Tibor bá’ online
Karcsi barátom sokáig húzta, de a végén ő is beadta a derekát, 38 éves korában feleségül vette Bertát. Senki sem csodálkozott, mert Berta fiatal volt, csinos, és még házias is. Persze azért neki is voltak gyenge pontjai, a kényelmet jobban szerette, mint a tisztaságot. Na, nem nagyon, csak mérsékelten, egy-egy pókhálót például hetekig nem vett észre a lakás különböző zugaiban, de azért főzés előtt megmosta a kezét, minden este lezuhanyozott, és naponta háromszor mosott fogat. Mindenesetre a magyar átlagot 200 százalékkal túlteljesítette, mert ha jól emlékszem, országunkban évente 2,8 kg/fő pipereszappant vásárol a lakosság.
Szóval, Berta ezen enyhe tisztasághiányát (azaz néhány felesleges pókhálót) Karcsi nem is nagyon érzékelte volna, ha édesanyja (az a hölgy, aki Berta anyósának vallhatta magát) nem ragad meg minden alkalmat, hogy rámutasson.
Lássunk néhány példát! Vasárnapi ebéd előtt: „Nálunk az a szokás, hogy ha vendéget hívunk, akkor tiszta abroszt terítünk az asztalra.” Leves evése közben: „A petrezselymet leforráztad mielőtt a levesbe tetted? Mert én úgy szoktam. Sosem lehet tudni, milyen bogarak vannak rajta.” Főétel feltálalása után: „Nem akarlak megsérteni, drága Bertám, de én ebből a húsból nem kérek, mert olyan állott szaga van.”
A drága mama (illetve egyre kevésbé szeretett anyós) találékonysága ezekkel korán se merült ki. Mielőtt a menye lakásában leült volna egy székre, előtte ujját gondosan végighúzta az ülőkén, nem poros-e véletlenül. Az ablakon kitekintve megjegyezte, milyen szép innen a kilátás, majd egy füst alatt folytatta: „a függönyt mikor mostátok ki utoljára?”
A hónapokon keresztül tartó hadjárat azonban nem hozta meg a tervezett hatást. A Bertával kapcsolatos férji érzelmek a legkisebb mértékben se csökkentek, ami elsősorban Berta véget nem érő türelmének volt köszönhető. Berta a tizenkettedik menetben is állta a sarat, egyszerűen nem lehetett kiütni. Ekkor az anyós rátett még egy lapáttal, a következő családi ebédnél csak finnyásan piszkálta az ételt és kijelentette, hogy nem éhes, majd hozzátette ez a félig sült hús, teljesen elvette az étvágyát. Karcsi és Berta egymásra néztek, majd témát se váltva, csendben beszélgettek tovább.
Ami azt illeti, az egyre aktívabb anyós nem esett kétségbe, tovább bővítette eszköztárát. Közölte fiával, hogy többet ne is hívják vasárnapi ebédre, mert az ő gyomra nincs hozzászokva a moslékhoz, és ebben a korban már nem is várható el tőle a hozzászokás. Egyébként fiát biztosította róla, hogy a szerelem vakságával tökéletesen tisztában van, sőt meg is érti. Nincs tehát harag, de ha fenn kívánja vele tartani a szülői kapcsolatot, akkor az egyetlen megoldás, hogy az időnként összehozott közös ebédet ő adja.
Eljött húsvét másnapja, amikor a drága mama szolgálhatta fel az ünnepi ebédet, amit Berta nem győzött dicsérni a levestől kezdve a húsételen át, egészen a mártásig. A vendéglátó a véget nem érő dicséreteket könnyedén besöpörte, és egy külön kis előadást tartott, hogy az ízletes ebéd legfőbb titka a higiénia maradéktalan betartása, miközben szúrós szemét Bertára szegezte. Mivel a várt hatás elmaradt, következett az utolsó menüpont, a feketekávé és a hozzátartozó foszlós kalács, mely utóbbi a kedves mama specialitásának számított.
Berta kivett egy szeletet a tálból, és lassú alapossággal rágcsálni kezdte, a hosszú lére főzött babkávé kortyolgatása mellett. Ám a harmadik harapás után szemét mereven a harapáshelyére szegezve, hangjában enyhe meglepetéssel, feltette a kérdést:
– Mi ez a fekete a kalácsban?
– Biztos egy szem mazsola – válaszolt anyósa a mindentudás fölényével.
– Na jó, – folytatta Berta – de miért van neki lába?
A tökéletesen jogos kérdés elhangzása után a tisztaság koronázatlan királynője, Berta kezéből kikapta az inkrimináló kalácsdarabot, és fülig vörösödve kivágtatott vele a konyhába. A magukra maradt fiatalok folytatták a fesztelen csevegést.
– Nagyon szeretem az anyámat, de már épp ideje volt, hogy letörjük a szarvát.
– Igen, – válaszolta Berta – és köszönöm, hogy mellém álltál.
– Az csak természetes, – csókolta meg hitvesét Karcsi – de áruld el, honnan szereztél be egy svábbogarat?
– Ez ma már nem probléma – árulta el Berta – minden kisállat kereskedésben dekára lehet kapni. Ezzel etetik a gyíkokat. Tudod, ma ez a trendi, akinek nincs anyósa, hüllőt tart helyette.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Ezt a történetet csak a férfi tudja rövidre zárni. Jól is teszi, különben felőrli a két nő állandó marakodása, piszkálódása. Édesapámnál tanúja voltam.
Ennek feltétele persze, hogy a férfi leváljon az anyjától és fiúból férfi, férj és apa váljon.
Nálunk édesanyám elment a falig. Akkor fordult vissza, amikor közöltem vele, hogy ha a két szeretett nő közül választanom kell, akkor a gyerekeim anyja, a feleségem lesz, akit választanom kell. „Ne kényszerítsetek ilyen nehéz döntésre!” -mondtam. Két nagyon karakteres, erős személyiség. Felmérte a helyzetet és azóta igyekszik csendben lenni és nagyon cuki. A feleségem szintén.De én látom a gondolatokat és a megjátszást. De legalább béke van.
1 – Kamionos:
Én is végig „élveztem” egy ilyen métát. Megette a fene, ha maguktól nem jönnek rá, mert valóban lehet látni a gondolatokat és a megjátszást.
Tök jó történet. Szerencsémre anyám és gyermekeim anyja (mind kettő)sem ilyen nyíltan konfrontálódók. Mindkét anyósom is tündéri, úgyhogy én megúsztam.
Azonban nemrég elhunyt apai nagymamám(Isten nyugosztalja) és anyukám között 20 évig élvezhettem eme
jelenségeket.
A nagymamámnak még-ahogy vulgárisan errefele mondják- a sz@r is büdös volt.
Anyám eleinte-már ameddig vissza tudok emlékezni-, még próbálkozott. Aztán inkább nem szólt semmit csak a levegő vibrált körülötte a visszafojtott indulattól.
Még később egyenesen felvállalta a még mindig nagymamám által kreált konfliktusokat. Akkor volt egy-két sértődés.Apám nem igazán van megáldva pszichológiai érzékkel, így egy idő után elbődült, hogy „fogjátok már be a szátokat!”
De mégis ez működött, mama go haza, 2 hónapig színét sem láttuk. Anyám meg : nem látod mi folyik itt Zoli?
Válasz :Dehogynem, szerinted miért költöztem el otthonról 18 évesen? Kérdésre kérdés, téma lezárva.
Milyen a karma? Nagyanyám 85 éves korábban anyuékhoz költözött. Már anyám osztotta őt a vége felé. Bár állandóan mondogattam neki, hogy ez most egy sansz, hogy „ő legyen az okosabb” és ne halmozza a dolgokat.
Valamicskét sikerült lefaragniuk. Mielőtt meghalt, anyám tette tisztába szó nélkül.
A gondolatolvasás egyébként nem tudományosan bizonyított, úgyhogy ki kéne hagyni a közbeszédből az efféle metafizikainak nevezett, érzékelhető azonban nem definiálható sületlenségeket.:-)