(1644) Dél Kínai Tenger

Tibor bá’ online

 

~q191Mialatt itt Európában el vagyunk foglalva olyan eget rengető hülyeséggel, mint a FIFA korrupció (merthogy évtizedek óta mindenki tud róla). A Távol keleten érdekes dolgok történnek. Kína bejelentette, hogy a Huayang zátonyon és a Chigua zátonyon világító tornyokat építenek, hogy a Dél Kínai Tengeren javítsák a hajózás biztonságát. Ennek a bejelentésnek az érdekessége, hogy a két zátonyt Kína sajátjának követeli, amibe több ország a környéken nem egyezik bele, elsősorban azért, mert a nevezett szigetekhez jóval közelebb vannak. Kínának viszont több száz éves múltja van a szigetekkel kapcsolatban. Persze a világítótorony csak ürügy, a lényeg, hogy a víz alatt nyersolajat, földgázt sejtenek.

Washington viszont úgy gondolja, hogy Kína a fejére akar nőni, mert a Föld valamennyi óceánja felett természetesnek veszik az uralkodást, csak az isten tudja milyen alapon. A két atomhatalom között a vita most már az ötödik sebességre van kapcsolva, megtoldva némi fenyegetődzéssel. Amerikai gépek repülnek át a vitatott területek felett, jó lehet, ott a kínaiak építkeznek. Például szigetet építenek (mert, hogy olyan picik) meg kifutó pályákat repülőgépek részére, aztán kikötőket, szóval szorgoskodnak. Viszont az átrepülésekkel teli van a hócipőjük. Közölték, ha Washington nem hagy fel ezzel a viselkedéssel, akkor háború lesz. Egészen pontosan szerintük amerikai hajók nem mehetnek közelebb, mint 12 mérföld (kb. 20 km) ami a territoriális határ. Ez a legújabb fejlemény.

Mi várható? A szövegelés kimerült. A következő lépés az lesz, hogy USA  átrepül a „tiltott” szigetek felett, vagy megközelíti a 12 mérföldön belül. Erre Kína figyelmeztető lövést ad le, de nem lövi le a gépet, illetve nem süllyeszti el a hajót. A kérdés, mit tesz erre az USA. Valakinek le kell állni, ami hatalmas presztízs vesztességet jelent, VAGY….. lesz egy kis konvencionális csetepaté, amiből vagy örökké tartó tűzszünet lesz, vagy termonukleáris háború. Lehet tippelni.

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

203 gondolat erről: „(1644) Dél Kínai Tenger

  1. Mar vartam ezt a posztot Tibor-ba. Ezek a hirek mar egy par napja keringenek, es hat az egesz szituacio baromi rosszul nez ki. Ha ez a helyzet eszkalalodik akkor mi itt Auban igen nagy szarban leszunk. Ez egy mai cikk:
    http://www.news.com.au/national/australia-sends-strong-warning-to-china-over-controversial-land-reclamation-program/story-fncynjr2-1227377526169

    Ez meg egy par napos, es ez sem hangzik tul biztatoan:
    http://www.news.com.au/world/the-war-word-is-being-increasingly-heard-as-europe-russia-china-and-the-united-states-adopt-provocative-postures/story-fndir2ev-1227371823129

  2. 1:
    Az első link az ausztrálok megdolgozását szolgáló propaganda. Meglátjuk melyik fél fordul vissza, de az nem a kínai lesz. Költözz át Alice Springbe. 😀

  3. 2. A sivatag kozepen nem lehet szorfozni. Inkabb a halal. 🙂

  4. Világháború. 🙁 Mindenki eszeveszetten fegyverkezik.

  5. Ha már mindenképp atomot kell elsütni valahol, az a Dél-Kínai tenger legyen 🙂

  6. 5:
    Nekünk meg az a mázlink, hogy egyik se északnyugatra van tőlünk.

    6:
    Addig persze nem nyugszanak, amíg legalább egy H-bombát nem robbantanak fel. Na akkor: Jé, ez ekkorát szól? Akkor inkább nem.

  7. Tibor bá’ a jellemző széljárás, ugye?! Az néha másfelől is fúj ám sajnos.

    H-bomba: minden mai stratégiai töltet „H-bomba”, azaz kétfázisú (maghasadásos első fázis, magfúziós második fázis, utóbbi miatt hidrogén, illetve termonukleáris töltet). Az összes ma hadrendben lévő hatóereje 100-800kt közötti, Kína rendelkezik még 3,3 és 5 megás töltetekkel (3300-5000kt), de ezek szerepköre részben a nagymagasságú EMP (HEMP). A kínaiak is sorra cserélik le kisebb 800kt alatti hatóerejűekre.

  8. „Joe Biden amerikai alelnök is arról beszélt, hogy öt év múlva az Egyesült Államok hadiflottájának 60 százaléka már a Csendes-óceánon fog állomásozni, hogy továbbra is biztosított legyen a térségben a szabad hajózás és a területi viták békés és igazságos rendezése” 😉
    http://444.hu/2015/05/30/kina/

    Alighanem az „igazságos” rendezés az ‘erősebb kutya baszik’ elve alapján történik majd…

  9. Biztonságpolitika.hu oldalról:

    „Oroszország részt kíván venni az ASEAN Védelmi Miniszterek Találkozója Plusz (ASEAN Defense Ministers Meeting Plus – ADMM-Plus) keretei között megrendezésre kerülő – „May 2016” –többnemzeti haditengerészeti gyakorlaton. A gyakorlat a hajózásbiztonságra és a terrorizmus elleni közös fellépésre fog összpontosítani – jelentette be szombaton Anatolij Antonov orosz védelmi miniszter-helyettes a szingapúri ázsiai biztonsági csúcson. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (International Institute of Strategic Studies– IISS) által megrendezett „Shangri-La Dialógus 2015” (The Shangri-La Dialogue 2015) nevű konferencián előadást tartó miniszterhelyettes kitért továbbá a régió ingatag politikai helyzetére is. Ennek kapcsán megemlítette, hogy az Egyesült Államok kulcsszerepet játszik a térség – és a világ – destabilizálásában, utalva annak az úgynevezett színes forradalmakban és az arab tavasz eseményeiben játszott szerepére. „Washington politikája közvetlenül Oroszország és Kína ellen irányul… Annak ellenére, hogy kifejeztük az amerikai globális rakétavédelmi rendszerrel szembeni aggodalmainkat tovább folytatják a stratégiai stabilitás aláásására irányuló politikájukat, a térségébe telepítve a rakétaelhárító rendszer egyes elemeit” – tette hozzá Antonov. Az orosz védelmi miniszter-helyettes kifejtette, hogy az amerikaiak egyre gyakrabban avatkoznak be más államok belügyeibe annak érdekében, hogy csökkentsék az orosz légierő és haditengerészet lehetőségeit a külföldi repülőterek és kikötők használatát illetően. Ennek példájaképp felhozta, hogy a közelmúltban Vietnámra jelentős amerikai nyomás nehezedett azért, hogy elérjék az Oroszországgal fennálló együttműködés megszakítását – ami lehetőséget biztosít az orosz üzemanyagtöltő repülőgépek számára a Cam Ranh légibázisra történő leszállásra. A felszólalás mutatja, hogy a müncheni biztonságpolitikai konferenciához hasonlóan a szingapúri csúcsra is rányomta a bélyegét a növekvő kelet-nyugati szembenállás. Az idén 14. alkalommal megrendezett Shangri-La Dialógus az egyik legfontosabb szakmai rendezvény a térségben, melynek célja a bizalomépítés és a gyakorlati biztonsági együttműködés elősegítése.”

    „Az orosz légierő Szu-24-es harci repülőgépei szombaton irányváltoztatásra kényszerítették az amerikai haditengerészet egyik Fekete-tengeren tartózkodó rombolóját – közölte a Ria Novosztyi állami hírügynökség. A név nélkül nyilatkozó katonai forrás szerint a konstancai kikötőből kihajózó Arleigh Burke osztályú USS Ross (DDG 71) nevű romboló az orosz felségvizek irányába tartott. „Az incidenst a hajó legénységének provokatív és agresszív viselkedése váltotta ki, melyre válaszul a körzetbe érkező Szu-24-es harci repülőgépek demonstrálták, hogy készek akár erővel is megakadályozni a határsértést és megvédeni az ország érdekeit” – áll a közleményben. Az eset kapcsán a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy a nemzetközi vizeken belül maradó USS Ross rutinjellegű manővereket végzett. A mostani eset illeszkedik az ukrán válság kirobbanása utáni incidensek sorába, mely mutatja, hogy a NATO és az Oroszország közötti feszültség továbbra sem csökkent.”

  10. Press TV, szóval csak óvatosan, de az interjú alanya érdekesnek tűnik:

    Az USA háborúra készül Kínával, Oroszországgal, hogy a bankokat mentse:
    Az Egyesült Államok egy lehetséges háborúra készül Kína és Oroszország ellen, hogy megelőzze a nyugati bankrendszer összeomlását, nyilatkozta egy amerikai politikai kommentátor és aktivista a Press TV-nek. Michael Billington, az Executive Intelligence Review ázsiai híreinek szerkesztője, és a Gondolatok egy Amerikai Politikai Fogolytól: a LaRouche Mozgalom Repressziója és Ígérete című könyv szerzője tette a fenti megjegyzéseket.

    Szerdán Ashton Carter amerikai védelmi miniszter figyelmeztette Kínát, hogy hagyjon fel a Dél-kínai-tengeren a mesterséges szigetfeltöltéssel, és megfogadta, hogy az Egyesült Államok folytatni fogja a járőrözést a nemzetközi vizeken és a légtérben az ázsiai-csendes-óceáni térségben. “Az Egyesült Államok repülni és hajózni fog, valamint katonai műveleteket fog végrehajtani ott, ahol a nemzetközi jog ezt lehetővé teszi, ahogyan ezt világszerte meg is tesszük” – jelentette ki Carter a Pearl Harborben lévő bázison. Billington az amerikai reakció kapcsán elmondta, hogy a kínai kísérlet arra vonatkozóan, hogy a Dél-kínai-tengeren szigetet építsenek “nem olyan szokatlan”, mivel a Fülöp-szigetek és Vietnam is ugyanezt teszi.
    http://orientalista.hu/az-usa-haborura-keszul-kinaval-oroszorszaggal-hogy-a-bankokat-mentse/

  11. ” Erre Kína figyelmeztető lövést ad le, de nem lövi le a gépet, illetve nem süllyeszti el a hajót. A kérdés, mit tesz erre az USA. ”
    Jót kacagtam ezen a két mondaton! Ne haragudj érte hogy ilyet írok!
    Mit csinál? Megvárja azt a pillanatot amikor a zöldhasú papírjainak úgy néz ki hogy véglegesen „lőttek”, aztán valahogyan „lelövi” a saját gépét, hogy rákenje a ferdeszeműekre!..Tudod mint 9/11 „terrorista merénylet esete”, amelyről a Mózes 1, a Retekklubon meg a Teal-Aviv2 csatornán majd minden nap vertyákolnak!
    Aztán elindulhat ezeknek az agyamputált barmoknak a vezetésével az áhított „népességcsökkentés”..

  12. 12. Piton
    Az USA nem készül háborúra senkivel sem. Ő egyszerűen csak vissza akarja terelni a befektetőket a dollár megmentőinek táborába.
    „Ha a helyzet tovább romlik, azt várhatóan először az ázsiai devizák fogják megérezni. Hiába hallunk a sztoriról hónapok óta, nem számíthatunk arra, hogy az újabb fejlemények mindenképpen unalomba fulladnak – véli Kathy Lien, a BK Asset Management vagyonkezelő valutakereskedője. A kínai jüan, a japán jen és az ausztrál dollár sérülhet meg leginkább, ha nő a feszültség.

    Az USA-ban kockázatkerülő lépéseket okozhat a konfliktus éleződése, amely a megszokott forgatókönyvek megfelelően azzal járna, hogy a tőke elhagyná a tőzsdét és az amerikai államkötvényekben, illetve a dollárbefektetésekben keresnek biztonságos menedéket magának.”
    Bár kétségtelen, hogy rossz helyen piszkálódnak.
    Már Napóleon is azt mondta , hogy „Hagyjuk aludni Kínát mert ha felébred megrázza a világot.”

  13. Kiragadnék pár mondatot a 2000-ben PNAC dokumentum, a holnap uralkodó hatalmának létrehozása fejezetből:
    Jelenleg az Egyesült Államoknak nincs globális versenytársa.
    Amerika nagyszabású stratégiájának célja, h ezt az előnyös pozíciót megőrizze és a lehető legjobban kiterjessze a jövőben.
    Az Egyesült Államoknak elegendő forrást kell kézben tartania, hogy rohamosan felfejlődjön és több EGYIDEJŰ JELENTŐS HÁBORÚT NYERJEN MEG!
    Az Egyesült Államoknak újra kell pozícionálnia az amerikai erőket a 21. század stratégiai valóságának megfelelően és ezért állandó bázisú erőit Délkelet-Európa és Délkelet-Ázsia felé kell tolnia.
    Az átalakítási erőfeszítésekre úgy kell tekinteni, mint napjaink megrendezett háborúinak sürgető katonai előkészületei.
    Nos, olybá tűnik, h az USa ennek a dokumentumnak minden szavát betartja, szóval ne álmodjunk ha ébren vagyunk háború lesz.

  14. Így van Feco!

    Tudomásul kell venni, hogy mára lassan-lassan közelítünk a nyolcmilliárdos lélekszámhoz, miközben a föld tartalékai totál kimerülőben vannak!
    Nem csak a fosszilis energiahordozók terén, hanem szinte az összes nyersanyag tekintetében!
    Mindenki lakást, házat, kocsit akar, s el is követ mindent annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson.
    Már az afrikai bantu is ezt szeretné az addigi élelemszerző nyilazgatás helyett, mert a rokona évek óta Európában dolgozik, s mikor hazamegy látogatóba a feka buziszemüvegben mobillal az oldalán, a többi banánzabálót, és bogyógyüjtögetőt is eufórikus állapotba hozva is kedvet csinál ahhoz, hogy jogokat szerezhessenek maguknak rövidesen az ősi kontinensen!
    Ezért is lett lehetséges, hogy Európa lakosainak 10%-a mára mindenféle náció szülötte a Busmannal bezárólag! És ezért is lehetséges az a borzalom, hogy ezek a kormos írástudatlan analfabéták naponta ezerszámra özönlik el Európa partjait mindenféle lélekvesztőn a háttérhatalom hathatós asszisztálásával.
    Igen, hathatós támogatásával, mert közben zajlik egy másik háború is a hamarosan meginduló nagyobb előtt, amely azt a célt szolgálja, hogy megfosszák az őslakosokat a maradék szürkeállományuktól, a történelem, irodalom, kultúra, és vallás száműzésével! Csak ezek totális leamortizálása után, egy hitehagyott emberiséggel lehet elkezdeni az igazi ámokfutást!
    Mi még magyarok csak ezek után fogjuk ennek „áldásos hatásait” érezni, mert az eddigi történések csak a jéghegy csúcsai voltak!
    Viszont ezek a fekete sáskák mindenhová eljutnak „veszélyeztetve” az elit zavartalan tökvakarását, ezért is lett az elképzelésből mára majdnem valóság, az emberiség lélekszámának drasztikus kiirtásának a képében.
    Ezerrel készülődnek a tervek, ennek fizikai megvalósulását is láthatjuk, olvashatjuk mindannyian nap, mint nap, s hogy nem vettük eddig komolyan annak az is az oka, hogy a „panem et circenses” ősi játékot profi szintre emelték, s űzik!
    A megnyilatkozgatásuk is egyfajta bizonyíték, s egyben elgondolkodtató.
    Nekem Bill Gates tömeggyilkos egy korábbi nyilatkozata a kedvencem, amely úgy szól szó szerint: „“A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”
    Nofene! Eddig azt hittem az egészségügy az egyre modernebb technológiák alkalmazása miatt az élet meghosszabbítása által, éppen az ellenkező hatást váltja ki!
    De Robert McNamara volt hadügyér sem kisebb „játékos”, aki a vietnami háború indítógombjának elindítója volt!
    Ez a tömeggyilkos kijelentette egy alkalommal: ” Kudarcba fulladtak azok az erőfeszítéseink, amelyeknek azt kellett volna eredményeznie, hogy visszafogjuk a világ népességének a gyarapodását! Ezért olyan természetes eszközökhöz kell nyúlnunk, mint a betegségek, és a háborúk „…
    Oroszország mindig is csípte a nyugat szemét. A föld egyharmadnyi szárazföldi területének „tulajdonosa” úgy 160 millió orosz ember, miközben az ásványvagyon tartalékok döntő hányada még érintetlen formában itt található!
    Ez a legutolsó „izmus” a legnagyobb „energiazabáló”, s mint ilyennek egyre több nyersanyagra is szüksége van, hogy életben maradhasson!
    A zöldhasú, – és a többi valuta – döglődése, a szociális háló globális összeomlása elkerülhetetlenné teszi azt a harmadik katarzist, amely már tényleg itt kopogtat az ajtóban!
    Lehet itt kozmetikázni a dolgokat akárki akár mit mond, de elkerülni lehetetlen!

  15. Durva geopolitikai konfliktus van kialakulóban:
    A világ legnagyobb geopolitikai kockázatai – az ukrán-orosz válság és az iráni helyzet – mellé sorolható a Dél-kínai-tengeren kialakult feszültség.
    Nemrég írtuk meg, hogy Soros György, magyar származású milliárdos befektető határozottan aggódik egy harmadik világháború lehetősége miatt, amelyet Kína és az Egyesült Államok viszonyából vezetett le. Aki azt gondolta, hogy az öreg megint félrebeszél, annak itt az elgondolkodtató folytatás.
    http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/olyan-haboru-johet-amilyet-meg-nem-latott-a-vilag

  16. Mielőtt egyeseknél megint az lesz a végkövetkeztetés, hogy már megint az a gaz USA, megtámadja Kínát, azért gondolkozzunk el pár dolgon.

    Kína részéről egyértelműen erőforrás és területszerzés (tengeri határok kiterjesztése, azok területén a kizárólagos erőforrás kitermelési jogok).
    A zátonyok szétszórtan helyezkednek el, így a 200 tengeri mérföldes tengeri határral számolva nagy területet jelent.
    Kína régi történelmi okokra hivatkozik, csak az a gond, hogy mások is.
    Meg más országokhoz jóval közelebb vannak a szigetek, mint Kínához.

    Ha a múltra való utalás lesz mostanában az új hivatkozási pont, akkor az emberiség folyamatos háborúra számíthat, mert a mai határok nem a régi határok mentén vannak.
    Egyáltalán melyik időpontban lévő határokra kell gondolni az adott helyzetben?

    Az oroszok is erre hivatkoznak Ukrajna kapcsán, és ezt egyesek jogosnak vélik.
    Az izraeli hasonló érvelést azonban nem. Kettős mérce?
    Pont ezek miatt alakult ki a világpolitikába, hogy a mai határok sérthetetlenek.
    Ennek alapján az izraeli és az orosz igények történelmi okokra hivatkozva jogtalanok, mint ahogyan Kínáé is az.

    Egyébként ebben a videóban https://www.youtube.com/watch?v=vqf34K1rcug
    nemzetközi jog szempontjából.

    Ha jól emlékszem Piton linkelte be egy másik poszt alá, köszönet érte.

    Szóval az egészben az a pikáns, hogy mivel alapvetően 4 km2-re szétszórt zátonyokról van szó és nem szigetekről, a tengeri határ kiterjesztését ezekre nem lehet értelmezni.
    Kína azért próbálja feltölteni, megnagyobbítani a zátonyokat, hogy szigeteknek minősüljenek, amire már később lehet hivatkozni a tengeri határok kiterjesztésénél.
    Na persze meg lehet rajtuk hadi bázisokat, repülőtereket is építeni, fenntartani.

    USA alapvetően a status quo fenntartásában érdekelt, persze a fenntörekvő Kína hatalmának növekedésének magállítása se utolsó szempont.
    Azért gondoljuk bele, ha Kína megszerzi magának a Spartley szigeteket, mi a garancia arra, hogy nem tart igényt további szigetekre a történelmi múltra vagy valami másra hivatkozva?

    Egyébként USA részéről fel se merült, hogy magának akarná a szigeteket, tehát az lehetséges erőforrások miatti érdekeltség kilőve.

  17. 16: „Bill Gates tömeggyilkos egy korábbi nyilatkozata a kedvencem, amely úgy szól szó szerint” … „deproduktív egészségügyi szolgáltatások”
    Ada, ne olyanoknak az írásait olvasd, akik elferdítik, amit mások mondanak… Gates „reproductive health services”-ről beszélt, ha már a szó szerintiséget emlegeted, aminek értelme is van, ellentétben az általad „idézett” szöveggel.
    Konkrétan ebből a TED-es előadásából származik az idézet:
    https://www.ted.com/talks/bill_gates/transcript?language=hu
    Olvasd el, nézd meg, és gondolkozz el, hogy valóban tömeggyilkosságról nyilatkozik-e itt Gates…

  18. 19.
    Gondolkodtam, hogy válaszoljak e a megjegyzésedre nem szeretem az adok-kapok játékot a vége mindig sértődéssel, agresszióval zárul. Most kivétel lesz először, és azt hiszem utoljára!
    Először is annyit, lehet hogy igazad van, de már csak azért sem érdekel a dolog, mert annak idején „több százezer” portál lehozta nem tudta senki még, hogy létezik egy Avatar nevezetű „figura”,- én sem – aki meg tudta volna mindezt akadályozni, mint az információ ilyen mérvű durva megsértését! Persze természetesen a hitelesség!…
    Holnap nyakamba kapom a lábaimat, és egy hivatalos kiigazítást adok fel az országos lapokba, hogy mind azok, aki ezt lehozták, térdepeljenek kukoricán a rákövetkező időszakban a visszavonásig!
    Mikor elolvastam- véletlenül tegyem hozzá- az írásodat elmosolyodtam magamban, mert hosszú évekkel ezelőtti eseményre emlékeztettél! Ez is adta az ihletet a válaszra!
    Annak idején „kisemberként” vért izzadtunk a feleségemmel,- sok esetben állapotosan pakolta velem a gerendára a kefniket- hogy egy olyan kis otthont tudjunk létrehozni, amelyben tisztességgel fel tudjuk nevelni majd a gyerekeinket. Éjt nappallá téve dolgoztunk szó szerint, hogy egy olyan otthonunk legyen, amivel nem „vallunk szégyent” senki előtt sem, s nem leszünk „lemaradva senkitől”, ezzel kiváltva hogy sunnyogni kelljen a későbbiekben, mert a másiknak emeletesebb, és drágább cellát sikerült összelopniuk, mert ez tegyük hozzá a mai napig magyar mentalitás és sajátosság!
    Lefogytunk mind ketten rendesen mire készen lettünk a hosszú hónapok alatt, ő állapotosan kezdetben, én „anélkül”.
    Minden klappolva a helyén volt, tényleg szépre sikeredett a kis házunk boltívestől, kőporostól, virágágyásostól!
    Tetszett mindenkinek, és mi is csillogó szemekkel néztünk egymásra. Míg meg nem érkezett a nagybátyám!..Tegyem hozzá, mindig egy kötekedő szar ember volt mindenkivel szemben!
    Fél óráig járkált gőgösen a büdösgyökere körbe-körbe, vizslatva a „cellát”, míg odajött és azt mondta, hogy: a cserepek a vége felé elképesztően rondán vannak feltéve, pocsék munka, mert elcsúszott a sor! Szerinte!
    Elenyésző volt a dolog, de ezen aggódott, míg el nem ette a fene.
    S a feleségem összetörve „elpityogta” magát…
    Remélem te nem a NAV, vagy az erkölcsrendészet embere vagy, vagy netán valami más cégé!
    Esetleg a frusztráltságod okán keresed a kákán a csomót!
    Még egyszer mondom, lehet hogy igazad van, azonban nem változtat a dolgon Bill apád hogyan gondolta, mert az élet engem, és mindannyiónkat igazol ezzel kapcsolatban!
    Engem abban, hogy a legjobb barátom kisfia csak azért autista, mert egy injekció, ami az unióban nem kötelező, megvonta tőle egy emberöltőre a normális élet lehetőségét!
    A másik, ha már feljött szóra, hogy ha az ember megnézi az Európában és Magyarországon kötelező szérumok listáját meglepő dolgokat fog látni, a kötelező, és az ajánlott oltások tekintetében. Erről ennyit!
    Egyébként a cikkről, ami fent van, netán van valami hozzászólás-féle elképzelésed?……..
    Többet érnénk vele!…
    U.I: A feleségemet sohasem tudtam lebeszélni arról, hogy ne csinálja így állapotosan, mert baj lehet belőle! Egy picit „önfejű” volt mindig!

  19. Ada:
    Még szép, hogy bár ilyen hosszú körítéssel elismerted, hogy esetleg Bill Gates nem azt mondta, amit neki tulajdonítottál.

    Nem az a baj, hogy most tévedtél, hanem maga a jelenség.
    Az hogy egyesek, akik MINDEN alternatív médiát hitelesnek fogadnak el tucatnyi ehhez hasonló hülyeséget hordanak össze.
    Az ember egy idő után megunja a korrekciókat.

    Ha nem használják az agyukat, arra, amire való, azok ugyanolyan agymosottak lesznek a kontrollálatlanul fogyasztott alternatív média által, mint az általuk mélyen megvetetett mainstream média fogyasztók.

  20. PZuj,
    „Azért gondoljuk bele, ha Kína megszerzi magának a Spartley szigeteket, mi a garancia arra, hogy nem tart igényt további szigetekre a történelmi múltra vagy valami másra hivatkozva?”

    Te nem vagy normális.
    Talán nincs is olyan ország a világon, ahol nem lennének USA támaszpontok; több millió külszolgálatos katonája van szerteszét a bolygón!! Ezzel szemben Kína az első(!) támaszpontját néhány éve létesítette az Indiai-óceánon. A saját geopolitikai érdekszférájában ugyan miért ne építhetne azt, amit akar. Inkább azt mondd meg, hogy az US Navy mi a fenét keres ott, a kínaiak fenekében?
    Ahhoz mit szólnál, ha ellenkező esetben, egy Mexikói-öbölbeli szigetről lenne szó, amit az amerikaiak szeretnének megszerezni – a történelmi múltra hivatkozva(?) Rajtuk is számonkérnél garanciákat?

    „Egyébként USA részéről fel se merült, hogy magának akarná a szigeteket”
    Milyen kár. Felépíthetné rajta a 654-edik támaszpontját… Kína meg kussoljon.

  21. Mvm9:
    „Te nem vagy normális.
    Talán nincs is olyan ország a világon, ahol nem lennének USA támaszpontok”

    Nem egészen értem ezt az indulatot és a párhuzamot.

    Tehát szerinted ahol USA támaszpontokat épített, azt a területet elfoglalta másoktól?
    Én úgy tudom, hogy a támaszpont építés a fogadó ország belegyezésével történik.

    Kínának, úgy fejből Sri Lankán és Pakisztánban van támaszpontja, de lehet hogy több is van.

    Az USA-val való összehasonlítás azért sántít, mivel USA a múltban és jelenleg is szuperhatalom, míg Kína nem az.

    Kínának van egy pár szigete, azon kéne építkeznie, ha már azt akar, nem egy vitatott státusú zátonyon.

    „Ahhoz mit szólnál, ha ellenkező esetben, egy Mexikói-öbölbeli szigetről lenne szó, amit az amerikaiak szeretnének megszerezni – a történelmi múltra hivatkozva(?)”

    Az előző commentemben leírtam a véleményemet a múltra való hivatkozásos területfoglalásról.

    USA-nak volt rá lehetősége eddig is erre, de nem tette.
    Ha mégis megtenné, az ugyanúgy elítélendő lenne, mint a kínai eset.

    „Milyen kár. Felépíthetné rajta a 654-edik támaszpontját… Kína meg kussoljon.”
    Azt hiszem ezt hívják szalmabáb érvelésnek.
    http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

  22. „Tehát szerinted ahol USA támaszpontokat épített, azt a területet elfoglalta másoktól?”

    Így is lehet mondani. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gólem irányítói az egész bolygót a saját érdekszférájának és territóriumának tekintik. Ahol – eléggé el nem ítélhető módon – nem hódolnak be, ott forradalmalmakat szít és polgárháborúkat robbant ki. Nem is sorolom a példákat, mert az elmúlt néhány évtized csak erről szólt… ha érdekel, lapozz vissza a naptárban.

    „Én úgy tudom, hogy a támaszpont építés a fogadó ország belegyezésével történik.”

    Pontosan mit értesz ‘fogadó ország’ alatt? Úgy érted, hogy az ott lakók beleegyezésével? Ez a mese hasonló ahhoz, amikor Kádár behívta a baráti szovjet csapatokat – a nép nevében ugyebár stb., stb.

  23. Pzuj!

    „Mielőtt egyeseknél megint az lesz a végkövetkeztetés, hogy már megint az a gaz USA, megtámadja Kínát, azért gondolkozzunk el pár dolgon.” – írod.

    Május 20-án olvastam Soros Györgytől ezeket a mondatokat, amelyek a Világbank Bretton Woodsban tartott konferenciáján hangzottak el.

    „Sok múlik a kínai gazdaság teljesítményén, illetve, hogy sikerül-e az ázsiai országnak a jelenlegi exportorientált modellről egy belső kereslet által hajtott rendszerre átállnia. Ennek hiányában elképzelhető, hogy a kínai vezetés külső konfliktusokat fog kirobbantani az ország egyben tartása és a hatalom megtartása érdekében.

    „Amennyiben Kína és az Egyesült Államok egyik szövetségese, például Japán között konfliktus robbanna ki, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy egy világháború küszöbére sodródnánk”.

    Ez úgy hangzik, hogy ha Kína nem fogja vissza magát, akkor majd Japánnal jól megtámadtatjuk. Szerinted nem így van? Így megy ez, szegény USA nem győz egyfolytában békét és demokráciát teremteni a sok békétlenkedő agresszor között…

  24. Kinek van a legtöbb veszítenivalója egy globális atomháborúban?
    Oroszok? Kína? Európa? Kétlem.
    USA

  25. Mvm9:
    No ne térjünk el a tárgytól.

    „Úgy érted, hogy az ott lakók beleegyezésével? Ez a mese hasonló ahhoz, amikor Kádár behívta a baráti szovjet csapatokat – a nép nevében ugyebár stb., stb.”

    Nem erről van szó. Hanem a támaszpont építést egy jogi aktus előzte meg. A területet nem csatolták az USA-hoz. A jelen helyzetben Kína esetében erre van törekvés.

    Kyra:
    „hogy sikerül-e az ázsiai országnak a jelenlegi exportorientált modellről egy belső kereslet által hajtott rendszerre átállnia.”
    Az elképzelés egy Kelet-Ázsiai országnál eléggé nevetséges.
    Kínai viszonylatban meg különösen, amikor csak most kezdik meg kiépíteni a TB és nyugdíjrendszert.
    Eddig az volt a módi, hogy takarékoskodni kell, mert csak magadra számíthatsz. Ez a mentalitás nem fog egyik napról a másikra megváltozni.
    Még Japánban sem sikerült, pedig azért előrébb van a fogyasztói társadalom felé vezető úton, mint Kína.

    „Ennek hiányában elképzelhető, hogy a kínai vezetés külső konfliktusokat fog kirobbantani az ország egyben tartása és a hatalom megtartása érdekében.”

    Ezzel a Soros elképzeléssel egyetértek (érdekes, hogy most lehet Sorosra hivatkozni, mert hiteles forrás… :-), már korábban is írtam.

    Azonban a nacionalizmus szítása és egy kis kardcsörgetés, még nem azonos egy háborúval.
    Soros szereti túldramatizálni a helyzetet, hogy felfigyeljenek rá.

    „Ez úgy hangzik, hogy ha Kína nem fogja vissza magát, akkor majd Japánnal jól megtámadtatjuk. Szerinted nem így van? ”

    „megtámadtatjuk”…

    Érdekes, hogy ugyanazt a forrást olvassuk, de másképpen értelmezzük…
    A Japán-Kínai helyzet már régóta konfliktusos, a múltból kifolyólag, de jelenleg is születnek új konfliktus források.Ennek mentén megy a karcsörgetés, nem az USA nyomására, sugalmazására.

    USA csak bátrabbá teszi a Japánokat, mert szövetségesek.
    Azonban nem hiszem, hogy holmi szigetecskékért, Japán kezdeményezésre az USA hadba szállna.
    Ha Kína kezdeményezne, az más kérdés.
    De Kína ezt is legalább olyan jól tudja.

    Montezuma:
    „Kinek van a legtöbb veszítenivalója egy globális atomháborúban?”

    A kérdés az ki szeretne meghalni egy globális háborúban?
    Senki.Mindenkinek csak egy élete van.
    Mindegyik hatalom vezetője még a mostani földi életében élvezné az életet és harácsolna egy kicsit.

  26. Pzuj:
    Nyilván senki sem akar meghalni csak úgy, de elnézve a világ nagyhatalmait, a legtöbb vesztenivalója az Egyesült Államoknak van. Egy világháború esetén – figyelembe véve az ismert mai haditechnikát – az USA mint nagyhatalom illetve az USA lakossága az, aki gyakorlatilag a legtöbbet veszítheti, azaz mindenüket.

  27. Montezuma,
    Mivel az USA és csatlósai geostratégiája egyértelműen támadó (távol Amerikától, a bolygó másik oldalán országok tucatjait rohanják le, támadó fegyverekkel vesznek körbe és folyamatosan provokálnak nagyhatalmakat, és mint a ‘világ csendőrei’ az egész Földet beterítik a támaszpontjaikkal), ezért nyilvánvaló, hogy az USA szándéka nélkül nincs világháború.
    Akinek pedig szándékában van világháborút kirobbantani, az nem kis mértékben arról is tehet, ha veszteségei lesznek.

  28. MVM9:
    Ez így igaz. A jelenkor haditechnikája miatt igaziból megszűnt a frontvonal és hátország fogalma, főleg egy rakéta atomháború esetén. Akkor New Yorktól Los Angelesig minden város elsődleges atomcélpont és frontvonal.
    Kína valóban kibír akár 100 millió halottat is, az USA a töredékét sem. Az orosz lakosság nagy része szintén bírja a nélkülözést, ráadásul hatalmas lakatlan területeik vannak, amelyek nem számítanak nukleáris célpontnak.
    Az USA mellett pont Európa az, ahol ez viszont nem mondható el, így technikailag és papírforma szerint tök mindegy, hogy ki a nyerő, a valóságban az lesz a győztes, aki képes ezután is felállni. Európa kizárt, az USA pedig belülről egy elkényelmesedett banda, akik a Katrina hurrikán után is csődöt mondtak. A Katrina pedig sehol sincs egy masszív orosz/kínai atomtámadáshoz képest.
    A szuperhatalom kifejezés csak egy illúziót takar, semmi többet.

  29. Montezuma:
    Akinek halálhírét költik, sokáig fog élni.

    A szuperhatalmi statusnak vannak a múltban történelmi alátámasztásai, azok amiket számon kértek rajta) és a jelenben is materializáltan leképeződik ( hadsereg, technika, gazdasági hatalom).

    Korai még temetni.

  30. 20: Biztos bennem van a hiba, hogy nem értem a válaszodnak azon részének relevanciáját, hogyan építkeztetek, és milyen bunkó volt a rokon.
    A „több százezer” portál mind magát minősíti, amelyek ellenőrzés nélkül átvesznek egy ilyen idézetet, aminek az eredeti leirata is könnyedén megtalálható egy guglizással.
    Bill Gates tömeggyilkosságát meg egyáltalán nem igazolta semmi, mint ahogy azt se, hogy az oltásoknak bármi köze lenne az autizmushoz. De persze a te barátod gyerekének az esetének általad képzelt magyarázata számodra biztos erősebb érv, mint egy 1 256 407 gyerekre kiterjedő kutatás eredménye… Lásd: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0264410X14006367

  31. Kedves PZuj!

    Ezt írtad:
    „Érdekes, hogy ugyanazt a forrást olvassuk, de másképpen értelmezzük…”
    Igen, mert igen nehéz elvonatkoztatni fixa ideáinktól.
    Abban azért egyet tudunk érteni, ugye, hogy a világ eseményeit az USA irányítja? Amikor Sorost olvasom, akkor tudom, hogy őt semmi más nem érdekli csakis a pénzzel összefüggő hatalom, meg azt is, hogy egyike annak a csoportnak, akik dróton rángatják Obamát. Amikor mond valamit, akkor így értelmezem a szavait, te meg másképp.

    Te mire tudnál következtetni, ha Soros nyilatkozata után 10 nappal ezt olvasod: „A moszkvai Duma elnöke múlt héten a japán fővárosba látogatott. Szergej Nariskinnak vendéglátói elmondták: szeretnék végre aláírni a békeszerződést, a két ország között ugyanis hivatalosan máig nem született béke-megállapodás a második világháború óta. Ehhez azonban nyilván a területi ellentétek lezárására lenne szükség. Szeretnénk ezért, ha Putyin elnök a közeljövőben Japánba látogatna.

    „Washington szerint viszont nem most van annak az ideje, hogy Tokió Moszkvához közeledjen. ”

    Ebből nem az következik, hogy USA nagyon nem szeretné, ha elsimítanák az ellentéteiket? Miért nem, szól a naiv kérdésem? Ugye nem azért nem, mert akkor neki nem lesz béketeremtői szerepe, pedig annyira szeret békét és demokráciát teremteni a világban. 😀

  32. Pzuj:
    Az USA eddig státuszát már Brzezinsky és Kissinger is „temeti”, menteni a menthetőt alapon dolgozik az amerikai think tank ezerrel. Huntington és Todd pedig lassan másfél évtizede erre figyelmeztetett a műveiben – csendben jegyzem meg, a nyugati világ legnagyobb biztpol neveiről beszélgetünk.
    Kivételt képez Fukuyama, annak a HH végén elment a maradék agya a történelem vége című – már akkor is röhejes – elméletével.

  33. Bocsánat az offért, de szegény Ada fejét leszeded, Avatar, pedig egyáltalán nem biztos, hogy valami attól igaz, hogy orvosi lapban jelent meg.

    “The case against science is straightforward: much of the scientific literature, perhaps half, may simply be untrue. Afflicted by studies with small sample sizes, tiny effects, invalid exploratory analyses, and flagrant conflicts of interest, together with an obsession for pursuing fashionable trends of dubious importance, science has taken a turn towards darkness.” http://www.thelancet.com/pdfs/journals/lancet/PIIS0140-6736%2815%2960696-1.pdf

    This is quite distrubing, given the fact that all of these studies (which are industry sponsored) are used to develop drugs/vaccines to supposedly help people, train medical staff, educate medical students and more.

    A cikk forrásának linkje a következő hozzászólásban.

  34. 37:
    Minimum bizarr, hogy ezt te linkeled be, amikor köztudott, hogy bármit elolvasol, elhiszed, és itt nyakaskodsz vele. 😉

  35. „Washington szerint viszont nem most van annak az ideje, hogy Tokió Moszkvához közeledjen.”
    Ez a mondat még Orbán tockosánál is megalázóbb.

  36. Nem érzem, hogy a „nyakaskodásban” igazad lenne. Nem akarok senkit legyőzni, mindenki higgyen, amit akar, nem erőszakoskodom, sőt, ha látom, hogy valaki azért kötözködik, mert szeret villogni, simán otthagyom és nem vitázom vele. Csak mondja, ha ez boldoggá teszi… 😀

    Ezért nem volt most igazad. Azokat is elképedve olvasom, akik neked újra és újra felvetik az anyagi támogatást. Miért? Nem kötelező, önkéntes, még csak olvasni sem kötelező, miért rontani akkor a levegőt ilyen beszólásokkal?

    Látod azt lehet „nyakaskodásnak” nevezni. Én csak merészeltem felhívni a figyelmet, hogy orvosi körökben is régóta beszédtéma az oltóanyaggyártók nem mindig megalapozott erőszakoskodása, úgyhogy nem érdemes ezen az alapon földbedöngölni senkit, hogy az ő véleményét az orvostudomány támasztja alá. Mert nem. 😀

  37. Kyra!
    Ez az európai oltások listáját mutató táblázat nézd meg azt hiszem mindent elmond! A piros kötelező, a fekete ajánlott!
    Egy „selejtes” nép lehet a magyar, – csak Ausztriát nézve mellettünk – hogy mire felnőtté válik egy csecsemő harminc valahány tartósítószerrel vegyianyagokkal kitömött szérumot nyomnak belé, – ebben még nincsen benne a nemsokára kötelezővé váló méhnyakrák „elleni” szérum amelyet általános iskolás korban óhajtanak belenyomni a lányokba tudomásom szerint, s amely melletti kampány ezerrel dübörög, s amely már több helyen kiváltotta a józan orvosok felháborodását -míg az előbb említettben egyet sem! Sopronban egy emberben felnőtt koráig annyi vegyi anyagot pumpálnak, hogy garantálhatóan nem kellene mumifikálniuk ha igényelné, s konzerválódva marad hosszú ideig, ha majd egyszer eltávozik az élők sorából, Soprontól arrébb tizenpár kilométerrel egyetlen egyre sem köteleznek! Biztos itt más a széljárás mint az európai gettó más országaiban!…
    Ne vitatkozz egyébként nincsen értelme!…
    Most neked szól be valaki, hogy ostoba vagy, utána meg neki a másik, hogy mit élezi a körmeit mivel ő is hülyeségeket hadovált két kommentel lejjebb!..Vica versa!..

    http://www.ketezeregy.hu/oltas/olteutab.html

  38. 37: Neked a 1,25 millió gyerek a „small sample size”?
    Vagy a „tiny effect”-et akarod ráhúzni a kutatásra, aminek az eredménye épp arról szól, hogy nincs kapcsolat az oltás és az autizmus között?
    Vagy van valami konkrét módszertani kifogásod ez ellen a kutatás ellen?
    Ne csak egy általános izét dobj be, hogy vannak olyan olyan eredmények, amik nem állják meg a helyüket, hanem mutass rá, hogy konkrétan mivel van problémád.
    Mellesleg ezer más kutatás is megerősíti, hogy nincs kapcsolat az oltások és az autizmus között. Itt találhatsz egy halom ilyenre hivatkozást: http://en.wikipedia.org/wiki/Causes_of_autism#Vaccines

  39. 40:
    Ha belinkelsz valamit, amivel senki se ért egyet, már maga a belinkelés „nyakaskodásnak” számít. És emlékeim szerint elég sok olyasmit linkeltél be, amivel (például) én nem értettem egyet. Ezt a jogodat természetesen nem kívánom csorbítani, de viszont kiállok az én jogom mellett, hogy alkalmazzam a „nyakaskodás” megállapítását. 😉

  40. Kedves Tibor bá’ , neked mindenhez van jogod itt a saját blogodban, elismerem. Az viszont, hogy kinek tetszik vagy kinek nem amit belinkeltem azt te nem tudhatod. Nem mindenki teszi szóvá azt, ami elgondolkodtatja egy elolvasott, vagy megnézett cikken, mert nem hülye, hogy kiprovokálja a te haragodat. Gondolod, hogy én nem tudom mivel értesz egyet és mivel nem? Valami csak megmaradt rólad az emlékezetemben, hiszen évek óta olvaslak és a könyveidet is ismerem.

  41. Ada!

    Tényleg nem érdemes emiatt egyetlen percig is idegesíteni magadat. Csináljon mindenki azt a gyerekével, unokájával amit a szülői felelősségtudata diktál neki, mert helyette senki sem vállal felelősséget. Meg van a módja annak, hogy kikerüld az erőszakot, csak egy kicsit költségesebb, mint ha rábízod az államra. Mi ezt tettük.

    A táblázatot nem ismertem, de holnapig lehetne sorolni a cikkeket azoktól, akiket nem a gyógyszergyárak fizetnek, sőt …

  42. 44: Jó anyag, de az oltáselleneseket csak az győzi meg, ha meghal a gyerekük valami olyan betegségben, ami megelőzhető lett volna védőoltással. Persze ilyet senkinek nem kívánok. Amíg nincsenek túl sokan, társadalmi szinten működik szerencsére a ‘nyájvédettség’ és élvezik a védőoltás hasznát, miközben nem vállalnak részt a kockázatából (x ezer védőoltásnál lehet néhány eset).

  43. 44.
    Öreg te aztán keresed a kákán a csomót!
    Akkor ezek szerint, ha az ország a Trinon előtti területeivel lenne egyenlő, akkor most be kellene oltani fél Romániát, Szlovákiát, Ausztria egy részét, a szerbek és ukránok magyarok lakta területeinek lakosait! De így nem kell, s most megúszták, hogy nem ide tartoznak!….Ejnye-ejnye!
    A fene ezekbe a járványokba mindegyik megáll a határokon, ez a gaz külföldi pedig ezt figyelembe sem veszi, ha itt járvány van! Unió ide, – Unió-oda!…Sopron ide- Eisenstadt oda!
    Feljebb a világ legnagyobb tudásával felvértezve magabiztosan jelentetted ki csípőből „hogy ne olyanoknak az írásait olvasd, akik elferdítik, amit mások mondanak… ” Mikor ugyan ezt csinálod pajtás!
    Védöoltás.blog? Erre hivatkozol? Ne röhögtess már ki! Érdekes lenne, ha a gyógyszerlobbi egyik szócsöve elzavarna a gyógynövénypatikába „B” vitaminért, mert idegkorságban szenvedsz!…
    Semmivel sem hitelesebb ez a link, mint a többi, ezt is írta valaki, semmivel sincs alátámasztva, miközben mindenki tudja, hogy ma a világon kiadott, vagy inkább „piacra ” kerülő „vegyszerek”- és nem gyógyszerek- mellékhatásairól, egy „passzus” marad a gyógyszer/vegyszer/gyártóknál, egy papiros az orvosé, és egy pedig neked van becsomagolva a dobozba a lightesebb” mellékhatásokról, csak hogy izgulhass!..
    Ha ezt amit állítasz itt a legnagyobb magabiztossággal- megint csak olvastad természetesen valami hiteles szaklapból hogy az autizmusnak semmi köze a gyógyszerekhez, – a Rokolya barátom, akik vért izzadnak emiatt nap mint nap, téged bronzba öntve lebetonozna a házad udvarán! Ebben biztos lehetsz! De ezernyi példa akad rá a neten bontakozz ki! Jaa! Hogy nem természetes forrás!..
    Megdöbbentő, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni, amiket firkálsz itt, mint egy magabiztos professzor!
    A gyógyszer lobbi nem fogja neked azt mondani, hogy egyél „C” vitamint attól nem betegszel meg! Miközben Pauling Nobel díjas tudós napi 18 gramm, de Szentgyörgyi is akinek volt némíly köze hozzá 8 grammot „evett” naponta miközben ezek a tömeggyilkosok 60 mg-ben határozták meg a napi adagot!…!
    Mint ahogyan a belinkelt írás is egy hülyeség, tehát ” ne olyanoknak az írásait olvasd, akik elferdítik, amit mások mondanak”… „Vagy már tapasztalták!
    A gyógyszer /vegyszer/ mellékhatások, ezen belül az oltások következtében bekövetkező halálok a negyedik a világon Lenkei doktor után szabadon! Hívd föl telefonon, aztán állj le vele le vitázni bizonyára az arcodra fagyasztja a „tudást” .
    Három gyermekem van, s ma már mind felnőtt.
    Viszont soha, – még egyszer mondom soha! – nem kaptak még egyetlen egy szem tablettát az életben, legyen az lázcsillapító, vagy pedig antibiotikum! És erre büszke vagyok! Pedig kettő már a harminchoz van közelebb, mint a húszhoz!
    Voltak betegek, mivel „emberből” vannak ők is. Csak kevesebbet, és mindig ők voltak az utolsók, akik netán kihullottak emiatt az osztályból!
    Viszont az iskola éveik alatt vagy két centi vastag vényt gyűjtöttem össze, mert nem váltottam ki soha, hogy mérgezzem őket, hanem mással helyettesítettük!
    Akkor most kinek is van igaza öreg? Nekem, vagy az orvosnak, aki mikor visszavittem valamikor a gyerekeimet mosolyogva állapította meg, hogy : nagyon szép apuka, de azért a biztonság kedvéért még egy-két napi szedje a gyógyszert a kisgyerek Ha?
    Miről lafatyolsz itt te igen bölcs ember „lepisszentve” mindig a másik embert a hitelességre hivatkozva mikor nem látsz ki a gőgtől, és a frusztráltságtól, csak hogy napi endorfin adagként jó perceket szerezhess magadnak !..
    Csak azért hogy mondjál valamit felesleges!
    No! Lehet okoskodni akkor ezért is, meg a terjedelem miatt is!

  44. Ha szabad hozzászólnom – 😀 neked nem szabad Jövőnk!!! -, akkor engedtessék meg nekem – az amúgy kicsit off topicá vált – Dél Kínai Tenger lágy hullámain ringatózó közös skúnerünkön megjegyeznem, hogy jó ez a folyamtos egymás szapulása, de ott előttünk zátony van, meg amúgy is egy durva vihar közeleg és éppen belesodródunk, miközben… 🙂 miért bántjuk folyton egymást?!

    Kérdezhetek mindenkitől valamit, kicsit hajazva az oltás körüli vitára, amibe nem szándékozom állást foglalni, mert nem értek hozzá, de magam is tanácstalan vagyok sokszor és erről sincs sehol konkrét válasz, szóval a kérdés?

    Milyen betegségben szenvednek az alábbi páciensek (lehetne 1 páciens is két különböző időpontban végzett HIV teszttel, első a + és utána egy -)?

    1. Méhnyakrák és HIV+?

    2. Méhnyakrák és HIV-?

    Milyen betegségben szenved az alábbi páciens?

    3. Afrikai, sovány (10% súlyveszteség a normális testsúlyhozképest), krónikus hasmenés 1 hónapja, láz 1 hónapja

    Válaszolok:
    1. AIDS-es, elsődleges kezelés az AIDS ellen, másodlagos kezelés a méhnyakrák ellen. Jó eséllyel meghal.
    2. Méhnyakrákban.
    3. AIDS-es, elsődleges kezelés az AIDS ellen, hamarabb meghal, mint az első, mert az AZT tartalom az antivirulens gyógyszerben magasabb lesz.

    Továbbá javaslom megtekinteni a BASF vegyikonszern hivatalos adatait, hogy melyik műtrágyája és vegyianyaga, hová mehet… segítek: némethonba (EU-ba) elég kevés, Afrikába mind. (Beszéltem a BASF egy nyugdíjazott vegyészmérnökével, aki vezetője volt egy projektnek… hogy miért csicsergett nekem, az máig rejtély számomra, talán 😀 szimpatikus voltam neki.) Jelzem: NEM ÉRTEK se a műtrágyához, se a permetezésre használt vegyianyagokhoz. Ahhoz viszont igen, hogy nem javallott otthon rovarirtó sprékkel fújkálni vagy konektorba dugdosni a rovarölő szereket párologtató cuccokat. Egyes darzsirtók 2 másodperc alatt okoznak idegbénulást egy lódarázsnak, a novicsok-5 vegyi fegyver 5 másodperc alatt öl és a dobogó legfelső fokán áll, messze megelőzve a híres-hírhedt VX ágenst.

    Ennyi az észrevételem. Mind egy hajóban csücsülünk, ne bántsuk egymást. 🙂

  45. 48 – Ada:
    Számodra kötelező olvasmány a fekete himlő és a Salk vakcina története.

  46. Ráharapok… 😀

    Fekete himlő, alias POX: variola vera vírus… a „legó” vírus.

    Játszott vele anno a Vektor (szovjet Biopreparat konszern része)… POX + VEE (venezuelai ló-agyhártyagyulladás) = VEE-POX, légúton terjed… mosoly, vot eta kraszivaja, prikraszno. POX + ZEBOV (ma zairei Ebola) = EBOLA-POX, légúton terjedő Ebola… bozse moj…

    Ugyanezt megtette az USA is. Tibor bá’ ne bánts… jobb lesz a google találatod a hsz-től.
    Ne bántsuk egymást! És ne bántsuk Adát!

  47. 50.
    A történeteket ismerem! Meg a számadatokat is!
    De attól, hogy a német lakosoknak, netán a kormány tagjainak is kötelezővé teszed ugyan ezt, vagy kötelezővé teszed a példa okán az osztrák kormány tagjainak, még nem fogják emiatt meggondolni magukat, s harminc ennyihány fajta, tartósítószerektől csicsogó szérummal telespriccelni a lakosokat! Amelyek ma csak (!) ajánlottak velünk ellentétben. Pedig mára elég szépen kifeketedtek, ahol felüthetné a fejét bármi ha erre gondoltál!
    Eltérünk a témától!…Tényleg nincsen értelme az egésznek. Érvek ellenérvek!

  48. 48: Ada, hát stílusod, az van… 😉

    Viszont: „az oltások következtében bekövetkező halálok a negyedik a világon”
    Az előbb láttuk, hogy oltás nagyhatalom vagyunk. Ha minden 4. beoltott meghal közülünk, annak azért erősen nyoma lenne itthon. Szerintem. Bár, az igazat megvallva, úgy tudom, valójában minden beoltott meghal… valamikor… 🙂
    Ami a gyerekeidet illeti: az tényleg működik, hogy ha körülötted mindenki be van oltva, akkor egyszerűen nincs olyan a környezetedben, aki megfertőzzön, akitől komoly, halálos betegséget kapj, – persze olyat, ami ellen van oltás- , vagy kapjon a gyereked. Nem halálos fertőző betegségből meg jobbára tényleg fel lehet gyógyulni orvos nélkül is, mert az immunrendszer azért doki nélkül is működik.

  49. Tibor bá, légyszi nézz rá a moderációra…

  50. 48:
    „Feljebb a világ legnagyobb tudásával felvértezve magabiztosan jelentetted ki csípőből “hogy ne olyanoknak az írásait olvasd, akik elferdítik, amit mások mondanak… ” Mikor ugyan ezt csinálod pajtás!”
    Már bocs, de ahol a reprodukció helyett deprodukció szerepel egy állítólagos idézetben, nálam az a ferdítés. Én hol is csináltam ilyet? Kérlek mutass rá konkrétan!
    „Védöoltás.blog? Erre hivatkozol?”
    Igen. Itt ugyanis szépen meg vannak adva a források, ami alapján állít dolgokat, pl hogy honnan veszi az egyes országokban regisztrált megbetegedések számát.
    „Ne röhögtess már ki!”
    Nem szükséges, kiröhögteted te magadat…
    „Semmivel sem hitelesebb ez a link, mint a többi, ezt is írta valaki, semmivel sincs alátámasztva”
    Csak egy halom tanulmánnyal és adatokkal.
    „az autizmusnak semmi köze a gyógyszerekhez, – a Rokolya barátom, akik vért izzadnak emiatt nap mint nap, téged bronzba öntve lebetonozna a házad udvarán”
    Aha, és attól akkor igaza lenne, és keletkezne oksági kapcsolat a gyereke autizmusa és a védőoltás között? Ha meg én betonozom be őt bronzba öntve, akkor bizonyítom, hogy nincs oksági viszony?
    „Megdöbbentő, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni, amiket firkálsz itt, mint egy magabiztos professzor!”
    Elsőként te állítottad nagy magabiztossággal, hogy a védőoltás okozta a gyereknél az autizmust. Neked lehet állításokat tenni igazolások nélkül, másoknak meg igazolások tömkelegével se?
    „ezek a tömeggyilkosok 60 mg-ben határozták meg a napi adagot”
    Speciel az OÉTI 90 mg-ot ír ajánlott napi mennyiségnek (dohányosoknak, betegeknek, sportolóknak és várandós nőknek többet ajánlanak), ami épp 50%-kal több, mint amit te itt írsz.
    De senki se zár börtönbe, ha ennél akár lényegesen többet veszel magadhoz, a felesleget úgyis szépen kipisiled. Ha már Lenkeit felhoztad, akkor ő speciel jó drágán adja a vitaminjait, ugyanakkora dózisokat sokkal olcsóbban is vehetsz. Ja, de az nem lobbi, hogy a saját drága vitaminjából jó soknak a fogyasztását ajánlja…
    „Viszont soha, – még egyszer mondom soha! – nem kaptak még egyetlen egy szem tablettát az életben, legyen az lázcsillapító, vagy pedig antibiotikum!”
    És vitamintablettát se? 😉 A vitamintablettákat általában ugyanazok a cégek gyártják, akik a gyógyszereket…
    „Akkor most kinek is van igaza öreg?”
    Nem vagyok öreg. Mellesleg én se vagyok beteges típus, ha néha beteg vagyok, akkor viszont veszek be ezt-azt, ha szükségesnek érzem, de nem rohanok egy megfázással egyből az orvoshoz. Ettől most igazam lett? (Vagy anyukámnak lett igaza, hogy adott néha gyógyszert?)

  51. Szétoffolni egy témát és összeugrasztani a csapatot…
    Nyugi mindenkinek.

    Egyből OFF! ;D
    Akad egy-két orvos a családban, így mesélek két abszolúte nem releváns dolgot a Dél-Kínai Tengerrel kapcsolatban – az egyiket Tőlük hallottam, a másikkal pedig egyet értenek:
    1. Minden új gyógyszeripari felfedezés szinte csak véletlen, az esetek 99,99%-ban egészen más után kutatnak, miközben mellékhatásként találnak valamit, ami egészen jól használható valami tök más területen. Ez nem csak Viagra-legend, hanem szinte az összes gyógyszeré.
    2. Új gyógyszereket fél évente dobnak piacra, miközben kimarad minden olyan kísérleti fázis, ami pont arra lenne hivatott, hogy huzamosabb időn keresztül monitorozza a „próba babákat”.
    Hamarabb szűnik meg egy termék gyártása, mint ahogy a közvetett mellékhatások egyáltalán jelentkeznének. Vakon repülünk, de ha fáj a segged vagy menstruál a füled, akkor azonnal van rá pirula és menten kisüt a nap.

    ON:
    Dél-kínai tenger:
    Pepitában ugyanaz a helyzet, mint Kelet-Európában, tök mindegy ki mit hazudik. A dél-kelet ázsiai régióban a kínai katona erő (sűrűségeloszlás) messze az USA felett van, ott nem tud az USA katonai fölényt produkálni.
    Ugyanígy Európa keleti felén: az USA nem tud akkora erőt koncentrálni az oroszok nyugati határaihoz, ami pariban lenne a régióban koncentrált orosz katonai erővel.
    Az USA globális szinten katonai fölényben van, de mihelyt ezt regionális győzelemre kellene váltania adott régióban, konyec filma.

    Utóirat: A stílus maga az ember. Ezen mindenki elgondolkodhat, de nem ártana gyakorolni az elfogadást, legalább itt. Ha itt sem megy, akkor a fajunknak tényleg annyi lesz.

  52. Újabb fejlemény: Románia megtámadná Transznisztriát…(Index) Csak kiharcolja valaki azt a bizonyos NATO-Orosz összecsapást…. Szerintem mindegyik nagyhatalom a háborús ürügyet várja.

  53. 53.
    Observer.
    Elolvastam az írásodat, ezek után úgy döntöttem befejezem!
    Azonban még utoljára annyit!
    Azt írtam : A gyógyszer /vegyszer /mellékhatások ezen belül…”
    A gyógyszer szintetikus anyag, /vegyszer/ az oltás is ugyan az, csak folyékony állapotban, gyorsabban felszívódik!
    ” Ha minden 4. beoltott meghal közülünk, annak azért erősen nyoma lenne itthon.”
    Van is! Kint fekszenek a temetőben! Minden negyedik ott van…
    ” Ami a gyerekeidet illeti: az tényleg működik, hogy ha körülötted mindenki be van oltva, akkor egyszerűen nincs olyan a környezetedben, aki megfertőzzön, akitől komoly, halálos betegséget kapj,,, ”
    Nem ezen van a hangsúly! Hanem azon, hogy ez a mennyiség nem hogy segít, hanem padlóra teszi az immunrendszert! Most hagyjuk a drogot alkoholt stresszt!
    A sok oltás, s antibiotikum ellenére Európában mi vagyunk a legbetegebb nemzet! Minden téren vezetjük a statisztikákat! Évente egy városnyi magyar tűnik el a nyilvántartásból!
    A mai magyar suttyók gizdák, több mint a fele impotens, ezen belül meddő!
    Akiknek viszont félni kellene, köszönik szépen jól vannak. Gondolok mindazokra Európa más országaiban, akiknek csak ajánlják, s nem kötelezik őket ennek az elképesztő mennyiségű vegyi anyagnak a felvételére se! Meg másra se.
    ” Nem halálos fertőző betegségből meg jobbára tényleg fel lehet gyógyulni orvos nélkül is, mert az immunrendszer azért doki nélkül is működik. ”
    Csak nagy mennyiségű vitamin, és ásványi anyag kombinációjával. Az immunrendszert támogatni kell az építő köveivel.
    A műtrágyázás 1966-hoz képest mára öt százalékra redukálta az élelmiszer vitamin, és ásványi anyag tartalmát! Ezért muszáj pótolni nagy mennyiségben hogy ne zuhanjon össze a rendszer, aminek hiánya, alapja a remek hazai statisztikának..

  54. Elnézést fiúk, ma egy kicsit el voltam foglalva.
    Avatar – Ada vita:
    Teljesen egyértelmű, hogy Ada álláspontja tarthatatlan, tudománytalan, mondhatnám butaság. Olyan mértékben az, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Ha egyes vakcinákkal volt probléma a múltban, az a bennük lévő immunrendszer beindító szerves higany vegyület miatt volt.

  55. 57, Dan: Mi meg az oroszokkal karöltve visszafoglalhatnánk Erdélyt (mondjuk legalább azt a részét, amit a bécsi döntések nekünk ítéltek).
    Sajnos a románok ennyire nem hülyék.

    58, Ada: Nem akarlak meggyőzni semmiről /nem is tudnálak, úgy érzem/, de valóban sok minden másképp van, mint ahogy gondolod. Inkább csak figyelmeztetni szeretnélek, ha elblicceltétek valahogy a gyerekeid védőoltásait, akkor ezeket a betegségeket felnőtt korban is bármikor elkaphatják, főleg, ha külföldre mennek.
    Ami a műtrágyát illeti – az ásványi anyag tartalom nem azért kevesebb, mert műtrágyázunk, hanem azért, mert sokszorosára nőttek a termésátlagok és így fajlagosan lett kevesebb a mikroelemek mennyisége, egységnyi terményben /ennek persze valóban az egyik okozója a műtrágyázás, de az újabb fajták, öntözés stb. szintén belejátszik/. A nagy termésmennyiség fontosabb /jobban megéri a gazdálkodóknak/, mint a termény ilyen jellegű minősége. Hát végül is, kapitalizmus van.

  56. 57:
    „Románia katonai támadást fontolgat Moldova szakadár területe, Transznisztria ellen – írja a Krónika Online az orosz Zvezda TV-re hivatkozva. Az orosz védelmi minisztérium csatornáján szerdán egy elemző beszélt arról, hogy Románia komolyan gondolkodik, hogy megtámadja a világ egyetlen országa által sem elismert, Dnyeszter menti szakadár köztársaságot.”

    http://index.hu/kulfold/2015/06/04/romania_megtamadna_transznisztriat_egy_orosz_teve_szerint/

    Vajon hiteles-e a forrás?

  57. Azért kezdenek a lapok terítésre kerülni. Nem lesz ez jó gyerekek, ebből Európa megint úgy fog kijönni, int a feláldozható gyalog, a két nagy atomhatalom közötti sakkjátszmában.

    Washington szárazföldi rakétákat telepítene Európába
    Az amerikai kormány egy sor agresszív válaszintézkedést mérlegel amiatt, hogy Oroszország állítólag megsértette a hidegháború idején megkötött egyik nukleáris megállapodásukat. Egyebek között azt mérlegeli, hogy rakétákat telepítsen az európai szárazföldre, amelyek megelőző csapást mérhetnének orosz fegyverekre – írta csütörtökön az AP amerikai hírügynökség Pentagon-tisztségviselők korábbi kongresszusi meghallgatására hivatkozva.
    http://www.atv.hu/kulfold/20150605-washington-szarazfoldi-raketakat-telepitene-europaba

  58. Dan

    „Szerintem mindegyik nagyhatalom a háborús ürügyet várja.”

    Csak az USA… Az oroszoknak meg Kínának még kellene vagy 10 év, hogy bátran kezdeményezzenek…
    Addig max annyit tudnak elérni, hogy aki megtámadja őket annak elmenjen a kedve.
    Szóval egyedül az USA piszkál kisebb országokat, hátha be tudja őket ugratni…

  59. Hogy nem látják nálunk, hogy Usának a célja az, hogy tönkretegye Európát? Lavrovval készült egy interjú, amelyben az újságírók arról faggatták, hogy milyen háttéralku született Szocsiban. Azt mondta, hogy egyedül Szíriával kapcsolatban nem sikerült kompromisszumot elérni, mert az „amerikai fél valamiféle megszállottságot mutat az Asszád-kormány eltávolításával kapcsolatban.”

    A virginiai szenátor Richard H. Black ezt írta: „ha Damaszkusz elesik, az a közeljövőben Európa végét jelentené.”

    Már a francia külügyminiszter, Laurent Fabius száját is ilyen mondatok hagyták el a párizsi konferencián, hogy az európai országok erőtlenek az Iszlám Állam elleni harcban, emiatt szükségessé vált, hogy az Európai Unió Oroszországtól kérjen katonai segítséget. Szerinte Moszkvának is katonai segítséget kellene biztosítania a szíriai helyzet rendezésére, ellenkező esetben az európai országok nem tudnak felülkerekedni az Iszlám Államon, és Damaszkuszban a terroristák hatalomra juthatnak.

    Az pedig tudjuk mit fog jelenteni ránk nézve. Annál még az atomháború is jobb, mint hogy ezek a bekábítószerezett barbárok ránk törjenek.

    Milyen alapon várják el az oroszoktól, hogy segítsenek az amerikaiak által ránkszabadított és azóta is pénzelt és fegyverrel, harci tevékenységgel segített terroristák megfékezésére a saját katonái élete árán, miközben az EU itt nyüglődik a szankciókkal. Normálisak ezek ott Brüsszelben? Miközben az EU export tevékenysége 10 százalékkal csökkent, addig Amerikáé 7 százalékkal nőtt…

    Mit műveltek Líbiával? Lebombázták USA felkérésére és most csodálkoznak, hogy nincs aki feltartóztassa a menekültáradatot. Brüsszelben már most az iszlám lakosság 40 %-ot tesz ki és a születő csecsemőknek adott leggyakoribb keresztnév a Mohamed.
    Az ISIS-ben rengeteg olyan fiatal harcol, aki Európában született. Ez egy olyan vallás, amelynek a követői soha életben nem fognak belesimulni a nyugati kultúrába, meg is mondják. Sőt, egyre jobban gyűlölik a fehéreket.

    Azok, akiknek valahogy sikerül partot érni és most ott bolyonganak Olaszország utcáin és végigélték, ahogy a menekülés közben a fehér ember mindent elkövet ellenük, csakhogy belefulladjanak a tengerbe, ezt soha, de soha nem fogja elfelejteni nekünk.

    És mit tesz Merkel? Megy segget nyalni az amerikai marionett bábuhoz. Már a nem túl szabad német sajtó is kezdi megelégelni a szolgalelkűségét. Eközben nálunk az emberek nagy része azon van felháborodva, hogy miért nem utáljuk eléggé az orosz „agresszorokat”. Hogy lehet a történésekből ilyen következtetéseket levonni?

    http://transform.hu/index.php/elemzesek/43-elemzesek-kulfold/781-globalizacio-es-migracio

  60. Ugye emlékeztek, amikor azt írtam, hogy a menekült kérdésben értek először egyet Orbánnal. — Az más lapra tartozik, hogy Orbán az összelopott vagyont félti az Iszlámtól, nem a népet akarja megvédeni.

  61. Kyra: emelem kalapom! Nagyon jól látod a helyzetet és foglaltad össze ezt a hsz-ben.

    (Az IS-féle káosznál még az atomháború is jobb… az IS féle káosz töredéke annak, amit egy „durva” (=Európa feletti nagy kiterjedésű HEMP-el!) atomháború okozna, DE ha arra még az IS emberkéi is – megérkezvén Európába, mert megérkeznek majd – rátesznek egy lapáttal, az valóban elképzelhetetlen káoszt okoz majd. Szíria esete már igen aggasztó sakklépés volt, az IS várható volt, Ukrajna viszont meglepő (koraisága miatt). A „Dél-Kínai tenger” helyzet nem vártlan, lévén ma még Kína nem erősebb atomhatalom az USA-nál. Ma! 2020-ban erősebb lesz. De az oroszok már ma is erősebbek – ellentmondva valamelyik hozzászólónak – és igazán az a meglepő, hogy az oroszok még nem lőttek /ennek oka nagyon összetett és hosszú lenne kifejteni/. Mindenesetre az, hogy az USA „katonailag fejlettebb” nem állja meg a helyét, se nem az nukleáris fegyverek terén és főleg nem lesz az 2020 körül, se nem konvencionális fegyverek terén, csupán azért tűnik annak, mert támadó doktrínája szerinti a hadereje, míg az orosz védelmi; és amit mindenki mindig elfelejt nukleáris hatalomnál a kettő, azaz a konvencionális és a nukleáris együtt elemezendő.)

  62. Jövőnk

    „és igazán az a meglepő, hogy az oroszok még nem lőttek”

    Szerintem nem meglepő, hanemnagyon is jellemző a politikájukra.
    Ők is tudják, hogy az USA bele akarja provokálni őket egy háborúba, amit minnél előbb kezdenek el, annál nagyobb eséllyel nyernek meg…
    EZÉRT húzzák az oroszok, mert az esélyeik az idővel nőlnek.
    És az USA pedig EZÉRT fog egyre aggresszívabban provokálni.
    És itt lesz az EU szerepe egyre fontosabb, hogy hova áll a provokációk során…
    Jobb lenne a későbbi győztesekkel lenni…
    De ha már most letenné a garast az eurázsiai szövetség mellett, akkor lehet, hogy az USA is kissebb mellényt venne fel.

  63. Jövőnk!

    Ebben, amit írtál talán volna egy kis vigasztaló, de a mi ellenségeink itt vannak velünk! A politikusaink. Felfoghatatlan számomra az, hogy én a kis porszem látom, (legalábbis, ha tényleg nem csak az udvariasság mondatta veled, hogy szerinted is helyesen vontam le a konzekvenciákat…) hogy teszik tönkre Európát szolgalelkűségből és ők, valamint azok akik a munkatársaik és állítólag Európát képviselik, ők nem látják. Talán megfenyegetik őket, hogy megölik? Hogy lehet az, hogy egy Merkel, akinek a lelkén 507 millió európai fehér ember élete szárad majd, képes legyen elárulni őket?

    Remélem, hogy amikor az ISIS átlépi a görög határt az amerikai páncélautóikkal, amelyeket szép sorban állítva készítettek oda nekik Szíriában a minap – mert a katonák gyalog menekültek (komolyan!) – akkor majd végre leesik nekik, hogy valamit tenni is kéne.

    Tibor bá’

    Teljesen igazad volt abban, hogy a bevándorlókról/menekültekről mondtál. Állítólag 28000 menekültet osztanak szét és abból mi kapunk ezret. Na de milyen alapon? Mi mentünk bombázni Líbiát? Egyáltalán megkérdezték a magyar pártok brüsszeli képviselőit?

    Állítólag még a norvégok is leálltak a bombázással, lehet, hogy ezért is kapták azt a fura „terrorista támadást” büntetésül a saját hazájukban állomásozó gládiótól…Csak hogy tudják ki az úr a háznál.

    Én úgy hittem, hogy jobb lenne a világ, ha ugyanannyi női politikus lenne, mint amennyi férfi, de a mi Angélánk rácáfolt erre. Gyávább, mint a férfiak. 😀
    Pedig ő maga mondta Davosban, hogy valami nagy gond van a saját hazájában is, mert az elkövetkező 15 év folyamán Németországban 6 millió fővel fog csökkenni a munkaképes korosztály létszáma. És történik mindez az idegenek inváziója ellenére!

    Arról már nem is mert egy szót sem szólni, hogy hány százaléka lesz a maradéknak a muzulmán… Mert az már rasszizmus lenne.

    Itt csodás grafikonok vannak a büszke nyugati, liberális demokráciák buzi-kultusz népszerűsítő „sikeres” társadalompolitikájának következményeiről. A muzulmán asszonyok szülik és nevelik a gyerekeket, a német nők meg lelkesen tapsolnak a leszbik és a homokosok felvonulásán.
    http://www.telegraph.co.uk/finance/economics/11644660/Germany-dominance-over-as-demographic-crunch-worsens.html
    Mindeközben a muszlim fiatalok undorodva nézik őket és egy csepp lelkiismeret furdalás nélkül fogják elvágni a torkukat. Ők nem liberálisok és szerintük az ilyenek betegek, megváltás nekik a halál. Ne érts félre, nem én gondolkodom így, hanem ők.

  64. Kyra,

    „egy Merkel, akinek a lelkén 507 millió európai fehér ember élete szárad majd, ”

    Nem teljesen világos, hogy Merkel mit akar, de vannak jelek…
    Szerintem akkor, amikor Hollande-al elment Putyinhoz az USA háta mögött és megkötötte a békét, az valamit sejtet.
    De azt se hagyd számításon kívül, hogy az USA 50 000 katonát állomásoztat Németországban, és ezerrel hallgat le minden beszélgetést, szóval nem könnyű kiugrani az USA szorításából.
    Nekem van egy olyan érzésem, és ezt néhány német ismerős is alátámasztja, hogy a németek szeretnének már megszabadulni az USA-tól, de azok már rákszerűen körbehálózták…
    Plusz, ha Merkel látványosan megy szembe az USA-val, seper c alatt lecserélik, egy lelkesebb szolgára…

    Szóval a világ sorsa nagyban függ attól, hogy a németek mennyire tudnak levállni az USA-ról.

  65. Attila (PV)

    Igen, teljesen igazad van, és – főleg mások számára – nagyon jól összefoglaltad. Csak egy aprósággal egészíteném ki: rakétavédelmi program (még ha szar is). Mert az %-ot le fog szedni. Most még nem állt fel. De hamarosan igen. Igaz addigra az oroszok + kínaiak (+ indiaiak) messze erősebbek lesznek mint most, az USA meg kábé azonos szinten lesz. Én ennek tükrében írtam, amit. Ezek nélkül abszolúte igazad van a fenti állításommal kapcsolatban.

  66. Kyra nem udvariasságból írtam. Udvarias ember vagyok, de dícsérni akkor szoktam, amikor azt komolyan is gondolom.
    Kyra, egy apró hibát követsz el… saját magadból kiindulva próbálod megérteni, mondjuk egy Merkel gondolkodásmódját. Ez nem fog sikerülni. FŐLEG nem a háttérhatalom emberei esetében. Ezt a hibát rengetegen elkövetik.
    Amúgy az IS (páncélautói) itt SOHA nem fognak megjelenni, mert 1.) nem küldi ide őket a megbízó, legfeljebb pár európait robbantgatni és izzítani az iszlám ellenességet illetve fenntartani a terrorparát, 2.) szarrá lőnék már a török határon az összeset, ha akarnák. Én arra céloztam, hogy ha egy atomháború után még ezek a szubhumán zsoldosok is idekolbászolnak, akkor még nagyobb lesz a gebasz.

    És Kyra, nem látnak azok semmit… mert segghülyék, és ezt komolyan mondom és mert nem is akarják. Ha katasztrófavédelmi és honvédségi szakemberek úgy néznek rám (!!!), az amúgy elvileg Átlag Bélára, mint egy tanárra, akkor qurva nagy bajok vannak. És ez nem csak kishazánkban van így.

  67. Kyra.

    „és szerintük az ilyenek betegek, megváltás nekik a halál. ”

    Hmmmm…

    Tudod… az ember elgondolkodik, hogy akkor végülis KIK a mi legnagyobb ellenségeink ?
    A liberálisok akik a nyakunkra hozzák a muzulmánokat, vagy a muzulmánok, akiket a liberálisak hangolnak ellenünk a buzikultúrával?

    Mert akit érdekel, az megnézi a muzulmás álláspontot is.
    Nekem van alkalmam „értelmes” muzulmánokkal elbeszélgetni, és azok szerint NEM a keresztényekkel van a baj, hanem az istentelen liberalistákkal, akik minden kultúrát szétrothasztanak.
    A muzulmánok prófétaként tisztelik Jézust, és elfogadják a keresztényeket, amíg azok nem térítenek.

    Persze a „muzulmánok” alatt azt a 95%-ot kell érteni, aki emberi módon kíván élni és gyakorolni a vallását.
    A többi, akit az USA meg Izrael radikalizált, az egy olyan kategória, akiet az átlag muzulmán elutasít.

    Ne felejtsük el, hogy a Muszlim Tesvériség nevű szervezet 16 éve még MINDEN mzulmán országban be volt tiltva, és azért tűrte meg őket Afganisztán, mert egy halom pénzt hoztak…

    EBBŐL kell kiindulni és tudni kell hogy KIK a valódi ellenségeink, és ne higgyük hogy azok, akiet a globális hatalom a képünkbe tol….

  68. Mielőtt az Iszlám Állam Európa ellen fordul, Izraelt semmisítené meg, és akkor lesznek lesöpörve a Közel kelt térképéről. Tőlük félnünk egyáltalán nem kell.—
    Merkel és társai a hatalomhoz ragaszkodnak, és ez csak így lehetséges. Hogy hol fogják leélni öreg napjaikat, az már le van rendezve – gondolom ÚJ Zéland, Csille, Észak Alaszka, stb. jöhet számításba.

  69. Kikre gondolsz Tibor bá, amikor azt mondod, hogy „hol fogják leélni öreg napjaikat, az már le van rendezve” Merkelékre vagy az izraeliekre?

  70. Jövőnk!

    Vettem a lapot és igazad van abban (is), hogy nem helyes egy politikus cselekedeteit úgy megítélni, mint egy normális emberét… 😀

    Attila!

    Muzulmánt nem ismerek személyesen, talán izraelitát is csak egyet, mert nemigen szokás mifelénk lekáderezni az ismerősöket. Zsinagóga nincs, így még csak sejtésem sincs. Az egyetlen ismerősöm az, akivel 8 éven keresztül jártam egy iskolába és ráadásul barátok is voltunk – legalábbis azt hittem. Aztán amikor egy apró kéréssel hozzáfordultam, durván visszautasított. Annyi volt a kérés, hogy a kisfiamat vihessem abba az óvodába, ami a közelben volt, épp ott, ahol ő volt a vezető óvónő. Semmi oka nem volt az arrogáns visszautasításra. Aztán másnap úgy tett, mosolygott, udvariaskodott mintha mi sem történt volna. Ezt soha nem tapasztaltam a magamfajtánál. Aztán elolvastam a Talmudot – nem a teljeset, mert időközben felfordult a gyomrom – és már értettem is. Pedig 4 lánytestvér volt a családban és ahogy én visszaemlékszem, soha senki nem bántotta őket, nem volt miért bosszút állni.

    A muzulmán is bosszúálló nép, hiába tagadják, mert csak létezik az a tanítás a Koránban, amit kicsi gyerek koruktól mormoltatnak velük a tanítóik. Csak mi keresztények vagyunk az egyetlen birka népség, bennünket nyugodtan ki lehet irtani, mert nekünk azt tanították: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, mint ezeket a szerencsétlen kenyai egyetemistákat: http://canadahun.com/attachments/kenyai-m%C3%A9sz%C3%A1rl%C3%A1s1-620×350-jpg.1350963/

  71. Pzuj!

    Csak megjegyzem, hogy én személy szerint csak akkor drukkolok az oroszoknak, ha úgy érzem, hogy nincs egyensúly. Blöffölnek és propagandát vetnek be mindkét oldalon, de az oroszok nem TTIP-pel akarják rabszolgává tenni az európaiakat, nem szórakoznak a gázvezetékkel, hogy Európa rákényszerüljön az ő horvátországi kikötőbe szállított palagázára és az oroszok nem bombázták le Ukrajnát, hogy idetolják a nyakunkba a menekülteket.

    Nem tudom, hogy te Európában élsz-e, de ha igen, akkor nem tudlak megérteni, sajnos. Miért jók neked az Egyesült Államok akciói? Jó neked, hogy csökkent a kereskedelem, miközben Amerika és Oroszország közt nőtt? És ez nem propaganda, hanem már megtörtént. Nekem nem rokonaim sem az oroszok, sem az amerikaiak. Én magunkért aggódom, nem másokért.

  72. Montezuma:
    ” Akkor New Yorktól Los Angelesig minden város elsődleges atomcélpont és frontvonal.
    Kína valóban kibír akár 100 millió halottat is, az USA a töredékét sem. Az orosz lakosság nagy része szintén bírja a nélkülözést, ráadásul hatalmas lakatlan területeik vannak, amelyek nem számítanak nukleáris célpontnak.”

    A kedvedért megnéztem USA, Oroszország és pár nyugati ország városi népességének arányát az összes lakossághoz képes:
    urban population % (2011):

    United States 82.4
    Russia 73.8
    Germany 73.9
    United Kingdom 79.6
    France 85.8
    Italy 68.4
    Spain 77.4

    http://en.m.wikipedia.org/wiki/Urbanization_by_country

    Az USA-Oroszország városi lakosság különbség 8,6%, ezt nem érzem szignifikánsnak.
    Ennek alapján én nem reménykednék abban, hogy nem lesz az összes orosz város elpusztítva egy atomháború esetén, úgy mint az USA városok.
    Az orosz lakatlan területek meg nem véletlenül lakatlan területek, mint ahogyan az USA-ban sem.

  73. Kyra:
    „Jó neked, hogy csökkent a kereskedelem, miközben Amerika és Oroszország közt nőtt”

    Mielőtt a százalékra hivatkozol, és azokat hasonlítgatod egymáshoz, megnézted az EU-Orosz és USA-Orosz külkereskedelmi forgalom nagyságrendjét vagy csak az aktuális „alternatív média” következtetéseit adtad vissza?

    Ez az EU esetében kb.350 milliárd körül van, az USA-Orosz kb. 30 millárd alatt így fejből.
    Na akkor szorozd be a százalékokkal és megkapod az abszolút mértéket, ami már összehasonlítható.
    Így meglátod, hogy az USA mennyit profitál az EU kárára.

    No akkor Oroszország és bevándorlás (iszlám), ha már ilyen nagy az bevándorlás és iszlám ellenesség:

    „In 2009, Russia recorded annual population growth for the first time in fifteen years, with total growth of 10,500.
    279,906 migrants arrived to the Russian Federation the same year, of which 93% came from CIS countries.”

    „President Putin declared that Russia’s population could reach 146 million by 2025, mainly as a result of immigration”

    http://en.wikipedia.org/wiki/Russia#Demographics

    Szóval náluk is fogy a népesség, nemcsak az EU-ban és ők is bevándorlással próbálják meg ezt kompenzálni.
    A bevándorlók többsége a volt SZU országokból érkezik, lehet találgatni, hogy ezek hány százaléka mohamedán.

  74. (78)
    Pzuj:
    Kösz, de igazán kár volt fáradnod.
    Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy Kína már nyert.
    Ha lesz háború, akkor is, ha nem, akkor is.
    Ebben pedig Moszkva sokat fog segíteni Pekingnek, beleértve mindkét esetet.
    Nem mellesleg Kínával kezdtem a sort, az oroszokat pedig a nagy és – most még – lakatlan, de nem lakhatatlan (!!!) területei miatt említettem.

    Az USA lakossága meg minden, csak nem egységes és összetartó nemzet. Az „amerikai nemzet” (????, az egyébként melyik?) polgárának lenni valójában semmi egyéb, mint az USA Zrt. „alkalmazottjának” lenni, kivéve természetesen a csekély létszámú megmaradt és azóta sikeresen „internált” (és nem integrált!) indiánokat. ;D

  75. Tibor bá’,
    „Mielőtt az Iszlám Állam Európa ellen fordul, Izraelt semmisítené meg, és akkor lesznek lesöpörve a Közel kelt térképéről”

    Nagyon úgy tűnik, hogy Izrael nem csak logisztikával, fegyverekkel és egészségügyi ellátással támogatja az ISIS-t, hanem aktívan közreműködött a létrejöttében.
    Ezért az, hogy az ISIS szeretné Izraelt megsemmisíteni, sokkal inkább a tömegeknek szóló szinpadias dramaturgia, mint komolyan veendő lehetőség.
    Ha esetleg senkinek nem tűnt volna fel; az okkultista sötét mágiában az egyiptomi Ízisz istennő– angolul Isis – a sötét erőt és a halált jelenti a be nem avatottak számára, és gyakran szerepelt a szabadkőműves rítusokban is. Több mint érdekes, hogy a fekete ruhába öltöztetett vérengző horda ugyanezt a nevet kapta.
    Amennyiben valóban Izrael (és cinkosai) állnak az ISIS mögött, akkor nyilvánvaló az is, hogy az ISIS működése NEM az iszlám hitre és tanításaira épül, és mellesleg ez a világ egyik legnagyobb átverése.

  76. Tibor bá’

    „Mielőtt az Iszlám Állam Európa ellen fordul, Izraelt semmisítené meg…”

    Erre semmi bizonyíték nincs. Tibor bá’: [Ha-ha, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.]
    Az ellenkezőjére legalább utalás van… Ugyanis az ISIS kijelentette, hogy az Izrael elleni támadások nincsennek tervbe véve…
    Időnként meg-megjelenik egy-egy csodálkozó cikk, de gyorsan lekerül a napirendről…
    Van egy csomó furcsa dolog az ISIS-nél, a létrehozásuk, a „véletlen” fegyverrel meg pénzzel való ellátásuk, a szuper jó hírszerzésük, holliwoodi szinvonalú és hatású filmkészítő tehetségük, a média manipuláló képességük, satöbbi…
    Ez egyáltalán nem egy elvakult vallási fanatikus primitív bandának az ismérvei.

    Akiket az USA a drónjaival lelő, AZOK lennének a lelkes idióták, akik vallási fanatizmusból, akár Izraelt is megtámadnák…

    De NEM ez a cél…

    A cél Európa és az arab világ összeugrasztása.

  77. Montezuma:
    China 53.7[4] 2013
    Ez mellette szól.

    Azonban nem tudom láttál-e egy kínai népsűrűségi és nemzetiségi eloszlási térképet közelről?

    A lényeg a han populáció döntő része a Dél-Kelet Kínában a tengerparthoz közel és a főbb folyók völgyében található, itt nagyon nagy a népsűrűség.
    Szerinted könnyebb őket megsemmisíteni, mint a népsűrűségben kisebb és egyenletesebben eloszló más államokat?

    „Az ország jelentős részét kitevő északnyugati sivatagokban és a magashegységi vidékeken mindössze pár millió ember él (Például Tibet népsűrűsége 2 fő/km²), az ország lakosságának nagy része a tengerparti vidékeken, a nagy folyók völgyében és Dél-Kínában zsúfolódik össze. A terület 57%-án él a lakosság 6%-a, a maradék 43%-án él a népesség 94%-a.”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna_f%C3%B6ldrajza#K.C3.ADna_lak.C3.B3i

    Tehát az államalkotó han népcsoporttal nem teljesen szívélyes viszonyt ápoló nemzetiségek(pl. ujgurok, tibetiek stb.) lakják a ritkán lakott területeket.

    „Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy Kína már nyert.
    Ha lesz háború, akkor is, ha nem, akkor is.”

    Hát a jelenlegi Kínai helyzetben én nem fogadnék a további, extrapolált dinamikus növekedésük mellett.
    Nem tudom emlékszel-e arra, hogy korábban mindenki a múltbeli fejlődésre hivatkozva Japán dominanciát sejtett, amely megelőzi az USA-t is.
    Most Kína esetében hasonló a helyzet, és nagyon hasonló jeleket mutat, mint Japán a saját összeomlása előtt, ami után a ez elvesztegetett évtizedekről beszélnek.

    A K+F lesz a kulcs (különösen az egy főre jutó).
    Nagyon szépen kirajzolódnak ennek mentén fejlődő, gazdagodó országok.

  78. ISIS kontra Izrael:
    Az nem jelent semmit, hogy az ISIS létrehozásában Izrael besegített. Nem először fog előfordulni a történelemben, hogy egy csoport „hálátlan” lesz. A lényeg az emberek belső érzelem világa. Nincs olyan arab a világon, aki ne gyűlölné a zsidókat, Izraelt. És ez fog számítani, ha elég erősnek érzik magukat.

    Nincs beragadt hozzászólás.

  79. Az ISIS-nek hagyományos háborúban semmi esélye Izrael-lel szemben. Ha még meglenne – egy mai haditechnikai szintre felhozott magyar néphadsereggel szemben sem lenne esélye. A síita kormányok alatt ‘szenvedő’ szunniták körében sikeresek a területfoglalásban, de azért a szedett-vedett felszerelésű kurd pesmergákkal szemben már nemigen boldogultak. Az, hogy a nyugat által tönkretett Irak-ban és Szíriában mi zajlik, az nem mérvadó. A zsidók vagy a törökök bármikor leradírozhatnák őket a térképről, ha akarnák – de nem akarják.

  80. Observer!
    A „primitív” portyázó magyarokkal szemben semmi esélyük nem volt a nyugati, jól felszerelt összevont csapatoknak, mert a harcmodorukkal szemben nem tudtak mit csinálni. Ha az ISIS szert tesz föld-levegő rakétákra az IDF-nek annyi, atomot pedig nem lehet bevetni ellenük a távolságok miatt.

  81. Sokan nagyon lebecsülik az ISIS-t, itt is. Ha Törökországgal így bánik az EU, könnyen visszafelé sülhet el a fegyver. Már sürgetni kéne TO. belépését az EU.-ba, nem játszani a keményet. (De ők még mindig a gazdasági oldalt tartják a dominánsnak). Idáig ez működött akárcsak USA esetében, de már nem nyalják be olyan könnyen az országok és szervezetek az elrettentő dumát. Az ISIS soha nem fog nyíltan kiállni senkivel szemben sem. Viszont jó dagadtra hízhat a katonailag leigázott területek által kifosztva. Sokan félnek is tőlük, mert a demoralizálásra tett kísérleteik igen jól sikerültek. Igazi örültekkel van dolgunk, akik ha erős szövetségesre találnának egy muszlim szövetségesben, könnyen eszkalálódhat a helyzet. Így is rengeteg mindenkit magukba olvasztottak már. Én Tibor’bá-val is egyetértek a harcmodorukat illetően.
    Hiába hiszük, mi sem vagyunk tőlük 100%-os biztonságban.
    A magyar hadsereg(ha létezne) sem védene meg minket. Sikítva menekülnének, nehogy elkapják a lefejezősök őket is, azok harcban edződnek a komoly kiképzés után, nem Taszáron grasszálnak kommandósnak öltözve.
    Most már igazán izgalmas lenne tudni, hogy mi lesz az ami a felfordulás kézzelfogható jeleit indukálja. Olyat amit az emberek felfognának. Hát remélem soha nem leszünk aktív résztvevője semmi ilyesminek. Annyira irtóztató, hogy milyen kegyeltlen dolog ez a háború. Főleg-gondolom- testközelből.

  82. Pzuj!

    „Na akkor szorozd be a százalékokkal és megkapod az abszolút mértéket, ami már összehasonlítható. Így meglátod, hogy az USA mennyit profitál az EU kárára.”

    Köszönöm az adatokat Pzuj, de én tulajdonképpen nem is a mértékekre gondoltam, ezért nem is írtam százalékokról, csak arra, ami abból következik, hogy amíg az általad adatokkal bizonyított külkereskedelmet reszkírozza az EU, USA parancsára, ő továbbra is vígan kereskedik Oroszországgal.

    A szankciósdi nem csak az oroszoknak árt, mert ők legfeljebb keresnek más piacot vagy gyártót, viszont amit mi is megérzünk itt, az az, hogy Németország orosz irányú exportja tavaly 18 százalékkal, míg az idei esztendő első két hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest már 34 százalékkal csökkent. Olyan német óriásvállalatok mint a Siemens vagy az Alstom rengeteg orosz megrendeléstől estek el, de Finnország és Ausztria oroszországi kereskedelmének a csökkenése az említett országok németországi rendeléseit is csökkenti.

    Eközben az amerikaiak vígan kereskednek az oroszokkal és fenyegetőznek, Putyin meg nem győzi mondogatni, hogy Oroszország nem jelent fenyegetést a Nyugat számára.

    CyberBerkut hacker csoport megszerezte a Soros és Porosenko közötti levelezést. http://cyber-berkut.org/ Nem rég Soros olyannyira aggódott a világháború esetleges kitörése miatt, ezekből a levelekből meg kiderül a meggyőződése, hogy az Egyesült Államoknak halált okozó katonai segítséget kell nyújtania Ukrajnának „Azonos fejlettségi szintű védelmi fegyverekkel, amely megfelel a szemben álló erők szintjének”.

    Obama máris hajlandó olyan rakétákat telepíteni az európai szárazföldre, amelyek megelőző csapást mérhetnének orosz fegyverekre, mert az oroszok állítólag megszegtek valamilyen nukleáris egyezményt. (Ők meg azt mondják, hogy éppen az amerikaiak szegték meg… 😀 )

    Ez már „haláltokozó lesz” – de nem Porosenkó fog belehalni és nem Soros, az biztos.

  83. Egyezmények:

    ABM (1972-2012): a nukleáris rakéták elhárító rakétáit szabályozta, melynek értelmében mindkét félnek 100-100 elhárító (ABM) rakétája lehetett. Az USA a Minuteman ICBM rakétabázisokat védte, Oroszország Moszkvát és környékét. Az amerikaiaknál már nincs, az oroszoknál máig van 68db 10kt rakéta, és jön az S-500-as, S-400 (részben ABM), valamint pár hónapja az S-300 egységek is kezdik megkapni a növelt hatómagasságú rakétákat, amelyek korlátozottan alkalmasak ABM szerepkörre. Vagyis az oroszok messze jobban állnak, mint az amcsik a rak.véd. programjukkal (Alaszka, Vanderberg kész, Guam, Románia 2015-től, Lengyelország 2018-tól és ez kinetikus (ütközési) energiával akarja majd megállítani az ICBM-eket… szvsz: na, arra kíváncsi leszek…)
    EZT a szerződést az USA mondta fel 2002-ben. Ráadásul a rak.véd.pr. indítója alkalmas a nukleáris töltetű Tomhawk-ok indítására (ez egy másik egyezményszegés!), amit elvileg kivontak a hadrendből (azaz raktáron van).
    Erre válaszul az oroszok nem írták alá a START-II egyezményt.

    ÚJ_START: eddig nincs ratifikálva.

    A nevezett szerződés az INF (köztes hatótávú ballisztikus rakétákat tiltó /500-5.500km/), amelyet az USA szerint az oroszok a növelt hatótávú Iskander bal.rak. szegnek meg, valamint az RS-26 Rubezh ICBM-el, aminek valóban nem interkontinentális a hatótávolsága az eddigi tesztek alapján. Az USA ezt az egyezményt már rég megszegte, pontosabban megkerülte számos fegyverrendszerrel.

    Nem kevesen vádolják az USA-t, hogy folyamatosan próbálja kijátszani a BWC egyezményt (bio fegyverek) és aeroszolosítani akarja pl. a veszettséget. A vádlók jó eséllyel tévednek és a Rabies-POX már létezik (mindkét félnél, de az USA-nal valószínűbb), vagy a Mokola-POX. (A veszettséget nem csak a rabies, hanem a szintén a lyssa nemztességbe tartozó mokola vírus is okozza, ráadásul a mokola szúnyogcsípéssel is terjed; igaz hivatalosan csak nagyon ritkán. De hivatalosan qurva sok veszett van pl. Kongóban és Angolában… ezt ottani orvosoktól tudom. Döntse el mindenki, hogy kutyi, szúnyog vagy -POX kiméra vírus teszt.)

    A veszettség 99,99%-ban halálos, ha nem kapod meg az első tünetek előtt a szérumsorozatot. A legideálisabb biofegyver… különösen a tombolási szakasza. Bár… egy gombafaj még izgalmasabb lehet, csak az a szerencsénk, hogy gomba és nem vírus. Megnézném ki hogyan reagálna, ha apuci hazajönne és beleharapna anya karjába, s közben kb. ebben az időpontban rohadna el a rágóizma és a végtagok izmai… majd anyuci indulna el harapni. (Ez létező, csak hangyák esetében és kicsit más a harapás célpontja.)

    Veszettség: eddig egy amerikai lány élte egyedül túl, a többi „túlélő” már nem egészen ép ember, olyan durva idegrendszeri kárososdást szenvedett; nem sokan vannak.

  84. Tiborbá

    „Nincs olyan arab a világon, aki ne gyűlölné a zsidókat, Izraelt. És ez fog számítani, ha elég erősnek érzik magukat.”

    AZOK az arabok, amelyek valóban gyűlölik Izraelt 70 éve nem elég erősek…

    De AZOK az „arabok” amelyek elég erősek lesznek, NEM Izrael ellen fognak fordulni.

    Ez egy ocsmány játszma, amibe Európát akarják vesztesnek kinevezni…
    És még azzal se vagyunk tiszában, hogy ki velünk és ki ellenünk…

  85. Attila (PV),
    Ebben az ‘ocsmány játszmában’ az arabok csak mellékszereplők, a sorsuk teljesen indifferens. Európa jelenleg is vesztesnek számít és teljesen semlegesítve van; eddig is több szintű megszállás alatt állt, most még az ‘üldözött’ bajkeverők milliói is ostromolják, akiket a toleráns Európa minden bizonnyal be is fogad majd, tovább fokozva a belső problémákat.
    De van itt egy másik érdekes egybeesés is.
    Többé-kevésbé ismert, hogy Izrel és a nemzetközi szabadkőművesség célja egy, a mainál lényegesen nagyobb Izrael állam létrejötte, ami a Nílustól az Eufráteszig terjed. Ez lenne a majdani világköztársaság irányító állama. Erről a tervről vázlatok, térképek is készültek.
    http://www.jrmi.org/wp-content/uploads/images/greater-israel-pitn-upclose.jpg
    Ha a térképet összevetjük az ISIS terjeszkedésével, furcsa egyezést vehetünk észre.

  86. Jövőnk! Félelmetes, amit írsz erről a Rabies-, meg Mokola-POX-ról. Annál is inkább, hogy az ISIS-ről itt-ott kezdenek megjelenni olyan cikkek, hogy „vegyi” fegyvert szándékoznak előállítani, sőt már használják is… Tapasztalataim szerint, az ilyen időben elhelyezett hírek alapozzák meg az elkövetkezendő disznóságokat, mondjuk az ilyen biológiai bombát. Úgy látszik már fáj a csuklójuk a sok nyaklevágástól.

    Még igaza lesz a magyar anyukák kedvencének Bill Gatesnek amikor ijessztgeti az emberiséget, amiért nem hajlandó minden szixomra beoltatni magát. A veszettség fertőző és a lerombolt Szíriában, Irakban és Jemenben nem sűrűen találni kórházat, de még orvost sem. Remélem ők kapják el először…

  87. Kyra:
    „A szankciósdi nem csak az oroszoknak árt, mert ők legfeljebb keresnek más piacot vagy gyártót, ”
    Hosszú távon talán jól járhatnak, ha felpörgetik a hazai gyártást (ebben most a rubelgyengülés is segít), rövid távon az oroszok is szívnak.
    Különben nehéz lenne megmagyarázni, még a nagy rubel gyengülés előtt, a szankciózott termékek áremelkedését.

    Az árakon látszik , hogy milyen iramban megy a helyettesítés.
    A helyettesítés minőségéről meg ne is beszéljünk.
    Nem rég olvastam egy cikket, hogy mekkora termék hamisítás megy sajt helyettesítés címszó alatt Oroszországban, az orosz nemzetiségű helyettesítő gyártók részéről.

    „Eközben az amerikaiak vígan kereskednek az oroszokkal és fenyegetőznek”
    Azért meg kéne nézni, hogy az EU-hoz képest tizedannyit exportáló USA, milyen termékeket is exportál, ami a helyettesítést adja.Mondom az arányok fontosak!

    Egyébként megnéztem az áru féleségek(Trade in Goods with Russia ) exportját, itt nem nagyon látszik a nagy fellendülés.
    https://www.census.gov/foreign-trade/balance/c4621.html
    Sőt 2013-hoz képest folyamatos a visszaesés.

    Itt valami más van a dolgok mögött, ha igaz az eredeti állítás.
    Lehet szolgáltatás export vagy orosz offshore kavarás.

    Könnyen lehet, hogy olaj és gáziparral van kapcsolatban, mert pl. az Exxon részt vett a sarki tengeri kőolaj kitermelésben.
    Ezt meg az EU és az USA is finoman szankcionálta, hogy azért nagy termelés fennakadást ne okozzon.

  88. Pzuj:
    Kozmetikázott agitprop adatokat nézel.

  89. Montezuma:

    Rendben, mondj jobb forrást, de ne orosz vagy oroszbarát oldal legyen.
    Mert ott hasonló kifogások merülhetnek fel.
    Erre az adatra én nem láttam hiteles forrást.

    Itt azért visszamenőleges idősorok vannak.

    Egyébként biztos hogy mindig kozmetikázott adatokról van szó, ha a szóbanforgó adat nem illik bele az elképzelésünkbe?

  90. Pzuj:
    Nincs jobb forrás, mindent kozmetikáznak.
    Oroszország pedig még mindig talpon van és köszöni szépen, de nem akar még mindig térdre rogyni.
    Kína beállt az oroszok mögé és kikezdte az USA pénzügyi világhegemóniáját (AIIB).
    Lásd ami van.

  91. Nem szorosan Dél-Kínai tenger, de azért nagyon is kapcsolódik a témához. Ukrajnai dolgok, és a mögöttük álló világ-, és geopolitikai események láncolatáról szóló írás.

    „A hétvégén a világ hét legfejlettebb országának vezetőit arról győzködte Barack Obama amerikai elnök, hogy nem szabad engedni a Moszkva elleni szankciókból, minthogy szerinte Oroszország megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást. Sőt, ha tovább eszkalálódik a helyzet, akkor újabb szigorítások jöhetnek. Stephen Harper kanadai miniszterelnök – megszolgálva, hogy a nagyok maguk közé emelték, például a G7-en kívüli Kínához képest, jelentéktelen gazdasági erejű országát – a csúcsot megelőzően kijelentette: Oroszországot nem szabad visszaengedni a G7-be, amíg Putyin az elnök. Szóval, ez lenne itt a lényeg? A nemrég megjelent könyv címével szólván, ez lenne Amerika elhallgatott történelmének újabb fejezete, amelyben a hogy, hogy nem, éppen most kirobbantott FIFA-botránynak is juthat majd egy bekezdés? Ennek Oroszország ellenes jellegét csak a vak nem látta kezdettől fogva…
    Vlagyimir Putyin orosz elnök egyébként Olaszországban járva, nyilván a csúcshoz is időzítve, az olasz Corriere della Sera két szerkesztőjének azt nyilatkozta: „Oroszország nem növeli hadi erejét a tengerentúlon, s amit Kelet-Európában csinál, az csak válasz a NATO és az Egyesült Államok katonai terjeszkedésére az orosz határok mentén”. Szerinte országa nem fenyegeti a kelet-európai államokat, és nem jelent veszélyt a NATO-ra, mert „Csak egy elmebeteg és az is csak álmában képzelhet olyat, hogy Oroszország egyszer csak megtámadja a NATO-t”.
    Tagadta, hogy a Kreml katonákat küldött volna Ukrajnába az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támogatására. Utalt arra a hatalmas különbségre, ami az USA és Oroszország hadi kiadásai között van. Hangsúlyozta: miközben Oroszország igyekszik leépíteni globális katonai jelenlétét, az Egyesült Államok éppen ennek ellenkezőjét teszi. „Minden, amit teszünk, csak kiterjedésében és mértékében is korlátozott válasz az ellenünk irányuló fenyegetésekre” – szögezte le az elnök, majd megjegyezte, hogy továbbra sem riválist, hanem szövetségest lát az USA-ban, akivel közösen léphetnek fel a globális terrorizmussal, a közel-keleti válsággal és az iráni nukleáris programmal szemben. Az orosz erőforrásokról álmodnak.
    De az amerikai multik által mozgatott hatalmi központokban ezek a mondatok senkit nem késztetnek meggondolásra. Már megszerezték az ukrajnai gázkitermelési koncessziókat. Jó úton haladnak az Oroszországot az EU-tagországokkal összekötő, Ukrajnán áthaladó teljes gázvezeték-rendszer fölötti ellenőrzés megkaparintásához. Az amerikai üzleti körök képviselői – a volt grúz elnök, a sokáig az USA-ban dekkolt, eredeti hazájában korrupciós vádak miatt körözött Szakasvili, az egykori évfolyamtárs, Porosenko révén immár ukrán elnöki különleges megbízott társaságában – a napokban megszemlélték a nekik átjátszandó odesszai kikötőket. De számukra ez csak az előétel, mert arról álmodnak, amiről már Napóleon és Hitler, és előttük is annyian, hogy Oroszország gazdasági megrendítésével, Oroszországnak egy Ukrajnával vívandó háborúba való beugrasztásával, megbuktatják az országot talpra állított Putyint, s ezzel olyan helyzetet alakíthatnak ki, amelyben megszerezhetik az orosz erőforrások feletti rendelkezést.”
    http://bekialtas.blog.hu/2015/06/07/elege_lett_a_nagykovetnek

  92. Montezuma:
    „Nincs jobb forrás, mindent kozmetikáznak.”
    Azt hittem, ennél azért nyomósabb érveid van a kozmetikázás mellett.

    Szigorúan a témánál maradva:

    A dolgok jelen állása szerint van egy állítás, valószínűleg valamelyik alternatív médiától, hogy a gaz USA mekkorát nyerészkedik százalékokkal alátámasztva a szankciókon az EU rovására, és van egy részletes adatsor arról, hogy az USA áruexport 2013-óta csökkenő tendenciát mutat Orosz relációban.
    Ezek alapján Te, az első állítást fogadod el hitelesnek.

    No comment.

  93. Piton:
    A cikk forrása már magáért beszél, de akkor szemezgessünk a csúsztatások, félinformációk közül.

    „Oroszország megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást. ”
    Azaz nem hat a szakadárokra, hogy tartsák azt be.
    Az orosz támogatás nyílt titok, legutóbb pont a Putyin a hadsereg békebeli veszteségéinek titkosítása támasztotta elő.

    A minszki megállapodásban szó volt arról hogy 50 km-re visszavonják a nehézfegyvereket, amit tudomásom szerint egyik fél sem tartott be.

    „a G7-en kívüli Kínához képest, jelentéktelen gazdasági erejű országát ”
    Ez ugye irreleváns információ, mert amikor a G7 megalakult (1975) akkor Kína sehol se volt gazdaságilag. Egyébként is egy klub azt fogad be tagja közé, akit akar.

    „Éppen most kirobbantott FIFA-botránynak is juthat majd egy bekezdés? Ennek Oroszország ellenes jellegét csak a vak nem látta kezdettől fogva…”

    Jellemzően a forrástól megszokott szemellenzős látásmód.
    Az oroszok ellen akkor szólna, ha visszavonnák tőlük a rendezés jogát.
    De mivel ez 2018-ban lesz, kicsi az esély arra, hogy más ugorjon be az oroszok helyére az idő rövidsége miatt.

    Azért a FIFA korrupcióját letagadni és az egészet orosz ellenes lépésnek beállítani, nagyfokú elvakultságra vall.
    Ugye a jelenlegi információk szerint a korrupcióban érintett Katar, Oroszország, Dél-Afrika, Szaúd-Arábia és Németország is (rakéták szállítása szaúdi szavazatért).
    Ezt a billit már régen ki kellett volna borítani, a FIFA korrupció egész világon köztudott volt.

    Különösen pikáns Putyin kiállása a korrupt Blatter, a FIFA mellett.
    Zsák a foltját lásd olimpia, új űrközpont és társai.

    „Tagadta, hogy a Kreml katonákat küldött volna Ukrajnába az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támogatására.”
    Ja azért titkosítja a békebeli veszteségeket, ezért hallt meg Nyemcov, azért verik meg azokat, akik ilyenekről nyilvánosságra hoznak információkat.
    Vajon annyira szavahihető most is Putyin, mint a Krím kapcsán volt az udvarias, zöld emberkékkel?

    „miközben Oroszország igyekszik leépíteni globális katonai jelenlétét, az Egyesült Államok éppen ennek ellenkezőjét teszi.”
    Nocsak, volt/van Oroszországnak globális katonai jelenléte?
    Szívesen várom ennek részletesebb kifejtését, azoktól, akik folyamatosan az USA támaszpontok számával jönnek.

    „Már megszerezték az ukrajnai gázkitermelési koncessziókat.”
    Gondolom itt a palagáz kitermelési lehetőségekre gondol a szerző.
    Aztán ennek kapcsán még arról kéne értekezni, hogy ugyan az amerikaikon kívül, ki rendelkezik még palagáz kitermelései technológiával?

    „Jó úton haladnak az Oroszországot az EU-tagországokkal összekötő, Ukrajnán áthaladó teljes gázvezeték-rendszer fölötti ellenőrzés megkaparintásához.”
    Jó úton haladnak… aha
    Aztán mit csinálnak vele, ha az oroszok leállítják az Ukrajnán keresztüli gázexportot?
    Majd az ukrajnai háborús övezetben kitermelik az esetleges palagázt és azt fogják Európának adni (mennyiség, ár)???

  94. Pzuj!

    Én véletlenül egy tévében láttam valamiféle szakértőt beszélni erről a Fifa-ügyről, akinek feltették a kérdést, hogy mit gondol, miért épp most tört ki a botrány, hiszen mindenki tudta eddig is hogy mennek a dolgok a FIFÁ-nál. Nem volt-e ebben bent az orosz-amerikai ellentét? A szakértő egyáltalán nem rázta hevesen a fejét. 😀

    Ahogy én a bekiáltás.blogot ismerem, van ott poszt minden irányból. Nem egyoldalúak.

  95. Azért ezek az oroszok is egy galád népség… 😀 Szerintem nem kis hátsó szándék van abban, hogy épp most került elő egy fotósorozat, amiből kiderül, hogy az angolok dicső történelme, a druidák által épített, a Wiki szerint 2-3000 éves Stonehenget 1954-1958 között építették, darukkal, szintező műszerekkel egy szűz területen, aztán ál-druidákkal körültáncoltatták…

    Legszebb az egészben, hogy mindenféle elméletet felállítottak a kutatók, hogy miként is kerültek oda a kövek. Hát kérem, daruskocsikkal, a druidák meg akik építették az angol hadsereg volt. 1954-ben…

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/megdobbento-1954-es-fotok-bizonyitjak.html#.VXW_R9LtlHw

    Milyen érdekes, hogy a magyaroknak szégyellni kell a történelmét, míg mások tücsköt-bogarat kitalálnak, hogy ősi történelmet gyátrsanak maguknak.

  96. Kyra:
    „Ahogy én a bekiáltás.blogot ismerem, van ott poszt minden irányból. Nem egyoldalúak.”
    Úgy látszik, akkor csak én olvasok rossz cikkeket…

  97. PZuj: Senki nem mondta, így én sem, hogy a mai orosz rendszer nem korrupt, hogy nem oligarchikus, hogy nem autoriter. És naiv az, aki azt hiszi, hogy min. a GRU nincs jelen kis létszámú Specnaz alakulatokkal Ukrajnában. Ezen felül ott vannak az „önkéntes” alapon rotált csecsenek, burjátok, stb.!
    A poszt lényege nem erről szól, hanem arról, hogy a nyugat mennyire álszent, hogy mára jól látható, hogy az USA nagy valószínűséggel elkötelezte magát a korábbi Brzezinski-doktrína egyfajta aktualizált verziójának megvalósítása mellett. Ez engem személy szerint elkeserít, mert ha ismered a tatalmát az adott doktrínának, akkor nem mellszélességgel védenéd az USA -t, mert így nem vagy más, mint egy háborúpárti, aktív propagandista, már megbocsáss. Én meg nagyon nem szeretnék egy konvencionálisan megvívott III. VH -út sem, nem hogy egy nukleárisat! Ámbátor ahogy haladunk előre egyre inkább nincsenek illúzióim az előttünk álló 5-10 évvel kapcsolatban.
    Mert mit tartalmaz a doktrína nagy vonalakban: A Szu (Oroszország) belső felforgatását, az aktuális vezetés megbuktatását, az egységes területű állam min. 7 területi egységre, új önálló államokra darabolását, amelyek vazallus államok, és így a „mi” (értsd alatta az USA -t) nyersanyag-, és energiahordozó forrásainkként használhatóak. A cél elérése érdekében még a korlátozott első csapást is megengedhetőnek és megvalósíthatónak tartja az alsó hangon is 30 éves dokumentum. Igaz ezt a Szu ellen nem merték meglépni, de ha józanul és logikusan gondolkodik valaki, ismeri az adott elméleteket, akkor jól látható bizonyos folyamatokban a leírtak megvalósításának kísérlete.
    No most nem hinném, hogy az Orosz Medve valaha is tovább hátrálna, max. egy újabb Vodka Daaaa Jelcinhez hasonló vezetővel, de ugye Putyin és Medvegyev sem ilyen karakter, mint ahogyan a teljes olyan, amilyen orosz vezetés sem.

    És ha már említettem, hogy a Medve nem fog hátrálni, amennyiben…:
    (De megsúgom, ezek is min. 40 éves szcenáriók, amivel minden érintett fél tisztában van, nagyon is! És nem fantazmagória. De ebben a klímaváltozásos, csökkenek az energiahordozók, nyersanyagok, hogyan tartom fönn tovább a kényelmes fogyasztói társadalmat világban bizony egyre kevésbé kezd számítani a józan ész, és a logika! Ez főleg nyugaton ölt egyre jobban mértéket, de ott a kauzalitás. Akció, reakció…!)

    A Hadiipari Kurír (vpk-news.ru) orosz internetes portálon március 25-én megjelent „A nukleáris szpecnaz” (Ядерный спецназ) című írás akut pánikrohamot keltett az angolszász médiában – némi joggal. Elemzésében Konsztantyin Szivkov, a moszkvai Geopolitikai Problémák Akadémiájának elnöke az országát fenyegető amerikai és NATO-kardcsörtetésre válaszul egy olyan rettenetes, szó szerint elsöprő erejű és az USA számára mindenképpen fatálisnak ígérkező orosz ellencsapás lehetőségét lebegtette meg, amely reményei – és nyilván az orosz vezetés reményei szerint is – végleg elveszi az amerikai háborús lobbi kedvét attól, hogy valaha is Oroszországra támadjon.
    http://www.demokrata.hu/velemeny/amerika-nelkul-nuklearis-szpecnaz

  98. Piton:
    „”akkor nem mellszélességgel védenéd az USA -t, mert így nem vagy más, mint egy háborúpárti, aktív propagandista, már megbocsáss.””
    Címkéket lehet osztogatni, de ez nem érv.
    Én nem az USA-t védem, hanem a rózsaszín szemüveget próbálom leszedni egyesekről orosz viszonylatban.

    Ellentétben sokakkal itt a blogon, én nem hiszek abban, hogy direkt neki mernének menni az oroszoknak, mert azt a háborút nem lehet tartósan megnyerni,
    Csak a Líbiai, Iraki, Afgán helyzetet kell tanulmányozni.

    Bármilyen meglepő, én se szeretnék háborút.
    De nem is tudom, hogy jön ki ez abból, hogy az oroszok hibáira, és médiahazugságokra rámutatok.

    „De ebben a klímaváltozásos, csökkenek az energiahordozók, nyersanyagok, hogyan tartom fönn tovább a kényelmes fogyasztói társadalmat”

    Előbb fogja a technikai fejlődés átalakítani úgy a társadalmat, hogy csökkenni fog az erőforrásokra az igény (legalább is a nyugati mérce szerinti).
    A robotizáció, a termelékenység növelés, az ezt nem követő dolgozói béremelkedés, betesz a középosztálynak és egyúttal a nyugati fogyasztói társadalomnak.
    A jelek egyértelműek már most is.
    A fejlődő világnak (Kína), meg a nyugati visszafogottabb kereslet fog betenni, a robotizáció elterjedésével és a termelések nyugatra való visszatelepítése mellett.

    Mivel az oroszok az új területeken (sarki, shale, mélytengeri) rá vannak szorulva a nyugati technológiára, a nyugat háború nélkül is részesedni fog ennek a hasznából.

    Most megy a próbálkozás az oroszok meggyengítésére, aminek oroszok mellett, a nyugati részről is van költsége.

    A próbálkozás vagy bejön, vagy nem.
    Ha rájönnek arra, hogy nem jönnek be a várakozások, akkor majd jön az enyhülés.
    Lásd Kuba, Irán szankciók.

  99. Piton:
    Jó a cikk, köszönet érte.

    „Az aszimmetrikus megafegyver 2020-2025 körül készülhet el Oroszországban, és kiküszöbölne minden nagy mértékű háborús fenyegetést Oroszország ellen,”

    „„Számunkra a helyzet összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint félévszázada volt. Gazdasági potenciálunk meggyöngült, kritikus módon függünk fő ellenfelünk csúcstechnológiáitól, elvesztettük szellemi tengelyünket (a kommunista eszméket), megszűnt európai szövetségeseink közössége (a Varsói Szerződés), az iparban és a pénzügyekben inkább a Nyugatnak kedvező oligarchák és a velük szoros kapcsolatban álló liberális funkcionáriusok dominálnak. Oroszország nem képes rivalizálni a NATO-val a haditechnikában.”

    Ilyen körülmények között az oroszoknak nem marad más lehetőségük biztonságuk szavatolására, mint egy radikálisan új koncepciójú stratégiai elrettentő erő beiktatása hadviselési doktrínájukba, mintegy a nukleáris arzenáljuk kiegészítéseként. A szerző szerint ez egyenesen létfontosságú számukra, mivel a nyugati gazdasági szankciók és a kőolaj árának összeomlása miatt egész egyszerűen nem lesznek képesek a megfelelő szinten tartani stratégiai atomütőerejük harci kapacitását sem, aminek következtében egy gyors és globális amerikai támadás teljesen vagy részben semlegesíthetné Oroszország nukleáris fegyverzetét és parancsnoki állományát is. Putyin semmiképpen sem akar belemenni egy újabb fegyverkezési versenybe, mert e téren országa egyszer már a rövidebbet húzta amerikai riválisával szemben, ezért az oroszok inkább aszimmetrikus intézkedésekkel, vagyis teljesen új fegyverrendszerek hadrendbe állításával szándékoznak reagálni az USA és NATO-szövetségesei irántuk tanúsított fenyegetésére. Szándékaik szerint ezek képessé tennék őket adott esetben „katasztrofális geofizikai jelenségek” (földrengés, szökőár, vulkánkitörés) kiváltására az Egyesült Államok területén vagy tőszomszédságában.”

    A 2020-2025 nagyon messzi van, az meg is kell érnie Oroszországnak Putyin vezetése mellett.
    Ha egy orosz szerző ilyeneket ír le saját országáról, akkor a nyugat lehet, hogy nem is látja rosszul az orosz helyzetet?
    Szóval ajánlom figyelmébe minden russzofilnek.

    Szóval az ötlet nem rossz, az aszimmetrikus hadviselés fekszik az oroszoknak, lásd Ukrajna.
    Szóval hajrá, ha ez kell, az atomháború elkerülésére.
    Mondjuk ilyen eszközökkel az USA is élhet.
    Szentpétervártól Moszkva sincs olyan messze egy cunami esetén.

  100. Na akkor ROSSTAT(Orosz statisztikai Hivatal), mint hiteles forrás google fordítással egy viszonylag friss adat:

    4. The foreign trade turnover of the Russian Federation with major trading partners:
    4.táblázat:

    2015 január külker forgalom a 2014 januári százalékában: 81.8 %
    2014 január külker forgalom a 2013 januári százalékában: 109.4%

    http://translate.google.com/translate?hl=en&sl=ru&tl=en&u=http%3A%2F%2Fwww.gks.ru%2Fbgd%2Ffree%2Fb04_03%2FIssWWW.exe%2FStg%2Fd05%2F55.htm&sandbox=1

    Na most meg kéne magyarázni a külker forgalom növekedését a 81.8 % tükrében.

    No akkor még egy táblázat:
    http://translate.google.com/translate?hl=en&sl=ru&tl=en&u=http%3A%2F%2Fwww.gks.ru%2Fbgd%2Ffree%2Fb04_03%2FIssWWW.exe%2FStg%2Fd05%2F35.htm&sandbox=1
    Szintén a 4-es és a 3-as táblázat.

    Itt éves adatok vannak összehasonlítva és hasonlítanak a korábban hivatkozott számokra:

    Külker forgalom
    (Export ÉS Import!!) 2014

    EU 377 milliárd 2014/2013 90.3% 2013/2012 102%
    USA 29,175 milliárd 2014/2013 105,6% 2013/2012 97.9%

    Tehát mivel külker (export+import) forgalomról van szó, az USA exportra nincs konkrét számunk.

    Viszont ha megnézzük a 3.táblázatot, akkor észrevehetjük, hogy az orosz import nagyon lecsökkent, míg az orosz export nagyon megnőtt százalékosan.
    Gondolom a főbb termékcsoportokat szerepeltették a felsorolásban.

    Ez orosz export növekedés következhet a gyengülő rubelből és a a devizahiány pótlásának kényszeréből is, az import csökkenése az egyoldalú EU ellenes élelmiszer beviteli korlátozással is összefügg.

    Ergo valószínűleg az USA-Orosz relációjú külker forgalomban is, az orosz export jobban nőtt, mint az orosz import.

  101. „Az Atlanti- és a Csendes-óceán törésvonalainak néhány meghatározott pontján végrehajtott tengeralatti atomrobbantások által gerjesztett szökőárak magassága elérhetné akár a másfél kilométert is, és a pusztítás övezete több mint 1500 kilométerre terjedne az Egyesült Államok partvidékéről az ország belseje felé. ”

    Ezt tengeralattjárókról is kivitelezhető, azaz védhetetlennek tűnik.

  102. http://www.demokrata.hu/velemeny/amerika-nelkul-nuklearis-szpecnaz

    Tenger alatti robbantások stb. …

    Ha léteznek is ilyen tervek (valószínűleg igen, sőt gyaníthatóan még ilyenebbek is), azt azért nem gondolhatja komolyan senki sem, hogy közhírré fogják tenni.
    Ez is csak egy olyan információ, amit a be nem avatott többséggel KÖZÖL a média.
    Nem kell mindent elhinni.

  103. Csak halkan szólok közbe: az USA nem akarja megnyerni a(z) (atom)háborút, csak kiprovokálni, de ha az sem megy, akkor majd kirobbantják maguk. Ennek megértéséhez az olajválság és a klíma kell.

  104. Jovonk, errol irhatnal egy par sort, beleteve ha esetleg van vmilyen aktualis uj adatod. Koszi

  105. Jövőnk!
    Engem is érdekelnének a gondolataid a témában, mert én is ugyanerre a konklúzióra jutottam. Nevezetesen, hogy a következő nagy háború nem nyerhető meg a szó klasszikus értelmében, mert nincs akkora erőkülönbség a felek között, és mielőtt még esetleg létre is jöhetne valamelyik fél megelőző csapást fog mérni a másikra, megakadályozandó az erőfölény létrejöttét. És mégis az USA provokál. Miért?

  106. 112 – solouse:
    Egy haldokló minden veszélyt felvállal, mert nincs veszteni valója.

  107. Pzuj!

    Én sem szeretem az oroszokat, szerintem ők sem minket és az amerikaiakat sem, de őket egészen más okból.

    Nekem az általad idézett számokon túl csak egyetlen dolog érthetetlen az esetedben. Látom jól tájékozott, felkészült intelligens ember vagy és abban hiszel, hogy az oroszokat végül sikerül térdre kényszeríteniük az amerikaiaknak és átgyalogolhatnak rajtuk, kibányászhatják az olajukat, gázt, gyémántot és mindent, amit a földjük rejt, azt aztán felhasználhatják. Miként fogják felhasználni azok, akik jelenleg is irányítják Obamát, azt látjuk nap mint nap.

    Miért lesz ez jó nekünk Európának, Magyarországnak, magyarnak, Neked, meg nekem? Miért kellene ezért nekem foggal-körömmel szurkolni, hogy az orosz embereket, akik eddig sem dőzsöltek a jólétben, még inkább a mélyszegénységbe taszítsa egy olyan állam, amelynek az emberi élet annyi, mint amikor én elnyomok egy szúnyogot a karomon?

  108. Jövőnk:
    „z USA nem akarja megnyerni a(z) (atom)háborút, csak kiprovokálni, de ha az sem megy, akkor majd kirobbantják maguk”
    Nem egészen érthető számomra a mögöttes logika.

    „Ennek megértéséhez az olajválság és a klíma kell.”

    Olajválság:
    A USA palaolaj technológiával a peak oil csúcsot kitolták jó pár évvel.
    És akkor még csak maguknál tárták/tárják fel a mezőket, a világ többi részén nem.
    A külföldi olajfüggésük ez által jelentősen csökkent.
    Az oroszoknál sejtenek jelentős előfordulást meg Kínában.
    Ezekhez azonban kitermelési technológia kell.
    Az USA nagy valószínűséggel háborúval vagy a nélkül ott lesz a kitermelésnél.

    Ha emelkedik az olajár, akkor megint termelni fognak(és ezzel felső határt szabnak az olajárnak), ergo ez most egy ideig nem kényszerítő erő.

    Klíma:
    A 2 C-os határ, úgy néz ki MÁR elúszott, a következményekkel már szembesülni lehet.
    Ezen már nem sokat változtat, ha Föld lakosságának egy részét atomháború segítségével kiirtják.
    Ráadásul lehetnek nem várt mellékhatások is e közben.

  109. Kyra:
    Nem tudom, hogy miért az a fixa ideát, hogy én azt akarom, hogy USA foglalja el Oroszországot.
    Abszolút hidegen hagy, hogy ki termeli ki az orosz ásványkincseket.

    Oroszországgal kapcsoltban a világ legnagyobb országáról beszélünk, még úgy is, hogy a SZU felbomlott.
    No de ez nekik szemlátomás nem elég, a kis( nagy) gömböc még nőni akar.

    a.) Vissza akarják szerezni a SZU elveszett nagyságát újra.
    Most főleg gazdasági diplomáciával próbálkoznak.
    Ezt csinálják /csinálták a japánok, németek is , ez egy bevett módszer a világban, ezt nem lehet kritizálni.

    b.) Azt azonban lehet, ha mindezt erőszakkal (lásd. Ukrajna) teszik.
    Eleve enyhén szólva paranoiára vall, hogy a világ legnagyobb országa attól retteg, hogy le fogja rohanni a NATO.
    Főleg úgy, hogy minimum a második, de lehet, hogy az első atomhatalom a világon.

    Ha meg ekkora a félelem, akkor talán meg kéne nézni, hogy a nyugat miért úgy fejlődik, ahogy és el kéne lesni a receptet.
    Kevesebb lopás,korrupció, többet költeni a K+F-re, az oktatásra.
    (Nem rég láttam egy ábrát az orosz felsőoktatásban résztvevők számáról az idő függvényében.Mit mondja, lehangoló volt.)

    Vannak jó példák Dél-Korea,Tajvan, Szingapúr , Finnország stb.
    Megteremteni a gazdasági alapját akár a nagyobb fegyverkezésnek is.
    De nem , ők ültek ölbe tett kézzel, és azt gondolták hogy örökké magas lesz az olajár.

    Nem akkor ébredni, hogy hú bizonyos iparágakat fejleszteni kéne az önellátás jegyében, hogy kiegyensúlyozottabbá kéne tenni az export szerkezetet, amikor már ég a ház.

  110. Az USA egy beáldozható eszköz azok kezében, akik az egész világot akarják uralni a balhé végén. Ha ehhez az USA pusztulása (is) kell, hol érdekli ez őket, ha cserébe a maradék bolygó az övék maradhat.
    Így talán érthetőbb Jövőnk logikája.
    A túlélők pedig örök hálával emlékeznek majd azokra, akik a nagy tűz után újjászervezik a civilizációt.

  111. Pzuj,
    „Oroszországgal kapcsoltban a világ legnagyobb országáról beszélünk, még úgy is, hogy a SZU felbomlott. No de ez nekik szemlátomás nem elég, a kis( nagy) gömböc még nőni akar.
    a.) Vissza akarják szerezni a SZU elveszett nagyságát újra. Most főleg gazdasági diplomáciával próbálkoznak. Ezt csinálják /csinálták a japánok, németek is , ez egy bevett módszer a világban, ezt nem lehet kritizálni.
    b.) Azt azonban lehet, ha mindezt erőszakkal (lásd. Ukrajna) teszik.”

    Neked súlyos oroszfóbiád van. Nézz már a térképre… hol vannak a külföldi orosz támaszpontok, hányat találtál? Számold össze az USA–NATO támaszpontokat, és utána mondd meg, hogy ki fenyeget kicsodát.
    Az USA katonai költségvetése hányszorosa az orosznak? 5–10-szerese?
    Ki viselt megszámlalhatatlan háborút, ki robbant ki folyamatosan zavargásokat az egész bolygón az elmúlt évtizedekben? És ki a felelős tízmilliók haláláért? Az oroszok?
    Elmész már.
    Vagy ki volt képes olyan aljasságra, hogy saját lakosságából ezreket robbantson fel, csak azért hogy ezzel casus belli-t szolgáltasson a saját mocskos, hódító háborújához?

    „Ha meg ekkora a félelem, akkor talán meg kéne nézni, hogy a nyugat miért úgy fejlődik, ahogy és el kéne lesni a receptet. Kevesebb lopás,korrupció”

    Jó irányba fejlődik a Nyugat? Megtapasztaltad az orosz korrupciót, vagy csak közölték veled, hogy ott korrupció van(?) A német, francia, amerikai, zsidó stb. korrupció mennyivel jobb, mint a feltételezett orosz?

  112. Zárójelben jegyzem meg, hogy a hírek szerint Németország is elkezdett fegyverkezni……

  113. Az USA palaolaj iparága összeomlott. Nem toltak kis semmit.
    A klímára sanszos, hogy megoldás az atomháború. (Nem én mondom, kiszámolták – Ouse M.D. ne ess nekem 😀 majd megtudod, miért ne.)
    Az USA nukleáris fegyverek terén mostantól számítva (példa kedvéért a „most”) folyamatosan veszít a már rég meg nem lévő erőfölényéből és 2020-ra már nem csak Oroszország, Kína, hanem India is simán lesorozza.
    És ha tetszik vasgyuszinak – vagy hogy hívják – ha nem, sok mindent nem írhatok le, ahogy sokan nem írogathatnak ide.

  114. 21:
    Bármit beírhatsz, csak ne használd a saját IP-et.

  115. Tibor bá’ teljesen mindegy milyen IP-ről írnék.

    Tamás… igen, igen magas az esélye.

  116. Jövönk:
    „Az USA palaolaj iparága összeomlott. Nem toltak kis semmit. ”

    „Amerikában utoljára 1972-ben termeltek ki egy hónapban annyi olajt, mint amennyit idén májusban – írja a Marketwatch.com. Az adatot közlő Amerikai Energiaügyi Minisztérium azonban megemelte a WTI világpiaci árfolyamára vonatkozó becslését.

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/furdik_az_olajban_amerika_43_eves_rekord_dolt_meg.215294.html

    Ez a hír meg, az USA készlet adatok mást mutatnak.
    Amit még az olaj ára is alátámaszt.

    Az új fúrások nagy része leállt, a magasabb önköltségű szereplők egy része kihullt a termelésből.
    Viszont, ha emelkedik az olajár azok vissza fognak térni, ha van rajta haszon.

    “Ali al-Naimi, the Saudi oil minister, said June 1 that the strategy is working. There are signs he’s right: The number of rigs drilling for oil in the U.S. plunged 60 percent since October to the lowest in almost five years; shale production started falling in May; and drillers’ stocks underperformed the broader equity market.”

    „Az USA nukleáris fegyverek terén mostantól számítva (példa kedvéért a “most”) folyamatosan veszít a már rég meg nem lévő erőfölényéből és 2020-ra már nem csak Oroszország, Kína, hanem India is simán lesorozza.”

    Ez az extrapoláció azzal számol, hogy csak USA nem fejleszt, mindenki más igen?
    Irigylem a jövőbe látási képességedet.

  117. Pzuj:
    „Ez az extrapoláció azzal számol, hogy csak USA nem fejleszt, mindenki más igen?
    Irigylem a jövőbe látási képességedet.”

    Az USA az elmúlt 15-20 évben gyakorlatilag hanyagolta a nukleáris arzenálját,a pénz nagy része a konvencionális fejlesztésekre ment el meg arra a néhány háborúra, amit kirobbantott.

    Az oroszok az utóbbi 15 évben fő prioritásként a hadászati atomarzenált fejlesztették, sokkal fiatalabb ICBM-jeik és SLBM-jeik vannak hadrendbe állítva, mint az USA-nak.
    Nézz utána nyugodtan a nyugati/amerikai forrásoknak is, ugyanezt leírják.

  118. Még mindig itt tartunk hogy Pzujjal kell ketrecharcolni? 😀

  119. Pzuj… ne haragudj de nem vagyunk egy súlycsoportban. Ha valamiben, akkor legalább a nukleáris fegyverek témában ne akarj már nekem okoskodni; mert ez már nagyon unalmas.

  120. Mvm9:

    USA a II.háború után minimum az első vagy második, a SZU szétesése után
    meg az első nagy hatalom a világon még.
    Ebből kifolyólag a világon mindenhol jelenlétre törekszik.
    Bármennyire is nem teszik ez Oroszországnak vagy egyes ruszofileknek.

    Mivel Oroszország a legnagyobb területű ország, amely folyamatosan azon retteg, hogy megtámadják, az USA támaszpontok csak Oroszország területén kívül lehetnek.

    Itt a kép erről:
    http://www.amagyaroldal.hu/dokumentumok/kepeim/6usa%20t%C3%A1maszpontok.jpg

    Persze lehet ezt úgy értelmezni, hogy mivel Oroszországon kívül vannak támaszpontjai, ezek úgymond körülölelik Oroszországot, de azért ehhez a nézőponthoz egyfajta elvakultság kell.

    Az afrikai, szaúdi, európai, Dél-Kelet ázsiai támaszpontok körülölelik Oroszországot?
    Amire ezt az állítás megállja a helyét, az négy támaszpont Közép-Ázsiában, a volt SZU utódállamokban.

    Bár gondolom annak is oka van, hogy a fogadó országok beengedték őket, egyfajta kiegyensúlyozás a közeli nagy testvérrel szemben.

    „Az USA katonai költségvetése hányszorosa az orosznak? 5–10-szerese?”

    Van nagyságrendnyi különbség a két ország gazdasági erejében és világon elfoglalt helyében?
    Egy világcsendőrtől mit vársz?
    Képes lenne ekkora haderőt fenntartani Oroszország?
    Mivel is nyerte meg a hidegháborút Bush?

    „Ki viselt megszámlalhatatlan háborút, ki robbant ki folyamatosan zavargásokat az egész bolygón az elmúlt évtizedekben? És ki a felelős tízmilliók haláláért? Az oroszok?”

    Világos, hogy USA, bár az oroszoknak is voltak magánakcióik.
    És ebből az következik, hogy holnap lerohanják az atomhatalom Oroszországot?

    „Megtapasztaltad az orosz korrupciót, vagy csak közölték veled, hogy ott korrupció van(?)”

    Nevetséges vagy, ha az orosz korrupciót tagadod.
    Az orosz források se hitelesek számodra ez ügyben?

    Olimpia költség duplázás, (maga Putyin csapta el az egyik építőt korrupció miatt).
    Ezek szerint Putyin rosszul látta a helyzetet, szerintem szólj neki.

    Vagy az orosz számvevőszék, akik legutóbb az új űrkikötő építésénél találtak 1,8 millárd USD kétes elszámolást?
    És lehetne még sorolni…

    „A német, francia, amerikai, zsidó stb. korrupció mennyivel jobb, mint a feltételezett orosz?”
    Ja csak feltételeztem, tények nélkül.

    Mint korábban is írtam, ha annyira retteg, a világ legnagyobb országaként, atomhatalomként, hogy lerohanják, akkor kicsit jobban kéne célirányosan ez irányba tenni.
    A korrupció, minden, csak nem a helyes irányba tett lépes.

    Ha a nyugat rothad, de ha fel akar zárkózni ahhoz a szinthez (pl. 1 főre eső GDP), akkor minimum kevesebb rothadó nyugati tulajdonságot kell átvenni, hogy ezáltal is helyzeti előnyre tegyen szert.

  121. Montezuma, Jövőnk

    Montezuma korrekt, értelmezhető válasz, köszönöm.

    Értem, tehát 5 év alatt már nem lehet ezt a hátrányt csökkenteni.
    Még a sokkal nagyobb USA hadiköltségvetés ellenére sem.

    Jövőnk:
    „nukleáris fegyverek témában ne akarj már nekem okoskodni; mert ez már nagyon unalmas.”
    Mert olyan sokat szóltam hozzá nukleáris témában, igaz?

    Akkor világosíts fel, hogy miért idegesek az oroszok a USA európai rakétavédelmi rendszer telepítési tervei miatt?

    Esetleg én is unhatom a gazdasági(palaolaj) témájú hozzászólásaidat?

  122. Pzuj:
    5 év alatt nem lehet behozni 15-20 év „hanyagságát”.

    Lásd az orosz konvencionális eszközpark megújítását – az oroszok is az utóbbi 3-4 évben kezdik az új haditechnikákat gyártani és küldik csapatpróbára – ők sem tudják 2020 előtt lecserélni az avult eszközöket, ehhez idő kell, pedig a hagyományos eszközök fejlesztését eleve nem állították le semmikor, csak nem volt rá elég fedezet.

    Az amerikai kutatások természetesen folytak tovább nukleáris téren is (szuperszámítógépes modellezés), de új hordozókat (Jarsz, Topol-M és Bulava) az oroszok állítottak hadrendbe, az USA nem cserélte le a hidegháborús Miuteman-III és Trident-II-D5 rakétáit.

    A sokkal nagyobb amerikai költségvetés egy részét elsikították, a Pentagon milliárdokkal nem tud elszámolni, a Számvevőszék vizsgálatát felfüggesztették az USA-ban.

    Ugyanakkor a más kontinensen vívott non-stop háborúkat is finanszírozni kellett, valamint azt az egyszerű tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az USA-ban a hadiipari anyagbeszerzések és gyártási munkadíjak a többszörösét teszik ki az orosz vagy kínai költségeknek!

    A csillagászati amerikai katonai költségvetés egy jó része vagy ment a levesbe (megnyerhetetlen háborúk finanszírozása és sikkasztás) vagy jó magas munkabérért jó drága eszközöket gyártottak le.

    Az orosz vagy kínai fajlagos költségek hasonló kategóriájú eszközöknél a töredékét jelentik az amerikai költségekhez képest, miközben a használhatóság/potenciál tekintetében messze nem ez az arány.
    Nyilván az USA így is vezet, de a valós mutatók – figyelembe véve a fajlagos költségeket – távolról sem jelentenek akkora előnyt, mint amit a számok lineáris összefüggésben mutatnának.

    Magyarul az USA hadereje nem erősebb hatszor-hétszer a kínai vagy orosz hadseregnél, a fölény/előny jóval kisebb – kivéve az atomarzenált.

    Hadászati potenciálban az oroszok pariban vannak az USA-val, harcászati atomeszközök terén az orosz fölény többszöröse (!!!) az egész NATO-nak, beleértve USA/Gb/Fro. együttes harcászati atomkapacitását!!!
    A kínai atomarzenál pedig sötét ló – hivatalosan 3-400 db töltet, az amerikai kutatók szerint 3000 db töltet, szerintem 1500 db töltet.

  123. Kedves Pzuj!

    Igaz, hogy én azt kérdeztem, hogy szerinted miért jó az nekünk, magyaroknak, ha egy olyan törekvésnek szurkolunk, amely egy egypólusú világrendet akar létrehozni. Láthattuk mi jót hozott nekünk, amikor megszűnt a kapitalizmus konkurenciája a „szocializmus”. Kicsiben is számtalan példa van arra, hogy semmi jót nem tartalmaz az egyeduralom, csak önkényeskedést.

    Szerintem erre a kérdésre nem válaszoltál, mert azt nem érzem indoknak, hogy az oroszok milyen galád társadalmat építettek fel a maguk számára. „Kevesebb lopás,korrupció, többet költeni a K+F-re, az oktatásra” – írod – de ez bennünket, magyarokat nem érint. Ők egymást lopják meg. Az USA ezt nagyban csinálja a FED-del, olajdollárral, tőzsdespekulációkkal, világbankos adósság lehetetlenséggel, az elnyomott apró államok minden természeti kincsének kirablásával – és ez már az egész világra kihat, ránk is.

    „Abszolút hidegen hagy, hogy ki termeli ki az orosz ásványkincseket.” – Gondolj Malira. Az igaz, hogy ők, a fekete bennszülött nép termeli ki az évi 50 tonna aranyat, de annyi sem marad nekik, hogy legalább elég élelmiszert vásárolhassanak és ne kelljen éhezniük. A világ legszegényebb országa a Világbank felmérése szerint. Szerinted ez emberséges eljárás? Még ha Afrika messze is van, de mit gondolsz, ez a tolvajlás nem hat ki ránk? Miért jönnek onnan is a menekültek? Túlságosan melegük volt Afrikában?

    „Vissza akarják szerezni a SZU elveszett nagyságát újra.
    Most főleg gazdasági diplomáciával próbálkoznak.”
    Na de ez miért baj? Bárcsak mi is ezt tehetnénk!
    „…lehet, ha mindezt erőszakkal (lásd. Ukrajna) teszik.” – mármint az oroszok…

    Hát ez a 3 utolsó mondatod már olyan mértékű vakságot mutat a részedről, hogy szinte felfoghatatlan.

  124. Van egy film a YT-on, az a címe, hogy „Kapitalizmus: szeretem” (Capitalism: A Love Story). Pzuj, neked érdemes volna megnézned, hogy lásd, nem minden arany, ami fénylik…

  125. Pzuj!
    Ahogy látom többeknél kiverted a biztosítékot, amit nem csodálok. Washington pártolásod páratlan a gondolkodó emberek soraiban. Az összes amerikai propagandát egy az egyben átveszed és nagy hangon hirdeted.

    “…lehet, ha mindezt erőszakkal (lásd. Ukrajna) teszik.” Ezt te nem írhattad komolyan. A CIA hátterű kijevi puccs beismert tény. A nyugatbarát puccs után a keleti rész elszakadási kísérletére a hatalom nekiment saját népének és halomra lövette a civil lakósságot. Washingtonnak és csatlósainak az emberi élet nem számít. Saját állampolgárfaiból megölt több mint 3000 embert, hogy eltörölhesse a demokráciát (aminek nevében országokat támad meg). Lelövet utasszállító gépet, hogy Putyinra foghassa. Létrehozta az ISIS-t, hogy a legpiszkosabb munkát elvégeztesse velük.
    Felteszel nevetséges, megtévesztő kérdéseket: „Akkor világosíts fel, hogy miért idegesek az oroszok a USA európai rakétavédelmi rendszer telepítési tervei miatt?” Azért, amiért az amerikaiak idegesek lettek, amikor az oroszok rakétákat akartak telepíteni Kubába. Ezt tőlem kell megtudnod? Nem igaz, hogy ne tudnád magadtól.
    Mégis érdekelne, hogy ennek a gyilkos társaságnak miért álltál be a szolgálatába? Fizetnek ezért neked valamit? Évek óta fejtesz itt ki mainstream propagandát, miért? Miért ez az elvakult lelkesedés?

  126. Tibor bá’!
    Egyetértek. Pzujnak nyilván fizetnek. Ez evidencia. Az érvelése egy vicc. Kb. olyan, mint az átkosban lett volna a pravdat idézgetni. 🙂

  127. 30, PZuj: „USA a II.háború után minimum az első vagy második, a SZU szétesése után
    meg az első nagy hatalom a világon még.
    Ebből kifolyólag a világon mindenhol jelenlétre törekszik.”

    Neked ez teljesen természetes… hm.
    De vajon mire kell neki ez a ‘jelenlét’? Csak nem azért, hogy bárkinek odacsaphasson, ha nem úgy táncol, ahogy az USA fütyül?
    És ha ez az USA-nak „jogos”, akkor másnak /pl. az oroszoknak/ miért nem???

  128. Pzuj,
    „az orosz számvevőszék, akik legutóbb az új űrkikötő építésénél találtak 1,8 millárd USD kétes elszámolást”

    Ezt a hírt a jereváni rádió is közölhette volna.
    Az összeg már eleve nem 1,8 milliárd, hanem ‘csak’ 180 millió USD (nézz utána) – itt már tízszeres a csúsztatás. A kétes elszámolás ebben az esetben túlszámlázást jelent. Azonban figyelembe véve, hogy a ruszki kozmodrom teljes költségvetése 52 milliárd USD, kiszámolhatod, hogy a túlszámlázás mértéke ebben az esetben alig több, mint 3 ezrelék.
    Most mutass Magyarországon AKÁRMILYEN beruházást, ahol a túlszámlázás mértéke nem éri el a 0.3 százalékot… nem fogsz ilyet találni. Ellenben találsz vastagon túlszámlázott közbeszerzéseket, hidakat, metrót, stadionokat, méregdrága autópályát, ahol a síkvidéki löszdombba alpesi alagutat ‘fúrtak’ stb., még sokáig lehetne sorolni. Akkor ebből szerinted mi következik(?), mert szerintem semmi.
    Ahol a (sok) közpénz találkozik a magánérdekkel és gerinctelen döntéshozókkal, ott mindig találsz korrupciót…, vagy EU-kompatibilis kifejezéssel lobbitevékenységet.
    Ugye nem gondolod komolyan, hogy a legbefolyásosabb amerikai szervezet, a katonai–ipari komplexum nem korrumpálta már réges-régen, saját érdekei szerint, a képviselőket és a szenátorokat!? Erről biztosan nem készült kopipésztelhető statisztika, de túl sok fantázia nem kell hozzá, hogy felismerd az események láncolatát: Közpénz USD százmilliárdok (brutális költségvetési hiány, FED-pénzgyár, petrodollár)–lobbisták–kampánypénzzel támogatott döntéshozók–magáncégek–korrupció.
    Ez egy olajozottan működő rendszer.

  129. Montezuma:

    Köszönöm az ismételten a lényegre törő választ.

    OK, van olyan kutatást, fejlesztés ahol az időfaktort nem lehet pénzzel pótolni.
    Az USA korrupcióról is vannak elképzeléseim, a Pentagon megrendelések túlszámlázásai már régóta téma, az iraki háború után Cheney cégének helyzetbe hozása meg magáért beszél.
    Viszont lehet, hogy PR, de jó pár „csillagháborús” tesztről lehet hallani.
    Lézer, robot stb.
    Hogy mikor lesz ebből termék azt csak Isten tudja.
    Lehet, hogy ezért nem az atommal foglalkoznak?

    Kyra:
    „szerinted miért jó az nekünk, magyaroknak, ha egy olyan törekvésnek szurkolunk, amely egy egypólusú világrendet akar létrehozni.”

    Félreértés ne essék, én nem vagyok az egypólusú világrend mellett!
    Utálom a monopóliumokat, ez az egyik formája.

    „Kevesebb lopás,korrupció, többet költeni a K+F-re, az oktatásra” – írod – de ez bennünket, magyarokat nem érint. Ők egymást lopják meg.”

    Nem arról van szó, hogy ki kit lop meg.Hanem arról, ha valamit el akarnak érni (erősebbnek lenni, ezáltal a rettegésüket csökkenteni), akkor ezeket kéne meglépniük szerintem. És a felsorolt példák állnak.
    Finnország, mint egy európai ország hová jutott, hogy az oktatásba ruházott be?
    Az oroszok régebben híresek voltak az oktatásukról és a jó koponyáikról!
    Mint ahogyan mi is.
    De aztán jött az általános erózió.

    „“Abszolút hidegen hagy, hogy ki termeli ki az orosz ásványkincseket.””

    Ez részemről arra volt válasz, hogy én szerinted azt pártolom, hogy ezt USA tegye.
    Világos, hogy egy adott ország népének elemi joga van a saját ásványkincseinek a kitermeléséhez.
    Aztán ez hogy valósul meg , az más kérdés.

    Mert a kapitalizmusban ebből a részvényesek profitálnak főleg, nem a nép.
    És ez Oroszországban is így van.

    „Vissza akarják szerezni a SZU elveszett nagyságát újra.
    Most főleg gazdasági diplomáciával próbálkoznak.”
    „Na de ez miért baj? Bárcsak mi is ezt tehetnénk!”

    Nem olvastad el figyelmesen amit írtam. Ez nem baj, ez a világban bevett szokás német és japán példát említettem.

    Az utána következő második pont a baj, az erőszakos, más országok kárára való területnövelés, no az a baj. Második világháború után mondjál fejlett nyugati országot, aki más ország rovására növelte meg saját területét.
    Félreértések elkerülése végett, Koszovo független, senki se csatolta magához.

    Kyra:
    „Kapitalizmus: szeretem” (Capitalism: A Love Story).”
    Egyrészt láttam, másrészt Te folyamatosan tévedésbe vagy az én ideológiai hozzáállásomról.

    Én marxistaként indultam, a kapitalizmust Marx Tőkéjéből és a politikai gazdaságtan tantárgyból tanultam.És a világlátásomat mostanra se adtam fel.
    Ettől függetlenül, annyi évvel a SZU felbomlása után Oroszországban nem az igazság bajnokát látom, hanem egy másik, kapitalista, imperialista államot.

    A Tőke után jött Samuelson.

    Tibor bá’:
    „Az összes amerikai propagandát egy az egyben átveszed és nagy hangon hirdeted. ”

    A címkézésed már hidegen. Egyszer lehet ezzel megsérteni, továbbiakban lepereg rólam az részletes érvelés helyetti pótcselekvésed.

    Egyébként megmosolyogtató, hogy magadnál ugyanezt nem veszed észre, amikor sorozatban oroszbarát posztokat posztolsz.

    Nem fogok Neked, tételesen és részletesen válaszolni, mert egyrészt már elégszer kifejtettük a véleményünket, másrészt , majd akkor részletezem, ha ezzel Ti is megtiszteltek engem, az általános lózungok helyett..

    Csak pár dolog:

    „Ezt te nem írhattad komolyan. A CIA hátterű kijevi puccs beismert tény. ”
    Na akkor, ha a Kijevi puccs volt, akkor a krími vezetés eltávolítása mi volt?
    Vagy az normális, hiszen azt az oroszok szervezték?
    Udvarias zöld emberkékről a hazugságok után a Putyini önvallomásra emlékszel-e még?

    „…lehet, ha mindezt erőszakkal (lásd. Ukrajna) teszik.””

    Kyrának már írtam:
    „Az utána következő második pont a baj, az erőszakos, más országok kárára való területnövelés, no az a baj. Második világháború után mondjál fejlett nyugati országot, aki más ország rovására növelte meg saját területét.
    Félreértések elkerülése végett, Koszovo független, senki se csatolta magához.”

    Azzal, hogy felsorolod USA bűneit, attól az orosz bűnök nem lesznek kevesebben.

    „Mégis érdekelne, hogy ennek a gyilkos társaságnak miért álltál be a szolgálatába? Fizetnek ezért neked valamit? Évek óta fejtesz itt ki mainstream propagandát, miért? ”

    „A címkézésed már hidegen. Egyszer lehet ezzel megsérteni, továbbiakban lepereg rólam az részletes érvelés helyetti pótcselekvésed.”

    Egyébként konkrétan az ukrajnai válság óta kezdtem el más szemmel nézni erre az oldalra is és vagyok sokkal kritikusabb pl. az alternatív médiával és azok hirdetőivel szemben.
    És egyáltalán nem bánom ezt a változást, ébredést.

    „Miért ez az elvakult lelkesedés?””
    Ezt is megválaszoltam már korábban, de ha nem olvasod el amit írok, vagy nem emlékszel rá, arról nem tehetek. Nem fogom megismételni.

    Solouse: Lásd Tibor bá’ nál fentebb.
    „Az érvelése egy vicc.”
    Azért látom ennél részletesebb érvelésre nem futotta.
    És még Te beszélsz a Pravdáról… 🙂

    Observer:
    „Neked ez teljesen természetes… hm.”

    Na ne legyünk már ennyire álszentek.

    A blog egy része arról szól, hogy az emberiség mennyire önző, hataloméhes, javíthatatlan, az orráig se lát, felelőtlen és ezért ki fog pusztulni.
    Akkor mi a baj és a csodálkozás tárgya, ha ez egy nagy hatalomnál is így van, mert emberből van?

    „De vajon mire kell neki ez a ‘jelenlét’? Csak nem azért, hogy bárkinek odacsaphasson, ha nem úgy táncol, ahogy az USA fütyül?”

    Bizony ez azt jelenti, ahogy a történelem során már annyiszor.
    Birodaloméknál ez már így szokás.
    Esetleg tartsak Római Birodalomról történelem órát?

    „És ha ez az USA-nak “jogos”, akkor másnak /pl. az oroszoknak/ miért nem???”

    Nem azt mondom, hogy jogos, de ez van.

    Az oroszok nőjenek fel a feladathoz, nyomják le USÁ-t gazdaságilag és katonailag, akkor ők lesznek a Földön az Alfa hím.
    Addig viszont csak beosztottak a falkában.

    Ha ez az Alfa hím változás bekövetkezne, akkor azért biztos vagyok benne, hogy sok dologban megváltozna a hozzáállásuk a jelenlegihez képest világ dolgaihoz.
    Mert ez a birodalmi logika.
    Mert megteheti, meg fogja tenni.
    Azért nem is kell messzire menni az időben, ha orosz hon kapcsán birodalmi logikát akarunk találni.

    Egyébként meg a szomszéd kárára való terület növekedésről kifejtettem a véleményemet Kyrának és Tibor bá”-nak is.

  130. Mvm9:
    „Ezt a hírt a jereváni rádió is közölhette volna.”
    Ja, csak ezt egy orosz lap közölte.

    http://www.themoscowtimes.com/business/article/audit-reveals-18-billion-financial-violations-at-russias-space-agency/522220.html
    A TASS-ra hivatkozik.

    „A kétes elszámolás ebben az esetben túlszámlázást jelent. ”
    És ez nem korrupciót takar?

    Putyin, olimpia költségvetés növekedésre, beruházó kirúgásra van ellenérved:

    Mondtam én egy szóval is, hogy máshol a világon nincs korrupció???
    Mindenhol elítélendő, akár magyar, akár USA, akár orosz stb.
    Mondjuk azért nyugaton azért néha fellépnek ellene, mondanak le politikusokat, csuknak le embereket ez okból.
    Meg azért van egy korrupciós világranglista is.

    Csak leírtam, hogy miért is kéne ezt megfékezni az oroszoknál, ha utol akarják érni az USA-t.

  131. PZuj!
    Ne érts félre. Jól lehet ebből élni biztos, a jövedelem meg fontos. Ha ez anyagilag megéri neked, akkor csináld. Nekem meg tökmindegy miket vetítesz. Úgyhogy hajrá!

  132. solouse:
    Szomorú, ha érvelésként csak erre telik Tőled.
    Bár ez a Te szegénységi bizonyítványod.

  133. 40, PZuj: „Na ne legyünk már ennyire álszentek.

    A blog egy része arról szól, hogy az emberiség mennyire önző, hataloméhes, javíthatatlan, az orráig se lát, felelőtlen és ezért ki fog pusztulni.
    Akkor mi a baj és a csodálkozás tárgya, ha ez egy nagy hatalomnál is így van, mert emberből van? ”
    Haha. Persze hogy nem baj /vagyis de…/. A baj az, hogy az USA-nak te ezt elnézed, ha az oroszok próbálkoznak ennek gyenge utánzatával, akkor meg köpködsz rájuk. Vagyis a kettős mérce tipikus esete forog fenn. De ez a te dolgod, ha neked így jó… 😉
    Különben nem vagyok oroszbarát és ráadásul annak idején piszokul élveztem az amerikai életet. Viszont vak sem vagyok, az amerikai jólét cechjét jobbára a világ többi része állja.

  134. Observer:
    „Vagyis a kettős mérce tipikus esete forog fenn. De ez a te dolgod, ha neked így jó…”

    Nem!

    Szeretném ha a másoknak is feltett kérdésre válaszolnál:

    „“Az utána következő második pont a baj, az erőszakos, más országok kárára való területnövelés, no az a baj. Második világháború után mondjál fejlett nyugati országot, aki más ország rovására növelte meg saját területét.
    Félreértések elkerülése végett, Koszovo független, senki se csatolta magához.””

    Ha csak Kelet-Ukrajnát nézzük, akkor lehet analógiát találni USA más idegen országokban végzett akcióval.
    Itt megállna a kettős mérce bírálat.

    Mondjuk a stílus, az nótorikus elkövetőre vall, lásd Oszétia, Abházia, Transznyisztria.
    Tartósan az anyaországtól elszakított területek, orosz háttértámogatással, a volt SZU befolyási zónában.

    „Viszont vak sem vagyok, az amerikai jólét cechjét jobbára a világ többi része állja.”

    Ezzel egyet is értek, de mi köze ennek a témához?

  135. Noshát mégis félreértettél. Én nem vitatkozom, ergo érvek sem kellenek. A te véleményed mint a légy zümmögése, ha mégis hasonlítani szeretném valamihez.

  136. Pzuj,
    „Ja, csak ezt egy orosz lap közölte.
    themoscowtimes.com/business/article/audit-reveals-18-billion-financial-violations-at-russias-space-agency/522220,
    A TASS-ra hivatkozik.
    Várom a 180 milliós linkedet.”

    Tessék, az eredeti 180 milliós TASSZ-hír, jó szövegértést az olvasásához:
    http://tass.ru/en/russia/782993

    (Az általad idézett angol nyelvű ‘The Moscow Times’ nem orosz lap, csak Oroszországgal foglalkozik, és egy finn multinacionális cég tulajdona; így vélhetően nem a legautentikusabb forrás orosz témában.)

  137. Mvm9:

    Úgy látszik nem olvastad el figyelmesen a cikket, amit belinkeltem.
    Ha megnézed a dátumot két független hírről van szó, az egyik március 16-i (általad belinkelt TASS), a másik kettő május 22 és 24 (Szintén a TASS-ra, de egy másik hírre hivatkoznak).

    A május 25-i cikkben van hivatkozás az általad belinkeltre:
    „Golikova wasn’t the first Russian official to raise the alarm on the management of the space industry.

    Responding to concerns over the health of Russia’s space program after losing two spaceships in the last month, Deputy Prime Minister Dmitry Rogozin blamed the problems on the moral decline of the industry’s management.

    Acts of fraud, abuse of authority, and forgery of documents have been uncovered that have caused [space] enterprises over 9 billion rubles [$180 million] in economic damage,” Rogozin said Tuesday, the RIA Novosti news agency reported. He did not specify over what period the damage was incurred.

    „With this sort of degeneration of management such high incidence of accidents is not surprising,” he added. ”

    A Te cikkedben nem szereplő Tatyana Golikova-ra való hivatkozás, pedig az általam idézett cikkek az ő sajtótájékoztatójáról készültek.

    Úgy hogy jobb esetben az 1,8 milliárd tartalmazza ezt a 180 milliót, rosszabb esetben még hozzá lehet adni.

    „Az általad idézett angol nyelvű”

    Két linkem volt, az első az eredeti már korábban is hivatkoztam itt a blogon, a másikat direkt a Te kedvedért kerestem(Russian Federation domain „рф”).

    solouse :
    Kb. így vagyok veled én is, az eddigi megnyilatkozásaid alapján.
    Csak akkor nem értem, miért szóltál hozzá minősítésemmel a témához?
    Ha nincsenek érvek az értelmes emberek vitafórumán, az talán az vitapartner értelmét minősíti….

  138. Pzuj:
    Idézlek:
    „Második világháború után mondjál fejlett nyugati országot, aki más ország rovására növelte meg saját területét.”
    Látod ez egy leleplező mondat. Hasogatod a szőrszálat és ignorálod a lényeget. Miért kellene az USA-nak bármilyen terület. Csinál egy színes forradalmat, pénzzel megveszi a politikus bábukat, és az ország azt tesz, amit Washington akar. Miért kellene bármit is elfoglalni?
    A világtörténelem legocsmányabb birodalmát véded a legálnokabb módon. Éppen néhány napja volt az USS Liberty megtámadásának az évfordulója. A WTC felrobbantását már említettem. Saját elnöküket meggyilkolják, amiről az elnök helyettese előre tud. Nem fogom neked felsorolni az összes bűnét, amit nem az ellenfeleivel szemben követett el, hanem saját magán belül, mert a lista szinte végtelen.
    Kifogásolod a személyeskedést. Hát persze, mert a te személyed az, aki manipulál a tényekkel. Még jól emlékszem a maláj gép lelövése kapcsán kifejetett tevékenységedre. A te SZEMÉLYES tevékenységedre.

  139. Pzuj:

    Te nem a Bal-Rad-on irogato atlantista usa segnyaló Urfang ninc-névre halgató Troll vagy ? 😀
    Egyébként támogatónak találom a nyugati civilizáció kivégzését egy az Atlanti oceánon atomrobbantással kivitelezet orjás cunami létrehozását ami ugye tiszta munka lenne nincs szennyezödés atomhulladék ….sajna eltünne” buzi kulturás” nyugat 😀

  140. PZuj
    Te nyertél. Belátom több eszed van mint nekem, mert te pénzt kapsz ezért, sajnos nekem meg senki nem fizet. 🙂

  141. solouse… 😀 😀 😀 taps… ez tetszett.

    Tibor bá’ nagyon frappáns az összefoglaló. +1

  142. Nem is azzal van baj, hogy usa seggnyaló. Inkább az, hogy a véleménye nem markáns. Ha akarom ilyen, ha akarom olyan. Mindez ócska zsindexes és origós cikkekkel megtámogatva. Olyan mint egy lagymatag kézfogás, kiráz tőle a hideg. És persze mindezért még a lóvét is felmarkolja. 😀
    Kijelölhettek volna valami alkalmasabb személyt is erre az agitációs feladatra, mert már elég unalmasan csinálja, a rengeteg energiabefektetés ellenére is.

  143. Tibor bá’:
    Neked még válaszolok, azután részemről egy jó időre lezártam a témát.
    A vitához ugyanis olyan vitapartnerek kellenek, akik ÉRVEKKEL VITATKOZNAK, NEM CÍMKÉZÉSSEL ÉS SEMMITMONDÁSSAL.
    Ha már magukat az értelmes emberek vitafórumának méltó tagjáinak tartják.

    Feltettem egy egyszerű kérdés,
    Választ nem kaptam rá, csak mellébeszélést és címkézést.”aki manipulál a tényekkel”
    Így általánosságban, tények nélkül.

    Megértem, hogy nem akartál válaszolni, mert ilyen területnövelést fejlett nyugati országtól, főleg Európában nem tudnál felsorolni.
    A Krím Oroszországhoz csatolásával(bocsánat egyesülésével) ez a kimondatlan tabu dőlt meg.
    Ha ez nem lett volna, valószínűleg az egész ukrajnai válság nem eszkalálódott volna erre a szintre.

    „A világtörténelem legocsmányabb birodalmát véded a legálnokabb módon. ”

    Szomorú, ha ez értelmes emberek vitafórumán kell egy magát értelmes embernek tartó valakinek magyarázni azt, hogy a oroszokkal szembeni kritikus hozzáállás nem egyenlő USA imádattal.
    Igazi gyerekes, fekete-fehér világképre, szekértábor logikára vall, hogy aki nem velünk az ellenünk.
    Az már bele sem fér a klisékre felépített világodba, hogy van, aki mindkét félnek látja a hibáit és elítéli azt.
    Nem valami félreértelmezett akol összetartozás ideológiájától hajtva takargatja, elhallgatva a neki kedves félnek a hibáit.

    Korábban is írtam, számomra mindkét fél görény, az USA nagyobb, mivel a nagyhatalmi jellegénél fogva több mindent követhetett el.

    Ezt utoljára írom le neked, ha MOST SEM ÉRTEM MEG, az a Te értelmi képességeidet minősíti.

    Ha észrevetted volna, amikor a viták során előjöttek az USA nagyhatalmi bűneivel, azok többségét készségesen elismertem, csak vissza kell olvasni.

    Tehát igazad nagy többségében ezekben:
    „Éppen néhány napja volt az USS Liberty megtámadásának az évfordulója. A WTC felrobbantását már említettem. Saját elnöküket meggyilkolják, amiről az elnök helyettese előre tud. Nem fogom neked felsorolni az összes bűnét, amit nem az ellenfeleivel szemben követett el, hanem saját magán belül, mert a lista szinte végtelen.”

    Ez azonban nem teszi meg nem történté, az orosz hibákat és szemét húzásokat.
    De Te ezekről előszeretettel megfeledkezel, csak nótórikusan a másik oldalt ekézed.
    No ezt próbálom kiegyensúlyozni, a magam szerény módján.

    És igen én se felejtettem el a Te SZEMÉLYES tevékenységedet a korábbi vitákban.

    solouse, Jövőnk , Pugacsov elvtárs :
    Hozzászólásotok nem tett hozzá érveket a vitához, ergo nem méltó az értelmes emberek vitafórumához.
    Seggnyalással kapcsolatban, meg nem ártana önvizsgálatot tartani, lehet hogy lenne meglepetés…

  144. Az USA és a Szovjetunió összehasonlításánál figyelembe kellene venni azt, hogy egyikük „agyát” Zsidók adták. Mert azért ők inkább „menekültek” egy demokráciába, mint egy diktatúrába.

  145. Pzuj!

    De igen, a mai világhelyzetben, aki az oroszokkal szembeni kritikus az egyértelműen imádja az USA-t. Ezt pedig te nem vagy hajlandó megérteni. Én 1945-től kezdve (amikor az anyámat megölték) utáltam az oroszokat 1990-ig. 1990-től kezdve közömbös voltam irányukba. Néhány éve Putyinnak drukkolok. Szerintem ez „illik” egy értelmes magyar emberhez.

  146. Dan,
    A SZU agyát és öklét is zsidók adták, és zsidók pénzelték.
    Lenin, Trockij, Sztálin, Hruscsov, Andropov, Gorbacsov, Jelcin zsidók.

  147. Mindemellett azt már leírtam egyszer, hogy a náci háborús bűnösöket, akik az USÁ-nak igen sokat jelentettek mind kimentették, ennek köszönhető a későbbi holdra szállás is többek közt, de a hidegháborús időkben a volt náci kémek tudása is kifizetődő volt. Erre egy átlag buta amerikai soha sem lenne képes, még ha elnök akkor sem. Viszont ötletgazdának ott volt a zsidó előrelátás. A Szovjet unió meg maradt diktatúra egy üldözési mániás diktátorral a nyakán. Az akkori Szovjetuniónak egyetlen baja volt, maga Sztálin.

  148. Gorbacsov akár még zsidó is lehetett volna, mivel nagyszüleit meghurcolták( gulág)….Sztálin semmiképp sem volt zsidó. De inkább hagyjuk, szerintem.

  149. Még Tbilisziben, a 80as években az ottani újságírók mesélték, hogy a város közeli kis sziget, a Dzsuga-sziget volt Sztálin „igazi” nevének névadója.

  150. Dzsugasvili. A Dzsuga-szigeten iráni, de oda valójában Portugáliából származó zsidók települése élt. A szöveg szerint apai ágon… ezért félig szeffárdként nem számított echte zsidónak a sok moszkvai kazár között … ennek sok irodalmi nyoma is maradt, hogy folyamatosan provokálták, s kikényszerítették, hogy „bizonyítson” …

  151. Érdekes, hogy mennyire összefolyik az átlag politika-szemlélöknél is a CCCP-t vezetö lényegében zsidó vezetés, és a felbomlás után csigalassúsággal kialakuló új „nemesi” forradalom. 39ben a KB 58 tagjából 55en voltak zsidók, a maradék 3nak viszont a felesége … Ez az arány azonos volt lényegében Hruscsov (lánykori nevén Solomon Perlmutter) idejében is. Az 1960as szovjet zsidók kongresszusa két fontos dolgot ünnepelt (a sok hatalmi nyomulás között): 1millió fontos íróasztalnál zsidó ül a szajuzban, s 1.2 millióval többen vannak, mint a háború elött.

    Amit Tibor bá´ említett a végén, ahhoz nagyon fontos adaléknak tartom, hogyan történt a toborzás ezekben az évtizedekben a kogébé-be. Kiballagott pár zsidó bácsika valamelyik (az összes) egyetem & föiskola rektorához, hogy ugyanmár tegye ki a két legjobb végzösnek a kartonját, akiknek föltették a kérdést, hogy öcsém, fölcsapsz-é? A legtöbben fölcsaptak, mert az alternativa egy távolkeleti beosztott-mérnöki hely volt … namost ezek a srácok nem igazán rendszer-fanatikus komenisták voltak, hanem zömében eccerü oroszok … Ami igen fontos dátum a 70es évek felénél, mikor Brezsnyev egy alkalommal találkozott az ifjú kogébés elvtársakkal, s feltette a kérdést, hogy van-e valami, ami basztatja a csörüket, s meglepetés erejével jött az elörekitervelt válasz, hogy van. Naszóval döbbenetes módon panaszolták azt a tényt, hogy a szocializmus X-edik évében a kogebé és az egész szajuz minden fontos posztján a zsidó nacsalnyikoknak a gyerekei megöröklik a fater állását, a szimpla ruszki fönökök, viszont nyugdíjkor visszasüllyednek a nyomorba … és egy kérdéssel fejezték be, hogy jól van ez így, Brezsnyev elvtárs? A dörgedelmes nyet! meghatározta Brezsnyev késöbbi sorsát, de elindított egy vijjogó, fenyegetö milliós kivándorlást a közel-kelet egyetlen adódó demokráciájába. A kogébés gyerekek, addigra néhány ezer (!), akik csak némán szottyantották a tudást magukba, s lényegében az egész világ minden titka a kisujjukban volt, továbbra is rövid-pórázon voltak, egészen Jelcin atyec kalandos hazaárulás-ámokfutásáig, amikor is az egyik gyámoltalan kis bákásznak álcázott tagjukat beépítették a környezetébe, a többi már jelenkori történelem…. Néha nyugati nagyon magasan jólfésült források is jajveszékelnek, hogy nem értik, kik vannak az orosz helyzet hátterében, de majdan-szerü választással ott már nem lehet operálni…

  152. 163. pimpo
    Nem tudom milyen iskolába járhattál fiam, de jó tanáraid lehettek.

  153. Mvm9: „Megtapasztaltad az orosz korrupciót, vagy csak közölték veled, hogy ott korrupció van(?) ”
    Naaaa…
    Ennyire nem lehetsz tájékozatlan.
    Oroszországban (de az összes arrafelé fekvő országban is) a korrupció teljesen átszövi a mindennapokat, aki csak bírja, próbálja lehúzni a másikat.
    A legkisebb emberek is.
    Még fel se szállok a vonatra, de már mormogja a kalauz, hogy „fiatalember, van szabad hálófülke, ezer rubel Moszkváig”, az összes moszkvai pályaudvaron megtalálhatók azok az „ügynökök”, ahol féláron vehetsz szállodai szobát, kapsz egy cédulát egy névvel meg telefonszámmal, fel kell hívni, amikor a szálloda közelében vagy és a hátsó bejáraton bevisznek, kp-ban ott kell fizetni, ha „lemeszel” a rendőr, ki kell szállnod a kocsiból és beülni a rendőrautóba, hogy ami történik az csak kettőtök közt történjen, az osztálybizalmi szülő felhívja az anyukák figyelmét, hogy nemsokára év vége, be kell hozni kétezer rubelt, mert a tanítónéni aranyláncocskát vagy épp multivárkát szeretne kapni ajándékba, meddig soroljam, reggelig?
    Aztán folytatódik azzal, hogy ha valamit exportálsz Oroszországba, a vámeljárást nem fogod tudni lefolytatni, mert a vámhivatal ezerszer visszadobja a dokumentumokat, újabb és újabb adatokat kérve egészen addig, amíg egy helyi vámbrókert meg nem bízol, aki jó pénzért megfelelő 🙂 válaszokat tud adni és hipp-hopp mennek a dolgok…
    „büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy ezek közül én egyikben sem vettem részt”
    Csak találkoztam olyannal, aki hallott valakiről, aki látta… De a nevét neki se tudom…

  154. Tibor bá’
    „De igen, a mai világhelyzetben, aki az oroszokkal szembeni kritikus az egyértelműen imádja az USA-t. ”

    Igen, ez a szektás, propagandisztikus hozzáállásod , aminek korábban is burkoltan hangot adtál, már korábban is megdöbbentett.

    Gondolkozz el azon, hogy ez mennyire egyeztethető össze a blog mottójával, az ” értelmes emberek vitafórumával”
    A „valóság feltárásáról” nem is beszélve.

    Vagy a blog mottóját nem kell komolyan venni, mert az is csak egy propagandisztikus maszlag?

    Minden emberiség sorsát javítani akaró izmus jó szánďéktól vezérelve, a jó célért így kezdte el a valóság torzítását.

    A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve…

    Pragmatikus machiavellizmus.

  155. 166:
    Pzuj!

    Normál körülmények között igazad lenne, de most rendkívüli, soha se tapasztalt időket élünk. Most az emberiség léte-kipusztulása a tét. Most keresgélni az igazságot önpusztító lenne. Ilyen körülmények között, amikor Washington ezerrel nyomja a Putyin elleni propagandát, az emberiség elleni bűnt követ el, aki az „igazságot” keresgéli. Ennek a megértéséhez is kell némi intelligencia, amivel ezek szerint te nem rendelkezel. Gyere le az elefántcsont toronyból. Ha senki nem áll melléd, akkor elgondolkodhatnál azon, talán te mész szembe a forgalommal, és nem mindenki más hülye.

  156. „Ha senki nem áll melléd, akkor elgondolkodhatnál azon, talán te mész szembe a forgalommal, és nem mindenki más hülye.”

    Akik mellé állnak, nem itt teszik azt…

    ” Most keresgélni az igazságot önpusztító lenne.”- Igen- ezt szokták mondani..Mindig, minden korban, mindenkor, amikor ‘helyzet áll elő’.

    És bocs, de tényleg nem mindenki más hülye. A ténymegállapítások az itteni helyzetre vonatkoznak. Attól hogy nem szólalnak meg a mindenki mások–akár Arma Gedeon sem-(hogy velem teljesen ellentétes érzelmű, de igazságkereső emberre utaljak..- a mindenki más nem lesz univerzális tényszerűség itt . Ezért jelzek be oldalról, csendben úgy, hogy sok éven keresztül kifejezetten pozitív kötődés tartott itt.

    Tibor bá’, emberiség megmaradása a tét? Komolyan? És ez itt dől el? Nem lenne fontosabb igazán emberként, humánus, objektíven szemlélődő igazságot kereső emberként megmaradni? Hisz már úgyis mindegy.. vagy nem?

  157. 168:
    Egyetértek, Keressük együtt az igazságot!
    Ki pénzelte a kijevi puccsot?
    Ki lövi még ma is, a tűzszünet ellenére, a kelet ukrajnai civil lakosság épületeit?
    Ki utasította a maláj utasszállító gépet, hogy a háborús zóna felett szálljon és ki lőtte le?
    Ki fenyegetőzik a Dél Kínaik tengeren saját határaitól 8000 km-re?
    Kinek van több mint száz katonai bázisa a világon?
    Ki telepít rakéta rendszereket az orosz határ mentén?
    Ki pénzelte a Szíria elleni támadást?
    Ki hozta létre az ISIS-t és látja el ma is fegyverekkel?

    Rád való tekintettel a palesztin igazság keresését most elhagynám. Egyenlőre ennyi talán elég. Aztán ha ezekre a kérdésekre megtaláltuk a választ, folytathatjuk.

  158. +1
    Azért a lista közel sem teljes:

    „1945. Japánra két atombomba,
    1945-46 Kína,
    1948-49 Görögország,
    1950-53 Korea, Kína,
    1954 Guatemala,
    1958 Indonézia,
    1959-61 Kuba,
    1960 Guatemala,
    1964 Kongó,
    1965 Peru,
    1964-73 Laosz,
    1961-73 Vietnám (bukta!),
    1967-69 Guatemala,
    1973 Chile,
    1983 Grenada,
    1983-84 Libanon,
    1980 El Salvador,
    1980 Nicaragua,
    1986 Líbia,
    1987 Irak-Irán,
    1989 Panama,
    1991 Irak,
    1993 Szomália,
    1998 Szudán,
    1998 Afganisztán,
    1999 Jugoszlávia,
    2001- jelenleg is Afganisztán,
    2003- Irak, befejezés nélkül, de az olaj megy kifelé,
    2008 Koszovó,
    2008 Georgia (Grúzia),
    2011- Líbia, befejezés nélkül, de az olaj szintén ömlik kifelé,
    2014- Szíria.

    Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában azóta nincs élhető élet, amióta megtámadták őket.
    Az emberek menekülnek a háborúk elől főként Európa irányába.”

  159. Nahát Mvm9!
    „Nem lenne fontosabb igazán emberként, humánus, objektíven szemlélődő igazságot kereső emberként megmaradni?” Mert ugye egy kifacsart logika mentén csak akkor vagy humánus, ha a felsoroltakat nem veszed észre. Washington-Jeruzsálem parancsra csak a holokausztot szabad, sőt kötelező elítélni. Minden más öldöklés csupán „járulékos” esemény, ami eltörpül a „nemzetbiztonság” mellett.

  160. USA, cukrosbácsi. Gyere velem kicsi ország, megmutatom az édességboltot.
    Oroszok, medve. Aki a felségterületemet fenyegeti, azt széttépem.
    Az édességgel csábítás szinte mindig működik.

  161. Én speciel nem haragszom Pzujra még akkor sem, ha nincs igaza. Néha azért van neki is egy kicsi…, nagyon kicsi…
    Az viszont tény, hogy miközben rózsaszín idealista álmokat kergetünk, addig a világ kidől és agyonnyom mindannyiunkat.
    A klíma az egész emberiség közös bűne, a mai világhelyzet viszont döntő részben az USA és a mögötte álló globális nagytőke disznósága.

    Tibor bácsi!
    A feltett kérdéseid mindegyikére az utolsó mondatom vége a válasz.

    Mvm9:
    Szép lista, persze rögtön jönnének néhányan Grúzia ügyével, hiszen ott az oroszok háborúztak nem?
    Miután a grúzok megtámadták őket persze…, idióták.

  162. Sztálin apai ágon oszét, anyai ágon grúz (Legtöbbjük keresztény és az autokefál grúz ortodox egyházhoz tartozik, de vannak iszlám közösségeik is Törökországban, Iránban, Azerbajdzsánban, illetve a grúziai Adzsaria autonóm köztársaságban.) nemzetiségű. Az oszétok a szarmata alánok leszármazottai. Az iráni nyelvek közé tartozó oszét nyelvet beszélik. A cirill ábécét használják. Többnyire ortodox keresztények, de sok köztük a muzulmán.

  163. Tibor bá’:
    Most már tényleg utoljára, mert már nagyon unom a témát és a sorozatos hülyeségek, féligazságok korrekcióját.

    1.) Láthatólag szövegértési problémával küzdesz, mivel kedvedért direkt kiemeltem, hogy sok USA bűnt nem vitatok, de nem megyek el az orosz bűnök mellett, mint ha nem történtek volna meg.
    Erre jössz egy olyan USA bűnök listával, amibe azért jócskán bele lehet kötni, de nem kezdek vég nélküli vitába erről, mert eredménye nincsen.
    Természetes a meghirdetett ideológiád szerint, az orosz lista elmarad.

    Azért kiemelném ezt a felsorolásból:
    „Ki fenyegetőzik a Dél Kínaik tengeren saját határaitól 8000 km-re?”
    Nem is tudom, talán Kína?
    Mikor az általa zátonyból éppen szigetté átépített terület felett sérelmezte az USA repülőgép átrepülést?
    Esetleg megkérdezhetnéd Indonéziát, Vietnámot, Fülöp-szigetet, hogy szeretnék-e, mikor a Kínával rendezik a határvitájukat, USA mögöttük áll-e.
    Gondolom saját, meghirdetett ideológiád mentán, az egész vitatott sziget csoport Kínáé, senki másnak azokhoz nincsen köze. A többi térségbeli országnak kuss.

    2.)Láthatólag önértékelési zavaraid is vannak, mivel azt hiszed, hogy a blogodon az egyoldalú nyugatellenes, oroszbarát valóság torzításaiddal befolyásolni fogod a világpolitikát.
    „de most rendkívüli, soha se tapasztalt időket élünk. Most az emberiség léte-kipusztulása a tét. Most keresgélni az igazságot önpusztító lenne. ”

    3.) Az önértékelési zavar abban is megnyilvánul, hogy a blog közönségének a többségi véleménye szerinted validálja az az általad igaznak hitt dolgokat.
    „Ha senki nem áll melléd, akkor elgondolkodhatnál azon, talán te mész szembe a forgalommal, és nem mindenki más hülye.”
    Annyi légy nem tévedhet?

    Ki kell ábrándítsalak, mivel sokakat elüldöztél ilyen-olyan vélemény különbség okán a blogodról, a döntő többség, aki beír ide, az már általad kontraszelektált, veled többnyire egyetértő Bólogató János.

    És ma mér felmerült, hogy én fizetést kapok-e az orosz kritikáért, akkor meg kéne vizsgálni azt is, hogy Te miért hirdeted ezt az ideológiát és cselekszel a szerint.

    Sajnos rögtön beugrik az akkori és a mostani kor közötti nagyon jó párhuzam a Lenin által említett hasznos idiótákról.

    Mvm9:
    Szép ez az 1945-től való USA bűn lista, a többségét nem is lehet vitatni.
    De csak a kiegyensúlyozás jegyében, hiányolom, az SZU-Orosz listát, ahol azok az országok szerepelnek, ahol a SZU csinált rendet, vagy az internacionalista forradalom export jegyében más országok társadalmi rendjét ásta alá.

    Esetleg beikszelthetnéd a listádon azokat az országokat, ahol az USA reakció az ilyen forradalom exportra volt válasz.

    Persze, tudom, hogy az most deklarált, de már régebb óta alkalmazott propaganda ideológia jegyében, ezt nem lehet megtenni, a mostani különleges időkre hivatkozva.

    4.) Javasolnám a blognak új mottó kihelyezését, mivel deklaráltan a régi már nem érvényes, mivel hazugságokat takar.
    Mindenesetre ilyen szép deklaráció után én a továbbiakban nem látom értelmét, a „valóság felkutatásának.”

    Ezt meghagyom az új ideológia mentén a sok lelkes orosz propagandán, alternatív médián nevelkedett követőidnek, akiket biztosan nem tudok túlszárnyalni e téren.

    Ne felejtsétek el, A NYUGAT MINDIG HAZUDIK, DE AZ ALTERNATÍV MÉDIA MINDIG IGAZAT MOND.

    VÉLETLENÜL SE KÉTELKEDJETEK BENNE, MERT MINDEN BETŰJE MAGA AZ ISTENI IGAZSÁG KINYILATKOZTATÁSA.

  164. 175:
    Csak remélni merem, hogy a tehetetlen mérgedet sikerült kiadnod magadból. 😉

  165. Mindenkinek:
    Valaki megmagyarázhatná Pzuj barátunknak, hogy Putyinon számon kérni az SZU tetteit olyan, mintha Orbán Viktoron kérnék számon Szálasi Ferenc rémuralmát. U.i. az objektivitás bajnoka nem tud róla.

  166. Dan,
    Sztalin eredeti neve Sztálin Józef Visszarionovics Dzsugasvili, amiből Dzsugasvili az apai neve, aki zsidó kereskedő volt. Vér szerinti apja egy Dávid Papisznedof nevű zsidó, Sztálin anyjának a szeretője volt, akinél Jekatyerina házvezetőnőként dolgozott.
    Sztálinnak 3 felesége volt, mindhárom zsidó. Az első Jekatyerina Svanidze, a második Kadija Allevija (őt valószínűleg saját kezével fojtotta meg Sztálin), a harmadik pedig Róza Kaganovics, a hirhedt tömeggyilkos Lázar „Holodomor” Kaganovics huga. Róza Kaganovics orvos volt, és bizonyíthatóan köze volt Sztálin agyvérzéséhez, amibe azután bele is halt.

  167. 😀 PZuj én is remélem, hogy sikerült kiadnod magadból… ugye azzal tisztban vagy, hogy kocsmai beszélgetésnél… vannak, akik hagytnák, hogy ezt végig mond, aztán csengene a füled… 😀 de ezt nem bántásból írom tényleg.

    Vazze… vedd mán’ észre miket írogatsz össze. Tibor bá’-tól már annyi pofont kaptam – néha joggal, néha nem – szóval engem ne nevezz bólogató janinak, rendben?!

    A szovjetek dolgait azért alaposabban tanulmányozd, mert látszik nem igazán megy az Neked… pl. Afrika. Meg tegyél már különbséget az 50-es, 60-as és az azutáni szovjet ténykedések között.

    Ez nem egy konferencia, hanem egy blog (ami nem degradálás), bár az előbbi esetében már rég elvették volna Tőled a szót. S mielőtt kontráznál. Zárt konferencián úgy leérvelnélek a porondról, hogy azt sem tudnád utána fiú vagy-é vagy lány. (Mert Te is azok közé tartozol, akik agyilag NEM értik meg, hogy van egy határ ameddig elmehetek. Lévén ez egy nyilvános blog. Ha meg figyelnéd a szakkifejezéseket, amire nagy ívben teszel, akkor észrevetted volna, hogy amihez értek, ahhoz szólok hozzá… de abban viszont profi vagyok és a bokámig sem érsz.)

    Tényleg fárasztó vagy.

    Frissítés: ja, a lényeg… nagyjából minden hozzászólót megsértettél, szóval azért vegyél már vissza.

  168. Mvm. Sztálin apjának cipészműhelye volt. Akár kereskedhetett is cipőkkel mivel akkoriban a cipész nem csak cipőket javitott. Azt a tényt nem vitatom hogy kreáltak köré egy sejtelmes mondakört, vagy hogy ő maga rendelte el, és íratta át a multját.

  169. nem teljesen ide kapcsolódik , de nem áll messze ,most olvastam:

    „Még az idén jelentősen bővíti nukleáris arzenálját az orosz hadsereg. Vlagyimir Putyin erről a Moszkva melletti Kubinkában rendezett nemzetközi haditechnikai fórum megnyitóján beszélt.
    Az orosz elnök a minap a hidegháború óta a legagresszívebb amerikai lépésnek nevezte azt, hogy Washington tankokat és nehézfegyvereket telepít a kelet-európai régióba. Ezt nem hagyják válasz nélkül
    – Oroszország több mint 40 interkontinentális ballisztikus rakétával erősíti meg a nukleáris arzenálját. Ezek a rakéták a legmodernebb védelmi rendszereken is képesek áthatolni. Új, nyugat felé néző, nagy észlelőtávolságú védelmi radarrendszert tesztelünk, majd telepítünk még ebben az évben.”

    Valami készülődik?

  170. Andrew: 40db ICBM rakétát nem pár hónap legyártani. Előre eltervezett telepítés, évek óta tudni róla, hogy jön a 40 db RS-24 Jarsz ICBM. Az már egy más kérdés, hogy ezt hogyan kommunikálják, meg vajon a régi RS-12M Topolok meddig maradnak még hadrendben, mert azokat elméletileg a Jarszok váltják le.

    Jól látható az orosz retorika megváltozása az USA nehézfegyverzetet telepítenénk a Baltikumba, Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába, esetleg Magyarországra lépésére. De egy 5000 fős kontingens technikai lerakata (ami nálunk tuti szétrozsdásodna… 😛 ) téma annyira nem izgatja a ruszkikaz, mondjuk ha 50.000 főt kiszolgálni akaró telepítés lenne, az már megütné az ingerküszöböt.
    Ez az egész hisztéria az USA Európába telepített ABM rendszereiről, és annak végső kiépítésének közelgő időpontjáról szól, na ettől verejtékes lázálmai vannak az orosz Medvének.
    Ez az egész amerikai, most már az átlag 8bites nézőnek is feltűnő „nyomulás” jó ürügy a kardok csörtetésére, na meg arra, hogy így megmagyarázható az oroszok nyugati-katonai körzetének kvázi felpumpálása a honi egységek átcsoportosításával. Az meg, hogy ráirányítjuk a fegyvereinket a bennünket fenyegető országokra…, duma! A telepített SLBM, ICBM rendszerek esetében most is előre kódolt célpontok vannak, pontos koordinátákkal, csak nincsenek előre rögzítve, mint a hidegháborúban. Na de ez egy gombnyomás, meg kb. 5-10 mp időtartam egy egész ICBM rakétaüteg esetében.

    De tény, hogy az ilyen retorika sok jóra nem szokott vezetni.

  171. Piton… ez így nem teljesen igaz.
    Az orosz nukleáris fegyverkezés felgyorsult, nem ilyen ütemben volt tervezve a hadrendbe állítsuk. Ne felejtsük el, hogy a Topol-M2 és a Yars ICBM-ek nagyobbik hányada önjáró, így akár párhuzamosan is hadrendben lehet, nem mintha új silók építésével ez nem oldható meg a silóba telepített Topol-M1 és Yars ICBM-ek esetében is. De eleve kevered, mert a régi Topol-ok lesznek kivonva, azok meg önjéróak. Az SSBN-ek építése is szokatlanul gyors.
    (2014: 117 Topol – 2015: 72 Topol / 2014: 78 Topol-M (18 önjáró, 60 siló) – 2015: 78 Topol-M / 2014: 44 Yars (8 önjáró ebből) – 2015: 70 Yars) – de 2 évvel korábban nem ez volt az ütemterv.

    Iskander kapcsán: 2018-ra 120 új Iskander indító lesz hadrendben, de ezek már indítónként 2 rakétával. Ez összesen 240 Iskander rakéta-indító, s bár elsődlegesen nem nukleáris töltetű, de felszerelhető 50kt hatóerejű töltettel is, hatótávolsága eléri a 700 kilométert.

    És csak marginálisan: az orosz Klub rakétacsalád (nem atomfegyver!) egyik tagja a Klub-K, amely szabvány konténerbe telepített változat, azaz bármilyen teherhajó hordozhatja. Lévén a Klub rakétacsalád egyes tagjaihoz kompatibilisek a Kh-55SM robbanófejei, amelyek 200kt töltetűek, így elvileg egy konténerszállító polgári hajó, több tucat 200kt nukleáris rakétát hordozhat. A Klub-K marketing neve: Pandora szelencéje.

    Én nem tartom kardcsörtetésnek, a felszínen az, de a mélyben nem. Nagy a baj.

    Célpontok: NATO tagok vagyunk, így BP, Fehérvár és Pápa szinte biztos, hogy az, nem feltétlenül egy elsőcsapás esetén, de válaszcsapásnál biztosan. Ha ide jönnek az amcsik, akkor azok a városok, ahová települnek, bizony célpontok lesznek.

  172. Jövőnk!
    Az látszik, hogy komolyan benne vagy a témában. Arról lehet valamit tudni, hogy a te véleményed szerint mennyi idő van még a dolgok igazán rosszra fordulásáig?

  173. Jövőnk: Miért keverném?! Az RS-24 Jarsz (NATO terminológia szerint: SS-27 Mod 2) váltja a RS-12M Topol (SS-25 Sickle) ICBM -et, főleg mobil indítóállásra telepítve. Én sem mondtam mást.
    Maradnak az RS-12M1, RS-12M2 Topol-M (SS-27 Sickle B) ICBM -ek, és az eddig telepített Jarszok, ami egy MIRV -esített Topol-M. Ezeken túl még ott a folyékony hajtóanyagú jó öreg csataló ICBM család, az R-36M (SS-18 Satan) különböző változatai.

    De tény, az oroszok nagyon fejlesztenek a stratégiai rakétaerőiken, mert lassan ’16 -ban jön az RS-26 Rubezh hadrendbeállítása, majd ’20 -ra ígérik az SS-18 -at váltó új folyékony hajtóanyagú nehéz rakétát, a Szarmat -ot.

    A többiben, a köztünk lévő szerintem csak gyors olvasási okokra visszavezethető „félreértések ” -en túl is egyetértünk. 🙂

  174. Lehetséges célpontok hazánkban: Budapest, Kecskemét, Algyő, Pápa, Veszprém, Székesfehérvár, Győr, Debrecen, Paks, Dunaújváros. Aztán még lehetnek még más katonai és ipari célpontok is, de nagyjából ezek az elsődlegesek.

    (Mondjuk azt nem tudom, hogy a telepített 3D lokátorainkra vajon dobnának -e bombát, mivel azok integrált elemei a NATO légtérellenőrzési rendszerének.)

  175. Putyin kerek perec kijelentette az USA nehézfegyverzet telepítésének ötletére, hogy növelik a nukleáris interkontinentális rakétáiknak a számát, melyet a veszélyeztető fél országára irányítanak. Tudják, hogy nem mondjuk Lengyelország az ellenfél, hanem az USA.

  176. solouse… nem tudom, nem tudjuk.
    2010-ben azt mondtam 5-10 év.
    2013-ban azt mondtam 2019 (max. 2020).
    Ma… nem tudom, de félek hamarabb, mint 2020. Qurva nagy baj van az olajjal, az nyáron kiderül, mekkora. Qurva nagy baj van a klímával. Egy biztos, a rendszerösszeomlást nem fogja megvárni az (amerikai) elit.

  177. Jovonk
    Az olajra kíváncsi leszek a nyáron.Az olaj probléma összetett nehéz így átlátni hiába van net.

  178. Ma sok időm volt, mert vonaton utaztam, és közben a blogos hozzászólásokon gondolkodtam.

    Egy atomháború és utána elinduló kontrollálatlan menekülthullám…???
    A szír/afgán/palesztin/kurd/líbia hullám megindul úgy, hogy nem lesz szervezett államhatalom ami megállítaná őket.
    Ez lehet a gyors vég, hamarabb bekövetkezhet mint ahogy elfogy az olaj.
    Nagyon keskeny a palló ami elválaszt minket a teljes anarchiától.
    Egyik az olaj, másik a víz.
    A klíma csak következmény, nagyon fontos, de az jelenleg csak lokális. (California, áradások)

    Viszont ha víz nincs, megindul a nép….
    Ha olaj nincs, összeomlik a fejlett civilizáció….
    Meg a fejlődő országok is, talán a bantu és nepáli törzsek kivételével mindenkinek reszeltek.

    Klíma EGYENLŐRE még nem akkora baj, de az évszázad felére azzá válik.
    Tetézve egy kis tengerszint emelkedéssel, amikor bangladesh, newyork, tokió-t elönti a víz akkor omlik össze végleg a jelenlegi civilizációnk.

    Klíma és tengerszint ügyében:
    „Vicces” hogy mindenki csak 2100-ig gondolkodik, mintha ott minden megállna. Ez olyan mintha Napóleon idejében csak 1900-ig gondolkodtak volna előre. Utána jött a 1., 2. VH, stb…
    Igaz ez már nem a mi problémánk, de tényleg rottyon van az emberiség.

    Sokszor vitáztok itt a blogon, de örülök hogy azért megmaradt egy kemény mag, akik értékes hozzászólásokat írnak és gondolkodnak ilyenen. Az emberek 99,99999% leszarja mindezt amit itt írogatunk, csak a pénz, kocsi, aranyos unoka, kenyérgondok, hitelek, hobbizás, mónikashow, wellness, stb… érdekli és magasról leszar mindent és mindenkit.

    Bocsánat, hogy ilyen borús a hangvételem, de a hetekben ismét rám tört a teljes nihil.

  179. Csaba nehogy bocsánatot kérj… nagyon jó volt a soraidat olvasni.

    (Menekült kérdés: a svájci haderő majd megfelelő választ fog adni, lásd pár éve megváltozott védelmi doktrína, amely elsődlegesen a TÖMEGES hordaszerű menekült hullámok ellen lett létrehozva. Gyakorlatban majd – még nem, s talán még akkor sem, ha holnap oda is megindulnának, de majd… – nehézgéppuska és loccsanak szét a fejek ezrével, ha kisgyerek, ha idős néni. Mondjuk a PTSD a katonák körében és az öngyilkossági ráta az egekbe fog szökni, és ezzel nem tudom, hogy megfelelően számoltak, ugyanis ahhoz a doktrínához speciális erők kellenek, igencsak speckó pszichével megáldott élőreővel. De lehet, hogy igen, csak nem publikus.)

    Az atomháború vagy más okból meginduló IGAZI menekülthullámmal kapcsolatban ajánlanám – de nem teszem – néhány speciális helyen fellelhető extrém videó megnézését. Nem lesz az gyors, de annál fájdalmasabb halál. Nem csak a fizikai fájdalom lehet rettenetes, hanem a hozzá társuló pszichikai (félelem, megalázottság stb.), ami azt még sokszorosára növeli. No pont ez a rész az, amiről 100.000 emberből 99.999-nek kanyi fingja sincs. Ami alaphelyzetben jó lenne – mert bassza szét az idegrendszerét az 1-nek, mint én – de most a baj közeledtével, ha 90.000 értenék és tudnák ezt, lenne összefogás, de rendesen. (Egyébként ez a baj a hazai gyilkosságokkal is. Kuruc cikkek és hasonlók sok reakciót nem váltanak ki, de ha sokan tudnák a hírek alapján, hogyan is zajlott le és szenvedett az áldozat, heteken belül nagyon komoly és kitartó tüntetések lennének… elnézést a végén az off-ért.)

  180. Csaba: Ne mea culpázz nekem, jó hozzászólást írtál. 🙂
    Az a tengerszint emelkedés meg lehet, hogy nem 2050, hanem inkább olyan 2025-30 környéke. A sós víz pozitív visszacsatolásának hatására a selfjég olvadásánál csak mostanában jöttek rá az Antarktisznál.

  181. Hát akkor úgy tűnik néhány éven belül leszáll az éj!

  182. solouse… Isten (vagy a sors) adja, hogy valahogy megússzuk, hogy az adatok rosszak legyenek, vagy a mi eredményeink, konklúziónk rossz legyen, vagy én tévedjek és valami ökör hiba miatt mondjam ezt, s rajtam röhögjönk majd mindenki még 2025 után is… Isten adja! (De tartok tőle… nem így lesz, mert az olaj és klíma adatok adottak, egyre többen jelzik, hogy baj lesz ebből, a nukleáris fegyverkezés adott, és ezek elegye olyan robbanékony, hogy egyszerűen nem lehet másra következtetni…)
    Nagyon találóan fogalmaztál… „leszáll az éj”… és éjszaka jönnek a szörnyek, ahogy Newt mondta az Aliens-ben. Borzalmas világ képe rajzolódik ki, és ha mindent összeraksz, lényegében jeges rettegés futkos a hátakon. Nehéz így normálisan élni, de muszáj. Hogy ettől rövidebb lesz az élet, az biztos. Egyébként kíváncsi lennék Tibor bá’ véleményére, a stresszel kapcsolatban, meg hogy ő klíma terén mennyit ad még az emberiségnek.

  183. Az újabb és újabb generációk a streszt egyre kevésbé tűrik, amire néhányszor már rámutattam (TV hírek: „megrázó képsorok következnek. – és mutatnak egy valamivel letakart kutya hullát sejtető képet mozaikkal kitakarva 😀 ). A klíma biztos, de igen lassú áttételes gyilkos lesz. Ahol már lehetetlen az élet ott meghalnak az öregek, ezzel egy időben onnan megindulnak a tömegek, akiket nem 4 méteres kerítés fogad, hanem gépfegyverek. Ezt pedig Orbán tegnap beindította. Lövöldözés? Először kikerülnek minket, mások is felhúzzák a kerítést. Lövöldözés kb. 5 év múlva.

  184. Arab tavasz = szándékosan destabilizáció = menekülthullám „szponzorálása” Európa felé = határzárak építése.
    Az európai határzárak létrehozása előbb-utóbb nem csak az afrikai és közel-keleti menekülteket tartja majd kívül (erősen kérdőjeles hatékonysággal), hanem minket is, de belül.
    Remek show ahhoz, hogy elbeszéljünk a lényeg mellett: háborús idők jönnek, de ennek semmi köze nem lesz a szerencsétlen migránsokhoz.

  185. Igen, ahogy az éremnek úgy a kerítésnek is két oldala van.Ráadásul az igazi népvándorlás még csak ez után fog igazán megindulni………….Kíváncsi leszek arra ,hogy meddig mehet még az életünk mai megszokott kerékvágásba mikor és hogyan ér el minket az új világ:Az éjszaka.Igen éjszaka lesz ahol csak álmok maradnak és ezek álmok maradnak örökre álmok és persze emlékek ,melyek ott lesznek velünk,bennünk és nekünk -idősebbeknek- kik még láttuk a régi világot….Minden nappal kegyelem ha közeleg a sötétség.

  186. Tudják ezek a fekete emberek, hogy nálunk télen hideg van? Szerintem legtöbben még havat sem láttak. Ki fog nekik fűtött otthont biztosítani mínusz 20 fokban? Főleg, ha az amerikaiak mindig épp ott csinálják a bulit, ahol a gáz vezeték jönne Ukrajnát kikerülve. Akkor még nekünk sem lesz mivel fűteni. Azért milyen jó, hogy ilyen barátaink vannak… 😀

  187. T:
    Isten hat nap alatt megteremtette a világot (mondjuk olyan is…), a hetedik napon megpihent, azóta pedig minden nap újra és újra nyolcadik nap van.

  188. „Ki utasította a maláj utasszállító gépet, hogy a háborús zóna felett szálljon és ki lőtte le?”
    Helyes, flightradarral alátámasztható válasz:
    Senki nem utasította a maláj gépet, hogy menjen arra, sőt.
    Rosztovban már egy hete mindenkit elküldtek vagy észak, vagy Isztambul felé, hogy nehogy ott menjen át a határon. Szevasztopolt is elkerültették mindenkivel. Nyilvánvalóan még a polgáriak is „tudtak valamit”. Az utolsó nagyon hülye az a Delhi-London volt, aki sértetlenül elszállt a veszélyes terület fölött. Utána az is megfelelően állította be az autopilótát. Az arabok (Quatar Airways, stb) már akkor elkerülték a háborús területet, amikor még senki nem mondott semmit: ők már hozzászoktak, hogy fegyverarzenál fölött nem repülünk és kész.

    Sőt, előtte azt is ki lehetett venni, hogy hol vannak meglehetősen ijesztőnek tűnő hajók a Fekete-tengeren: mindenki elkerülte az adott területet, meglehetősen élesen irányt váltott, noha más repülő közel-távol nem volt.

    A legjobban értesült az Aeroflot, az ő infóit veszik át a többiek. Pl. leszállt egy Aeroflotos Rosztovban (oda ment), aztán a reptér kissé átszervezte, hogy hogyan menjen mindenki. Másfél nap múlva a Nato közölte, hogy a határ mentén milyen mozgások voltak. Ránéz az ember a térképre, és látja, hogy jéé, ezt már 2 napja kerülgetik a gépek, mint a leprást.

    Szimferopolba az út 2 db. katonai reptér felett vezet tán mind a mai napig, nem a krasznodari polgári felé, amerre a legtöbb Szocsiba menő csekkol be. Az egyiket, Anapát mindig útba ejtette, aki Ukrajna felé indult (kb. Mariupol). A másik tulajdonképpen jelentéktelen reptérnek minősülne, kb. Sármellék színvonal, ha nem lehetett volna azonnal kiszúrni, hogy stratégiai helyen van, és ha nem ott láttak volna először orosz katonákat Ukrajnában, amint elfoglalják a szorost. A polgári gépek (az egy-kettő, aki arra merészkedett, akkor még nem volt akkora forgalom Szimferopolban, mert még nem volt hivatalos üdülőhely) olyan ijedtek voltak, hogy lehetett tudni, hogy valami van, és az is látható volt az útvonalból, hogy nagyon részletes, pontos utasításokat követnek. Semmi autopilot meg fuel efficiency, meg jah, eltévedtem bocs. Aztán öt-hét óra múlva jött a hír, hogy nézd már, itt vannak az oroszok.

    Lényeg a lényeg: Rosztovban nem a CIA súgta meg, hogy milyen légvédelmi rakéták vannak a környéken. Ennyit arról, hogy az usákok lőtték le a nagyonhülye malájokat.

    Keresztkérdés: honnan tudod, hogy milyen pilóta vezeti Putyin gépét?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük