(1588) A kínai gazdaság növekvő problémái

Tibor bá’ online

 

A február elején nyilvánosságra hozott kínai gazdasági adatok jelentős lassulás jeleit érzékeltetik. Ezek szerint a kínai export és import csökken, míg a fogyasztói árak emelkedése évek óta nem volt ilyen alacsony, ami előrevetít egy deflációs periódus beköszöntését, magával húzva az egész világot.

A kínai export 3,3 százalékot, míg az import 19,9 százalékot esett vissza. Ez utóbbi roppant érzékenyen érinti a környező országokat, ahonnan Kína félkész árut importál, készre hozza, majd exportálja Európa és az USA irányába.

Míg a csökkenő import egy része betudható a nyersolaj, vasérv és kőszén világpiaci árának a csökkenésébe, egyben azt is jelzi, hogy csökken a kínai termelés volumene. Ez különben nagy meglepetés, mert az előrejelzések szerint mindössze 3 % import visszaeséssel, valamint egy csekély, 6,3 % export növekedéssel számoltak. Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy a kínai gazdaság növekvő problémái rövidesen ki fognak hatni Európára, ezen belül hazánkra is, és nem is kicsit, hanem nagyon.

_________________________________________________________

A poszt folytatását E-mailben küldöm el azoknak, akik évente legalább 5800 forint adománnyal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Útmutatás a donation/adomány lap alatt található. Az újonnan adakozók megkapják a visszamenő VIP fordításokat is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

14 gondolat erről: „(1588) A kínai gazdaság növekvő problémái

  1. Tibor bá kétség kívül az egyéni gazdasági fellendülés jeleit mutatja, a szaporodó 5800HUF-os cikkek alapján 🙂 (a régi szép időkben nem voltak)

  2. 1:
    A régi szép időkben FIATALABB voltam. Ma már kevés időm van hátra, ezért az időm értékesebb. 😀
    Heti egy cikk lefordítása egy éven keresztül csak akkor lenne “kifizetődő”, ha legalább 40-en rákapnának. Hát ez még messze van, de nem ez a lényeg. Ma már nincs mindig kedvem éjjel órákon át fordítani “csak úgy”. Így meg hajt a “kötelesség”. A motiváció fontos dolog az életben.

  3. 2:
    Tibor bá!
    “A motiváció fontos dolog az életben.”
    Hogyan motiváljuk azt, akit a pénz nem motivál??? 🙁
    Ez itt a fogas kérdés…
    De én tudom a választ 🙂 🙂
    – A tarkójára nyomjuk a pisztolycsövet. 🙂

  4. “A kínai export 3,3 százalékot, míg az import 19,9 százalékot esett vissza. ”
    Ezzel mi a probléma ???
    Ez így pont jól van. Kína egyre inkább önellátó. Magyarországon rendszerint éppen fordított az arány, aminek aztán a végzetes eladósodás a következménye. Ezt csinálta Kádár és Gyurcsány is.

  5. 5:
    Orbán is növelte az államadósságot. Mert ugyan mi más lenne az, amikor lenyúlta a magánnyugdíj megtakarításokat?

  6. 6: “Az államadósság szinte minden évben egyenlő mértékben nőtt kb. 1000 milliárddal.”
    http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2012_10_02__EVr5

    “Orbán is növelte az államadósságot.” Nem is állította senki az ellenkezőjét. A manyup pénzek kapcsán azt az ígéretét már megszegte, hogy egyéni számlák lesznek, ezután naivitás azt hinni, hogy majd nyugdíjat adni fog annak ellenértékeként. Az a pénz bizony füstöt vetett…

  7. 4- 7:

    Na de miért is nő folyton az álom- adósság?
    Mert fenntarthatatlan ahogy élünk/ élni akarunk- mint a hülye nyugatiak: okostelefon, lakás, ház, kocsi, stb- minden hitelre.
    Az állam is ugyanezt játssza nagyban- minek atomreaktor, NATO- tagság, stb?
    Aki megveszi a lovat, annak legyen pénze abrakra is meg vész esetén állatorvosra, drága gyógyszerekre stb is.
    De végül is erről szól az egész modern civilizáció: a jövő feléléséről.
    Az indiánok még 7 generációban gondolkodtak. Mi meg 4 években max.
    Törvényszerü, hogy melyik gondolkodásmód csődöl be előbb.

  8. A MANYUP einstand csak az implicit államadósságot emelte meg, amit majd a Geddon úgyis el fog tüntetni. Orbán azt hiszem tudja, hogy mit csinál.

  9. 9: “Orbán azt hiszem tudja, hogy mit csinál”

    Persze, hogy tudja. Utoljára kaptunk eu pénzt a kohéziós alapból… így 2020-ig kell kistafírozni a családot, mert utána már nincs lóvé… se nyugdíj, se semmi. Aki most nem szedi meg magát, az megmarad csórónak.

  10. 10: optimistának tartalak azügyben, hogy 2020-ban még a mai formájában lenne EU (és annak a maihoz hasonló szerkezetű kohéziós alapjai is meglesznek).
    Több esélyét látom az orosz és kínai alapokhoz való hozzáférés megnyílásának (feltéve, hogy Kína addigra nem lesz dögrováson).

  11. 8-ra
    A hitel miatt van szükség a folyamatos növekedési pályára, és a hiteltől lesz fenntarthatatlan minden.
    A hitel egyébként is úgy van kitalálva, h bizonyos % szükségszerűen bedől. Így, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak alapon, a végén a bankoké lesz minden, vagy összeomlik maga a rendszer.

  12. Ha az energiahordozók árának csökkenése áll az importcsökkenés hátterében, akkor szerintem az pont jó kínának:
    Eddig vettek 100 egység olajat 100 pénzért, előállítottak belőle 100 egység cipőt amit eladtak 100 pénzért. Most 100 egység olajat vesznek 80,1 pénzért, gyártanak belőle 100 egység cipőt amit eladnak 97 pénzért, nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük