(1319) A Nenana lottó

Tibor bá’ online

 

~ab148A globális felmelegedés első figyelmeztetései kábé 30 éve jelentek meg. Mivel az okok világosak voltak, azonnal megindult az igen hatásos ellenpropaganda. Az ellenpropaganda lényege a félművelt tömegek számára olyan tudományosnak tűnő anyagot összehozni, amit nem csak megért, de elfogadja, mintha saját véleménye lenne. Ezt követve pedig hangosan ki fog állni mellette. Erre elég sok példát láthattunk ezen a honlapon is. A klíma változása konkrétan megállapítható, de az időjárás hektikus. Elsősorban ez utóbbit használják fel a tagadók, amik ellen csak klíma modellekkel lehet felvenni a harcot, ami nem túl szerencsés. Ezért aztán örülni kell minden segéd lehetőségnek.

A tegnapi napon (egészen friss) jelentkezett egy Alaszkában élő természettudós a Nenana lottóval. Ennek a lényege az, hogy az alaszkai Nenana folyó természetesen minden évben befagy, de tavasszal minden évben kiolvad. A helyi lakosok immáron majd 100 éve a tél közepén fogadásokat kötöttek, hogy mikor olvad ki a folyójuk a következő tavasszal. A kiolvadásra van egy kihelyezett állványuk, amit az olvadás felborít. Ez pedig nem csak nap, de azon belül óra pontossággal megfigyelhető. Az összegyűlt részvételi díjat az nyeri meg, aki a legpontosabba meg tudja jósolni az olvadást, illetve, aki a legjobban meg tudta közelíteni az időpontot. Ennek az egésznek az adja meg az értékért, hogy 1917-től kezdve minden év olvadási időpontja fel lett jegyezve. Nem kellett mást tenni, mint ezeket az adatokat grafikonra kitűzni.

 ~ab149

Azt talán felesleges megjegyezni, hogy a Nenana folyó olvadása szorosan korrelál a környék tavaszi hőmérsékletével. Ez az a hőmérséklet, ami 100 év alatt folyamatosan és töretlenül emelkedett. A grafikonon jól látható, hogy a múlt év szokatlanul hidegnek mutatkozott, amire lehetne hivatkozni, hogy lám-lám leállt és visszafordult a melegedés, de ez csak az időjárás szeszélyességét jelenti, a trend egyértelmű. A vörös vonal alatti terület a kék vonal felett és alatt megegyezik egymással. Ezek szerint 100 év alatt a jégolvadás 6 nappal jött előre. Majdnem egy héttel köszönt be korábban a tavasz. Jegyezzük meg, hogy nálunk az idén a tavasz nagyon korán köszönt be, amiből nem lehet és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

27 gondolat erről: „(1319) A Nenana lottó

  1. 1317 poszt graph:1920-2010

    2100 meghozza a Jelenésekben (Revelation) proféciáltakat. “Doomsday”

  2. Szervusztok,

    tudtok adatokat a középkori hőmérsékletekről?
    A 982-ben felfedezett “Grön-land”-ot nem értem.
    Hogy lehetett 1000 évvel ezelőtt zöld?

    TA

  3. 2: ‘Piár’ /PR/ fogás volt… ezzel csináltak kedvet a kivándorlóknak 😉

  4. Régóta olvaslak Tibor bá s minden tiszteletem irántad, de a globális felmelegedés iránti vakhited mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Azt nem értem, hogy ha más témában (pl. koleszterin szint, stb.) nem dőlsz be a mainstream média és egyes tudósok által súlykolt “igazságoknak”, akkor miért nem tudsz egy kicsit kritikusabb szemmel figyelni erre a témára is.
    A mai posztra reagálva: kiragadtál egy helyet és egy évszakot, ahol a trend a felmelegedés. Rendben. Léteznek helyek és évszakok, ahol ez fordítva van. Pl. Washington állam, ahol 1895 óta 1,7 F-el csökkent a decemberi hőmérséklet. (NOAA adatok). Persze ez nem bizonyít semmit, mint ahogy az se, hogy a Nenana folyó egyre hamarabb olvad.
    Statisztikával bármi kimutatható, főleg ha a nekünk tetsző adatokat ragadjuk ki. Pl. Észak Dakota: 1998-2013 között a hűlési trend 13,76 F/ évszázad. (http://sunshinehours.wordpress.com/2014/01/20/north-dakota-cooling-at-13-76f-per-century-from-1998-to-2013/)
    Ha viszont csak decemberre nézzük és nem 1998-tól, hanem 1895-től, akkor 2F melegedést találunk. (http://sunshinehours.wordpress.com/2014/01/21/noaa-usa-december-2013-6-states-cooling-from-1895/). Egy szkeptikus az első adattal bizonygatná az igazát, egy hívő pedig a másodikkal.
    Nézzük a sarki jégtakarókat. Egy hívő az északi sark adatait közölné, egy szkeptikus a déliét (ahol max. rekordokat döntöget a kiterjedés) mialatt a globális jégtakaró a sokévi átlagban mozog. Hogy lesz ebből tengerszint növekedés? – sehogy.
    S amikor valakik ilyen vehemensen bizonygatnak valamit, akkor azt a kérdést is fel kell tenni hogy cui prodest?

  5. A folyó kiolvadására várakozók pedig így biztatták olvadásra a folyót: “Nenana, na!”.
    Ezt később aztán a Vaya Con Dios tette világszerte ismertté… 😉

    1: Én már annyi megjósolt világvégét túléltem, hogy már nem is számolom. Most volt a napokban a viking világvége…

    “Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek” (Mt 24.34), ugye? Hát Jézusnak se jöhet be minden jóslata…

  6. Avatar Says:
    5.(Mt 24.34).

    Jézus az Evangéliomokban ember Fiának mondja magát. Mint ember tévedhet…. Lásd az Evangéliumokat…
    Mar 9:9 “Mikor pedig a hegyrõl leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.”
    Akkor az ember(-ek, Pál* apostol nevezte el nevezték el Krisztusnak.
    * leveleiben 448x mondja. 😀

  7. Ezzel te most azt fejezted ki, hogy hited szerint Jézus nem azonos Istennel, hanem csupán egy ember volt.
    Csakhogy a keresztények hite szerint Jézus egyben Isten is volt, már születése előttől kezdve (sőt az idők kezdete előttől) és mint Isten nem tévedhet. Annyira nem, hogy még a “közönséges” prófétáknak is halál járt, ha azt állították, Isten szavait mondják, de aztán tévedésnek bizonyult a jövendölésük:

    “Annak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni a nevemben, aminek a hirdetésével nem bíztam meg, vagy aki más istenek nevében beszél, az ilyen prófétának meg kell halnia.
    Lehet, hogy azt mondod magadban: Miről ismerjük fel azokat a szavakat, amelyeket nem az Úr mondott?
    (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod.” 5Móz 18.20-22

  8. 5:
    Hogy melyikünknek van igaza, azt majd az idő meghozza. Én kivárom.

  9. 9:
    Adja Isten, hogy megérd, megérjük azt, amikor már egyértelmű lesz és a bőrünkön érezzük a hatását. Vagy ez nem is olyan jó kívánság?

  10. Avatar Says:
    8 “…….Ezzel te most azt fejezted ki, hogy hited szerint Jézus nem azonos Istennel, hanem csupán egy ember volt.
    Csakhogy a keresztények hite szerint…”

    Magamról szólva, én nem hiszem a biblikus istent, de hiszem, hogy VAN. LÉTEZIK EGY Abszolute Intelligencia. Azt hiszem.
    Jézus saját szavaiban így fohászkodik az ATYÁHOZ. Ján 17:4,5.,és Ján 8:44-58 Így titulálja a zsidók istenét, amelyért a zsidók megfeszítettették.
    Jézus 3 év alatt földünk leghatalmasabb civilizációját (a kereszténységet) teremtette. Példátlan. Gandhi szavaiban azt mondja, adjátok nekunk Jézus Krisztust, a tobbit tartsátok meg magatoknak. Tökéletesen egyetértek vele. 😀

  11. Levi:11

    Zsidóság a földünkön a XX-XXI. században: Hallgassátok meg
    Benjamin Freedman Kongresszusi beszéde 1961-ben-i beszámolóját.

  12. Azért elég szánalmas, hogy minden téma előbb vagy utóbb, a krisztushoz ,meg a bibliához vezet….

  13. 13:
    Vagy zsidózásba torkol.—- Mert ehhez minedenki ért.

  14. Gartai Says:
    13.
    “Azért elég szánalmas, hogy minden téma előbb vagy utóbb, a krisztushoz ,meg a bibliához vezet….’ Igazad van:
    ÓT, UT. Korán = BIBLIA interpretálása az Ember Tragédiája.

    Tbor bá: 14.” Vagy zsidózásba torkol*.—- Mert ehhez minedenki ért.”

    * kb 4 millió fanatikusnak átkát éli ma, a világ 7 milliárjának
    80%-ka. A tobbi kinai 😀

  15. Itt most még egy megjegyzést/kérdést teszek: Biblia a világ legbölcsebb ‘SZENTÍRÁS’a világon. Mózes 5 könyvével a legbölcsesebben csapta be évezredeken át világot.
    Kérdésem a hívőktöl: milyen ABC-vel írta Mózes az 5 könyvét?
    Mi volt az Exodusz összlétszáma? Az alapszám meg van adva a 4. (Numbers) 1:20-ban (harcképesek) 603.550. Azok között voltak házasok feleségekkel, gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel, leánytestvérekkel, állatokkal.
    Tehát, az embersereg lehetett (szerény saccolásom szerint , minimum 3.5 millió szintiszta zsidó. Annyira takarékossak voltak, hogy nem hagytak hátra még eg törött cserepet sem. ISA 45:9. A jeruzsálami kutatók szerint exodus nem létezett. Mózes nem egy történelmi alak az egyiptomi történelemben. Hova lettek az isten 10 ujjával írt 10 Parancsolat táblái. DNS-e MA egy csapásra megoldaná a tragédiát. Isten DNS-it idő nem emésztheti. A táblácskák nyomtalanul eltüntek. A templomi szakramentumokat (aranyat a zsidóság évezredeken át megőrizte. (Kövekre nincs szükség.) Elvesztek?!? 😀 -jó kifogás sokat ért a multban. A hívőkhöz egy kérelem. Keressétek meg a 10 Parancsolatot az OT-ben, s mondjátok meg hol van. Hinni és nem hinni kérdése.

  16. 11: Gandhi is akart egy állítólag jóságos példaképet, akire hivatkozva le lehet ölni a nem megfelelő hitűeket?
    😉

    16: Bár nem vagyok hívő, de azért hozzászólnék:
    Aki elhiszi, hogy Mózes végig maga írta Mózes 5 könyvét, közte a saját haláláról és temetéséről szóló részt is, az nyilvánvalóan képtelen a logikus gondolkodásra. De persze a hívők között lehet olyan, aki azt se tudja, hogy Mózes halála is benne van Mózes könyvében, ezért hisz benne, hogy tényleg Mózes írta őket, ha már Mózesről nevezték el a könyveket.
    Más kérdés, hogy az újszövetségi evangéliumok íróiról is csak hagyomány van (Máté, Márk, Lukács, János), a modern biblia elemzők szerint viszont több forrásból lettek összeszerkesztve a művek, és nem igazolható hogy a hagyomány szerinti személyektől származnak az írások. Még az episztolák között is több olyan van, amelyeknél a modern kutatások szerint nem az a szerző, akinek a nevében íródott a levél.
    De visszaugorva az Ószövetségre: az alapját képező írások eredetileg valószínűleg a ma paleo-hébernek nevezett írásrendszerrel kerültek lejegyzésre, az asszír eredetű kvadratikus héber betűket csak a babiloni fogság idejétől alkalmazzák, de a YHWH tetragrammatont kezdetben az eredeti (paleohéber) alakban írták be a kvadratikus betűk közé, legalább is a holt tengeri tekercseknél számos helyen így szerepel.

    “Hova lettek az isten 10 ujjával írt 10 Parancsolat táblái.”
    Nem ismered az Ószövetséget?
    A Biblia szerint Mózes összetörte őket, miután lejött a hegyről (Kiv 32.19), majd még meg is öletett 3000 embert. Aztán Isten megígéri neki, hogy új táblákra újra felírja azonos szöveggel (Kiv 34.1), de tovább olvasva Mózes írja fel a szavakat a táblákra (Kiv 34.28) és nem is ugyanazt, mint elsőre…
    A hagyomány szerint aztán a kőtáblákat a frigyládába rakták, ami pedig az etióp ortodox keresztény egyház tanítása szerint az etiópiai Akszúmban, a Miasszonyunk Sioni Mária Templomban található. Van aki el is hiszi.
    De mivel a sztori szerint az ígéret ellenére a második körös táblákra Mózes vésett, nem isten ujja, ezért azon még akkor se lesz isteni DNS, ha van is valami abban a templomban…
    Egyáltalán van Istennek DNS-e szerinted? Anyagi élőlényként képzeled el Istent?

  17. Avatar Says:
    16.”16: “Hova lettek az isten 10 ujjával írt 10 Parancsolat táblái. Nem ismered az Ószövetséget?”
    Lehetséges, hogy más OT olvasunk.
    A tisztázás kedvéért kijelöm azokat a verseket, amelyekből leszűröm mondanivalómat.
    Exodus: 124:12, 25:21, 26:33, 32:19, 34:28, 38:21, 40:20-ban Mózes az ÖSSZETÖRTrt táblácskákat valahogyan összeragasztotta.
    M. 5. (Deu)könyv 5:1-22. 5:5 érdekes, 5:22 betetőzi: ” Ez ígéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tûz, a felhõ és a homályosság közepébõl nagy felszóval, és nem többet; és FELÍRÁ azokat két kõtáblára, és adá azokat nékem.
    ————–
    1Ki 8:9 És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kõtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földébõl.” Avatar, hova lettek a ’16x6cm’kő táblácskák?? 😀

  18. 18: “M. 5. (Deu)könyv 5:1-22. 5:5 érdekes, 5:22 betetőzi”
    Szerintem itt ugyanazokról a táblákról van szó, amiket összetört a Kiv 32.19-ben. De miből veszed hogy összeragasztotta? A hivatkozásaid semmi ilyenről nem szólnak:

    Kiv 34.27-28:
    ‘Az Úr még azt mondta Mózesnek: “Jegyezd föl ezeket a szavakat, mert e szavak alapján kötök szövetséget veled és Izraellel.”
    Negyven nap és negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett és semmit sem ivott. Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz kijelentést.’
    Tehát Mózes írta fel az új táblákra a dolgokat.

    Kiv 38.21
    ‘A hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált fémek értéke a következő. Ezeket Mózes parancsára a leviták dolgozták fel, Itamárnak, Áron fiának, a papnak vezetésével.’
    Semmi ragasztgatás nincs a sorban.

    Kiv 40.20
    ‘Azután vette a bizonyságot, beletette a ládába, beledugta a ládába a rudakat, és a ládára ráhelyezte a kiengesztelődés tábláját.’
    Itt sincs szó összeragasztásról. Az engesztelődés táblája pedig nem azonos a kőtáblákkal, hiszen a Kiv 25.17 szerint az engesztelődés tábláját aranyból kell elkészíteni Mózesnek.

    “Avatar, hova lettek a ’16x6cm’kő táblácskák??”

    Hogy 16x6cm-esek voltak, azt nem tudom, honnan veszed, de írtam már: állítólag Akszúmban (Axum), benne a ládában.

  19. Avatar Says:
    19. “….. de írtam már: *állítólag* Akszúmban (Axum), benne a ládában.
    A biblia világa semmi olyat nem fogad el, melyet az izraeli fanatikus (Talmud-i zsidóság nem hagy jóvá. Évezredes vitáikban se a keresztények sem pedig az ethiopiai orthodox ‘feketék’ nem számottevők.

  20. 20: Kikből áll a “biblia világa”?
    Számodra is csak az a hihető, amit az “izraeli fanatikus (Talmud-i zsidóság” jóváhagy?

    Mivel én eleve ateista vagyok, ezért szerintem akármilyen láda van az etiópoknál (ha van), és abban akármilyen íráshordozó is van (ha van), az semmivel nem istenibb eredetű, mint bármilyen más írás. Beleértve a szomszéd házfalon lévő grafitit is.
    Történelmi értéke persze lehet a dolognak, de annyira fogadom el magamra nézve kötelezőnek Mózes kőtábláinak törvényeit, mint a Hammurabi-sztélén (az legalább tényleg létezik) olvashatóakat.

    Ránk a mai törvények vonatkoznak, és bár Orbánék azt ígérték, hogy az új alkotmányuk olyan stabil lesz, hogy gránitba lehet majd vésni, azóta már néhány alkotmánymódosítást keresztül vitt a kétharmados szavazógép. 🙂
    (Bár a Hammurabi oszlopon is van ám utólag kisimított rész, ahol eredetileg valami írás volt!)
    http://hircsarda.blog.hu/2013/02/21/elfogyott_a_granit_nincs_mibe_vesni_az_alkotmanymodositasokat

  21. Ja, és hogy egy legalább ilyen kardinális kérdéssel visszakanyarodjunk a poszt témájához:
    Ha Thor lerakja a kalapácsát a Nenana folyó jegére, akkor szerinted a Hihetetlen Hulk képes-e azt onnan felemelni (és mi igazolja az álláspontod)?

  22. Avatar says:
    20 “: Kikből áll a “biblia világa”?
    Akik sorsdöntők a világban (a pénzesek)

    “Mivel én eleve ateista vagyok, ezért szerintem akármilyen láda van az …”
    Én nem mondom magam ateistának, van hitem az Absolut Intelligencia létezésében.

    “Ránk a mai törvények vonatkoznak,….”
    Itt tökéletes összhangban vagyunk egy különbséggel.
    Életvilágom, anyagi szükségleteim se Orbántól, se mástól nem
    függ. Ha az egészségem továbbra is megtart az orvosoktól, megbékélten élhetek minimum 30+ évet. Kérlek ne vedd hencegésnek. Biztonságom nem jött kőnnyen. Vannak most is problemák, de azok ahogy jönnek, úgy mennek. A Csend, az élő Csend (az Existencia felismerése)a mentorom. Bármilyen nyavajás esetben ott megnyugszom… ott a hitem. Lehet, hogy szerinted ‘flugos’ vagyok 😀
    Látod, vannak esetek, amikor az ateista és a hívő egy hangon beszél, bár a rezoncia a jelek szerint más. Hiddj, remélj és légy boldog – a mottó -.

  23. Levi Says:
    Avatar 21 “Kikből áll a “biblia világa”?..stb…”
    ————————–
    Levi 23 ” A Csend, az élő Csend* (az Existencia felismerése)a mentorom. Bármilyen nyavajás esetben ott megnyugszom… ott a hitem. Lehet, hogy szerinted ‘flugos’ vagyok ” Köszönöm, hogy nem nézel flugosnak.

    Addendum: *Mat 6:5 ” És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák õket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
    Mat 6:6 Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz*, megfizet néked nyilván. ” – nem aranyban, fekete onix kőben.-
    *az ÉLŐ CSEND, Absolut Interlligencia….-
    Most leszek flugos…..? 😀
    Mar 1:35 Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta (csendes) helyre és ott imádkozék.

  24. 1319 graph.
    Jobb ma egy csiripelő kis veréb,- talán,- mint 50 év mulva egy tonnás túzok az olvadó jég hátán…..

  25. Az alaszkai “jeges lottótól” első alkalommal Széchenyi Zsigmond könyvében olvastam..
    (Alaszkában vadásztam, 1935. szeptember 1. naplórészlet)
    70 évvel ezelőtt április 26 és május 15 között volt a leggyakoribb időpont, az Államok nagy része játszott…:)

  26. Most néztem, hogy idén 2019. április 14, 12:21 perc nyert.
    312 ezer dolárnyit…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük