Tibor bá’ online

Örökhagyó húgom 1986-ban, azaz 27 éve halt meg külföldön, ahol örökösök ugyan voltak, de azokat bírói ítélettel kiskorukban elvették tőle, és mások nevelték fel. Két férje is volt, de halálakor elvált státusza volt, viszont vagyonszerzésekor (öröklés) az egyikkel éppen házasságban élt. Az örökségre sokan pályáztak, de végül az (akkor még élő) apám lett az örökös, aki az Ausztráliában lévő ingatlanról lemondott (de nem a magyarországiról, mert nem is tudott róla), így lettem én az örökös. Közben telt az idő, és az egész ügyre csak 2008-ben került pont. A NAV követelte az örökösödési illeték megfizetését, amit én megtagadtam azon az alapom, hogy a jogszabály szerint az örökség az örökhagyó halálával száll át az örökösre, vagyis jogilag 1986-ban örököltem és akkor lett esedékes az illeték kifizetése, az akkori szabályok szerint, de az 5 év után elévült 1991-ben, és hol van az már? Az eljárásom természetesen nem fair, mert 2008-tól kellene számolni az időt, de ha egyszer a törvény hülyén van megfogalmazva, akkor miért ne élnék vele? És most jön a tanulság. A NAV-ban ki van adva az utasítás, hogy aki nem hajlandó birkaként viselkedni, azt meg kell szívatni. Kaptam egy papírt, hogy a 2008-ban eladott telekre kiszállnak, helyszíni szemlét tartani. Jaj nekem, mert a 14 milliós vételárat (így 5 évvel később) nem fogják elfogadni, és akkor majd jól megbüntetnek, négyrétre vágnak, és a Dunába dobnak. Illetve 90.000 forintos illeték esetleges felemelése és behajtása végett 3 fő fél napot eltölt, hogy a helyszínen vizsgálódjon. A telket egy ügyvéd vette meg a lányának, és már rég áll a ház. A kiérkező NAV-osokat jól „kioktatta”. Úgy mellesleg, idő közben az ingatlanárak erősen csökkentek. Az egésznek az égvilágon semmi értelme nem volt az állampolgárok rettegésben tartásán kívül (ami nálam nem jött be). kaptam egy újabb levelet, hogy a nyugdíjamból levont összeget visszatérítik.

Van egy öreg Ticom, amit eladni nem lehet, hely van az udvarban, gondoltam kivonatom a forgalomból, minek fizessek súlyadót utána. Ám ezt csak akkor lehet, ha elviszem egy bontóba, ahol lefényképezik, azt elküldik a minisztériumba (fingom nincs melyikbe) ahol engedélyezik a bontást, erről kapok egy papír, amiknek alapján az okmány iroda ad egy papírt, hogy nincs a forgalomban és küld egy papírt az önkormányzatnak, hogy megszűnt a súlyadó. Igen ám, de én a kocsit nem akarom átadni a bontónak, mert nekem jó ott ahol van. de erre nincs lehetőség. Tehát vagy birtoklom, de akkor adózok után, esetleg úgy, hogy már miszlikre van szétszedve, vagy leadom INGYEN, sőt én fizetek, hogy szíveskedjenek szétbontani. Orbán tollnokjai szerint nincs megoldás. De szerintem van. Fogok egy kéregetőt a közlekedési lámpánál és adok neki egy ezrest, hogy írja alá az adásvételi szerződést. Papír szerint övé lesz az a kocsi, amiről azt se tudja, hol van, és majd adózhat utána. Csak majd nem tudják behajtani. Ez egy ilyen hülye ország.

Rákaptak a kereskedelmi tévék a kéregetésre. Bemutatnak egy családot, ahol a 2 (5, 8, stb.) éves gyereket Németországban meg kell műteni (nagyon drága gyógyszert kell évekig szedni, stb.) és akkor a nézők rohannak adakozni, összegyűlnek a milliók, hogy a gyerek még élhessen 1-2 évet. Minek? A másik mánia bemutatni egy küszködő, négygyerekes anyukát, aki enni se tud adni a gyerekeinek. Az anyuka így a tévén keresztül 120 kiló (lehet, hogy a gyerekek éheznek, de ő biztos nem) pircing a fülében, műkörmök az ujjak végén, a kezében égő cigaretta. Ha én lennék a tulaj, a hírszerkesztőt kirúgnám.

 Úgy hatvan körül lehettem, amikor apám már túl volt a nyolcvanon. Gyakran elkísértem a környéken, amikor elment az ebédjéért, vagy más dolga akadt. Már nehezen járt, belém karolva lépegetett. Amikor átmentünk az úttest másik oldalára gyakran megesett, hogy éppen jött egy kocsi, délelőtt lévén fiatal nő ült benne, a vételár kifizetője valahol éppen dolgozott. Apám észlelvén a helyzetet megszólalt, büdös kurva. Meg voltam győződve róla, hogy ez semmi más, mint a közelgő halál előtti dühös indulat, utál mindenkit, aki várhatóan túl fogja őt élni.

Aztán eltelt 20 év és kezdem belátni apám bölcsességét, mert családi berkekben is tapasztalom a jelenséget. Ti férfiak (én már nem 😀 ) az ösztöneiteknek vagytok az áldozatai, amit a nők már egészen fiatal korban észlelnek, és piszkosul kihasználnak. Belétek van oltva a lovagiasság, a gondoskodás, az önfeláldozás, és el kell jutnotok a 80. születésnapig (már, aki eljut) hogy rádöbbenjetek, mekkora marhák voltatok egy életen át. — Tudom-tudom, speciel ez rád nem vonatkozik. Ha-ha-ha. Majd akkor jelentsd ki, amikor 80 leszel. 😀

A kereskedelmi tévék a hírekben közölték, hogy az emberek többet költenek, mint a múlt évben. Megjött a vásárlási kedv, egyesek (60 %) már kölcsönöket is felvesznek, hogy vágyaik szerint karácsonyozhassanak. Éva hétfőn bement az Eurocenterbe. Azt mondja a vevők kóvályogtak, több volt az eladó, mint a sétáló, akik nem feltétlenül vásárlók is. Akkor most mi van? Semmi különös, manipulálnak velünk, mint mindig. Kedved csinálnak a vásárláshoz, mert ugye, ha mások, akkor én is. Pláne, hogy kölcsönből. Végül is nekik érdeke, hogy prosperáljanak a hirdetőik. Egy kis információs csalásért nem mennek a szomszédba.

Van egy ilyen mondás angolul: „Fool me once, shame on you; fool me twice, shame on me.” Ami szabad fordításban így hangzik: Ha egyszer becsapsz, egy szemét alak vagy, ha másodszor is becsapsz, akkor én vagyok hülye. – Ez jutott eszembe, amikor „IVÁNKAI”, „Csibész”, „Kafkános”, és „Little Pots” után ma Dr. Senki nikkel a mosógépszerelő újra próbálkozott, de hiába. Néha egészen értelmes dolgokat is ír, de ide többé a büdös életben nem teszi be a lábát. Pedig ő úgy tudja, hogy neki alanyi joga, hogy oda szarik, ahová kedve tartja.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________