(1172) Innen – onnan

Tibor bá’ online

 

~00000Mesterházy és Bajnai megegyeztek. Az egyezség tökéletesen logikus, akkor miért kellett ezzel fél évet várni? Külön-külön országos lista, és egymás javára visszalépő egyéni jelöltek. Aki eredményesebb, az adja a miniszterelnököt (ha nyernek). Ha a többi kis alakulat (DK, LMP, Szocdem, és a többiek) ebbe beintegrálódik, akkor Orbánnak ki kell valamit találni. Egészen biztos fog.

Horvátország mindössze két hónapja tagja az Európai Uniónak, de már szembe megy vele. Olyan Orbán-módra megszavaztatta a horvát parlament (egy nappal a belépés előtt), hogy 2002 előtt elkövetett bűnökért nem ad ki senkit az országból. Ezzel megóvva néhány nemzeti hőssé avanzsált gyilkost. Az EU nem volt képes hatékonyan fellépni a pávatáncoló (és kajánul vihogó) Orbán ellen, most aztán terjed az orbánizmus. Előbb a lengyelek, most a horvátok kaptak vérszemet.  A románokra nem kell sokat várni.

A harci dobok ilyen hangosan nem szóltak az 1962-es kubai válság óta. És az elszabadult nukleáris töltetek rémálmához se voltunk ilyen közel. Jó-jó, hogy csak blöffölnek, de ez néha komollyá fajulhat.

A magyar gyökerekkel rendelkező szlovák „milliomos asszony” felelőtlen balfasz viselkedéséből származó 4 halott jó csemege a médiának, hogy elterelje a figyelmet másról. A „milliomos” jelző agyon (és irreleváns) használata a lóláb, ami kilóg a zsákból.

Végül a legaggasztóbb. Szép lassan kiderült, hogy a fukushimai probléma jóval nagyobb, mint korábban gondolták volna a szakemberek. Nem csak nagyobb, de a helyzet abszolút kilátástalan és senkinek sincs fogalma, mi lehetne a megoldás, ha ilyen egyáltalán van.  Végre bevallották, hogy nem csak a tároló tartályok aljából „szivárog” a radioaktív víz, hanem az épület beton repedésein keresztül is. Vagyis a összeolvadt fűtőelemeket tartalmazó beton tartályokból. Ami egészen biztos bekövetkezik, egyre nagyobb területeken fel kell hagyni a halászással. Miközben tovább kell folytatni a tároló tartályok építését, mert a tárolandó radioaktív víz mennyisége gigantikus.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

27 gondolat erről: „(1172) Innen – onnan

  1. Szépen összefüggésbe hoztad Orbánt a világra szóló veszélyekkel.
    Egyébként is úgy látom, hogy a baloldal most jót lépett.

  2. Vajon kizárólag a zorbáni propaganda és a gazdasági világválság lenne felelős azért,
    hogy kétharmaddal nyert 2o1o áprilisban a Fidesz-KNDP ?
    A liberális baloldal politikája nem alapozta ezt meg ?
    Akik a második kérdésre dehogynemmel felelnek, azok nem fognak a baloldalra szavazni még akkor sem, ha már elveszítették a bizalmukat a Fideszben.

  3. Szíria, Fukusima, Globális felmelegedés, Orbán. És én se érzem ma valami jól magam… 🙂

  4. 2: Én továbbra is úgy gondolom, hogy a Fidesz elsősége a 2014-es választáson majdnem biztos. Viszont egyrészt hosszútávon szerintem ezzel jót húzott a baloldal, másrészt pedig ha a Jobbikkal és az LMP-vel is számolunk, akkor azt el lehet érni, hogy a Fideszt koalícióra, kisebbségi kormányzásra, vagy a kormányalakítás jogának átadására kényszerítsék.
    Mondjuk meggyőződésem, hogy ehhez még változtatnia kell az ellenzéknek, de épp az az egyik jó, hogy a mostani megállapodás ennek lehetőségét megtartotta.

  5. 3
    Zsidózzál egy kicsit, mingyá jobban leszel !

    🙂

  6. „és egymás javára visszalépő egyéni jelöltek”

    És azt honnan lehet majd tudni, hogy kinek a javára kell visszalépni? – Egyfordulós rendszerben?

    Tibor bá’, ezek megegyeztek a semmiben.

  7. Fukushimai szivárgáshoz, és a Csendes-óceánt (így az ottani halászatot is) érintő radioaktív szennyezésről…:
    http://www.youtube.com/watch?v=7eh4nBVJTsw

    Ha a sárga kacsákból indulok ki, akkor egyszer ez is elér Európába is, mert a tengerárromlatok, a nagy óceáni szállítószalag bizony folyamatosan köröz, a radioaktív víz pedig csak „szivárog”…!

  8. Arma, „Ron Werber izraeli-amerikai tanácsadónak is fontos szerepe lesz a szocialista kampánystratégia megtervezésében” Most akkor mi van? 😉

  9. 5-8: ez praktikus. így otthon, Tel Avivban egyeztethet Finkelsteinnel és Birnbaummal az előadás kulisszatitkairól, valami jó kóser sör mellett… 🙂

  10. A Jobbik már fokozatosan puhul, biztos nem véletlenül. Szerintem már készülnek a fidesz-jobbik „muszálykoalíciós” kormányzásra csak nehogy a bal oldal ORRmányozzon. 🙂

  11. 11.
    A Jobbik nem koalícióra gyúr, csalódott fidesz szavazókra hajt, és meg is fogja őket szerezni. Én inkább a hamarosan kiábránduló jobbikosabb, keménygárdistás, szebbikebb jövőt vizionáló csoportok miatt aggódnék.

  12. 13: Tán lesz egy nagyszabású gyújtogatósdi? Pl októberre/március-ra időzítve… Ha egyenesen a dohány utcába vezetik a felTÜZelt radikálokat az első sorban dúlófúló titkosszolgák akkor a bajnai féle csapat felé garantált a sok-tízezer plusz szavazat. Kiváncsi vagyok milyen lesz az „előadás”, bár én inkább valami cigányellenességre gyanakszom azt a kártyát könnyebb és olcsóbb előhúzni ellenzéki oldalról.

  13. 5:
    Ezt a bejegyzést nagyon nem díjazom, amit nyugodtan vehetsz fenyegetésnek.
    6:
    Azt azért lehet tudni lokálisan,hogy kinek van nagyobb népszerűsége.

    És mit szóltok ehhez a rémhírhez? A reporter with Israel’s most widely read newspaper has been told by defense establishment officials that a US-led attack on Syria will begin on Saturday and end when Barack Obama meets Vladimir Putin on Wednesday.
    Meglehetősen merész jóslat. Ehhez nem kell sokat várni, holnap vagy igaz lesz vagy nem. Obama támad, de csak szerdáig, mert akkor találkozik Putyinnal. – Szóval Armák mindenütt vannak. 😀

  14. Magyar lapokban is írták, hogy még a G20 előtt le kellene neki zavarnia ezt a melót.

  15. 17:
    És akkor egyesek szerint én vagyok a pesszimista vészmadár. 😉

  16. 18: Így igaz, ahogy mondod Tibor bá! 😀
    De ezért kedvelünk sokan!
    Sok mindenen elgondolkodom azóta, mióta olvasgatom oldalad, ami azelőtt nem került a látóterembe, vagy csak átsiklottam fölötte.
    Ne törődj a károgókkal! 🙂

  17. 19:
    Ha törődnék, már rég ráharaptam volna a kapszulámra. 😀

  18. Ha Fukushimában ekkora a baj, miért nem alakul azonnal egy nagy nemzetközi összefogás? Az amerikaiakat különösen érinti a baj, mégis inkább Szíriával ijesztgetik a világot. Mindenki tátja a száját és sopánkodik. Vagy ez nem pénzkérdés? Csernobilban is csak összefogással lehetett azt a hatalmas szarkofágot felhúzni, igaz az is rohad széjjel, kellene köré egy még nagyobb. Most meg első körben az egész Csendes-óceán és partvidéke veszélyben van és ekkora a passzivitás, hogy hagyják ott a japánokat egyedül pacsmagolni. Közben ez a pökhendi néger, mint valami atyaúristen olyan kijelentéseket tesz, hogy „még nem döntöttem a támadásról”, miközben hamarosan radioaktív lé önti el az egész nyugati partjukat.

  19. 21: A kapitalizmus sajnos így működik. Senki sem költ szívesen a más által kevert szar eltakarítására. Ha meg a gazdasági nagyhatalom Japán sem bír vele, akkor más se. /Ugyan szerintem ha pár TEPCO-s vezetőt felakasztottak volna, a többi lelkesebben sürgölődne a kosz eltakarításán. Az egész Japán társadalmi rendszer szervezés szempontjából egy kalap szar, a vén faszoknak senki sem mer ellentmondani. Ha ők azt állítják, hogy minden rendben, akkor minden rendben./

  20. 22 Observer

    A problémát a japánoknak kell megoldani, mert elsősorban ők a szenvedő alanyok, amellett, hogy ők okozták. Szakértői segítségeket el tudok képzelni nemzetközi vonatkozásban, de a bőrét senki nem fogja vásárra vinni értük.
    Nagy valószínűséggel a távoli területeken nem kell félni a szennyezett víztől, mivel az olyan mértékben felhígul, hogy egy szint után kimutathatatlanná válik. Hiszen maga a tengervíz is tartalmaz kis mértékben radioaktív elemeket.
    Mondjuk a szennyezett tengeri állatok azért veszélyt jelentenek, mert ezek elvihetik a szennyezést messzire is, akár élve, akár élelmiszerek formájában kereskedelmi úton.

  21. 26:
    Ácsi! Már is fogtak radioaktív halat az USA nyugati partja mentén. És a „szivárgás” még csak most kezdődött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük