#(1508) NATO

Tibor bá’ online

 

~q191Az egész úgy kezdődött, hogy Hitler nem tartotta be a Molotov/Ribbentrop egyezséget, és orvul megtámadta Sztálint, ami az angolszász világnak kapóra jött, mert minimális emberáldozattal megsemmisíthette az egyre veszélyesebb Német Birodalmat. A háborúhoz főleg Sztálin adta az emberanyagot, hozzá a haditechnikát pedig Amerika szolgáltatta kölcsönbérleti szerződés keretein belül. Mire Berlinben az oroszok kitűzték a győzelmi lobogót, a Vörös hadsereg elképesztő hatékony hadigépezetté nőtte ki magát. Truman gyorsan ledobott két atombombát Japánra, hogy Sztálinnak ne legyenek olyan gondolatai, hogy térnyerését esetleg kiterjeszti a La Manche csatornáig. A háborút követő események igazolták, hogy Sztálinnak lehettek bizony éppen olyan nagyravágyó tervei, mint amilyenek Hitlernek voltak. Hiába na, a hatalom és siker nem csak a mi Orbánunknak veszi el az eszét.

A két ledobott atombomba, majd az első hidrogénbomba felrobbantása a csendes-óceán szigetvilágában nem csak elriasztotta az oroszokat, de egyben arra is sarkalta, hogy nekik is legyen ilyen játékszerük. Lett is. Ráadásul a szalámi taktikát se a mi Rákosink találta fel, elképzelhető volt tehát, hogy az oroszok szép sorban bekebelezik az európai országokat. Ennek elhárítására hozták létre a North Atlantic Treaty Organization-t (NATO), amelynek alapító okiratának ötödik pontja úgy szól, hogy ha bármelyik tagállamot külső támadás érné, akkor az összes többi tagállam úgy tekinti, mintha őt is megtámadták volna. Ez tehát egy védelmi szövetség, amire válaszul az oroszok létrehozták a Varsói szerződést. És ha van két szemben álló csoportosulás, akkor be lehet indítani a hidegháborút, ami dúlt néhány évtizeden keresztül. Az egyik csoport főkolomposa az USA volt (a többi labdába se rúgott), a másik csoport nacsalnyikja a SZU volt, és persze mi se rúgtunk labdába se.

Aztán a SZU bedobta a törülközőt, amivel megszűnt az orosz lerohanási veszély, és feleslegessé vált a NATO, főleg mert a Varsói szerződés szétfoszlott. Az USA pedig rájött arra, hogy ez a NATO milyen hasznos kis eszköz, mert a tagállamok hajlandónak mutatkoznak segíteni az amerikai hegemónia megteremtésében (mellesleg saját érdekük ellenére).

Így esett, hogy a NATO védekezés helyett egyre inkább terjeszkedett, és egyre határozottabban nyomult Oroszország ellen, mivel az atomfegyverek birtokában nem voltak hajlandók lefeküdni az Egyesült Államok számára, hogy átgyalogoljanak rajta.

Amerika azonban ezt nem fogadja el, és okkal. Egy birodalom, ha nem tud tovább terjeszkedni, akkor a hanyatlása elkerülhetetlen. Washington tehát nem csak a világuralomra tör (NATO asszisztálás mellett), de egyben saját létét is biztosítani szeretné még legalább egy-két nemzedéken át, aminek legutolsó eszköze a Kijevi puccs. A végső cél pedig Oroszország bevonása egy fegyveres konfliktusba, ami aztán kiszélesíthető.

Ezzel nem is lenne semmi különösebb baj, ha Putyinnak nem állna rendelkezésére 10 ezer termonukleáris töltet és rendkívül fejlett haditechnika, amit az USA vakságában eddig nem fogott fel ésszel. — Az alábbi videón nem amerikai vadászbombázó látható.


_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
__________________________________

52 gondolat erről: „#(1508) NATO

  1. Rövid, tömör (és tömörségében tökéletes) összefoglaló.

    A termonukleáris töltetek pontosítása érdekében: http://www.jovonk.com/orosz
    (Megtekinthetőek az amerikai, kínai és egyéb atomhatalmak adatai is. Valamint, hogy miért más ma a helyzet, szemben a hidegháborúval; röviden: kisebb hatóerejű töltetek vannak hadrendben, aminek az a következménye, hogy már nem áll fenn a nukleáris tél (és nyár) veszélye, azaz ha bevetik őket, nem pusztul el az emberiség… csak jelentős része, s éppen ez a cél.)

  2. Már hogy a fenébe ne fogná fel az USA ésszel, hogy Oroszország atomhatalom, ha egyszer az atomtitkot egykor épp az USA vezetése játszotta át Sztálinnak, pontosabban az USA vezetését informálisan irányító körök???

  3. A leírtaknak van egy szomorú üzenete: A konfliktus elkerülhetetlen, még akkor is az lenne, ha az USA maga is meg akarná akadályozni – nem képes, mert belső működési törvényszerűségei rá fogják kényszeríteni, nem szándék kérdése.
    A másik alternatívája az lenne, hogy feladja birodalmi pozícióját, amit abban a pillanatban átvenne valaki, aki ugyanilyen kényszerhelyzetbe kerülne egy idő után.
    D vajon mi lehetne egy egypólusú világhatalom létrejöttével? Ha már nem lenne kit meghódítani?
    Úgy látszik ugyanúgy, ahogyan a fenntartható gazdaságot, úgy a fenntartható birodalmat sem lehet megvalósítani. 🙁

  4. A kétpólusú világrendet és a II. vh gigászok csatáját is színházi előadás keretében valósították meg azok a pénzügyi körrök, akik a 20. század elején már az egész világot a kezükben tartották, tehát pénzügyileg létrejött a világbirodalom. Suttontól is tudjuk, egy eredetileg nagypresztízsű USA elitegyetemen tanító fősodor történésztől (aztán persze kitették), hogy a Wall Street építette fel Lenin és Hitler rezsimjét egyaránt. Meg persze ők finanszírozták Roosevelt kampányát is. Tehát a Nagy Összecsapás minden szereplője a zsebükben volt, gondolom, Mao is, a japánok garantáltan. (források találhatók). A kétpólusú világrendhez kellett az atom-erőegyensúly, tehát eljuttatták a bomba titkát az oroszoknak, majd Pakisztánnak és Észak-Koreának, meg ki tudja még kinek. Ezek tényleg atomháborút akarnak, de teljesen tudatosan, különben nem terjesztették volna el.

  5. Annak ellenere, hogy nem igen szimpi ez az amerikai liberalis attitud, megiscsak arra jottem ra, hogy a nyugati kultulkorhoz jobban megerne tartozni. Gondoljunk csak az elozo matuzsalemes posztra. Oroszorszagbol gyakorlatilag alig jon valami technologiai/orvostechnikai fejlesztes, kutatas. Ha pld ki akarom tolni az eletkoromat, orosz reszrol mi varhato e teren? Igyak kevesebb vodkat? 🙂

    A haditechnikatol eltekintve mindenben le vannak maradva. Nem nyomtatnak 3d nyomtaton szerveket, stb … ha felbukkan valami erdekes egeszsegugyi fejlesztes/kutatas az gyakorlatilag mind a nyugati kultorbol jon (illetve egyre gyakrabban usa-ban tanult azsiai kinai tudosoktol). Az oroszok gyakorlatilag felelik a nyersanyagokert kapott penzeket mint Afrika.

    Ebbol a csoborbol egy roszabb vodorbe kerulnenk sajnos.

  6. 3: jr69
    Szépen repülnek ezek, de mi van a fegyverzettel? Ezek még az exszovjet vasak feljavításai, kimaradt jó 20 év a fejlesztésből, az újjak – Armata,PAK-FA,stb- még messze vannak, ~2020, és akkor a tömeges rendszerbe állításról szó sincs. Nem véletlen húzza az időt Putyin.

  7. 7: A cikkírónak fogalma sincs a lengyel viszonyokról. A rendbontókat a radikális jobboldal vezetői csőcseléknek nevezték és fizetettt provokátornak (azok is), a lengyel széljobb Washington- és Majdan-ellenes, egyre oroszbarátabb.

  8. 3. Ezt hívják Pugacsov-kobrának. 😀 Nagy állásszögnél végrehajtott fékező manőver. Amerikai gépeknél az elektronika nem engedélyez ilyen durva átesést, de az oroszok nem szarakodnak az elektronikával. 😀

  9. 10. Akkor talán pont erre támaszkodnak: elsütnek egy pár atomtöltetet 3-400 km magasan, az EMP hatás kivégzi az amerikai fegyverzetet, ők meg a botkormányos repülőkkel sz@rrá bombázzák a maradékot. 😉
    Ezt a Fekete-tengeren ki is próbálták: a Hibinivel lebénították az Aegis rendszert, és utána rárepültek a hajóra párszor, bombatámadást szimulálva.
    Ha ezt eljátszanák a repülőgép-anyahajókkal, az elég szép aratás lenne.

  10. 12:
    Rosszabb vagy az istenhívő katolikusoknál. 😀

  11. 13: Miért, tudod cáfolni az amerikai tiszt visszaemlékezéseit, aki 1943-ban az alaszkai rakodóállomáson belenézett a lend-lease keretében a SZU-ba küldött hadianyagokba és ott atomprogram-erlemeket talált?

  12. Nincs mese uraim, nem a legfiatalabb, de minden idők legbrutálisabb orosz nagyvasa: a MIG-31BM nehéz elfogóvadász R-33 BVR rakétákkal. (Rakéta hatótávolsága repülési profiltól függően: 120-300 km)

    R-33 (AA-9 Alamos):
    http://en.wikipedia.org/wiki/R-33_%28missile%29

    MiG-31BM:

  13. JR69:
    Az általad berakott repülőgép csak prototípus volt, az azóta hadrendbe állított Su-35BM lett a befutó – kacsaszárnyak nélkül de vektorálható hajtóművekkel!

    Tibor bácsi figyelmébe is ajánlom az alábbi 8 perces videót a 2013-as párizsi légiszalonról, ahol a SU-35BM repülése csak egy kérdést vet fel: ezt hogyan beszélte meg a fizikával? A gép repülése valóban elképesztő.

    Nincs több videó becsszó, de ez kihagyhatatlan látvány lesz, ígérem!!!

  14. SU-35S (Szu-35Sz)
    mellesleg ez is fly by wire rendszerű, mint a nyugati típusok. A manőverre azért képesek (a mai típusok), mert instabilak, amit az elektronika korrigál folyamatosan, illetve a SU-27 típuscsalád esetében a szárnyakon kívül a sárkány számos része plusz felhajtóerőt termel.
    Fegyverzet… könyöröm ne a wikipediát 😀
    Az orosz rendszerek igen-igen széleskörűek. Az R-33 egyébként (Amos) bombázók és cirkáló rakéták ellen van elsősorban, nem manőverező célok ellen. BVR esetében a manőverezés és ellentevékenység amúgy is a legtöbb esetben hatékony a rakéták ellen. A BM csak lassan „terjed”, az alapváltozat van hadrendben B.

    Putyin nem ezért húzza az időt.

    (6) a szovjetek nem voltak lemaradva, csak a katonai fejlesztéseket a kommunizmus nem engedte a civil szférába, ellenben a nyugatiakkal. Ma sincs ez másként. Amúgy meg minek a sok szar elektromos kütyü… pl. HEMP esetén? A jó öreg Moszkva rádió utána is működne. 😀

  15. 14: Arma Nem kételkedve forrásod hitelességében, de érdeklődnék, hogy ’43-ban egy rakodóállomási tiszt honnan tudhatta, hogy az amit lát az atomtechnikai cucc? Rá volt írva??

  16. 17: Jövönk
    ” jó öreg Moszkva rádió.,”
    Gamma sugárzás! Ez a válasz elvágta minden akadékoskodásunkat, amikor ’78-ban a hk.rádióműszerész kiképzésen fikáztuk az elektroncsöves adóvevőt. (R123)

  17. 18: Lefordítom az infót, mindenki döntse el, elhiszi-e. A cikk e könyvből idéz: Epperson, Ralph. The Unseen Hand: An Introduction to the Conspiratorial View of History
    Fent van a neten: https://pl.scribd.com/doc/9647831/Epperson-The-Unseen-Hand-An-Introduction-to-the-Conspiratorial-View-of-History-1994

    Jordan kapitány a wikipédián: http://en.wikipedia.org/wiki/George_Racey_Jordan

    A háború után tanúskodott a kongresszus két bizottsága előtt és a nukleáris anyagok SZU-ba kivitelére vonatkozó feljegyzéseit hitelesnek találták.

    Epperson könyv, 29. fejezet:

    „…az atombomba sztorija felbukkant Rosenbergék elítélése előtt. Az amerikai kormány átadta Oroszországnak a bombát 1943-ban a Lend Lease program keretében. George Racey Jordan őrnagy, egy második világháborús US Army tiszt volt a Land Lease-szállítmányok eljuttatásáért felelős tiszt a montanai Great Falls légitámaszpontján. Itt rakodták meg a repülőgépeket az átadandó árukkal, innen repültek az alaszkai Fairbanksba, ahonnan orosz pilótákkal repültek tovább Oroszországba. A kívácsi természetű Jordan őrnagy felnyitott különféle bőröndöket és dobozokat, és különféle iratokon olyan szavakat látott, melyeket nem ismert: uránium,
    ciklotron, proton, neutron, kobalt, plutónium. Ezen felül Jordan különféle jelentéseket látott „Oak Ridge, Manhattan District” keltezéssel, (Oak Ridge, Tenessee-ben fejlesztették i az amerikai tudósok a Manhattan-terv keretében az atombombát) melyek olyan kifejezéseket tartalmaztak, mint „hasadási energia”. Jordan szintén felfedezett „… legalább három urániumvegyület küldeményt… közel háromnegyed tonnát. Szintén igazolást nyert egy kilogram, vagy 2,2 font uránérc, akkor, amikor az összes amerikai készlet 4,5 fontnyit tett ki. „30 Ezek a felfedezések keveset jelentettek Jordan őrnagynak 1949-ig, amikor Oroszország felrobbantotta első atombombáját. Ekkor fogta fel, hogy az orosz atombomba készítéséhez szükséges anyagok és tervek átadásának volt tanúja. Ez pedig 1943-ban történt. Jordan őrnagy vádjait megerősíti egy regény, melyet Franklin Roosevelt elnök fia, James Roosevelt írt 1980-ban. A borító a „FAmili Matter” (Családi ügy) c. regény tartalmát így írja le: Roosevelt… egy merész titkos döntést hoz — megosztja a Manhattan Terv eredményeit a Szovjetunióval.” ”

    Tibor bá’ írja: Kedves Arma Gedeon! Komoly gondot okozott nekem, hogy ezt a hozzászólást átengedjem-e. Az átengedés mellett végül azért döntöttem, mert sok munkád van benne, amit honorálni illik. Semmiképpen nem a tartalma miatt, ami ellen az első kifogásom, hogy sokunknak sok feleslegesen elrabolt percet jelent. Meg kellene értened, hogy mivel erre vagy kihegyezve, állandóan kutatsz és felfedezel ilyen könyveket. Ha hinnék benne, akkor belinkelnék olyan irományokat, ahol az arany csinálást írják le. Vagy hogyan kell jósolni, kártyát vetni, vagy miként állnak a csillagjaim erre a hétre. Ezekre mind-mind rengeteg „irodalom” található, sőt a TV2 foglalkozik vele minden csütörtök reggel (akkor talán mégse hülyeség?). Sőt rengeteg iromány van arról, hogy Jézus feltámadt, és ezért sokan meghalni is hajlandóak. Egy hete olvastam, hogy egy 61 éves amerikai szuper pilóta, sok ezer repülési idővel, 40 különböző gép ismeretében, stb. stb. eskü alatt nyilatkozott (affidavit), hogy a WTC tornyaiba nem csapódhatott repülőgép. Elképesztő logikusan, fizikai törvényekre hivatkozva, a repülők és a tornyok szerkezetét vizsgálva, stb. stb. jutott erre a következtetésre. Tehát még arra is lehet hivatkozni, hogy az egész csak kitalálás. Emlékszem rá, annak idején sokan állították, nem volt Holdra szállás, az egész csak egy műtermi trükk. Valaki egyszer azzal állt elő, hogy a történelemből 150 év hiányzik, vagy annyival több van. Szóval mindenre van „bizonyíték”. Egyet tehetünk, mérlegeljük, hogy egy-egy iromány plauzibilis-e. — Komolyan, szerinted tényleg elképzelhető, hogy egy staniszliben elküldenek az oroszoknak 1 kiló plutóniumot, ami mellé oda rakják kockás papírra lefirkálva az atombomba készítésének módját. Esetleg nejlon zacskóba csomagolva elküldik postán, mondjuk ajánlva. Nem lenne minimum, hogy egy titkos dossziét odaadnak egy megbízható hajós kapitánynak, hogy személyesen adja át Sztálinnak? Vagy egy magas rangú diplomatát bíznak meg a bonyolítással? Inkább úgy küldik, hogy egy örnagyocska kikíváncsiskodhassa magát?

  18. 18: A cikk szerint természetesen nem tudta, mit lát, csak évekkel később fogta fel, a szovjet bomba robbantása után.

  19. 22:
    A belinkelt könyv kezdőmondata a következő:

    The cover of this book is symbolic: each color represents a concealedtruth.The black represents evil; the white represents good; and the goldrepresents what little money or freedoms the good have left.Good and evil are in conflict over the remaining freedoms and posses-sions the decent people of the world have remaining.The reader is urged to notice which color is in the dominance.
    Fordítás: A könyv fedőlapja szimbolikus. Az összes szín bizonyos igazságot reprezentál. A fekete jelzi a gonoszságot, a fehér a jóságot, míg az arany azt a kevéske pénzt vagy szabadságot képviseli, ami a jóságból megmaradt. A jóság és a gonoszság küzd egymással a világon még létező tisztességes embereknek megmaradt szabadsága és javainak birtoklása felett. Kéretik, hogy az olvasó vegye észre, melyik szín győzedelmeskedik.

    Ebből a gyermekded megnyilvánulásból le lehet szűrni a szerző mentális állapotát. Különben az alcím is árulkodik: An Introduction to the Conspiratorial View of History – vagyis: Bevezetés a történelem összeesküvés elmélet szerinti szemléletéhez. Tehát be van ismerve, hogy nem a valós történelmet analizálja, hanem annak az összeesküvés elmélet szerinti felfogását.

  20. 23: Linkeltem Jordan őrnagy wikipédia-cikkét angolul, amiből kiderül, hogy e nézeteivel, eredeti 43-as feljegyzéseivel tanúskodott a Kongresszus bizottságai előtt, pl. McCarthy Amerikaellenes tevékenységet Vizsgáló Bizottsága előtt. A demokraták szerint hülye volt, a republikánusok a vállaikon hordozták. Azt tényszerűen megállapjtották, hogy az ilyen anyagok szálljtására vonatkozó infói az ezeket engedélyező magas szintű kormánytisztviselők aláírásával egybeesnek a kormányzati hivatalos feljeghyzésekkel, tehát ilyen atombomba-alapanyag szálljtások hivatalosan elismerve történtek akkor. Most idézzem a wikiből? Az is összeesküvéselmélet?

  21. Mivel a sajtóban híre ment Jordan őrnagy vádjainak, az amerikaellenes tevékenységet vizsgáló kongresszusi bizottság 1949. dec. 5-én beidézte Leslie Groves tábornokkal, a Manhattan Terv vezetőjével együtt. Jordan vallomása nyomán mindkettőjüket beidézték még egyszer 1950. március 3-án.

    en.wikipedia.org/wiki/George_Racey_Jordan#Congressional_testimony

    Csak két mondatot emelek ki a wiki cikkéből, mindenki eldöntheti, hogy az őrnagy tanúskodása fantáziáláson alapult-e, hogy az USA kormányzata szálljtott-e szándékosan atomprogramhoz szükséges anyagokat, eszközöket a Szovjetuniónak a háború alatt a Lend Lease-szerződés keretében, kiemelések tőlem. Még egyszer: Groves tábornok a Manhattan Terv vezetője volt:

    ” Groves tábornok nem cáfolta, se nem igazolta Jordan tanúvallomását, de megjegyezte, hogy minden tőle telhetőt megtett az atomtitok megőrzéséért akkor, amikor a SZU majdnem mindent megkapott, amit kért. Mivel nem tudta, hogy a szovjet atomprogram másolja az USA programját, ENGEDÉLYEZTE NUKLEÁRIS ANYAGOK NÉHÁNY SZÁLLÍTMÁNYÁT HOGY NE KELTSE FEL A SZOVJETEK GYANÚJÁT. Az FBI anélkül, hogy állást foglalt volna a hivatalnokok bűnössége ügyében, megjegyezte, hogy JORDAN ŐRNAGY BESZÁMOLÓJA ÖSSZHANGBAN VOLT A HIVATALOS FELJEGYZÉSEKKEL ÉS HOGY E BESZÁMOLÓ ILLESZKEDETT MÁS LEND-LEASE TISZTVISELŐK BESZÁMOLÓIHOZ. „

  22. 12: Ezt megerősíthetem, független forrásból tudom, hogy Oppenheimer pontosan tudta, kik azok, akik továbbítják a műszaki részteteket az oroszoknak, és nem tett semmit.
    13: Hát, az igaz, hogy egy nem-istenhívő katolikus legalábbis ellentmondásos… 🙂 Ettől még itt és most igaza van.

  23. Tibor bá, a kettőnk ismeretszerzési módszere között óriási különbség van. Én először a Conspiracy Archive cikkében olvastam egy sztorit, hogy az USA kormánya atomtitkot és nukleáris cuccokat adott át a SZU-nak már a háború alatt. Megadták a forrásukat, egy könyvet, melynek a cjmében van, hogy összeesküvéselméleteken át tárgyalja a világpolitika néhány fontos utóbbi eseményét. Megnéztem ezt is, bővebb volt, ezért innen idéztem. E ponton ismeretszerzési módszerünk különbözősége egyértelmű. Te megnézted a könyv elejét, beleköztöttél valami neked nem tetsző részletbe, aminek semmi köze a szóban forgó vizsgált infóhoz. Kb így: a faszin, aki mondja, ízléstelen kalap van, ezért nem lehet igaza. Vagyis a te „ismeretszerzési módszered” babonás. Irracionális.
    Én viszont a tényeket ellenőriztem a megadott forrásokon végigmenve, mert persze nem hiszek el semmit becsületszóra.

    Tehát a Conspiracy Archive cikkének forrásmegjelölése nyomán megkerestem Epperson „A láthatatlan kéz” c. könyvét, és elolvastam a vonatkozó részt. Mivel ő is hivatkozik Jordan őrnagy eredeti naplójára, annak is utána néztem és a neten megtaláltam egyrészt az eredeti naplót, amit könyv formában is kiadtak, másrészt, hogy a wikipédia tárgyalja az illetőt és hogy felgjegyzéseit mégh a kongresszus is tárgyalta. A wiki cikkei sem szentírások, ezért ott is megnéztem, hogy milyen forrásra hivatkozva írja a cikkíró, hogy Jordan álljtásait lényegében igazolta a Manhattan terv vezetője és az FBI. a forrás lent megvan, egy történész könyve, nem konteós szerző, akit érdekel, szerezze be és nézze meg, ő milyen forrásokból dolgozott. Nyilván kongresszusi jegyzőkönyvek és FBI feljegyzések, amik ma nyilvánosak. (nem mind, de ezek igen, ha megjelentek) Tehát az én módszerem RACIONÁLIS.

  24. 12-höz visszatérve: az autóiparban elfogadott tény, hogy a konkurens márkák megveszik egymás frissen piacra dobott modelljeit és darabokra szedik 1-1 példányukat, ez elősegíti a hőn áhított „verseny”-t. Az USA pénzmágnásai hamar rájöttek, hogy akkor is béke marad, ha másnak is lesz atomfegyvere, de nyilván nekik gazdagabb évek jönnek, ha versenyben kell gyártani a fegyvert, nem csak 5-6 db-ot, amíg a másik 20 évig eljut arra a szintre, amíg versenyre képes kelni. A valóság sosem az, aminek látszik 🙂 Összeesküvés van, persze mindíg megelőzi az elmélet, de a tettek nem maradnak el, ezt azért nem árt tudni. A paraszt is megtervezte, melyik földjébe mit fog vetni, akkor majd Rockefeller bácsi meg sodródni fog a véletlen szárnyán ? Ezt azért remélem nem gondolja az itt összegyűlt közönség ?

  25. 29: a 12-ben linkelt cikk bőséges forrásokat hoz arra, hogy az USA nemcsak a SZU-nak adta át tudatosan az atomtitkot, hanem Aga Khan révén latorállamok sorának is. Természetesen emögött is felismerhető több manipulatív cél is, de a végső durva lehet, Konkrétan, hogy atomháborút akarnak e körök. Az jellemzé, hogy a cikk egyik fejezete az „ellenségek kreálása” című. Ez az atomterjedéstől függetlenül is nyilvánvaló az Al-Kaida, az ISIS esetén, de Sutton kimutatta, hogy a Wall Street kemémnyen invesztált a szovjet és a náci rezsimbe is és mások, hogy pl. Észak-Korea is az USA által igényelt mumus, most már atomfegyverrel, amihez Pakisztánon át vezetett az út az USÁ-ból. Ez összeesküvés, amit először elméletként fogalmazhatunk meg, de aztán az elméletet igazolják a tények.

  26. 24-30:
    A tudósok általában humánusak és naivak a végtelenségig. A Manhattan-terv tudósai (főleg zsidók) először megijedtek, hogy Hitlernek előbb lesz atombombája, ezért Einsteint elküldték Roosevelt elnökhöz. Aztán amikor Truman ledobott kettőt, megint beszartak és ki akarták egyenlíteni az erőviszonyokat. Ez nem összeesküvés, ez tény. Az is tény, hogy a Szovjet valahogy megtudta a gyártástechnológiát, mert ők maguk ilyen gyorsan nem lettek volna képesek létrehozni. Ha Arma csak ennyit jegyez meg, egy büdös szót se szólok. Ha azt írja, hogy Hoower az FBI első (és sokáig) főnöke megfigyeltette az elnököket is. Egy szót se szólok. Ha azt írtja, hogy Kennedit a helyettese tudtával ölték meg Texasban, egy szót se szólok. Ha azt írja, hogy a WTC tornyokat az amerikai neokonzervatív-cionista koalíció robbantotta fel, egy szót se szólok. De, amikor azt írja, hogy egy őrnagy felfeszegette a ládákat és jé mit talált plutóniumot és az atombomba előállításának teljes dokumentációját. Szerintem az a konspiráció, hogy ez a Jordán őrnagy ezt eskü alatt előadta.

    Na most a módszerem. Talán nem kell bizonygatnom, hogy én is a valóságot keresem, és nem vagyok senkinek se az ügynöke, hogy bármilyen cél érdekében torzítsam a tényeket. Szerintem egy-egy dokumentum valódiságát sok apró részlettel lehet igazolni vagy cáfolni. Ezek közé tartoznak a személyiségi jelek. Komoly kutató, tudós, tanú, stb. nem ír olyan blablát, amit lefordítottam. Szimbólumokat komoly ember nem talál ki könyvének címlapjára. A pasi a könyve megírásához összeválogatta azokat a mások által kreált eset leírásokat, amik passzoltak az elképzeléséhez. Ezek között lehet valós, és lehet kevésbé az, bármi. Mivel nem tudom mi igaz és mi nem, az ilyenformán megszületett válogatást nem fogadom el. — Arma ha teheti megjegyzi, hogy Hitlert a Wall street finanszírozta. És akkor már meg is van az összeesküvés. Ha például nekem vagy egy ruhagyáram és rendel tőlem az angol hadsereg zubbonyt, amit leszállítok, én ettől angol barát leszek? Frászt, üzletember, aki a profitra hajt. Ha most a német hadsereg is rendel nálam zubbonyt, amit legyártok és leszállítok, akkor mi vagyok? Háttér hatalom, aki el akarja pusztítani a világot. frászt, üzletember, aki kihasználja a háborút és extra profitra törekszik. — Volt idő, amikor Arma megértette az esernyő magyarázatot, de közben ez elpárolgott. Igen, történnek illogikus események, igen történnek megmagyarázhatatlan dolgok, de ezeket nem beszéli meg egy mindenkik felett álló csoport, akik halál precíz terveket dolgoznak ki és hajtanak végre hibátlanul. Az emberiség nagy vonalakban megy a belső tulajdonságai által kijelölt úton, amit csak a körülmények és a lehetőségek befolyásolnak.

  27. 31: „ki akarták egyenlíteni az erőviszonyokat.” Ezért adták át az atomtitkot Pakisztánnak és Észak-Koreának??? 😀

  28. Kicsit off, de nem teljesen:
    Tiborba egyik uj kedvencet, Jim Rickards-ot talan ujra tomegmanipulalasra hasznaljak?

    https://www.youtube.com/watch?v=6h4-j9Jsjag

    Roviden, reszletesen leir egy ameriaki gazdasagi-politikai osszeomlas szcenariot kb. ot-tiz eves kifutassal.

  29. …..”Az egész úgy kezdődött, hogy Hitler nem tartotta be a Molotov/Ribbentrop egyezséget, és orvul megtámadta Sztálint”…. namármost amikor már sokszáz hadosztály tolongott az új német-szovjet határon, az utolsó cseppet az adta, hogy Levitan elvtárs, a „radio Moszkva” bemondója sztentori hangon eldörögte, hogy Sztálin elvtárs parancsára további nyolcszázezer távolkeleti ujjonc vonul be a nyugati kiindulási állásokba, na akkor Hitler intett, hogy preventiv támadás. 16 nappal késöbb támadtak volna a szergejek ….Megtalálható Zsukov és Saposnyikov marsallok memoárjában. Zsukov még magyarázgatta is, hogy a balfácán német felderítés szerint 220 hadosztály volt indulásra készen, pedig „volt az 350 is…” Hitler írta is a vezérkarából párnak, hogy ez megnyerhetetlen, de ha egy ekkora tömeg megindul, mozgásban lefékezhetetlen lenne. Ha nem indultak volna el elöbb, akkor még most is lenne Holland és Belga Szoc Respublika is …. a háború elsö heteiben, mikr a nyakukon volt sokszázezer hadifogoly, kiderült: még hetekre sem volt ennek a tömegnek tartalék kajája, s a tankokat, gépeket nem lehetett használni védekezésre, mert minden át volt állítva a nyugati útviszonyokra …

  30. 33:
    A helyzet az, hogy az amerikai dollár a következő 6 hónap alatt valóban bedőlhet. De mivel ezt arra felé sokan látják, lehet csinálni előbb egy háborút. (lásd a hétfői posztot)

    34:
    Armának igaza van. Oroszország totálisan felkészületlen volt. A német tankok ellen az első hetekben lovas seregeket vetettek be (a városi legenda szerint).

  31. azok a lengyel dzsidások voltak.
    A lengyelekkel megetette az akkori hivatalos táblázatokkal a kormányuk, hogy Európában a legerösebb, egyforma erös az angol, francia és a lengyel sereg. A németek az ennek az erönek kb a fele. Az orosz haderö vitathatatlanul a legnagyobb a létszámot tekintve, de a teknikájuk nulla. A németek a sajtó szerint eszméletlen meglepetést okoztak a tankos, stukás ékekkel, bár a kisérö tömeg valóban lóvontatásu volt.

  32. 36 Tudtommal a lengyel hadjárat vége felé fordult elő, hogy egy lengyel lovas ezred ment neki egy gépkocsizó vagy harckocsi hadosztály valamelyik alegységének. A németek először csak néztek bambán, hogy „ezek most tényleg lovasrohamot intéznek a géppuskás SdKfz-ok ellen?!”, aztán kiabáltak, hogy ne tegyék, majd – kénytelenek voltak – tűzet nyitottak. Senki nem élte túl.
    (De szvsz a szovjet vezetés simán meglépett ehhez hasonlót, bár azért azt tudni kell, hogy a KV-2 tankokkal néha meggyűlt a németek baja a hadjárat elején, akármilyen órmotlanok is voltak azok.)

  33. 37-38: legalább a wikit olvassátok már el a lengyel ügyről. Csupa marhaság kering a legendákban. Teljesen ütőképes lengyel lovasegységek voltak, páncéltörő ágyúkkal, stb, egy csatában több, mint száz német tankot lőttek ki a lengyel lovasok, nem szablyával.

  34. KApásból csak lengyel cikket látok, de lesz az angolul, meg magyarul is valahol. A képeken ott a német lovasság a lengyel hadjáratból és a lengyel lovasság páncéltörő fegyverei, amivel százával lőtték ki a német tankokat. Lovasegységek. Szablyával, lándzsával tankot nem rohamoztak, a cikk elemzi, miért terjeszette ezt előbb a náci, majd a kommunista propaganda.

    http://pl.wikipedia.org/wiki/Szarże_kawalerii_polskiej_na_niemieckie_czołgi

  35. Itt van a lengyel lovassági roham-sztori angolul:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Polish_cavalry#Cavalry_charges_and_propaganda

    „Apart from countless battles and skirmishes in which the Polish cavalry units fought dismounted, there were 16 confirmed[4] cavalry charges during the 1939 war. Contrary to common belief, most of them were successful.”

    „16 igazolt lengyel lovassági roham volt az 1939-es háború során. A közhiedelemmel ellentétben többségük sikeres volt.”

  36. 39 wikipedia… annyi hiba van ott, mint égen a csillag. (A második vh-val kapcsolatban pedig az egyik legnagyobb propaganda medium.)

  37. 42:
    Mond meg Armának, hogy Tibor bá’ módszerével kell válogatni a jelentések közül. 😀

  38. 44: A szerző jólöltözött, sármos úriember, utálja a vallást, tehát Tibor bá szerint igaza van! 🙂

  39. 43: Tudnál valamit cáfolni a wikiről idézett és ott forrásokkal adatolt KONKRÉTUMOKBÓL????

  40. Ne ekézzétek egymást.

    Az Egyesült Államok vagy kirobbant egy világháborút vagy összeroppan a saját elkúrt rendszerének tömege alatt.
    A kérdés csak annyi: az USA hajlandó-e harc nélkül behátrálni és feladni az eddigi világhatalmának egy jelentős részét (mint anno a SZU), vagy sem. Ha engem kérdeztek, erre a jelenlegi amerikai pénzelit genetikailag képtelen – emiatt lendült mozgásba az egész orosz hadigépezet is az elmúlt évek során, fokozatosan felpörgetve a rendszert.

    http://valasz.hu/vilag/obama-kemenyen-nekiment-putyinnak-106568

    Moszkvában tavalyig 5000 felújított illetve új atombunkert építettek/adtak át, miközben a hadászati atomfegyverzet terén beelőztek mindenkit, még az USA-t is az elmúlt évtizedben!

    http://nol.hu/kulfold/problemak-vannak-az-amerikai-nuklearis-arzenallal-1498603

    Ha Washington sokat pattog, akkor egyszer csak nem lesz sem Washington sem USA. Raszputyin (első Putyin, azaz raz putin) utódja készen áll a háborúra a belülről mostanra elkorhadt Újvilággal.

  41. 46:
    Kedves Arma, áruld el nekem, a saját blogodon is leseggfejezed a hozzászólókat, vagy csak itt engeded meg magadnak ezt a felesleges gőzt leeresztő luxust?

  42. 43-48: A szóhasználatért elnézést kérek. Tartalmilag fenntartom a hozzászólást. Hát igen, a sajátomon nem. Ott csak engem lehet szidni… 🙂

  43. 46. Arma Gedeon

    Én sokszor találkozom olyannal a Wikin, amiből egyenesen következik az Wiki elkötelezettsége egy bizonyos politikai irányban. Legutóbb kerestem egy riportfilmet, amit Stacey Dooley készített az afrikai gyémántbányászokról. Egy sorozat része volt a „Stacey Dooley nyomoz” címen. Természetesen nem volt a Wikin a felsorolt riportjai között. Ugyanez történt, amikor a maláj gép lelövése miatt megváltoztattak adatokat arról a vadászgépről, ami lelőhette…

    Rendszeresen találok a Wikin olyan szócikket, ami részrehajló, elhallgat tényeket és megmásít másokat.

  44. 50. Még szerencse, hogy a történelemkönyvek tényszerűen írják le a múltat, így fenntartások nélkül van honnan tájékozódni. 😀

    Gedeon: ha ennyire sikeres volt a lengyel hadsereg ellentámadása, akkor miért sikerült felosztani Lengyelországot? A logikám azt sugallja, hogy a harckocsik ellen egy lovashadsereg mindenképp korszerűtlennek tűnik, akármilyen ágyút húznak azok a lovak.

  45. 51: Nem az a témánk,hogy Lengyelország vajon elvesztette-e a németekkel szemben az 1939 szeptemberi hadjáratot, mert az közismert. HAnem az, hogy alaptalan az először a náci, majd a szovjet-kommunista propaganda által kreált mítosz, hogy a lengyel hadsereg olyan drámaian elavult volt a némethez képest, hogy lóháton, szablyával rohamozták a tankokat. Ezt tökéletesen megcáfolták, a lengyel hadsereg valamivel elmaradottabb volt, mint a német, de nem drámaian, elsősorban lényegesen kisebb volt, a két állam gazdasági ereje és demográfiai ereje alapján szövetségesek támogatása nélkül Lengyelország csak veszíthetett. A lovasság léte nem volt irracionális, a németek is csak pár évvel azelőtt szüntették meg és a háború során több százezer lovat vettek igénybe. A lengyel lovasság a kor szintjén racionálisan használható fegyvernem volt.

    50.: Nem ez a kérdés, a wikin vannak jó és rossz szócikkek is és rendszeres átírások is politikai okból. De amikor egy konkrét cikk az információ forrása, helyesenbben közvetítője, mert megadják a forrásaikat, olyankor nem téma, hogy más cikkekben valakik hazudnak-e politikai okból. Én a wikit főleg angolul rendkívül hasznos elindulóhelynek tapasztaltam, bár nem egy témában akadnak jó magyar cikkek is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük