(1402) Római klub – 2052

Tibor bá’ könyvismertető online

 

~q3922012. május 9-én a Római Klub előállt egy új jelentéssel, aminek ez volt a címe: “2052 – A Global Forecast for the Next Forty Years” (Globális előrejelzés a következő 40 évre – 2052). A jelentés megpróbál válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen lesz a Földi élet 40 év múlva. A jelentés – folytatva a tradíciót – alapvető kérdésekkel foglalkozik, amelyekkel az emberiségnek szembe kell nézni.

Ha emlékeztek rá, The Limits to Growth (A növekedés határai) nem tett lépéseket a jóslásra, inkább különböző szcenáriókat festett fel különböző döntések hatásaiként. A 2052, csak úgy, mint a Növekedés határai, kifejezetten pragmatikus, intelligens sejtést ad, amihez adatokkal szolgál megfelelő modellezéssel összekapcsolva, figyelembe véve (egyik vesszőparipámat) az emberi természetet, és a rendszert, amiben élünk. Az eredmény eléggé nyugtalanító ahhoz, hogy elvitázgassunk rajta.

A Római Klub új jelentésének alap feltételezése: A jelenlegi „rendszer”, ami nem vesz tudomást a tényekről, igazi változásokat nem akar. Számottevő változtatás addig nem várható, amíg a negatív következmények (klímaváltozás érzékelhető hatása, erőforrások érezhető hiánya, stb.) nem válnak nyilvánvalóvá. A társadalmat nem érdekli a távolabbi jövő, aminek rendbetételéhez a jelenben kellene erőfeszítéseket tenni.

Néhány megállapítás:

Az emberiségnek 40 év áll rendelkezésre [Tibor bá’: ez egy hatalmas félrebeszélés], hogy elkerülje a több évtizede tartó túlfogyasztás rendkívül kellemetlen negatív következményeit.

A Föld véges voltához való alkalmazkodás valószínűleg túl lassan fog bekövetkezni ahhoz, hogy a hanyatlást elkerüljük. jelenleg (2012) az emberiség a Föld teljes kapacitását 140 százalékkal éli fel.

A Föld népességnövekedése 8,1 milliárd főben fog csúcsosodni 2042-ben az urbánus réteg szaporodási rátájának gyors csökkenése miatt.

A globális GDP növekedni fog, de lényegesen kisebb mértékben, mint ahogy azt általában elvárják, a fejlett országok kisméretű termelésnövekedést fog mutatni, a kevésbé fejlett 186 ország lassú felzárkózása miatt.

A globális GDP 2052-ben éri el a csúcsot. A GDP-ben kifejezett beruházások százaléka növekedni fog a nyersanyaghiány, szennyezés növekedés, a biodiverzitás csökkenése, klímaváltozás, jogfosztás miatt. A globális fogyasztás le fog lassulni a fizetőképes kereslet csökkenése miatt.

A globális energia fogyasztás csúcsa 2040-ben következik be az energia felhasználás hatékonyságának folyamatos növekedéséből kifolyólag.

A CO2 kibocsátás csúcsát 2030-ra lehet várni az energiahordozók váltása miatt. Ennek ellenére a globális CO2 koncentráció tovább fog növekedni. A globális átlaghőmérséklet emelkedés át fog lépni a veszélyesnek ítélt 2 °C-on 2050-re, és 2080-ra eléri a 2,8 °C csúcsértéket [Tibor bá’: hogy ezek milyen optimisták!], ami megfutást eredményezhet a XXI. évszázad második felében.

Az USA soha nem látott stagnálásba esik, ami a többi fejlett országban csak lassabban fog bekövetkezni. Kína, Brazília, Oroszország, India, Dél Afrika és 10 fejlődő gazdaság növekedni fog, de ettől még 3 milliárd emberre éhezés vár.

Végső megállapítás: A jelenleg tapasztalható klimatikus hatás bizonyítja, hogy egy modern társadalom számtalan vívmánya ellenére a szakadék felé tart.

Végül a jelentés főkérdései:

Merre tart a Világ?

Milyen világban akarunk élni, és a rendelkezésünkre álló idő alatt hogyan érhetjük azt el?

A jelenlegi társadalmi rendszer, a kapitalizmus és demokrácia [Tibor bá’: ha ez még annak nevezhető.] jelen formájában képes-e bevezetni az emberiséget egy fenntartható világba?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________

 

77 gondolat erről: „(1402) Római klub – 2052

  1. Merre tart a Világ? – Lefelé a szakadékba.
    A jelenlegi társadalmi rendszer, a kapitalizmus és demokrácia [Tibor bá’: ha ez még annak nevezhető.] jelen formájában képes-e bevezetni az emberiséget egy fenntartható világba? – Nem.

  2. Ezek nyilvánvaló dolgok, de a társadalmi összeomlás előbb be fog következni, egyéb es politikai okok miatt.

  3. Nem hinném, hogy az emberi mohóság, mint tulajdonság demokratikus eszközökkel a rendelkezésre álló idő(?) alatt kinevelhető lenne belőlünk. Annál sokkal mélyebben kódolta belénk a ‘természet’ /- meg a média 😉 /.

    Négy éves ciklusokban gondolkodó politikusok nem fognak tenni semmit…

    Radikális és kellően gyors változást csak diktatórikus eszközökkel tudnának elérni /kik?/. Akikre a rábeszélés nem hat, a pofont azért megértik…

    Nem túl jó alternatívák… demokrácia és megdöglünk, vagy rabszolgaság, de esetleg túléljük. Klasszikus kérdés Petőfitől – rabok legyünk, vagy szabadok, kutyák, vagy farkasok?
    Jelenleg nem szeretnék úgy élni, hogy még azt is megmondanák, hogy mikor és mennyit finghatok, bár tudjuk, ‘megfelelő neveléssel’ könnyen el lehet azt is érni, hogy szeressük Nagy Testvért…

  4. Na, már a Római Klub is optimistább/polkorrektebb/trendisebb? Régen, akik rajzolgatták a szabadkőműves piramist, mindig belevették a Római Klubot is (mondjuk legalulra). Ezt a jövőképet ugyan még David Cameron is előadhatná…

    Ennél még én is kicsit pesszimistább vagyok……
    (Az megvan, hogy a pesszimista tk. jól tájékozott optimista?)

  5. Azon gondolkodom, hogy a rémisztő hírek is a globálos elit irányából jönnek.
    A nyomás hatalmas: malacvírus, klímaváltozás, gazdasági összeomlás, nukleáris katasztrófa, atomháború, élelmiszerhiány, korrupt egészségipar, satöbbi satöbbi…
    A média aki ugye nekik dolgozik, meg teli pofával hozza…

    Miért fontos, hogy állandóan rettegjünk egy rendkívül kreatívan összeállított veszélyhalmaztól ?

    Nem állítom, hogy nincsenek komoly bajok, de ez a rettegőverseny valóban paralizálja azokat is, akik még megpróbálhatnának tenni valamit.

  6. Engem nem bénít le. A természetben mindig az nyer, aki jobban tud alkalmazkodni a környezethez. Adaptáld maga a realitáshoz. A háborúban se siránkozni és rettegni kell, hanem alkalmazkodni a valósághoz. Nem kellemes, de (most) ez van. A klímaváltozás miatt egyre több a fertőzött kullancs, új fajta szúnyog terjeszkedik délről felénk. Viszont télen nem csúszol el a jégen és nem töröd ki a lábad. A jelmondat: adaptáció!

  7. Szóval még van 40 (bocs, csak 38) év, hogy eldöntsük hogyan tovább.
    Nekem tetszik ez a jelentés. A római klub előrejelzései mindig pártatlanok és korrektek.

    7:

    Téged nem bénít le, de te tudod csak igazán, hogy nincs mindenkinek olyan „hideg” logikája, mint neked.
    Egyébként nagyon igaz, amit írsz. Egyszer valamikor ez lesz majd a kulcs, nem az, hogy hány kiló rizst raktároztál el.

  8. Az összeomlás sokkal, de sokkal hamarabb be fog következni!
    Ezt az elit is tudja. Pl.: Az amerikai FEMA táborok személyzettel való feltöltése már tavaly megkezdődött!
    A Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency) nov. 12-én publikálta éves jelentését a világ energiahelyzetéről.
    A legfontosabb újdonság a jelentésben az, hogy Nemzetközi Energia Ügynökség elismeri a jelenleg ismert olajmezők hozamának csökkenését. Az idei WEO alábbi grafikonjából („A jelenleg kitermelés alatt álló olajmezők hozama további befektetés nélkül”) kitűnik, milyen drámainak tartja az Ügynökség a helyzetet. (sajnos ide nem tudok semmi grafikont beilleszteni) A lényeg hogy már MOST leszállóágban van a kitermelés! Az előre jelzések szerint 2020ra a kitermelt olaj mennyiség 40millió hordó alatt lesz! 2012ben ez még 74 millió hordó volt! Ez cca. 50%os csökkenés! Józan ésszel belátható hogy a civilizációnak 2020 előtt annyi, mivel nem bírunk ki 50%os energia csökkenést! De ha sikerülne is kihúzni valahogy 2020ig. 2035ben már csak mintegy 12millió hordó/nap kitermeléssel lehet számolni. És ezt nem valami uli-buli szervezet publikálta hanem az ENSZ energia ügynöksége! Persze az ilyen híreket nem adják le RTL híradóban…
    Véleményem szerint 2035ben már szinte egyáltalán nem lesz olaj kitermelés, mert már alig lesz élő ember a földön.
    Én sem bénulok le már az ilyen hírektől, azon már túl vagyok.
    Mint egy végstádiumú rákos beteg, aki már bele törődött a sorsába.

  9. 9: Adja Isten, hogy így legyen, hogy ilyen hamar elfogy az olaj! Ez látszik az egyetelen esélynek az emberiségnek a túlélésére.

  10. Szerintem mindkét üzenet a tudjukkikottfönttől jön. A minden nagyon szép és minden nagyon jó, bár vannak kis problémák, de azért azok felelősek, akik szenvednek tőle, másrészt a malacvírustól a fojtogató korrupcióig végzetes fenyegetésekkel nézünk szembe, de ezektől meg tudna óvni minket egy a nemzeteket naftalinba tevő, tudományos igazságokat hirdető állam. Ami ellen már hiába is tiltakoznánk, mert igaz ugyan, hogy titokban, de az emberek érdekében már majdnem teljesen meg is valósult, inkább vágjunk jó képet hozzá…

    A mai kor emberének gyakorlatilag egy adat-kiértékelő alteregót kellene kifejlesztenie magában, hogy a töméntelen dezinformációból folyamatosan kihámozza az igazságot. Ez az amire az átlagembernek nincs ideje.

  11. 9:

    „Józan ésszel belátható hogy a civilizációnak 2020 előtt annyi..”

    Miért lenne ez olyan belátható? Ha nem tör ki háború vagy bármi egyéb váratlan esemény, akkor 2020-ban hasonló módon fogunk élni, mint most. Ehhez van még elég kőolaj, és nyilván a szél nap energia is tovább fejlődik.
    Arról már nem is beszélve hogy Orbán atomerőművét 2024-ben helyezik üzembe. Addig elfogy minden? Persze…

    Az ENSZ ügynöksége és annak jelentése pont annyira „független” és „korrekt”, mint a római klubé.

  12. 9. Unicornis

    Szerintem is sokkal hamarabb fog elfogyni a kőolaj, mint azt sokan gondolják.

    „A Német Hadseregnek van egy kutatóintézete, amely 2010-ben adott ki egy jelentést, eszerint 15-20 éven belül a kőolaj hiánya megroppantja a társadalmi rendet nyugaton, háborúk, ellátási gondok várhatóak.” (Hetesi Zsolt, 2014 május 28.)

    Erről írt Tibor bá’ is egy posztot 2010-ben (2010 szept. 05.):

    (353) Egy német katonai tanulmány figyelmeztet egy drasztikus olajkrízist bekövetkezésére.

    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=908

    És Molnár Géza 2 írása is az olajkorszak eléggé közeli végéről ír, az első Antonio Turiel írásának kivonatos fordítása:
    (Antonio Turiel: A kutatási, beruházási költségek csúcsértéke a kőolaj kitermelés igen közeli összeomlását jelzi.).

    http://ffek.hu/blog/molnar_geza/kitekinto_antonio_turiel_kutatasi_beruhazasi_koltsegek_csucserteke_koolaj_kitermele

    A másik pedig ehhez a cikkhez kapcsolódóan Molnár G.: Néhány megjegyzés Antonio Turiel bejegyzéséhez

    http://ffek.hu/blog/molnar_geza/ha_felszall_kod_%E2%80%94_nehany_megjegyzes_antonio_turiel_bejegyzesehez

    Ezek alapján a poszthoz néhány észrevétel:

    „A Föld népességnövekedése 8,1 milliárd főben fog csúcsosodni 2042-ben..” – De ha nem lesz elegendő kapacitás/energiahordozó a földek megműveléséhez, élelmiszer termeléshez, magyarul nem lesz elegendő élelmiszer, akkor….?

    „A globális GDP növekedni fog…”
    „A globális GDP 2052-ben éri el a csúcsot.” – És ha előbb fogy el a kőolaj??

    „A globális energia fogyasztás csúcsa 2040-ben következik be az energia felhasználás hatékonyságának folyamatos növekedéséből kifolyólag.” – A fentiek alapján kétlem, hogy így lenne.

  13. Hát ezt olvasva nem tudom, hogy komoly-e az írás, vagy tréfa?

    „The world in 2052 can be a much safer and resilient place than it is today. Humanity has the opportunities, the tools, the science, technology and the insight to overcome the systemic crisis and to move into a better world. Whether we manage to do so will depend on each one of us.”

    http://www.clubofrome.org/?p=2107

    (Tibor bá’, az előző hozzászólásom beragadt 3 URL miatt, please help, thanks.)

  14. NE FÉLJETEK FIÚK ! JÉZUS KRISZTUS ÉS A MENNYEI SEREGEK MEGSEGÍTIK AZ ARRA ÉRDEMESEKET … ! 🙂

  15. 12.
    Látszik, hogy nem érted a lényeget. Nem fogy el soha, csak a kitermelés volumene nem fokozható tovább, illetve csökkenésbe fordul (a nettó energiatartalma már most is csökken). Például az ember sem akkor patkol el, ha az összes víz eltünik a szervezetéből, a halálhoz elég 10-12 %-os vízveszteség is. Ennyi nyersolajkiesés a civilizációnknak is elég a padlóhoz.

  16. 9. 13.
    Miért kellene egy társadalomnak összeomolnia, mert csökken a fosszilis energia felhasználás!
    Legfeljebb átstrukturálódik. (Szép magyar szóval élve. 🙂 )
    Nem értem ezt a fajta okoskodást.
    A magyarországi energia felhasználás is csökken évről-évre, mégis ez csak egy sokadrendű probléma.
    Hatalmas tartalékaink vannak.
    Ami a legnagyobb, ipari, mezőgazdasági termelésünk legalább 80%-a szemétgyártás!!!
    Ha csak ez megszűnik, a fosszilis energia is elég lesz több száz évre, miközben fejleszteni kell a megújulókat és keményen büntetve a „programozott elavulás”-t.
    Na bumm, legfeljebb nem a spanyol, holland paradicsomot veszed meg, hanem a magyart, s csak nyáron eszel, nem pedig télen.

  17. 17:
    A felesleges dolgok termelése, és az, hogy azt is a világ másik feléről szállítják ide (spanyol pari és társai) ugyan direkt okozója a felhasznált energia növekedésének, de mindkét tényező, a túlfogyasztás és az energia-pazarlás mindketten okozatai a profithajszának. Márpedig a tőkét nem fogod (nem fogjuk) átstrukturálni olyan könnyen. Sőt nagyobb időszakra von. elemzések szerint kb. a 70-es évek első fele óta folyik egy olyan átrendeződés a javak elosztásában, amely a 2008-as válság óta egyáltalán nem állt le, hanem tovább csoportosít át javakat a tőke javára. A globális kapitalizmus keretei között beavatkozni ebbe a folyamatba nagyon kérdésessé vált. (Mintha Marx szelleme kísértene.)

  18. 19.
    Egyetértek azokkal akik szerint a pazarlás visszafogásában rengeteg tartalék van.
    Innen kezdve pedig politikai döntésről van szó.
    A kérdés az, hogy a pixisből kiesettek, a második, még elég erős vonal mikor tudja kitúrni az első vonalat, akiknek szintén egyre kényelmetlenebb a státuszkó, és már egymás hátában is forgatják a kést.

    Szóval a meccs nincs lejátszva.

  19. 18.
    Eddig igaz is, de nézzük ennek a jó oldalát és nem is biztos, hogy ez olyan nagy baj.
    A tőkekoncentráció, a relatív elszegényedés, még jó irányba is viheti a fejlődést.
    Vigyék a tőkéjüket és kenjék a hajukra!
    Másszóval, ha nem veszed, nem tudod megvenni azt a sok szart, amit lépten-nyomon rád akarnak tukmálni, akkor csökken, vagy majd megszűnik a szemétgyártás.
    És itt jön a képbe a munkahelyek kérdése.
    De egyszer végre-valahára el kell döntenünk, felzabálunk mindent, vagy hagyunk valamit az unokáinknak is! 🙂

    19.
    „Innen kezdve pedig politikai döntésről van szó.”
    Csak részben!
    Hogy mit veszel meg és mit nem, az a te döntésed.

  20. 19:

    Valóban óriási pazarlás megy jelenleg minden téren, de ez a fogyasztói társadalom alapja, ergo ezt megszüntetni nem csak politikai kérdés, hanem társadalmi is.
    Elég kényes dolog béke időben megállapítani hol ér véget a fogyasztás, és hol kezdődik a pazarlás.
    Az emberi természetet figyelembe véve nehezen fogunk magunk visszaállni, ebben én is szkeptikus vagyok, de azért ne temessétek a világot 6 éven belül.
    Baromság, hogy ilyen rövid időn belül kifogynánk bármiből is.
    Szép lassan drágulni fog a benzin és ezzel tovább esik a fogyasztás, ennyi.
    Nem kell itt vészmadarat játszani.

  21. 17: Ciki

    Ha csak az élelmiszer(alapanyag) termelésre, országon belüli (!) szállításra gondolsz, ahhoz bizony sok üzemanyagra van szükség.
    Szántani, tárcsázni, vetni, aratni kell, a learatott terményt el kell szállítani. A késztermékeket a gyárból raktárakba, onnan boltokba kell szállítani.
    És ma már nem úgy működik az élelmiszerellátás (most csak maradjunk ennél a példánál, bár sok más terület van, ahol szállítani szükséges), hogy az országok önellátóak, tehát nem csak országon belül kell szállítani, hanem országok, kontinensek között is. Most nem a spanyol, holland paradicsomról beszélek, amit említettél, hanem pl. a tankerekről, konténerszállító hajókról, vasúti, országúti áruszállításról.
    De kitérhetünk a személyi közlekedésre. A napelemes/elektromos autóktól, buszoktól, repülőktől, stb. még messze vagyunk, hogy csak ilyenek szállítsák az embereket. A villamosított vonatközlekedéshez is meg kell termelni az áramot, és azt vagy atomerőművekben, vagy fosszilis anyaggal (szén, gáz, olaj) fűtött erőművekben állítják elő egyelőre, a megújulók (nap, szél, víz) még nem tudnak konstans villamosellátást biztosítani sem a közlekedés, sem az ipar, sem a lakosság (stb.) számára.
    Ha nem lesz benzin, gázolaj, egyéb üzemanyag, akkor hogy lesz? Lóháton közlekedünk, lóval szántunk, kézzel vetünk, aratunk, cséphadaróval cséplünk? Gőzössel hajózunk? (szén még van)
    Leáll az autó/motor/repülő/busz/vonat/hajó/stb. gyártás, akkor hogy lesz?
    Vissza a középkorba kb. 😮 , de akkoriban nem volt a Föld lakossága 7 milliárd fölött.
    És ezek a dolgok 1-2 évtizeden belül hatalmas globális konfliktusokhoz fognak vezetni. Mert az emberek megszokták, hogy autóval/busszal/vonattal/repülővel közlekednek, és nem akarnak majd lovaskocsival munkába menni. 🙂
    OK, ez egy ironikus példa volt, de ha az országok elkezdenek versenyezni, háborúzni a kőolajért, egyéb energiaforrásokért (gáz, szén, stb.), az árak az egekbe szöknek, az bizony már az összeomlást jelenti!

    És még irtó sok területet nem említettem. 😉

  22. 16-20:

    Természetesen mindenkinek igaza van bizonyos fokig, de….. az emberiség egy tömbben nem gondolkozik, csak cselekszik. Mondok néhány példát. Karácsony előtt egy mázsa diót kiporcióztam egy kilós csomagokba és kivittem a piacra eladni. Fél nap alatt egyetlen egy kilót se adtam el. A dióbélért 2000-3000 Ft között kértek attól függően, hogy hol. 1 kg dióbél kb. = 2 kg egész dió. Tehát az ára 1000-1500 között reális, de ez nem volt téma. Senkit se érdekelt az ára, még ingyen se kell senkinek. A ma háziasszonya (ha még van ilyen) nem hajlandó dolgozni. Neki dióbél kell, de már az se nagyon, mert a hipermarketekben hegyekben áll a kész bejgli, inkább azt veszi meg. — TV riport. Egy anyuka eltolja a bevásárló kocsit a kasszától, megállítja a riporter. Az anyuka: Nagyon be kell osztanom a pénzt, mert nem telik mindenre….bla-bla-bla. A kocsinak látszik a tartalma, van benne (többek között) 2 db 2 literes coca-cola. Mit oszt be? Nem voltunk szegények, de fiatal koromban szódavizet csak a vasárnapi ebédhez ittunk. Jó, az akkor volt, de pont erről van szó. Senki se hajlandó visszamenni „oda”. — De ezt Írja a jelentés is, csak átugortatok rajta:

    „A jelenlegi rendszer, ami nem vesz tudomást a tényekről, igazi változásokat nem akar. Számottevő változtatás addig nem várható, amíg a negatív következmények nem válnak nyilvánvalóvá.” – kérdés: mit nevezünk nyilvánvalónak? Amikor már nincs kenyér a polcokon?

  23. 22. Anti.
    Amit itt felsoroltál az a FENNTARTHATATLAN fejlődés.
    A kitermelés csökkenésével, vagy drágulásával és/vagy, jövedelmed csökkenésével, előáll egy olyan helyzet, amikor már nem a te döntéseden múlik, melyiket akarod, hanem a kényszer diktál.
    Fel fogod ásni a „pihenőkerted”, krumplit ültetsz bele, vagy éhenhalsz.
    Véletlenül, jelenleg a szállításban dolgozom, előtte is sok évig, vállalkozóként, van egy csöpp rálátásom. Itt a 90% fölösleges mozgás!

    Mégegyszer:
    „De egyszer végre-valahára el kell döntenünk, felzabálunk mindent, vagy hagyunk valamit az unokáinknak is! 🙂 „

  24. 20.
    „Csak részben!
    Hogy mit veszel meg és mit nem, az a te döntésed.”

    Sajnos nem így van…
    Először is csak a választékból válogathatsz…
    Aztán itt van a kifinomult marketing, aminek csak a különlegesen erős egyéniségek tudnak ellenállni.
    Hiába szeretnék 2 liter/100 km-es fogyasztású autót venni, ha nem lehet kapni.
    Az egészséges táplálkozás is vagy szinte megfizethetetlen, vagy nincs annyi, hogy mindenkinek jusson.

    Azért mondom, hogy politikai döntés kell, mert sajnos annyi időnk nincs, hogy a tömegek megértsék és belássák, hogy a kialakult fogyasztási szokások mennyire károsak úgy egyénileg mint társadalmilag.

    Ki kell nevelni, vagy pozícióba hozni egy olyan elit réteget, amelyik valamive környezettudatosabb a mostaninál.
    Szerintem már ött topognak ők is, csak még nem volt alkalom arra, hogy helyzetbe kerüljenek.

  25. 25.
    Értem. Esetleg, netalántán, úgy nem dönthetsz, hogy megtermeled, előállítod, vagy megjavítod magadnak? 😀
    Aki csak abból választ amit elétesznek, az vessen magára. 😀
    Nem kell, nem lesz, politikai döntés, csak kényszer!
    Ami felülír mindent.
    Az meg csak rajtad múlik, felnőttél-e akkorra a feladathoz, vagy mész a levesbe. 🙂

  26. 23:

    Ez tényleg így van a bejglivel, és még lehetne sorolni ezresével a példákat.
    Pl. reklámozzák az új kocsikat, hogy azok maguktól beparkolnak. Mindenki döntse el maga, hogy ez fejlődés vagy visszafejlődés e?!

    Az azonban tény, hogy nem egyszerűbbek megbízhatóbbak és olcsóbbak lesznek a kocsik, hanem egyre bonyolultabbak, de kell mindig valami fejlesztés bele.
    Sajna az ottó motorok elérték fejlődésük csúcsát, ezért már csak ilyen hülyeségekkel lehet eladni őket, mint parkoló automata.

    Az fog történni, hogy az áruk és szolgáltatások egyre drágábbak lesznek, másik oldalon a munkabérek stagnálnak esetleg csökkennek.

  27. Ciki, Curix:

    Az élelmiszer termeléshez kőolaj kell. Sok kőolaj.

    Először is földet művelsz géppel, aztán vetsz géppel, aztán műtrágya (földgáz kell a műtrágya előállításhoz is) szintén géppel, betakarítasz géppel, elszállítod a depóba géppel.

    Ez mondjuk 5 menet, de ha permetezel, növényvédsz, stb akkor több is lehet.

    Na ekkor most van élelmiszer ipari alapanyagod. (gabona, kukorica, stb).
    Azt még szárítani, kezelni stb kell (gépek garmadája).

    Azt elszállítja a felvásárló (de vegyük azt hogy az élelmiszeripari gyárba kerül egyből).
    Átmegy a gépsoron, és lesz belőle mondjuk egy másik anyag amiből aztán gyártanak neked készételt (kenyér, konzerv, stb).

    A hús gyártás egy másik vonulat, ott is gépek mozgatnak mindent (takarmányt, trágyát, állatot).

    Ugye amíg beszerzed a cuccot te magad is jelentős energiát fogyasztasz (kocsi tescoig el, aztán haza a szajréval).

    Ezek nagyrészt mind belsőégésű motorokkal működnek, elektromos alternatíva nagyon kevés van.

    Persze az elektromos áram is egy külön mese, a nélkül is döglés lesz, de azt részben lehet egyéb forrásból.
    A mezőgazdaságot/élelmiszeripart nem lehet olaj nélkül működtetni.

  28. Sok érdekes hozzászólás olajcsúccsal egyetértve és ellene.Én az olajcsúcs „híve” vagyok a jelenlegi információim alapján.Szerintem rövid időn belül itt lesz, csak nem reklámozzák és jelek sincsenek az átlagember számára.(Néha még én is kételkedem ebben annyira nincsenek látható jelek).De azt látni hogy az OPEC-nek csak , és szó szerint csak a mai napi profit számít , tehát őt nem érdekli mi lesz 1 év múlva, csak az hogy ma mennyi profitot tud bezsebelni.Elvileg 1-2 év múlva már kevesebb olajat tudnak kitermelni (és ez már tényleg nem duma mint 20 éve, mert eddig is csak az olajpala miatt nem ugrott le e volumen…)Tehát 1-2 éven belül meglátjuk mi lesz,de már ekkor ellátási gondok lesznek elvileg…Vélemény valakinek? És például az atomerőműbe az uránt is diesel bányássza ,meg a nyersanyagbányák is diesellel mennek, na de ha nem lesz olaj mivel mennek majd?Az utak is olajból vannak , ezekkel mi lesz? Az autógumi is olajból van , miből csinálják majd?Persze lehet növényből is biztos gumit csinálni, de nem 7 milliárd embernek. Az oilpeak jönni fog,csak sokan nem gondolnak bele a részletekbe….napi 80 millió hordó olajat felhozni az bődületes nagy mennyiség, és ezt a gazdaság iszonyatos vákummal magába szívja , lehet hogy majd megemelik az árat és egy darabig ez visszafogja a keresletet, na de ha megemelik az árat akkor itt Mo-i viszonylatban (pl 1000 Ft/liter) egy marokkói szintjén fog élni egy magyar ami csak süllyedni fog az idő múlásával.

  29. Ja és ingyenenergiás rendszerek: nem tudom vannak e , működőképes dolgot nem láttam még ,csak dumát a neten, de nem hinném hogy majd az oilpeak végén csak úgy jönni fog a mindent megoldó free energy és majd újra virágozni fog a gazdaság.Nézzük meg a 80 as években hogy élt egy átalgember és most hogy él, nem hiszem, hogy afelé tartunk hogy majd az oilpeak végén hirtelen beköszönt a zöld-, és free energy korszaka és mindenki életszínvonala majd elkezd emelkedni mint a mesében .Főleg hogy olajból készül a körülöttünk lévő cuccok 80%-a ,ami tömegesen nem pótolható mással (hangsúlyozom tömegesen , mert a felső 10 ezernek lehet pótolni, de nem az alsó7 milliárdnak), az utak , a gumiabroncs, stb…..

  30. Az a probléma a népekkel, hogy az életszínvonal, akár néhány százalékos csökkenésére is nem az itt leírt magasztos módon és bölcs előrelátással fognak reagálni (mondván kevesebb értelmetlen kacatot veszek, több időt töltök a srácaimmal, stb.), hanem majd lámpavasra akarnak ezt-azt akasztgatni, meg bűnbakokat akarnak majd gyilkolászni, merhát nem jut mecrire, meg bmw-re és ezért valakinek pusztulni kell. Rövidebben a népek ostobák és kis életszínvonal csökkenésre is szélsőséges reakciók várhatóak. És persze lesz olyan politikus is, aki kiszolgálja a közakaratot. Láttunk már ilyet.

  31. „A dióbélért 2000-3000 Ft között kértek attól függően, hogy hol. 1 kg dióbél kb. = 2 kg egész dió. Tehát az ára 1000-1500 között reális”

    Ezzel azt állítod, hogy az a munka, amibe 2 kg dió feltörése és kibelezése kerül, az 0 Ft-ot ér… Te mennyi idő alatt csinálsz 2 kg dióból 1 kg dióbelet?

  32. 33:
    A háziasszonyok „általában” nem kalkulálnak a házimunkával. Amit írtam azt összehasonlításnak szántam. Ebből mindenki kiszámíthatja, hogy a munkájával mennyit spórolhat meg. Ez teljesen egyértelmű csak benne izgágáskodik a rosszindulat. Ha a diót 1000 forintért kínálják, akkor árban van. ha 700-ért akkor 1400-ben van egy kiló bél. tehát a munkájával spórolhat 600 forintot kilónként. Ha 500-ért kapja, akkor így a dió fele annyiba kerül.

  33. 34: Felénk a faluban sok diófa van, aminek a termését nem szedik össze. Vagyis csak megbeszélés kérdése, hogy aki akarja, összeszedje. Így a pucolatlan diónak nincs ára, az az 1800-2000 forint, amennyiért a dióbelet a néniktől meg lehet venni, tisztán a munka díja. Így is lehet számolni – az, hogy senki nem vett tőled ezerért egész diót, csak azt mutatja, hogy az emberek nem hülyék, és nem szeretnek ingyen dolgozni.

  34. 35:
    Honnan veszed, hogy 1000 forintot kértem a dióért? – Budapesten hol lehet diót szedni a fa alól? – 1 kg dióbél kinyeréséhez nemigen kell több, mint fél óra. A 4000 forintos órabér egy nyugdíjas néni számára kissé extra orbitális. Óriási a dióbél kínálat. Miért ne engednek az árból? Valami nem stimmel!

  35. 35: Az jó gazdag hely lehet ahol a diót nem szedik össze manapság. Nálunk az egész várost járják diószedők a szezonban, és az ember háza előtt is fölszedik a diót minden nap akkor is ha a gazda ezt kifejezetten tiltja. Külterületeken már érés előtt leverdesik, gyakorlatilag csak saját zárt kertben van biztonságban a termés. És nem Szabolcs megye hanem Veszprém.
    Az igaz, hogy a utcai szilvát nem nagyon szedik le, pedig nagyon értékes gyümölcs.

  36. 28, 29

    Valóban sok kőolajat használunk, de ti nagyon kis idő intervallumokban gondolkoztok.
    Amikor olyan előrejelzéseket kapunk, hogy 2052-re eléri a népesség a 8+ milliárdot, meg X mennyiséggel több szemetet termelünk, meg X százalékkal nő a globális GDP, akkor ebbe mind bent van az is, hogy olaj még van. Olaj nélkül nincs GDP növekedés.

    Egyszer majd biztos elfogy, illetve elfogyni sosem fog, hanem elérkezik az emberiség egy poszt kőolaj korszakba.
    Nagyon nehéz megjósolni, hogy ez miként fog kinézni, csak találgatni lehet.

    Mindenesetre iszonyú nagy tévedésben vagytok, ha ti itt pár éven belül bármiféle olaj krízistől tartanátok. Jó az pár évtizednek is, és akkor sem egyik napról a másikra történik majd.
    Had ne linkeljek olyan cikkeket, ahol 2013-re 300 dolláros olajat jósoltak, de az olajnak is el kellett volna már fogyni korábbi előrejelzések szerint.

    Tibor bá csak példának írta a diót ti meg azon rugóztok, ez most komoly? 😀

  37. 38: A dió legalább olyan téma, amire van valami rálátásunk. Globális jövő jóslásokba semmi értelme belemenni mikor sokkal szűkebb keresztmetszetekben sincs semmi belátásunk a jövőbe. Ki tudná itt megjósolni akár Európa, akár Magyarország, de akár saját jövőjét néhány év múlva? Akik itt járnak valószínüleg pesszimisták, de ettől még nem lesznek reális jóslataik.

  38. 38: Az olaj gyors elfogyása szerintem a lehető legoptimistább forgatókönyv. Olaj nélkül ugyanis lehet élni, ha többet is kell dolgozni, és kevesebbet fogyasztani. De ha már minden élőrendszer összeomlott körülöttünk, halottak az óceánok, nem terem a talaj, és minden mérgező a sok szennytől, amit szétszórtunk, akkor kihal az emberiség, akármennyi olaja is van még.

  39. 39:

    Igen, valóban nehéz jósolni, sok értelme sincs, de azért el lehet játszani a gondolattal és vannak tendenciák, ami mellett azért előre lehet vetíteni néhány dolgot.

    Az egész weboldal pesszimista, de hát minden nézőpont kérdése.

    40: olaj nélkül szerintem szennyezni sem fogunk.

  40. 41. Curix
    Igen ezt mondogatják már 20 éve hogy elfogy , de az utóbbi 4 évben azért tudták tartani a kitermelést , mert kb. 4 éve bejött az olajpala, amibe már most nem ruháznak be+a sima mezők is csökkennek. Ennek a jelei 1-2 éven belül mutatkozni kell.(vagy válság ami visszafogja a fogyasztást vagy korlátozás bizonyos szektorban).Eldöntenia reális helyzetet nehéz , de ezt 0,5-1-2 éveb belül megtudjuk a kitermelési adatokból , ha elkezd csökkenni utána már csak leszállóág lesz . Egy biztos most már nincs felfelémenő ág csak stagnálás ami majd átfordul esésbe. És ne felejtsük el hogy egy 10%-os kiesés is tud nagy gazdasági káoszt okozni, ami csak erősödni fog.
    Mindez hirtelen bekövetkezhet akár fél év alatt(pl utóbbi 10 napban 8 ft-ot emelkedett a benzin , fél év alatt fel tudják nyomni 140 vagy 180 $-ra)

    http://ffek.hu/blog/molnar_geza/kitekinto_antonio_turiel_kutatasi_beruhazasi_koltsegek_csucserteke_koolaj_kitermele

  41. 41: Igen, én is ezt mondom. Vegyünk két szélsőséges esetet:
    a) Öt éven belül felére esik a kitermelt olajmennyiség
    b) Még ötven éven át tartani lehet a jelenlegi kitermelést, és azután is csak lassan csökken

    a) esetben nagy logisztikai és infrastrukturális nehézségeknek nézünk elébe már holnap, a jelenlegi gazdasági rendszer összeomlik, a társadalomban hatalmas feszültségek lesznek, de kénytelenek leszünk egy fenntartható életre berendezkedni. Szándék és szervezés kérdése, hogy milyen áldozatokkal vészeljük ezt át, de – hacsak nem szórjuk tele atombombával – a Föld élhető marad.

    b) esetben szépen nő a GDP még sokáig, folytatódik a nagy tömegek elszegényedése, fokozódik a nyomor, a klímaváltozás, az élőrendszerek összeomlanak, a biológiai és emberi élőhelyek megszűnnek, a talaj kimerül, a Föld nagyrésze sivatagos lesz. A végén a GDP is nulla lesz.

    Ezért drukkolok én az olaj mielőbbi elfogyásának, és vagyok csalódott, hogy Hetesiék jóslatai eddig nem nagyon váltak be ezügyben.

  42. 42:

    Nyáron mindig átlagosan 10-20 Forinttal drágább a benzin, mint egyébként, ebből ne vonj le messzemenő következtetéseket, de ide a rozsdás bökőt, hogy 5-10 éven belül nem lesz különösebb kőolaj probléma, nem tudom mire számítasz te itt 1-2 éven belül.
    Mellesleg a földgázból még a csúcsot sem értünk el.

    Komolyan nem értelek miért aggódsz az olaj miatt. Olyan nincs, hogy egy fél év alatt elfogy.
    A gazdaság a felfelé ívelő ágat is követte, hidd el, követni fogja a leszálló ágat sem, ami nem meredek lesz, ha nem jön háború.

    43:

    Hát drukkolni kevés. A „b” verzió közelebb áll a lehetséges jövőhöz.

  43. 40, 43

    Hetesiék jóslatai nagyon is bejöttek. Olvass utána a ffek.hu-n.

    2005 környékén az olajtermelés elérte a platót, és azóta is azon vagyunk fent. A termelés látszólagos növekedése statisztikák mainupulálásával van kimutatva.

    1., Nem csak a hagyományos olaj van benne, hanem az olajpala, olajhomok, bioethanol, biodízel is. Sőt egyéb nem konvencionális készletek is fel vannak benne tüntetve.
    Mindezekkel együtt nem növekszik dinamikusan a kitermelés.

    2., A könnyen kitermelhető készletek már ki vannak termelve, az összes régi mező kitermelése már csökkenő olajmennyiséget produkál és ezt egyre több energiabefektetéssel és technikai trükkökkel érik el. Azaz nincs már olcsó olaj, a meglévő is egyre drágul.

    Namost, ha az olajkitermelés nem növekedése, stagnálása ilyen válságjeleket mutat (2008-as válság és az azóta történő stagnálás), akkor szerinted mi lesz ha csak 10%-ot esik a kitermelés?

    Mindenki 10%-kal kevesebbet eszik, iszik, közlekedik?

    Ugyehogy nem, konkrétan sokan ettől éhen fognak halni. Ezt nem mindig teszik nyugisan az otthonukban hanem szoktak ilyenkor kicsit lázongani, kicsit tüntetnek, kicsit fellógatják azokat akiket felelősnek gondolnak azért hogy ők éppen éhenhalni készülnek, stb.

    Szóval a 40-es hsz kissé naivan optimista, ennél nagyobb problémák vannak. (Arab tavasz okait is lehetne boncolgatni pl)

  44. 29. Anrew
    Az a baj, hogy a legprecízebb infók az olajtartalékot illtően az olajtársaságok kezében vannak, és ők ezt nagyon ügyesen tudják használni.

  45. 43.
    Olvasd el Hetesiék ffek oldalát ,így van írt arról hogy miért nem értünk a leszállóágba( a 2008 -as válság miatti keresletcsökkenés plusz a 4-5 éve felfuttatott olajpala/homok miatt mert az pár %-ot pótolt-emiatt a stagnálás)Na de itt most nemsokára el kell indulni a leszállóágnak.Az OPEC a készleteit szándékosan megemeli.Miért jó ez neki? Mert ha nagyobb készletet vall be, akkor megemelik a kitermelési kvótát -több a profit , itt pedig csak ez számít.
    A pohár már félig üres és még csak most szállt be Kína ,India a buliba piszok nagy energiaéhséggel.A ma embere sajnos nem érzi az erőviszonyokat (például zsigulival nem mersz kanyarba gyorsan menni mert nincs benne szervo , viszont nyugati autóval kanyarba is száguldasz, mert nem érzed hogy milyen hatalmas erők vannak ott a szervo miatt)hogy mit jelent napi 80 millió hordó olajat felhozni, mert bele sem gondol.
    A sima olajmezők a peak után elvileg évi 10%-al kevesebbet adnak,ami már jelentős csökkenés +a kereslet nőne.Ha 90 eft helyett 80 ezrer fizetést kapsz akkor még nem gond, de ha a gazdaság kap 10%-al kevesebb olajat az teljesen más .

    Szóval Hetesiék szerintem nem tévedtek , csak késik kicsit a dolog.Ami furcsa nekem, hogy nemsokára elérjük a tényleges csökkenést és nem emelkedik az olaj ára, pedig ha ezt tudják a nagy fejesek akkor miért nem emelik meg az árat már most?

    Nem hinném hogy lenne 5-10 évünk a peakig.Valakinek vélemény?

  46. 46. Attila (PV)
    lehet hogy a társaságok kezében van,de pont ezaz hogy több készletet vallonak be , hogy többet termelhessenk ki, mert így nagyobba profit.Ők optimistán állítják be holott jóval kevesebb olaj van.
    Durva ébredés – Az olaj alkonya (1. rész)
    https://www.youtube.com/watch?v=7qGM9ypR-UI régen magyarul is fenn volt
    jovonk.com

  47. 47:
    Andrew

    1970-ben is azt mondták az akkori ismeretek szerint, hogy 30 évig elegendő olajunk van.
    Ezzel kb. most is így vagyunk, csak a mostani számok talán már valósak, de a készletek méreteiről tényleg csak a nagy kitermelők tudnak pontos infót.

    Ha ennyire érdekel ez a peakoil dolog, akkor kövesd nyomon a kőolaj árát. Ha elérkezünk arra a pontra, hogy a kereslet folyamatosan nagyobb és egyre nagyobb, mint a kínálat, akkor nem lesz többé leszálló ágban a benzin/gázolaj ára, hanem folyamatosan emelkedni fog.

    Azt is vedd figyelembe, hogy a benzin árának emelkedése után csökkenni fog a kereslet is.
    Az olajipar addig nem engedi elszállni az olajárakat, amíg a kereslet komolyabb fennakadás nélkül kielégíthető.
    Nekik sem érdeke, hogy a földben maradjon a kőolaj, abból nincs profit.

    Most szidjuk Orbánt Paks miatt, és én is felelőtlenségnek tartom az atomerőművek építését, lehet, hogy termelésbe lépéskor komoly helyzetelőny lesz az országnak! Bár szerintem nem fog végül megépülni, vagy elkészülni. Végső esetben módosítják az atomenergia felhasználás feltételeit és tovább üzemeltetik a mostani erőműveket. Szükség törvényt bont…szokták mondani.

    „Ha 90 eft helyett 80 ezrer fizetést kapsz akkor még nem gond, de ha a gazdaság kap 10%-al kevesebb olajat az teljesen más .”

    Valójában nem más. A család visszafogja kiadásait, fogyasztását, nagyban pedig elkezd zsugorodni a gazdaság. Ezeket nem választhatod külön.

    Extrém esetben majd eljutunk oda, mint hiány esetén általában, hogy fejkvóták lesznek benzinre, vagy jegy rendszer.

    Ha belegondolsz TOTAL paradox világban élünk. Miközben fejlesztik ezerrel a legújabb okostelefonokat, aközben tudjuk, hogy 30-50 év múlva áramellátási gondok lesznek, ha továbbra is olajból akarunk áramot.

  48. 50:

    A peak oil nem az olaj elfogyását jelenti, hanem a kitermelési platót. Most 80millió hordót termelünk ki/nap ez jelentősen már nem lesz több, és mostanában fog valamikor lassan csökkenni.
    A palaolaj forradalom idáig tartott, kifulladt. Ez tartotta fenn a platón a kitermelést még.

    A földben lévő készletek mennyisége mindegy, mert ha nem tudjuk a felszínre hozni akkor az nekünk 8 hogy mennyi van a földben. Márpedig a 80mhordó/nap nem növekszik, bármit csinálnak a nagyok.

    A kereslet állandó, sőt egyre több olajat igényelne. Mivel mindenhez azt használjuk. Egyenlőre nincs jobban hasznosítható energiaforrásunk az olajnál, ha lenne már használnánk. Kereslet akkor tud visszaesni, ha az adott iparág nem tudja megfizetni az olajat, de akkor az az iparág össze is omlik (pl mezőgazdaság, közúti fuvarozás, közlekedés, áramtermelés, stb) annak minden következményével együtt.

    A 90e->80e példát nézve, a valós helyzet nem ez hanem inkább az hogy a 100 emberből aki mondjuk 90eFt-ot kapott mondjuk 20 nem fog kapni semmit, mert kirúgják.
    Ez a 20 vagy éhenhal, vagy a maradék 80 eltartja.
    Hogy ismered az embereket melyik lesz a valószínűbb?

    Ugyanígy az országok is hasonlóan fognak működni, valahol éhínség lesz és polgárháború (megszűnt a bevétel, olaj híján nincs elég kaja a piacon, vagy eleve nem képes megfizetni az árát, stb). Megy majd oda az ensz, meg a vöröskereszt és tsai, de attól még az ország kivérzik és legatyásodik.

    Fejkvótához meg társadalmi rend kell, azt egy diktatúra tud biztosítani bizonyos korlátozások árán.

    Ötletelsz a témában a konkrét gondolatok letesztelése nélkül és azt hiszed hogy valós megoldások lehetnek a helyzetre.
    Gondold át az ötleteidet hogy mennyire működnek valós helyzetben, vegyél hozzájuk történelmi példákat (Stalingrad ostroma, holodomor, hutu-tuszi polgárháború, etiópiai éhezés, stb).

  49. 51. elfmage
    Teljesen egyetértek a hozzászólásoddal.

    Látható jeleknek szerintem 1 éven belül már lennie kell.(jelenleg még nem igazán vannak,fapados repcsik repkednek,konténerszállítók jönnek-mennek stb…)

    Az itteni hozzászólásokból látszik, hogy az emberek megosztottak a témában , és csak kevesen hiszik el a peak közeli eljövetelét(2 éve olvasgatom én is a témát,és néha én is kételkedésbe esem)

    „80millió hordót termelünk ki/nap ez jelentősen már nem lesz több, és mostanában fog valamikor lassan csökkenni.”-és itt a kulcs az hogy milyen „lassan ” csökken majd Évek vagy egy gyorsabb összeomlás..?Na de ezt senki sem tudja megmondani,mert sokösszetevős a rendszer .De ezen kellene agyalni, mert fel kell(ene) készülni (részleges önellátás, stb…)mert nem mindegy hogy 1 vagy 5 vagy 10 éven belül kell megvalósítani ezt, mert lehet egy lassú csendes rothadás de lehet egy gyorsabb esés(lásd :olyat is hallottam hogy a hagyományos mezők a peak után évi 10%-al csökken a hozamuk!!! De azthiszem a jovonk.com-on más adatolt olvastam(most már nincs energiám megnézni) pedig a kutya itt van elásva , ennek e mértékét kell kideríteni..Nem mindegy hogy lassan fékezek kocsival vagy hirtelen belecsapódok valamibe.Ezt jó lenne tudni és a felkészülést ennek ismeretében elkezdeni….

  50. 51:

    Nézd egy ismeretlen terepen járunk, ami előttünk áll az nem hasonlítható a 73-as válsághoz.
    Tudom jól mit jelent az olajcsúcs, igen elértük és mégsem történt semmi!
    Mind az EU, mind az USA benzinfogyasztása szinte folyamatosan csökken! És? Mit veszel észre belőle?
    Én annyit, hogy a válság előtt 300 Forint volt, most 420 Forint a benzin, és ez így fog folytatódni. 5 év múlva kb. 6-700 Forint lesz reális egy liter benzinért.
    Valószínűleg így is lesz, és amiről írsz, az nem jövő, hanem jelen. Már sok fuvarozó bedobta a kulcsot, mióta nem 100 Forint a dízel. Ez miatt sem omlott még össze semmi. Ez egy lassú folyamat (lesz).

    Egyedül Kína és India miatt növekszik a kereslet a kőolaj iránt.
    Ergo ezt a két országot meg kéne szórni atommal, és nem az oroszokat csesztetni. 🙂

    „Hogy ismered az embereket melyik lesz a valószínűbb?”

    Miért te éhen hagynád halni a családod? Na látod, amíg egy dolgozik, addig valahogy életben maradnak.
    Senki nem mondta, hogy könnyű séta lesz, én csak arra hívom fel a figyelmet, hogy ezt ne pár év múlva várjátok, mert annál még jóval több olaj van.

    52:

    „Látható jeleknek szerintem 1 éven belül már lennie kell.”

    Andrew, ha nagyon akarsz, akkor találsz majd magadnak.
    Tudod sokan már 15 éve föld alatti bunkerben élnek és várják a világvégét.

  51. 48. Andrew

    „Ők optimistán állítják be holott jóval kevesebb olaj van.”

    Ez csak spekuláció.
    Ha valóban nagyon fogyna az olaj, akkor az olajvállalatok ezerrel fejlesztenék az alternatív forrásokat, hogy az olaj után abból szedjék a sápot.
    De most is inkább az alternatív források előretörését lassítják, mert tudják, hogy a pénz még egy darabig az olajban lesz.

    Szóval az orbáni aranyköpést komolyan kell venni: Ne arra figyeljetek, amit mondok, hanem amit csinálok!

    Ha valóban meg lennének számolva az olajbőség napjai, akkor a benfentesek, mint a patkányok menekülnének az ágazatból és egymás után alakítanák az alternatív cégeket… de ennek semmi jele. Az az érzésem, hogy a „világvégét” nem az olajválság hanem egyéb gazdasági (élelmiszer) vagy politikai válság fogja okozni, klímával fűszerezve.

  52. 54.Szerintem is manipulációról van szó.Az olajpalával csak annyi a gond hogy 110 dolcsi alatti hordónkénti árnál még veszteséges.
    Olajhomok : a jelenlegi könnyűolajkészletek többszöröse fekszik benne csak kéne rá egy olcsóbb mód a kinyerésre./dolgoznak rajta/
    A szaudiak megígérték a kitermelés fokozását ha irakban a felkelők elfoglalják a finomitókat.Egyenlőre még van mihez nyúlni.
    Ha az emberek leteszik az átkozott autóikat,akkor hatalmas mennyiségű olaj válik feleslegessé.Az összes háttéripart beleszámolva.
    terjed az elektromos bringa. 5forint/300 km sík úton ha csak rásegít az agymotor.
    Menjen csak föl 1000 forintig a benzinár.Forradalmi változások jönnek.

  53. Ha az olaj árindexet globális szinten összehasonlítjuk a fém-árindexszel és az élelem-árindexszel akkor már jól látszik, hogy valami nem stimmel:

    http://i419.photobucket.com/albums/pp278/lost_guitar/PeakOil1.png
    Látható, hogy 1995-ös bázison az élelmiszer (visszapótolható erőforrás) árszintje stagnál, míg a fémek és az olaj (nem visszapótolható erőforrások) árszintjei meredeken emelkednek, de az olaj árszint meredeksége kb. kétszerese a fémekének. Az is jól látszik, hogy a 2008-ban kezdődött válság megállította az áremelkedést, ugyanis azóta globális szinten csökken az egy főre jutó ipari és élelem-termelés.

    Nekem egyébként a Római Klub Tibor ’bá által posztolt legutolsó jelentése kicsit lakozottnak tűnik (mint írtam 5.-ben) a 2000. évi jelentésükhöz képest (A növekedés határai – 30 év múlva), úgyhogy inkább abból illusztrálom a várható kilátásokat:

    http://thumbs.media.smithsonianmag.com//filer/Futurism-Got-Corn-graph-631.jpg__800x600_q85_crop.jpg
    Az összes nem megújuló erőforrás globális indexe egy szinusz-függvény szerint alakul, amelynek konkávitása 2025 környékén vált át konvexitássá, a görbe erre az időpontra szimmetrikus. Ebből számomra az a következtetés vonható le, hogy az összeomlás közvetlen jeleit valószínűleg csak az inflexiós pontot megelőző néhány évben fogjuk tapasztalni. Addig a világelit, mint tette 2008-ban, más területekre teríti szét/tolja át a válságtüneteket oly módon, hogy az összprofit még növekedjen.

  54. Egy időben sokat olvastam az ffek-t, aztán azt figyeltem meg, hogy ismétlik magukat, és leszoktam róla. Szeretném, hogy igazuk legyen, mert ismétlem: az olajkészletek gyors kimerülése az optimista forgatókönyv. Nem naiv optimista vagyok, hanem realista, és hetesiéknél pesszimistább az olajcsúcs tekintetében. (Világos, hogy az olaj elfogyása nem lesz leányálom, de ha nem fogy el, az hosszú távon rosszabb.)

    Ami számomra megkérdőjelezi azt, hogy rövidesen leszállóágba kerül az olajkitermelést:
    -Időről időre jelennek meg hírek új olajmezőkről, ami ellentmond annak az ffek kijelentésnek, hogy nincs új felfedezés. Pl. brazília mentén a tenger alatt
    -Időről időre olvasni elemzéseket olajipari szakemberektől, amik az jósolják, hogy még jó darabig lesz „elég” (értsd: túl sok) olaj
    -Nem logikus az a gondolatmenet, hogy a kitermelőknek érdekük több kitermelhető olajat előrejelezni a valóságosnál. Sőt, pont ellenkezőleg, megéri nekik egy nagyságrenddel kevesebbet bevallani, mert így jóval magasabb áron adhatják el. Több pénzt bezsebelnek kevesebb eladott olajért, és holnapra is marad.

    Tényleg úgy látszik, hogy már a platón vagyunk, de sajnos nem látom még, mikor görbül már lefele a kitermelés.

  55. 54 Erősen tartok tőle, hogy nem ezért nem menekül a tőke az olajból az alternatív forrásokba, hanem azért, mert az alternatívok nem valódi alternatívák, nem tudják helyettesíteni a fosszilis forrásokat, csak kiegészíteni, vagyis legfeljebb némileg lassíthatják a fosszilisek fogyását, és ők ezt pontosan tudják.
    Ez pedig azt jelenti, hogy a nagy profit mindig az olajban fog maradni,sőt nőni fog, miközben a társadalom fuldokolni fog az energiahiányban, míg az egész össze nem omlik.
    Nem zárom ki, hogy lesz majd egy áttörés az energia tárolásában, ami felértékelheti az alternatív forrásokat, de ez még nincs a láthatáron.
    Amíg ilyen nem bukkan fel, addig szkeptikus vagyok. Megtermelt gigawattórák ezreit nem lehet könnyedén csúsztatgatni időben fél napokat, esetleg napokat, heteket…

  56. „Érdemes tisztázni, hogy az új technológiák miatt a kitermelt olaj nettó energiatartalma – levonva a kitermelt olaj energiatartalmából a kitermeléshez szükséges befektetett energiát – már 2005 óta csökken és a gáz és a szén esetében ez 2020 előtt fog bekövetkezni. Röviden, ahogy haladunk az időben úgy csökken meredeken az olaj nettó energiatartalma, s ez 2020 körül már súlyos problémát fog jelenteni.
    (……)
    A fenti ábra Szaúd-Arábia olajexportját (kék vonal) és saját olajfogyasztását (világoskék terület) mutatja, melyből megállapítható, hogy a jelenlegi belső fogyasztási trendek változatlansága esetén Szaúd-Arábia 2026-tól nullamennyiségű olajat lesz képes exportálni, de a csökkenés már 2021-től bekövetkezik. Két forgatókönyv a legvalószínűbb a szaúdi olajexport esetében, 2020-ig stagnál napi 8 millió hordó körüli szinten, azután erőteljesen csökken és eléri a nullás szintet 2026-ban, vagy 2020-ig évi 1-2%-al csökken és 2021-től erőteljesen csökkenve 2026-ban eléri a nulla szintet. (Nincs információ arról, hogy jelentősebb olajmezőt fedeztek volna fel Szaúd-Arábiában. Az utolsó két jelentősebb „új” szaúdi mező – Manifa és Khourais – megnyitására 2007-ben került sor.

    Összegezve: a szaúdi olajexport 2026-ban 0 hordó/nap lesz, azaz a szaúdi olajexport szinten tartásához a szaúdi belső fogyasztást kellene megállítani.”

    http://www.jovonk.com/olajvalsag-2

  57. 57:
    „megéri nekik egy nagyságrenddel kevesebbet bevallani, mert így jóval magasabb áron adhatják el.”

    Az ár nem – még a globalista világrendben sem – a saját számításoktól függ. Attól fogják vásárolni, aki akár egy centtel is olcsóbban adja. Az olajár csak azért nem szárnyal, mert a 2008-as válság és azóta stagnálás hazavágta a termelést. De pl. Soros felvetésének, hogy mesterséges olajár-csökkenéssel gyakoroljanak nyomást az oroszokra, semmi visszhangja nem volt, mert: lehetetlen az olajár-csökkentés.

  58. 60: Nincs olyan sok termelő az olajpiacon, és azok egy része is kartellezik. Ha elkezdenék folyamatosan növelni az árat, arra hivatkozva, hogy már csak kevés van, lenne aki megvegye, mert olaj nélkül egyelőre nem tudunk élni. Ha az egyik eladó 10$-t emelne az áron, a többiek is emelnének 99 centet, és mind jól járnának.

  59. 61:
    Kartell esetében igazad van, de nincs teljes kartell a globális olajiparban. Sőt mivel a jövő erőforrás-háborúinak az előszelei itt-ott már mutatkoznak, most már nem is lesz, mivel a az egyes nagyhatalmi csoportok stratégiai érdeke ezt meg fogja akadályozni.

  60. 58.
    „Erősen tartok tőle, hogy nem ezért nem menekül a tőke az olajból az alternatív forrásokba, hanem azért, mert az alternatívok nem valódi alternatívák, nem tudják helyettesíteni a fosszilis forrásokat, csak kiegészíteni, vagyis legfeljebb némileg lassíthatják a fosszilisek fogyását, és ők ezt pontosan tudják.”

    Azért hozzá kell tenni, az alternatívok gyorsabb elterjedésének a legfőbb gátja, maguk a kormányok, legalábbis a közlekedésben.
    Az üzemanyagon 80-85% adó van!
    Egyszer, támogatni kellene az alternatívokat, másodszor, lemondani az adók egy jelentős részéről.

  61. 63: Mondjuk a professzionális szállítás szegmensében bármikor át lehetne állni a megtett út alapú adóztatásra, minden járműben ott a tachográf.

    Nekem úgy tűnik, hogy bár vannak megoldások a nem-olaj alapú közlekedésre, azok drágák, ezért egyelőre nem versenyképesek. Azért is lenne jó, ha felmenne az olaj ára, mert így jobban megérné villanyautókat (és buszokat, teherautókat) venni.

    Persze az is nagy kérdést, hogy az olaj kiesésével azt a sok elektromos áramot hol termelnénk meg. Nálunk a Dunán, Tiszán, sok kis víztározón van még kihasználatlan kapacitás, de valószínűleg messze nem elég. Amíg kormányzati szándék és program nincs a fenntartható források bővítésére, addig az egyéni kezdeményezések is ezen az alacsony szinten maradnak.

  62. 64:

    Jó lenne, ha felmenne az olaj ára?

    Tudod te mit beszélsz Ábel? Milyen következményei lesznek, és kinek jó?
    Mert ha tudnád, akkor nem írnál ekkora sületlenséget.

    Az olaj ára majd úgy is fel fog menni, de az senkinek nem lesz jó pár iparmágnáson kívül.

  63. 63.
    Ez már meg van, úgy hívják üzaadó, az ár 80-85%-a. 🙂

    Egyébként, már vezettem elektromos teherautót Londonban, csendes, húz mint a fene és egyik módszer lehetne az alternatívok kihasználására.
    Mivel a nagyvárosokban már szinte lehetetlen nappal közlekedni és nem is gazdaságos, így éjszaka oldják meg.
    Nappal lehet tölteni az akukat napelemekről, éjszaka meg mehet!

  64. Egyébként napenergia témában figyelemre méltó a Elon Musk közeli SolarCity üzleti modelje. Ő irányitja a Teslat is, amely eléggé piacvezető a villanyautó téren. Tervez egy hatalmas akkumulátor gyárat is építeni az USA-ban, a költségek leszorítása és a Tesla igényeinek kielégítése végett.
    E mellett a SpaceX tulajdonosa is, amely által gyártott Falcon rakétának jó esélye van az amerikai űrkutatás orosz szállítóktól való függésének kiváltására.

    Egyszóval a fickó egy zseni. Az az ember, akiből a mai kapitalizmusban több kéne, mert fel lehet rá nézni.

  65. 66. És ugye pl. ez a modell nem terhelné meg annyira az áram hálózatot,mert lokálisan oldaná meg az energiatárolás nagy részét.

  66. 200 milliárd hordónyi olaj? Egyre népszerűbb az Antarktisz

    „Egyes előrejelzések azt mutatják, az olaj mennyisége az Antarktiszon 200 milliárd hordó lehet, ami sokkal több, mint Kuvait vagy Abu-Dhabi olajkészlete.

    Az olaj rendkívül nehéz kérdéseket vet fel az Antarktiszon, és pillanatnyilag drága az olajkitermelés – de lehetetlen megjósolni, hogy a globális gazdaság hogyan fog kinézni 2048-ban, amikor majd megújításra kerül az Antarktisz kutatását tiltó protokoll. Akkorra a világ energiaéhsége már kétségbeejtő méreteket ölthet.”

    http://www.atv.hu/kulfold/20140624-200-milliard-hordonyi-olaj-egyre-tobben-jelentkeznek-be-az-antarktiszra

    Ha ott elkezdik majd a kitermelést, akkor tönkreteszik. Így is a jég olvadása egyre nagyobb mértékű, de ez csak gyorsulni fog, ha ott olajfúró állomások kezdenek üzemelni.

  67. 65: Pontosan tudom, hogy mit írok. Fentebb vázoltam, mért tartom a legnagyobb veszélynek azt, ha még sokáig kitart az olaj. Esetleg van valami érdemi meglátásod erre a gondolatmenetre? Vagy fejtsem ki részletesebben, mert még mindig nem érted?

    66: Ez király!

    71: Nagyon vészjósló hír.

  68. 70.
    A helyzet az, hihetetlen mennyiségű fosszilis energiát lehetne megspórolni egy kis odafigyeléssel, célirányos tervezéssel, fejlesztéssel.
    Mamár egy családi ház áramellátása megoldható cirka 2 millióból. Teljes energia ellátása is 3-3.5 millióból. Egy kisautó ára mindössze!
    Ez kiegészülhetne egy könnyűszerkezetes, akkus, kétüléses kisautóval is, ami megoldaná a kistávolságú mozgás, munkábajárás, bevásárlás, igényét.
    A klistávolságú áruterítés lehetőségét már említettem.
    Ezek már könnyen megvalósíthatóak a mai technikai, technológiai feltételek között is.

  69. 73!
    Nem mondod?!.Ki hitte volna hogy Te milyen okos vagy.?Imádom az ilyen nagy szavas beírásokat..És biztos havi milla szinten keresel hogy ide írtad ezt az okosságot..
    Ugyanis amit Te itt felsoroltál arra egy élet is kevés hogy megvalósítsd az itteni fizetések alapján nagy általánosságban..

  70. 74.
    Még nem egészen, kb. másfél hó kell a millcsihez. 🙂
    De komolyan. 3,5 millából megoldod a következő 30 év energia ellátását a családnak! Függetlenül mindenféle energiaellátó, multi meg egyébszervek kénye-kedvétől.
    Nyugodtan röhöghetsz a rezsicsökkentésen. 😀
    Más.
    Ha az ember gyereke tanul, akkor azt ne indián szakon, vagy egyéb hülyeségszakon végezze, hanem olyanon amiből később meg tud élni.
    A fiam gépészetet tanult a BME-n, most félmillcsi a fizetése nettóban.
    Igen, innen kiindulva nem hiszem, hogy reménytelen lenne amit fentebb írtam.
    Egy kis családi összefogás és mükszik a dolog! 🙂

  71. 75. Hát, ahhoz a 30 évhez kell némi szerencse is. Mostanában végzek élettartam számításokat szolár inverterekhez, az elvárás 20 év.

    Amúgy tetszik amit írsz. Csak az a baj, hogy nem elég nagy a motiváció, hogy ezek a megoldások elterjedjenek. Ebben sokat segítene a kőolaj és a földgáz drágulása.

  72. 76.
    -Persze, mint minden másnál, nem tudhatod meddig tart.
    -Ha megjön a „motiváció” akkor ezek a berendezések is drágábbak lesznek. 🙂
    -Ebben viszont biztos lehetsz. A kőolaj és a földgáz drágább lesz.

    Ami még igencsak nagy motiváció lehet, a kiszolgáltatottság megszűnése.
    Legalábbis az energia területén.

    Ráadásul lehetőség van a lépcsőzetes kiépítésre is. Nem kell egyszerre az egészet kiépíteni, lehet kezdeni 0.5-1 kw-tal, a többit anyagi helyzetünktől függően.
    A szakik, jelenleg 3 kw-ot ajánlanak, a jelenlegi körülmények között, lakásonként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük