(1173) Egy diktátor anatómiája

Tibor bá’ online

 

~00000Az RTL Club jóvoltából csütörtök este megtudhattuk, hogy az Észak Koreai diktátor kivégeztette volt szeretőjét, nem is akárhogy, golyószóróval, amit a rokonoknak végig kellett nézni, mielőtt munkatáborokba száműzték őket. A kivégzett ex szerető bűne pornográf felvételek és a biblia egy példányának a rejtegetése volt. Ezeket csak azért írtam le, mert nem mindenki nézi az RTL Clubot (én se, csak munka közben hallom az egyik fülemmel). Az emberiség történetében volt már ehhez hasonló, sőt ezen túllövő precedens is, vagyis nem lenne ebben semmi meglepő, legfeljebb az, hogy 2013-at írunk. A diktatúra, illetve a diktátor így működik. Erre külön fel szeretném hívni azok figyelmét (Freeetoaster, Curix, stb.), akik még mindig látens hívei Orbán Viktornak, aki egyértelműen egyre inkább diktátor. A diktátorrá válás ugyanis egy megállíthatatlan folyamat. Sztálin se tömeg kivégzésekkel kezdte. A tisztogatásokra 1934-ben került csak sor, 17 évvel a forradalom után. Rákosi Mátyás se Rajk László kivégzésével kezdte, és Hitlernek se a zsidók lemészárlása volt az első tette. Egy diktátor elmeállapota folyamatosan változik. Nem rosszak ők, „csupán” megszállottak, a hatalom megszállottai. Elhiszik magukról, hogy tévedhetetlenek, hogy az emberek szellemi képessége felett álló szuper zsenik, és az mindenkinek jó, ha saját elképzelésüknek megfelelően átváltoztatják a körülöttük elterülő világot. Ehhez hozzájön, hogy mindenkit „elpusztítanak”, aki ennek ellenáll, vagy az útjukba iparkodik állni. Az elpusztításnak különböző fokozatai vannak, ami a félreállítástól a tényleges kivégzésig terjedhet. Kim Dzsongun nyilván úgy gondolta, hogy annak a nőnek zárdában a helye, akiben a ráunásig ő maga járt. Mivel zárda arrafelé nem létezik, már csak a temető jöhet számításba.

Sokan gondolják úgy, hogy – különösen katasztrofális körülmények között – a diktatúra sokkal eredményesebb, mint a parlamentáris demokrácia, ami nem alaptalan feltételezés. A szomorú helyzet azonban az, hogy a diktatórikus eszközökkel (esetleg) megoldott problémák után a diktátor a helyén marad, és „hasznos” tevékenységüket tovább folytatják a társadalom számára egyre elfogadhatatlanabb módon. Itt van Demján esete. Egyértelmű híve volt Orbánnak, elsősorban azért mert anyagilag kedvező volt számára az orbánizmus, ahogy – feltéteszem – Freeetoasternél ugyanez áll fenn. Aztán a diktátornak lett egy új ötlete, ami már nem esik egybe Demján érdekével, és…..? Ebből egyértelműen származik annak a meglátása, hogy egyéni érdekből mellévágódni nem életbiztosítás, mert egy diktátor nézete, ötlete, elképzelése kiszámíthatatlan. Van annál biztosabb, kellemesebb, irigyeltebb pozíció, mint szeretője lenni egy diktátornak? Persze, hogy nincs…… egy ideig. Egy diktátor kényezteti híveit, mert segítségével tartja fenn a diktatúrát, de ezek a hívek feláldozhatók, ha a diktátor érdeke úgy kívánja. Egy percig se szabad elfelejteni, hogy a diktátornak egyetlen egy valóban fontos dolog létezik csak (önmagán kívül) ez pedig a hatalom. Rövidlátó az, aki teljes mellszélességgel kiszolgálja, mert nem tudhatja, mikor válik nem csak feleslegessé, de kifejezetten akadállyá a diktátor kiszámíthatatlan szeszélye miatt. Orbán gondolatmenete jól felmérhető az autóbuszos jelentből, ahol is azt mondta a Balettintézet épületére ácsingózó Tarlósnak, „találjatok ki valamit, majd én megszavaztatom”. Viselkedéséből egyértelműen kivilágosodik, hogy a törvények kizárólag az ő érdekeinek szellemében születnek. Tarlós ne bízza el magát, mert Orbán játszi könnyedséggel beírhat az alaptörvénybe még egy paragrafust: „ A mindenkori főpolgármestert a miniszterelnök nevezi ki 9 évre.”

Ez természetesen nem csak egyedekre vonatkozik. Egy diktátor ötleteinek a megvalósítása közben hajlandó saját népét is feláldozni. Hitler hülye ötletére ráment 5 millió német katona. Pol Pot ötlete 3 millió kambodzsai életét követelte. És, mindig fog találni kifogást vagy okot az áldozathozatalra. Aki hinni akar, annak mindig lesz mit hinni. Itt, a honlap hozzászólásai között még másfél éve is voltak olyan érvek, hogy „adjunk neki még egy kis időt, hogy bizonyítson”. Egy diktátor az időt nem bizonyításra használja fel, hanem pozíciójának a megszilárdítására.

Rátérve specifikusan Orbánra, mára már mindent elért és elrendezett, amire belföldön szüksége volt. Hatalmát – úgy ahogy – már csak az Európai Unió korlátozhatja. A megoldás kézenfekvő. Orbán ki fogja vezetni az országot az Unióból. Hogy ennek mekkora az ára, az nem érdekes. Ráadásul a népesség fele már nem lelkesedik az Unióért, amiért nem az Unió a felelős, hanem az ország alkalmatlan vezetői. Ma már az Unióból az országnak több a haszna, mint a kára, de ez a tömegeket nem érdekli. Az ellenzék politikusainak hatalmas reményeik vannak. Teljességgel feleslegesen, Orbán a hatalmat nem fogja átadni. Nem kellett volna a kezébe tenni kétharmaddal.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

58 gondolat erről: „(1173) Egy diktátor anatómiája

  1. khm.

    „Az ellenzék politikusainak hatalmas reményeik vannak.”

    Konkrétan mikre, kikre gondolsz Tiborbá?

  2. 1:
    Na ne viccelj már! Ez teljesen egyértelmű. Meg akarják Orbánt buktatni.

  3. Se a természetre, se a társadalomra vonatkozó fogalmaink nem tökéletesek.
    „Tükör által homályosan”látjuk a világot.
    A jelenségek a tárgyak élőlények fajtái „egymásba folynak” éles határokat, táblázatszerű leltárt az ember készít, mert számára így egyszerűbb a gondolkodás és a tájékozódás. A tömeg gondolkodását elnagyolt, hamis sztereotípiák uralják.
    A diktátor klasszikus értelemben az, aki fegyveres akciókkal biztosítja a hatalmát.
    Amíg ez be nem következik, addig esetleg diktátorokéra emlékeztető stílusról beszélhetünk.
    Azok az emberek akik a tehetségükkel a szorgalmukkal és a szerencséjükkel a „tömeg fölé emelkednek” azok ezzel az aktussal egyúttal létrehozzák az ellenségeiket is.
    A multiknál diktatúra van, bár nem egy személy diktátor ,azért mert ezzel módszerrel lehet olyan rendet tartani, ami eredményes multi gazdasági működése szempontjából.
    Egyetlen társadalom sem képes nélkülözni a fegyveres erőszak intézményeit.
    Amikor majd egy egy nagy befolyású karizmatikus személy
    ( Trockíj Rajk ,Camilo Sienfuegos )gyanús körülmények közötti félreállításáról lesz szó – én sem vagyok képes ennél pontosabban fogalmazni – akkor már joggal kiálthatunk farkast.
    Fontos ismérv még amikor tömegesen kezdenek félni a Zemberek.
    Diktatúrában nem lehet blogolni diktátorfikázó módon.

  4. 3:
    Elég szomorú, ha csak azt tudod felhozni Orbán védelmére, hogy még nem tökéletes diktátor, mert fegyveresen nem gyilkolja le az ellenzőit. 🙁

  5. 4.
    Sajátságos értelmezése a hozzászólásomnak.
    Tudod ott kezdődik a dolog,hogy jó erkölcsű személy,nem áll be politikusnak.

  6. Sokan, – pl. Drábik – még mindig azt hangoztatják Orbánnal kapcsolatban, hogy „adjunk még neki időt (még egy ciklust)”, hogy bizonyítson. Most nagyon úgy néz ki, hogy a tömegek 2014-ben újra meg fogják szavazni, mert hát mégsem voksolhatnak egy libatolvajra, meg ugye az elmúlt nyolc év, ország eladósítása… (én ezeket hallom érvként a fideszesektől)

  7. 3: Tudod, én sokat vezetek és tudom, sok-sok millió autóstársammal együtt, a kormánykereket nem akkor kell helyes irányba fordítani, mikor már az árok szélén van az autó!

  8. Kivéve azt az esetet,amikor olyan keskeny az út, hogy kénytelen vagy az árokhoz közel haladni.

  9. „Ma már az Unióból az országnak több a haszna, mint a kára, de ez a tömegeket nem érdekli.”
    Ezt most tényleg komolyan gondolta, kedves szerző? 😀

  10. 3: „Diktatúrában nem lehet blogolni diktátorfikázó módon.” Ezt mire alapozod? 🙂

    Az általunk eddig ismert(?) diktatúrákban /Rákosi, Kádár kemény, majd puha diktatúrája/ valóban nem lehetett, mert nem volt internet.
    Az arab tavasz szervezésében viszont komoly szerepe volt az internetnek, noha a rezsimek diktatúrák voltak.

    „Fontos ismérv még amikor tömegesen kezdenek félni a Zemberek.”

    Hidd el, tömegesen félnek – nem a fizikai megsemmisítéstől, hanem az anyagi ellehetetlenítéstől. Azt hiszed, a pedagógusok felhőtlenül örülnek annak, amit művelnek velük – egy frászt, csak mindegyik tudja, hogy a béremelésnek az az ára, hogy egy részüket kirúgják. Inkább lapít mind, hátha nem kerül be a ‘szórásba’.

    Minden diktatúrának van egy fejlődésmenete, megvannak az ‘ismert állomásai’, viszont ezek megjelenése időben eltérő lehet, mivel a történelmi/gazdasági helyzet is eltérő. A nagy(?) francia forradalom diktatúrája viszonylag gyorsan eljutott a totális terrorig, egy EU-s tagállamban ez a „fejlődés” jóval lassabban mehet csak végbe.
    Mindenesetre, egy „demokratikus” országban egy olyan vezető, aki „kézi vezérléssel” egyszemélyben irányít, nem elképzelhető. Ebből az következik, hogy Magyarország már nem demokratikus ország /max. látszatra/ – de a totális diktatúrától /pl. É-Korea/ még viszonylag messze van. Ugyanakkor egy diktatúrává válás öngerjesztő, önmagát gyorsító folyamat, ahogy a diktátor (jelölt) ráérez, hogy egyre többet megengedhet magának, büntetlenül. Abban /még/ biztos vagyok, hogy 2014-ben lesz választás, de abban már egyáltalán nem, hogy 2018-ban is lesz. Majd akkor térjünk vissza a témára… 😉

    Orbán lényegében most építi ki azt a réteget (20% : 80% megosztás – ismerős? 😉 ) akikre majd támaszkodhat, akár extrém, polgárháborús helyzetben is. Ha az anyagi érdekeik úgy kívánják, ezek készek lesznek majd az eszközökben nem válogatva fenntartani a hatalmi helyzetüket a 80%-kal szemben.

    9: „Ezt most tényleg komolyan gondolta, kedves szerző?” Nézz körül, az összes beruházás uniós pénzből történik, a költségvetési intézmények költségvetésének a fele uniós támogatásból jön, a gazdák ‘haszna’ uniós földalapú támogatásból jön, 500 ezer magyar uniós (gyk. magasabb) bért kap külföldön /egyáltalán kimehetett valahova/
    …csak így hirtelen ennyi …

  11. 8:
    Csakhogy ez esetben a gépkocsi vezető és az út leszűkítő egy és ugyanaz a személy. Ezért nem lehet felhozni mentségére, hogy kurva nehéz a vezetés ilyen körülmények között, mert a körülményeket ő okozta.

    9:
    Komolyan. Majd, ha kiléptünk, akkor nézd meg mi lesz! — Observer megérdemelne valami kitüntetést, amiért olyan türelmesen képes kissé mafla kérdésekre is válaszolni.

  12. Hiába kifogástalan az autód műszaki állapota, és hiába tartod be a kresz minden szabályát, ha a veled szembejövő szarik az autójára és hanyagúl vezeti azt. Te fogsz belehalni, vagy belerokkanni a frontális karambolba.

  13. Tibor bá én sem látens, sem valódi híve nem vagyok Orbánnak, ezt tegyük tisztába.

    Az, hogy az úgynevezett „baloldalt” egy töketlen, impotens, országvesztő bagázsnak tartom, akik ellen épp ilyen kormányváltó hangulat volt 2010-ben, akik miatt Orbán Viktor 2/3-os „győzelemmel” került a parlamantbe, azok, akik kilora árulták széjjel Magyarországot….

    Ne haragudj, de nem fogok lelkesedni, még a „kissebbik szar” jegyében sem. Te ezt teszed. Áldásom rá.

    Amikor azt mondom, hogy Orbán marad kormányon, nem azért mondom, mert a híve lennék, hanem mert ez a realitás.

    11:
    Az EU-ból kilépni pedig nem lehet egyik napról a másikra, de Orbán nem is fog kilépni.
    Egyébként Magyarországra nézve ugyan milyen veszélyei lennének a kilépésnek?
    A probléma ott kezdődik, ha Magyarorzág kilép, akkor könnyen széteshet az egész EU. Már ha ez problémának számít.

  14. 13:
    A helyzet olyan komoly, hogy aki nem „ellensége” Orbánnak, a a híve.

  15. Komolyan üdvösnek tartanám, ha a legutóbbi véleményedet tényekkel bizonyítanád csúsztatások és hangulatkeltő jelzős szerkezetek nélkül.
    Az lenne igazán meggyőző hiteles és átütő erejű,hatásos.
    Szellemeskedések jópofaságok és a nagyérdemű tetszése utáni újságrói bulváros tempókat mellőzve…….
    Légyszi……. légyszi …..engem komolyan érdekel….

  16. 10: ne viccelj már, azért lenne jó az országnak az EU-tagság, mert kihúzhatott innen félmillió munkás??? És azért, mert mindenütt támogatják a NEM TERMELŐ tevékenységeket ,pl. a főterek feldiszitését meg a 40 cm-es kilátók épitését? Csupa olyan dologra adnak pénzt, amivel még véletlenül sem teremtődhet konkurrencia a saját cégeiknek. Ajánlom ezt is figyelmedbe: http://ebredezes.hu/rafizetes-az-eu-pavics-lazar-elemzese-ksh-alapjan/

  17. 16: Egy dolog az EU tagság, és egy másik a rabló privatizáció a rendszerváltás után, egy harmadik meg a magyar kormányok balfaszsága.

    1. lépésben privatizáltak csaknem mindent Mo-n.

    2. lépésben a privatizált üzemek jó részét bezárták, mert eleve csak piacot vettek.

    3. Ebből kifolyólag lett /hasraütés/ 1,5-2 millió /részben látens – pl. rokkant nyugdíjas/ munkanélküli.

    EDDIG MÉG SEMMI KÖZÜNK AZ EU-HOZ!

    2004-ben beléptünk, aztán dübörgött a pannon puma, meg most Orbán alatt is dübörög a gazdaság – de mit tehet erről az EU? Inkább a saját kormányaink…

    Az a félmillió, aki jelenleg külföldön van – az pedig itt lenne munkanélküli, ha nem lenne ez a lehetőség!

    „És azért, mert mindenütt támogatják a NEM TERMELŐ tevékenységeket ,pl. a főterek feldiszitését meg a 40 cm-es kilátók épitését?”

    Ez jól hangzik, csak nem /teljesen/ igaz. Nézz utána, valójában miket támogat az EU, azután nyilatkozz. Nekem speciel a bérem fele az EU-tól jön, és csak azért nem több, mert törvény tiltja.
    A ” főterek feldiszitését” is jobbára magyar cégek végzik… az építés az nem termelő munka? 😉

    Sanyarú helyzetünket alapból nem az EU okozza… – az egy más kérdés, hogy másodrendű állampolgárai vagyunk.

  18. 15:
    Ha neme jelzed, hogy kinek szól a megjegyzésed, akkor ne várj rá választ.

    16:
    A kapitalizmusnak is meg vannak a játékszabályai. A rendszerváltás úgy indult be, hogy a vezetőinknek fogalma se volt a játékszabályokról. Pont olyan hülyék voltak, mint azok, akik CHF-ben vettek fel sok milliós hitelt. Aztán szidják a bankokat. A kapitalizmus rugója az, hogy mindenki önmagára gondol, és nem a másikra, vagy a „közösre”, ahogy az a szocializmusban volt szokás. Minden ajánlatot alaposan körbe kell járni, hogy az NEKEM mennyire jó, mert a másiknak nyilván jó, különben nem tette volna fel az ajánlatot. Úgy is el lehetett volna adni egy cukorgyárat, hogy a szerződésbe beveszem a termelési volumen változatlan tartását 30 évre, vagy hasonló. Persze akkor nem tömték volna meg hálapénzzel a megfelelő magyar zsebet. Úgy is be lehetett volna lépni az Unióba, hogy átveszik az ország adósságát, csak akkor mi léptünk volna be Románia után, nem pedig előtte. Az EU pénzekkel kapcsolatban nem az a téma, hogy mire adják, hanem, hogy mennyit lopnak el belőle. Magyarország a demagógia birodalma, senki se a lényegről beszél.

  19. 14:

    Baromság, ezt minden 4 évben lehetne mondani az adott kormányra.
    2010-ben pont ilyen komoly volt a helyzet, pont azért kapott Orbán ennyi szavazatot.

    Tibor bá légyszíves írd le MIÉRT menjek el szavazni, és miért a Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány trióra?

    Egyébként nem tudom milyen diktatúráról írsz állandóan, egy valódi diktatúrában ezért a blogért már rég főbelőttek volna!

    A szabadságjogok lassan, de mindenhol szűkülnek, és ezt az EU nem hogy megengedi, de kívánatosnak is tartaja, akár csak az USA. Lásd a német vendégmunkásokról szóló posztod, ami mondjuk abban a formában nem igaz, mert Jancsika se rabszolga, bár tény, hogy sosem lesz „őshonosként” elismerve.
    Megint már kérdés, hogy Németország mehet a francba (velünk együtt), mert az őshonos lakosság 40-50 év múlva kissebbség lesz.

  20. Tiborbá: tisztáznék pár dolgot…
    Nem szeretnék az orbánellenes posztjaid főszereplője lenni, légy szíves hagyj fel ezzel a jövőben.
    Az igaz, hogy kedvezményezettje vagyok az új adózásnak, mivel nettó 400-nál többet kapok, de ezt NEM holmi pártközeliséggel vagy benyalással értem el, hanem azzal, hogy 18 éves korom óta kőkeményen dolgozom almalkamozztként és beleadok apait anyait (fősuli mellett kezdtem). Sok emberrel ellentétben nem akkor keresek másik munkahelyet amikor kirúgnak, hanem akkor amikor van állásom. Ha meg kellene nevezni a jelenlegi jó anyagi helyzetem okát akkor ez lenne az.
    Családomban viszont egyedül én járok jól ezzel az adózással, a többiek szívnak így nem mondom hogy örülök. A pénz nagy részét egyébként az általad is túlélésként és felkészülésként emlegetett tevékenységekre fordítom (kertesház, kaja, arany, stb). Ha visszaállítják a progresszív adózást akkor se leszek elkeseredve…

    NEM vagyok orbán híve, jobbik tag voltam még 2012-ig, de a sok meló meg elfoglaltságom miatt nem jutott rá időm így nem fizettem tagságit és nem jártam be a kerületi beszélgetésekre se. Nem kevés anyagival és munkaidőmmel is segítettem őket (jobbik) a 2010-es választáson és ez így lesz jövőre is annak ellenére, hogy ők sem szentek. Van ott zsidótól kezdve a lenyúlós vállalkozóig mindenki mint a többi pártban, legfeljebb kevesebben. DE nem vagyok elvakult (mint a bajnaisták) és látom, hogy esélye sincs a jobbik-nal győzelemre, maximum koalíciós kispartnerek lehetnek. Szarul is járnánk ha nyernék a választást mert ránkpirítana az izraelvezérelt külföldi/belföldi banda meg lenne hirtelen pár megkreált zsidó vagy cigánygyilkolászás ami senkinek se lenne jó.

    Nem értelek, hogy támogathatod ezt a hazaáruló és országot kifosztó bajnai féle bandát aki ugyanaz a garnitúra mint aki a feri féle időkben leszerepelt. Cseppet sem szakértőbb és nem okosabb csak másik álarc van rajtuk. Orbán is maszkot visel, de közben hoz geddonistáknak kedvező döntéseket.

    Nekem úgy tűnik mindketten azt mondjuk hogy a felhozatal akire voksolhatunk egy kalap szar csak abban vitatkozunk melyik kevésbé szar. Én orbánékra mondom hogy vigyék a gyeplőt még nemzeti papírba csomagolva és haverokat gazdagítva is, mert bajnai eladná még a maradékot is, te meg fordítva vélekedsz… Abban egyetértünk hogy a demokráciásdi felöl a diktatúra felé menttünk el, ezt nem vitatom.

    Ha fentiek alapján még mindig úgy véled, hogy orbán hívő vagyok akkor hívj fel nyugodtan és elmagyarázom miért nem vagyok. De arra megkérnélek, hogy ne állíts már be holmi vaksi idióta orbánfil madárnak. A pokolba kívánnám mindet a parlamentben,de utánuk ugyanilyen mocskos tolvaj szarházi banda ülne be…

  21. 20:
    Akkor álláspontodat ezzel tisztáztuk.

    Legokosabb ha előveszek egy analógiát. Azt állítod, hogy Bajnai és Co beteg mert állandóan köhögnek, folyik az orruk, és még lázuk is van. Bezzeg Orbán és bandájának csak a szívverése hagy ki és nem tudni mikor kapnak infarktust.

    Vegyük az utolsó húzások egyikét! Hatalmas propaganda zajcsapás mellett visszafizette a 2 százalékos kamatra felvett IMF hitelt jóval a lejárta előtt, és ezzel egy időben kibocsátott azonos összegű államkötvényt 6 százalékos kamatra. A különbséget természetesen a nép fogja megfizetni valamilyen adó formájában. — Már írtam, csak nem olvassátok el. Nem cáfolom a vádakat, amiket Bajnaiék ellen hoztatok fel. Hogy mennyit „árultak ki” és mennyit loptak el, az képezheti vita tárgyát, én nem tudom megítélni. És még az is képezheti vita tgárgyát, hogy melyik társaság lop többet. Ami az én megítélésem szerint nem képezheti vita tárgyát az, hogy Bajnaiféle társaság olyan, mint a feudalista földes urak. leszívták a jobbágy vérét, de csak addig, hogy azért életben maradjon, tudjon dolgozni, és reprodukálja önmagát, hogy a kölykeit is ki lehessen majd zsákmányolni. Ezzel szemben Orbán úgy viselkedik mint annak idején a szpáhik. Mivel nem rendezkedtek be hosszú távra, az abszolút maximumot rabolták le, nem érdekelve őket, hogy az alattvalók életben maradnak-e vagy sem. Én azért preferálom a Bajnaiféle rabló bandát, mert legalább életben hagy, míg az Orbán-Simicska-féle rabló banda még az életemet is el akarja venni. Hogy mi történik egy országgal egy hülye diktátor esetében azt láthatod, ha megnézed Észak Koreát, ahol milliók éheznek (szó szerint) és halnak éhen Ha ezt nem érted, értitek meg, akkor én már nem tudok többet tenni.

    19:
    Te se olvasod el figyelmesen, amit írok. Ma még nem lőnek főbe, majd csak holnap. De mi a picsának strapálom magam és firkálok itt össze-vissza, ha azt, amit írok vagy nem érted, vagy átugrod. Világosan megírtam, hogy Sztálin se vérengzett 17 éven át. Ezt nem vagy képes interpolálni?

  22. 21: Az imf hitelhez tedd hozzá, hogy változó kamatozású, meg azt is hogy most meg jövőre kell(ett volna) fizetni, a kötvényekre viszont 3-5-10-stb év után lejáratkor kell fizetni… http://privatbankar.hu/kotveny/ennyi-az-imf-hitel-kamata-valojaban-es-ezert-nem-tul-kedvezo-jelenleg-255578

    Értem, hogy mit csinál egy diktátor és sajnálom is észak-koreát, de azt viszont nem értem hogy te miért akarod ov-t összemosni Kim Jongun-nal… Mellesleg ugyanez a vísitás jön zsidó és/vagy full-liberál ismerőseimtől, és szinte csak tőlük 🙁

    Nagyon nincs kedvem se időm vitatkozni erről a politika témáról mert felesleges, és csak egymást bosszantjuk vele meg értékes időt cseszünk el. Gyurcsány sokkal jobban elbaszta a dolgokat mégse volt tized ennyi poszt vagy komment róla még 2010 előtt, most meg ezen rugózik a sok oldallátogató.

    Ha nem lenne semmiféle politika a honlapodon akkor igaz nem lenne ennyi komment de ennyi felesleges vita sem szerintem. Több idő maradna a túlélősdire meg felkészülésre mint régen…. (De tudom ez is hozzátartozik az élethez, meg ez a oldalad azt csinálsz amit akarsz, nem is szólok bele… csak halkan megjegyeztem 🙂 )

  23. 23:
    Én nem a mai OV-t mosom össze Kim Jongun-nal, hanem a holnap utáni OV-t. Úgy látom ezt te se érted. Hitler se 1933-ban kezdte elgázosítani a zsidókat. Sztálin se 1919-ben kezdett vérengzeni. Erről szól a poszt, de ti csak azt olvassátok ki belőle, hogy támadom O.V-t, pedig én csak a tényeket írom le, és a meglátásaimat. És engem nem érdekel, kinek egyezik meg velem a véleménye, és kinek nem én leírom, a többi nem az én dolgom. Ez nem zsidó, nem zsidó téma. Orbán közvetlen környéke teli van zsidókkal (Simicska, Rogán, stb.)

  24. 23: Csak azt nem értem, hogy egy olyan kis seggdugaszt, mint OV hogyan tudod összemosni Sztálinnal, meg Hitlerrel. Orbánnak nincs hatalma, így diktátor sem lesz, holnap után se.

    Még mindig nem írtad le, hogy miért szavazzak erre a másik 3 szarházira?
    Csak mert kevesebbet lopnak? Mert ez sem igaz.

    Az Mszp nem kormányozott a 2008-as válság után, illetve hamar felvették anno a hitelt, és mindent áthárítottak a következő kormányra, amiről tudták jól, hogy a Fidesz lesz.

    Észre kéne venned Tibor bá, hogy a világgazdasági viszonyok is megváltoztak 2008 óta. Ebből a szarból az Mszp sem tudna már mit kihozni, mert semmi tartalékunk nem maradt. Van még mit privatizálni?
    Mert azt a szocik tuti eladják, ha ők jönnek 2014-ben.

    Amúgy meg igaza van Freetoaster-nek, semmi értelme már ezen vitatkozni. Időpocsékolás.

  25. Kedves Tibor bá’

    Komolyan üdvösnek tartanám, ha a legutóbbi véleményedet
    Hogy tudnillik Orbán egy veszélyes diktátor …….
    tényekkel bizonyítanád hangulatkeltő bulváros jelzős szerkezetek nélkül.
    Az lenne igazán meggyőző, hiteles és átütő erejű,hatásos.
    Udvariasan kérlek rá, tedd meg nekünk ezt a szívességet.

    VJ

  26. 25:
    VJ!
    Tudod az a tapasztalatom, hogy ha valakinek bizonyítani kell, hogy O.V. diktatúrát épít, most már több mint 3 éve, annak nincs értelme bármit is bizonygatni. Kiherélte az Alkotmány Bíróságot, és teli tömte saját embereivel. Kiherélte a bírói kart és betette legközelebbi fegyvertársa feleségért legfőbb felügyelőnek. Legfőbb ügyésznek megtette legmegbízhatóbb emberért, aki úgy muzsikál, ahogy ő akarja. Magyarul a harmadik hatalmi ágat besöpörte maga alá. Saját képére formálta az Alkotmányt, amit most módosít ötödször (két év alatt), hogy pontosan az, ás úgy legyen törvény, ahogy neki tetszik. Rátelepedett a negyedik hatalmi ágra a médiára, és ami még független maradt azt iparkodik leállítani (ami még nem egészen sikerült neki). Az einstandolásait nem sorolom fel. Ezt is felesleges volt, mert majd megmagyarázod, hogy ezek milyen hasznos, nemezetbarát intézkedések voltak.

  27. 24:
    Én nem mondtam, hogy szavazz a baloldalra. Még a feleségemnek se mondom, hogy kire szavazzon.

    Először is, Rákosi Mátyás is csak Sztálin tanítványa volt, és Orbánnál is kisebb seggdugasz. Ennek ellenéred hagyott maga után néhány hullát. Aztán meg, ha azt állítom a verébről, hogy madár, értelmetlen azzal visszavágni, hogy moshatom össze a gólyával, amikor az sokkal nagyobb. Hát úgy, hogy nem a méreteket nézzük, hanem az állatok besorolását. Min a kettő madár.
    Különben nyomod a Fidesz propagandát. Először ígértek 1 millió munkahelyet, aztán módosítoták évi 100.000-re, aztán kiderült, hogy a szocik 8 éve miatt nem lehet…., aztán kiderült, hogy a világválság miatt nem lehet…. Csak azt nem magyarázták meg (és te se), hogy a lengyelek, a csehek, a szlovákok miért előztek le a válság óta? Rájuk a válság nem vonatkozik. Végül. Ki tartott pisztolyt Orbán fejéhez, hogy miniszterelnök legyen. Ez nem kötelező. Ha nem megy, amit ígért, akkor ne kifogásokat keressen, hanem mondjon le. ne lopja el az emberek összegyűjtött 3000m milliárdját, ne einstandolja a takarék szövetkezeteket, ne vessen ki újabb és újabb adókat, hanem mondjon le. Adja át a helyét, mondjuk Vona Gábornak. Neki is joga lehet kísérletezgetni, hátha neki sikerülne, még nem volt hatalmon.

  28. 26
    Kedves Tibor bá’

    Nem jogos elvárás, hogy mindenki legalább annyira tájékozott legyen mint te és mindenkinek legalább olyan jó legyen a memóriája.
    Mintha azt mondtad volna, hogy küldetésednek tartod az ismeretterjesztést.
    Aki nincsen az általad áttekinthető tények birtokában az üres handabandázásnak gondolhatja a véleményeidet, ha azt újra és újra
    – tudom ez kurva fárasztó – nem támasztod alá megfelelő súlyú tényekkel.
    Persze mindez nem lenne igaz, ha féltucat jól megismert régi barátoddal folytatnál disputát évek óta.

  29. Igen, mindig ezen megy a vita, hogy nemzeti vagy nem nemzeti. Ez csak álca, hiszen a szavazóbázis nagy része nemzeti érzelmű és elég jól vezethető az orránál fogva. Csak a porhintés megy, színdarab az egész, hiszen az egyik legfontosabb eszköze a nemzet támogatásának az állami tulajdonú föld lenne, amit ez a gazfickó nemrég árusított ki. Ugyanakkor tényleg észrevehetőek a viselkedésén olyan jelek, amik az elmebajára utalnak. Torz vigyor, erőltetett, megjátszott jópofaság, kakaskodó ugrabugra táncolás, amik mögött jól láthatóan ott lapul az ellentmondást nem tűrő agresszor. Ezt azonban igyekszik leplezni, csak néha tör felszínre, ha valaki ellent mer mondani.

  30. 28: „Nem jogos elvárás, hogy mindenki legalább annyira tájékozott legyen mint te és mindenkinek legalább olyan jó legyen a memóriája.”

    De igen, elvárás. Ha nem ilyen, akkor mit keres az értelmes emberek fórumán? 🙂

    Egyébként meg cáfold meg /ha tudod 😉 /, amit Tibor bá’ a 26-ban írt. Ezek a lépések nem Magyarországról, a magyarokról, hanem kizárólag OV hatalmáról szólnak.

  31. re 27: Vagy adja át a helyét Borbély Józsefnek. és kezdje meg a 30 éves fegyházbüntetését.

  32. 13 Curix,…
    En is OV hive voltam eleg sokaig, mert a nemzeti erzeseimre hatott. Az ember, ha hisz valakiben konnyen talal magyarazatot az intezkedeseire. Az utobbi idok esemenyei azonban megingattak. Sajnos itt a kisebb szar az/ EU/ es a dictator /az Orosz/kozott kell valasztani. Nezzuk csak meg: Az egyik legregebbi vezeto politikus /kb 25 eve?/ OV. A politikai palyan kivul nem ismer mast, nincs mas az eszeben, es bizony ez veszelyes: Megtartani a hatalmat minden aron. Bizik magaban, bizott amikor a ruszkikat haza kuldte, bizott amikor masodszorra nem valasztottak meg, bizott amikor szembe ment az IMF –fel es most is bizik. Az a kerdes Kiben?
    Csak az Oroszban kereshet szovetsegest! Hiszen tudnia kell egyedul nem megy. Az ugyan ugy kifosztott es rosszul politizalo /mint a Magyarok/ Ukranokat mar megnyerte az Orosz. Jon a Magyar,es a Szerb . A Szerb megis csak szlav es az Unionak sem kell./ Persze errol jobb titokban targyalni , mert sok szavazot vesztene OV. Az a legnagyobb baj, hogy mindenki a maga pecsenyejet sutogeti, egy hazug, gatlastalan banda.

  33. 32:
    Mióta élsz Kanadában, és honnan vándoroltál ki?

  34. A – tavaris konyec – nem Orbán regnálása idején történt, akkor Antal József volt a Miniszterelnök.

  35. Ezt komolyan nem hiszem el. Itt mindenki jobban tudja nálam, hogy én Orbán hívő vagyok e vagy sem.

    Ha ez itt tényleg az értelmes emberek fóruma, akkor nem vitatkozunk azon, hogy végül a bal, vagy a jobb oldal végzi e ki Magyarországot, mert itt mindegyik arra van „programozva”, csak max minőségbeli eltérések vannak.

    Tibor bá az általad említett országok már a válság idején is jobb kondicíókkal rendelkeztek, mint mi, főleg a Csehek.
    Orbán tehetett volna azért, hogy legalább ezekhez az országokhoz felzárkozzunk, de van egy agymenése, mint Csau-nak volt, hogy az államadósságot vissza kell fizetni, vagy legalább is levinni 50-60%-ra. Ez már nem fog menni soha többet, jó lenne, ha valaki elmagyarázná neki.

    Megszorítások minden kormány idején voltak, (kivéve az útelágazásost) Bokros volt a legdurvább anno.
    Mostanra meg úgy tűnik hozzászoktunk. Sőt már élni sem tudunk megszorítás nélkül.

    27:

    Nem mondod persze csak érezteted. Ők a kisebbik rossz stb.. Mindegy.
    Amúgy Orbánt meg túldimenzionálod. Soha nem lesz belőle sem Rákosi, sem Sztálin, se Hitler. Mint mondtam nincs hatalma, és a politikai gazdasági környezet is megváltozott. Orbán ugathat, max nyugatról vagy keletről belerúgnak, aztán itthon nyűszít egy sort.

  36. 36 Curix

    Most meglepődtem…
    Nem gondoltam volna, hogy Oroszország is tart fent magyar nyelvű médiakiadványt. Hogy egy ilyen kis ország esetén sem sajnálják a pénzt erre. Akkor gondolom a többi országnál is ez van. Ráadásul kifogástalan médianyelvezettel. (én még hallottam híradós katonaként az ottani rádióberendezésen át Peking Hangja adását, hát azok kerékbe törték a magyar nyelvet.) 🙂

  37. Mai hír, ez már tényleg a vég …..semmi kétség …

    🙂

    A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig pedig módosítsák a hitelszerződéseket az ügyfelek javára.
    A fűtési szezon kezdetétől 11,1%-kal csökken a villamos energia, a távfűtés, és a gáz ára – közölte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, a Fidesz-KDNP frakcióülésén.

  38. 38: És még egy angyal is szállt közénk: „Szépül az ország, amerre Orbán Ráhel jár” 🙂

  39. 39:
    Vajon mikor lesz belőle boldog Ráhel, aztán meg szent?

  40. 40: Szerintem már most is boldog… 🙂

    Szent nem hiszem, hogy lesz, hiszen az apjának semmi sem szent… 🙂

  41. 42: Ez a véres valóság, ilyen pitiáner tolvajbanda vezeti az országot. De legalább nem minden jön be nekik, a trafikforradalom nyomán zuhannak az államkassza bevételei és a trafikosok egyharmada elégedett a bevételével! (persze lehet, hogy a cigicsempészést Pincér kézbeveszi és adózás nélkül nekik fog tejelni…)

  42. 44: valóban olvastam, de magamtól is ugyanerre gondoltam egyből. Sz. az utóbbi időben kissé „olvashatatlanabbá” vált és megszűnt a kommentelés lehetősége is. Nem miattam, én addigra ki voltam tiltva…

  43. ” Politikailag semmi mást nem csinált a Fidesz, csak az 1990ben a maszopra szabott közigazgatást, a hatalmi rendszer balib beágyazottságát stb stb megkurtította.
    Gazdaságilag megalapozta a közép és hosszútávú szerkezeti átalakítást és a fejlődés lehetőségeit. Ez nem volt kevés a maszop ámokfutása után.

    Ami a negatívum.
    Sok sok hiba a kormányzásban.
    Erőből tolt át sok politikai lépést aminek az az oka hogy tudja hogy az első ciklusban ezeket le kell zárni.
    Gazdasági értelemben nem javított az alacsony jövedelműek helyzetén. Szintén hasonló megfontolásból, hiszen ahoz csoda kellene hogy az ellenzék most 14ben legyűrje, 18ra pedig lesz ideje pótolni. Beruházás vezérelt gazdaságpolitikát akar kivitelezni, csak hogy ehez a mai világgazdasági helyzet nem a legjobb és a maszop hagyaték sem a legjobb alap. Nagy politikai és gazdasági hibája az egy kulcsos szja ami politikailag és gazdaságilag is elhibázottra sikerűlt. Nagyon sok sok intézkedést vitt véghez ami sok ambivalens megoldás forrása.

    Nagy előnyük a jövőre nézve hogy szakítani akar a nyugat kiszolgálásával és a neoliberalizmus vezérelt gazdaságpolitikával. Hátránya hogy ezer szállal kötődik az érdekcsoportjaihoz ami sok sok korrupciót jelent.
    Ezzel a háttérrel nem lehet eredményes egy aktív államot feltételező allokáló gazdasági irány.

    Persze a teljesség igénye nélkül”

  44. 46: Ha már idézel, tiszteld meg azzal az illetőt, hogy legalább hivatkozást is beszúrsz az eredeti anyaghoz…

  45. 47.

    Jól megértetted a hozzászólás lényegét.

  46. 48: Nem érdekel a hozzászólásod ‘lényege’, pláne, mivel láthatóan nem is a tiéd – nem tudni, kié valójában…
    Hivatkozás nélkül olyan schmittpalis… avagy snassz. 🙂

    Az interneten (is) alap dolog, ha idézel – márpedig a szöveg elején és végén ott az idézőjel – akkor feltünteted, hogy kit idézel. Függetlenül az idézet tartalmától… Ez olyan alapszabályféle – ha átveszel valamit /képet, szöveget, bármit/, tüntesd fel a forrást.

  47. 49:
    Vajdahu eddig is átvett véleményeknek volt a szócsöve. Mindössze azt a hibát követte el, hogy kirakta az idézőjelet. 😀

  48. Emberesen lerendeztétek ezt a FASZT.

  49. 50: A hibát én követtem el, de nem tehetek róla… A hallgatóimtól is megkövetelem a pontos hivatkozást, ez (47) most csak úgy automatikusan jött tőlem. 🙂

    51: Azt hiszem, itt fejeztük be… 🙁

  50. 52:
    Úgy bizony, béke poraira. 🙄 de nyugi. Hamarosan fel fog támadni egy újabb nikkel. Először rendkívülien udvarias, sőt behízelgő lesz, majd egyre merészebb, a végén pimasz, majd obszcén.

  51. 51: A FASZ egy megtisztelő cím, fallokrata körökben kimondottan tekintélyes, nem úgy van az, hogy akárkinek kijár… 🙂

  52. „A Fidesz kongresszus 1241-ből 1240 szavazattal újraválasztotta Orbán Viktort pártelnöknek.” /hír24/

    Ezt még Rákosi elvtárs is megirigyelné…

    Mellesleg az 1241-ről nekem a tatárjárás jutott eszembe. Igaz, az csak két év volt, a ‘fideszjárás’ meg már 3 éve tart…

  53. 55:

    Nem, Rákosi elvtárs egy árnyalattal realistább volt.

    És nem valószínű, hogy Batu Kán meghal. 🙂

  54. HA diktátor anatómiája, a szobordöntés is idetartozik, kicsit megnézték belülről is anatómiailag. Én is elítélem amúgy a szobor-lincselést. (Kinek ártott a szobor??? 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük