Tibor bá’ online
Eric Arthur Blair – írói nevén George Orwell disztópiája 1949-ben jelent meg 1984 címen. A könyvet 8 évvel később olvastam, amikor még a Rákosi rendszer igen frissen élt bennem. A könyv címe nyilván azt implikálta, hogy 1984-re a Sztálini diktatúra az egész világra el, fog terjedni. Helyette néhány évvel később, 1989-ben a rendszer összeomlott. Az ötvenes évek közepén 1984, mint évszám, idegenen nézett vissza az olvasóra, oly távolinak tűnt ez a két évtizeddel előbbre járó szám. És lám, nem csak elértük, de immáron 30 évvel túl is haladtuk azt. Minden esetre, aki még nem olvasta, az feltétlenül olvassa el a könyvet.
Orwellnek néhány nap múlva, vagyis június 25-én lesz a 111. születésnapja, de ezen méltatás megjelenésének ennél nagyobb apropót ad az országban bevezetődő (isten tudja hányadik) diktatúra. A különben baloldali érzelmű Orwellnek halálpontos megfigyelései voltak, és szinte kísérteties, hogyan valósulnak meg sorban, egymás után az egyértelmű ismérvek:
Ha van kedved egy kis ördögi játékra, hasonlítsd össze Orwell doktrínáit azzal, ami Magyarországon megtalálható a múltban és a jelenben is.
Az orwelli Nagy Testvért Magyarországon „népünk bölcs vezére” (Rákosi Mátyás) helyettesítette. Napjainkban (még) nincs háromszavas jelzője Orbán Viktornak, de hogy kizárólag neki lehet csak szava az ország vezetésében, az egyértelmű.
Az orwelli Újbedszéd-nek még nincs mai megfelelője, de a gyakorlat már évek óta létezik: „Magyarország jobban teljesít” akkora hazugság, ami bőven befér az „újbeszéd” kategóriájába. Rákosi idejében az újbeszédhez tartozott például hazánk nem rés, hanem erős bástya. Orbán Viktor újbeszéde (valójában hazugságai) megjelenhetett volna Orwellnél is: Magyarország pénzügyi stabilitása világrekord.
Az orwelli világ állandó háború állapotában van. Rákosi a békeharcot vezette. Orbán Viktor pedig folyamatosan harcol, és nem is akárkivel, saját magunkkal, mert ugye Brüsszel egy kicsit mi magunk is vagyunk.
Az orwelli világ jelmondatai: A háború = béke, a szabadság = szolgaság, a tudatlanság = erő.” Ez a kolosszális ellentmondás Orbánnál is megtalálható: „Bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás.” Vagyis az adók növelése nem megszorítás. Akkor mi?
Az orwelli világban senki sem szabad és mindenki tudatlan. Orbán oktatáspolitikai ötletéből kisüt a tendencia: a népet le kell butítani. Az elit a gyermekeit úgyis külföldön taníttatja.
És ahogy Rákosi idejében, most is a népnek legfeljebb viccek gyártására telik (egészen 1956-ig): – Doktor Úr én Orbán Viktortól szeretnék mesterségesen gyereket! – Semmi gond, holnap jöjjön a rendelőmbe! – A nő elmegy, sorra kerül, egyből felül a székbe és szétteszi a lábát. Az orvos letolja a nadrágját és előveszi a szerszámját. Erre a nő felkiált – De doktor Úr, én Orbán Viktortól akarok gyereket! – Nyugodjon meg asszonyom, tele van a tököm Orbán Viktorral!
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
________________________________________
Az Orwell-i világ egyes elemei valóban érzékelhetőek.
Ami egy érdekes ellentmondás, az átlagember ma a szabad véleménynyilvánítás jogával még valamiféle eufóriát is érezhet, ha nem éppen a társadalom vesztesei között van, ekkora virtuális szabadság még soha nem volt nálunk.
Ma mindenki fórumozik, fészbukozik, blogokat ír, mindenkinek soha nem látott mértékben kitárul a világ.
Az Orwell-i látomásban senki nem tud véleményt nyilvánítani, mert mindenkit lehallgatnak, megfigyelnek.
Mi önként, dalolva adunk meg mindenféle bizalmas információkat magunkról, amelyek évekre visszamenőleg követhetők, még a vélemények változása, az emberek személyiségfejlődése, vagy ideológiai változása is érzékelhető.
És mindezt valami naív hittel, hogy ezzel soha senki nem fog visszaélni. Ezen a blogon is jól kijön, kinek milyen az ízlése, mik az elvei, még magánjellegű információk is megjelennek. Hiszen ki az az őrült, aki a neten konspirációs célból meghamisítja a magáról kialakuló képet?
Ha az államhatalom ezt fel akarná valamikor használni, akkor könnyen megteheti, ha ugyan már nem teszi most is.
A Nagy Testvérnek ma olyan eszközei vannak, hogy mindent lásson, amelyek azelőtt nem voltak, csak figyelni és értékelni kell…
A hívők által sokat emlegetett ,,megjelölés,, is elközelgett.Nem más mint maga orbán viktor fogja Magyarországon bevezetni.Egyenlőre a felpuhított változat.Nem bőr alá kerül a chip, hanem egy kártyába amely jogosítvány,bérlet,bankkártya, igazolvány .Egy füst alatt minden.Épp elég indok hogy sosem felejtsd otthon.
Nos ez a chippelt/RFID/ kártya bemérhető,követhető lesz,azaz gyakorlatilag mindig tudni fogják hol jársz.Félrelépők figyelem! 🙂
RFID a “Radio Frequency Identification” kifejezésre utal.
Mivel izraelben jövőre megszűnik a készpénz,ezért orsós szolgai módon egyből utánozni akarja.Előny .megszűnő feketegazdaság.Hátrány :totális kontroll feletted.Ha letilt a rendszer ,nem vehetsz semmit sem.Max lopsz egy kiflit.
A Kossuth rádióban már napok óta ment a ,,készpénzkímélő fizetési megoldások,, propagálása rövid reklámokkal a műsorblokkok közt.
Nem tudom mi lesz itt de egyre kevésbé tetszik nekem ez a faszi.
Csak egy apró kiegészítés: Természetesen Orwell egy szóval sem írta, hogy ez „sztálini” diktatúra lenne, bár persze a kor művelt olvasója leginkább ahhoz találta hasonlónak. Nem véletlen, hogy a helyszín Anglia. Orwell tudta,. hogy pl. a két világháború is megrendezett pokoli színjáték volt és hogy ezek a diktatórikus háttérhatalmak a Nyugatot is irányítják. Ezért nem meglepő, hogy ma Viktorföldén is ez megy.
Nem sokkal a könyv után Orwell elhalálozott.
Az 1984 tényleg zseniális. De a felállíott párhuzam az Orbán-rendszerrel gyenge lábakon áll.
Igaz, handabandázik mindenféle hülyeséget, de ez nem a diktatúrák kizárólagos előjoga, demokráciában ugyanúgy jellemző, a nálunk eddig megvalósultakban mindenképp általános. Ki veszi ezeket komolyan?
Én nagyobb bajnak látom azt, ahogy Orbán a hozzá közelálló oligarcháknak kiosztja az egész országot. De ez inkább valami dél-amerikai vagy közép-keleti típusú korrupcióra épülő káosz-diktatúra felé tolja az országot, nem annyira az orwelli totális diktatúra felé – szvsz.
Az 1984 világát én sokkal inkább a technikai eszközökben és azok potenciális felhasználásában látom megvalósulni – ahogy itt pár kommentben írtátok is. A mobil által már most mindig pontosan tudható, ki mikor hol jár, sőt le is hallgatható. A gmail, a facebook stb. alapján pontosan be lehet azonosítani, ki kivel van kapcsolatban, miről mit gondol stb. A rendszert MOST MÉG nem olyan, hogy ezt komolyan kihasználná ellenünk a hatalom, mondjuk ha a politikai nézeteink rebellisek. De a technika adott, csak megvalósításra vár. (De ez a gyűjtés nem annyira Orbán részére történik, hanem az NSA és a háttérhatalom részére.)
Korábban a teljes megfigyelésnek korlátja volt az információ feldolgozásának korlátossága – a lehallgató ügynökök viszonlag kevesen voltak, nem lehetett mindenki minden megnyilvánulását meghallgatni sem, nemhogy kiértékelni. Ma ezt a munkát elvégzi az MI – ezt az akadályt is elhárította a technika.
A létező demokrácia egyetlen igazi értékét abban látom, hogy egyelőre nem lehet korlátlanul, nyíltan visszaélni azokkal az információkkal, amiket gyűjtenek rólunk.
3:
Gedeon!!!! Orwellnek tbc-je volt. És halála előtt sokáig betegeskedett.
Tibor bá a vicceket ezekben a vészterhes időkben nem azért ontották magukból az emberek, mert egyébként annyira buták lettek volna, sőt ellenkezőleg, egy jó vicc kitalálásához igen is jó képességek szükségesek.
A pszichológia végigkísérte ezt a folyamatot és a legtöbb vicc akkor keletkezik, amikor szükség van a feszültség oldásra. A Rákosi rendszer is ilyen időszak volt, szóval ez egyfajta természetes védekező mechanizmus.
Az oktatás és az eü szétverése nem Fidesz sajátosság hanem a nyugati világban általában megfigyelhető tendencia.
Bár a könyvet nem olvastam, csak tartalmáról tudok, azt gondolom a dátummal lehet mellélőtt, de a folyamattal nem.
Orwellben az a jó, hogy mindenféle konkrét ideológiai töltet nélkül értelmezhető az imitt-amott a szatirikusságig (ami persze egy szomorú szatirikusság) elmenő disztrópiája mindenfajta társadalom-mérnökösködést felvállaló rendszerre.
Az emberek valamilyen célhoz történő hozzáalakításáról, mi itt, ebben a térségben ugyan elsősorban a megvalósult marxizmus kapcsán szereztünk mélyreható tapasztalatokat, de ez az attitűd nemcsak a szocializmusra jellemző. Gondoljunk csak az Amerikában használatos liberálfasizmus körüli eszmei vitákra, vagy az egész Nyugaton ma befolyásos kulturális marxizmusra, vagy az európai fasisztoid irányzatokra. Mindegyik tovább-feldolgozandó nyersanyagnak tekinti az embert. És ha egyszer a dolgok elfajulnak, a demokratikus viszonyok kevésnek fognak bizonyulni, hogy megőrizzék azokat az értékeket, amik még kitartanak. Orwell irodalmi értéke csak emelkedni fog. Sajnos.
Az oktatási rendszer törekvéseivel párhuzamosan, hogy a nem megtanított tudás ne is legyen benne a következő generáció fejében, ergo irányíthatóbb birkanyáj jöjjön létre, ugyanakkora problémának látom, hogy a több generáción át látó és emlékezők is „feleslegesek”.
Azaz nem kívánatosak azok az emlékezők akik elemeznek és párhuzamokat vonnak „régi” és „új” rendszerek között, vagy a fiatal generációkat a „központi” leáramláson kívül alakítják, formálják, gyakorlatilag társadalmi tekintélyszemélyek lehetnének.
Ehhez hasonló kép egyébként Huxley Szép új világában a 60 éves kort elért egyén vmi Szenátus általi megvizsgálása, majd döntés után önként távozása a „büdösbe” (mérges barlang) elhalálozás céljából, hogy helyet adjon másoknak.
Amelyekre gondolok:
– egészségprogram és egészségbiztosítási rendszer
(kevesebb és rövidebb életű öregek)
– Családok szétrombolása, szingliség, különélés
– a kor és a szellemi javak tiszteletének hiánya
– az egón kívüli, hatékony és kommunikatív magánszféra megszűnése, amely egyfajta megértő és tanácsadó szerepet töltött be
– szeretethiány és ezek pótmenekülési aspektusai
– stressz és pszichés zavarok, zavarkeltés, napi hírrel, napi szarral, hangulatkeltés, vélemény szájba adás és továbbadás
– vitaképtelenség, koncepciótlanság, meg nem értés, oktalan támadás és visszatámadás
Ez tulajdonképpen a jóval nagyobb szellemi kapacitású Homo Sapiens visszaléptetése egy olyan szintre, amely a mainsteram nézőpontjából „nektek elég ahhoz, hogy azt csináljátok, amire kelletek”.
Ez ma a kussoló adóalany és vásárló, más helyeken szükség esetén az ágyútöltelék, megint más vidékeken földműves vagy futószalag robotmunkás. De reformer és gondolkodó, elemző, bizony mindenkori hatalmi rendszer szerint mindig is NULLA kell.
Ami zajlik, máris nyílt hadüzenet az emberiesség ellen, hiszen már a meg sem születő gyerekek potenciálját és esélylatolgatását eleve elrendelteti egy olyan színvonalra, amit „majd kaptok”.
Ilyen szemmel, szellemi fronton pedig máris forradalmár, aki ezt nem fogadja el. Csak még nem fogott kasza-kapa egyenesítésbe.
Kérdés még mi és mennyi kell, hogy elég, ennél tovább nem mehet. Sajnos még van tartalék és vesztenivaló, de már nem sok.
Másik, hogy aki eszénél, képességeinél fogva egy adott kitermelhető populációból erre alkalmas volna, csomagol és elvándorol.
Azaz a legalkalmasabb mondjuk 1%-nyi elit pont magával törődve, vagy a kizsákmányolásba csatlakozik, vagy elvándorol azzal a képességeivel, amivel embereket irányíthatna, de helyette a kényelmesebb „magam esze magamnak bőven elég lesz a világon mindenhol” elvvel kiszáll a buliból, nem válik népe hasznává.
(vitatható mennyire az egyén vagy a társadalmi berendezkedés hibája, de az okozat az, hogy ba…tok meg kiszállok.)
Azaz az intelligencia végső soron nem válik önzetlen hasznává annak a népnek, aki szülte. Kárt szenved a populáció épp a legjobbjainak elvesztésével. Hogy ez mennyire magyar sajátság, nem tudom megítélni, de szomorú tény.
Óriás fegyverténye a mindenkori hatalomnak, hogy módjában áll több évtizedes degradációs programmal megágyaznia önnön eljövendő kultuszának.
Igen, kísérteties a Sztálini, Rákosi párhuzam, de mondhattunk volna agymosó Mao-t, Hitlert vagy társait, és a mögé épített légvár izmusokat, amik kifejletükben mások, de módszertanukban ugyanazok.
6:
Igazad van, de én nem állítottam az ellenkezőjét. A rendszerváltás után megszűntek a viccek, most újra kezdenek előjönni.
9: Tibor bá’: a mechanizmus igaz, de használja mindkét oldal.
Én ezt a viccet, a 80-as években általános iskolásan,
úttörőként, Ronald Reagen-nel hallottam.
Vagy a szokásos Reagen-Gorbacsov-Kádár trió, amiben 3x
történik valami, és harmadjára mindig a magyar szív.
Van elnyomás, vannak viccek…
10:
Reagennel senkinek se volt tele a töke Magyarországon, sokan nem is tudták, hogy ki.
12: Ezekben a viccekben az a jó, hogy bárkit utál éppen az ember, bele lehet rakni. És de, 90 óta is voltak politikai viccek folyamatosan, gyakran ugyanazok, az aktuális vezetővel váltogatva.
Még ha Reagen régen se volt téma. 🙂
Ki akar még Orbán-gyereket ?
Az jelentkezzen! Nekem is tele van . 🙂
25 éve fiatalok voltunk.
Ma öregek vagyunk.
25 éve szocializmus volt.
Ma kapitalizmus van.
25 éve a Szovjetunió volt a szövetségesünk
Ma Kínát szeretnénk szövetségesnek.
25 éve Szűrös és Pozsgai elvtársak az emelvényen Kádár mögött ültek.
Ma Szűrös és Pozsgai urak az emelvényen Orbán mögött ülnek.
25 éve Martonyi és Járai elvtárs jó MSZMP káder (miniszterhelyettes, stb.) volt.
Ma Martonyi és Járai urak a Fidesznél jó káderek!
25 éve Kövér Laci az MSZMP KB Politikai Tudományok Intézetének politikai munkatársa volt.
Ma komcsi gyűlölő.
25 éve a politikusok kommunista naplopók voltak.
Ma a politikusok jól fizetett naplopók. (Orbán első tétele: Csak az én komcsim a jó komcsi.)
25 éve hangulatjelentést készített az MSZMP.
Ma Kubatov listát a FIDESZ.
25 éve volt május elsejei felvonulás.
Ma van márciusi, októberi tömeggyűlés az Astoriánál, a Kossuth téren.
25 éve Kádár a sakkot támogatta.
Ma Orbán a focit.
25 éve reform kommunisták voltak.
Ma fülkeforradalmárok vannak.
25 éve senki sem lehetett milliárdos, de mindenkinek szerény elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt.
Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.
25 éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre.
Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.
25 éve megbecsülték a tisztességes munkát.
Ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.
25 éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt.
Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van. A magyar gyárakat bezárták, vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették.
25 évvel ezelőtt volt nemzeti ipar.
Ma multik,mutyik, vannak.
Volt Ganz Hajó gyár, Láng Gépgyár, Tungsram, Rico, Pannónia Szőrme.
Ma bankok és bevásárlóközpontok vannak a Váci úton.
25 éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, a Gamma. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri Gépgyár, a Rába, a FÉG, a Danuvia.
Ma van fegyver a feketepiacon.
25 éve a magyar ruházati iparnak olyan gyárai voltak, mint a Goldberger, a Panyova, a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg, a Keltex.
Ma ruházati ipar nincs, de van kínai termék.
25 éve volt magyar cipőipar. Martfűi termék nemzetközileg elismert volt.
Ma nem gyártunk magyar cipőt.
25 éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt.
Szovjetuniótól, USA-ig
Ma nincs, felszámolták, hogy helyébe a német, svéd és más használt buszok jöjjenek.
25 éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának.
Ma kínai piac van a helyén.
25 éve Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát.
Ma kis kft-k vannak a helyén.
25 éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta.
Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki
25 éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt vagy nem tudunk fűteni, mert nem tudjuk kifizetni.
Ma a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertől vonnak 30%-ot a fizetésükből köztartozás miatt.
25 éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát.
Ma alig százezren dolgoznak itt. 25 évvel ezelőtti mezőgazdasági termelésnek most csak egyharmadát termeljük.
25 éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar.
Ma ez már a múlt.
25 éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek.
Ma ebből csak 4,1 millió maradt.
25 évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű.
Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk.
25 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. Nem csak azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk, mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá, bár ma azzal riogatnak, hogy ez egészségtelen.
Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű külföldi húst eszünk. Fogyókúrázunk, mert nincs pénz kajára.
25 éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni.
Ma sokszor 12-15 óra is kevés.
25 éve miénk volt Magyarország.
Ma a külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban. (Vásárhelyiek figyelmébe: Hódgép, Metripond, Hódiköt, Alföldi Porcelángyár. A termékekre az volt ráírva, hogy: Made in Hungary – pedig el voltunk nyomva…! Ma a kevés magyar termékre, ami még van rá van írva Made in CE – pedig szabadok vagyunk.)
25 éve 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak.
Ma 130 milliárddal tartozunk.
25 éve, gazdálkodtak a hitelekből.
Ma ellopják.
25 éve a kórházban az számított, hogy mi a bajod, mid fáj?
Ma az számít, hogy mennyi pénzed van.
25 éve a beteg minden körülmények között kapott ellátást.
25 éve nem voltunk gazdagok, de sok mindent megengedhettünk magunknak: üdülést, éttermet, szórakozást.
Ma sem vagyunk gazdagok, és egyre ritkábban engedhetjük meg magunknak az üdülést, az éttermet, a szórakozást, vagy az egyik, vagy a másik, de gyakrabban egyik se.
25 éve az emberek többsége nyaralni ment. Gyári üdülőkbe.
Ma a családok 59 százaléka nem megy nyaralni. A gyári üdülőket privatizálták.
25 éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett.
25 éve nem voltak hajléktalanok, s a biztos megélhetés miatt senkit nem fenyegetett az a veszély, hogy az utcára kerül.
Ma Magyarországon 85-90 ezer hajléktalan él, s évente több mint 2000 lakást árvereznek el.
A felmérések szerint magánemberek esetében gyakorta árvereznek a kifizetetlen villany-, gáz- és más rezsiszámlák következtében, de magas az illetéktartozások miatt elindított végrehajtások száma is.
25 éve a cigány is dolgozhatott, sőt dolgoznia kellett!
Ma szociális segélyért áll sorba, dolgozni meg már elfelejtett.
25 éve több mint tíz millióan voltunk.
Ma 10 millió alá süllyedt Magyarország lélekszáma.
25 éve a gyerekedre biztos jövő várt. Tanulhatott, munkát kapott, családot alapíthatott.
Ma nagyon sokak számára egy lehetőség marad: külföldre menni.
25 éve volt társadalmi ösztöndíj, és a diplomásokra munkahely várt.
Ma van diákhitel, amivel a jövő eladósodik. És várja a diplomásokat a munkanélküliség.
25 éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók.
Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként.
25 éve csak vízummal utazhattunk a legtöbb EU-országba.
Ma nem kell vízum, de csak az tud utazni, akinek pénze van. Neked van pénzed utazni?
25 évvel ezelőtt rend volt. Éjjel bátran sétálhattál. Tudtad, hogy mi a jó és mi a rossz. A rendőr melletted állt, a rendőr mögött meg ott állt az állam.
Ma félsz éjjel kimenni az utcára, félted vagyonkádat. A rendőr nem áll melletted, és a rendőrt se védi meg saját állama!!!
25 éve mindenki beszart a rendőrtől.
Ma rendőr szarik be a „zemberektől”.
25 éve akadtak korrupt politikusok, a hatalmukkal visszaélő állami emberek.
Ma Magyarország Európa legkorruptabb országai közé tartozik.
25 éve a munkatörvénykönyv a munkást, a dolgozót védte.
Ma a munkaadót védi.
25 éve a szakszervezeteknek véleményezési jogaik voltak az érdekvédelemben,
szociális kérdések eldöntésében.
Ma a szakszervezeteknek nincsenek jogai.
25 éve Kádári diktatúra volt és népi demokráciát ígértek mindenkinek.
Ma demokrácia van és Orbáni diktatúra.
25 éve Aczél elvtárs osztotta a pénzt, a státuszt és az észt a kultúrában.
Ma Kerényi és Tarlós urak.
25 éve már lehetett politikai viccet mesélni.
Ma még lehet politikai viccet mesélni.
25 éve a demokrácia várt ránk.
Ma a diktatúra vár ránk.
15:
Köszönjük az összeállítást. Ma hallottam valakitől a választ: Kétharmad után ezek a dolgok természetesek. 🙁
Lehet drukkolni az egyébként gyűlölt rtl klubnak, hogy darabokja szedjék a fideszt. Ha valakik, akkor TALÁN ők még képesek rá.
Nekem meg tudod mi tűnt fel Tibor bá, hogy senki nem szavazott a fideszre. Akivel eddig a választások óta beszéltem, azok közül senki nem szavazott rájuk, és nem olyan kevés ember.
Na most akkor honnan a kétharmad?
Vagy szégyenli bevallani, és csak a szavazófülke magányában fideszes? Saját elveit megerőszakolva is orbánra szavaznak ezek?
Nem értem…
15: Jó összeállítás, csak szomorú…
17: „darabokja szedjék a fideszt” Ugyan már. Meg fognak egyezni…
18:
Anno Gyurcsány az Audival kekeckedett, nem is értem hogyan, de az Audi került ki győztesen..
Mindegy ettől szememben nem lesz több azt rtl klub, de csak teregesse a fidesz szennyest, és igen, tudom, hogy így vagy úgy de megegyezés lesz.
AZ RTL klubnak nincsenek elvei. Nem fog fizetni 40 százalékot és abba fogja hagyni a gecizést.
17:
Nem ismersz te 10 milliót. Mi voltunk szavazat számlálók. Kurva sok fiatal jött. Nem flegmáskodtak, hanem csoportokban jöttek és szavaztak a Fideszre. Az öregek nagy része belefáradt, nem jött szavazni a baloldalra. De miről beszélnünk? Ilyen 4 év után (nyugdíj ellopás, adó emelések, munkatörvénykönyv megváltoztatás, rokkant nyugdíjak elvétele, stb. stb.) és a nép kétharmadot szavaz nekik. Ennyi barom!!!!
15: Anti +1
16: Not at all.
18: Igen, szomorú, de sajnos ez van. Fogalmam sincs, hogy mikor lesz jelentős/valódi változás az ország vezetésében (a kormány (gazdaság)politikájában, hozzáállásában a dolgokhoz, stb.), de szerintem nem egyhamar. 🙁
21: Thank you.
20:
Az Rtl szeme előtt nyilván csak profit lebeg és ezért szinte mindenre képesek. Ha kell Mónikát készítenek, ha kell nekimennek a kormánynak. Persze, hogy átlátszó…
Naná, hogy nem ismerek 10 millió embert, és biztos vagyok benne, hogy szavaztak annyian amennyien a fideszre, csak furcsállom, hogy nem találkozom ilyennel a kétharmad ellenére.
Igen, ennyi barom van mégis.
15!
Ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Ezeket most úgy írtad le,mintha most kezdődtek volna vagy 2 éve.Vagy csak egyesek most érzik a bőrükön?Tudod hogy én ezt hány éve érzem a bőrömön?Vagy 20..Nem most kezdődött..És?Érdekelt valakit?Most hirtelen mindenki egyszerre elkezdte szajkózni.Pedig 15 éve is ez volt..Most vetted észre?Én nem!
Nem most romlott el minden.Nagy tévedés.Orbán ide vagy oda..
Az oktatás se most bajszintódott el..
Az RTL-t b@szokatja Orbán?Inkább őket mint engem továbbra is..Nekem úgysem hiányzik sem az RTL sem a TV2..Hál istennek ilyen csatornákat nem nézek..
20: tömegesen elárulták, hogy kire szavaztak?
15 anti. Kész leltár.
A felsorolt dolgok azok a javak, nemzeti javak amiket 1945-1988-ig elöteremtettünk, létrehoztunk közösen én, te és mindenki aki dolgozott ebben az országban. Márpedig dolgozni MINDENKINEK kellett. Igaz adót papiron nem fizettünk, fizettünk másként az elöteremtett javakért—MUNKÁVAL.
Ezeket a javakat, a Nemzeti Vagyont a kitanult értelmiségi réteg egy része mint politikus egyszerüen ellopta. Kezdve a szégyenteljes Antal kormánytól napjainkig.
Semmivé vált amit apáink és mink közösen véres verejtékkel, gyötrödve elöteremtettünk a 41 nehány év alatt. Kuncog a krajcár a zsebünken és a markukba nevetnek a gyurcsány és orbán szerü genya alakok.
2/3 ez kellet a magyarnak másodjára is. Röhögnek a Lázár féle sunyi alakok akik mindent megmagyaráznak és belénkmagyarázzák, hogy ez igy JÓ.
24:
Melike itt nem is az a kérdés, hogy most romlott e el vagy sem. Az csak egy dolog, hogy az életszínvonal olyan Magyarországon, amilyen, ezt mindenki tudja, ne menjünk bele.
Az az ocsmány arrogancia, és felsőbbrendűség, amivel a Fidesz kormányoz, na az egészen egyedülálló.
Tibor bá is említette úgy emlékszem, hogy attól mert szegény egy ország, még lehet élhető.
Magyarországgal az a helyzet, hogy már csak 2-3 ország szegényebb nálunk az EU-ban, és ehhez társul egy borzasztó rossz közhangulat a kormányzás miatt.
A kettő együtt gyilkos egyveleg.
Szóval nem, nem Orbán ideje alatt romlott el mindaz, ami fel lett sorolva, de hogy Orbán végleg kivéreztet minket és a megmaradt csonka országot, az már egész biztos.
Egyébként 15 éve 2001-et írtunk, és nem, abszolut nem volt ilyen rossz Magyarországon. Mi voltunk a csatlakozó 10-ek közül a legjobbak és viszonylag stabil jövőképpel rendelkezett az ország.
Ebből mi maradt meg Melike?
Ami az RTL klubot illeti. Nos úgy vettem észre, hogy bizonyos körökben nagyon divatos lett az RTL-t nem nézni, vagy a TV2-őt. Mint ha az alternatív csatornák sokkal jobbak lennének.
A két csatorna csak nézettséget és ezzel profitot hajhász.
A lényeg megint nem ez, hanem az, ami anno a két rádióval is történt. A Danubiust és Slágert anno 2009-ben az akkori politika és a fideszes többségű ORTT felosztotta egymás közt. A Danubiust vitte a Fidesz Classz Fm néven, a Slágert pedig az Mszp Neo Fm néven.
Nos nem tudom értesültetek e róla, hogy időközben melyik nem működik?
Most az egyszer hiszek az RTL klubnak, és ez valóban nem a reklámadóról szól és nem baszogatásról, hanem a Fidesz az RTL-t is le akarja nyúlni. Ennyi a történet.
26!
Így igaz Kóborkutya..
27!
Nekem 2001-ben is ugyanilyen sz@r volt mint most..Nem sok különbséget vélek felfedezni..De ez legyen az én bajom.Most úgy látom már más is érzi.Pontosan ezt írtam..Akkoriban senki sem szónokolt,egészen addig még most a bőrén nem érzi..
Az alternatív csatornákról annyit,hogy azért a fél tudományos csatornákat nem lehet az RTL klubbal összehasonlítani,akárhogyan is nézem.
Na de az egyik zsidó banda cirkuszol a másikkal.No istenem..
„Az az ocsmány arrogancia, és felsőbbrendűség, amivel a Fidesz kormányoz, na az egészen egyedülálló.”
Ez így van sajnos.De a kétharmad felhatalmazza.. 🙁
28:
Amúgy 1999-et írtunk 15 éve, elszámoltam magam 🙂
Nincs jelentősége, mert ugyan az áll, mint 2001-re. Melike nehéz helyzet mindig volt, de nem reménytelen.
Most a reménytelenség elől menekülnek az emberek külföldre, ma már az a relatív biztos megélhetés sincs meg, ami akkor még megvolt.
Orbán indított egy kedvező kamatozású lakásprogramot, a gazdaság egész stabil volt, az államadósság még nem szállt el, és senki nem gondolta, hogy 8-9 év múlva egy válság rázza meg a nyugati világot.
Egyébként hogy kinek milyen szar, az elég relatív. Ha mindenkinek olyan szar lenne (csak is anyagi szempontból) Magyarországon, mint neked, akkor itt lenne a kánaán 😉 🙂
..és nem Melike a kétharmad nem erre hatalmazza fel őket, de hát tényleg mi vagyunk a barmok, hogy megtűrjük őket és még vissza is válasszuk… erre tényleg nincs kifogás.
28. 29.
Pedig a képlet/megoldás egyszerű.
Nem szavazni arra, aki lopott, csalt, hazudott. A pártra sem aki ilyen jelöltet indít.
Két ciklus után rend lenne!
Ha gazdagabbak nem is lennénk, de élhetőbb ország biztosan.
Az a baj Curix,hogy nekem sem Magyarországon olyan „sz@r”..
És már hamarabb kellett volna elmenni ,nem 9 évvel ezelőtt..
Mi is megpróbáltunk mindent csinálni itthon,de teljesen reménytelen volt minden, már 15 évvel ezelőtt is,legalábbis nekünk..Ezért mondom hogy nem most kezdődött..
De úgy látom sokan követik a példát,és mennek el dolgozni..Sajnos ez a legjobb amit tenni lehet.. 🙁
Azért hadd hívjam fel a figyelmeteket az én oldalamról arra, hogy 2-3 éve még igen sok Orbán melletti hozzászólással támadtak „egyesek”. Ez mintha eltűnt volna. Néhány okos tojás azt írta, hogy adjunk még Orbánnak egy kis időt, hogy bizonyítson. Hát bizonyított.
31-32
Nehéz kimondani, vagy ilyen megállapítást tenni, de azt gondolom Magyarországnak annyi. A jelenlegi egy visszafordíthatatlan folyamatnak tűnik.
Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor egy gazdasági összeomlás akár „jót” is tehet az országnak, mert ez a biztos pusztulásunk.
Tibor bá addig garantált Orbán győzelme, amíg másik oldalon nincs egy épkézláb ember. A Jobbik sosem nyer választást, ha igen, akkor már k..a nagy baj van.
32-33: Azt érdemes hozzátenni, hogy nem egy másik országban is hasonlóan romlik a helyzet, tehát nem kizárólag Orbán csinálja így. A módszere kimondottan követendő példa más diktátorjelölteknek. Választással már nem lehet leváltani, mert ő szabja a választási szabályokat.
32-34:
Voltak már, és lehetnek még „csodák”.
Mostanában kezdem megérteni, hogy Rákosi miért telepített ki annyi embert, és mikért nem volt jelentős felháborodás.
24: Melike
„Tudod hogy én ezt hány éve érzem a bőrömön?Vagy 20..Nem most kezdődött..És?Érdekelt valakit?Most hirtelen mindenki egyszerre elkezdte szajkózni.Pedig 15 éve is ez volt..Most vetted észre?Én nem!”
Azért 15 éve (1999), 20 éve (1994) még jobban éltünk, kiszámíthatóbb volt a politika, gazdaságpolitika, és Magyarország SOKKAL jobb helyzetben volt (ha pl. csak a Visegrádi Négyeket nézzük). Csak néhány különbség a ’90-es évekhez képest:
-Nem volt ekkora munkanélküliség.
http://iksz.beszolunk.hu/wp-content/uploads/2013/11/munkanelkuli_mszp_fidesz_ok.jpg
(2013-ban a közmunka miatt csökkent a munkanélküliség, de az NEM MEGOLDÁS, zsákutca, másrészt a külföldön dolgozókat is beszámították a dolgozók közé, mintha itthon dolgoznának – röhej).
-Nem volt 4 millió mélyszegény ember.
-Nem volt ennyi éhező gyermek!
-Nem voltak devizahitelesek.
-Nem voltak ilyen számban kilakoltatások, ha egyáltalán voltak pénztartozás miatt.
-Nem volt ennyi hajléktalan.
-Az egészségügy, oktatás, és még jó pár terület jobb helyzetben volt.
-Nem menekült ennyi ember nyugatra dolgozni (pl. volt elég orvos, stb.)
-Biztosabb volt azok helyzete, akik dolgoztak, volt szakszervezet, a munka törvénykönyve a munkavállalóknak kedvezett inkább. Az emberek nem rettegtek a munkahelyükön, nem féltek attól, hogy bármikor lapátra tehetik őket.
-Nem volt földmutyi, trafikmutyi, adóemelések (ekkora megszorítások – hiába is tagadja a fidesz), és sok más kib@szás a lakossággal szemben, ami most van naponta/hetente/havonta.
-Nem volt ennyire eladósodva az ország.
-Demokrácia volt, a médiumokat nem csesztették, nem lehetetlenítették el, nem szüntették meg (Danubius, Slágerrádió, stb.)
-Ma inkább már az egyszemélyi/egypárti diktatúra felé tendál a politika, az ország vezetése.
A sort még hosszasan lehetne folytatni, de nem akarom ismételni a 15-ben leírtakat.
Ha te úgy érzed, hogy a ’90-es években ugyanilyen szar volt minden mint most, akkor szvsz. tévedsz, bár jogod van így érezni, de milliók szerintem máshogy látják ezt.
36 – anti:
Teljesen igazad van, de te az általános helyzetről írsz, melike pedig a sajátjáról.
37: Tibor bá’
Igazad van, én így látom a dolgokat. Sajnálom, hogy Melike már 15-20 évvel ezelőtt is ilyennek látta a helyzetet, mint sokan most a 2010-es évek elején.
37-38!
Én ezt tudom csak leírni,mert ezt érzékeltem.Akkor ahhoz a réteghez tartoztam,akikhez akkor kezdetben(még a kilencvenes években) hozzá nyúltak.A többiek,meg most érzékelik a dolgokat,mert hozzájuk még most nyúltak hozzá.
De az az igazság,hogy én már meg is szoktam hogy mindig állandóan változik minden,és alkalmazkodni kell,váltani másra,vagy tanulni egy másik szakmát..Sok embernek ez nem tetszik,,hiszen a komfort zónából ki kell menni..Főleg ha az ember idősödik is közben..
Tudom hogy senkinek sem könnyű dolog..
Azok a milliók látják másképpen,akikhez most nyúltak vagy nyúlnak hozzá..
29!
Külföldön sincs kolbászból..
Európa rövidesen eléri India életszínvonalát, rengeteg munkanélküli 20-30 népcsoport , nemzet, 10 féle vallási irányzat ,annak 1000 féle ágazata, egymás nyelvének ismeretlensége, iskolázatlanság….az őslakosság elvándorlása, munkanélküliség, adófizetés megszűnése,erre 10-20 évet adok….nem lesz itt egyesült eu államok. csak cionék arra nem gondolnak, hogy a rengeteg bevándorlót lehetetlen eltartani ipar és mezőgazdaság nélkül, ehetik a papírpénzüket és feldughatják az aranyrúdjaikat maguknak és egymásnak is!
15: Jó kis lista. Nem tudom, feltűnt-e, de van benne jópár pont, ami egybecseng a Fidesz kommunikációjával. Pl. Fazekas minszter úr büszkélkedett, hogy sokkal több föld meg van művelve mint korábban, szinte mind. A biodiverzitás és a talajtermőképesség fenntartása szempontjából ez nem biztos, hogy olyan jó hír, de nem véletlenül ülnek a Fideszben ugyanazok a komcsik, mint 25 éve. Az értékrend nem annyira más.
Azt is kérdezném, hogy a jól működő, értéket és hasznot termelő állami vállalatokat vajon ki privatizálta olyan ügyesen, hogy az ipar is megszűnt és az állam is veszített rajta? Bizony ebben vastagon ott volt a Horn-kormány.
Még egyvalami mellett nem tudok elmenni: a rendőr lehet, hogy melletted állt, de én jópár olyan családot, embert ismerek, akiknek az életét tönkretette az állami terror, és bizony féltek a rendőrtől – nem azért, mintha valóban bűnözők lettek volna.
30: „Nem szavazni arra, aki lopott, csalt, hazudott.” Ennek egy következménye lenne, ha mindenki ezt csinálnű: aki már volt kormányon, sose kerülne többé a parlamentbe.
Én mondjuk ezt támogatnám, még az is lehet, hogy egy idő után találnánk egy társaságot, akik tisztességesek. Bár a húsosfazék mellett ember legyen a talpánk, aki tisztességes marad.
Csak az a kérdés, honnan találnánk 4 évente egy új társaságot, aki ért a kormányzáshoz? Persze lehet vitatkozni azon, hogy a Fidesz és az MSZP ért-e hozzá, de tapasztalatuk legalább már van.
41:
Az ember eredendően úgy gondolja, hogy kell kormány, kell vezetés. TÉVEDÉS. Leopold Stokowski karmester dirigálta a Philadelphia Orchestrát 1977-ben bekövetkező haláláig. Halála után a zenekar tiszteletből eljátszotta Dvorák Újvilág szimfóniáját karmester nélkül. Az előadás hibátlan volt. — Hónapok óta nincs magyar kormány és még hetekig nem is lesz. Összedőlt valami?
42: Nem is tudtam, Tibor bá, hogy anarchista vagy.
42
Tibor bá’, erről csak egy régi kollégám jutott eszembe, aki kifejtette: A jó vezető úgy menedzseli az általa irányított szervezetet, hogy nyugodtan elmehessen egy hónap szabadságra anélkül, hogy a működésben fennakadás legyen.
De ebbe igen okos döntések sorozatával kiépített szervezeti felállást kell létrehozni, kiegyensúlyozott belső működéssel, amibe csak ritkán kell belenyúlni, ha a feltételek megváltoznak.
Az ő művészete abban áll, hogy mindig észrevegye ennek szükségességét, és a megfelelő időpontban beavatkozzon.
Lenézte azt a vezetőt, aki úgy tette magát nélkülözhetetlenné, hogy a napi feladatokat nem lehetett közreműködése nélkül megoldani.
Stokowski bizonyára jó munkát végzett, a csapata már emlékezetből eljátszotta a darabot úgy, ahogy ő szokta vezényelni. Viszont egy új karmestert ez valószínűleg nem elégített volna ki, és átvéve a posztot addig gyúrta volna a zenekart, míg azok újratanulják a darabot az új felfogásban.
43.
Miért is?
Az önrendelkezés, önirányítás nem anarchia.
Családok, baráti társaságok nagyon jó el vannak irányítók nélkül.
A probléma ezeknél akkor kezdődik, ha a csoportból valaki dominanciára törekszik.
Öntudatos embert nem kell irányítani!
45: Családok, baráti társaságok, zenekarok jól ellehetnek irányító nélkül. Itt viszont egy ország kormányzásáról volt szó. Ha pedig egy országnak nincs vezetése, az definíció szerint az anarchia.
Világos, hogy az emberek jól megvannak anélkül, hogy bárki is vezetni akarná őket. Csak az a kérdés, hogy létezhet-e olyan nagyobb ember- és vagyontömeg (egy országnyi), ami fölött ne próbálná meg egy vagy több agresszor erőszakkal átvenni a hatalmat, ha úgy látja, hogy erre lehetősége van. Illetve hogy létezhet-e olyan rendszer, ami kizárja ennek a lehetőségét a nélkül, hogy lenne egy vezető réteg.
Én úgy látom, hogy az olyan közösségek tudnak jól, emberi módon működni, amik emberi léptékűek, amiben nagyjából mindenki ismerhet mindenkit. Ez párszáz, legfeljebb párezer fő. Minél nagyobb a közösség, annál távolabb vannak a vezetők az emberektől, annál rosszabbul működik.
34:
„Azt érdemes hozzátenni, hogy nem egy másik országban is hasonlóan romlik a helyzet, tehát nem kizárólag Orbán csinálja így.”
Egyet értek Armával a fentiekben.
Világos, hogy vannak magyar „sajátosságok” a lopásban, az ország lejtőre vezetésében, de ez összeségében jól beleillik a fejlett országokra jellemző trendekre.
Csak halkan jegyzem meg, hogy a rendszerváltás utáni ipar egy jelentős része, minden trükk nélkül is csődbe ment volna, mivel addig nem szokták a versenyt, ami hirtelen a nyakukba szakadt.
Egyrészt jellemző a fejlettekre, a fokozottabb vagyoni egyenlőtlenség növekedés , a középosztály lassú lemorzsolódása. Ez többek között a fejlődő országokba(Kína stb.) való tömeges ipar kitelepítés következménye, ami az egyik helyen tömeges elszegényedést és munkanélküliséget, a másik helyen tömeges szegénységből való kiemelkedést okozott.
http://www.vg.hu/velemeny/a-kozgazdaszok/hol-erezheto-igazan-az-egyenlotlenseg-427385
Az azonban erősen kétséges, hogy a fejlődő országokban ez a tömeges felzárkózás folytatódni fog-e a jövőben.
Két okból kifolyólag:
a.) Az ottani bérek szépen emelkednek. Legutóbbi hír, hogy a kínai minimálbér elérte a magyart!
b.) A másik sokkal súlyosabb:
Már kínában is beindult az erőteljes robotizáció. Ha itt megéri, akkor elképzelhetjük, milyen gazdaságossági megfontolások szólnak a fejlett országokban történő robotizáció mellett.
Hírek szólnak arról, hogy USA-ba megéri visszatelepíteni az eddig Kínába kihelyezett termelést, természetesem egy jobban automatizált formában.
Jó páran figyelmeztetnek ( pl. Bill Gates) arra, hogy a társadalom, az emberek, a középosztály nincs felkészülve a közeljövő robotizálási forradalmára.
Ennek végeredményeképpen azt kell eldönteni, hogy a társadalmi elit mit fog kezdeni a társadalom egyre nagyobb hányadát adó munkanélküli osztállyal (prokariátus, már szakszó is van rá).
Most arról nem is beszélve, hogy a gazdaságra az is hatással lesz, hogy a fentiek meg az általános öregedés következtében a fogyasztói kereslet is visszaesik.
Összességében a jelenlegi problémák a jelenlegi kapitalista keretek között nem oldhatóak meg.
A robotizáció, az egyre tömegesebben felszabaduló munkaerő a kommunizmus előfeltételeire hajaz.
47:
A robotizáció elterjedésében egy további fontos faktor, a fejlett országokban alacsony, közel nulla kamatláb, ami a tőkeigényes, robotizációs beruházások hamarábbi megtérülését teszi lehetővé.
48:
Robotizálás valahol egy skizofrén helyzet, hiszen 2 poszttal odább meg arról értekezünk, hogy legkésőbb 20-30 év múlva komoly energiahiány fog fellépni.
Ezért nem szeretek komolyan belegondolni világunk működésébe, mert szinte csak tudathasadással lehet megérteni. Mérleg egyik serpenyőjén a fejlődés, másik oldalon a leépülés, de nagyon durván. Ez nem csak kapitalista de semmilyen keretben nem oldható meg.
47:
Amúgy a magyar cégeknek esélyük sem volt versenyezni, nem fair így leírni őket, és ideiglenes állami támogatást is kaphattak volna stb… Eleve elrendelt dolog volt, hogy nem lesz magyar ipar/szolgáltatás. Ez nálunk érhető a leginkább tetten a volt szoci tömbön belül, szóval extra szemét vezetőink voltak/vannak 90-óta.
46:
Egy országot nem a kormány tart sínen, hanem az állam apparátus dolgozói, akik teszik a dolgukat a betanulásnak megfelelően. A szaktudást pedig az idősek átadják a fiataloknak. Én láttam gazdasági egységeket, ahová odahelyeztek egy hülye vezetőt. A munka ment tovább a hülye vezető ellenére, mert az emberek a hülye ötleteit kijátszották.
47: Bocsánat prokariátus = prekariátus
http://epa.oszk.hu/02100/02121/00017/pdf/EPA02121_fordulat_19_100-114.pdf
49:
„Robotizálás valahol egy skizofrén helyzet, hiszen 2 poszttal odább meg arról értekezünk, hogy legkésőbb 20-30 év múlva komoly energiahiány fog fellépni.”
Ha pénzügyileg megéri a munkás helyetesítése robottal, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az energimérleg tekintetében nincs így.
Ergo, lehet, hogy ez az energiatakarékosság egyik formája lesz.
20-30 év nagy idő ebbe a gyorsuló korban, addig ez a robotizáció le fog zajlani.
Egy másik jelenség, amire felfigyel az ember, hogy az elit köréből egyre többen hangot adnak, hogy a Föld elképzelhető, hogy élhetetlen lesz.
Így előtérbe kerül a Mars, Hold kolonizáció, valamint light-os verzió esetén, az óceánok meghódítása.
A munkanélküli tömegek lázongjanak nyugodtam a városokban, az elit elhúz nyugodtabb égtájakra.
50:
Ez a történet addig igaz Tibor bá, amíg a hülye vezetőt nem Orbánnak hívják, és nem kezd el okoskodni. Ha valóban nem nyúl a bejáratott „rendhez” akkor ideig óráig magától fennmarad a rend.
52:
Lehet, hogy igazad van. Tudod mi a fura? A valamire való sci-fi filmek szinte kivétel nélkül egy gépesített, de egyébként szegényes életmódot ábrázolnak.
Ott van pl. a Mátrix. Sok tekintetben az egyik kedvenc filmem. Minden gépesített, még az ellenség is gép. Közben szakadt ócska ruhában tengetik napjaikat, szintetikus kaját esznek (ettől sem vagyunk távol) és a föld alatt élnek.
A föld alatti élet elég energiatakarékos tud lenni, meg kellemes is egy atomháború után… A filmben úgy szerepel, hogy „felperzseltük az eget”.
A Marsra, Holdra költözésben nem hiszek, minek? Élhetetlen mind a kettő, annyira meg nem tudjuk lestrapálni a Földet, hogy szarabb hely legyen e kettőnél.
50: Ugye azt érted, hogy én ezt nem vitatom?
52:
Ez már nagyon futurisztikus, de a robotizálással tulajdonképpen a népességnek is csökkennie kell hosszabb távon, így vagy úgy.
Ha az elit szükségleteinek megtermeléséhez nem lesz szükség a hatalmas kizsákmányolható bérrabszolgák tömegére, akkor azokra nem sok jó vár. Jelenleg még szükség van rájuk, mert az ő gazdasági ténykedésük termeli meg az elit fogyasztását, és hogy megtermelje, ehhez őket is érdekeltté kell tenni, tehát ők maguk is nagy fogyasztók nagy számuk miatt.
Ha nem lesz szükség rájuk a robotizáció miatt, akkor abból tömeges éhenhalás, vagy jobb esetben lassú tudatos népességcsökkentés lesz.
De a folyamat végére sem tudok elképzelni egy olyan ideális társadalmat, amelyben mindenki boldogan fogyaszt, míg a robotok termelik a javakat.
Az emberi kreativitást teljes egészében soha nem fogja tudni helyettesíteni a gép, ezért a dolgozó osztálynak mindig lesz egy zsugorodó maradéka, amelynek a feladata lesz a gépek tervezése, működtetése, és itt ugyanúgy fog működni a kapitalizmus kizsákmányoló természete, vagyis mindig lesz egy munkanélküli réteg, amely kellőképpen motiválja a munkához jutottakat arra, hogy jó teljesítményt nyújtsanak. De ehhez nem lesz szükség milliárdos munkanélküli tömegekre, tehát ezek fel is lesznek számolva, mert csak feleslegesen terhelik problémáikkal a működést… 🙁
50: Azért ez nálunk a magyarok kurucos szemléletéből is fakad, itt senki nem akarja betartani a törvényeket, nem akar engedni a főnökök akaratának, hanem az a vagány, aki átvágja a kanyart, átvágja a főnököt. 🙂
Így aztán a hülye főnök is örökké a helyén marad bebetonozva, mert a melós megoldja azt is, amit a főnök elszúrt.
A kockafejű németeknél ez jobban működik. A hülye főnök hülye parancsát szögletesen végrehajtják, mindjárt kiderül a főnök hülyesége, lecserélik értelmesre, és a dolgok a helyükre kerülnek. 🙂
55: Ezek sajnos teljesen realisztikus gondolatok. Én is ezeken kérődzöm már egy ideje.
Az egyik gond szerintem azzal van, hogy az emberi munkát nagyon komoly adók terhelik, míg a gépesítettet nem. Ez egy olyan előnyt ad a gépesítésnek a munkavállalókkal szemben, amit nagyon nehéz behozni – különösen, hogy sokszor már adók nélkül is a gép felé billenne a mérleg nyelve.
Egy olyan országban, ahol felismerik a gépesítés munkaerőre való veszélyét, vagy a gépesített munkát is meg kellene adóztatni, vagy eltörölni a személyi jövedelemadót. De mindenesetre az adórendszer teljes átstrukturálása szükséges. Közben arra is kell figyelni, hogy a termelés lehetőleg ne menjen el az országból.
49.
„Robotizálás valahol egy skizofrén helyzet,”
Bizony az.
Csak a legalapvetőbb tény mellett megy el itt mindenki. 🙂
A robottechnika kivált egy nagy tömegű munkaerőt, de minek?
Ennek a tömegnek nem lesz jövedelme, nincs szükség ezekre a termékekre ésl így megszűnik a vásárlóerő is!
A helyzet ezzel is ugyanaz, mint a Kínába telepített gyártásokkal. Igaz, hogy olcsóbban állítják elő a sok szart, de az emiatt munkanélkülivé váltaknak nincs szükségük rá ezentúl ugyebár. 😀
58:
Eddig én is ezt hangoztattam, jelen körülmények között ez a logikus. Az óriási fogyasztó tömegekre azért van szükség, mert amíg a fogyasztásuk ellenértékét megtermelik, ennek hasznát tudja megcsapolni az elit, amiből ő átlag feletti életviszonyokat tud teremteni magának.
De ez a modell borul, ha a társadalmi termékeket már nem emberek, hanem robotok fogják előállítani olyan mennyiségben, hogy az fedezi az emberek igényét.
Ez persze egy szélsőséges végállapot, amit soha nem fog elérni a társadalom, mert egy ilyen gépesített modellben is szerepe lesz az alkotó embernek, legfeljebb igen kis számban. És persze lesz szerepe a fogyasztásnak, de azt maga az elit, és a csekély számú speciális képzettségű munkaerő fogja képviselni, az ezen felüli tömeg feleslegessé, az „erőforrások pocsékolójává” válik.
Gondolkoztam ezen, hogy mit lehetne tenni adügyileg.
Ki kellene számolni, hogy egy ember fizikailag hány Joule munkát tud végezni optimális esetben mondjuk egy óra alatt, és a minimális órabért figyelembe véve ennek mekkora a személyijövedelemadó és járulékvonzata. Azon az alapon, hogy minden gép által végzett munka emberektől veszi el a munkalehetőséget, ezt az adót és járulékot be kellene szedni az energiafogyasztás alapján. A rendszernek a következő következményei lennének:
-Megérné emberi munkaerőt alkalmazni a gép helyett, ahol csak lehetséges, mert az ember gondolkodni is tud, javítani a hatékonyságon, és kisebb (~0) a beruházási költség is.
-Csökkeneteni lehetne az SZJA és járulékkulcsokat, mert azzal, hogy az elhasznált energia után is fizetnének, több lenne a bevétel alapja. Így a versenyképesség sem szenvedne hátrányt.
-Növelni lehetne az állami bevételeket, az egészség- és nyugdíjbiztosítás újra nullszaldós vagy nyereséges lehetne, nem lenne államháztartási hiány.
-Megérné energiahatékonyságba befektetni, így csökkenne az energiafelhasználás, az üvegházkibocsátás és egyéb szennyezés.
Mit gondoltok?
60.
Kiszámolták, 40-60W/ó! 🙂 Lepkefing.
A dilemma feloldása viszont roppant egyszerű.
A gépeket ugyan úgy meg kell adóztatni, mint az embert!
„Két út van, elő ttem, melyi ken in dúl jak…….” Mint ahogy a nóta is mondja! 😀
Kiirtani a „fölösleges” tömegeket, vagy, adni nekik FELTÉTEL NÉLKÜLI jövedelmet.
Egyébként, ha csak a fogyasztást adóztatnák, akkor megoldódna ez a kérdés!
61: W/ó? Az érdekes dimenziójú mennyiség: energia/(idő*idő).
Egyébként kösz az adatot. Lehet, hogy tényleg egyszerűbb a fogyasztást adóztatni, de én adóztatnám a környezetterhelést is.
Meg aztán annyi adót beszedni ÁFÁból, hogy ne kelljen SZJA-t szedni, és jusson még a feltétel nélküli jövedelemre is… nem egyszerű.
62.
Ez nem egy egzakt mértékegység, csak olyan „feldolgozható” adat.
Ki van számolva, 50-55% Áfa. Most van 27%.
Ha érdekel a téma:
60!
Nem rossz gondolat Ábel.Sőt!
Az emberben, mint munkaerőben meglévő alkotóerő több értéket hoz létre, mint amennyit felhasznál, amikor ezt az értéket létrehozza..
Tehát a legeredményesebb megoldás a munkahely teremtés,az emberekbe történő beruházás.Így van..
Mond csak ezt el a nemzetközi pénz világnak?! Amit kapsz érte nem teszed zsebre.. Volt aki már megpróbálta.. 🙂
60-61:
A Watt nem energiát mér, hanem teljesítményt. Energia akkor lesz belőle, ha adott ideig hozzák a teljesítményt, tehát Wh (wattóra). A gyakorlatban kWh, amivel azt mérik mennyi áramot használsz el.
Az emberi (folyamatos) teljesítmény valóban 40-60 Watt között van, de nincs per-óra.
60:
A gépek megadóztatása, hogy az élőmunka versenyképes lehessen elsőre jó ötletnek tűnik.
Másodjára a ludditák mozgalmára emlékeztet.
Harmadjára egy kétségbeesett kisérletnek tűnik, a felmerülő problémának a jelen társadalmi rendszer keretei között való megoldására.
A kiútat én az oktatásban látom. Olyan területekre kell kiterjednie a globális átképzésnek, oktatásnak, ahol a gépek MÉG nem rúgnak labdába.
A tudományos kutatás széleskorű felfejlesztése egy ilyen fontos területnek tűnik, a témából adódóan végtelen munkaerő felszívó kapacitással.
Aztán, ha jön ezen a területen is majd az AI, akkor nem tudom milyen lehetősége lesz az emberi fajnak.
Lehet egy próbálkozás az ember uralta ember-gép osztály társadalomra.
Kérdés, hogy ez mennyire lenne stabil és fejlödő képes.
Most persze, lehet, hogy gondolatban kissé előreszaladtam, mert a közeljövő problémáit kéne megoldani.
Itt felhivnám a figyelmet a 3D nyomtatás globális elterjedésére, beleilleszkedve a globális falú gondolatába, és a lokalitás ( helyben való termelés) gondolatára.
Ez teljesen felborítja a mai globalitásra épülő termelés fogalmát, hatalmas energia megtakarítási potenciállal bír, értelmezhetetlen a túltermelés ( csak azt nyomtatom ki, amire lokálisan szükségem van), lokálisan pl. csak 3d terveket kell készíteni, globális team munkában.
A globális falunak sokkal kevésbé van szüksége városokra, „csak” sok, jelentősen online képzett, továbbképzett emberekre van szüksége.
60:
Azt gondolom, hogy a kormány és a multik ezután ádáz harcot vívnának. A gépeket pontosan a költséghatékonyság miatt működtetik, ha ezt az előnyüket elvesztik, akkor semmi értelmük nincs, ill csak akkor, ha egyébként azt emberi munkával nem leht pótolni. (szerintem ezek aránya egyre több)
Kettőt…na jó csak egyet találhatsz ki jönne ki győztesen?
Napenergia témához:
„2.2.3 Total yield of the solar thermal potential An area of 3.49 million km² is available for potential locations of solar thermal power plants in the North African countries Morocco, Algeria, Tunisia, Libya and Egypt (DLR, 2005). If a solar electricity yield of 250 GWhel/km² is taken as base for this area, a yield of 872,500 TWhel/y would result. The actual world’s energy demand of 16,076 TWh/y could theoretically be met many times better (BMU, 2004b; Statistisches Bundesamt, 2004). In other words, an area of 254 km x 254 km would be enough to meet the total electricity demand of the world.
The amount of electricity needed by the EU-25 states could be produced on an area of 110 km x 110 km. For Germany with a demand of 500 TWh/y an area of 45 km x 45 km is required, which concerns 0.03 % of all suited areas in North Africa (BMU, 2004b)”
http://www.dlr.de/tt/Portaldata/41/Resources/dokumente/institut/system/projects/Ecobalance_of_a_Solar_Electricity_Transmission.pdf
AKKOR MIRŐL IS BESZÉLÜNK?
Ehhez szépen kapcsolódik, hogy az ECB EU project kötvényeket bocsátana ki infrastrukturális fejlesztésekre. Ez egy kiváló lehetőség lenne, a rentabilitás garantált szerintem.
A területet adó állam pl. ingyen kapja az energiát az érdekeltség végett.
„Ő nem közös eurókötvények kibocsátására tett javaslatot, hanem közös európai célorientált, projekt-kötvényekére. Mint tudja, jómagam évek óta az eurókötvények (e kötvényekért az érintett tagállamok mindegyike közösen vállal garanciát) beindítása mellett szállok síkra, de ez Angela Merkel totális ellenállásába ütközött, ütközik. A kancellárasszony ugyebár azt jelentette ki, hogy „ az én életemben márpedig nem lesz eurókötvény”!. Renzinek azonban mintha sikerült volna – tulajdonképpen – egy másik nevet találni a „gyereknek”, s ez ellen – egyelőre – egy szó kifogást sem hallottunk még a németektől. Egy olyan mechanizmust talált ki, amelynek a lényege, hogy hatalmas, konkrét infrastruktúrához, szupergyors adat-, hírtovábbításhoz, egyéb csúcstechnológiai fejlesztésekhez, vagy energetikához (például összeurópai „okos” villamosenergia-hálózat kifejlesztéséhez, kiépítéséhez) kapcsolódó beruházások és olyan egyéb energetikai megújulások végrehajtására bocsátanának ki közös eurókötvényeket, amelyek révén csökkenteni lehet az oroszoktól való függőséget.”
http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/5372-soros-interju
Egyébként USA-ban is gondolkoznak hasonlókon a New Deal mintájára.
Csak ott is lassan mennek a dolgok.
Gondolom egy kicsit átrendezné az energia piacot.
Egy EU-s project megvalósulásának én nagyobb esélyt adok, mert energiaimportja miatt, itt kisebb az olaj lobbi hatása. Az ukrán események jó katalizátora lesz a projectnek, mivel az energiabiztonság kiemelt tényezővé vált.
Az idézett Soros cikkben és a folytatásában érdekes meglátások vannak az EU-n kívül Orországról és Kínáról is.