(1682) Halál-presszó (gyülekező hely azok részére, akik a meghalásról akarnak diskurálni)

VIP. 28.

 

Egy nő a halálpresszóban, ahol azért gyűlünk össze, hogy megbeszélgessünk az életünk utolsó állomásáról, feláll a székéből, hogy kimenjen a toalettre. Eközben a társaság folytatja a megbeszélést a halálhoz kapcsolható témákról, mint például a család hozzáállása, ne kínlódjanak az újra élesztéssel, használjuk ki az élet adta lehetőségeket, amíg lehetséges, stb. Ekkor valaki felfigyel arra, hogy az imént kiment hölgy kint tartózkodása feltűnően hosszú. Jézus! Eljött a halálpresszóba meghalni? De ekkor az ajtó mögül megszólal a nő hangja, nincs semmi bajom. Általános megkönnyebbülés. Érdekes epizód, nem vitás, de senki se szeretne ilyet átélni a valóságban.

Minden esetre a halálpresszóban ilyesmi is megtörténhet. Jó, de mi ez a halálpresszó? Egy olyan hely, ahol egy csésze tea és aprósütemény mellett az összegyűltek elbeszélgetnek a halálról és a haldoklásról, mert újabban van rá fizetőképes kereslet. Ezt persze én a nyolcadik X után egy dekadens társadalom egyik bizonyítékaként fogom fel, mert mi a fenét lehet azon vitázni, ami se nem elkerülhető, se meg nem határozható a bekövetkezés időpontját illetően. És ezt nem az mondatja velem, hogy az én időm vészesen meg van számlálva.

Különben az ötlet Jon Underwod-tól, egy brit honlapszerkesztőtől, valamint Sue Barksy Reid pszichoterapeutától származik. Az első halálpresszót 2011-ben nyitották Kelet-London Hackney peremvárosában, de az óta, már világszerte több mint 1500 halálpresszó nyílt. Hogy Budapesten nyílt volna, arról nem tudok, de amennyiben még nem nyílt volna, lefogadom, nem kell rá sokáig várni.

„Célunk az, hogy jobban odafigyeljünk a halálra, ami az embereket segíti abban, hogy véges hosszúságú életükből többet nyerjenek ki.” Hirdeti a halálpresszó honlapjának fejléce. És van benne némi igazság. A Bloomberg Business szerint a felnőtt amerikaiak 70 százalékának nincs érvényes végrendelete, 30 százaléknak pedig semmilyen sincs. A Telegraph-ban megjelent cikk szerint az angol házaspárok felének fogalma sincs arról, mi a házastársuk végső akarata. Viktória királynő idejében az átlagos élethossz 48 év volt, talán ezért volt az, hogy a haláltól nem határolódtak el oly nagyon. Aztán jött két világháború sok-sok idő előtti halottal, így aztán az emberek nem szívesen beszélnek róla. A mai életben könnyű távolságot tartani a halál tényétől. Valamikor az emberek otthon haltak meg, ahol együtt gyászolhatta a család. Ma már olyan mértékben sikerült legyőzni a betegségeket, hogy a halált mindössze egy lehetséges kimenetelnek tartjuk, ami főleg kórházakban következik be.

___________________________________________________

Az eredeti cikk VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.

___________________________________________________
___________________________________________________
_____________________

8 gondolat erről: „(1682) Halál-presszó (gyülekező hely azok részére, akik a meghalásról akarnak diskurálni)

  1. Azt hiszem ez a topik nem lesz Halál Presszó.

    Már elmúlt dél, és és még senki nem vette a bátorságot, hogy hozzászóljon.
    Nem is csoda. A mai kultúrának valóban nem része.
    Azaz dehogyisnem… Az TV-ből, a médiából dől a halál… de ott mindig másokról van szó.

    Mindenesetre van egy egészséges távolságtartás.
    Engem riaszt a dolog banalizálása…
    Szerintem egy-egy temetés, hosszú betegség vagy tragédia kapcsán az emberek megbeszélik a lényeges dolgokat.

    A Death-Café-t valahogy a Gay Pride-hoz hasonlítanám.
    Tudom, morbid, de vannak jelenségek, amik szűkebb körbe tartoznak.

    A szarás is teljesen természetes dolog, de valahogy mégsem lett a szociális élet szerves része se végzés közben, se mint általános beszédtéma.

  2. 1:
    Amikor elkezdtem olvasni a cikket, én is averzióval indultam, amit legyőzött a kíváncsiság. Aztán, ahogy az egyik esetet a másik után elolvastam, kezdett megváltozni a véleményem. Ugyanis pont arról van szó, amit te is említettél. Erről nem szokás beszélni, de kiderült, óriási igény van rá. Régen az emberek otthon haltak meg, természetes volt a halál. Ma „megtörténik” valahol, majd értesítenek róla. Aztán ma már nagyon sok az igen öreg ember, akik jóformán másra se tudnak gondolni, de csak gondolni, mert beszélni nem szabad róla. Szóval van rá igény.

  3. Elmúltam hatvan, májustól tudom, hogy tüdőrákom van.
    Érdekes figyelni, hogy reagálnak az emberek, amikor a „képükbe vágom” tüdőrák.
    A halál attól, hogy természetes, nem jó dolog, ezért nem is beszélünk róla szívesen a haldoklóval. Mert mit is mondhatnánk szemtől szembe? A halál megváltás lesz a számodra? 😀

  4. 2, Tibor bá’

    „Szóval van rá igény.”

    Nyilván…
    Ez is egy olyan dolog, amit a „modern” társadalom torzított el, és csavart ki az emberek kezéből.

    És szerintem nem valószínű, hogy biznisz alapon a helyes vágányra fog térni.
    Arról helyes vitázni, hogy rosszabb lenne-e az élet, ha Death Cafék se lennének, de kétlem, hogy a fogyasztói társadalom keseveit a fogyasztói társadalom módszereivel tartósan lehet orvosolni.

    2211 Death Café nyílt pár év alatt…
    Ez bizonyítja az igényt, de félek, hogy több benne az üzleti szellem, mint a valódi segítség.
    Nem sokkal több valódi pozitív dolgot látok benne, mint azokban a kedves telefonhívásokban, amit nyugdíjaok kapnak „ingyenes” ilyen-olyan szűrésre.
    Pedig az egészségre is lenne igény.

  5. 5:
    Megcáfolja nézetedet a 3. hozzászólás, ami – mint első alkalom – pár órát pihent az „elfekvőben”. Egyértelmű, hogy „akárki” akar róla beszélni, és senkinek se fogja felfuttatni az üzletét.

    3:
    Kedves akárki!
    Azt szokás mondani, hogy a halál egyetlen jó tulajdonsága, hogy senki se tudja mikor lesz az ő halála. A te esetedben ez egy kicsit nincs így. Lehet-e operálni és milyen eséllyel? Az életviteled besegített-e, vagyis dohányoztál-e és milyen mértékben? Van-e valami intelmed a még egészséges dohányosok felé? Hogy áll hozzá a családod? — Ha akarsz, akkor válaszolhatsz rá. Egészen biztos sokakat érdekel.

  6. 3. akárki

    Édesanyámnak 17 éve volt tüdőrákja. Akkoriban 65 éves volt.
    Megműtötték, Kivettek egy lebenyt és azóta már pészmékert is kapott…
    És köszöni szépen „korához képest” jól van.

    A családban másvalakit 3x műtöttek rákkal az elmúlt 16 évben egyszer gerinc, kétszer torok… Most műtötték a derekát, hogy jobban tudjon golfozni.

    Szóval szerintem van remény, és a rák megállapítása nem feltétlenül jelent közelgő halált.

  7. 6: Tibor bá’
    Igen dohányoztam 45 éven át, hol többet, hol kevesebbet szívtam.
    Nem ezt tartom a betegségem okának, hanem a stresszt. Most utólag, rájöttem, mennyire ostoba módon éltem, állandó feszültségben. A dohányzó egészségeseknek üzenem: poloniumot is tartalmaz a dohány (újabban). Sürgősen döntsenek!
    http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/28/elkepeszto-mennyisegu-poloniummal-mergeztek-meg-litvinyenkot/

    7: Attila (PV)Te jó ember vagy, köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük