit érdemes beszerezni, mielőtt végleg bezárnak a patikák (gyógyszerek, védőoltások, egyéb felszerelések). Olvastam arról, hogy egy prepper kioperáltatta az ép vakbelét, hogy ezzel később már nem legyen gond. Szerinted?

    Jövőnk!
    Több hozzászólásodban említed a nukleáris támadás mellett a biológiait is. Többek között levegőben terjedő veszettséget. Ezek ellen lehet készülni védőoltással? Mit mondanak a szakértőid? Nukleáris, biológiai, vagy vegyi támadás ellen jó lenne egy 93M gázállarc NBC szűrővel. Lehet ilyet legálisan beszerezni? Ha nem, akkor az iparban használt teljes állarcok és szűrők (pl. 3M) jók erre?
    Az EMP-t tudják fókuszálni a földfelszin felé, hogy megvédjék a műholdjaikat? Vajon minden kommunikációs rendszert hazavágnak az űrben és a felszínen, vagy a műholdas rendszerek (pl. GPS) még működhetnek egy darabig?
    Ha Budapestet nukleáris csapás éri, feltehetjük, hogy nem első körben kap egy töltetet csak a válaszcsapás során? Ha beindul az áltad említett, de hivatalosan nem létező Perimeter rendszer akkor az egy 800 kilotonnás töltetet jelent a fővárosunk felett? Vajon mi lehet a centrum? Budapest közepe, például a Parlament felett (mint Papica regényében), vagy inkább a sűrűbben lakott pesti oldal közepe? 10km-re a belvárostól van esély túlélni a detonációt (beleértve az utána érkező lökéshullámot és tűzvihart) egy családiház pincéjében. Bár ha jobban belegondolok ez utóbbi kérdés csak akkor érdekes, ha elsőkörben kap rakétát a város. A válaszcsapás előtt talán lesz idő kimeneküldni a nagyvárosokból. Már ha egyáltalán tudomás szerzünk ez első sorozatról.
    A hangyából zombit csináló gomba ötlete a Last of Us-ból van? Mármint az, hogy emberre is hat.

    Végül a poszt témájához: ha egy felsőbbrendű intelligencia vagy az általa elindított folyamat hozott létre bennünket, akkor neki nyilván volt valami célja ezzel, de ez nem lehet azonos azzal amit mi „az élet értelmeként” keresünk. Ha pedig az evolúció alakított bennünket, akkor annak csak oka van, de célja nincs.
    Minden ember dönthet arról, hogy mire használja a neki kiszabott időt. De mivel az ideje mindentől függetlenül letelik, mindegy, hogy mi volt a cél és elérte-e azt. A végén úgyis meghal és vele együtt meghal a cél és az utolsó pillanatban érzett elégedettség, vagy elégedetlenség (amikor lepereg előtte az élete filmje).
    Az én életem értelme a gyerekeim felnevelése. Ők viszik tovább a génállományomat, a tőlem látott viselkedésmintát és a közös emlékeket. Számomra ez egyfajta reinkarnáció. Bennük élek tovább, ezért fontos, hogy ők megéljék a felnőttkort és ők is tovább adhassák, amit tőlem kaptak.

  39. Az élet egyik értelme pedig éppen az, hogy mindent felfedezzünk benne, amit csak lehet.

    Nem kell nekem hinni a háttérhatalomról, csak el kell olvasni Carroll Quigley történész könyvét, fenn van az interneten. Címe: Tragedy & Hope: A History of the World in Our Time
    és Jacques Attali az EBRD első elnökének könyvét, aminek a címe : Siegmund Warburg „Un Homme d’influence”

    Attali szerint ezek „rendkívüli emberek, globális arisztokrácia, amely minden fontos országon belül az ott lévő pénzügyi, gazdasági és politikai rendszernek az agyát és a szívét alkotják. Ennek megfelelően ők nemcsak a pénz és a vagyon elitjét, hanem a kultúra, a tudás elitjét is alkotják. Ténylegesen egy új nemzetek feletti dinasztikus uralmi réteggé váltak.

    A történelem menetére meghatározó befolyást gyakorolnak, nemcsak a globális pénzrendszer ellenőrzése révén, hanem szervezettségük magas szintje és a következetes titoktartás révén is. Hosszútávú világstratégiájukat okkult háttér is, és ennek megfelelően használt rituálék is elősegítik.” – könyvének a 15. oldalán ezt írja Attali: – „A kapitalista racionalitás úttörőiként a merkantilista rend megalapítóiként és tanúiként ezek a pénzemberek történelmünk menetének lényeges láncszemei… Végül egyfajta különös arisztokráciává szerveződtek, szigorú renddé, amely kérlelhetetlen erkölcsi kódexszel, és kegyetlen rituálékkal bír.”

    Talán hazudik Attali, vagy a történész Carroll Quigley?
    Én azért nem lennék ennyire magabiztos, csak megnézném mik ezek az intézmények: Bilderberg Csoport, Római Klub, az Aspen Intézet, a Trilaterális Bizottság, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa. És micsoda is a „Bohemian Grove”. Ez különösen érdekes, ami az okkult szertartásokat és a kegyetlen, véres rituálékat illeti… Egy ilyenről titokban videófelvétel készült és tanuk is vannak és könyvet írtak róla.

    Igaz, hogy nem tehetünk ellenük semmit, de talán már az is valami, ha tudunk a létezésükről. Azt végképp nem értem, hogy miért probléma az ha most tudjuk meg, miközben zajlik a történelem és miért ilyen könnyű belenyugodni majd 40 év múlva, mint Lenin esetében.

  40. 37 Zed

    „Több hozzászólásodban említed a nukleáris támadás mellett a biológiait is. Többek között levegőben terjedő veszettséget. Ezek ellen lehet készülni védőoltással?”

    A biológiai csapás 2010-2012 között valószínűbbnek tűnt, mint ma. De a lehetőségét nem lehet kizárni, különösen, ha egy Perimeter rendszer beindul. A levegőben terjedő – aeroszolosított – rabies lyssa vagy mokola lyssa, azaz veszettség létezéséről nincs hivatalos adat, információ. De a levegőben terjedő Ebola-POX létező biológiai fegyver, természetesen a BWC egyezmény miatt nincs hadrendben, de katonai laborokban raktáron van, arra az esetre, ha a másik fél beveti (ellenanyag kifejlesztéshez). Mivel az Ebola-POX egy bravúr volt, szemben a könnyen összekotyvasztott VEE-POX-hoz képest, így nem lehet kizárni, a Rabies-POX előállítását. Egy biztos egy levegőben terjedő veszettség hibrid vírus kvázi ideális biológiai fegyver, 99,99%-ban halálos, a tünetek megjelenése után ugyanis SEMMILYEN ellenszer nincs, valamint igen erős pszichológiai hatása van.

    A veszettség ellen nincs védőoltás, hanem ha felmerül a gyanuja, akkor egy sorozat oltást adnak be, de az is CSAK AKKOR hat, ha a tünetek még nem jelentek meg. Ezidáig egyetlen egy amerikai lány élte túl a veszettséget az USA-ban.

    „Gázálarc”

    Szűrőcsere idővel problémás lenne. Vegyi tmadás esélye kvázi nulla; értelme se lenne. Biológiai támadás esetén, lásd szűrő, ivóvíz, élelem stb. Nukleáris támadás esetén, HA van kihullás (fallout), azaz sugárszennyezés, akkor az béta sugárzó (pl. jód-131, stroncium-90 stb.), amelyek porral jutnak a szervezetbe. Bőrön „lényegében” nem okoznak kárt, csak belélegezve és lenyelve. Gázálarc véd, de megteszi egyszerűbb módszer is. Ezért mondom: a sugárzásmérő műszer (kb. 150.000 Ft) nem szükséges, csak ha van, mérhető, hogy van-e béta sugárzó.

    „Az EMP-t tudják fókuszálni a földfelszin felé, hogy megvédjék a műholdjaikat?”

    Nem. Anno az 1,44 megatonnás Starfish Prime HEMP kísérleti robbantásnál számos műhold megsemmisült. Nem véletlenül zárt be a HAARP tavaly nyáron.

    Hazavágnak mindent, ami a HEMP zónán belül van, ez pedig függ a robbantási magasságtól és az E1-HEMP „erejétől”, amely kisrészt függ csak a hatóerőtől, mondjuk nem mindegy, hogy 800kt vagy 20 megatonna. (Felszín esetén elsősorban az E3A-HEMP komponens által okozott GIC, azaz geomágnesesen indukált áram okoz gebaszt és kurvául lineárisan függ a hatóerőtől).

    „Budapest”

    A Perimeter rendszer hivatalosan létezik, idén jelentette be Moszkva.

    Véleményem szerint hazánkra nem 800kt töltetű ICBM-et pazarolnának, hanem egy 300kt-at. Becsapódás helye nehezen kalkulálható, de az valószínű, hogy a 20(-25) psi túlnyomásra optimalizálnák a robbantási magasságot, ezzel rombolva a legnagyobb területet, azaz kb. 1220 méteres magasságban +-30%. Ez a zóna kb. 1,9km sugarú. Az 5psi 4,2km. A harmadfokú égési sérülést okozó zóna (fedezék nélkül!) 7,4km, de havas-jeges tájon, alacsony világos stratuszfelhőzet esetén ennél jóval több.

    17 kilométeren kívül semmilyen veszély nem fenyeget, amennyiben légi robbantású. Ha felszíni, akkor a széljárás függvénye a kihullás, de az se szabályos a szélirány módosulások miatt.

    Tűzvihar: ez egy sok helyen előforduló szakmai hiba.

    Tűzviharhoz az éghető anyagoknak a területi sűrűsége 0,337 kg/m2 felett, kell hogy legyen. Egy mai belváros esetében 0,084 kg/m2, azaz a kritikus érték negyede, de a külvárosokban, amennyiben faépítésűek a házak, ott is csak 0,211, azaz a kritikus érték valamivel több, mint a fele.

    (Egy nukleáris robbanás hősugárzása – nagymértékben függően hatóerőtől, a terepviszonyoktól, a tereptárgyaktól, a levegő páratartalmától és sok egyéb tényezőtől – az útjába kerülő éghető anyagokat meggyújtja. A hősugárzással érintkező emberek – a hatóerő és távolság függvényében meggyulladnak, de fedezék mögött nem. A szabadban található gyúlékony anyagok azonban nem minden esetben képesek hosszantartó tűz kialakítására. Sokkal veszélyesebbek azok az esetek, amikor az ablaküvegen keresztül behatoló hősugárzás a lakásokban okoz tüzet, de ezeknek hosszú percekig kell égniük, hogy az egész ház a tűz martalékává váljon. A hősugárzást követő lökéshullám – mind a statikus túlnyomás, mind a dinamikus nyomás, azaz a szél – csökkentik a tüzek számát, ugyanez igaz a lökéshullámot követő fordított irányú visszaszívó áramlatra. Ugyanakkor az összes kutatás nem képes pontosan meghatározni, milyen összesített hatások érvényesülnek, lévén a hatóerő a legfontosabb tényező, valamint a modellezést jelentősen befolyásolják a terepviszonyok, a tereptárgyak, a páratartalom és az éghető anyagok sűrűsége. A városokban kialakuló tüzeket főleg a sérült infrastruktúra okozhatja, például benzinkutak, olajfinomítók, elektromos tüzek stb.
    A legpontosabb elemzések a lökéshullám alapján készültek, amely szerint az 5 psi körön belül az összes épület 10%-ában alakul ki végzetes tűzeset, míg a 2 psi körzeten belül már csak a 2%-ukban.
    A kutatások lehetségesnek tartják, hogy a hősugárzás és a lökéshullám miatt a tüzek összeálljanak, de ennek esélye nem kalkulálható. A tüzek összeállása kétféle lehet: tűzvihar vagy tűzvész. Az előbbi egy meghatározott sugarú körben pusztít, de a kör sugara nem tud növekedni, lévén a körön kívülről beszívott levegő tartja fenn. A tűzvész egy meghatározott irányba halad, függően a széliránytól is. A második világháborúban Hamburg, Drezda, Tokio és a nukleáris csapást kapott Hiroshima városokban tűzvihar alakult ki. Drezda esetében speciális bombázási eljárást hajtottak végre, kvázi folyamatosan táplálva a belvárosi tüzet, míg Hiroshima esetében az épületek szerkezete, illetve anyaga okozta a tűzvihart; amely a mai városokra nem jellemző. Ugyanakkor a nagy chicagoi tűz, a San Francisco-i földrengés utáni tűz nem alakult tűzviharrá, hanem „csak” tűzvésszé.
    Röviden összefoglalva a városok többségében nem valószínű tűzviharok kialakulása, mert az éghető anyagok területi sűrűsége nem éri el a kritikus szintet: 0,337 kg/m2. Hamburgban ez az érték 1,348 volt, azaz a kritikus érték négyszerese volt.)

    „Zombi hangya”

    Nem onnan. A gomba létezik. Nyilvánosan nem publikált anyagban szerepel, hogy félő egy ilyen gombával való kísérletezés. Van egy másik gomba, az speciell valószínűleg a skizofrénia egyik fő oka és a lakosság kb. 50% eleve fertőzött, csak azért nem skizo, mert a gomba hol itt, hol ott telepszik meg az emberi agyban.

    (Nem furcsa, hogy a fürdősós hajléktalant zabáló ipse, plusz még volt két-három másik eset és egy kínai, óta semmi?! Vagy az, hogy többször felsőtesten lőtték a rendőrök, de az ipse csak hörgött-morgott?! Egy karlövéstől elfekszik egy ember, mint a sicc.)

    Summa summarum: biológiai fegyverekről alig szerezhető infó. Kétélű fegyver, és a klímán nem sokat változtat, viszonyítva egy atomháborúhoz, illetve sokkal nehezebben irányítható a folyamat.

  41. Kedveseim!

    Ez egy kvázi filozófiai poszt, aminek mindössze a bevezetőjét olvasta a többség. Ebből lett a nukleáris töltetek hatása. Szóval, itt mindenkit a túlélés érdekel olyan szinten, hogy másról képtelen írni. Jó, de akkor tessék azon posztok alatt értekezni.

  42. 41:
    Amikre hivatkozol azokkal nincs baj. Te olvasod, és értelmezed rosszul.

  43. 40. ha most bemész a kórházba, hogy szeretnél egy appendectomiát, hogy később ne legyen vele gond, jó esetben körberöhögnek, rossz esetben kapsz egy beutalót a pszichiátriára. Akkor már érdemesebb valami hasi panaszt produkálni, ami laboreltéréssel jár és beindikálnak egy explorácót. Akkor általában rutinszerűen eltávolítják a féregnyúlványt. Lista? én azt szoktam mondani, hogy ami nem helyettesíthető, az az antibiotikum és a kábító fájdalomcsillapító. csak hát ugye mindkettő lejáratos…nekem van egy sürgősségi táskám, amivel tudok biztonságos légutat biztosítani, lélegeztetni, vénát kanülálni és folyadékot pótolni, újraéleszteni. egy darabig, mert nyilván ez is véges eszköztár.
    Basszus, jobban belegondolva annyit tudsz tenni, hogy valamennyi kaját tartalékolsz és nem nagyvárosban vagy annak környékén élsz. egy lépcsőfokkal feljebb van egy önfenntartó házad, egy közösségen belül jól eldugva. De ha ezt nagyban lejátszották már négyzetméterre pontosan, akkor ennyi meg a mázlifaktor. Plusz még kérdés, hogy a gyerekeim esetleges szenvedését hogy bírom pszichésen…
    ha meg mindenáron összeesküvéselméletekben akarok gondolkodni, a furcsa intézkedéseket tekintve a Kárpát-medencét nem szánják az enyészetnek a valakik.
    És hogy a prímás is elégedett legyen: Az élet értelme? Az adott körülmények között boldognak maradni. Tekintve az idő rövidségét, én sok évet elpazaroltam.

  44. 45 Lucymary, ennél azért többet lehet „tartalékolni” és nem is ezen (egyéni fekészülés) van a hangsúly. Nézz be hozzám (vendégkönyv).

    Prímásnak eleget téve: Az élet értelme? Felnevelni és az életre felkészíteni a fiaimat, átadni mindazt, amit kell. Mostanság kiegészülve azzal, hogy képesek legyenek majd túlélni és élni és ha valami csoda folytán elmaradna a gebasz, ne hülyék legyenek. Szóval: a gyerekeim.

  45. 40/45:

    Mondjuk ezzel Zed nem sokra megy, de úgy kell néki miért kérdi az orvosokat, akiknek egyetemi tantárgy a beteg etikus leszerelése. 😀

    Szóval a „best before” nem csak az élelmiszereknél túlzottan pesszimista, de a gyógyszereknél is. Egy antibiotikum elvileg 3 évig felhasználható. A valóságban ennek a többszöröse igaz, ha normálisan tárolod. – Az antibiotikum adott esetben életmentő, de azért kell hozzá tudni néhány dolgot. Ma már nagyon sok kórokozó rezisztens néhány antibiotikumra (ha nem is mindegyikre). Békeidőben a lelkiismeretes orvos kitenyészteti a fertőzésedet okozó apró zöld emberkét és tesztelteti mire érzékeny, mire rezisztens. A kevésbé lelkiismeretes vagy „túlterhelt” orvos rutinból írja fel az antibiotikumot. Húgyúti fertőzés? Ciprofloxacin. Ha 4 nap múlva visszamész azzal, hogy még mindig csip, amikor vizelsz, akkor ha őszinte azt mondja, érdekes ez szokott használni, és felír valami mást, nagy valószínűséggel Augmentin. Szóval a kérdésed csak látszólag egyszerű, a válasz eléggé összetett. Valójában ha tényleg fel akarsz készülni, akkor 4-5 antibiotikumra van szükséged, és minden családtagnak egy-egy adag. Egy kisebb vagyon. Na és ki az, aki felírja ezeket neked?
    Aztán hány évesekre akarsz gondolni. 60 felett gondolni kell a szív-érrendszeri betegség, vagy éppen a kettes típusú diabétesz beköszöntésére. Tehát a gyógyszereken kívül vérnyomást kell mérned, vércukrot kell mérned. Nem árt némi vérnyomás csökkentő, vérhígító aszpirin (100 mg) beszerzése. Természetesen csak akkor, ha a társadalom nem tud talpra állni.
    Aztán higiénia! Fertőtlenítők is kellenek. Ha csak a tetőről összegyűjtött víz van ivásra, akkor nem árt ha van Hyperol tablettád. Valamint aktív szened. A II. világháború tapasztalatai alapján mondható, hogy a hadifoglyok legnagyobb része bélfertőzésben halt meg. Addig fosott, amíg el nem temették.
    És ez még nem teljes, csak Éva hív vacsorázni. 😀

  46. 46:
    A gyerek nem célja az életednek, mindössze az igazi válasz megkeresésének az elódázása.

  47. 38:

    Bocs, csak eszembe jutott, mint poszt ap. film vagy sorozat. Tudom, hogy nem ide való.

    48:
    Ezzel nem csak azért tudok egyetérteni, mert nekem nem lesz gyerekem, hanem azért mert tényleg így van.
    Akinek a gyereke az élete értelme és célja az semmi többet nem teljesít be, semmi többet nem ad ehhez a világhoz mint amit bármely egysejtű is tud…. Pusztán a szaporodáshoz olyan felesleges ekkora agy. A szaporodás nem cél, hanem eszköz.
    A gyerekén kívül bárkinek egyéb valami valódi célja?

  48. 46. done 47. Mindig is nagyra becsültem azokat az embereket, akik általánosítanak. Annyiból talán igazad van, hogy jobban végig gondolhattam volna a választ (ezt te etikus lerázásnak minősítetted, igazán köszi) Hiába, én is csak az elbutított, kapkodó fiatalság része vagyok, esélyem sincs…. de ilyen szempontból egy respirátor sem árt. Meg defibrillátor. meg monitor. Diabétesz, magasvérnyomás? Aha…ha már magasvérnyomás, akkor a lehetséges veseérintettségre sem árt gondolni. Diabétesznél vércukormérő, mert hát kontrollálni kell, vagy ott a pisi megkóstolása, (hmmmm, múltkor édesebb volt, akkor most egy kicsit kevesebb inzulint adok – vagy mégis hogy gondoltad?). A thrombosisprofilaxissal talán egyetértek.

  49. 49. Curix

    „A gyerekén kívül bárkinek egyéb valami valódi célja?”

    Szerintem a világ megismerése, azzal a céllal, hogy maximálisan illeszkedni tudjunk bele…
    Tehát nem a természetet átalakítani a saját érdekeinknek megfelelően, hanem nekünk kellene a természettel való harmóniát csúcsra járatni.
    Szerintem a „ráhangolódás” a végén meg fogja hozni az univerzum működésének megértését is és a végleges választ ezekre a kédésekre.
    Ez nagyjából megmagyarázza a nagyobb agykapacitást is…
    Való Világ szerű ösztön-szinten igazán nincs szükség nagyobb agykapacitásra, mint egy átlagos ragadozónak… Meg beszédre sem.
    A kérdés, hogy a világ megismerése során megállunk-e a profitabilitás szintjén, vagy továbbhaladunk a valódi összefüggések felé.

  50. 51:

    Az a baj ezzel Attila, hogy az igényeink és a természet „igényei” nem állnak összhangban. Az esetek túlnyomó többségében a természet rovására tudjuk jól és komfortosan érezni magunkat.
    Már pedig amíg nem vagy legalább egy alap komfort állapotban, addig nem is fog érdekelni semmi körülötted.
    Ez szerintem egy feloldhatatlan ellentét marad, pont úgy, mint a halál.
    Az ember gyárilag hibás.

  51. 50:
    A fiatalságnak van néhány nem kívánatos tulajdonsága. Ez igaz. Például a kapkodás. 😀

    Ezt mért írtad? „Aha…ha már magasvérnyomás, akkor a lehetséges veseérintettségre sem árt gondolni. Diabétesznél vércukormérő, mert hát kontrollálni kell, vagy ott a pisi megkóstolása,” Ha a gedon pillanatában az idős rokon (mondjuk az édesapa) egészséges, majd a szokásos (mondjuk) havi ellenőrzéskor kiderül, hogy felszökött a vérnyomása, a vese még nagyon sokáig nagyon jól fog működni. A hipertrófia kialakulásához is kell jó-néhány év, de agyvérzést napokon belül kaphat. És ugye, mintha írtam volna a vércukor mérést is. Az inzulint felejtsük el, mert idős korban az inzulin rezisztencia lép fel, ami ellen hosszú évekig elégséges a szénhidrát szegény diéta tisztességes betartása. Viszont ezek alapos ismerete nem várható el az egyszerű felkészülőtől. Különben elég messze kerültünk az egyszerű kéréstől, miket vegyen meg felkészülés címszó alatt. Legegyszerűbb ha elvesz feleségül egy medikát. 😀

  52. Minden ember szeret többet mutatni a környezetének mint ami valójában. Alapvető probléma a túlértékelési komplexus. Ha az ember elért valamit, új célokat tűz ki, mert semmi sem elég neki. A mindennapi ember hajlamos azt szajkózni, „hogy ezek nem tudják én ki vagyok?”, és ha ennek megemlíted, hogy tudod ki volt Neumann János, de azt nem tudod ki ő, akkor nem érti mire célzol. Az emberiség kilencven kilenc százaléka senki. A saját történelme, tudománya szerint. A világegyetem kialakulása és valós „felfogása” szerint az ember értéke nulla. Ha tetszik, ha nem. A fotonnak tök mindegy mi téríti el, mi lassítja, vagy min halad keresztül. A világ annyira apró részét fogjuk fel, tapasztaljuk és éljük meg, hogy inkább szerénynek kellene lennünk, mintsem gőgösnek.

  53. 55. miért írtam? Hmm, talán „cipész, maradj a kaptafánál” alapon…de ebből a kérdésedből számomra egyértelművé vált, hogy elbeszélünk egymás mellett. Na, ezt veheted „etikus lerázásnak” 😉

  54. 57:
    G.B.Shaw már kamaszkoromban a kedvencemmé vált. Regényírással kezdte, de hamar átnyergelt a színdarab íráshoz, ahol mind a mai napig utolérhetetlenné vált. Első regényének (1887) címe „An Unsocial Socialist” lefordíthatatlan volt, ezért a magyar cím a sok szellemességet nem takaró „Trefusis úr” lett. A rendkívül szellemes és eredeti gondolatokkal sziporkázó Shaw erősen nőkerülő és enyhén nőgyűlölő volt, ami roppant szimpatikus egy minden kákán csomót kereső kamasznak. Legaktuálisabb meglátása szerint: „A nők azzal rögzítenek egy félreértést, hogy nem hajlandók beszélni róla.” And how right he was. 😀

  55. 52. Curix

    „Már pedig amíg nem vagy legalább egy alap komfort állapotban, addig nem is fog érdekelni semmi körülötted.”

    Ez nem teljesen igaz.
    A mostani „konfortba” úgy kellett belekényszeríteni a tömegeket, hogy a hagyományos lét lehetőségeit erőszakkal húzták ki a lábuk alól… Innen visszafelé már valóban nehéz az út, de ide a tömegek nem önként jutottak.

    A parasztokat Európa szerte erőszakkal zavarták el a földjeikről, hogy a nagyüzemi termelésnek helyet biztosítsanak a földeken és munkaerőt a gyárakban.
    A fogyasztói társadalmat is úgy húzták rá az emberekre, hogy az alternatív önellátást fokozatosan lehetetlenné tették és beledumálták a népekbe, hogy „jobb ez így”, hogy génpiszkált, hormonkezslt szart kap ahelyett amit maga termelt annaidején…

    A mai emberrel az a baj, hogy most már valóban képtelen természetes körülmények között élni…
    A higiénia miatt egyszerű bacilusok is veszélyt jelentek számára, amiket pár száz éve az immunrendszer csípőből lerendezett. Főzés nélkül már szinte semmit sem tudunk megenni, nem beszélve az olaj, elektromosság, információ és hasonló függéstől.

    De mondom… ebbe a helyzetbe nem „természetes” fejlődés során került, hanem akarata ellenére, egy szűk elit hatalomvágyának eredményeként.

  56. 59:
    Állandóan összekevered a dolgokat, hogy elképzelésednek megfelelőek legyenek. A parasztság azért, és akkor hagyta ott a földet, amikor lehetősége lett rá. A kevés jövedelmet biztosító látástól-vakulásik tartó munkát örömmel cserélte fel a heti 48 órára, városi kényelemre, ellátásra. Olyannyira, hogy Magyarországon törvényt hoztak arra, hogy Budapesten 5 év helyben lakás kellett ahhoz, hogy házat vagy lakást vehessen az ember. Vagyis korlátozni akarták a felvándorlást. És ezt a tömegek önként tették. — Hagy már abba ezt a sok hantát.

  57. Bocs Tibor bá’, hogy nem a poszt témájához szóltam hozzá, legközelebb odafigyelek. A konstruktív válaszokat köszönöm.

    Mindenkinek meg van a saját kis univerzuma, amelynek a középpontjában ő áll. A saját szemüvegén keresztül szemléli a világot, meg van a saját igazsága és az életének az értelme/célja. Attól, hogy valaki nem vállal gyereket még nem fikázom le, de nyilvánvaló, hogy nagyon eltér az értékrendünk – tehát valószínűleg nem lesz a barátom.

    Az ember nagyképűen megkülönbözteti magát a többi élőlénytől, pedig a génállományunk csak minimálisan tér el az állatnak titulált csimpánzétól. Sokan az hiszik, hogy a természet felett állunk, pedig dehogy. Mindig is a természet része leszünk (amíg létezünk). És ha már nem illeszkedünk bele, akkor eltűnünk, annak rendje és módja szerint, és talán majd jön egy újabb intelligens faj, ami szintén a süllyesztőben végzi. Nekem úgy tűnik ez maga a természet. Nem rontottunk el semmit és nem is vagyunk gyárilag hibásak. Ez akkor lenne igaz, ha lenne egy közös cél és odavezető út. De nincs, szerintem.

  58. 58. Drága Tibor bá’, ne becsüld alá a női nemet, mert csúnyán ráfázol…nem fogok személyeskedni, egyrészt, mert nem létjogosult, másrészt, meg az az érvek totális hiányának elkendőzése lenne (mint pl. a „kapkodás” említése :D). Csak egy benyomás, fotó alapján, aztán lehet, hogy a híres hatodik érzékem csődöt mond: a nejed egy angyalarcú bástya, az ő jóváhagyása nélkül Te most nem játszanád itt Zeuszt, szerintem 😉
    Szóval, a magasvérnyomásbetegek (akiknél a kiváltó ok az esetek nagyrészében az esszenciális jelzővel kendőzött FTMB, azaz fa..om tudja, mi baja” – ez amúgy bevett terminus technicus, csak hogy tovább mélyítsem általános jó benyomásod a magamfajta, nemhogy orvos, de ráadásul nőkről) legtöbbször a már meglévő szövődményekkel kerülnek a nemtörődöm, god-complexszel bíró orvosok szent színe elé, mivel a magasvérnyomás önmagában nem okoz tünetet. Szóval ilyen alapon kizárólag agyvérzés lehetőségében gondolkozni tájékozatlanságra utal 🙂

    Amúgy meg: „Te meglátsz valamit, és azt kérdezed: „miért?”, de én megálmodok sosem volt dolgokat, és azt mondom: „miért ne?”.”

  59. 59:

    Tedd a kezed a szívedre, aztán mond azt, hogy te szívesen visszamennél a földre napi 12 órában…
    Nem teszed.
    Na ugye…. és nem azért mert lusta lennél vagy ilyesmi, hanem csak emberből vagy te is. Ennyi. Kár tovább ragozni. Az ember folyton saját érdekeinek megfelelően alakítja a természetet. Ez többnyire a természetnek nem jó.
    Igazából semmi gond a mai technológiával. Ha csak 10 millió ember élne a földön (tehát csak a magyarok 😀 ) akkor ez is fenntartható lenne.
    Ennél azonban kicsit többen vagyunk és mindegyikünk átalakítja a természetes környezetet. Ennek ugye már súlyos nyoma van.

    61:
    Ez nem a génállományról szól, hanem az agy méretéről. Ilyen tekintetben nem passzolunk az állatvilágba.
    Persze nem rontottunk el semmit, lehetünk szimplán evolúciós zsákutca is…. ez már csak megközelítés kérdése, a lényegen azonban nem változtat.

  60. 63. Curix

    „Tedd a kezed a szívedre, aztán mond azt, hogy te szívesen visszamennél a földre napi 12 órában…”

    Tévedsz.

    Visszamennék, és tervezem is.
    Támogatok épülő faluközösségeket, ahol próbálják megteremteni a hagyományos körülményeket.
    Igaz, ezeket a körülményeket nehéz visszaállítani, mert a törvényi környezet nem ad rá lehetőséget.
    A másik nehézség, hogy nem csak a 12 órás munkáról van szó, hanem magáról a közösségről, mert ez a motorja a dolognak.

  61. 60. Tibor bá’

    „Állandóan összekevered a dolgokat, hogy elképzelésednek megfelelőek legyenek.”

    Most te keversz.
    Én az 1700-1800-as évekről beszélek, amikor tömegesen mentek tönkre a parasztok Európaszerte, hogy földjeiket a nagybirtokosok megszerezzék. Ott ahol jobban tartották magukat, ott fegyverrel zavarták el őket.
    Nézz utánna például az angliai bekerítések fogalmának…

    Amiről te beszélsz az a kommunista verzió volt.
    De a városi kényelemről akkor se volt sok szó…
    Igaz, a gyárak, bányák lassabban szívták fel a képzetlen munkaerőt, mint ahogy azok elvesztették a munkájukat a TSZ-ben, ezért hozták a törvényeket.
    Viszont szinte a rendszerváltásig megmaradt az ingázók tömege, akik annyit soha nem kerestek, hogy a családjukat bevigyék a városba… Biztos hallottál a fekete vonatról…

  62. 65:
    Igaza van Tibor bá’-nak, teljesen egy oldalról nézed a dolgot. Pedig a legegyszerűbb emberben is benne van az a törekvés, hogy az életét a lehetőségekhez képest a lehető legkényelmesebbé, komfortosabbá tegye. A hétköznapi gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha valaki meglátja, hogy az ismeretségi körében valaki egy praktikus beruházással, ötlettel, berendezéssel egyszerűsítette az életét, akkor rögtön mérlegelni kezdi, hogy ez számára mennyire érné meg, és ha módjában áll, akkor követi is a mintát.
    És többnyire az első ember, aki kifejlesztette a módszert, eszközt, az sem nyereségvágyból tette, hanem saját hasznára ötlött ki valamit, amit mások aztán lenyúltak, és üzleti projektté fejlesztették. Tehát igenis van egy igény a kisemberekben is, amit meg lehet lovagolni.
    Ma már én is jól elvagyok a kényelmes, központi fűtéses összkomfortos lakásban, és nem hiányzik a gyerekkoromban élt életmód a sok nyűgével bajával, habár tudom, hogy az jóval természetközelibb volt, és hogy ezzel rombolom állóképességemet, edzettségemet, egészségemet. Pedig én látom is ennek hosszú távú fenntarthatatlanságát, amit a többség nem lát.
    És ezt makacsul nem akarod meglátni, csak azt, aki visszaél az emberek ilyen hajlamával. És ez megint csak egybevág az emberi természettel, ha valamiből hasznom származik, akkor az is természetes törekvés, hogy a hasznomat növeljem a rendelkezésemre álló eszközökkel. Ezt is csinálja a kisember is a maga korlátozott zónájában és eszközeivel.
    Ha ehhez hozzáadod a kapitalizmust, amely nem korlátozza egyes személyek, érdekcsoportok korlátlan meggazdagodását, már meg is érkeztünk oda, ahol vagyunk… 🙁

  63. Szerintem az élet értelme minden életkorban másnak kell, hogy legyen, mert különben leragadnánk egy szinten. Egyénileg is másnak kell lennie, mert az nem lenne jó, ha mindenki ugyanolyan lenne.
    Én most azt gondolom (47 évesen), hogy az elfogadás az élet értelme. Nincs jó megoldás semmire. Ami az egyik embernek nyereség az a másiknak veszteség. Elfogadom, ami már megtörtént és jelen helyzetemhez képest, a saját képességeimet mérlegelve döntök a következő lépésről, felelősséget vállalva a döntéseimért, és viselve annak a következményeit.

  64. 65:
    Attila! Most megint kevered a szezont a faszommal. Dehogy vesztették el a munkájukat a TSZ-ben, Otthagyták a TSz-t. Fekete vonat? Hát persze. Egyfelől (mint korábban írtam) ha akartak és tudtak, akkor se vehettek a törvény tiltotta. Másfelől, egyszerűbb és olcsóbb volt hetente egyszer utazni, mint véglegesen felköltözni.

    62:
    Lucymary! Még meg kell engem ismerned. Kegyetlenül őszinte vagyok, de a végsőkig udvarias, amíg nem váltják ki belőlem az ellenkezőjét.

    Szóval nem személyeskedsz, csak fénykép alapján minősíted viszonyomat a feleségemmel. Ez jó, ez nekem nagyon tetszik.

    Női nem lebecsülése. Kár lenne a nemek harcába bocsátkozni, mert van mögöttem 83 év és sok tucat hölgy. Számomra nyílt terep, aligha veszíthetek.

    „kapkodás”? Hmmmm. Bizonyításra szorul? Ezt írod: „legtöbbször a már meglévő szövődményekkel kerülnek” és mit írtam én? „majd a szokásos (mondjuk) havi ellenőrzéskor kiderül, hogy felszökött a vérnyomása” — Ha egy hónapja még nem volt magas, most viszont az, akkor SZÖVŐDMÉNY?

    „kapkodás”? Hmmm. Bizonyításra szorul? Ezt írod: „(mint pl. a “kapkodás” említése :D). ” és persze nincs smájli, mert ugye te erre gondoltál?
    „(mint pl. a “kapkodás” említése 😀 ). ” csak egy kicsit elkapkodtad. Túl közel van a záró jel a nagy D-hez. 😉

    Tájékozatlan vagyok? Csakhogy képben légy. A (volt) családi orvosom saját szívének ügyében velem konzultált. Úgyszintén a Németországban dolgozó fiatal bloglátogatóm, aki mellesleg kardiológián jeleskedett. Nem azért mert többet tudok náluk, hanem mert egy laikus szokatlan perspektívában látja a dolgokat.

    Isten komplexus? tessék mondani, van kivétel? 😀

  65. 61. Zed
    Egyetértek.

    Kiegészíteném azzal, hogy nem fehér lapppal születünk. Belénk van programozva egy komplett ösztön rendszer. A túlélésre a szaporodásra, különböző helyzetekben történő viselkedésre. Természetesen a neveltetés is igen nagy mértékben befolyásolja a viselkedésünket.
    Ahhoz, hogy jól és biztonságban élhessenek az emberek, állatvilágban elérhető szinten felül, szükséges egy erkölcsön alapuló törvényrendszer. Ez a zsidó vallás részletes előírás szabályzatában a legjobban érzékelhető. Persze a többi vallás is a társadalmi együttélés érdekében szabályrendszereket alkotott.
    Az élet értelme ösztönszinten, minél teljesebben kitölteni a rendelkezésre álló életteret, szaporítani a fajt, túlélni a nehézségeket.
    Ezen a szinten teljesen figyelmen kívül hagyja az egyed más fajok érdekeit. Pl. az Ausztráliába betelepített, és elvadult macskák a legjobb úton vannak, az őshonos zsákmányállat fajok teljes kihalásához vezető kipusztításában. Az emberi faj is többször elkövetett hasonló akciókat, sokszor a saját fajtársai ellenében is. Pl. észak amerikai indiánok majdnem teljes kipusztítása.

    Nem tudható teljes bizonyossággal, hogy miképpen emelkedett az emberi faj a földet benépesítő többi faj fölé.
    Természetes szelekció útján, vagy egy külső erő segítségével indult meg az intellektusunk fejlődése, az ösztönszinten túlra.
    Sajnos az emberi faj a környezeténél fejlettebb intellektusa révén könnyen beleesik abba a félreértésbe, hogy lebecsülje más fajokat. Pl. más fajok is igen jól kommunikálnak a fajtársaikkal, az emberétől eltérő módszerekkel, de ezeket a kommunikációs rendszereket az átlag ember nem érti, semmibe veszi.

    Nagyon érdekes, több helyről is olvastam olyan történeteket, amelyekben előző életükben megélt eseményekre, helyszínekre emlékeznek, főképpen gyermekek. Ezeket és a klinikai halálból visszatértek testen kívüli, túlvilági élményeit nagyon részletesen ki kellene vizsgálni, hiszen rendkívül fontosságú. Pl. a lélekvándorlással nagyon kézenfekvő a homoszexualitás magyarázata. Egy nagyon női testben élt, erős női személyiségű lélek, férfi testben újraéledve nem tud mit kezdeni a férfi jellegével és erősen vissza akarja állítani az előző női mivoltát. Persze a hülye szülői neveltetés is besegíthet, amikor a fiúgyermeket lányos neveltetésben részesítik, vagy a nagyon várt fiú helyett született leányt fiúsan nevelik. Erre ráerősít, hogy a gyermek ösztönösen igyekszik megfelelni a szülők elvárásainak.

    Az élet lehetséges értelme, az ösztönszinten túl, a kiegyensúlyozott, biztonságos, szeretetteljes környezetben, a bennünket körülvevő világ anyagi javainak élvezete, a szépségében, és csodálatos szervezettségében való gyönyörködés, okozta boldogság, (kielégülés)

    Sajnos a fogyasztói társadalom irányítóinak erős lelki terrorja alatt felnövekvő generációkba betáplált állandó elégedetlenség érzet, nem engedi az embert boldoggá lenni. Mint láthatjuk, még a többszörös milliárdosok, is képtelenek leállni a „szerzésben”, pedig csekély értelemmel is teljesen látható az erőlködésük, erőszakoskodásuk értelmetlensége, mikor a már felhalmozott vagyonukat sem képesek felélni, még luxus életvitellel sem.

  66. Attila

    Nem te keversz, Tibor bá’ egyszerűsít, de hát ő a prímás…

    Hubab

    Igenis ez volt a szándék, hogy az embereket a városba tereljék. Még jó, hogy nem hirdették ki a Kossuth rádióban. Az még hagyján, hogy ez volt a terv, de a városi élet lakótelepi nyomorúsága és azon keresztül az emberek kiszolgáltatottá és tehetetlenné nyomorítása is szándékos volt. Ezt egy olyan építésztől tudom, aki részt vett lakótelepek megtervezésében.

  67. 69:
    „Ezeket és a klinikai halálból visszatértek testen kívüli, túlvilági élményeit nagyon részletesen ki kellene vizsgálni,”

    Megtörtént. Igen alaposan ki van vizsgálva, és nincs bizonyítva a lélek létezése. Nem lehet úgy vélekedni róla, mintha több lenne egyszerű hitnél.

  68. 70:
    Már nem vagyok prímás. Zeusszá lettem előléptetve. Lásd Lucymary 62. 😀

    Viszont te is a feje tetejére állítod a történelmet. A panel programot azért találták ki, mert az emberek tömegesen éltek társbérletekben, elképesztő lakáshiány volt. És ha tényleg a városokba akarták terelni az embereket, akkor mivel magyarázod azt a rendelkezést, hogy 5 év helyben lakás (és nem ideiglenes bejelentővel) kellett ahhoz, hogy ingatlant vehessen a vidéki ember. – Az hogy egymást támogatjátok még nem változtatja meg as tényeket. Persze, ha az ismerős építész azt mondja, amit hallani akarsz, akkor hivatkozol rá. Ha én azt írom, amit nem akarsz olvasni, akkor csak azért van igazam, mert egy jószívű „prímás” vagyok, akinél bármilyen hülyeséget be lehet írni és linkelni. Hurrá!

  69. 70: Ebben az a szép, hogy én a lakótelepekre, városba költözésről egy árva szót sem írtam. Igaz, írhattam volna! 🙂

  70. Hát igen, akkor én csak továbbgondoltam, mert anno az emberek a falvakból, ahol nem volt telefon, központi fűtés, még járda vagy vasutállomás sem beköltöztek a közeli városba, ahol minden le volt betonozva, a csapból víz folyt, a tűzhely gázzal működött, a tévé és telefon bevezetve. Beköltöztek egy kalitkába, ahol ki voltak szolgáltatva és ma is ki vannak szolgáltatva. Az egész világon ez a tendencia, nem lehet azt állítani, hogy nem érdeke ez a hatalomnak. Ha nem lenne érdeke, akkor tenne róla.

  71. 74 – Kyra:
    „Akkor én csak továbbgondoltam.”
    Ezt a rendkívül termékeny továbbgondolást be tudnád rekeszteni egy időre? leköteleznél.

  72. 2: Tibor bá, öreg hiba, hogy felületes ismeretek alapján a szerzővel együtt kizártátok a hívőket a kérdéskörből. Ugyanis azt, hogy Istent szolgálom, nagyon sokféleképpen ki lehet bontani, és ezek még akkor is érdekesek lehetnek, ha Istenre csak mint költői képre tekintesz.

    Én például úgy tudnám ezt tömören megfogalmazni: hogy úgy éljek, hogy attól a világ valamivel jobb hely legyen, mint ha nem élnék.
    Tekintve, hogy már azzal, hogy eszem, iszom, ürítek, ruházkodom, lakom, közlekedem, egyszóval élek, már elég sok mínuszt termelek, ez nem kis cél: elég nagyot és jót kell ahhoz alkotni, hogy a végső mérleg pozitív legyen.

    Ebben az alap az, hogy egy szeretetteli és biztonságos kapcsolatot nyújtok a saját családomnak. Ha ez nem menne, az az egészet tönkretenné, de ettől önmagában még nem érzem úgy, hogy beteljesedett az életem értelme.

    Valami nagyot és jót szeretnék alkotni. Hogy mi lesz, mi legyen, mi lehet ez, azt még keresem.

    A szívem afelé húz, hogy dolgozzam azon, hogy az ország mezőgazdasága a fenntartható bio felé mozduljon, azáltal, hogy én magam létrehozok, és sikeresen működtetek egy ilyen mintaszerű gazdaságot. Kézzel kaszálva, ökörrel szántva.
    A probléma az, hogy ehhez a vágyamhoz se tudásom, se földem, se tőkém nincsen.

    Ami a szakmám, nagy vonásokban: félvezetőfizika, teljesítményelektronika, anyagtudomány, abban is lehetne nagyot alkotni, csak nem eléggé érdekel ahhoz, hogy elérjem azt a teljesítményt, ami ezt lehetővé teszi. Itt is sokat kellene még tanulnom, csak itt megvannak az alapok.
    Ezzel küzdöm, hogy erőltessem ezt, amibe már belekezdtem, vagy próbálkozzam azzal, amibe még csak távolról kóstolgattam bele, és racionálisan végiggondolva nem túl jók az esélyeim.

  73. 76:
    Szerintem nem láttad át a szerző által felvetett probléma lényegét. Nem az életről, nem az élet fel- és kihasználásról van szó, ami eltörpül a lényeg mellett.

    Istenhívőknek, a túlvilágban hívőknek nincs, nem lehet problémája a halállal, mert az ő esetükben nincs végleges megsemmisülés. Valamilyen formában ott, és úgy folytatják, ahol, és ahogy a hitük szerint ez lehetséges. Ülnek Jézus jobbján, reinkarnálnak, a paradicsomban várja őket 16 szűz, stb. Ami érdekes és tanulságos, ezeknek a hiányát hogyan lépik át azok, akik szerint a halál végleges és visszavonhatatlan.

  74. 76. Ábel

    „Ami a szakmám, nagy vonásokban: félvezetőfizika, teljesítményelektronika, anyagtudomány, abban is lehetne nagyot alkotni…”

    Vagyunk egy páran, akik tele vagyunk ilyen puccos tudásokkal, de annyit se tudunk, mint 100 évvel ezelőtt egy „büdös” paraszt tudott a saját életbenmaradása érdekében…

    De legalább néhányunkban megvan az akarat, hogy „visszabutuljunk” arra a szintre, hogy meg tudjunk élni abból, amit a természet magától ad, és nem abból, hogy kizsigereljük.

  75. Az életet ma a pénz és a pina irányítja:D

  76. 77: Kinek mi az érdekes és tanulságos.

    Szar lehet Nektek, ateistáknak, hogy ennyire fókuszban van a halál, és ezzel a teljes és végleges megsemmisülés, amivel kezdeni kell valamit.

    Én is voltam vagy húsz évig ateista. Érdekes, hogy én akkor sem éreztem, hogy egyszerűen az élvezetek adnák az élet értelmét. Azzal küzdöttem ugyan, hogy erős kétségeim voltak, van-e egyáltalán értelme valaminek, de hogy a hedonizmust tegyem meg a végső értéknek, azt nem tartottam járható útnak.

    Jót tenni, alkotni szerintem annak is adhat célt és értelmet, aki amúgy nem hisz semmilyen túlvilágban.

  77. 81:
    Hol olvastad, hogy az ateisták a hedonizmusban oldódnak fel? Mert ezen az oldalon aligha. — Az viszont igaz, hogy irigylem azokat, akik annyira bíznak a Paradicsom létezésében, hogy felrobbantják magukat, csakhogy odajutva birtokba vehessék a beígért szüzeket.

  78. 25.hubab
    „Ebbe akár az is beletartozhat, hogy az emberi elmék valamiféle külső technikai segítséggel egymással összekapcsolódjanak, és egyetlen hatalmas komplexumként működnek. Egy ilyen szuperelme már képes lehetne olyan programokat megvalósítani, amely természetbarát, minden ember érdekét figyelembe veszi, figyel a hosszútávú fenntarthatóságra, ugyanakkor nem veszi el az egyes emberek szubjektív érzetét, sikerélményét, hogy ő is részese volt a döntésnek, belátásnak. Megszűnne a túlszaporodás, a természeti források kizsákmányolása, az embertársaink kizsákmányolása.
    Egy ilyen szupergépezet a hangyakolónia is, de ott feromonokkal történik a közös cselekvés irányítása. Az embernél ez lehetne a közös gondolkodás révén…”

    Tökéletesen így látom én is. A probléma, hogy az ember nem fog összefogni fajtársaival, nemhogy egy közös gondolat mentén cselekedjen. A „szuperelme”-ahogy te írod létezik, csak több mint elme.
    A megvilágosodás szintjei a szuperelme ismeretének különböző mélységű szintjeit jelenti gyakorlatilag.
    Ha nem a „hülye sztereotípia” az a szó mi eszünkbe jut Jézus és Isten stb szavaink hallatán akkor rájöhetnénk, hogy mondjuk „Szeresd felebarátodat mint (Is)Tenmagadat” Jézus duma nem kamu.
    Az egységre hívja fel figyelmünket(a hangyaboly egységére), az eredetre. Persze az emberi egység nem hangyaboly lenne, belülről lenne meg a motiváció. Az a motiváció amit ma még nem is nagyon értünk, mert sem a vallások és egyenlőre még a tudomány sem képes megválaszolni az emberiség nagy többségének. Ennek ellenére a vallások mint iránymutatók megvannak. Persze az emberek a vallásokhoz mint ahogy a kommunizmushoz sem voltak elég érettek, ezért ezek igen korcsul működtek és működnek a mai világunkban.

    Ő sem gondolta, hogy „állati” individumként képesek vagyunk együttesen cselekedni. Az egyén -ahogy írtad- hozza magával, vele születik az ösztönszintű késztetésekkel. Amíg ezek a késztetések erősebbek az egyénben mint a tudás(nem emberi fantazmagóriákról és nem is tárgyi tudásról beszélek, hanem a rendszer tudásáról) akkor soha a büdös kurva életben nem fog kimászni a nagy lófasz gödörből.Soha. Hanem kipusztul helyette.

    Ha nem érti meg, hogy Isten egy RENDSZER forráspontjára utal, amibe az evolució is belefér. Akkor csak annyit tehet, hogy beszuszakolja magát az egyik csoportba a kettő közül, vagy elegánsan egy harmadikba mondván, hogy altruista.

    Az élet értelme nem az, hogy mit bohóckodunk elgondolásoktól vezérelve, hanem -ahogy Attila is írta- harmóniába kerüljünk a mindenséggel.
    Egyénként itt a földön ez kissé nehézkes. Én pl. nem tudok egy nap se a böglyöktől és szúnyogoktól hemzsegő erdőben egységbe kerülni a szúnyogokkal és egyéb parazitákkal. Viszont felismeréseket szerezhetek ezáltal és újabb bizonyítékát kapom a hülye dumákról amit az emberek ontanak magukból(politika, bevándorlás, népligeti balhé stb.)A megoldások is csak hülyeségek lehetnek, ez a dolog természetéből fakadóan törvényszerű.

    Az életünk szervezése alapszintű ismeretek hiányában csakis kudarcba fulladhat és addig csakis az örjöngő vágyaink fognak felülemelkedni a józan észen. Nem szükségleteinket elégítjük ki, hanem félelmeinkből és vágyainkból álló maszlagot hozunk létre.

    Sokan írnak a bevándorlásról, csak úgy rezeg a félelem, hogy még az úgy-ahogy ideális életterünkbe befurakodnak az idegenek és teljesen tönkreteszik azt. Realitás ez? Hát persze. Mit tennénk mi az ő helyükben? Ugyanazt.
    Megértjük őket? Meg, de a kurva anyjukat akarnak idepofátlankodni.

    A helyzet mára már az, hogy a felismerés se segíthetne abban, hogy világunk folyását megváltoztassuk, átlépte a fordulópontot és önműködővé vált. Nincs ráhatásunk fizikai értelemben. Olyan bolygószintű tudatváltozás szükségeltetne ami nem tűnik transzcendentális értelemben sem realitásnak.

    Azt meg többszörösen kihangsúlyoznám, hogy a halál utáni életben való hit csak egy önvigasztaló hit az esetek nagy többségében. De csak azért mert ugyanabból a tudatállapotból fakad mint minden más.
    De ez nem az jelenti, hogy nem létezik egyáltalán olyan , hogy élet az élet után. Ez csak egy könnyű „letudása” az egész kérdésnek.

    Ehhez tudnunk kéne(tudományosan, hogy Tibor bátyámékhoz hasonló nyitott, rendkívül intelligens, de mégis dogmatikus emberek foglalkozzanak érdemben a témával) mi az élet, mi az anyag, mi a halál. De ezek már mint túl misztikus, sejtésekkel teli terület mely nem ad bizonyosságot sokaknak.
    Az, hogy az anyag eredete transzcendentális nevetséges állításnak tűnik egyesek számára, már önmagában bizonyíték a dogmatizmusra.
    Majd jól beleverik az orromat az asztalba-szokták mondani, hát ez pedig nagyon kevés.
    Mint ahogy az is nagyon kevés, hogy valaki felrobbantja magát mert hisz a szüzek ígéretében, csak a hit erejét mutatja. De én azért mert hiszem, hogy a seggem lyuka az univerzum bejárata, még nem lesz az.
    Tudom, hogy Tibor bátyám is lát különféle „téveszmében” szenvedő embereket akár itt az oldalon is. Jövőnk nukleáris armageddonista, Arma zsidómániás, én ezoterikus majom stb.
    A kategorizálás általános csak önmagunkkal működik mindig kicsit másképpen. Így nem leszünk jó hangyaboly.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük