(1255) Egy igaz történet (tanulsággal)

Tibor bá’ online

 

~00000Harminckét éves voltam, amikor a munkahelyemen jött egy új, 20 éves kolléganő, nevezzük, mondjuk Zsókának. Csinos volt a lelkem, de nekem nem volt szabad kapacitásom, és ezzel lekerült az ügy a napirendről. Karácsony előtt elég sokat róttam az utcákat, mert a hiánygazdaságban el kellett kapni egy-egy lehetőséget, ha a tömegcuccnál többre vágyott az ember. Aztán 10 nappal karácsony előtt, összefutottam Zsókával a nagykörúton, mind a ketten ugyanazt a kirakatot néztük. A dolog egy picit gyanús volt, mert Zsóka a Lipótvárosban lakott, a nevezett kirakat pedig hozzánk közel, a Wesselényi utca sarkán, és egyedül a nők ilyen messzire nemigen szoktak elkóborolni, ami rögvest beugrott nekem. Persze megörültünk egymásnak, majd néhány szóváltás után megkérdeztem nem akar-e velem vacsorázni a közelben lévő Emkében? Válasz helyett kaptam egy viszont kérdést, hányadik alkalommal kell nálam lefeküdni? – A szüzeknek első – válaszoltam viccesre véve a szót – mindenki másnak amikor akar, de második alkalom nem szokott lenni. Zsóka hangosan felkacagott, néhányan meg is álltak az utcán, – akkor mehetünk – válaszolta.

Abban az időben az Emkében nem csak vacsora volt, de zenekar is, és lehetett táncolni. Összességében igen jól éreztük magunkat. Tíz felé járhatott az idő, amikor megkérdezte, hogy akkor most felmegyünk hozzám? Erre a kérdésre nem nagyon voltam felkészülve a bevezető érdeklődése után, de nem vett le a lábamról. Közöltem vele, hogy ez nem olyan egyszerű, mert ilyenkor már a feleségem rég otthon van, de holnap munka után mehetünk. Mi kábé ötre érünk oda, Elayne pedig csak hat körül ér haza a fiúnkkal, és úgy is lett.

A későbbiek folyamán rendszerint a házuk előtt vettem fel, majd téptünk a szigetre, ahol akkor még be lehetett hajtani, mert kocsik alig voltak a városban. Elmentünk a Sport uszoda háta mögé, a Duna partra, lezártuk az ajtókat és a nem túl kényelmes, de nem is túl kényelmetlen kocsiban elintézzük azt, amiért találkoztunk, aztán irány vissza a Lipót városba. Zsóka néhányszor megjegyezte, hogy talán nem kellene ennyire sietnünk, de ezt elhárítottam azzal, hogy ezen kívül van még néhány egyéb tennivalóm is. Azért a dolgok nem voltak ennyire mostohák, mert a 39 hónapig tartó kapcsolat alatt voltunk evezőtúrán, sítúrán, Cseszkóban is, a Bakonyban is, természetesen társasággal, de mint összetartozó partnerek.

Már több mint egy éves volt a kapcsolatunk, amikor Zsóka előállt az „ötlettel”, hogy váljak el, és házasodjunk össze. Mondtam neki, hogy ez több mint vicc, honnan a fenéből lett neki ez az ötlete? Erre lefestette a lehetőségeket, amik komikusak voltak ahhoz képest, hogy a nővérével volt egy közös télikabátjuk, és mindig az vette fel, aki ment valahova. Nemleges válaszomra bejelentette, hogy akkor vége.

Az is lett, csak ugye a közös munkahely, láthattuk egymást eleget. Zsóka nagyokat flörtölt az orrom előtt. Nem tudta szegény, hogy a feleségemnek az állandó szerető mellett voltak alkalmi pasijai is, és ugye ehhez képest az ő látványos flörtje eltörpült, pláne, hogy már végeztünk egymással.

Három hónap kihagyás után Zsóka a házi telefonon átszólt hozzám, hogy menjünk együtt haza, lenne valami mondanivalója. Nem ez volt az első, se nem a második, amikor szakítás után „beszélni” akartak velem. Így aztán pontosan tudtam, hogy miről szól majd a beszélgetés, amit én kezdtem, – szóval folytatjuk? – Amire csak némán bólogatott. Irány a Margit-sziget!

Általában hetente egyszer jöttünk össze, amire szép lassan megérett az idő a második meglepetésre. Zsóka közölte velem, hogy ez neki nem elég. Mások ezt nem így csinálják. – Persze, én se, de nekem van egy feleségem is, valamint egy másik szeretőm is, amit ő nagyon jól tudott. Megint eltelt néhány hét, amikor Zsóka azzal állt elő, hogy a következő hétvégén rendelkezésére áll egy balatoni nyaraló, ahol eltölthetnénk két teljes napot, mit szólók hozzá? Azt, hogy két nap, csak te meg én, megöl az unalom. Ezen némileg megsértődött, pedig tudhatta, hogy igaz. Társaság nélkül, csak egy nő, nem kultúrembernek való.

És akkor most adós vagyok a címben ígért tanulsággal. Zsóka tehát szűz volt, és nincs okom feltételezni, hogy a közös 39 hónap alatt rajtam kívül más is járt volna combtöve környékén, és mégis felmerült benne a vágy egy 48 órás, non stop hempergésre. Miközben én úgy tudtam, hogy a nők részére a házasság ára a szex, a férfiak részére a szex ára a házasság. Csak tudnám, hogy ki a fene találta ki ezt az orbitális zöldséget. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

44 gondolat erről: „(1255) Egy igaz történet (tanulsággal)

  1. Társaság nélkül,2 napig csak egy nő, nem kultúrembernek való?
    Nem semmi vagy Tibor bá’.
    Igaz én is éreztem már ezt /5 napon át/

  2. 1:
    Csak arról van szó, hogy én le merem írni azt, amit más csak gondol.

  3. Szóval Zsóka „fizetett”, te viszont nem…

  4. 3:
    Ha nekem egy mondatot háromszor is el kell olvasnom, mert nem értem, akkor baj van. 🙂

  5. Én (mint már legtöbben tudják itt) a heteroszexuális normális életfelfogás szerint szerettem volna alakítani a szexuális életemet gyerekkoromban…. Volt egy barátnőm mikor zuglóban laktam, egy utcában egymástól maximum 800méterre laktunk. Szinte minden szabadidőmet vele töltöttem, mert élveztem, szerettem a lányt. Volt mikor moziba is mentünk közösen, rengeteget smároltunk, elvittek a nyaralójukba is ahol együtt lehettünk én meg az ő családja. Volt egy kibelezett robur a házuk előtt a széles utca közepén oda bújtunk el néha, ahol én megkérdeztem a barátnőmet hogy mikor…….kitérő választ adott, de ez engem nem zavart. Majd jött a nap, mikor is nála voltam jól éreztem magam és aznap nekem meg kellett jelenjek a helyi templomba is mint hittanórára jelentkező. Természetesen későn indultam haza, a mostohaapám meg várt a buszmegállóban ahol kaptam tőle egy hatalmas pofont. Mindezek után kiderült hogy nem késtem le a jelentkezésről mert szüleim elnéztek valamit, és mikor megkérdeztem mostohaapámat,hogy nem e kérne tőlem bocsánatot, nem volt a válasz. Innentől kezdve gyűlöltem meg egyébként a szüleimet. Ha valaki következetes, és hibázik, akkor a hibáját is el kell ismernie bárkivel szemben a következetesség jegyében.

  6. 3-4: úgy vélem arra gondol, hogy mégiscsak igaz, „hogy a nők részére a házasság ára a szex, a férfiak részére a szex ára a házasság”, Zsóka adta a szexet, te meg a házasságot nem.

    Egyébként meg, mivel a nők különböznek, van ilyen is, olyan is.

    Az egyik volt feleségem pl. a szexet/annak megvonását a „méz/korbács”-nak használta, nem is voltunk túl sokig jóban 🙂

    A mostanival meg azért nem tudunk több napon keresztül haragosdit játszani, mert pár nap alatt „megéhezik”, és muszáj feladnia az erődítményeit 🙂

  7. Szórakoztató és tanulságos volt így vasárnapra,köszönjük Tibor-bá.
    A történet azon része érdekelne legjobban,hogyan tudta kivitelezni mindezt?
    Tehát a 2 esetleg 3 felé ” orientálódást ” 😀
    időben beosztani,és a nőkkel valahogy mentálisan,erkölcsileg stb.
    elfogadtatni tudatilag?

  8. 7:
    Az én receptem egyszerű:
    1) Csak azzal a nővel kezdtem, akiről messziről látszott, hogy van nála esélyem.
    2) látványosan nyilvánvalónak kell lenni, hogy mellettem egy nőnek jó dolga van. Mik ezek? Pénz-pénz és pénz. De nem költeni kell megállás nélkül, hanem fenn kell tartani a látszatát annak, hogy bármikkor hajlandó vagy.
    A többi megy, mint a karikacsapás. 😀

    Egy nőt sose zavar, ha van valaki más, mert a nők meg vannak róla győződve, ha ő akarja, akkor az övé leszel. Ha ez nem megy azonnal, akkor a saját csapdájában vergődik, mert „most már csak azért is”.

    Apámat egyszer megkereste a munkahelyén az anyám és a „kurvája”, és kórusban azt mondták neki, hogy válassz!. Apám pedig az mondta: menjetek a picsába, és becsapta rájuk az ajtót. Minden ment tovább.

    6:
    Köszi, így már értem.

  9. 8.
    Reméltem hogy a 2-es pont (pénz ) kimarad a listáról,
    oly szép lenne enélkül eredményeket elérni ilyen téren.
    Természetesen a nyílt kérdésre nők általában tagadják hogy
    őket érdekli a pénz….

    A ” csak azért is ” effektus a pre selection jelenség miatt van
    – egyes szerzők szerint.( vagyis a nő jobban érdeklődik más nők által már kiválasztott férfi iránt. )

  10. A 7-es vitte a prímet, a 2 tanacs es a a fater az ajtoval ! A gyerekek ellesik a szuleiktol a viselkedesformakat, erkolcsi mintakat, Tibor ba, valljuk be volt kitol!

  11. 10:
    A nemierkölcs egy vicc. Valljuk be senki se tartja be, de mindenkitől számon lehet kérni, ha különben más kifogásunk nem lehet ellene.

  12. 11: Ismered a viccet, aminek az a végpoénja, hogy
    -És azelőtt?
    – Ó, mint mindenki…

    ? 🙂

  13. Tibor bá, erről az a vicc jut eszembe, amikor az öreg néni meggyónja, hogy pazárnálkodott
    -Na és kivel?
    -Pistával, Jóskával, Imrével, Ferivel…
    -Na de Bözsi nénje, mikor volt ez?
    -Harminc éve.
    -De hát ezt már meggyónta!
    -De olyan jó rá visszaemlékezni!

  14. 13: Nagy vallásos ám Tibor bá… Legalábbis a paráználkodás nyilvános gyónása bejön neki a vallásból! 🙂

  15. Ha Tiborbának igaza lenne, hogy senki sem tartja be a nemi erkölcsöket, akkor már rég nem lenne család. Ez is oyasmi mint a rák. attól, hogy jelenség szinten tapasztalható, még nem főszabály. Mindenütt jelen van, a szervezet folyamatosan harcol ellene és csak akkor hatalmasodik el, ha valamilyen fontos egyensúly felborul.

    Tiborbának abban nincs igaza, hogy megpróbálja jópofizással normalitásnak beállítani a normaszegést.
    De mivel nem normális még mindig heves vita tárgya.
    Minen normaszegő csak akkor tud boldogulni, ha a többség normakövető.

    Ha ötletszerűen lehetne kefélni minden korlát nélköl, akkor nem lehetne menő csávó aki végigkeféli a barátai nőit, feleségeit. Pontosan az általános normakövető magatartás adja a normaszegés különleges értékét.

    Azt hiszem, a világ sorsa a normaszegők és a normakövetők egyensúlyától függ. Normális esetben a normakövetők el tudnak tartani bizonyos számú normaszegő parazitát, de mint a rák esetében, ha túlszaporodnak, akkor a szervezet, vagy a társadalom működőképessége megszűnik.

    Ezért szerintem kicsit veszélyes a nemi erkölcsből általános viccet csinálni… Ha mindenki komolyan veszi ezt a viccet, akkor a társadalom utolsó csonkja elpusztul, ami alapján újra lehetne építeni.

  16. 13:
    21 éve, amikor utoljára nősültem, elhatároztam, hogy vége a „kalandozásoknak”. Nem nosztalgiázok, de az agyonhallgatásnak sincs értelme. Szerintem mértékkel élek a lehetőségekkel, de ettől még juthatnak eszed vicc, csak nem árt, ha releváns. 😉

    15:
    Lehet élni szemellenzővel is, de minek? 😀

  17. Lehettem Volna, teljesen igazad van.

    Tibor bá, lehet élni promiszkuitásban is, sok örömet is lehet találni benne. De sok nyomort is hoz. Engem is vonz, de tudatosan lemondok róla – mert fontosabb a családom, a feleségem, a gyerekeim és a magam boldogsága, tiszta lelkismerete. Ha elképzelem, hogy mi lenne a következménye a hűtlenségnek a családomra nézve, mindig rájövök, hogy nincs az a jó szex, amiért megérné.

    Szerintem Ti is megérdemeltetek volna valakit, aki csak titeket választ – úgy Zsóka mint Te vagy a feleséged. Az alapján, amit korábban írtál erről a házasságodról és a gyerekeid későbbi sorsáról, különösen sajnállak Titeket.

    16. Ugye, hogy így az igazi?

  18. 17:
    Ugyanezt prédikálják a plébánosok is, és tömegesen vannak (törvénytelen) gyermekeik a házvezető nőiktől. Ugyanezt prédikálják a pedofil papok, akik TÍZEZER számra rontják meg a rájuk bízott gyerekeket. Munkahelyeken ritka az a dolgozó, akinek nincs szeretője a kollégák között. Szóval le lehet adni ilyen erkölcsösnek vélt szöveget, de okosabb ha maradunk a realitás talaján.

  19. 18: Igaz, hogy mindenki bűnös. Igaz, hogy minden nagyobb emberi csoportban vannak egészen súlyos bűnösök is. De nagy tévedés, hogy mindenki az lenne. Ahogy nagy tévedés összemosni a különböző súlyú bűnöket is. Mindent egyénileg kell elbírálni, az egyik ember vétségére nem mentség, hogy a másik is.

    Én magamról tudom, hogy sose volt munkahelyi szeretőm, és hogy sose csaltam meg a feleségem. Neked is elhiszem, hogy 21 éve nem tetted meg. Szerintem nem vagyunk annyira ritkák. Az előző munkahelyemen egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan embert tudok, aki szeretőt tartott. Ha csak a felét ismertem az eseteknek (ami pesszimista becslés), akkor is csak 5-10% volt érintett. A papokról: természetesen az is elfogadhatatlan, ha csak egy is megrontja a gyerekeket, de jóval kevesebben vannak, mint ahogy a rosszindulatú becslések sejtetik.

    Lehet, hogy vannak papok, akik bort isznak, miközben vizet prédikálnak, de Te, Tibor bá, bort prédikálsz, és vizet iszol – tán rájöttél, hogy egészségesebb?

  20. 19:
    Nem prédikálok bort, és csak azért iszom vizet, mert 60 éves koromig untig elég bort ittam. Ha valaki a tényeket nem szándékozik elkendőzni, reálisan számol vele, az nem bor prédikálása.

  21. 20: Sok területen lehetsz példaadó és tapasztalat-átadó a fiatalabbak számára, a nemi erkölcs terén viszont csakis intő példának válsz be!

  22. 16.
    Nem élek szemellenzősen, nagyon is látom, hogy mi folyik körülöttem.
    De Ábelnek is van igaza, hogy a csendes többség, ha időnként sóhajtozva is, de tartja magát igéreteihez.

    A szexnek, egyesek esetén a szerelemnek pont az a pikantériája, hogy bizonyos korlátokkal kell operálni. Van aki erkölcsi korlátokat hág át egy jó szex miatt, mások saját „szabadságukat” korlátozzák egy megbízható kapcsolat érdekében. De minden esetben egy érzelmi döntés előzi meg.

    A valóban „szabad szerelem” egy rövid eufória után valószínűleg kimúlna… Az emberek a másokét néznék a TV-ben, mert az kevésbé macerás.

  23. 22:
    A csendes többség valójában egy hamisan prédikáló kisebbség. A nagy többség az félrelép. Nekem az ilyen erkölcsi megnyilvánulásokról az ugrik be, hogy az asszonytárs is olvassa a hozzászólásokat, és tulajdonképpen ott akartok jó pontokat szerezni.

    Szerelem pikantériája? Ugyan már! Az egy külön kategória. Szerelmesek esetében ilyen megfontolásoknak nincs helye. majd ha elmúlik. 😀

    21:
    Ez az intő példa egy blöff. Az én példámmal az a fő probléma, hogy nem ismeritek, csak apró epizódokról tudtok. Összességében igen tartalmas, irigylésre méltó életem volt (és még van is). 😉

  24. 23.
    Pontosan hogy nem hamisan prédikál.
    Mert attól, hogy félrelép, leginkább gyengeségből, még tudja, hogy nem erkölcsös amit tesz, és ezért valamelyest korlátozza.
    És ez az amit nagy ívben kerülgetsz: Ha nem lenne erkölcstelen a félrelépés, a család felrobbanna, és vele az összes társadalmi konvenció.

    Ugyanúgy, mint a lopás…. Mindig, minden társadalomban loptak, hol többet, hol kevesebbet, de ettől az még ugyanúgy erkölcstelen, mert ha lebontanánk a lopást gátló erkölcsi és jogi korlátokat, akkor olyan szituáció alakulna ki, ami a többség számára teljesen élhetetlen.

    És már többször említettem példáimban, az hogy folyamatosan jelen van a rák a szervezetben, nem jelenti azt, hogy nem kell ellene harcolni.

    Az emberi társadalmakat akkor is az erkölcsi megfontolások viszik előre, ha az erkölcstelen viselkedés kisebb csoportoknak, rövid távon kimondottan előnyös.

  25. 24:
    Ha nem vetted volna észre, akkor most kihangsúlyozom. Én a „nemi-erkölcsöt” és az általános „erkölcsöt” kényesen szétválasztottam. Ti pedig a kettő nagyvonalúan összemossátok. Ezért aztán az érveléseteknek nincs semmi értelme.

  26. Ebben a nagy „erkölcsös” társadalmunkban valahogy
    mégis nagy kereslet van a hostess,(ál)masszázs,ribizlik,
    swinger klub,szexpartnerkereső hálózatok stb stb-ra.

  27. 23: „A nagy többség az félrelép.”

    Tele is van a baleseti sebészet… 🙂

    Ez tipikusan olyan dolog, hogy az ismertté vált esetek csak a jéghegy csúcsa. Hogy látensen valójában mekkora a félrelépők száma, azt nehéz becsülni, de azért nem hinném, hogy a félrelépők lennének többségben, már csak azért sem, mert az egy aktív folyamat, ami azért némi bátorságot is igényel (asszony a sodrófával; apuci elteszi a pénztárcát; nemi betegségek stb.), bár ki tudja, alkalom szüli a ‘légyottot’. 😉 Mindenki csak a maga nevében tud nyilatkozni, még a házastársáéban sem.
    Azon jókat lehetne vitatkozni, hogy hülye-e, aki kihagyja a kínálkozó alkalmakat, képes uralkodni az ösztönein a családja fennmaradásának érdekében, vagy az a helyes, ha valaki csak megy a farka után és nem törődik semmivel és senkivel.
    Különben meg nem kell összeházasodni, aztán a probléma meg van oldva. Aki jobb partnert talál, az lelép, oszt’ jónapot…

  28. Tibor bá, gondolom birtokában vagy reprezentatív statisztikáknak, tudományosan megalapozott módszertannal kivizsgálva, hogy ilyen magabiztosan nyilatkozol arról, hogy a társadalom mekkora része lép félre.

    Ha esetleg mégsem, akkor vajon nem az önigazolás mozgatja a becsléseidet abba az irányba, hogy mindenki ezt csinálja, tehát neked sem kell szégyenkezned?

    Megpróbálhatod szétválasztani a nemi erkölcsöt az általános erkölcstől, de nem biztos, hogy sikerrel jársz. Mi lenne az általános erkölcs? Mondjuk hogy nem teszek olyat, ami más embernek (vagy akár saját) aránytalanul nagy veszteséget okoz ahhoz az előnyhöz képest, amit elérek. Ebből a szexuális erkölcs is ugyanúgy levezethető, mint a lopás tiltása, csak észre kell venni bizonyos (nem annyira közvetlen, ám nagyon is valóságos) összefüggéseket és következményeket.

  29. 28: +1 😉

    Mondjuk, azért árnyalja a képet, hogy ki kezdi a házasságtörést, és azt hiszem, az nem Tibor bá’ volt…. Vagy igen? 🙂

  30. ON: „hogy a nők részére a házasság ára a szex, a férfiak részére a szex ára a házasság”, az szerintem is orbitális zöldség. Ennél nagyobb zöldséget nem is nagyon lehet kitalálni.

    Amúgy én szerencsésebb voltam Nálad, Tibor bá: egy olyan nővel sem volt dolgom soha, akinek a pénz miatt kellettem volna. Beszélgettem kettővel, akikről kiderült, hogy ez mozgatta volna őket, nem is lett belőle ennél több soha. Sose voltam pénzes csóka.

  31. 30. Milyen szerencsés ember vagy Ábel,hogy gyorsan kiszűrted a
    pénzéhes ribizliket 😀
    Furcsállom hogy csak 2 ilyennel találkoztál.
    Egyébként megjegyezném hogy a pénzre hajtók nem csak egy az egybe
    face to face mondják meg mit akarnak.
    Hanem mondjuk lát benned valamit ami értékes vagy ami pénzre (is)
    váltható dolog tulajdonság,várható örökség stb.
    Vagy a jó öreg érzelmi zsarolással kicsikart javak –
    ” hát nem érek neked ennyit nyuszikáááám … ” klasszikusa. 😀

  32. 31: A házasság nem csak érzelmi, hanem gazdasági közösség is. Te veszed a nercbundát, az asszony meg mossa a gatyádat, meg főzi a kajádat. 🙂 Kialakul valamilyen egyensúly. Akkor van gebasz, ha ez valamerre elbillen, és ezt a bentlévők is konstatálják. (Kívülről ez sokkal jobban és főleg hamarabb látszik – ‘hogy kihasználja az a b.k. azt az áldott jó embert…’ 🙂 )

  33. Ezt a témát nyílt fórumon nem érdemes „megbeszélni”, mert ahogy látom itt totális őszinteségi deficit mutatkozik.

    Ha kiderül, hogy a férj félrelép, az csak a hülye nők reakciója, hogy: elválok, nem közösködök, és borul a családi fészek.

    Ábel! Súlyos dolgokat árultál el magadról. Nekem nincs szükségem önigazolásra, és egyetlen egy tettemet se szégyellek. Ha szégyellném, akkor nem írnék ilyen posztot, de ennek a megértése úgy tűnik meghaladja a képességeidet.

    Observer! Jól tippeltél a nyitott házasságot az első feleségem kezdeményezte, ráadásul nem megegyezéses alapon, hanem sima bejelentéssel. Nekem két opcióm volt: közös gyerek ellenére elválok, átveszem a tempót. A csendes tűrést nem nekem találták ki.

  34. 25.
    „Én a “nemi-erkölcsöt” és az általános “erkölcsöt” kényesen szétválasztottam.”
    Nyilván úgy kényelmesebb, de szerintem van erkölcsös magatartás és van erkölcstelen.
    Aki hazudik a szexért, az hazudik pénzért, vagy bármiért is, esetleg csak ügyesebb kifogásrendszerrel tudja kivédeni a kényelmeten kérdéseket.
    Nyilván vannak árnyalatok, például aki nem elég erős, hogy ellenállást fejtsen ki, beledumálják, vagy belezsarolják egy kapcsolatba, és van aki a beledumálást csinálja… nem egy kategória. Szerintem.

  35. 33: „Jól tippeltél” Tippelt a fene, olvastam a könyveidet… 😛

  36. 34:
    Meggondolatlanul hordasz össze zöldségeket. Gyakorlatilag megválaszolhatatlant produkálsz. Mi az hogy „hazudik a szexért”? Ki állított ilyet?

  37. 35:
    Ilyen bejegyzés után: „azt hiszem, az nem Tibor bá’ volt…. Vagy igen? 🙂 ” mi mást vársz el tőlem?

  38. 33.
    „Ezt a témát nyílt fórumon nem érdemes “megbeszélni”, mert ahogy látom itt totális őszinteségi deficit mutatkozik.”

    Miért olyan nehéz elképzelni, hogy vannak hűséges emberek ?
    Szerintem alapvetően az emberek hűségesek, bár manapság, ahol nem a család hanem a média nyújtja való világot, ez egyre kevésbé igaz, de kimutatható a hatalmas nyomás a negatív irányban.

    Épp nemrég hallagattam egy előadást a homloklebeny szerepéről az erkölcsi itéletek meghozását illetően. Akinek sérült a homlokéebenye, az továbbra is egészségesnek számít, de erkölcsileg lenullázódnak.
    Itt egy tipikus példa:
    Egy nőt eveken keresztül fejfájás gyötri, és az orvosok a homloklebenben találtak egy daganatot. A daganatot a lebeny egy részével együtt eltávolították, de előtte feltettek egy kérdést a nőnek :
    – Ha kölcsönkér egy órát és elveaszíti, akkor mit tesz ?
    – Veszek egy másikat és visszaadom azt.
    A műtét után ugyanerre akérdésre azt felelte:
    – Kölcsönkérek egy másikat.

    És akkor jöttek a példák, hogy a hangos zene és a villogó fények gátolják a homloklebeny működését…
    Továbbá a „gyors” akciófilmek, amiben olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy a nézőnek nincs ideje egyes cselekményeket erkölcsi alapon kiértékelni, ezért „szűretlenül” kerül a tudatba, hatalmas mennyiségben.
    Hát itt van a bibi, hogy már ciki, nevetséges dolog az erkölcsről papolni, mert egyre többen vannak, akik értékitéletét a filmek és a diszkófények határozzák meg.
    Persze vannak, akik tudatosan választják a „könnyebb utat”.

  39. 37: Na, azért nem tenném érted tűzbe a kezem, ha nőkről van /pontosabban volt/ szó… 🙂

  40. 36.
    „Mi az hogy “hazudik a szexért”? Ki állított ilyet?”

    Hát aki félrelép, vagy a haverja nőjét keféli az nem hazudik?

  41. 39:
    Mi az ördögöt értesz ez alatt?

    40:
    Összehordasz hetet-havat. Ki beszélt itt a haver nőjéről? És miért hazugság egy kefélés?

  42. Csűrheted csavarhatod Tibor bá, a feleség megcsalása egy disznó dolog.

  43. 42:
    Ha rám gondoltál, akkor közlöm veled, hogy soha egyetlen egy nőt se csaptam be. Nem szokásom mások becsapása. Ellenben az ilyen hozzászólásokról eszembe jut az egyik szomszédom (már rég nem él).

    Második feleségemnek volt egy érdekes szokása, amikor valaki felbukkant a látóterében, akire ki szándékozott vetni a hálóját, akkor néhány napon át a kertünkben meztelenül napozott, hogy homogén legyen a lesülése. Egy ilyen alkalommal a Bata nevű szomszédunk a kerítésének a bokrai közé lopakodott és kb. 5 méteres távolságból bámulta a széttárulkozottan napozó Juditot. Egy idő után a felesége hátulról meglátta a férjét, odament hozzá, hogy vajon mit néz olyan lelkesen. Amikor a férj meglátta, hogy közeleg a feleség, hangosan elkezdett fennhangon kiabálni: nézd ezt a büdös kurvát, milyen szemérmetlen, fújj és hatalmasakat köpött hozzá. A feleség nem vette a lapot, mert a férjéhez vágta a vizes vödröt. Nem csoda, a két nő között volt minimum 30 év korkülönbség.

  44. Bizonyára egy nyavalyás élhetetlen alak vagyok, de soha nem élnék egyszerre több nővel.
    Nem tudnám ezt elszámolni a saját lelkiismeretemmel.
    Bármilyen hosszú is a péniszem mindegyiket megrövidítem.
    Szegény párák, megérdemlik, hogy legyen nekik egy különbejáratú uruk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük