(1576) Mit érek én?

Tibor bá’ online

 

~q228Hát nem sokat. 😀 Néhány napja lehetett szavazni arról, mennyit érek én. Más szavazásokkor általában 100-120 szavazat jön be, most ennek csak a harmada érkezett 24 óra alatt. Ismerem ám én a magyart. A legkisebb kiszagolás, hogy itt most esetleg ki kell nyitni bukszát, sündisznóállásba kényszeríti a szemfüleseket. Jó-jó Internet, meg ismeretlenség, de azért biztos, amik biztos. Mindegy, szegény ember vízzel főz. 41 válasz is több, mint semmi. Akkor lássuk! 13-an úgy nyilatkoztak, hogy egy büdös buznyákot se ér az, hogy egy teljes éven át, 365 posztot olvashat tőlem. Őszintén? Megértem. Van, aki többet tud, mint én, van, aki nagyon nem ért velem egyet, és van aki egyszerűen csak szarik rám. De…. akkor miért jár ide, és mért veszi a fáradtságot, hogy közölje (még ha anonim módon is) neki ez smafu. Aztán öt főnek az évi 1000 forint jutott az eszébe, ami poszt darabjáért kb. 3 forintot jelent. Valószínűleg nem ez volt az indíték, hanem az alacsony jövedelme. A legtöbben (nyolcan) a 3000 forint középutat választotta. Mit mondjak, én is 3 és 5 rongy között tököltem volna, ha már idevánszorgok nap-mint nap (igaz munkaidőben) kötekedni egy kicsit. Hét fő már jobban kinyitná a bukszáját, és kipengetne belőle 5000 forintot. Ők azok, akiknek „nincs pofája” kevesebbet adni – még ha csak virtuálisan is. Hat fő viszont roppant elegánsan kipengetne egy tízest. Ezzel szemben akadt két húszas is. Ez azért túlzás, még akkor is ha rólam van só. 😀 . Viszont, átlagolást végezve (elhagyva a pofátlan nullára szavazókat) az eredmény 5800 Forint.

A dolog úgy áll, hogy havonta 45.000 látogatás van, ami napi 1500-at jelent, de ebből csak kb. 500 az, aki szándékosan és többnyire rendszeresen jön ide, a többi csak idetéved, aztán általában soha többé nem jön. Esetleg még mielőtt végleg eltűnne, közli velem, hogy az én anyám nagyobb kúrva volt, mint Karády. És mivel ez a kb. 500 elég régen regnál, valószínűleg annyian kopnak le, ahányan megragadnak. – Ha mind az 500 rendszeres látogató leperkálná ezt az évi 5800 forintot, akkor nyitnék egy uzsora kölcsönzőt, de ilyen veszély nem fenyeget. Minden esetre valamivel nagyobb lelkesedéssel fordítanék, mert a jelenlegi, önkéntességi alapon bevezetett adakozás igen sovány eredményt produkál. Tudom mi a probléma magja. Az Interneten barangolók egyszerűen el vannak kényeztetve. Rengeteg hírportál, egyik jobb, mint a másik, és mind-mind ingyenes. Naná fizetik őket a hirdetők, amik nálam nincs. De figyelj faszi (na jó, puncik is), csak hiszed, hogy ingyenes, fizetsz te érte bőségesen csak nem tudsz róla. Azt hiszed, hogy a hirdetéssel bombázás nem szül eredményt? De bizony, még akkor is, ha meg vagy róla győződve, hogy rád nem hat, mert te egy kúrva nagy egyéniség vagy. Figyelj! Ott szakemberek dolgozzák ki a legjobb tapasztalattal visszaigazolt módszereket. Befolyásolnak, olyan ügyesen, hogy nem is tudsz róla. Na, ez a teljes igazság.

És akkor vissza hozzám! A jövőben a fajsúlyosabb fordításaimnak csak az első bekezdését rakom fel (Ezt a New Scientistől loptam), és azoknak, akik átutalták ezt az 5800 forint támogatást/egy év, szóval azoknak E-mailben elküldöm a poszt többi részét. A poszttal kapcsolatos vita természetesen akadálytalanul folyik a honlapon. Legfeljebb kevesebb, de értelmesebb hozzászólások lesznek. És talán lesz néhány ember, aki nem fog tovább idejárni ingyen szórakozni, amivel kezd már teli lenni a tököm.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_______________________________________________

58 gondolat erről: „(1576) Mit érek én?

  1. Hát, ha jó fajsúlyos anyagokról van szó, akkor megéri azt a pénzt! Simán, még többet is.
    A régebbi (fizetős) fordítások nekem tetszettek, és hasznosak is voltak. Le is archiváltam őket. Szóval, részemről nincs akadálya a dolognak. Feltéve hogy nem csak egy-két dologról lesz szó összesen. 🙂

  2. Tibor’ba,
    Itt nem az a kerdes, hogy mennyit er on? Hanem az hogy, mennyit er meg onnek itt irogatni?
    Ugylatszik megeri, eddig meg nem zarta be a boltot.
    Volt szerencsem.

  3. Tibor’bá, ennek az eredménynek nincs nagy jelentősége.
    Van olyan tévéműsor, ahol világszinvonalt produkáló szakácsok főztjéért mindenki annyit fizethet, amennyit megér neki. Sokan megeszik az egész kaját, majd kijelentik, nekik nem ér meg egy fillért sem az elfogyasztott étel.
    Nyílt Bp-n egy palacsintázó, ahol mindenki annyit fizet amennyit megér neki a palacsinta. Még annyi pénz sem jön össze, hogy az alapanyagot megtudnák venni.

    Ezért mondom, nincs jelentősége a szavazás eredményének. Az emberek nagy részének igen alacsony a jelen döntéséről, jövőjére történő kivetítése, ha konkrét anyagi haszna nem származik belőle.
    Azt a kérdést kell feltenni, te hány forintért írnál, fordítanál, reagálnál napi szinten egy ilyen blogot?
    Abba sem gondolnak bele, nem egyszerű minden nap valami igazán érdekfeszítő témával előjönni.
    Olyan kihívás ez a minden nap új téma feldolgozása, mint a nyelvtanulás. Az első száz szó könnyen meg van. Csak a következő ezrekkel kell megküzdeni.

    Zöldséget sem kötelező termeszteni, de ugye azért senki nem gondolja, hogy ha már fogyasztok belőle, akkor nem kell valami módon fizetni érte?

  4. 2. hozzászóló kicsit nyers volt, nevezhetném finoman szemtelennek.
    Én csak olvasó vagyok, ritkán írok, inkább tanulok. De a pénzem kevés. Most lehet, hogy nyugdíjasként munkát vállalok, akkor nem lesz probléma a lapot anyagilag támogatni. Évi 5000 Ft 365 napra elosztva 13-14 Ft. Ennél többet is elköltünk marhaságokra. Ez legalább színvonal.
    A sz@revés nem magyar tulajdonság. Akkor miért?

  5. Kedves Tibor bá’

    Részemről nem azt jelentette, hogy nem érsz semmit, hogy nem jelöltem be semmit. Én sokkal nagyobb számot is bejelöltem volna, ha lett volna olyan opció. És azzal mire mentél volna? Sajnos nem fogom tudni elolvasni majd az írásaidat, pedig az mindennapos tevékenységem volt eddig. Tudom ez sem fog téged megrázni, ugyanúgy, mint ahogy az sem számított semmit, hogy hova tettem volna a pöttyöt…

  6. 1:
    Hetente kábé egy „fajsúlyos” (lefordított) téma várható.

    2:
    Nem látod át a helyzetet. Továbbra is írogatok ingyen, kedvemnek megfelelően, elélvezve minden második bekezdésnél, de a munkaigényes fordításokat egyszerűen elhagyom, vagy fizetnek érte.

    3:
    Való igaz, de valami kiinduló pont mégiscsak jól jön. — Szóval a nyersanyag ára se jött be. na ez az, amit már kurvára untam.

    4:
    Köszönöm Zsuzsa a megértésedet.

    5:
    Szomorú szívvel értelek meg. — Soha nem volt eddig erről szó, de hidd el nekem, hogy az angol nyelvtudásomnak nagyon nagy „ára” volt, amit én maradéktalanul kipengettem.

  7. Ha már közvéleménykutatás, akkor nyilván hasznos lehet még egy vélemény kiváltkép, hogy én nem is szavaztam.

    Figyelmbe kellene venni még pár dolgot. Ha abból indulunk ki, hogy kb. 500 olvasóval számolunk akkor van annak egy része – mint én is – aki nem ért egyet sok itt leírt belpolitikát érintő dologgal. Mi azért ovassuk a blogot mégis, mert meg szeretnék érteni a Orbángyűlölet forrását. Mi tehát kínozzuk magunkat itt és már elvi okokból sem finanszíroznánk egy ellenzékit.

    A másik aspektus, hogy lehet számolgatni, hogy napi 1 poszt és az mennyi és mennyit ér meg kinek. Az újságírók flekkben számolnak, ami egy kb. szellős oldal. Érdemes lenne kiszámolni, hogy a napi egy poszt az egy évbe hány flekk. Ezt aztán össze lehet vetni egy magazinelőfizetéssel, tehát hogy 5800 forintért hány flekket kapok az újságosnál.

    A harmadik dolog… A blog az nem profitorientált műfaj. Aki írja az egyrészt a saját maga szórakoztatására írja illetve, hogy örömöt okozzon a közönségének. Természetesen teljesen érthető, hogy ebből szeretne Tibor bá’ kilépni és egy kis zsebpénzt is skeresni vele. Véleményem szerint ez reális is és igen, magam is hajlandó lennék fizetni valamennyit, de inkább egy jelképes összeget. Sok kicsi támogatás sokra megy alapon. Különösen, ha több a forditás és kevesebb a szubjektív vélemény. Mert hát Orbánutálatért fizessen az aki utája Orbánt. Ettől függetlenül viszont a többi téma izgalmas, olvasmányos és szinvonalas.

    Végül néhány tanács. Én nem zárnám ki a reklámokat sem. A Google Adds és egyéb megjelenő online hirdetést, hiszen arra az is rákattinthat aki csak erre jár véletlenül. Szóval lehet, hogy megérné. Aztán ott a Facebook. Ha meg lehetne osztani a cikkeket akkor nőne az olvasottság és ismertség is, így minden lehetséges bevétel. Ez a pár tipp csak a jéghegy csúcsa. Manapság ezek nélkül nehéz életbe maradni.

  8. OFF
    ——-
    7: Gabi, „meg szeretnék érteni a Orbángyűlölet forrását”
    Tegyük fel, hogy te gyűlölöd Gyurcsányt. Miért? Írj egy listát, majd utána a tetejére írd fel OV nevét, majd húzd ki, ami OV-re 100%, hogy nem igaz. Na, ami marad, valószínűleg azért nem szeretik… 😀
    ——
    ON

  9. Kedves Tibor bá’,

    szerintem se vesd el a hirdetések megjelentetését az oldaladon.
    Nem kell eltúlozni, és az olvasókat nem fogja zavarni, mert hozzászoktunk a weben.

    És ha ilyenben gondolkozol, ami szerintem természetes, akkor meg kellene próbálnod növelni az olvasótábort. Ehhez pedig neked is reklámoznod kell magadat. Meg tudod határozni a havi max összeget, amit erre szánsz. Szerintem meg tudnád találni az összhangot a befektetésed és a bevételed között, mellesleg az olvasottságod is nőne, ami nyilván motivál, különben ezt az egész lenyűgöző blogot nem üzemeltetnéd.

    Itt egy bejegyzés, bár nyilván te is tudsz keresni a neten:
    http://amylynnandrews.com/how-to-make-money-blogging/

    A reklámoktól függetlenül kinthagyhatod a donate buttont, akár sokkal szembeötlőbb módon is. Most hogy ezt leírtam néztem meg, és nincs is kint az oldalsávon. Hát most akkor honnan tudjam, hogy tudlak támogatni? Ne várdd el, hogy az olvasók majd utalgatnak, mert kevesen fognak. Egy kattintás a PayPal ikonra, ennyit vagyunk hajlandóak áldozni másokra. Ezt ne vedd sértésnek, ez a trend.

    Én azt figyelem meg, hogy az előfizetéses médiumok nagyon háttérbe szorultak, biztosan nem véletlenül. És kicsit visszás az őszinte kirohanásod, hogy „na most akkor mostantól fizessetek”.

    Mégegyszer. Természetes, hogy szeretnél bevételt az oldalad után. Én azon csodálkozom, hogy eddig nem éltél a reklámokkal. Nagyon sok energiát ölsz ebbe a projektbe, bár nekem lenne ennyi bármire.
    Nem akarlak megbántani tényleg, csak leírtam a véleményemet.

    Ja és kellene egy facebook oldal is, ahol megjelennek a linkek a blogodra, és a kommenteknek mindkét felületen látszódnia kellene. Ez az egyik nagy érték itt, amiért érdemes naponta többször ránézni az oldaladra.

  10. Én is egyetértek gmarko-val, ha ez kicsit is számít. Engem soha nem zavartak a reklámok, észre se veszem, de ha észre is venném és annak alapján vásárolnék ingatlant a Seychelle szigeteken, akkor úgy kell nekem! 😀

    Persze én csak azért beszélek, mert nekem ez jó lenne nagyon és nehogy azt gondold Tibor bá’, hogy nem értékelem a munkádat, hiszen olyan írásokat fordítottál le külföldi sajtóból, amit egyébként sehol másutt nem lehetett olvasni, csak nálad. Számos dolognak még a létezéséről sem tudnék, ha nálad nem olvastam volna róla.

    Az is megoldás volna, ha egy kisebb összeget lehetne havonta utalni bankkártyáról és ehhez biztosítanál opciót. Olyan sokan olvassuk az írásaidat, hogy én biztos vagyok benne – jobban járnál, mint ennek a fura e-mailes módszernek a bevezetésével.

  11. Tibor bá’:
    Mivel én már elszoktam innen (hetente egyszer-kétszer nézek vissza, ha van egy lazítós félórám éjjelente), a véleményem nem sokat érhet a rendszeres olvasók szokásait nézve, de majd te eldöntöd, mit kezdesz vele.

    Bevallom, egyre kevésbé értem az efféle megnyilvánulásaidat. Illetve emberileg természetesen érthető ez a fajta sértettség/kikéredmagadnak attitűd, de logikusan nézve nem, mert jó eséllyel pont azzal ellentétes hatást fogsz elérni, mint amit szeretnél. Vagy ha úgy tetszik, vállalkozóként sok rossz marketinggel találkozom nap mint nap, és ez sem kivétel, ami itt megy.

    Nekem úgy tűnik, hogy te sem tudod pontosan eldönteni, mit szeretnél – vagy ha el is döntötted, nem fókuszálod ezt eléggé, illetve kifelé zavaros képet mutatsz.

    Mivel ez egy blog, a keretei mindenki számára nyilvánvalóak, ezen teljesen felesleges lázadoznod. A blog az „ingyenes magazin” netes verziója – ha ez neked nem tetszik, meg kellene reformálnod az egész internetet, lévén ezek adott keretek, sok sikert hozzá. 🙂
    De ha az ingyenességen változtatni szeretnél, megteheted – számos lehetőség van előtted. Az azonban nem tűnik túl okos húzásnak, hogy csak opcióként adod meg a támogatási lehetőséget, és amikor ez nem jön össze az elvárt mértékben, diszkréten lekurvaanyázod azokat, akik nem értékelik eléggé a munkádat, amit egy definíció szerinti ingyenes helyre tettél fel.

    De megközelíthetjük a szolgáltatás oldaláról is a dolgot. A magas szintű szolgáltatásokhoz sok munka kell – ez evidens. Hogy az a munka, amit itt végzel, mennyire számít ugyanolyan magas szintűnek az olvasóid szemében, ahogy te gondolod, az jó eséllyel csak akkor fog kiderülni, ha fizetős tartalmakkal jössz elő.
    Elnézést, hogy ilyen érzéketlenül kimondom a nyilvánvalót, de a bejött visszajelzések alapján jelen állás szerint nem biztos, te és az olvasóid ugyanúgy látják ezt a dolgot, és ennek biztos számos oka van. Ha a problémamegoldás a cél, akkor ezekkel kellene foglalkozni.

    A kulcs szerintem az, hogy amit te extra objektívnek látsz, az sokak szemében meglehetősen szubjektív tartalom marad. Ezen sokat ront az a fajta vehemencia, amellyel a hozzászólásokban leoltod a neked nem tetsző véleményeket. Lehet itt is érdemes lenne eltűnődni azon, hogy miért a vártnál kevesebb támogató.
    (én pl. sosem sértődtem meg a véleménykülönbségeinken, de támogatni csak akkor tudnám-akarnám ezt az oldalt, ha ez ténylegesen objektív eszmecserékről szólna – szubjektív igazságkeresést ugyanis ezer más helyen is találok, ez van).

    Egy másik tipp: ha úgy gondolsz a lehetséges támogatásra, mint olyan pénzre, amit bizonyos szolgáltatások fejében kaphatsz (rossz az, aki itt rosszra gondol 🙂 ), akkor érdemes lenne végiggondolni azt is, hogy a jelenlegi kevés támogatásra lehetne-e hatást gyakorolni másféle szolgáltatásokkal.
    Csak ötlet szinten:
    – témafelvetési lehetőség az olvasóktól, szervezett keretek között (akár szavazással is, hogy milyen cikkek menjenek)
    – többféle állandó rovat bevezetése (mint amilyen a nős/VM posztok)
    – átláthatóbb és letisztultabb vitakultúra, és… hm, ügyesebb ügyfél és problémakezelés 🙂
    – erősebb közösségépítés az állandó olvasók között (ami részben amúgy szintén megvan, de ezt is lehetne szervezettebben)
    – letölthető pdf-ek gyártása az értékesebb tartalmak rendszerezésével (gondolj arra, aki most talál ide, hogy mennyi cikk és hozzászólás között kell keresgélnie – ezen is lehetne segíteni)
    – stb., szerintem te is tudod, hogy menne ez

    És igen, az irányultság nem véletlen – szerintem ha több támogatást szeretnél, akkor blog helyett a netes magazin irányába kellene elmozdulnod, akár úgy is, hogy nem egyedül csinálod, bevonsz másokat is, és főszerkesztőként igazgatod őket.

  12. Tibor bá! Igazságtalan, amit csinálsz. Miért kellene fizetnünk a blogolvasásért? Miért nem engeded, hogy hirdetések legyenek a blogodon?

    Írtam blogot én is, hosszú évekig. Aki a nevemre klikkel, meg is találja. Egy ideje nem írom, mert belefáradtam. Elég volt. Soha nem jutott eszembe, hogy pénzt kellene kapnom érte bárhonnan is. Belementem időnként komoly témákba, ami sok utánaolvasást igényelt. Akkor még szívesen tettem. Volt sok látogatóm, kommentelőm is, de a te tudásodat és a látogatóid számát nyilván nem közelítem meg, sőt, a te gondolkodásod szerint senki sem.

    Már csak ritkán jövök, még ritkábban szólok hozzá bármihez is. Nem figyelted még meg, hogy az emberek inkább írni szeretnek (adott esetben kommentelni) mint olvasni? A blogomban lévő bemutatkozásomban ezt írtam:

    ” Az élet az, ami történik az emberrel, miközben éppen más terveket sző (zen bölcsesség). Elmélkedések mindenről, ami tápláléka testnek, léleknek és mindenről, ami árt. És arról, hogy milyen jó egyszerűen élni. Eső csepeg az ereszről: a természet költészete. Szóban és írásban magunknak magyarázunk.”

    Ez a lényeg: szóban és írásban magunknak magyarázunk.

    Nem vagy már fiatal, ahogy én sem. Okos vagy, művelt, és friss az agyad. Írj, mert az jó neked. Az tart frissen. Belebetegednél, ha valaki hirtelen megtiltaná. De ne kényszerítsd rá az embereket, hogy rosszul érezzék magukat, mert nem fizetnek érte. Találd meg a módját, hogy pénzhez juss: ez a hirdetés. Engedd.

  13. Még egy észrevétel, ha már így belejöttünk. 🙂

    Választhatnál valami responsive WP témát, hogy mobilon is olvasható legyen az oldalad. Ez a mostani PC-n elmegy, de mobilon használhatatlan. Pedig a blogolvasás tipikusan mobilról / tabletről megy, legalábbis nálam.

  14. Ahogy eszembe jut:
    Én nem gyűlölöm Orbánt, de aki védi (hacsak nem csókos ő maga) annak fogalma sincs az objektivitásról. De sebaj, van aki elhiszi, hogy van túlvilág, ehhez képest Orbánt kedvelni, elfogadni, amit tesz, igazán semmiség.

    A „hozzászólások önkényes kezelése” téma: Elég kalandos, és elég hosszú életem volt, és mivel intelligenciával se állok rosszul, komoly tapasztalat áll a hátam mögött. El kell-e ezt vinni magammal a sírba? Kár lenne érte. tehát én lelkiismereti okokból tartom fenn a blogot., úgy, hogy én vagyok az „osztályfőnök” a tananyag pedig az élettapasztalatom és tudásom. Persze, mindenkinek olyan a véleménye, amilyen. Le is írhatja, akár többször is, de aztán annyi. Ha nem ért velem egyet, akkor lépjen ki. Ha kifejezetten destruál, akkor kitiltom. Nem hagyhatom, hogy a munkámmal létrehozott blogon triumfáljon a hülyeségével (az én felfogásom szerint). Aki nem fogad el „osztályfőnöknek” az ne járjon ide. Tévedhetetlen vagyok? NEM, mert senki se az. De a saját tévedéseimet – definíció szerint – én nem ismerhetem, másban pedig nem hiszek. Marad az, hogy a minimális tévedéseimet hallgatólagosan el kell fogadni. Pont úgy, ahogy a háziorvosnál is, ő se tévedhetetlen, de jobban jársz ha rá hallgatsz, mintha mész a magad feje után.

    Köszönöm a sok jó tanácsot, de nem vagyok hajlandó folyamatosan rohanni az állandó változások után. Most így, most úgy, most amúgy.

    Fizetés: Nagy vonalakban semmi se változik. Lesz hetente egy igen munkaigényes poszt, akit az érdekel, az fizet. Alternatíva az lenne, ha az ilyen anyagokat átugranám. Mikért kell nekem egy rohadt poszt miatt két éjszakát átfordítanom? De nem ugrom át, ha motivált vagyok. Különben nem én találtam ki. A NewScientist-ben hallatlan jó cikkek vannak, de csak egy részét tudod végigolvasni, a többihez elő kell fizetni. Nem komikus, hogy én fizetek a NewScientisnek, de a lefordított cikk ingyenes?

    Nézettség: nem célom a hatalmas közönség, értelmes látogatókat akarok. — Facebook. Már beléptem, a színvonal a béka seggénél. Fű-fa feltehet minden szarságot. Csak végignézni az ajánlatot egy fél nap. Hatalmas üzlet, dől a nép, nívó sehol.

    Hirdetés: Engem idegesít, de nem csak ez. A hirdetőknek egyéb igényeik is vannak. Köztudott, aki hirdet, az feladja a függetlenségét.

  15. Tibor bá’, én sokat gondolkodtam, hogy miért csinálod. Az idős ismerőseim között alig van férfi, azok hamar elpatkolnak 🙂 Van egy-kettő, akik viszont a mai napig komolyszellemi tevékenységet folytatnak. Arra gondoltam, hogy azért csinálod, mert hasznosan telik a szabadidőd és nem maradsz szellemi diskurzusok nélkül, ami éberen tartja az elmédet. Sok dologban vitatkoztam már veled, de nem vérre menően, mert én azért jövök hozzád napi 5-10 percre, mert jó dolgokat feszegetsz és nem eszed be a mainstream zagyvaságait. Vettem már tőled könyvet, de nem tudom, hogy el fogok-e utalni pénzt, annak ellenére, hogy nagyra tartom magát az életformát, amit élsz, akkor is, ha vélemény különbségeink vannak. De még az is lehet, hogy utalok…majd meglátjuk, de akkor szeretnék legalább hetente 1 komoly írást az olyan témákban, mint most az Ukrajnai helyzet, a Görög események, 9/11,… ha ezt adod, akkor lehet, hogy egyszer csak belépek a fizetős klubodba is ! Na de ennyi idős korban azt mondják, hogy a cipő vásárlást is meg kell fontolni, én meg előlegezzek meg egy évet 😀 Remélem Te is viccnek veszed ! További jó egészséget és szellemi frissességet kívánok Neked !

  16. 15:
    A szellemi frissen tartás valóban fontos dolog, de annak vannak szórakoztatóbb módozatai is. Mondjuk matematikai feladványokat fejtek meg, vagy hasonlók. Itt a legfárasztóbb az, hogy nem vehetek ki, mondjuk egy hét szabit se, mert akkor kapom a szemrehányást. — Az utalással kapcsolatos dilemmádat magadnak kell megoldanod. Pártatlan tanáccsal nem szolgálhatok. 😀

  17. Elhiszem, hogy nincs kedve haladni a korral. Most így, most úgy…
    De akkor minek az Internet? Lehetne úgy, hogy írógépen legépeli a lefordított cikket indigóval, majd bemegy a városba, boritékba dugja és feladja postán. Mi meg rózsaszín csekken küldünk Önnek minden hónapban 1000 forintot?

    Ami az Orbánt illeti…
    Nekem nem tetszik az a kormánygyalázás ami itt folyik, de ez nem az én blogom, nem én vagyok az osztályfőnök. Persze egy garast sem fogok fizetni ezért. Gondolt volna a pénzemre akkor mikor fröcsögött, meg lehülyézett mindenkit, minden alaklommal aki nem azt gondolja amit Tibor bá’. Szólásszabadság van, mindenki azt mond amit akar, meg arra költ amire akar.

    A blognak a kommentelés a lényege, a kommentnek meg a vita. A vitához pedig nem elég csak az ellenzék. Olyanok is kellenek mint én. Apropó! Tibor bá’ nem akar nekem azért fizetni, hogy kommentelek? Kinában fizetnek érte…

  18. Megfizetitek az ingyenes oldal reklámjait, csak nem abban a pillanatban, mikor ránéztek. Ja, hogy terád nincs hatással a reklám! Ez jó. Én meg azt hittem és ezerrel nyomattam a reklámjaimat.
    Remélem bekerül ez az oldal a guines rekordok könyvébe. A leghosszab ideig reklámmentes blog kategóriában.
    Mindenki számára egyértelmű, így vagy úgy, de megfizetjük a reklámok árát.
    Tehát, akik azt tanácsolják, engedj be reklámokat az oldaladra, azok szeretnének fizetni, de nem közvetlenül neked.
    Neked fizessen a reklámozó, ők meg fizetnek a reklámozónak.
    Ma már igénylik az emberek ezt a csűr-csavart. Hisz nem olyan ostoba, hogy fizet egy blogozónak közvetlenül. Tessék közbeiktatni szereplőket. Legyen egy utazási irodás, egy mosóporos, meg egy gyerekjátékos reklám. Olyan jól ki van ez gondolva. Ne tessék ettől eltérni. 🙂

  19. Örömmel olvasom ezt a kis „poszthozzáférés” módosítást. Kicsit későnek is érzem, de ugye jobb későn… Ami nem derült még ki: Mikortól él a változtatás?
    Facebook-ot kifejezetten ajánlott hanyagolni ilyen tartalmú blognak. Nincs ez a blog elrejtve a magyar olvasótábor elől. Aki akar, az könnyen idetalál. Az összes prepperkedéssel foglalkozó magyar blogokon linkek mutatnak ide oldalt vagy a kommentekben. Népszerűség növelő effektusokat hagyjuk meg az x-faktor színvonalú produktumoknak.
    Orbán seggnyalóinak most nem válaszolnék. Aki még mindig dicsőíti a vezért, az ne itt okoskodjon.

    A reklám és a fizetés közötti kapcsolatot nagyon jól mutatja pl. az HBO és egyéb ingyenes tévécsatornák közötti különbség. Mit nehéz ezen megérteni? Ha nincs reklám, akkor fizetni kell a szolgáltatásért. Komolyan, mintha ovisoknak magyarázna az ember. Vitakultúra a béka segge alatt régóta. (Tisztelet a kivételnek.)

  20. 17:
    Valaki a minap megemlítette „A molnár, a fia meg a szamár” című mesét. La Fontaine meséit érdemes megtanulni. Én ezt teljes mértékben magamévá teszem. — Tőled meg nagyon csendben csak azt kérdezem meg mit keresel itt? U.i. nekem aztán végképp nem kellesz. Ne tőlem tanulj, tanulj Orbántól…. lopni.

    19:
    Holnaptól él a módosítás. Aki később csatlakozik, az megkapja visszamenőlegesen is azt, ami jár.

  21. Nem is tudom mióta olvasom az oldalt de már van egy pár éve. Eleinte lenyűgözött és nagyon izgalmasnak tartottam minden cikkedet. Azért az oldalért gondolkodás nélkül fizetnék akár többet is.
    Az utóbbi időben számomra elkezdett esni a színvonal. Kevés dolog van már ami igazán megfog. Például a született nők posztot kifejezettem nem szeretem. Egyszerűen nem érdekel hogy mi volt akkor, vagy hogy kivel hemperegtél, úgy tekintek rá mint valami nosztalgiázás. Azt írod az oldalhoz hogy értelmes emberek vitafóruma, meg az igazság felkutatása stb… na most mi köze van az igazságnak ahhoz hogy kivel mikor hogyan….. szerintem semmi, és ez a hozzászólásokban is látszódik.

    Megpróbálom megfogalmazni másképp.
    Mikor valami értelmes izgalmas témát feszegetsz akkor felkelted az emberek érdeklődését. Mivel nyílt a blog így bárki írhat és telerakhatja linkekkel meg idiótaságokkal de néha és ismétlem néha tényleg ON topik lesz és mindenki bekapcsolódik és érezni hogy az egy telitalálat. Olykor látni rajtad hogy te is aktívan hozzászólsz nem csak a tipikus rendre intés vagy lenézés érkezik, és az az érzésem van hogy te is élvezed.
    A lényeg hogy olyan külpolitikai, világgazdasági események és konteók pörgetik az oldalt amik tényleg izgalmasak. Egyébként pont a színvonal csökkenés miatt sokszor azt veszem észre hogy nem is te vagy aki igazán írja az oldalt. Sokszor csak elindítod a témát és az a szűk közösség akik gondolkodnak, agyalnak rajta, nos ők bővítik ki a hozzászólásaikkal egészen kerekre egy-egy cikkedet.
    Ha a jövőben úgy érzed hogy ezek fizetősek lesznek és az oldalad a múltadról való gondolkodásban fog kimerülni akkor szerintem mindenki veszít. Te gondolkodó hozzászólókat, mások meg hasznos információt.

    Akik a reklámokat erőltetik nos nekik ezt a cikket javaslom, de leginkább a hozzászólásokat. http://www.hwsw.hu/hirek/53524/adblock-plus-reklamblokkolo-hirdetes-whitelist-google-microsoft-amazon-taboola.html#kommentek

    Azt elfelejtettem megemlíteni hogy mostanság nem tudod már tolerálni magad és folyamatosan használsz nem nyilvánosság előtt használatos szavakat amivel magadat járatod le.

  22. Nyugdíjas, diák és nagycsaládos kedvezmény is lesz? 🙂

    Egyébként nem tartom rossz ötletnek a dolgot, csak lehet, hogy az összeg van a lélektani határon, így érdemes lenne megfontolni a nagyságát, sok lúd, disznót győz alapon.

  23. Én azért nem szavaztam, mert nem volt pofám hozzá miután még egyszer sem adakoztam, pedig akartam. Uff.

  24. 21:
    Született nők posz-sorozat nincs. Van viszont „csodálatos nők”. És persze, ha nem szereted, átugorhatod. Én is sok mindent nem szeretek, hát átugrom. Abban viszont nagyot tévedsz, hogy nosztalgiázok és mindössze ezzel-azzal hempergek. Ha nem veszed bennük észre a tanulságot, magadra vess.
    Az valós megfigyelés, hogy sokszor hagyom a hozzászólókat szórakozzanak egymással. Ha nincs rám szükség, miért avatkoznék be? Különben se tudhatok MINDENKINÉL többet, aki valamiben jobban informált mint én, nyitva számára a terep.
    Nem tudom már tolerálni magam? Megnyugtatlak. Tudom.
    Változnak az idők. Azokat a szavakat, amit én használok, megtalálhatod például az INDEX-ben. A játékfilmekről nem is beszélve. Ha valaki csak kukaccal meri leírni a sz@rt, akkor az illető teli van gátlásokkal. Ez az, ami rám nem jellemző.

  25. 22:
    Hát persze, és lehet fizetni Erzsébet utalvánnyal is. 😀 — A lélektani határ mindenkinél máshol van.

    23:
    Rosszul tetted, ha szavaztál volna, mondjuk 1000 forinttal, akkor az 5800 most csak 5200 lenne. 😀

  26. Tibor bá,

    Szerintem ha évi kb. 3000 Ft lenne akkor többen előfizetnének , és a „munkadíjad ”
    ugyanannyi lenne.

    +++ HA havi fizetőssé tennéd (pl. egy SMS fizetés) akkor pedig mégtöbb olvasód lenne és megmaradna. Én ha pl. minden hó elején 300 Ft -ot kellene fieztnem SMS-ben akkor jobban befizetném és sokan mások is.
    Az évi 5800 ft-ot sokan nem fogják befizetni, mert „válság” van sokhelyen:D és magas a lélektani határ. De apránként 300 -at igen .
    Itt nem arról van szó hogy nem ér meg a fordításod évi 5800HUF-ot, megér ,csak sokan nem fognak fizetni.

  27. Sok sikert kívánok a pénzszerzéshez, de nagyon csodálkoznék ha ebből csak fele is bejönne, mint az említett összeg, ebből inkább sértődés lesz. Amúgy szerintem az említett összeget más módon te sokkal könnyebben megkeresnéd.

  28. Tibor bá
    Én sokszor gyarapitom a ”
    a többi csak idetéved, aztán általában soha többé nem jön.”
    táborát
    Pl most is Peterborough bol írok, egyébként mobilról, ezért néz ki ilyen vacakul.
    De az utóbbi években kB 30-40 IP címről olvastalak. ..

  29. 26:
    Nem ragaszkodom ahhoz, hogy az 5800 Ft-ot egy összegbe pengesse bárki ki, akinek nem megy. Lehet 3 havonta 1450, fagy félévente 2900. Ez a havi 300, vagy bármi viszont nagyon sok adminisztrációt okoz. De egy kicsit félre vagyok értve. Nem akarom kizárólag a profitot maximalizálni és kiszámítani, hogy 100 x 300 az sokkal több mint 5 x 5800. Van azért itt önérzet is, megbecsülés is, nevetség tárgya is, „élősködés” is, stb.

    27:
    Nem említettem összeget.

  30. Tibor bá most meg olyan vagy, mint a viccben az agresszív kismalac.
    Tudod amelyik egy gödörben csapdába esik, aztán amikor a jó tündér arra jár és mondja hogy – „várj, hozok egy létrát”, akkor dühösen visszakiáltja, hogy „nem várok!”

    Így viselkedsz most, de erre számos hozzászóló felhívta már a figyelmed ahogy látom.
    Indítottál egy blogot, elértél valameddig és most meg vagy sértődve, hogy ezt anyagilag nem honorálják az olvasóid.
    Nem ismétlem, mert 11-ben Raon tökéletesen jól leírta a lényeget.

    Tibor bá, nem sértés, hanem valóság. Olyan vagy, mint a youtube, amíg ingyenesen elérhetők a tartalmak mindenki használja, ha fizetni kellene érte akkor elhagynák az oldalt, mert van alternatíva.
    Ez így lesz veled is.

    Csak érdekességképpen. Ha fizetnék mondjuk évi 50 Eurot, akkor cserébe írhatnék idegesítő kommenteket, vagy akkor is elküldenél melegebb éghajlatra? 😀
    Tudod ez olyan dolog, hogy ha valaki valamiért fizet, akkor már elvárásai és követelései is vannak.
    Na meg mi van akkor ha én áfás számlát akarok kapni az igénybe vett szolgáltatásért?
    A Facebook meg nem tudom hogy keveredett ide, teljesen más funkciója van a kettőnek.

    Ja meg tök izgi lesz, mikor az a pár ember, aki megvette a cikkedet itt fog vitatkozni ezen a felületen, ahol nem is olvasható a cikk egésze.

  31. 30:
    Honnan veszed, hogy meg vagyok sértve? Frászt vagyok megsértve. A helyzet az, hogy már érkeznek a befizetések, itt pedig néhány MEGSÉRTŐDÖTT hozzászóló mindent kitalál, mert úgy érzi, hogy az ingyen szórakozásának vége.
    Áfás számla? Barátom ez célzott adakozás, ami nem számla és áfa köteles. Remélem ezt az elpottyantott félmondatot nem fenyegetésnek szántad, mert az nagyon barátságtalan lépés lenne.
    A valóban idegesítő kommentek mennek a szemétbe, sőt a jövőben a kevésbé idegesítők is. Egyesek már nagyon elkanászkodtak. Ha magadra gondolsz, nem állsz messze a valóságtól. 😀

  32. Ez lehet burkolt ösztönzés is a nyelvtanulásra 🙂
    Szerintem…

  33. 32:
    Egyetértek.
    Én meg ilyenekkel találkozom nap, mint nap:

    The WSWS is the only authentic voice of the international working class and socialism. We need your support to send reporting teams to cover workers struggles around the world, including the ongoing strike of oil workers in the United States. The WSWS is unique in providing both a voice for the working class and a program and perspective to fight back. Please donate today!
    Monthly donation – One time
    $25 $50 $75 $100 $250 $500 Other amount

    Eltelik néhány nap, amíg annyira tudsz angolul, hogy simán lefordítod magadnak.

  34. Mennyire visszamenőleg veszed figyelembe a támogatást? 2014 december?

  35. 33: Sőt, mi több, az utóbbi napokban még a Wikipedia is adakozásra szólít fel, pedig a netezők azt is ingyenes szolgáltatásnak tekintik.
    Sok honlapon találkozni azzal, hogy a kezdetben ingyenes, hobby oldal ‘kinövi’ magát és a fenntartása egyre többe kerül, egy idő után megjelenik az igény, hogy adakozzanak a ‘felhasználók’. Aztán ez vagy megmarad önkéntes alapúnak, vagy jellemzően teljesen zártkörűvé/fizetőssé válik az oldal, esetleg vevőcsalogatónak van némi ingyenes tartalom/ismertető. Ez egy teljesen normális és érthető/megérthető folyamat, szerves fejlődés.
    Tulajdonképpen én azon lepődök meg, hogy rengeteg olyan oldal van /főleg informatikai területen/, ahol az emberek teljesen ingyen és önzetlenül osztják meg a tudásukat.

    35: Szerintem akkor se olvasna, ha fizetnél neki… 😀

  36. 34:
    Nem vagyok én kicsinyes. Úgy veszem, hogy ma van december 17. 😀

  37. visszajelzésnek szánom:
    engem érdekel (érdekelt): a Jégtáblák olvadása, klímaváltozás, Ukrajna, túlélés, régi világ idézése, külpolitika, emigrálás, érrendszer-életmód, szex anomáliák leleplezése.
    ami bosszant: evolúcó sulykolás (agymosás), kontár valláselemzések, Isten cikizés, ügyetlen belpolitikai agitálás, nők elemzése, elfogult kutyázás.
    ami miatt nem szólok hozzá: etikátlan és igazságtalan, valamint bántó reakciók intellektuális ellenvélemények esetén, úgy hogy a korrekt állásfoglalásra alpári és elfogult reakciók születnek, nyoma sincs értelmes, szinvonalas ütköztetésnek csak a kórus lehet polkorrekt itt.
    összegzés: a gondolatébresztés oroszlánrésze már lefutott, ezt követően nem nélkülözhetetlen egyik téma sem, személyesen köszönettel gondolok Rád, hasznosnak látom a sok cikket amit olvastam, sok jót kívánok tiszta szívemből és őszintén, a tanulságok és a mit adtál az természetesen elévülhetetlen értéket képvisel :-).

  38. 31: Tibor bá jobban jársz ha ennek utánanézel, mert szerintem Itt MINDEN számla és adó köteles, hiszen még egy barátomnak sem mehetek el segíteni szüretelni ingyen sem, úgy hogy ne adózzak utána (!). Más országokban ez biztos nem így van, de ez a telhetetlen adószedők országa.

  39. Hat nem akarok kotekedni, de jo nagy betukkel van kiirva a csonka cikk ala, hogy elofizetes. Nos ez nem tamogatas. Ugyhogy szamlakoteles. A hajlektalan nem ad szamlat, de nem is ad semmit. Itt egyertelmuen egy szolgaltatast arulnak penztert. A kurvanak is kell szamlat adnia, hiaba akarja tamogatasnak beallitani amit csinal. Szoval csak okosan…

  40. 39:
    Szó sincs róla. Mindenki mindent ingyen olvashat, de csak az kap VIP posztot, aki adakozik minimum évi 5800 forintot. Internetet az „előfizetés” azt jelenti, hogy bejelentkezem. –De köszönöm a jóindulatú figyelmeztetést. Világossabbá teszem.

  41. 31

    Tibor bá ne légy már ennyire amatőr! Ma Magyarországon csak a politikusoknak létezik olyan jövedelme, amelyik nem esik semmilyen elszámolási kötelezettség alá.
    Az adományozás is elszámolandó, mellesleg törvényi háttere van, mi tekinthető adományozásnak, és mi nem. Azért mert Tibor bá azt mondja, attól még nem lesz adomány.
    Vicces vagy, mert hetente lehordod Orbán Viktort a sárga földig és úgy gondolod tőlem kéne tartani?
    De igen, sértődött vagy, ezt nem csak én vettem észre, de nem érdekel. Megteheted, hogy az legyél.

    Ugyan nem szavaztam, mert már a szavazást is bugyutának találtam, de ezért a tartalomért én sem fizetnék. Ez nem sértés feléd, mert nagyon kevés tartalomért fizetnék az interneten, ami most ingyen elérhető.

    Egyébként ez azért is kibaszás a hűséges olvasóiddal és kommentelőiddel, mert sok esetben a kommentekben több információ van, mint magában a posztban. Ennyi erővel te is utalhatsz az intelligens és értelmes hozzászólónak, hogy a blogodra szánta drága idejét és tudásával az információ mennyiséget növelte.
    De tőlem azt csinálsz, amit akarsz.

  42. 42:
    Ha a hócipőm teli van, például Armával, akinek már semmi értelmes hozzászólása nincs, vagy engem cikiz, vagy a saját honlapját reklámozza, azt persze nevezheted megsértődésnek, holott csak a jóindulatomnak és a türelmemnek van vége.
    — De, ami most folyik az egy ismert jelenség. A csendes többség mellett van egy piszkálódó kisebbség, aki azt hiszi most elveszítette az ingyenes játékszerét, pedig az megmaradt csak a heti hét alkalomból lecsökkent hatra. VIP posztokat azok fogják megkapni, akik azt meg is becsülik. A csendes többség pedig eldönti lármázás nélkül, hogy kellenek-e neki a VIP posztok vagy sem. Különben el kellene olvasnod azt, amit Observer írt 35. alatt. vele is közölheted, hogy meg van sértve. Én viszont abszurdnak érzem azt, hogy én nem csak a fenntartási költségeket állom, de fizetek a NewScientisnek is azért, hogy elolvashassam a cikkeit, amit aztán ingyen lefordíthatok nektek, akiknek 98 százalékából még az se jön ki, hogy „köszi Tibor bá'” miközben volt már olyan időpillanat ebben a hónapban, amikkor egyszerre 250-en olvasták a posztjaimat. — Nincs itt megsértődésről szó, csak a hócipő telt meg, és akár mekkorát erőlködtök, és sértegettek, véleményem nem változik meg.

  43. Tibor bá a te dolgod, a weblapodon azt csinálsz, amit akarsz, de legalább könnyítsd már meg azok dolgát akik utalni szeretnének azzal, hogy feltünteted a bankod iban és swift kódjait!

  44. 36. Tibor bá’

    „Úgy veszem, hogy ma van december 17. 🙂
    Bocs, de nem jött át az öntudatom. 🙂

  45. 42:
    Aki nem engedi meg, hogy segítsenek neki, vagy ilyen kategorikusan elzárkózik a jelzések elől, és csak a szubjektív meglátásait hajtogatja, azon a legjobb jószándékkal sem lehet segíteni.
    Szerintem teljesen logikus, amit írsz, és semmilyen negatív utalgatás/hátsó szándék nincs benne, de úgy tűnik, ez nem elég, ez van.

    Tibor bá’:
    Ha egy kicsit lehiggadsz majd, és visszanézed az ittenieket, szerintem te is látni fogod, hogy ezúttal már jópárszor elvétetted a korrektség/önuralom próbát. Kár érte – mert ha itt bárki cseszegetni akart volna, ezt ennél ezerszer keményebb és hatásosabb módon meg lehetett volna tenni. Ha ezt elhiszed/megérted, hasznos tanulságokat szerezhetsz még te is – de ha nem, hát nem.
    Részemről nincs tüske, sok sikert a terveidhez!

  46. @44 Curix: Bocsáss meg kérlek, de cekkerben élsz-e…? (Hogy Nyirő Andrást parafrazáljam, a néhai Origóst 😀 )

    Az idősnek van PayPal accja, két-három kattintással lehet néki kártyásan fizetni… 😐
    Ha nekem a romániai Alsó-Káposztásszentmiklósról ez sikerült… 😛 Telán Neked is… meg másnak is. >:-]]]

  47. 46:
    Neked pontosan mi a problémád? Ne feledd, én egy kicsit nagyot hallok. 😀

  48. „Engem érdekel (érdekelt): a Jégtáblák olvadása, klímaváltozás, Ukrajna, túlélés, régi világ idézése, külpolitika, emigrálás, érrendszer-életmód, szex anomáliák leleplezése.
    ami bosszant: evolúcó sulykolás (agymosás), kontár valláselemzések, Isten cikizés, ügyetlen belpolitikai agitálás, nők elemzése, elfogult kutyázás.”

    Én is így vagyok ezzel, néha még azért nézek ide, mert a mainstreamtől eltérő érdekességekről és értelmezésekről van szó, általában a blogposzt is érdekes, de sokszor a kommentektől lesz igazán teljes, mivel annyi tájékozott, értelmes véleménnyel rendelkező ember szól hozzá. Természetesen ez egy magánblog, Tibor bá azt teszel vele, amit jónak látsz, de én sem hiszem, hogy New Scientist fordításokért fizetnék. (Eddig online dolgok közül egyedül a Wikipediának adtam most pénzt, 1000 forintot, mert azt napi szinten használom.)

  49. Tibor bá!
    Utaltam, a Molnár a fia meg a szamár mesét is én említettem, mailt mégsem kaptam. Mi hiányzik még, hogy bejussak a klubba? Hehe!

  50. 50:
    Bent vagy. Most tettem közzé, hogy a poszt elküldve, aki nem kapta meg, de meg kellett volna kapnia, az küldjön nekem egy E-mailt. (sajnos nincs titkárnőm) 😀

  51. Nem véletlen, hogy a menhelyek pénz kérnek, ha kutyát hozol el tőlük.
    Komolyabban veszik a leendő gazdik az örökbefogadást, ha csak egy jelképes összeget is, de fizetnek a kutyáért.
    Mindennel így van. Ha fizetek érte, komolyabban veszem. E miatt az emberi tulajdonság miatt azt várom, hogy több lesz itt is a szinvonalas hozzászólás.

  52. 48:
    Nincs gondom. Amit helyesnek gondoltam, megírtam, magyarul, érthetően. Ha átmegy, akkor jó, ha nem, akkor ez van – nem kell ide mást beleképzelni, sok sikert a terveidhez, tényleg.

  53. 53:
    Kicsit imbecillis vagyok, a rébuszokat nem értem, de ne törődj vele. Így szép a világ, ahogy van.

  54. Én minden évben küldök 5.000,- Ft-ot. Az 5.800,- is aprópénz az itt kapott tartalomhoz képest.
    Tibor bá’ ne változtass semmit a cikkek összetételében! Maradj továbbra is egy erős tudományos vonalon az idejétmúlt vallási dogmák ellenében! Imádom a múltbeli visszatekintéseket és a csajozós blogokat is.
    … illetve egy kérésem nekem is lenne: Szeretnék több hosszú külpolitikai elemző cikket az USA-EU-Mo.-Oroszo.-Kína tengely mentén! (és persze a szokásos klímás, geddonos elemzések)
    Azonnal utalok!

    Üdvözlettel
    Egy csendes olvasó a háttérből

    Ui.: Szánalommal és megvetéssel tekintek azokra, akik ide járnak potyázni, de „fikázzák” az adománygyűjtés számviteli megfelelőségét!

  55. 55:
    Az „az USA-EU-Mo.-Oroszo.-Kína tengely mentén” lehet többet filózni. Ezt eddig azért hanyagoltam egy kicsit, mert a csapból is ez folyik. Viszont valóban érdemes többet foglalkozni vele, mert ez a jövő zenéje.

  56. Kedves Tibor BÁ! 1934. julius 30-án születtem. Használom a számitógépet, de egy ujjal gépelek. Nincs bankom és nincs bankkártyám. A Facebukot nem tudom kezelni, az irásaidat rendszeresen olvasom, a hozzászólásokat is. Nem zavarnak a különféle hozzászólások, ami nem érdekel átfutok rajta. Tisztelettel kérem, ne sokat változtassál a blogodon, a hirdetést nem tartom elveszett ötletnek, de Te döntöd el. Donate , Pay-pal utalások számomra nem elérhetők. Vagy rózsaszin csekk, ezt tudom kezelni, és SMS utalást is gondold át mert ez elérhető számomra. 80 éves korban nagyon kell figyelnem hogy mit felejtek el. Engem egy dolog zavar az angol szövegű anyagok mert nem tudok angolul. De ez az én dolgom. A politikai, technika dolgok érdekelnek igazán, ebben otthon vagyok, főleg katonai-műszaki dolgok érdekelnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük