(1633) Egészséges vagy egészségtelen?

Tibor bá’ online

 

~q191Még nem mondták ki, de egyre erősebb a sejtés, hogy az étkezésünk igen komoly mértékben határozza meg egészségi állapotainkat, végső fokon az életünk hosszát. Csak egy a baj, fogalmunk sincs, hogy pontosan hogy és mit kellene ennünk az optimális hatás elérése céljából. Ezért a legbiztosabb tanács, semmiből se sokat, sok mindenből keveset. Az étkezési zűrzavar főforrása az újságírók abszolút tudatlansága mellett a fogalmazásukban van a hiba, amivel a szenzáció éhes közönséget akarják kielégíteni. Így aztán a tudományos eredmények megnyúzva kerülnek tálalásra, elhagyva a fontos mellékkörülményeket. Nézzünk egy tipikus szalagcímet! A legújabb kutatások szerint a kávéivás egészséges. Miközben a valóság a következő: A legújabb kutatások szerint a kávéivás egészséges, ha nem vagy fizikai munkás, minden egészségügyi problémával azonnal a legjobb orvosokhoz fordulsz, nem dohányzol, megfelelő mozgáskultúra mellett jó a fizikumod, és a szüleid nem rákban hunytak el.

De ez csak egy része a problémának. Néha a tanulmányokat slamposan végzik, vagy éppen a szponzorok kedvéért kissé megváltoztatják az eredményeket. Aztán pedig az értelmiség (és ugye az orvosok annak számítanak) amit fiatal korában megtanul, ahhoz ragaszkodik, mert később nem hajlandó se tanulni, se lépést tartani a fejlődéssel. Így eshetett meg az alábbi esetsorozat.

Tojás: Nem olyan nagyon régen a tojás volt a főellenség, aminek a fogyasztása egy időzített bomba volt az infarktushoz, a benne lévő koleszterin miatt. Aztán 50 év után kiderült, hogy a koleszterinnek semmi köze az érelmeszesedéshez, amit valójában érfalgyulladás okoz. Erről azonban a fősodor nem vesz tudomást. A világ legnagyobb egészségügyi hírportál a WebMD hírleveleiben mind a mai napig jó és rossz koleszterinről papol. Ami még ennél is rosszabb tömegesen írják fel az orvosok a különböző sztatinokat, amivel a koleszterin ellen harcolnak.

Telített zsírsavak: Törvény által van előírva, hogy az élelmiszereken fel kell tüntetni mennyi telített zsírsav van bennük, mert a telített zsírsav káros az egészségre. Ennek a „téves” felfogásnak a margaringyártók a fő szponzoraik, mert a vajban, sertészsírban rengeteg telített zsírsav van, míg a margarinban semmi. Hogy őseink évezredeken keresztül nem jutottak margarinhoz és rengeteg telített zsírsavat ettek, az nem érdekes. le a telített zsírsavakkal. A helyzet az, hogy a telített zsírsavakat agyon lehet égetni, nem fog bennük transzzsírsav keletkezni, mert a kémia törvényei szerint ez lehetetlen. Ezzel szemben a margarinban és étolajakban lévő telítetlen zsírsavak hő hatására transzzsírsavvá változnak, ami kifejezett méreg. Tanácsom? Szokj le a margarinról (akkor is ha „szívbarát, mert ez hazugság) és az étolajakról. Menj vissza a vajhoz és a sertészsírhoz. Ez utóbbi ugyan nem szűz, de egészséges.

Babkávé: Éveken át úgy tudtuk, hogy a kávé egyenes út a rákhoz és az infarktushoz, mert hanyag tanulmányokat végeztek. Például nem vették figyelembe, hogy az erős kávé fogyasztok majd kivétel nélkül erős dohányosok is. Persze a kávé nem teljesen ártatlan, mert túlzott fogyasztása áloműző, és rá lehet szokni. Viszont a kávé antioxidáns, stimulálja az agyat, tehát idős korban hat az Alzheimer és Parkinson kórok ellen, gyanítják, hogy akadályozza a kettestípusú cukorbetegség, és a májrák kialakulását.

Vörösbor: Általánosan elterjedt nézet, hogy a vörösbor véd az infarktus ellen a benne található resveratrol hatékonysága miatt. Felejtsd el. Ugyan van benne resveratrol, de a mennyiség jelentéktelen. A franciák és az olaszok alacsonyabb infarktus eseteiknek az oka sokkal nagyobb valószínűséggel az életstílusuk. Dont worry, be happy!

Cukor: Ez mindig is egészségtelen volt, és az is maradt. Tönkre teszi a fogakat, hizlal, besegít a cukorbaj kialakulásába, ami egyre nagyobb mértékben szedi áldozatait. Viszont olyan finom.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________________

22 gondolat erről: „(1633) Egészséges vagy egészségtelen?

  1. Valószínűleg valóban az a legjobb a sok dologból eszünk keveset, de a legjobb az lenne, ha mindenki ismerné saját hajlamosságait, és annak fényében enne, bár akkor is üthetik egymást az ételek.
    Ugyanakkor persze vannak általános ellenségek, mint a cukor, és ide tartoznak a finomított gabonák is.

    Miután cukorbetegség lett jelen a családunkban, számomra teljesen nyilvánvalóvá vált az az egyébként is valószínűsített dolog, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez semmi köze a zsíros táplálkozásnak (más szempontból persze ezt sem jó túlzásba vinni). A cukorbetegek különösen veszélyeztettek ezekkel a betegségekkel szemben, és szűrővizsgálatokra kell járniuk, ahol megpróbálják időben észrevenni azokat, és ez nem véletlen. A legnagyobb veszélyt (az elhízásban is, nem csak az erekre vonatkozóan) azok az ételek jelentik, amelyek hirtelen emelik meg a vércukorszintet és gyorsan le is ejtik, ezt pedig nem zsíros ételek okozzák, hanem finom szénhidrátok. Sőt, ha finom szénhidrátot fogyasztunk, de zsírt is mellé, akkor a zsír elnyújtja a vércukor ingadozást, tehát egy zsíros kenyér, vajas kenyér, vagy kenyér szalonnával nem is igazán veszélyes, ellentétben a margarinos kenyérrel. És érdekes, hogy az orvosok ezekkel a dolgokkal tisztában vannak, mégsem tuják összerakni a képet, vagy nem mondják ki nyíltan.

    A bor hatásait illetően viszont továbbra sem értünk egyet, rengeteg jó hatása van, amelyeknek egy része simán a szőlőben is megvan, más részük viszont csak bor formájában hatásosak.

  2. Étcsoki, 70%+ kakaótartalommal: egészséges, hasonlóan a KV-hoz élénkít, sok benne az antioxidáns, „boldogsághormont” indukál, nem mellesleg elősegíti a fogyást.

    Sör (kis mennyiségben):
    Tele van B vitaminokkal, ásványi anyagokkal, a komlótartalom nyugtató, vérnyomáscsökkentő hatású, a kis mennyiségű alkohol hasonlóan nyugtató, értágító

  3. Már várom azt a felvilágosító cikket, amelyben tájékoztatnak, hogy miért nem egészséges mégsem a teljes kiőrlésű gabona. El is tudom képzelni, hogy így van, mert a gabonaszemek héja egészen biztos tartalmaz egészségkárosító gyomirtó, penészgomba, növényvédő szer nyomokat. Már csaknem minden élelmiszerről jelent meg olyan írás, amely ártalmas majd később, hogy mégsem ártalmas. Margarin, olaj, zsír, tojás, hús, bor, pálinka, sör, stb.

    Tudnám, hogy az „egészséges”, B-vitaminnal telített, értágító és kis mennyiségű (1 pohár) sörtől miért fájdul meg a fejem, ha este iszom? Valami mégsem egészen igaz a sörrel kapcsolatban sem. Biztos nem mondják el, hogy mi az, ami viszont káros benne, pedig nálunk még nem perelik be a nyilatkozókat a gyártók, mint ahogy az az Usában az ilyen merész fogyasztóval történik. 😀

  4. 3. Kyra:

    Szerintem már ma is tudott, hogy a teljes kiőrlésű gabona sem egészséges, csak kevésbé káros, mint az agyonfinomított, viszont mivel társadalmunk nem tudja nélkülözni a gabonákat, egészségesnek minősítik.

    És igen, valóban egy rakás étel volt már egészséges és káros, a listádat kapásból kiegészíteném a hallal és tejjel, nehéz ezekben eligazodni, és nem is sikerülhet mindenkinek, mert az egyénileg örökölt hajlamok miatt ami káros lehet az egyiknek, a másiknak nem.

    Összességében nem valószínű, hogy egészséges lenne a sör, de vannak jótékony hatásai. Csehországban receptre is felírható, nekem gyomorpanaszokra is jó, fejfájásra is, de ez nem jelenti azt, hogy összességében jót teszek magammal, ha minden nap megiszom 2-3-at. Alkalmi orvosságnak jó lehet, sőt a kisebb mellékhatások miatt jobb, mint az ezekre a célokra gyártott gyógyszerek, de folyamatos fogyasztása nem jó. Továbbá itt is számolni kell azzal, hogy sör és sör között különbség van. Én azokat a söröket javasolnám alkalmi fogyasztásra, amelyek összetevői pusztán a maláta (esetleg egyéb gabona), komló és víz.

  5. „Tanácsom? Szokj le a margarinról (akkor is ha „szívbarát, mert ez hazugság) és az étolajakról.”

    Kedves Tibor bá !
    A repceolajról is ?
    Tényleg tudja valaki, hogy hol lehet normális áron repceolajat venni ?

  6. A nagy sörgyártó cégek (és a MO-i felvásárolt) sörgyártók receptjei neveket nem említve, a sör habosság csökkentésére mind Kobaltot tartalmaznak!
    Ami nehézfém, és nem épp a hosszú élet záloga.Meglehet ettől fájhat fogyasztás után a máj.
    A nagy márkák, főleg amin piros csillag vagy vakolós jelképek díszelegnek szigoruan kerülendők…
    Söriparba aszkorbin sav port lapátolnak bele a kádakba, azzal állítják be a sör savanyúságot.
    Nekem a C vitamin forrásom egy sörgyári szomszédom volt.Amikor fogyóban volt szóltam neki és hozott vagy két kilót nejlonzacskóba.
    Kis üzemből búzasört, vagy mást javasolnék,és azt lehetőleg frissen fogyasztani.
    Azzal érdemes próbát tenni. Cseh sört is megbízhatónak gondolom.

  7. „Az étkezési zűrzavar főforrása az újságírók abszolút tudatlansága mellett a fogalmazásukban van a hiba, amivel a szenzáció éhes közönséget akarják kielégíteni.”

    Ez persze csak a fele a dolognak.
    A másik fele pedig a hamis reklám, mint például a „Tej élet erő egészség” dolog volt, mikor már iparszerűen működtek a tejgyárak és hatalmas volt a haszon.
    Persze, mindenki el a karja adni azt amit jó haszonnal elő tud állítani, és túlzásokkal reklámoz.
    Miközben az egészséges egyszerű, viszont senkinek komoly hasznot nem hozó élelmiszerek kiszorulnak a piacokról és az áruházak polcairól.
    Ki reklámozná, hogy a kert végében leszedett csalánból príma tisztító teát lehet csinálni, és még főzeléknek is jó ?

    Persze van ennek egy másik üzleti oldala is.

    Nincs pénz az egészséges emberekben.
    Nincs pénz a halottakban sem.
    De a kettő között a betegekben hatalmas lehetőségek vannak.
    Az élelmiszeripar jó pénzért betegíti a népet, az egészségipar meg szintén jó pénzért megakadályozza hogy hamar meghaljanak.

    Szóval az újságírók felelőssége csak a dolgok felszínét vakargatja…
    Minden furcsaságra fel kell tenni a kérdést, hogy qui bono?

    Tudomásul kell venni, hogy azok az információk amit az élelmiszerekről tudunk, 90%-ban valamelyik iparág reklámja, vagy a konkurrencia lejáratása.

  8. A kedvencem az volt, amikor a rost hasznosságát vonták kétségbe. Kár, hogy már nem találom. Mondjuk az nekem is szemet szúr, amikor arról papolnak, hogy a rost a bélben felszívja káros anyagokat. A természetes rost, pl a gyümölcsben, már eleve telítve van folyadékkal, a szárított rost meg néhány pillanat felszívja amihez hozzáfér, még bőven a bél előtt.

  9. @Attila =PV) Nekem a szőr föláll a hátamon, amikor méregtelenítésről, tisztításról beszélnek. Leegyszerűsítve (nem beszélve a tüdő tisztulásáról, az orrváladékról) kétféleképpen tisztul meg a test haszontalan anyagoktól. Vizeléssel és székeléssel. Mit is csinál a csalántea? Lehet, h van 100 pozitív hatása a csalánteának, de ne nevesítsük már ilyen slendrián, ködös fogalommal, mint a tisztítás. Vizet hajt? Meghajt?

  10. Ezek az ártalmasnak vélt anyagok bolhafingok a közönséges klórozott csapvízhez képest.THM ismerős?No, ez most nem a devizahiteles THM poszt!Keresőbe be kell írni:csapviz thm, viz thm.A kávéfogyasztás is vsz azért egészséges, mert a pörköléskor szenesedik a babkávé és lefőzéskor az őrleménye aktív szénszűrőként működik, kiszűrve a csapvíz káros anyagait.Az állatok is ha választani lehet, nem isszák meg a csapivizet.

  11. Nekem évek óta szent meggyőződésem, hogy csak a bio élelmiszer való emberi fogyasztásra. Minden adalékanyag és vegyszerezés ártalmas. Sajnos Magyarországon a kizárólagos bio étrend elérhetetlen vágyálom, nem csak az ára, hanem az igen szűkös kínálat miatt. (Persze a magyar államnak eszébe nem jut támogatni a bio gazdálkodást, inkább csak elpusztítani, l. Kishantos) . Ha megvalósíthatnánk a bio étrend – semmi fehér cukor és fehér liszt hármast, rögtön jóval egészségesebbek lennénk. Már 2 hét bio étrend is szinte csodát tesz: http://www.takepart.com/video/2015/05/07/organic-effect?cmpid=tpdaily-eml-2015-05-07

  12. A zöld kávébabban lehet, hogy sok antioxidáns található, de azt kétlem, hogy miután szénné pörkölik egészséges lenne. A kávé pörkölése alatt többek között egy akrilamid nevű vegyület keletkezik, ami génmutációt okozhat; ez nem az én feltételezésem, hanem az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vizsgálata állapította meg, utána lehet nézni. A genetikus dr. Czeizel szerint a túl sötét piritós, sötétre sütött hús rákot okozhat (megfelelő körülmények, hajlam stb. esetén), akkor a sötétre pörkölt kávé is! Ilyen alapon a cigaretta is antioxidáns, mert dohánylevelet tartalmaz, ami gyógynövény. A kávé inkább élvezeti cikk és jó üzlet, mint egészséges ital; főleg az olasz, vagy nápolyi pörkölésű kávé esetében.
    A csapvíz nem tudom, hogy mit tartalmaz, mert desztillált vizet iszunk; de a desztillálóban 10-15 liter víz lepárlása után a csapvízből megmaradó barnás massza nagyon büdös, és örülök, hogy nem iszom meg.

    Az élelmiszereket úgy-ahogy meg tudjuk válogatni, de a beszívott levegőt nem! Aggasztó az erősen karciogén részecskéket kipufogó dízelmotorok elterjedése Európában, ami ellen nem lehet védekezni. A helyzet annyira súlyos, hogy pl. Párizsból 2020-ig teljesen ki akarják tiltani a dízelautókat, azok rákkeltő hatása miatt.

  13. Fényből kell táplálkozni! Télen meleg fényű lámpa alatt lehet ácsorogni, nyáron pedig a hideg fehér fény tökéletes! Szuicid alkatú emberek számára kiváló lehetőség. 🙂
    Ja és a neoncsövet rágcsálni is lehet, nem olyan sós mint a közönséges ropi!

  14. Nand,

    „Nekem a szőr föláll a hátamon, amikor méregtelenítésről, tisztításról beszélnek.”

    Bocs, nem akartam senkit megbotránkoztatni.
    Alavetően igazad is lenne, ha természetesebben élnénk és táplálkoznánk.
    De ha elolvasol egy kicsit informáltabb könyvet vagy cikket, akkor esetleg világossá válik, hogy a „modern” táplálkozással rengeteg olyan anyag kerül a szervezetbe, amivel az nem tud mit kezdeni, hanem lepakolja valahol, tárolja, ami jó esetben csak a súlyt növeli, szerencsétlenebb esetben betegség, a rák kezdete lehet.
    Ne felejtsük el, hogy a szevezet a „bio” kajára lett optimalizálva, meg a szezonális zöldségre, gyümölcsre és nem az E számok tömkelegére, vegyszerekre meg exotikus gyümölcsökre meg hormonkezelt állatok húsára. Nyilván feldolgozza ezeket is, de nem ugyanolyan hatékonysággal.
    A tisztítás itt azt jelenti, hogy azokat a vegyületeket beviszi a szervezetbe, ami segíti a káros anyagok lebontását.
    Egy felnőtt ember beleiben a bélfalon 3-4 kg trutymó gyűlik össze, ami nem oda való, de soha nem tud kiürülni, mert esetleg hiányoznak azok a „vegyszerek” amik a lebontást segítenék, és soha „nincs idő” az időigényesebb lebontó folyamatokra, mert mindig érkezik az utánpótlás.
    Ehhez jó a csalántea meg a többi tisztító kúra… meg ugye a böjt.
    Mert nem véletlenül volt minden vallás része egy evés nélküli periódus.
    Ilyenkor végez az ember szervezete „nagytakarítást”.

    Abban igazad van, hogy furcsán hangzik a „méregtelenítés” meg a „tisztítókúra” mert ezek nem hagyományos dolgok, és nem szokott rájuk direkt szükség lenni.
    Hagyományosan ezek alapból voltak beépítve az étkezési kultúrába. Tulajdonképpen ez a fűszerek szerepe elsősorban, és nem az hogy „finomabb” legyen az étel.
    A petrezselyem például vesetisztító anyagokat tartalmaz…
    A fokhagyma és a dió viszont a májat tisztítja.
    Egy tarka réten legelésző tehén tejében megjalannek a növények alkotóelemei, és ettől „egészséges” a tej. De a tápon nevelt napfénytől elzárt tehén teje már nem adja azokat az adalékokat, amik természetes kiegészítői a hagyományos táplálkozásnak.

    Ezért kell kicsit drasztikusabban beleavatkozni az étkezésünkbe a tisztítókúrákkal, aztán lehetőség szerint egészségesebb élelmet fogyasztani… aztán újra el lehet felejteni a különböző növényekkel való pancsolást.

  15. 11-Camelia felvetésére:
    Hozzánk viszonylag közel lakókat el tudom látni garantáltan bio-tojással, ha van rá igény.

  16. 3. Imy66
    Valamikor rég olvastam egy tanulmányt, amiben hosszant az oldalon fel volt sorolva az élelmiszereket, miknek a fogyasztása okoz rákot az embernél.A legvégén cinikusan meg jegyezte a cikk írója, egy valami van ami nem okoz rákot, minden ásványi anyag, vitamin tartalma megvan ami ember számára kell, sem több, sem kevesebb nincs semmiből, ez pedig az emberhús!Kannibálok előre!

  17. 20. Keoma76

    „Az állatok is ha választani lehet, nem isszák meg a csapivizet.” Tanúsítom, hogy így van. A macsekjaim akármilyen koszos esővizet inkább megisznak.
    Kérdés persze, hogy mi a francot igyon az ember, mert a bolti, pet-palackos vízről sem állíthatjuk, hogy egészséges.

  18. Kyra

    „A macsekjaim akármilyen koszos esővizet inkább megisznak.”

    Ezt úgy hívják, hogy élő víz.
    A természetben általában ez fordul elő.
    Azt a klórozott izét, ami a csapból jön, nyilván elkerülik, ha van más…
    A pet-palack meg maga rákkeltő…

  19. 7. Kyra
    „hogy mi a francot igyon az ember,”
    Mvm9 említett desztillált vizet, vagy lehet kapni vízszűrő készüléket, végső esetben elballagni a legközelebbi vìzforráshoz és bespájzolni belőle.
    A bolti élelmiszerekben is ott van a csapivíz, a klórral/THM-el:a kenyérben, a péksüteményekben, boltitejben, felvágottakban, stb.
    A kutyám még a legmelegebb nyári napon sem issza a csapivizet, úgy lehet csak „becsapni” ha húslevest főzök belőle neki, míg a legkoszosabb tócsavizet is megissza.

  20. 8. Attila (PV)
    „A pet-palack meg maga rákkeltő…”

    Ha az áruház hetekig a tűzőnapon kint tárolja az ásványvizes pet-palackot, az a víz igen.Amúgy meg pet-palackot nem eszünk!:-)))

  21. Keoma 76

    „Amúgy meg pet-palackot nem eszünk!:-)))”

    Egyébként is rágós.
    De a savas ásványvizek, meg lónyálak kioldják belőle nekünk a legveszélyesebb vegyületeket, szóval nem muszáj azt megenni egy jó kis rákért…

  22. Már 20.000 Ft-tól kapható rendes ozmózis-os víztisztító, de egy komolyabb is max 40-50.000 Ft. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy luxus, pláne, ha utána nem kell a sok Pet palackot megvenni/felcipelni.
    Persze szűrőt kell benne cserélni évente.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük