(1330) Izraeli készülődés?

Tibor bá’ online

 

~ab108Blöff vagy valóság, a lényeg az, hogy a Haaretz (Izraeli napilap) jelentése szerint Netanyahu (a legfőbb hadúr) parancsba adta az IDF-nek (Izraeli védelmi erők, vagyis a hadsereg), hogy készüljenek fel agy Irán elleni támadásra 2014 folyamán. Nyomatékot adva parancsának 10 milliárd shekel-t (több mint 3 milliárd Euró) elkülönített erre a célra. Mindez történt azt követve, hogy Irán és a Nyugat éppen tárgyal egymással, és már értek el előzetes egyezséget.

A dolog úgy tűnik, hogy Netanyahu makacsságát már a legközelebbi barátok is megunták. Így aztán Netanyahu és Ya’alon hadügyminiszter kénytelen elgondolkodni, hogy a végén Izraelnek egyedül kell támadni. Hacsak, hacsak ez nem egy blöff, mert Izrael egymaga ehhez kevés.

A Tel Avívi egyetemen tartott Ya’alon beszéd lényege szerint Iránt az USA-nak kellene lerendezni (???), de mivel erre ők (Obama) nem hajlandó, kénytelenek lesznek egyedül cselekedni.

Közben a tárgyalásokon Iránt képviselő Mohammed Jawad Zarif közölte, hogy Irán nem dolgozik nukleáris fegyver előállításán, mert annak hatékonysága a múlté. A 2006-os libanoni háborúban Izraelnek semmi haszna nem volt abból, hogy teli vannak hidrogén bombákkal, ami – valljuk meg – jókora fricska Izrael számára.

És most a legújabb, meglehetősen furcsa fordulat. Izrael valamennyi nagykövetségének a munkatársát hazahívta, igen – az egész világról. Állítólag valami sztrájkszerűség van a dolog mögött, de a rövid szavú puszta említésén kívül a mainstream média hallgat róla. Akinek élénk a fantáziája az már a III v.h. árnyékában érzi magát. – Nem csodálom.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
_________________________________________________

32 gondolat erről: „(1330) Izraeli készülődés?

  1. Tibor bá, az utolsó bekezdésben leírtakat honnan vetted?
    Ennyire friss, hogy még nem hallottam róla, vagy ennyire elhallgatják..? Köszönöm!

  2. Ha Irán szerint a nukleáris fegyver hatékonysága a múlté, az jelentheti azt, hogy rendelkeznek valami hatékonyabbal. Én biológiai fegyverre tippelnék.

  3. 1. gyuri

    Bezárt Izrael budapesti nagykövetsége

    Utolsó módosítás: 2014.03.24. – 21:52 (ennyire friss 😉 )

    Teljes munkabeszüntetést hirdettek meg az izraeli külügyi dolgozók vasárnap egy bérvita miatt, ezért gyakorlatilag teljesen leáll a külügyminisztérium és az ország diplomáciai misszióinak működése.

    http://hetivalasz.hu/itthon/bezart-izrael-budapesti-nagykovetsege-74615

  4. Lehet hogy Izrael nem akarja kivárni az USA-orosz szkanderezés végét az ukrán válság miatt.
    Az oroszok meglengették, hogy ha az USA tovább erőlteti a szankciókat, akkor iránt ellátja nagy hatékonyságú rakétákkal, amik közel lehetetlenné teszik hogy megtámadják.
    Ezek szerint Izrael úgy látja, hogy az oroszok nem adják fel a Krímet, és elhúzódik a konfliktus… Nem akarják kivárni a rakétákat, kikényszerítik Irán megtámadását…

    Melegszik a helyzet.

  5. 2:
    Mellényúltál! Helyi csetepatékban nem lehet bevetni, világháború meg nem lesz, illetve ha lesz, tök mindegy, hogy van-e?

  6. A biológiai fegyvereknél még várni kell a szelektív változatokra, amik rasszokra vannak kihegyezve. De lehet, hogy megvan már az új szuperfegyver, most tesztelték a maláj gépen. Ráirányítják egy kilőtt atomrakétára és átteleportálja egy másik dimenzióba, ahol már nyugodtan robbanhat. 😀

  7. kedves tibor bá
    engedd meg, hogy izraeli létemre ugymond a helyszinröl szóljak hozzá a témához.
    nem tudom honnan veszi az általad idézett napilap a hirt, ugyanakkor sehol máshol-értem ezalatt az összes többi lapot, rádiót és tvcsatornát-semmi további , ami megerősitené a haarec állitását.
    elképzelheted, hogy egy ilyesmi bejelentés, ami nemzeti földrengésnek is felfogható, nem maradhat csupán egyetlen, csekély olvasótáborral rendelkező napilap kizárólagos bombahire.
    ergo, maga a tény, hogy csak a haarec hozta le, kissé gyanusnak tünik ,legalábbis nekem. ismerve az izraeli hirközlő szerveket, egy ilyefajta hirre ugy vetnék magukat, mint kiéhezett kutya a velőscsontra, a vizcsapbúl is ez folyna.
    maga a hir lényege egy blöff.
    izrael nem képes egyedül megmérközni iránnal, ezt mindenki tudja.
    izrael rögtöni, még aznap-azaz a támadás napján – végrehajtandó kollektiv öngyilkosságot követne el ha megtámadná iránt, és ezt izrael nagyon, de nagyon jól tudja.
    pontosan ezért nem lesz belátható időn belül-magyarul sohanapján – izraeli támadás irán ellen.

  8. 8.
    „izrael nem képes egyedül megmérközni iránnal, ezt mindenki tudja.”

    De Izrael nincs egyedül.
    Többször végig lett zongorázva az elképzelés, hogy ha Izrael „egyedül” megtámadja Iránt, és Irán bármilyen válaszcsapást eszközöl, az USA kíméletlenül belép, és Hillary Clinton szavaival megsemmisíti Iránt.

    Nem mondom, van kockázata a dolognak, de az izraeli stratégiának régóta része a Sámson Opció.

    Azt hiszem hogy ha valamikor, MOST van ideje bebizonyítani hogy a közel-kelet egyetlen demokráciája valóban demokrácia, és megakadályozni egy olyan kormány megerősődését, amelyik biztos pusztulásba vihetné az egész népet.

  9. 9.
    izrael igenis egyedül van!!!!!!!!!!!!!!!!!
    pénzen vett barátaink-európa, usa – bebizonyitották amit tudnunk ellett volna, azaz egy komoly ellenfél elleni háborúban nem lesznek izrael mellett!
    hillary asszonyság mondhat amit akar, olyan nincs, hogy amerika felvállaljon egy ujabb , hatalmas anyagi és emberáldozatot követelő háborút izrael miatt.
    európa pedig szájaláson kivül mikor harcolt ténylegesen izrael oldalán??
    soha, hiszen -amerikával ellentétben – nem esett a feje lágyára

  10. 10.

    Van igazság abban amit mondasz, de az is igaz, hogy Irán az USA-nak is böki a csőrét.

    Az meg hogy Izrael egyedül van … igen is meg nem is.
    Hogy igazándiból senki nem akar kiállni mellette önként és dalova egy ideológiai háborúban, az lehet hogy az izraeli politikából következik.
    De az is igaz, hogy erős lobbyjai vannak világszerte, és ha szorul a kapca, akkor igen aktívak tudnak lenni.

    De újra meg szeretném erősíteni, hogy most kellene letesztelni az izraeli demokráciát.

  11. Elvileg lehet, hogy az eggész ukrán bulit egy ilywen figyelemelterelő akcióként vetették be, sok hír volt a provokátosok közötti izraeliekről. A világ a krímre figyel, közben Izrael odacsap… Nem lenne logikátlan. Nehéz elhinni, hogy ilyen, a világ összes izraeli követségére kiterjedő sztrájk lenne magától. Ez nem olyan szakma, ezeket megfizetik, és törvény tilthatja nekik a sztárjkot, ez is bűzlik.

  12. 10: Pénzen vett barátaitok – kinek a pénzén??? Úgy érted, barátaitok pénze tartja életben és hozta létre Izraelt!!!

  13. 13.

    Igazad lehet az ukrán bulit illetően.
    A grúz balhé idején is elfogtak az oroszok néhány dzsipet héber feliratos ládákkal, amikben szatelit követő rendszerek voltak.
    Állítólag már melegítettek valamelyik grúz reptéren az izraeli bombázók, iráni céllal, amikor az oroszok kiborították a bilit.

  14. engedelmetekkel, tételesen válaszolnák mindeniketeknek:
    12.
    „De az is igaz, hogy erős lobbyjai vannak világszerte, és ha szorul a kapca, akkor igen aktívak tudnak lenni.” na és akkor mi van, kedves lehettem volna? ha európai politikus lennél,hogy nyomnád le egy intelligensebb európai polgár-európai, és nem tökkelütött vidéki átlagamerikai- torkán, hogy esetleg elküldöd meghalni egy sokezer mérföldnyi távolságban levő országba?? öt, vagy a fiát, mit számit?
    nagy a gyanum, hogy az európai polgár ugy rugja majd seggbe azt az európai politikust, hogy a holdig repül szegény.
    13.
    „a világ a krímre figyel, közben Izrael odacsap…”
    arma kedves, ugyan már….nemrég láttam a you tuben egy mulatságos képet: egy kicsi, édes rőt kiscica áll a tükör elött, melyböl egy hatalmas oroszlán néz vissza reá. a komikum természetesen magától értetödő. nos, ha ez a cuki kis cica komolyan venné a tükörképet és ne adj isten odacsapna egy IGAZI oroszlánnak, mi történne vele, megmondanád, arma kedves???
    14.
    pontosan ugy értem.
    nincs manapság politikus, ki nem az izraeli-világzsidóság pénzén keresztül jutott hatalomra. az elöttetek is világos, hogy a politikusok lekötelezettjei, majdhogynem rabjai a zsidó lobbiknak, nemhiába egyes európai jobboldali körök ZOG kormányokról beszélnek, véleményem szerint nem alaptalanul.
    15.
    kedves tibor bá, izrael nem harácsol. már rég nincs szüksége ilyen durva és népszerütlen módszerekre.pénzen vett barátaitól izrael kér és kap .
    a poszt lényegét illetően ismét megkockáztatom, miszerint a haarec kacsát irt.
    mert egészen más támogatni-dumával – izraelt, és más, sőt lehetetlen európát harcba vinni irán ellen. európa nem amerika, de nem ám.

  15. 17: Tényleg nehéz elképzelni, hogy Európa beszállna Izrael mellé Irán megtámadásába. De hogy az USA beszálljon, azt már nem olyan nehéz. És ha a konfliktus kiterjed, beszállnak az oroszok, kínaiak, akkor mi is könnyen benne találhatjuk magunkat. Na, ettől mentsen meg az Isten.

    És nem is feltétlenül arról van szó, hogy európai sorkatonák mennének harcolni. Nálunk már például nincs is sorkatonaság, csak hivatásos hadseregünk van. Afganisztánban is hivatásosaink vannak.

  16. 18.
    amerika egy legyengült, reszketeg vén oroszlán. gazdaságilag, politikailag, társadalmilag mélyponton van, és szerény véleményem szerint még az isten se lenne képes a mai amerikát bármilyen fegyveres konfliktusba belevinni.
    meg kell érteni, hogy a zsidólobbi hatalma is véges, és ezt maguk az érintettek is tudják.
    irak, afganisztán a legjobb példa ,hogy mennyire nem jött be amerikának a megszokott világrendör szerep, és ezt látja az átlagamerikai is, legyen bármilyen hülye szegényke.
    ergo, egy ujabb háborút, méghozzá egy hatalmas irán ellen, lehetetlen beadni nekik.

  17. 17.
    „hogy nyomnád le egy intelligensebb európai polgár-európai, és nem tökkelütött vidéki átlagamerikai- torkán, hogy esetleg elküldöd meghalni egy sokezer mérföldnyi távolságban levő országba?? ”

    Hát ahogy lenyomták az afgán, az iraki, meg a líbiai háborúkat…
    Ha az USA belép, akkor már NATO és akkor már nincs visszapofázás…
    Meg a kincstári rizsa úgyse az lesz, hogy Izrael háborúját kell megvívni, hanem lesznek tömegpusztító fegyverek, inkubátorból kidobált csecsemők és más kreatív hazugságok, lehetőleg akkorák, hogy senki se merjen bennük kételkedni.

    Persze itt még ezt hozzátenném a gondolatodhoz:
    „nagy a gyanum, hogy az európai polgár ugy rugja majd seggbe azt az európai politikust, hogy a holdig repül szegény.”

    Megválasztott európai politikusokat leginkább a bankszektor rugdos a holdba, mint láttuk Olaszországban és Görögországban.
    Izraelnek való segítség miatt európai politikusnak még nem görbült haja szála.
    Hallottad valaha, hogy a németeket bántották volna, hogy ingyen szállít Izraelnek tengeralattjárókat?

  18. Hogy Irán dolgozik -e nukleáris fegyveren?
    Nagy valószínűség szerint van programjuk fissziós bomba (atombomba) előállítására. Lásd a túlméretezett urándúsítási programjuk. Termonukleáris (hidrogénbomba) fegyverre valószínűleg meghaladottak a kapacitásaik, és az egyébként is plutónium alapú fegyver.
    De hogyan állnak mindezzel, az egy nagy kérdőjel. Az elmúlt évek kíberhadviselése: Stuxnet, DuQu, Flame (SKyWIper), stb. azért eléggé lassították, visszavetették ezt a programot.
    http://htka.hu/2014/03/24/tiz-legdurvabb-kiberfegyver/

    Továbbá ott voltak az elmúlt évtizedben történt iráni atomprogram tudósainak rejtélyes halálesetei.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20120111-irani-atomtudosok-sorozatos-halalesetei.html

    Az megint egy más kérdés, hogy összehoznak egy a Trinity teszthez hasonló eszközt. http://hu.wikipedia.org/wiki/Trinity_(nukle%C3%A1ris_teszt)
    De ez nem egy bevethető fegyver, a ’40 -es évek technikai színvonalán. Kulcskérdés a miniatürizálás. És mivel Irán rakétatüzérséggel rendelkezik, így eléggé kisméretű, de megfelelő pusztítóerejű robbanófejekre lenne szüksége, nagyjából a ’60 -as évek technikai színvonalán. És bizony itt ütközhette akadályokba, mert maga a rakéta technika is Észak-Korea -i alapokon nyugvó, ex. Szovjet Scud és azok tovább finomítása, fejlesztése. (Valljuk be, nem egy modern és potens rakétatechnika ez, közelében sincs a mai orosz, amerikai, kínai szintnek. És köze nincs az ICBM -k „elit” klubjához.)
    http://1.bp.blogspot.com/-aJiRoV6OFtk/TWMQS_oGsYI/AAAAAAAAApg/hapg82fZbJw/s1600/Iran%2527s+upward+march.jpg

    De mivel Izrael egy el nem ismert atomhatalom, amely 80-400db közöttire tehető robbanófejjel rendelkezik, így érthető az iráni program, amely viszont Szaúd-Arábiát nyugtalanítja.
    http://www.fas.org/programs/ssp/nukes/nuclearweapons/nukestatus.html

    És bizony egy sikeres iráni atomprogram a jelenleg fennálló status quo -t borítaná föl.
    Az már megint egy másik kérdés, hogy az iráni atomprogram kezdete még a Sah idejére nyúlik vissza, csak az Irak – Irán -i háború, az amerikai embargók visszavetették. Felteszem, ha nincs Iszlám forradalom ’79 -ben, akkor minden másképp alakult volna. De nem így alakult, szóval ezek a realitások.

    Mivel Irán rakétatechnikával rendelkezik, nem a biológiai fegyvereket forszíroznám, valószínűbb a vegyi fegyver, mert az stabilabb, kevésbé macerás ahhoz képest.

    Amúgy meg csak találgatunk, de egy biztos, Netanyahu az utóbbi években egyre harciasabb, és eltökéltebb, miközben még a saját vezérkara sem helyesli teljes egészében az elképzeléseit.

  19. 19: Lehet, hogy amerika gyengül, de még mindig ő a legerősebb oroszlán. És ha minden emberi szempontból szörnyű és abszurd lenne is, logikus, ha egy újabb háborúval akarja fenntartani a pozícióját. Ahogy az ókori róma gazdaságához elkerülhetetlenül szükséges volt a folyamatos hódítás, úgy amerika gazdaságán is segítene.

    Az meg egyenesen vicces, hogy Izraelt gyámoltalan kiscicának állítod be az „oroszlán” Iránnal szemben. Nem tudom konkrétan, hogy áll ez a két ország haderővel, de az nyilvánvaló, hogy az Izraeli hadsereg minden, csak nem gyenge és gyámoltalan.

  20. Én azt nem értem, mért kellene Izraelért harcolni?.. 😮
    Mi közünk van hozzá?Meg a többi országnak.Mért kell egyáltalán állandóan harcolni?És Mért ez van mindig a porondon?
    17!
    „nincs manapság politikus, ki nem az izraeli-világzsidóság pénzén keresztül jutott hatalomra. az elöttetek is világos, hogy a politikusok lekötelezettjei, majdhogynem rabjai a zsidó lobbiknak, nemhiába egyes európai jobboldali körök ZOG kormányokról beszélnek, véleményem szerint nem alaptalanul.”

    Sajnos egyetértek.. 🙄

  21. Izrael nincs egyedül.
    Obama Elnök csupán egy báb akit a Rotschild és a Rockefeller családok rángatnak. Ugyanezt teszik az EU-val is. A mindenkori miniszterelnökök. elnökök az utasitásait hajtják végre ennek a pénzügy klánnak akik a háttérböl nem nyilvánosan dirigálják a mérhetetlen korrupt politikusokat.
    A biologiai fegyvereket nagyhatalmak boszorkánykonyhájában készitik elö és tesztelik azokat. Pl. az infulenza virusok ezer variációját különös tekintettel a rasszokra.
    Pár éve Kina tudomására jutott, hogy speciális infulenza virust fejlesztettek ki a sárga fajra az USA laborjaiban A kinaiak üzentek Rotschildnak: tudjuk kik vagytok, hol laktok, hányan vagyok és ha kell bármelyik pillanatban megölünk benneteket.
    Hát ennyit a III Világháborúról. Nem olyan egyszerü azt elkezdeni mint gondolnánk.

  22. 17: Hitegeted magad, hogy nem lehet baj. Pedig már tisztáztuk, hogy a cionizmus nem cél, hanem eszköz. Ha az Izraelt létrefinanszírozó bankárok valamelyik húzása nyomán Izraeleben hullanak a kiszsidók, mint a legyek, ez nekik belefér.

  23. Az USA nagy 14 tonnás bunkerromboló bombáját csak ők képesek célba juttatni ! Ez az egyetlen hatékony fegyver az iráni atomlétesítmények ellen !
    Izrael tehát egyet tehet: támad, majd az elencsapát ürügyül felhasználva berángaja az USA-t a háborúba ! Erre az USA is kapható !
    Na, hogy ezután mi lesz, azt senki sem tudja, de jó biztosan nem !

  24. Ma is készülődhetnek Izraelben. Most kedden lesz Izrael alapításának 70. évfordulója

  25. 27 – Bazs:
    És 70 éve áll harcban a fél arab világgal. Ma Izraelben alig él néhány ember, aki teljes életét ne háborúban töltötte volna el. Ennél hülyébb ötlete a zsidóságnak még nem volt. Ez a kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy nem látni a végét. Herzl Tivadar nagyot álmodott, de okosabb lett volna, ha el se alszik.

  26. 28.Nincs kizárva az a lehetőség, hogy mikor anno a háború befejeztével a világzsidóság kiharcolja Izrael megalapitását, ezzel tulajdonképpen egy állandó viszályhelyzetet, egy örökös bajt és nyomorúságot ránkzúditó állapotot aggatott nyakunkba,mivel az idők végéig tartó örökös háborúba kényszerirti a zsidóság Izraelben élő részét.
    Az ország megalakulása óta a háborúk végtelen láncolatából áll az átlagizraeli élete, örökös csetepaték osztályrésze és nem lehet látni a végét, mert bajunkra, a világ legálhatatosabb, legmakacsabb népségével, az arabokkal keveredtünk ilyen helyzetbe.
    „Mi gyűlöljük a sivatagot és félünk tőle”-mondja az arab, de ” egyetlen nagy és értékes ajándékot kaptunk tőle: a türelmet”
    Kétszázvalahány évbe telt, mig a kereszteseket elüztük innen, kitartással és türelemmel.
    Nektek, izraelieknek, nincs kétszáz évetek ezen a földön”
    Most mit mondhat az ember?

  27. A muszlim hit egy harcra épülő hit, nem tudom ki találta ki a részleteit (egy ember nem láthatta át egészében még ha sokminden elég egyszerűsítve lehet a szentkönyvükben).
    Arról olvastam már, hogy Irán megerősödésére számítanak elemzők, akik ezzel párhuzamosan Orosz cárságról és az Oszták-Magyar Monarchia visszatértére számítanak.
    Hírek nyomán nem érzem türelmesnek az arabokat.
    Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg az izraeli sem pedig az arab kultúrát.
    És egy webkamera a Siratófalról http://www.skylinewebcams.com/webcam/israel/jerusalem-district/jerusalem/western-wall.html
    Elég nyugodtnak tűnnek az emberek, nem érzek nagy mozgást, talán inkább türelmet.

  28. 28.:
    Üdv.
    Ha ma nem lenne Izrael állama, akkor a zsidók itt-ott élve kis közösségekben folyamatos zaklatásnak és támadásnak lennének kitéve, pogromoknak. Nem csak a náci német őrültek okozta Holocaust létezett. Más országokban hasonló inzultusokat szenvedtek el a zsidók, a yom kippur háború idején Izraelt vezető Golda Meir is említette a gyermekkorában átélt pogromokat, mikor a zsidók az életükért reszkettek a cári Oroszországban.
    Ha ma nem létezne Izrael, akkor is állandó életveszélyben élne minden zsidó, a világ bármely pontján. Így viszont van önálló államuk, erős hadseregük. Herzl Tivadar a lehető legjobbat tette.

  29. Történnek dolgok a Jeruzsálemben, egyelőre palesztinok haltak meg
    http://beforeitsnews.com/alternative/2018/05/jasona-this-is-huge-major-prophecy-is-happening-in-the-middle-east-and-will-the-attack-happen-tonight-on-may-14-anniversary-of-israels-rebirth-must-see-videos-3614945.html

    Sajnos az érdekes információ a filmeken van. Számmsztikusoknak sikerült kihozniuk a mai dátumból 9/11-et és ilyen jelentőségű eseménynek tartják azt, ami Jeruzsálemben történik.

    Jól választották meg a kezdés időpontját: náluk is, nálunk is nappal van. Talán New Yorkból is látható élőben napközben. Pekingben 21 óra van.
    Egyelőre 21 palesztin áldozatról és közel 1000 sérültről beszélnek a hírekben. A Siratófalnál a kamerán nagyobb a nyüzsgés, mint tegnap volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük