(1549) Én nem vagyok Charlie

Tibor bá’ online

 

~q191A nyugati világ fősodrú médiája egy emberként kiáltja be a tömegek fejébe, hogy Je Suis Charlie. A tömegek pedig büszkén teszik ki a legújabb hitvallást, na meg az elmaradhatatlan mécseseket, szolidárisak vagyunk a franciákkal. Én viszont nem. Nem azért mert muzulmán lennék, vagy, mert kedvelem őket, éppen ellenkezőleg. Ha rajtam múlna, visszakergetném őket oda, ahonnan jöttek. Hanem?

A Földön közel 2 milliárd muszlim él, akiknek Allah az istene, és Mohamed a prófétája. Ráadásul ellentétben a katolikusokkal, ezek nem csak meg vannak keresztelve, de lelkesen hívő lelkek. Komolyan hisznek abban, amiben felnőttek. Ami pedig hab a tortájukon, hogy náluk a blaszfémiáért (istenkáromlás) halálbüntetés jár. Ezt a tényt a Charlie Hebdo szerkesztőségében mindenki tudta. Ennek ellenére sportot űztek abból, hogy kigúnyolják a muszlimokat, miközben Franciaországnak már elég tisztességes muszlim közössége is van. Klasszikus eset, amikor valaki játszik a tűzzel. Ezért legyek velük szolidáris?

A muszlim terroristákat Washington keltette életre angol és francia segítséggel, akiket saját céljaikra használtak fel. Franciaország igen komoly segítséget nyújtott az „arab tavasz szabadságharcosai” részére. Ezek az eszement fanatikus gyilkoló gépek a francia kormány szüleményei (a többiek mellett). Ők (is) engedték ki a szellemet a palackból. Ki mint vet, úgy arat. Ha jók voltak nekik, hogy elvégezzék helyettük a piszkos munkát (nem kíván rezsimek megdöntése), akkor fizessék meg ők ennek az árát.

Végül, kezdenek olyan hangok felcsendülni, hogy a francia belügy megakadályozhatta volna, de politikai cél érdekében nem tette. Most aztán neki lehet menni a belföldi araboknak, a francia (angol, amerikai, német, holland, stb.) nép szinte követeli. Ügyes húzás, de miért kell nekem ezzel szolidaritást vállalni? A sok millió mécses értékesítésén is ők nyernek.

Egy szellemes karikatúra: ~q155

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

216 gondolat erről: „(1549) Én nem vagyok Charlie

  1. Nekem még egy gondolatom támadt az események kapcsán.
    Végiggondolva, mi lehet a következménye egy ilyen merényletnek, főleg, ha esetleg több is követi, elvezethet odáig, hogy az idegengyűlölet annyira felerősödik, hogy egyre több politikai szervezet is követelni fogja az idegenek elzavarását az európai országokból.
    Viszont közben kialakult a rókafogta csuka esete, a nyugatnak szüksége van a beáramló olcsó munkaerőre a demográfiai problémák miatt. Ezért is lehet most is visszafogott reakciókat hallani a hivatalos médiákból, hogy a merénylőket nem araboknak, muzulmánoknak, idegeneknek, hanem csupán terroristáknak minősítik, mintegy elébe menve a nem kívánt reakcióknak. (mintha a cigánybűnözés körüli hazai reakció ismétlődne most ott)
    De nem sok sikert jósolok nekik, már jönnek a hírek a válaszreakciókról is.
    Mi van, ha a muszlim állam is alkalmazza a zsidók által már alkalmazott technikát, és tárt karokkal várja az európai arabokat saját soraiba. Ráadásul ezek az arabok, miután Európából kigyűlölik őket tele lesznek szélsőséges bosszúvággyal, még ha korábban nem is voltak tagjai a terrorszervezeteknek.
    Az iszlám állam sokat nyerne, ha az európai frusztrált arabság milliói visszatérnének, és háborúiban felhasználhatná őket céljaira. Ugyanakkor két legyet ütne egy csapásra, hiszen Európában fokozná a gazdasági válságot az alacsony szakképzettségű munkaerő kivonásával. Ugyanakkor ez a tömeg mégis jóval képzettebb, mint az otthoni arabok nagy része.
    Ha ez a cél, akkor további véres merényletek is elképzelhetők az idegengyűlölet szándékos felkorbácsolására.

  2. Ez a bevándorláspolitika hosszútávon öngyilkosság, és ez az amiért én azt gondolom, hogy sokkal hamarabb lesz a nyugatnak ebből adódó geddonja, mint bármi másból, ami itt szóba szokott kerülni.
    Én is úgy vagyok vele, hogy tulajdonképpen az ilyen esetek várhatóak voltak, de volt is már pár figyelmeztető jel, épp Franciaországban. Állítólag olyan jelentések is készültek, amelyek szerint ISIS keretéből Európába “hazatérők” 10%-a terrorista veszélyt jelent majd, mégsem foglalkoznak ezzel a problémával különösebben. A mostani elkövetőknek is volt már múltja, mégsem PRÓBÁLTÁK megakadályozni, hogy fegyverhez jussanak és ilyet elkövessenek.
    Az áldozatokat ugyanakkor én sajnálom (főleg a rendőröket), mert ez a lap nem csak a muszlimokat gúnyolta ilyen formán, hanem a többi vallást is, de a keresztények, vagy zsidók nem tettek ilyet. Jó, persze ismerhették volna a vallási fanatizmusok közötti különbséget.

  3. Én is a rendőrt sajnálom. Ma reggel mondták a rádióban, hogy az újság főszerkesztője gyakran hangoztatta: inkább hal meg állva, mint marad élve térdelve (azért kíváncsi lennék, vajon élesben hogyan viselkedett). Arra persze nem gondolt, hogy a faszságuk miatt az őrzésükre kirendelt rendőr vajon hogyan vélekedett az életéről… (meg az a további tíz áldozat).
    A “karikatúráik” egy része egyáltalán nem vicces, szimplán tahóság, valószínűleg kimerít pár jogi kategóriát, nyilván nem ilyen büntetést érdemel (bár a középkorban nálunk is lazán és örömmel megégették volna őket). Kb olyan színvonalat képvisel, mint nálunk a Móricka nevű “újság”

  4. 3:

    Igen, és állítólag a muszlimok nagy részével semmi gond sincs sem Európában sem a Közel-Keleten, csak a fundamentalistáik még fundamentalistáknak is szélsőségesek. A rendőr vallásával ők nyilván nem voltak tisztában, ugyanakkor az sem biztos, hogy ha tisztában vannak vele, akkor másképp járnak el.

    4:

    Az a helyzet, hogy vélhetően a nép vevő erre a lapra, tehát lehet számunkra tahóság, láthatóan tömegek számára nem az, és ezt is figyelembe kell venni.
    Mint említettem keresztényeket is gyalázott ez a lap, de azokban jogi lépésekre került csak sor (fogalmam sincs milyen eredménnyel), ezt a sérelmet is fel lehetett volna róni másképp.

  5. Bravó, Tibor bá, csak a mécsesben nem értek egyet, azon mi nyerünk! 🙂

    Az akciót a szomszéd háztetőről filmezték az első lövéstől kezdve golyóálló mellényes operatőrök, honnan tudták, hogy nekik ott lesz mit felvenni és golyók fognak röpködni??? Ha csak az első lövésnél teljeítik állampolgári kötelességüket és egyikük a filmezés közben a rendőrségnek is szól, az elkövetőknek nem lett volna ideje vidékre szökni úgy, hogy hosszú-hosszú perceket pazaroltak az utcán egy rendőr felesleges kivégzésére, ami szintén filmre került.

  6. 5: Egyébkánt akár spontánul, akár titkosszolgálati manipulációként, szerinrem logikusan benne van a pakliban, hogy előbb-utóbb akadnak majd keresztény fundamentalisták, akik meg akarják majd mutatni, hogy nemcsak az iszlamistáknál vannak legények és versenyben fogják lődözni a vadliberális provokátorokat… Meg egymást…

  7. 7: “előbb-utóbb akadnak majd keresztény fundamentalisták”
    A szélsőjobb berkein belül már rég ott vannak.

  8. Azért ez ilyen szitu:

    rendőr: Miért ölte meg az áldozatot?
    gyanúsított: Mert szidta az anyámat…
    Rendőr: Maga is inkább szidta volna az övét…, mint hogy megöli…

    Most nem nézve, hogy megrendezett, vagy spontán akció volt-e, nekem nem indok 12 ember meggyilkolására egy 60 ezres franciaországi!!! vicclap karikatúrája, ami elsődlegesen a keresztény franciáknak íródik. A vicc mindig sért valakit, attól vicc. Az értelmesebbje ezen felül tud emelkedni /kvázi tud röhögni saját magán/, a hülye meg gyilkol miatta. Emellett a hírek szerint minden vallást kifiguráztak, nem voltak kihegyezve az iszlámra.
    Miközben az iszlám államban azonnal kivégeznek minden más vallásút, ha nem hajlandó áttérni a /szunnita/ iszlámra, nem ugyan az a kategória a karikatúra ‘fegyvere’ és a teljes vallási intolerancia. Senki nem gátolja, hogy a muszlimok alapítsanak egy ‘ellen’ lapot, ahol bemutatják a nyájas olvasónak a karikatúrák hiteltelenségét /már ha tudják /.

    Ezzel a hírrel kapcsolatban /újra/ kering egy kép a neten, a teljesen vallásilag, politikailag, mindenféle kisebbségileg korrekt karikatúra: egy teljesen üres lap. EZT akarjuk?
    https://twitter.com/HayekMG/status/552835288725061635/photo/1

  9. Nincs terrorizmus csak CIA műveletek vannak, azért ezt már illő lenne tudni srácok!

  10. 10: Kösz, hogy belinkelted. Nagyon jók a katolikusokat kifigurázó karikatúrák – a szentháromság, na az csúcs. 🙂

    /Bár bizonyára nem ilyen reakcióra számítottál 😉 /

  11. Végignéztem objektíven, elfogulatlanul azokat a képeket, amelyekre hivatkozva megtörténtek az események. Egy csoportjuk szokásos politikai töltettel ellátott szatírikus ábrázolás valóban – gondoljunk csak anno a mi Ludas Matyinkban szereplő “keményebb” képekre – más részük azonban túlmegy minden határon.

    A nyílt homoszexualitás ábrázolás, lefejezett próféta és átlőtt Korán azonban nem fér bele a muszlim értékrendbe, minden biztosítékot kivág.

    A keresztény esetleges reakciókra válaszul: nincs tudomásom arról, hogy bármely az iszlám szélsőséges küldetésben se..be izélt pápa, teleszart biblia, lefejezett Jézus és társai lennének kinyilvánítva, mint a keresztények elleni dehonesztáló vallási üzenet.
    (ugyanakkor lennének eklatáns példák a Katolikus egyház múltjából vagy éppen napjaink vatikáni pedofil botrányaiból).

    Van egy olyan kifejezés, hogy “akiknek semmi se szent”, itt sajnos ezt a demarkációs vonalat átlépték az elkövetők. Igen, elkövetők, ugyanis nemcsak fegyverrel lehet hadat viselni, mint ahogy néhány grafikus is az események után szembe ábrázolta a tollat és a géppisztolyt, mint ki-ki fegyverét, amelyet használt. Hát jó reggelt, igen, van amivel nem lehet “viccelődni”.

    Bulvár shit a párhuzam tudom, de ahogy Maksa ne viccelődjön az ELTE botrányok okán a megerőszakolásokkal, bagatellizálva hogy “ugyan már, csak nem értik a viccet uraim?” – ugyanígy a franciák “Maksája” most ugyanebbe a hibába esett, ilyen nemzetközi helyzetben -és amúgy is – normális aki ilyen messzire megy?
    Ha ez a szabadság, liberalizmus kitekert értelmezése, ám legyen, tessék itt a válasz.

    A szólás és sajtószabadság fogalma véleményem szerint nem erről szól. Az “alap” liberalizmus eszméje is csak annyi, hogy mindent lehet, ami másokat nem bánt, sért, vagy hoz hátrányba. Itt tehát még a liberalizmus önnön definíciója is megsérült.
    (azt külön hagyjuk, hogy önnön maga akarja eldönteni hogy szerinte másoknak mi jó és mi nem, és utána azt szabad ) Más népeket, vallásokat, értékrendeket ignorált, márpedig ez végzetes hiba volt.

    Milyen érdekes, 2 elkövetőt 87.000 rendőr kerget. 1000-re lesz majd 4 millió rendőr?
    És néhány millióra? Kopp-kopp, jó reggelt… A háború megkezdődött.
    Amúgy a kitekert szabadság értelmezésében, ugyan milyen hivatkozással tudnák kiebrudalni Franciaországból francia állampolgárokat, a muszlim közösséget?
    Netán bőrszín, származás, vallási hovatartozás alapján leválogatják a népet, amely tegyük hozzá, gyarmati és kizsákmányoló múltja, állampolgárainak dekadens jelene, bizonyos munkák rangon aluli megtagadása és bevándorlópolitikája miatt mutatja a jelenlegi képet? Khm. tökön lövik magukat a liberális eszméikkel, amelyek pontosan ezek ellen szólva épültek, ha alkalmazzák…

    Amire ez a provokávió jó volt, hogy Franciaországban is -tehát nem az USA területén- “lám, megmondtuk, ez egy világraszóló fenyegetés a keresztény értékrend ellen”, felszítják a lakosságot és a közvéleményt, amely mögé el lehet helyezni a megfelelő válaszintézkedéseket. Egy népszavazásban is most már simán átmenne a nukleáris fegyverek alkalmazása, ahogy Trumannak (jav.:-) ) is simán megszavazták a kettős csapást Hiroshimára és Nagaszakira (senki nem került Hágába!). Mint ahogy Putyin ellen is megpróbálják felpedzeni az Iszlám Államot. Logikus, USA-nak jól jönne a kártya, ha valaki önként és dalolva vállalná fel a közel-keleti háborút, amely a felbomlott status quo miatt kiszabadult a “nagyok” kezéből.

    Elgondolkodtató lehetőség továbbá, hogy világpolitikailag most lehetséges egy rés Putyin “jócselekedetére” amelyben csapást mérhet független területen, megmutatva, hogy kinek hosszabb a micsodája, ha igazán packáznak vele, ezzel az orosz erőt is fitogtathatná, másrészt kiutat adhatna abból a politikai adok-kapokból, amiből arcvesztés nélkül már a felek nem tudnának a kihátrálni a gyengeség vélelmezése nélkül.

    Simán el tudnék képzeni egy politikailag korrekt nyilatkozatot: “vannak ellentéteink ugyan, de vannak bizonyos jelenségek, amelyek prioritásokat élveznek, és ezekben józanul egyetért a két oldal” – orosz/amerikai részről, és ezt gyorsan ratifikálná a “keresztény” világ. A történelem előre megadná az önfelmentést – hasonlóan a 2 amerikai atombombához -, hogy a keresztények világ elleni támadást kellett megszüntetni “szent küldetésben”.

    Érdekes volt a BBC News-ban látható Moszkvai nyilatkozat: “nálunk most mindenki francia és franciaként érez”. Ezt hova tegyem fentiek vélelmezése nélkül, miközben a franciák élen járnak az EU-szankciók alkalmazásában, a MISTRAL hajók szállításának USA-felkérésre történő megtagadásában, és általában minden fujj, ami orosz és Putyin, a mocskos hódító…

  12. TiborBa, ha Teged nyirna ki valamilyen melykereszteny, mert Te is inzultalod oket idonkent, en azert sajnalnalak. azt hittem jozanabbul gondolkodo vagy.

    Arma, aruld mar el nekunk, hogy a hanyadik percben hivtak a 112-t, a hetedikben talan vagy a kilencedikben?

  13. 12:
    aha, tisztan parhuzamba allithato a nemi eroszakon viccelodo es az ezert kapott helyreutasitas azzal, hogy valaki hisz egy meseben, en ezen nevetek, majd jol meggyilkolnak.

  14. 15.: igen, arra utaltam hogy véleményem szerint ugyanaz a két mechanizmus és az azt követő önfelmentés, csak az egyik “kicsiben” és másik “nagyban”.

  15. 12:
    Egy ilyen ügyben az oroszok hozzáállását meghatározzák a csecsenjeik…

  16. 7, 8: Breivik neve rémlik még? Ő épp a keresztény értékrend védelmére hivatkozva mészárolt le egy baloldali párt ifjúsági szervezetéhez tartozó fiatalokat.

  17. 15: Hát igen, elég furcsa, hogy tegnap még azt írta Tibor bá’:
    “nekem pedig az jut eszembe, hogy Jézus, valójában Németh Sándor féle, megélhetési isten fia volt.”
    Ma meg azt írja, hogy nem szabad játszani a tűzzel, mert van aki komolyan veszi, hogy az istenkáromlásért halál jár…
    Pedig azért a keresztények között is sokan vannak ám (még a katolikusok között is), akik “nem csak meg vannak keresztelve, de lelkesen hívő lelkek. Komolyan hisznek abban, amiben felnőttek.”

    Szóval igazán lehetnél te is Charlie, Tibor bá’!

  18. Ha én rendszeresen járnék provokálni a gettóba, vajon kapnék hozzá rendőri védelmet, és felháborodás lenne, ha agyonvernének?

  19. 19: A csecsenek olyanok, mint egykor a magyar hajdúk. Simán meg lehetett őket vásárolni csata közben és akkor átálltak a másik oldalra. Ma Donyeckben az oroszok által küldött erősítés a kozákok mellett, vagy talán első helyen több ezer csecsen zsoldosból áll.

  20. A kérdés az, hogy van-e olyan hit, elmélet, teória, ‘igazság’, aminek a nevében szabad ölni?
    Szerintem nincs!!!
    Bárki, aki úgy érzi, hogy bármilyen sérelem érte őt, vagy azt a csoportot /vallást/ amihez ő is tartozik, jogában áll bírósághoz fordulni /és Ny-Európában ezt biztosan meg is teheti/ és ilyen módon igazságot szolgáltatni.
    Számomra semmilyen verbálisan vagy írásban megjelenő, vélt vagy valós sérelem nem adhat okot gyilkosságra. Ne hogy már a vallási fanatikusok legyenek a “norma”, és az a bűnös, aki kimondja a véleményét /még ha ilyen formában teszi is, mint ez az újság/.

    OFF
    Elcsúsztak a sorszámok, így konkrét sorszámra adott válaszok is ‘neccessek’ esetenként.
    ON

  21. 14 & 20:
    Ti összekeveritek a megalázó, maró gúnyt az objektív megfigyelésen alapuló véleménnyel.

  22. Drága feleim ott a monitorok előtt. Január 7-én a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadással Párizsban belecsapott a közmondásos szar a ventilátorba. Ennek okán szeretnék lelombozni és/vagy felhúzni néhány lelkes értelmiségi orchideát, akik az új 9/11-ről, a civilizációk összecsapásáról, és egyéb marhaságokról beszélnek.
    http://katpol.blog.hu/2015/01/09/vigyazo_szemetek_parisra_vessetek

    A franciák csak most ocsúdnak a szörnyű támadásból. Ha az első sokk véget ér, rengeteg kérdésre kell majd válaszokat keresni és találni. Még nem tudjuk felmérni, hogy ami ma történt, mekkora jelentőségű és merre viszi a francia (és európai) politikát, de az biztos, hogy a Charlie Hebdo-merénylet nagy hatással lesz mind a társadalomra, mind pedig a következő hetek és hónapok politikai eseményire. Közös elemzés dr. Türke András Istvánnal, biztonságpolitikai szakértővel, az Europa Varietas Intézet igazgatójával.
    http://franciapolitika.blog.hu/2015/01/08/211_charlie_hebdo_kerdesek_vitak_kovetkezmenyek

    InfoRádió – Aréna – Nógrádi György:
    http://indavideo.hu/video/InfoRadio_-_Arena_-_Nogradi_Gyorgy_-_1resz_4

    http://indavideo.hu/video/InfoRadio_-_Arena_-_Nogradi_Gyorgy_-_2resz_4

  23. 23, Observer:

    Van igazságod, csak kérdés, hogy milyen a jogrendszer és a bíróság. Ugyanis ez is lehet liberálisabb és kevésbé liberális, szigorúbb és enyhébb, stb. Tehát bár logikusnak tűnhet a jogi fellépés sértő képek miatt, nem biztos hogy ezt az adott bíróság el fogja ítélni.
    Nekem is van olyan érzésem, ahol egy esetleges tett miatt inkább én magam szeretnék bíráskodni, mint hogy azt a magyar bíróságra és jogrendszerre bízzam. Írom ezt úgy, hogy továbbra is elítélem párizsi eset elkövetőit.

  24. Lehet, hogy rossz nyom a vallási sérelmeken rágódni.

    A ‘Kinek az érdeke?’ kérdésre talán a legkézenfekvőbb válasz az, hogy leginkább Washington érdeke a radikális dzsihadista gyeplővel megrángatni a Moszkva irányában egyre olvadékonyabb Hollande-kormányt, illetve a mögötte álló csoportokat.

  25. 26: Vasgerinc, a bíróság olyan, amilyen, de attól, hogy nem olyan ítéletet hoz, mint amit elvársz /vajon milyet vár a másik peres fél/, még nincs jogod önbíráskodni, és főleg a sérelem mértékét nagyságrendekkel meghaladó módon.

    29: Mvm9: ‘Kinek az érdeke?’ Ez mindig jó kérdés, de annak a 12-nek a szempontjából lényegtelen.

  26. 24: Egy hívő számára, akinek Jézus maga az Isten, az az állításod, hogy csupán “megélhetési isten fia” akkor is istenkáromlás, ha szerinted “objektív megfigyelésen alapuló vélemény”.

  27. 28, Observer: Nincs jogom önbíráskodni, viszont vélhetően ilyen hajtóereje is van az ilyen akcióknak. Ha azt látják, hogy tehetetlenek az őket sérelmezők ellen a törvény keretein belül, akkor azon kívüli eszközt keresnek arra. Ezzel még csak véletlenül sem akarok nekik igazat adni, hiszen egy keresztény országnak tekinthető országban idegenként alkalmazkodjanak ők a helyi szokásokhoz és jogrendszerhez, de hajtóerő lehet, és a terrort elkerülendő ezzel érdemes lehetne foglalkozni.

  28. 30: Vasgerinc, én nem keresek mentséget az elkövetők számára. Ölni bűn, bármi is lenne az indoka. Pont.

  29. 29:
    Amennyiben igaz az állítás, hogy Jézus és felesége Mária Magdaléna egy új vallást akartak nyélbe ütni, akkor pontosan azt akarták tenni amit Németh Sándor. De ha nem, megkérdezhetném, hogy Jézus miből élt 30 és 33 éves kora között? Dolgozott apja ácsműhelyében? Esetleg állatokat tartott? Kereskedett volna? Vagy csak prédikált és utána perselyezett? Minden gúny nélkül felvetni ezt semmivel se nagyobb “istenkáromlás” mint például az anglikánok véleménye a pápistákról, akik szerintük bálványimádók a szentek szobraihoz és képeikhez intézett fohászkodások miatt. Egy hívőt nyilván semmi más nem elégit ki, mint az, ha én is úgy hinnék, mint ő. Viszont a hívőknek, csak úgy mint neked, bele kell nyugodni abba, hogy Isten majd megbüntet a másvilágon, és hogy tökéletes legyen a boldogságod, erre már nem kell sokat várni.

  30. 28. Observer
    “29: Mvm9: ‘Kinek az érdeke?’ Ez mindig jó kérdés, de annak a 12-nek a szempontjából lényegtelen.”

    Sokszor 12 embert gyilkolnak le nap mint nap Palesztíniában, Irakban vagy Szíriában, vagy éppen itt a szomszédban Ukrajnában…, vagy bárhol máshol, ahol hídító háború folyik. A legtöbbjük ártatlan civil, férfiak, nők, gyerekek. Sokuknak még a könnyű halál sem adatik meg, van akit foszforral égetnek szét, etc.
    Miben különbözik ez a 12 élet, a többitől?

  31. Annak ellenére, hogy je suis Charles, azt tartom én is, hogy még a legbékésebb embert is lehet addig hergelni, míg el nem önti a köd az agyát. Higgyétek el tisztelt, kedvelt humanisták, van az a gúnyolódás, van az a gomb amire, ha rátapintanak, ti is bekattannátok. Soha ne tapasztaljátok meg milyen az.

  32. 35: Károly, “el nem önti a köd az agyát” Van ilyen, ez a ‘hirtelen felindulás’. Géppisztolyt szerezni, szervezkedni, autót szerezni stb. az nem ez a kategória.

    34: Mvm9: “Miben különbözik ez a 12 élet, a többitől?” Az ég világon semmiben. Minden gyilkosságot elítélek, kövessék el bárminek a nevében. /Kivéve, ha ez nem tekinthető valóban jogos önvédelemnek (beleértve a család és a haza védelmét is)/.

  33. 36: A két palinál hirtelen felindulásból volt több páncéltörő gránát (a bazárban vették) és a tetőkön előre várta őket egy golyóálló mellényes forgatócsoport. Hirtelen felindulásból… 🙂

  34. Be kellene látni, és ma már hivatalosan is nehéz nem szembenézni azzal, hogy a MÉDIA egy fegyvernem…
    Ezen belül, most már nyíltan beszélhetünk “gyilkos” humorról is, ami eddig csak furcsa szókép volt.

    Lehet hogy a média mégiscsak egy hatalmi ág, és a ceruza vaszélyesebb fegyver mint a kalasnyikov?

    És ezt nem csak a terroristák látják így, hanem maguk a karikatúristák is.
    Sok karikatúra jelent meg bizonyítva, hogy a ceruza erősebb fegyver mint a puska.

    Ha pedig így van, akkor nem ártana belegondolni, hogy mindenki korlátok nélkül fejezhesse ki magát.
    Kicsit olyan, mintha korlátozás nélkül lehetne aknavetőt venni.

    A hatás már meg is van: Le Pen pártjának népszerűsége rakétaként emelkedik.

    Aztán a Front Nacionallal elvégeztetik azt a mocskos munkát, amihez az egyébként teljesen töketlen francia “szalonképes” pártoknak nincs gyomruk.

  35. HA izraeli fórumtársaink erre járnak (Bálint), hálás lennék, ha ezt a cikket meg tudnák szerezni:

    http://www.haaretz.com/news/national/.premium-1.636130#

    Az izraeli szolgálatok tudtak a Kasztner Rezső ellen készülő merényletről – mégse akadályozták meg. A fickó a legismertebb zsidó név volt a cionisták és nácik közötti együttműködés történetéből, talán ezért tették el láb alól, nehogy elfecsegje, kik voltak a főnökei a piszkos melóban.

  36. 37. Szájbarágós videó az eseményekről, emlékeztet a maláj gép lelövésére, mikor még a roncsok a levegőben kavarogtak és már üvöltötte a cionista sajtó, hogy oroszok voltak. Így néz ki, mikor valakit közelről fejbe lőnek? Mert a videón csak a járda porzik, a rendőr meg kényelmesen elfekszik.

    http://www.liveleak.com/view?i=2be_1420632685

  37. 33:
    “Amennyiben igaz az állítás, hogy Jézus és felesége Mária Magdaléna egy új vallást akartak nyélbe ütni”

    Mindezt kétes hitelességű iratokra alapozva veted fel.
    Amennyiben viszont az igaz, hogy valóban Isten fia (és egyben Isten maga) volt, akkor istenkáromlás Németh Sándorhoz mérni.

    “Jézus miből élt 30 és 33 éves kora között?”

    Ha Isten volt, akár teremthetett magának kaját, pl. annyi kenyeret és halat szaporíthatott, amennyit csak kedve volt lásd Mk 6.41-44, Mk 8.6-8.8, Jn 6.11-13… 🙂 Vagy az Atya gondoskodott róla, ahogy Jézus ígérte, lásd Mt 6.25-26, Lk 12.22-24.

    Vagy lehet hogy voltak korábbi megtakarításai (Jesus saves!) amiket felélt. 😀

    “a hívőknek, csak úgy mint neked, bele kell nyugodni abba, hogy Isten majd megbüntet a másvilágon”

    Én ilyesmiben nem hiszek, ezt meghagyom a hívőknek… 🙂

  38. 37: Ezt a “golyóálló mellényes forgatócsoport”-ot honnan veszed? Én mobiltelefonos felvételeket láttam, kamerás mobil meg már lassan tényleg minden zsebben van…

  39. Végre ismét egy olyan vita van a poszt alatt, ami a témát NEM CSAK EGY IRÁNYBÓL próbálja szemlélni.

    Na akkor az én véleményemet is hozzá teszem ehhez.

    “Ráadásul ellentétben a katolikusokkal, ezek nem csak meg vannak keresztelve, de lelkesen hívő lelkek. ”

    Kivéve azok, akik nem hívők.
    No de akik hívők, azokat se kéne összemosni a terroristákkal.
    Hosszú listája van ez ügy kapcsán szerte a világon azoknak a muszlim vallási, politikai vélemény nyilvánításoknak, amik mélységesen elítélik ezt a terror cselekedetet, ami ÖSSZEEGYEZHETETLEN A VALLÁSUKKAL!

    Na és ki volt az, aki egyedül helyeselte: az ISIS.

    “A muszlim terroristákat Washington keltette életre angol és francia segítséggel, akiket saját céljaikra használtak fel. ”
    Hmm, emlékeim szerint ennek korábbi gyökerei vannak, mint 9/11. Én minimum az elmúlt évszázadban Izrael megalakulásának az idejére teszem.
    No de korábban mintha lettek volna muszlim hódítások Allah Ahkbar felkiáltással. Korábban meg voltak keresztes háborúk.
    Így a vallási fanatizmus nem mai, és nem is a csak a piszkos nyugat találmánya.

    Kinek az érdeke?

    Francia érdek:
    “Végül, kezdenek olyan hangok felcsendülni, hogy a francia belügy megakadályozhatta volna, de politikai cél érdekében nem tette. Most aztán neki lehet menni a belföldi araboknak, a francia (angol, amerikai, német, holland, stb.) nép szinte követeli.”

    Nos ezt sajnos nem lehet kizárni. A gazdasági bajokról való figyelemelterelésre jó, a francia érdek lehetséges.

    Amerikai érdek:
    Támogatókat toborozni az ISIS elleni harchoz.
    Európa megroppantása, a gyengülő Európával a TIPP elfogadtatása.

    Izraeli érdek:
    Támogatókat toborozni az ISIS, Irán és a palesztinok elleni harchoz.
    A kibontakozó európai palesztin szimpátia eliminálálása.
    Nagyon érdekesnek találom, ha igaz az, hogy nem egészen egyenlő mértékben volt a gúny tárgya a keresztény, a muszlim és a zsidó vallás.
    A zsidó vallással kesztyűs kézzel bántak, az minimum elgondolkoztató.
    Ennek nyomán a zsidó vallási ellenfeleken ütünk egyet érdeket se zárnám ki.

    Orosz érdek:
    Európa megosztásának fokozása. A belső bajok okán, talán kevesebb erő és figyelem jut az oroszok elleni harcra.
    12. Arkhon:
    “Simán el tudnék képzeni egy politikailag korrekt nyilatkozatot: “vannak ellentéteink ugyan, de vannak bizonyos jelenségek, amelyek prioritásokat élveznek, és ezekben józanul egyetért a két oldal” – orosz/amerikai részről, és ezt gyorsan ratifikálná a “keresztény” világ. ”
    Ezzel egyet is tudnék érteni.
    Csak az a kérdés, hogy vajon érdeke-e az oroszoknak erre rájátszani? Szerintem igen.
    Ők már korábban is hangoztatták, az ISIS elleni egységes fellépést, most is egyértelműen a franciák mellett állnak.
    A francia-orosz hagyományosan jó viszony, a MISTRAL-on is ezért hezitálnak ennyit.

    27:
    “Washington érdeke a radikális dzsihadista gyeplővel megrángatni a Moszkva irányában egyre olvadékonyabb Hollande-kormányt, illetve a mögötte álló csoportokat.”

    Hát ez elsőre eléggé logikátlannak tűnik, kifejtenéd bővebben?

    ISIS érdek:
    1. hubabtól idézve:
    “Mi van, ha a muszlim állam is alkalmazza a zsidók által már alkalmazott technikát, és tárt karokkal várja az európai arabokat saját soraiba. Ráadásul ezek az arabok, miután Európából kigyűlölik őket tele lesznek szélsőséges bosszúvággyal, még ha korábban nem is voltak tagjai a terrorszervezeteknek.”

    Az egyenes érdekeket, az ellentéteket fokozását az ellenük harcoló országokban szintén nem zárom ki.

    A nevető harmadik:
    Kína?
    X?

    Egyetértve a “humanistákkal”, egy karikatúrá(k)ra, legyen az bármilyen erős, nem lehet válasz egy tömeggyilkosság.
    A hirtelen felindulás meg kizárt, mint mások is írták.

    Arma elmélete a véletlenül ott lévő filmesekről, bár kicsit erőltettnek tűnik elsőre (ismerve az előéletét… 🙂 ), de elgondolkoztató.

    A szólásszabadságról szóló érvelés egyrészt jogos, ha hitükbe sért valakit, akkor pereljék be a lapot. Civilizált országokban így szokás.
    Egyébként szépen összecseng ez az Észak-koreai SONY elleni akcióval.

    A fenyegetések hatására bekövekező ÖNCENZÚRA IS CENZÚRA.

    Szép példája ennek a SONY ügy kapcsán a mozihálózatok egy része és pl. a CNN!, a muszlim karikatúrák kapcsán meg a dán ügyig kell csak visszamenni.
    A Rushdie Sátáni versek okán is szóba jöhet.

    “A regény címe utalás egy hagyományra[2], amelyről Mohamed legkorábbi megmaradt életrajzában is olvashatunk. A hagyomány szerint Mohamed, mozgalmának kezdetén, közeledni akart a még politeista mekkai oligarchiához, és jelenlétükben recitálta az 53. szúrát, ám a 19-20. verseknél („Mit gondoltok al-Látról és al-‘Uzzáról,és a másikról: a harmadik Manátról?”)[3] a „sátán a nyelvére tette” a következő verset: „Ezek magasságos hattyúk, közbenjárásukban reménykedni lehet”. Ez a politikailag hasznos kiegészítés azonban ellentétes az iszlám szigorú monoteizmusával, ezért a későbbiekben Mohamed eltörölte, és helyette a Koránban már az egyistenhit mellett érvel: „Ezek nevek csupán…”[4] Ezeket a kimaradt verseket nevezik „sátáni verseknek”.[5]

    A történetet a muszlimok többsége nyugtalanítónak találja és nem fogadja el, azzal az indokkal, hogy csak egy mítosz. Sok muszlim tanító arra hivatkozva utasítja el, hogy történelmileg valószínűtlen és gyengén dokumentált.[6]”

    Szép ok, összemérhető a Jézusnak volt gyereke, Mária Magdolna sztori, szeplőtelen fogantatás stb. feszegetésével

    A keresztények miért nem gyilkolnak ezért?

    Ennek kapcsán Avatar felvetése elgondolkoztató számomra, Tibor bá vallási kettős mércéjével kapcsolatban.

    22. Arma
    “Ma Donyeckben az oroszok által küldött erősítés a kozákok mellett, vagy talán első helyen több ezer csecsen zsoldosból áll.”
    Nem mondod, zsoldosok?
    És ki fizeti őket?

    25: Piton
    “Ennek okán szeretnék lelombozni és/vagy felhúzni néhány lelkes értelmiségi orchideát, akik az új 9/11-ről, a civilizációk összecsapásáról, és egyéb marhaságokról beszélnek.”

    Sajnos ettől félek én is.

    Egy fanatikus vallás háború hiányzik még az emberiségnek.
    Hogy igazán globális legyen a háború, mielőbb elérjük az áhított 500 milliós népességet.
    Egyre jó lesz, az orosz hívők örülhetnek!

    Ha ez bekövetkezik, akkor a nyugati világ soha nem látott egységben kovácsolódik, Beleértve NAFTA-t, EU-t, Eurázsia unió egy részét (a Közép-Ázsia államok kérdésesek).

    Irán Közel-Kelet, sííta-szunita ellentét megszűnik, szintén egységesül?
    Jó lenne elkerülni ezt a végkifejletet.

  40. Az autóban hagyott személyi igazolvány mese is majdnem annyira vicces, mint amikor a WTC-be csapódó és elégő gépről a járdára pottyant az egyik elkövető útlevele.
    Nekem ez az egész “Charlie Hebdo” történet bűzlik.

  41. “Miután Mohamed ábrázolása miatt embereket gyilkoltak meg, késztettek bujkálásra, és kiadókat kényszerítettek cenzúrára, joggal gondolnánk, hogy a próféta ábrázolásának tilalma az iszlám vallás egyik alapvető tézise. Ez azonban annyira nem igaz, hogy a Korán még csak nem is érinti a témát. Az ábrázolás tilalmáról egy kiegészítő vallási irat, a Hadísz értekezik. Ha azt hiszi, hogy ezzel megismerte a Mohamed-ábrázolások miatt akciózó terroristák motivációit, akkor nagyot téved.”
    ” Az irat így idézi Mohamedet:

    Egy alkalommal, amikor utazásból tért haza, meglátta, hogy egy vékony függöny van házában, amelyen élőlények voltak ábrázolva. A Próféta (béke legyen vele) nagyon mérges lett, és azt mondta: „Ó Áisa! A legnagyobb gyötrelme azoknak lesz Allahnál a Feltámadás Napján, akik utánozzák Allah teremtését (képek készítésével).”

    A Hadísz alapján a terroristáknak a teljes világot le kellene mészárolniuk: minden újságíró, könyvkiadó, filmes, festő, fényképész célpont lenne, ahogy az is, aki tévét néz, magazint lapozgat, moziba jár. Maguk a terroristák is bűnösök, hiszen az Al-Kaida hivatalos lapja, az Inspire is sok fotót közöl emberekről, vallási tanítókról.”

    http://index.hu/kulfold/2015/01/08/mohamed_kepmasok/

  42. Nem normális vallás ez.
    Nem is a vallási tételei, üzenete, dogmái tekintetében, hanem az a feltétlen 100%-os hit, ami szinte kivétel nélkül minden muszlimra jellemző, beteg és egyben félelmetes.

    Nemcsak a tudományokban, hanem az élet minden területén alapvető fontosságú – lenne – , hogy minden dologban, ismeretben kételkedjünk, racionálisan, kritikusan szemléljük azt. Pontosan ez a kritikus gondolkodás az, amit az elvakult vallási hit kiiktat.

    Nekem most van néhány muszlim barátom, szinte kivétel nélkül jófejek, rendkívül barátságosak, de tudom, hogy ezen túl van egy megingathatatlan vallási meggyőződésük, amit jobb nem háborgatni. Mindenesetre semelyik másik vallásnál nem tapasztaltam ezt a megingathatatlan, 100%-os vallási meggyőződést, amit a muszlimoknál tapasztalok.

    Ez a feltétlen vak hit valami oknál fogva az európai keresztényekre például nem jellemző. Beszéltem már sok mélyen hívő kereszténnyel, szeretem őket megkérdezni a vallási meggyőződésükről, hogy osztályozzák azt egy százalékos skálán. Meglepő, de többségük azt válaszolta, hogy nem 100%-os a hite, azaz mindig ott van 1-2% kétkedés is (és ennek mértéke elmondásuk szerint az élethelyzetük függvényében változik).

    Na mármost ilyen kétkedéssel muszlimok esetében nem találkoztam (pedig intelligens, műszaki- természettudományi egyetemet végzett / végző emberekről van szó). Olyan szinten át van mosva az agyuk, hogy az valami döbbenetes . Ez egyébként nem is csoda, hiszen napi 5-ször kell imádkozniuk, nehogy véletlenül elfelejtsék, ki is az istenük.

    A törökök még megérnek néhány szót. Rajtuk azt érzem, hogy nem veszik annyira komolyan ezeket a vallási dolgokat. (Bár ez nem csoda, hisz ott megtörtént a vallási szekularizáció, lásd Atatürk) Ők azok akik boldogan vedelik az alkoholt, és zabálják a nem halál húsokat, és élvezik az európai nőket. 😀

  43. 44:
    Ennél sokkal büdösebb, hogy először rossz épületbe mentek, majd rossz emeletre. Egy ilyen akció előtt nem végeznek terepszemlét? Nanemá! Egy sima trafik rablásnál is megteszik, nem profik, hanem rákényszerült amatőrök.

  44. 51: a nőket még a próféta se tiltotta… 🙂
    A tudományok egyes képviselőiben van annyi vakhit, mint egy muzulmán szélsőséges hitszónokban.

  45. 53:
    Lennél oly kedves és megmagyaráznád, mit jelent ez a kifejezés: A tudományok egyes képviselői!

    Felsorolnád nekem, milyen tudományágakról tudsz (diszciplína) – csak úgy nagyvonalúan?

  46. Jól leírtad a lényeges összefüggéseket.
    Még egy mondás eszembe jut: ki szelet vet vihart arat. A vihart látjuk mostanában is.
    Hitükről pedig annyit írok ide, hogy tegnap Irakban Mahmud Abdullah tervezett öngyilkos merénylete elmaradt, mert a túlvilágról hangok súgták neki, hogy a 72 rá váró szűz kövér és csúnyácska lenne. És ez azzal az ürüggyel megspékelve, hogy elhagyta az igazolványát megmentette az eredetileg kiszemelt áldozatainak az életét.

    Olyan szabálykövető, mintha német lett volna.

  47. Akár hogy is nézzük, én ebből az egészből újra csak azt a következtetést tudom levonni, hogy a nagy mértékben eltérő kultúrák /más-más vallási alapon kialakulva/ keveredése minden liberális lózung ellenére nem szerencsés, örök konfliktusforrást eredményez, vagy pedig egy mesterségesen kialakított, teljesen sótlan, se hús, se hal polkorrekt társadalmat kell létrehozni, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó… mint Pleasantville-ben.

    Egyébként a nyugat a muzulmánokkal egye meg, amit főzött magának, csak az a baj, hogy egyre inkább belesodródunk mi is a menekültek befogadása miatt ebbe az egészbe. Pont mi, akik az 1300-as évek vége óta próbáltuk ezt az áradatot visszatartani magunktól /és úgy mellesleg Európától is/…

  48. 36. Observer
    Röviden, tömören szeretnék fogalmazni. Nem írtam, hogy a köd fel is száll. /Albion/
    Még véletlenül sem hirtelen felindulásra gondoltam.
    A vallási dühöngők mozgatóiról rendszerint kiderül, a hatalom és rengeteg pénz megszerzése a céljuk. A vallás csak álca. Aki a legnagyobb nyertese ennek a támadásnak, ő a megrendelő.

  49. 57.
    “A vallás csak álca. Aki a legnagyobb nyertese ennek a támadásnak, ő a megrendelő.”

    Pont ezt gyanítom én is, nem a vallásról van itt szó.
    Akár lehetne találgatni, hogy ki volt a megrendelő. De hogy a szolgálatok benne voltak a kavarásban, az szerintem majdnem biztos.

  50. 44, Mvm9: A wtc-nél nem csak az útlevél maradt épen, hanem találtak egy Boeing for Dummies könyvet is!

  51. Ezt is tuti Putyin csinálta! 😀

    A viccet félretéve gennyes a történet, túl sok a furcsa véletlen, miközben tegnap este öngyilkos lett az egyik francia nyomozó, aki az ügyben dolgozott.
    A célzott támadás/likvidálás nem muzulmán terrorista módszer, sokkal inkább izraeli/amerikai stílus, lásd Arafattól kezdve Kaddhafi-ig.

    A klasszik arab bombát rak magára, bemegy a lehető legzsúfoltabb helyre majd egy allahakbar felkiálltással feldurrantja magát.
    Ez olyan volt, mint egy Gladio művelet, felhasználva hozzá néhány balekot.

    Január 6-án kiszivárgott hírek szerint január 14-én Hollande bejelentené, hogy a francia haditengerészet indul a Perzsa-öbölbe az IÁ ellen.
    http://www.atv.hu/kulfold/20150106-repulogep-hordozot-kuldenek-az-iszlam-allam-ellen-a-franciak

    Erre január 7-én kitör a parasztgyalázat.

    Furcsa, hogy a Kalasnyikovval közvetlen közelről fejbe lőtt rendőr feje nem robban darabokra és sehol semmi vér a járdán körülötte, a tetőn filmező pofa pedig nem a rendőrséget hívja, hanem vígan videóz.
    http://beforeitsnews.com/events/2015/01/paris-shooting-appears-fake-falseflag-2433538.html

    A terrorista koma a tornacipőt sem felejti el berakni az autóba, de a flekóját otthagyja az ülésen – ez olyan, mint Muhammad “épphogy ötórás Boeing pilóta” Ali megtalált útlevele a WTC romjai között.

    Etetik a szart a világgal.

    Íme, a liberális humor made in USA:
    http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/08/egy-utos-istengyalazo-karikatura-ami-miatt-senki-sem-halt-meg-%2818-%29/

  52. 60:
    Az nem megy, hogy halál komolyan elcsepegtetsz egy dehonesztáló megjegyzést, majd számonkérés után elkezdesz hülyéskedni. — Szíveskednél válaszolni a kérdésemre!

  53. Én már nem tudom eldönteni hogy ez megrendezett e vagy nem .Elvesztettem a fonalat.
    Illetve azt sem tudom hogy ez csak egy pici esemény ami minden évben történik vagy valami nagyobb dolognak az előkészülete.De a netről nemigen tudjuk meg mi az igazság…

  54. 64:
    Tartok tőle, hogy ez a végére tök mindegy lesz – ha meg is rendezték, maximum csak katalizáltak egy folyamatot. A végeredmény ugyanaz lehet: eldurvuló muszlimellenes akciók, melyekre muszlim válasz jön majd. Ott, ahol 4-5 millió muszlim él, mint az adott ország állampolgára, ott nem lehet nagy balhé nélkül “rendet rakni”.
    Ez viszont komoly gondokat okozhat Európának az egész muzulmán világban – miután az EU összerúgta a port az oroszokkal majd szembenézhet az arab államok bojkottjával is akár, ha eldurvul a belső helyzet. Szép kilátások.

    Meggyőződésem, hogy ez egy Európa elleni akció volt, amiben nyakig benne lehet akár Izrael is, ahol a minap még antiszemitának bélyegezte Netanjahu az egész EP-t Palesztina miatt.
    Most kap Európa a pofájára, hogy jobb belátásra térjen.

    És akkor Putyinról meg a felesküdött húszezer csecsen harcosról nem is beszéltem. Még ők hiányoznának csak igazán.

  55. 63: OK. pl. “minden ember Afrikából származik”. Ez egy polkorrekt elmélet.
    Vagy Ősünk kiirtotta a neandervölgyit, bár pár nemi erőszak miatt azért van bennünk is a “kiirtottak” génjeiből. Stb.

  56. 66:
    Elmebeteg egoista értelmezése egy olyan ideának, ami pont az egoizmus feladását követeli meg Allah oltárán.
    De láttunk mi már akár a náci , akár a kommunista pártok és vezérek oltárán is hívők tömegeit önfeláldozni, így ez nem egyedi jelenség az emberiség történelmében és nem köthető szigorúan a klasszikus vallásokhoz.
    A fanatizmus és az elvakultság fenntartása (mint a hatalmi monopólium egyik biztosítéka) a cél, a vallás vagy egy politikai dogma legfeljebb eszköz lehet.

    Ebből a szempontból talán Gandhi tekinthető az egyetlen pozitív ideának, aki fanatikusan és elvakultan életigenlő és pusztítás ellenes volt. Igazán felháborító, nem? 😀

  57. 67:
    Ez antropológia, nem az én kenyerem, de úgy tudom a feltárt leletek szerint az feltételezhető, hogy az emberiség “bölcsője” Afrika volt. Az antropológiában nem létezik PC, az legfeljebb a történelemben van, ami csak udvariasságból tudomány úgy, hogy hozzátesszük nem természettudomány.
    Hosszú időn át úgy gondolták, hogy a Neander-völgyi a homo sapiens őse. A géntechnológia megteremtése óta lehetségessé vált a pontosítás. A Neander-völgyiek kihaltak, valószínűleg klímaváltozás, azaz jégkorszak beköszöntése miatt. Lementek Dél Európába, de nem mentek át Afrikába, ahogy az éghajlat egyre hidegebbre fordult. Ez persze csak egy hipotézis, egyáltalán nincs bizonyítva.

    Ha te a fentiekből azt szűrted le, amit beírtál, akkor csak a rólad alkotott képet sikerült árnyalnod némileg. 🙁

  58. 62. Ha ezt a videót nem átallják gyorsan feltenni a netre kegyeleti okokra hivatkozva, ahol állítólag megölnek egy rendőrt(bár inkább színdarabnak tűnik), akkor hol vannak a megrázó felvételek a szétlőtt irodáról, vérnyomokról? Egyáltalán megtörtént ez az egész? 😀 Van egy akcióvideó, 3 napig telekürtölik a médiát az eseményekkel, mutatnak két arab pofát, aztán még egy újabb akciójelenetet egy kóser bolt előtt és ennyi. Ha valaki nem helybéli, nem is lehet biztos benne, hogy ez az egész nem csak egy nagy maszlag.
    Így működik a tömegmanipuláció.

  59. 62: Montezuma ugye Attát akartál írni Ali helyett?

    És egyetértek, hogy etetik a szart a világgal.

  60. 69: a genetika kimutatta a szibériai, indonéziai stb. fajokkal való keveredést, mint az őseink. De PC dolog csak az afrikai őst kiemelni. Mert rabszolgák voltak, meg ilyenek. Ez nem tudomány.

  61. 70: Mért, a két fivér holttestét kitették közszemlére??? Utoljára Szaddámét tették ki, de ez az eset jobban emlékeztet Bin Ladenére, akinek a hulláját a tengerbe dobták, mielőtt bárki látta volna. Mátrix.

  62. Friss hír: Obama kiáll Franciaország mellett a terrorfenyegetés miatt. Nagy kő eshetett le sok ember szívéről, de valahogy sejtettem, hogy onnan fúj a szél. Már megint telekürtölik a világot ezzel a TERROR kifejezéssel, több, mint 40-szer hangzott el a hírek alatt. Vajon mire kell felkészülnünk? Mert az biztos, hogy valamire kondicionálnak minket.
    Amúgy meg nagy összegben fogadtam volna, hogy sohasem állítják bíróság elé az elkövetőket, és sohasem tesznek vallomást, ezeket valahogy mindig gyorsan likvidálják és elvarrják a szálakat.

  63. 74:
    A szibériai, stb. és az afrikai ősök között több nagyságrendi időkülönbség van.

  64. 73: Üdv Bazs!
    Igen, nem néztem utána és Alira emlékeztem, de Atta akart az lenni.

  65. 74:
    A legmérvadóbb érveket a genetika adja. Az összes Afrikán kívüli emberi populációban megtalálható genetikai jellemzők mind megtalálhatók Afrikában is a mai napig, viszont Afrikában még ezen kívül találhatók olyan markerek is, amelyek csak ott találhatók meg.
    Afrika népessége rendelkezik a legszélesebb spektrummal az emberi géneket tekintve.
    Minden Afrikából történt népességkiáramlás az afrikai spektrum csak egy kis részét vitte magával, és ezek szaporodtak el új lakóhelyükön.
    Ezenkívül az Afrikán kívül talált leletek közül egy sincs idősebb, mint 1,7 millió év (Dmanisi, Grúzia), míg Afrikában az evolúciós vonal visszakövethető ennek többszöröséig.
    Az már más kérdés, hogy a különböző korszakokban kivándorolt emberfélék később hogyan keveredtek egymással, de eredetileg mindegyikük Afrikából származott.

  66. Bennem is sok gondolatot ébresztett ez a történet, de végül, ahogy kezdenek tisztulni bennem a gondolatok, arra jöttem rá, hogy két áldozat csoport története az a párizsi esemény: az egyik a megvezetett agyú mainstream media agymosott alanyai, akik fizetésért, önálló gondolkodást mellőzve mások céljait szolgálva (CIA, Mosad, Cionisták ??) kifiguráznak egy olyan kultúrális csoportot, vallási kört, akik habár mellettük élnek egyre nagyobb arányban, mégsem ismerték meg őket, tisztelni, elfogadni meg a legkevésbé sem szándékoznak. A másik oldal az a szélsőséges, magát az iszlám képviseletében eljárónak dedikáló csoport, akiket látszólag bedobtak a húsdarálóba, mert olyan idióta nincs a földön, aki otthagyja egy tömeges gyilkosság esetén az igazolványát a helyszínen. Ez utóbbi csoport azért tudott létrejönni a világban, mert maga a “demokrácia” néven emlegetett hulladék vár abban érdekelt, hogy az embereknek jelentős része úgy éljen a Föld nevű bolygón, hogy se munkája, se biztos egzisztenciája ne legyen. Azok akik Párizsban öltek, azoknak az élete már jóval korábban romokban hevert, talán születésüktől fogva rossz úton haladt, hiszen a közel-keleti felforgatás már több évtizede tönkretette az iszlám társadalmakat és kultúrájukat – sajnos. Akiket megöltek, azok meg nem gondolták át, hogy kivel szórakoznak, kérdésem: olyan országok, akiknek az alap infrastruktúrájuk romokban, honnan szerzik a fegyvert a gyilkoláshoz ? Onnan tudják venni, ahol ilyet értékesítenek, azaz nyugaton. Ha nyugat nem akarna konfliktust, limitálná a fegyver gyártást és kereskedelmet, ennek a dolognak ide nyúlnak a gyökerei, erről kellene beszélni…

  67. Katasztrófa zajlik a klímánkban, erre csárliznak egész nap.
    Nagy figyelem- elterelés készül, hogy a TV előtt ülve érjen minket a(z) (agy)halál.
    Az északi félteke idén nyáron a teljes őrületbe fog sodródni

  68. Nem szokásom hosszú posztokat írni mert úgy gondolom ez egy másik műfaj és a kevesebb néha több. Most azonban előre is elnézést kérve és kivételt téve megteszem, mert annyira összetett dologról van szó, hogy úgy éreztem külön-külön megemlített hozzászólásokban nem jönne át az amit gondolok a történtekről, annak előzményeiről és ami megfogalmazódott bennem.

    Rögtön az elején le szeretném szögezni, hogy nem! Én sem vagyok Charlie. Nem, nem gondolom azt, hogy amit a terroristák tettek az nem lenne elítélendő. Ugyanakkor nem gondolom azt sem, hogy az eset elkerülhetetlen lett volna és azt sem, hogy megrendezett, false flag jelenségről volna szó.

    Lehet, hogy közhely amikor kijelentem -és ezt többször is megteszem ahogy egyébként mások is-, hogy annak ellenére, nem vagyok egyik vallás követője-, se híve, maximálisan tiszteletben tartom mások hitét még akkor is, ha esetleg -és ha a helyzet úgy hozza meg is teszem- élek a jogommal, hogy vitába szálljak teológiai kérdésekben, nem csupán azért mert ezt tanultam évekig, hanem azért mert úgy érzem nincs abban semmi tiszteletlenség ha az ember kétségbe von, megkérdőjelez bizonyos téziseket, hangod ad az ellenvéleményének, főleg úgy hogy mindeközben betartja azokat az alapvető kultúrális normákat ami minden embert megillet, függetlenül nézeteitől, hitvallásától, származásától, szexuális orientációától és a többi.

    Félreértés ne essék, nem a szentet vagy a mintapolgárt szeretném itt játszani. Én is tudok zsidó, arab, nigger, cigány és buzivicceket, sőt néha elkerülhetetlen hogy az ember ne legyen olyan szituáicióban, környezetben ahol egy-egy ilyen elhangzik és még csak tagadnom is álszentség, képmutatás lenne ha azt mondanám nem tudok megmosolyogni egy-egy ilyet bizonyos helyzetben. Csakhogy, ettől még nem vagyok Charlie. Először is mert szerintem a vicc és a gúny között van egy nehezen megfogalmazható határ. Véleményem szerint eltérő a két műfaj célközönsége, nem azonos a struktúrája és a logikája és bizony, nagy eséllyel más is a kiváltott reakció. Másrészt pedig számít a hely, számít a frekvencia, számít az is ki mondja ki és kinek. És azt hiszem számít valahol az is, hogy adott helyzetben megértsük van e helye és létjogosultsága egy ilyennek vagy inkább jobb ha kikérjük magunknak – akár mások nevében is.

    Megnéztem jónéhány karikatúrát és őszintén megmondom, többségüket egyáltalán nem találtam viccesnek, szellemesnek. Annál inkább voltak ezek szándékosan provokatív, -szerintem néhol szánalmasan öncélú és obszcén- rajzok amik mögött néha erőltetve sem találtam semmilyen összekacsintós, vicces üzenetet. De még csak pikantériának se tudnám nevezni azokat a rajzokat amiknek a színvonala nagyjából egy nyilvános WC fostos oldalfalán szokás látni. De ez persze önmagában még nem is lenne baj.

    Jópár éve, a terror háza előtt valaki elszólta magát egy oda nem illő viccel úgy, hogy mindezt nem azzal a szándékkal tette, hogy a nyilvánosság előtt tegye. Hibázott, mert bekapcsolva maradt a mikrofon, és egy olyan bárgyú és -ki merem mondani bántó, de valójában ártalmatlan- megjegyzéséért évekre börtönbe került. Most hagyjuk azt, hogy a több évet papíron nem ezért kapta. És azt is hagyjuk, hogy számomra sem volt szimpatikus az az ember. Nem szeretnék vele azonosulni, de épp úgy nem tudok azonosulni Charliként sem, annak ellenére sem, hogy mélyen elítélem azt amit velük tettek, ergo magát a terroristák reakciót is. A korrábbiakat és a mostanit is, természetesen.

    Viszont van valami, amin jó lenne ha elgondolkoznánk sokan, és még mielőtt a terror szó hallattán azonnal a símaszkos muszlim akciókra asszociálnánk, még ha annyira hihetetlenül is hangzik megpróbálna bárki is belegondolni hogy nem olyan érthetelen és távoli jelenség ez, nem sátáni jelenség hanem nagyon is emberi reakció. Még akkor is, ha elutasítjuk mint eszközt, még akkor is ha valóban olyasmiről van szó, amihez nem jó dolog élni és nem is szabadna. De ne tegyünk úgy, mintha senki se esett volna már életében ugyanebbe a hibába. Szóval jó lenne egy kicsit elgondolkozni azon, hogy például egy egyénnél, pszichikailag mi válthat ki “terrort”? Mert a terror valójában nem csak a terroristák eszköze. És ezzel még csak véletlenül sem a terrorizmus mellett vagy mentsége mellett próbálok állást foglalni.

    Ki ne ismerné azt a jelenséget, amikor teszem azt magánéleti szituációban bizonyos emberek visszaélnek az őt megillető jogokkal. Amikor úgy érzik a bántalmazásnak kizárólag és csakis a fizikai erőszak számít, a verbális hadjárat, a pszichés bántalmazás, folyamatos hergelés az alapvető tisztelet megvonása, megszégyenítés vagy akár passzív aggresszió gyakorlatilag ártatlan és legitim eszközök. Mi több, ki is kéri magának az illető, hogy ő aztán nem úgy értette, neki ilyen szándéka nincs. De akinek valaha is volt már része ilyenben, és veszítette el végül a fejét, az szerintem tudja milyen érzés. És minél tovább tűr valaki, annál nagyobb az esély arra, hogy a robbanás katartikus lehet. Ilyenkor szokott elcsattanni a pofon, ilyenkor fakad ki az ember ordítozásba, sőt bizonyos esetben arra is van példa hogy öngyilkosságot követ el valaki. Nyilván ez nem mentség a tettére, az önkontrol elvesztése, egy esetleges mentális zavarban kialakult bosszúhadjárat semmi szín alatt nem ad felmentést az elkövetett tettre. Akár ordibálásról, elcsttanó pofonról, egy tárgyban tett kárról (erőt demonstráló) beszélünk. És ezeknek ennek a visszavágásoknak a mértéke sok mindentől függ. Függ az egyén vérmérsékletől, intelligenciájától, családi háterrétől, de függhet attól is, hogy milyen mértékben és módon van sarokba szorítva, ignorálva, szándékosan frusztrálva, vagy áll érzelmi zsarolás alatt.

    Véleményem szerint, a Charlie Hebdo szerkesztősége ezzel tisztában volt. Hiába tudták, hogy a mérsékelt muszlimok részéről nem kell számítaniuk semmiféle ellenlépésre. A tüntetésekre és tiltakozásokra magas ívben tettek. Tovább folytatták a hergelést, és ehhez megfelelő elvi támogatást is kaptak a háttérből, nem is akár honnan, és mindezt -véleményem szerint- a szólásszabadság jelszava alatt, ami szerintem erősen vitatható. Hiszen a szólásszabadság a vélemény szabad kinyilatkoztatásáról szól akár nyilvános előtt is. De a gyalázkodás a trágárság és más vallási jelképeinek olyan kontextusba helyezése ami szerintem minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy igenis tudatos és szándékosan sértő, simán belefér a közösség elleni izgatás fogalmába még akkor is, ha ezt ők viccesnek gondolták. Márpedig ennek a közösségnek tudvalevő, hogy van egy szélsőséges szárnya ami nem jó, de ettől ez még tény. És az sem titok, hogy ez a szélsőséges csoport (egyábkánt a szélsőséges csoportok általában) pont azokat a pszichésen illabilis egyéneket gyűjti és szívja magába akikben potienciálisan ott van a lehetőség arra, hogy egy ilyen cselekményre rá lehessen venni. Sőt azt gondolom, hogy nagyon nem is kell őket rávenni, mert eleve ezért csatlakoznak.

    Végezetül tényleg csak annyit, hogy véletlenül se gondolja azt bárki, hogy a terroristák tettére próbálok felhozni bármilyen mentséget. A leírtaknak részemről csakis annyi mondanivalója van, és ezt akkor is leírom, ha ezzel “szentségtörést” követek el: A történtekből leszűrhető , ha nem csak a terror három napját ragadjuk ki, Hogy ennek a tragédiának nem csupán ártatlan áldozatai lettek. Habár voltak olyanok is. És Isten ments, hogy valaki azt gondolja ezzel azt gondolom, hogy megérdemelték volna, és hogy a terroristáknak akár csak ahhoz is joguk lett volna, hogy esetleg gyilkosság helyett jól felképeljék őket. (Bár őszintén szólva azt mondom, bár így történt volna)

  69. 82: Szerintem meg Rómában élj úgy, mint a rómaiak.
    Miért a francia többségnek kell megváltoznia a bevándorolt – teljesen más kultúrájú, vallású – kisebbség kedvéért?

  70. 83:

    Ha a globalizmus és a New Word Order azt jelenti, hogy akinek mások előtt eszköze és ereje, tudása lehetővé teszi, az a világ bármely szegletének kincseit, erőforrásait jogosult elvenni, akkor minimum annyi elvárható visszafele, hogy az alapvető kultúrális értékeket tiszteletben kell tartani az erősebbek oldalán. Egyébként miért mennet a muszlimok “nyugatra”? Elmondom: mert Emberek, és mint minden Ember szeretne békés, szép életet élni, és mivel a saját országukat a nyugat felforgatta, nem marad más, mint átmenni a nyugat országaiba, akik azért nem ugatnak érte, mert jól jön az olcsó munkaerő, még akkor is, ha ezzel saját társadalmunk aktív, élni és keresni vágyó tagjait hozzák nehéz helyzetbe. Mutassatok 1 db Szaudi vendégmunkást, csak 1-et és visszavonok mindent, amit írtam 🙂 Itt a nyugat a terrorosta, csak a PC közbeszédben ez nem kimondható sajnos…

  71. 81. Nekem is rossz előérzetem van a nyárral kapcsolatban. Vannak esetleg valami konkrét információid? Azt már tudjuk, hogy 2014 volt a legmelegebb év a mérések kezdete óta. Már ez nem ígér túl sok jót. Ha ilyen rosszak a kilátások, lehet jobb ha mi is elkezdünk jézus csárlizni. 😀

  72. Még egy rövid gondolat: dolgoztam Magyarországon termelő német cégnél és jó pár esetben ki kellett utazni a központba különféle feladatok kapcsán. Az ilyen utak esetében szállásunkat és a napi reggelinket a cég fizette, de ebéd és vacsora napidíjból ment. Ennek okán étkeztünk Német személyzettel üzemelő hotelben és étkeztünk elsősorban Török üzemeltetésű Döner éttermekben. A Magyar ízléshez szerintem egy Döner sokkal inkább illeszkedik, mint a McDonalds, meg mivel sok napidíjunk nem volt, ezért maradt ez a változat. A Német személyzet az elvárható kedvességet természetesen mutatta, de a Törökök teljesen mások voltak, 2-3 havonta találkoztunk, de már előre kérdezték, hogy akkor ugye a megszokottat kérjük ? A közegük sokkal emberközpontúbb. A Franciákról meg ne is beszéljünk, azok a saját nyelvükön kívül még angolul sem akarják megérteni, ha az ember kér tőlük pár dolgot, csak mutogatással – ez utóbbit síeléseink alkalmával volt szerencsém megtapasztalni. A nyugatnak most már nagyon is sok mindent kellene ismét megtanulnia, amit a nagy kapitalista rohamvágtájában kiírtott magából.

    81: a klímában azért zajlik katasztrófa, mert nem gyűzünk egyre tőbbet növekedni évről évre, ez a kapitalizmus valódi arca, az emberi méltóság, jó közérzet számára mindössze ennyit jelent: extra költség az extra profit rovására.

  73. 83. Observer

    “Miért a francia többségnek kell megváltoznia a bevándorolt – teljesen más kultúrájú, vallású – kisebbség kedvéért?”

    De hát nem PONTOSAN azt csinálják?
    A franciák évszázadok óta járnak külföldre, lopni, rabolni, gyilkolni…
    Most a muzulmánok csinálják ugyanazt, amit a mestereiktől tanultak…
    Talán a hatékonyságot, az eleganciát, a PR-t, meg hoppokritizmust kell még kicsit csiszolniuk…

  74. 82 -Csókacsalád:
    Jól kiírtad magadból azt, amihez elég lett volna 3 mondat. Viszont valamire nem tértél ki. A francia szörnyen magának való nép, teljesen alkalmatlan a multikultúrára. El tudod képzelni mennyire lehet bosszantó, hogy a muszlimok a legkisebb mértékben se alkalmazkodnak a helyi szokásokhoz. Például a nők a fejük búbjáig be vannak burkolózva, amit megkövetelnek az ott született leányaiktól is, az iskolapadban is és egy csomó más dolog. Egy erősen katolikus ország miért örülne egy muszlim inváziónak, akik teli vannak számukra elfogadhatatlan szokásokkal? Ezen már nem tudnak változtatni, tehetetlen mérgükben gúnyolódnak velük. Nem szerencsés, de érthető.

  75. 87 – Attila

    Meg fogod te valaha tanulni, hogy mikor kell befogni a szád? Pláne, amikor hülyeség jut az eszedbe.

  76. 88 Tibor’bá,

    szerintem más kultúrák szokásainak akceptálhatóságát az adott szokás vizsgálata alapján kell megítélni, pl. ha én kézen állva megyek bevásárolni, annak a szokásnak hatása csak rám nézve van, tehet mindenki nyugodtan akceptálhatja. Én sem vethetem meg azt, aki az RTL Klub híradóján csiszolja az elméjét, habár a véleményem megvan róla. A Németeknél a Török vendégmunkásnak funkciója van: bizonyos tevékenységre (sori termelő munka) nem találni Német alanyt, de a mérnöki diploma megszerzéséért sem tolonganak, így jók vagyunk erre mi Magyarok. Ha a török vagy a Muszlim el akar menni nyugatra, és ott képes egzisztenciát teremteni, annak az az oka, hogy ott fogadják, mert bizonyos társadalmi funkciókra kiváló az ár-érték aránya, ez ennyire egyszerűen zajlik, mi meg itt moralizálunk a szokásaik akceptálhatóságán, miután mi (nyugat) igényeljük őket. Nem korrekt ez a minimum kettős mércével működő multikulturalizmus. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy a Cigányság a Recycling korai megfelelője volt: a falukat járva az egyik szemetét kiválogatva, javítva (pl. kilyukadt fém edények szegecselése) máshol értékesítették azt, nyilván a társadalom ranglétráján egyre lejjebb haladva. Amióta a MÉH meg a szelektív viszi az értékes hulladékot, azóta a Cigány nem találja a helyét. A Szocializmusban beérték kisebb vagon rakodási tempóval, így a Cigányok egy része itt le tudta kötni az energiájit, munka után fáradtan evett, pihent, nem randalírozott. A GDP elvárt számai ma nem engedik meg, hogy a társadalmak perem csoportjai le legyenek fárasztva, amkor meg önállóan gondolkodni és cselekedni kezdenek, akkor meg jönnek ezek a lövöldözős esetek:-) (persze a fegyvert adják nekik, teljesen nem önállóak a gondolataik)

  77. 88, Tibor bá’
    És azt nem gondolod, hogy a vallási jelképek viseletének tiltása mellől kurvára hiányzik egy, a vallási jelképek védelméről szóló törvény? Biztos hogy ugyanaz a kategória egy a valláson gúnyolódó viccet (egyébként nem nem csak iszlám) egy bográcsozás közben elejteni, mint ugyanezt több tízezer példányban obszcén karikatúra formájában kinyomtatni, újra és újra megjelentetni, még akkor is ha ez nem közpénzen történik?

    Én például nem harapom le senkinek se a fejét ha elejt egy zsidó vagy cigány viccet. De azt nagyon utálom, ha valaki állandóan ezzel próbál jopofa lenni, és őszinte leszek, egy idő után megkérném hogy elég.

  78. 89. Tiborbá

    Nem értem mi a gond…
    A franciák most küldték a repülőgép hordozóikat az Öböl térségbe…
    Líbiát is bombázták már az ENSZ határozat előtt…
    Az algírok is tudnának mesélni a gyarmati sorról…
    Most mi a gond … hogy a fagyi visszanyal ?
    Én sem értek egyet a muzulmán invázióval, de a franciák kicsit most visszakapnak abból a gyógyszerből, amivel másokat gyógyítottak.

    Ami meg burkát illeti.
    Ezt nem a muzulmánoknak, hanem az USA-nak köszönhetjük.
    Ha saját önző céljai miatt nem támogatta volna a legprimitívebb, a muzulmánok 90% által is elitélt ágazatokat, akkor ezt már csak történelemkönyvekből ismernénk.
    Ne felejtsükk el, hogy Bin Ladent és a Muslim Brotherhoodot kirugdosták és illegálissá tették MINDEN muzulmán államban, és Afganisztánban is csak azért tűrték meg, mert hoztak egy csomó pénzt.

    Az USA pont azokat az országokat számilta fel, ahol többé-kevésbé szekuláris vezetés volt, egyenlő női jogokkal, és a nyugatihoz konvergáló életstílussal.
    Persze… a nyugati életstílus drága, és az USA nem tűrhette, hogy a kormányok a középosztály luxusára költse az olajbevételeket…
    Ezért (is) kellett visszabombázni a kőkorba Afganisztánt, Irakot, Líbiát, Szíriát, ezért volt szükség az “arab tavaszra”, mert azóta mindenütt alacsonyabb az életszínvonal… tehát több pénzt lehet kiszivattyúzni.
    A funadmentalista rendszereket lehet bombázni (közpénzen) miközben magánvállalatok magasabb profittal szippantják az olajat…

    És most ehhez próbálja az USA csatasorba állítani az EU-t, golyófogónak…

    A multikulti meg a tolerancia álarca mögül szítja az iszlámellenességet, hogy lelkesebben küldjék a nemzetek a fiaikat a vágóhídra….

  79. Én úgy látom, hogy a “kitenyésztett” terrorizmus az alsóbb osztályokat “egyszerű” választás elé állítja:

    Vagy elfogadják saját elitjük “puha” terrorját, és kvázi rabszolgaként abbahagyják a sivalkodást a romló munkakörülmények, csökkenő fizetések, szűkülő szociális lehetőségek miatt, vagy élhetnek a sharia törvényei alapján.

    Az euroszkeptikusok szépen “újrafelfedezik” az európai értékeket, és engedelmes nyájként rájönnek, hogy vezetőik csak így képesek őket megvédeni a muzulmán áradattól…

  80. Nem szoktam linkelni, de ez is egy érdekes nézőpont :

    http://transform.hu/index.php/hirek/kulfold/664-kinek-hasznal-charlie-kivegzese

    Részlet:
    Az Obama kormányzat máris belelendült, hogy „védelmet” ajánljon fel – összeesküvő módon – annak a Nyugat-Európának, amelyik épp most, csak most kezd elbátortalanodni az előregyártott orosz „veszély” láttán. És ahogy az történni szokott, amikor a Káosz Birodalmának leginkább szüksége van rá, a föld szörnye megmutatja ronda fejét.

  81. 89:

    Amit írsz a kőkorba visszabombázásról, ez a dolgok gyökere, ugyanis elfogyott a könnyen hozzáférhető kőolaj, és hogyan lehet 1-5 % többletet vinni a világpiacra ? Hát úgy, hogy a kitermelő országok belső fogyasztását lecsönkentik, pontosan ez volt az arab tavasz lényege, de ezt már elemző stratégák 2001.09.11-e megtervezésénél jól tudták (mind az olaj kimerülését, mind pedig az ellene alkalmazandó stratégiát). Mi az USA kivételével minden, megkaptuk amagunk “gazdasági válság” álságát, na ez pont ugyanazt a célt szolgálja, de ezt így senki le nem írja, mert állítólag az Emberiség nem lenne képes ezt hisztéria nélkül, pusztán önmérsékletből megoldani. Ez ugye baromság, de a megoldás magával vonná a jelenlegi (bukó) világrend hirtelen megdőlését, mert ugye ha csak a jelenleg elérhető technológiákat nézzük, csak azzal lehetne 50 %-kal csökkenteni energiaigényünket, de ennél kisebb hatékonyság növelést is megtorpedózott a cionista érdekkör (Exxon Mobil szabadalom felvásárlás), amikor a víz hozzáfecskendezéssel a benzines autók hatásfokát mindössze 10 %-kal sikeresen növelték. Itt a lényeg, a többi figyelemelterelés…

  82. 95. Szabolcs.

    Erről van szó… de nem csak az arab országokban… a “fejlett” országok némelyikében is muszáj visszafogni a fogyasztást, hogy az erősebbeknek elég jusson…
    Ezért látványos a középosztály térvesztése…

    Látjuk, hogy ha kicsit megpiszkáljuk a dolgot, a Charly Hebdo elleni terrortámadás körül, mindig ugyanoda a globális politkához jutunk… A kiválasztott elit mindenáron való túlélésének a politikájához.

  83. 84 Szabolcs: “mint minden Ember szeretne békés, szép életet élni, és mivel a saját országukat a nyugat felforgatta, nem marad más, mint átmenni a nyugat országaiba”

    OK, menjenek, de miért mennek olyan helyre, amely ország évezredes léte során kialakult értékrendjét, kultúráját nem képesek elfogadni? Miért nem mennek Katarba, Szaudi-arábiába, Egyesült Arab Emirátusba stb. van pár “menő” arab ország, ahol egyezik a kultúra, vallás stb. /Ja, hogy azok nem fogadják be arab testvéreiket? /
    Ehelyett mennek Európába, és akkor a keresztény “ős” európaiak alkalmazkodjanak hozzájuk?

  84. 97. Observer

    “Ehelyett mennek Európába, és akkor a keresztény “ős” európaiak alkalmazkodjanak hozzájuk?”

    Amikor a kerestény “ős” európaiak végigtarolták a világot, akkor mennyiben alkalmazkodtak ? A helyzet az, hogy bemutattak egy viselkedésmintát, amit “részben” átvett a bevándorló népség és nem érzi úgy hogy erkölcsi kötelessége lenne nagyobb tiszteletet tanúsítani az “ősi” európai értékek iránt, mint amennyit ők kaptak annakidején.

    Mondom, nem védem őket, mert nem akarok sharia alatt élni én sem, de Európa borzasztó rosszul kezeli a dolgot és még rosszabb erkölcsi alapokról indul.

  85. 98: Attila (PV)
    Természetesen a gyarmatosításról is meg van a véleményem, meg a nyugat /USA/ demokrácia exportjáról is. Egyikről sem pozitív…
    Viszont kérdezem én, mennyiben tekinthetjük felelősnek a ma európai ‘kisemberét’ az évszázadokkal ezelőtti gyarmatosításért, vagy azért, hogy az USA parancsára országuk vezetői mindenféle keleti kalandba bocsátkoznak? Főleg, ha elfogadjuk, hogy a demokrácia egy színjáték, mert minden a háttérben, a függöny mögött dől el.
    Miközben a ‘kisember’ szenvedi el, hogy rárobbantják a vasúti kocsit, vagy a metrószerelvényt.

  86. 97: Observer

    Szaud Arábiába például azért nem mennek, mert ott minden munkát USA cégek végeznek saját munkaerővel, ez ugyanis annak a hosszú távú szerződésnek a része, amiben a Szaudiak bevállalták, hogy a teljes olajbevételükért USA multi cégektől rendelnek főként infrastruktúra fejlesztéseket. Ha jól tudom, akkor pl Lady Gaga is felléphetett abban az álszent országban, ahol a vallás erkölcs heylébe a pénz imádata lépett. Az ilyen hű kutya még a csonkítást is alkalmazhatja, akkor sem sérti a “demokrácia” hű védőinek a jóérzését..Talán ezért a két alapvető dologért nem mennek az arabok ezekba az USA barát Arab országokba. Én is megkérdeztem már sokszor, hogy a Zsidóság miért nem megy az USA-ba ? Ott a kutyát nem zavarják, a kormányzatot és a pénzrendszer (FED) meg teljesen uralják, akkor miért kell folyamatosat a Palesztínokat Hitlert megszégyenítő módszerrel és kitartással öldökölni ? Azért nem mennek az USA-ba, mert az olajkincs környékén kell egy helyi végvár.

  87. 90:
    Tulajdonképpen mit akartál velem közölni?

    91:
    Tök mindegy, én mit gondolok. Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy adott országban felnőtt átlagos állampolgár élete delén, vagy azt követően érzékenyen reagál arra, hogy körülötte “valami” kurvára megváltozott, amiből ő személy szerint nem profitál.

    92 & 98:
    Te, aki szociálisan annyira érzékeny vagy, ilyet írsz: “A franciák évszázadok óta járnak külföldre” – Nem a franciák 10 milliói, hanem egy igen kicsiny réteg.
    “Amikor a kerestény “ős” európaiak végigtarolták a világot” – OK, de mi közöm van nekem ehhez, és mi köze van a sok 10 millió franciának ehhez?

  88. 103.
    Szerintem meg, nem tök mindegy, hogy mit gondolsz. És ezt jó értelemben mondom. Ugyanis ha a véleményednek hangot adsz, és annak van értékelhető mondanivalója, az másokat is gondolkodtatásra késztet (megjegyzem talán… mert ez nem garancia) És szerintem annak is van jelentősége, hogy ha nem is ugyanazon okból vagy megfontolásból, és látszólag nem is a többség de azért valahogy ki meri mondani, hogy zsönöszüpá-sárli. Már csak azért sem mert szerintem nem csak csárlik és nem csak terroristák vannak a világon. És én például egyikkel se tudok azonosulni. És ahogy a fundamentalista terroristákról se gondolom, hogy mártírok, úgy a szélsőséges provokátorokról se gondolom, hogy a szólásszabadság, vagy az európai értékrend (gondolva itt magamra is) hősi halottai lennének. Sajnálom, lehet hogy ezzel kurva rossz képet festek magamról, de egyszerűen tényleg nem megy.

  89. 104: “a szélsőséges provokátorokról” Ezt a tevékenységet nem egy arab országban, hanem egy hagyományosan keresztény európai országban végezte ez az újság. A célközönsége nem a vallásos muzulmán, hanem a liberális francia …

    A helyzet ugyan az, mint a viccben, ahol a néni feljelenti a szomszédokat a szabados szexuális életükért, ami őt zavarja. Kijön a rendőr, kinéz az ablakon, nem lát semmit. Erre a néni: de tetszik tudni a padláson, ha a padlásablakhoz odatolom a kis asztalt, ráteszem a hokedlit, arra a kisszéket, felmászok rá és kinézek a padlásablakon, akkor jól látom, hogy mit művelnek.

    Basszus, ha zavarja őket a karikatúra, ne vegyék meg a lapot… Párizsban… /Bagdadban gondolom nem kapni az utcai újságárusnál…/

  90. Observer: “végezte ez az újság”. Nem pedig egy baráti társaság küldözgetett egymásnak meg a haveri körüknek privátban olyan izé… “röhögtetős” rajzokat tudod, amit még mi is rajzoltunk annak idején az isiben, a pad alatt átadva egymásnak, aztán vagy osztályfőnöki lett belőle vagy igazgatói, attól függően hogy mekkora faszt sikerült kanyarítani a tanár szájába.

    Rettentően tud bosszantani amikor valaki olyan hasonlatokat próbál párhuzamba állítani aminek semmi köze egymáshoz. Mert ennek a viccnek semmilyen köze sincs a történtekhez. Mire hozzáigazítanád a hasonlatodat a az aktuális esethez bagatelizálva addigra már el is elveszítené azt a csöppnyi szellemességét amit most érzel benne.

    Hatvanezer példányban megjelenő lapról van szó, amiről nem lehet nem tudomást venni. Függetlenül attól, hogy nem közpénzen jelent meg a lap, igenis publicisztikáról van szó. Nem is egy belső terjesztésű lapról beszélünk, hanem egy nyilvános, hetente megjelenő lapról. A rajzokról számos digitális kópia készült az interneten, főleg azokról a karikatúrákról amik nyilván a legdurvábbak voltak, és ezek módszeresen és szándékosan tartalmaztak olyan tonalitást, használtak olyan képeket amiről igenis tisztában voltak a szerkeztőik hogy ki fogja verni a biztosítékot, terjedni fog a neten növelve vagy fenntartva ezzel az eladott lapok számát.

    Szó sincs itt intim dugásról amihez a padlásablakhoz kellene másznia valakinek. Nyilvánosság előtti szándékos basztatásról beszélünk. Kb olyan mintha szidnám az anyádat, de amikor meghallod másoktól vagy véletlenül és odaszólsz nekem hogy “mi van?” akkor azt modnám, nem hozzád beszélek és egyébként is ez vicc, jót röhögünk rajta, bocs. Amúgy meg amúgy is, anyádat szidhatom nem? mert hogy szólásszabadság… Én is tudok pocsék példát felhozni.

  91. 106: “olyan mintha szidnám az anyádat”

    Hidd el, nem zavar, ha Párizsban, Afganisztánban, vagy Irakban szidják… De azt se fogom megölni, aki a fülem hallatára szidja…
    Ha nem tetszik a pornóújság, mert bigott katolikus vagy, hát nem veszed meg. Nem nyírod ki a szerkesztőséget, hanem veszel egy Új Embert, és mindenki ‘hepi’.
    /Az internetet meg ne keverjük ide. Ha valaki Mohamed karikatúrára guglizik, az biztos megleli. De miért tenné, ha nem akar ilyet látni?/
    Ha nem fogod fel, hogy ennek a lapnak a vásárlói, célközönsége a liberális, nem vallásos, de egyébként a világgal szemben kritikus francia, és nem a vakhitű muzulmán a világ másik felén /vagy akár Párizsban/, akkor csak annyit tudok mondani, hogy nagyon máshogy látjuk a dolgot, és ne erőltessük tovább a témát egymással.

    „Du sublime au ridicule il n’y a qu’un pas.” A fenségestől a nevetségesig csak egy lépés van. I. Napóleonnak tulajdonított mondás
    http://www.hir24.hu/velemeny/2015/01/10/csakazertis-vive-la-solidarite-vive-la-liberte-vive-la-republique/

  92. Egyetértek. Ne erőltessük a vitát, ugyanis vagy nem olvastad el, amit leírtam, vagy nem értetted meg. Ha meg nem tetszik amit leírtam miért vitatod? Miért reagálsz? Nem neked írtam. Ne olvasd el… Komolyan nem érzed, hogy ez így nem áll össze?

  93. Observer kontra Csókacsalád:

    Sajnos nem burkolózhatok hallgatásba. Observerrel értek egyet. — Ha valami nem tetszik, vagy nem értek vele egyet, távolmaradásommal jelzem a tényt. — A magán életben, pontosan tudom, hogy ez meg az, a hátam mögött miket terjeszt rólam, de amíg nem mondja a szemembe “barátok” maradunk. — Különben mi itt Magyarországon (vagy majdnem itt) nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a franciák helyett gondolkodjunk. A heti 60.000 példány (most pedig egy millió) mindent elárul.

    108:
    A nem reagálás egyetértést, vagy közönyt jelent. De, a reagálást nem kell erőltetni egy bizonyos szint után.

  94. 108: csókacsalád:

    Bevallom, tényleg nem értelek.
    Szerintem azt lehet provokálni, aki hagyja magát. De ezt tegyük félre.

    Provokálták a muszlimokat? Tegyük fel, hogy igen. Ezért meg kell őket ölni? Szerintem NEM!
    És pl. a Hamász és a Hezbollah szerint sem… http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/10/elitelte-a-parizsi-meszarlast-a-hamasz/

    “Miért reagálsz?” Ja, bocs. 😀 Minek írsz ide, ha nem tetszik, hogy mások reagálnak rá. Tibor bá’-nak írhatsz e-mailt is, azt csak ő látja. 😉
    Különben tényleg nem akartalak ‘felhúzni’, nem egyformán látjuk a szitut, csak ennyi történt.

  95. És szerintem sem. Ezt azt hiszem elég érthetően leírtam. Amivel Tibor bá’ nem ért velem egyet és szerintem ebben nem ért velem egyet Observer sem , csak nem erre hegyezte ki a vitát, az az, hogy véleményem szerint egy publikált lapban folyamatosan megjelenő, akármilyen vallási, etnikai, csoportot szándékosan gyalázó tartalomnak semmi köze nincs a szólásszabadsághoz. Ahogy a terrorista bosszúknak sem az iszlámhoz – egyébként.

    Az én véleményem az, hogy az öncenzúra nem egyenlő a cenzúrával. Én nem fogok senkire se megharagudni, ha ennek az ellenkezőjét állítja, csak az esik kurvára szarul, ha úgy állítja be a vitát, mintha én a terroristák mellett tenném le a garast. Egyábként ha valaki úgy gondolja, hogy mi európaiak nem, csak a muzulmánok képesek terrorra akkor íme néhány reakció a történtek után:

    -Three training grenades thrown at a mosque in Le Pen; a bullet hole was also found in one of the mosque windows
    -A bomb blast at a restaurant adjacent to and associated with a mosque in Villefranche-sur-Saone
    -Gunshots fired at a mosque in Port-la-Nouvelle
    -A boar’s head and entrails were left outside an Islamic prayer center in Corsica with a note: “Next time it will be one of your heads.”

    Szerintetek ez mi, ha nem terror?

  96. 111: “véleményem szerint egy publikált lapban folyamatosan megjelenő, akármilyen vallási, etnikai, csoportot szándékosan gyalázó tartalomnak semmi köze nincs a szólásszabadsághoz”
    Ezzel alapvetően egyet lehet érteni, bár ez a lap – hogy “gyalázott”-e, azt nem tudom, de kifigurázott politikustól elkezdve mindenkit és mindenfélét, de nem feltétlenül csak a vallásra volt kihegyezve –> veszem az infót másoktól, mert bevallom, eddig erről a lapról azt sem tudtam, hogy létezik. És te? 😉

    “ez mi, ha nem terror” Egyelőre “csak” fenyegetés, de ennek sincs helye.

  97. 107: “ennek a lapnak a vásárlói, célközönsége a liberális, nem vallásos, de egyébként a világgal szemben kritikus francia”

    Vitatom. Szerintem meg éppen hogy:

    “Párizsban 8 vallási fanatikus újságírót végeztek ki”

    http://kitalaltujkor.blogspot.com/2015/01/parizsban-8-vallasi-fanatikus-ujsagirot.html

    “A merényletre adott reakcióként a “Mi is Charlie-k vagyunk” és a “Mi nem vagyunk Charlie-k” “táborok” tagjai között egyaránt tömeges az iszlámellenes indulat, illetve zászlóbontás. Vannak, akik “Martell Károly vagyok” feliratú zászlók alatt hirdetnek új keresztes hadjáratot, érthetően nem a liberális szörnyülködők közül. Az előző bejegyzésben is utaltam már a merénylet feltűnő hasonlóságára más esetekhez, ami alapján szinte biztosan hamis zászlós provokációnak tekinthetjük, melynek célja épp az ilyen indulatok eszkalálása is lehetett, ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy VALLÁSHÁBORÚVAL van dolgunk, sőt. Csak éppen a front egészen máshol húzódik, mint ahová a globális tudatipar hazudja…”

  98. Observer

    “Viszont kérdezem én, mennyiben tekinthetjük felelősnek a ma európai ‘kisemberét’ az évszázadokkal ezelőtti gyarmatosításért…”

    Algéria még sokak életében gyarmat volt.

    De felteszem a kérdést, hogy ha az apám kirabolja a te apádat, és él belőle, mint Marci Hevesen, apád meg tönkremegy, aztán ha jössz hozzám kodulni mert a loptt vagyonból nekem is jutott, én meg megalázlak, hogy ha akarsz tőlem valamit, akkor udvariasan kérj, különben elzavarlak a fenébe… Te belátod, hogy nekem semmi közöm a lopáshoz, és udvariasan elsomfordálsz ?

  99. 114: Attila (PV), akkor most én kérdezek:
    Te felelősnek érzed-e magad személy szerint a zsidók II. vh. idején történt deportálásáért?

    Lehet ezzel pingpongozni, de a jog szerint azt kell büntetni, aki a bűncselekményt elkövette. Nem az apját, unokáját, szomszédját stb. Abból már kinőttünk, hogy ‘hetediziglen’ ki kell irtani mindenkit a bűnös környezetében.
    Te most komolyan gondolod, hogy azért mert a nyugati országok évszázadokon keresztül lerabolták a világ nagyobb felét /és igazából teszik még most is/, erre az a megoldás(???), hogy bombákat robbogatunk? Mit mondasz akkor, ha a BP-i metróig is elérnek majd, mert mi is ‘nyugatiak’ vagyunk? Ha belegondolsz, mi magyarok is kizsákmányoltak vagyunk /Mercedes gyár – fizetés itt és ott stb./ akkor mi is robbantsunk bombát Berlinben?

    113 Arma: “Vitatom.” Nyugodtan… 🙂

  100. 114:
    Ezek a “lerablások” a te tipikus szótárad remek termékei, de hihetetlen torz elnagyolása a dolgoknak. Ma a informatikai világot az indiai szoftver fejlesztők uralják. Gondolod, ha nem lett volna India valamikor angol gyarmat, akkor itt tartanának? Ma is ökrökkel túrnák a földet. De ez csak egyetlen aspektus, ami arra jó, hogy elgondolkozz rajta. Ma a független afrikai országok vezetői a saját népüket jobban zsigerelik ki, mint anno a gyarmatosítók. Ezen is elgondolkozhatsz.

  101. 116: Sőt, ha jól emlékszem, akkor Attila valahol nyugaton él, vagyis szemrebbenés nélkül – mint ‘kisember’ – kihasználja azokat a nyugati előnyöket /magasabb jövedelem, jobb infrastruktúra stb./ amiknek az alapját bizony nagyrészt a gyarmatosítás biztosította… Vizet prédikálok és bort iszok esete.
    /Bár erre már rá lehet fogni, hogy ez ‘személyeskedés’ 🙂 /
    (Ha rosszul emlékeztem, és Attila is itthon él, akkor viszont ezer bocs… 😉 )

  102. 113.

    Nagyon érdekes a linken található elemzés.

    Számomra néhány dolog nem világos:
    – kik a “játékosok”, akik globálisan rángatják a világot
    – mi a végső cél (Endlösung)
    – miért ennyire lassan és bonyolultan akarják elérni

  103. 119: – A játékosok egy vallási alapú eszmerendszer hívei, egy oligarchikus csapat, melynek tagjai kontrollálják a gazdaságot és a tudatipart, meg lényegeében a kormányokat. Egymást se kímélik, ha úgy adódik, mert alapvetően sátánisták.
    – A Végcél vallási alapú eszméiknek megfelelően a világ, de legalább az emberiség elpusztítása. Igen, magukazt beleértve, hisz számokra az anyagi világ a Gonosz teremtménye, egy börtön a mennyii lélek számára, amiből szabadulni csak a börtön pusztulásával lehet.
    – hogy miért ilyen fokozatosan teszik, azt nem látom át. Talán azt gondolják, hogy minél több szenvedést kell okozni (lásd “bűn általi üdvözülés” doktrínája), minél több bűnt kell elkövetni, hogy céljuk teljesüljön. A gyors halál nem járt annyi bűnnel és szenvedéssel. Vesd össze lefejezés kontra kínzócölöp.

  104. 121:
    Bizarr elmélet, de ettől még lehet valami alapja.
    Jó lenne tudni, hogy kik a csapattagok, ki volt az alapító atya, hogyan működik ez az egész. Kik ők, szabadkőművesek, zsidók, arisztokraták, bankárok, bűnözők?
    Sajnos eléggé megfoghatatlan ez így, de a poszt témájára visszatérve szerintem nem kellene leragadni a iszlám és kereszténység harcánál, vagy hasonló gumicsontnál.

  105. Nekem valahol Csókacsaláddal és Observer között az álláspontom.

    Én is tiszteletben tartom mások hitét (bár nem vagyok hívő), tehát ilyen mást a hitében esetleg sértő karikatúrát nem tettem volna közzé.

    Ettől függetlenül, a szólásszabadság szent, ha valakit annyira sért az adott lap álláspontja, akkor perelje be becsületsértésért , rágalmazásért, de NE ÖLJE MEG.
    Mert mostanában nem ez az elintézési mód.

    És igen, mint korábban is írtam, de 110-ben Observer is belinkelte, még a HAMASZ is elítélte a merényletet, a világ minden tájáról nagyon sok józan muszlimmal egyetemben.

    Egy valaki támogatta sajtóközleményben a merényletet, az ISIS.
    Ez azt hiszem magáért beszél.

    Azzal, ha ebből muszlim-keresztény, bevándorlásellenes erőszakhullám bontakozik ki, azzal egyértelműen a terrorcselekményt elkövetőit és annak hátsó céljait támogatjuk.
    Abból meg lehet pár, és az érdekek szála sok irányba vezethet, mint korábban is említettem.

    Ezt kéne megérteni mindenkinek.

  106. “Soha nem a toleranciámról voltam híres (…) kockáztatva a politikai inkorrektség bélyegét bevallom, hogy egyre jobban irritálnak a muzulmánok, és hogy minél többször találkozom a környékünkön elszaporodott lefátyolozott nőkkel, annál erősebb bennem a vágy, hogy erőszakosan seggbe rúgjam őket. Mindig is utáltam a feketébe öltözött katolikus szentfazekakat, úgyhogy nem tudom, miért kéne jobban elviselnem ezeket a szomorú formájú krumplikat, ezeket a csábítás ellen bevetett a madárijesztőket. (…) Nevetségességben a lubavicsi zsidók versenytársai. Azoknak a srácoknak meg, akik a menzán nem hajlandók megenni a disznóhúst, szívesen az arcukba nyomnám a kolbászos lencsével teli tányért.”

    Ez egy egykori szerkesztő Maurice Sinet nyilatkozata a lapban. Akit egyébként már a korábban említett antiszemitizmus miatt ki is rúgtak a laptól, kíváncsi voltam hogy ugyan mi lehetett az oka, hol lehetett az a határ, amit még a Charlie Hebdo-nál sem tűrtek el. A kirúgásának oka a következő mondatokban van:

    “Jean Sarkozyt, a papa büszke fiacskáját, aki már az UMP tanácsosa, szinte megtapsolták a robogós cserbenhagyási ügye végén. Az ügyész még a felmentését is kérte! Fontos tudni, hogy a panaszos egy arab! De ez még nem minden. Most jelentette be, hogy mielőtt elveszi feleségül a menyasszonyát, aki zsidó, és a Darty lánc alapítóinak örököse, áttér a zsidó hitre. Sokra fogja vinni az életben a kissrác!”

    A botrány az utolsó mondatai miatt tört ki, antiszemitizmussal vádolták, majd a főszerkesztő bocsánatkérésre való felszólítását visszautasította. emiatt rúgták ki.

    Dehát akkor mégis létezett a lapnál valamilyen policy? Létezett:

    “a Charlie-nál szabadon kifejthetők az enyémtől (főszerkesztő) etérő vélemények. Ezt a szabadságot egy charta korlátozza, ami kifejezetten megtilt bármiféle rasszista vagy antiszemita publikációt a lapban. Sinet átlépte ezt a határt.”

  107. Pzuj, Ugye nem azt akarod mondani, hogy én nem ítélem el a kivégzést? 🙂

  108. 124: Érdekes idézetek.
    Alátámasztják a zsidó érdekeltséget, amit korábban már említettem illetve említésre került (kuruc.info).

    125: Nem,
    bár a öncenzúra-cenzúra boncolgatásánál éreztem valami remegést az erőben… 🙂

    Félreértés ne essék, amikor azt írtam, hogy nem sérteném meg más hívők hitét, akkor nem azért nem tenném, mert félnék attól, hogy esetleg megölnek miatta, hanem azért mert feleslegesnek tartom, a hívő embert megbántani. Azt hiszem, ezzel Te is így vagy, ahogyan értelmeztem az írásodat.

    Ha hisz, mert neki úgy jobb, akkor higgyen.
    Milyen jogon támadjam ezt a hitét?

    A lényeg az, hogy világosan kell látni, hogy ez csak egy marginális, szélsőséges réteg terrorakciója volt, ezt nem lehet, szabad összemosni a józan, muszlim többséggel.
    Mert akkor, elérték a merénylet kitervelői a céljaikat.

    AZ ISIS jó példa arra, amikor az erőszakos kisebbség, a vele nem egyetértő józan muszlim többséget is terrorizálja, lásd példákat arra, amikor muszlimokat is ölnek felekezeti okokból.

    Egy olyan vallásháborút játszanak újra, amit Európában már korábban megtettek.
    Emlékeim szerint már ők is a múltban, de most ez valahogyan náluk ismét reneszánszát éli.

    Nem szeretném, ha ez (mármint a vallásháború) Európában is ismétlésre kerülne.

  109. 115 Observer

    “Te felelősnek érzed-e magad személy szerint a zsidók II. vh. idején történt deportálásáért?”

    Nem…
    Se nekem, se a családomnak, de még az országomnak se volt semilyen haszna belőle.
    És rásadásul nem demokratikusan, generációkon keresztül megválsztott kormányok sora volt érte felelős, hanem egy megszálló hatalom és a tőle félő kollaboránsok akciója néhány idióta támogatásával.

    Itt nem annyira “hetediziglen” dolgokról van szó, hanem mondjuk “orgazdaságról”…

    De ha én ellopk tőled egy autót, és a feleségemre íratom, és neki azt hazudom, hogy legális úton szereztem, tehát ő valóban bűntelen, akkor most neked nincs jogod visszakövetelni tőle, mert “nem az ő hibája”?

  110. 116. Tiborbá

    “Gondolod, ha nem lett volna India valamikor angol gyarmat, akkor itt tartanának?”

    Nem… hanem sokkal előbbre…
    Az, hogy Kína és India padlót fogott, az pontosan a brit gyarmatosítás eredménye.
    valószínűleg más irányú fejődést, de a mainál sokkal magasabb fokút érhettek volna el több évszázados paralízis, szellemi és fizikai gúzsbakötés helyett.
    Az hogy most India rabszolgaként az USA-nak írja a softwereket, azt és nem látom komoly előnynek…

  111. 127: Attila(PV): “Nem…”

    Ugyan így nem érzi magát felelősnek a holland, francia, angol stb. átlagember a múltbeli népirtásokért, gyarmatosításért.
    —————
    ” Egyetlen ember indította a hisztériát”

    “joggal gondolnánk, hogy a próféta ábrázolásának tilalma az iszlám vallás egyik alapvető tézise. Ez azonban annyira nem igaz, hogy a Korán még csak nem is érinti a témát”
    http://index.hu/kulfold/2015/01/08/mohamed_kepmasok/

  112. 131.
    Úgy tűnik, hogy az Index csak a tudatipar nótáját fújja. Nem akarom elbagatellizálni a dolgot, de az már nagyjából látható, hogy ebben az esetben a vallásháború csak fedősztori volt, a hullák a casus belli miatt kellettek. Ez a „Világ Iszlám Frontja a Keresztények és Zsidók elleni küzdelemért” cím hol található?

  113. 132: “Az al-Kaida nevet úgy tűnik, hogy 9/11 után inkább amerikai szakértők ragasztották a csoportra. Bin Laden még 1998-ban egy fatvában a „Világ Iszlám Frontja a Keresztények és Zsidók elleni küzdelemért” munkacímet adta maguknak.” 131-ben idézett cikkből

  114. 134.
    „Világ Iszlám Frontja a Keresztények és Zsidók elleni küzdelemért”

    Ez a cím sokatmondó, akárki találta is ki.

  115. 131: “Anat Berko izraeli kriminológus régóta kutatja az öngyilkos merénylők pszichéjét. A halálra is hajlandó terroristákat meglehetősen egyszerű rugók hajtják: a közösségi elismerés vágya, az elkövetés perceiben fennálló hatalom, hogy pár pillanatra az élet és halál urai. ”

    Nem jutott eszébe a cikkírónak, hogy a muzulmán fiatalok az igazságosztást saját kezébe vevő hős példaképét nem elsősorban a fundamentalista propagandából, hanem a hollywoodi és hasonló, pl. angol és francia filmekből kapják…

  116. 137: “filmekből kapják”
    Az egész világ ezeket a filmeket nézi, de csak egy szűk /magát muszlimnak valló/ csoport robbantgat…
    Ezek a filmek talán hatnak egy kiskamaszra, de normálisan fejlett agyú felnőttre /aki a jót meg tudja különböztetni a rossztól/, arra csak nem…
    Ahhoz, hogy öngyilkos merénylő legyél, egyrészt kell a hit, hogy haláloddal jobb helyre kerülsz, de ez még kevés, kell mellé egy ingerszegény környezetben végrehajtott komoly agymosás /illetve ezt befogadó “észjárás” /gy.k. kellően hülyének kell lenni//.
    Biztos vagyok benne, hogy ezeket az öngyilkos merénylőket pszichológiában jártas /vagy spontán ilyen érzékkel rendelkező/ emberek ‘képzik ki’. ‘Természetesen’ ehhez hozzájönnek azok, akiknek nem kell kiképzés, mert egyszerűen megfenyegetik őket pl. a családjuk kiirtásával és nincs választásuk.

  117. 138:
    A téma már elég jól fel van dolgozva. Az adott közösségekben a korábbi “mártírok” és családjai elképesztő tiszteletet kapnak, ami erősen kihat a potenciális öngyilkos merénylőre, de még, ennél is fontosabb a visszalépés szinte lehetetlen, mert olyan fokú megvetés jár érte. Tehát, aki hirtelen felhevülésében jelentkezik, annak nincs visszaút.

  118. 131: “Az elmúlt évek sem szűkölködtek merényletekben, csak nem sikerültek ennyire szervezettre. Azért csak rálőttek korábban a zsidó múzeumra Brüsszelben vagy a zsidó iskolára Dél-Franciaországban,”

    Ez utóbbit vessük össze ezzel:

    “A francia belügyi szervek és titkosszolgálatok felelőssége tehát óhatatlanul fel fog merülni a további politikai vitákban, ez elkerülhetetlen (péntek este már maga Manuel Valls is elismerte, hogy “vannak hibák a megfigyelési rendszerben”). Nem először és nem előzmények nélkül: a 2012 márciusi robogós gyilkos, vagy a toulouse-i merénylő néven elhíresült, 3 « felvonásban » 7 embert kivégzett Mohamed Merah esetében is kiderült, hogy a tettest korábban mind a rendőrség, mind a DGSE « jól ismerte », s utóbbi gyakorlatilag végig követte afganisztáni, pakisztáni stb. « kiruccanásain », kiképző körútjain.”

    http://franciapolitika.blog.hu/2015/01/08/211_charlie_hebdo_kerdesek_vitak_kovetkezmenyek

    Teljesen, mint a hazai cigánygyilkosságoknál.

  119. 140: Az utóbbi esetnél gondosan egy Mohamed nevű elkövetőt engednek közel a zsidó áldozatokhoz, hogy a leghatásosabban azonosjtsa mindenki az iszlámot a zsidók gyilkosával. Pedig legalább olyan fokban a francia és nyilván izraeli szolgálatok terméke az ő tette, mint az iszlámé.

  120. 140.
    Ráadásul a merénylettel a nyilvánosság számára párhuzamot lehet vonni az Európában zsidókat gyilkolászó és a szent sajtószabadságot támadó arabok, valamint Izrael “hazai” terroristái között. Ez már csak azért is érdekes, mert a francia parlament néhány hete szólította fel a kormányt a palesztin állam elismerésére, így a “arab terrorveszély” ezt a folyamatot is megtorpedózhatja, ami Izrael számára pont kapóra jön.

  121. 141. Kábé minden 5. muszlim férfit így hívnak.

  122. 142.

    “…így a “arab terrorveszély” ezt a folyamatot is megtorpedózhatja, ami Izrael számára pont kapóra jön.”

    Állítólag megtalálták (már 1967-ben !) a frigyládát. Ez a zsidóknál “geostratégiai” kegytárgy, hitük szerint nem szabad keresni, mert az akkor fog előkerülni, amikor ismét megépíthetik a Templomukat a Templomhegyen, és akkor “alászáll az Új Jeruzsálem” és eljön az ő messiásuk.

    Lényeg: úgy látszik már nem tudnak tovább várni, elérkezettnek látták az időt. Meddig tart egy frigyládát összebarkácsolni, hiszen már a Bibliában is pontosan megadták a méreteket… 😀

    forrás: http://www.atv.hu/kulfold/20150104-vilaghaborut-okozhat-az-osi-lelet

  123. 144 …Állítólag a Nácik meg építettek egy hatalmas űrhajót az Antarktiszon, amivel a Hold sötét oldalára költöztetek, Hitler állítólag nem is halt meg, (csak a hasonmása) őt állítólag hibernálták és a zsidók millióit állítólag nem is végezték ki (vigyázat, holocaust tagadás veszélye) hanem mint rabszolgákat odahurcolták, hogy ott építsék fel a nácik III. birodalmát. Aztán amikor eljön a kellő idő, Hitlert kiolvasztják és megindul a mindent elsöprő támadás a föld ellen. Amúgy az UFÓk is az ő kéműrhajói. Állítólag.

  124. Kérdezném a tájékozottabbakat.
    Akkor most ez volna a nyugat Majdan tere?

  125. Természetesen a magyar kormány megkezdte a neki kedvező következmények levonását:

    “A politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a terror réme napi valósággá vált Európában, ezért mind Magyarországnak, mind az európai országoknak át kell gondolniuk migrációs és terrorellenes politikájukat.

    Rogán szerint ebben is Amerikát utánozhatnánk, hiszen jó példát kínálhatnak az Egyesült Államok terrorellenes intézkedései, például az ügyben, hogy terrorfenyegetettség esetén a hatóságoknak miként legyen lehetőségük a hagyományos szabadságjogok, például az adatvédelem átlépésére.

    http://444.hu/2015/01/12/rogan-felboritja-a-kereszteny-orszagok-belso-rendjet-a-muzulman-kozossegek-jelenlete/

    Okos, nyaljuk úgy az USA-nak, hogy ez a kormánynak is jó legyen.
    A nagy testvér minden alkalmat megragad a terjeszkedésre.

    Közben az osztrákok arról értekeznek, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincs gazdasági okokból bevándorlás.
    Inkább tőlünk mennek el nyugatra, a jobb megélhetés reményében.
    Akik vannak táborokban, azok se ide jönnének, hanem Nyugat-Európába (érthető módon), csak Schengeni határ megfogja őket.

  126. 147:
    Arra gondolsz, hogy a CIA fizette őket, hogy kimenjenek tüntetni, mert maguktól nem mentek volna?

    Természetesen, hisz többek véleménye szerint manapság spontán, népi akarat kinyilvánítása nincs is (az emberek nem képesek rá), csak a szolgálatok (főleg az USA) szervezi meg ezeket a tüntetéseket.

    Mondjuk jó húzós lehetett a bérlistájuk 1-1.5 millió tüntetővel számolva.
    De majd a FED nyomtat dollárt és abból megoldják… 🙂

  127. 149. Pzuj: Nem erre gondoltam, hanem arra az eseményre, ahol emberek sérültek, azaz haltak meg.

  128. 148: Annak csak az az oka, hogy nálunk alacsonyabb az életszínvonal, mint nyugatabbra. Tehát OV, hogy továbbra is megóvja országát a gazdasági menekültektől, alacsonyan kell, hogy tartsa az életszínvonalat! 🙂

  129. Je ne suis pas Charlie… csak a mi terroristánk jó terrorista?

    Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a sajnálatos párizsi eseményeknek kétféle magyarázata lehet.
    Az egyik szerint a vallási indíték csak fedősztori, valójában hamiszászlós művelet történt, amit a szolgálatok szerveztek.
    A) Európa közvéleményét a muszlinok és arab terroristák ellen hangolják, ami közvetetten a palesztin állam létjogosultságát is megkérdőjelezheti a közvélemény szemében. A francia parlament alsó háza nemrég határozatot hozott, illetve javaslatot tett a Hollande-kormánynak Palesztínia elismerésére. A gyilkosságokkal, és az ezt követő arab-ellenes hangulattal ezt próbálja megfúrni Izrael. Lehetséges végrehajtó: CIA–Mossad.
    B) A francia kormány komolyan támogatja az Asszad ellen harcoló zendülőket, olyan fanatikus vadállatokat , mint pl. ISIS vagy az Al Kaida szír szárnya (aminek európai részről már kezdeményezték is a rehabilitációját http://orientalista.hu/europa-rehabilitalna-az-al-kaida-sziriai-agat/ ), illetve Jordániában és Törökországban kiképzőtáborokat finanszíroz, és nagymennyiségű fegyvert szállít. Ezen kívül már több, mint 10.000 európai harcol Szíriában, terroristaként a törvényes Asszad-kormány megbuktatásáért. Mint tudjuk Szíria ugródeszka Iránba; ha ebben a két országban is kitör az arab tavasz, akkor azzal Oroszország komoly mélyütést kapna a Közel-Keleten, és geopolitikailag érzékenyen érintené a még csak formálódó független eurázsiai gazdasági térséget, aminek az ellehetetlenítése szerintem az USA jelenlegi első számú stratégiai érdeke. Atlanti, európai, de mindenekelőtt francia érdek, hogy a Szíria ellen harcoló terroristák támogatását a közvélemény ne kérdőjelezhesse meg. Lehetséges végrehajtó: DGSE (CPEOM), estleg külső szolgálatok bevonásával. (Ha és amennyiben ez a francia kormány – akár hallgatólagos – beleeggyezésével történt volna, akkor az a vezetés teljes morális, erkölcsi és emberi lenullázódását jelenti; aki ilyenben partner, az egy szintre kerül azokkal a terroristákkal, akit ők maguk a legjobban elítélnek.)
    C) A harmadik hamiszászló-teória fő érdekeltje az óceán túlsó oldalán található. A szép szavak ellenére az USA érdeke egy mainál jobban megroppant, szétzilált, összezavarodott Európa, amiben az állandósított terrorveszély fontos taktikai elem lehet. Ezáltal Európa 1) gyenge tárgyalópartner a transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalásokon 2) megosztott és nem elsősorban az európai érdekeket fogja képviselni az újabb Oroszország-ellenes szankciók megszavazásánál, 3) nyugodt hátország és engedelmes partner egy Európából, vagyis goestratégiailag a legjobb helyről tervezett közel-keleti illetve oroszellenes katonai fellépéshez. (CIA)

    A másik magyarázat az, hogy valóban büntető akcióról van szó. Szerintem nem nagy a valószínűsége, de elképzelhető, hogy Charlie obszcén rajzainak hatásáre valakik bekattantak, és az ujságírók kiirtásával vettek elégtételt. Sok apróság ugyan ellentmond ennek, de mégsem zárnám ki ezt a lehetőséget sem.

    A gyorsan megszervezett többmilliós tüntetés, az egész kontinens összetrombitálása, az események minden médiában történő, egésznapos sulykolása ugyanakkor sokatmondó, és egyben árulkodó jele a kettősmérce folyamatos alkalmazásának. Az a Párizs, aki a megmozdulások mögött áll és habzó szájjal támadja a 2-3 arab gyilkost, ezzel egyidőben több százszor annyi vérengző “szabadságharcost” szabadít rá Szíriára, ahol ezek a hősök válogatás nélkül gyilkolásszák a hátország szerencsétleneit is.
    Az a Párizs, aki nagy hangon az obszcén, másokat kultúrájukban sértő rajzokat a sajtószabadsággal azonosítja, ahol mindenki “Én vagyok Charlie” táblával a nyakában azonosulni tud egy szennylap beteg képeivel… nos az a Franciaország szemrebbenés nélkül elfogad pl. a holokausztot vagy más érzékenynek vélt témákat érintő dogmákat. Ezek megtárgyalhatatlan, megfellebbezhetetlen alapigazságok, és természetesen függetlenek a piedesztára emelt szent szólásszabadságtól. Megkérdőjelezésükért börtön jár – Franciaországban pont nem, csak Magyarországon és Németországban. A sajtószabadság csak addig tart, amíg én akarom, és olyan, amit az én érdekeim kívánnak. Ezen kívül pedig a mi terroristánk jó terrorista.
    Ezért nem vagyok én Charlie.

  130. 151: Ez az Al-Munadzsíd megsérti az emberábrázolás tilalmát, mert teljesen emberformájú. A sarija nevében tegyék felismerhetetlenné! 🙂

  131. 151: Nagyon súlyos. 🙁
    Azért a cikkből kiolvasható, hogy a muszlimoknál se mindenki ennyire elvakult.
    Ráadásul egy korábbi cikkből az derült ki, hogy ez az általános ábrázolási tilalom, nincs explicit benne a Koránba, hanem valami magyarázó segédkönyvükben található erre utalás.

    152: Na látod, erre a szempontra nem gondoltam. 🙂

  132. Hiányolom az “Én vagyok Ukrajna” tüntetéseket, esetleg én vagyok Magyarországot is.

  133. akkor te nagyon hülye vagy, antalffy tibor… nem csak a legidősebb… attól, hogy valaki vakon hisz egy dologban, az még nem lesz kötelező mindenkinek… ezt mondom annak ellenére, hogy magyar létemre, fordítás nélkül tudom olvasni a koránt… ami az arab kultúra egyik fontos eleme… sőt hívő arab barátaim is vannak… de az nem azt jelenti, hogy ezért bármilyen előjogom lenne bárkit megölni, mert neki más a véleménye, rólam, a világról, vagy bármiről…

  134. OV újabban mindig széllel szemben pisál. 😉
    Bár az én véleményem, hogy egy kicsit felfújták ezt a dolgot vele kapcsolatban. Bizonyára nem az erdélyieket, vajdaságiakat vagy a felvidékieket /esetleg németeket, angolokat/akarja innen kizárni, hanem elsősorban a nagyon más kultúrkörből érkező, muszlim vallásúakat /meg a “burgenlandiakat” 😉 / .
    Hogy ez mennyire helyes, vagy helytelen, azt nehéz megítélni, biztos mindegyikünk fel tud sorolni az ismeretségi köréből néhány teljesen normális, beilleszkedett muszlim vallású embert. Ugyanakkor, minél többen lennének, annál nagyobb lenne a valószínűsége, hogy lenne köztük ‘dilis’. A francia példa pedig azt mutatja, hogy leginkább a másod-harmad generációval van baj.
    Szerintem nem feltétlenül mond hülyeséget, de az biztos, hogy nagyon rosszkor mondja… és főleg teljesen feleslegesen – mivel még jó ideig nem leszünk ‘célország’.

  135. én sem vagyok charlie hebdou. nem csak nem vagyok az, hanem én,az izraeli,rendkivül elitélem a nyomorult kis lapocska megvetendő szakosodását egyetlen területre: más népek, vallások utszéli stilusban való kigúnyolását.
    ami minket, izraelieket külön, majd azt nem mondanám személyesen sért, az ama tény hogy a szerkesztőség kizárólag zsidókból állt. nem csoda, hogy alig két nappal a merénylet után sok helyen izraelben, utcán, buszokon, vagy a kávéházakban itt-ott máris hallható az egészséges népvélemény: azt kapták, amit kerestek. amerikából bevándorolt presszóbeli barátaim szájából ez angolul jobban kifejezésre jut: they got what they pay for.
    az utca emberének ilyes megnyilvánulásait ne keressétek a médiában, nem lesznek ott, hiszen világos, hogy a hivatalos izrael ” charlie”, ámde a nép és a politikusai nálatok is külön utakon járnak. itt jegyeznám meg, hogy ez nem az első eset, amikor az izraeli emberek nemigen hördülnek fel, ha il-tt-ott a világban valahol a zsidó megüti a bokáját, és azért nem, mert a mi szemünkben minden külföldön élő, a gazdanépeket jelenlétével egyáltalán nem boldogitó zsidó az un. világzsidó-héberül galuti, azaz diaszpóra zsidó-és ha valahol bajba kerül, hát magára vessen. az ötvenes évek óta minden egyes galutzsidó ugyancsak törheti a fejét azon, hogy mit válaszol majd a gazdanép bármelyikének, ha az odalép elé az utcán és nekiszegezi a kérdest: mond zsidó, mit keresel te nálam, az én országomban, az én városomban, az én utcámban?
    tudom, tudom, ezt a kérdést ilyen, szándékosan leegyszerüsitve még soha zsidónak fel nem tettek. egyelőre.
    térjek vissza pillanatra a lapocskához.
    nehezemre esik megérteni miként lehet megélhetési forrást lelni mások hitének , vallási szimbólumainak, szent embereiknek heti kigúnyolásából. ez akkor is megvetendő, alanyas valami, ha a zsidó szerkesztők néhanapján még a zsidó vallásnak sem kegyelmeztek.
    . én például nem szeretem a cigányokat. nem tudom ha emlitettem már,életem első 13 évét kolozsvár egyik külvárosában éltem le, és a környékbeli 10-12 cigánycsaléd életvitelét, viselkedését tekintve seperc alatt egy életre megutáltam öket.
    és mégis, ha olyasvalakivel találkoznák, aki állandóan ocsmány, alacsonyrendű cigányvicceket nesélne, egy idő után bizony rászólnák hogy hagyja már abba, és teljesen világos hogy miért.
    a franciaországi muzulmánok a vicclap elleni viszontválasza, az okok elemzése egy félkilométeres hozzászólást követelne, erre nem vagyok képes és erőm sincs hozzá,mert nemrég kórházban voltam, viszont nyúlfaroknyi beirásokkal sem lehet megfelelöen megértetni egy európaival a dolgok mibenlétét, tehát hagyjuk ezt.

  136. 158:
    Azon kívül, hogy hülye vagyok, más mondanivalód nincs? Mert amit írsz az nemigen érthető.

  137. 160:
    Örülök Bálint, hogy megszólaltál. Remélem teljesen felépültél és több tüntetésen nem fogsz részt venni. Az itteni hozzászólásokból több hasznod van, mint az utcai tüntetésen való részvételből. Szóval, nem kívánunk elveszíteni.

  138. 155, PZuj: “Nagyon súlyos.”

    Hát igen. Tudom, hogy itt a többség látványosan demonstrálta, hogy “nem Csárli”, de pont az ilyen jelenségek miatt kell mégis csak ‘Csárli’-nak lenni. Sokkal jobbnak tartom a totális szólásszabadságot /még ha sértő is lehet/ , mint ha elkezdünk öncenzúrázni. Úgysem lesz elég semmi /nem lehet fénykép, film, Krisztus szobor a templomban, mert valakinek majd az érzékenységét sérti – egyes helyeken már most öncenzúrázzák a keresztény jelképeket/.

    Mi már most bajban vagyunk: “Keresztes Imre főügyész (!!!!) szó szerint azt írta: „A rágalmazás bűncselekménye valótlan, illetve valós tények állításával is elkövethető, így az a kijelentés, hogy valaki »korrupt«, illetve »korrupciós cselekményt követett el«, az állítás valóságtartalmától függetlenül is alkalmas lehet a becsület csorbítására.”” http://444.hu/2015/01/12/kell-e-felnie-az-ugyeszsegtol-a-korrupcioval-vadolt-politikusnak-spoiler-ddddd/
    Már az igazat sem lehet megmondani, ha az sértő…

  139. 164: Arma, már el is követted… 😀

    Sajnos, teljes szólásszabadság a világon sehol sincs. Legjobb példa a nyugati börtönökben sínylődő holokauszt tagadók. És ilyen jellegű ítéletek most már nálunk is lehetnek. /Függetlenül attól, hogy volt vagy sem, ha igen, “mekkora” – büntetni azért, mert valaki nem hisz valamiben, vagy bizonyos tényeket(?) vitat, ez számomra nonszensz./

  140. Charlie Hebdo and Tsarnaev’s Trial: Cui bono?

    http://www.paulcraigroberts.org/2015/01/08/charlie-hebdo-tsarnaevs-trial-qui-bono/

    Részletek egy magyar nyelvű honlapon olvasható fordításból:

    “Hajógyárak, melyekre szintén súlyos hatással vannak a szankciók, nem tudják teljesíteni az orosz megrendeléseiket a Washingtonnal fennálló francia vazallusi státusz miatt, és a francia gazdaság egyéb tényezőire is kedvezőtlen hatással vannak a Washington által a NATO báb államokra kényszerített Oroszországra alkalmazandó szankciók.”

    Dr. Roberts azt állította, hogy a francia elnök, Francois Hollande a múlt héten azt mondta, hogy az Oroszország elleni szankciókat meg kell szüntetni. “Ez túl sok politikai függetlenséget jelent Franciaország részéről Washingtontól.”

    “a Charlie Hebdo elleni támadás egy belső munka volt, és azok az emberek, akiket az NSA azonosított mint ellenséget a muszlimok Nyugat elleni háborújában, belső munka miatt le fogják csukni, melynek célja, hogy Franciaországot határozottan visszanyomják Washington hüvelykujja alá.”

    A széles körben olvasott újságíró kijelentette, hogy “az Egyesült Államok kormánya egy bármilyen történetet kitalálhat az amerikaiak számára, majd leül, és nevet a közvélemény hiszékenységén.”

  141. ((:})
    Ez itt egy iszlám smiley. Gondoltam megosztom veletek, és megkérdezem jól sikerült-e?

  142. 163:
    ““Keresztes Imre főügyész (!!!!) szó szerint azt írta: „A rágalmazás bűncselekménye valótlan, illetve valós tények állításával is elkövethető, így az a kijelentés, hogy valaki »korrupt«, illetve »korrupciós cselekményt követett el«, az állítás valóságtartalmától függetlenül is alkalmas lehet a becsület csorbítására.””

    Előszőr a 444-es linkben kerestem, de ott nem találtam.
    De itt megleltem a Vida ügy kapcsán:
    http://www.hirado.hu/2014/12/15/nyomoznak-vida-feljelentese-alapjan/

    Hát ez megint durva.Feltételezem, csak ismeri a jogszabály a hivatalánál fogva.

    És csak így bukik ki, kvázi véletlenül.
    Jó körül bástyázták magukat jogilag ezek a szemetek.
    Hány ilyen akna lehet a sok saláta törvényben, ami majd az első alkalmazáskor fog robbanni.

  143. 167:
    ““Hajógyárak, melyekre szintén súlyos hatással vannak a szankciók, nem tudják teljesíteni az orosz megrendeléseiket a Washingtonnal fennálló francia vazallusi státusz miatt, és a francia gazdaság egyéb tényezőire is kedvezőtlen hatással vannak a Washington által a NATO báb államokra kényszerített Oroszországra alkalmazandó szankciók.””

    “Dr. Roberts azt állította, hogy a francia elnök, Francois Hollande a múlt héten azt mondta, hogy az Oroszország elleni szankciókat meg kell szüntetni. “Ez túl sok politikai függetlenséget jelent Franciaország részéről Washingtontól.””

    Az már megszoktam, hogy a Paul Craig Roberts-nak mindenről az USA oroszok elleni aknamunkája jut eszébe, de bevallom nem értem, hogy azzal, hogy Franciaországban iszlám ellenességet szítanak, hogy jön ki az, hogy ezzel a franciák oroszokkal való békülékenységét akarják eltörölni.

    Esetleg valaki tud segíteni?

  144. 169.
    Bálintot kellene megkérdezni, hogy milyen lap ez, vagy, hogy milyen lap lehet? Simán lehet, hogy ez valami “kurucinfós” színvonal.

  145. 168: Ez egy mosolygó Mohamed!? Vigyázz magadra, Csókacsalád!

  146. 173.
    😀
    Egyébként ezzel tényleg azt akartam mondani, hogy nem vagyok immunis a humorérzékre. Ráadásul ez nem copy-paste. De továbbra is azt gondolom hogy a humor és a mocskolódás nem egy és ugyanaz a műfaj. Nem könnyű meghatározni, se megfogalmazni hol van az átmenet, de szerintem ezt józan ember képes megítélni, képes mérlegelni. Az is szomorú, hogy a mérsékelt iszlám közösség között nem voltak olyanok, akik képesek lettek volna (vagy kaptak volna elég támogatást) egy jó kis “ellencsapásra” a CH ellen. Akár illegálisan is. Itt például olyan gerilla akcióra gondolok, ahol senki testi éppsége nem sérült volna, de jól hülyét csináltak volna belőlük, úgy hogy röhögjön rajtuk a fél világ. Nekem még itt az is belefért volna, hogy az elkövetők valamilyen bírságig terjedő büntetést is bevállalnak, a “terrorista akcióért”. Számos lehetőségük lett volna rá, csak erre tényleg jobban rá kellett volna feküdni, átgondolni, stratégiát építeni, stb…
    Láttam próbálkozásokat ellenkarikatúrákkal, de az igazság az, hogy azok harmat gyengék voltak.

  147. Most láttam, hogy a charlie a brit angolban imbecillist, értelmi fogyatékost jelent. Jobb, mint a Harakiri volt az igaz.

  148. 160: Bálint, idézhetem a hozzászólásodat a blogomon? Talán sejted, hogy milyen összefüggésekbe fogom helyezni… 🙂
    Csak (ál?)udvariasságból kérdem, mert mindenképpen szándékomban áll közzétenni, olyan érdekes… 🙂

  149. Na, most én is úgy jártam, mint a paraszt bácsi a repülőn – ‘Ezt azért nem gondoltam…’

    Kurva franciák (szabadság, testvériség, egyenlőség – meg a faszom):

    “Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. 2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból.”
    http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/14/a-gyarmatoktol-a-charlie-hebdo-i-terrorig/

  150. 179:
    Nem semmi, jó adatbányász vagy!
    Kész, dobtam egy hátast.
    Ez kissé árnyalja a felvilágosodás általuk hirdetett eszméit!
    Vajon ez kimeríti-e a farizeuság fogalmát?

  151. 60 ezres lap volt a charlie hedbo, most az “ünnepi különszám” 30 millió példányos lett, és hiánycikk.

  152. ” Kenan Malik filozófus egyenesen „a multikulturális cenzúrát” okolja az iszlám fundamentalista erőszakért, mivel a multikulturalizmus tabuvá teszi a vallás bírálatát. Az iszlámhívők a túlzott tisztelet miatt túlérzékennyé váltak, és ezért erőszakkal reagálnak a szatirikus ábrázolásokra. (Malik szerint az iszlámellenesség erősödése is a multikulturális öncenzúra folyománya: a politikailag korrekt multikulturális cenzúrától viszolygók közül sokan az idegenellenes pártok hívéül szegődnek.) ”

    http://www.metazin.hu/index.php/item/3041-nem-mindenki-charlie

    Érdekes vetület, ami a PC ellen irányul.

  153. Csak erős idegzetűeknek 😀 :
    Az Oxford University Press viszont kiáll a PC mellett:

    “Betiltotta a disznóhús vagy bármi ahhoz kapcsolódó dolog említését a könyveiben a neves Oxford University Press Nagy-Britanniában. A kiadó elvileg a muszlimok és a zsidók “érzékenységét” akarja így tiszteletben tartani.”

    Forrás: https://kuruc.info/r/4/138215/Oxford University Press bans sausages and pigs from children’s books in effort ‘to avoid offence’: Bizarre clampdown branded ‘nonsensical political correctness’

    Szóval én továbbra is úgy gondolom, hogy a legokosabb egyáltalán nem korlátozni a szólásszabadságot –> most hogy tanulja meg a gyerekem, hogy mi a különbség a ‘pig’ és a ‘pork’ között? 🙂

  154. 185:
    Azért egy “Oxford University Press”-től nem ezt várná az ember.
    Lassan a világon mindenki megőrül.

  155. Milyen érdekes, hogy növelték még 5 millióra is a példányszámot.
    Meghalt gyerekkori barátom és szerkesztőtársam, kérem vegyék lapot, hogy a kanári szigeteken bánkódhassak. Azért a nagy bánat idején is a lové lebeg a szemük előtt. De minimum hülye lennék nem kihasználni a helyzetet mentalitás.
    Ezekben a nehéz időkben mindent meg kell tenni a profitért. Lehet, hogy önmerénylet volt. Kirúgás helyett kinyírni őket és még szép pénzt is bezsebelni.
    Hónapokig fogják venni azt a szar újságot már csak azért is.

    187.
    Innen is látszik milyen fogyatékosok karmaiban vagyunk.
    Nehogy megsértsük arab testvéreinket, de azért szomorkodjunk is az izraeliták miatt. Miért nem retusáltak rá csadort?! Ennyi hülyeséget mint a ami ezzel a fasz merénylettel kapcsolatban a médiában megjelent. Az senkit se érdekel, hogy kis purdék halnak éhen szerte a világon egy-két önkéntest eltekintve. Kit érdekel pár hülye majom rajzoló halála akik jól megdolgozatk érte.
    Már a bányászbéka hátsója is örült magasságokba emelkedett.
    Szerintem a teszt jól zárult. Ennyire hülyék vagyunk. Ide-oda huzigálnak minket a népet, népeket méghozzá az orrunknál fogva. Pedig nekik nagyobb van.
    Nemsokára bele is fognak kapaszkodni a másik örült tábor dzsihadistái.

  156. 178.arma
    tégy a beirásommal amit akarsz, és amit jónak látsz,kedves arma.
    igérem neked, hogy bármit irok neked izrael belső, mindennapi életéről, az szinigaz. nem takargatok és nem szépitek semmit, és ha tetszik, használd belátásod szerint..
    szokatlan számotokra, hogy van izraelben egy ember, aki hocksteintől élesen eltérően irogat?
    nos, ne legyen, mert van hozzám hasonlóan gondolkodó, vélekedő izraeli legalább 7 millió, de nem mindegyik beszél magyarul, he-he.
    172. csókacsalád
    a lap ammely a politikusasszonyokat kiretusálta a felvonulási fotoóból egy vallásos újság. nagyon kevés példányszámban jelenik meg, az olvasótábor maroknyi.

  157. Kedves Bálint! Én köszönöm neked, hogy a valóságot is hallhatjuk rólatok, mert itt mintha szándékosan provokálnák a népet a mi és a ti politikusaitok együttesen (!), hogy még véletlenül se próbáljon senki szimpátiát érezni.

    Láttátok a videót a “gyászoló” kollégákról?

  158. 188. Ha kicsit Lázár Jánososan fogalmaznék akkor azt írnám aki éhen halt az annyit is ért:)

  159. Egy Francia lap a következőkről írt. A kóser bolt túszejtőit a merénylet előtt egy rendőrjárőr igazoltatta. A rendszer jelezte a rendőröknek, hogy veszélyes emberekbe botlottak. Felvették a kapcsolatot a terrorelhárítással és ők utasították a rendőröket, hogy engedjék őket tovább.
    Ha igaz a hír, ez nagyon durva.

  160. 179,180,183: Azért a 179-es linken érdemes elolvasni a kommenteket is.
    Pl. hol lehet megtalálni ezeket a “gyarmati szerződéseket” stb.
    Léteznek e egyáltalán?

  161. 198. Kyra
    Tibor bá forráskutató utazója lehetél. Vitatott kérdésben felkutatnád az ős forrást. A vitatkozó felek állnák a számlát. 🙂

  162. Egy nagy bűnöm van, nem tudok angolul, franciául és még nagyon sok más nyelvet sem beszélek, de utazni szeretek – főleg ha még nem is nekem kell állni a cehhet …

  163. 198:
    Ha nem tudsz angolul, akkor honnan tudod, hogy mit linkeltél be?

  164. Kyra

    Én kétszer is megnéztem, de úgy látom, hogy maga előtt van a két keze, összeérnek a kézfejek, de nem lehet kivenni, hogy össze is lennének kötve. Tény, hogy úgy tűnik, mintha össze lenne. Tehát nem hátul van összekötve szerintem, ha egyáltalán jó személyre gondolok.

    Ti hogy látjátok? Melyik másodpercre figyeljek a videóban?

  165. Tibor bá”

    Elolvasom a magyar nyelvű cikket, aztán rákeresgetek a neten, hogy írnak-e róla másutt is és ha angol nyelvű, akkor segít a Google az összehasonlítgatásban. Megnézegetem létező személyről szól-e, valóban tudós-e az illető, stb. Persze ez időigényesebb, mint simán elolvasni angolul és nem is annyira biztonságos… Na de mindenki azzal főz, amije van. 😀

  166. 202. buza

    És arról mit gondolsz, hogy a vállán lazán lóg a fegyvere? Ha nekem mindenáron ki kellene törnöm az épületből mint iszlám terrorista akit a mennyben várnak a szűzlányok, akkor nem a vállamon lóbálom a fegyvert. Egyáltalán minek nekem a fegyver a mennyországban, ha már úgysem akarok rendőröket ölni. Ebben az esetben bent hagynám a boltban, hiszen ott már minden túsz halott…

    Szerintem teljesen logikátlan és ezért gyanús.

  167. 189: Kedves Bálint, azóta megírtam:

    http://kitalaltujkor.blogspot.com/2015/01/izrael-boldog-ha-zsidot-olnek-galutban.html

    “Izrael boldog, ha zsidót ölnek a Galutban”

    Ne sértődj meg, nem személyeskedésből, de amit írtál az a leghéjább izraeli vezetők tipikus retorikéája is és súlyosan antiszemita hozzááállás. Ujjongtok, ha zsidót ölnek a Galutban, elvéágre ha zsidó vagy, Izraelben kell élned-halnod, ha máshol megmerénylenek, magadra vess. Innen csak egy lépés és gyakran megtett lépés, hogy akkor öljön a Sin Bet zsidókat a galutban. így szervezték meg a holokausztot is Herzl követői. A zsidó azért van, hogy létrejöhessen Izrael állam, nem ám fordítva…

  168. 😀

    Nem tudom, láttam már olyant, hogy valaki nem a saját írását tette fel. Csak azért kérdeztem, mert már régóta olvasgatom.

  169. 203.

    Vagy ahogy tunik nekem a te esetedben: kotyvaszt. Egy idegen nyelv szolasmodjainak
    (¨idiom¨-jainak) ismerete nelkul fogalmaknak es erveleseknek egy csupan szotarbol valo forditasa ritkan er tobbet mint egy kalap szar.

  170. 205.
    kedves arma
    bocsáss meg, de te engem teljesen félreértettél.
    soha sehol nem irtam azt, hogy mi, izraeliek ujjonganánk, ha valahol egy zsidó ” megüti a bokáját”.sajn’lunk minden EMBERT aki ártatlanul, alaptalanul szenved, üldözve van, vagy amit akarsz.
    de megirtam, és megismétlem, és nem szégyenlem Ismét kijelemteni, akkor is, ha ez akármilyen világzsidónak nem fog tetszeni:
    meguntuk, hogy nincs a világon botrány, csalás-lopás-szélhámosság, amiben ne a zsidók vinnék a főszerepet, akkor is, ha néha vannak keresztény cinkosok is a stikliben.
    meguntuk ezt, kedves arma, mert akratlanul mi is mintha benne volnánk, összemosnak minket velük, mert az emberek hajlamosak az általánositásra.
    vedd figyelembe kedves arma, hogy ismét, a charlie hebdo szörnyü tragédiájában, ismét a ZSIDÓ van a dolgok központjában. miért kellett a ZSIDÓNAK, CSAK A ZSIDÓNAK, ÉS ISMÉT A ZSIDÓNAK a világ legnagyobb és -valljuk be az igazságot- a legveszedelmesebb vallásának a farkát-bajuszát húzigálni? ha te kikezdel valakivel kedves arma, elöbb nézd meg jól, ki az illető. ha nem, akkor a továbbiakért magadra vess.
    nos, tessék, arma, vagy bárki erre nekem válaszolni. miért nem állt csupa magyar, német, olasz vagy akármi ujságirókból a szerkesztőség, miért csupa zsidó????????
    ez ami zsenál minket, izraelieket, és ha történt ami történt, akkor ha tetszik, ha nem, minden normális emberben feládaskodik valamelyes KÁRÖRÖM, már ne haragudj.
    KÁRÖRÖM, DE NEM HELYESLÉS.
    ,
    szemükre veted az izraeli vezetőknek, hogy hazatérésre buzditják a külzsidókat, főleg ilyen esetek után. én aztán igazán nem szeretem vezetőinket-politikusainkat, de mi mást mondhatnak?
    a pálda kedvéért, kedves arma, ha a török államfö németországba látogatva-ott él tudomásom szerint egy majdnem tizmilliós török tömeg- akiket nemrég egy szörnyú törökellenes atrocitás ért, nem ugyanazt mondaná nekik: gyerekek, ha igy áll a helyzet, csomagolni és haza.
    akkor miért xsak a cionizmusnak irod fel negativumként, ha ilyen esetek után izraelbe, azaz HAZAINVITÁLJA A ZSIDÓKAT?

  171. 212:
    Bálint!
    Arma azt állítja, hogy a MOSAD kifejezetten csinál olyan “eseményeket” ami arra ösztönzi a zsidókat, hogy Izraelbe menjenek. Ez esetben feláldoztak néhány zsidó karikaturistát, hogy 10 ezrek kivándoroljanak. A MOSAD dologról én nem tudok, de azt olvastam ma a Spiegel-ben, hogy megindult a francia zsidók kivándorlási hulláma.

    RISING ANTI-SEMITISM
    Increasing Numbers of French Jews Moving to Israel
    Following the recent terror attacks in France, more French Jews than ever before are planning on emigrating to Israel. Life there is expensive and far from perfect, but anti-Semitism in Europe, say many, is becoming intolerable.

  172. 213 .tibor bá
    elfogadom, hogy annakidején, az 50-ea években a moszad igenis végrehajtott egy vagy több zsinagóga-ellenes robbantást, méghozzá bagdadban. hogy miért pont akkor és ott, majd máskor.
    volt moszad-figuránk. y.shamir , már mint öreg bácsi, nosztalgiázott eme srégi, szép időkről egy öregotthon békés nyugalmában. de vedd észre, a moszad egy zsinagógát robbantott, nem kezdte hergelni zsidó ujságirók által az iszlámot!!!!
    pedig k’pzeld el, milyen remek ösztönző hatása lett volna egy ilyesmiért kitörő pogromnak, iraq minden zsidaja rögvest ideözönlik.
    ergo, véleményem szerint, ha tényleg a francia zsidóság izraelbe kényszeritése lett volna a kimondott cél, nem tette volna jobban a moszád ha massziv , hetente megismétlödő támadásokat hajtott volna végre kizárólag zsidó facilities ellen, van belőlük franciaországban éppen elég.
    én inkább valahogy igy látom a dolgokat.

  173. 214:
    Ebben a témában nem tudok állást foglalni mert ez nem a “szakterületem”. Csak jeleztem, mi Arma véleménye, és mit ír a Spiegel.

  174. Sokan azzal érvelnek, hogy tessék lerajzolni az ellenséget felrobbantás helyett, mert azt szabad szankciók nélkül.
    “Egy 16 éves francia gimnazistát azért vettek őrizetbe Nantes-ban, mert aktualizálta a francia Hócipő egyik címlapját.”
    “Charli nem véd a golyók ellen.”
    http://m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/charli_koran.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük