(2518) A poliamóri viszontagságai

Tibor bá’ online

 

~AT534Kezdjük a poliamórival, ami annyit tesz, mint több-szerelem. A szerelem nem garantált, de a gyakorlatban párhuzamosan több személlyel folytatott szexuális kapcsolatot jelent úgy, hogy mindenki tud róla, és jóvá is hagyja. A dolog természetéből adódóan sokak fantáziáját megragadja, mert az Ember, bizony-bizony, alapvetően poligám, csak ez a gyakorlatban sok okból kifolyólag nemigen kivitelezhető. Most viszont megszületett a poliamóri mozgalom, mert az emberiségnek sose volt olyan jó, mint manapság, és ehhez természetesen hozzátartozik a poliamóri is.

A gyakorlatban itt valójában egy kvázi gruppen-szexről van szó, vagyis a 3-4 személy együtt szexel, vagy legalább is a másik szobában, mert ez egy fajta együttélést jelent. Ez persze elsősorban a férfiak fantáziáját fogja meg, de alaptalanul. Az egy férfi/három nő formáció elméletileg izgalmas, de a nők részére soványka eredményt biztosít csupán. A három férfi/egy nő formáció már egészségesebb. Mindenki jól jár, de legjobban a nő. Ugyanis az elrendezés a férfiakra is stimulálóan hat. Van azonban olyan nő, aki úgy gondolja, hogy neki joga van a férjen kívül szertetőt is tartani, amit nagy kegyesen megenged a férjének is. És akkor most hogyan számol be egy esetről a HOME magazin.

Szofival egy hete járhattam, amikor elkezdtünk összeállítani egy listát, hogy mi mindenben egyezünk. Mindketten írásainkból élünk, azonos helyen lakunk, nemrég váltunk el. De, ami a legfontosabb volt, mindketten hajlandók voltunk kísérletezni a szexszel. Egyik este, nálunk boroztunk, amikor tovább bővítettük a közös listát:

–         imádunk szex-shopokban körülnézni

–         két nő, egy férfi hármast preferáljuk

–         szex-klubokat látogatunk

–         tetszik az S & M

–         szeretünk szerepeket játszani

–         érdekel minket az orgazmus szabályozás

Várjunk csak, nem is tudom, mi az  orgazmus szabályozás. Aztán megkérdeztem tőle, mert nyugtalanított a dolog. Végül azt szerettem volna tudni, hogy van-e még valami?

Volt. Szofi kijelentette, hogy nyitott kapcsolatot akar. A nyíltan biszexuális Szofi meg volt róla győződve, hogy a monogámiát nem neki találták ki, annak ellenére, hogy a poliamórit még nem próbálta ki.

Elméletileg híve voltam a nyitott kapcsolatban, de a gyakorlatban nem voltam biztos magamban. Meg is kérdeztem Szofitól, mi van akkor, ha valamelyikünk egy érzelmi kapcsolatban zuhan egy másik személlyel? Mi lesz akkor velünk? Egyikünk se tudta a választ, de Szofi elintézte a témát azzal, hogy a puding próbája az evés.

Férfiak körében ritkaságszámban menő hűséges típus voltam. Érzelmi kapcsolatban lenni valakivel, de közben nyitottnak lenni más kapcsolat irányába is, olyan ötlet volt, amiről úgy gondoltam nem működőképes, de annyira oda voltam Szofiért, hogy eszembe se jutott, hogy tiltakozzak.

Nyitott kapcsolatunknak lefektettük a szabályait. Az első lépés a mással való találkozás kezdeti titokban tartása volt. Egy hónappal később arra gondoltunk, hogy a dolgok teljes feltárása jobb ötlet. Engem meg izgatott a tudat, hogy Szofi keresgél férfi és női kapcsolatokat. A magam részéről volt egy-két találkozóm idegen nőkkel, de valójában csak Szofival akartam lenni. Szofi az interneten keresgélt, és amit talált meg is mutatta nekem, amitől a gyomrom majd kiugrott a számon.

Dicséretére legyen mondva Szofi elképesztően diszkrét volt, már amennyire ebben a szituációban lehetséges. Amikor beszámolt egy-egy „kalandjáról” láttam rajta, hogy küszködik a megfelelő szavak megtalálásával. Idegesített ez a nyitott kapcsolat, de még mindig jobb volt, mint semmilyen kapcsolat, ami az alternatíva lehetett volna.

~at521Persze voltak izgalmas kalandok is, például amikor együtt elmentünk egy leszbikus bárba, azt remélve, hogy egy nőt felszedve átmehetünk az én lakásomba. Néha találkoztunk olyan párokkal, mint mi. Egy férfi és egy nő, akik feljöttek a lakásomba. Az egyik alkalommal egy ilyen pasi előkotort a zsebéből néhány adag kokaint. Nem vagyok híve a drogoknak, de abban a szituációban belekóstoltam, ami után beszélgetésbe kezdtem a pasival, mialatt Szofi szexszelt a nővel.

Kábé hat hónapja élhettünk együtt, amikor Szofi találkozott Jodi-val, ami mindent megváltoztatott. „ezt a csajt tényleg kedvelem, alig várom, hogy megint találkozhassunk.” Nem sokkal ezt követve Szofi azt mondta, hogy túl közel vagyunk egymáshoz. Az éjjel nem történt semmi.

Tudtam, hogy ez be fog egyszer következni, vagyis, hogy valamelyikünknek túl sok lesz a másikból, mert levegőre van szükségünk, hogy korábbi kapcsolatunk romjain valahogy át tudjunk lépni. Mivel én hosszabb ideig voltam szingli, mint Szofi, nem csoda, hogy ő szakított velem.

Néhány héten belül összefutottam Amy-val. Nem kerestem, de véletlenül mindenben azonos volt Szofival. Mindkettőnek kitűnő alakja, szép arca, barna haja volt, mindketten írásból éltek, azonos volt a koruk, és biszexuálisak voltak. Egy idő után egyre gyakrabban találkoztunk, bár tudtam, hogy másokkal is találkozgat.

Egyik reggel nálam ébredtünk fel. Amynak egy konferenciára kellett menni, de nem volt hozzá megfelelő ruhája. Kinyitottam a volt feleségem szekrényét, és kivettem belőle egy fekete kisestélyit fehér csipkével a rövid ujjak végén. A ruha annyira tetszett neki, hogy viccesen meg is jegyezte, „lehet, hogy nem fogom visszaadni”. Munka közben sms-t küldött, hogy munka után találkozik valakivel egy bárban, amint végez, küldeni fog egy sms-t. 22:00-kor bejött az sms, de nem ezt vártam. „Együtt vagyok egy nővel, akivel korábban te jártál.”

Azt hittem, hogy felrobban az agyam. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Valakinek el kellett volna mondanom, hogy tudod mit, a két utolsó nőm egymással randizik, mert mind a kettő biszexes, és most éppen egymással szexelnek. Ehelyett Amynak erre az üzenetére „Megmondtad Szofinak, hogy mi együtt járunk?” ezt válaszolta: „Megemlítetted neki, hogy véletlenségből, ma reggel az én ágyamban ébredtél fel,” Különben el nem tudom képzelni, hogyan jöttek rá arra, hogy mindketten ismernek. Minden esetre Amy visszaírta, hogy nehogy bármit is mondjak Szofinak, mert az mindent elrontana közöttük, és tényleg tetszik neki Szofi. Ez aztán jócskán felbosszantott.

Másnap reggel Szofi telefonált, amire nem volt példa, amióta szakítottunk. Bejelentette, hogy Amy elárulta az éjszakai sms váltást. Milyen érdekes, hogy te is ismered őt. Ez után megkérdeztem, Amy mit mondott hogyan ismerjünk egymást? – Azt mondta, csak barátok vagytok. – Megállt az eszem, fogalmam se volt mit válaszoljak. Hazudjak-e, hogy tovább randizhassanak? Frászt! – Figyelj Szofi, Amy és én együtt járunk. – A telefon mások oldalán több másodperces csend következet, majd – Nem hiszem el. – Véletlenségből nem fekete kis estélyi volt rajta fehér csipkével? Csak azért mert nálam ébredt fel, és én adtam rá a volt feleségem ruháiból. Szofi azonnal küldött egy sms-t Amynak, közölte vele, hogy nincs több találkozás.

Azóta többször beszéltem Szofival, jókat nevetünk az egészen. Megállapítottuk, hogy a tiltó listára fel kellett volna venni „ugyanazzal a csajjal nem randizunk mind a ketten.”

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

21 gondolat erről: „(2518) A poliamóri viszontagságai

  1. Nem véletlen nincs hozzászólás. Ez kérem egy fertő!
    Aminek hamarosan leáldozik úgyis. Az iszlám térnyerésével pedig a pornó is nehezen hozzáférhető dolog lesz.

  2. Amennyire szabadnak tartják magukat annyira túl is bonyolítják az egészet. Sértődések, féltékenykedések, hazugságok. Ezzel az erővel élhetnének egy normális heteró kapcsolatban és néha kikacsingatnának, ennél az sem rosszabb. Igazából az ilyen kapcsolatnak pont az lenne a lényege hogy azzal csinálom akivel akarom, de nem hagyom el a másikat vmi idegenért rögtön, ugyanakkor nem vagyok féltékeny és nem hazudozok.

  3. Kitartóan keresni és megtalálni az igazit.
    Elszántan dolgozni a párkapcsolatér, a párunkér önmagunkér , hosszan kiélvezni, egy tartós jó kapcsolatot , nos erre kevesebben képesek, mint a
    – sok esetben bizony lélek és értékpusztító – promiszkuitásra.
    A szex azzal a legjobb, akit mélyen és igazán szeretünk.
    Természetesen pontosan tudom, hogy ez csak szerintem van így.
    Egy autonom személyiségnek sokmindenhez joga van és sokmindenre van lehetősége ezekkel élni azonban nem kötelező.

  4. A házasság egy gazdasági berendezkedés . Ezt összekeverték a szerelemmel . Ami egy érzelmi . az előző kettőt pedig a sex-el. ami állandó konfliktusban tartja az embereket . Mármint csak azokat akik feliratkoztak a házassági intézmény lajtstromába . Ami egy abszolute természetellnes emberi társaságalkotás persze ezer évek óta megy és mindenki beveszi a kefét vele . Nos Nem kell házasodni . ha valaki gyereket akar tudjuk jól hogy a sperma házassági papír nélkül is megköt és lehet gyerektartást fizetni mint kompenzáció . akkor pedig lehet dugni meg szerelmesnek lenni abba akibe akarunk konfliktusok nélkül . Ami engem illet az én mottóm „Love them and leave them ” Minden nőt unalmas dugni kb max 2 hónap után . Szóval jöhet a következő . Egy nőt szem hagynák ki az életemből eddig mind más ami egy hatalmas megtapasztalás minden alkalommal ha ezt elmulasztottad sohase éltél . Aki meg érzelmi támogatásra van szorulva az egy gyenge jellem szóval azon dolgozzon inkább mint állandó érzelmi kapcsolatok kersgélésével ami csak egy behelyettesítés . súlyos esetben pszihoanalizisra vagy elmegyógyászhoz járjon amig nam javul az állapota . Ennyit ehhez

  5. 04:
    Kíváncsi lennék a véleményedre 60-70 éves korodban. 😀

  6. 04.

    Csak nehogy köztudottá váljon, hogy egy abszolút önző,egoista,nárcisztikus pszichopata vagy, mert akkor nem lesz következő !
    Ismerkedned kéne a – fair play – fogalmával!
    Mindenkit csak kihasználasz, saját valljuk be, perverz céljaidra
    – szeretet intimitás gyöngédség és felelősség nélküli szexre –
    azután eldobod, mint egy használt kotont.
    Kiváncsi vagyok hány emberben kelt ez magatartásod szimpátiát.
    A házasság szerencsés esetben szerelmen , erős kötődésen , szexen és gazdasági szövettségen alapuló kompromisszum a benne élők és a gyermekeik biztonsága és szükségletei kielégítése érdekében.
    Persze neked mindenki szembe jön az autópályán.
    Néhányan nem elég bátrak, hogy bevallják a gyengeségeiket te is ilyen vagy.
    Ellenszenves önimádó.

  7. 06. mosógépszerelő
    Lehet, hogy valódi pszichopata vált volna belőle, ha a lelki alkatával ellentétes módon megpróbált volna megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ő alighanem egy unalmas ketrecnek élte volna meg azt, ami neked érzelmi biztonságot ad. Én például teljesen meg tudom érteni a hozzáállását, és legalább őszinte tud lenni. A pszichopátia egyébként nagyon menő állapot, sokan irigylik, a társadalomban azzal lehet a legsikeresebb, ha nem veszi magára a világ erkölcsi problémáit, és a szükségszerűség alapján el tudja hallgattatni a lelkiismeretét. Sok újgazdag, politikus, médiaszereplő pszichopata, csak jól színészkedik.

  8. 04.

    Kedves Jani

    „El tudja hallgattatni a saját lelkiismeretét”

    Hát igen ha ez neked – igazi követendő érték – akkor igen sajátságos az életszemléleted.
    Csak rajta , nyilván ezt is meg lehet tanulni !
    Igen egy egy vita hevében marhaságokat mond néha az ember.
    A társadalmi (közösségi normák ) elvárások, mint az életet megkeserítő lelket megnyomorító
    balanszok (?)

  9. 08. mosógépszerelő
    Én nem azt mondtam, hogy követendő példa, hanem azt, hogy ez mostanában népszerű, mert ez vezet a sikerhez. Van, akinek hajlama van rá, mint például én, erre szoktam mondani, hogy érzelmi fogyatékos vagyok. Nekem sok tanulás volt, hogy legyen lelkiismeretem, bűntudatom, kialakítsak egy szabályrendszert magamnak, ami jól megfér a többségi társadalom erkölcsi normáival. Én saját magam építettem a gátlásaimat, amiket bármikor könnyedén le tudnék vetni. Direkt távol is tartom magam hatalmi pozícióktól. Alighanem Etyere Petyerének is hasonló a hozzáállása, és belefáradt, hogy azt színészkedje, hogy ő is ugyanúgy működik, mint a nagy átlag. Ez hajlam a pszichopátiára, és a legjobb, ha nem erőszakolja meg magát, mert akkor meg titokban, beteges tevékenységekben éli ki, és ellenségnek tekinti a külvilágot. Ehhez képest van a tanult pszichopátia, amikor valaki megtanulja elfojtani a bűntudatot, amivel kívülről nézve ragyogóan el tud boldogulni valami durva katarzisig.

  10. 09.
    Kedves Jani, bevallom nem értelek ,hogy most te akkor a lelkismeretüket elhallgattatni tudókhoz
    vagy a többiekhez tartozol e ,majd talán valaki segít nekem.

  11. 06 – 09:
    Mindenki olyan életstílust választ magának, amilyet akar a törvényesség határain belül. Minden életstílusnak meg van a maga jó és rossz oldala. Éppen ezért mutattam rá, hogy lehet Etyere petyere stílusban élni, de eljön az idő, amikor meg kell érte fizetni. A mosógépszerelő virtust űz abból, hogy hirdeti az általa kitalált erkölcsösséget, és azt mindenkinek le akarja nyomni a torkán, mert meg van róla győződve, hogy egyedül ő fújja a passzát szelet.
    Etyere Petyere nem akkora szélhámos, amekkorát a Mosógépszerelő csinál belőle. Jóval a két hónap letelte előtt egy nő tökéletesen tisztába tud lenne egy férfi jellemével. Régen ezért találták ki a mátkaságot. Sőt le se feküdtek a házasság előtt. Az a nő, aki E.P. útjába akad miért fekszik alá az első kérő szóra. Bezzeg erről a mosógépnek nincsenek elítélő szavai. Meg aztán, a legmodernebb felmérések szerint a nők jobban élvezik a szexet, mint a férfiak. Nehogy már könnyekre fakadjak miattuk.
    Mellesleg, amikkor a mosógép szélsőségesen nyalja a nők seggét, tökéletesen megfeledkezik a híres Bikini sorokról:
    „Egyre az járt a fejedben, Hogy lehetnél a helyemben…
    A férfi megy, a nő marad” – akkor is ha övé volt a lakás.
    Persze, hogy megfeledkezik róla, hiszen a cél benyalni a nőknek, mert fogalma sincs róla, hogy genny stílusától a nők nem hatódnak meg.

  12. 10. mosógépszerelő
    Én azok közé tartozom, akikbe nem volt beszerelve lelkiismeret. Sokat kellett tanulmányoznom a többi embert, hogy megértsem, hogy működnek, miért nem viselkednek logikusan, milyen motivációik lehetnek az önérdeken kívül. Szélsőséges önzésből, tapasztalatból és logikából valahogy sikerült egy szélsőségesen altruista személyiséget faragnom. Logikailag levezettem, hogy nekem az jó hosszútávon, ha segítek másoknak, és minél kevésbé károsítom a környezetet. Itt bejön a jó és a rossz fogalma, illetve, hogy mi is valóban segíteni valakinek, és messze lehet kanyarodni a témáról. Egy célom van, hogy elégedetten haljak meg. Ehhez az kell, hogy lehetőleg azt tegyem, amit helyesnek tartok, és megpróbálom jól érezni magam közben. Tehát én próbálok a magam fabrikálta lelkiismeret-szerűségemre mindig hallgatni.

  13. „Genny stílus”

    Leszarom mit gondolnak a nők , a feleségem gondolatait meg nem ismerem, ő ahhoz túl zárkózott
    Persze, hogy gennyes az életszemléletem és saját elveim annak, akinek a
    „minnél több orgazmust , de gyorsan ,a többi nem számít”
    volt élete fő szervező elve.
    Kevesebb tesztoszteron kevesebb gaztett több tesztoszteron több gaztett.
    Nem vagyunk egyformák.
    Minden cigány a saját lovát dícséri.

  14. Van aki arra büszke hány sorozatot adott le a pénisével ,más meg arra,
    hányszor volt képes megtartóztatni magát attól, hogy ártson , a mindenáron élvezni akarás miatt.
    Egyik illen, másik ollan, mellik millen.

  15. 13 – Mosógépszerelő:
    Társadalomban élünk. Ennek ellenére leszarhatod (az általad hülyére védett) nők véleményét, mert te egy kakukk tojás vagy. De ebben az esetben teli pofával ne tarts erkölcsi és illemszabályokból kiselőadást, hanem kussolj, mert a nagy többségnek mindenről, amit oly lelkesen hirdetsz, pont ellenkező a véleménye. Ezért nem lehet más következtetésre jutni, min hogy szándékosan bosszantani akarod a nálad kielégültebb embereket. Lelki nyomorod tartsd meg magadnak.

  16. Nem tudom hogyan jutottál arra a véleményre, hogy leszarom a nők véleményét.
    Heveskesésed arra utal, hogy akárhogyan is, de téged mélyen érintenek azok a gondolatok, amiket artikulálok.
    Sőt nyilvánvalóan személyesen és mélyen sértenek.
    A többség véleményét egyikünk sem ismeri pontosan, tehát arra hivatkozni aggályos.
    Ha pedig ismernénk a többség véleményét akkor sem következne abból, hogy mi a normális.
    Az következne belőle csupán ,hogy a többség mint tart normálisnak.
    A többség tartja némelyik közösségben normálisnak a boszorkányégetést, más közösségekben a zsidóüldözést , egyesekben pedig a kislányok csiklójának a műtéti eltávolítását ,az apartheidet meg a burkát és az emberevést.
    Ezekután az a lehetőséged marad ,hogy sértegetsz.
    Visszavágsz valamiért ami nem ellened hangzott el,de te mégis így éled meg.
    Nem fér az óriási 146 -os IQ- fejedbe, hogy tulajdonképpen olyasmiről folytatunk vitát, ami neveltetés, szemlélet és vérmérséklet kérdése.
    Nincsen egyetlen jó megoldás a házastársi hűség és a poliamori ellentmondására.
    Több megoldás van és mindegyiknek előnyei és hátrányai vannak.
    Végezetül azt gondolom, hogy a szemüvegesek ugyan nem a többség, de ettől még ők is teljesértékű emberek némelyik közűlük igen intelligens.
    Sakkozunk és amikor veszítesz felborítod a sakktáblát.

  17. Igaz, jogos az egy pont.
    Bevallom nem ismerem a nők véleményét.
    Egyáltalán igen kevés embert ismerek, azokat se igazán.
    Nem igaz, hogy nem érdekel.

  18. 17:
    Vagyis az egész hozzászólásod nem ér egy kalap szart se. Teljesen mindegy hogy mit, rutinból nyomod, ami belefér.

  19. Tulajdonképpen a szer-elem a szer etet kistestvére és arra való hogy párkapcsolatba kerüljünk majd megismerjük és szeretkezzünk ami kedvtelés és utód lehetségessége 2 az 1 ben.
    Önmagában csak a xex egxfajta ösztönkielégités érzések nélkül, azaz a 1-2 csakra energiáján való lét.

    Akik monogámok vagy féltékenyek vagy nem a xex a lényeg. A szerelem a szeretet velejárója és ez a létfunkciója alapjábanvéve az emberi törzsfejlödésben avagy a lélek evoluciójában. A xex másodlagos fö dolog 🙂 A szer-etet a fény, és ez a lényeg.

    A nöknél a szülést követöen nem véletlen a szeretet a fö a férj iránt is mert a baba igényli a többlet szeretet energiát…(24h szolgálatban) Erre allergiásak az apák azt hiszik már nem számitanak – DE csak másként…védelem és biztonságteremtés az utódnak.
    Persze nem igy fogják fel, sokan merthát a napi ebéd, sör után a punci is jár – na 🙂 ? Gondoljuk végig a növények és az állatok is mig terméseiket utódjaikat gondozzák nem találkoznak a porzókkal és a himekkel e téren….a természet részeiként az embernél is ez van 🙂 akár bevallja akár nem.

    Ma a politika a xexet is felhasználja agymosására a mindent szabad cimü játékban, és ettöl nincs normális nöi férfi kapcsolat…söt meztelen nöi képekkel reklámoznak mindent mert a férfi esze ha megáll…ismeritek a folytatást…
    Miafrancnak kell autógumikhoz meztelen nöi kép föleg téli gumi reklámhoz? Vagy black & decker sarokcsiszolóhoz…..még furóhoz megérteném a szimbólumot.
    🙂

  20. 19

    Őszintén aggódom érted Kékavian.
    Azt, hogy a sex vagy szex helyett xex – et írsz az ,
    igen komoly problémáidra utal ezen a téren.
    Amúgy értelmetlenül zagyválsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük