(2530) Béta-blokkolók a nyugdíjpénztárak ellenségei

Tibor bá’ online

 

Hatvan év környékén (kinek előbb, kinek később) mindenkinek magas lesz a vérnyomása. Az orvosoknak fogalmuk sincs, hogy miért, amit be is vallanak, mert a szakkönyvek szerint a magas vérnyomások (hipertónia) 90 százalékának ismeretlen az oka (ezért nevezték el esszenciális-nak). Maga a hipertónia nem csak fájdalommal nem jár, de még minimális tünettel se, vagyis észrevétlen. Önmagában nem is lenne vele baj, de vannak következményei. Ha a hipertóniás beteg nem kap idő előtt agyvérzést (szélütés), akkor a szív és a vese versenyezhetnek, hogy melyik fingik ki előbb. A magas vérnyomás csökkentése tehát alapvető fontosságú lenne, csakhogy nem volt rá semmi gyógyszer. Mindössze azt tudták kitalálni, hogy a páciens tartózkodjon a konyhasótól, mert a megfigyelések szerint a só emelte a vérnyomást, a sótlan étkezés pedig csökkentette, na de mennyivel? Ugyanis az így elért eredmény csak a jéghegy csúcsa volt. Ha valakinek a 170/95 vérnyomása (jó esetben, a sótlanság miatt) lement 160/90-re, akkor az már eredménynek számított, jó lehet a kilátásain alig javított valamit. Ugyanis az ember 120/80-ra van kalibrálva, és 139/xx felett már hivatalosan is kóros. Nem is volt ezzel semmi különösebb baj, mert ha valaki 70 éves kora környékén elhunyt, az teljesen normálisnak számított, és persze legtöbbször a szíve vitte a sírba, illetve annak „elégtelen” működése.

Azzal az orvosok tökéletesen tisztában voltak, hogy kellene egy gyógyszer, ami csökkenti a vérnyomást, de ilyen sajnos nem volt, míg nem 1964-ben ki nem találták a béta-blokkolókat. Mit tesz a béta-blokkoló? Csökkenti a szív pumpafunkcióját és a pulzusszámot.  Csakhogy szívelégtelenség esetén ez egy rossz ötlet, hiszen a szív eddig is alig tudta ellátni a feladatát. Erejének további csökkentése hülyeségnek számítana. Viszont az elmeszesedés egyik velejárója a magas vérnyomás (az erek rugalmatlansága miatt), amit jó lenne csökkenteni. Volt is vérnyomás csökkentő, meg nem is. És akkor 1975-ben (nem is olyan régen) egy Waagstein nevű finn kardiológus nagy gondban volt az egyik betegével kapcsolatban. A páciense nemcsak előrehaladott szívelégtelenségben szenvedett, de ezzel együtt járt egy magas vérnyomás is, és ráadásul tachikardiában is szenvedett, azaz a pulzusa jóval gyorsabb volt a normálisnál. Waagstein úgy gondolta, hogy ennek a betegnek már úgyis mindegy, leveszi tehát a vérnyomását béta-blokkolóval, ami egyúttal a pulzusszámot is csökkenti, aztán meglátjuk mi lesz. A hatás meglepő volt. Nem csak a vérnyomás és a pulzusszám csökkent, de a szívelégtelenség is javult. Waagstein azonnal állatkísérletekbe kezdet, aminek a gyümölcse 1996-ra érett be. Ez pedig mindössze 22 éve volt. A szívelégtelenségben elhunyt betegek száma 70 százalékkal csökkent.

Az isémiában szenvedő betegek állapota a béta-blokkoló hatására néhány héten keresztül romlik, (és az elhalálozási szám is növekszik), pontosan úgy, ahogy ettől az orvosok korábban féltek, de kb. 3 hónappal később a szív megerősödik, és az életkilátásai drámaian megjavulnak.

Napjainkban 100 idős ember közül 99 béta-blokkolót szed, aminek egyenes következménye, hogy kezd divatba jönni a 90 feletti életkor, ennek viszont nem feltétlenül vannak kizárólag áldásos következményei. A nyugdíjpénztárak – például – kifejezetten ellenszenvvel nézik a dolgot, míg a gyógyszergyárak elégedetten dörzsölik a markukat. Szokás szerint az örömhöz üröm is jár, a béta-blokkolók nagyon hamar erekciós diszfunkciót okoznak. Lehet már élni 100 évig, de a dugásról tessenek leszokni. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

22 gondolat erről: „(2530) Béta-blokkolók a nyugdíjpénztárak ellenségei

  1. „Szokás szerint az örömhöz üröm is jár, a béta-blokkolók nagyon hamar erekciós diszfunkciót okoznak. Lehet már élni 100 évig, de a dugásról tessenek leszokni.”
    Ez most komoly?
    Mert még ityeg.
    Választanom kell a hosszabb élet, vagy az ityegés között?
    Hát ez komoly dilemma!
    🙁 🙁 🙁

  2. 2 – Ciki:
    A béta blokkolók nem azonnal, és nem mindenkinek okoznak erekciós diszfunkciót, de persze erősen dózis függő is. Különben ezt megtalálod a mellékelt utasításban is a mellékhatások felsorolásánál. Ha te szedsz béta blokkolót, akkor térj át az ACE-gátlókra, de beszéld meg az orvosoddal.

  3. 3. Tibor bá.
    Még nem szedek semmit, semmilyen gyógyszert, de túl a hatvanon már számítani lehet rá bármikor.

  4. 4 – Ciki:
    Túl a hatvanon illik negyed évente megmérni a vérnyomásodat. Ugyanis a magas vérnyomás is impotencia kiváltó, csak előbb egy kicsit meg is halsz. 😀

  5. „…a béta-blokkolók nagyon hamar erekciós diszfunkciót okoznak. Lehet már élni 100 évig, de a dugásról tessenek leszokni. ” – NAGYON SZÉPEN KÉREM A TISZTELT SZERZŐT, EZT ÍGY NE ÍRJA LE (felesleges stresszt okoz az idősebb férfiaknak), mindjárt megmagyarázom:

    Jó cikk, csak egyetlen hiba van benne, ezt tisztázni kell!
    Vaskos tévhit, hogy a béta-blokkolók impotenciát okoznak (a betegtájékoztató prospektusok meséit most tegyük félre egy kicsit).

    Béta-blokkolóból több generáció létezik, a korai fejlesztésű szerek valóban bizonyos esetekben okozhatnak erektilis diszfunkciót (ez nem bizonyított, csupán feltételezés! – szívbetegek érrendszere károsodott jóval már azelőtt, mielőtt béta-blokkolót kaptak volna, és az impotencia zömmel az érrendszer károsodásának, nem pedig a béta-blokádnak a következménye…), de klinikai tapasztalat az, hogy pl. a nebivolol (Nebilet) éppen hogy segíti az éreredetű potenciazavar felszámolását.

    A nebivolol nevű hatóanyag, mint harmadgenerációs szelektív béta-blokkoló nemcsak hogy hozza a klasszikus béta-blokkolók előnyeit (csökkenti a szív pumpafunkcióját és a pulzusfrekvenciát), de számos többlethatása van: az érbelfal (endothélium) felületén létrejövő NO hatás miatt vazodilatátor, értágító, és antioxidáns hatása is van, javítja az ér belső falát, egy remek gyógyszer, rendszeresen írom fel olyan betegeimnek is (fiataloknak, időseknek), akiknek potenciazavara és magas vérnyomása, vagy csak szívidegessége van… Több fiatal betegem éppen arról számolt be, hogy jelentősen javult a szexuális élete béta blokkoló (nebivolol) szedése után… Folyamatos stressz esetén is sok baj kivédhető alacsony dózisú béta blokkolóval, és nem kell nyugtatót, benzodiazepineket stb. szedni!

    Könyörgöm, ne tessék ijesztgetni az embereket a béta blokkolókkal, nem okoznak ED-t, sőt, segítenek megőrizni az érrendszer egészségét, ezúton pedig javítják a hímvessző vérellátását is, tehát a potenciát.

    Tehát a béta-blokkolók nemhogy hamar nem okoznak erektilis diszfunkciót, hanem az újabbak bizonyított módon egyenesen segítenek annak elkerülésében!

    Tehát NE TESSENEK LESZOKNI A DUGÁSRÓL, még százévesen sem! 😉

    Csak néhány szakmai info, de aki rákeres, frissebb kutatásokat is talál:

    Nebivolol dilates human penile arteries and reverses erectile dysfunction through enhancement of nitric oxide signaling.
    https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20214719

    Nebivolol: A Novel Beta-Blocker with Nitric Oxide-Induced Vasodilatation
    https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1993984/
    ___________________________________________________________
    Köszönöm az extra információt. – Tibor bá’

  6. 6 – Dr. Kun- Molnár Tamás A.:
    Kedves Tamás! Nem várható el az átlag olvasótól, hogy tudjon angolul, és értse a kardiológiai zsargon. Azt értjük, hogy annak, aki szed béta-blokkolót okosan teszi, ha átáll NEBIVOLOL-ra, de azt nem tudja, hogyan? Talán ebben adhatnál tanácsot. Mondjuk egyik napról a másikra simán átállhat például 5 mg BIZOPROLOL-ról 5 mg NEBIVOLOL-ra. Vagy titrálnia kell. Mondjuk 3,75 és 1,25 mg egy hétig, aztán 2,5 és 2,5 mg egy hétig, 1,25 és 3,75 mg egy hétig. Végezetül megtörténik a teljes csere 0 és 5 mg formájában.
    – Ugorva a témában úgy tűnik az se árt, ha a páciens az ED totális megszüntetésére a napi betevő gyógyszereit megfejeli egy kis VIAGR-ával is, ami most 20 év után várhatóan jelentős árvesztességet fog megélni.

  7. 7. Tibor bá’

    A bisoprolol (pl. Concor) egy teljesen biztonságos, korszerű, szelektív béta-blokkoló, nem okoz ED-t, de egy propranolol-t vagy atenolol-t biztos nem ajánlanék férfinak. Kétségtelen, hogy a nebivolol a legelőnyösebb (nem befolyásolja az anyagcserét, nem befolyásolja a glucose és lipid-anyagcserét, tehát cukorbetegek, asztmások is bátran szedhetik, nem okoz ED-t, sőt segíti az érrendszer védelmét a szív védelmén túl is). Tehát a nebivolol messze kitűnik sajátos előnyös tulajdonságaival a többi béta-blokkolók közül, ugyanakkor hozza azok hatalmas, életvédő előnyeit, de a hátrányaik helyett újabb előnyöket ad, mint említettem, pl. az érbelfal, az endothélium védelme, értágítás stb.

    Béta-blokkoló váltása esetén (ha normál terápiás adagokról van szó, és nem egy kórházban fekvő, kritikus állapotú betegről) nem szükséges letitrálni a korábbi szert, nebivololból adható a napi 5 mg és figyelni kell a frekvenciát („pulzust”). Ha valaki fél, akkor hagyja el pl. az 5 mg Concort és pár napig szedjen 1/2 tabl. Nebiletet, majd egészet (5 mg Nebilet). De a Concort egyszerűen szoktuk Nebiletre váltani, egyik napról a másikra.
    Általánosan ki kell mondni, hogy a mg-ekvivalencia nem létezik, tehát x mg A gyógyszerből nem feltétlenül azonos az x mg B gyógyszerrel, az alkalmazási előiratot kell megnézni és az optimális terápiást dózist kell beállítani. Ez történetesen a Concor és a Nebilet esetében 5 mg (nyilván szervezete válogatja, lehetnek apró eltérések a farmakodinámiában). Természetes, hogy a megfelelő terápiás dózis megállapítása szakorvos feladata. Pulzusfrekvencia célszerű ha 60-70/perc között van nyugalomban, a magas frekvencia sokkal veszélyesebb mint a magas vérnyomás. És éppen ebben a témában jönnek a béta-blokkolók hatalmas előnyei, dehát pontosan erről szól a blogbejegyzésed;-)

  8. 8 Dr. Kun-Molnár Tamás A.

    A blog keretein kívül, privát email kapcsolattal, néhány kérdés erejéig, megkereshetem?

  9. 9 – n/a:
    Nekem erről egy G.B. Shaw anekdota jut eszembe. Egy garden partyn részt vett egy Dr. Clever híres belgyógyász és egyetemi tanáris. Egy adott pillanatban hozzálépett Lady Mean és így szólt Dr Clever mit mondana egy olyan hölgynek, aki felkeresné és a következő tünetekkel állna elő (és felsorolta panaszait)? Hogy mit mondanék – szólalt meg Dr. Clever – azt mondanám neki, hogy rendelési időben keresse fel Dr. Clevert. 😀

    Ha nem értenéd, akkor elmondom szájbarágósan. Ha valami egészségügyi panaszod van, akkor a megoldás, hogy elmész a háziorvoshoz, aki megvizsgál és ha szükségesnek látja, akkor beutal szakrendelésre. Ha az eredménnyel nem vagy megelégedve, akkor az Interneten keresgélsz magánrendelők között, majd kiválasztasz magadnak valamit, esetleg baráti társaságban megkérdezed, tud-e valaki megbízható orvost, stb. De, amit ezek helyett választottál az roppant etikátlan. Egy békés hozzászólót nem támadhatsz le magán kérdéssel. A honlap nem ingyenes verbuváló hely. Ez egy vita fórum, ha nem tudnál róla.

  10. 10 Tibor bá’

    Értlek én téged, de bármennyire szeretnéd, nem haragszom.
    Megpróbáltam a kapcsolatteremtést, de ha nem, hát nem.

  11. n/a 11 beteszed a nevét a gugliba és kijön pár fénykép…én a legdokibbra ráböktem és kijött, érsebész…..gondolom a fenti tanácsadó Ő lehet van rendelési ideje megkeresed és megvan a vágyad.

    Direkt nem tettem ide neked T Bá elvei miatt.
    Tsók 🙂 egy gyári szökétöl.

  12. 12 Kékavian

    A kérdésem Dr. Kun-Molnár Tamás A. -hoz szólt, így a választ is tőle vártam.
    Ilyen hosszú idejű hallgatást jó eséllyel nemleges válaszként értelmezhetem.
    A kérdésem egyértelmű volt, és email kapcsolatról szólt. Nem rendelő, Google, akármi.
    Tolakodó pedig nem leszek.

    Erről többet ne beszéljünk, nem vitatéma!

  13. 13 – n/a:
    Kékavin egy minden lében kanál, persze csupa jóindulatból, ez köztudott.

  14. Az életkor hossza elsősorban genetikai adottság, de befolyásolja az életvitel, fertőzések, sugárzás, egyéb hatás.

  15. 15 – D7:
    Egyéb hatás: a lopakodó magas vérnyomás (ami ellen lehet küzdeni).

  16. A helytelen vernyomas egy „alattomos gyilkos” mondta a haziorvosom 50 eves koromban…es egy hetre befektetet a korhazba, azota folyamatos kontroll alatt van.
    Vegyetek komolyan 50 felett?
    Ha semmit nem szedtek meg , akkor is merni kell.!!!
    Pl. Egy honapban 3-4 napon keresztul minijum napi 3 szor…(.akar eccakai pisinel!! )
    Ezt fel kell jegyezni es magad ertekelni…..es donteni. , Hazi.Orv.menni.??
    A mert Adatoknak…orulni fog….?

  17. 17 – Jarisz:
    Ne haragudj, de nem tudnál ennél egy kicsit értelmesebben írni. Háromszor olvastam el, és mégse tudom pontosan mit akarsz üzenni.

  18. Szép jó napot kívánok!
    Két éve szedek napi 1/2 azaz 2,5mg Nebivolol Sandozt,magas pulzusra/90-120/.
    Akut vastagbél gyulladásom van már 13-éve,néhány hónapja figyeltem fel arra,hogy ha napi egyszer reszelt gyömbért eszek/egy evőkanál kb.3-4dkg/minimálisra csökken a mindennapi hasfájásom és a székletem sem híg!!!
    Sajnos sok riogató cikket olvasok a béta blokkolók és a gyömbér”gyilkos”kombinációjáról! Segítsen kérem,mi az igazság?!
    Egy hónapja eszem és nem érzek bajt,úgy terveztem,hogy harminc napig eszem és hatvanat pihenek. Megtehetem?!
    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!!!
    László.
    Békéscsaba.

  19. 19 – B.L.:
    Kedves László! Először is nem vagyok orvos, ezért nem adhatok orvosi tanácsot, csak tényeket közölhegek, amik segíthetnek döntéshozásodban.
    1) A terhelés nélküli 90-120 pulzus igen veszélyes állapot, ami sürgősen változtatni kell.
    2) Nebivolol fantázia névre hallgató béta-blokkoló csökkenti a várnyomást és a pulzus számot.
    3) A nebivolol maximális dózisa 2×5 mg, vagyis 10 mg, amitől még elég messze vagy.
    4) Ha úgy döntesz, hogy fokozod a napi nebivolol adagodat, akkor ne felejtsd el lassan, fokozatosan (minimum 10 naponként) emelni.

    A vastagbél gyulladás oka lehet a glutén érzékenység. Próbáld ki, hogy egy héten át kizárólag glutén mentesen étkezzél. Glutén csak gabonákban van. Tehát semmi tészta, kenyér, gabona pelyhek, tarhonya, sütemény, stb.

  20. Tisztelettel…….
    Nagyon kedves vagy!
    Nem vagyok glutén érzékeny,folyamatosan tükröznek és CT.éznek!
    Ismerem a Nebivololt,jól,nekem egy fél szem elég a 70-80-as pulzushoz ha többet szedek aluszékony és/minden véleménnyel ellentétben!!!/impotens leszek!
    Csak vissza szeretnék utalni arra a kérdésemre,hogy a gyömbér és Nebivolol valóban”haragszanak”egymásra??!
    Mert itt sok cikk szól erről!
    Szép napot!

  21. 21:
    A gyömbérről nem tudok. De kipróbálhatod, hiszen rengeteg béta-blokkoló van. Pl. a bisoprolollal egy az egyben kicserélhető. Ráadásul ott van 2,5 mg-os is concord néven.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük