(1530) Vasvilla

Tibor bá’ online

 

~q191Tavasszal erről már volt szó, de utána Orbán Viktor megint csinált magának kétharmadot, majd nyert még két választást. Most azonban, szinte a derült égből villámcsapás módjára egyszerre megváltozott a helyzet. A legutolsó felmérés szerint a Fidesz elveszített a szavazó bázisából egy millió főt. Orbán népszerűsége saját táborán belül hatalmasat zuhant, és ennek még nincs vége. Egyszerre magára talált a nemzet (egy kis amerikai segítséggel), és Orbán kapkod, a Fidesz soraiban egyre nagyobb a zűrzavar, egyes patkányok már a hajó elhagyására tesznek apró lépéseket. A mai útelzárások sikerét és a kiváltott reakciókat előre nem tudhattam, de hamarosan kiderül. Érdemes tehát megnézni ezt a magyar szöveggel ellátott videót, már csak azért is, mert a lényeg ugyanaz: a nemzeten belül a jövedelmi viszonyok között egyre nagyobb a szakadék. „Mi dolgozunk, ők lopnak”. És akkor Orbán a fájó, nyílt sebünkre rádob egy marék sót, és azt állítja, hogy az elit megvagyonosodása a lehető legnagyobb rendben van. Négy év alatt 170 milliós ház összelopása jogos, sőt kívánatos, mert ők nem félnek a „vasvillától”. – Majd meglátjuk! Most már világos, hogy ez a tolvajbanda hamarosan távozni lesz kénytelen, talán előbb, mint 2018. A kérdés az, hogy bukás után megtarthatják-e összelopott vagyonukat, és ha nem, el lesznek-e büntetőjogilag számoltatva? Ha nem, akkor az új hatalom is lopni akar. — Lesz tehát, mit megvitatnunk.

xxx


_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

67 gondolat erről: „(1530) Vasvilla

  1. Majd eljön a teljes foglalkoztatottság ideje és mindenkinek lesz saját vasvellája.
    (Az a teljes foglalkoztatottság nekem olyasmi módon hangzik, mint a közveszélyes munkakerülő negatív diszkriminációja.)
    Érdekes időket élünk!

  2. A fickó (legalább) két fontos dolgot nem említett a tényezők között, ami miatt hiteltelen (de jól hangzó) a mondanivalója.

    Az egyik, hogy NINCS a világon annyi erőforrás, hogy mindenki kielégíthesse a vágyait (jachtok, kastélyok, repülők, nők…), még egy középosztálybeli szinten is, már az összeomlasztaná a civilizációt, ha mindenki naponta 300 liter ivóvizet akarna (tudna) felhasználni, mint egy átlag amerikai (a WC-től, a fürdésig, az ivástól a tányérja elmosogatásáig az étteremben, az autómosásig és végtelenül sorolhatnám). Tehát amit mond, az lehetetlen. Nem véletlenül korlátozzák az átlagember forrásokhoz való hozzájutásának lehetőségét a pénzrendszerrel (is). Itt “mindenhez” csak mások hátán felkapaszkodva lehet hozzájutni. Sokan összedobják a jólétet keveseknek. Más lehetőség nincs, vagy mindenki szegény.

    A másik, hogy egy jómódú, tulajdonnal rendelkező széles középosztálynak bizony öntudata is van, saját világlátása, saját elképzelései az életéről és az emberiség jövőjéről (mivel van ideje tájékozódni, művelődni, nem a föld alatt varr kesztyűt egy üzemben egész nap), ez pedig messze nem fog egyezni a jelenlegi felső tízezer elképzeléseivel.
    Egy gazdag, méretes középosztályt nem tud a hatalom a kénye-kedve szerint irányítani, terelgetni az általa megszabott irányba. Erre csak a függésben tartott, rettegő, kétségbeesett emberek alkalmasak és ebből kell egyre több (ezért építik le mindenhol a középosztályt, nincs rá szükség, sőt, káros a hatalomnak). Nem véletlenül a fidesznek van a legalacsonyabb átlagiskolázottságú tábora, persze minden néppártnál így van (legmagasabb a jobbiknak, bármilyen meglepő), mert az ostobaság kell a “győzelemhez” és a hatalom megtartásához. Kinek kell itt öntudatos középosztály?

    Szóval amiről ez a “plutokrata” beszél azt inkább mesekönyvben adja ki, mert ennek semmi realitása nincs. Teljesen szembe megy a trendekkel és a vasvillákat kifejezetten várják, mert az jó indok a mészárlásra, hogy lecsökkentsék a felesleges létszámot. Ez a fickó vagy hülye (bevallottan közepes tanuló volt) vagy minket (a hallgatóságot) nézi hülyének. Szerintem az utóbbi.

    Nem véletlen Brzezinski sokat idézett 2008-as kijelentése:

    “I once put it rather pungently, and I was flattered that the British Foreign Secretary repeated this, as follows… namely, in earlier times, it was easier to control a million people, literally it was easier to control a million people, than physically to kill a million people. Today, it is infinitely easier to kill a million people than to control a million people. It is easier to kill, than to control…”

  3. Egy újabb Orbán “szösszenet”:

    O.V.: “A kormányfő úgy fogalmazott, hogy gazdaságpolitikája működik. “Ezt magyar modellnek nevezzük, és olyan mint egy dongó. A tudósok szerint súlya, mérete és szárny-fesztávolsága miatt a dongó nem lenne képes repülni, de mégis repül” – mondta a hétfőn (2014. december 15., hétfő 7:39) ismertetett interjúban. Kiemelte a gazdasági bővülést, a csökkenő munkanélküliséget és a szilárd költségvetést, nem értett egyet viszont azokkal a statisztikákkal, amelyek szerint az országban nőtt a szegénység és csökkentek a közvetlen külföldi befektetések.”

    Ennek az elmeháborodott, a valóságtól (realitásoktól) totálisan eltávolodott, egyre őrültebb gondolatokat megfogalmazó embernek már nagyon Grazban lenne a helye a zárt osztályon. (Vagy Oroszországban, Putyin egyik dácsájában, jó messze elzárva a világtól 😉 ). De ami késik, nem múlik.

  4. A szomorú az, hogy kétféle, teljesen eltérő alapállásból lehetünk látszólag egy platformon, akiket felháborít a mi csauseszkunk ámokfutása. Ott vannak a ballibek (itt vagytok? 🙂 ), akik Orbán programjának, retorikájának valóban hazafias elemeivel szemben is ellenségesek, ezek egy része egyszerűen gojgyűlöletből Washintgton- és Brüsszelbarát, kozmopolita, stb. És vagyunk másféle hátterűek, akiknek az fáj az ámokfutás láttán, hogy az orbán-retorika jókora része tulajdonképpen nagyon is hasznos és hazafias program lenne, LENNE, de racionálisan kellene végrehajtania

    1. egy olyan vezetőnek és csapatának, akik ezt őszintén, komolyan gondolják, nem alkalmi demagógiából
    2. Egy épelméjű vezetőnek és épelméjű, felkészült, legalább az átlagember szintjétől nem tisztességtelenebb csapatának.

    A két feltétel jelenleg nem teljesül.

  5. “felnőtt egy új generáció, amelyet nem érdekel az „antikommunizmus” és a „keresztény értékek”, és allergiás a mindent ellenőrző államra. A Fidesz a „Fiatal Demokraták Szövetségének” a rövidítése, de a pártot egy öregedő gárda vezeti. Új hangvételre, és talán meggyőző új arcokra van szüksége.”
    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/428343_die_welt_az_uj_generaciok_magyarorszagon_a_mindent

    Az nem működik tartósan, hogy a fidesz megismétli ugyan azt /csak sokkal hatékonyabban/, amiért a szocikat megutálta az ország. Ahogy a támogatóik kiöregszenek, úgy járnak, mint az mszp.
    Az a párt, amelyik nem tud jövőképet adni a felnövekedő nemzedékeknek, kihalásra van ítélve. Orbántól függetlenül…

  6. https://atyafipeca.wordpress.com/2014/12/14/rendkivuli-kozlemeny/

    “Az AtyafiPeca Olvasói mindannyian egyetértenek abban, hogy az Orbán kormánynak egy akkora kijózanító pofont kéne kimérni, hogy a fal adna a másikat, de mindemellett tisztában vannak azzal, hogy a jövő héten kezdődő tömegtüntetések közel sem a magyarság érdekeit szolgálják, hanem éppen ellenkezőleg a további elsötétedés szolgálatában állnak. Az Atyafipeca Olvasói tudatában vannak a helyzet “se veled, se nélküled” komikus és paradox nyomorultságával, de ennek ellenére következetes önmegtartóztatást tanúsítva nem fognak balek módjára a “felülről levezényelt” mozgósításnak az elszenvedőivé (mozgatottjaivá) válni, mert az AtyafiPeca Olvasói látják, hogy jelenleg Szíria 90%-ban megsemmisült, míg Ukrajnában lassan felüti a fejét a fagyoskodás és az éhezés.”

  7. 6. Arma

    Azt hiszem, páran látják a dolog paradox természetét.
    Orbánt, vagy tulajdonképpen bárkit könnyebb eltenni láb alól, mint hatékonyabb alternatívát állítani a helyére.

    Mivel nincs olyan alternatíva, ami az ellenzékre támaszkodva működhetne, csak a Fideszen belüli súlyponteltolás segíthet.
    Ne felejtsükk el, hogy a Fidesz szavazók többsége a “nemzeti” retotikát értékelve adta le a voksát. Azt kell kikényszeríteni a Fideszből, hogy teljesítse amit igért.
    Nyilván komoly erők vannak a “valódi” program mögött, és csak egy arrogáns kissebség téríti el a kormányt ettől.

    Ehhez visznont precízen szét kell válogatni azokat az erőket, akik VALÓBAN az ország érdekében mennek tüntetni, és azokat, akik a Tel-Aviv-Washington tengely érdekei mentén profi és fizetett akciókat szerveznek…
    Az utóbbi csoportnak mindegy milyen áron lesz a rendszer megbuktatva, az előbbinek nem teljesen.

  8. Ami elsőre feltűnt a videóban hogy emberünk a kezeiben tartott papírt mintegy jelképesen használta csak, nemigen nézett rá előadása közben. Egy épülő új ellenzéki erő részéről ilyen módon megnyilatkozó hatásos és hiteles szónokokra lenne szükség, akik papír nélkül saját fejükből merítve és improvizálva meggyőző módon tudnak hatni a tömegekre. És ne legyen mögöttük politikusi múlt mert talán akkor lehetnek a leghitelesebbek.

  9. A videóról….

    Ez a csóka, vagy naívan, vagy precízen kalkulálva, azt próbálja elhitetni, hogy a “kapitalizmus” apró tuningolásokkal megjavítható.

    Ő is csak az első művét olvasta el a hírea Adam Smith-nek, aki lefektette a piacgazdaság alapjait azzal, hogy a piac mindent megold, kiegyesúlyoz, és a kapitalizmus a legjobb eddigi rendszer.
    De halála előtt Adam Smith kiadott egy másik könyvet is, amre nem nagyon szertnek hivatkozni a kapitalisták.
    Ebben arra figyelmeztet, hogy a piacgazdaság akkor működik csak, ha a gazdaság ÖSSZES részvevője becsületes.

    Itt aztán megbukik az egész…
    Minden rendszer jól működhetne, ha becsületesek a résztvevők.

    De hát hol az?

    És visszajutunk az eredeti kiindulóponthoz, hogy gazemberekkel semilyen rendszert nem lehet működtetni.

  10. Hányszor hallom, “nincs alternatíva”. Vagyis egy elmeháborodottat nem lehet elzavarni, mert nincs egy ember, aki miniszterelnök lehetne.

    Ez már a narancsbolsevikok végórája. Előjönnek ezzel a kamu dumával.
    Van ember és lesz ember, aki rendbeteszi az országot.

    Orbánnal már nincs sok hátra. Nem valószínű, hogy januárban még ő lesz a kormányfő. A saját csókosait is sikerült felhúznia ezzel az útadó dologgal. Minden napra jut egy tüntetés. Mikor a hót-fideszes Gaskó elvtárs is elkezd “gördülni”, akkor már nagy a baj.

    Tibor’bá által írt elszámoltatást én igen egyszerűen képzelem. Börtön és teljes vagyonelkobzás.

  11. 11: Mivel a főtolvajok jól tudják, hogy ez várna rájuk, ami a hatalom csúcsa után rosszabb, mint a halál, ezért készek polgárháborút kirobbantani fanatizált zombi-hívekkel, ha bukás fenyegeti őket. Ez se túl vonzó jövőkép.

  12. 12: Arma

    Nem hiszem, hogy a magyarok lennének olyan hülyék, hogy ténylegesen polgárháborúzzanak Budapesten, vagy az egész országban. Azaz éles lőszerekkel lőjék egymást halomra, kézigránátokat dobáljanak egymásra, tankokkal lőjék a tömeget/épületeket, stb., stb. Meg honnan lenne ehhez egy csomó géppisztoly/géppuska, gránátok, aknavetők, tankok, meg még sok más egyéb fegyver, lőszer, robbanóanyag. A magyar nem ilyen. Nem délszláv (’90-es évek – volt Jugoszlávia, és ott teljesen más volt a helyzet, többnemzetiségű ország).

    Ez szerintem TELJES MÉRTÉKBEN KIZÁRT, hogy itt hasonló legyen, mint a déli szomszédunknál volt a ’90-es években.

    Ha a hatalom vagy Orbán ilyet tervezne – amit erősen kétlek -, akkor az amcsik kilövési engedélyt adnak Orbánra, a CIA meg végrehajtja.

  13. 11. Zappa

    Akkor szerinted KI lenne az alternatíva?
    Milyen színekben?

    Mert nem mindenki akarja leváltani a kormányt aki tüntet.
    Csak azt akarják, hogy vegyék őket is figyelembe.

    Azért, figyeld, hogy most éppen mi folyik Brüsszelben…
    Az se piskóta.
    Ott most azért fagyott le a város, mert a kormány végre akarja hajtani az EU parancsát, és megszorításokat akar bevezetni.
    Szóval, nem hiszem, hogy sokkal jobban járnánk, ha megint csak EU-s politkai végrehajtók vennék át a kormányt.

    Most arra kellene letisztítani a dolgot, hogy mijor járunk jobban, és… főleg ki?
    Az EU-s megszorítások profi végrehajtása, vagy Lázár új karórája a tét ?

    Mert azért ne legyünk egyoldalúak: Volt egy réteg amelyiknek nagyon smakkolt az IMF hitelekből visszacsöpögtetett járadék, meg akik nem a “Fidesz-mutyi” birodalomból, hanem a külföldi cégek jóljárásának biztosításából éltek jól.

    Nos… Ezeket kell szépen összevetni, amikor kormányt akarunk dönteni… Melyik ördög a rosszabb ?
    Olyan kormány kell amelyik semmilyen ellenállást nem mutat a vergődő EU túlélési öszeöneivel szemben?

  14. 4:

    “az orbán-retorika jókora része tulajdonképpen nagyon is hasznos és hazafias program lenne..”

    Orbán Viktor erre válaszolta ezt:

    “ne figyeljenek oda arra, amit mondok”

    Arma és ezek ellenére te mégis felülsz ennek a pojácának?

    Szerintetek ez melyik másik EU országban lehetett volna megcsinálni, amit itt Orbán megcsinált?

    Lenyúlta a nyugdíj megtakarításokat,
    lenyúlta a cigaretta üzletet,
    olyan alkotmányt rakott a nép nyakába amiről a kutyát sem kérdezte meg,
    lenyúlta a rádióállomásokat,
    lenyúlta a köztévét,
    lenyúlta az igazságszolgáltatást,
    soha ilyen elkeseredett és reménytelen helyzet nem volt még ebben az országban, mint Orbán 5 éve után

    Mik a tervei?

    további adónövelés,
    további útszakaszok díjkötelessé tétele
    a munkanélküli járadék teljes eltörlése

    Esküszöm, hogy nem normális a magyar nép. Az első 2/3-ad még bocsánatos bűn volt 2010-ben, de az idei már nem.
    Egy ilyen sötét, együgyű és buta nép, mint a magyar meg is érdemli a sorsát. Nekem eshettek ezért és jöhettek Washington meg Telaviv tengellyel, ennek semmi köze a zsidósághoz. Ezért most már mi magyarok vagyunk hibásak.

    14

    “Akkor szerinted KI lenne az alternatíva?”

    Attila azért látszik, hogy nem itthon élsz, meg Arma sem.
    Ez már nem kérdés, amit te feltettél. Orbánnak már egy mosómedve is komoly alternatíva. Lopni mindkettő tud.

    Vicc félre, itt már nem az a kérdés, hogy ki az alternatíva, hanem hogy akarunk e magyarságot a jövőben vagy maradjon Orbán?
    Ez a kérdés, a többi csak maszatolás, meg kifogás keresés.

  15. 15: Curix

    Teljes mértékben egyetértek, nagyon-nagyon birka ez a nép.

    BIG +1

  16. 13. András: Monokulturális országnak minősülünk, de azért megkérdezném, hogy te hol voltál 2006-ban. Egyébként Gyöngyöspatát is ajánlom figyelmedbe.

  17. 16. András

    “Teljes mértékben egyetértek, nagyon-nagyon birka ez a nép.”

    Talán éppen ez a gond.
    Aki nem érzi, hogy közéjük tartozik, annak nehéz lehet.
    De azért van a dolognak egy savanyúszőlős olvasata is.
    Ha olyan birka ez a nép, akkor azok, akik erre lettek specializálva 70 évig, miért nem voltak képesek jó pulikutya módjára vezetni őket?

    Szerintem itt tényleg arra lehet letisztítani a dolgokat, hogy melyik réteg húz és mekkora hasznot a kormányzásból.
    Az ellenzéknek mindenesetre jobb a kommunikációja, és nagyobb a külföldi támogatottsága.

    De nem mindig annak van igaza, akit CNN idéz…

  18. 16. András

    “Teljes mértékben egyetértek, nagyon-nagyon birka ez a nép.”

    Talán éppen ez a gond.
    Aki nem érzi, hogy közéjük tartozik, annak nehéz lehet.
    De azért van a dolognak egy savanyúszőlős olvasata is.
    Ha olyan birka ez a nép, akkor azok, akik erre lettek specializálva 70 évig, miért nem voltak képesek jó pulikutya módjára vezetni őket?

    Szerintem itt tényleg arra lehet letisztítani a dolgokat, hogy melyik réteg húz és mekkora hasznot a kormányzásból.
    Az ellenzéknek mindenesetre jobb a kommunikációja, és nagyobb a külföldi támogatottsága.

    De nem feltétlenül mindig annak van igaza, akit CNN idéz…

  19. Attila még a narancsködbe burkolódzik. Ami kiesik a Nagyvezír száján (a kapán kívül), azt igazságnak tekinti.
    Orbán folyamatosan hazudik. Hogy honnan tudom? Nyitva a szája. (Na ezt a kiszólást loptam a Watergate ügyet leleplező újságíróktól).

    Hiába cáfolta az EU, ők bizony nem kértek útdíjat az elkerülőre, sőt éppen ellenkezőleg, előírják a mentességet, ez nem jut el Attilához.

    Holnap a dongó duma lesz a menő, mert az agyalágyult azzal álmodott.

    Szóval itt van ez a szép internet. Minden megtalálható. Persze aki csak azokat a híreket olvassa, ami a alátámassza a vak hitét….

  20. 17: Gloucester

    Azért a fidesz által generált 2006-os budapesti zavargásokat nehogy már egy pl. délszláv vagy afrikai vagy bármilyen más POLGÁRHÁBORÚHOZ hasonlítsad, ahol ezrek/tíz-százezrek HALNAK MEG !!!!
    A kettőt nem is lehet összehasonlítani, nem lehet egy napon említeni őket, hülyeség a polgárháborúval kapcsolatban 2006-ot felhozni !!

    22. Gloucester

    A véleményemen nem változtat ez sem amit itt írtál.

    19. Attila

    Külföldről, jó, békés, nyugodt, biztonságos életkörülmények között élve KÖNNYŰ KIBICKEDNI. Költözz haza Magyarországra, és itt mutasd meg mit tudsz tenni. Ne a nyugati jólétből üzengessél, úgy könnyű. 😛

  21. 21. András: Pedig lehet. Olyan indulatok vannak az országban, amit bárki, bármikor felszíthat és kitör a balhé. Szervezés és irányítás kérdése. Lényegében mindegy, hogy a fidesz vagy a CIA szervezi. Ukránoknál is össze tudták ugrasztani az embereket. Nálunk is megtalálják a módját. Az ember az ember. Mitől lenne a magyar egyedi és különleges? Magyar ÁVO-sok úgy püfölték honfitársaikat, hogy szinte élvezték. Miben más a magyar?

  22. 7:

    Remélem nem haragszol, ha ezt a hozzászólást egy megrögzött Fidesz-fan erőlködésének tekintem. A Fidesz az intézményesített lopást művészi szintre emelte. csak nem képzeled, hogy a második vonal (akinek kevés jutott) ezt nem folytatná? A retorikát nem kérheted tőlük számon, mert teljesíthetetlen blöff volt. Hogy ezt te beszoptad (pl. az én figyelmeztetésem ellenére) az a te egyéni tragédiád.

  23. A nagy talány
    A magyar ember 1526 óta egész életén át, folyamatosan küzdött a puszta életben maradásért. Ez már benne van a génjeiben. Ezért viselkedik eltérően a többi néptől. Dekkol, kivár, alkalmazkodik, és teljes erőbedobással a nyerő fél mellé áll. Nem birka, hanem rendkívül ravasz és alattomos. Most azonban már egészen a falig hátrált, kénytelen lesz harcolni. A csókosokon kívül nincs a társadalomnak olyan szegmense, akit ne támadott volna meg. És ige, a számolni nem tudok tavasszal beszopták a rezsi csökkentést.

  24. A már nem is olyan fiatal fiúkon nagy a nyomás mostanság.
    Van egy olyan érzésem, hogy a kapkodásból fakadó hibák nem tudatosak ugyan, ennyire futja, de OV -ban erőteljesen él a hatalommánia, és van egy olyan meglátásom, hogy ha buknak, márpedig ha az USA nem tud egy a párton belüli hatalomváltást kieszközölni, akkor bukni fognak…! Szóval akkor jönni fog az utánunk a vízözön effektus…!
    De ne legyen igazam!

  25. 23. Tibor’bá

    “A Fidesz az intézményesített lopást művészi szintre emelte. csak nem képzeled, hogy a második vonal (akinek kevés jutott) ezt nem folytatná? ”

    Ez sosem volt vita tárgya.
    Annak idején volt egy külön wiki szócikk arról, hogy a balos mutyikban mennyi pénz tűnt el.
    Azt valahogy nem kapta fel a nyugati sajtó.
    Mert a maradékon ők osztoztak.
    Azt most sokan szeretik elkenni, hogy nem az a lényeg, hogy melyik politkus mennyit lop, hanem hogy azzal mi lesz, ami megmarad.
    Egy karórával vagy egy 160 milliós házzal könnyebb indulatokat korbácsolni, mint körmönfont könyvelési trükkökkel külföldre síbolt milliárdokkal.

    Én még mindig inkább milliókat látnék veszni mint milliárdokat.

    De akár birkának, akár alattomosnak nevezni a “magyarokat” általában valahogy elszomorítónak érzem.
    Aki ennyire elkülönülve érzi magát tőlük, arról nehéz elhinni, hogy a többség javáért aggódik. Valahogy inkább az önérdek érvényesítésének kudarca miatti harag üt át ezeken az indulatokon… Szerintem.

    És az is elég övönaluli, hogy egy vergődő, irányt és létokot vesztett válság-súlytott EU közepén kell bármilyen kormánynak talpon maradni. Tehát a megszorításokat mindenestől a kormány nyakába varrni erősen csúsztatás. Nem beszélve a külső és a belső ellenszélről.
    Szerintem nem kellene túlkiabálni azokat, akik jobbítani akarnak azoknak, akik remegve várják a követkető IMF kölcsönből a “részüket”.

  26. 24:

    “A csókosokon kívül nincs a társadalomnak olyan szegmense, akit ne támadott volna meg.”

    és ezt sajnos nem mindenki érzékeli azok közül, akik külföldről írnak ide a posztodhoz, mert tényleg csak elmesélésből és internetes híreken keresztül értesülnek a magyarországi helyzetről.
    Nem választási jogot kellett volna adni a külhoni magyaroknak, hanem azoktól is megvonni, akik kivándorolnak innen.
    Persze könnyű nemzeti maszlaggal jönni, hogy erősíti az egységtudatot bla-bla, valójában a Fidesz jól tudta, hogy a külhoni magyarság között az átlagnál erősebb Fidesz szimpátia van.

    Tibor bá azt gondolom az alattomos jelzővel nem mentél messzire, sőt… nagyon is illik ránk. 2005-ben képesek voltunk szembeköpni saját magunkat.
    Azt gondolom a magyar nép társadalomként borzasztó rosszul működik. Sem megszervezni nem tudja magát, sem véleményt nem tud nyilvánítani, sőt sajnos egyre több esetben már véleménye sincs, hiszen csak azt ismétli el, amit az esti hírekben hallott.
    A médiák agymosó tevékenysége nem ad felmentést ez ellen.
    Orbán most már olyan egyértelműen és világosan üzent hadat a magyar népnek, hogy ehhez nincs szükség értelmező kéziszótárra. Ezt mindenkinek kutya kötelessége lenne érzékelni és észrevenni.
    Mi még idáig sem jutottunk, és most már tényleg a falnak vagyunk szorítva, vége nincs tovább.

    19:

    “Ha olyan birka ez a nép, akkor azok, akik erre lettek specializálva 70 évig, miért nem voltak képesek jó pulikutya módjára vezetni őket?”

    Dehogy nem sikerült Attila. Jó puli módjára végignéztük ahogy szétlopják az országunkat 25 éven keresztül, de senkit nem érdekelt, mert azért maradt is valami.
    Hát ennek vége, leltárt kéne csinálni és kiderül hogy üres minden…
    és a bölcs magyar mit csinál? éhezik, külföldre menekül, befogja fülét-szemét hátha akkor nem kell szembesülni azzal, ami itt van.

    A megmondó embereink is átvernek minket folyamatosan. Ide lehet sorolni a Bayer, Bogár, Drábik féle embereket. Sőt most már talán Szaniszlót is ide tehetem.
    Így 25 év után ideje lenne egy ébresztőnek és ha ez csak balhéval megy, akkor legyen balhé!

    “De akár birkának, akár alattomosnak nevezni a “magyarokat” általában valahogy elszomorítónak érzem.”

    Én is Attila, igen nekem is fáj leírni, de akkor is ez az igazság!
    Lehet egy fél év múlva majd én is azt írom pár ezer Eurós megtakarított összeggel haza, hogy bírjátok csak, inkább Orbán papa miatt dögöljetek éhen, mint Gyurcsány miatt…
    De itthonról élőben, LIVE most már egy túlélőshow ez az ország és ez nagyon nem vicces!!!

    Továbbá add össze a nyugdíjpénzeket az egykulcsos adót a kieső jövedéki adót aztán rájössz, hogy milyen súlyos ezer milliárdokról beszélünk Orbán esetében! És ez még nem lopás… azzal együtt bőven übereli az összes balos szarházi kormányt.

  27. 11, Attila; alternatívát olyanok közt keresnék aki látott már Bilderberg gyűlést (őt külföld is elfogadná). Eszerint már nincsenek is olyan sokan ennek ellenére vannak.

  28. 26: “Egy karórával vagy egy 160 milliós házzal könnyebb indulatokat korbácsolni, mint körmönfont könyvelési trükkökkel külföldre síbolt milliárdokkal.”

    A jelenlegi tolvajt nem menti fel, hogy az elődje is az volt. Már nem lehet ‘elmúltnyolcévezni’, mert már régen volt, az ‘elmulötévre’ jobban emlékszünk. Ezek bizonyítottan 3 ezer milliárdot loptak el. Mellette meg még ki tudja, mennyit. Ha az mszp 20 évig ülne a trónon, se tudná ezt űberelni.

    Mindenesetre, a fidesz látványosan megroppant, majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

  29. 26:
    Attila, hagy abba!
    2014 decemberében, amikor a teljes magyar társadalomnak teli van a fasza Orbánnal és bandájával, a védelmezésük szégyenteljes trágárság.

  30. 28. Bazs

    “Külföld” mindenkit elfogad, aki “külföld” érdekeiben politizál.
    Ez nem egy bomyolult szempont, és erre akad bőven jelentkező.

    De szerintem nem ez a cél.

  31. A Jobbik új jelszó terjesztésébe kezdett, “a kormány úgy szar, ahogy van, de nem hagyhatjuk megbukni, mert akik a tüntetéseket szervezik ellene, azok még sokkal rosszabbak!”
    Per pillanat ez az én álláspontom is. Fideszen belüli puccs sokat használhatna az országnak.

  32. Jobbérzésű fideszesek! Szabaduljatok meg az Őrülttől és urizáló sleppjétől, és szabadítsátok meg tőlük az országot is! 🙂

  33. 31:

    Akkor mi a cél Attila? Komolyan mondom gyere haza, lenullázom a bankszámládat, aztán kezdj új életet itt Orbán Magyarországában és maradj itt minimum egy évig!!!
    Ha túléled, sőt még mindig azt mondod, hogy Orbán még mindig jobb, mint Gyurcsány vagy Bajnai, akkor megkérdezem, hogy miért gondolod így.
    Most azonban tényleg nem tudod mit beszélsz, meg Arma sem.

    Arma a Jobbik jelszava így önmagában baromi gyenge több okból is.
    Egyrészt a Jobbik tavasszal még választást akart nyerni, most meg olybá tűnik, mintha behátrált volna a Fidesz mögé.
    Másrészt ebbe a “kisebbik szar” mentalitásba a magyar beledöglik, ezt a 25 év alatt már 6-szor eljátszottuk és Magyarország véglegesen leszakadt, lepusztult, kivérzett. Már nem a Csehekkel, Lengyelekkel mérnek össze minket, hanem Romániával és Bulgáriával.

    A németek szájából azt kell hallanom, hogy a fiataljaik jövőképe nem olyan stabil és kiszámítható, mint 10-20 éve.
    Arma akkor mit mondjon egy magyar????????????????
    A fiataljaink jó része nem is gondolkodik Magyarországban. Orbán most kaszálja el végérvényesen a magyar jövőt, mert az elvándorlás rövid távon államháztartási problémákat, középtávon nyugdíjfizetési problémákat hosszabb távon pedig Magyarország megszűnését fogja okozni.
    akik szerint ez nem elég súlyos probléma, és azt mondják, hogy maradjon Orbán mert ő a kisebbik rossz, azok nem tudják mit beszélnek.

    33.

    Jobb érzésű Fideszesek már otthagyták a pártot! Aki maradt az a csúszó mászó Orbánhoz raportra járó féreg fajta.

  34. OFF(TOPIC)

    Atommal fenyegetnek az oroszok

    “Nem zárja ki az orosz külügyminiszter, hogy országa atomfegyvereket telepít Krím félszigetre. Ez az orosz fenyegetés éppen akkor érkezett, amikor az orosz gazdasági és pénzügyi rendszert masszív stressz éri, hiszen a rubel ma napon belül 9% százalékkal zuhant, a tőzsde szabadesésben, az orosz kötvénypiac pedig hatalmas eladói nyomást él át.”

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/atommal_fenyegetnek_az_oroszok.591005.html

    (2014. december 15., hétfő 17:33)

    ON

  35. Viccnek indult nálam a 2016-as koronázás, de egy merész huszárvágással egyre jobban arra tippelek, hogy itt biza királyság lesz :))

    Azonban előtte még lejátszunk egy polgárháború lájtot(Vityát megpuccsolják belülről), majd a nagy zűrzavarból kiemelkedik egy vezető alak, aki mögé beáll egy segítő külső hatalom is.
    Segítő hatalom keleti lesz, de nem közel keleti 🙂
    Ha ezek a féltételek teljesülnek, akkor a néplélek megnyugszik, és egy relatív nyugodt történelmi korszak veszi kezdetét.

    Erre varrjatok gombot 🙂

  36. Arma, de komolyan, te kit látnál esélyesnek a trónra?
    (Ha már Vityáék úgy is fel akarják újítani a várat) :))

  37. 39. Arma

    Ottóékat a sorba se szabad beengedni.
    Akkor kezdődtek a bajok, amikor ők kezdték irányítani a magyarokat.

    Viszont úgy tűnik, van Árpád-házi leszármazott… A francia Crouy-Chanel család… A mai napig árpád-sávos címerük van.

  38. Az az érdekes, hogy sem Orbánon, sem a Fideszen nem látni, hogy megijedtek volna a táboruk szűkülésén. Most vagy ennyire biztosak abban, hogy időben visszaszerzik őket, vagy tudatosan művelnek valamit, amit nem ismerünk. Persze addig valóban nem kell izgulniuk, amíg a kiábrándulók sehová nem csoportosulnak, de meglepően merész kijelentéseket tesznek a népszerűségvesztés ellenére. Fogalmam sincs mi a céljuk.
    Ráadásul olyan dolgok miatt pártolnak el tőlük az emberek, amelyeknél sokkal nagyobb disznóságokat is lekövettek már, akkor meg nem pártoltak el, emiatt is az az érzésem, hogy mesterségesen történik itt valami.

  39. 40: Viktor magának készíti elő a várat a trónteremmel.
    41: A Habsburgok a történelmi Magyarország második létrehozói.Nélkülük Trianonban nem lehetett volna ekkorát szétszabni, a magyarok főleg a török oldalon harcoltak Thököly alatt a Habsburgok ellen, akadályozva az újraegyesítést. Gondolom, a fal hamarabb megérti, mint a magadfajta agymosott kuruc…

  40. „Nincs hova hátrálnunk!” – Óriástüntetés készül Orbánék ellen

    “Budapesten és húsz másik városban is tüntetnek kedden a kormány ellen. A Nincs hova hátrálnunk című demonstráció szervezői videoüzenetükben biztattak mindenkit részvételre az este 6 órakor kezdődő tüntetésen, ahol a szociális megszorítások, az oktatási rendszer teljes átforgatása, a mértéktelen korrupció és hazugságok ellen tiltakoznak.”

    http://www.168ora.hu/itthon/nincs-hova-hatralnunk-132699.html

  41. Homok került az Orbán-féle gépezetbe

    “Néhány hete még elképzelhetetlen lett volna, hogy tízezrek tüntessenek a politikus ellen. Most viszont ezrek vonulnak az utcára, tiltakozásul a korrupció, a szociális juttatások megkurtítása és a hatalmon lévő nagyképűsége ellen.”

    http://www.168ora.hu/itthon/homok-kerult-orban-fele-gepezetbe-132702.html

    Vesszen ez a szemét, korrupt, csaló, lopós, hazudozó, diktatórikus fideSS rezsim, Orbánnal az élen! (Minnél előbb!)

  42. Most mar en is lassan 2,5 eve elhagytam az orszagot de ettol fuggetlenul elmondhatom magamrol azt, hogy naprakeszebb vagyok a magyarok 90-95%-nal az otthoni ugyekben es folyamatokban. Es oszinten ram a mai napig ugyanugy kihatassal van az a politikai eszement amokfutas ami otthon folyik, leven edesanyam munkanelkuli mar evek ota, alkalmi munkakat vallal (16 oraban sim kartyakat csomagol 500Ft-ert 54 eves fejevel allva, illetve 10-15kg-os kartonokat cipel, cimkez) es meg ezekert is harc megy. Orul ha egy honapban harom het munkaja osszejon…Es akkor ezek a kurafik meg azt a szottyadt 22.800Ft-ot is elveszik tole, mert a rohadt elmehaborodott ripacs majomnak kell meg stadion, meg meg egy par milliard.

    Probalom segiteni es segitem is amennyire tudom de mi is ket hitel fizetunk (a forintositasba bele se megyek) es szeretnek sajat csaladot is. Aztan ott vannak emg anyosomek, akik EGYENLORE a viz felett vannak, de csak addig, ameddig aposom tud dolgozni, utana egy huszaros visszaeses fog bekovetkezni az eletszinvonalukban, es kozel sem urizalnak.

    Szoval en is a sajat boromon tapasztalom a dolgot a tavolsag ellenere es komolyan mondom ennel az allatnal meg egy krumpliszsak is jobb lenne, vagy az elso ember az utcan akit leszolitanak.

    Huuuu bocsanat de ez kiszakadt belolem…

  43. 46. Kisvacak

    Nagyon tanulságos amit írsz, és nagyon meg is értelek. És sajnos az a baj, hogy a jelenség, amit leírtál, országos szintű, és nem hogy javulna, hanem jövőre még rosszabbodni fog!
    Tegnap mondta valaki az ATV-ben, hogy a tegnap elfogadott 2015-ös költségvetés egy nagy rakás szar (nem ilyen szavakkal), és hogy az országnak még soha nem volt ilyen rosszul összetákolt költségvetése. Szóval jövőre semmi jóra nem számíthatunk, viszont annál több rosszra! 🙁

  44. Üdv mindenek! Mindenki ostorozza a külföldre menekült magyarokat.
    Lássunk tisztán. Egy 20 év körüli pályakezdőnek Magyarországon pontosan 0 az esélye politikai hátszél nélkül bármiféle olyan munkát találni, amivel tisztességesen megélhet. 20-22 évesen as embereknek annyi tartozása van sok esetben aminek a végére érni nagyon gazdag szülők nélkül gyakorlatilag lehetetlen. Főleg munka nélkül. Márpedig munka nincs. Amíg nem lesz teljes amnesztia a hazatelepülőknek, versenyképes jövedelem lehetőségével, a kutya Sem akar hazamenni. Ez A Nagy Magyar valóság. A következő aktív generáció elhagyta az országot, a teljes társadalom anyagi csődben van. A nyugdíjakat már ellopták. Jöhet bárki, a fidesz kormány megadta a kegyelemdöfést Magyarországnak. Személyes véleményem szerint nincs tovább. Ezen semmilyenDe ne legyen igazam.

  45. 46:

    Kisvacak jól értem mit mondasz és ez lehet is így, tényleg lehetsz Magyarországról jól informált.
    Ellenben az itthoni mindennapok hangulatát, légkörét (bemenni dolgozni, politizálgatni, vásárolni menni, sétálni az emberek közt, emberek arcát figyelni stb… ) csak itthonról lehet, ezt híradás nem tudja visszaadni.
    Én első körben erre gondoltam, amikor a határon túli- vagy a kivándorolt magyarokról írtam.
    Magam is kivándorolt magyar leszek, és ennek ellenére írom ezt.

    Akár mennyire is szeretnél up to date maradni Magyarországról ezt külföldiként már csak másodvonalból teheted meg, ami nem ugyan az, mint itthon élni. Sőt idővel egyre nagyobb lesz a távolság, és bár tökéletesen jól informálva nem fogod tudni átélni a magyar nyomorúságot. Erre próbáltam meg rábökni.

    Egyébként teljesen át tudom érezni a dühödet, pont ezt érzem én is.
    Ha még lesz aki megírja, akkor olyan súllyal fog 2010 bekerülni a történelem könyvekbe, mint Trianon.
    Az emberek még nem fogják fel az Orbán kormány tevékenységének súlyát és nem, vagy nem akarják látni, hogy Magyarország darabjaira hullik. Éppen most.

    ——–

    OFF
    Tibor bá egyre rosszabb az oldal. Egy komment elküldése több percig tart már, de csak a betöltése is.
    Azért van egyre több duplázódás szerintem mert sokan többször küldik el, hisz látszólag nem történik semmi.

  46. 50.

    Nekem semmi bajom a te meglatasoddal Curix es teny hogy (szerencsere) az a mindennapi lelekolo feszultseg ami athatotta a mindennapjaimat megszunt letezni szamomra addig, ameddig magyar cikket nem olvasok vagy nem erint engem is, ekkor elojon ujra. Illetve amint belepek az orszagba erzem a kulonbseget, de tenyleg. Nem kell meg embert se latnom hozza, ahhoz tudnam hasonlitani mint amikor valaki elmegy egy elhagyatott telepulesre ott is erzi az uresseget. Magyarorszagon a tehetlen duhot erzem, vegyitve elmondhatatlan keseruseggel es kilatastalansaggal.

    En sem gondolkodom Magyarorszagban, mert elhetetlen. Ha tehetnem mindenkit elhoznek onnan, mert egyszeruen megoli az embert az, ami otthon van, ami korbevesz. Eppen ezert komolyan mondom, hogy nem hiszem el azt, hogy a gazdagok ott fent a csucson ugyanezt nem erzik, mert ez egyszeruen atitat akkor is ha 60 millios Maybach-ban ulsz es Gucci taskat lobalsz Rolex Bubbleback-kel a csuklodon. A nyomor es a kilatastalansag kigyilkol es nekem ebbol (is) elegem lett, nem beszelve a sok zombiagyu honfitarsbol, akik nem tenyek hanem ideologiak menten gondolkodnak es szavaznak.

  47. 49:
    Kikapcsoltam egy rakás bővítményt. Mást nem tudok. Fogalmam sincs mit lehetne tenni. Persze több mint 2000 poszt és 140 ezer körüli hozzászólás egészen biztos nem segít.

  48. 52.

    Esetleg nem lehet a regebbi dolgokat learchivalni es lementeni valahova aztan akinek kell az letolti?

  49. 52:

    Nekem is az jutott eszembe mint Kisvacaknak, mert nem ismerem a blogmotort, de valami nagyon nem stimmel az oldallal, egyre nehezebb elérni a kommenteket.
    Sok esetbe már azt csinálom, hogy rákattintok, aztán elmegyek kajálni, vagy böngészek addig mást, mert szó szerint volt, hogy perceket vártam a megjelenésre.

  50. 52.

    Esetleg ezekkel lehet próbálkozni:

    1. Kapcsold ki az összes bővítményt és aktiválhatnád a hivatalos Twenty Fourteen sablont. Ezzel meg tudod állapítani, hogy sablon, illetve bővítmény problémáról van-e szó.

    2. Ha ilyen lecsupaszított állapotban minden oké, akkor kapcsold vissza először a sablonodat, nézd meg, hogy még mindig oké-e – ha nem, akkor a sablonnal kell kezdeni valamit, a probléma ott van.

    3. Ha oké, akkor már csak a bővítményekkel lehet baj – egyenként kapcsold vissza őket.

    4. Ha az első lépés nem segített, akkor én írnék egy levelet a szolgáltatónak, nem-e náluk van a probléma.

    5. Ha nem a szolgáltatónál van a probléma, akkor írj a webfejlesztőnek.

  51. 55:
    Tegnap átmentem egy másik sablonra, semmi se változott, visszaálltam.
    A bővítmények kikapcsolása után most egy kicsit jobb.
    természetesen még próbálkozom.

    Komolyan mondom nem akarok baszogatni, de a “nem-e” rettenetes. Ne tegyed. helyesen Így szól: “Nem náluk van-e a probléma?”

  52. 56.

    A nyelv elég rugalmas, valószínűleg azért tettem tudat alatt az ige elé az e kérdő szócskát, mert bizonytalanságot próbáltam kifejezni a hiba eredetével kapcsolatban. Különböző nyelvjárásokban elterjedtebb egyik-másik forma, magam inkább örülök, hogy színesebb velük a magyar nyelv.

    Úgy is írhattam volna, ahogyan javaslod, csak akkor a mondandó hangsúlya kicsit eltolódik. Azt meg nem szerettem volna.:D

  53. 57:
    A figyelmetlen kapkodás megbocsátható. Az izzadságszagú erőlködés, a tudatos magyarázkodás NEM.

  54. 58.

    A nyelv élő, képlékeny, nem kell szabványosítani, mint egy műanyagflakont, hogy illeszkedjen a kupakhoz.

    Ajánlom ezt a cikket:
    http://www.nyest.hu/hirek/a-liberalis-nyelvmuvelo

    Egyébként érdekes, hogy a „nem-e” nekem fülre kevés helyzetbe illeszkedik jól.

    Példaként:

    Feltűnt a Banán posztodban ez a két mondatod:

    „Amikor ide jutottam a jelentés olvasásában, gyorsan megnéztem, nem a banán-lobbi pénzelte az írást. NEM.”

    Az első mondat nyelvhelyességi szempontból hibás, mert pont az -e kérdőpartikula maradt le, ami nélkül a következő mondat értelmetlen. Ebben a konkrét esetben az állítmány után tettem volna ki a kérdőszócskát, tehát „pénzelte-e”, de a „nem-e a banán-lobbi” szintén helyes, még ha furcsa is, talán azért mert túlzó a bizonytalanság amit kifejez.

  55. tücsöktávlat:
    Össze-vissza annyit csináltam, hogy kiirtottam az első 200 posztot 2007-től. Azért mert többeknek úgy tűnt, hogy a lassulás az elmúlt 3-4 hónapban folyamatosan terjedt. Ezek szerint ez hatott.

  56. Tibor bá: Bocs, közben olvastam a Banán poszt alatt a hozzászólásokat, hogy mitől javult fel az oldal, ezért töröltem a szerkeztőben gyorsan a kérdést, hogy ne kelljen több helyen válaszolnod.

  57. http://444.hu/2014/12/18/lazar-janos-beszolt-pokorninak-hogy-mit-valaszolt-erre-pokorni-meg-fog-dobbenni/

    Egy vélemény a ‘mérsékelt’ Pokorniról:
    ” Lámpa Vas” tollából…

    Igazából azért linkeltem be, mert én egy fideszen belüli puccsra számítok, de tulajdonképpen elgondolkoztam rajta, hogy ki is lehetne rá alkalmas… hát Pokorni nem…

    ” “De mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, hogy
    a csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk
    majd békét” (P.Z.)

    Ez az elvont, mélyértelműnek szánt, szofisztikált, tükör előtt gyakorolt gesztusokkal hangsúlyozott, agyonárnyalt (mű)értelmiségi “férfiként ülve pipilés” mindig is jellemző volt Pokornira. Fél lábon állva egyensúlyoz a szarkupac tetején, de le nem lépne róla. Felhúzza az orrát a szarszagtól, de vonzza az akolmeleg. Otthon van.
    Pajtás! Akkor néznék rád másként, mint a cimboráidra, ha nem kvázi kívülállóként osztogatnád a semmitmondó bölcseleteidet (főleg most, amikor már a csapból is ez folyik), hanem -miután már az elején láttad, hogy a brancsodban mindenki “belenyúl a pénztárcába” (idézet: P.Z.) -alelnökként(!)- szépen felálltál volna és üvöltve követelted volna, hogy “le kell vágni a kezét” (idézet: P.Z.).
    Te ehelyett -vétkesek közt néma cinkosként- lapultál, mint opportunista szar a fűben.
    Igaz, megérte, mert zsírosra kerested magad, valamint rád és családodra nem törte hajnalban az ajtót a készenléti rendőrség úgy, mint Horváth Andrásra, aki kisemberként, egymaga, (veled ellentétben) felhalmozott egzisztenciális tartalékok nélkül, mindent kockára téve ki mert állni az igazáért.
    Igaz -zárt asztaltársaságotok kivételével- mindez keveseknek érte meg, mert az ország eközben a végletekig elszegényedett, hiszen a narancsszínű vattacukorba csomagolt ideológiai faszságaitokat -rajtatok kívül- nem mindenki tudja “aprópénzre” váltani.
    “Korábban lehetett urizálni?” Mikor? Amikor még nem bukott ki, mennyit loptok?
    Ebben az országban gyerekek éheznek. Tudsz róla? Zavar? Teszel ellene?
    Te teljes szereptévesztésben vagy ember! Neked nem egy partvonalon kívüli, hideg tárgyilagossággal elemző politológusként kellene modoroskodnod, hanem a sáskarajként viselkedő Fidesz alelnökeként minden erőddel meg kellene akadályoznod az ország további kirablását.
    Neked kellene szaladgálnod az ügyészségre, a rendőrségre, a KEHI-hez, az Állami Számvevőszékhez, az OLAF-hoz, az Európai Bizottsághoz. Neked kellene kongatnod a vészharangot, hogy “eddig és ne tovább”!
    Nem opcionálisan, hanem kutya kötelességből. Ehelyett -bűnrészesként- kussolsz.
    S közben közhelyes, érdektelen interjúkat adsz, hogy “ki, mikor, hogyan ne urizáljon”.
    Most, amikor recseg-ropog a kibaszott kártyaváratok?
    Mennyiszer mondtad azt az elmúlt 25 évben, hogy “tévedsz Viktor”?
    Mennyiszer kérted, hogy ne bassza már át ennyire ezt a szerencsétlen országot?
    Mennyiszer álltál fel és követelted a harácsolás beszüntetését?
    Mennyiszer ejtetted ki a szádon a “Simicska”, “Mészáros”, “Garancsics”-szavakat?
    Nem veszed észre, hogy te urizálsz B+?!
    Október 16-án borult a bili. Másfél hónapig érlelgetted a briliáns meglátásokkal teli megszólalásodat? Másfél hónapig gyakoroltad a szelíden bölcs hanglejtést?
    Úgy állítod be, mintha “értékes karórák” és “luxusutazások” testesítenék meg a korrupt világotokat? Egy-két millióról beszélsz, ember?! Az a baj, hogy kilopjátok a szemünket is!
    2013-ban csak a KÖZGÉP 491 milliárd forintot nyert “közbeszerzésen”.
    Az naponta 1,345 milliárd.
    Óránként 56 millió.
    PERCENKÉNT EGYMILLIÓ B+!
    Mennyiszer tiltakoztál ez ellen?
    Erről beszélj baszod, ne pitiáner karórákról, urizálásról, vagy a békéről!
    Amiről beszélsz, azt egy perc alatt tüntettétek el.
    Az igazság félmilliomod részét analizálgatod?!
    És ez csak Simicska, hol vannak a többiek? Hol van Orbán, Lázár, Rogán, Kósa, Vida, meg a számtalan többi? A “Mr. 20-30-50%”-ok?
    Most pedig Lázár rád mordul és behúzott farokkal a torkodat mutatod a béta-hímnek? Egy gyáva, hiteltelen, szar alak vagy!
    Ha továbbra is hallgattál volna, őszintébb lettél volna. Az kisebb hazugság lett volna.
    Horváth András többet tett ezért a nyomorult országért, mint te az elmúlt 25 évben.
    Az ő kisujja többet ér, mint az egész életműved.
    Szóval, ne osztogasd itt a többrétegű buborékfóliába csomagolt, spontánnak beállított, ám kimondása előtt ezerszer átrágott bárgyú metaforás “mű-kritikáidat”, hanem nézz szépen a tükörbe és köpd szemen magad!”

  58. Brávó Observer! Kiírtad magad. Csak…. ezt Pokornyí sose fogja elolvasni. Kár, mert nagyon jól összeszedted.

  59. A politikai pályán nem szokatlan ez a finom egyensúlyozás, mutatni egy kis ellenzékiséget, de vigyázni, nehogy a partvonalon kívülre kerüljön a páciens, mert akkor ki fogja megváltani a világot, mikor helyzet lesz?
    Van durvább is, végig lapítani, és együtt üvölteni a farkasokkal, majd hatalomra kerülve megreformálni a dolgokat, utólag azzal magyarázva az előéletet, hogy túl kellett élni ahhoz, hogy helyzetbe kerülve elhatárolódhasson az előzményektől.
    Igaz, ez diktatúrákban inkább elfogadható, demokráciákban mindig meglenne a lehetőség az ellenzékiséghez.
    De az súlyos anyagi áldozatokkal járna… 🙁
    Tibor bá’, ne hozd zavarba Obszervert, ez Lámpa Vas írása, amivel hozzászólt a cikkhez.

  60. Tibor bá’ szerint: 2014. december 18. csütörtök – 16:50

    Köszi a dicséretet, bár valóban “Lámpa Vas”-at illeti. 😉

  61. Drakonisz leírta.Egyetértek vele..(Pontosabban Ő is leírta)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük