(1175) A társadalmi összeomlás lehetséges előjelei

Tibor bá’ online

 

~00000Obamának „elvileg” szombaton ki kellett volna adni a parancsot Szíria megtámadására. Ez elmaradt, aminek az oka nem világos. Most a helyzet úgy áll, hogy a G-20 találkozó után összeül az amerikai Kongresszus, ahol döntenek a támadást illetően. Előre láthatóan a Kongresszus meg fogja szavazni a támadást. Ennek jelenleg csak egy következménye van, a nyersolaj árak emelkedése, de kiszámíthatatlan, hogy mi történik a támadás után, és az is, hogy mi alakul ki Magyarországon. Jó lenne tudni, hogy lesz-e nálunk felfordulás, egy fajta „összeomlás”. Éppen ezért lefújtam a port erről a témáról, és most kiterítem. Íme:

Forradalmak, felfordulások, lázongások nem születnek meg egyetlen éjszaka alatt, némi agonizálás után érik meg rá a helyzet. Tartsd tehát nyitva a füled és a szemed a bekövetkezés jeleire, mint például:

– Nagyobb városokban nyugtalanság lép fel a civil lakosság körében.

– A politikusok és a média szemérmetlenül hazudnak a legnyilvánvalóbb fejleményekkel kapcsolatban is.

– Hirtelen bevezetik a közösségi oldalak, mint például Twitter, Facebook, cenzúráját. Elsőre ez nem teljesen világos, de amikor a szájtok teljesen bedugulnak, a figyelmeztetés egyértelmű (olyan kifogásokat alkalmaznak, mint például pedofil képek terjesztése).

– A kormányt nem kritizáló hagyományos média betiltása.

– Politikai ellenzéki személyek letartóztatása. (Tunéziában az ellenzéki párt vezetőit letartoztatták, börtönbe zárták, majd a börtön leégett).

– Kritikus időkben széles kőrben terjednek a rémhírek. Légy nyugodt és alaposan fontold meg, mi legyen a helyes értékelés és megfelelő döntés kialakítása.

– Az ország és a politikai vezetőinek a neve soha nem tapasztalt gyakorisággal jelenik meg a világhálón.

– Külföldön élő barátok és rokonok felveszik veled a kapcsolatot, hogy „mi újság van nálatok?”

Nem feltétlenül fog történni nálunk „valami”, ettől függetlenül jó ötletnek tűnik néhány kanna benzint tartalékolni.

Amikor bekövetkezett

Ne fogd fel könnyelműen a dolgokat, az emberek teljesen meg fognak változni, kiszámíthatatlanok lesznek. Légy óvatos és gyanakodó. Nézzük, mik történhetnek!

Erőszakos nemi közösülés: Ébredj fel! Most történt néhány napja. Egy 19 és egy 13! éves fiú behatolt egy idős nő otthonába rablás céljából. A kirablás és a megverés mellett meg is akarták erőszakolni. Pénz szerzése volt a c él, de ha már ott voltak és az áldozat nő volt, akkor meg is erőszakolják. És a társadalmi rend még össze se omlott. Mi tehát a teendőd? Ne provokálj. Ami egy normálisan működő társadalomban elmegy, a törvénytelen időkben komoly bajba keverhet. Legyen rajtad karikagyűrű még akkor is ha nem vagy férjnél. Ha már elkapott a gépszíj: Ne engedd, hogy elvigyen magával, kapaszkodj, amibe tudsz. Kiabálj, de ne „SEGÍTSÉG” hanem „TŰZ VAN!” Erre az emberek jobban odafigyelnek. Gondolkozz, mérd fel a helyzetet, spórolj az energiáddal. Ha leszorítanak, ne tiltakozz, ne provokáld ki a birkózást, várd a lehetőséget, hogy kiszabadulj. Ha harc mellett döntesz, akkor célozd be a szemet, torkot, vagy a heréket, esetleg törd el az újait. Ha minden kötél szakad, próbálj visszataszító lenni. Ha félelmedben rád jön a székelés, az a legjobb elhárítás, a vizelés se rossz, az ujjadat ha ledugod a torkodba hányd le a támadót. A legjobb védekezés, a megelőzés. Zavaros időkben ne menj egyedül ki az utcára. Légy nem kívánatos, de ne tűnj tehetetlennek. Olyan ruhát hordj, ami lehetőleg mindent eltakar, nehéz lehúzni, de téged nem akadályoz a mozgásban, kerítés átmászásban. Nadrág legyen rajtad derékszíjjal. Ne vegyél fel szoknyát. Kényelmes cipő legyen rajtad, amiben könnyen tudsz futni. Ne hagyd el a nyílt területet, és ne szigetelődj el a többiektől. Új ismerősökben ne bízzál meg.

Rablás: Általánosságban, ha nem akar megölni, levágni testrészedet, vagy erőszakoskodni veled, tehát ha csak valamit el akar rabolni tőled, a legjobb megoldás odaadni, amit akar. Ezzel azonnal elmúlik a rád fogott fegyvertől származó veszély, kevesebb idő lesz, ami alatt megölhetnek, megsebesíthetnek, vagy a helyzet eldurvulhat. A legjobb védekezés a megelőzés. Te, vagy a házad ne legyen kívánatos célpontja a rablónak. Ne dicsekedj az élelmiszer tartalékoddal, pénzeddel, vagy bármi más értékes dologgal. Ismeretlenekben ne bízzál meg. Értékeidet több helyre rejtsd el. Ha valaki megfenyeget, akkor az egyik helyről át tudod adni az értékeid egy részét, de még mindig fog maradni a tartalékaidból.

Zavargások: Légy felkészült. Ha olyan helyre kell menned, ahol zavargások várhatók, és az utazást nem tudod elkerülni, akkor a következő óvintézkedéseket tedd meg. Öltözködj úgy, hogy minél kevesebb testfelület látszódjon ki a ruha alól. Hosszú nadrág, hosszú ujjú ing, kényelmes cipő és még mielőtt bármi történne gondold át merre menekülhetsz és hol húzhatod meg magad. Vigyél magaddal kiscímletű pénzt, hogy jegyet tudj váltani, erőszakos „kéregetőt” ki tudj elégíteni, vagy ellenőrző pontnál lefizesd az ellenőrt. Az összes pénzedet ne tedd egy helyre. Tegyél a cipődbe, alsónadrágodba, biztosító tűvel erősítsd ruhád béléséhez, stb. Maradj nyugodt. Zavargások szélsőséges indulatokat korbácsolnak fel. Ha meg akarod úszni, akkor győzd le az indulataidat. Adrenalin szinted fel fog szökni, de azért próbálj racionálisan gondolkodni, és keresd a biztonságos kiutat. Ne tartozz egyik oldalhoz se. Ha zavargásokba keveredsz, ne áll egyik oldalhoz se. Próbálj pártatlannak látszani, miközben lassan és óvatosan próbálj kikerülni a tömegből. Ha lehet menj közel a falhoz vagy más védelmet nyújtó tárgyhoz. Vigyázz, hogy ne érjen tömegoszlató vegyi anyag A rendőrség bevethet különböző tömegoszlató vegyi anyagot (pl. könnygázt). Ezek veszélyesek lehetnek. Fájdalmat, légzési zavart, vakságot okozhatnak. Semmiképpen ne kerülj a zavargás első sorába. Ne keveredj a tömegbe. Minél tovább vagy a tömegben annál nagyobb az esély arra, hogy meghalsz vagy komoly sebesülés ér. A legtöbb esetben a jó megoldás a tömeg lassú elhagyása. Ha futsz, felfigyelnek rád. Legjobb, ha kisétálsz. A tömegtől különállóan tartózkodni veszélyes. Mozogj együtt a tömeggel, amíg nem látsz lehetőséget, hogy hirtelen kiválj biztonságosan belőle. Így nem leszel feltűnő és javulnak az esélyeid, hogy életben maradj, ha lövöldözésre kerülne sor. A tömegmozgás olyan mint a vízáramlásnál, a tömeg közepe gyorsabban halad, mint a széle. Ha középen találod magad, akkor lassan iparkodj a szélére húzódni, de ne kísérelj meg más irányba haladni. A kijutáshoz türelem és idő kell. Eszedbe ne jusson ellenkező irányba menni, még akkor se, ha beindul a tolongás. Ha tolongásba kerültél, próbálj az áramlási iránnyal 45 fokos szöget bezárva a tolongás széle felé haladni. Semmi körülmények között nem szabad elesned. Elkerülendő: főutak, terek és más nagy forgalmú helyek, ahol nagy valószínűséggel lázongók vonulhatnak. Ha lehet, haladj kis utcákban és kerüld el a tömeget. Éjszakai utazás: Ha mindenképpen éjszaka kell utaznod, akkor válassz holdmentes, vagy felhős éjszakát. Ne menj nagy, nyitott, vagy jól kivilágított helyekre. Tömegközlekedés: ne végy igénybe tömegközlekedési eszközöket. Ezek vagy nem működnek, vagy csak szabálytalanul. Ha sikerülne felszállnod egy vonatra, vagy autóbuszra, azokat a lázongók megállíthatják. Metró állomások, aluljárók rendkívül veszélyes helyek, mert nehéz kiszabadulni belőlük, és zártságukból kifolyólag a könnygáz sokkal kellemetlenebb, mint a szabadban.

Ne állítsd le a gépkocsidat. Ha vagy olyan szerencsés, hogy egy felkelési helyszínről gépkocsival menekülhetsz el, vezess gyors tempóban, semmi körülmények között ne állj le addig, amíg el nem éred a célodat, vagy egy biztonságos helyet. A tömeget kerüld meg, ha nem lehetséges, akkor mérsékelt sebességgel haladj át rajtuk. Ha óvatosan vezetsz és kürtölsz közben, nagy valószínűséggel utat engednek. Az ablakok legyenek felhúzva, az ajtók pedig bezárva. Ha rendőr kordon felé vezetsz, a rendőrök feltételezhetik, hogy ellenséges a szándékod. A rendőrség ki van képezve önvédelemre, vagyis lelőhetnek, ha azt feltételezik, hogy támadó szándékkal közeledsz. Lassan vezess és várd meg, amíg intenek, hogy mehetsz. A tüntetőknél is óvatosan kell eljárnod, agresszív tolakodásod, nyilvánvaló türelmetlenkedésed a gépkocsid megrongálását eredményezheti. Mit tehetsz ha nyakig benne találod magad könnygáz alkalmazásában? Nézd meg merről fúj a szél és iparkodj szél ellenébe haladni. Tudd meg, hogy merre tart a tömeg. Soha ne vegyél részt tüntetésben védőmaszk nélkül, még a leggyengébb papírmaszk is jobb, mint a semmi. Viselj műanyagból készült ruházatot (nylon, akril, poliészter) amin a könnygáz nem tud letelepedni. Könnygázzal fertőzött ruhára önts ecetet, ami semlegesíti. Ha lehetséges vigyél magaddal élettani sóoldatot, vagy semleges szemcseppeket. Ezekkel kimoshatod a szemed, ha szükséges. Ha csak tiszta víz áll a rendelkezésedre, akkor nagyon alaposan mosd ki azzal a szemeidet, de más testrészeidet is, ami kapcsolatba került a könnygázzal.

Gumilövedék: Gumilövedék ellen rögtönzött pajzzsal is lehet védekezni, pl. szemetes vödrök fedele. A gumilövedék és gumibotok erejét nagymértékben fel lehet fogni sport sisakokkal. Ha semmi védelem nem áll rendelkezésedre, akkor PVC dobozzal vagy hasonló műanyag tárggyal védd a mellkasodat és az ágyékodat. Ne legyen rajtad semmi olyan, ami akadályoz a gyors mozgásban. A nehéz ruházattal ellátott rohamrendőrség ellen legnagyobb előnyöd a gyors mozgás. A rohamrendőrök nehéz maszkot viselnek, ezek ellen a legjobb védekezés, ha festékszóróval beszórod a maszk ablakát, te pedig könnyen elfutsz.

Éles töltény: A szorongatott kormány utolsó fegyvere az éles töltény használata. Amikor egy rezsim ehhez nyúl, végnapjait éli. Normál körülmények között nem gyilkolni akarnak vele, csak sebesüléssel harcképtelenné tenni a lázadót. Ezt nem emberszereteti megfontolásból teszik. Ha 100 emberből egyet megölnek, akkor 99-ből kiváltják a bosszút, ami szárnyakat ad nekik. Ha csak megsebesül, akkor az legalább húszat leköt a százból, és a sebesült üvöltözése elriasztja a másik nyolcvanat. Sebesülés esetén jelölj ki 2-3 embert, hogy kivigyék a veszélyzónából. A sebesülthöz beszélni kell. Meg kell neki mondani, hogy nem hagyják magára és hamarosan el lesz látva a sebesülése. Semmi körülmények között nem szabad olyasmit tenni, amitől pánikba eshet: sopánkodni, sírni, kiabálni, stb. Ezzel el lehet kerülni az ellenfél nem kívánt figyelem felkeltését, és megmarad a többiek lelkesedése. A sebesült figyelmes ellátása a többiek harci kedvét fokozza. Ha az éleslőszert gyilkolásra vetik be, AZONNAL HAGY EL A HELYSZÍNT. Visszavonuláskor állandóan haladj fedezékben, gépkocsik mögött, kapualjakban, kerítés mögött.

Utolsó tanács. Ezt a posztot printeld ki, tedd el, és időnként olvasd el újra.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

27 gondolat erről: „(1175) A társadalmi összeomlás lehetséges előjelei

  1. Kedves Tibor bá’
    Természetesen én is tudom, hogy valamennyire minden mindennel összefügg.
    Azt is elfogadom ,hogy vannak nemkívánatos társadalmi jelenségek, amik hirtelen, mint lavina szinte a semmiből dagadnak tömegkatasztrófává.
    De azt, hogy a szíriai polgárháborúban alkalmazott mérges gáz támadásra “válaszul” adott megtorló USA katonai csapás késlekedik, nem értelmezném a bekövetkező magyarországi társadalmi összeomlás valószínű előjeleként. Azért nem, mert nem vagyok se babonás, se paranoiás.Abban sem hiszek, hogy a tenyér vonalaiból megjósolható valakinek az életútja.Továbbá felhívnám a figyelmet arra, hogy szélsőséges lélektani helyzetekben senki sem mentes a projekcióktól és ítélőképességének kisebb nagyobb eróziójától. Lehet azonban, hogy mégis tévedek és valamilyen fontos összefüggés elkerüli a figyelmemet, ami mégis a Te aggodalmaidat támasztja alá, teszi jogossá és reálissá.
    Remélem e fórumon lesz olyan jóindulatú személy, aki felvilágosít és kitölti a tudásom vakfoltjait.
    Előre is köszönöm neki ezt a szívességet.

  2. “Ez elmaradt, aminek az oka nem világos.”

    Annyiban világos, hogy a feltehetően hamis ‘bizonyítékokat’ nem kajálták be az angolok meg az oroszok. Emellett talán Obama sem lelkesedik túlzottan – noha anyai ágon állítólag zsidó származású, – hogy a cionista lobbi rángatja ide-oda. Először megpróbál minél nagyobb nemzetközi támogatást szerezni a támadáshoz /ezért kellettünk mi is/ és valahogy az oroszok távolmaradását is biztosítani kell.
    Ami nem lesz egyszerű, ha nem hamisítottak azok a videó felvételek, melyek szerint Izrael legalább két alkalommal kis hatóerejű taktikai nukleáris csapást hajtott végre Szíriában. Hogy technikailag lehetséges-e ilyen úgy, hogy ‘nem marad nyoma’ – pl. sugárzás – , illetve ne lehetne érzékelni műholdakról, azt persze nehezen tartom elképzelhetőnek, de un. “tiszta bomba” már korábban is készült.

  3. 1:
    Nem a késlekedés az előjel, hanem a majdnem biztos bekövetkezésből származhat előre ki nem számítható belföldi esemény. Például, nem lesz benzin a kutaknál. El tudod képzelni erre hogy reagálna a magyar társadalom, ahol a 430 forintos benzin mellett is majd mindenki még a vécére is autóval jár?

  4. 1, 3: “De azt, hogy a szíriai polgárháborúban alkalmazott mérges gáz támadásra “válaszul” adott megtorló USA katonai csapás késlekedik, nem értelmezném a bekövetkező magyarországi társadalmi összeomlás valószínű előjeleként.”

    Na, azért van, ami bekövetkezhet:

    Kitör a balhé keleten, lövik Izraelt a szírek, az irániak és még ki tudja kik – ennek kapcsán, aki teheti, menekül Izraelből – kérdés, hogy hová? – Pl. hozzánk is – ha ez nagy/feltűnő /10-50 ezres/ tömegben történik, biztosan tiltakozást, tüntetést, tömegmegmozdulást vált ki. Máris belecsöppenhetsz egy – kormány által aztán szétvert/szétlőtt – tüntetés kellős közepébe.

    Ugye, nincs is olyan messze Szíria… 🙁

  5. Elég messze van ahhoz, hogy ne érje meg Katar ásványkincseit Európába hozni rajta. Ezért is melléjük áll pár ország.

  6. Tibor -ba mi van ha előbb az imádott nyugaton ömlik össze a rendszer? Ha az elkényelmesedett nyugatiaknak úgy kéne élni mint nekünk már régen lázadáshoz vezetett volna nálunk..Ott van a sok arab meg a néger na ott is lángolna pár város,ahogy majd fog is mert hát a multikulti gyümölcse ott is beérett 🙂

  7. Temesvári tapasztalatokból tanulva, a túlélés érdekében felhívnám még néhány dologra a figyelmet: Balhé esetén nem igazán ajánlatos magányosan kis utcákban sétálgatni. Járművel nagyon – nagyon veszélyes tüntető tömeg közelébe menni! Majdnem öngyilkosság! Ha elkerülhetetlen, akkor fel kell “díszíteni” a járművet zászlóval, szlogenekkel ami egyértelművé teszi a lojalitásodat a tüntetőkkel. Le kell húzni az ablakot, ki kell ülni és üvölteni! Az a látszatot kell keltened, hogy közéjük tartozol és vezető vagy és csak ezért jelentél meg közöttük “másként”!
    Ha gyalog vagy, akkor ez egészen másképp működik. A tömegbe el lehet vegyülni, lehetőleg a tereknek a sötét helyeit kell kedvelni, mert mint a kameráknak, mint a lövészeknek előnyösebb a megvilágított helyek…
    És természetesen előre kell gondolkozni. Pl.: Ha egy szűk utcába nyomul be a tömeg akkor ne kövesd! Egyértelmű, hogy egy megszorított “ellenfél” – rendfenntartó jármű nagy sebességgel végig megy, vagy csak lezárják a két végét, csapdába estél!
    Mindég a lojalitásra kell hivatkozni és nem a magtorlásra! A rendfenntartóknak, hadseregnek azt kell mondani-“manipulálni”, hogy “ti velünk vagytok, ti is a néphez tartoztok, mi jót akarunk”, és nem, hogy “hitvány bérencek vagytok és majd kaptok ti tőlünk…”

  8. 7: És mi a véleményed arról, hogy ilyen felfordulás esetére verjük ki a fejünkből az esetleg belénk nevelt nacionalista maszlagokat, hogy ne próbáljunk nemzetiségük alapján embereket “jóknak” vagy “rosszaknak” feltételezni? Gondolom, Temesvár ehhez is tanulságos terep volt.

  9. 4: Tényleg bonyolult most a helyzet arrafelé, széthullik a sok civakodó papíron muszlimnak mondott állam. A kurdoknak többezres csak a nőkből álló hadserege, gondolom a törökök főleg őket utálják leginkább a görögökön kívül.

  10. 4.observer, kedves barátom
    “Na, azért van, ami bekövetkezhet:

    Kitör a balhé keleten, lövik Izraelt a szírek, az irániak és még ki tudja kik – ennek kapcsán, aki teheti, menekül Izraelből – kérdés, hogy hová? – Pl. hozzánk is – ha ez nagy/feltűnő /10-50 ezres/ tömegben történik, biztosan…”
    kérlek, magyarázd meg te vagy akárki nálatok, hogy honnan veszitek ezt a képzelgést miszerint ha itt izraelben valami zür esetén többtizezres tömegek fogják ellepni magyarországot???????????????
    gondolkodó emberek vagytok, nemde?
    hol huzza meg magát annyi ember, ugy értem, családok, mibül él, mit eszik és hol, föleg ha huzamosabb időről lesz szó???????
    ugyhogy menjetek már ezzel a teóriával.

  11. Igazából szíriai eseményekhez kapcsolódik, de mivel jól leírják az adott ország példáján keresztül, hogyan is okozhat a tartós aszály (klímaváltozás) és a politikai vezetés inkompetenciája, dilettantizmusa olyan szcenáriót, amely egy viszonylag jól működő gazdasági, társadalmi rendszert az összeomlásba, belháborúba sodor, így ide linkelem.
    http://energiaklub.hu/blog/eghajlatvaltozas-a-dinamit-ami-sziriaban-berobbant

  12. „Tömegközlekedés: ne végy igénybe tömegközlekedési eszközöket.”

    Nepálban normál helyzetben sincs túl sok autó a településeken kívül az utakon, de 2003-ban, amikor eldurvult a polgárháború, akkor csak buszok és teherautók közlekedtek. 40-50 km-enként katonai ellenőrző poszt, ahol mindenképp meg kellett állni, utasok (rajtunk kívül) leszálltak, átvizsgálták őket, ezalatt egy katona átnézte a buszt, a gyanúsabb csomagokat megbökte, nagy ritkán ki is nyitotta. Az úton keresztben sáncok, hogy a szlalomozás miatt mindenképp le kelljen lassítani. Ekkor a főbb városok, a szétterülő völgyek és a főbb utak voltak a katonaság ellenőrzése alatt (láttam orosznak tűnő katonát is, kilógott a sorból), a hegyekben nem tudták lenyomni a maoistákat és egyéb ellenállókat. Este 9 után kijárási tilalom volt, elsötétítési rendelet, gyülekezési tilalom (4 ember éjjel egy erkélyen már sok volt az őrjáratnak egy alkalommal).

  13. 13 Jani

    Az egy érdekes élet lehetett ott Nepálban.
    Én is láttam egy videót, amiben Palin meglátogatott ott egy angol megbízottat, aki a gurka katonákat toborozta a brit hadseregnek (legális megállapodás van a Nepáli kormánnyal erre).
    Aztán egyik nap hip-hop eltűnt szűkebb kíséretével együtt, majd néhány nap múlva előkerült. Egy kisebb helyi maoista hadúr egyszerűen begyűjtötte őket, barátságosan elcsevegett velük az élet dolgairól, aztán elengedte őket. De mindenesetre megmutatta, hogy itt ő azt csinál, amit akar…

  14. 14. hubab
    Turistaként érdekes élmény volt, de a helyi lakosság, főleg vidéken nem élvezte, az tuti. Vagy a kormányerők, vagy az ellenállók csaptak le itt-ott, mert ellenséget láttak az ott lakókban. Sok falu elnéptelenedett. A lakosok egyik fele elmenekült, a másik felét lemészárolta az egyik oldal. Az arcokat összevagdosták, hogy beazonosíthatatlanok legyenek a hullák. Kathmanduban, a fővárosban naponta legalább egy robbantás volt. Én ezt csak újságban olvastam, nem hallottam ott dörrenést, csak sok katona volt a kormányépületek, főbb turistaattrakciók körül homokzsákos lőállásokkal. Pokhara nyaralóhely-szerű, sok a turista (az ország fő bevételi forrása). Ott nekünk elnézte az őrjárat, hogy bőven sötétedés után mentünk hazafelé a szállásunkra.

    Hozzáteszem, hogy a nepáliak a legkedvesebb népcsoport, amit eddig megismertem. Ennek ellenére mindezt kihozták belőlük a polgárháborús körülmények.

  15. 12:
    Ezt a tudatosan átvett amerikai propagandát kár volt belinkelned. A szír lázadást a CIA tervezte, pénzelte és ma is pénzeli, sőt toborozza az embereket is hozzá a szaúdi uralkodóházzal együtt. Válogasd meg, hogy miket olvasol. 😉

  16. 10: Ha csak az izraeli-magyar kettős állampolgárok jönnek, az sem kevés 😉 – korábbi választásokon charter-járatokon tömegével jöttek szavazni …
    Sokan tartanak fenn itt lakást is…
    Amúgy meg, ha szorul a kapca, nem egyszerűbb és célszerűbb lenne neked is ide jönni /jó a nyelvtudásod/, mint megvárni, míg rád esik egy bomba?

  17. Ugyanaz a nepáli utazás során hallottam, hogy a maoisták kiraboltak egy turistabuszt. Az utasokat letessékelték, aztán felgyújtották a buszt, és otthagyták az utazóközönséget. Több esetről hallottam, hogy maximális udvariassággal kiraboltak turistákat, és adtak nyugtát is, hogy azok itthon el tudják számolni a biztosítónál. 🙂

    Amszterdamban voltam kb. 2000-ben Queensday-en. Ilyenkor hatalmas buli van a városban. Éjfél után lehetett, hogy egy utcán sétálva azt vettük észre, hogy egyre inkább csak szemben jönnek az emberek, és egyre jobban sietnek. Hamarosan rájöttünk, miért. Hirtelen taknyunk-nyálunk egybefolyt, könnygázos oszlatásba futottunk. Ekkor hagytuk, hogy sodorjon minket a tömeg. A vasútállomás felé. Még néhány sarokra voltunk tőle, amikor láttuk, hogy az állomás előtti térre repülnek be a könnygáz-gránátok. Így elhagytuk azt a helyszínt is. Objektív infóim nincsenek arról, miért volt az oszlatás. Újságcikkek alapján kevés volt a WC, túl sokan jöttek a városba. A tumultust oszlatták először, majd több százezer ember akart felszállni egy vonatra, ezért oszlattak a pályaudvarnál is.

  18. 18:
    Azok a zsidók, akiknek magyar gyökereik vannak, nem bevándorlók, hanem hazatelepedettek. 😉

  19. Hát igen, ahogy a nálunk élő és itt született romák sem romák, hanem jóravaló magyar emberek. Segélyosztáskor persze romák ők, bűncselekményeknél viszont magyar állampolgárok.

  20. Nyomtatva, elrakva. Köszönet.

    Hozzátétel:
    ruhánál a választás lehetőleg ne neonrózsaszín legyen. sötét, természethez közeli színű ruházatot (sötétbarna pl.) válassz.
    A fekete ilyenkor tömegszín, mind a rendőrök, mind a másik oldal ugrik a totál fekete ruházatra. pláne, ha katonai bakkancs és rövid, netalán kopaszra nyírt haj társul hozzá.

    Terepruhát csakis a legvégső esetben húzz.
    jah, és legyen egy korrektül összeválogatott pakkod…

    Amúgy korrekt az egész leírás. A tömegből kijutás nagyon szépen le lett írva. A kocsis rész a tömegben eléggé megfontolandó. Talán a kommentek közötti leírás inkább beválhat, mnt a tömegben való haladás. Pláne, ha egyedüli autósként van ott az ember. Szerintem rövid úton ki fognak rángatni, ha finoman át akarsz menni a tömegen. Bár ez a tömeg pszihikai állapotától is függ. Ha épp koncolásra mennek, akkor a kocsi célpont lesz. a benne ülőkkel együtt…
    Amúgy korrekt leírás.

  21. Tiborbá, nyugi megválogatom.
    Mindenesetre ha igaz, és miért ne lehetne a vidéki vízhiány kialakulás Szíriában (ugye csapadék anomáliák, Golán-fennsík, Eufrátesz intenzív vízhasznosítás török területeken, stb.) az adott időszakban, amely kihat a főleg vidéki lakosságra, a mezőgazdaságra, és intenzív belső elszegényedési, népességmozgási, vándorlási folyamatokat indít be, akkor bizony sokkal jobban szítható az adott diverzáns és felforgató cselekménysorozat, főleg egy éhesebb és tervezhető jövő nélkülivé váló lakossággal bíró államban, az általad is említett titkosszolgálatok szervezésével, pénzforrásaikkal, az elérendő cél, pl. belső villongások, polgárháború, belháború kirobbantásának céljából.
    Mondom, ha mindez igaz…! 😉
    Ez meg egy másik poszt, és akkor ide linkelem:
    http://fotelkalandor.blog.hu/2013/09/02/minden_amit_tudni_szerettel_volna_sziriaerol_de_soese_merted_megkerdezni

  22. “Utolsó tanács. Ezt a posztot printeld ki, tedd el, és időnként olvasd el újra.”

    Aztán előbb utóbb csak kardba dőlsz, vagy mész a pszichiátriára 😀

    Tibor bá miért fogyna el a benzin ha balhé lesz Szíriában?
    Dehogy fogy el, csak 5-600 forint lesz, aztán kocsikázzon az, akinek még “kedve” van hozzá.

    22:

    Szóval akkor lényeg a ruhánál, hogy ne legyen se túl buzis, se túl macsós. 😀
    Egy farmer nem jobban megteszi? Az mindig semleges.

  23. 24:
    Hogy te mekkora segg vagy. 😀
    De azért kedvellek, mert van valami báj a makacsságodban.

    Tudod, azért kell időnként elolvasni, mert az ember felejt. Például ha szarban vagy, bármikkor, bárhol, bármiből kifolyólag. Az emberek szarnak rád, de ha TŰZ VAN-t kiáltasz akkor odafigyelnek. Ez roppant logikus, de néhány hónap,alatt el lehet felejteni.

    Benzin: Igen a a kapitalista kereslet-kínálat így működik…. Normál körülmények között. Nagy szar esetén pedig zárolják. Sőt, nem csak nem kapsz benzint, de elkobozzák a gépkocsidat. Kenyeret, gyufát, szappant jegyre adnak. De ne törődj vele, nyomd csak tovább a süket szöveged. A 95 százalékkal teli van a világ. 😀 Senkinek se érdeke, hogy az 5 százalékhoz tartozzál. Az ilyen posztokon egyszerűen csak lépj át. Mindenkinek teszel vele egy szívességet.

  24. A vitaindito cikket ujra elolvastam, es ajanlottam a csaladomnak is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük