(1333) Mekkora az esélye?

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

~ab160A múlt héten vitték el a több mint 1 milliárd forintot az ötös lottón. Nekem is volt 5 számom, és meg is játszottam őket, nem mintha nem tudtam volna, hogy az esélyem kisebb, mint egy a 43 millióhoz, vagyis gyakorlatilag nulla. Tudtam, de hiszek az angol közmondásokban: „You have to be in it to win it”, mert milyen igaz, ha nincs szelvényed, egészen biztos nem nyersz, ha van, akkor se, de nem lehetetlen. Szóval ezen meditáltam, amikor a múlt kétséges homályából felderengett egy eset. Még az olajszőkítés idején, a legújabb kor tőkefelhalmozásának első éveiben egy kissé naiv, állandóan az esküjére gondoló rendőrtiszt rájött valamire. Ezért aztán a szolgálati gépkocsijában ülve, önfeledten falatozva a hitvese által becsomagolt ebédet, hirtelen úgy döntött, hogy fejbe kell magát lőni. Közvetlen munkatársa úgy talált rá, hogy halántékából dőlt a vér, miközben szájából kilógott az utolsó, kissé már megrágott, de le nem nyelt falat. Szóval mekkora az esélye annak, hogy valaki fejbe lövi magát falatozás közben, mert nem ízlik neki az otthonról hozott kaja? Egy a 43 millióhoz?

Vannak ilyen érdekes esetek, amikkel valakik szembeköpik a népet. Eszik, nem eszik, ezt kell elhinni. Szóval mekkora az esélye annak, hogy egy egészséges, 41 éves férfinek pont egy 10 perces út alatt jut eszébe, egy rendőr kocsi hátsó ülésén, hogy meghaljon? Egy a 43 millióhoz? Nem, nem, ennél jóval nagyobb. A 40 körüli férfiaknak Magyarországon, átlagosan van még 30 évük. Ebben a 30 évben összesen 158.000 darab 10 perc van. Az esély tehát, hogy a rendőr kocsiban eltöltött 10 perc alatt éri utol a halál mindössze 1 a 158 ezerhez.  Tök világos, ha valaki pénzt áldoz 1 a 43 millió esélyre, akkor kutya kötelessége hinni Welsz Tamás természetes halálában. Szó sincs róla, hogy a Fideszre vonatkozó kompromittáló adatoknak volt a birtokában, amiket közzé szándékozott tenni. Teljesen kizárt, hogy a dohány mutyira, termőföld mutyira, áfa csalás mutyira képes, maffiaként működő Fidesz ilyesmire vetemedne. El se lehet képzelni, hogy Pintér (jelentem rend van) Sándor vezette rendőrségen belül ilyen utasítás napvilágot láthat. Még akkor se, ha elsőre azt állították, hogy Welsz Tamás hívta a rendőrséget, aztán kiderül, hogy esze ágában se volt. A rendőrség magától ment ki, esetleg gondosan kiválogatott és utasítással ellátott személyi állomány formájában.

Csak egy dolgot nem értek, az egymást követő nyilatkozatok miiért nincsenek összhangban? Nekem nincs jól hangzó rendfokozatom, nem hugyozom le a BRFK falát, de mielőtt elküldenék egy rendőr kommandót, gondosan leírnám, hogy pontosan mi történt, még mielőtt történt volna, és ügyelnék arra, hogy ne legyen benne ellentmondás.

Jut eszembe, nem félek, hogy rendőrautóban jön rám a halál. Ugyanazt kétszer eljátszani nagy marhaság lenne. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
___________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

38 gondolat erről: „(1333) Mekkora az esélye?

  1. “maffiaként működő Fidesz ilyesmire vetemedne”
    Miért? Szerinted az MASZOP hogy működött? Ők nem vetemedhettek ilyesmire?

  2. 1:
    Mióta szokás félmondatokat idézni? Ez eredetiben így szól: “Teljesen kizárt, hogy a dohány mutyira, termőföld mutyira, áfa csalás mutyira képes, maffiaként működő Fidesz ilyesmire vetemedne.” Vagyis a “vetemedés” felsorolása csupán jellemzi a főnevet (Fidesz) az állítás pedig az, hogy KIZÁRT – 😀

    Különben fogalmam sincs ki/mi a MASZOP, de bárki is lenne a felsorolt mutyikat csak a Fidesz követte el. A beruházásokkal kapcsolatos 30 százalékos lopásokat Antall József óta mindenki, de ez az egész világon dívik.

    Kérdésedre visszatérve a válaszom, de IGEN. Mert az ebédet az öngyilkossággal összekötő rendőrtiszt története nem a Fidesz alatt esett meg.

  3. 2: MASZOP = MAgyar SZOcialista Párt (MSZP) MASZOP – Holnap MISZOP-unk -ha hatalomra jutnak neaggyisten!

    Régen eltocsikolták a pénzeket, ma elsimoncsizzák….
    Ezek tudnak élni…
    Nem is értem, miért bántják szegény Simont, évekig dolgozott a vasgyárban, esztergált, összespórolta az a kis 240 millát, miközben szerényen élt 47-ezerből, az anyja meg -aki néger -megnyerte Bissau-guineában az ötöslottót, és ő küldte neki az apanázst…

    😆

  4. 1,3: Kicsit szemellenzős vagy…:D

    Abban közmegegyezés van, hogy a szocik, meg az szdsz loptak, mint a szarkák, de ez mióta menti fel a fideszt, ha az hasonló disznóságokat csinál?
    Orbán nagy bűne, hogy a 2/3 birtokában képességeit és lehetőségeit elfecsérelte kisstílű mutyizásokkal.

    De ennek az egész “maszopozásnak” mi köze ahhoz, hogy egy feltehetően ‘sokat tudó’, viszonylag fiatal ember gyanús körülmények között elhunyt a rendőrségi őrizetbevétele során? Miközben a fidesz van kormányon és Pintér felügyeli a rendőrséget?

  5. 4: Miért lennék szemellenzős. Én nem mentem fel a Fideszt, de az esetleges dolgaik még nem derültek ki.
    Szerinted Welsz kettősügynököt játszott? Szerintem inkább a maszoposok érdekében állt elhalgattatni, mielőtt porig alázza őket a média a kiderült botrányokkal.
    “Orbán nagy bűne, hogy a 2/3 birtokában képességeit és lehetőségeit elfecsérelte kisstílű mutyizásokkal.”
    Szemben a Maszoposok nagystílűjeivel… 😆

  6. Azt hittm, már nem is lesz Welszes téma…

    Szerintem nem valószínű, hogy Fidesz kampány idején Welsz a Fideszt inkrimináló adatokkal akarta ellátni a Fidesz rendőrségét.

    Szerintem a vádalku sokkal valószínűbb magyarázat.
    A csókát az Interpol is kereste, nam volt kispályás, lehet hogy többen is szivesen megforgatták volna a hátában a kést, Dél Amerikából is.
    A Fidesz ad neki új személyazonosságot, megtartja vagyonát, cserébe kitálal az MSZP-ről.
    Végülis mi haszna lehetett volna abból, hogy a Fidesz ellen szolgáltat adatokat… Meg miért pont a rendőrségnek? Akkor már inkább a baloldali médiának…

    Szerintem még a mérgezés is játszik…
    Hogy ő saját magát, vagy mások féltek, hogy sokat tud, azon lehet vitázni. Nem tudom ide eljutott-e már, hogy idén már 13 magasrangú banktisztviselő lett öngyilkos… Lehet hogy a pénz mégsem boldogít ? (-;

    Én azért nagyobb esélyt adnék azért a természetes halálnak is mint 1 a 43 millióhoz.
    Welsz feje felett éppen összecsaptak a hullámok, és ha nem étkezett egészségesen, és nem sportolt, lehet, hogy a szíve felmondta a szolgálatot… A képek alapján inkább kövérkés és nem annyira kisportoltnak találom.

    Érdekes lenne egy szavazás:

    Mi lett Welsz-el?

    – Vádalku
    – Öngyilkos lett
    – Meggyilkolták
    – Fidesz
    – MSZP
    – Külföldi
    – Természetes halál

  7. Sajnos a formázás nem jött át…
    A
    – Fidesz
    – MSZP
    – Külföldi
    alpontok lennének a a listában.

    Bocs. Így tényleg zavaros.

  8. 8: Nekem is a tanúprogram jutott eszembe, egyáltalán látta valaki a holttestét? Lesz nyitott koporsós temetés?
    Az új személyazonossággal Welsz és a fidesz is nyerhet ezért ez a legvalószínűbb szerintem. Ha ki kellett volna nyírniuk akkor egy “holtan találták otthonában” hír lett volna… (Még úgy is hogy kamerákkal védett házikó)

  9. Húú Végig olvastalak benneteket.Nem semmi.A szőr felállt a hátamon.. összeesküvés elméletek.. 🙂

    Na az biztos hogy minden csapat benne van a játékban.Ha az egyik bukik,akkor bukik a másik is.Egymás cégeibe vannak beágyazódva,párttól függetlenül.Ez a pártoskodás csak színjáték..Minden csapatnak érdeke hogy ne derüljenek ki a dolgok.Veres J. úr már egy dossziét is készített,és letétbe helyezett egy ügyvédnél,arra az esetre ha történne vele valami,vagy sérelem érné..

    Tibor bá ,ebből egy jó Poirotos krimit lehetne írni..A végén össze szedve a díszes bandát,és kitálalni ki mit csinált benne.. 🙂

  10. 11.

    “A szőr felállt a hátamon.. összeesküvés elméletek.. 🙂 ”

    Hát a gyakorlat néha meredekebb mint az összeseküvés elméletek.
    Ez az egész történet Rejtős meg Keresztapás fordulatokkal van tele…
    És még nincs vége.

  11. Ha tetszik, ha nem, ennek nagyon politikai gyilkosság szaga van. Ami nagyon szomorú, mert eddig se Balkán, se Dél Amerika nem voltunk.

    7:
    Azért vagy szemellenzős, mert ilyet írsz: “….az esetleges dolgaik még nem derültek ki.” ESETLEGES? A felsorolt 3 mutyí szerinted esetleges? A 3000 milliárd einstandolása esetleges? Paksi mutyi esetleges? Gondolom szerinted a “Magyarország jobban teljesít” a tényleges és bizonyított. A több százezer éhező gyerek nem. A 4 millió nyomor szinten élő az nem. A külföldre kitántorgott fél millió fiatal nem. Ezek csak esetlegesek. Te vagy hülye vagy, vagy csirkefogó. Választhatsz.

  12. Politikai gyilkosság?

    Szerinted ki?
    A Fidesznek nem volt rá nagy szüksége, főleg a választások, előtt egy rendőrautóban…
    A rendelkezésre álló infók és pletykák alapján baloldal többet profitálhatott Welsz elhallgattatásából, de gyilkosságra nem hiszem hogy vállalkoztak volna.

    Az viszont igaz, hogy a választások legitimációját alaposan meg lehetne kérdőjelezni, ha Welsz halálával össze lehetne kötni…
    De ez megint a baloldal érdeke.

    Bonyolut dolog ez…

  13. Most találtam egy érdekes verziót.
    Ez a vádalkut erősítené:

    “Tovabbra is 99%osan elmondhato Welsz titkosszolga volt, es nekik dolgozott. Az o megbizatasa ha nem is a kozvetlen lebuktatasa volt ezen baloldali koroknek, de maximalisan be kellett epulnie kozejuk. Welsznek a foszerepe a kulfoldi offshore szamlak kutatasa, es penz szallitas lehetett. valoszinuleg felettesei a megengedettnel sarkitottabb , jobban megszurt jelenteseket engedtek csak tovabb jo ideig, igy vedelmezve baloldali koroket. Welsznek eppen a fonokei miatt kellett magantevekenysegbe kezdenie, hogy esetleges borulas eseten vedelmezze onmagat.”

    Ez azt is megmagyarázza, hogy Welsz miért volt szabadlábon, miközben az Interpol is körözte.

  14. 12!
    Igen tudom ,olvastam Frei Tamás könyvét(mind a három André történetet).. 😉

  15. Abban az évben (2006) „dolgozta fel” először a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) Welsz Tamást. Túlságosan nagy lábon élt és túlságosan jóban volt az APEH akkori egyik magas beosztású munkatársával. Állítólag ők ketten vagyonosodási vizsgálatok „sikeres átvészeléséhez” és más adóelkerülésekhez nyújtottak volna segítséget – az akkori titkosszolgálat megállapításai szerint.

    Aztán az egészből nem lett semmi. Az APEH és a gyanúba keveredett vezető útjai csendben elváltak. A Welsszel közös ügyekben nem indult sem adóügyi, sem büntetőeljárás.

    Két évvel később a Külügyminisztérium „jelentette fel” az NBH-nál, miután többen jelezték a tárca illetékeseinek, hogy a magát bissau-guineai diplomatának kiadó Welsz 30-50 ezer euróért afrikai útleveleket és állampolgárságot árul.

    Az NBH kezdeményezésére az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ami több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel.

    Az elso kerdes az, hogy azokban a korokben ahol WT otthonosan mozgott, pontosan miert es kinek van szuksege afrikai allampolgarsagra es utlevelre?

    De a tortenet felvet mas kerdeseket is. Pl. WT kiktol vasarolta az utleveleket vagy kik inteztek a mogottes adminisztraciot?

    Szoval, ha valoban halott es gyilkossag vetett veget az eletenek, az meg mindig lehetett egy “egyszeru” uzeli felreertes eredmenye (ui feltetelezem, hogy nem elsobalozokkal seftelt). A politikat en mint legutolso szalat fuznem bele a tortenetbe.

  16. 17:
    Nekem is van egy verzióm.
    WT egyértelműen B-G útlevelekkel seftelt. Pontos feljegyzései voltak, de csendben maradt éveken keresztül. Most kipattant, hogy MSZP alelnöknek van ilyen útlevele. A lavina elindult. Már mindenki tudja, hogy jó sok útlevelet kihelyezett, de nem csak MSzP vezetőknek. Hoppá, ki ne derüljön, hogy még kiknek! WT-vel együtt az útlevelek is meghaltak. Választások vannak, az kiderülhet, hogy a baloldal egy rabló banda. Az nem derülhet ki, hogy a másik oldal is rabló banda.

  17. 18.
    Nem tudom…
    Ha mindenkit ki kellene nyírni, aki valamelyik politikai párt mocskos ügyeiről tud, akkor a temető sokkal nyüzsőbb hely lenne…

    Nyilván van valami esélye annak, hogy a kormány tette el láb alól. mert sokat tudott, de ezen az alapon lehetett a baloldal, vagy a baloldalt támogató külföldi csoportok is.
    Végülis azt sejtjük, hogy mindkét oldal igen ügyesen mutyizott, sok tyúkszemre ráléptek, de valami konkrét infó hiányában nem szerencsés csak az egyik oldalra letenni a garast.

  18. Muszáj ide idéznem a ,,szekértábor ” véleményét.
    Nézzük, kik örülhetnek Welsz hirtelen halálának.

    1. Tegyük fel, hogy a parketta alatti rejtekhelyen tartotta az egzotikus útleveleket, vagy azok megrendelőlapjait. Igazolványképek MSZP-s politikusokról, bankszámla-számok, stb. Amennyiben ezek valódiak, a választási kapmány finisében többet érnek az MSZP számára, mint akár a legdrágább bérgyilkos díja.

    2. Tegyük fel, hogy a parketta alatti rejtekhelyen nincsen semmi, vagy minden bizonyíték olcsó hamisítvány. Ebben az esetben a FIDESZ alapvető érdeke, hogy erre csak a választások után derüljön fény. Ne feledjük, hogy a FIDESZ-nek több a veszítenivalója, és érzékenyebb helyzetben van. A KORMÁNYVÁLTÓ koalíció most már csak azzal a néhány fanatikus szavazóval számolhat, akik akkor is rájuk szavaznának, ha kiderülne, hogy Mesterházy az általa megrontott kisfiúk vérében úszkál a pártház medencéjében. A FIDESZ viszont finnyás szavazói miatt egy viszonylag csekély botrányon is szavazatok százezreit bukhatja.

    3. Tegyük fel, hogy a rejtekhelyen a bizonyítékok egyaránt terhelőek kormánypárti és ellenzéki politikusokra. Ebben az esetben szerintem megint a 2. pont gondolatmenete a nyerő. Az MSZP számára voltaképpen főnyeremény lenne, ha igazolva látná az “ők se jobbak nálunk” kitételt, amit már kormánypártként is próbált elültetni a köztudatban.

    4. Tegyük fel, hogy Welsz nem csak a politika világából rendelkezett alvilági megrendelőkkel, hanem olyan maffiózók is hozzá fordultak, akiknek az arcát nem ismerjük, és ők azt szeretnék, ha ez így is maradna. A végeredmény nem kérdéses.

    5. Végül tegyük fel, hogy Welsz volt a nagy titkosszolgálatok (CIA, MOSZAD, stb.) egyikének hazai szolgáltatója. A hamis papírok zsonglőre, fedőszámlák nyitogatója. Szerintetek ebben az esetben mennyi a várható élettartam egy nyilvános lebukást követően? Kiváltképpen, ha az illető teríteni szeretne.

  19. 7: “Szerinted Welsz kettősügynököt játszott?” Szerintem tipikus “kalandor” lehetett, aki feltehetően minden fizetős kuncsaftot kiszolgált. A színfalak mögött nincs akkora ellentét a pénzemberek között, mint amit a kirakatba rakott pártok eljátszanak.

    “Szemben a…”
    Erről az jut eszembe, hogy volt egy kolléganőm, akinek minden történetre volt egy “ellentörténete”, ami mindig úgy kezdődött, hogy “Bezzeg a Vasipariban…” /ott dolgozott korábban/
    Te pont ilyen vagy. 😉

  20. 13:” A felsorolt 3 mutyí szerinted esetleges?”
    Tibor bá’, ha már így lehülyéztél, te mindent benyalsz, amit a “kormányváltó” “összeborulás” propagál? Pld “trafikmutyi”. Ismersz te egyáltalán egy trafikost is? Beszéltél már eggyel is? Szerintem nem, mivel te – ha jól tudom – nem dohányzol. Én ismerek hármat is személyesen. Pályáztak, nyertek, de a fideszhez egyiknek sincs semmi köze. Az egyik egy pangó kis élelmiszer boltot alakított át trafikra. Ahogy látom, nem fognak egyiken sem meggazdagodni belőle….
    “Termőföldmutyi” ismersz te egyáltalán egyetlen olyan parasztembert, aki termőföld pályázatot nyert?…stb.
    Hagyjuk már ezt a mutyizást!

  21. 22:
    Miért nem folytatod? Ismersz te olyant, akinek Orbán elvette a megtakarítását? Ismersz te olyan rokkantat, akinek Orbán megcsonkította a nyugdíját? ismersz te olyan pedagógust, akinek a fizetését 30 ronggyal visszavágta? Ismersz olyat, aki látta mi épül Felcsúton?

    Innentől nézve nekem úgy tűnik, te nyalsz be mindent. Magyarország jobban teljesít? Ha ők mondják, akkor biztos. Egy millió munkahelyből negyed milliót már teljesítettünk. a 265-ös Euróból 313-as Euró a szocik 8 éve miatt van, mert mindent elszartak, amit a kétharmaddal nem lehet 4 év alatt helyrerakni. A szocik felvették a kölcsönt Orbán visszafizette, majd felvett ugyanannyit magasabb kamatra. Így kell jobban teljesíteni. Mert a fideszes 2×2 = 5, és aki ezt nem így látja, az rohadt bosi.

    Őszintén, milyen jelzőt ragasztanál annak a nyakába, aki nem lát tisztán, mert a politikai hite elveszi az eszét?

  22. 25. elfmage :
    Én biztos vagyok benne, mert ő maga mondta. 🙂

  23. Nobody!
    Jól értelmezem, aki nem ért veled egyet az seggnyaló?

  24. Ma volt a birkamenet, minden eddiginél nagyobb létszámmal. Lehet, hogy borítékolható az újabb kétharmad. Soha eddig nem látott egység valósult meg: https://www.youtube.com/watch?v=DfUWd91SkCg

    Figyelembe véve az ukrajnai eseményeket, nem tudom eldönteni mi lenne a jó. Van az összefosás egységfrontja, akik Timosenkóék itteni megfelelői és van ez a juhokat terelő juhász, aki egyre inkább Moszkva fele tekint, persze beteges hazudozó és pszichiátriai eset. A jobbik egy most még harsány, de aztán fideszesedő pártocska, jelenleg esélyük sincs kormányrúd közelbe kerülni. Aki jól akar szavazni, nincs könnyű dolga.

  25. 30:
    Az elmúlt 10 év legjobb belinkelése. 😀
    Én az összefogás jelöltjére szavazok, de a jobbik listájára.
    Orbánnak kell még 4 év. Én negyvenet adnák néki a harmadolási lehetőség megtagadásával. 😀

  26. Sok igaz van fenn a fidesz szapulásában amit írtatok, de azért vannak pozitívumok is amit a netes + tv média nemigen hangoztat mert 80%-ban (még) balra húz. Csak egy dolog amit nem hallok az ellenzéki médiában: http://www.portfolio.hu/img/upload/2013/01/haztartasadossagmnb130102.png

    Az rtl-en,atv-n meg hasonlókon hangoztatottakat szerintem nem kell beszopizni mind, pl:
    – a félmillió magyar nem most ment ki (amúgy meg szerintem ez nem nagy szám, ennyi az aráány más kelet-közép-eu országoknál is, érdemes nézni pár statisztikát!)
    – a 3ezer milliárdot anno a bankok kapták grátiszba (bukik vagy nem rajta mindenképp kaszáltak), ezen már állambácsi kaszál
    – a megyó alatt támogatott bejött francia cégek mennek haza mert egyenlő esélyekkel már nem jó a terep nekik. Gyurcsány alatt angol cégek kaptak hatalmas adómentességet, most meg ez a banda a gyenge forinttal csábítja be a multikat há inkább ez legyen.
    – a privatizáció helyett a cégek visszavétele se rossz dolog szerintem, bár lehet vitatkozni a mol-on meg hasonlókon de normális helyen ilyeneket el se adnak (németo, franciao, anglia, stb).

    Hozzátenném, hogy NEM a fidesz-re fogok szavazni, csak az egyensúly miatt gondoltam írok pár sort a felcsúti rém mellett 🙂
    De nem is az összefogásra szavazok mert azzal aztán totálisan megszívnánk így geddon előtt: felturbóznák a cigányságot, talicskával hoznák a bevándorlókat, családtámogatás ugrana, a hazai strómanok helyett mennének a megrendelések külföldnek, a bankok meg két kézzel kapnák vissza amit eddig elbuktak, stb.

    Amúgy meg közel mindegy, hogy melyik hazug szemét banda ül be a bársonyszékbe, mert dúrva klímás geddon lesz arra készüljünk és ébresszünk rá másokat mert ez a leghasznosabb szerintem.

  27. 33:
    Kellemes egy kiegyensúlyozott hangot hallani, még akkor is ha nem értek vele egyet. A deviza hitelt felvevők két csoportba oszthatók, akik sóherek voltak, és akik gazdasági előnyt láttak benne. Ez utóbbi azonnal megszabadult a tehertől, amint az hátrányossá vált. Az előző pedig nyög. A hitelállomány csökkenése ennek tudható be. — Hogy a klíma lesz a végső vesztünk abban mélységesen egyetértek.

  28. 33: “a netes + tv média … 80%-ban (még) balra húz”

    LOOOOOOL!
    A TVk közül az ATV az egyetlen megmaradt balos, az RTL igyekszik kussolni (hátha náluk is hirdet cserébe a kormány), jobbosnak viszont ott van az m1, m2, m3, hírTV, Echo, TV2, meg még fene tudja hány egyéb (pl. a szintén uralt önkormányzati tv csatornák). No meg akik az ingyenes MTI híreit veszik át, azok is a jobboldali propagandát visszhangozzák, hiszen az MTI-t is feltöltötték megbízható emberekkel, akik tudják, hogy miről kell beszámolni és miről nem.

    http://index.hu/belfold/2014/03/26/ebesz_jelentes/

  29. 36-37 Avatar :
    Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy csak az ATV balos ugye? Nézel te tévét egyáltalán? Nézz már bele a következő csatornákba légy szíves, itt a top 20 és döntsd el merre húznak:
    %-ban a nézettsége, ()-ben pedig a változás.
    TOP 50: (teljes lakosság – főműsoridő)
    1. RTL KLUB 22,8% (-1,9%)
    2. TV2 16,9% (-2,4%)
    3. M1 8,1% (-1,3%)
    4. COOL 4,1% (-0,3%)
    5. FILM+ 4,0% (+0,5%)
    6. ATV 3,1% (-0,1%)
    7. VIASAT3 2,6%
    8. DUNA TV 2,2%
    9. M2 1,9%
    10. AXN 1,6%
    11. STORY4 1,5%
    12. RTL II 1,4%
    13. SUPERTV2 1,2%
    14. DUNA WORLD 1,1%
    15. DISNEY CHANNEL 1,0%
    16. PRO4 0,9%
    17. SPORT1 0,9%
    18. NICKELODEON 0,8%
    19. VIASAT6 0,7%
    20. SOROZAT+ 0,7%

    Összegyűjtsem az internetes tartalmakat is látogatottság szerint? Bárcsak annyira ráérnék…. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük