(1185) D.I.Y.

Tibor bá’ online

 

~00000Mint sokan tudjátok, ez a három betű a „Do it yourself” rövidítése, vagyis csináld magad, ami mára egy mozgalommá vált. Csináld magad, szedd magad! Nyár elején 400 forintért szedhettem magamnak epret 1000 forintos ár helyett. Szedtünk néhány kilót, miközben degeszre tömtük a hasunkat. Mindenkinek jó üzlet, mert a gyümölcsszedésre nincs jelentkezés a hatalmas munkanélküliségben. Ez az idők szele, és még csak azt se lehet mondani, hogy rossz felől fúj ez a szél. Az ember tanulékony ebben az egyre udvariatlanabb világban. Mert udvariatlan.

Nem rég halt meg Fóti János, volt osztálytársam. Arról volt híres, hogy az osztálytársak közül ő vitte a legtöbbre, vállalatin igazgató lett belőle, és a hozzáforduló volt osztálytársakkal nemigen állt szóba. Ez azonban megváltozott, miután összeszedett egy sztrókot, és simán lebénult. Attól kezdve lelkesen járt az osztálytalálkozókra, egészen addig, amíg meg nem halt a második sztrók alkalmából. Volt díszes temetés (természetesen) ahová nem mentem el. Amikor az özvegy – némi megbántsággal a hangjában – érdeklődött távolmaradásom oka iránt, közöltem vele, egészen biztos vagyok benne, hogy Jancsi nem fog eljönni az én temetésemre, akkor én mindek mennék el az övére. 😀

Hát igen temetés. Egyre aktuálisabb téma, pláne most, hogy csináld magad alapon akarják bevezetni. Nem azzal van a baj, ha egy 50 éves férfinek infantilis ötletei vannak, hanem azzal, ha azokat meg is tudja valósítani. Ez a csináld magad temetés pontosan ilyen. Éppen annyira nonszensz, mint az én kifogásom Foti Jancsival kapcsolatban. Aki meghalt az már nem mehet el másnak a temetésére. Orbánféle törvény szerint a sajátjánál viszont kiáshatja a gödröt. Nem könnyű egy művelet, de nem kivitelezhetetlen. Amikor a haldokló úgy érzi, hogy neki már nincs sok hátra, akkor kimegy a sírkertbe, ott kiás egy lyukat, és addig  vár, amíg nem kezd el cseperegni az eső. Na ekkor bemászik a gödörbe és megvárja, hogy az eső rámossa a kihányt földet.

Abszurd elképzelés, de az egész „temesd magad” ötlet abszurd, úgy ahogy van. Az elmúlt néhány generáció részére elképzelhetetlen és totálisan elfogadhatatlan, hogy az elhunyt édesanyát a gyerekei mossák le, öltöztessék fel, menjenek ki a temetőbe és ássák meg a sírhelyet és eresszék le a koporsót a 2 méter mély gödörbe. Lenne, aki akkor látna életében először ásót és kötelet. Ez is egy „szakma” de legalább is foglalkozás. Egy megmerevedett hulla öltöztetése nem gyerekjáték, a koporsót a gyakorlatlan kéz  ki is boríthatja. Érzelmileg ez az új ötletezés feleslegesen megterhelő. Ha mindenképpen bele akarnak nyúlni, akkor maximalizálják a szolgáltatásokat. Még az is elviselhetőbb, ha kitalálják a hulla-mutyit. A mutyizást különben is megszoktuk már. Az összebarkácsolt temetéshez a társadalomnak semmi kedve, tessék valami mást kitalálni.

Ihaj-csuhaj, sose halunk meg (repríz)

– szatíra –

Csak a macskának van kilenc élete, az embernek mindössze egy. Viszont ezen az egy élet alatt majdnem mindent rutinszerűen teszünk. Élete folyamán az ember húszezerszer száll fel a villamosra, vagy ül be a gépkocsijába, miközben ötszázszor lépnek a lábára, vagy anyázza le egy félőrült. Ezerötszázszor áll sorba valamelyik hivatal ablaka előtt, és közben háromszázszor csapják be orra előtt az ablakot. Szóval az ember sok mindent tesz igen sokszor. Van azonban valami, amit minden ember egészen biztos csak egyszer tesz, ez pedig….. hát igen, a halál. Meghalni mindenki csak egyszer tud, de egyszer egészen biztosan meg is teszi. Magyarul, ha eddig nem haltál meg, akkor egyszer majd fogsz. Ezzel a ténnyel nem mindenki szeret szembe nézni, ezért ha ezek közé tartozol, akkor ne is olvass tovább. Ha tovább olvasol, akkor viszont figyelj ide, ugyanis mivel még nem haltál meg, az ezzel kapcsolatos tapasztalatod minden bizonnyal nulla. Ezért aztán, amikor jön a halál, jön a meglepetés is csőstül.

A vicc kedvéért tegyük fel, hogy neked nyolcvan előtt nincs kedved elhunyni. Ez különben nem egy túl szerény óhaj, mert Magyarországon az átlag életkor úgy 68 év körül van, amire te most szépen rá akarsz dolgozni, mondjuk húszat. Legyen neked igazad. Csakhogy egyszer ennek is a végére érsz, a kérdés, akkor mi van? A végső eltávozásod azzal fog kezdődik, hogy nyolcvanöt táján eléggé gyanús vagy a családnak, ezért bevisznek egy korházba. Semmi konkrét bajod nincs, így aztán számodra végső megoldásnak csak a végelgyengülés marad. Aztán egy adott napon kijelented: „jaj de rosszul érzem magam” és ezzel visszahanyatlik a fejed a párnára. Ne is mondjam az ápolók és az orvosok csak erre vártak, ugyanis az ágyadat már rég odaígérték egy vállalkozónak, aki már tejelt is, hogy legyen hova elfektetni a mamáját, aki már évek óta útjában állt, illetve feküdt. Persze a nővérek óriási szakmai rutinnal sürgölődnek körülötted, és roppant nagy hozzáértéssel próbálnak visszahozni a klinikai halálból, mert nem tudni milyen okból kifolyólag, de az „újraélesztés” újabban divatba jött. Tehát másfél órán keresztül újraélesztenek, amiről pontosan tudják, hogy négy perc után tök felesleges. Mi, a téged meglátogató család, egymásra nézünk, jajgatunk, sírunk, egymást vigasztalva nem térünk magunkhoz, hiszen az előbb még szürcsölted az otthonról hozott húslevest, és egy viccet meséltél el nekünk, amit a műtőstől hallottál. Most meg ott fekszel az ágyban agyonbökött vénával, meztelen felsőtesttel, kékre püfölt mellkassal. Kezdünk rádöbbenni, hogy nem vagy többé.

Előfordulhat, hogy te ezt nem várod be, és két héttel korábban kéred a családot, vigyenek haza meghalni. Ezzel az okos húzással azonban sem a halált, sem a bánásmódot nem sikerül elkerülnöd. Ugyanis a családból valaki még időben észreveszi, hogy ki kell hívni az ügyeletet, de milyen ügyeletet? Biztos az orvosi ügyeletet, találgat valaki, jó-jó, de minek ide orvos. Te ugyanis már hulla vagy, és amire valóban szükséged lenne, az egy hullaszállító, de ez az okoskodás érvénytelen. Egy hulla nem attól hulla, hogy nem ver a szíve, hanem attól, hogy ki van róla állítva egy bizonyítvány. Tehát, igenis fel kell hívni az orvosi ügyeletet. Az „Ügyelet” nevű idős úriember fehér köpenyben, a hívást követően 3-4 órával később állít be. Az Ügyelet rád néz, bólint és nekünk, ott lődörgő hozzátartozóknak kiadja a parancsot, hogy fordítsunk meg téged, a hullát, ott az ágyon. Mi összenézünk, hiszen valamennyien nagyon szeretünk, akarom mondani, szerettünk, de a hulládat, illetve a földi maradványodat, a nemrég exitált tested (ezt a szép szót az orvosoktól tanultam), szóval a nemrég exitált tested nem kívánjuk rakosgatni. Valahogy nem vagyunk rá diszponálva (ezt viszont egy zongoraművésztől hallottam).

Ha lenne humorérzékünk, akkor most sorsot húznánk, hogy melyikünkre háruljon a feladat, de nincs humorérzékünk, és rettenetesen tanácstalanok vagyunk. Az Ügyelet nevű, fehér köpenyes úriember méltatlankodik, de aztán valahogy mégis csak olyan pózba kerülsz, ami elő van írva. Ezt követve az Ügyelet kitölt egy több oldalas kérdőívet, amit otthagy nekünk, és lelkünkre köti, hogy hétfőn vigyük el a körzeti orvoshoz, aki már majdnem családi orvos, de azért inkább csak körzeti. Tehát vigyük el neki, de nem a földi maradványodat, hanem a kitöltött íveket. Az Ügyelet távozni készül, de az ajtóból még visszaszól (ezt az ajtóból történő visszaszólás egészen biztos Columbo hadnagytól leste el): a halottért majd jönnek, és ezzel végképp távozik. Mi egymásra nézünk, és azt kérdezzük, ki jön érte? A halál? Az már nyilván nem. Na, majd meglátjuk. Minden esetre most már hivatalosan is halott vagy.

Hátrom órával később újfent csengetnek, majd belép a lakásba négy tagbaszakadt férfi sötétszürke, erősen kopott, elnyűtt öltönyben. A négy pribék cipel magával egy meglehetősen gusztustalan, pléhből összebarkácsolt, ideiglenes koporsót. A főnökük félrehúz a sarokba és közli velem, hogy a szállítás ingyenes, de az öltöztetés az nem. Jó, hogy mondja, mert az életben nem jönnék rá. Az első problémánk, hogy nem vagy meztelen. A második problémánk, hogy hamvasztva leszel, ha eljutunk odáig, azt pedig lehetne pucéron is, de meg merünk mi mukkanni? Különben az öltöztetés 3800 forint, ha kérünk számlát, ha nem kérünk, akkor csak 3000, és négy kézmosás a fürdőszobában törülköző használattal kombinálva. Mindenekelőtt azonban adjunk egy tisztességes ruhát, ami viszonylag jól fog állni rajtad. Nem jutunk szóhoz, és úgy mozgunk a lakásban, mint a tetszhalottak. Valaki megkockáztatja, hogy az öltöztetés talán egy kicsit felesleges, de többen lehurrogják. Tisztességes állampolgár ilyesmin nem spórol, legfeljebb legközelebb csak egy hónap múlva lesz rántott hús, de az öltöztetés az fontos. A szakemberek meg is magyarázzák, a tested hamarosan merev lesz, aztán a hűtőházban még merevebb. Az öltöztetés most következik be, vagy soha. Mindenki megadja magát, a négy fő elégedetten távozik, és persze téged magukkal visznek. A szűk, pici liftben felállítják a koporsót, ugyanis másképp nem fér be, te majdnem kicsúszol a pléhkoporsóból, de aztán a dolgok rendeződnek. Mi pedig csak percekkel később döbbenünk rá, hogy fogalmunk sincs, hová vittek.

Két nap csendes gyász és megdöbbenés. Hétfőn irány a körzeti orvos, és amilyen szerencsénk nekünk van, délután rendel 14-19 között. Fél háromkor még csak az asszisztensnő van benn, de „a doktor úr perceken belül itt lesz”. Három óra környékén a doktor úr berobog, és fájó szívvel veszi tudomásul, hogy téged többé már nem lehet maszek alapon injekciózni haszontalan vitamin ampullákból, némi felár ellenében, aztán meg a kártyád is ugrott, egy beteggel kevesebb. Máskülönben a Körzetis nagyon rendes. Mindent kitölt, lepecsétel, nem faggat, és végül egy picit tartja a markát, de aztán mehetünk a temetési vállalkozáshoz, akiket nem nehéz megtalálni, a temetőben vannak.

Az iroda ajtaján biztonsági zár, csak belülről lehet kinyitni. Úgy tűnik, ezek hisznek a kísértetekben, és van félnivalójuk. Az ajtón egy tábla, rajta fenyegető szöveg: belépés szigorúan csak szólítás után. Ezek szerint a részvénytársasággá vedlett állami vállalat javában játssza a hatóságot. A meglepetéstől még alig hápogunk egy perce, amikor kivágódik az ajtó, kiront rajta két, talpig feketébe öltözött nő, és hangos szitkok közepette elhagyják az épületet. Nyomukban üget a hivatalvezető, vagy valami hasonló, de az is lehet, hogy a Főatyaúristen. Egy magyar temetőben bármi előfordulhat. A Főatyaúristen is üvöltözik, bár a címzettek már rég nem hallják, de mi igen. Minden esetre a frász ott a helyszínen kiver minket, pedig beinvitálnak a Főatyaúristen belső szentélyébe, igaz nem elhanyagolható mogorvasággal. Besettenkedünk, majd elnézést kérünk a zavarásért, meg hogy ott szeretnénk hagyni néhány százezer forintot. Tetszik tudni, makogunk, miközben széttárjuk kezeinket, nem tehetünk róla, nekünk azt mondták, hogy ide kell jönni. A Főatyaúristen lekezelően bólint, kitépi kezünkből a papírokat, amit még a fehérköpenyes Ügyelet kezdett kitölteni, és a Körzetis fejezett be. Azt hiszem remegett a lábam, de ebben nem nagyon vagyok biztos. Minden esetre úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a halott, holott a halott te voltál. A Főú. (Főatyaúristen) rám förmedt, hamvasztás lesz? Halkan elrebegtem egy igent, mire a Főú. arcán átsuhant egy gúnyos vigyor, és hangja felcsattant. Így nem hamvasztunk! A halotti bizonyítvány hiányosan van kitöltve, amíg ezt nem pótolják addig nincs hamvasztás. Tanácstalanul nézünk össze. Kiderült, hogy az Ügyelet elnézte az egyik rubrikát. Azonnal elnézést kértünk az Ügyelet helyett, majd kisomfordáltunk az ajtón, és elmentünk ügy intézni az Ügyelethez.

Két nappal később visszamentünk a Főúhoz, de most már tökéletesen kitöltött HB-vel, ami nem házibulit jelent, hanem halotti bizonyítványt, de ezt mi is csak ott a helyszínen tudtunk meg. Természetesen ez alkalommal is az előtérben ültünk és vártuk a bebocsáttatást. A baj az volt, hogy mások is azt várták, és ezek a mások előttünk voltak. Úgy tűnik, az emberek Magyarországon szép sorban elhalálozgatnak. Ugyanis, itt éppen úgy sorba kell állni, mint régen a banánért. Végül azért ránk is sor került, és beléptünk a már alaposan ismert Főú. színei elé. Köszönésünkre bólintott, jelezve, hogy megismer minket, és késlelkedés nélkül meg is szólalt. Azt szerette volna tudni, hogy te az elhunyt, hol vagy. Fogalmunk se volt. Tényleg röhej, temetést intézünk, de nincs hullánk. Mentegetődzünk, hogy elvitték. Micsoda balfácán népség, még egy hullára se tud vigyázni, néztük ki a Főú. szemeiből. Csoda, ha tönkre megy az ország? A Főú. gúnyosan szemlélte zavarunk, majd megszólalt, mindegy, majd elintézem. Istenem, mekkora hatalom! Ha nagyon kell, még hullákkal is tud diszponálni. Esetleg pont azzal, amelyikre szükség van, bár hamvasztásnál ez nem feltétlen megalapozott egy követelmény. Aztán Főú. megint kérdezett, hogy akarjuk? Mi szerettünk volna egy szép helyet, esetleg közel a kapuhoz, ahol ritkábban lopják le a koszorúkat a sírokról, ugyanis te, amíg éltél, így szeretted volna. Erre megint jött a gúnyos vigyor, csak itt lehet, és ujjával rábök egy fali térkép egy bizonyos pontjára. Itt nyitottunk sírokat, erősíti meg előző mondatát.

Ez volt az a pillanat, amikor kezdett megjönni a hangom, mert ami sok, az sok. Különben is ennyivel tartoztam neked: tisztelt hölgyem, ha csak oda lehet, ahová az ujjával szíveskedett bökni, akkor minek kérdezi? Nem volt szerencsém, félreértettem, ő úgy gondolta, hogy milyen urnában, milyen urnaterítővel, és mikor? A válaszadást szerfölött megkönnyítette, mert elénk dobott egy fényképalbumot, amiben urnák láthatók totál és premier plánban, valamint fantázia névvel és árcédulával. „Feltámadunk II.” 29.700 forint, „Kegyelet IV.” bíbor páccal 24.200, pác nélkül mindössze 19.800 forint. „Irgalom III.” natúr fenyő 20.800, lakkozva 21.800, intarziával 26.500 forint. Bennem elkezdett derengeni, hogy életem legnagyobb hibáját akkor követtem le, amikor nem urnakészítő kisiparosnak mentem el és azon töprengtem át tudnám-e magam képezni még mielőtt rám is sor kerül, bár úgy saccolható, hogy az ötlet egy eső utáni köpönyeg. Viszont hamarosan kaptunk egy másik fényképalbumot is, amiben fátylak voltak, akarom mondani szemfedők, csak azt nem árulták el hozzá, hogy egy kis rakás hamunak hol vannak a lefedendő szemei. Erre a talányra magunktól kellett volna rájönni. Minden esetre a választék vonzó volt: Muszlin kendő fekete berakással, szélén azsúr, ára: 8200 Ft. Vert csipkekendő bársony aláhergeléssel, ára: 10.500 Ft. Tüll kendő két sor pikével ára: kerek 8000 Ft. Ugyan ez batikolva is, ára: 11.000 Ft. Az ÁFA minden esetben külön felszámításra kerül.

Szokjuk már meg a szentségét, hogy mindennek ára van. Te meg csak ne röhögj ott a Mindenható jobbján azzal a kitűzött kokárdával, vagy a balján az egy szál szegfűvel. Tudd meg, először rossz helyre vittek, ugyanis ott nem volt krematórium. Onnan téged át kellett szállítani oda, ahol van. Tehát, szállítás rakodással 22.000 Ft. + ÁFA. Hamvasztásos temetés 261.750 Ft. Azért ilyen sok, mert 80 kiló vagy. Ha csak egy gyerek lennél, a család olcsóbban úszná meg. A hamvasztáshoz nagyon sok kWó kell, aminek az árát nem rég emelték harmadszor fel az idén. Hűtés = 1.890 Ft/nap. Tulajdonképpen bagatell. Egy kilo mélyhűtött őszibarack 1020 Ft és az csak egy kiló, igaz, mínusz 18 fokon, te pedig alig éred el a plusz kettőt, de hát a hűtés, az hűtés. Urnafülke betéti díj = 8.000 Ft/10 év. Se hosszabb, se rövidebb időre neme lehet. Részletfizetés nincs, és a lízing is kizárt. Az összeg természetesen tartalmazza az ÁFA-t, mert az állam nem lehet tekintettel az állampolgárság egyoldalú megszüntetésére. Az viszont meglepő, hogy a bérleti díjat nem toldják meg közös költséggel, és a közös képviseletet még nem találták ki. Ennek az elnéző magatartásnak oka valószínűleg az, hogy a halottak kifejezetten jó bérlők, konyha és fürdőszoba használatra nem tartanak igényt, alig van velük gond. Carrarai márványlap, 26×26 cm, begipszeléssel együtt 15.400 Ft. A betűbevésés fekete színezéssel betűnként 820 Ft, arany befestéssel betűnként 1.360 Ft. A temetői sorszám bevésése kötelező! Pap + kántor 22.800 Ft, kántor nélkül a költség megegyezés szerint. Külön rendelhetők: gyertyák (darabra), szőnyeg (méterre), zene magnóról (percre), stb. számtalan extra egyéni igény szerint.

Ez az a pont, amikor kezd lelkiismeret furdalásod lenni, és már bánod az egész végelgyengülést. Bizony, bizony, tovább élni sokkal olcsóbb, mint meghalni. Látod! Látod! De nincs visszaút, és még örülhetsz, hogy sikerült minket itt hagynod mielőtt az amerikai kultúra a Valentínó-day és Halloween-tök sikeres elterjesztése után megérkezik a magyar temetőkbe is, mert bizony hamarosan lesz még hullaberetválás, balzsamozás, függöny, baldachin, orgonabúgás, fekete tollcsákós halottkísérők. Szóval egész iparág dobja majd be maggát, olyan jó kis kapitalista módra. Nálunk ez még egy picit szocialista, és egyelőre ezért nincs például lélekharang se, mert ha lenne, akkor az egész országért szólhatna.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

15 gondolat erről: „(1185) D.I.Y.

  1. Kedves Tibor bá’!

    Ha hiszed, ha nem én még voltam gyerekkoromban olyan falusi temetésen, a nyolvanas évek elején, ahol a nagymamát a lakásban ravatalozták fel, éjjel virrasztottak mellette, a férfirokonok vitték ki a temetőbe abban a koporsóban, amit a helyi asztalos készített és ők maguk eresztették bele az általuk megásott sírba. Az imádságot és temetési éneket nem csak a pap és a kántor tudta, hanem az egész gyászoló gyülekezet, ott tényleg zengett az ének. Az egész temetés és szertartás természetes volt és méltóságteljes, nem volt benne semmi oda nem illő, vagy megbotránkoztató. A halált nem misztifikálták túl, ugyanúgy az élet része volt még, mint a születés. Mindez történt Borsodivánkán a nyolcvanas évek elején, ma már a szomszéd falu temetési vállalkozójának van csak joga temetni, sok pénzért, amikor éppen ráér. Azt hiszem talán már pap sincs a településen és hangszórók rikoltják a gyászzenét… Ez az igazán emberi dolog, megint igazad van, biztos nagy szakértelem kellett hozzá… (meg egy jó adag elembertelendés)

  2. 2: “a férfirokonok vitték ki a temetőbe”

    Nálunk ez egyfajta ‘megtiszteltetés’ volt, hogy ki vihette a koporsót /rokonok, barátok/. Hogy eddig ezt engedték-e a jogszabályok, azt nem tudom.

    Minden esetre nagy a különbség, hogy egy településen mik a temetéssel kapcsolatos hagyományok – ebbe bőven belefér, amiket írtál – és megint más, ha valamire köteleznek, lényegében akaratod ellenére.
    Gondolj bele, milyen lehet az, ha mondjuk egy olyan rokont kell kényszerből “temetned”, akit előtte elcsapott a vonat… miközben előtte még halottat sem láttál…

  3. 1:
    Nekem erről az ugrik be, hogy majd amikor akkora lesz Magyarországon a nyomor, hogy az emberek a takarmány kukoricát fogják otthon ledarálni és megfőzni. Amire én majd írok egy felháborodott posztot, majd akad valaki a hozzászólók között, aki kifejti, hogy gyerekkorában jó étvággyal mekkorát zabált a nagymamája máléjából. Tudod, nem kellett volna megengedni, hogy a helyzet elfajulása miatt lehetőségem nyíljon krokit írni róla, amit most a poszt után csatolok.

  4. Én ha oda jutok, akkor hamvasztassanak el, tegyék bele a hamvakat a legolcsóbb urnába. A lányom meg szórja a hamvaimat bele a Dunába. Semmi temetést, semmi sírhelyet nem akarok, az csak pénz meg helypazarlás.

    Éljen Orbán, a nagyvezér! Éljen és virágozzék rajta sok-sok virág! 😀

  5. 4: “A hamvak szórásos temetése is szigorodik januártól. Akkor lesz rá mód, ha az összes közeli családtag hozzájárul ehhez” /index.hu/

    Már majdnem ideírtam, hogy jobb, ha sietsz, de túl morbid lett volna…

    Vedd úgy, hogy nem írtam… 🙂

  6. 5. Observer
    Amikor én elpatkolok, akkor közeli családtag csak kettő lesz: a lányom és az unokatestvérem (nobody else), úgyhogy a hozzájárulás nem lesz akadály.

  7. 6:
    Ha egynél több a rokon, akkor már bizonytalan az egyetértés. Jobb, ha kivárod, amíg csak egy marad. 😀

  8. 4. Asterix
    ha nem ragaszkodsz a nappali “dunába szóráshoz” , akkor jobb ha éjszaka és valami félreeső helyen történik. Ugyanis a hamvak veszélyes hulladéknak számítanak, amelyek élővízbe szórása büntetést vonhat maga után….

  9. Rakok egy bazinagy máglyát az erdőbe és ráfekszek (miután meghaltam). Na ott utána keresgélhetik a hamvaim.

  10. Ez is szarul van elrendezve a világban.Te megszabadulsz a problémáktól a jobblétre szenderüléssel,de a családodnak gondot okozol vele.
    Na meg a halott öltöztetés.
    Ne mustrálgassák már idegen alakok összeaszott ,remélhetőleg 100 éves hímtagomat mennybemenetelem után.
    Akkor már inkább a 78 éves kisfiam tegye.

  11. Kis félreértés van. Nem kötelező lemosni saját kezűleg a nagymamát. Vagy kifizeted a költségeket, vagy megcsinálod “te”. A “te” az nem feltétlen pont az onokát jelenti, az a lényeg, hogy ha valaki anyagilag nem bírja, az oldja meg valahogyan saját kezűleg.

  12. Tisztelt egybegyűltek!

    Mi van, ha a halotti bizonyítvány kiállítását követően fogom magam és én kiviszem a holttestet az erdőbe, ások neki egy gödröt és belehelyezem? Ki fog engem és miért beperelni?

    Vagy ha nem szeretnék urnahelyet meg ilyen extrákat, hanem a hamvakat elszórom a kert erre a célra fenntartott 1x1m^2-es részén? Tudom, veszélyes hulladék, meg “jaaaj, hát ilyet nem leheeet”, de ha egyszer így kívánta az elhalálozott?

    Pepó

  13. 12: A jelenlegi szabályozás szerint elszórhatod a hamvakat, a terület tulajdonosának engedélyével – ez szigorodik állítólag januártól.

    Holttest elásásáról nem nyilatkoznék, mert nincs ismeretem róla, de az erdőjárókat eléggé meglepnéd vele, amint épp egy holttestet próbálsz ‘eltüntetni’. Hamar ott lenne a rendőrség…

    Akkor már jobb a szociális temetés, ott teljesen legálisan ‘ügyködhetsz”.

  14. 7.-8.
    Akkor meg nem kell kiszórni az urnából a hamvaimat, hanem vagy a lányom vagy az unokatesóm (9 évvel fiatalabb nálam, val.szeg túlél engem) hazaviszi az urnát, azt annyi. Lerakja az alagsorba vagy a garázsba, bele valamilyen dobozba egy sarokba. Engem akkor már nem izgat. 😉 🙂

  15. Előnyös és humánus, továbbá indokolt lenne, lehetőségként azoknak akik kérik, illetve akiknek hozzátartozói nagyon szegények,biztosítani a jutányos, esetleg ingyenes – szociális – elhamvasztást és a hamvak kijelölt területen való díjtalan kiszórását.
    A hamvasztással üzletszerűen foglalkozók számára előírható lenne minden századik hamvasztás vállalása ingyenesen.
    A gyászolók sokszor önvédelemre képtelenek, lemondó beletörődésük szinte prédaként kínálkozik föl a kegyeleti szolgáltatóknak.
    Az árak – szerintem – irreálisan magasak
    “úgyis ki kell, hogy fizessed, hiszen örököltél ” alapon állpíttattak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük