(1639) A 80 felettiek

Tibor bá’ online

 

~q191A 80 felettiek távolról se képeznek egy homogén halmazt. Egyetlen közös tulajdonságuk az, hogy még mindig élnek. Vannak, akiket elkapott Dr. Alzheimer és a hamut is mamutnak mondják, és megint csak vannak, akik előadást tartanak az akadémián. Van, aki éppen csak kiérdemelte a minimális nyugdíjat, aztán olyan is akad, aki után 10 milliókat fognak örökölni. Végül egy részük tökéletesen el tudja látni magát, egy másik részük alá valakinek be kell tolni az ágytálat. A biológiai aspektus pedig az, hogy ez egy olyan állapot, amit elkerülni nem lehet, de a túlnyomó többség nem is akarja.

Az Ember már csak olyan, hogy 20 év környékén el se tudja képzelni, hogy egyszer majd 80 is lehet (ha szerencséje van), ezért aztán messze nem reálisan ítéli meg a dolgot, pedig kellene. Valamikor természetes volt, meg se kérdőjelezték az idősek „megbecsülését” ugyanis minden életkornak meg vannak a sajátosságai. Egy jól működő „értelmes” társadalom ez kihasználja. A gyerekeknek szükségük van egy nagypapára, nagymamára, elsősorban érzelmileg, de praktikusan is. Egy nagyszülő türelmes, megértő, „bölcs” és jócskán van tapasztalata, amire támaszkodni lehet. Ráadásul a megfelelő viszony fenntartása mellett a nagypapa-nagymama még hasznos is lehet. De ezzel még nem merült ki a mondanivalóm. Bármilyen okból kifolyólag lehet egy 80 feletti családtaggal „kegyetlenül” bánni, de ez a halála után visszaüt. Még a legkeményebb férfinél is jelentkezik a lelkiismeret, amire nem számítanak, főleg nem, hogy mennyire kellemetlen tud lenni, és mennyire eluralkodó.

Végül pedig az aduász. Az idő nem áll meg, és a leghevesebb nyugger ellenes is egyszer eléri a nyugdíjkort, sőt, ha szerencséje van akár a 80. születésnapot is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________________

19 gondolat erről: „(1639) A 80 felettiek

  1. Azoknak, akik az időseket mihamarabb a hátukon fekve szeretnék látni, van egy rossz hírem. Kezdő idősödőként kihalnak körülöttem az emberek, jó eséllyel ő sem lesz aggastyán. Ha más értéket nem lát bennük, hát önérdekből vigyázzon rájuk.

  2. Egy régi huligán mondást idézek : ” Ha nem akarsz megöregedni, még időben kösd fel magad!”

  3. Óbecsei István
    Szeressétek az öregeket

    Nagyon szépen kérlek titeket,
    Szeressétek az öregeket.
    A reszkető kezű ősz apákat,
    A hajlott hátú jó anyákat…
    A ráncos és eres kezeket,
    Az elszürkült sápadt szemeket…
    Én nagyon kérlek titeket,
    Szeressétek az öregeket.

    Simogassátok meg a deres fejeket,
    Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
    Öleljétek meg az öregeket,
    Adjatok nekik szeretetet.
    Szenvedtek ők már eleget,
    A vigasztalóik ti legyetek.
    Én nagyon kérlek titeket,
    Szeressétek az öregeket.

    Ne tegyétek őket szűk odukba,
    Ne rakjátok őket otthonokba.
    Hallgassátok meg a panaszukat,
    Enyhítsétek meg a bánatukat.
    Legyen hozzájuk szép szavatok,
    Legyen számukra mosolyotok.
    Én nagyon kérlek titeket,
    Szeressétek az öregeket.

    Ők is sokat küzdöttek értetek,
    Amíg fölnevelkedtetek,
    Fáradtak ők is eleget,
    Hogy ti módosabbak legyetek.
    Ők is elfogadtak titeket,
    Mikor Isten közéjük ültetett.
    Azért én kérlek titeket,
    Szeressétek az öregeket.

    Ha majd az örök szeretet
    Elhívja őket közületek,
    Ti foglaljátok el a helyüket,
    Mert ti lesztek majd az öregek.
    S mindazt, mit nekik tettetek,
    Azt adják nektek a gyerekek.
    Azért előre intelek titeket,
    Szeressétek az öregeket.

  4. 4:
    Sánta Ferenc horrorisztikus novelláját természetesen olvastam annak idején, de szvsz ezt belinkelni egy 82 éves pasi blogjába könnyen nevezhető inzultusnak. Szerinted a vagyonomat szét kellene osztanom valamelyik menekülttábor lakói között? 😀

  5. 5, „a vagyonomat szét kellene osztanom”
    Kár, hogy ebből a novellából ezt szűrted le. A lényeg itt az önfeláldozás az utódok érdekében – bár valóban erősen sarkított mértékben. Ami normális családi viszonyokban szintén nagyon jellemző az idősekre, és amit én komoly értéknek gondolok.

  6. 6:
    A természet rendje szerint
    1. helyen az életösztön
    2. helyen a nemik ösztön
    3. helyen az utódokról való gondoskodás ösztöne.
    Ezt nem csak neked, de Sánta Ferencnek is tudnia kellene. Ami ettől eltér, az abnormális. Ugyanis, ha a sorrend felcserélődne, akkor az utódok felnevelési lehetősége erősen csorbulna. Márpedig a cél a faj fennmaradása.

  7. 7: Általánosságban igazad van, de itt pont az életkora miatt a nagyszülő már felcserélhette a prioritásokat. Feláldozta magát azért, hogy életlehetőséget adjon az utódainak. Ez a szép ebben a novellában – bár értem, hogy számodra ez irracionális viselkedés.

  8. Kedves Tibor bá !
    Szoktál néha emlékezni Antalffy Ildikóra?

  9. 8:
    Sánta Ferenc novellájában nem az a szép, hanem az, hogy Sánta írói nyelve az egyik legszebb a magyar prózairodalomban.
    De amit írt, annak a logikáját már korábban is elég keményen támadták .
    Én olvastam „A Müller család halála” című írását is. Az is egy nagyon kemény tartalommal bíró írás.

  10. Ne felejtsük el, akik most 75-80 évesek, azok 55 éves korukban húztak el nyugdíjba ( a nők, a ff-ak 1-2 évvel későbben). Összesen 3 % nyugdíjjárulékot vontak le a fizetésükből, mást nem.Most követelőznek (ugye Tibor bá, „AZ JÁR”?), miközben kiemelt, minden évben infláció feletti nyugdíjemelésben részesültek (ugye Tibor bá, a kamatos kamat számítás alapelve?), 2015-re elérték a fővárosiak, hogy az átlag öregségi nyugdíj 128000 forint (Szabolcsban 95000 forint), ugyanakkor 82000-100000 forintokért dolgoznak az egészségügyben,szociálisügyben akár 3 műszakban.Szidjad csak Kedves Tibor bá a menekülteket, csak lassan nem lesz csak menekült aki ápoljon majd, mert hazai és környező országokból „menekült”orvosok/ápolók már a németeket,angolokat ápolják, gyógyítják.Itt már csak az afgán marad…

  11. 11 :
    A nyugdíjasokkal egy probléma van . Az, hogy egy kis nyugdíjemeléssel be lehet fogni a szájukat. Most például egyáltalán nem balhéznak.
    Nem mennek el, Orbán ellen szavazni !
    Ilyenkor látszik, hogy milyen sokat lophatott Gyurcsány, mert maga ellen hangolta a nyugdíjasokat.

  12. Keoma

    Nem az a 3 % volt rázós, amit nyugdíjjárulékként levontak, hanem az, amit eleve ki sem fizettek annak, aki dolgozott, mondván, hogy azért keres 1200 forintot havonta, mert a többivel az állam jóságosan eltartja az akkori nyugdíjasokat, iskolásokat, tűzoltókat, rendőröket, katonákat, betegeket, politikusokat, építi a szocializmust, de nyugodjanak meg, mert ugyan szarul élnek, viszont biztonságban lesznek idős korukban és akkor itt lesz a „Havaj”. Hát nem tudom, hogy kinek van itt ez a szép holnap, amit Zorán Sztevanovity ígért:

    https://www.youtube.com/watch?v=JpCfAi0ZSts

    Hallottam ugyan több százezres nyugdíjakról, de a nagy tömeg igen nehezen képes megélni és sokan még így is képesek támogatni a munkanélküli gyerekeiket.

  13. „Még a legkeményebb férfinél is jelentkezik a lelkiismeret, amire nem számítanak, főleg nem, hogy mennyire kellemetlen tud lenni, és mennyire eluralkodó.”

    Ez a mondat mintha egyenesen Antalffy Thomasnak szólna. (A tévedés jogát fenntartom.)

  14. 14:
    Nem. Ezt a mondatot azoknak szánom, akik olvassák ezt a blogot, és akik érdemesnek tartják, hogy a véleményemet, ha nem is fogadják el kritika nélkül, de legalább megfontolják. Különben számtalan olyan emberrel futhatsz össze, aki saját személyes tapasztalataikból kifolyólag ugyanezt vallják.

  15. 15 :
    Semmiben nincs vita köztünk. 🙂

  16. Tudtam, hogy lesz személyeskedés. Aztán meg szmájli. Utálom ezt.
    Virág elvtárs. Jobb a májadnak?

    Keoma. Egy más társadalmi forma és gazdasági környezet volt akkor. Most ha nem emelnék a nyugdíjakat, akkor más formában kellene az időseket támogatni. Itt Svédországban lakhatási támogatást kapnak igen sokan, ha alacsony a nyugdíj, mert utcára nem lehet kitenni senkit,fűteni, enni kell, gondolom ezt te is így gondolod. Gyógyszer támogatás is van, meg nem tudom mi minden. Így is úgy is pénzbe kerül az, aki nem kereső képes. Egy összegben kapja meg, vagy sok apróban, ugyanaz.
    Reméljük te is megéled azt a kort, hogy eltart majd valaki. Aztán benne van a pakliban, hogy eljő az a szép kor, ha nem tudod magad munkával már eltartani, kapsz egy kellemes koktélt búcsúzóul. Akkor nem is fognak nyugdíj járulékot vonni senkitől.

  17. Buza

    …és akkor büszkén mondhatja majd, miközben felhajtja a koktélt: „Kiharcoltuk!”

  18. Egy szülő egész életében feláldozza magát.Ez nincs életkorhoz kötve hogy most elérem a 80-at és akkor majd most innen.Legalábbis nálam.

    (Nem úgy mint az én apám,aki egész életemben(42) 330 ezer forintot költött rám.A múltkor számoltam össze. 🙂 És még akkor ők vannak megsértődve a drága monyha tanyasi feleségével..De most elkapta a gépszíj .66 évesen gyomorrákos..Soha nem gyűlöltem így senkit .Remélem fog időzni a purgatóriumban)

    A másik pedig hogy én mindig is anyósommal éltem.Most hogy beteg nagyon,van hogy kicsit kiakadok mert sok,de aztán mindig megoldódik valahogy. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük