(1289) Az ismeret meghatározása[A sorozat V. része]

Tibor bá’ online

 

~ab114Az előzőekben tárgyalt hittel szemben az emberi agyban a tudás (ismeret megszerzés) jelent alternatívát. Az ismeret definíciója: Bármi tényként való elfogadása és megtartása bizonyíték hatására. Ez természetesen egy mindennapos folyamat, sőt mondhatnánk percenként bekövetkező. Igen, de meg kell még határoznunk, mi az a bizonyíték!

Agyunk beágyazva ül a koponyánkban és végzi a dolgát, és bár testünknek mindössze 2 százalékát teszi ki, az oxigént szállító véráram 30 százaléka rajta megy keresztül. Azaz komoly és fontos munkát végez. Különben az agy vagyunk mi magunk, vagyis az öntudat székhelye. Ennek ellenére a külvilágtól tökéletesen el van zárva, ahonnan ingerek csak az érzékszerveinken keresztül érkeznek.

Agyunk részére az a valóság, amiről az érzékszerveken keresztül értesül. Számára az a bizonyíték, amiről az érzékszerveken keresztül meggyőződhet. Természetesen felteszem, hogy éppen úgy nem vagy dogmatikus, ahogy én sem vagyok az, és nem kell kitérnem olyan gyermekes dolgokra, hogy „voltál már Amerikában?” Nem. „Akkor szerinted Amerika nem is létezik!” Természetesen, ha ezer meg ezer ember évszázadokon át személyesen megtapasztal valamit, nekem sincs okom azt nem elfogadni ténynek. Igaz ebben az esetben körültekintően kell eljárni. Az embernek használnia kell az úgynevezett „ésszerűséget”. Példa rá, hogy alig 60 évvel a II. Világháború után már vannak embercsoportok, akik tagadják a német haláltáborok, gázkamrák háború alatti létezését. Igaz ebben az esetben nem arról van szó, hogy érzékszervei rosszul vagy másképp működnének, mint a többieké. Azaz a hiba nem az érzékszervben van, nincs tehát ok, hogy bizalmunk megrendüljön működésük megbízhatóságában. Valójában arról van szó, hogy az illetők taktikai okokból kifolyólag egyszerűen elferdítik az általuk is nagyon jól ismert valóságot, vagy pedig elképesztően tudatlanok. Megfontolásainkból tehát, ezt az esetet kihagyhatjuk.

A közvetlen külvilággal kapcsolatban az érzékszerveken keresztül történő megismerés egy viszonylag egyszerű és könnyen érthető dolog. Vannak azonban olyan tények, amelyekről a meggyőződés ennél sokkal összetettebb. Vegyünk például egy matematikai tételt. Ebben az esetben az érzékszervünk (nevezetesen szemünk) szerepe mindössze annyi, hogy a papírra vetett jeleket továbbítja az agynak, ahol azok értelmét az agynak fel kell még dolgozni. A másodfokú egyenlet megoldási képletének levezetését nem csak látni kell, de meg is kell érteni, fel kell fogni annak helyességét. Ténnyé csak ezt követve válik. Tudás tehát az is, amit ugyan nem közvetlenül az érzékszervünk segítségével tapasztalunk, hanem logikai következtetéssel ismerünk el.

Ugyanez a helyzet számos tudományos felfedezéssel is. A gyakorlatban bárki előállhat bármilyen hipotézissel, abból mindenki által elfogadott „tény” csak akkor válik, ha hitelérdemlőn bebizonyosodik róla, hogy igaz.

Vannak azonban buktatók. Bizonyos sajtótermékekben megjelenhetnek cikkek, például ilyen állítással: „Tudományosan még senkinek se sikerült bizonyítani, hogy nincs Isten, lélek és másvilág.” Ebben az állításban az a legszebb, hogy ráadásul még igaz is. Csak van itt egy apróság, amin oly könnyű átsiklani. Kié a bizonyítási kényszer?

Ha a szomszédom azzal vádol, hogy elloptam az almáját, akkor rá hárul a bizonyítás kényszere. Neki kell bizonyítani, hogy loptam. Feljelenthet, de a nyomozóhatóság nem engem fog kötelezni annak bizonyítására, hogy nem loptam el az almát. Nekik kell bizonyítani, hogy loptam. [Természetesen közbevethető az „alibi” fogalma, amivel nem a bűnösséget, hanem az ártatlanságot lehet bizonyítani. Itt azonban mindössze arról van szó, hogy egy adott nyomozás könnyebbé tétele végett az adott alibivel ki lehet valakit zárni a gyanúsítottak köréből. Tehát nem negatívumot bizonyítok, hanem a pozitívumot zárjuk ki vele.]

Én élem világomat, sorsommal meg vagyok elégedve, nincs szükségem istenre. A szomszédom hisz istenben, ami az ő dolga. Aztán fogja magát, és belém köt, és a felől faggat, miért nem járok templomba, miért nem hiszek istenben, stb. Udvarias ember vagyok és közlöm vele, hogy azért nem hiszek istenben, mert én semmiben se hiszek. Arról viszont nem tudok, hogy lenne egy isten. Erre azt mondja nekem a szomszédom, még senkinek se sikerült bebizonyítani, hogy nincs isten (nem mintha olyan sokan próbálkoztak volna vele, bár nem lehetetlen). Már elnézést – válaszolom – de nem inkább azt kellene bizonyítani, hogy van isten? Nem engem kell „felelősségre” vonni, amiért nem hiszek istenben, sokkal inkább őt, hogy milyen alapon állítja isten létezését.

A fenti szomszédom alaposan meglepődne, ha azzal állnék elő, hogy ellopta a kerékpáromat (mert, hogy természetesen nem lopta el). Ennél már csak akkor lepődne meg jobban, ha azt követelném tőle, hogy bizonyítsa be, nem ő lopta el a kerékpáromat. Azon kívül, hogy egy életre haragosommá válna, jogosan követelné bizonyítékaim feltárását kerékpárlopásával kapcsolatban.

Érdekes módon az emberiség mindig minden állítás esetében elvárja, hogy az állítás valósságát szíveskedjen bizonyítani az állító. Egyetlen egy kivétellel. Isten létével kapcsolatban nem attól várják el a bizonyítást, aki isten létét hirdeti, hanem attól várják el a bizonyítást, aki bizonyítékok hiányában kétségbe vonja isten létezését. Bizonyítsd be, hogy nincs isten! A kutya fülét, te bizonyítsd be, hogy van!

Maradjunk annyiban, hogy évezredek alatt a papoknak sikerült belénk oltani isten létét olyannyira, hogy az emberiség evidenciának fogadta el, és a kételkedőktől várja el a létezés hiányának a bizonyítását. Nekem azonban van egy olyan érzésem, hogy e papi siker titka valahol az emberi agyban van elrejtve.

Természetesen se a hit, se a tudás nem szorítkozik kizárólag isten létére. Hinni sok minden másban is lehet, tudomásunk pedig számtalan dologról lehet. Vannak azonban sikamlós területek. Egyik ilyen a politika, a másik a tudomány.

A társadalmi szerkezet legnagyobb próbatételét az adja, hogy a hatalomra kerülést megelőzi a szereplés. Ez a megállapítás igaz királyságra, diktatúrára vagy demokráciára egyaránt. Hitler és Sztálin szocializmust ígért a népnek. Volt, aki elhitte, illetve feltételezte, hogy az ígéret be lesz váltva, volt, aki nem. Csak utólag derült ki, hogy mi valósult meg.

Jelenleg Európában parlamentáris demokrácia van (ide értve a parlamentáris monarchiát is), ahol a választóurnához járuló szavazóknak előre ígérgetnek dolgokat a szavazatok elnyerése végett. Ez egy különleges eset, mert az állampolgár rá van kényszerítve arra, hogy valamelyik politikusnak az ígéretét elhiggye, azaz feltételezze annak betartását (vagy, nem megy el szavazni). Ezt sokan elképesztő lelkesedéssel, és indokolatlan optimizmussal teszik. Egy jó indulatú feltételezésnek induló véleményből hamarosan abszolút ismeret lesz, ami észbontó vitákba torkolhat, ha szembetalálja magát egy ellentétes abszolút ismerettel. Nem csoda, nem lehet egyetlen tétellel kapcsolatos két homlok egyenes állítás egyformán igaz.

A másik sikamlós terület a tudomány, bár a kutya itt egészen másképp van elásva. A különböző tudományok lényege, hogy egy-egy szakterületen az emberi ismeretek gyarapodjanak. Ennek érdekében a szakterület művelői nagyokat munkálkodnak, megfigyelnek, kísérleteznek, ellenőriznek, szóval jól lekötik magukat, amiért természetesen fizetést is kapnak.

A szorgos kutatói munkálkodás eredményeivel több minden történhet. Például félvezetőkkel történő kutatómunka eredményeként a rádiócsöveket felváltották a tranzisztorok. Nem nagyon volt bizonygatásra szükség. A kutatási eredmény mindenki által érzékelhető módon megtestesült például egy kisméretű tranzisztoros rádió formájában.

De mi van akkor, ha a kutatómunka eredménye teszem azt egy ránctalanító krém. A feltaláló azt állítja, hogy ha egy adott krémmel bekenem ráncokkal szabdalt öreg arcomat, bizonyos időn belül eltűnnek a ráncok, és látszatra fiatalodok 10 évet. Kérem szépen, ebben az esetben természetesen szeretnék szembesülni némi bizonyítékkal, mert az a gyanúm, hogy a feltaláló csak meggazdagodni szeretne.

Az alapvető kutatásokkal, vagyis ahol az eredményből senkinek semmi közvetlen haszna az eredmény felmutatásakor nincsen, megint más a helyzet. Például ha találok egy prímszámot, ami nagyobb minden eddig ismert prímszámnál, akkor abból senkinek semmi haszna. Ennek a felfedezésnek mindössze presztízs értéke van. Ebben az esetben közlés után más matematikusok nekiesnek és megpróbálják cáfolni állításomat. Miért? Szintén presztízsből, már amennyiben sikerül nekik engem cáfolni.

Az átlagembert a médiák rendszerint olyan találmányokkal bombázzák, amelyekből valaki vagy valakik hasznot húznak. Tipikus esetek az új és nagyon drága, de szinte csodát művelő gyógyszerek. Ezekkel kapcsolatban fantasztikus tanulmányokat végeznek, ami azt jelenti, hogy sok ezer betegen kísérleteznek hosszú éveken át, majd tetszetős eredményeket tesznek közzé. Ezen esetekben a „csúsztatás” szinte törvényszerű, főleg akkor, ha a kísérlet költségeit a gyártó cég állja.

Ugyanez a helyzet táplálkozás terén is. A margaringyártók gondoskodnak arról, hogy „tudományosan” bizonyítást nyerjen termékük egészségjavító hatása a károsnak mondott vajjal szemben. Természetesen a tejüzemek se tétlenkednek, és csakhamar megbízásokat adnak élelmiszeripari kutatóintézeteknek, akik fehéren-feketén bebizonyítják, hogy a tiszta vaj lényegesen egészségesebb, mint a margarin.

Ezek a visszásságok a múltban úgy, ahogy korrigálhatók voltak a szakirodalmon keresztül. Nagy presztízsű szaklapok ügyeltek arra mit közölnek le. Ez a gyakorlat azonban egyfelől korrumpálódott, másfelől kitalálták az Internetet, ahol soha nem látott mennyiségű információ található. A sok bába közt elvész a gyerek. Nem tudok elképzelni olyan állítást, aminek ne lehetne megtalálni a cáfolatát is. Az igazi tudás megszerzése egyre nehezebb.

Ezzel azonban nincs vége a tudásszomj kielégíthetetlenségének. Ha feltételezzük (már csak az érdekesség kedvéért is), hogy egy-egy konkrét ismeretanyaggal kapcsolatban nincs semmi emberi turpisság, akkor is ott van a megismerhetőség határa. Vannak olyan emberi ismeretek, amiket bizonyos idő elteltével át kell értékelni, mert az emberi tudás egyre gyarapodik és a természet, a minket körülvevő világ megismerése egyre mélyebbé válik.

Mindezek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy ismeretnek csak azt nevezhetjük, ami kiállja a bizonyítás próbáját. Tudományosan Karl Popper foglalkozott a tétellel. Nevéhez fűződik a „falszifikáció”, magyarul „cáfolhatóság”. A cáfolhatóság egy olyan logikai lehetőség, aminek segítségével valaminek a helytelensége kimutatható megfigyelés vagy kísérlet útján. Ha egy feltételezés cáfolható, az nem jelenti azt, hogy a feltételezés hamis. Hanem azt jelenti, hogy amennyiben a feltételezés hamis úgy a hamisság kimutatható (megfigyelés vagy kísérlet útján). A cáfolhatóság a tudományos életben egy igen fontos koncepció. Karl Poppert követve ma már széles körben elfogadott tény, hogy egy hipotézis, elmélet vagy ésszerű sejtés csak abban az esetben nevezhető tudományosnak, ha cáfolható.

Ezen kritérium szerint az istenben, túlvilágban vagy az emberi lélekben vetett hit nem nevezhető tudományosnak, mert a cáfolhatóság nem alkalmazható. A felsoroltak egyszerűen nem tartoznak a reális dolgok közé, tehát irreálisak.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
______________________________________________

4 gondolat erről: „(1289) Az ismeret meghatározása[A sorozat V. része]

  1. „Például ha találok egy prímszámot, ami nagyobb minden eddig ismert prímszámnál, akkor abból senkinek semmi haszna.” azért ne becsüld le az RSA kódolás anyagi hasznát.

  2. A bizonyítás kérdése…
    Itt hazánkban NEKED kell bizonyítanod hogy a pénzed legális úton szerezted./egy lehetséges vizsgálatnál ha pl új Audival jársz nyugdíjasként/
    A németek általi népirtást tagadók esete.Pont ők/a tagadók/ kérik számon a bizonyítás nem tudományos voltát.
    Ugyanis a fizikai törvényeket meghazudtoló vallomások hangzottak el a nürnbergi perek során és aztán bekerültek a történelem könyvekbe.
    Jobban nem megyek bele mert törvényt sértenék vele.A témát kutatom és minél jobban elmélyedek benne annál érdekesebb dolgok kerülnek elő.
    A minden alap nélküli feltételezések, is vihették előre a tudományt.Néha zsákutca volt néha ráirányította a kutatást az adott területre,pusztán az érdekessége miatt.

  3. Ne hiszem, hogy a modern jogrend jó példa a bizonyítás alapjának feszegetésére.
    Azt hiszem, pont Tibor bá’-nak volt néhány sűrlódása a törvénnyel, amiben úgy érezte, hogy nem igazságos úton húzta a rövidebbet.
    Tehát hogy kinek kell bizonyítani mit, az szerintem nem ilyen ovodai honokozós szinten kellene eldönteni.

    Van Isten – Nincs Isten

    Tudományos szinten az egyik állításnak igaznak kell lennie, de mindeddig minden kétséget kizáróan egyiket sem sikerült bizonyítani… Pár ezer éve itt tartunik.

    A hívőknek általában elég a spekulációs hozzáállás, hogy „kell lennie Istennek, mert… „. Az ateista tudósoknak nem elég, de ők is csak spekulatív úton, azaz közvetetten tudják csak alátámasztani állításukat.

    Én egyre inkább úgy ézem, hogy a hit és a tudás két képeeség, ami átlagos esetben megfér egymással, szélsőségekben pedig kizárja egymást.
    A jó átlag megbírkózik egy százalékos feladattal, és legalább húsvétkor és karácsonykor elmegy templomba…
    Akii túlzottan hiszékeny, szó szerint veszi a példabeszédeket, lehet hogy templomba is sűrűbben jár, ha át megy előtte egy fekete macska inkább megfordul, és valószínűleg már kétjegyű számok szorzása is gondot okozhat neki. Neki nincsennek fogódzói az életben… Ő hiszi hogy úgy van a világ, ahogy látszik.
    A differenciálszámítástól felfelé már nagyobb az önbizalom. De legalább olyan nagy a kétkedés a világ dolgaiban. Rutinosan llenőrzi a bankszámla kivonatokat, hogy hol csapták be, ellenőrzi a kocsi kerekében a nyomást, a felesége mobilján a gyanús hívásokat, és csak akkor alszik nyugodtan, ha minderől megbizonyosodott.

    Ami nagyon érdekes, hogy az IQ skála közepén jól megfér a két világnézet. Milliárdok élnek boldogan a tudomány gyümölcseit élvezve, miközben este lefekvékor megköszönik Istennek, hogy átsegítette őket ezen a nehéz napon is…

    Szerintem az intelligencia nem ad egy kiválasztottságot az igazság birtoklására. Egy bizonyos, jól behatárolt keretben Isten nem értelmezhető.
    De ki mondja, hogy ez az egyetlen létező értelmezési keret létezik?
    Végülis… az valódi világról érzékszerveink csak egy nagyon szűk és erősen torzított metszetet mutatnak, és ezek a metszetek tovább manipulálódnak a személyes képességek és tapasztalatok által. Intelligenciánk ebből próbál valami koherens rendszert szintetizálni. De hát ott ahol a bemenet erősen korlátozott, ott a kimenet sem lehet abszolút.
    Ezért az abszolút állításoktól logikusabb tartózkodni.
    Theát az a kijelentés hogy NINCS Isten, sokkal keményebb mint az hogy VAN, de pontosan nem tudjuk, hogy milyen és mit akart… Végülis… a nincs az csak egyféle lehet, a van meg akár végtelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük