(1465) Homo sapiens, élt 10.000 évet?

Tibor bá’ online

 

~q400Az utolsó jégkorszakot követően a homo sapiens a Tigris és az Eufrátesz közötti termékeny földön lépett elő a hosszú időn át tartó gyűjtögetésből. A történelem furcsa fintora, hogy pont itt került sor G.W.Bush és Tony Blair közös, emberiség ellenes bűnének elkövetésére, csak az isten tudja pontosan milyen cél érdekében. Minden esetre mindent elpusztítottak, amit a korábbi szankciók meghagytak. Az évek folyamán kiderült, hogy mindenki mindenki ellen van többnyire az olaj miatt, és a kaotikus öldöklés lepraként terjedt tovább a környező országok felé. Mára a Tigris-Eufrátesz közötti terület legnagyobb része az ISIS (ISIL, IS, stb.) fennhatósága alatt áll, és terjed tovább, mert a világ minden tájáról özönlenek a környezetükkel egyet nagyon nem értő fiatalok.

Időközben kiderült, hogy az ISIS-t Izrael/USA hozta létre, ami mostanra kicsúszott a létrehozók kezei alól. Érdekes helyzet állt elő, mert az ISIS elleni fellépésben Irán, USA, és a libanoni Hesbola egy oldalon vannak. Miközben az USA által szponzorált „mérsékelt” szíriai felkelők paktumot kötöttek az ISIS-sel.

Mégis a civilizációnk végét legnagyobb valószínűséggel az IPCC hamarosan világot látó jelentése írja körül. Az óvatos alulbecsüléséről híres kormányok közi szervezet arra a megállapításra jutott, hogy az üvegházhatású gázok folyamatos kibocsátása az elkövetkező évtízedekek folyamán “severe, pervasive and irreversible impacts for people and ecosystems” (nagyfokú, mindenre kiterjedő, és visszafordíthatatlan hatással lesz az emberekre és a természetre). A Föld egyre közelebb kerül ahhoz a hőmérséklethez, aminél a grönlandi és sarki jegek olvadása megállíthatatlanná válik.

Az emberi civilizáció egybeesik a geológiai Holocén korszak elmúlt 10 ezer évével. A megelőző korszak a Pleisztocén 2,5 millió éven át tartott. A tudósok úgy gondolják, hogy a legújabb korszak mintegy 250 évvel ezelőtt kezdődött Antropocén elnevezés alatt, amikor az Emberiség tevékenységének drámai kihatása volt a fizikai világra. Ez a hatás elsősorban a körülöttünk élő fajok kihalásában mutatkozik meg, amire nem volt példa 65 millió éve, amikor egy aszteroida becsapódott a Földbe, ami feltételezetten a végét jelentette a dinóknak, ami aztán megnyitotta az utat a kisebb emlősök elszaporodására. Napjainkban az aszteroida szerepét az Emberiség vette át.

Az IPCC szerint a földben rejlő szénhidrogének „legnagyobb részét” nem szabad felszínre hozni. Miközben az energia vállalkozások a nyakukat törik a minél több fűtőanyag feltárása érdekében.

Az antropogenikus globális felmelegedés legijesztőbb következménye a permafroszt területek felolvadása. A Science folyóirat szerint az előrejelzettnél jóval kevesebb felmelegedés is elégséges a permafroszt olvadás beindításához [miközben más jelentések szerint az olvadás már beindult], aminek fatális klimatikus következményei lesznek.

Az emberi stupiditás emlékművének foghatjuk fel a Siachen gleccsert, ahol az indiai és a pakisztáni katonák egymást ölték a világ legmagasabb csataterén. A gleccser olvadása beindult, aminek következtében sok ezer széthagyott lőszer hüvely, benzineskanna, jégcsákány, csizmák, és minden más eldobált tárgy kerül elő egy totálisan értelmetlen konfliktusra emlékeztetve. Közben a gleccser elolvadása miatt Indiának és Pakisztánnak leírhatatlan szenvedéssel kell szembenézni.

Forrás: Noam Chomsky – The End of History? (The short, strange era of human civilization would appear to be drawing to a close.)
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
______________________________________________

 

39 gondolat erről: „(1465) Homo sapiens, élt 10.000 évet?

  1. Tudom, hogy tudod, csak a cím megfogalmazásánál nem figyeltél erre de azért zavaró, mert ez adja az első benyomást:
    Nem a homo sapiens 10 000 éves, hanem a földművelő homo sapiens.
    A faj kőkorszaki élete ennél legalább egy nagyságrenddel nagyobb, még ha ennek jó részét kortársként együtt is élte a neandervölgyivel.

  2. 1
    Annyira szeretem mikor az élő fába is „beleköttök”, ha ez jelenti az értelmes emberek vitafórumát, akkor én értelmes ember sem akarok lenni.
    Miért nem lehet valamit jól érteni???

  3. A bejegyzés vége OK, sajnos ez van a klímával, de Tibor b@ belekeverte az elején az aktuális politikai nézeteit az öbölháborűról és az ISről ami bődületes sületlenség (már megint), de akkor tudom csak elfogadni ha Noam Chomsky is ezt írta le (nem hinném, de akkor ne hivatkozzon rá félreérthető módon).

  4. 1:
    Egy címnek ütősnek kell lenni, amiért néha fel kell áldozni valamit a valóságból, ha az különben „ártalmatlan”. Az alternatíva ez lenne: „Az emberiség, élt 10.000 évet?” Lásd be ez nem olyan jó.

    2:
    Igazad van Feco. Egyesek rosszindulattól fűtve vadásznak a hibákra, de hubab nem ilyen.

    3:
    Tök igazad van, éppen mert én is gondoltam rá, szokásomtól eltérően jeleztem a forrást. Chomsky nem írta le explicit (ellentétben velem), de arra gondolt, hogy ezek alternatívák a kipusztulásunkra. Ha kéred, átküldöm a Chomsky posztot.

  5. Tibor bá’ nem a véleményét írta le (tényként beállítva), hanem tényt közölt. S bár látszólag nem függ össze, ott a helye. A peak everything (olaj, klíma, civilizáció) nagyon is reális veszély.

    (Csak kiegészítésként: a Boko Haram sem az, aminek Átlag Bélák gondolják, ahogy a Joseph Kony vezette LRA sem. Előbbi esetében arab államok felől fúj a bűzös szellő, utóbbi esetében az USA felől. Amúgy Ugandában játszadozott eddig az Ebolával a CDC, igaz alacsony mortalitásúval.)

    Megint egy „érdemes elolvasni” cikk. +1 like

  6. George Carlin: a „Mentsük meg a Bolygót!” c. rövid előadásában tökéletes iróniával jeleníti meg az Emberi ostobaságot, ehhez többet hozzátenni nem tudok, mert ez így tökéletes:

  7. Az én véleményem az arab fejleményekről a következő: a pénzhatalmi érdekkör „üzemanyaga” valójában a fosszilis energia, és ezért nagyon komoly harc folyik. Azokat az országokat, amelyek területei alatt a források találhatóak két recept szerint kezelik: vagy legyen tökéletesen együttműködő (Szaud-Arábia), vagy legyenek tökéletesen szétroncsoltak. Utóbbira van sok példa, de vegyük IRAK-ot és Syriát: IRAK-ban a magasztalt NATO kb 4000 áldozat árán kiírtott 1.100.000 EMBERT, ezek az Emberek ugyan arabok voltak, de kizárt, még egyszer: KIZÁRT, hogy ez a mennyiségű Ember terrorista lett volna, hiszen a saját hazájukban ölték meg őket ! Lybia, Szíria egy kaptafa: tönkrezúzták a közösségi rendszereket: ellátó rendszert, közigazgatási szervezeti rendszereket. Persze IRAK esetében detto, tehát országnyi területeken törölte el a NATO a civilizációt, és hátrahagyott olyan Embercsoportokat, amelyek családonként legalább 1 de inkább több halottat kellett hogy eltemessenek, ha egyáltalán kézzel foghatü maradt szerettük teteme és nem égett szénné. Az ilyen területeken már nem épül újjá a civilizáció, mert hatalmas sérülések maradtak hátra, a gyűlölet és az elkeseredettség uralja az elméket. A NATO, az USA és Izrael így küzd a civilizáció ellen úgy, hogy a „terjesztett demokráciának” nevezett, amúgy az önzésre és a kapzsiságra épülő mocskos korrupt szar rendszerük pátosza mögé bújnak. A hátrahagyott, szétzúzott, sérült társadalmak táptalajai az ISIS mintájú aberrációknak. Hogy egy kicsit Szanisló Ferenc szavaival éljek: lassan ideje lenne, ha olyanok veszítenék el a fejüket, akik valóban felelősek a történtekért, és nem azok a szerencsétlenek, akik csak marketing szempontból alkalmasak a lefejezésre…

  8. 6. Nagyon távol áll a tökéletestől. (Engem az bosszant, hogy önjelölt megmondó emberkék úgy okoskodnak, hogy jó ha egy-két területen mélyültek el, de madártávlatból szart sem értenek semmihez.)

    A teljesség ígénye nélkül…

    1. Az ózonréteget az a 2056 kísérleti atomrobbantás (~500-600 megatonna) károsította, amit a hülye emberiség hajtott végre. Ha a hidegháború forróvá vált volna, akkor a teljes ózonréteg tovatűnt volna. Ez lett volna (a bő egy évtizedes nukleáris tél után!) a nukleáris tavasz (mások nyárnak nevezik), amikor minden élőlény „szénné égett volna”, amikor a „felhőzet feloszlott volna”. Emberi cselekedet következménye.

    2. A globális gazdaság apró – de izgalmas lesz még! – következménye a tájidegen élőlények behurcolása. Lásd vespa velutina Franciaországba. Igen invazív egy lódarázs (vespa) faj, szépen szorítja ki a mi saját vespa crabro lódarazsainkat. Mára már átterjedt Portugáliába, Spanyolországba, tavaly őszre Olaszország északi részére. Ide is meg fog érkezni 2-3 éven belül. A britek halálosan rettegnek, mert a méhészetnek game over lesz, s akkor a mezőgazdaság se áll valami rózsásan. Mindenféle hivatalos blabla ellenére: a velutina a bő 20-30 vespa faj közül az egyik „legagresszyívabb” fészekközelben, ázsiai szakértők (pl vespa-bicolor.net) szerint, nagyon nagy távolságra üldözi a betolakodót, fészkét megzavarót. Mérete, mérge nem jelentős, de egyedszáma nagyobb, mint a lódarázsé, támadékonyabb és nagyobb távolságra üldöz. Így veszélyesebb (csípések száma messze nagyobb; halálos dózis – nyilván testömeg stb. számít – kb. 1000. Ezt a crabro nem éri el az 500-700-as egyedszámával, a velutina a fentiek miatt és az akár 2000-es egyedszámával igen. Amúgy nem ez, és nem a „rettegett” vespa mandarina (japán óriás lódarázs) okozza a legtöbb halálesetet, s nem is a vespa luctuosa (legerősebb rovarméreg), hanem a vespa basalis, mert az egyedszáma 5000 körüli, feletti.
    Egyszóval, vespa velutina Európában… emberi beavatkozás következménye, méhek esetleges kipusztulása (nem elsősorban emiatt, de emiatt is), emberi beavatkozás.
    Új-Zéland megkapta a mi kis „szemtelen” vespula vulgaris és vespula germanica fajainkat (ez a két faj megy rá a sütire, kólára, sörre, grillre; semelyik másik) és néha a hdsereg kell, hogy beavatkozzon.
    Velutina még egy pillre: van, hogy a kínai hadsereg lángszórós egységgel irtja, szkafanderben. Nemrég írt a magyar méhészeti szaklap. Ők is… hurrá, a velutina a fák lombkoronájában fészkel, nincs veszély. Tévedés. A fészek kétciklusú – ritka! – a királynő föld alatti fészekkel kezd, majd költözik. (Ennyit a szakemberekről!)

    3. Ebolapox… emberi termék (biológiai fegyver)

    4. Novicsok-5 emberi termék (legerősebb vegyi fegyer, amihez képest a V-ágensek, azon belül is a rettegett VX kutyapimpilimpi)

    5. Vulkánok ide vagy oda, de a szénhidrogének ilyen mértékű fogyasztása (évmilliók kellettek, pik-pak visszajuttatjuk a légkörbe; nem az autókra célzok!), a perpafroszt dolog (metán kiolvadása) nem természetes folyamatok.

    6. Légiközlekedés (nem chemtrail!!!) emberi tevékenység.

    7. Természetes táplálék lánc pusztítása (bálnavadászat, fókavadászat, cápák esztelen irtása csak a „Cápa” film miatti hisztéria önmagában) olyan felfordulást okoz, ami nem természetes kihalás(i hullámot) gerjeszthet.

    8. Hová tűnnek a méhek?! Mert eltűnnek, pusztulnak. Nyilván nem természetes folyamat. (Amúgy meg hogy lehet az, hogy idén kb. 30-40 lódarázs királynőt számoltam össze a légteremben, holott ennyit életemben összesen nem láttam. Túlszaporodás. Valamiért.

    A fazon egy okostojás, aki kb. semmihez nem ért, de okoskodik.

    Azzal egyetértek viszont, hogy biznisz is van ám a félelemkeltésben és más rejtett oka is van.

  9. 4: „Egy címnek ütősnek kell lenni, amiért néha fel kell áldozni valamit a valóságból, ha az különben “ártalmatlan”.” – Na, látod, ezért utálom a bulvárt. Bombasztikus cím, csak éppen nem jelent semmit, nincs mögötte semmi.
    Egyébként még az se lenne igaz, hogy az emberiség csak 10 000 éves, mert legalább 200 000. Ha ragaszkodsz a 10 000-hez, írhattad volna a civilizációt. Persze az sokkal kevésbé hatásos, mint hogy homo sapiens – de cserébe igaz, nem egy nagy üres buborék.
    Vagy írhattad volna: Homo Sapiens, élt 200 000 évet, és mindenki tudná, hogy az emberiség kipusztulására számítasz – elég ütős lett volna így is.

    Egyébként nekem az aktuális közelkeleti helyzet vázolása tetszik, egyetértek vele. Jó felütés.

  10. 9: Érdekes cikk, szinte hihetetlen, hogy ilyen biológiai potenciál rejtőzik az óceánokban, kár, hogy ennyire nem látjuk át minden kihatását. Érdekes lenne, ha kiderülne, hogy a légköri CO2 jó részét el lehetne temetni a déli óceánok fenekére.
    A dolog érdekessége, hogy olyan élőlények tevékenységéről van szó, amelyeknek a földi élet alakulásában kulcsszerepük volt a nagyon korai szakaszban: Ők töltötték fel a föld légkörét oxigénnel vagy kétmilliárd év alatt, egyúttal ezzel oxidáció révén kivonták a tengerek oldott vastartalmát a vízből, és leküldték a fenékre hatalmas vasérctelepek kialakulását előidézve, részben ezeket bányásszuk a mai napig.
    Így szépen kiürítették a vasat a vízből, most meg ki vannak éhezve rá, ez a korlátozó erőforrásuk. Mikor a szelek a szárazföldekről a tengerekbe fújja a vastartalmú porokat, ebből az elkonzervált vasból kapnak vissza egy kicsit. 🙂
    Szóval van bennük potenciál, fénykorukban nagy munkát végeztek a földön, ami meghatározó volt, azóta vagyunk kék bolygó, és ők pusztították ki a megelőző korokra jellemző, oxigénmentes környezetet igénylő élővilágot, teret nyújtva a ma uralkodó, oxigént használó élőlényeknek.
    És úgy látszik, az alvó állapotában is őrizhet még meglepetést a mai korban is, ha lökünk neki egy kis vasat.

  11. 8? Honnan tudod,hogy a fejed felett repkedő lódarazsak épp királynők?

  12. 9,11: A fegyverekben nagyon sok vas van, etessük fel velük! 😉

  13. VILÁGMÉRETŰ NYOMÁGYAKORLÁS A VILÁG DÖNTÉSHOZÓIRA A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLENI LÉPÉSEK MEGHOZATALÁÉRT – SZEPT. 21.-ÉN, BUDAPESTEN IS – 13.00 Óra, Kossuth tér

    Szeptember 21.-én 13 órakor Magyarországon a Kossuth téren fogunk összegyűlni, hogy csatlakozzunk a világtörténelem eddigi legnagyobb demonstrációjához az emberi jövő védelmében: mutassuk meg a döntéshozóknak, hogy a klímaváltozás a MI ÉLETÜNKRŐL SZÓL!

    Gyertek és persze hívjatok meg mindenkit, aki azt gondolja, hogy ezen a bolygón képzeli el jövőjét 🙂

    For updates and volunteer opportunities go to:

    http://www.avaaz.org/en/event/climate/Peoples_Climate_March_Hungary/

    https://www.facebook.com/events/740686389299959/

  14. 8 Qsinka
    Tavasszal fészeknek valót keresnek, kb. 2-4 hetes időszak. Méret. Repülési profil. Egyszerű. Na, a hímek (fullánk nélküliek), dolgozók megkülönböztetésére nem vállalkoznék. Amúgy a lódarazsak nagyon szelídek, fészektől távol!

  15. 10:
    Tudományos cikkeknek is iparkodnak ütős címet adni, ettől nem lesz bulvár. — A civilizációt nem írhattam volna, mert a 10.000 év alatt volt egy jó néhány. Az pedig furán hangzik, hogy a „civilizációk vége” vagy „vége a civilizálgatásunknak”. — Az pedig messze nem igaz, hogy az „emberiség 200.000 éves” Kőkorszak, bronzkorszak, vaskorszak – ezeket te mind összemosnád?
    — Feconak volt igaza, aki akarta, az megértette. Te nem akartad. A 10.000 évnek az ad jelentőséget, hogy a gyűjtögetés feladásával, és a mezőgazdálkodás beindításával lépet rá az Ember a fenntarthatatlan életvitelre. 10.000 év kellett ahhoz, hogy elbasszuk a Földet magunkkal együtt.

  16. Jó a meglátás az ISIS
    az annyi mint a bazári mutatványos itt a piros hol a piros-a.
    Állandóan ott tűnik fel ahol a us később bombázni akar.
    A vérengző videóikat egész lelassítva is meg lehet találni a neten.Csak imitálja a nyiszálást. és…
    Nincs egy csepp vér de seholse!
    Amikor nyiszálja a nyakát ott elvileg sugárba kellene dőljön.De nem.
    Az első úgymond újságíróról lassan kiderültek a dolgok. Feltűnt anno Líbiába is ott is keverte a xart Gaddafi ellenébe hangolta a népet.A fényképész szakma előtt „krizis Actor” aki nem tudja az mit tesz, nézzen utána…(Boston maraton,stb) mégelőtte bármixer vagy barista.Mellékesen végig titkosügynök.
    Mind a három túsz kivégzése hoax, vagy FAKE PROOF, másként hamis zászló kategória.
    Nem tudni mit hoz a jövő… Rossz jel hogy az usa ide a Pápai reptérre is felvonult. Ebből semmi jó nem jön ki nekünk.
    Úgy hogy teljesen mindegy Orbán, vagy bárki az aki fényesre nyalja az amerikaiak alkatrészét.
    Ó bama nem Putyinra, hanem Asszadra utazik.
    Az ISIS ez szerint az iraki kifüstölése után Szíriába fog átlavírozni.
    Szíriáról fog minden szólni.
    Ukraina az csak terelés volt.
    Szíriát Óbama régóta nagyon akarja, most az ISIS ottani felszámolása lesz az ok.
    Ha nincs önálló Szír állam,vagy összeomlik, már 1 kiesik 4-ből akinek joga van a tenger alatti Self-re.
    A Ciprusiakat már tavaly lenullázták,
    Libanonba zűrös a helyzet -nem fog okoskodni.
    Indulhat a szabad rablás.
    Vagyis marad 1 azaz egy kitermelő.
    Shell vagy valami ismert egyéb név mögé bújva hogy ne tűnjön fel senkinek egy ideig.

    http://3.bp.blogspot.com/-cYW4xFt3hng/TtO0Hi5f3oI/AAAAAAAAV5I/T-tLHIKNES0/s1600/Cyprus%2Boil%2Bgas.jpg

    A képen egy jelenleg feltárás alatt levo tenger alatti földgáz terület látható.A lehetséges hozam méreteit nem is lehet pontosan megbecsülni,de arra a tizede, ezrede épp elég hogy Asszadot kinyírják érte.
    A sok nyomor a fosszilis energia lelőhelyek birtoklása miatt lesz.
    Be jó lenne végre mán egy jó hírről hallani,írni.

  17. Nem akarok senkit elkeseríteni, de érdek az, hogy minél több energia maradjon a földben. Majd kitermelik, csak egy kicsit később, mégpedig az, aki megmarad.

  18. 15: Sajnos én nem tapasztaltam, hogy a lódarazsak olyan szelídek lennének fészektől távol. 🙁
    Pár éve rondán megcsípett egy, mikor ott törtem a csemegekukoricát, ahol ők is ott nyalakodtak a kukoricásban a közelben. Hiába menekültem, mikor észrevettem, hogy nem tetszem nekik, de az egyik harcos bizony utánam jött, aztán jól megcsípett.
    Észrevettem, hogy más darázsfajok is kedvelik a kukoricát, vagy a nedvét fogyasztják, vagy a cellulóz szálakat gyűjtik a fészeképítéshez, mert száraz leveleken is láttam őket ténykedni.

  19. 14. Camelia

    El kell hogy keserítselek. Az ilyen tüntetések teljesen fogatlanok… A „majd megunják és hazamennek” kategóriába tartoznak.
    Itt nincs mit „megmutatni” akit illet, azok tudják, valószínűleg jobban és részletesebben, mint mi.
    Többször bebizonyították, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG kényszer alatt engednek saját érdekeikből. Se józan ész, se demokrácia nem játszik.

    Itt (és máshol) nem lesz addig változás, ameddig komoly tömegek valódi haragot nem mutatnak.

    Egyelőre a „tudósok” megírják „leleplező” cikkeiket, tovább borzolva a kedélyeket, aztán elmennek kávézni a büfébe…

    Majd, ha egyetemi professzorok meg klímakutatók fognak hidakat meg olajfinomítókat robbantani, hogy nyomatékot adjanak annak, hogy mekkora a gond, akkor a tömeg is felébred.
    De egyelőre „látszólag” nincs komoly probléma.

    Valamikor 15 éve egy francia paraszt a traktorjával ledöntött egy McDonaldset, felgyújtott néhány génpiszkált kukoricatáblát, és VOLT eredménye… legalább 12 évre visszavetette a génpiszkált termesztést egész Európában.
    A hatalom csak erőszakból ért.

    Nem véletlenül retteg, amikor a demokráciát, meg a liberalizmust farigcsálják.

  20. „Itt (és máshol) nem lesz addig változás, ameddig komoly tömegek valódi haragot nem mutatnak.” Pont erről van itt szó, az Avaazon az eddigi legnagyobb, világméretű tüntetést szervezik most, azzal a céllal, hogy a politika végre felfogja, hogy nagy tömegek követelik a változtatásokat. Persze túl sok illúzióm nincs sajnos… A legjobb az lenne, ha az emberiség tényleg minnél hamarabb eltűnne a Földről.

  21. 19 hubab

    Egy magányos dolgozó, fészektől távol szinte kizárt, hogy megcsípjen, sőt, ennek az esélye kisebb, mint egy „klasszikus” (vespula) darázs faj esetében, pl. kecske- (v.vulgaris), németdarázs (v.germanica), amely utóbbi kettő támedékony bárhol, ha kedve tartja.

    Több dolgozó fészektől távol esete… feromon hatást figyelembe kell venni. Pl. egyiket „megzavartad” feromon jött, többi „idegesebb” lett, újabb feromonok, majd az egyik, talán nem is az eredeti első, megtámadott. Hőmérséklet, páratartalom, CO2-d mind befolyásoló tényezők.

    Igen, a lódarazsak például imádják augusztus közepétől az orgona ágait rágcsálni. Tavaly volt időszak, amikor 20-30 csücsült egyidőben. S az is tény, hogy nálunk „picit támadékonyabbak”, mint például Németországban.

    Pár éve egy rekord méretű vespula fészek(város) volt egy teraszon, szakcég jött, szkafanderben és hüledeztek de nagyon. S mégsem csíptek meg, amikor kimentem a teraszra, s ráadásul törölközőt ráztam ki és teregettem. (Több tízezer volt!)
    Szerencse, vagy talán sok királynős fészek csoportosulás, fene tudja. Lehet, máskor rám zúdult volna a fészek.

    Az a fontos, hogy az ember tudja, mikor és hogyan kell viselkedni.

  22. 24: Akkor, kérlek, oszd meg velünk, ó Darazsak Ura, mikor és hogyan kell viselkedni a darazsakkal szemben?

  23. 15.Vagyis nem kaptam választ a kérdésemre!

  24. 26 de igen. Évszak, méret, repülési profil (kereső, kíváncsiskodó)

    25 majd ha kultúrált a kérdező hangneme.

  25. 27 😀 Ha ez neked nem kultúrált, akkor elég alacsony az ingerküszöböd…

  26. 14. Camelia

    Sok hűhó semmiért. 😮 (W. Shakespeare)

  27. 21. Camelia

    „A legjobb az lenne, ha az emberiség tényleg minnél hamarabb eltűnne a Földről”

    Ez így egy kicsit kemény.
    NEM az „emberiség” okozza a szennyezést meg az atomháborút, hanem egy, mindig profitot és hatalamat hajhászó szűk réteg.
    A tömeg csak be volt csapva, hogy ez így neki jó.
    Alapesetben a tömegek sokezer éven át elvoltak a kemény munkával és a természethez közeli életmóddal.

    A „birka” tömeg nem is lett volna képes atomreaktorokat meg génpiszkált kaját termelni.
    De elkergették őket a földjeikről, tönkretették hagyományaikat, kultúrájukat, és sokkal befolyásolhatóbbá tették őket.

    Lehet, hogy sokak szerint Isten csak ki lett találva, hogy „hülyítsék” a tömegeket, de most így Isten nélkül egyáltalán nem tűnnek okosabbnak… Sőt.
    És vezetőik se.
    Lehet hogy a „modern tudomány” többet tud az elemi részecskékről meg a kvazárokról, mint a középkori paraszt, de a hajukra kenhetik a tudományukat, ha ez a világ végéhez, és az emberiség kipusztulásához vezet.

    És a legszomorúbb, hogy te is beáldoznád az emberiséget… pedig csak a parazita csirkefogókat kellene a helyükre rakni.
    Soktízezer évig semmi baj nem volt velük… Csak az utóbbi párszáz évben vette át a hatalmat az az erő, ami kb 3000 éve ütöte fel először a fejét… AKKOR kellett volna erélyesebben fellépni.

  28. 26. Qsinka
    Semmi dezodor, semmi illatosított öblítő, viszont fehér öltözet ajánlott, semmi csapkodás, jó, ha van sapka, ha csak nem vagy kopasz.
    Színvakok a méhek, a darazsakat nem tudom, a sötét tónusú ruha megzavarhatja őket.
    80 kaptár méhet tettek le a méhészek tőlünk 60 méterre. Egyetlen csípést sem szenvedtünk.
    A méhölő darázsara csak akkor támadj, ha biztosra mész. Ha ő győz, akkor tuti korház, nagy fájdalmakkal. Fel lehet ismerni, 4-5cm-s is lehet.

  29. 24, Jövőnk: Mire kell neked több tízezer törölköző? 🙂

  30. 31 pontosítás a „színek” kapcsán: a fészkeket támadó emlősök általában sötét szőrzetűek. Ezért egy fehér ruhás, fehér őszhajú embert közelebb engednek, mint egy feket ruhás, fekete bőrszínű és fekete hajú embert. Ez egy genetikai emlék. De a „támadási zóna” sugara sok minden egyébtől függ. Fajonként is változó. Egy fontos, hogy ha egy adott fészket valaki már megzavart, akkor annak növekszik a védelmi sugara.
    Olyan nincs, hogy „méhölő darázs”. Van méhfarkas, de az más. Lódarázs mérete kisebb. Ha egy lódarázs dolgozóra (steril nőstény) támadsz, valszeg lelép, mielőtt támadnál, jámborabb, mint a „közönséges” darazsak. Dolgozó nyáron ritkán kíváncsiskodik ember közelébe nem igazán megy, mozgásra lelép, kajára nem megy… nyilván döghúsra igen, de nem sütire. Tavasszal ha közeledbe repül oldalazva kíváncsiskodva egy lódarázs, akkor az királynő. (Csak, hogy pontosítsunk.)

    Dezodor, parfüm stb. stimmel, de CO2-t nem szeretik, se a szelet, szellőt, fuvallatot. Azaz ne lihegj egy fészekre. 😉

    32. 😀 igen, félreérthető voltam. Az egyedszám volt több tízezer, nyilván nem a törölközők száma. 😀

    25,28. Ábel, kérdezz, s ha tudok, válaszolok. A többi „humoroskodást” mellőzd velem szemben.

  31. Ajánlom elolvasni, akit érdekel a vespa (lódarázs fajok) téma:
    http://www.vespa-bicolor.net/main/vespid/vespa.htm

    A dailymail megemlíthetné a latin nevet is, az azonosításhoz, de ahogy elnézem azok a vespa mandarinia faj egyedei. Most mondom, a mérgük egyáltalán nem toxikusabb. Aki nem hiszi, googlizzon és hamar talál szakmai táblázatot. (Ami igazán brutálisan mérgező az a v.luctuosa, a Fülöp-szigeteken.) A mérete miatt a mandarinia fullánkja mélyebbre hatol és nagyobb a méreg mennyisége. Halálos adag – függ az áldozat testtömegétől többek között – 500-1000 csípás, a mandarinia esetében ez alatt. Egyébként vespa venom LD50-el érdemes keresgélni. Ceterum censeo: a legtöbb halálesetet a vespa basalis okozza, nem azért mert különösebben agresszív lenne, hanem mert batár méretű fészket épít, bőven 5000 feletti egyedszámmal.

    Amúgy 34-nek abban igaza van, hogy ijesztő a jövő, mert „hála” a globalizációnak, szépen hordozzuk jobbra-balra a nem őshonos rovarokat, s abból hamar bajok lesznek. Ahogy a vespa velutina is pár éven belül hazánkba érkezik az olaszok felől.

    Egye fene, megkerestem magam:
    http://www.ckstarr.net/cks/1986-VENOM.pdf
    2. táblázat. Minél alacsonyabb az LD50, annál mérgezőbb a méreg. Jól látható, hogy a mandarinia mérge nem különösebben erős.

  32. A cikk 2013-as és téved, ahogy anno az index is tévedett, aztán helyre lettek igazítva:

    NEM a vespa mandarinia lett behurcolva, HANEM a vespa velutina Európába, pontosabban Franciaországba, ahonnan mára „átterjedtek” Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba.

  33. 38: A kérdésem az – mit nyerne vele?

    Aminek van realitása, az Ukrajna végleges kettészakítása, és a keleti rész tartós birtoklásának katonai biztosítása. Szóval aki odamegy, hogy majd megvédi Ukrajna területi épségét, azt majd jól pofán verik /vagy nem/. Szerintem az oroszok arra készülnek, hogy őket támadják meg…

  34. 37:
    Lásd a holnapi posztot.

    38:
    Így igaz. Felteszem most.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük