(1253) Ez meg az

Tibor bá’ online

 

~00000Örökhagyó húgom 1986-ban, azaz 27 éve halt meg külföldön, ahol örökösök ugyan voltak, de azokat bírói ítélettel kiskorukban elvették tőle, és mások nevelték fel. Két férje is volt, de halálakor elvált státusza volt, viszont vagyonszerzésekor (öröklés) az egyikkel éppen házasságban élt. Az örökségre sokan pályáztak, de végül az (akkor még élő) apám lett az örökös, aki az Ausztráliában lévő ingatlanról lemondott (de nem a magyarországiról, mert nem is tudott róla), így lettem én az örökös. Közben telt az idő, és az egész ügyre csak 2008-ben került pont. A NAV követelte az örökösödési illeték megfizetését, amit én megtagadtam azon az alapom, hogy a jogszabály szerint az örökség az örökhagyó halálával száll át az örökösre, vagyis jogilag 1986-ban örököltem és akkor lett esedékes az illeték kifizetése, az akkori szabályok szerint, de az 5 év után elévült 1991-ben, és hol van az már? Az eljárásom természetesen nem fair, mert 2008-tól kellene számolni az időt, de ha egyszer a törvény hülyén van megfogalmazva, akkor miért ne élnék vele? És most jön a tanulság. A NAV-ban ki van adva az utasítás, hogy aki nem hajlandó birkaként viselkedni, azt meg kell szívatni. Kaptam egy papírt, hogy a 2008-ban eladott telekre kiszállnak, helyszíni szemlét tartani. Jaj nekem, mert a 14 milliós vételárat (így 5 évvel később) nem fogják elfogadni, és akkor majd jól megbüntetnek, négyrétre vágnak, és a Dunába dobnak. Illetve 90.000 forintos illeték esetleges felemelése és behajtása végett 3 fő fél napot eltölt, hogy a helyszínen vizsgálódjon. A telket egy ügyvéd vette meg a lányának, és már rég áll a ház. A kiérkező NAV-osokat jól „kioktatta”. Úgy mellesleg, idő közben az ingatlanárak erősen csökkentek. Az egésznek az égvilágon semmi értelme nem volt az állampolgárok rettegésben tartásán kívül (ami nálam nem jött be). kaptam egy újabb levelet, hogy a nyugdíjamból levont összeget visszatérítik.

Van egy öreg Ticom, amit eladni nem lehet, hely van az udvarban, gondoltam kivonatom a forgalomból, minek fizessek súlyadót utána. Ám ezt csak akkor lehet, ha elviszem egy bontóba, ahol lefényképezik, azt elküldik a minisztériumba (fingom nincs melyikbe) ahol engedélyezik a bontást, erről kapok egy papír, amiknek alapján az okmány iroda ad egy papírt, hogy nincs a forgalomban és küld egy papírt az önkormányzatnak, hogy megszűnt a súlyadó. Igen ám, de én a kocsit nem akarom átadni a bontónak, mert nekem jó ott ahol van. de erre nincs lehetőség. Tehát vagy birtoklom, de akkor adózok után, esetleg úgy, hogy már miszlikre van szétszedve, vagy leadom INGYEN, sőt én fizetek, hogy szíveskedjenek szétbontani. Orbán tollnokjai szerint nincs megoldás. De szerintem van. Fogok egy kéregetőt a közlekedési lámpánál és adok neki egy ezrest, hogy írja alá az adásvételi szerződést. Papír szerint övé lesz az a kocsi, amiről azt se tudja, hol van, és majd adózhat utána. Csak majd nem tudják behajtani. Ez egy ilyen hülye ország.

Rákaptak a kereskedelmi tévék a kéregetésre. Bemutatnak egy családot, ahol a 2 (5, 8, stb.) éves gyereket Németországban meg kell műteni (nagyon drága gyógyszert kell évekig szedni, stb.) és akkor a nézők rohannak adakozni, összegyűlnek a milliók, hogy a gyerek még élhessen 1-2 évet. Minek? A másik mánia bemutatni egy küszködő, négygyerekes anyukát, aki enni se tud adni a gyerekeinek. Az anyuka így a tévén keresztül 120 kiló (lehet, hogy a gyerekek éheznek, de ő biztos nem) pircing a fülében, műkörmök az ujjak végén, a kezében égő cigaretta. Ha én lennék a tulaj, a hírszerkesztőt kirúgnám.

 Úgy hatvan körül lehettem, amikor apám már túl volt a nyolcvanon. Gyakran elkísértem a környéken, amikor elment az ebédjéért, vagy más dolga akadt. Már nehezen járt, belém karolva lépegetett. Amikor átmentünk az úttest másik oldalára gyakran megesett, hogy éppen jött egy kocsi, délelőtt lévén fiatal nő ült benne, a vételár kifizetője valahol éppen dolgozott. Apám észlelvén a helyzetet megszólalt, büdös kurva. Meg voltam győződve róla, hogy ez semmi más, mint a közelgő halál előtti dühös indulat, utál mindenkit, aki várhatóan túl fogja őt élni.

Aztán eltelt 20 év és kezdem belátni apám bölcsességét, mert családi berkekben is tapasztalom a jelenséget. Ti férfiak (én már nem 😀 ) az ösztöneiteknek vagytok az áldozatai, amit a nők már egészen fiatal korban észlelnek, és piszkosul kihasználnak. Belétek van oltva a lovagiasság, a gondoskodás, az önfeláldozás, és el kell jutnotok a 80. születésnapig (már, aki eljut) hogy rádöbbenjetek, mekkora marhák voltatok egy életen át. — Tudom-tudom, speciel ez rád nem vonatkozik. Ha-ha-ha. Majd akkor jelentsd ki, amikor 80 leszel. 😀

A kereskedelmi tévék a hírekben közölték, hogy az emberek többet költenek, mint a múlt évben. Megjött a vásárlási kedv, egyesek (60 %) már kölcsönöket is felvesznek, hogy vágyaik szerint karácsonyozhassanak. Éva hétfőn bement az Eurocenterbe. Azt mondja a vevők kóvályogtak, több volt az eladó, mint a sétáló, akik nem feltétlenül vásárlók is. Akkor most mi van? Semmi különös, manipulálnak velünk, mint mindig. Kedved csinálnak a vásárláshoz, mert ugye, ha mások, akkor én is. Pláne, hogy kölcsönből. Végül is nekik érdeke, hogy prosperáljanak a hirdetőik. Egy kis információs csalásért nem mennek a szomszédba.

Van egy ilyen mondás angolul: „Fool me once, shame on you; fool me twice, shame on me.” Ami szabad fordításban így hangzik: Ha egyszer becsapsz, egy szemét alak vagy, ha másodszor is becsapsz, akkor én vagyok hülye. – Ez jutott eszembe, amikor „IVÁNKAI”, „Csibész”, „Kafkános”, és „Little Pots” után ma Dr. Senki nikkel a mosógépszerelő újra próbálkozott, de hiába. Néha egészen értelmes dolgokat is ír, de ide többé a büdös életben nem teszi be a lábát. Pedig ő úgy tudja, hogy neki alanyi joga, hogy oda szarik, ahová kedve tartja.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(1253) Ez meg az

  1. Kaptam egy fizetési meghagyást egy tatabányai közjegyzőtől, hogy fizessek 13 ezer forintot kamataival együtt, mert tavaly júniusban tilosban parkoltam a Bp. II. kerület ilyenolyan utcában. (tatabányai közjegyző!) Apám visszaírt, hogy az kizárt dolog, mert 1. én nem jártam azon a napon Pesten 2. mert a papíron megjelölt rendszámot két hónappal korábban leadtam a hatóságnak, amiről persze okmányom van.
    Később kaptunk egy bírósági végzést már a magyarországi lakhelyem szerinti bíróságtól, hogy elvesztettem a pert és fizessek ennyit meg annyit a tilos parkolásért. Ezt októberben adta ki a bíróság. Véletlenül akadt egy kis ismeretség, egy jó kapcsolatokkal rendelkező emberrel adásvételi ügyem volt és az ügyvédjét megkértem árukapcsolásként, hogy nézzen már rá a parkolási ügyemre. Két nap múlva, decemberben küldött nekem egy bírósági végzést az ügyben, ugyanattól a bírótól szeptember eleji dátumozással, hogy a bíróság a pert megszünteti, mert a felperes parkolási cég a tilos parkolás bizonyítékai bemutatására felszólításnak 15 napon belül nem tett eleget! Orwelli megoldás, az előző végzést kiretusálták a csoportképről!
    Szerintem a parkolómaffia az államigazgatástól vásárolt adatbázisból találomra számítógéppel kiválasztott címekre küld parkolási bírságokat és ha egy ötöde kifizeti, tiszta haszon. A maffia nem működhetne közjegyzők, bírók, egyéb jogászok közreműködése nélkül.

    Ha egy átlagember választhat, hogy elvigyen egy kilométeres sétára a zsebében mondjuk egy gramm közepesen sugárzó radiokatív anyagot, vagy eltöltsön egy órát egy magyar bíróságon, az előzőt javaslom!

  2. A mosógépszerelő nikeinek tárháza tegnap eggyel szaporodott, immáron egy nőstény neve mögé bújt. És még normálisnak tartja magát. 🙁

  3. 2: “Az amerikaiak sose foglalják el Bagdadot!” Mondta az iraki külügyminiszter a minisztérium előtti szabadtéri sajtótájékoztatón, miközben a háttérben amerikai tüzérségi lövedékek becsapódásai látszottak… 😀

  4. 2– re. Már csak sóhajtani tudok szomorúan, enyhén ingatni a fejemet, ha olvaslak. “nőstény” – a nőkre gondoltál? Nem jó megöregedni, ha a kor agresszívvá teszi az embert. Ajándékba kaptad a 80 éved, és felesleges indulatokra pazarlod. Orbánt se hagytad ki:)

    Hányszor viszed el hetente a kutyáidat az erdőbe? Jó nagyokat mozogni velük? Egyszer sem? Szegény kutyák. Pedig neked is jót tenne.

  5. 4:
    Tara, te a sötétben tapogatózol és rendszerint mellényúlsz. 🙁
    A posztban 5 téma van amikre lehet válaszolni, de neked az kevés, elkezdesz személyeskedni. Ha így folytatod, nem fogok elmenni a temetésedre. 🙂

  6. Tibor bá’, csak aggódom érted. Jobb sorsra érdemes vagy. Te nem személyeskedsz? Dehogynem, velem is gyakran. Nem lesz temetésem, soha:) Valaki majd a Dunába szórja a hamvaimat, ezt beszéltem meg a családommal. Nyomom se maradjon sehol sem:) Csak a lelkekben legfeljebb. Mifelénk vannak lelkek. Ha holnap halok meg, sem bánom. A fenének se hiányzik az összeomlás. Segíteni úgysem tudok senkinek, nézzem végig a pusztulást?

  7. 7:
    Kedves tőled, hogy aggódsz, de hidd el, nincs rá szükség. Számomra voltak ennél sokkal nehezebb idők.

  8. Elég furcsa dolog az illeték: lényegében nem évül el, ha nem hozod az adóhivatal tudomására. Saját tapasztalataim szerint is gyakran ülnek a bejelentés után is és előfordulhat 5 év letelte közelében is akár, hogy elkezdenek mocorogni.

    Az illeték egy olyan adó, ami nem évül el.

    A törvény szerint olyan közteher az illeték, amiért valami szolgáltatást kapsz az államtól – és sosem tudtam kitalálni eddig, hogy mit kapok mondjuk a tranzakciós illeték fejében szolgáltatásként (na jó a bankok fizetik azt, de behajtják rajtunk).

  9. 7 Tara

    “Nem lesz temetésem, soha:) Valaki majd a Dunába szórja a hamvaimat, ezt beszéltem meg a családommal.”

    Jó ilyet olvasni, mert én is hasonlót kértem a családomtól. Abszolút marhaság valaki temetésére százezreket költeni, mikor neki az már mindegy. Ő az akit legkevésbé kell sajnálni! A halál, az nem annak rossz aki elmegy, hanem azoknak akik maradnak. Én a tanyámon levő eperfa gyökerei között tervezem végezni létemet, miután (nem kevés pénzért) elhamvasztanak. Ez olyan mint a pisi/Cromwell kérdés. Ahogy Cromwell benne van minden pohár vízben, úgy leszek én benne minden falevélben. Nekem persze már mindegy lesz, de lehet a gyerekem örömmel fog megsimogatni egy fadarabot.

  10. 10:
    Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
    Valóban a halottnak már mindegy, de éppen ezért ne döntsön a temetéséről, mert a hátrahagyottaknak nem mindegy. Hova a fenébe mehet az emlékezni akaró özvegy, gyerek, unoka, amennyiben a hamvak szét vannak szórva?
    Az én anyám 12 éves koromban halt meg, és szülővárosában volt a sírja, ahol én nyaranként nyaraltam. Amikor ott voltam, sokat kerékpároztam (más szórakozás nemigen volt). A temetőt mindig útba ejtettem, és ez adott egy bizonyos megnyugvást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük