(1666) Mi, mikor?

Tibor bá’ online

 

1945-ben, a világháború befejezésekor 12 éves voltam, és megragadta a fantáziámat a legújabb sláger, a Három Aranyásó. Kezdjük vidáman a hetet, hallgassátok meg Kazal László előadásában:

Lássuk, mit is hallottunk. A közös cél érdekében 3 elvetemült ember megölt egy negyediket, és elvette az aranyát. Vagyis 3 összefogott a negyedik ellen. Aztán kettő fogott össze a harmadik ellen, majd mindegyik ki akarta nyírni a másikat, de ez balul sült el. Nekem, mint gyereknek feltűnt, hogy egy darabig összefognak, aztán pedig minden külső ok nélkül, mindenki fordul mindenki más ellen. Ha ezt előre tudom, nincs értelme a stiklihez segítőket keresni. De ne menjünk vissza ilyen messzire a múltba. Ki látta az Olasz Melót? (érdemes megnézni) Nagyszerű film. Zseniális szakemberek fognak össze és egy hatalmasat rabolnak, aztán egymástól is. Ha szükséges lenne, fel tudnék még hozni számtalan remekművet, amelyekben közös lenne az, hogy egy bizonyos piszkos terv végrehajtásához többen összefognak, de a kivitelezés után összekapnak. Úgy tűnik, ez mélyen benne ül az emberi alaptermészetben. Hányszor volt a történelemben, hogy a szövetségesek körül valamelyik csak akkor szállt be a harcba, amikor a másik már majdnem elesett. Ezt tette Amerika is, amikor 1944.június 6-án megnyitotta a második frontot, amit másfél évvel korábban, 1943 januárjában ígért meg Sztálinnak. Háborúban másfél év sokat számít. Sztálin ezen késés miatt 15 millió katonáját vesztette el.

Ha az én kiértékelésem, vagyis, hogy ez az Emberi psziché egy mélyen ülő tulajdonsága, akkor erősen megkérdőjelezhető, hogy 300 (nem 3) család össze tud-e fogni egy bizonyos közös cél érdekében, ami a „közhiedelem” szerint az emberiség létszámának számukra legkedvezőbb értékre való visszametszését jelentené? A válaszom az, hogy talán, de azt teljesen kizártnak tartom, hogy éveken, évtizedeken keresztül töretlenül fennmaradjon a közös cél, eredeti állapotában, hogy ne legyenek egyéni oldalérdekek, hogy ne legyenek a csoporton belül klikkek, széthúzás, megtorpedózás, a részletek egyéni átértékelése, hogy a 300 fős csapat ne essen szét darabokra. Hogy miért tarom kizártnak? Mert most már 70 éven keresztül állandóan ezzel találkozom.

A világ-elit összeesküvése az emberiség ellen azért olyan népszedrű, mert a külső (ámbár felületes) jelek efelé mutatnak. Erre találtam én ki évekkel ezelőtt az esernyő analógiát: Az emberek mennek az utcán, majd hirtelen elered az eső. Erre számtalan járókelő kinyit egy ernyőt és az esernyő alatt folytatja az útját. Ez úgy tűnik, mintha egy titkos központból kaptak volna parancsot az ernyő kinyitására, miközben valójában az történt, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül döntöttek úgy, hogy nem kívánnak megázni, ha már az ernyő kéznél van. De ezt láthatjuk számtalan más esetben is. A tőzsdén egyszer csak zuhanni kezd egy bizonyos részvény ára. Nem a Rothchild bankház adott erre titkos utasítást, mindössze a sok ezer befektető úgy gondolta, hogy mivel a részvények mögött lévő gyár egy robbanás következtében félig leégett, akkor aligha fognak osztalékot fizetni jó pár éven át. Ez  mellett természetesen vannak közös érdeklődésre igényt tartó tényezők. Most például az összes olyan bank, akiknek Görögország tartozik, követeli a görög megszorításokat. De még az olyan bankok is, akiknek nem tartoznak, mert nekik is tartoznak valakik, és nem jó ötlet szolgálni számukra precedenssel. Ehhez nem kell a Bilderberg csoportnak összeülni, és határozatot hozni. – Időnként összeülnek? Hát persze, és kurva jól érzik magukat egymás között. Mi is fogunk tartani egy blogtalálkozót (már jó néhányat tartottunk). Történt valami? És ha valamiben megállapodtunk volna, azt maradéktalanul be is tartottuk volna? Egy fenéket. Mindenki az időközben előállott saját érdeke szerinti változtatott volna rajta. Figyeljétek meg, az emberek szerződéseket kötnek a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően, de amennyiben ezek az érdekek (előre nem látható módon) megváltoznak, akkor iparkodnak kibújni a szerződés alól. Kalotaszegi nagyon okosan, és nyilván nyomós tapasztalataira támaszkodva írta: „Ez az egész végítéleti népességcsökkentő atomtaktikai háborúsdi elmélet csak úgy működik, ha egy világ-elitet raktok a háttérbe, ami mindent és minden országot irányít. Ilyen viszont nincs, az orosz elit az orosz népet akarja túlélőnek, a kínai vezért a kínai népet, az amerikai az amerikait, Izrael az izraelit.” Erre az épkézláb hozzászólásra senki se reagált. Kérdés, értettétek-e a lényeget? Nincs világ-elit, egyéni érdekek vannak, amelyek néha összevágnak, néha nem. A terrorizmus elleni harcban Washington és Moszkva összefog, mert mindketten érdekeltek a dologban, de másban nem értenek egyet, mert ellentétesek az érdekek.

És akkor mégis mi várható, és mikor? Felejtsük el, hogy az elit kezében a sorsunk, de ettől se az időpont nem válik nyilvánvalóvá, se pedig a jövőnk nem lesz fényesebb. Nos, szerintem három lehetséges jövő között „válogathatunk”.

1) klíma, 2) termonukleáris háború, 3) társadalmi katasztrófa.

Klíma: A fenti három szcenárió közül ez az, ami elkerülhetetlen, amit korábban már megírtam. Valójában már javában zakatol az arra felé robogó vonat. Ha az első figyelmeztetésre az emberiség reagált volna… ami természetesen egy totálisan elméleti elképzelés, mert az emberiség egyedekből áll, akik mind, kivétel nélkül jobban és jobban akarnak élni. Ma senki se fog lemondani a kényelemről, a kellemről, csak azért, hogy az utódok a bekövetkező katasztrófát elkerüljék. Bármennyire is finomkodunk, egyesek saját pénzből segítik a „menekülteket” (néhány hónapon belül irtani fogják őket) ez a tényleges valóság. Csak magunkkal törődünk és magunkkal is csak a mában. Közben a hajó már elment, bármit teszünk, vagy tennénk, a globális felmelegedés egyre gyorsuló tempóban folytatódik. Az se segítene, ha olyan figuráknak, mint Mszilárd, igaza lenne, például Mc Phersonnal szemben, aki 2030-ra teszi a hő okozta „világvéget”, mert ha az utódaidra gondolsz, mit számít néhány extra évtized ide vagy oda? Tudomásul kell venni, hogy a földi élet egyre problematikusabb, egyre kellemetlenebb, és egyre veszélyesebb lesz. Nincs értelme kitérni a részletekre, de fogadjátok el, hogy a mainál sokkal ellenállóbb emberi közösség se lesz képes megbirkózni a kihívásokkal, mert biológiailag lehetetlen. — Már erről is írtam. Az emberi test 36 °C-on üzemel. Ezt a hőfokot a szervezet tartani akarja tűzön-vízen át. Ha a testünk hőmérséklete 36 °C alá csökken, vacogással válaszolunk, ami hőtermeléssel jár, és amíg van „üzemanyag” (glükóz a vérben) addig működik. Ha a test hőmérséklete emelkedni kezd, a szervezet izzadással válaszol, mert a párolgás hőelvonással jár, de ez csak akkor lehetséges, ha a környező levegő felveszi a párát. Ha a levegő hőmérséklete meghaladja a 36 °C-ot, tehát közvetlen hőleadás nem lehetséges, és a relatív légnedvesség 100 % (trópusi meleg), akkor a helyzet totálisan reménytelen. Az emberi lét ilyen körülmények között fenntarthatatlan hatalmas energia (ami nem lesz) felhasználása nélkül, amivel biztosítható kis méretű, zárt tér légkondíciónálása. Ez pedig egészen biztos be fog következni, csak idő kérdése. Egy apró összefoglalót az alábbi videó szolgáltat:

Termonukleáris háború: Én még egy sci-fi regénybe se merném leírni, hogy a világ-elit összebeszélt, és látszólag egymás ellen egy olyan termonukleáris világháborút indítanak el, ami gondosan kicentizett töltetek és robbantási magasságokkal megöli az emberiség jelentős, és szerintük felesleges százalékát, de ami után a Föld pont olyan mértékben lesz lakható, mint előtte volt. Nem merném leírni, mert ez nem fantázia, hanem abszurd. A felesleges tömegektől egyszerűbben és kevesebb veszéllyel is meg lehet szabadulni, elég ha nem csinálunk semmit, és mindent ráhagyunk a természetre. Ennek ellenére az atomháború veszélye valós, mert tanúi lehetünk egy világbirodalom lassú bukásának, amit az elszenvedő vezetők nem fognak tétlenül nézni. Meg aztán volt már olyan az emberi történelemben, hogy békében éltek az idők végezetéig? Volt már olyan az emberi történelemben, hogy háborúban nem vetették be a legpusztítóbb fegyverüket, mert „azt azért már nem”? Olyan viszont volt, hogy aláírtak egyezményt abban a reményben, hogy ellenük nem fogják felhasználni (például dun-dun töltény, klaszter bomba, ideggáz, napalm bomba) de ők meglepetésszerűen előállhatnak vele. Csak azt nem lehet megmondani, hogy mikor. Jelenleg – számomra úgy tűnik – mind a két fél (USA – Oroszország) technikai fölényre iparkodik szert tenni, mert a válaszcsapás lehetősége alól szeretne mentesülni.

Társadalmi katasztrófa: Bármi történjen (és már történik) a következménye társadalmi katasztrófa, aminek következtében hatalmas tömegek indulnak be és letarolnak mindent, ami az útjukba kerül, pusztán azért, hogy még egy napig életben maradhassanak. És ez az, amitől valóban tartanunk kell. Jelenleg a közel keleti, és afrikai háborús tevékenység miatt indultak el milliók. Előbb vagy utóbb a globális felmelegedés miatt fognak tömegek megmozdulni a bekövetkező szárazság, ivóvízhiány, élelmiszerhiány miatt. Az atomháborút követően is ez lesz a túlélők legnagyobb fenyegetése, hiszen a felperzselt területek túlélői keresni fogják a lehetőséget életük fenntartásához. De ugyanez lesz a veszély forrása, amennyiben bekövetkezik egy gazdasági összeomlás. Hatalmas tömegek, akik képtelenek fenntartani létüket a korábbi lakhelyeiken. Éppen ezért én azt tartom a legfontosabbnak, hogy erre készüljünk fel. A felmelegedést nem tudjuk kikerülni. Az atomrobbanás túlélése szerencse kérdése. Emiatt gondom csak akkor keletkezik, ha túlélem. Amivel valóban szembe kell néznünk az idegen emberek elözönlése. Ezt az ország megúszhatja, ha nem követjük el 1526 hibáját, és minden családot hagynak felfegyverkezni, és az inváziós áradat feltartóztatását nem néhány száz TEK-es legényre bízzák.

A poszt nem teljes, gondolom a soron következő vitában komplettírozni fogjuk a témát.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________

66 gondolat erről: „(1666) Mi, mikor?

  1. Az elit összeesküvésével kapcsolatban…
    A romániai magyarság egyetlen aduja ,ha feltétel nélkül összetart és ezt mindki tudja és vallja az egyszerű parasztól az akadémikusig.Csakis abszolut összetartással lehet elérni az 5 % -os határt ,hogy beleszolhassunk a politikába és sorsunkba.Sajnos és félő ,hogy a következő választáskor ez alatt fogunk teljesiteni,mert a magyarság három részre szakadt.RMDSZ,Magyar Polgári Párt ,Erdélyi Magyar Néppárt. Hogyan történhetett meg ilyesmi ebben a testvériségben,hiszen a sorsunk függ ettől ?! A legegyszerübb a román kormány tikos tevékenységének betudni,akik azért alakitottak még két pártot a magyar elittel,akiket dúsgazdagon megjutalmaztak , hogy megosszák a magyarságot -ezzel biztositva ,hogy már sohasem érhetjük el az öt százalékot ,így a magyar törekvés végleg letudva .Szép kis konspiráció ,de köze sincs a valósághoz.
    Bejártam az országot és egyszerű emberekkel beszélgettem.Minden magyar lakta tartományban másképp látják a saját helyzetüket az emberek a románsággal és Erdéllyel kapcsolatban.Vannak ,ahol reviziót akarnak,vannak,ahol autonomiát és vannak ,ahol békés együttélést a románokkal az autonom Erdélyben.
    Nincs semmiféle összeeskűvés . Világszinten még ugyse 🙂

  2. Csak a tőzsdei folyamatokhoz szólnék hozzá.

    Már hosszú ideje egy jelentős tőkével rendelkező spekuláns csoport machinálja a világ tőzsdéinek árfolyamait a határidős kereskedések rendszerén keresztül. Úgy tesznek szert hatalmas vagyonokra, hogy az árfolyamok csalárd manipulálásával a kisbefektetőket, intézményi befektetőket kifosztják. Hamis hírek, strómanos eladás/vétel stb. Sajnos az árfolyam befolyásolást nehéz bizonyítani, szóval „törvényesen” csalnak. Semmiféle értéket nem állítanak elő, pénzből csinálnak pénzt. Nem véletlen, hogy rengeteg helyen reklámozzák a FOREX kereskedést. Balekokat toboroznak a tőzsdecápák jóllakatására.
    Megoldás lehetne minden nem valóságos tőzsdei kereskedés beszüntetése.
    Viszont a politikusok annyira a pénzemberek kezében vannak, hogy nem tesznek ellene semmit.
    Pl. Soros Gy. angol fontos spekulációja óriási kárt okozott az angol adófizetőknek, sikeres üzletember hírében áll. A thai baht akkor volt a leggyengébb mikor a gazdaság jól ment, a zavargások idején -mikor nagy kár érte a gazdaságot) erős volt az árfolyam.
    Persze egy céget ért valóságos káresemény a spekulánsoktól függetlenül leveri a részvényének árát. Viszont mivel magyarázható egy folyamatosan stabilan működő cég árfolyamának ugrándozása. Pl OTP részvények? Csakis spekuláció állhat a háttérben. A befektetőket emelkedő árfolyam trendekkel a részvénypiacra csábítják a bankbetétnél nagyobb hozam reményében, aztán időről-időre az árfolyamok összedűlnek, mint most Kínában.
    A kis csoport pénzügyi elit nagyot kaszál, míg a többiek pénze elillan…. Gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy a machinátorok zsebében landol.

  3. Én is így látom, globális elit, mint egységes szervezet nem létezik, viszont vannak igen erős befolyással bíró érdekcsoportok, amelyek képesek is befolyásolni a dolgok menetét, de nem minden határon túl, mert vannak ellentétes érdekű, szintén befolyásos csoportok, amelyek viszont keresztbe tesznek, miközben ők is generálnak számukra kedvező folyamatokat.
    A kisember, aki áldozatául esik ezeknek könnyen gondolja, hogy egy egységes háttérhatalom áll a dolgok mögött, pedig csak éppen valamelyik erős érdekcsoportnak sikerült a szándéka.
    Jó az aranyásós hasonlat, az elit is aranyásókból áll, akik bármikor hátbalövik a többit, ha megfelelő a szituáció, így aztán kiszámíthatatlan ki lesz a nyerő, vagy egyáltalán lesz-e. 🙁

  4. Ha van egy hierarchikus berendezkedés, a felsőbb szinteken érdekegyezés, családi összefonódások, az alsóbb szinteken komoly privilégiumok a plebs-hez képest és komoly szankció az árulóknak, esetleg egy agymosó ideológia is társul hozzá, akkor elég hossszantartó, nagy hatású együttműködés alakulhat ki. Lásd maffia, nagy cégek, titkosszolgálatok, akár államalakulatok. Én nem zárom ki olyan könnyen az összeesküvések lehetőségét. Obamát nem tartom csúcsjátékosnak, nincs is igazán mozgástere. A nagytőkések már inkább hasonlítanak a középkori páncélos lovagokra, akik passzióból háborúzgattak egymással, hogy előnyt szerezzenek, de az alapvető játékszabályokat nem rúgták fel, mert közös volt az érdekük abban, hogy a kaszt érint(het)etlen maradjon. Néha ők is kimentek a csatatérre, ők is lemészároltak sok embert lóról, a páncéljuk védelme mögül, de csak a legritkább esetben álltak neki egy hasonszőrűvel életre-halálra küzdeni.

    Ha a klíma melegszik is, én nem az emberi szervezetre gyakorolt közvetlen súlyos következményeitől tartok elsősorban, hanem az életkörülmények megváltozásától. A melegben, magas páratartalomban való túlélés szerintem nem lehetetlen mindenkinek, bár nyilván komoly szelekciós tényező az ehhez nem szokott népességnek. Nem is feltétlenül homogén a hőmérséklet és a páratartalom eloszlása, mert a domborzat, vegetáció, és így a légáramlatok alakítják ezeket. Utaztam sokat Indiában monszun idején, sőt többször velem tartott egy 130 kg-os asztmás szakács is. Neki inkább az allergiái voltak gond az első indiai útja elején. Ő az allergiái és asztmája csökkenésében komoly szerepet tulajdonít annak, hogy kihívások elé állította a szervezetét. Mondjuk, volt egy alkalom, amikor hirtelen felmentünk gyalog 6-800 métert (szintkülönbség), és meg kellett állnunk, hogy kipihenje magát. Ekkor zihált, ömlött róla a veríték, majd fél évvel később az orvosa mondta neki, hogy valamikor lábon kihordott egy infarktust, és nem jutott eszébe más lehetőség, mint ez az eset.

  5. 4 – Jani:

    Hozzád nem idegenek az alapvető fizikai ismeretek. Én nem „magas” páratartalomról írtam, hanem 100 % relatív légnedvességről. Ez vagy bekövetkezik, vagy nem. Ha bekövetkezik NEM TÚLÉLHETŐ.

  6. Kedvelem az összeesküvés elméleteket, egy dologgal kiegészíteném: a sikeres összeesküvésre igény van akkor is, ha a valóságban távolról sem működik a dolog zökkenőmentesen.
    Az eső és az esernyő kérdése: tökéletesen igaz. Ha viszont a kezemben van a kulcs, hogyan kell esőt csinálni, akkor ezzel vissza is élhetek és előre tudom, hol fognak az ernyők nyílni. A tőzsde, a spekulánsok és a manipulátorok pont ilyenek: néha esnek az indexek, néha emelkednek, ebben nagy százalékban azért van némi háttérjáték is.
    A vágóhídon a marháknak vagy a csirkéknek is van „egyéni érdekük”, ennek ellenére a végkifejlet ismert: levágják őket.
    Miért vagyunk biztosak abban, hogy az emberi fajé az utolsó szó akár az emberiség egészét illetően? Én hagynék még néhány „nem lehetetlen” lapot abban a pakliban.

  7. 6:
    Vagy csak hiszed, hogy a kezedben van. Ha valóban ott van, azt nem lehet titokban tartani, hiszen a világ ott is összeesküvést lát, ahol valójában nincsen.

  8. Érdekes. Csak nekem tűnik úgy, hogy például a jelen kommunikációnk (közös nyelv és fogalomkészlet, világkép, háttér tudás; informatikai infrastruktúra) szó szerint több ezer évnyi egymásra épülő tudás, és több millió ember jelenbeli együttműködésének eredménye (kutatás, oktatás, gyártás, ellátórendszerek)? Ez szerintem egyértelműen ellentmond a kiinduló állításnak, a jelenség magyarázata nélkül a következtetés megalapozatlan.

    Az egy másik kérdés, hogy a fejlődés folyamatába beletartoztak háborúk, a „teljes együttműködés” pedig a diktatúrák kiváltsága volt. A valódi fejlődést viszont olyan időszakok hordozták, amelyekben közösen betartott, úgynevezett „játékszabályok” voltak. Ezek voltak képesek többé-kevésbé összehangolni az egyébként sosem teljesen párhuzamos motivációkat, és természetesen folyamatosan változtak. Ez egyébként a biológiai evolúció helyes modellje (nem a „piaci verseny”).

    Most végtelen egyszerű okokból a lefelé haladó ágban vagyunk, és ha nem vagyunk képesek az alapvetően megváltozott játszótér feltételeihez alkalmazható szabályokat kialakítani, akkor pofára esünk. De remélem feltűnt: ez egy feltételes mondat.

  9. 8 – Kedves Loránd:
    Mi a kiinduló állítás?

  10. Ha az én kiértékelésem, vagyis, hogy ez az Emberi psziché egy mélyen ülő tulajdonsága, akkor erősen megkérdőjelezhető, hogy 300 (nem 3) család össze tud-e fogni egy bizonyos közös cél érdekében, ami a “közhiedelem” szerint az emberiség létszámának számukra legkedvezőbb értékre való visszametszését jelentené? A válaszom az, hogy talán, de azt teljesen kizártnak tartom, hogy éveken, évtizedeken keresztül töretlenül fennmaradjon a közös cél, eredeti állapotában, hogy ne legyenek egyéni oldalérdekek, hogy ne legyenek a csoporton belül klikkek, széthúzás, megtorpedózás, a részletek egyéni átértékelése, hogy a 300 fős csapat ne essen szét darabokra. Hogy miért tarom kizártnak? Mert most már 70 éven keresztül állandóan ezzel találkozom.

    A részrendszerekre az állítás jó eséllyel, és a tapasztalatok szerint helyes.
    Az emberi civilizáció viszont az egymással és önmagukban is folyamatosan harcoló, széteső, átalakuló ilyen részrendszerek fölött megvalósult, globális „meta-szerkezet” (amely nélkül például nem tudnánk itt kommunikálni, tehát létezése, hasznossága és működése nem tagadható). Ennek létrejöttére nem látok magyarázatot az okfejtésben, ugyanakkor az így nem megmagyarázott, „ismeretlen okból” létrejött meta-szerkezet szükségszerű szétesésére vonatkozik a részrendszerek viselkedéséből általánosított következtetés.
    A szétesés lehet igaz, de a levezetés így nem teljes, a szükségszerűség nem állítható.

    A „kizártnak tartom” egyébként szintén korrekt: szubjektív véleményre utal, amelyet a személyes (szükségszerűen szelektív és korlátos) tapasztalatok miatt alkotója jogosult igaznak tekinteni, de a fentiek értelmében hiányossága miatt jócskán megkérdőjelezhető.

  11. 10:

    Való igaz, legfőbb ideje, hogy ezt tisztázzuk egyszer és mindenkorra. Nem vagyok se több, se kevesebb, mint egy átlagnál magasabb intelligenciával, és az átlagnál hosszabb élet alatt felcsípett tapasztalattal rendelkező tanult, magyar férfi. Nem követelek ki magamnak ki nem érdemelt előjogokat. Amiket írok, ahogy megnyilvánulok az a saját véleményem, amikért természetesen „harcolni” fogok, de helyet engedek más véleményeknek is bizonyos (de igen tág) határokon belül. A tulajdonképpeni célom a tapasztalataimnak és a nézeteimnek az átadása, mert felfogtam, hogy meglehetősen kalandos életutam nemigen ismételhető meg. Ezeket felkínálom, mint piaci kofa az almáit, aki akar vehet belőle, aki tovább áll, annak ez szíve joga.

    A te megnyilvánulásod emberi és nemes, de nem egyedülálló. Például szakberkekben elfogadott nézet, hogy a klímakutatók jóval optimistábban adják elő kutatási eredményeikből származó logikus következtetéseiket. Például, amit ma belinkeltem, James Hansen úgy ismerteti a helyzetet, mintha ezen még lehetne javítani, miközben nagyon jól tudja, hogy NEM. Ritka az a tudós, aki belemondja a közönség arcába a valóságot. Te ezt egy lépéssel tovább viszed, a valóságot te magad se akarod elhinni. Sebaj, nem vagyunk egyformák. Viszont, amióta az emberiség az eszét tudja, mindig voltak „álmodozók”, akik megmondták, hogyan kellene élnünk, és igazuk volt, de az evolúció árnyékában kifejlődött ember képtelen megszabadulni saját magától. Csak egy apró magyar példa. Itt van ez az Andi Vajna. Hülyére ügyeskedi magát, hogy további forint milliárdokat tegyen zsebre, miközben elmúlt 70 éves. MINEK? Azokat a milliárdokat szegény emberek száz ezreinek a szájából veszik ki rengeteg szenvedés és nélkülözés közepette. MEGÉRI?

  12. 10: A közös célért összefogás nehézségeit jól példázzák a katonai szervezetek. Egy hadsereg egészének nyilvánvalóan akkor van a legnagyobb túlélési esélye, ha minden tagja aláveti magát a központi akaratnak, és legjobb tudása szerint teljesíti kötelességét. De ez nem garantálja az egyes személyek túlélését, hiszen a harc veszteségekkel jár, csak a legnagyobb arányú túlélést. Viszont mindig erős a csábítás az egyes személyekre vagy csoportokra, hogy külön úton biztosítsák saját túlélésüket, dezertálással, akár árulással is, hogy így a saját esélyüket növeljék a többiek rovására. Ez ellen a hadvezetés sem tud más eszközt, csak a kegyetlen statáriumot, a példamutató büntetést, mert az egyén motivációit csak így tudja jelentősen befolyásolni, a rábeszélés nem igen segít ilyen helyzetben. 🙂
    Veszélyhelyzetben pedig ilyen szituációk szükségszerűen kialakulnak, és szükségszerűen lesznek egyedek, akikben nagyobb lesz az egyéni túlélés vágya, mint a közösség védelme.
    Ha az embernek az életéről van szó, akkor sok minden lejátszódik az elméjében, és igen sokfélék vagyunk. Mindenképpen van aki kilóg a sorból, vagy gyávaságból, vagy butaságból, vagy okosságból… Mind lehetőség a repedésre.

  13. Tibor bá’, J. F. Kennedynek el tudnád hinni, hogy létezik egy titkolt háttérhatalom, akik megtervezték már nagyon rég a jövőt az emberiség számára és szépen haladnak a megvalósítás felé?

    Részlet a beszédéből:

    „…..az egész világon kell szembenéznünk egy fegyelmezetten egységes és könyörtelen összeesküvéssel, mely elsősorban rejtett módszerekkel növeli a befolyásának területét – a beszivárgással a megszállás helyett, a felforgatással a választások helyett, a megfélemlítéssel a szabad döntés lehetősége helyett, gerillákkal éjszaka mintsem katonákkal nappal. Ez egy olyan rendszer, amely rengeteg embert és anyagi erőforrást tömörít egybe, egyetlen szorosan összefonódó építményben, egy nagyon hatékony gépként ötvözve a katonai, diplomáciai, hírszerzői, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket. Az előkészületeik titkoltak, nem nyilvánosak. A hibáikat eltemetik, nem teszik a címoldalakra. Az őket elhagyókat elhallgattatják, nem elismerik. A kiadásaikat nem kérdőjelezik meg, nem kerül [róluk] hír nyomtatásba, nem kerül nyilvánosságra titkuk. Ők irányítják a hidegháborút – röviden – olyan háborús fegyelemmel, melyet semmilyen demokrácia nem remélhet és kívánhat teljesíteni.”

    Itt van a beszéd részlete videón, csak 1:50 https://www.youtube.com/watch?v=DW-AWh-d3r0

  14. Van a fentieknél rettenetesebb is. Ezekre általában úgy derül fény, hogy valaki, aki be volt avatva, halála előtt megnyílik. Ki tudja, talán megszólalt a lelkiismerete. Az ilyen volt kormánytisztviselők, ügynökök ellen az a taktika, hogy elterjesztik: megőrültek.

    Ilyen volt a 2011-ben rákban meghalt volt FBI főnök, Ted Gunderson.

  15. 13:
    Nem ő volt az első, aki figyelmeztetett erre. Közvetlenül távozása előtt Eisenhower tábornok-elnök figyelmeztetett az ipari-katonai komplexus veszélyére. És ilyen valóban fennáll, de nem úgy ahogy te is elképzeled. Igen, sokan vannak, akiknek piszkos dolgokban azonos az érdekül, és tesznek róla, hogy utat nyerjenek, ha kell Kennedy elnök meggyilkolásával, de csak addig, amíg az útjaik el nem válnak, ami mindig, minden körülmények között bekövetkezik. A lobbik egymás ellen is harcolnak. Az egyiknek neme kell a 7 milliárd, a másiknak kell.

  16. 11. Tibor’bá

    Érdekes de a gazdag emberek szinte sosem tudnak leállni a vagyon gyarapítással.
    (Vajna sem)
    Sőt minél hatalmasabb a vagyon, annál éhesebbek, annál mohóbbak lesznek. Az ovódás kisgyermek zsebpénzét is ellopják, szemrebbenés nélkül.
    Olvastam valahol: nem azért vannak éhező emberek, mert nincs elegendő élelem, a gazdagok étvágyát lehetetlen kielégíteni.
    Az emberi kapzsiság kicsiben és nagyban határtalan.

  17. Azon gondolkodtam, hogy lehet valaminek ekkora irodalma, ismeretterjesztő anyaga, ami valójában nem is létezik!?

    Tibor bá tulajdonképpen mikor te erre a kijelentésre jutottál, hogy nincs globális elit (300 család) azt a 70 éved tapasztalatából szűrted ki. Van egy világképed, amiben logikusan megvan a helye mindennek, amiben tulajdonképpen minden visszavezethető néhány jól körülhatárolható emberi viselkedésmintára.

    Az ugye elég nyilvánvaló, hogy világképünket nagyban meghatározza az, hogy hová születünk. Ugyan az a világ egy teljesen más helynek tűnik egy afrikai törzstagnak, mint egy Goldman Sachs vezérigazgatónak. Ezek közt a világok közt már akkora szakadék van, hogy nincs átjárás köztük.
    Mi a két szélsőség közt valahol középtájt helyezkedünk el. Mi van, ha már nekünk sincs rálátásunk erre a világra?
    Ha valóban igaz, hogy 1318 cég uralja a működő tőke 60%-át, amelyeket tovább vizsgálva 147 vállalatot találnak, de már szorosan együttműködve, akkor bizony nagyon is hihető lehet a 300 fős elmélet.
    Ezen emberek érdekei már nem különbözőek, hiszen sok esetben a másik vállalatban is van tulajdoni hányaduk, tehát ugyan az az érdek viszi őket előre. Itt a történet már nem pénzről kell, hogy szóljon, hiszen semmi különbség az között, hogy 10 milliárd dollár van a számláján, vagy 50 milliárd. Gyakorlatilag mindegyikkel minden elérhető. Itt több kell a pénznél, ami ugye az ember esetében csak a hatalom lehet.
    A koncentráció tovább folytatódik, rengeteg olyan márka elesett mára, amire 10 évvel ezelőtt gondolni sem mertünk volna (pl. Nokia)
    Ha belegondolok, hogy csak egy kicsi vagy közepes cég is miféle eszközökhöz képes nyúlni a profit eléréséhez, vagy megtartásához, akkor a gondolat jogos, hogy ezek a transznacionális cégek, akik erősebb befolyással rendelkeznek, mint a kormányok miért ne lennének képesek az egész glóbuszt befolyásoló stratégiák kidolgozására?
    Persze az enyém is csak egy gondolatkísérlet…
    Feltételezek, hogy miért ne… bizonyíték ilyesfajta világméretű összeesküvésre nincs. Csak közvetett… vagy elfogadjuk, vagy nem.

  18. Curix „Ha belegondolok, hogy csak egy kicsi vagy közepes cég is miféle eszközökhöz képes nyúlni a profit eléréséhez, vagy megtartásához, akkor a gondolat jogos, hogy ezek a transznacionális cégek, akik erősebb befolyással rendelkeznek, mint a kormányok miért ne lennének képesek az egész glóbuszt befolyásoló stratégiák kidolgozására?”

    Mert ott is jelen van a kulturális külömbség,még ha a mérhetetlen kapzsiság minden népre egyformán igaz is . Minden oriáscég vezetőjének van multja ,van gyerekkora,vannak emlékei ,ami kihat a döntéseire ,-megint felsorolom- a kinainak,indiainak,japánnak,szaudinak ,columbiainak németnek,franciának,orosznak,usáknak, stb… Hogy ez a szines bagázs egy korusban énekeljen , akkor itt maga a Sátán a karmester. 🙂 És már helyben is vagyunk ,jöhetnek a bibliai idézetek .

  19. 1) klíma

    Nem linkelem be 100-adszor is, mert kivág vele Tibor bá, hogy egy 33 millió éve tartó globális eljegesedési időszak, egy pillanatnyi, párszáz éve tartó (nem emberi tevékenység okozta) felmelegedési szakban vagyunk.Ahogyan az előtte lévő lehűlést sem ember okozta, hanem valamelyik nagyobb becsapódó aszteroida.

    http://www.pangea.blog.hu/2014/09/03/csillagsebek_a_fold_arcan

    2) termonukleáris háború

    Épp közeleg az első/második 70 éve emberi célpontok ellen bevetett atombomba ledobásának évfordulója.Az is csak a II VH lezárására lett bevetve, különben a kambodzsai erdőkben ma is találkoznánk elszigetelt harcoló japán egységekkel:D)))
    Azóta csak elrettentés eréjével tartják meg a békét.Ahogyan a tescos biztonsági őrnél ott van a több kilós mordály, holott a zsúfolt bevásárlóközpontban úgysem fog lövöldözni soha vele.

    3) társadalmi katasztrófa

    Pillanatnyilag a déli határszakasz felől érkezvén vizionálja a menekülteket ellenségként a regnáló M kormány.Holott jóval több menekültre lehet számítani keleti határ felül, akik valóban friss, háborús, fegyveres tapasztalattal rendelkezhetnek.M.-gon milliószámra állnak az eladó üres ingatlanok (+ a nyugatra távozott 5-600000 mosogató lakása) ahová könnyen beköltöztethetik a keleti menekülteket.Kitenni őket onnan nehéz lesz.Családomban már volt a 40′-es években erre irányuló tapasztalat: eleve úgy épült a ház, hogy ne legyen benne független,különbejáratú szoba és el kellett bontani a hátsó szoba-konyhás ház falait emiatt.Klbn beköltöztettek volna hozzánk szerb/horvát/román családokat ide a magyar hatóságok.Ettől most is félek.

    http://www.karpatinfo.net/cikk/belfold/financial-timesaz-ukran-gazdasag-osszeomlasa-millios-nagysagrendu-menekultaradatot-valthat-ki

  20. 21:
    Ez a 33 millió év nekem gyanús. 😀

  21. Keoma ,ha félsz a bevándorloktól merits ebböl erőt

    ; az erdélyi magyarság Trianon után megtapasztalta, mit jelent az invázió , hárommillió vérben forgó szemű oltyánt és moldvait kapott ,akik a háború borzalmainak emlékeit is hozták magukkal . Miféle fenyegetést jelenthet tizezer -százezer idegen egy egységes nemzetállam számára,amelynek saját rendőrsége és hadserege van ,mint Magyarország ?!
    Semmit,csak összefogás kérdése,ha ez nincs , akkor nincs éretelme a nemzetállamnak , és akkor már nyugodt szivvel olvadhatsz bele az etnikai a katyvaszba.

  22. Kalotaszegi

    Nem „rágtam át még magam rajt” egészen, de nem tudom érdemes-e, mert már az elején tévedésben van az írója. Először is fogalomzavar forog fenn, mert lehet, hogy definiálni kellene az összeesküvés és az összeesküvés elmélet jelentését. Azonkívül ez tipikusan az az írás, amelynek az elkövetője élvezettel néz le mindenki mást, aki nem fogadja el a mainstreamből áradó sulykolást.

    Például itt van mindjárt ez a két sor: „A személytelen folyamatok remekül felfűzhetők mondjuk Soros György személyére és máris megvan a Gonosz, Aki a Szálakat Mozgatja és Akit Utálni Lehet.” Soros mondjuk jó példa. Mit tudsz róla? Milyen megbizatással járja a világot? Ki hatalmazta fel a ténykedésére például Ukrajnában?

    Itt-ott meg lehet személyesíteni ezt a bizonyos háttérhatalmat, de nem ez a fontos. Én nem utálom Sorost a „főgonoszt”, én azt utálom, hogy az országok polgárai választanak képviselőket, azért, hogy képviseljék az érdekeiket. Szerinted azt képviselik? Nem, nem a mi érdekeinket képviselik, hanem azokét, akiktől a pénzt kapják. Leegyszerűsítve ennyi. Ez például összeesküvés a választópolgárok ellen.

    Tibor bá’ említette a háborút is, amibe Amerika csak hosszú halogatás után lépett be. Nem tehetett mást, hiszen az amerikai nép nem akart háborúzni. Úgy, ahogy Irakhoz kellett a 9/11, Vietnamhoz kellett a Tonkini öböl, a II. világháborúba való belépéshez kellett Pearl Harbor és az I. világháborúhoz a Lusitania elsüllyesztése.

    És igenis megtervezték a jövőnket, már az I. vh. előtt, ezért volt a Balfour nyilatkozat, amit az angoloktól az amerikaiak bevonásáért kaptak, ezért volt a mi Trianonunk és itt mindjárt meg lehet nevezni egy Rotschildot, aki annak idején a költségeket állta, melynek a végén Palesztina az övék lett.

    Ne haragudj, kedves Kalotaszegi, de ehhez képest olyan csacsiság, ami az ajánlott „összeesküvés-elméletek” gyártásáról ír a szerző. Én olvastam azt a hozzászólásodat, amit Tibor bá’ megdícsért. Azért nem szóltam hozzá, mert nem értettem vele egyet, viszont nem érzek indíttatást, hogy meggyőzzelek. Nem baj, ha te másképp gondolkodsz.

    Itt van a pénz-oligarchiák működéséről egy példa mindjárt a görögökkel kapcsolatosan. A görögök, miután megkapták a kölcsönt és elkezdték a „Trojka” által előírt megszorításokat, 60 milliárd dollárral kevesebbet költöttek, viszont a hol 6 %-os, hol 36 %-os kamattal (4 éven keresztül volt 36 % -The Economist adatok) számolt kölcsön után az adósságuk 135 milliárddal nőtt. Ki költötte el?

    Bár eléggé ismert, de hátha mégsem…

    Benjamin Freedman beszéde szöveggel: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk0/freedmm.htm

    és videón a következő hozzászólásban az igazi összeesküvésről, ami korántsem elmélet.

  23. Benjamin Freedman beszéde 1961-ben. Érdekes, hogy Kennedy beszéde is ebben az évben született.

  24. „Mert ott is jelen van a kulturális külömbség”

    és mi van ha ezen a szinten egészen mást jelent a kultúrális különbség? Mi van, ha a közös érdekek felül tudják írni az egyéni különbözőségeket?
    Egy ilyen transz cég vezetője nem lehet akárki… Nem úgy működik, hogy ha elég szorgalmas vagyok akkor én is oda juthatok, ehhez születni kell. Az ilyen „kijelölt” utódok többnyire már egész fiatal korban megkapják a szükséges neveltetést is hozzá. Nem a grundon focizó Józsikából lesz Exxon mobil elnök ebben ugye egyetértünk?

    Szóval a mi gondolkodásmódunk és a mi tapasztalataink nem mérvadóak ebben a tekintetben, mert nagyon nem egy szinten és minőségen mozgunk.

  25. 24 – Kyra:

    Elkap a lendület, és annak nem szokott jó vége lenni.

    „Tibor bá’ említette a háborút is, amibe Amerika csak hosszú halogatás után lépett be. Nem tehetett mást, hiszen az amerikai nép nem akart háborúzni. Úgy, ahogy Irakhoz kellett a 9/11, Vietnamhoz kellett a Tonkini öböl, a II. világháborúba való belépéshez kellett Pearl Harbor és az I. világháborúhoz a Lusitania elsüllyesztése. ”

    1943-ban USA már bőven benn volt a háborúba, és évek óta szállított Sztálinnak hadianyagot. mellesleg, mi üzentünk hadat az USA-nak. – Aztán meg nem Irakhoz kellett a 9/11, hanem a terrorizmus létezésének a demonstrálására.

    A 36 %-os kamatra felvett kölcsön esetében a görög vezetőket megvásárolták. Már akkor csődöt kellett volna jelenteni. U.i. annyira nagy volt a csődveszély, hogy nem voltak hajlandók alacsonyabb kamatra kölcsönözni. — Rengeteget olvasol, de nem látod át az összefüggéseket.

  26. 11: Ez a „tisztázás” nem sikerült az elmúlt években, most sincs túl nagy esélye. A példákat és felhozott szempontokat nem vitatom, de a kritikámhoz semmi közük nincs.

    Már a vita fogalmán is mást értünk. Én olyan környezetben dolgozom, ahol alapértelmezett, hogy minden résztvevő felkészült, a legjobb tudását adja, alaposan ismeri a szakterületét. Mindenki hisz a saját igazában, de mindnyájan tévedhetünk, és a legfájóbb hiba, ha egy jobb válasz, vagy egy jogos kritika elhangzott, de túlzottan ragaszkodtam a saját „valóságomhoz”, és nem vettem figyelembe. Az eszköz pedig a pontos, hibátlan érvelés, mert ezzel reálisabb a prioritások és esélyek meghatározása, a gyenge pontok felderítése.

    Én ezt csinálom minden egyes nap, és nem tagadom, élvezem, mert mindig újat tanulok. Ma is kukázok egy szép darabot a dolgaimból, mert egy „közvélemény-kutatás” során gyengének bizonyult, és a kritika mentén tovább haladva kiderült, hogy két fogalmat, bár logikusnak tűnt és működött, mégis tévesen kötöttem össze. Függetlenül attól, hogy mennyi tapasztalat, kaland és jó szándék volt mögötte… Az új megközelítés pedig eddig rejtett lehetőségeket is megnyit, szóval nagy az öröm (vagyis lesz, ha szétvertem és újraírtam ezt a darabot).

    Bevallom, „lehetetlen” dologgal foglalkozom most is. Szerencsére a gép ezt nem tudja, és működik, függetlenül attól, hogy hányan hisznek benne, hányan képesek megérteni, vagy hogy „le tudom-e fordítani közérthető, tíz mondatos brosúrába” – mert hát… nem. Így az sem befolyásol különösebben, hogy mások szerint mit gondolok, akarok vagy nem akarok elhinni… Ez egy ilyen sport. 🙂

  27. 28:
    Kedves Loránd!
    A probléma ott kezdődik, hogy nem is értelek, pedig teli vagyok jóindulattal.

  28. Loránd az a tipikus szófosó, aki kéjes élvezettel pakolgatja a szavakat egymás után a barokk körmondataiban. De mint tudjuk, sok beszédnek sok az alja. Legalább ő élvezi ezt a süketelést és elszórakoztatja magát.
    Most jöhet a magázódás, aki nem „Kedves” számára, azt magázza. 😀

  29. 30:
    Mondja kedves Pugacsov, muszáj magának állandóan megtalálni szarva közt a tőgyét?

  30. Szóval nincs világelit.Hát nagyot csalódtam.Most kellett ezt megtudnom.Csak így uk muk fukk.Akkor minek járok ide már 6 éve? 😀
    Szóval akkor a világ elitet egyéni érdekeknek hívják.Értem..

    Számomra onnantól nincs miről beszélni,hogy a dollár mögött az olaj van és egy hadsereg.Na de képzeljük el ha nem így lenne.Akkor hogyan is működne a világ.

  31. „Kezdjük vidáman a hetet, hallgassátok meg Kazal László előadásában:” Aranyásó mentalitás, ez földművelő-gazdálkodó népeknél nem működik.

  32. Ugyan már Kyra , hogy haragudnák ,mindenki abban hísz ,amiben akar ha ettöl elviselhetöbbnek tünik az élete . 🙂

  33. Curix „Nem úgy működik, hogy ha elég szorgalmas vagyok akkor én is oda juthatok, ehhez születni kell.”
    Most miröl beszélünk,a királyi családokról,akik beleszületnek a nemesi cimbe és annak minden formális előnyébe vagy a Bill Gateshez hasonló tehetséges emberekről,akik a semmiből indultak és a világ legnagyobbjaivá válltak ? A mai olajmágnásoknak és világcégeknek az alapitójuk normális emberekből álltak ,a szerencséseknek a cégük kinötte magát ,de abszolut biztos nem nevelte egyik sem az örökösét sátánizmusra, a világ leigázázsára,főleg nem népitásra.
    A köznépellenes világkonteó teljesen értelmetlen,abszurd, a fals flag akciók és az erőforrásháboruk egy adott nép közérdekében történik,mint pl az amerikaiak magas életszinvonalának a további biztositása.

  34. 29:

    Én nyilván a „megértés” szón is mást értek 😉
    Az állítást úgy fogalmaznám át, hogy a ma megszokott gondolkodásmód keretei között nincs értelmes magyarázat arra, amit csinálok. Ez pedig szerintem egyáltalán nem probléma, sőt, előrelépés ahhoz képest, hogy egymásnak (és szerintem a hozzászólásaimnak is) ellentmondó skatulyákba kerülök.
    Kiegyezem egy töredék százalék eséllyel arra, hogy akár értelme is lehet a dolgaimnak. Saját tevékenységem racionális értékelése számomra is pontosan ennyit enged. Ugyan mennyi esélyem van arra, hogy pl messzebbre jussak egyedül, mint az IBM elit fejlesztőgárdája? Nem sok. De nem nulla.

    Vagy másként fogalmazva: ha egyáltalán létezik megoldása a mai, egyértelműen reménytelen helyzetnek, egy dolog biztos: totál idiotizmusnak kell tűnjön, mert az okosságokat okos emberek már kipróbálták.
    Na erre nyugodt lélekkel jelölöm a tevékenységemet… 😀

    30, Pugacsov elvtárs

    Ahogy óhajtja, uram 😀

    Egyébként tökéletesen igaza van.
    Valóban élvezem, ahogy alacsony szintű beszólogatásból, néha közvetlen fenyegetésből kihámozom azt, amivel érdemes foglalkozni, és igyekszem kultúremberhez méltó módon reagálni. Ez néha komoly kihívás.
    Továbbá, körmondataim minden egyes szava mögött jó eséllyel több valódi gondolkodás áll, mint például az Ön teljes üzenetében. Nem egy pályán játszunk.
    Remélem ezt inkább dicséretnek tekinti egy hozzám hasonló okoskodó balféktől…

    —-

    De most már nagyon régen vagyok off topic, visszaadnám a terepet a világelit tényekkel alátámasztott, konstruktív ekézésének 😉

  35. 32 – melike:

    Csak akkor, ha igazam van. 😀

  36. kalotaszegi szerint:

    „Bill Gateshez hasonló tehetséges emberekről,akik a semmiből indultak és a világ legnagyobbjaivá válltak ?”

    Oh kedves kalotaszegi barátom szeretnék én is annyira a semmiből indulni, mint Bill Gates:

    „Édesapja, William Henry Gates, Sr. bankelnök, édesanyja, Mary Maxwell Gates, a First Interstate Bank elnökségi tagja. Szülei sikeres üzletemberek voltak…..”

    Szóval miről beszélünk? Nem, nem a nemesi családokról és nem is sátánizmusról.
    Szerinted hány 14 éves teheti meg, hogy céget vásároljon? A kis Bill megtehette, mert ugye olyan tehetséges…
    Ha oda születik ahová én, akkor most nem a Microsoft vezére, ebben biztos lehetsz.
    Hiába mondod nekem, hogy ezek átlag emberek, mert nem azok, egyik se…

  37. Tibor bá’, a posztodban a 3 aranyásó is tulajdonképpen ugyanazt teszi, mint a világunkon uralkodó elit. Először mindig azt pusztítják el, aki a leggyengébb, majd azt, aki őket elpusztította és így tovább, mint az aranyásók. Ehhez és a hatalom gyakorlásához a piramis szimbolikát használják, csúcsán a mindent látó szemmel. A legalsó téglasor mi emberek vagyunk, aztán azok akik közvetlen kapcsolatban vannak velünk, a legfelsőn azok, akiknek mindenre van rálátása.

    Az a terv, ami most történik a menekültekkel, már 100 éve terv volt, 2012-ben elhangzott és most megtörténik. Ez akkor összeesküvés a gyakorlatban, vagy elmélet? Azért ennyi embernek Európára ömlesztéséhez és a kiterjedt akció megtervezéséhez elég sok emberre volt szükség. Ugye milyen ügyesen megcsinálták? Olyannyira, hogy még mindig azt hiszik sokan, hogy ez véletlen volt.

    Kedves Tibor bá’, azt írod, hogy te már 70 éve ezt hallod, hogy háttérhatalom, meg világelit és ez a tapasztalat vezet arra, hogy nincs ilyen összeesküvés. Pedig ha százhatvan éves lennél, akkor 160 éve hallhatnád, de szerintem azért, mert van ilyen összeesküvés. Azt a vékony réteget, a pár száz családot ugyanaz a cél vezeti, ezért képesek összetartani. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy amikor már a piramis alsó sorai elfogynak – mint az aranyásók – akkor is ugyanaz lesz az érdekük. Majd akkor fognak egymás ellen fordulni, az aranyásók története erre példa.

  38. „A 36 %-os kamatra felvett kölcsön esetében a görög vezetőket megvásárolták. Már akkor csődöt kellett volna jelenteni. U.i. annyira nagy volt a csődveszély, hogy nem voltak hajlandók alacsonyabb kamatra kölcsönözni. ”

    Igen, ez rendben van, hogy a kamatokat úgy emelgetik, ahogy akarják, csak arra nem válaszoltál, amit felvetettem ezzel kapcsolatban, hogy ha azalatt a 4 év alatt 60 milliárd dollárral kevesebbet költöttek magukra az előírt megszorítások miatt, akkor hogy emelkedhetett mégis 132 milliárd dollárral az adósságuk. Hova lett az a 192 milliárd dollár. Kinek a számláján landol követelésként egy olyan összeg, amit azok, akiknek állítólag kölcsön adták, nem használták fel. A görög oligarchia egy rabló banda, na de Onassisék ott állnak a bankok pénztáraiban? Ha nem, akkor hogy kerül a pénz a számlájukra? Csak nem a német és francia tulajdonú bankok utalják át nekik?

  39. Kedves Kyra!
    Nem akarlak én téged meggyőzni semmiről. Nyilván neked sokkal szimpatikusabb az a sok „bennfentes” információ, ami ellepi a világhálót. Csak tudod már több száz éve ismert Occam beretvája, és még ma is megállja a helyét. Nem kellett a tömeges népvándorlást betervezni, megszervezni, stb. A háborúk miatt, aki teheti elhagyja a háborús övezetet. Akinek van pénze azt SZERVEZETT csempészek elhozzá Európába. Ez egy hatalmas üzlet. Általában 1000-2000 € a tarifa. Számold ki mekkora pénz 500 embert bezsúfolni egy bárkába. 150-300 millió Ft. 2-3 napra.

  40. Végülis, mindegy, hogy van-e összeesküvési elmélet, avagy nincs.

    A tény az, hogy az elméletnek megfelelö gyakorlati végrehajtás szerinti töke/erö/hatalomkoncentráció megy végbe.Elmélettel, avagy anélkül.A mindennapi gyakorlatban.

  41. Benjamin Disraeli, az angol konzervatív párt alapítója már 1852-ben ezt írta (ezért írtam, hogyha 160 éves lenne Tibor bá’ akkor már azóta hallhatna, olvashatna a szálakat a háttérből mozgató világelitről):

    „Nem a parlamentek, nem a népek, nem a természeti folyamatok és nem is az események folyamata volt az, ami megdöntötte Lajos trónját… A titkos társaságok voltak azok , amelyek meglepetésszerűen a trón ellen támadtak, a titkos társaságok, amelyek mindig Európa elpusztítására készültek … Egy nagy népmozgalommal együttműködve fel tudják forgatni a társadalmat, ahogy meg is tették ezt a múlt század végén.”

    És még sokan mások írtak arról is, hogy mit kell tenni ezzel a fehér korcs fajjal, hogy megszabadítsák tőle Európát. Ezeknek az ötleteknek a megvalósítása most folyik. Én nem az atomháborútól félnék, hanem attól az iszlám vallástól, amely egész Európában elterjedt, elkülönülten élnek, munkanélküliségben, a befogadó keresztény kultúrákban szocializálódott európaiak által érzett gyűlölettől eltelve követelik a befogadóktól, hogy fogadják el az ő szabályaikat. Ők az elfoglalt országokban élő nőket hadizsákmánynak tekintik. Még soha ennyi nemi erőszak nem volt a franciáknál és a németeknél, mint amióta megkezdődött a beözönlésük.

    Milyen érdekes a sajtó, amely mögött a nem létező háttérhatalom, mint egy karmester jelzi az őket kiszolgáló csapatának, hogy miről írhatnak, vagy sem. Hiába változik egy országban a kormány összetétele, a médiában mégis pontosan tudják, hogy mit kell velünk elfogadtatni (szivárványos házasságok) és mit nem szabad tudnunk, statisztikák az erőszakról, No-Go zónákban történt csatározásokról. Vajon ki az aki vezényel?

    http://www.napigazdasag.hu/cikk/39936/

  42. Túl általánosban nyomjuk, ezt már x éve olvashatjuk itt ilyen vagy olyan felállásban.

    A címből az ember azt várná, hogy valamelyest boncolgatva lesz, hogy mikor mi történhet.
    Erre valakinek valami ötlet, forrás? 🙂

    A 300-ak összefogott léte vagy nem léte végülis mindegy.
    Az átlagember nem tud okozója lenni ezeknek a történéseknek, csak elszenvedi azokat.
    Amit vízionálunk az megtörténhet és ebben mindegy hogy az eső azért esik mert valaki megindította vagy csak úgy spontán esik.

  43. A wtc tornyokat arab terroristák által vezetett utasszállító repülőgépek döntötték romba. Az ukrajnai események is teljesen spontán módon történtek az elnyomott nép szabadságvágyának megfelelően. De ugyanígy a fiatal, nőtlen, életerős, nincstelen négerek is teljesen spontán módon indulnak meg tömegesen egyik pillanatról a másikra Európa fele és a számunka is sok, milliós tételeket röhögve fizetik ki a szállításért. A sajtó pedig spontán módon az ő oldalukra áll, ahogy pár évvel előtte szintén spontán módon a 23 millió román munkavállaló ellen volt. Jó éjszakát gyerekek. 😀
    Arma nagyon hiányzik már innen ebben a vitában. A többi „konteós” itt a fórumon sajnos hozzá képest súlytalan.

  44. OFF

    Tibor bá’ az oldalad ma reggeltől trójai vírusos, minden belépéskor riaszt. Gondoltam szólok.

    ON

  45. Köszönöm Jövőnk!
    Frissítettem a honlapot, kértem segítséget a rendszer gazdától, de még nem válaszolt. Mást nem tudok tenni. Illetve még megpróbálhatom, hogy kérem törölni a magyar változatot (gondolom elmegy vele a vírus is), amit felvált az angol. Aztán töröltetem az angolt és vadi új magyarra váltok. Esetleg sablont cserélek. Van valakinek ötlete?

  46. OFF Nekem minden egyes belépéskor, blogbejegyzés vltáskor, hozzászóláskor riasztást küld és karanténba helyezi. Semmilyen más oldalon ezt nem tette ma, tegnap.

    Vírus kereső-irtó nem talált semmit a gépemen. Bár lehet, hogy viszem megint a rejtélyes utcába, ahol a nagy kapun sötétben be kell adni a gépet és csak egy kezet látni, amely átveszi… 😀 volt már ilyen. Akkor a válasz az volt: Egyiptomba ne menj nyaralni. 😀 ON

  47. látni szeretném,készits egy screenshotot a figyelmeztetésről és rakd fel a képet 🙂 .
    Semmiféle probléma nincs Tibor bá blogjával.

  48. Voltam olyan barom, és a face bookon rámentem egy „üzenetre” ami egy fénykép volt. Egy meztelen segg (nem tudni milyen nemű) benne egy fasz. Ebben volt a vírus, ami átment a gépemre. Amikor bementem az adminra, átvittem a honlapra. Onnan kétszer már lesöpörtem frissítéssel, de megint visszavittem rá. Aztán kipucoltam a gépemet, de lehet, hogy már megint visszament a gépemre. Most addig nem megyek az adminra, amíg előbb a gépemet nem pucolom, ki, de az 2 óra. Mindez egy faszért. Ha legalább egy pina lett volna. 😀

  49. Óhh, Tibor bá. Vénségedre seggben lévő faszokat kezdtél el nézegetni, puncik és cicik helyett. Mind meghalunk! Ez már az igazi társadalmi katasztrófa. El sem hiszem… Btw, szerintem ezt nem Te írtad, a FB-ról a vírus átpattant a fejedbe is, ennyi, kész, vége 🙂

  50. Basszus, akkor ez HIV lehet? Akkor most én is megkaptam??? 🙂 🙁

  51. Tibor ba, faszbook volt az, nem facebook 🙂 Legkozelebb hasznalj gumit legyszives

  52. Szerintem a Háttérhatalom üzent, hogy létezik… 😀

  53. Le vagytok…. 😀
    Éppen most derült ki, hogy a gépemben van a vírus. Amit Éva gépével rakok fel, az OK.

  54. Viszont most jól látszanak a kommentszámok. Az előző variációban nem látszott semmi sem. (nálam legalábbis)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük