(1505) Már megint elszúrjuk

Tibor bá’ online

 

~q191Nyugat Európában a gépkocsigyártás csökkenőben van. 2007-ben, a jelenlegi gazdasági válság kezdete előtt, az éves gépkocsigyártás 16 millió darab volt, ami a jelenleg tartó leépítések miatt 2016-ra 13 millióra fog csökkenni. Miközben a

Volkswagen, BMW, Daimler és más gépkocsigyártók alacsonyabb árakat követelnek a beszállítóktól, akik viszont elbocsátásokkal és a munkakörülmények romlásával válaszolnak. Így aztán a következő 4-5 év alatt Németországban 75.000 munkahely fog megszűnni, ebben a szegmensben. A jelszó, költségcsökkentés minden áron. Ezen belül a gépkocsigyártók és a beszállítóik a gyártásukat iparkodnak áthelyezni Kelet Európába, vagy Ázsiába. Miért? Németországban egy munkaóra költsége 48,8 €, míg Romániában 4,8 €. A Die Welt-ben megjelent elemzés végkicsengése, új gépkocsi gyárakat Romániába kell telepíteni.

Miért nem Magyarországba? A válasz egyszerű, mert a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika szerves része a termelő egységek agyonadóztatása. A magyar rezsidíj, azaz egy alkalmazott egyetlen óra munkája erősen meghaladja a romániai 4,8 €-t. Akkor pedig minek hozzák ide, Románia, a nálunk méregdrágán megépült autópályák miatt, csak egy köpéssel van távolabb Németországtól, mint mi.

Tisztelt Fideszes bunkók! 1920-ban elvesztettük Erdélyt, amit előre nem látni megbocsátható bűn, mert fejüket gondolkodásra használó emberek nem mennek el politikusnak. A II. világháború után lett volna némi esélyünk, de a románok időben kiugrottak, mi maradtunk az utolsó csatlós. Románia Eu-ba lépésekor volt esélyünk arra, hogy legalább a székely autonómiát kikényszerítsük, de a politikusaink el voltak foglalva a lopásokkal. Pillanatnyilag a románok nyalják az amcsik seggét, mi borsot törünk az orruk alá. A románok becsalogatják a németeket, mi elriasztjuk őket. Észnél van a kétharmados főnökötök?

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_________________________________________

17 gondolat erről: „(1505) Már megint elszúrjuk

  1. Az átlag magyar nem stratéga és ebből következően nem egy elemző típus, ezt azért be kell látnunk. És ahogy írod, a politikusaink mentálisan még az átlagnál is alacsonyabban „szárnyalnak” 🙂

  2. Tisztelt Tibor bá, ez a poszt ékes példája annak amikor valaki hibás premisszákból kiindulva hibás konkluziókat von le azért hogy szemléletét alátámassza/vélt vagy valós ellenfelébe belerúghasson (lásd tisztelt fideszes bunkók című utolsó bekezdést).
    Egyrészt Románia legnagyobb autoexportőrének (Renault/Dacia) mioveni üzemében a munkaóra költsége (csak fizetésről beszélek) valahol 6,9 eur körül mozog (ma az alkalmazottak átlagfizetése 220000 huf nettó körül alakul). Mivel exportőr és kurvára zavarja az, hogy autópályák híján a szállítási költsége igen magas és eléggé nagy logisztikai problémái vannak ezért a Renault Tangerban (Marokkó) is elkezdte gyártani a Dáciakat sőt egyes modelleket már csak ott gyárt (lásd Dacia Sandero). 2013-ban a Renault 342000 Daciat gyártott le Romániában és 2014-ben 150000 Daciát terveznek legyártani Tangerban.
    (http://www.zf.ro/auto/ghosn-renault-uzina-dacia-este-foarte-eficienta-dar-nu-este-imuna-la-probleme-salariile-mai-mari-pot-veni-doar-daca-exista-eficienta-mai-mare-13360461).
    A Mercedes Kecskeméten épített gyárat. 2012 tavaszán indult be a termelés és 2014-ben valahol 145000 autó gördül le a futószalagról (http://nol.hu/gazdasag/jon-amharmadik-kecskemeti-mercedes-modell-1470411), a renaultnak 7-8 év kellett ahoz, hogy Mioveniben elérje azt számot -egy megvásárolt gyárban- amihez a Mercedesnek 5-6 év kellett egy zöldmezős beruházás keretében.
    A Ford megvette az Daewoo (volt Oltcit) gyárát Krajovában 2007-ben (azzal amit előtte történt nem untatlak). 2011-ben 250.000 autót kellett volna legyártaniuk ehez képest letermeltek 7.600-at és 2007-2011 között pedig kb. 20.000 darabot ezért a román államnak kártérítést kellett fizetniük (meg is tették) illetve az unió szerint törvénytelen állami támogatást kaptak (nem tudom mi lett ezután)
    (http://stirileprotv.ro/stiri/financiar/statul-roman-va-amenda-ford-cu-14-mil-euro-pentru-ca-a-produs-mai-putine-masini-decat-s-a-angajat.html)
    Milyen következtetést lehet levonni:
    a). az autógyártás Romániában közel sem annyira versenyképes mint ahogy egyes újságírók lefestik
    b). az alacsony munkaerőköltségek mellett legalább ugyanolyan fontosak mint a hatékonyság és a logisztika
    c). csak és kizárólag alacsony fizetésekért nem éri meg egy gyárat felépíteni mivel azok a fizetések csak emelkedni fognak és ha a hatékonyságot nem tudjuk megfelelő ütemben növelni az adott gyár veszít a versenyképességéből

  3. Huh hát a gépkocsi gyártástól Trianonig eljutni ilyen rövid posztban nem kis teljesítmény. 🙂

    Nem is lenne semmi probléma Orbán multi ellenességével, ha Magyarország számára valódi alternatívát tudna nyújtani.
    Egyelőre csak odáig futotta a felcsúti törpének, hogy elzavart itthonról több 100 ezer munkavállalót.

  4. És akkor az utolsó bekezdésre reflektálnék:
    Románia 2007 január 1-én csatlakozott az Eu-hoz. Az erről szóló döntést 2003 -ban hozták meg Szalonikiben és hagyták jóvá 2004 június 18-án Brüsszelben ( http://ro.wikipedia.org/wiki/Integrarea_Rom%C3%A2niei_%C3%AEn_Uniunea_European%C4%83). Ha jól tudom a 2002től MSZPSZDSZ kormány regnált. Úgyhogy a zorbánt és a fideszes bunkókat hibáztatni a székely autonómia elmaradásáért eléggé nagy csúsztatás.
    Arról, hogy mennyire nyalják az amcsik seggét a románok megoszlanak a vélemények. Egyrészt Victoria Nuland ez év októberében Romániát sokkal inkább kritizálta mint Magyarországot és kifejtette, hogy reménykedik abban, hogy a korrupció ellenes szervek megerősödnek és folytatják munkájukat. Az eredmény a Microsoft per lett aholis több román minisztert (9 darabot) vádolnak csúszópénz elfogadásával mivel Microsoft licenszeket vásároltak licitáció nélkül. A jelenlegi színű kormány az északerdélyi autópálya megépítésére 2004-ben aláírt egy szerződést a Bechtellel. 2012-ig a 460 km-ből elkészült 52 és a Bechtel kivonult Romániából. A cernavodai atomerőmű 3 és 4-es blokkjának megépítését a román kormány a kínaiakkal tervezi (http://www.gandul.info/financiar/o-firma-din-china-singura-interesata-sa-construiasca-reactoarele-3-si-4-de-la-cernavoda-13237326).
    A jelenlegi elnökválasztási kampány második fordulójába egy Victor Ponta nevezetű román és a Klaus Johannis nevezetű szász jutott be (az hogy mennyire szász jelzi hogy a nevét nem J-vel írja a plakátokon hanem I-vel). Az ortodox egyház az ortodox jelölt támogatására szólított fel. Victor Ponta többször is kifejtette, hogy ő román és ortodox és a választási kampány szlogenje az Mandru de a fi roman azaz Büszkén vagyok román. Ezenkívül a parlamenti képviselők Johannist horogkeresztel ábrázolják stb. (http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=175988&cim=semmi_sem_tulzas_a_kampanyban)
    A konkluzió az, ha Orbánt akarjuk fikázni (megérdemli egy pár dolog miatt) akkor előtte dokumentálódjunk mert attól nem lesz igazunk ha sok hülyeséget leírunk.

  5. 2:
    „ez a poszt ékes példája annak amikor valaki hibás premisszákból kiindulva hibás konkluziókat von le azért hogy szemléletét alátámassza/vélt vagy valós ellenfelébe belerúghasson.”

    Vizet prédikálsz és bort iszol. Szerintem a hozzászólásod az ékes példája annak, amivel vádolsz. Specifikusan semmivel se vádoltam Orbánt MOST. Általában a magyar politikusokra fújok, mert egyéni önzésből, lopási lehetőségekért mindent elcsesznek.Erről szól a poszt visszamenőlegesen pre 1920-tól napjainkig

    Hibás premissza?

    Workers in Romania produce automobiles at near-starvation wages. According to the Center Automotive Research (CAR) at the University of Duisburg-Essen in Germany, hourly labor costs are 48.80 euros (US$60.90) compared to 4.80 euros (US$5.99) in Romania.
    Frank Iwer of the union IG Metall in Baden-Wuerttemberg told the daily newspaper die Welt. “They suggest opening a brand new plant in Romania in their price calculation and say: on this basis, you can calculate your prices.”

  6. Már bocsáss meg Tibor bá, az utolsó bekezdés nem úgy kezdődik, hogy tisztelt politikus bunkók vagy bunkó politikusok hanem úgy, hogy tisztelt fideszes bunkók. tehát itt nem medgyesit, gyurcsányt ekézted hanem a fideszeseket.
    Figyelj Tibor bá, én nem az autóiparról írtam (amibe benne vannak a kulönböző alkatész gyártók pl. fujikura stb.) hanem a Renault (mint legnagyobb exportőr és gyártó) mioveni fizetéseiről ami nem 4,8 eur hanem ennek másfélszerese. Frank Iwernek lehet véleménye de tény az, hogy a Mercedes nem Cugiron (a magya határtól 250 km-re) épített gyárat hanem Kecskeméten. Pedig Cugir is benne volt a pakliban. Hidd el a Mercedesnél nem hülyék és több lehetséges opciójuk is volt.

  7. „Specifikusan semmivel se vádoltam Orbánt MOST.” (5)

    „itt nem medgyesit, gyurcsányt ekézted” (6)

    Csak a pontosság kedvéért /nem az én vitám 😉 /, Samu, olvasd el pontosabban, amit Tibor bá írt:

    Ami tényleg „a bunkó fideszeseknek” van címezve „Pillanatnyilag a románok nyalják az amcsik seggét, mi borsot törünk az orruk alá. A románok becsalogatják a németeket, mi elriasztjuk őket.”

    Minden mást csak belemagyaráztál… 😉

    Autóiparhoz nem tudok hozzászólni, de szerintem nem mindegy, hogy egy konkrét gyárról beszélünk, vagy hozzácsapjuk a beszállítói kört, és az sem, hogy munkabérről beszélünk (amit megkap a dolgozó), vagy teljes bér költségről (amin rajta vannak a járulékok és egyéb cullangok is). Elképzelhetőnek tartom, hogy Romániában a munkaadó által fizetett eü. és nyugdíj adó kisebb, mint nálunk, miközben a dolgozók nettó fizetése nagyobb és így összesítve a romániai gyártás kedvezőbb /ha csak ezt nézzük/.

    Amúgy a Die Welt cikke, velük vitatkozol… 😉

  8. Nem érdemes politikai hitvitát csinálni ebből a kérdésből, bár tény, hogy Tibor bá provokatív volt a posztban így sértetté vált minden Orbán szimpatizáns.

    Egyetértenék Orbánnal zavarjuk el a multikat! Nem kell nekünk Audi, mert tényleg nem kell. Nem látom helyette a magyar alternatívát, pedig én örülnék neki a legjobban ha valódi magyar kocsik gördülnének le a szalagról.
    Amíg erre képtelenek vagyunk, és pedig úgy látszik képtelenek, addig meg kell tűrni a multi diktatúrát.
    csak valaki szóljon a kis törpének, hogy ne húzzon újat velük, mert csak az autóipar több, mint 100 ezer munkahelyet tart itt.

    Mondhatja bárki hogy de a KKV-k adják a legtöbb munkahelyet, ami igaz is, de ha nincs itt a multi háttér, akkor ezek a KKV-k sem tudnak úgy funkcionálni, ahogy egyébként.

    Nem szerencsés gazdasági helyzet, de ez van.

    Épp a minap védtem meg Orbánt a földtörvény kapcsán, a német ismerőseim tomboltak, hogy Orbán hogy merészelte elvenni a haszonélvezeti jogukat, és „Ausländer raus aus Ungarn?!” tárggyal írt nekem indultos levelet, mintha bármi közöm lenne Orbán földtörvényéhez. Na mindegy, szóval lehet nyers volt Tibor bá, de igaza van.

  9. Kedves Observer,
    A piros rész az 5-ös hozzászólásban utólag jelent meg. A bunkó fideszeseknek szóló résszel akár egyet lehet érteni (azaz én nem folytatnám emiatt a vitát Tibor bával) azzal azonban nem, hogy a cikk egyértelműen a fideszesekre van kihegyezve és egy csomó mindenért nem ők a hibásak (persze nem fehér bárányok ők sem).
    Ami a Die Welt cikkét illeti: Tibor bá az értelmes emberek vitafórumában rámutat kulönböző tanulmányok visszásságaira kritizál bizonyos könyveket (lásd kardiológia könyvek stb.). Ugyanakkor kritikátlanul átvesz más cikkeket és annak alapján a fideszeket (samu szerint) vagy az egész politikai osztályt (Tibor bá és observer szerint) ekézi. Én arra mutattam rá, hogy a cikk visszás dolgokat tartalmaz és a valóság közel sem olyan rózsaszín. Szerintem ha a politikai osztályt szerette volna ekézni Tibor bá akkor inkább más szemszögből kellett volna megközelíteni. Mégegyszer: NEM VAGYOK ORBÁN FAN.

  10. 9:
    Kedves Samu!
    Obszerver rendkívül érthetően és hibátlanul mutatott rá a lényegre. Nem kell beismerned, hogy félre értelmeztél, de a további kakaskodásod majdhogynem nevetséges.

    Amire pedig most rámutatsz, az éppen hogy a főfoglalkozásom. Igen, iparkodom különválasztani a búzát az ocsútól.

  11. Nem kell félteni a német autógyárakat egyenlőre. A kínai, az orosz és a dél-amerikai piac hihetetlen mennyiségű prémium autót szív fel. Hozzájuk csapódik lassan a török is. Nekik viszont nem kell a helyi gyártású Audi, BMW vagy Benz. Csakis a német gyártású. Ezekbe az autókba viszont rengeteg magyar gyártású alkatrész kerül. Amit a román olcsóbban, de nagyobb minőségi szórással, és csak lassabban tudna eljuttatni. A mai ‘just-in-time’ termelési rendszer nem engedi ezt meg. A gyárba fél órás pontossággal kell a kamionokat vinni. Szóval a románok kurv@ messze vannak attól a szinttől, hogy minket fenyegessenek. A Reanault-nak lehetnek jók, de egy normális autógyártónak…….

  12. Ha bejön az olajválság 1-3 éven belül,akkor mégnagyobb visszaesés várható az autóiparban szerintem .Az elektromos autó nem hinném hogy elterjed az átlagpolgárok körében borsos ára miatt.

  13. @13 Zsuzsa: nagy hányada ezer éves kép, és egyetlen olyan gyártó nincsen közte, aki normális autókat gurít ki a gyárből. Nem véletlen a Nissan a felsorolásban, nem tett jót nekik a Renault házasság. Olcsó kategóriában tarolnak
    a koreaiak és a csehek, kicsit nagyobbaknál meg német hegemóniát láthatsz. Ezek azok az autók, amik használtként is kelendőek, és tartják az árukat. Nem véletlen a többiek mélyrepülése. A Dacia is csak azért él még, mert tud 10000 euro alatt „autót” adni.

    Az elektromos autó akkuval totális zsákutca. Esetleg a hidrogéncellás rendszerekben lehet kiút. Csak ugye egyenlőre mindenben a fosszilis energiahordozóktól függünk.

  14. 14 sealard: Köszönöm az információt. Így jár az, aki nem tud olaszul, és belekotnyelesked az autóbizniszbe. Csak megdöbbentett a sok autó látványa. Járunk mi még ujra szekéren. Igaz nem az én időmben.

  15. 14: „Az elektromos autó akkuval totális zsákutca. „- hát, ezzel vitatkoznék. A Tesla nem zsákutcának néz ki. Ha lenne most 18 millióm egy autóra, én Teslát vennék, nem BMW-t.

  16. Én mindig is bal-közepes beállítottságú voltam, de a közvetlen családomban vannak fideszesek.
    Én úgy látom, hogy az alapvető különbség, hogy más színben látják a világot, mondhatni kevésbé realisták…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük