(1529) Az ember az egyetlen emlősállat, amely élvezetért (is) szexel. A kérdés, miért?

Tibor bá’ online

 

~q191A helyzet az, hogy a tudósoknak sokáig eszükbe se jutott, hogy foglalkozzanak a szexualitással, az emberiségnek pedig elég volt a mende-monda, aminek egy jó fél évszázada szakadt vége.

A múlt század ötvenes éveiben William Masters és Virginia Johnson szexkutatók jöttek elő azzal az állítással, hogy a tudósok félnek… félnek a társadalom véleményétől, félnek a vallásos bigottságtól, félnek a politikusoktól. Abban az időben a félelem olyan nagyfokú volt, hogy egyes egyetemi jegyzetekben a pénisz és a vagina egyszerűen nem volt megtalálható. Sajnálatos, mert az ember egy igen érdekes emlősállat, amit érdemes tanulmányozni. Ugyanis az egyetlen élőlény, amely a szexet nem csak reprodukcióra használja, használja rekreációra is, ami az életünket sokkal érdekesebbé, színesebbé teszi, minden más főemlőshöz viszonyítva.

Például, amikor egy babún nősténynek peteérése van, a vagina körüli bőr bepirosodik, amit a hím már messziről is jól láthat. Ha esetleg nem látná meg, akkor észlelheti az evvel járó különleges „illatot”, és ha ez se elég, akkor a nőstény közvetlen közelről bemutatja hátsó felét a hímnek, mert tudja, mikor van ennek ideje és mit kell tennie. Ez a fajta viselkedés emlősöknél tipikus. Az ember azonban egészen más. Először is, fogalmunk sincs a peteérésről. Mi össze-vissza szexelünk, eszünkbe se jut kivárni a peteérést.

Amikor egy nőstény makákó majomnak peteérése van, átlagosan 17 percenként kopulál (párzik), legalább egyszer a csoportjába tartozó összes hímmel. A gibbonok éveken át megvannak szex nélkül, várva a nőstény peteérésére, amikor is a nőstény átlagosan százszor kopulál.

Az állatok akkor szexelnek, amikor annak van értelme. Minden más esetben felesleges időpocsékolás, és kockázatvállalás. Elvégre szex közben nemigen lehet figyelni külső veszélyekre.

Ezért merül fel a kérdés, hogy az ember miért szexel, amikor csak lehetősége van rá, még akkor is, amikor a fogamzás kifejezetten lehetetlen. Az antropológusok elég régen álltak elő azzal az ötlettel, ami szerint a nők gyermeknevelése nem csak sokáig tart, de meglehetősen nehéz feladat, ami alatt nem akarnak egyedül maradni. Ezért aztán szexet ajánlanak a férfinek, ha kell neki, ha nem, még akkor is, amikor az életkor előrehaladása miatt a fogamzás már lehetetlen, csakhogy mellettük maradjanak.

Ezt az elméletet azonban nem mindenki fogadja el, mert van néhány kérdés, ami megválaszolatlan. Például az Ember miért kopulál elszigetelve, amikor az összes többi emlős a csoporttársak előtt teszi? Miért van a Férfinek a testéhez képest aránytalanul nagyobb pénisze, mint a többi főemlősnek? És miért létezik féltékenység az emberek között? Miért alakult ki a megcsalás intézménye, amikor abból a partnernek az esetek nagy részében semmi hátránya nem származik? Ezekre a kérdésekre nem lehet megtalálni a megnyugtatóan logikus választ. Ezért aztán igen jó alap arra, hogy mindenki szabadon engedje a fantáziáját és beszálljon a „találjuk ki” játékba.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
____________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

49 gondolat erről: „(1529) Az ember az egyetlen emlősállat, amely élvezetért (is) szexel. A kérdés, miért?

  1. Ha jól tudom, akkor nem csak az ember ilyen. Majmoknál a bonobók feszültség levezetésképpen (mielőtt verekedésbe torkollna egy vita), illetve barátságok elmélyítésének az érdekében is szexelnek. Egyébként ők a majmok közül a legkevésbé agresszívek, és igen erős a csapatszellemük is, segítik egymást, ahol csak tudják.
    A delfineknél meg a palackorruáknál láttak ilyet, hogy csak úgy a móka kedvéért elkapják egymást egy körre.

    Szóval azért van rá példa, de persze a kivétel csak erősíti a szabályt.

    Ez olyan, mint a gyilkolás. Ügye a legtöbb állat csak azért öl, mert élni akar, vagyis az élelemért, meg a biztonságért.

    De pl. a csíkos hiéna csak az élvezet miatt rentgeteget tud ölni. Megfigyelték, hogy az afrikai partok mentén a kis fókabébikből jóval többet megöl, mint amennyit el tud fogyasztani, valószínűleg elkapja a gépszíj. Viszont itt láttak olyat is, hogy egy felnőtt hiéna hím örökbe fogadott két árva kölyköt, és felnevelte őket.

  2. Az csak egy urban legend, hogy a delfinek is szexelnek utódnemzési szándékon kívül?

    Egyébként az embernek nincs aránytalanul nagy pénisze a főemlősök között, sőt a közelebb vagyunk az alsó szélsőértéket képviselő gorillákhoz, mint a felső szélsőértéket képviselő csimpánzokhoz.

    Az ember az agyának köszönhetően emelkedett ki az állatvilágból, viszont az evolúció során ebből következően távol kerülhettünk a többi (fő)emlőstől szaporodási stratégiában. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a nagy agy kifejlődésében is szerepe volt valami korábban kialakult szaporodási elemnek.

  3. Szerintem arról lehet szó, hogy az ember társadalomban él, és a társadalom sokkal bonyolultabb mit a csoport.
    Ehhez a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodik a táplálészerzéstől a szaporodásig szinte minden viselkedés.

    Talán azért nehéz a dolgokat az állati viselkedésből magyarázni, mert az ember – mióta ember – igyekszik öszöneit kordában tartani, hogy megfelejen a különböző társadalmi elvárásoknak.
    Úgy tűnik, a társadalom szempontjából a család kialakulása egy hasznos dolog volt, és ez kialakította a monogám rendszert. Ez magyarázat lehet a féltékenységre és a peteérésen kívüli szexre is.

  4. 3:

    Igen, valóban nagyon fontos az ösztönök korlátozása. Egyesek szerint ezt lehet feloldani az alkohollal. 🙂
    Tehát ha sikerülne egy rakás embert olyan szinten leitatni, hogy ezt elérjük, de egyéb tulajdonságaik megmaradjanak, akkor megvizsgálhatnánk, hogyan viselkedünk ösztönösen. 🙂

  5. 4. Vasgerinc

    Azt hiszem, “embernek lenni” kicsit sarkítva azt jelenti, hogy ösztöneinket tudjuk valamilyen módon kontrollálni.

    Sokan a mai napig nem értik, hogy ennek mi értelme, mert a mai napig igyekeznek állatként kezelni az embereket, folyamatosan húzgálják a párhuzamokat, és bizonygatják, hogy azok az erkölcsi rendszerek, amelyeket a különböző társadalmak alakítottak ki, teljesen felesleges hülyeségek.

    A pénisz méretére is a civilizáció lehet a magyarázat.
    Amíg őseink ruha nélkül ugráltak az ágak között, addig hátrányos lehetett egy nagyméretű himbilimbi… mindenbe beleakad, paraziták is hamarabb megtalálják, satöbbi.
    De mióta legalább ágyékkötővel védve van azóta a természetes kiválasztódás ( a nők?) jobban figyelembe vehette a méretet is.

  6. Az emberek tulajdonképpen csak a létfenntartó ösztönökkel rendelkeznek “gyárilag” a fajfenntartó öszönök már erősen társadalmi és kultúra függőek.

    A kérdés nem az, hogy miért? Sokkal inkább az, hogy miért ne? Az ember szinte bármit hajlandó élvezetekért megcsinálni. Itt közelről sem csak szexuális élvezetről van szó, az ember minden olyan tettet, érzést újra és újra át akar élni, ami élvezetet okoz. Esetenként nem is a szex a legerősebb ilyen tipusú élmény, hanem sokkal inkább a legkönnyebben elérhető.

    Kár párhuzamot vonni az ember és a többi emlős között ilyen tekintetben. Ez egész témakör alfája és omegája az emberi agy komplexitásában rejlik. Mivel az ember tudatos lény, tudatosan keresi is magának azokat a szituációkat, ami neki élvezet.
    Ezt más élőlény is megteheti csak egy sokkal egyszerűbb szinten.

    Szóval a kérdésra válasz, mert öntudatra ébredt komplex agyunk van, azért.

  7. Véleményem szerint az állatoknak is élvezetes, bár sajnos nem volt szerencsém ez ügyben értekezni velük. Kell a mézesmadzag náluk is. Egyébként meg ezt az állat-ember, mesterségesen eszkábált kontrasztot átgondolnám.
    Biológiai értelemben az ember egy emlős állat.
    Meglátásom szerint is az, nem több. Azonban merem remélni, hogy ez az elnyomó, parazita, nagyképű faj visszaredukálódik a megérdemelt szintjére és állománynagyságára.

  8. 6. Curix

    “Az ember szinte bármit hajlandó élvezetekért megcsinálni.”

    Ez igaz.
    De alapvetően nem mindent tud – magától.
    Erre épít egy csomó ipar.
    Nem lenne képes “élvezetet” adó finomságokat előállítani komoly ipari háttér nélkül, amit egy nagyon kis számú elit “biztosít” számára, ugyanúgy mint a TV és a számítógép szolgáltatta élvezeteket.

    És talán ugyanúgy, mint ahogy a vallás elfojtatta a szexuális vágyakat, a modern világ mesterségesen korbácsolja őket.
    Valahol mindig látható egy szexi reklám vagy explicit film, ami szintén nem az átlag Gipsz Jakab terméke, hanem jól kalkulált “social engineering”.

    Bár valahol olvastam hogy a szexuális vágy is csökken.
    Túl macerás.
    Interneten, pornócsatornákon sokkal “tökéletesebb” élményt lehet találni, mint a fáradt, kevésbé fotogén partnerral.

  9. Nekem az a kérdésem , hogy a szex egyátalán egészséges e?

    Ne essék félreértés!! Egyesek azt hangoztatják hogy minden nap kell egy férfinak , a másik véglet pedig az amikor még a régi kínai vagy afrikai kúltúrában(most pontosan nem emlékszem)az azt tartották hogy spórolni kell a lövésekkel, mert a férfi energiaszintjét leszedi azaz korábban hal. (amiben van logika mert a fő funkció az utód és nem az élvezet ,ezáltal a genetika “számolja” a lövésszámot és ha sok van akkor az illető meghalhat,mert a genetika ezt megjegyzi )

    Szóval az igazságra kíváncsi lennék,mert a hírportáloknak nem lehet hinni.De szerintem sem a kevés sem a sok nem jó hosszútávon azaz viszonylag mértékkel mint mindent 😀

  10. Marhaság ! Ha igaz lenne, akkor már kb. 40 éve meg kellett volna halnom 🙂

  11. sok a hiba..

    1.

    az emlősök közül nem csak a homo sapiens játszadozik a szexszel:

    https://www.youtube.com/watch?v=oyOZyN88RBU

    a bonobók is, más emlősök szintén..

    verbálisan:

    http://www.ansci.wisc.edu/jjp1/ansci_repro/misc/project_websites_07/thur07/bonobo%20reproduction/behavior.html

    –“az Ember miért kopulál elszigetelve, amikor az összes többi emlős a csoporttársak előtt teszi?”

    az ember nem kopulál elszigetelve, brazíliai hostelekben ez evidens.. kamaszok vagy gyakorlott ivarérettek szintén nem feltétlenül:

    http://xxxxxxxx.com

    –“Miért van a Férfinek a testéhez képest aránytalanul nagyobb pénisze, mint a többi főemlősnek?”

    nincs nagyobb, sőt, átlagos, v inkább kisebb van:

    https://www.youtube.com/watch?v=xwxdI1XSQDU

    https://www.youtube.com/watch?v=SQNKS14jtlw

    noha nagy a változatosság, ez igaz:

    https://www.youtube.com/watch?v=fRRQ8VsUhvI

    vagy tévedek?

    https://www.youtube.com/watch?v=H_hDvnM_xao

    tehát az állatoknak se kisebb, és nem feltétlenül a megtermékenyítésért pedáloznak:

    https://www.youtube.com/watch?v=JvaqQPazmFs

    2.

    “És miért létezik féltékenység az emberek között?”

    azért, amiért sok állatnál, szeretnék a saját génjeiket tövább örökíteni a konkurens hím(ek) rovására, naná!, vagy nőknél a másik férfi javára.. elüldözik a zavaros hímeket, ezzel tetszelegnek maguknak és a nőstény(ek)nek..

    17 éves budapesti szakközépiskolás vok, a pataky híradásipari és informatikai szakközépiskola harmadéves tanulója.. nagyon szeretem az informatikát, a lányokat és antalffy úr blogját..

    1 éve olvasom, nagyon tetszik..

  12. Hát ez a poszt jó sok tévinformációt tartalmazott, és azt még senki meg se jegyezte, hogy a “babún” magyarul pávián. 🙂

  13. 14:
    Ez azért van, mert majd mindenki a wikiből játssza a jól informáltat.
    A postban nincs jó sok tévinformáció, azon kívül, hogy kivételek mindenütt akadnak. Én hetente dugok, naponta dugnék, míg a kutyáim évente egyszer dugnak 3 napon át. Nekem már 40 éve nincs utódom, a kutyáimnak minden évben van. EZ A LÉNYEG. – Ja, és járj utána, hogy a 250 kilós gorillának mekkora a fasza! 😀

    A helyettem gondolkodó, önző gének pedig egy oltári nagy marhaság, mégis tartja magát 40 éve.

  14. Tibor bá’, ha azt írod, hogy az ember az “egyetlen élőlény, amely a szexet nem csak reprodukcióra használja, használja rekreációra is”, akkor bizony ha csak egyetlen más kivétel is van, az állításod hamis. Ha ez még a Wikipédiában is benne van, akkor meg pláne te is tudhatnál róla, és nem kéne leírnod.

    Ha meg az a lényeg, hogy te hetente dugsz, akkor továbbra is arról írjál posztokat, ne az összes többi emlősről, amikről ezek szerint nem vagy teljes körűen informált. 😉

  15. 16:
    Ez azért egy kicsit övön aluli volt, amit – gyanítom – a gyógyíthatatlan impotenciád sugallt. 😀

  16. 17: A vesémbe látsz, Tibor bá’! Sőt, a herémbe! 🙂

  17. Azért ezzel most már kezd teli lenni a hócipőm.

    Saját kútfőm, ismereteim, tapasztalataim felhasználásával, vagy elismert szerzők cikkeit, könyveit felhasználva írok egy posztot. Erre egyre többen neki esnek a Wikipédiának és sorba leellenőrzik a posztban fellelhető adatokat, állításokat, és vihogva hozzák nyilvánosságra a saját tudásuknak beállított kimásolásokat. Ahelyett, hogy a témát kiegészítenék, vagy hozzá tennék saját elképzeléseiket, vagy ismereteiket, tapasztalataikat. És akkort a szőrözésnek se vége, se hossza.
    Nem én találtam ki, hogy a gorilla fasza mindössze 10 centi, miközben az emberé átlagosan 16. Kinsey közölte a világgal 1951-ben, hogy az amerikai férfinek egy életen át átlagosan kb. 5000-szer sül el a fasza, és mindössze 3 gyereke van. Mi van a maradék 4997-el? Nyilván élvezetért teszi, de miért? Ezen semmit se változtat, ha a háromezer majom fajta közül kettő fogamzás nélkül is kefél. Olyanról se hallottam, hogy egy emlősállat szerelemféltésből 46 késszúrással megöli a riválisát, plusz szerelme tárgyát is, hogy többé ne tudjon vele közösülni. Ekkora marha csak az ember lehet. Miért? Miért? Miért? Ismerjük meg magunkat! Elég érdekes téma, én meg már marhára unom, hogy mindenki nálam akar „okosabb” lenni. OK. okosabb vagy! Nem akarsz írni minden áldott nap egy posztot? OK. Eszed ágában sincs adakozni, hozzájárulni a költségekhez, de akkor legalább fogd vissza magad. Az ingyen élvezgetésnek lejárt az ideje. Még azért is fizetni kell, ha voltál olyan hülye és Orbánra szavaztál. 😀

  18. A szexuális öröm megszerzését a főemlősök biztos, hogy mindig preferálják, ha másképpen nem, kerülő úton.
    Ők bizony már jóval az ember előtt feltalálták az önkielégítést is, a kisgyermekes anyukák bánatára, akik rögtön elrángatják csemetéjüket a majomház elől, ha a lakói nyilvános bemutatót tartanak. 🙂

  19. Nem vagyok egy nagy koponya, de egyszerűen rajongok az állatvilágért, és elég sok könyvet és filmet rágtam át, és ragadt rám a tudás.
    Bezzeg a kötelező tananyaggal sose boldogultam ilyen jól.
    Szóval nem bántásként, de az állatvilágban tényleg vannak kivételek, illetve fele annyira se ismerjük, mint amennyire gondoljuk.

  20. 19.

    Valóban érdekes kérdés a „miért”. Attól tartok, itt nincsen egy nézőpont, ami a valóságot tökéletesen meg tudná fogalmazni. A gyakorlati megközelítés, amikor is az ember önmaga érzéseit tanulmányozza – nevezhetjük ezt meditációs gyakorlatnak – szerintem olykor hatékonyabb eszköz mint a tudomány. A fogalmaknak és a nyelvnek annyiban látom a szerepét, hogy segítik irányba löki a gondolatokat, de megfigyelés nélkül ez hamar zsákutca. Például ha különbséget teszünk öröm és élvezet között – a kettő ugye nem ugyanaz – az segíti feltenni a jobb kérdéseket, de nem gondolom, hogy a megértés ebben merül ki.

  21. 21:
    Mindenben és mindenhol vannak kivételek, de ha ez bármire is akadály lenne, akkor soha semmiben se tudnák előrelépni. — A szex a természet fegyvere a faj fennmaradásáért. De az ember ezt kisajátította élvezet hajhászására. Igen vagy nem. Ha igen, miért? És….. miért vált ez a téma tabuvá? Miért szexelünk privátban? Erre nem válasz, hogy a dél-amerikai őserdőben néhány száz bennszülöttnél nem szokás, mert nyilvánvalóan minket a civilizált ember érdekel.

  22. Nekem tök szar a szaglásom, ezek a mocsok kis 20 éves, feszes testű, bazinagy cicijű, bepárásodott-szemmel-rám-néző csajok meg folyton fürdenek, meg illatosítják magukat, ezért nem tudom kideríteni, hogy mikor van peteérésük. Szóval ha akarom, ha nem, ahhoz hogy véghez vigyem a küldetésem, kénytelen vagyok mindegyiket jó alaposan megkopulálni.
    Na ez az ok.
    A folyton töcskölő majmok meg csak engem utánoznak 🙂

  23. 23. Ha az állatvilágban a szex az utódok létrehozásának jutalma és az embernél többnyire nem fajfenntartási célzattal történik, akkor a fogamzásgátlás korában mi motiválja még az embert a gyerekcsinálásra?
    A költői kérdésemre a válasz is megvan, ha körbenézünk és látjuk, hogy a civilizálatlan bennszülöttek sáska módjára szaporodják túl a civilizált fajtánkat, akár itt az országban is.

  24. A szex nem feltétlenül csak élvezet hajhászás, szerintem normál esetben annál sokkal több, és ez már összefügg az értelmi és érzelmi inteligenciával, illetve annak a fejlettségével.

    A pap aki anno összeadott minket elég viccesen fogalmazott, szerinte minden egyes együttlét egy ima Istenhez. Alig hittem a fülemnek, eléggé világi gondolat volt egy egyházi személytől. Azóta már apát lett, szóval tud valamit. 🙂

    Az ember tényleg elég nagy mértékben kilóg az állatvilágból, egyszerre pozitív és negatív értelemben, mert ugyanazzal a tehetségünkkel tudunk gyönyörű és hasznos dolgokat alkotni, hogy aztán a következő pillanatban romba döntsük a saját világunkat.

  25. Szerintem, (és ezt a “szerintem”-et vastagon aláhúzva írom) az emberi intelligencia csak kezdhetett el fejlődni, hogy ezt megelőzte egy olyan képesség amit úgy hívunk, hogy emlékzés. De talán erre sokkal találóbb és beszédesebb az angol “recall”, “remind” vagy “remember” szavak és ebből is a “re” szó. Nem állítom, hogy az állatoknál nincsenek ilyen-olyan rögzült emlékképek, azt viszont valószínűnek tartom, hogy az emberi agyban jelent meg először úgy ez a képesség hogy az agy ezeket az emléképeket mindenféle külső inger nélkül vissza(!) tudta hívni, sőt/vagy valamilyen mutációs “hiba”,”rövidzárlat” folytán ezek spontán ismétlődtek, az átélt vagy érzékelt események többször is újrajátszódtak az emberi agyban. Ez még nem feltétlenül gondolkodás, de nem is ugyanaz mint az állatoknál rögzült emlék. Mondok egy példát. Ha valaki egy állatot bántalmaz az kutyában rögzül (szag, de akár forma alapján is) tehát képes akár évek után is azonosítani a néhai támadóját, és ha a helyzet úgy hozza akkor bizonyosan rá fog támadni. Az ember ezzel szemben felkutatja a támadót, és bosszút áll (most hagyjuk az ájtatos szöveget, hogy én meg a bosszú az áh…nem, mert az igazságszolgáltatás voltaképp ugyanez, csak hát szofisztikáltuk a bosszúállást jópár millió év alatt) szóval az ember nem felejt, nem lép csak úgy tovább a történteken. Folyamatosan vissza-visszatérő emlékei késztetik hogy a korábbi hibát valahogy korrigálja. Ha úgy tetszik gyötrik az emlékei. Azt most hagyjuk hogy különböző bölcsességek és kultúrák ezzel kapcsolatban mit tanítanak, mert a boszúálláson való uralkodás már nem az ösztönökön való uralkodás. Állatok nem állnak bosszút. Mivel az emberi agy, újra és újra átéli a történteket és emellé megvan a képessége hogy azt logikus gondolkodással feldolgozza ezért képes késleltetett visszatámadásra. Ez nem ösztön, ez egy tudatos és tipikusan emberi tulajdonság. A legtöbb állatt is utána tudna menni a támadójának, főleg a zömének a fizikai képességei messze lehetővé teszik ezt, de valószínűleg több okkból sem teszi ezt. Egyrészt mert nem tud felépíteni stratégiát amit éppen azért nem tesz mert nem gyötrik hosszú távon az emlékek. Ha nincs valami közvetlen inger ami előhívja a azokat az emlékeket mint egy vészcsengő akkor egy állat nem “agyal” a történteken vagyis nem emlékezik.

    Hogy ennek mi köze a folytonos dugáshoz? Szerintem (és ismétlem nem a wikipédia szerint) Azóta dugunk élvezetből amióta van az a képességünk hogy az visszahívható (vagy maguktól visszatérő) emlékek alapján tudatosan képesek vagyunk rekonstruálni helyzeteket. Nyilván az állatok is élvezik a szexet valamilyen szinten, erre hajtja is az ösztönük, de nem fogják a helyzetet úgy rekonstruálni vagy (stabilizálni) mert nem kattog az agyukban, hogy milyen jó dolog is a dugás, ettől voltam olyan jó hangulatban tegnap, ez és ez okozza, ahhoz ezt a körülményt kell rekonstruáljam stb…

    De van még az embernek sok más tulajdonsága (és itt Curix szerintem jól rámutatott) amit képes és meg is tesz folyamatosan annak érdekében, hogy szándékosan felszabadítson önmagában egy löket boldogsághormont. Élvezetből végzünk fizikai munkát, Élvezetből eszünk, évezetből bódítjuk magunkat, A dugás miért lenne kivétel? Hogy a durvább és beteg dolgokat most nem is említsem amit az emberek élvezetből tesznek az állatok csakis a túlélésük érdekében. Kivéve egy-egy kivételes esetet, mert ilyet is lehet azért találni de tényleg nem ez a meghatározó.

    Lehet vitatni, támadni amit írtam. Nyilván semmilyen tudományos alapja nincs csupán egy merő feltevés, ha úgy tetszik találgatás.

  26. 27:
    Kifejezetten elgondolkodtató, amit írtál. A lényeg: az ember elég intelligens lény ahhoz, hogy tudatosan előidézze a kellemeset önmaga számára. De ez nem magyaráza meg a szerelemféltést.

  27. 26:
    Szexológusok szerint az ismételt szeretkezés folyamatosan bizonyítja a két fél részére az öszetartozást.

  28. 19:

    Miért gondolod, hogy egyszerűen csak utánanézünk az írtaknak és belekötünk, ahol tudunk? Ém például egy teljesen más témában folytattam vitát, ahol előjött a pénisz méretének a testmérethez viszonyított aránya. És igen, a Gorillának sokkal kisebb, mint az embernek, viszont más főemlősnek meg nagyobb, márpedig te azt kérdezted, hogy:

    “Miért van a Férfinek a testéhez képest aránytalanul nagyobb pénisze, mint a többi főemlősnek?”

    amivel állítottál valamit.

    És ha ilyen tévedések vannak a cikkedben, akkor miért várod, hogy erről értelmes vita induljon? Nem kellene szólnunk, és hagyni, hogy aki ezeket elhiszi, azokkal beszélgess róla, (értelemszerűen) teljesen téves konklúziókat felállítva?

  29. 30:

    Excerpted from The Birth of the Pill: How Four Crusaders Reinvented Sex ( http://books.wwnorton.com/books/The-Birth-of-the-Pill/ ): Why do men have bigger penises, in proportion to their bodies, than their ape cousins?

    Remélem nem képzelted, hogy egy ilyen állítást az ujjamból szopok ki? — A jelzett könyv az USA-ban 2014-ben az egyik “év legjobb könyvei” díjat nyerte el.

  30. 20:

    Azt olvastam, hogy zárva tartott állatok szexuális magatartása nem tekinthető természetesnek és nem is szabad levonni belőle következtetéseket.
    Ilyen formán az önkielégítés tulajdonképpen az ember sajátja.

    Tulajdonképpen alapjaiban hibázik a dolog, hogy az embert és a többi emlőst összehasonlítjuk.
    Biológia szempontból és felépítésben mutatunk hasonlóságot, de egyébként semmiben.
    Az ember nem hasonlítható egy majomhoz, elefánthoz, vagy delfinhez.

    Az emberi tudat nem csak egy megnyilvánulása a túlélésre kifejlesztett evolúciós praktikáknak, hanem valami egészen elképesztő és bonyolult jelenség.
    A tudatunkat és intelligenciánkat ma már többnyire nem is a túléléshez használjuk, hanem rengeteg egyéb más dologhoz (művészet, hobbi, kutatás, stb..)

    Szóval a szex közben átélt élvezetre irányuló igény egyértelmű.
    A féltékenység egyszerű emberi tulajdonsággal, az önzéssel magyarázható. Ha találok valakit, aki nekem minden szempontból megfelel és hasznos társ, akkor azt nem akarom átengedni másnak.

    A nyilvános szex sem áll olyan távol az embertől, mint sokan képzelik. Egyeseket kimondottan felizgat a dolog, hogy megláthatják, vagy látják szex közben.
    Egyébként meg társadalmi okai vannak. Ezt a mintát tanuljuk. A szex intim dolog, nem kamatyolunk az utcán.
    A szégyenérzetet és intimitást mindenképpen tanuljuk, nem velünk született tulajdonságok.
    Valószínűleg az intimitással az ember még inkább el akart különülni az állatvilágtól és viselkedéstől, és a társadalom működése is megkívánta, hogy a szex ne legyen ott mindig és mindenhol.
    Sok ember zavarba jön attól, ha meglát az utcán két párzó kutyát… ez mindenképpen tanult viselkedés.

  31. 19: Szerintem nagyon félreérted a helyzetet.
    Akik itt belekötnek az állításaidba, valószínűleg nem azt csinálják, hogy mindent lecsekkolnak a wikipédián, hanem 1000 egyéb lehetséges forrásból hallottak már ezekről a dolgokról, és ha olyasmit írsz le, ami korábbi ismereteikkel ellentétes, akkor ők is leírják a saját ismereteiket, és esetleg megerősítésként, igazolásként citálják a wikipédiát, mert az egy könnyen hozzáférhető, rendszerezett tudásforrás.
    Szóval pont nem az van, ami miatt panaszkodsz:
    “Ahelyett, hogy a témát kiegészítenék, vagy hozzá tennék saját elképzeléseiket, vagy ismereteiket, tapasztalataikat.”
    Mert a saját ismereteiket teszik hozzá, amik adott esetben éppen cáfolhatják “az ember az egyetlen” jellegű állításokat.

  32. 34:
    Az lenne kívánatos, amit leírsz, de többnyire nem az van. Az árulkodó jelek egyértelműek, de ezzel a témával nem foglalkozom.

  33. A péniszméretre még ha nagyon rá akarom fogni az is lehet, hogy a szelekció miatt van így. A nôk elônyben részesítették a nagyobb faszú hímeket. Esetleg a felegyenesedett járás miatt? Mindemellett nekem két másik tulajdonság nagyon furcsa és egyáltalán nem látom mi elônye volt az embernek belôle. Az egyik a szemfogak mérete, a másik a szôrzet szinte teljes megszûnése.

  34. 36:
    majdnem az összes partneremtől megkérdeztem (nem az első alkalmakkor) mind azt állította, hogy szélsősége esettől eltekintve a méret nem mérvadó. Mivel a saját szerszámom legalább átlagosnak mondható, az udvariasság kizárt.

    A szemfogunk elsorvadt, nem áll ki.

    Talán az lehet az ok, hogy a dúsabb szőrzettel rendelkező hím messzebbről volt kiszagolható, ezért az életben maradási esélye kisebb lehetett. Néhány száz ezer év alatt ez okozhatott látványos szelekciót.

  35. 31:

    Ha jól értem, itt az emberszabásúakra utalnak, azonban a főemlősök csoportja ennél tágabb. Ide tartoznak a makik lajhárok és rengeteg egyéb faj.
    A gorillának egyébként nem 10, hanem csak 3-4 cm, és van a témában egy érdekes oldal:

    http://www.szexualpszichologia.hu/allatrokonok.htm

    “Az eddigi vizsgálatok egyértelműen azt mutatták, hogy a nagy, emberszabású majmok szexuális viselkedése már sokkal kevésbé ösztönös, vagyis genetikailag programozott, mint más állatfajoké. De a fajfejlődés során fokozatosan bekövetkező ösztönredukcióról leginkább H.F. Harlow és E.J. Suomi (1970) majomkísérletei győzték meg a kutatókat. E kísérletek lényege, hogy a kiválasztott kismajmokat megszületésük után izolálták, elkülönítették az anyjuktól és fajtársaiktól, gondos táplálással felnevelték, s közben figyelték viselkedésüket. A testi fejlődésükkel nem is volt semmi baj, ám a felnőttkori viselkedésük már erősen különbözött a társaik között nevelkedő állatokétól. Valamit ugyan javult a helyzet, ha az anyát egy felnőtt majom-alak szőrös anyaggal bevont drótvázának közelében tartották, de amikor később visszaengedték a többi majom közé, képtelen volt az önálló életre és a szexuális viselkedésre. Nem működött együtt egyetlen szexuális partnerrel sem, tehát nem jött létre a párzás. Az így nevelt nőstény majom mesterséges megtermékenyítés esetén nem tudott anyaként viselkedni a megszült gyermekével: nem táplálta, nem gondozta, így az újszülött hamar elpusztult.

    Következésképpen sem a szexuális, sem az anyai viselkedés nem ösztönös az emberszabású majmoknál. A viselkedés organizációja tehát nem biológiailag programozott, hanem csak a társas környezetben tanult szabályozó rendszer révén alakul ki.”

  36. Itt a karácsonyi szilveszteri nagy lakomák közepette eszembe jutott ez a poszt és tulajdonképpen a bevezető címet simán át lehetne írni így is:

    “Az ember az egyetlen emlősállat, amely élvezetért (is) eszik. A kérdés, miért?”

    Szerintem az indok ugyan az.

  37. 39:
    Nagyon nincs igazad. A pitvarban van egy rakás tyúk, a földön búza és kukorica, amiből eszegetnek, amikkor rájuk tőr az éhség. Különben nem, hiába van ott az orruk előtt, de amikor beviszek valami csemegét, mondjuk főtt burgonyát, mint az örültek esnek neki a kajának. Nem szükségből, élvezetből. És ezek csak tyúkok.

  38. Én még nem láttam elhízott tyúkot. A tyúk az érdekes egy állat, szerintem a csapágygolyót is megemészti.
    Egyébként elég bizarr dolog hogy a tyúkról azt feltételezed, hogy élvez bármit is. 😀

    Egyébként nem érted. Ha az embernek adott kajára 1 kg hús, akkor azt nem belenyomja forró vízbe megfőzi és megeszi, hanem kitalál mindenféle praktikákat, hogy az miként izletesebb. Rántja, pácolja áztatja, füstöli meg mit tudom én.
    Ettől a tápértéke semmivel nem lesz több, csak ízletesebb. Ilyet csak az ember csinál.

  39. 41:
    Tőlem erőlködhetsz, de minek? Te összekevered a dolgokat. Az ember 1 kiló hússal kunsztokat hajt vére, mert van keze és értelmesen tudja használni, amit nem várhatgsz el például egy kutyától, de adj neki enni egy nyers farhátat, amit beraksz főtt tészta alá, és nézd meg mi fog történni. Vagy lakasd jól főtt tésztával és nézd meg, hogy utáni mit csinál egy farháttal. Ez utóbbit akkor is megeszi, ha nem éhes.

  40. 42:

    Te is kevered a szezont meg a fazont. Ezt az állatok nem élvezetből teszik, hanem evolúciós okai vannak. A kutya egyszerre nagyon sokat tud enni, de ellenben az emberrel akkor sincs különösebb problémája ha nem eszik pár napig.
    Most komolyan azt akarod bizonygatni, hogy az állatok élvezetből esznek?
    Ennyi erővel mondhatnám azt is hogy az állatok élvezetből dugnak. Láttál te már egy kakast hányszor megy végig egy nap a tyúkokon? 😀 és mivel a tyúkok jól megborzolják magukat utána biztos élvezik is. 😀 kb. ilyen a logikád most.

  41. 43. Összerhordasz itt hetet havat. Az állatokat ugyanúgy az élvezet motiválja a szexre, mint az embert. Csak náluk a hormonális folyamatok szezonálisak, így szezonálisan is szexelnek. Nincs hormon, nincs élvezet. Hormonok nélkül az embert sem motiválja semmi a szexre, például alacsony tesztoszteronszintnél a férfi nem is kívánja az aktust, mutassanak neki akármekkora didiket. Természetesen az állatok élvezetből is esznek. Megunják ők is az egyoldalú táplálkozást, vagy bőség esetén válogatóssá válnak.
    Hatalmas tévedés azt gondolni, hogy az állatok csak ösztönösen cselekvő biorobotok és semminek nincsenek tudatában. Ha módjuk van rá, ugyanúgy élvezik az életet, persze a maguk szintjén. Biztos mindenki ismeri a sivatagi show dülöngélő, részeg állatait.
    Nekem az a furcsa, hogy ha valaki evolúcióhívő, akkor miért gondolja ennyire különbözőnek az embert.

  42. 44.

    “43. Összerhordasz itt hetet havat. Az állatokat ugyanúgy az élvezet motiválja a szexre, mint az embert. ”

    Te olvastad a poszt főcímét? Mert te most Tibor bával vitatkozol nem (csak) velem.

    “miért gondolja ennyire különbözőnek az embert.”

    Nézz körbe aztán megérted. Hány állat változtatta meg ennyire a környezetét (most már az egész bolygót) mint az ember?

  43. 44:
    +1

    45:
    Megint kevered. Az állat nem azért nem változtatja a bolygót, mert ilyenre nincs igénye, hanem azért, mert testi képességei erre nem teszik alkalmassá, de tudod mit…..Tanulmányozd a hódokat. Meg fogsz lepődni. — persze ettől még utálhatod az emberiséget. 😀

  44. 46:

    Megártott a sok bejgli? 😀 Nem baj, hogy a saját posztod cáfolatát plusszolod?

    De igen, bizonyára ti vagytok az állatvilág leghitelesebb szószólói.
    Hány hóddal és tyúkkal beszéltetek már? 🙂

  45. Tibor bá Általában nagyon pontos, részletes cikkkeket ír. Persze, Ő sem tévedhetetlen
    de igen jól, kulturáltan tűri az indokolt kritikát. Nem Ő tehet róla, hogy félreviszik néhányan a témát. De ez ha kulturáltan történik azt bocsánatos bűnnek tartja.

    Mindenkinek BUÉK és Tibor bá-nak jó egészséget kívánok. zolema114

  46. Én már nagyon régóta nem merek megszólalni – régebben jelentkeztem olykor-olykor, de nem sok köszönet volt benne. Ugyanis zavar, Tibor bá’, hogy eléggé goromba vagy azokkal szemben, akik hozzá mernek szólni az írásaidhoz. Kifogásolod, ha a Wikipediára vagy bármi másra hivatkoznak, saját elképzeléseiket ostobaságnak minősíted, nem tűröd, hogy bárki bármiben “okosabbnak” bizonyuljon. Fogjuk vissza magunkat, mondod, de azért csak írjunk, hogy Neked lehessen mit leócsárolnod. . .
    A fenti témához annyit szeretnék hozzászólni, ha megengede, hogy ismereteim és tapasztalatom szerint a férfiak nemiszerve pont akkora, amekkora kell, hogy legyen: a női nemiszerv elég rugalmas ahhoz, hogy mindenféle méret megfelelejen. (Ha túl nagy az eltérés, és az zavarja őket, akkor válasszanak maguknak másik partnert.) Gyakran szexelünk (?) mert jól esik – különösen nekünk, férfiaknak. (Ha nem lenne elég erős ez a párzási ösztön, akkor előbb-utóbb kihalna az emberiség.) Nem nyilvánosan csináljuk (általában), mert szégyenlősek vagyunk. Vécézni se szeretünk mások előtt. (A szeretkezésnél is jobbára ugyanazt a testrészünket meztelenítjük le.) És miért vagyunk féltékenyek? Mert minden és mindenki elvesztése, ami/aki nekünk kedves (még az autónké is) – fáj. A partnerünk esetében ez sokkal bonyolultabb, sok egyéb tényező is közrejátszik.
    Ennyit nagyon röviden.
    Én egyébként időnként bekukkantok a blogodba, Tibor bá’, jó memóriádat és éles eszedet is csodálom, de azért sajnálom azokat, akiket legorombítasz, pedig a legnemesebb szándékkal igyekeznek közrebocsájtani saját véleményüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük