(1156) A kisfiú és a kövérember

Tibor bá’ online

 

~ab019Truman, amerikai elnök, 68 éve dobatott le két, a címben jelzett becenévre hallgató atombombát Japánra, és ölt meg másodpercek alatt 250.000 civilt. A barbár tettet közvetlenül az elkövetés után megpróbálták megmagyarázni. Milyen sok amerikai katona életét mentették ezzel meg. Milyen embert próbáló nehéz volt szigetről szigetre kergetni a japánokat. Sztálinnak meg kellett mutatni, hogy nem ugrálhat, stb. Ezek azonban hajánál előrángatott indokok, amelyek semmi esetre se fedik a valóságot. Először is ehhez egy bomba is elég lett volna. Aztán meg miért nem katonai létesítmény felett robbant 600 méterre az a bomba? Még azt is megtehették volna, hogy a japán katonai vezetőket meghívják egy bemutatóra. Nem, ők ledobták, de miért?

A háború kiforgatja az embert mivoltából. Gyilkolni csak úgy lehet pszichés károsodás nélkül, ha az ember őszintén gyűlöli azt, akit le kell gyilkolnia. Ez átragad a felső vezetésre is. Úgy hívják, hogy bosszú. Ugyanez működött Nürnbergben is. Háborús bűnök? Lári-fári, Az amerikai elnök naponta követ el háborús bűnöket, még saját népe ellen is, amikor például azt hazudja, hogy Iraknak atombombája van (olyan, amit ők ledobtak Japánra) és ez veszélyt jelent a 10.000 atombombával rendelkező Amerikára. Vagy amikor azt hazudja, hogy Irán perceken belül elkészíti az első atombombáját, ami szintén hatalmas veszély a kb. 300 atombombával rendelkező Izraelre nézve. Dehogy árulja el, hogy a háborúra az oligarcháinak van szüksége, akiket egyáltalán nem érdekli honfitársaik élete.

Most, hogy csirkéket tartok, figyelgetem a viselkedésüket. Ha hideg van, sötétedik, összebújnak. Ha egy valahogy elkeveredik a többitől, akkor kétségbeesett csipogással keresi a társait. Viszont, ha valamelyik nagyobb falatot talál, amit nem tud egyből lenyelni, az összes többi rohan, hogy kitéphesse a csőréből. De ez semmi, ha valamelyik megsebesül, vagy mozgássérültté, kissé tehetetlenné válik, a többi nekiesik és könyörtelenül felzabálják. Nini, de hiszen mi ugyanezt tesszük. A másik ember, hol kihasználandó társ, hol pedig legyőzendő ellenség, esetleg szövetséges addig, amíg az megfelel. A tyúkok óta nem változtunk.  Szárnyasokból nagy nehezen emlősállatok lettek, de a kannibálizmus megmaradt bennük. Az evolúció roppant hatékony, de vak és embertelen.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

17 gondolat erről: „(1156) A kisfiú és a kövérember

  1. „A tyúkok óta nem változtunk.”

    Ez valami új evolúciós elmélet, miszerint nem a majmokból, hanem a tyúkokból lettünk? 😉

  2. Igen, a tyúkok kannibalizmusára nekem is van tapasztalatom.
    Mondjuk a biológiai körforgás része, így én nem avatkozom bele.
    Én főleg a tojásért tartom őket, nem nagyon vágok.

    Nem tudom biztosra, de valahol azt olvastam, hogy a dinoktól származnak az evolució során. Az első madár onnan vált ki.
    Néhány érzékenyebb lelkű meg szokta jegyezni, hogy gonosz a szemük.
    Egyébként a fent említett tulajdonságok nem fajspecifikusak, a fajok többségére jellemző.
    Kooperáció-fajon belüli verseny valamilyen keveréke.

  3. 2:
    Avatar!
    Eddig ez volt a legtudománytalanabb mondatod. 😀

  4. Tibor bá’,
    honnan lehet tudni egy olyan kényes stratégiai adatot, hogy Izraelnek 300 atombombája van?
    A National Geographic adta le, vagy sikerült ráguglizni..?

    Szerintem ennek a hírnek a fele sem igaz, ráadásul ma már biztosan nem bombát jelent, inkább nukleáris fejjel ellátott interkontinentális vagy taktikai hordozóeszközöket (rakétákat).

    Izrael magabiztosságát figyelve, szerintem akár jóval több is lehet, főleg taktikai nukleáris fegyverekből. Ha esetleg hallottál már a Sámson-opcióról, akkor azt sem nehéz elképzelni, hogy interkontinentális nukkleáris rakétákból is rendelkezik egy jó nagy arzenállal. Valami azt súgja nekem, hogy ezek egy része Európára irányul.

    Az első két atombombát fel KELLETT robbantani, és a hatását jól kellett dokumentálni.. filmeket forgatni az áldozatokról stb., a dolog elrettentő ereje miatt.

    „…Sztálinnak meg kellett mutatni, hogy nem ugrálhat”

    Persze.. Azután meg adjunk neki is a kezébe hasonló játékszert, hozzunk létre egy ellenséget és indítsunk be egy fegyverkezési versenyt. Ha nem így tennénk, akkor hogyan lehetne megindokolni több ezer milliárd USD lenyúlását a hidegháború alatt?
    Emellett ma már az is látszik, hogy ez egy stratégiai döntés része is volt; a célja pedig egy egész világra rátelepedő birodalmi hegemónia fenntartása.

  5. 5:
    A különböző források megegyeznek abban, hogy Izraelnek kb. 300 db termonukleáris szerkezete van. Valóban nem bomba formájában, de a laikusok számára ez érthetőbb.

  6. Engem elgondolkoztatott a poszt, és a tyúkos rész is. Korábban volt szó róla, hogy van realitása annak, miszerint valahol a génkészletünk 1%-ában ott lapul egy békés Neandervölgyi vagy más emberelőd. Adjunk neki némi esélyt. Olyan szép elmélet! Csinált már pár vicces dolgot az evolúciós folyamat, hátha tartogat ránk nézve is valami jövőképet, és talán mégsem vagyunk állatok… talán.

  7. 8. A mennyiség számít?
    Klasszikus: „Ne attól félj, akinek atomarzenálja van, hanem attól, akinek csak egy töltete.”

  8. Evolúciós érdekességek.
    Az állatok nem gyűlölködnek, az emberek igen.
    Van 3 macskánk, ha mind a 3 eszik, nem törődnek a másikkal. Ha az egyik nem eszik, diszkréten próbál falathoz jutni, de nem agresszíven. Ha jól laktak, nem próbálják a többi elől elrejteni a maradékot, hogy máskor az még jól jön nekem, csakis nekem. Ebben nem fejlődés van, visszafejlődés.
    Egy állat nem dobna le atombombát, mert csakis a saját életterével törődik, a másikéval semmilyen motivációból nem foglalkozik.Ha sok állat van kis helyen, akkor itt ott verekednek, de nem gyilkolnak (macskák). Ha a fejlődés a pusztulás irányába mutat, akkor régebben inkább jobb volt, bár kevesebb tudománnyal.
    Tibor bá a tanú, egy ember öltő alatt mennyire hülyültünk el.

  9. 10. zsolti
    Szerintem, túl könnyen vonsz le általános következtetéseket az állatokra a saját macskáid megfigyelése alapján. Hozhatunk bőven példát, amikor állatok kegyetlenkednek egymással, mint pl. sok macskaféle játszik az áldozatával. Sok állat elrejti a táplálékot, hogy az később jól jön majd, mint pl. a kutyák, vagy télire madarak. Állatok is élnek csoportokban, ahol már komplex társadalmi szokások, minták megjelennek, főleg főemlősöknél.

    Az embert nem különíteném el ennyire az állatvilágtól. A fejlődés szó önmagában nem értelmezhető. Egyes időintervallumok alatt, embercsoportokra, egyénekre rá lehet mondani, hogy fejlődés, vagy visszafejlődés volt egyes szempontok alapján, mint pl. szellemi, lelki, testi, műszaki. Az evolúció nem feltétlenül fejlődés, néhány tulajdonság, szokás életképesebbé teszi az egyedeket, így nagyobb eséllyel örökítik tovább a génjeiket.

    „Ha sok állat van kis helyen, akkor itt ott verekednek, de nem gyilkolnak (macskák).”
    Ez az állítás az állatokra vonatkozik, vagy a macskákra? Esetleg a te macskáidra? Próbáltál már egy szobában 100 macskát tartani huzamosabb ideig úgy, hogy csak annyi kaját kapnak, ami az éhhalál elkerülésére elég?

  10. 10: Zsolti!

    Az összeszokott, együt felnőtt kutyákat etetés előtt láncra kell kötni, egymástól 5 méterre, és csak akkor kapcsoljuk ki a láncot, amikor már teljesen megették az ételüket. A kertben talált madát fiókán már vesztek össze úgy, hogy hetekig tartó gyógyulásra volt szükség a mély harapsok miatt.

  11. 10. A macskaszeretők nem csak a macskáikat ítélik meg rosszul? 😀

  12. „A másik ember, hol kihasználandó társ, hol pedig legyőzendő ellenség, esetleg szövetséges addig, amíg az megfelel. A tyúkok óta nem változtunk. ”

    És ha már nem kihasználandó,nem szövetséges,és nem is legyőzendő,akkor beszélhetsz vele úgy ahogy akarsz..Mert nem függsz tőle..
    Az emberi társadalom úgy van felépülve,hogy szinte mindenki függ mindenkitől..Mindenki szeretne a másik fölé kerekedni,úgy intézni a dolgokat,hogy a másik,lekötelezett legyen a számára..Akkor már meg is van fogva..Tulajdonképpen így működik minden a világon,legfelül,és legalul….Ebben semmi új dolog nincs..

  13. 14 melike00

    Pontosan így van. és a tragédia az, hogy bár a csirkék csak az ösztöneikre hallgatnak, az ember az intelligenciájával ugyanarra az eredményre jut.
    Minden emberi közösség, kicsi vagy nagy automatikusan polarizálódik valamilyen érdekek mentén, így tagjai szükségszerűen feladják semleges objektivitásukat.
    Engem ez mindig irritált, és sokszor hajlandó voltam árral szemben úszni, hogy ezt megtörjem. Persze nem sikerült, az emberi természet kikerülhetetlen.
    Ez már középiskolás koromban is feltűnt, hogy az osztályban valamilyen jelentéktelen mentalitásbeli különbség, vagy bármi egyéb mentén a diákok két klikkre oszlottak, akik elkeseredetten harcoltak egymás ellen, amire egyébként semmi jelentős okuk nem volt. Tán puszta presztízsharc volt, vagy a nyíló értelem mindenáron kihívásra, megmérettetésre vágyott, de goromba konfliktusokig és aljasságokig tudott fajulni a dolog. Én meg pontosan tudatában voltam annak, hogy tulajdonképpen semmi bajom se az egyik, se a másik csoport tagjaival, és mindig megpróbáltam a semleges középen maradni. Elárulom, nem jó taktikának bizonyult, mert így mindkét csoport számára kívülállónak számítasz, tehát értéktelennek, beáldozhatónak.
    Szóval az jár jól, aki együtt megy a közhangulattal, és tesz az objektivitásra, viselkedését alárendeli a közössége pillanatnyi érdekeinek, ezért az cserébe mindig megvédi őt.
    Ez egy nagy csapda, amitől az egész emberiség szenved, mert az emberek többsége igazságérzetét félreteszi, és az érdekei érvényesülésének veti alá. És ezen néhány kivétel nem segít…

  14. 15:
    Elnagyolt megfigyelés, de nem hibás.

  15. 15: Hubab és a többiek, akik észrevették ezeket a (hatalmi és szex) játszmákat, lásd: Eric Berne Emberi játszmák. Az ön és közveszélyességig képesek vagyunk belemenni, győzni nem lehet, döntetlen nincs, kiszállni lehetetlen- addig amíg észre nem veszed, hogy mit is csinálsz valójában! E.Berne ötleteket is ad, hogy mit lehetne csinálni a játszmák helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük