(1641) Washington szóba áll a főgonosszal

Tibor bá’ online

 

~q191Tegnap még azt olvastuk-hallottuk a fősodrásból, hogy Putyin egy volt csatlósait visszakaparintani akaró démon, aki nekiment a szegény Ukrajnának, naponta tankok százait küldte Donyeckbe, lelőtte a maláj utasszállítót, csak úgy kedvtelésből, mindenfajta stratégiai ok nélkül. Ezért az a minimum, hogy gazdasági blokád alá helyezzük szankció elnevezés alatt. Összébb zárjuk a sorainkat, a megrendelt helikopter anyahajókat nem szállítjuk le, rakéta védelmi hálót építünk ki (amiben a Tiszáig terjeszkedni akaró Románia nagyokat jeleskedik). És a május 9-i Moszkvai Parádéra nem mennek el, nem ünnepelnek semmilyen győzelmet a nácik felett az oroszokkal együtt. Szóval ez volt tegnap, aztán azt hittük rémhír, hogy Kerry, amerikai külügyminiszter sétált egy nagyot a tavaszi napsütésben ragyogó Szocsiban és széles mosollyal a száján valahogy összefutott Putyinnal. Barátságosan megveregették egymás vállát, mint régi jó barátok. Ugyan kérem, ez az ukrajnai krízis egy vicc. Mosoly-mosoly.

Aztán rögtön ezt követve Nulandistán királynője „fuck az EU” (az Eu le van szarva) Viktoria elugrott Moszkvába, ahol ő meg Szergej Ribakovval, orosz helyettes külügyminiszterrel futott össze. Viszont Moszkva nem esett hasra. A hivatalos kommüniké szerint Moszkva nem egyezett bele, hogy Washington részt vegyen az orosz-Ukrajna-Franciaország-Németország tárgyalásokon, valamint az amerikai-orosz kapcsolat marad olyan, amilyen volt az utóbbi időben.

Viszont a Krím-félsziget „megszállása” hallgatólagosan el lett fogadva. Valamint Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna nem lehet NATO tag, az amerikai katonai tanácsadóknak el kell hagyni Ukrajnát.

Megfigyelők szerint a fordulatot éppen a moszkvai parádé okozta, ahol Putyin felvonultatta az orosz arzenált. Ennek kell(lene) nekimenni plusz a 10.000 orosz nukleáris rakétának, meg az elszánt 140 millió orosz hazafinak, miközben pillanatnyilag az orosz S-500 rakétaelhárítókat nem lehet megkerülni, legalább is ma még nem. Hmmm.

Én azonban más véleményen vagyok. Washington természetesen nem mondott le korábbi tervéről, de Putyin ügyes húzása miatt az most nem valósítható meg, nem úgy, hogy Kína és India ott áll Oroszország mellett. Ráadásul a Dél-Kínai tengeren pillanatnyilag igen komoly konfliktus alakult ki Kínával. Egyik fél se hajlandó engedni a 48-ból. Ha ezt most az USA le akarja rendezni Kínával, akkor az orosz ügyet pihentetni kell. Kérdés, hogy Putyin miként reagál erre a vezércselre? Szerintem hamarosan köt Kínával egy kölcsönös barátsági és segítségnyújtási szerződést, olyan NATO stílusban. Hagyni kell Amerikát, dögöljön meg egyedül.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
______________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

93 gondolat erről: „(1641) Washington szóba áll a főgonosszal

  1. Ez mind szép és jó…
    Csak közben 23: 59: 59 van- a klima ismét az 1. sz fenyegetés.
    A Jetstream épp összeomlóban:

    http://cci-reanalyzer.org/Forecasts/

    klikk:
    Arctic
    Jetstream Wind Speed

    Ekkora sinus- hullámokat nem láttam soha

  2. 1:
    Ezzel egyet értek, de addig úgy kell tenni, mintha minden rendesen menne tovább.

  3. A lengyel vezetés esik a leginkább pofára. Kész voltak összetörni magukat az USA érdekében az oroszok ellen, erre kiderül, hogy Anglia mindig is Eurázsia szövetségese volt Óceánia ellen. Vagy fordítva. Legalábbis ezen a héten… 🙂

  4. Hihetetlen, hogy OV a végén még ebből is jól jön ki.

  5. ODKB és SCO

    Az oroszok az ODKB-n belül (Oroszország – Kazahsztán – Belarusz – Kirgizisztán – Örményország – Tádzsikisztán) mostanra gyakorlatilag integrálták a közös légvédelmet, ami egyébként több ponton kapcsolódik az SCO szervezetéhez, ami egészen véletlenül az alábbi államokból áll: Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán.
    AZ SCO megfigyelői státuszú tagjai pedig India, Irán, Mongólia és Pakisztán.

    Oroszország Nagy Péter óta most először a történelemben Kelet felé fordult, ennek pedig súlyos következményei lesznek belátható időn belül a világ nyugati felére.
    Az EU szintén válaszút elé érkezett: továbbra is USA vazallus marad, vagy tagozódik Eurázsia irányába. Ha Európa jót akar magának, akkor ideje elköszönni a cionista-angolszász szabadkőműves bagázstól, a kazárok ideje a végéhez közeledik.

    Moszkva ezerrel dolgozik azon, hogy a kínai-indiai, az indiai-pakisztáni valamint az azeri-örmény ellentéteket lecsendesítse – ha sikerrel jár, akkor Ázsia rövid időn belül minden téren a világ központjává válik.

    A kínai gazdaság és ipar összekapcsolva az orosz nyersanyagbázissal + a két nagyhatalom hadereje garantálja azt, hogy a XXI. század nem lesz Amerika évszázada, akármiről is álmodik a néger elnök meg a trockista neokon banda Wolfowitz elvtársaival az élen.

    A Free Tibet hangzatos maszlagja után közeledik az Amerikai Tavasz és az új jelszó: free indians!!! ;D

  6. Várható volt, hogy előbb-utóbb közeledni fognak az álláspontok. Ukrajna nem ér annyit Amerikának. Különösen így, hogy egy orosz-kínai-indiai együttműködés indult meg. Amerika félti a csendes-óceáni jelenlétét, amelyet Kína fenyeget. (Persze ez a fenyegetés nagyon udvariasan értendő 🙂 ) Az a Kína, amelynek kezdeményezésére az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank létrehozása elindult, amely jövőre alighanem megelőzi GDP tekintetében Amerikát. Azt az Amerikát, ahol a megszületett gyermekek 51 %-a színes és csak 49%-a fehér! Kétségtelen, hogy a társadalmi pozíciók mások Amerikában és mások Kínában, de a társadalmi hagyományok is mások! Ha sikerül megoldani az orosz-kínai-indiai összefogásnak, hogy pár évig még ne legyen háború, akkor alighanem megveszik az USÁ-t kilóra. Tetszik nekem, ahogy Putyinék sakkoznak 😉
    A magam részéről ezt nem is bánom. Sok rosszat köszönhetünk Amerikának, kezdve a világháborús bombázásoktól az ’56-os hitegetéseken, majd Goodfriend mesterkedésein keresztül a fenyegető TTIP-ig. Bízom benne hogy sikerül megegyezést kötni, többé-kevésbé békésen. Ami azt illeti, nekünk sem hiányzik ez az embargó és pláne nem egy háború itt a szomszédban.
    Bár az olcsóbb olaj miatt én személy szerint nem duzzogok 😉

  7. Minden fajnak meghatározott ideje van, egyed és faj szinten is. Semmi sem tart örökké ezt tudjuk. Múltkor a Tyrannosaurus Rex, most a Homo Sapiens Sapiens ideje jött el. Lehet természetes ez így. Lehet jobb is így.

  8. 7:

    Olyan szinten nem természetes, hogy mi pontosan tudjuk miért és hogyan.
    És persze a saját kezünk által.

  9. Igen. Az inteligencia része nem természetes, meg a módja, az önkezűsége. De a bekövetkezése maga az természetes.

  10. 5. Montezuma

    Valami nagyon szarul jöhetett Keryéknek össze Szocsiban, mert azon kívül, hogy az ukránokat magukra hagyták, Soros ezzel ijesztgeti a kínaiakat a Világbank Bretton Woodsban tartott konferenciáján :

    “Sok múlik a kínai gazdaság teljesítményén, illetve, hogy sikerül-e az ázsiai országnak a jelenlegi exportorientált modellről egy belső kereslet által hajtott rendszerre átállnia. Ennek hiányában elképzelhető, hogy a kínai vezetés külső konfliktusokat fog kirobbantani az ország egyben tartása és a hatalom megtartása érdekében.

    „Amennyiben Kína és az Egyesült Államok egyik szövetségese, például Japán között konfliktus robbanna ki, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy egy világháború küszöbére sodródnánk,” mondta Soros.

    Arról is beszélt, hogy a katonai kiadások Oroszországban és Kínában egyaránt emelkednek.

    Úgy gondolja, hogy egy ilyen forgatókönyvet csak úgy lehet elkerülni, ha az Egyesült Államok „komoly engedményeket” tesz Kína felé, lehetővé téve, hogy a jüan is bekerüljön az IMF devizakosarába, bár ezzel a lépéssel a kínai valutát még inkább olyan helyzetbe hoznák, hogy átvehesse a globális tartalékvaluta szerepét a dollártól.

    Cserébe Kínának is engedményeket kellene tennie, illetve megreformálnia gazdaságát, például azzal, hogy az jogi alapokon működjön.

    A jüan piaci alapú devizává és egyben globális tartalékvalutává alakításával erős kapcsolatot alakítanának ki a két rendszer között.

    Soros úgy gondolja, hogy egy ilyen megállapodás létrehozása nehéz feladat, de ennek elmulasztása még rosszabb alternatívát jelent.

    „Ennek hiányában valós a veszély, hogy Kína Oroszország mellé áll politikailag és katonailag, és ezzel a harmadik világháború lehetősége olyan komoly realitássá válik, hogy megéri próbálkozni a megállapodással.”

    Kell valósabb veszély, mint az, hogy kínai katonák is részt vettek a díszszemlén és közösen alapítják meg a BRICS-t?
    Feltéteteket szeretne szabni a kínaiaknak, azok meg egy szóval sem reagálnak, csak csöndben teszik a dolgukat.

    forrás: marketwatch.com

  11. A jövő attól függ, hogy Európa képes lesz-e szembemenni az USA-val, és természetes szövetségesei mellé állni, vagy beáll golyófogónak az USA és a világ többi része közötti háborúban.

  12. 11:

    Európán már régóta semmi nem múlik…
    Maximum nekünk.
    Oroszország, Kína, India. Ennyi.
    De ami jön, az ellen ők is abszolút tehetetlenek.

  13. 10. Kyra:
    Az USA ereje és nagysága csak illúzió, a hollywood-i klisék ideje is lejárni látszik. Emanuelle Todd francia politológus már 2002-ben nagyon találóan megfogalmazta azt, hogy az USA egy piromániás tűzoltó, aki a színpadias mikromilitarista bemutatóival kábította a világot.
    Ha összeugranak az oroszokkal és Kínával, akkor az USA-nak vége. Kínának ellenben nem. Kína röhögve kibír 100 millió halottat is, az USA 10 milliót sem és összerogyik belülről.
    Brzezinsky és Kissinger is szinte “kétségbeesetten kapálózik” azért az Amerikáért, amit belülről ugyanúgy elárultak, mint anno a SZU-t.
    Ha pedig lecsupaszítva nézzük a történetet, akkor kiderül, hogy már rég nincsen a világnak szüksége erre az USA-ra semmilyen szinten és téren.

  14. Montezuma

    “Az USA ereje és nagysága csak illúzió,”

    Azért sarokba szorított patkányként nagyon veszélyes tud lenni.
    Egyelőre sikeresek az államok ellen szervezett belső rothasztó műveletei, mint az arab tavasz, a szines forradalmak meg az ukrán káosz.
    Lehallgatási szokása révén rengeteg információja van, amivel a világ politikusait tudja zsarolni.
    Szóval nem kell még leírni az USA-t, hanem sürgősen kidolgozni ellene a megfelelő taktikát.
    A nyílt katonai összetűzést nyilván kerülni fogja, de a belső züllesztéseket nem fogja feladni…
    Ennek része, hogy Európára tolja az afrikai menekülteket, köztük egy csomó CIA-képzett terroristát…
    Sajnos az USA aljasságát nem lehet eléggé túlbecsülni, amikor hatalma maradványaiért küzd.

  15. 13.
    “Az USA ereje és nagysága csak illúzió,”

    Hivatalosan publikált adatokkal ezt alá tudnád támasztani? Anélkül inkább vicces, mint komolyan vehető ez az állítás.
    Másfelől gondold csak meg, hogy nem manipulatív és illúzió-e az a világ, amit a médiákon (értsd, hírek, filmek, szórakoztatás, de Google, Fb és az alternatív hírforrások is) elénk raknak.

  16. Ne legyenek illúzióitok! USA kontra Eurázsia III. világháborúja elkerülhetetlen. Az fogja elindítani, aki előbb lesz kész egy közel 100 %-os rakéta elhárító rendszer kiépítésével.

  17. Én Montezuma véleményét látom tükröződni Soros viselkedésében. Nem is olyan régen Kína azon törte magát, amit most Soros kérés nélkül ajánl fel most. Miért tenne ilyent ok nélkül? Annyira logikus, hogy valami nem úgy megy, ahogy azt kiszámolta az USA, mert itt már nem a statisztika számít. Nevetséges, ahogy Kínát Japánnal ijesztgeti, mint az ovodások: “Megmondalak a bátyámnak, aztán majd jól felpofoz”

    Statisztikával meg azt mutatsz ki amit csak akarsz. A tendencia a fontos és az nagyon beszédes. Hova lett a harcias, ukránokat támogató Amerika? Itt hagyták őket a hülye Európának az afrikai menekültekkel együtt. Nesze neked EU. Kapod még a nyakadba a cionista álmot a TTIP-t, aztán kész.

  18. 14. Attila:
    Az USA veszélyes, de sokkal inkább a kilátástalan világrendjének a fenntartása miatti frusztrációból eredően, semmint a félelmetes seregeitől. Ezek a seregek 20 éve non-stop amortizálódnak, a katonák nagy része demoralizált, több tízezer drogos és alkoholista van köztük, a 2. iraki balhé során pedig 8 ezer amerikai katona lépett le a seregből (dezertált), nagy részük Kanadába.
    Ehhez képest a kínai és orosz haderő szinte érintetlen brutális tartalékokkal felhalmozva.
    Az amerikai társadalom már azt sem hiszi el, amit a kormányuk kérdez, az orosz vagy kínai társadalom viszont szorosan a vezetőik mögé sorolt.

    15. MVM9:
    Eszemben sincs, ellenben olvass Brzezinskit, Todd-ot és a hasonló nyugati szakikat és közben ne kajáld csontozás nélkül a jenki propagandát, aminek a fele sem igaz.

    16. Tibor bá:
    Az nyer, aki először lő, akár van működő rakétavédelem, akár nincs. Ázsia túl nagy, túl sokan vannak és sokkal fegyelmezettebb társadalmak, mint az amerikai, ahol a társadalom 99%-a egykori megélhetési bevándorlók és a behurcolt rabszolgák utódjai.

  19. 18:
    Ez világos, de nem mindegy, hogy mekkora viszont pofont kapsz.

  20. Montezuma

    “… semmint a félelmetes seregeitől.”

    Azt hiszem nem tőlük kell tartani.
    Hanem inkább az Academy (lánykori nevén Blackwater) szerű zsoldos csapatoktól, akik minden jogrenden kívül állnak, és hajlandók elvégezni a legmocskosabb melókat is.
    Ők lőttek a Majdanon is és most Macedóniában is.
    Tudják, hogy nem lesznek már hatalmas tankcsaták, és ők sem arra készülnek, hanem hogy élhetetlenné tegyék a kiszemelt országokat úgy, hogy “hivatalosan” az USA nem is része a konfliktusnak.
    Ebben benne van a politikusok zsarolásától, vesztegetésétől a merényleteken keresztül a polgárháború kirobbantása is.
    A rosz nyelvek szerint a német gép is azért zuhant le, mert Merkel Obama háta mögött kiegyezett Putyinnal Ukrajnáról.
    Szóval ne áltasd magad, lehet, hogy az USA hadereje már nem olyan rémisztő, mint mutatni igyekszik, de azok a dolgok egyre rémisztőbbek, amelyeket képes és hajlandó elkövetni, hogy hanyatlását lassítsa.
    És a biológiai fegyvereket még be se lengette…

  21. A “Rosszijszkaja Gazeta” című újságnak nyilatkozva Szergej Lavrov Brüsszelben tanyázó maroknyi “jezsuita gruppocskát” emlegetett, amely elszántan blokkolja az EU minden normális törekvését az Oroszországhoz fűződő viszony jobbítása érdekében.

    Vajon ez csak nem a Vatikánt jelentené? Ferenc pápa az egyetlen jezsuita azok közül akinek politikai befolyása is lehet az én ismereteim szerint.

  22. 21 : Kyra !
    “jezsuita gruppocskát”
    A keresztény-demokrata zsidókról lehet itt szó .

  23. Tibor bá, a rakétavédelmi rendszerek kérdésében egyetértünk.

    De szerintem még befolyásolni fogja ezt az egész nagy játékot két dolog.

    1, A dollár tartalék (FIAT) valuta státusza elleni kínai, orosz valutaháború is. Mert ha Kína nagyon elkezd nyomulni amikor már megfelelő méretű (több ezer tonnára kell gondolni) aranytartalékot érez a jüan mögött, akkor bizony szerintem (mások szerint is…) lépni fognak, persze lépésről, lépésre.
    http://idokjelei.hu/2015/05/oktoberben-meglatjuk-kina-keszul-valamire/

    2, A klíma változás és annak gazdasági, társadalmi, geopolitikai, katonai következményei.
    Még Mr. Obama is ilyet tudott mondani, na jó, biztosan nem saját magától, hanem bizony már a tengeren túl is megvannak a stratégiai tervek, már csak a saját nyugati parti tartós, és egyre katasztrofálisabb aszályuk miatt.

    “A washingtoni Fehér Ház szerdán jelentést adott ki, amely szerint a klímaváltozás felerősítheti az olyan feszültséget okozó tényezőket, mint a szegénység és a politikai instabilitás, valamint kedvező környezetet teremt a terrorizmus számára. Megszólalt Obama elnök is, aki szerint az amerikai haderőnek a klímaváltozást figyelembe kell vennie már a tervezés szakaszában is. Ennek tagadása, vagy a szükséges intézkedések elutasítása veszélybe sodorja az Egyesült Államok nemzetbiztonságát és aláássa fegyveres erőinek készültségét.
    Obama szerint a rendkívüli szárazság Nigériában hozzájárult a Boko Haram terrorcsoport felemelkedéséhez, Szíriában pedig a rossz termés és az élelmiszerárak növekedése békétlenséget váltott ki, ami polgárháborúhoz vezetett. Az amerikai elnök második ciklusának prioritásává emelte az üvegházgáz-kibocsátás csökkentéséről szóló globális egyezmény kidolgozásának befejezését. Ez a remények szerint a decemberi párizsi klímacsúcsra várható.
    Obama tapintatosan nem említette az USA egyik kulcsállamának rohamos elsivatagosodását. Az USA nyugati partján fekvő Kalifornia 40 millió lakosa már a negyedik olyan nyárnak néz elébe, amikor szárazság várható.”

    Na persze ez a most mi az USA elkezdjük csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását…, még ha meg is lépik, és a kongresszus is elfogadja, már eléggé megkésett lépés.

  24. Jó, hogy a poszt tárgyalja a Kerry-Putyin találkozót, mert már akartam kérdezni, hogy akkor most mi van a korábban a blogon többször beharangozott III. világháborúval?
    Ennek fényében a kezdés kitolódik, esetleg elnapolódik?

    Anno volt rá utalás, a hidegháborúra, hogy az utolsó percben lesz megegyezés, mivel egyik fél se akar meghalni vagy bunkerben leélni az életét.
    Lehet, hogy mégis ez a verzió jön be?

    “Viszont a Krím-félsziget „megszállása” hallgatólagosan el lett fogadva.”

    Már anno a Kelet-Ukrajnai polgárháború kirobbanásakor is az volt többek véleménye (az enyém is), hogy a Krím Oroszországba való beolvasztásával ezt nehéz lesz visszacsinálni, mert ez Oroszország direkt megtámadást jelentené.

    Egyébként nem értem az idéző jelet megszállás előtt-után , nem Putyin ismerte el utólag, hogy az udvarias zöld emberkék oroszok katonák voltak???
    Ez mi, ha nem megszállás?

    “Megfigyelők szerint a fordulatot éppen a moszkvai parádé okozta, ahol Putyin felvonultatta az orosz arzenált.”

    Érdekesek lehetnek ezek a megfigyelők. Gondolják, hogy a Nyugat, az USA nincs megközelítőleg tisztában az orosz hadsereg erejével?
    A díszszemlén szembesülnek vele?
    Az igaz, hogy a díszszemle főpróbáján szembesültek azzal, hogy az agyonreklámozott egyik Armata tankot el kellett vontatni, mert saját erőből ez nem sikerült.

    “Ráadásul a Dél-Kínai tengeren pillanatnyilag igen komoly konfliktus alakult ki Kínával. ”

    Szívesen olvasnék posztot arról, hogy mennyivel erkölcsösebb Kína igénye a vitatott szigetekre, mint a többi országé (Fülöp-szigetek, Japán, Vietnám stb.)
    Gondolom hasonlóan erkölcsös, mint az oroszok Krími akciója.
    Amikor esetleg a Kínai-USA konfliktus kirobban, akkor az USA oldalán lesz még pár Kelet-Ázsiai ország is.

    “Szerintem hamarosan köt Kínával egy kölcsönös barátsági és segítségnyújtási szerződést, olyan NATO stílusban.”

    A NATO általában húzódozik olyan országot felvenni tagjai közé, amelynek élő háborús konfliktusa van. Az oroszok is erre játszanak Kelet-Ukrajnában.

    Érdekes lesz, amikor az oroszok Kína oldalán becsatlakoznak a vitatott szigetekért az USA-Japán-más kelet-ázsiai ország konfliktusában.Az orosz nacionalisták biztosan hasonlóan megértőek lesznek, mint Ukrajna esetében.Hiszem aki Kínát támadja, az Oroszországot támadja…

    Azért én azt is megvizsgálnám, hogy az oroszok miért, milyen érdekből ültek le tárgyalni az USA-val, ha már annyira utálják egymást.
    Lehet, hogy a szankciók, kezdenek egyre kellemetlenebbek lenni?
    Érdekes híreket lehet hallani e témában.

    Esetleg szívesen megvitatnám, a kínai-orosz, török-orosz gázvezetékek állását is.
    A legutóbbi hírek szerint finanszírozási problémák miatt módosulni fog a kínai-orosz vezeték iránya. Már, közelebbi, már üzembe lévő mezőket kötnének be, mivel az alacsony olajár és a tőkehiány nem teszi gazdaságossá az eredeti verziót.
    Kínával a finanszírozás kamatproblémák miatt zátonyra futott.

    A török-orosz gázvezetéket szintén az alacsony olajár miatti árproblémák miatt hátráltatják. Az örmény holokauszt oroszok általi elismerése se tett jót az orosz-török viszonynak.

    A klímaváltozás miatt érdekes lesz kitermelni a nyugat-szibériai mezőket, amikor folyamatos lehet hallani a egyre több helyen megjelenő permafroszt gáz lyukakról.
    Az sarkvidéki kitermeléshez nyugati technológia és tőke kéne, ami jelenleg nincs.
    Az alacsony olajár se kedvez a projektnek.
    Az oroszok elkezdtek versenyezni a szaudiakkal, ki tud több olajat kitermelni.
    Hát ez se az olajár növekedése irányába hat.

    Kitérhetnék a kínai gazdasági helyzetre, ami egyre érdekesebben néz ki.
    Hát még ha az ember a hivatalos számok mögött próbálja meglátni a valóságot.
    Az olaj ár nem véletlenül zuhant ekkorát, ebbe a kínai lassulás is benne van.
    Már a 7% alatti GDP növekedésről szólnak a hírek.
    A gigantikus túl beruházások, fölös kapacitások, szellem városok, ingatlan piaci lufit gigantikus tőzsdei lufi kíséri.
    Csak meg kell nézni az e heti híreket, mekkora részvény összeomlások voltak a kínai tőzsdéken.
    Tiszta japán összeomlási modell sejlik fel.

    Sorosnak abba igaza van, hogy a gazdasági bajokat, a nacionalizmus felszításával lehet elfedni. Tipikus recept.

    Szóval rendben , hogy a Nyugat is ezer sebből vérzik gazdaságilag, de azért a mostanában Oroszország és Kína se GDP sikertörténet.

    Esetleg meg lehetne említeni Japán újra fegyverkezését is, valamint a legutóbbi 110 milliárd dolláros felajánlását, amivel Kínára licitált.

    Ja még kitérhetnék az Indiai-Japán közeledésre is, amit Kína nem néz jó szemmel.
    Pedig érhető, a két Kínától tartó ország egymásra találása. Gondolom India a kínai-pakisztáni közeledést se díjazza.

    Szóval törékeny ez a nagy elképzelt indiai-kinai-orosz szövetség is, ha már a NATO és a nyugat hanyatlik.

  25. Montezuma:
    ““Az USA ereje és nagysága csak illúzió,”

    Mvm9:
    “Hivatalosan publikált adatokkal ezt alá tudnád támasztani?”

    ” 15. MVM9:
    Eszemben sincs, ellenben olvass Brzezinskit, Todd-ot és a hasonló nyugati szakikat és közben ne kajáld csontozás nélkül a jenki propagandát, aminek a fele sem igaz.”

    Hát ez így tények nélkül, meg orosz propaganda.

    Itt pl. http://katpol.blog.hu/2010/03/08/ajanlo_uj_doktrina_es_fejlesztesi_tervek_az_orosz_hadseregnel

    és a cikk alatt még pár másik cikkben szerintem szakmai szempontból kitárgyalják az orosz haderő reformot.
    Az egész reform a magas olajárakra volt kalibrálva.
    Nos ezek alapján kétséges az egész orosz hadsereg olyan magas szinten, van, mit egyes elit egységeik.

    Már a “elszánt 140 millió orosz hazafinak”-nál is akartam utalást tenni az orosz társadalom nem valami fényes állapotára.

    Alkoholizmus, mostani hír az AIDS robbanásszerű terjedése, népesség fogyás.
    Nehezen bírom elképzelni, hogy ezektől a hibáktól az orosz hadsereg mentes és a csak az USA hadseregben drogoznak pl.

    Aztán megnéztem a 140 millió orosz hazafi nemzeti összetételét. Igazi multikulturális társadalomra találtam a wikin:
    81.0% Russian
    3.7% Tatar
    1.4% Ukrainian
    1.1% Bashkir
    1.0% Chuvash
    0.8% Chechen
    11.0% others / unspecified.

    Persze biztosan mind 100%-ban Putyin követő.
    Hoppá, most be is villant, hogy anno Putyin népszerűsége 84%-on állt. Egészen szépen korrelál a nemzetiségi megoszlással.
    Pl. a tatárok, ismerve a krimi fejlemények tatár vonatkozást, meg a múltat, nem biztos, hogy annyira Putyin(orosz) barátok.

    “A Free Tibet hangzatos maszlagja”
    Esetleg vázolhatnád, hogy miért volt az erkölcs magas foka, amikor Kína megszállta Tibetet?
    És ez ellen miért is maszlag tiltakozni?

    Ja az előző kommentemben meg sem említettem a kínai-orosz viszony kapcsán az alacsony népsűrűségű Szibéria kérdését.
    Ahol már betelepült, bevándorol(?) (illegálisan?) kínai népesség állítja elő a zöldség-gyümölcs nagyobbik hányadát.

  26. Pzuj:
    “Az oroszok elkezdtek versenyezni a szaudiakkal, ki tud több olajat kitermelni.
    Hát ez se az olajár növekedése irányába hat.”
    Látom még mindig nem esik le, pedig Te írod…

    Na, vajon az oroszok miért nyomják még jobban a kitermelést, ha közben kifekszik a gazdaságuk, mert a közismert mese szerint mindent erre alapoztak?
    Elárulom: mert a gazdaságuknak esze ágában sincs kifeküdnie, ellenben az amerikai palaforradalom véget ért és már közel 50%-a áll az üzemeknek az USA-ban. A befektetők mentik ki a pénzüket az egész iparágból – így nehezen fog összejönni az Új Amerikai Évszázad.
    Nem mellesleg sem Kínának, sem Indiának, de még Dél-Amerikának sem érdeke Moszkva seggre ültetése, Európáról meg nem is beszélek.
    Ez egy kizárólagos USA szándék, de nincs hozzá igazi szövetségese, csak egy ímmel-ámmal, valamilyen szinten olcsó szerepeket játszó látszat szövetségesi rendszere, ami mostanra ezerfelé repedezett.
    Konkrétum kell: AIIB – London rohant elsőként az új kínai bankrendszerhez és Ausztrália zárta a sort, miközben Washington csak rinyálni tudott.
    Az USA a saját színes lakosságát sem képes kordában tartani, mit akarnak ezek az egész világgal? Megpróbálták és látjuk, nem jön össze nekik lassan semmi, így marad a hiszti és a behátrálás, vagy végső érvként a világháború – de ehhez túl gyávák. Az USA csak blöfföl, de lehet, pechünk lesz, mert Kína és az oroszok beveszik a csalit és megcsapják Amerikát. ;D

    Ha jól emlékszem, nem Lavrov rongyolt az USA-ba jópofizni, hanem ez pont fordítva történt. Hát így néz ki szerinted a “kegyelemért könyörgő” Putyin kormány?

  27. 25:
    Ábrándozunk!
    Ha holnap a magyar (nem létező) csapatok bevonulnának Erdélybe, az mi lenne? Megszállás vagy visszafoglalás?

  28. 23.

    “Keresztény-demokrata zsidók”. Köszönöm Virág elvtárs, érdekes szóösszetétel… 😀 Csak a kicsinyítő képző nem illik oda (gruppocska), ha történelmileg végignézzük az elmúlt időszakokat a Balfouri nyilatkozattól (sőt még előbb, a Lusitánia elsüllyesztésétől) a mai napig tartó ocsmány erőszakig a világgal szemben.

    Már a Pán Európa Mozgalom kitalálója Nicolaus Richard Coudenhove-Kalergi gróf azt mondta 100 éve, hogy eljött az idő, amikor “a legyengült fehér korcs faj felett végre erős és egységes tiszta vérű faj uralkodjon”. A “Szabadkőműves Újság ” 1923. évi október 19-i számában így jövendölt: “A jövőbeni ember keverék faj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, ezzel az új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg.” Ezt bezzeg nem verik dobra, amikor a Pán Európai bulit tartják. Ezt egy Tóth Judit nevű kanadai újságíró írta 2006-ban. Ki gondolta, hogy 10 év múlva ilyen időszerű lesz… Néha olyan érzésem van, mintha ezeket a régi könyveket, cikkeket úgy használnák, mint egy forgatókönyvet.

    A Putyin adott egy terjedelmes interjút, amiben elmondja sorban mit műveltek eddig Oroszországgal a részeges Jelcin óta, hogy meggyengítsék és a felmért ásványi kincseit saját maguk számára megszerezzék. A videó oroszul van, de egy jótétlélek lefordította. Azt mondta, hogy az orosz hírszerzés közel két évtizede ismeri a terveiket, de eddig hallgatott róla egy olyan korszak reményében, amikor normalizálódnak az orosz-amerikai kapcsolatok.

    Ez az első rész, a cikkben benn van a videó is annak, aki még tud vagy már tud oroszul:

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/05/mi-van-ha-putyin-igazat-mond-1-resz.html#.VWAdbNK8MXA

  29. Legalább pár egymás után fűzött mondatot olvashatnék az Obama-nyilatkozatokban, amelyben nincs eget verő nagy hazugság. Még hogy a Boko Haram a rendkívüli szárazság miatt alakult meg Nigériában… Tényleg ennyire agyhalottak az amerikaiak? Gondolom az ISIS meg vírusos fertőzés következtében jött létre, amely minden műemléket, templomot, mecsetet lerombol, keresztényt, muzulmánt megöl, de egyetlen zsinagógát sem robbant fel és izraelitát sem fejez le. Hát ez nagyon érdekes betegség, az már szent!

  30. Montezuma:
    A mostani és a korábbi hozzászólásaidból is látszik, hogy nem nagyon érted a gazdaságot. Vagy az ideológia, amiben hiszel elvakultá tesz.

    Ha meg se kottyan az oroszoknak a szankció és a csökkenő olajár, akkor ugyan áruld el már nekem, hogy a mostani termelés növelést miért nem a magasabb olajár korszakában tették meg?

    Elárulom, hogy azért csinálják, hogy a devizában befolyó export árbevételt közelítsék a korábban megszokotthoz.

    Konkrétum ott kéne ahol egy felkérés ellenére is kihátráltál belőle.
    AIIB: Mit gondolsz miért tolong ott mindenki? Mert üzletet remélnek belőle. De a jelenlegi felállásban Kína fogja eldönteni, hogy kinek ad a koncból.

    Na de nem véleményezted a Japán 110 milliárdos felajánlást.
    Ebből Kelet-Ázsia fog jól kijönni, mert negnövekednek a beruházások a térségbe.

    Korábban is írtam, hogy az alacsony olajár az USA palaolajt is megfekteti. Akkor ezen a blogon, meg a russzofiloknál általában az a vélemény volt uralkodó, hogy a gaz USA mesterségesen lenyomta az olajárat, hogy szívassa az oroszokat.Az hogy ezzel USA magát is tökönszúrja, fel se merült egyesekben.

    Az USA SE akarja az oroszokat tönkretenni, csak meggyengíteni és jobb belátásra téríteni. Ugyanúgy, ahogyan az oroszok probálják a gázárral. Jó pár USA nyilatkozat volt erről, de ez úgy látszik valamilyen okból elkerülte a figyelmedet.

    USA a feketék helyzetét meg fogja oldani. Mint ahogyan jó pár év után az oroszok is megoldották a csecsen helyzetet. Lehet, hogy az USA megoldás is hagy majd maga után némi kívánni valót, mint ahogyan az orosz megoldás is.
    Érdekes volt látni, hogy az oroszok olyanokat vetették az ukránok szemére, amiket ők is elkövettek Csecsenföldön.

    Szocsi tárgyalás:
    Ha az oroszoknak nem volt érdeke az USA-val tárgyalni, akkor miért is tárgyaltak?

    Ezt a hozzászólást, a több posztban elítélt mobiltelefonról írom egy vonaton ülve, elnézést a hibákért.

  31. Tibor bá’:
    Ábrándozás.
    Az ukránok szempontjából a Krím, a románok szempontjából Erdély a jelen helyzetben megszállásnak minősül.

    Korábban kellett volna józannak lenni, és nem engedni, hogy a területek országhatáron kívül kerüljenek.
    Az oroszok elszúrták a SZU felbomlását, mi a Trianont.

    Ha a jelenlegi határok a múltra való hivatkozással felülírhatók lennének, az folyamatos háborús fenyegetettséget jelent.
    Ez lenne a helyes megoldás?

  32. 33. Időnként tényleg vicces vagy Pzuj. Mikor fogsz végre rátérni az izraeli politikára és a területszerzésükre? Vagy mikor fogod az amerikai hadsereg európai jelenlétét megmagyarázni? Apropó, történelem és területszerzés: Amcsik mikor adják vissza a rezervátumokba kényszerített indiánok földjeit?

  33. Pzuj:

    Itt mindenki totál hülye minden kérdésben, ez nem is kérdés. Lásd az alábbi fotót:
    http://www.cbc.ca/news/politics/photos/barack-obama-left-hanging-and-9-other-awkward-political-moments-1.3074723?cmp=rss

    Az oroszok a dollárbevételt AZONNAL fizikai aranyra cserélik, akárcsak Kína. Nézz utána az elmúlt másfél év adatainak – közben pedig kérdem én: hol az a sok arany, amit az USA nem tud visszaadni sem a németeknek, sem a belgáknak és még sorolhatnám tovább…?

    Ha nő az olajkitermelés és ezért alacsonyabb a dollár bevétel ezt azzal tudják/tudták korrigálni, hogy csökkentették a rubel árfolyamát is, amire a nyugati mainstream azonnal jött az ostoba propagandájával, hogy bedől az orosz gazdaság. Ja, látom…
    Ha csökken a rubel árfolyama a kőolaj árbevételekkel szinkronban, akkor a belső piacokon elkölthető rubel nominális értéke gyakorlatilag nem változik.
    A hazai iparhoz szükséges nyersanyagot pedig szerinted ki kapja meg a világon a legolcsóbban? Az oroszok saját maguknak mennyiért adják el a szenet, érceket, földgázt, olajat, stb…? ;D
    Mostanában a saját mezőgazdaságot, oktatást és kiemelt helyen a hazai hadiipart futtatják – ezek esetében pedig összességében kezelhető volt az eddigi Nyugati gazdasági támadás.
    Ha pedig tévednék, akkor csak azt nem értem, hogy miért nem látom Putyint már hónapok óta szipogva térden csúszkálni a Wall Street zsenijei előtt?
    http://www.zerohedge.com/news/2015-05-06/us-macro-data-has-never-collapsed-fast

    Az már csal hab a tortán, hogy Kína is érdekeltté vált az oroszok talpon tartásában (nyilván nem ingyé), így a Nyugat szankciói – nagyon finoman fogalmazva – messze az elvárt eredmény alatt maradtak, miközben a saját gazdaságukat meg sikeresen tovább erodálták. Többe került eddig a leves, mint a hús.

    A felsorolt nemzetiségi konfliktusforrásokkal az USA is egyre jobban büszkélkedhet, javaslom utánanézni a déli államokban az újjá szerveződő Minuteman egységeknek illetve a mexikói határ térségében a valós helyzetnek. Az afro-amerikai lakosságról (magyarul a négerekről) meg ne is beszéljünk.

    Az Abe Sindzso-féle kormány regnálása is érdekesen alakul Japánban, szerintem várjuk ki a végét, a japán média tele van az amerikai TPP-vel, amit a japán társadalom döntő része alapból elutasít.

  34. Egy Chomsky interjút leadott a EURONEWS, amiben ugyan azokat a dolgokat elemzi, mint amiket a blogban boncolgatunk. Egy érdekes gondolat a végén hallható, miszerint Európa rendkívül rasszista lenne. Európa helyett az embert kellett volna megneveznie Chomsky-nak és igazat is adnék állításaira. Pzuj! Te ne nézd meg, mert sajnos rávilágít elméleteid hibáira:

  35. Gloucester

    ” miszerint Európa rendkívül rasszista lenne. Európa helyett az embert kellett volna megneveznie”

    Nem feltétlenül.
    Nézd meg Kubát és általában Dél Amerikát… nyoma sincs a rasszizmusnak.

    Az amit ma rasszizmusnak hívunk a Római Birodalom maradványa.
    Azóta a nyugati fehér ember jogot formál a Föld kincseinek és emberi erőforásainak lenyúlására… És bizony nehéz dolog feladni a felsőbbrendűségi érzést.

    A szinesebb népek rasszizmusa más csak egy reakció erre, de nem alapvető.

  36. A rasszista “nyugati fehér ember” képét azok tarták pajzsként maguk előtt, akik valóban kiszipolyozzák a földi és emberi erőforrásokat. Oszd meg és uralkodj ez.
    A szinesebb népek következményes rasszizmusa pedig nem reakció minderre , hanem a szipolyozók fővonalas médiája által nyomatott másságtisztelet és kötelező tolerancia , ami direkt ébreszti is az ellentéteket.
    Az európai fehér népek nagy része egyáltalán nem gazdag, a mindennapi megélhetéséért küzd. Itt már egy tudatos egymásnak ugrasztásra megy kis a játék.

  37. Gloucester:
    Az előző posztomhoz még azt tenném hozzá, hogy mindkét esetben (SZU, Trianon) volt egy lezáró, elismerő jogi aktus.

    Bár nem egészen értem, hogy felvetéseid hogyan kapcsolódik az én hozzászólásomhoz ( érdemi cáfolattal nem szolgáltál), de akkor a válaszaim:

    Izrael:
    Nem emlékszem olyan jogi aktusra, ami az Izraeli terjeszkedést elismerte volna, ergo részükről ez megszállás.
    Ha viszont a múltra hivatkozó orosz logika alapján nézzük, akkor törvényes a dolog, mert hiszen valamikor övék volt a terület. Ez a tetszene Neked?

    Európai USA jelenlét: Ugye viccnek szántad, hogy USA az Europában állomásozó haderejével megszállva tartja Európát?

    http://m.magyarnarancs.hu/belpol/amerikai_tamaszpontok_europaban_sulypontathelyezes-62231
    A méretekről, előnyökröl-hátrányokról….

    USA-indiánok: A válasz pofon egyszerű. Akkor fogja visszadni az indiánoknak a földet, amikor az oroszok a cári oroszország által elfoglaltakat a szibériai őslakosoknak.

    Egyébként a megmaradt indián őslakosok a rezervátumokban gazdasági támogatást és széles gazdasági önállóságot kaptak, amivel egyes törzsek jól megélnek (kaszinók, adókedvezmények, nyersanyag kitermelés).

  38. Montezuma:
    Csak szépen sorjában!Először talán a korábban felvetet kérdéseket kéne cáfolni vagy elfogadni, aztán nyitni új kérdésekről vitát. Az előző kérdésekhez kapcsolódóan nem egésze értem a fényképalbum linked kapcsolódását.

    Ezt orosz gazdaság-gyengülő rubel- arany vitát már egyszer lejátszottam a blogon, talán pont Veled.
    Olvass vissza, most csak dióhéjban.
    Tudomásom szerint a világpiacon az aranyat még főleg dollárban adják, így az oroszoknak is ebben kell érte fizetni. No itt kellemetlen az olajár csökkenése miatti de deviza árbevétel csökkenés.
    Egyébként keress egy arany tartalék táblázatot a neten(korábban belinkeltem), abból képet alkothatsz, hogy hogyan aránylik a nyugat aranytartaléka az oroszhoz és a kínaihoz képest. Maradjuk abban, hogy van hová fejlődniűk.

    Csak Neked az orosz export 70%-a nyersanyagkapcsolt és ezzel az oroszok is tisztában vannak.

    “azzal tudják/tudták korrigálni, hogy csökkentették a rubel árfolyamát is, ” Az idézet ékesen példázza a gazdasági hozzáértésedet.

    Ha a rubel leértékelődését az oroszok akarták, akkor miért emelték pánikszerűen 17%-ra a jegybanki kamatot, hogy a rubelesést megállítsák?

    A gyenge rubel kétségtelenül segíti az exportot és drágává teszi az importot, de közben inflációt okoz és ezzel szegényití a lakosságot.

    “miközben a saját gazdaságukat meg sikeresen tovább erodálták. Többe került eddig a leves, mint a hús.”

    Szívessen vennék erről az összehasonlításról egy linket, mert ez így magában az USA hadseregre tett megállapításodhoz hasonló megalapozottságú.

    Szívesen vennék arra is indoklást Tőled hogy miért kuncsorog sok orosz vállalat az államtól devizáért, ha az orosz gazdaságnak meg se kottyan az olajáresés és az embargó.

    “A felsorolt nemzetiségi konfliktusforrásokkal az USA is egyre jobban büszkélkedhet, ”
    Nohát, csak nem elismerted, hogy az oroszoknál is vannak ilyenek?

    “Az Abe Sindzso-féle kormány regnálása is érdekesen alakul Japánban,”
    Ha jól emlékszem újraválasztották, igy valamennyi támogatottsága csak van. A nacionalista húrok pengetése és a gyenge jen politikája is az ő malmára hajtja vizet.
    A tervezett japán-USA egyezményt nem ismerem, a tervezett EU-USA egyezményt ellenzem több okból.

    Ja még valami, az USA húzzódozását más országok aranytartalékának visszaszolgáltatására én is furcsálom.

  39. Pzuj:
    “Egyébként keress egy arany tartalék táblázatot a neten(korábban belinkeltem), abból képet alkothatsz, hogy hogyan aránylik a nyugat aranytartaléka az oroszhoz és a kínaihoz képest. Maradjuk abban, hogy van hová fejlődniűk.”
    Hol az a sok arany, ami papíron az USA-ban van?
    Miért Kerry megy Szocsiba jópofizni és nem fordítva?
    Mit kerestek a Vörös téren a kínai és indiai hadsereg egységei?

    Nem egészen értem, hogy nekem itt mit is kellene bizonyítanom vagy cáfolnom.
    Itt az USA-Izrael páros az egyetlen, akinek bizonyítania kellene végre azt a temérdek hazugságot, amivel eddig teleszemetelték a világot.
    De csak ajvékolást látok, semmi mást.

  40. “Ja még valami, az USA húzzódozását más országok aranytartalékának visszaszolgáltatására én is furcsálom.”

    Tényleg?Nem mondod komolyan Pzuj 🙂

    “Sorosnak abba igaza van, hogy a gazdasági bajokat, a nacionalizmus felszításával lehet elfedni. Tipikus recept.”
    Meg is teszi pont ő .Ne legyen kétséged felőle.

    Még Puytinka nem kezdte el nyomni a rubelt mint a wall streetiek a dollárt.
    És akkor mért vannak úgy oda hogy Putyinka le akar válni a dollár elszámolástól?Vagy le is vált?Az vajon nagyon fáj amerikának? 😀 És mért nem tetszik nekik a BRICS és a mostanság megalakuló bankja?És mért diktátoroznak le mindenkit ha nem az ő elképzelésük szerint játszik?

    Hogy mért kuncsorognak devizáért?Mert minden dollár elszámolásban van.Ettől akar Puytin megszabadulni.Ott a devizahitelek is dollárban vannak.

    “Európai USA jelenlét: Ugye viccnek szántad, hogy USA az Europában állomásozó haderejével megszállva tartja Európát?”

    Szerinted ez vicces?szerintem egyáltalán nem.Mért ki hívta ide őket?Keresztül kasul száguldoznak európán.

  41. Pzuj!
    Ahhoz nem fér kétség, hogy USA-szócső vagy, ami engem nem érdekel, de a valótlanság igen. Idézlek:
    “Tudomásom szerint a világpiacon az aranyat még főleg dollárban adják, így az oroszoknak is ebben kell érte fizetni.” – Tévedés! Az arany árát dollárban tartják nyilván, de olyan (konvertibilis) valutában veszed, amilyenben akarod. Én például forintért vettem.

  42. Pzuj

    “Ugye viccnek szántad, hogy USA az Europában állomásozó haderejével megszállva tartja Európát?”

    Szerinted mit csinál 53 ezer amerikai katona Németországban? Meg 10-10 ezer a britteknél és az olaszoknál ?
    Coca Cola meg hamburgervásárlással, hozzájárulnak a gazdaság fellendítéséhez ?
    Szerinted mire való volt a “barátok” lehallgatása ?
    Nem csak hadsereggel… “civil” szervezetekkel, zsarolással, vesztegetéssel, célzott likvidálással, egy-egy repülő “furcsa” lezuhanásával…
    Szerinted hogyan tudta az USA megtiltani a franciáknak, hogy eladják az elkészült helikopter hordozókat, ha nem gyarmatként megszállva tartja az EU-t a markában?

  43. Előre is elnézést kérek Mindenkitől a linkelt cikkekért és kérném Tibor bácsit, hogy “engedje át” a szűrőn a hozzászólást! Előre is köszönet!

    16. MVM9:

    Most először és utoljára dobok néhány magyar nyelvű mainstream hírt az USA hadseregével kapcsolatban, az alternatív médiákból eleve nem idézek, hiszen azok meg úgyis csak fantaszta összeesküvés-elméletek.
    A mainstream hírek csak a jéghegy csúcsa, a valós helyzet ennél sokkal rosszabb.

    “Súlyos szabálysértések miatt az amerikai légierő felfüggesztette 17 tisztjét, akik a nukleáris rakéták kezeléséért – elnöki parancs esetén a bevetésükért – voltak felelősek…”
    http://www.ma.hu/kulfold/172606/Nuklearis_raketakat_kezelo_amerikai_tiszteket_iteltek_el

    “Az amerikai hadsereg tisztjei gyakran folyamodnak „mellébeszéléshez és csaláshoz”, és ezzel mindenki tisztában is van a védelmi minisztériumban. Más szóval: az amerikai tisztek folyamatosan hazudnak – derült ki egy szakértői tanulmányból.”
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20150220-hazudnak-az-amerikai-katonatisztek-mint-a-vizfolyas.html

    “Bizalomvesztés miatt leváltották az Egyesült Államok szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétáiért felelős parancsnokát…”
    http://hvg.hu/vilag/20131011_amerikai_tabornok

    “Felkészületlennek nevezte Barack Obama amerikai elnököt, bohócnak Jim Jones nemzetbiztonsági főtanácsadót, alamuszi gyáva alaknak Karl Eikenberry nagykövetet egy interjúban Stanley McChrystal tábornok…”
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/beszolt-a-tabornok-obama-kirugta-2021792

    “…egyre jobban látszik, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregével és katonai igazgatásával valami nincs rendben…”
    http://444.hu/2015/01/01/egyre-rosszabbul-mukodik-az-usa-csirkesolyom-hadserege/

    A kozmetikázott statisztikai adatok nem érdekelnek, az ellenben igen, hogy Obama hanyadik védelmi miniszterét is fogyasztja lassan? Harmadikat, vagy inkább már a negyediket…, számold meg.

    Európáról és az európai NATO erőkről – a líbiai szerencsétlenkedés után szabadon:
    Nagy-Britannia:
    http://www.atv.hu/kulfold/20150513-a-hadsereg-felszereltsegere-panaszkodott-a-brit-tronorokos
    EU:
    http://mno.hu/eu/juncker-egy-csapat-csirke-erosebb-az-eu-nal-1285290

    Ez pedig a csúcsfellépés:
    http://vs.hu/kozelet/osszes/we-are-the-world-enekeltek-a-nato-kulugyminiszterei-0514
    Ez így elég ratyira sikerült, nem?

    Van még kérdés?

  44. Pzuj

    Belinkeltél a Magyar Narancsból egy hosszú dumát, pedig elég lenne ránézni erre a térképre: http://kepfeltoltes.hu/150215/10388181_923379134363108_3420807441126572441_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Az oroszoknak 1 (egy) db. van, az is Szíriában.

    Én is belinkeltem valahol azt, amit Putyin mint a KGB volt vezetője elmondott arról, hogy tudtak mindent, amit az amerikaiak a háborúk kedvéért műveltek. Nem csak úgy nagy általánosságban beszélt, hanem dokumentumokkal bizonyítható tényekről volt szó.

    Például: “Graham E. Fuller, Bush egyik régi kollégája, és a National Council on Intelligence egykori igazgatóhelyettese, és a CIA volt kabuli állomás vezetője volt az egyik fő kitervelője a CIA mudzsahid stratégiájának. Fuller így írta le a CIA stratégiáját a Kaukázusban az 1990-es években: “Az iszlám átalakulás irányításának politikája, és hogy segítsük őket az ellenségeink ellen, csodálatosan jól működött Afganisztánban a Vörös Hadsereg ellen. Ugyanazok az elvek továbbra is használhatók, hogy destabilizáljuk azt, ami az orosz hatalomból maradt.”

    Mielőtt a CIA megkezdte ott “áldásos” tevékenységét, az egy szufista társadalom volt. Olvasd el mi a szufizmus. Még csak nem is vallás, hanem filozófia. Ebből csináltak vérgőzös, gyilkos muzulmánokat.

  45. Ez az utolsó link Montezuma, csodálatos. Bárcsak ilyen lenne a világ.

  46. Pzuj gyönyörűen leírja hogy a média minden felől mit harsog az oroszokról.Hogy ez így van-e, teljes mértékben mindegy abból a szempontból,hogyha valóban igazi hadviselésre kerülne sor ez semmit nem számítana.Ugyanis az oroszok nem a nyugati banda,és nem a nyugati emberek felfogása lakozik ott az emberekben.Olyankor ott átmegy minden háborús üzemmódba.És ez mit jelent?Mindegy mi van a kincstárban nem az fogja meghatározni a háború kimenetelét,és nem a GDP meg az eladósodottság,és egyéb pénzügyi dolgok.Akkor minden egyöntetűen megy a frontra, a harcra.Oda fognak a gyárak termelni,az emberek,a nők, a gyerekek.Ott ugyanis összefognak. Ha valamilyen nyersanyag kell azt rögtön kitermelik azonnal,ha kaja kell az rögtön megy frontra,ha ember kell azok is vannak rögtön.Ha kilőnek 200 tankot,ott lesz gyorsan helyette 500.Olyankor nincs kecmec.A 10 éves gyerek fog esztergálni.A 15 éves megy a bányába nyersanyagért.Rendkívül alkalmazkodóak és összetartóak.Mindent kibírnak a hazájukért.Nem is győzte le őket senki..

  47. Montezuma:
    “Hol az a sok arany, ami papíron az USA-ban van?”
    A megfelelő tárolókban gondolom.
    Ha arra akarsz kilyukadni, hogy ellopták, eladták stb. erre azért bizonyíték is kéne, mert ez így csak egy gyenge lábon álló rosszindulatú feltételezés.
    Azért más oka is lehet annak, hogy az USA húzódozik a visszaadástól.
    Pl. A hollandok aranyát pl. visszaadták.
    A németekét több részletben adják, az első részletet megkapták.
    Én itt valami EU (euró) önállósodási törekvés elleni szándékot sejtek.
    Nehezebb megy az USA-ról való leszakadás, ha az aranytartalék egy része kerül veszélybe.

    “Miért Kerry megy Szocsiba jópofizni és nem fordítva?”
    Mit ígért a két fél egymásnak, ha szemmel láthatólag mindkét fél elégedetten nyilatkozott a tárgyalásokról?

    “Mit kerestek a Vörös téren a kínai és indiai hadsereg egységei?”
    Baráti gesztus ( BRICS-be belefér), nem kerül semmibe.
    Az oroszoknak többet jelent, mint fordítva.
    Ebből azonban kissé merész azt a következtetést levonni, hogy örömmel rohannak hadsereget kiállítani az USA ellen.

    “Nem egészen értem, hogy nekem itt mit is kellene bizonyítanom vagy cáfolnom.”

    Vitánk során jó pár konkrét kérdésfelvetés volt, azokat kéne elfogadni vagy cáfolni, ÉRVEKKEL!

    melike00:
    USA aranytartalék:
    lásd fentebb.

    “Meg is teszi pont ő .Ne legyen kétséged felőle.”

    Most Kínáról beszéltünk, mi lenne az érdeke, ha szítaná a kínai nacionalizmust?
    Eleve a feltételezés eléggé meredek, hogy Kínában Soros labdába rúghat.

    “És akkor mért vannak úgy oda hogy Putyinka le akar válni a dollár elszámolástól?Vagy le is vált?”

    Hát az orosz vállalatok akcióiból meg a rubel árfolyammozgásából nem úgy néz ki.

    “És mért nem tetszik nekik a BRICS és a mostanság megalakuló bankja?”

    Egyértelműen befolyás szerzésről van szó.
    Egyébként nem a BRICS bankja a fájó pont, hanem a Kínai vezetésű AIIB.

    “Hogy mért kuncsorognak devizáért?Mert minden dollár elszámolásban van.Ettől akar Puytin megszabadulni.Ott a devizahitelek is dollárban vannak.”

    Nagyszerű, örülök, hogy idáig is eljutottunk.
    Tehát ennek révén a szankciók mégis fájnak az oroszoknak, amit Montezuma határozottan tagadott?

    Azon még el lehet gondolkozni, hogy vajon miért is dollárba vették fel az orosz vállaltok a hiteleket?
    Az okok: Alacsony dollár kamat, a nagy állami elvonás miatt (exportvámok, nyomott áron való hazai értékesítés) beruházni csak hitelből tudtak.
    Mondjuk annyi eszük volt, hogy abba a devizában vették fel a hitelt, amiben a bevételeik képződnek.
    Csak az olajár esésével, a szankciókkal és az USD kamat emelkedéssel nem számoltak.

    EU USA jelenlét:
    “Szerinted ez vicces?szerintem egyáltalán nem.Mért ki hívta ide őket?”
    Ha elolvastad volna a belinkelt cikket erről, akkor választ kapnál a kérdéseidre
    (II. világháborús örökség, a németeknek gazdasági haszna is van belőle, mint nálunk anno a taszári NATO támaszpontnál).
    Eleve a NATO tükrében, kissé meredek USA megszállásról beszélni.

    Tehát van egy 507 milliós lakosságú EU és van kb. 100000 ezer USA haderő.
    Hát ez komoly elnyomási potenciál valóban. Na ez a vicc, ha valaki ilyen arányoknál megszállásról vizionál.

    Tibor bá’:
    ” Tévedés! Az arany árát dollárban tartják nyilván, de olyan (konvertibilis) valutában veszed, amilyenben akarod. Én például forintért vettem.”

    Talán nem kellett volna kiragadni a mondatot a kontextusából, és akkor mindjárt érhető lenne.
    Tehát ha rubel gyengül, akkor abban azért egyetérthetünk, hogy több rubelt kell adni, mint korábban, ergo rubelben drágult az arany.
    Ugyanez a forintnál is, mivel az aktuális ár az arany USD-ben kifejezett árfolyamán kívül függ az aktuális USDRUB vagy USDHUF árfolyamtól is.

    “Ahhoz nem fér kétség, hogy USA-szócső vagy”
    Van akinél az érvelési technikák nem változnak (címkézés).
    Ha az USA szócső azt jelenti, hogy Orosz szócsövek kijelentéseit, érveit cáfolom, és a cáfolataimra elvétve jönnek értékelhető válaszok, akkor vállalom.
    Voltaképpen, csak definíció kérdése.

    Csodálom, hogy az Orosz szócsöveknek ennyire nem tűnik fel, hogy nem fekete-fehér a világ.
    A Nyugatnak minden jogos és jogtalan kritika fel van vetve, de az oroszok és jelenlegi szövetségesei az erkölcsös, ma született bárányok, amelyek nem bírnak hibákkal.

    Attila (PV):
    “Szerinted mit csinál 53 ezer amerikai katona Németországban? Meg 10-10 ezer a britteknél és az olaszoknál ?”

    “Tehát van egy 507 milliós lakosságú EU és van kb. 100000 ezer USA haderő.
    Hát ez komoly elnyomási potenciál valóban. Na ez a vicc, ha valaki ilyen arányoknál megszállásról vizionál.”

    Oroszokat elrettenti, már a keletkezéséből kifolyólag.

    “Coca Cola meg hamburgervásárlással, hozzájárulnak a gazdaság fellendítéséhez ?”
    Hát a cikkben, a németek nagyon nem örültek az USA terveknek.

    “Egy pfalzi városka polgármestere a ZDF televízióban kertelés nélkül “gazdasági katasztrófának” minősítette a közeli amerikai bázis esetleges áttelepítését Kelet-Európába.”

    “Az amerikai hadseregben rendes zsoldot fizetnek, így a GI-k (és családjaik) tekintélyes vásárlóerőt képviselnek. Ennél is többet nyom a latban az egyes helyi parancsnokságok bőkezű költekezése az állomáshelyek fenntartásával, az épületek karbantartásával, bővítésével kapcsolatban. A trieri egyetem tanulmányából kitűnik, hogy például a ramsteini logisztikai központ és a spangdahlemi repülőezred dologi kiadásai 2001-ben összesen 1,4 milliárd euróra (magyar pénzben kifejezve irdatlan összegre: 336 milliárd forintra) rúgtak. Ezzel a két támaszpont 27 ezer német munkahely fenntartását tette lehetővé a hátrányos helyzetű pfalzi térségben. ”

    Viszont:
    “Az új koncepció alapját Jones szavai szerint a kisebb, olcsóbban fenntartható előretolt támaszpontok képeznék, amelyek lehetővé tennék amerikai csapatok gyorsabb és rugalmasabb átdobását az éppen beavatkozást igénylő válságövezetekbe.

    A jövő amerikai támaszpontjai Jones elképzelése szerint túlnyomórészt anyagraktárak lennének, minimális személyzettel. E bázisokat azután válság esetén könnyen fel lehetne tölteni más térségekből átirányított katonákkal. Ennek megfelelően a helyi infrastruktúra iránti igény is jócskán mérséklődne. ”

    Anno a magyar Taszári bázisnál is kivirult a környék gazdasága.

    Van soft power és a hard power.

    Ez az USA kontingens az EU méreteihez képest nevetséges, így erre alapozni, hogy megszállták Európát egy vicc.

    A soft power az egy más tészta, ott aztán minden megy, pro és kontra.
    Érdekes a nagyon felháborodott német titkosszolgálat bedolgozása az USA titkosszolgálatnak, valamint a francia elnök németek általi lehallgatása.

    “Szerinted hogyan tudta az USA megtiltani a franciáknak,”
    Hát nem arra a kb. 10000 katonára hivatkozva, ami a franciáknál állomásozik.

    Hanem különféle gazdasági nyomásgyakorlással illetve azok belengetésével.
    Mondjuk kicsit hülyén nézne ki, a nagy szankciók mellett, hadieszközök leszállítása, amit a szankció tilt.

    Montezuma:

    Értem, tehát ezekből a nyugati hadseregre, belső ellentétekre vonatkozó linkekből (Félre ne értés ne essék, nem vitatom, hogy ezek a problémák léteznek), levonható az, hogy az oroszoknál minden jól megy?

    Lásd korábban linkelt katpol cikk(ek), valamit csak a legutóbbi akció, amikor jó pár tábornokot csapott el Putyin a díszszemle előtt.
    Vagy beszélhetnél pl. a legutóbb orosz műholdfellövés kudarcáról (egyre gyakrabb).
    Az okok: a jó szakemberek elhagyták a területet, a politikai sürgetése megbosszulja magát, valamint a beszállítói minőséggel is akadnak problémák.

    Szívesen vennék Tőled linket ezekről is, hogy kissé kiegyensúlyozottabb legyen a tájékoztatás.

    Kyra:
    “Belinkeltél a Magyar Narancsból egy hosszú dumát, pedig elég lenne ránézni erre a térképre: ”

    Mielőtt dumáról beszélnék, talán meg kéne nézned, hogy az adott link miről szólt és minek az alátámasztására lett belinkelve.

    Tehát, az általad belinkelt kép, az USA támaszpontokról, hogyan támasztja alá, hoyg az USA az EU-ban állomásozó kb. 100000-es haderejével megszállja az 507 milliós EU-t?

    “Ábra a dollármonopólium hanyatlásáról.”

    Szép ez az ábra, talán mellé kéne tenni az maradék USD-ben bonyolított kereskedelmet is.
    Az USD még mindig VILÁGPÉNZ, bár az euró és a jüan jön fel mellé.

    Nem baj, ha nem lesz egy domináns világpénz, de azért én még a vagyonom egy részét nem rubelben, hanem USD-ben tartom.

    A hídon akkor megyünk át, amikor odaértünk.
    Az USD leváltása egy hosszú menetelés lesz, ami már elkezdődött, de objektíven senki se látja a végét.

  48. melike00:

    ”Hogy ez így van-e, teljes mértékben mindegy abból a szempontból,hogyha valóban igazi hadviselésre kerülne sor ez semmit nem számítana.Ugyanis az oroszok nem a nyugati banda,és nem a nyugati emberek felfogása lakozik ott az emberekben.’

    Na itt csúszunk át a hit mezejére.
    Esetleg keres rá az orosz társadalom aktuális állapotára.
    Ez már nem a második világháború egyik nyertese Szovjetunió.
    Egyébként nagy különbség, van a között, hogy az oroszokat megtámadják vagy az oroszok támadnak.
    Mert egy oroszok elleni, szárazföldi támadást a nyugat elvesztené, pont a fenti okok miatt (nacionalizmus, partizán akciók, hatalmas terület).

    De egy nyugat elleni orosz támadást nehezebb lesz megmagyarázni az orosz népnek. meg azért EU mégis csak 500 millió lakos, ezt azért pár milliós hadsereggel tartósan kontrollálni nehéz lesz.

    De tényleg mindegy is, hogy ki a relatív erősebb és ki nyeri az esetleges háborút.

    Az a biztos, hogy mi ( a lakosság döntő többsége) szívni fogunk.
    A relatív erősségről lehet vitatkozni, de felesleges, mert adatok hiányában ez átmegy szubjektivitásba.

    De amiről van adat arról ne próbáljuk meg bebizonyítani az ellenkezőjét vagy elhallgatni.

    “Nem is győzte le őket senki..”
    Csak többször saját magukat, lásd SZU felbomlása.
    Na annak ilyetén megoldása saját szempontjukból nagy hiba volt.

  49. „EU USA jelenlét:
    “Szerinted ez vicces?szerintem egyáltalán nem.Mért ki hívta ide őket?”
    Ha elolvastad volna a belinkelt cikket erről, akkor választ kapnál a kérdéseidre
    (II. világháborús örökség, a németeknek gazdasági haszna is van belőle, mint nálunk anno a taszári NATO támaszpontnál).
    Eleve a NATO tükrében, kissé meredek USA megszállásról beszélni.”

    Én az iskolában úgy tanultam, hogy a NATO egy USA irányítás alatt álló, folyamatosan terjeszkedő, agresszív terrorszervezet. Erre mondjuk jó példa lehetne a Kijevben levezényelt államcsíny, vagy a lángokban álló földközi tenger ill. Közel-Kelet.
    A) Az lehet, hogy a NATO főtitkárok csak európaiak voltak, de a tényleges irányítást az amerikaiak sohasem engedték ki a kezükből. B) A mindenkori amerikai főparancsnok egyben az európai NATO-erők főparancsnoka is. C) Az USA-nak nagyon sok NATO-támaszpontja van Európában, az európaiaknak egy sincs az USA-ban. D) A piszkos és false flag műveletekre, valamint az esetlegesen vonakodó szövetségesek meggyőzésére találták ki az Operation Gladio nevű likvidáló szolgálatot. E) A fentieket figyelembe véve, a NATO (USA) jelenlétét szerintem nagyon sok helyen, nyugodtan nevezhetjük megszállásnak.

  50. Pzuj:
    “Értem, tehát ezekből a nyugati hadseregre, belső ellentétekre vonatkozó linkekből (Félre ne értés ne essék, nem vitatom, hogy ezek a problémák léteznek), levonható az, hogy az oroszoknál minden jól megy?”
    Ilyet nem állítottam.
    De azt állítom, hogy az USA-ban rosszabbul mennek a dolgok mint eddig, az oroszoknál viszont jobban, mint korábban.
    Kínáról nem is beszélek, az EU-ról meg pláne.
    Lásd az elmúlt 25 év. 😀 és 🙁
    Erre alapozva mondom, hogy az USA fölénye olvadóban van mind geopolitikai, mind technológiai szinten, ráadásul ez már nem az 1991-es amerikai hadsereg.
    A 2003-as iraki hadjárat amerikai balfékségei miatt már az akkori katonai szakértők is csendben megjegyezték ezt.

  51. 53:
    “” Tévedés! Az arany árát dollárban tartják nyilván, de olyan (konvertibilis) valutában veszed, amilyenben akarod. Én például forintért vettem.”

    Talán nem kellett volna kiragadni a mondatot a kontextusából, és akkor mindjárt érhető lenne.”

    Talán nem kellene mellébeszélni. A mondatod egyértelmű volt, nem volt sehonnan se kiragadva. – Tudom a hibát elismerni kellemetlen, de nem lehetetlen. Próbáld meg. 😀

    “Van akinél az érvelési technikák nem változnak (címkézés).” — Nálad se változnak. Egy USA disznóságot azzal védsz ki, hogy az oroszok is disznók.

  52. Tibor bá’:
    Rendben, elismerem, hogy félreérthetően fogalmaztam a kiragadott mondatban.
    Bár a hibák elismerésének nemes erényét mások is alkalmaznák…

    “Egy USA disznóságot azzal védsz ki, hogy az oroszok is disznók.”

    Én azt tartom, hogy sokak véleményétől eltérően mindkettő egy nagy disznó, a mértékekről lehet vitatkozni.
    Azt azért ne felejtsük, hogy egy hanyatló szuperhatalmat hasonlítunk egy visszakapaszkodó középhatalommal.
    .

  53. Montezuma:
    “De azt állítom, hogy az USA-ban rosszabbul mennek a dolgok mint eddig, az oroszoknál viszont jobban, mint korábban.”

    Rendben, ebben egyetérthetünk.

    Na most távol álljon Tőlem, a provokáció, de a téma szembe jött velem.
    Korábban csak érintőlegesen írtam, az orosz műholdszállító rakétabalesetről, mert nem érdekelt, így nem követtem a témát.

    Most a napi híreket nézve szembejött ez velem:

    “A könyvvizsgálók 92 milliárd rubel (1,8 milliárd dollár) értékű “pénzügyi szabálytalanságot” találtak a Roszkozmosz, az orosz szövetségi űrhivatal tavalyi elszámolásaiban – közölte Tatyána Golikova, a legfelső ellenőrző kamara vezetője, nyilvánosságra hozva a kormányhivatalok és minisztériumok ellenőrzésének eredményeit. Mint mondta, először nem is akart hinni az ellenőreinek – írta a TASZSZ. Ráadásul idén a tavalyihoz képest drámaian megnőtt a pénzügyi kihágások száma.”
    Rálehet keresni a linkre az alábbi forrás (napi) site-on, az idézett cikk lapján hivatkoznak rá.

    És ez mindjárt érthetőbbé teszi a sorozatos baleseteket.
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nagy_katasztrofaval_neznek_szembe_az_oroszok.598013.html

    Ez azért is gáz, mert jelenleg a nemzetközi űrállomás is tőlük függ.

    “Az orosz űrprogram megroggyanása komoly fejfájást okoz a globális űrkutatásnak is. Dmitrij Rogozin, az illetékes miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország juttatja az űrbe az összes felbocsátandó műhold 40 százalékát. Az amerikai űrsiklóflotta 2011-es leépítése óta egyedül a Szojuz űrhajókkal lehet embert juttatni az ISS-re, amely egyébként 150 milliárd dollárjában van a nemzetközi közösségnek.”

  54. Egy kis kiegészítés Európára nézve:

    NATO vs. Oroszorszag: ki féljen kitől? I.
    http://biztonsagpolitika.hu/softsec/nato-vs-oroszorszag-ki-feljen-kitol-i

    NATO vs. Oroszország: ki féljen kitől? II.
    http://biztonsagpolitika.hu/softsec/nato-vs-oroszorszag-ki-feljen-kitol-ii

    Keleti nyitás – Oroszország és különböző ázsiai országok közötti többnemzeti hadgyakorlatok I.
    http://biztonsagpolitika.hu/softsec/keleti-nyitas-oroszorszag-es-azsiai-orszagok-kozotti-tobbnemzeti-hadgyakorlatok-i

  55. “Hármas minicsúcs

    A rigai tanácskozás pozitívuma, hogy megkezdődtek a háromoldalú kereskedelmi tárgyalások az EU, Ukrajna és Oroszország között – vélik a bne szakszerzői. Moszkva évek óta követeli, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz így, hármasban. Az orosz fél nem akarja, hogy elhalasszák az EU és Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodásának érvénybe léptetését, ami 2016. január 1-jén esedékes. Az a kérdés számukra, hogy az új helyzet hogyan érinti az orosz cégek érdekeit. Brüsszeli források szerint ez ügyben konstruktív tárgyalások folynak az EU és a Kreml között.”

    Hmmm.

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/elarulta_keleti_partnereit_az_eu_johetnek_az_oroszok.598165.html

  56. 58:
    Nem félreérthetően, hanem félrevezetően. 😉

  57. Pzuj.Az oroszok mikor támadtak?Még hogy ők megtámadják a nyugatot? 😀 Na ez volt a vicc 😀 Ők általában védekezni szoktak.Ezért írtam amit írtam.És mi az hogy áttértem a hitre?
    Én tényeket mondtam.
    Miért adósodtak el dollárban?Ezt talán kérdezd meg washingtontól.
    Majd most kiköszörülik a csorbát.Nem is tetszik washingtonnak.
    Felbomlott a SZU?Majd most erősödnek.Ez sem tetszik washingtonnak.

    Amiket te leírtál itt hónapokon keresztül Oroszországról már rég ki kellet volna halniuk meg háromszor csődbe menniük 😀

    “Én azt tartom, hogy sokak véleményétől eltérően mindkettő egy nagy disznó, a mértékekről lehet vitatkozni.”

    Hát vitatkozol is 😀

  58. melike00: Orosz támadás II.Vh Finnország, Lengyelország

  59. Igen Pzuj.Most már csak az következik hogy azt mondod hogy minket is lerohantak.Sőt,ők mentek a németekhez is..
    És ők robbantották ki a világháborút is.

  60. 67:
    Ha ez nem kacsa, akkor késsel villával eszem meg a nemi szervemet a Gellért hegy tetején. 😀

  61. melike00: Próbáld időrendbe helyezni a finn és az lengyel támadást, csak ezt mondtam, mást nem!

  62. PZuj: Feltűnően nagy energiát fektetsz az amcsik fehérre mosására. A csúsztatásaidra felesleges reagálni, úgyis másik csúsztatással válaszolsz. Aki nem látja a az amcsik és az oroszok csapatmozgásai közötti térbeli és időbeli különbséget, és jön itt lengyel meg finn háborúkkal, valamint az amcsik dróntámadásait és ukrajnai cselekményeit elbagatelizálja, ráadásul teszi mindezt intelligens és olvasott emberként, annak felesleges tovább magyarázni a tényeket. (Egyébként mi sem szentnénk tekintünk az oroszokra, mintahogy válaszaidban sejtetni szeretnéd.)

  63. Gloucester:
    “Feltűnően nagy energiát fektetsz az amcsik fehérre mosására”
    Hát ha jól emlékszem, főleg az oroszokról írtam, nem az USA-ról.

    Három kérdést tettél fel felém, megválaszoltam. Úgy lenne illendő, hogy általánosságok helyett (” A csúsztatásaidra felesleges reagálni, úgyis másik csúsztatással válaszolsz ” ) KONKRÉTUMOKKAL REAGÁLNÁL AZ ADOTT KÉRDÉSEKRE.
    Ha már az értelmes emberek vitafórumán vagyunk.

    ” jön itt lengyel meg finn háborúkkal”
    Elolvastad a kontextust, amire ez válasz volt?
    Csak a kedvedért, hogy ne kelljen magadat a kereséssel fárasztani:
    “Az oroszok mikor támadtak?Még hogy ők megtámadják a nyugatot? Na ez volt a vicc Ők általában védekezni szoktak”

    “Egyébként mi sem szentnénk tekintünk az oroszokra, mintahogy válaszaidban sejtetni szeretnéd.”

    Hát a kommentekből számomra nem ez derült ki. az orosz kritika részetekről ritka, mint a fehér holló, bezzeg a Nyugat kritika.
    Én csak kiegyensúlyozom az oldalt e téren.
    Hálátlan szerep, de más láthatólag nem vállalja fel.

  64. “Hát a kommentekből számomra nem ez derült ki. az orosz kritika részetekről ritka, mint a fehér holló, bezzeg a Nyugat kritika.”

    Ha be van kötve a szemed azzal nem tudunk mit csinálni..
    Szóval megpróbálok mondani valamit úgy mint az óvódásoknak.Csak a közgazdaságtanból indulj ki..Ha lehet annak nevezni azt a valamit.Nézd meg a FED mit művel…Egyáltalán hogyan , mikor keletkezett és miért.A dollár elszámolást,és alapot.Nézd meg a világ pénzügyi központját hol van,és mit csinálnak ott.
    Csak ennyit nem többet.
    Egyszerűen már nem tudom másképpen mondani.

  65. Tibor bá’

    Kép alapján 106 oldalon megismételték. Kiválasztottam egy izraelit is, ahol azt írták a kép alá, hogy a “NAÜ megerősíti, hogy “valószínű” izraeli nukleáris támadás volt Jemenben, 2015 május 20-án.”
    http://israel.trendolizer.com/2015/05/israeli-neutron-bomb-yemen.html
    Most nagyon izgulok érted! Remélem nem neutron bomba volt, vagy nem izraeli, vagy nem jemeni civilek ellen. Ha mégis, akkor feloldozlak, ne menj a Gellért hegyre… 😀

  66. Ez az atomot dobtak le Jemenben dolog videókkal…! 😛

    Azét azt bírom, amikor laikusok, persze ők szakértőnek hívják magukat nukleáris robbanásnak néznek bármi légibomba robbanása utáni “gombafelhőt”. Gyerekek, fizika, minden nagyobb robbanás után egyféle gomba alakra emlékeztető törmelék- és porfelhő alakul ki. Persze ezek jobban kivehetőek a 450kg feletti bombák esetében, olyan 900-2000kg közötti tömegű bombák esetén meg már egyenesen ott a “gombafelhő” egy laikusnak. Ez is olyan, mint tavalyelőtt Szíriában, amikor a “kedves ellenállók” a levegőbe repítettek egy kormányerőkhöz tartozó lőszerlerakatot, ahol több ezer kg -nyi robbanóanyag durrant el. Na akkor is jött, hogy atom…, mert ott a “gombafelhő”, mondjuk akkor volt is egy méretes törmelék és porfelhő!
    https://www.youtube.com/watch?v=byUvAhi1WqY

    Na de hol a lökéshullám, a szívóhatás, a sugárzás. Mert ha a fönti videóban taktikai atomrobbantást láthatnánk a lelkesen Alah hatalmas -t skandáló delikvensek nem videóznának ekkora távolságból, hanem szépen pár szekundummal a robbanás után elpárolognának…! Nagyjából a jemeni robbanásnál is ilyesmi történhetett. Bunkerromboló v. valami hasonló méretű és rombolóerejű bombával telibe kaptak valamit, ahol eléggé robbanásveszélyes anyagokat tároltak nagy tételben. Bizony, az ekkorát szól, minden atomtöltet nélkül is. Egy atomtöltet bevetése után, itt sem videózgatnának ilyen vígan, már csak a felszabaduló sugárzás miatt sem, mert kapásból gajra vágná az elektronikát.
    http://orientalista.hu/izraeli-nuklearis-fegyvert-vetettek-be-jemenben/

    Néha a kevesebb több. Ebben az esetben is kicsit nagyon elszaladt a fantázia!

  67. 68:”Ha ez nem kacsa, akkor késsel villával eszem meg a nemi szervemet a Gellért hegy tetején.” A paleo diétába szerintem belefér. 🙂
    Remélem fegyverszakértőink nyilatkoznak a bombás videóról, bár vállalásoddal súlyos terhet tettél őszinte szavukra. Biztos nem szívesen terelnének egy ilyen részleges és szelektív kannibalizmus felé. 🙂

  68. … 5. (Nálam csak a második számjegy látszik)

    Csont

    Tudom én, hogy Tibor bá’-nak nagyon fontos a szavahihetőség, mert ha nem lenne ilyen megfontolt, akkor nem lenne ennyi olvasó sem…. de én valahogy gyanakszom, amikor mindig olyankor lövöldöznek a szerencsétlen palesztinok Gázából, rakétával, össze-vissza, amikor Izrael “rossz fát tesz a tűzre”. Már olyan mértékben nézik hülyének a világot, hogy az gyomorforgató. De bejön nekik.

  69. 77:
    Mindenkinél csak az egyesek jönnek be, a tízesek, százasok nem. Arra várok, hogy egy számítástechnikai guru megmondja mit kell beállítani és mivel. — A testrészeimért ne aggódj, nem adom könnyen. Egy neutron bomba robbanást nem lehet levideózni. Tudod Kyra a neutron arról híres, hogy mindenen áthatol és kurvára ionizál.

  70. Tibor bá által is említett Dél-Kínai tengeri feszültségekről…:

    Alig 4 négyzetkilométernyi szigetcsoportért 6 ország verseng, élükön Kínával. Hogy van az, hogy a világ legnagyobb területű országai, mint Kína, de akár Oroszország is, csak akkor érzik biztonságban magukat, ha az országaik körül többszörösen ellenőrzött biztonsági zónákat alakítanak ki, más országok területének rovására vagy a tengeren? Esetleg ez a magatartás többnyire nem a terület nagyságával, hanem a politikai berendezkedéssel függ össze? Hoffmann Tamás nemzetközi jogászt mindezekről kérdeztük.

  71. Ha már korábban szóba került az USA drogfogyasztás:

    “A második helyen egy orosz bűnszervezet áll: az Solntsevskaya Bratva 10 kisebb, többé-kevésbé önálló bandából áll, és egy 12 fős tanács felügyeli a működését, amelynek tagjai a világ különböző pontjain találkoznak egymással, hogy megbeszéljék a piszkos anyagiakat. Az orosz maffia éves bevételét 8,5 milliárd dollárra taksálják, és becslések szerint a szervezet 9 ezer tagot számlál; elsősorban drogkereskedelemből és embercsempészetből származnak a befolyó pénzek. Megdöbbentő, de Oroszország az egyik legnagyobb heroinfogyasztó ország, a világ teljes forgalmának 12 százaléka itt köt ki, miközben a Föld lakosságának alig 0,5 százalékát teszi ki az orosz népesség.

    http://hvg.hu/gazdasag/20150531_Egy_kisebb_orszag_GDPjet_teszik_zsebre_a

  72. Korábbi hírekben szó volt a HIV előretöréséről Oroszországban.

    “addition, heroin is the drug most associated with injection, which brings
    about a host of acute and chronic health problems,
    including the transmission of blood-borne diseases such
    as HIV/AIDS and Hepatitis C. In Central Asia, Ukraine
    and the Russian Federation, injecting opiates is linked to
    nearly 60-70% of all HIV infections.

    https://www.unodc.org/documents/wdr/WDR_2010/1.2_The_global_heroin_market.pdf

  73. http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kisebb_lehet_az_orosz_gazdasagi_visszaeses_vilagbank_.598513.html
    A washingtoni székhelyű Világbank szerint kisebb lehet az orosz gazdasági visszaesés idén és jövőre, mint eddig gondolták.

    http://alapblog.hu/az-olajar-ujra-100-dollar-kozeleben/
    Erős olajár-emelkedést, százdolláros hordónkénti árat vár az egészen közeli jövőben a világ egyik nagy olajtermelő országa, Omán olaj- és gázipari minisztere.

    http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2015/05/24/washington_japan_ne_kozeledjen_oroszorszaghoz/#.VWyifkYau71
    Nem most van annak az ideje, hogy Japán Oroszországhoz közeledjen – jelezte Marie Harf amerikai külügyi szóvivőhelyettes pénteken annak kapcsán, hogy az orosz törvényhozás alsóházának elnökét a japán kormányfő fogadta Tokióban.

    Ennyit a döbbenetes (és már előre láthatóan balfax) korábbi nyugati előrejelzésekről.
    Hol marad az amerikai palaforradalom?

  74. Montezuma:
    Nemsokára lesz egy újabb OPEC találkozó.
    Majd ott eldöntik, hogy várható-e termelés visszafogás.
    Egyelőre a legnagyobb termelő Szaud-Arábia nem ezt tervezi.

    Ha azonban mégis csökkentik a termelést és felmegy az olajár, az automatikusan magával hozza, az amerikai palaolaj rentabilitásának növekedését is.
    Ami lehet hallani, az eső olajár hatására gőzerővel folynak a a költségcsökkentésre irányuló technológiai fejlesztések.
    Mondjuk egy arab önköltséget soha se fognak elérni, 70 dollár körül van a többség nullában.

    Nagyobb termelés csökkentés fog kelleni az áremelkedéséhez, mert a mostani USA, Kína gazdasági adatok tükrében, a fogyasztási oldal nem valami acélos…

    Azért az orosz adatok kapcsán nem szabad megfeledkezni az olajár-rubel kapcsolatról.

  75. Pzuj:
    Ez nagyon szép, de közben Oroszo. sem csökkenti a kitermelést, ergo nem sietteti a kőolaj áremelkedést.
    Közben a Világbank is módosítja az előrejelzését, pedig eddig naponta írtak arról, hogy az oroszok most már tuti holnap összedőlnek.

    Apropó:
    “Egyelőre nem izgatja a tőzsdei kereskedőket a kínai és az amerikai vezetés hangos kardcsörtetése a Dél-kínai-tengeren lévő, vitatott hovatartozású szigetek miatt. Elemzők szerint hamis biztonságba ringatják magukat, a nézeteltérés ugyanis fegyveres konfliktussá fajulhat.”
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/olyan_haboru_johet_amilyet_meg_nem_latott_a_vilag.598506.html
    Az USA utolsó érve lassan csak a hadserege lesz, de hogy az oroszok mellett Kínát is…, sok lesz így a jóból. A szarka meg a farka…

  76. Montezuma:

    “de közben Oroszo. sem csökkenti a kitermelést, ergo nem sietteti a kőolaj áremelkedést.”

    Ezzel a lehetséges ománi és más országok erőfeszítésének alátesz.
    Ezeknél az országoknál is feszítő érv, az ár(export)bevétel növelése.
    Ismerve a korábbi kitermelési fegyelmüket, a végeredmény kétséges.

    Ha nem nő az olajár, akkor csak a termelés növelése marad, amivel azért maguk alá vágnak, a jelenlegi gyenge gazdasági helyzetben.
    Persze az USA palaolajosok is szívnak. Szóval komplex a rendszer, szép visszacsatolásokkal.
    Az oroszok is ha választhatnának, a magasabb olajárat választanák, a kitermelés növelése részükről is kényszerintézkedés.
    Nem beszélve arról, hogy a magasabb olajár az alternatív energia termelésnek kedvez.

    Kína:
    Egyet értve a kínai poszt alatt újra idézett videóval, szerintem pár szigetért nem fog az USA és Kína háborúzni.
    A nacionalista kártya kijátszása azonban Kína számára ugyanolyan okokból fontos, mint Oroszországnak.
    A lakosság előtt a gyenge gazdasági teljesítmény elfedésére.
    Itt jegyezném meg, hogy már az Ukrán válság kitörése előtt is folyamatosan lassult az orosz gazdasági növekedés.

  77. “Miközben az OPEC-en kívüli olajtermelők termelési költségeik csökkentésére összpontosítanak, Kuvait, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek lelőhelyfeltárási programjaikat bővítik. Irak olajtermelése 1979 óta, Irán olajkitermelése pedig 2013 júliusa óta a legmagasabb szintet érte el áprilisban.

    Az IEA adatai szerint az OPEC áprilisban napi 31,2 millió hordó olajat termelt ki, a legnagyobb mennyiséget 2012 szeptembere óta, és napi 1,4 millió hordóval többet, mint 2014 áprilisában. ”

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/indul_az_olajhaboru_nagyon_furcsa_esemenyek_tortentek.597727.html

    Tibor bá’:
    Beragadt egy kommentem, amivel Montezumának válaszoltam.
    Másodszori elküldésre, azt írta, hogy az üzenetet egyszer már elküldték.
    nem volt benne link, az olajárról értekeztem benne.

  78. PZuj;

    A belinkelt oldalt olvasva az lett az érzésem, az amerikaiakat akarják kivéreztetni. Akinek bőven van olcsón kitermelhető olaja az túltermel és mikor az USA-nak befullad a drága palaolaja, akkor az olcsón termelők lecsökkentik a termelést, ráadásul leállnak a dollár alapú elszámolásról. USA ott fog állni olajszűkében és meggyengült dollárral. Ha pedig olajat szeretne venni, akkor az új világvalutával kell fizetnie. Talán ez is lehet egy olvasata a furcsa eseményeknek.

  79. Károly:
    “mikor az USA-nak befullad a drága palaolaja, akkor az olcsón termelők lecsökkentik a termelést, ráadásul leállnak a dollár alapú elszámolásról. ”

    Mint korábban is írtam, ha magasabb az olajár, az USA termelés is gazdaságosabb lesz és ennek hatására felpörgetik a termelést.
    A dollár alapú elszámolásról lehet vizionálni, de az tény, hogy amíg az USA palaolaj kitart, addig az olajfüggésük is jelentősen csökken.

    “Ha pedig olajat szeretne venni, akkor az új világvalutával kell fizetnie. ”

    Hát ez még jó ideig nem lesz, ahhoz túl sok szereplős a piac.
    Ami várható, az a jüan markáns előretörése, talán a rubelé, de a hagyományos valuták mellett és rovására.

    A jövőbeli kínai gazdasági teljesítményen sok múlik.
    Szerintem az eddigi növekedési ütemük nem fenntartható, ergó ők is meg fognak érni egy nagyobb recessziós időszakot, amit a nyugathoz hasonló módon fognak orvosolni.
    Ez meg alá fog tenni a nagy jüan térhódításnak is.

    Az biztos, hogy a gazdasági visszaesés és annak következménye nagyot fog szólni.
    Már eddig is több ezres számban voltak számolhatóak, a kisebb nagyobb tüntetések, elégedetlenségek, jó gazdasági növekedés alatt.
    Vajon ezek száma mennyivel fog nőni a gazdasági visszaesésben?

    A kínai vezetés 7%-os növekedést felett látja biztosítottnak azt, hogy kordába tudja tartani a társadalmi elégedetlenséget.
    Az idei évre már 7% alatti prognózisok vannak.
    A statisztikákat lehet hamisítani, de pl. az áramtermelés már csökken.
    Ez pl. egy elég jó indikátor a gazdasági növekedésre.

  80. PZuj;

    Ha jól tudom az olajkutak nem egészen úgy működnek, mint a vízcsapjaink, sokkal macerásabb újra elindítani egy bezárt kutat. Hónapokba is beletelik az újra indításuk. Arról nem beszélve, hogy a tőke odébb áll. Sokan, nem saját földjükön működtetik a kutat, ezért új szerződéseket kell kötniük. Szóval nem olyan egyszerű egy kutat nagyhirtelen megnyitni. Ha valahonnan elindul a tőke, akkor a termelő működést állítják le utoljára. Ez azt jelenti, a fejlesztések, kutatások elmaradoznak.

    De, ha nem most kezdik erőteljesen védeni a dollárt, hanem amikor egy másik kibillenti a helyéről, akkor már késő bánat.

    Furcsa eseménynek nevezi a linkedben az olaj kitermelés mozgását.
    Ha úgy van ahogy gondolod, akkor itt semmi szokatlan nem történik. Az emberi kabzsiság és a tőke teszi a dolgát.
    De, ha a mozgások mögött egy másodlagos szándékot is feltételeznek, akkor muszáj mellé sztorit gyártani. Ez lehet a dollár bedöntése, USA megrogyasztása. Ennél kissebb célokért nem érdemes féláron adni az olajat.

    Bárcsak a gyémánt kitermelők kezdtek volna termelési versenyt. 🙂

  81. Olaj ár – OPEC – orosz tartalék:
    Na megvolt az OPEC döntés, nem változtattak a kitermelési limiten (kb. 30 millió, amit jó 1 millióval folyamatosan túllépnek).
    Omán és pár kisebb ország legnagyobb sajnálatára.
    Olaj ár szépen beárazta a fejleményeket.
    Az olaj rubel gyengül az olajárral (és az Ukrán fejleményekkel) szinkronban.

    “Oroszország arany- és devizatartaléka jelentősen, összesen 4 milliárd dollárral csökkent a múlt héten, miután az előző héten is 1,8 milliárdos mérséklődést láttunk.

    Az orosz jegybank adatai szerint a május 29-én záródott héten az arany- és devizatartalék értéke 356,5 milliárd dollár volt, 4 milliárd dollárral alacsonyabb az egy héttel korábbinál.

    Az orosz arany- és devizatartalék 2014 végén 385,5 milliárd dollárt tett ki, 2013 végén 509,6 milliárd dollár volt. Oroszország arany- és devizatartaléka 2013 novemberében kezdett csökkenni, akkor 524,3 milliárd dollár volt, azóta 167,8 milliárd dollárral apadt.”

    http://m.portfolio.hu/deviza_kotveny/tovabb_eg_az_oroszok_tartaleka.215122.html

  82. Olajár – USA- OPEC
    “Ali al-Naimi, the Saudi oil minister, said June 1 that the strategy is working. There are signs he’s right: The number of rigs drilling for oil in the U.S. plunged 60 percent since October to the lowest in almost five years; shale production started falling in May; and drillers’ stocks underperformed the broader equity market.

    Yet the gambit has been costly for OPEC, too. Saudi Arabia burned through currency reserves at a record pace. And prices are too low for most member countries to break even, according to the International Monetary Fund and ING Bank NV.

    “The strategy failed to bring frackers to their knees and has been hugely costly to OPEC,””

    http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-06-05/opec-shows-it-still-matters-and-right-now-it-s-bearish-for-oil

  83. Károly:
    “Ha jól tudom az olajkutak nem egészen úgy működnek, mint a vízcsapjaink, sokkal macerásabb újra elindítani egy bezárt kutat. Hónapokba is beletelik az újra indításuk. Arról nem beszélve, hogy a tőke odébb áll. Sokan, nem saját földjükön működtetik a kutat, ezért új szerződéseket kell kötniük. Szóval nem olyan egyszerű egy kutat nagyhirtelen megnyitni. Ha valahonnan elindul a tőke, akkor a termelő működést állítják le utoljára. Ez azt jelenti, a fejlesztések, kutatások elmaradoznak. ”

    Ez így van, de ha az olajár emelkedik, és lesz haszon a kitermelésen, akkor a tőke visszatér.

    Van azért egy réteg, aki még mindig termel, mert pl. a már amit be kellett ruházni, azt már beruházzák, így a kitermeléssel csökkentik a veszteségüket.
    Meg egyáltalán nem álltak le ezeknél a fejlesztések, hiszen az árnyomás is erre serkenti őket.
    A STATOIL (norvég állami olajvállalt) is dolgozik shale területet, érdekes innovációkról adtak hírt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük