(1222) Atomreaktor építés

Tibor bá’ online

 

~00000Anglia bejelentette, hogy új atomreaktor építésébe kezd, ami a tervek szerint 2023-ban fog üzembe lépni. A két és fél éve bekövetkezett fukushimai robbanás óta, most először. A bejelentés kiverte a biztosítékokat Németországban, ahol – mint köztudott – az összes működő reaktort 2022-ig le fogják állítani. Ez a két esemény elég nyomós ok arra, hogy elgondolkozzunk rajta.

A csernobili katasztrófa után még lehetett arra hivatkozni, hogy a szovjetek megbízhatatlanok, az orosz emberek vedelik a vodkát és felelőtlenek. A precíz, szolgaian lelkiismeretes, és szuper technológia birtokában lévő japánok esetében a fukushimai katasztrófa a korábbi argumentumot lehetetlenné tette. Ma már a napnál is világosabb, és méghozzá mindenki számára, hogy abszolút biztonságos reaktor nem létezik. A reaktor balesetek előfordulása a nukleáris ipar intrinsic tulajdonsága, és mivel rossz esetben egy baleset (elvileg) az egész emberiség kiirtását is okozhatja, újabb reaktor építése nem más, mint az istenek kihívása magunk ellen.

Ezek persze „nagy szavak”, amikbe már belefásultunk. Kétezer ötszázszorosa a megengedettnek, 14.000 hirosimai bombával egyenlő, stb. De nézd meg az alábbi fotót, ahol azokat az orosz eszközöket láthatod, amelyeket a csernobili katasztrófa elhárításánál használtak, és olyan mértékben szennyeződtek radioaktivitással, hogy örökre otthagyták őket egy elkerített területen, ahová ember sohase fog belépni. Azok pedig, akik ezekben a járművekben voltak, nagy részben kitüntetett halottak. Nézd meg, és gondolkodj el rajta, micsoda iszonyatos mennyiség, valóban elképzelhetetlen erőfeszítés, hihetetlen emberáldozat, és csak egyetlen baleset a több mint 400 létező reaktor közül.

~ab078

De ez a poszt nem az atomreaktorok építéséről szól, nem ez a topik. Amire fel szeretném hívni a figyelmeteket az a hurrá optimizmus, ami Curixből árad, és az a kolosszális naivitás, amit Loránd hirdet. Ugyanis az új angol reaktor építését nem az ördög határozta el, nem is Mars béli zöld emberkét, hanem hús-vér emberek, és nem ám műveletlen bunkók, hanem megfelelő tudással rendelkező emberek, akiknek anyagi érdeke fűződik az új reaktorokhoz. Néhány millió, esetleg, milliárd dollár haszon szemben az egész emberiség sorsával. Milyen emberek lehetnek ezek? Mi lakózik egy Soros Györgyben, hogy túl a 80. születésnapján, sok milliárd dollárral a zsebében, még mindig újabb és újabb milliárdokra hajt rá? – – – Egyszer volt szerencsém beszélgetni egy zanzibári „politikussal”, akit a szülőföldjén már halálra ítéltek. Azt tervezte, hogy visszatér Zanzibárba. Csodálkozásomra azt mondta, vagy én leszek Zanzibár első ember, vagy felakasztanak. Mi „közönséges” emberek el se tudjuk képzelni, hogy az ilyen akarnyikokban, mint például Orbán, Gyurcsány, Bajnai, Mesterházi….. valójában mi lakozik. Ez egymagában még nem lenne katasztrófa, de ezeknek a kezében van a hatalom. Az egész emberiséggel az lesz, amit ezek elrendelnek, és ezeket semmi más nem érdekli, mint saját torz, sőt beteges vágyaik kielégítése. Az emberiségnek elsősorban ez ássa a sírját, minden más megoldható lenne.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

52 gondolat erről: „(1222) Atomreaktor építés

  1. Igazad van, Tibor bá’, de azt látni kell, hogy a világ tekereg kínjában az energetikai problémákban.
    Ha végig vesszük a mai energiapalettát, akkor igen szegényesek a lehetőségeink.
    Itt, ezen a blogon szidtuk el már ezerszer a fossziliseket, amelyekkel folyamatosan pumpáljuk a légkörbe a CO2-t.
    Ráadásul látható, hogy ezzel meg vannak számlálva a növekedés napjai.
    A megújulók, habár már komoly iparágakat mozgatnak, még sem képesek számottevő részt átvenni az energiatermelésből. Egyszerűen az időszakos jellegüket nem tudjuk hatékony energiatárolással kisimítani olyan léptékben, ahogy azt az élet megkövetelné. És biztos vagyok benne, hogy ez nem valami szándékos késleltetés eredménye, hiszen a megújulóknak is vannak már komoly lobbijai, egyszerűen a technika nem képes megoldani ezeket. A németek kiugró fejlesztései is csak úgy tudtak megvalósulni, hogy az így keletkezett többletenergiát részben a külföldi piacokon értékesítik, tehát külföldi villamos rendszerek rugalmasságát veszik igénybe pusztán a sajátjuk helyett. Ez sokáig nem folytatható,főleg ha azok is fejlesztik a megújulókat.
    A biomassza hatalmas termőterületeket igényel, ami szintén ellentmondásos.
    Szóval a világ energetikusai sem találnak megfelelő alternatívákat az atom helyett.
    Nemrég láttam a TV-ben a Mindentudás Egyetemén Aszódi Attila előadását, aki ma nagy guru az energiaiparban, persze főleg az atomenergiában.
    Sajnos nem találtam meg a neten lejátszható formában ezt az előadást, de emlékszem, hogy felhívta a figyelmet rá, hogy a 70-es, 80-as évek óta nem volt a világban előkészület alatt annyi atomerőmű projekt, mint most.
    Ez megdöbbentő Fukushima után, de ez is mutatja, hogy mennyire kétségbeesetten próbálják megoldani a jövő energetikai problémáit, ami ha nem sikerül, az a világgazdaság bedőléséhez vezethet.
    Szóval itt nehéz bölcsnek lenni, viszont aki a vállán cipeli a fejlesztések felelősségét, valahogy döntenie kell.
    („From the frying pan into the fire” szituáció) 🙁

  2. Tibor bá megszólítottságom okán is válaszolok, sőt bármilyen meglepő is lesz, amit most mondok, de egyet értek a posztoddal, noha kissé furának találtam 2 reaktor blokk építéséből levezetni az emberiség végét, és eljutni Sorosig, Orbánig, Gyurcsányig, de még ezt is értem, csak tettél bele egy csavart.

    DE!

    1, Már nem ezen a 2 reaktoron fog múlni az emberiség jövője, ezt te is tudod. Sokkal veszélyesebb a Paks féle, vagy az annál is öregebb atomerőművek üzemeltetése. Számuk talán 100 felett van Európában, most nem járok utána pontos adatnak.

    2. Nagyon szép, hogy Németország egy atommentes jövőt képzelt el, és óriási dolog, hogy idén nyáron egy napsütéses órában, az egész ország elektromos áram igényének több, mint 40%-át már megújulók fedezték. Szép szám, egyedülálló az egész világban, de ennek súlyos következményei vannak, amivel nem tudom mit kezd leginkább Németország, de a többi tagállam is:

    http://t7.hu/0vq9

    A link végén ott van az is, hogy kínai támogatással tud csak felépülni Angliában a két új blokk.

    (Nálunk akkor vajon miből fog? Ezért nem lesz Paks 2)

    3. Ehhez a ponthoz mondjuk Technomuzsik kellene, de áramszünetet nem csak az ostoba energetikai EU-s szabályozási rendszer okozhat, hanem az egyre több hálózatba belépő mini erőmű. Minél több van ebből, annál instabilabb az egész rendszer. Amíg több 1000 MW feletti erőmű úgymond diktálja a „taktot” (Hz) addig működhet a rendszer, de ezek hiányában súlyos rendszerhibák fognak fellépni, és már léptek is. Könnyen előfordulhat, hogy 2022-től Németország majd Angliától és Franciaországtól veszi az (atomerőművel előállított) áramot.

    4: Sorosnak és az efféléknek már nem a pénz számít. Soros abban az értlemben, ahogy mi ismerjük, fogalma sincs róla, hogy mi a pénz. Teljesen más rendszerben, és nagyságrendekben gondolkodik.

    5: Bár a posztban az akkori szovjet fellépést rosszabb színben tünteted fel, valójában a csernobili válságkezelés nagyságrendekkel hatékonyabb volt, mint a fukusimai, és mindegyik visszavezethető emberi mulasztásra, mindkettő tapasztalat hiányából eredő katasztrófa lett, amit a szovjetek megoldottak, de Japán nem tud.

    6: Nincs hurrá optimizmusom, én is látom merre tartunk, ettől azonban még nem fogok kardba dőlni, és nem fogom minden nap az utcán szétkiabálni, hogy bazi nagy globális felmelegedés van.
    Egyértelműen látszik, hogy szükség van a globális „sokkra” ahhoz, hogy változzunk. Hogy ez milyen formában érkezik….?

    (mellesleg szerintem Arma ki tudná fejteni, hogy mi lakozik a Sorosokban, hogy 80-an után is így viselkednek, ahogy, csak lehet az már sok lenne ezen a blogon)

  3. Nehéz arra a kérdésre válaszolni, mekkora kockázatot jelent egy atomreaktor egy régióra.

    Arra sem könnyebb válaszolni ,hogy mekkora kockázatot érdemes vállalni egy ország kőolaj utáni energiaellátására.

    Itt is az utolsó szót emberek mondják ki, akik mint tudjuk elfogultak.

  4. 1. hubab
    „Ez megdöbbentő Fukushima után, de ez is mutatja, hogy mennyire kétségbeesetten próbálják megoldani a jövő energetikai problémáit, ami ha nem sikerül, az a világgazdaság bedőléséhez vezethet.
    Szóval itt nehéz bölcsnek lenni, viszont aki a vállán cipeli a fejlesztések felelősségét, valahogy döntenie kell.”

    Remélem, hogy megszületett már az az ember, aki meri majd vállalni, hogy bedönti a világgazdaságot. Ebben az esetben az emberiség megmarad, a másik esetben biztos a törlődés, csak az időpont ismeretlen.

    2.Curix
    „4: Sorosnak és az efféléknek már nem a pénz számít. Soros abban az értlemben, ahogy mi ismerjük, fogalma sincs róla, hogy mi a pénz. Teljesen más rendszerben, és nagyságrendekben gondolkodik.”
    „Egyértelműen látszik, hogy szükség van a globális “sokkra” ahhoz, hogy változzunk. Hogy ez milyen formában érkezik….?”

    Én is itt látom a problémát. A globalizáció nem megfelelő folyamat a bolygónk működéséhez. Kevés ember,kis csoport működésén múlik az egész glóbus sorsa. Ha ők tévednek,hibáznak,nem veszik figyelembe az egész működését,- talán nem is lehet ilyen kevés embernek ezt kellően átlátni, s vezetni,- az egésznek vége. Több, jól működő egység, még ha egymással verseng is,- ami magával hozza a veszteségeket természetesen-,tudja biztosítani a folyamatosságot. Ha sok kis sejt épít fel egy szervezetet, egynek-kettőnek a hibája, megsemmisülése nem fogja magával vonni az egésznek az összeomlását.

    Most úgy néz ki, hogy egy rész, az ember, mint ennek az organizmusnak egyik kis sejtje, túlburjánzott, megbontotta az egyensúlyt. Igen, kérdés, hogy mikor és hogyan lesz a változás.

  5. 4 Buza
    Sokan tudják már, hogy a bedőlés elkerülhetetlen, még sem meri senki bevállalni, mert ez sem egy racionálisan levezényelhető, megszervezhető folyamat a mai politikai világrendszer mellett.
    A folyamat megjósolhatóan kaotikus lesz, a régi világ megmaradt szigetei elkeseredetten fognak egymással küzdeni a felszínen maradásért, és az egész hatalmas tömegek pusztulásával fog járni.
    Én legalábbis így látom, a globális gazdasági rendszer túl magasra futtatta fel a föld népességét ahhoz, hogy az mind életben maradhasson a fenntartó gazdaság komoly sérülése esetén.
    Igaz, minél tovább húzzuk, annál nagyobb durranás lesz a vége…

  6. 5. hubab

    Igen, nekem is az a problémám, mikor ilyeneken gondolkodok, hogy hol van az a határ, mikor még egy gazdasági világválság segít a maga hatalmas áldozatával, de utána lehet kezdeni építkezni megint, s mikor jön el az a pillanat, mikor az általunk okozott mondjuk atomkatasztrófa, vagy a globális felmelegedésből adódó változások és egy válság együttesen már visszafordíthatatlanná teszi a folyamatot. Ezért én inkább egy hamarabbi borítás mellett voksolok, amit magunk, direkt azért indítunk, hogy ne rajtunk kívüli, már általunk jóvá nem tehető folyamatok irányítsanak. Jó, hatalmas emberáldozat, fejlődési megtorpanás, de a meglévő problémák már nem tudnának tovább nőni. Az eddig létrehozott demoklétoszi kardokat kell a fejünk fölött megtartani, a változó környezetben. Erről nem tudok semmit, hogy egyáltalán milyen erőfeszítéseket, milyen hatalmas feladatot jelentene a meglévő reaktorok, s felhalmozott nukleáris hulladékok „zárolása”, csak azt, irdatlan idő,s felelősség, az egyén kicsi nyolcvan-kilencven évéhez képest. Van-e az emberben annyi, túl tud lépni egyéni érdekén, hogy az ember megmaradjon.
    Engem még az is foglalkoztat, hogy az én életemben fog ez bekövetkezni, vagy utána.
    Örülnék, ha meglépnénk még az én életemben, pedig az a gyors végemet jelentené, de a gyerekeim és az utánuk jövő emberek jönnének, s ez a lényeg. Itt kapcsolódik ez a poszt Tibor bá’ Miért vagyunk? írásához.

  7. 5:
    Nekem most az a kérdés formálódott meg az agyamban, hogy vajon Curix téged miért nem baszogat? Miért csak én vagyok a mumussal ijesztgető Felelőtlenség bronzszobra?

  8. 7 Tibor bá’
    Ja, hát én csak egy csóri hozzászóló vagyok, te viszont a blog gazdája és szellemi atyja! 🙂

  9. 7:

    Azért mert te hozod le sokszor egy héten 3-szor, hogy miért és hogyan fogunk kipusztulni úgy, hogy sokszor egyik übereli a másikat. Hubab max rárak még pár lapáttal.

    Egyébként Hubab helytelenül az 5-ösben néhány helyen jövő időt használ jelen idő helyett.

    A globális klímaváltozásnak pl. én azért nem tulajdonítok akkora jelentőséget, mint te, mert nem az fogja borítani a még működő (annak látszó) globális gazdaságunkat.

    Az alap problémámat nem érted ezzel az egésszel kapcsolatban Tibor bá.
    Az, hogy te 100-szor leírod ugyan azt, esetleg árnyalatnyi különbségekkel hogy melyik sötétebb, attól még semmi sem fog változni.
    Lóránd lehet, sőt biztos, hogy naív, de legalább dolgozik valamin, ami megoldás lehetne. Hagyjuk, hogy működőképes e vagy sem, nem ez a lényeg.
    Ugye Edison esete a villanykörtével….

    Csak egy kérdés. Mikor járna jobban az emberiség, ha lenne sok „Tibor bá” akik minden nap leírják, hogy MIÉRT FOGUNK kipusztulni, vagy ha lenne sok „Lóránd”, akik hoznák a lehetséges megoldásokat, hogy MIÉRT NEM szükségszerű kipusztulnia az emberiségnek?

  10. 9:
    Végre egy értelmes vélemény különbség. Erre már rámutattam, a bekövetkezhető geddon okok közül azért a globális felmelegedés a „legfontosabb” mert ez elkerülhetetlen, az összes többi – legalább is elméletileg – elkerülhető.

    A sok-sok Loránd összeveszne a vezető szerepért. A sok-sok Tibor bá’ nagy vonalakban egyetértene. És mit mondanának? Készüljetek fel legjobb tudásotok és képességeitek szerint. Ez lesz a végső „Survival of the fittest” az utolsó 5 százalék részére.

  11. 10:

    Tibor bá a te problémád, ha lehet így mondani a félig üres pohár esetében rejlik.

    Te már tudatosítottad magadban, hogy 5% marad, és minden mást ez köré építesz.

    Loránd, aki félig telinek látja a poharat lehetséges megoldásokon gondolkozik.

    “Survival of the fittest”

    Bullshit. Te is tudod. Abszolut nem a legfittebbek fogják túlélni, ugyanis nem evolúciós kiválasztás folyik. Sokkal inkább népírtásnak nevezném. A Sorosok életben maradnak, a Tibor bá félék nem.

  12. Tibor bá, abban teljesen igazad van, hogy minden újabb reaktor építés,
    bárhol a világon, tovább növeli egy esetleges nukleáris baleset bekövetkezésének esélyét. Azt azonban már kevésbé értem, hogy miért az Angliait reagáltad le, amikor köztudottan itthon is keményen lobbiznak a Paksi reaktorbővítés mellett és valószínűleg meg is fogják lépni.
    Paks azért hozzád is közelebb van mint a szigetország…
    /Ha már írtál róla és elmulasztottam, utólag is elnézést/

  13. Bár ennek a linknek semmi köze az atomreaktorokhoz, de ahhoz igen, hogy milyen beteg és torz világban élünk:

    http://t7.hu/0vrp

    Vajon véletlen, hogy így alakult? Szerintem nem, és ennek az 5%-nak talán nagyobb figyelmet kéne szentelni, mert jó eséllyel ők lesznek a jövő 5%-a is.

    Buza jól látja a 4-esben a globalizáció nem előnyös folyamat ha hozzá tesszük az ember természetét is.
    Már ha van még ilyen. Hiszen már azt is a média mondja meg, hogy ki vagy, mennyit érsz.
    (ha nincs iphone 5-ösöd, akkor nem sokat..)

    12:

    Hiába lobbiznak, ha nincs rá pénz, aztán már most 100 milliókba van Paks 2. Ez Magyarország. Örülnek, mint atom, hogy átadtak egy fél MW-os napelemes „erőművet”. Pfff…
    Nem lesz itt se Paks 2, se megújuló. De áramszünet majd lesz…

  14. „De ez a poszt nem az atomreaktorok építéséről szól, nem ez a topik.”
    „Néhány millió, esetleg, milliárd dollár haszon szemben az egész emberiség sorsával.

    Ezért linkelem be ezt a mai indexes cikket, mert engem nem tesz boldoggá az a jövőkép, amit ebben olvastam.
    „Központi” irányítás, függőség a technikától,lehetetlen kilépni belőle, az individuum elvesztése. S mindez úgy tálalva, ez mind a mi kényelmünket szolgálja, értünk van. Kac-kac-kac. 🙁 🙁

    http://index.hu/tech/2013/11/03/okosvarosoke_a_jovo/

    Kezdetnek pár adat
    • Jelenleg az emberek 50 százaléka él városban, 2050-re 70 százalék körüli lesz ez az arány.
    • 2018-ra 850 millió tablet és 4,5 milliárd okostelefon lesz a Földön, valamint 9 milliárd mobilelőfizetés.
    • Ebből csak Ázsiára jut majd 260 millió tablet, 2,2 milliárd okostelefon és 4,5 milliárd mobilelőfizetés.
    • A következő 3 éven belül megötszöröződik a telefonos alkalmazások iránti igény.
    • 5 év múlva tizenkétszer több mobilos adatforgalom keletkezik majd, mint most.

    Egy teljesen új ember van születőben, akinek fogalma sem lesz a „szabad” akaratról, mert saját magának sosem kell semmit kitalálnia, megoldania, hisz mindent elé tesznek, megmutatják neki mit szeressen, mit akarjon, csak a gombokat kell nyomkodnia… 70%-a az embereknek hangyává válik.

  15. 12:
    Kérdésedre:
    Paks nem dőlt el, és valószínűleg nem lesz bővítés (egyre olcsóbb az áram világpiaci ára). Ezzel szemben az angliai bejelentés végleges és…. Németországban kiverte a biztosítékot. Különben a távolság nem túl releváns, nézd meg Fukushimát. Az USA nyugati partja hisztériázik, és joggal, pedig elég nagy a távolság. Egy komolyabb paksi katasztrófa „hozadékát” az uralkodó széljárás elvinné a szerbeknek és a románoknak. Mi pedig a szlovákoktól kapnánk. Még komolyabb pedig az egész emberiségre kihatna.

    13:
    Sose írtam, hogy rendezett világban élünk. Éppen ez a vesszőparipám (amit Loránd tagad), hogy az emberi természet ezt a rendszert (kapitalizmus) hozta ki győztesnek. Végső fokon minden bajnak oka az EMBERI TERMÉSZET. Tessék már belátni. Az emberi természet pedig megváltoztathatatlan Pontosan ez az oka annak, hogy Lorád erőfeszítése totálisan felesleges. Egyetlen ésszerű cselekedet, hogy mindenki menti a saját bőrét és akkor érvényesül a kiválasztódás. És bizony, ez is evolúciós lesz. Az marad életben, aki nem csak rendelkezik a megfelelő készségekkel, de meg lesz hozzá a kellő esze is, hogy alkalmazza azokat, önző módon, másokon átgyalogolva, érzelem mentesen, a legmocskosabb módon. Ezért barátom neked és Lorándnak az esélyed NULLA.

  16. Rövid fél órai keresés után ennyi balesetről találtam hírt, a teljesség igénye nélkül.
    Amerika, Anglia, Oroszország Japán azok az országok, ahol több esemény is előfordult, így nem véletlen a németek reakciója.

    7.fokozat
    Csernobili atomkatasztrófa (Szovjetunió, ma Ukrajna),
    1986
    1986. április 26. – A Szovjetunióban, a Kijev közelében levő csernobili atomerőműben megsérült a 4-es számú reaktor, majd tűz keletkezett és jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés került a levegőbe. A katasztrófa mintegy 3 millió embert érintett, 220 ezret kellett kitelepíteni, a sugárzás 47 halálos áldozatot követelt, a környéken 600 ezer embert ért erős sugárzás, közülük daganatos betegségben mintegy négyezren halhatnak meg. Az esemény a 7-es fokozatú besorolást kapott.

    Fukusimai atomerőmű-baleset (Japán) 2011.
    2011. március 11. – Japánban a 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár következtében súlyosan megrongálódott a Tokiótól 260 kilométerre északra fekvő Fukusima atomerőmű, amelynek reaktoraiban sorozatos balesetek történtek, s több alkalommal is jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe és a tengerbe.

    6. fokozat
    Kisztim (újrafeldolgozó üzem a mai Oroszországban), 1957.
    1957. szeptember 29. – A Szovjetunió katonai és polgári nukleáris programjának központjában, az Ural keleti oldalán a Majak komplexumban vegyi robbanás következtében kétmillió curie radioaktív anyag került a légtérbe, sokkal több, mint a csernobili katasztrófánál.

    5. fokozat
    Windscale (Anglia), 1957.
    1957. október 7. – Nagy-Britanniában, a Windscale (ma Sellafield) plutóniumtermelő reaktorban tűz ütött ki, és radioaktív anyagok jutottak a levegőbe. A balesetet akkor eltussolták, de később kiderült, hogy 13 ember meghalt, további 260 sugárfertőzést kapott.

    Three Mile Island (Amerikai Egyesült Államok), 1979.
    1979. március 28. – Az amerikai Three Mile Island atomerőműben, Pennsylvania államban konstrukciós és emberi hibák következtében súlyosan megsérült az egyik blokk aktív zónája, a reaktor szívének fele megolvadt. A környezetbe csodával határos módon nem került ki radioaktív szennyeződés és senki nem halt meg. A Csernobil előtt legsúlyosabb atombalesetet végül 6-os fokozatúnak minősítették.

    (eltérő a minősítés a különböző netes oldalakon????)

    4. fokozat
    1969. január 21. – A svájci Lucens közelében meghibásodott egy kísérleti föld alatti reaktor hűtőrendszere, a fűtőelem-olvadás miatt nagy mennyiségű radioaktív anyag került a légtérbe.

    Windscale, 1973.

    Apátszentmihály – szlovák nevén Jaslovské Bohunice – kétmilliárd korona kártérítést követelt a Szlovák Villamos Művek Rt.-től az 1977-ben a településhez közeli atomerőműben bekövetkezett súlyos, sokáig titkolt baleset miatt. Szakértői vélemények szerint a környékbeli lakosság közel négy százalékát a radioaktív gőz elszabadulása miatt akkora sugárzás érte, mint a csernobili robbanás idején a közelben élőket. Gaál Péter, a szlovákiai közegészségügyi hivatal munkatársa tudatta: az INES hétfokú nemzetközi skálán az A1-es blokk 1977-es radioaktív szennyezését utólagosan a négyes fokozatba sorolták.

    Saint-Laurent (Franciaország), 1980.

    1993. április 6. – A Szibériai Vegyi Kombinát (Tomszk-7) radiokémiai üzemében felrobbant egy közepes erősségű uránoldatot tartalmazó tartály. A balesetben senki sem sérült meg, de az üzem környékén mintegy 35 négyzetkilométeres terület radioaktívan szennyezetté vált, az esemény a 4-es besorolást kapta.

    1999. szeptember 30. – A japán tokaimurai urániumfeldolgozó üzemben szivárgást észleltek, ezért elrendelték a környéken élők kitelepítését. A láncreakció másnap állt le, az eseményt az INES-skála 4-es fokozatába sorolták.

    3. fokozat
    Paks (Magyarország), 2003

    2005. május 29. – Az észak-angliai Sellafield hasadóanyag-feldolgozójában hónapokon keresztül észre sem vett szivárgást tártak fel, amelynek során több tízezer liter sugárzó sav folyt ki. A nemzetközi skálán az incidens a 3-as fokozatot kapta.

    Ezeknél nem találtam besorolást:

    1991. Szaporodó atombalesetek
    1991.február 21. Tűz üt ki a Brno közelében fekvő Dukovany atomerőműben. Bár a világszerte épülő atomerőművek száma nem olyan viharos gyorsasággal növekszik, mint ahogy néhány évtizeddel ezelőtt a szakemberek jósolták, erre az olcsón előállítható energiára mégis szüksége van az emberiségnek. De a szaporodó reaktorbalesetek arra figyelmeztetnek, hogy tovább kell tökéletesíteni az atomerőművek önműködő biztonságtechnikai berendezéseit. A csehszlovák atomerőműben a tűz az 1. blokk áramelosztójában keletkezett, de szerencsére az automata riasztóberendezés jelt adott, így azonnal leállították ezt az erőműegységet és a tüzet egy órán belül lokalizálták, majd eloltották. Egy héten belül ez volt a második tűzeset csehszlovák atomerőműben. Néhány nappal korábban Jaslovske Bohunicében, az ország elsőként épült atomerőművében következett be elektromos rövidzárlat.

    Japánban a miharmai atomerőműben a 2. blokk reaktorát 1991. február 9-én állították le, mert a normál értéket meghaladó radioaktív sugárzási szintet mértek, A reaktor „megszaladásának”, vagyis túlmelegedésének a megakadályozására egyúttal működésbe hozták a tartalék hűtőrendszert, amely éppen az ilyen vészhelyzetek elhárítására áll készenlétben.

    A Simi-völgyi atombaleset egy kísérleti atomreaktor balesete volt az Egyesült Államokban, Kaliforniában. Az 1959. július 13.-án bekövetkezett balesetet a hidegháború miatt az amerikai vezetés sikeresen eltussolta 20 éven keresztül. A kutatólabort egy rakétatervezéssel foglalkozó vállalat irányította. Több kísérleti reaktortechnológiát is teszteltek, melynek célja a gazdaságilag hatékonyabb reaktorok létrehozása volt.

  17. 16:
    „Kisebb” atom baleset sok volt, de jelentősebb csak négy: Windscale, Three miles island, Csertnobil és Fukushima. A két utóbbi gigantikus.

  18. 15!
    Elolvastam Curixot a 9-esbe még délután,de nem volt időm válaszolni.Megelőztél a 15-be..Valami ilyesmit szerettem volna hozzá fűzni vagyis válaszolni, rá…
    Nem csak hogy az emberi természetet hagyják ki a dologból,a számításból,de teljesen egyformának állítják be az embereket..Az emberek nem egyformák.Ahányan vagyunk annyi féle képen reagálunk különböző szituációkra..Ők ezt teljesen figyelmen kívül hagyják.Vagy,Tegyük fel hogy esélyegyenlőség van,és két ember ugyanazon az úton egyformán fog elindulni.Minden lépés ugyanaz.Még sem ugyanúgy,és mégsem egyszerre fognak célba érni..Mindenkin pedig nem tudsz segíteni,ha ő maga nem akarja,vagy agyilag nem ér fel hozzá..Tehát magát az embert nem veszik számításba,pedig pontosan az a lényeg..Agyilag nem egy szinten vannak az emberek..
    14!
    Ezt úgy kell nézni,hogy a telefonos alkalmazások másik oldalára kell állni.Nem „felhasználónak ” lenni,hanem tervezőnek.Úgy mindjárt más a leányzó fekvése (akár hardveri szinten,akár szoftveri szinten)….
    Ki kell használni azt ,amit Tibor bá a 15-ösbe leírt.. 😉

  19. 1!
    Pontosan Aszódi Attila magyarázgatja a negyedik generációs atomreaktorok elképzelt működését..Hulladék faló reaktornak nevezve..Elég rejtélyesen beszél róla,pl. „speciális hűtőközegű, speciális felépítésű reaktorok, ” ebből nem sok minden derül még ki..
    Ez az angliai,még harmadikos plusszos..

  20. 15:

    „Ezért barátom neked és Lorándnak az esélyed NULLA.”

    Meg neked is Tibor bá, de ezt most hagyjuk. A felhalmozós technika időnyerés (?), de semmi esetre nem megoldás.

    Itt aki kicsit is jó irányba halad az pl. Jani, bár az ő közössége sem vizsgázott „élőben”, de gyanítom, hogy jól vizsgázna.

    Loránd nevében nem nyilatkozhatom, de a sajátomban igen, és örülök is neki, hogy ebbe a kategóriába tartozom.
    Ha valóban bekövetkezeik az a világ, amiről itt sokszor beszéltünk, abban én így nem akarok élni, vagy pontosítok úgy, hogy nem érdekel, hogy az elsők közt fogok kihullani.
    De van egy rossz hírem: ti is, meg a blog olvasók is.
    Az 5%-nyi hely másnak van fenntartva.

  21. 18. melike00
    A másik oldalon igen kevesen vannak. S vannak akik azt hiszik, hogy a másik oldalon vannak, tervezőknek hiszik magukat, s ugyanúgy csak kiszolgálnak a tervezéssel.

    Egyszerűen ki kellene lépni a rendszerből, ami sajna fikció nekem. Lehet, hogy pár ember meg tudja valósítani. Na ők szabadok.

  22. 20. Curix

    Ne légy abban olyan biztos, hogy nem akarsz majd. Mire rádöbbensz, hogy nem vagy benne az 5%-ban, már javában küzdöttél érte, hogy benne maradj. Az 5% az lehet egyszer nagyon kevés, de lehet sok is. Nincs fenntartva senkinek, mindenki küzdeni fog, küzd a maga módján, hisz belénk van kódolva.

  23. 20:
    Az én túlélési esélyem nulla? Hát persze, napokon belül 81 vagyok. Én csak arra hajtok rá, hogy lehetőleg természetes halállal haljak meg. Az meg sikerülni fog. De nyugodj meg, ha 40 lennék nem szarakodnék ezzel a honlappal, hogy pár száz ember ingyen szórakozzon, hanem rátépnék a lényegre. — Nincs fenntartott hely. Szabad a pálya, de kell hozzá egy kis vér a pucában, ami neked egyáltalán nincs, csak szövegelni tudsz egy íróasztal mellől.

    23:
    Fel akartam hívni rá a figyelmed, de a cikkben is benne van: „Lockwood szerint az új nagy minimummal nem kell újabb kis jégkorszakra számítanunk. Az emberi tevékenység által keltett globális felmelegedés már sokkal jelentősebb tényező a globális hőmérsékletekben, mint akár a nagyobb napciklusok. 1880 óta a hőmérsékletek átlagosan 0,85 fokkal növekedtek, a tendencia pedig folytatódik.” A napfolt tevékenység (esetleges) 80 éves teljes hiánya se képes kompenzálni az emberi hülyeséget.

  24. 22:

    Buza mind a 7 milliárd ember küzd most is a túlélésért, természetes, hogy ez a jövőben is így lesz, legyen bármi.
    Ha viszont tényleg erőltetjük és bebetonozzuk ezt a 95% kipusztul, 5% marad teóriát, akkor magyarból borzasztó kevés fog maradni.
    Egy átlagos bantu négernek sokszorosan több az esélye a túlélésre, mint egy civilizált európainak.
    Persze teperni lehet, meg szájkaratézni, de mikor valóban oda ér valaki, hogy embert kell öljön…. esetleg sorozatban.
    Az egy teljesen megváltozott lelkiállapot, az ember tartósan nem tudja elviselni.

    24:

    Igen Tibor bá, HA 14 lennék én is egész másképp indulnék az életnek, mint akkor.
    Ez a „ha 40 lennék” kb. pont ilyen semmit mondó szöveg, de hogy a te szavaiddal éljek arra jó, hogy „pár száz ember ingyen szórakozzon” rajta.

    Amúgy ez kicsit övön aluli volt az olvasóidnak, de ne foglalkozz vele.
    Egy végtelenségig önző ember vagy, legalább is ez a kép sugárzik rólad itt a blogon.

    „Nincs fenntartott hely”

    De van, attól, hogy te nem tudsz róla, még van.

  25. 21!
    Tudom buza,és értem hogy mit írsz..
    Én nem szeretnék egész életemben menekülni,nem akarok az egész rendszerből kikerülni,egy kicsit függetlenedni talán..Ez az én döntésem,a saját életemmel kapcsolatban..
    25!
    Curix most nincs igazad.És ne akard bűnbaknak tenni Tibor bát..
    Én tudom hogy nem vagy rossz ember,És hogy segíteni szeretnél.De ha bárkit is elnyomsz a saját erőszakosabb véleményeddel,nem biztos hogy igazad lesz..Nem vagyunk egyformák,te is tudod.
    Szerinted Tibor bá fen hordja az orrát.Majd 80 évesen te is meg teheted.. 🙂

  26. Nem értem mi a bajod egy új atomreaktor építésével Tibor bá’, ez a plusz egy már igazán nem oszt, nem szoroz.

    Amikor húsz évvel ezelőtt itt járt nálunk Teller Ede Debrecenben, azt javasolta a város vezetőinek, hogy építsenek egy saját helyi reaktort, mert az a városnak és környezetének az elemi érdeke. (Lehet, arra is gondolt, hogy az energia 40%-a hálózati szállítás közben elvész, mire a fogyasztóhoz ér, feleslegesen melegítve a több száz kilométernyi vezetéket.) Az építés akkor pénz hiányában elmaradt.

    Arról is beszélt, hogy már létezik olyan technológia, ami inherensen biztonságos, TRIGA reaktornak hívják, kifejlesztésében Teller is részt vett, jó néhány létezik belőle kutató reaktor formájában. Utolsó éveiben Teller Ede olyan atomerőművek építését javasolta, amelyekhez nem kell emberi kezelőszemélyzet, és biztonságát nem is a járulékos elektronika garantálja, hanem a természet törvényei. Teller alkotta magyar kifejezés szerint ezek „átláthatóan biztonságos” atomerőművek lesznek, ha már van ilyen lehetőség miért ne építenének újabb reaktorokat?

  27. 25:
    Nem szokásom övön alul ütni. Most se tettem. Van lehetőség az adakozásra. Ha adakoztál volna, akikor most adtam (volna) neked egy kurva magas labdát. 🙂

    Tényleg önző vagyok. Ahelyett, hogy napi 20 rongyot keresnék fordítással (amit kirázok a kisujjamból), posztokat írok és válaszolgatok (néha-néha) hülye hozzászólásokra is. Más tevékenységet már nem is érdemes előhúzni. 🙁

    27:
    Természetesen, eggyel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Ez a medence szindróma, amibe nem illik belepisálni, de mindenki azt gondolja, hogy az övé nem oszt, nem szoroz, és estére hígított húgyban úszik a tömeg. — Mond meg Tellernek (hadd forogjon) hogy nincs biztonságos atomreaktor. Igaz, hogy kicsi az esély, de hatalmas a következmény. Ha bármilyen kicsi számot beszorzol egy bazi naggyal, valamit kapsz, amit tovább lehet szorozni az elketyegő évek számával. Előbb vagy utóbb benyújtják a számlát. — Az emberiség kb. 10 ezer éve telepedett le, és kezdte el megtermelni magának az élelmiszert. De igazából csak 5000 évre „emlékszünk” vissza. Krisztus 2000 éve járt a földön. És mi most olyan radioaktív szennyeződést akarunk 100 ezer tonna számra elrejteni, amihez több tízezer évig nem lehet hozzányúlni. Ezen gondolkozz el, ne az áramvesztességen.

  28. 25. Curix: Az őszinteséget simán összekeverted a tahósággal.

  29. 29:

    Ezzel nem vagyok egyedül, de a te őszinteségedet értékelem.

  30. 30. Persze, hogy nem vagy egyedül. A népesség 95%-a hozzád hasonlóan gondolkodik, leszámítva, hogy pszichés torzulásukat nem akarják az itteniekre vetíteni.

  31. 31:
    Ez tipikus egyesek esetében. Idejön, beleszarik a hozzászólások közé, figyelmeztetésemre sipákol, hogy cenzúrázok.

    Egy homoszexuális sose fogja elismerni, hogy a pszichéje torzult, jó lehet sokkal kisebb traumák is torzítják az emberi pszichét, de ők magukat pusztán egy alternatívának tekintik, átlépve a napnál világosabb tényen, hogy biológiailag feleslegesek.
    Mint érdekesség. A tavaszi ültetések már lassan felnőtt korba lépnek. A kakasok még nem kukorékolnak, a tyúkok még nem tojnak, de már csak napok kérdése. Viszont meglepően sok közöttük a kappan. gyanítom, hogy a keltetőgép hibás működése miatt. Az állomány hasznosítását ezek levágásával fogom kezdeni. Mi másra jók?

  32. Tibor bá én sem szeretem az elvarralan szálakat.

    Igazad van némely dologban, valóban az életem egy olyan időszakán megyek át, amikor az ember nem tud mindig mindent helyesen megítélni, nem tudja kellő távolságból látni a problémákat, és én most ilyenbe vagyok. Ezzel egyidőben egy megváltozott lelki állapotban is.
    Itt nagyot hibáztam, mert amíg ez tart, nem szabadott volna kommentelnem.
    Persze ezt te megint a nemi beállítottságomhoz kötöd. Lehet, hogy ez is szerepet játszik benne, de nem ez a fő probléma, mint ahogy te gondolod. Valóban nagy a tudásod, és a tapasztalatod, de nem akkora, hogy információk hiányában az én életemről teljesebb képet alkoss, mint saját magam, így mardjunk annyiban, hogy te gondolsz, amit akarsz, én meg tudom, amit tudok.

    Ajánlok neked egy filmet, nagyon szeretném ha megnéznéd és elgondolkodnál a végén, ha ezt megtetted, akkor tudod miért ezt a filmet ajánlottam:

    http://youtu.be/I9RHqdZDCF0

    Ami pedig a vitákat illeti.
    A párbeszédeink olyan szinten eltérnek a posztok témáitól, és már olyan szinten sértőek oda-vissza, hogy ezt nem szabad tovább folytatni. Ez nem érveléses vita egyikünk részéről sem, hanem virtuális személyes „párbaj”.
    Részemről itt és most letettem a kardot. Győztél Tibor bá!

    Minden jót az olvasóknak, és a tovább kommentelőknek!

    Ez utóbbiak táborát nem növelem többé.

  33. 33:
    Nem volt szándékom „győzni”, mert nem a magam nevében „harcolok”. Legjobb tudásom és képességeim szerint „informálok” és nem hagyom, hogy ebbe belepiszkítsanak. De ez csak a főtémákra vonatkozik. Ennek ellenére sajnálom, ha legyőzöttnek érzed magad. Hősiesen álltál ki a nézeted mellett. Az persze más lapra tartozik, hogy nem értettem vele egyet. Nem bántál velem kesztyűs kézzel, de ezt nem kifogásolom, mert cserébe én se simogattalak. Egyéb problémáid miatt fogadd együttérzésemet, és ha úgy ítéled meg, hogy segíthetek neked, élj a lehetőséggel. Az E-mail címem ismered.

    Megnéztem az előzetest, de hiszen ezt fejtegettem neked több alkalommal. Traumatizáló! és ez léptem-nyomon detektálható. Nincs ezzel semmi különösebb baj, de nem bölcs ha hirdeted a nézeteidet, mert a „hallgatóság” nincs traumatizálva, és ezért nem engedek.

  34. 28: Megmondtam Tellernek és azt mondta, hogy nekünk már tíz ezer évvel ezelőtt is annyi volt, az a szerencsénk, hogy nem tudjuk pontosan mikor lesz az egésznek vége, addig meg:
    „Keresni, várni, semmit sem akarni,
    Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
    Nézni a világot becsukott szemekkel,
    Látni azt, amit még nem látott meg ember
    Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
    Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
    Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
    A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
    Tenni a helyeset, nem kis öröm pénzért,
    Nem a túlvilági örök üdvösségért.
    Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
    félni, hogy talán még igazság sincsen,
    tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
    hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
    És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,
    hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
    És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
    A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.”

  35. http://gurulohordo.blog.hu/2013/10/21/nekunk_atom_mohacs_kell

    Szóval a környezeti veszélyek mellett a gazdaságosság is megkérdőjelezhető.
    A határidő és a költségtúlfutás garantált, a korrupció főleg magyar viszonylatban úgyszintén.

    Viszont: Minden energia fajta mellett szólnak érvek és ellenérvek.
    Én változatlanul a naperőművekre szavazok, de ehhez is kellenek kiegészítő puffer és tartalék erőművek.

  36. 40:
    Már rég kitárgyaltuk, és tudomásul vettük, Fukushima problémája nem megoldható, a hatása elképesztően rossz az egész emberiségre. Sajnos, lehet még sokkal rosszabb is a deformált fűtőelemek kiszedése során.

  37. 36:
    Én is a napelemeket gondoltam megoldásnak villamos energia kérdésre, de Hetesi hamar eloszlatta az illúzióimat, ime a 2008 as adat:220 ezer négyzetkilométer napelem kellene a föld fogyasztásának fedezéséhez, hát akkor volt 30 négyzetkilométer(a számológépek pici napelemét is beleértve). A 7500 szorzó elég elkeserítően hangzott, de akkor még odavágta h Németországban hiába szaporodnak gombamód a szélerőművek, a fokozódó villamos energia igényt sem tudják kielégíteni velük.

  38. „Egy homoszexuális sose fogja elismerni, hogy a pszichéje torzult, jó lehet sokkal kisebb traumák is torzítják az emberi pszichét, de ők magukat pusztán egy alternatívának tekintik, átlépve a napnál világosabb tényen, hogy biológiailag feleslegesek” Egyetlen betűt se vonok vissza

    1.Óriási tévedés ,hogy a felnőtt személyiségeket kettő fő csoportra lehetne teljesen egyszerű módszerekkel osztani torzult és ép pszichékre. Sok felosztás lehetséges, ez egys a sok közül.

    2.Lehet ilyen felosztást tenni ,de kizárólag önkényesen meghatározott paraméterek mentén.
    Mondhatom úgy is, hogy egy ilyen típusú felosztás nem magától értetődő és természetes.
    Tekintettel arra, hogy nincsen éles határvonal az egészséges és a beteg elmék között. Széles mező a határsáv, amely mezőben az egyének magas százaléka található.
    Maga a betegség egészség kategóriák is definíciófüggőek, ha éppen nem a lélekről van szó, akkor is.A beteg elme nem egyenlő az eltorzult pszichével.

    3.Elkerülte a figyelmedet ,hogy a homoszexuálisak között sok sok kiemelkedő teljesítményű egyén található. Ez egy irreleváns közbeszúrás, nyilván hangulatkeltés céljából.- Hitler például szépen festet, ÉS?

    4.A szexualitás Freud óta tudjuk kardinális személyiségi tényező ,de azért vannak más fontos tényezők is ,tehát nem lehet mindent a szexualitásból levezetni, ahogyan az intelligenciából sem és még sorolhatnám tovább. Ez esetben a homoszexualitás nem szexuális téma volt, hanem viselkedési torzulás.

    5.Minden vitában inkorrekt sportszerűtlen dolog a személyeskedés. Ez igaz, de vannak kivételek. Esetünkben egy ritka erőszakos, és perszisztens, és mindenkivel szembemenő hozzászóló viselkedésének a magyarázatáról van szó. A személy megnevezése nélkül a témának nem lett volna semmi értelme.
    Akkor szoktak ehhez folyamodni egyesek, amikor elfogynak a méltó érveik és kezdenek elszabadulni az indulatok.
    Ettől kezdve már veszekedésről lesz szó, ami akár verekedésbe is torkollhat, köze nincsen semmiféle civilizált eszmecseréhez. Ez tök felesleges kitérő. Megint csak hangulatkeltésről van szó.

    6.A „biológiailag felesleges” jelző nem állja meg a helyét, mert a faj élete sokkal több mint a puszta szaporodás,pláne ha emberekről beszélünk. A BIOLÓGIAILAG FELESLEGES fogalmat ne tessék kiforgatni. Nem állítottam, hogy társadalmilag vagy bármi más módon felesleges, de a „biológiai” kitétel tökéletesen helyes.
    Persze szándékos sértésnek nem utolsó. Ez is tök hülyeség. Biológiailag te is felesleges vagy, és én is. Ez tény, nem pedig sértés.

  39. 43:

    1.Háát, ezt a hsz-t nem ide szántad(atomreaktor építés), v ha igen akkor nem mertél/akartál megszólítani, de mindenképp szeretted volna ha elolvasom.

    2.Elérted a célod.

    3.Nem tudom mi a bajod, szerintem buzikról még ilyen szépen nem beszéltem.

    4.Egyébként semmi bajom velük addig a pontig, mig nem akarják előtérbe helyezni magukat buzifelvonulás, nnyilt házasság, stb.Azért ítélem el leginkább, mert a mindenre nyitott fiatal generációt ferdíti egy olyan pályára ami nem kívánatos.

    5. Na ezen a lapon is elkezdődött valami ilyesmi.

    6.Mégpedig 1192 cikk-től de nem emlékszem, h ez időtájt hozzászóltál volna, igy valszeg nem tudod h miről is van itt nagybaszó.

  40. 43.

    Magadat meggyőzted engem nem.
    Sebaj mindketten túléljük e traumát.

    🙂 🙂 🙂

  41. 46:
    Gondolod, hogy meg akarlak győzni bármiről is???

  42. 1.3km x 800m alapterület (kb) 70Mw telj.
    A paksi AT. kb. 2km x 2km (ezzel – azzal, minden szarral)vagy több is.
    kb 4 x 440Mw teljesítménnyel … 2000Mw-nak írják.
    ezen az alapterületen, 4db fér el a Kyocera által létesítettből.
    (link egyel feljebb) 4×70= 280Mw
    … nem olyan rossz az …
    és talán nem is került annyiba mint egy Atomerőmű,
    + üzemeltetés…
    itt tartunk.
    Mármint Ők!

  43. 47

    Nem tudom te kivel beszélgetsz de én hozzád nem szóltam.

  44. 47:
    Bara Zoltán kizárólag velem pimaszkodik. (amit gondolom ki kell érdemelni) 😀

  45. Szerintem paks2 a régi Paksot fogja csak pótolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük