(1650) A férfiasság megöli a férfiakat

VIP poszt

Tibor bá’ bevezetése: Jóval a kamaszkor előtt a fiúk gyakran hallják „katonadolog”, amikor megütik, vagy megvágják magukat. Esetleg azt, hogy „milyen férfi (ember) lesz belőled”, ha esetleg a gyerek el is sírná magát. A fiúgyerek időben megtanulja, hogy a szülei, na meg a társadalom „elvárja” tőle a férfiasságot, ami egyértelműen a tűréshatár kitolását jelenti az életben előforduló kellemetlenségekkel szemben.

Ez mellet viszont a leánygyerek számára előírtan elvárható a gyengédség, az elnézés, sőt a pátyolgatás is. Saját visszaemlékezésem szerint a néhai Vasedény raktárában ki volt függesztve egy tábla a következő szöveggel: Férfiak számára 50 kg, nők számára 20 kg a maximális tehercipelés. Tehát a férfiak 2 és félszer (250 %) jobban leterhelhetők, mint a nők, miközben a sportteljesítményeknél a nők legfeljebb 10 százalékkal maradnak le a férfiaktól. Az átlag férfi nem erősebb két és félszer az átlag nőnél, de el van tőle várva ez az aránytalan teljesítmény. A kérdés, van-e ennek hátrányos következménye? Erről szól a lefordított cikk.

Joe Ehrmann, volt első osztályos focista és edző szerint, a négy legpusztítóbb szó, amit minden egye fiúgyereknek mondanak: milyen férfi lesz belőled? – Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor bevalljuk, mindig is tudtuk, hogy a férfiasság megöli a férfiakat. A társadalmi elvárás szerint a nők legyenek karcsúak, szépek, alkalmazkodók, és egy elérhetetlen egyensúlyt mutassanak a szüzesség és a baszhatóság között. Ezzel szemben a férfiasságtól elvárják, hogy egy férfi bizonyítsa, sőt újra és újra bizonyítsa, hogy ő – na persze – egy férfi.

_________________________________________________________

A poszt folytatását (valamint további 51 fordítást) E-mailben küldöm szét azoknak, akik évi 5800 forint adománnyal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

14 gondolat erről: „(1650) A férfiasság megöli a férfiakat

  1. Ha egy férfi csődöt mond a család eltartása terén, akkor ő ügyetlen tuty muty. Egy nő esetében ugyanez szitunál, nagy volt a teher a vállán.
    Ha egy nő nem házias, akkor azt mondják, nem szolgája ő senkinek. Ha egy férfi nem csavargatja a villanykörtét, ő béna.
    Egy férfi legyen kemény és gyengéd is egyben. A női gyengédség űbereli az előzőeket.
    Mikor a férfi panaszkodik, hogy fáj valamilye, akkor neki alacsonyabb a fájdalom tűrő képessége, mint a nőké, mindig csak nyavajog. Mi lenne vele, ha szülnie kéne? Mikor egy nő jelzi, hogy fáj valamilye, annak alapja van.
    Mégis a körzetorvosi rendelők várótermeiben a nők egyértelműen felül reprezentáltak.
    Ha a férfi nem tudja megvédeni a családot, ő gyenge. Ha a nő nem ugrik a fuldokló férje megmentésére a vízbe, ezt senki nem fogja rajta számonkérni.
    A nők tovább élnek a férfiaknál, de egyetlen egyenlőségpárti vérmes liberális nő sem akadt fent azon, hogy a férfiaknál hamarabb mehetnek nyugdíjba. Fordítva humánusabb, igazságosabb lenne. ?
    Még nem hallottam olyan, nők által életre hívott mozgalomról, ahol a -mentsük meg a férfiakat- jelszót tűzték volna zászlajukra.

    Ui.: A nők az áruházban a hajcsatos polc előtt állva végtelen ideig döntésképtelenek, én meg azt hiszem, ott fognak éhen hallni, végülis rámcáfolnak és szomorúan túlélnek. 🙂 Már megint én a férfi okoztam fájdalmat neki.

  2. 1:
    Könnyű neked. A te feleséged nem olvassa a hozzászólásaidat. 😀

  3. 2; 🙂
    Ha helyére kerülnének a dolgok, csak mind két nem nyerne rajta.
    Mosolygok azon, mikor a nő megversenyezteti a jelentkezőket, majd mikor kiválasztja a győztes macsót, akkor társa szeretne lenni. Ez nem működik. Ugyanis nem társat talált a férfi, hanem egy versenyben megszerezte a nőt. A nő ilyenkor trófea, egy szerzemény. Remélem nem tőlem tudják meg akiket érint. Az egy csoda, ha ilyen előzmény után társa lesz a férfi és együtt öregszenek meg.

  4. 3:
    Jó a meglátásod, de a “dolgok” sose fognak a helyükre kerülni. Miért? Most, hogy ezzel foglalkozom Éva kikereste nekem a Hobó Blues Band: Hajtok dalát, és kajánul nevet hozzá. Mert mi a refrén? Nem találtál jobbat, ezért vagy mellettem. — Különben a poszt nem egészen erről szól, de túl kevesen kapják kézhez ahhoz, hogy kialakulhasson egy vita (sajnálom!)

  5. Az emberiség fejlődése során, a sikeres vadász nagyobb gyakorisággal tudta ellátni a családját hússal, választott nőstényét pedig az általa megölt állatokból nyert trófeákkal díszítette, úgy mint bunda, nyakék stb. A szitu ismerős nem?
    Az ilyen sikeres vadász büszke volt a teljesítményére – tegyük hozzá: lehetett is, mert az ő zsákmányából a csládja mellett még jutott másoknak (gyakran érdemteleneknek!) is – és ezt testbeszéddel is jelezte. Büszkén járt, felvetett fejjel, meg ilyesmi. No persze minden nő ilyen sikeres vadászt akart. Ezért a kétbalkezes bénapalik is elkezdték utánozni a testtartást, a viselkedést a nőstények előtt, hogy puncit szerezzenek maguknak. Véleményem szerint ez az alapja az elfogadott férfias viselkedésnek.
    Tegyük hozzá, a normális férfi szerintem sem áll neki sírni, meg érzelgősködni, mert azzal a probléma megoldása nem kerül közelebb. A legtöbb nő variációja a megoldásra mindössze annyi, hogy keres egy balekot, aki hajlandó megcsinálni neki mindent a két szép szeméért. Az illető valóban csak annyit fog kapni a melóért, meg még esetleg egy lesajnáló mosolyt 😛 )
    A klssszikus férfi viselkedési forma, véleményem szerint életképesebb, mint az “alternatív”. Praktikusabb, célszerűbb. Persze magában hordozza a versengés szellemét is: az enyém hosszabb, az én autóm gyorsabb, az én késem nagyobb. Igaz, ma már kissé módosultak a nők igényei is. Mert gyereket persze mindegyik attól a pasitól akar, amelyiké nagyobb, meg gyorsabb az autója és nagyobb a kése, de hozzámenni ma már inkább ahhoz , aki a suliban az a kis szemüveges buzgómócsing, a stréber miszlikjelölt volt, de mára már igazgatótanácsi tag, meg bankár… vagy épp filmügyi kormánybiztos 😛 Tehát az alapigények még mgmaradtak, de a párválasztás már “szofisztikáltabb” szempontok mentén történik.
    Némelyik nő mind egyforma! 😀
    Szerintem 😛

  6. 7. Arma,

    “Évezredek alatt kifejlődött dolgok többnyire nem ok nélkül fejlődtek így, ez vált be.”

    De azért vegyük tekintetbe a mesterséges tudatmódosítási praktikákat is amelyek kultúrától, vallástól, akár politikai állásfoglalástól függően évszázadokon keresztül igyekezték felülírni a józan észt, vagy akár az evolúció teljesítményeit.

    Én úgy érzem, hogy az emberi “fejlődés” sok esetben szembe megy akár az evolúció logikájával, akár a természet fősodratával.

    Ezért úgy gondolom, hogy a férfiakat nem a “férfiasság” öli, hanem a természetellenes, mesterséges elvárások…
    A szomorú a dologban, hogy ezzel még a nők sem járnak jól.

  7. 5:
    Miért? Milyen logika mentén?

    6:
    Ez úgy általánosságban elmegy, de az ősök nem egyénileg vadásztak, hanem 50-150 fős csoportokban. Ma már a “férfiasság” legfontosabb kelléke a magasabb intelligencia. Az a pasi, aki a feleség nyafogása ellenére nem vett fel 10 milliót 20 évre, egészen biztos irigylésre méltó. “Na, ilyen pasi kell nekem.”

  8. Egy depresszióból kigyógyult beteg levele.

    Dr. Sz. Gy.
    P. K. Megyei
    Kórház Pszichiátriai Osztály

    Tisztelt Főorvos Úr!

    Nem tudom, mennyire jellemző az, hogy volt (!) betegei a gyógyulás útján bandukolva jelzést adnak az állapotukról volt kezelőjüknek – gyógyítójuknak? Nem akarok formabontó lenni, valamint az idejét sem szeretném rabolni – csak egy néhány mondat, gondolat erejéig.

    Hazatérésem után – a gyógyszerek szedése ellenére egészen Karácsonyig alig változott az állapotom: a Karácsonyt még nem tudtam “megélni” úgy, ahogy azt általában szokták az emberi lelkek…

    Viszont valami formálódott, igazodott, rendeződni látszott bennem, csak apró lépésekben. Decemberre felfrissítettem a szakmai kapcsolataimat – gyötört a tudat, hogy a feleségem tart el és mindenáron dolgozni akartam – pedig nagyon féltem a munkától (a statikai számításoktól, helyszíni felmérésektől, szakmai továbbképzésektől, a számítógép kezelésétől, a tervezői programjaim használatától, stb.).

    Egy ilyen ön-jelentkezést követően viszonylag egyszerű megbízáshoz jutottam – annak kapcsán (mint aki járni tanul egy bénulásból gyógyulva) lépésről lépésre, még homállyal az agyamon elkezdtem a mászást a gödör aljáról…Egy virtuális, hosszú periszkóp segítségével – még mélyen a gödörben – körbenéztem a felszínen: viszonylag békés tájat láttam, több integető ismerőssel, akik biztattak, hogy csak hajrá, másszál tovább!

    Kint vagyok! A körmeim berepedtek, sáros a ruhám, a cipőtalpam levált – csupa horzsolás a testem. Még a gödör szélén imbolygok, de békés, langyos szellő kuszálja a hajam, a terep enyhén lejt a gödörtől indulva. Még módomban áll visszanézni – nem félek szembesülni a leküzdött mélységgel. Sőt: folyton fogalmazom magamban, hogy miként számoljak be a rám váróknak egyenként életem legmeghatározóbb “kalandjáról”?

    Bejártam az idegrendszerem szinte minden zugát – megtapasztaltam, hogy az “én” szoftvere csak olyan dimenzióban működik, ami egyidejű mások létezési dimenziójával. Ha a kettő nincs szinkronban, nem értelmezhető az ego – a semmi ágán ül…Az agy kémiai anyagokat termel – depresszióban kínzó fájdalmat okozót, “normális” állapotban simogatót (ami az általános “életöröm” elixírje) – akarattal egyiket sem lehet “termeltetni”.

    Azt gyanítom, hogy a gyógyszerek és az ún. kezelés sem elegendő a szinkronizációhoz! Az “én” akarja önmagát az aktuális dimenzióba tenni – ebben az önazonosságon alapuló tevékenység, a munka a legfőbb katalizátor!

    Voltak, vannak emberek – családban és tágabb környezetben -, akik kitartottak mellettem. Konkrétan az életnek a feleségem mentett meg, még ha közben nem is tudatosította ezt magában (ösztönösen tartott vissza – gyakori “vendég” volt a családjában a Halál…).

    Aztán meg kell említenem egy építész kollégát, aki intelligenciával és empátiával megáldottan született és kitartott mellettem. Küldte a megbízásokat még a betegségem legsúlyosabb időszakában is – jeleztem, hogy nem tudom „megcsinálni” ezt, vagy azt. Akkor, arra a munkára keresett mást, de aztán megint jelentkezett egy újabbal…

    Most Neki dolgozom a legtöbb megbízáson, de már rám talált ismét a városi (békéscsabai) főépítész is, valamint egy családi ház felújítási tervein is bütykölök.
    A számítógépem kezelését begyakoroltam, a programjaimat – egy kis segítséggel – használhatóvá tettem.

    Kommunikálok e-mail-ben és a Facebook-on széles körben (volt ismerősökkel, rokonokkal, de szakmatársakkal is). Több előadáson vettem részt – kezdetben úgy éreztem magam, mint akinek a homlokán bélyeg (sütött “billog”) van: elhúzódtam mindenkitől, szünetben álindokkal elrohantam valahova, hogy ne lássanak, ne kérdezzenek…

    A két legutóbbi szakmai továbbképzésen az egyik legaktívabb kérdező voltam – konkrét haszonnal járt, a kollégáim szempontjából is.

    Várom, várjuk haza kisebbik lányunkat Bécsből: holnap (szombaton) érkezik meg (VI. éves orvostanhallgató) – féltem egy kicsit az ukrán-válság, illetve a koszovói menekült-áradat miatt, hogy “kalandos” lesz a hazafelé tartó útja. Talán nem éri semmilyen inzultus.

    A feleségem számtalanszor elcsodálkozott az átváltozásomon – igazi, testközeli példa vagyok az ő orvosi szemüvegén át nézve engem. Azt mondta, hogy el sem tudta volna képzelni sem azt a kétségbeejtő állapotot, amiben hónapokig vergődtem, sem a visszatérést – mármint azt, hogy ez milyen külsőleg is látható jelekben nyilvánul meg.

    Főorvos Úr!
    Hálás vagyok a segítségnyújtása miatt! Köszönöm az osztály minden orvosának, ápolójának, amit rutinból és szakmai kötelezettségből, de empátiával tettek értem (is). Ennek ellenére meg kell erősítenem: mindez kevés lett volna, ha az idegrendszer önregeneráló automatizmusa nem aktivizálódik…

    Jó egészséget, munkájában sikereket (a vízilabdához jókedvet) kívánva köszönök el. Ha valami ellenszél elkezdene visszafelé sodorni a pokol bejáratához, ugye számíthatok Önre? Nagyon bízom abban, hogy erre nem lesz szükség!

    Hálával és barátsággal (!): Csorba Tibor “visszatérő”

    U.i.: ha van kedve, ideje (tudom, hogy nincs), szívesen olvasnék egy pár soros választ Öntől! Mély tisztelettel üdvözlöm V.G.. intézetvezető Urat is (sógora és annak családja második szomszédom itt Csabán a D.úton).

    Még valami: nappal nem szedek semmilyen nyugtatót. Este még beveszem az SR 2 mg-os tablettát – sajnos még altatóval, reggel pedig az antidepresszánst. Ahogy a munkában és a magánéletben folyamatossá válik a “normális” működésem, úgy próbálkozom elhagyni a gyógyszereket…(Persze orvosi felügyelet – feleségem, vagy az Ön tanácsai – mellett.)

    Békéscsaba, 2015. február 13. (péntek)

  9. 8. Attila (PV)

    A mesterséges igények… ezt a kifejezést kerestem! Mesterséges környezetben, mesterségesen keltett vágyak, mesterséges igények nagyobbrészt torz megoldásokat eredményeznek. Ilyen például a homoszexualitás divattá válása.

    9. Tibor bá’

    Igaz, hogy az ősök sokszor csoportosan vadásztak, de ahhoz is kellett egy – vagy néhány – vezető. Ahogy ma is minden csapatmunkához kell. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezek a csoportos vadászatok csak nagyobb vadak esetén – mondjuk szarvastól kezdődően – voltak kifizetődőek. Kisebb vadakat egydül, kettesben gazdaságosabb elejteni. Aki maga is vadászik, majd igazol, vagy cáfol, én így gondolom.
    Azonban mindkét felállás esetében, az ügyes vadász nagyobb eredménnyel jár. Az ő vezetésével jobban működik a csapat, illetve ő és társa nagyobb eséllyel hoz haza valami zsákmányt.
    Mindezzel csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a jó szakember egy csapatmunka esetében is a siker kovácsa és ez hosszútávon elég jól ki is világlik.

  10. 11:
    Ezt nem kötekedésnek szánom, de ismert, hogy a fehér ember megjelenéséig az észak amerikai indiánok csoportosan vadásztak (például) a bölényekre. Minden vadásznak külön jelzett nyílvesszői voltak, hogy meg tudják állapítani ki ejtett el egy-egy vadat. Feltételezem, hogy az ősember is ezt a taktikát alkalmazta. Ne feledd, hogy az ősember nem csak vadász (halász, gyűjtögető) volt, hanem potenciális zsákmány is. A csoportos összefogásnak óriási túlélési értéke volt.

  11. Emberek a havason!
    Én vagyok közületek az egyetlen olyan példa, akit a poszt címbéli állítása egy éven keresztül minden nap agyonvert, én pedig minden nap kitaláltam, hogy milyen eszközzel, hol, hogyan menekítsem az égbe a lelkem. Ma és holnap Gyulán, Szegeden találkozom neves pszichiáterekkel, akik közül az egyik már azon tanakszik, hogy pihenteti a diplomáját (mellette farmakológus), a másik (prof. Szegeden) pedig hajlamos a tudományos könyveit itt-ott korrigálni – miattam.
    A nejem az utolsó pillanatban vetette le magáról az orvosi és feleségi gőgjét és beszélt a két dokival: tőlük már elfogadta mindazt, amit én – az életem megmentése érdekében – szinte naponta üvöltöttem: Ő a felettes énem, én neki akartam megfelelni 30 éven át és lehoztam a csillagokat is az égből, ő pedig hideg vízbe dobálta a forró ajándékokat.
    Most nyílt meg a remény előttünk, hogy egymást szerető valódi szabad emberek legyünk. Teljesen új dimenzió a földi koordináta rendszerben – kár, hogy mire eljött, az élet java elment.
    Én csak azt nem értem, hogy Ti kedves okos emberek: miért nem látjátok a szövegemen, hogy egy sírból visszatért ember beszél az “élményeiről” a pokoli utazásaira emlékezve – mindannyiótok érdekében…
    Legyen nektek szép napjaitok, de készüljenek a papjaitok….

  12. 13:
    Én pontosan értem és tudom miről beszélsz – amiről a poszt is szól. Mert amit az ember lefordít magyarra, azt a szöveget nagyon kell érteni, de az olvasók átugranak rajta, mert azt feltételezik, hogy ez csak egy szenzációt hajhászó, ügyes cím. Aztán pedig viszonylag kevesen olvashatták a poszt teljes szövegét, mert ugye sajnálják azt az 5800 forintot, vagyis fordításonként kb. 100 forintot. Én meg eldöntöttem, hogy az ingyen vacsorának vége.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük