(1273) Öregedés I. (induló sorozat)

Tibor bá’ online

 

~ab108Húsz éves korodig fejlődsz, onnan kezdve öregszel, csak először nagyon lassan. Hogy mikor kezdesz „látványosan” öregedni, illetve érezni és rádöbbenni az öregedés tényére, az elsősorban az életstílusodtól függ. Az ember teste elméletileg 120 évre van kalibrálva, és ha nem követ el semmi hibát (ennyi év alatt, ami majdnem lehetetlen) akkor meg is éli a 120 évet. Ezt a posztot nem azért írtam, hogy ráneveljelek az egészséges életmódra (erre is lesz alkalom) hanem az öregedés aspektusainak a számbavétele végett. A mai aspektus az öregedés lélektani hatásai lesznek.

Nők akkor döbbennek rá, hogy beindult az öregedés, amikor fiatal lányok nem hajlandók tegeződni. A férfiak akkor, amikor kiskamaszok csókolommal köszönnek. Ez természetesen relatív. Személy szerint én gyakran jártam piacokra, ahol a megszólítás így szólt: „mit adhatok fiatalember”. Ezek persze főleg a pártállam idején voltak, amikor az „uram” megszólítás valahogy nem volt politikailag korrekt, én viszont nevetségesnek találtam a 40 évemmel, ahol nem állt meg a dolog. Hatvan évesen már többször visszaszóltam, hogy „na menjen a fenébe”. Aztán jött egy hirtelen változás és letatáztak. Ezt még kevésbé csíptem.

Vannak azonban az öregedésnek kellemetlenebb velejárói is. A potenciáról ne beszéljünk, mert bár rendkívül fontos téma, de az egy külön fejezet, különben se adna vitaalapot, mert aki potens, azt nem érdekli, aki impotens, az a tényt véka alá rejti.

Ami viszont kiugróan fontos, az nem más, mint az életforma változás, és ez különösen a férfiak esetében döntő, mert a háztartás ellátása az idősebb nők részére fenntart valamiféle folytonosságot. Egy férfi részére ez kevésbé van így. Manapság a férfiakat vagy nyugdíjkor környékén (vagy előbb) elviszi az infarktus vagy a sztrók, illetve a rák valamelyik fajtája. Aki ezt a kockázatos életkort sikeresen átlépi, az nagy eséllyel kaphat még 20 évet. Mit tehet vele?

Korábban a több generációs családoknál ez nem volt probléma, a legidősebb generáció csinálta azt, amihez kellett tapasztalat és gyakorlat, de nem kellett hozzá komolyabb erőkifejtés. Ilyen elrendezésben az idősek nem érezték magukat feleslegesnek. Napjainkban ez ritka, mint a fehér holló. Ezért van az, hogy paneltömbök között elhelyezett tereken tavasztól őszig idős férfiak sakkoznak vagy kártyáznak, ami valljuk be kevés, és persze, mi van télen? Véleményem szerint az 50-es életévek vége felé át kell gondolni a helyzetet, ki kell találni valami olyasmit, ami „értelmet” ad az életben maradásnak. Aki szerencsés, az kitalál magának egy hobbit, ami leköti, amiben „menővé” válhat. A lehetőségek száma majdnem határtalan. Például érmék, régi pénzek gyűjtése, amihez hozzátartozik az egyesületi belépés, az összejövetelekre való eljárás, csere-bere, ismeretségek kötése, stb. Ilyen civil szervezkedésből az isten tudja hány van. És ha már az isten se tudja, akkor megemlíteném az ateisták egyesületét, ahol igen értelmesen lehet időt tölte, ha történetesen tényleg nem hiszel isten létezésében. De lehet alkotó tevékenységbe is belefogni, például modellek készítése, vagy ha van kézügyességed, akkor megpróbálkozhatsz a festészettel, agyagformálással, fafaragással, esetleg régi órák megjavításával, modellek készítésével (ami belépő az unokák figyelemfelkeltéséhez), vagy ami eszedbe jut.

Bármilyen csábító, és bármennyire is vártál rá (na majd a nyugdíj után) a passzív elfoglaltság lélekromboló. Leülni a TV elé az egyik legrosszabb, bár a legkézenfekvőbb megoldás. Tompit, miközben az öregedés egyik legnagyobb átka az Alzheimer és a Parkinson kór, amelyek elkerülésére a legjobb módszer az agyi tevékenység folytatása. A TV nézés nem ilyen! De a rejtvényfejtés se, mert néhány tucat keresztrejtvény megfejtése után rádöbbensz, hogy ugyanazokat a kérdéseket teszik fel körbe-körbe. Az olvasás kellemes elfoglaltság, de passzivitása miatt önmagában kevés.

És persze az Internet. Itt megint az alkotás a fontos, nem a puszta olvasás. Szerencsére, százával lehet honlapokat találni hozzászólási lehetőséggel, amivel nem csak a nyugdíjasok élnek. Sőt, ma még főleg nem ők, mert nagy részük nem mer belefogni, de ez természetesen változni fog. Manapság olyanok mennek nyugdíjba, akik már a munkahelyükön találkoztak az Internettel. Miért fontos ez?

Ugye Éva leszakította az almát, amit Ádám nem akadályozott meg, ezért innentől kezdve arcunk verejtékével keressük kenyerünket. Testileg hozzászoktunk a munkához (kellő fizikai munkavégzés mellett tovább élsz), lelkileg pedig hasznosnak kell magunkat érezni, hogy tettünk valamit a családunkért, a közösségért, amiben élünk. Ha csak élvezed a „jól megérdemelt pihenést” akkor előbb vagy utóbb feleslegesnek fogod magad érezni. Éppen ezért, igen nagy zökkenővel jár a gyermekeid felnövése. Te továbbra is aggódsz értük és el akarod őket látni jó tanáccsal, amire ők jó esetben csak mosolyognak, rossz esetben meg is mondják a véleményüket. Valami mást kell tehát kitalálnod, ami kölcsönzi neked a „még jó vagyok valamire” tudatot. ne becsüld le, és készülj fel rá, függetlenül attól, hogy hány éves vagy. Manapság a szellemiek gyorsan kimennek a divatból, és még gyorsabban változnak, de a lelki nyomor legalább olyan kellemetlen, mint régen volt.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

16 gondolat erről: „(1273) Öregedés I. (induló sorozat)

  1. Amit leirtal az mind igaz, en csak azon csodalkozom, hogy errol meg nem irtal konyvet, pedig arra gondolva, hogy az oregedo tarsadalom meg mindig szivesen vesz kezebe konyvet, biztos volna ra kereslet.
    Csak megerositeni tudom, amit leirtal. En 69, a ferjem 75. eveben van.Ilyenkor is jol jon a fiatalabb feleseg, az aktivabb magaval huzza a passzivabba valo felt. Az en tapasztalatom is, hogy a nok aktivabbak tudnak maradni, hazimunka, kezimunka, ami megadja az alkotas oromet + tarsasag, enekkar, ha jol viselkedunk: unokak.
    Nem emlitettel egy fontos aktivitast, a kert muvelest, bar mar ez sem a regi, mert a regi haverok, ami egyutt jart a kerti elettel, bulikkal, igen csak megfogyatkoztak. A ferfiak korabban halnak. Amig tudjuk, tartjuk a hazat, mert mindig akad csinalnivalo egy ferfinak is. Az emberben van egy erzes, ami tenyleg csak 70 ev fele jelentkezik, minek nagyobb munkaba belefogni, mennyi lehet meg hatra? Az embernek megvaltozik az ertekitelete.

  2. 1:
    kertművelést azért nem írtam, mert nincs mindenkinek kertje, akinek van, azt meg nem kell biztatni. A többit pedig majd kitárgyaljuk a hozzászólásokban. Igen, ez az állandó érzés, hogy van-e értelme belekezdeni? De 60 alatt ezt senki nem érzi át. Én különben tudatosan elhessegetem ezeket a gondolatokat. Úgy élek, mintha örökké tartana. Gyümölcsfát ültetek és hasonlók.
    De van egy másik (szomorú?) aspektus: “ha jól viselkedünk: unokák” Na erről kellene egy poszt, de sajnos nagyon megosztó lenne, mert a helyesléses hozzászólás “rossz” viselkedés, és mi van ha a lányom vagy a fiam, esetleg az unoka beleolvas? Olyan hozzászólásnak meg nincs értelme, amit irányít a helyezkedés.
    Az értékítélet pedig sok minden miatt változik meg, de valóban megváltozik.
    Könyvíráson már gondolkoztam, jó is lenne és hasznos, de hogy ráfizetnék az biztos. Így tehát túl drága egy hobby. lemondok róla.

  3. Attol nem felnek, hogy a gyerekeink, unokaink “beleolvasnak” szerintem nincsarra idejuk, eleg a sajat bajuk.
    Az mar mas kerdes, hogy a facabookrol eltunnek a fiatalok, mert a szulok szeretnek beleolvasi, sot hozza szolni.

  4. 3: Erről az a SouthPark rész jut eszembe, amikor az összes gyerek “Csinpokomon” mániás lesz, de amikor a szülők megjátsszák, hogy ők is imádják a “Csinpokomon”-t, akkor hirtelen eltűnik a lelkesedésük a dolog iránt, és onnantól egyáltalán nem is érdekli őket… Lehet, hogy ez lesz a FB veszte is? 🙂

  5. Valoszinu, csak az inditek mas. Senki sem szereti a szuloi kontrollt, hiszen mindegyik szulo meg van rola gyozodve, hogy az en gyerekem egy zseni, csak nem fogunk csalodast okozni anyanak, apanak. Azt hiszem ez a tulzott szuloi elvaras lehet az oka annak, hogy meg felnott korunkban is a jobbik oldalunkat mutatjuk a szuloknek, de meg a testvereknek is, ha tehetjuk.

  6. 3 gyermekem van, s szívesen engedem őket a nagyszülőkhöz. Valószínű mert jó gyermekkorom volt.
    “Az unokáid isten ajándékai, mert annak idején jó szülő voltál !”

    Édesapám 55 évesen vastagbélrák. Szerencsére meggyógyult.
    Most 65 évesen szívkoszorúér műtét. Szerencsére meggyógyult.
    Unokáit akkor viszi magához, amikor csak akarja, s ők is szívesen mennek hozzá bármikor.

    Immáron 11 éve minden évben teljesjogú megyei horgászengedélyt, területi jegyet kap tőlem, csakúgy mint annak idején a rokkantnyugdíjba vonulásakor a horgászfelszerelést.

    Az év 365 napjából minimum 300 napon kint van valamennyit valamelyik víz partján. Megtalálta a nyugalmat, a kikapcsolódást, s jöttek vele az új barátok is.

    Remélem ha eljön az én időm, hasonló bánásmódban és ‘unoka áldásban’ lesz részem, igyekszem megélni.

  7. 8. “Szív melegítő, ritka kivétel vagy.”
    Tényleg szívet melengető, de nem kivétel. Szerencsére. 🙂
    Minden normális családban így működik.

  8. Itt volt a hírek között ez a 80 éves, iráni bácsika, aki már 60 éve nem fürdött. A tisztaság fél egészség, így ő kiiktatta az életéből, hogy teljesen egészséges legyen. 😀 Valamit tudhat, mert 80 év sokaknak nem jut ki.

  9. Tibor bá:

    Gyakran írtad, hogy régen a gyerek fogyóeszköz volt, nem foglalkoztak velük annyira, ezért nem voltak elkényelmesedve, a szegénység és a szigorúbb szokások miatt pedig nem voltak irreális igényeik, és nem voltak törtetők, sem hedonisták.
    Másrészt viszont sokkal jobban törődtek egymással az emberek (kortól függetlenül), többet kommunikáltak, és kevésbé stresszelték magukat felesleges, vagy megváltoztathatatlan dolgokon.
    Ezek között észrevettem pár ellentmondást. (Nem kötekedni akarok, csak kíváncsi vagyok.)

    1. Ha (csúnya szóval) befogták a gyerekeket dolgozni, és kaptak enni, akkor mégiscsak “törődtek velük”, hiszen nem hagyták őket elkallódni, ellustulni és éhen halni (aki felnőtt, azt nyilván nem hagyták).
    2. A szigorú társadalmi normáknak nem épp elhidegíteni kellett volna az embereket?
    3. A mostohább körülményeknek nem pont fokozniuk kellett volna a “stresszt” és a reménytelenséget/nihilizmust? Az éhség elég labilissá tudja tenni az embert. Emlékszem, valahol kalotaszegivel is vitáztál erről korábban, de már nem emlékszem a konklúzióra.
    4. Annak ellenére, hogy a halál természetes dolog volt, mégis jobban foglalkoztak egymással az emberek, mint ma. Éppen ezért nem inkább közönyössé kellett volna válniuk egymás iránt?
    5. Ha a gyerekek nem voltak fontosak, miért alakult úgy, hogy a nagyszülők szeretik az unokáikat? Vagy ez csak a te generációdnál kezdődött?
    Egyik nagyanyám, ha élne, most 96 éves lenne (ő egyébként egyszer arról mesélt, hogy a nagyapja azt mesélte neki, a kiegyezés kora egész kellemes időszak volt), a másikuk 102. Mindkettőjüket jól ismertem, nálad idősebbek lennének, ha élnének, mégsem néztek rajtam keresztül sosem. Sőt, érdekelte őket, hogy mi van velem, és én is szerettem velük lenni. Nagyapám is 100 fölött lenne, és csak jót hallok arról, hogy milyen volt a gyerekekhez (nem abban az értelemben, hogy mindentől féltette őket).

    Nem az előzőkhöz tartozik, de érdekel:
    Ha nem volt gyerekközpontú az a világ, akkor elfogadott volt a gyerekgyilkosság is?

    És még egy kérdés:
    Írtad korábban, hogy szerinted a gyereknek kötelessége a szüleiről gondoskodni. Itt “szülő” alatt vér szerinti rokonokat értesz, vagy azokat az embereket, akik hozzájárultak a neveléshez? Mondjuk egy örökbefogadott gyerek kiknek tartozik? Vagy valaki, akit az egyik szülője elhagyott? Vagy valaki, akit inkább a nagyszülei/testvérei/egyéb rokonai neveltek fel és vigyáztak rá?

    Bocs, hogy hirtelen ennyi kérdéssel halmoztalak el, de csak azért, mert ritka és értékes információk vannak a birtokodban. 😉

  10. 11:
    Erre kimerítő választ kell adnom, amire majd csak péntek délelőtt kerül sor.

  11. 11:

    Hogy a gyerek fogyóeszköz volt, azt a természet adta, nem a szülők választották, csak alkalmazkodtak a helyzethez. És ahhoz is alkalmazkodni kellett a családoknak, hogy a mai termelékenységnek nyoma se volt. [lásd a holnapi posztot] Egészen egyszerűen mindenkitől el volt várva, hogy az életének a fenntartásához képességei szerint hozzájáruljon. Ez nem volt gyerek kizsákmányolás, ez szükségszerűség volt. Az emberek (családon belül meg pláne) sokkal jobban egymásra voltak szorulva, mint most. Tehát „törődtek” egymással, mert egy másik ember elvesztése mindenkire negatív módon hatott. Az általános szemlélet az volt, hogy összefogásból több a haszon, mint mások kihasználására tett kísérletből. Ezt a rabló kapitalizmus változtatta meg.
    1) Ezt ugye nem komolyan kérdezed. hiszen az igavonó állatnak is adnak enni. Természetesen a létük fenntartása biztosítva volt, de többnyire csak az. Például falun a gyerekek nyáron mezit láb jártak, mert életben tartásához nem volt elengedhetetlen feltétel a cipő.
    2) A szigorú társadalmi normák az életben maradás feltétele volt. Látom, hogy nem tudsz szabadulni a ma általános felfogástól, hogy „egyedül is tudok boldogulni”. Az emberek egymásra voltak utalva.
    3) Az ember a természetben több százezer éven át küzdött az életben maradásért. A mostohább körülmények stressz helyett megacélosították az embert. Jó bizonyíték erre, hogy a világháború alatt meredeken visszaesett az öngyilkos száma.
    4) Erre a választ korábban megkaptad.
    5) Sehol nem írtam azt, hogy a gyerek nem volt fontos. Nem kényeztették, ami nem ugyanaz. nem kényeztették, mert nem nagyon voltak felesleges javak, erőforrások. Ezekkel csínján kellett bánni. természetesen a széles tömegekről van szó, nem a kiváltságos, gazdagokról. A nagyszülők már megengedhették maguknak azt a luxust, hogy a maguk módján, a maguk lehetőségein belül, kényeztessék az unokákat. De ezek a kényeztetések, nem 40 ezer forintos mütyürök voltak, hanem pl. soron kívüli lángos sütés, vagy két kanállal több mák a gubán. Amit nálam tapasztaltál az egy átmeneti állapot. Apámnak-anyámnak 10 éves korom után már nem volt szüksége rám, tehát feleslegessé váltam. De például nagyon jól emlékszem, hogy 8 éves koromban be voltam fogva spárgát menteni. Akkor az apámnak még csak egy szerény ügynöksége volt. Kapta a csomagokat tucat számra naponta. Ezekről levágták a spárgát, volt belőle egy hatalmas rakás, amit nekem ki kellett bogozni és kis gombolyagokba kellett összeállítani. A kimenő csomagokhoz ezt használták fel, így megspórolták a spárga beszerzést. Sőt, meg kellett tanulnom csomagolni. [még az átkosban, valamit vettem, a csaj a csomagolóban hatalmasat bénázott. Kivettem a kezéből, és megmutattam, hogyan kell csomagolni. A csaj seggre esett] De 2 évvel később már olyan jól ment az apámnak, hogy erre nem volt neki szüksége. — 1867 után valóban kellemes volt az élet Magyarországon. nem kellett volna csinálni I. világháborút, majd másodikat.
    6) A gyerekgyilkosság nem volt elfogadott. Még csak nem is álmodtak róla. A gyerekvállalás drága volt, hiszen a nő munkaképessége a terhesség utolsó szakaszában erősen lecsökkent. Eszükbe se jutott, hogy ez pocsékba menjen. Ellenkezőleg, vállaltak több gyereket, mert nem tudhatták, hány marad életben.
    7) A gondoskodás kötődési alapon történik, nem biológiain. Aki mellett felnőttél, aki gondoskodott rólad (és akihez ragaszkodsz vagy ragaszkodtál), annak „illik” visszaadni valamit.
    8) Valóban értékes információim vannak, de ezt sokan se el nem fogadják, se fel nem fogják ésszel. Ezek leszűrésére, kiértékelésére és átadására józan észre van szükség, egymagában az idős kor még nem tesz senkit alkalmassá erre.

  12. Köszönöm a válaszokat!

    “A szigorú társadalmi normák az életben maradás feltétele volt. Látom, hogy nem tudsz szabadulni a ma általános felfogástól, hogy „egyedül is tudok boldogulni”. Az emberek egymásra voltak utalva.”

    Nem erről van szó, tudom, hogy az emberek egymásra voltak, és összességében jelenleg is egymásra vannak utalva, csak mások a körülmények.
    Nem fejtettem ki rendesen, mire gondoltam: A különböző társadalmi rangok képviselői gondolom nem egymással osztották meg a gondjaikat/élményeiket, közöttük azt szűrtem le, hogy már nem volt olyan bensőséges viszony, talán nem is jártak egy társaságba, nem érdeklődtek egymás iránt. Vagy igen?

  13. 14:
    45 előtt osztály társadalom volt. Parasztság, ipari munkásság. Mind a kettőn belül volt tagozódás. Szakmunkás, segéd, mester, nagy birtokos, kis birtokos, földes gazda, föld nélküli “agrár proletár”. Tisztviselők. diplomások, “polgárok”. Ezek természetszerűen nem keveredtek. Viszont adott rétegen belül igen komoly barátságok alakultak ki, amihez hasonló manapság nem létezik. Apám baráti társasága inaskorban alakult ki és haláláig tartott.

  14. 15: “Ezek természetszerűen nem keveredtek.”

    Az Esterházyak kocsisa meg így búsongott magában: “De kutya élet ez, az apám is született gróf volt, a fiam is született gróf lesz, de én életem végéig kocsis maradok…”
    😉
    (tudom, volt már itt a blogon)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük