(1110) Bonjour Tristesse

Tibor bá’ online

 

~at0002Franciaország krízist él át, ezzel kapcsolatban nincs semmi kétség. Visszaesik a gazdasága, és ezzel párhuzamosan csökken a befolyása az Európai Unión belül. A politikai skandalumok egymást érik. Az országnak hatalmas szüksége lenne egy generáljavításra, de az elnök semmittevése mellett csak hezitál.

A diplomácia nem más, mint háború, békés eszközökkel. Európában pedig elég sok háború volt az elmúlt évszázadok alatt, következésképp a diplomáciai életnek is fejlettnek kellett lenni. Fejlett, olajozottan működő diplomáciához pedig kell egy közös nyelv, amit a lingua francia mondhatott magáénak, amit eredetileg a Földközi-tengeren bonyolított kereskedelem hívott életre, de hamarosan átvette a korai diplomácia is. Innen már csak egy lépés volt, hogy a műveltebb diplomaták a lingua franca-ból átlépjenek a francia nyelvre. Az emberiség szinte észre se vette, és a francia lett a különböző anyanyelvűek közötti kommunikáció eszköze a megfelelő vonzattal. Nevelőanyám például a von Hause aus német mellett harmadik nyelvnek a franciát választotta, mert tulajdonképpen, nem is volt választás. Francia volt az idegen nyelv. Az angol egy „tengeren túl” használt egzotikum volt. A múlt század harmincas éveiben a magyar művészpalánták Párizsba mentek London helyett. Párizs volt a kultúra (és művészet) fővárosa. Ezt a kiemelt szerepet az első világháborúval egy kicsit eljátszották, mert abból igazán jól csak az amerikaiak jöttek ki. Az angol nyelv csillaga kb. 1920-ban kelt fel és szökött egyre magasabbra. A második világháború végén a terepet az angol teljesen uralta, és a franciát a nullára redukálta volna, de a kétpólusú világban Moszkva úgy kívánt borsot törni az angolszászok orra alá, hogy ragaszkodott a francia nyelvhez, mert a franciák nem hódoltak be Amerikának olyan mértékben, ahogy a többiek. A másik mentőövet az Európai Unió adta, ahol agonizálás helyett a francia – bár szerény mértékben – de életben maradhatott, mert elfogadottan a német-francia párosé volt a vezető szerep. Ennek tett be a 2008-as – máig elhúzódó – válság. Európában mindenki beteg Németország kivételével. A kultúrájukról híres (csak mosdani nem szeretnek) franciákat utolérte a végzet.

A franciák a korábbi grandiozitást nem képesek elfelejteni, (ahogy az angolok a Nemzetközösséget, mi pedig Nagy Magyarországot) és nem értik, hogy hónapról-hónapra miért növekszik a munkanélküliség, miért csökkennek a jövedelmek, miért zárnak be a gyárak, stagnál a termelés, amikor a barbár németeknél ez nem így van. Ennek ellenére úgy érzik, hogy Franciaország a mai napig nagyhatalom és képtelenek elviselni, hogy keleti szomszédjuk, Németország egyedül dominál az EU-ban. Bizony, a megszokott kellemes dolgokról nehéz, nagyon nehéz lemondani.  

Csakhogy a franciák baja, egész Európa baja. A franciák süllyedésével egyre több teher nehezedik Németországra. Nehezen várható el, hogy egyetlen ország viselje a terhek oroszlánrészét. Talán még ennél is problematikusabb, hogy a franciák körében az unió egyre népszerűtlenebb. A 2011-es 60 százalékról egyetlen év alatt 41 százalékra zsugorodott a pozitív szavazók száma, aminek legfőbb oka minden valószínűség szerint az, hogy Brüsszel egyre inkább problémának tekinti Franciaországot, nem pedig megoldásnak. De a francia krízist nem lehet Európára fogni. Az nem Európa hibája, hogy a francia termelés 57 százaléka mögött az állam áll. Hogy az állami tartozás a GDP 90 százaléka. Hogy minden ötödik franciát az állam alkalmaz. Jóléti állam, de az hatalmas pénzekbe kerül. Harmincöt órás munkahét, 60 éves nyugdíj korhatár, munkanélküli segély maximuma havi 6.200 Euro. Ez az, ami most már végképp veszélybe került, és ez a franciáknak egyáltalán nem tetszik. Tetszik vagy nem, ez világtrend.   

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

 

11 gondolat erről: „(1110) Bonjour Tristesse

  1. „Nehezen várható el, hogy egyetlen ország viselje a terhek oroszlánrészét.”
    A mérlege alighanem még mindig pozitív a németeknek. Ha majd nem az lesz, azt abból tudjuk meg, hogy megszűnik az EU.
    A franciák elkényelmesedtek a korábbi langyos vízben és nem vették észre, hogy a keleti rendszerváltás kihat a nyugatra is. A kapitalizmus újra kimutatja a foga fehérjét, a jóléti kapitalizmus lassan már csak a múlt meséje.
    Hozzáteszem, szeretnék azért olyan jól élni, mint a hanyatló franciák. 🙂

  2. 1: Szeretnél havi 6200 Euró nyugdíjat kapni. Na jó, megelégednék a negyedével is. 😀

  3. 2: Valószínűleg a francia minimál-nyugdíjjal is jobban járnék, mint most a fizetésemmel, de ha azzal nem is, a minimálbérrel biztosan. 🙁

  4. A posztról jut eszembe :
    Nem találok 1 könyvet.
    Hátha itt olvasta valaki és megsegítene az adatokkal.
    Gazdasági,fenntarthatósági és talán geddon szempontok
    alapján csoportosította az országokat.
    Teljes elemzés volt benne olvasható országokra lebontva.
    Talán pont Tibor bá osztotta meg vagy valakinek rémlik,
    mi lehetett a címe.Esetleg ( ha publikus ) az elérhetősége a műnek digitálisan.

  5. 47 ezerből is megtudok élni hát mit tenne velem a 6200euro…:)
    1,8 millió….abból lenne mihez hozzákezdeni.

  6. Ezt a 6200 eurós bulit szoptuk be a rendszerváltás után. Pedig tudhattuk volna, hogy nincs ingyen vacsora.

  7. Szerintem a 6200-es csúcs nyugdíj sem garantálja azt,hogy boldog is az illető,47 ezerből is megoldahatja az ember a boldogságát ha elenged úgynevezett felesleges dolgokat.

  8. 7:
    Abban egyetértek, hogy a „boldogsághoz” nem kell (sok) pénz. De a túl kevés pénz (jövedelem) egészen biztos boldogtalansággal jár. 47.000 Ft ma Magyarországon csak a nyomorra elég. A nyomor pedig kizárja a boldogságot. P.S. Boldogság helyett használjuk a „kielégítő hangulatot”.

  9. Nálunk már sokan kielégítőnek tartanák a 47ezer/főt:)

  10. Hogy mennyire bajban van Európa jól szemlélteti a BIS bank ajánlása is a bankkrízisek orvoslására (ciprusi minta – ők a jegybankok bankja … a Szovjetuniót is ők tették tönkre):

    http://www.bis.org/publ/qtrpdf/r_qt1306e.pdf

    Bemutatnak egy egyszerű eljárást a bankok szanálására adófizetői pénzek felhasználása nélkül.
    De nemcsak ebben nyilvánul meg a tanácstalanság.

    Nemsokára pedig jönnek Európára is a szolidariási adók. Talán már a halak árvízbeli védelmére is (úszásoktatás jelszóval még ezt is el tudnám képzelni)

  11. 10:
    A posztnak az volt a célja, hogy szemléltessem. Hogyan akarunk mi kimászni a gödörből, amikor nálunk sokkal nagyobbak most másznak bele? De ezt rajtad kiívül senki se érzékelte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük