(1118) Do you speak SzTK? (repríz)

Tibor bá’ szatirikus online

~k001Beszélsz SzTK-úl? Ahá, azt se tudod, mit kérdezek. Állítom, hogy tudsz SzTK-úl, csak nem tudod, hogy tudsz. Próbáljuk ki! Szerinted mit jelent a következő mondat? „Ketteske, bevette a lázcsillapítót?” Na, látod, ez azt jelenti, hogy te Kovács Mihály, akinek a postás azt mondja, hogy „Kovács úr ajánlott levele érkezett.” Szóval te Kovács Mihály kórházban fekszel, egy nyolc ágyas kórteremben és ágyad az ajtótól a második. Ezzel a topográfiai elrendezéssel sikerült kivívnod, hogy ötven éve cipelt családi neved egy ültő helyben elveszítsd, és felvedd a Ketteske ragadvány nevet, ilyen szép, becézgető formában. Elvégre egy beteg bármikor kilehelheti a lelkét, és leendő halottakról jót vagy semmit.

Úgy is mondhatnánk, hogy a kórházkapu átlépésével megszűnsz személy lenni, legjobb esetben is csak egy munkadarab vagy és buzgón fohászkodhatsz a jóistenhez, hogy ne váljék belőled elfuserált selejt, mert ez is benne van a kalapban, és akkor merev állapotban napokig fognak hűteni a proszektúrán.

Viszont be kell látnunk, hogy ennek a komoly hagyományokkal rendelkező jelenségnek kimagasló előnyei vannak. Például a nővérnek nem kell emlékezni, hogy te tulajdonképpen Kovács Mihály vagy, mert amíg a nagylábujjadra rá nem akasztanak egy cetlit, illetve a fejfádra rá nem írják a civil életben használt neved, te bizony Ketteske maradsz, amiről az ágyad elhelyezése a napnál is világosabban árulkodik.

Ez ugyan Nyugaton nincs így, de hát ebben-abban ők is tanulhatnak tőlünk. Az igaz, hogy Herr Schmidt a müncheni kórházban is Herr Schmidt marad, ez ugyanígy elmondható Mr. Smithről is az East Londoni kórházban, de hát ezekben az országokban még nem hallottak az orvosi tekintély mindent elsöprő fontosságáról, aminek a tűzön-vízen való magas szintű fenntartása elsőszámú egzisztenciális érdek.

Most vizsgáljuk meg azt, hogy a társadalombiztosításban kialakult dialektus milyen mértékben befolyásolja a mondatszerkezetet! Példa: „Ketteske leveszi az ingét.” Első hallásra talán figyeljük meg a mondat praktikus tömörségét miután megszabadult olyan felesleges tölteték szavaktól, mint: legyen szíves, kérem szépen, szíveskedjék. Az is figyelemreméltó, hogy a felszólító mód átcsapott kijelentő módba. A nővér ezzel a tőmondattal tulajdonképpen azt állítja, hogy Kovács Mihály leveszi az ingét. Valójában erről szó sincs. Kovács Mihály haptákban ül az ágyában és súlyos lélektani dilemmától szenved, amit esetünkben úgy hívnak, hogy kognitív disszonancia. Ő ugyanis úgy tudja, hogy ül, ám a nagytekintélyű nővér azt állítja, hogy az ingének levételével foglalatoskodik. Mivel ezt a súlyos ellentmondást nem képes feldolgozni, ezért gyors ütemben kezdi magáról ledobálni az inget, hogy ezzel az őt gyötrő kognitív disszonanciát feloldja.

Egészen más történik, ha történetesen nem vagy kiszolgáltatott helyzetben. Ilyenkor az SzTK szublinguában kapsz egy jelzőt: „kebelbeli”, és mint ilyen nem lehetsz Ketteske, nem kell sorba állnod, kijön eléd a nővér és karon fog, hogy bevezessen, valamint tízóraira a kockasajt mellé kapsz egy második kockasajtot is.

Az is megfigyelhető, hogy az SzTK szublingua egyes magyar kifejezéseket nagyon rosszul tűr. Különösen érzékeny a „hálapénz”, „csúszópénz”, „baksis”, stb. kifejezésekre, amik helyett a „paraszolvenciát” kedveli.

Külön ki kell emelni a nyelvhez szorosan hozzásimuló sajátos metakommunikációt. Legeklatánsabb megnyilvánulása a „szigorú arckifejezés”, „a fej feletti átnézés”, „a megszólaláskor felvett zord, esetleg csak tudálékos arc”, illetve a „rendkívüli elfoglaltság” látszatának fenntartása, valamint a pácienssel történő szóba állás, illetve beszélgetés céljából történő leereszkedés merev elkerülése.

Olyan esetben, amikor a fentiekben említett „elkerülés” technikai okokból kifolyólag nem megvalósítható. Az SzTK szublingua kiemelkedő szerephez jut. A kialakult eljárás figyelemreméltó. A magyar nyelvtani szabályok általában érvényben maradnak, csak úgy, mint a magyar ragok. Ezzel szemben a főnevek és az igék súlyos változáson esnek át, még abban az esetben is, amikor a magyar megfelelő rövidebb, könnyebben kiejthető és helyesírásához nem fér kétség. Lássunk néhány példát!

Az „altatóorvos” prosztó kifejezés, és ezen az sem változtat, hogy közérthető, vagy talán éppen ezért a megbélyegzés. Az SzTK megfelelője, a magánhangzó torlódás miatt nehezen kiejthető „aneszteziológus” viszont roppant tetszetős, és egészen másként cseng, ha például műtét után a beteg elfelejt felébredni, mert ezt a nem elhanyagolható kellemetlenséget a család könnyebben nézni el egy aneszteziológusnak, mint egy altatóorvosnak, mert az „altatásban” valahol mélyen benne van, hogy esetleg „örök álomba merülésről” is szó lehet.

Amikor a nagymamát sok tízezer forintos, több lépcsőben átnyújtott hálapénz után átsegítik a másvilágra, a családdal lényegesen könnyebb közölni a tényt az „exitált” kifejezés segítségével, mint beismerni a brutális „halált”.

Hasonló megfontolásokból lesz a közönségesnek hangzó ”terhes” nőből „gravid”, főleg, ha nem várt elvetélésről van szó, amit a „gaviditás megszakadása” SzTK kifejezés jelez.

Amióta a zárójelentés átadása kötelezővé vált, a korábbi borítékba történő leragasztás helyett, a lingua SzTK újabb trükköket épített be sorai közé. A három betűs „máj” ötbetűs „hepar” lett, a négy betűs „tüdő” ugyancsak ötbetűs „pulmo”-vá változott, A nélgy betűs szívből pedig hat betűs kardió lett. Nincs orvos széles e hazában, aki hajlandó lenne olyan egyértelmű szavak használatára, mint például „oldalsó”, „helyi” „elégtelen”, „kóros”, „sorvadás” ezek helyett sokkal jobban csengőnek találják a „laterális”, „lokális”, „insufficientia”, „pathologiás”, „atrophia” szavakat.

Az SzTK nyelv nem törekszik precizitásra, rendezettségre, célja az egészségügyi kaszt fennkölt fenntartása, és ezen törekvésének közepette a helyesírás másodlagos szempont. Így esik meg, hogy a „c” és „k” betűk csereszabatosak, csakúgy, mint az „y” és „i”. A „th”, „ph”, stb. betűpárosok helyett olykor a „t”, „p”, stb. betűket használják. Ragadjunk ki egy példát. Az egyszerű érelmeszesedés SzTK-úl lehet: isémia, iskémia, ishémia, vagy ahogy éppen sikerül. Szóval össze-vissza, ráadásul a billentyűzethez nem szokott ujjaik sorozatosan követik el a melléütést.

Sajnos a lingua SzTK itt nem áll meg, azaz pusztán más szavak és kifejezések használata még nem jelenti az egészségügyi kaszt abszolút győzelmét. A végső cél az egyes fogalmak megváltozása, amint átlépünk az egészségügyi intézmény kapuján.

Vegyük például a „felelősség” fogalmát. Nos, egy autóbuszvezető beül a volán mögé és végzi napi tevékenységét. Mindenki úgy gondolja, beleértve a büntetőjogot is, hogy munkájáért felelősséggel tartozik. Ha elüt egy gyalogost, nem mentheti ki magát azzal, hogy egész héten túlórázott. Ha egy felszállni készülő utas kezét becsípi a záródó ajtó és az utas testét néhány méteren át vonszolja magával a busz, nem mondhatja azt, hogy amikor az utas fel akar szállni egy autóbuszra, tudomásul kell vennie, hogy az néha kezének becsípésével jár. Ezt a rizikót fel kell vállalnia.

Hasonló a helyzet minden más szakmában. Egy híd nem szakadhat le, mert a tervező nem mondhatja, hogy aki rálép egy hídra, annak számolni kell a híd esetleges, időnkénti leszakadásával. A tervező mérnök se bújhat ki a felelősség alól, és nem állíthatja, hogy aki kilép egy erkélyre annak számolnia kell az erkélyek időnkénti leszakadásával, és persze sorolhatnánk, de hiszen a magyar nyelv művelői valamennyien tisztában vagyunk a felelősség fogalmával. Van azonban egy ága a magyar nyelvnek, az SzTK szublingua. SzTK-ul a felelősség azt jelenti, hogy az operáló sebész minden következmény nélkül a felnyitott hasfal alá bevarrhat ollót, törlőkendőt, csipeszt, vagy akár a nagymama nachtkasztliját is (ha befér), mert minden betegnek (természetesen magyar betegről van szó), tehát minden egyes magyar betegnek tudomásul kell venni, hogy időnként a sebészek ezt-azt bent hagynak a felnyitott beteg testében, és ezt a kockázatot a betegnek vállalnia kell.

Aggodalomra azonban semmi ok, addig kell az orvosok fizetését a létminimumon tartani, amíg mind el nem megy Angliába. Nekünk majd jók lesznek a helyükre betelepülő ukrán orvosok. Arra felé az olló, meg a csipesz nagy érték, eszük ágában sincs bent felejteni a betegekben.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

7 gondolat erről: „(1118) Do you speak SzTK? (repríz)

  1. Tetszett az írás, és tényleg nagyjából ilyen belülről a magyar egészségügy! 😛

  2. Ischaemia = érszűkület miatti oxigén hiány, az érelmeszesedés az atherosclerosis 🙂A zárójelentés a betegnek is szól, nemcsak a háziorvosának, így valóban érthetően kellene fogalmazni. Ma már nem divat a ketteskézés, de sajnos a mentalitás megváltozásához a generációváltás sem mindig elég, lásd szocializáció……

  3. “addig kell az orvosok fizetését a létminimumon tartani”
    Nem hinném, hogy csak az orvosok vállán nyugodna az egészségügy, mint inkább a szintén elvándorló kiszolgáló személyzetén, akik ügyeletekkel, ügyeleti pótlékkal, túlórával, ingázásokkal bezsebelhetnek akár bruttó 200 fölött – értsd nettó 140 ezret is. De vidéken ez már nem biztos.
    Persze hogy vonzó kimenni nyugatra konszolidáltabb körülmények feltételeivel ennek az ötszöröséért.
    A mentalitás meg marad, de inkább a jobb hiján 8 általánossal rendelkező segédnővérekkel feltöltés miatt.

  4. 3. Az akár brutto 200 000 Pont semmire nem elég. Magyarországon egy elfogadható fizetés szerintem netto 200tól indul. De ez az én magánvéleményem. Ha tisztességes munkával 2 szülö fizetése elérné a 350e forintot nettóban (heti 2×40 óra tisztességes munkával), nem menne senki sehová, legfeljebb tényleg a fiatalok tényleg tapasztalatszerzés és nyelvtanulás céljával.

  5. Tibor bá’, ha megengeded, a “halottakról jót, vagy semmit” mondás már egy újkori PC ferdítése az eredetinek, mely így szól: “halottról igazat, vagy semmit!” Ez a ferdítés szerintem tömény képmutatás! Ha voltak hibái az elhunytnak, s ha ezekből a hibákból tanulhat az utókor, miért ne hozhatnánk szóba? No mindegy, ezt csak mellékesen jegyeztem meg 🙂

    Érdekességképpen viszont nem árt ha tudjuk, hogy Japánban az orvos akkor kap fizetést, ha a páciens egészséges. Amíg beteg, addig nem kap semmit. Szerintem logikus és követendő példa, motiválja az orvost a gyógyításra.
    Ezzel szemben az, hogy a gyógyszergyárak adnak jutalékot a dokiknak a felírt gyógyszerek arányában, arra sarkallja az orvosokat (már az anyagiasabbját és mély tisztelet az üdítő kivételnek!), hogy minél több szart próbáljanak megetetni velünk. Lásd: koleszterin mítosz!

    Szerintem 🙂

  6. A közelmúltban előfordult, hogy egy anya kb 108 késszúrással megölte a lányát, akit korában annak ellenére ítélt neki a bíróság, hogy rendelkezésre álltak a nő zavartságát igazoló bizonyítékok. A bíró szempontjából ez foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés. Szerinted felelősségre vonta bárki is?

  7. 6:
    Nem vonta felelősségre senki, mert az elavult magyar bíráskodási gyakorlat szerint a bíró úgy dönt, ahogy úri kedve tartja. A bíró még a szakértőt se köteles meghallgatni, ha meghallgatja nem köteles elfogadni. Szóval, azt tesz, amit akar. Úgy dönt ahogy akar, és mivel a legtöbb bíró nő, családi ügyekben általában a nők felé hajlik a kezük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük