(2520) Kétapás, kétanyás gyerekek

Tibor bá’ online

 

A nyugati világ egyik problémája, amivel csak újabban sikerül megbirkózni, a homoszexuális párok jogai. A „házasságban” élő két férfi, vagy két nő nem tartja tisztességesnek, ha bármi téren kevesebb jogaik lennének (sőt vannak), mint a heteroszexuális pároknak. Lehet nem kedvelni a buzikat, sőt utálni őket, de azt be kell látni, hogy jogaik korlátozása morálisan tarthatatlan. Az értelmes emberek nagy része úgy is gondolja, hogy ez mindenkinek a magánügye, ha nem viszi ki az utcára. Ezzel egyet is lehet érteni, sőt még azzal is, hogy az egyneműeknek éppen úgy joguk van a házasságra, és az azzal járó előnyök élvezésére, mint a kétneműeknek. Van azonban egy átléphetetlen probléma: Két nőnek, vagy két férfinek sose lesz gyereke, mert ez biológiailag lehetetlen. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy mások által nem kívánt gyerekeket örökbe fogadnak. Csakhogy bejön a képbe a gyerek, aki ezek szerint nem „normális” családhoz kerül.  De ez-e a helyzet?

A magam részéről ebben a kérdésben mindig is a gyerek pártján álltam, mert úgy gondoltam, hogy a melegekkel kapcsolatos általános fanyalgás a többségi társadalom részéről meghatározó. Mért kell lehetőséget adni arra, hogy a gyereket az iskolában csúfolják, mert két apukája van? Talán még ennél is fontosabb, hogy ilyen körülmények között lehetséges-e az egészséges szexuális fejlődés. Végül is, milyen mintát látnak ezek a gyerekek maguk előtt?

Éppen ezért felcsillant a szemem, amikor értesültem, hogy Ausztráliában elkészült egy tanulmány, amelynek tárgya az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek egészsége. Nos, 500 gyereket vizsgáltak meg és azt találták, nem csak kitűnően érzik magukat, de a családi kohézió meghaladja a „normális” családokét. Részletezve: a szülők több időt töltenek a gyerekeikkel, a gyerekek önbecsülése nagyobb, érzelmi életük gazdagabb.

A felmérések szerint a homoszexuális diákok 70 százaléka jelezte, hogy mind az évfolyamtársak, mind pedig az előadók részéről érezhető a rokonszenv hiánya – hogy finoman fejezzük ki magunkat. Ugyanez a viselkedés feltételezhető már általános iskolában is, ami a család tagjait közelebb hozza egymáshoz, így a kohézió közöttük nagyobb.

Ez lehet az oka annak, hogy a korábbi ausztrál miniszterelnök előállt a házasságok egyenértékűségével, arra hivatkozva, hogy az azonos nemű szülők által történő örökbefogadást korábban kizárólag a gyermekek érdekében ellenezte. Éppen ezért az új tanulmány figyelembevételével, a következő parlamenti szavazásnál ennek megfelelően fog szavazni.

Mivel ebben a témában várhatóan elég sok ellentét fog kialakulni, a pontosítás érdekében a forrás:   http://www.alternet.org/children-same-sex-parents-thrive-study-says

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

56 gondolat erről: „(2520) Kétapás, kétanyás gyerekek

  1. Tibor bá’

    Te éltél Ausztráliában, bár nem biztos hogy személyes tapasztalatod van-e erről, de kutatások szerint (pl. Peter Read professzor a 80-as években) az 1970-es évekig tartott az a gyakorlat, amikor az abo gyermekeket elválasztották a családjuktól erőszakkal, és állami nevelőintézetbe vitték.
    Biztos vagyok benne, hogy akkoriban is voltak olyan kutatások és szakvélemények, amelyek alapul szolgáltak ennek. Mégis, az ausztrál kormány 2008-ban hivatalosan is bocsánatot kért emiatt az őslakosoktól.
    Persze ez nem egyedi eset, megtörtént az eszkimókkal is, szintén a XX.század második felében. Ma is hallani olyan esetekről a skandináv országokban, ahol állítólag túlzásba viszik a gyermekek érdekeinek szem előtt tartását – valamelyikben asszem hivatalos doktrína az állammal szembeni elkötelezettség vs. családi kötelékek ( itt nüansznyi különbségek a megfogalmazásban már nagy eltéréseket eredményeznek, de mindenesetre ez ingoványos terület ) is.

    Ezeket csak azért említettem, mert mindig is voltak hivatalos verziók a gyereknevelés elméletéről, ma is vannak, azért néha kiderül hogy tévedtek. Vagyis inkább csak belátják a támogatói, mert mindig vannak olyanok is, akik megőrzik a józan eszüket is, de a mindenkori karhatalommal szemben kicsi a mozgástér.

    Szóval, jöhetnek tanulmányok, azért a józan eszünket sose hagyjuk otthon.

    Nagyon sokan csak azért fogadják el a homoszexuális párok gyermekvállalását, mert azzal érvelnek, hogy ez még mindig jobb, mint az állami intézetben.

  2. 01 – sleeper:
    Az abók Ausztráliában olyanok, mint nálunk a cigányok. A probléma nem megoldható, csak ha elveszik a néhány hetes gyereket, és intézmény helyett családnál helyezik el. Erre viszont senki se vevő. Az abók arc felépítése sokkal jobban eltér a kaukázusitól, mint az afrikai négeré.

  3. A leszbikusoknak lehet saját gyerekük, donor spermiummal félre sem kell lépniük. Itt is felmerül azonban az apakép hiány, ahogy a homoszexuális férfipárok esetében meg az anyakép/szerep hiánya, bár gondolom, talán valamelyik fél a kapcsolatban képviselheti az ellenkező nemi szerepet valamilyen módon. Végül is úgy jár a gyerek, mintha nagyon korán elváltak volna a szülei. Véleményem szerint a homoszexualitás nem tanult viselkedés, ezért nem tartom ilyen szempontból problémásnak, hogy örökbe fogadhassanak/gyereket neveljenek. A társadalom éretlensége, e miatti atrocitások viszont probléma lehet, ami más esetekben is előjöhet, pl. ún. vegyes házasságok, mégsem jut eszébe intelligens embernek, hogy korlátozza.

  4. 03. Ivett

    ” A társadalom éretlensége,”

    Ez jó…
    Addig jó nekünk, ameddig a társadalom „értelen”… Ha már ezt a hasonlatot használjuk…
    Mert mi történik az értett gyümölccsel?

    Elrothad…

    Persze feltehetjük a kérdést úgy is, hogy célja-e egy társadalomnak az önnfenntartás?
    Ugyan hány tanulmány készült arról, hogy van-e összefüggés a szexualitás liberális felfogása, és a társadalom reprodukciós képessége között?

  5. 04.

    Még annyit hozzátennék, hogy a rothadt gyümölcs legalább szétszórja a magjait…

    De mit hagynak maguk után az elrothadt, kiégett liberális társadalmak?
    A választ jórészt megtalálhatjuk ezen blog előző geddonista szekcióiban…

  6. 05 Attila

    A hagymaszagu bögatyasok lemaradtak…

    Amugy te kevered most a szezont a fazonnal. Ha nem erted miert akkor majd kifejtem bövebben is.
    Az agy nelküli szaporodas szerinted mennyivel jobb, mint a kiegett liberalis tärsadalom?
    Afrikäba nincs liberalizmus nezd meg hogy biztosan olyan eletet kivansz e magadnak es a fiadnak…..

  7. 01.

    „Nagyon sokan csak azért fogadják el a homoszexuális párok gyermekvállalását, mert azzal érvelnek, hogy ez még mindig jobb, mint az állami intézetben ”

    Teljesen igazuk van ,nemde ?
    Kevesen képesek igazán és mélyen meghaladni, azt a sokszor búvópatakkánt rejtőzködő, alig álcázott attitüdjüket, ami úgy fogalmazhatunk meg :

    ” Én normális vagyok , mi normálisak vagyunk, akik hozzánk hasonlóak azok normálisak , mindenki más csökkent értékű ”

    Pedig nem ez a helyzet, Hölgyeim és Uraim!
    A helyzet ennél sokkal bonyolultabb és sokszor ellentmond eme sűrített, leegyszerűsített és hülye világlátásnak.

  8. 04 – Attila:
    Ez a hasonlat gyermekded! Az égvilágon mindenre érvényesek ezek a stációk: megszületik, beérik, magot hoz, elrohad.

    07 – Gábor!
    A „normális” jelző definícióját rendszerint azok nem fogadják el, aki nem normálisak.

  9. Én azt gondolom, hogy ezeken az egynemü párokon van egy társadalmi nyomás is egyfajta megfelelési kényszer, és ebböl is fakadhat, hogy jobban teljesitenek, mint a hetero szülök.

    Én magam már nem fogadnék örökbe gyereket, de azon a véleményen vagyok, hogy miért is ne nevelhetnének egynemü szülök gyereket? Rengeteg keserü gyereksorsrol hallani és ha két egynemü pár tisztességesen fel tud nevelni egy gyereket akkor tegyék meg. A dologgal mindenki jol jár.

  10. Egyetlenegy okom sincsen arra, hogy magamat ne tartsam normálisnak , a külsőm, a családi állapotom, a szakképzettségem, életutam mind teljesen „normálisak”
    Egészen átlagos vagyok.
    A normális-nemnormális felosztását az emberiségnek azok nem fogadják el, akik humanisták, akik nem kirekesztőek, nem stigmatizálóak és nem gondolják azt, hogy ők a maguk a mérték, az alfa és az omega.
    Továbbá értik az egyének és közösségek többezer éve zajló drámáját.
    De ehhez kell azért sok sok tolerancia, önmérséklet, élettapasztalat és jóindulat szükséges.
    Töknormális, hogy ezekkel nem mindenki rendelkezik.
    Várom a normális definicióját hogy elfogadhassam.

    *****************************************************************
    ( ” HA ÚGYADÓDIK, HOGY BELERÚGHATOK EGYET VALAKIBE , AKKOR BELE IS RÚGOK , HOGY HAGYNÁM MÁR KI ,EZT A JÓ ZICCERT ” )

    *****************************************************************

  11. 06. Curix

    „Az agy nelküli szaporodas szerinted mennyivel jobb, mint a kiegett liberalis tärsadalom?”

    Semennyivel.

    Nem is mondtam, hogy az a követendő példa.
    Viszont a kettő között lehet valami normálisabb középút… Nem?

    Szerintem megérne egy kutatást, hogy miért van az, hogy ott, ahol az életfeltételek (látszólag) ideálisak, ott csökken a termékenységi ráta, és ott, ahol az életfeltételek katasztófálisak, ott meg minden határon felül növekszik a termékenységi ráta…
    Az a gyanúm, hogy ennek a kutaásnak csak politikailag inkorrekt eredményei lennének, ezért senkinek nincs bátorsága belevágni. Legalábbis addig, ameddig a regnáló véleményhatalom uralja a PC skálát.

    Ellenberger komoly politikai kereslet van a homoszexuálisak gyerek örökbefogadását támogató kutatásokra, és a piac egyik tulajdonsága, hogy kielégíti a keresletet…

  12. 08. Tibor bá’

    „Ez a hasonlat gyermekded! ”

    Nem én hoztam, hanem Ivett… Én csak továbbgondoltam.
    Furcsának találom, hogy az emberiség sokezer éves leginkább bevált szokását valaki „éretlennek” találja. Ráadásul egy pár évtizedes ideológiai nézőpont alapján.

  13. „Nem is mondtam, hogy az a követendő példa.
    Viszont a kettő között lehet valami normálisabb középút… Nem?”

    Attila
    nem tudom. Mutass ilyet ha tudsz rola. Én leginkább a két végletet látom. Minél modernebb egy társadalom annál kevésbé akar szaporodni.

  14. 02.Tibor’bá

    Az őslakosok mióta cigányok ,ill. a cigányok mióta őslakosok ?
    Cigányok az odatelepített fegyencek ! !!
    Tiltakozom az összes még élő őslakos nevében :
    Dakoták ,maják ,kecsuák,dogonok,pigmeusok,szamurájok,baszkok,hunok,stb, ,
    Magamat hunnak tartom,ha már magyar nem lehetek a papíron saját hazámban.
    Maradjunk az ausztráliai őslakosoknál .
    Lehet hogy ezt még nem olvastátok ?
    https://terebess.hu/keletkultinfo/igazak1.html

  15. 13. Curix

    „Minél modernebb egy társadalom annál kevésbé akar szaporodni.”

    Egyetértünk…
    Kérdés, hogy ebben az esetben kívánatos-é a modernitás?
    És ha igen, akkor kinek, és akinek nem kívánatos, azt lehet-e azzal a szőnyeg alá seperni, hogy maradi ?

    Még tovább görgetve a dolgot, akkor tehetünk-e egyenlőségjelet a modernitás és a nihilizmus közé, amennyiban igaz az, hogy a modernitás felszámolja a társadalmat?

    És aki nem ért egyet azzal, hogy hogy a társadalomnak el kell pusztulnia, annak milyen eszközk állnak rendelkezésére az önvédelemhez?

  16. A lényeg ebben a mondatban van:
    „…mások által nem kívánt gyerekeket örökbe fogadnak.”
    Teljesen mindegy hogy annak a gyereknek 2 apja van vagy éppen 3 anyja, a lényeg hogy az a gyerek szeretetben és boldogságban éljen, ahelyett hogy egy idióta intézetben kelljen megrohadnia vagy éppen olyan heteró szülöknél akik mindennap megalázzák netán bántalmazzák. Azt meg hülyeségnek tartom hogy ettől a gyerek majd buzi lesz. A gyerek ha meg elér egyfajta szellemi érettséget akkor pontosan tudni fogja majd hogy mi a dörgés. Nyilván az lenne a legnormálisabb felállás ha anyja és apja lenne a gyereknek de ha egy kisgyerek boldogsága és biztonsága csak így valósulhat meg akkor azt támogatni kell. Egyébként ez meg tömeges méreteket soha nem fog ölteni, lesz idönként egy két meleg meg leszbi pár akik a gyerek dolgot így tudják csak megoldani aztán annyi. A mai tizenévesek úgyis megvannak őrülve és teljesen másképp gondolkoznak mint mi a szüleik, szóval nem ez a jelenség fogja őket a padlóra küldeni.

  17. „Kérdés, hogy ebben az esetben kívánatos-é a modernitás?”

    Attila
    ne legyel mar alszent. Ugy csinalsz, mintha te nem elvezned a modern tarsadalom minden elönyet.

    „És aki nem ért egyet azzal, hogy hogy a társadalomnak el kell pusztulnia, annak milyen eszközk állnak rendelkezésére az önvédelemhez?”

    Mondjuk elhuzhat melegebb eghajlatra? Ne haragudj Attila de ezek nagyon buta kerdesek ebben a posztban.
    Te total elvitted a temat a te kedvenc gumicsontod felé. Mi lenne ha egyszer az életben értelmeznéd miröl van valojaban szo és nem csipöböl jössz a bögatyaddal.
    Szo nincs a tarsadalom halalarol, szo nincs nihilizmusrol, ezeket most te viszed bele a témäba teljesen indokolatlanul.

    Attila
    létezik a homoszexualitas a természetben vagy nem?
    igen
    elöfordul, hogy hetero szülök a gyereket egyéb okok miatt nem tudjak felnevelni?
    igen
    elöfordul hogy hetero szülök eldobjak a gyereküket?
    igen

    Akkor Attila most fogalmazd meg a valos problémadat légyszives ezzel a dologgal kapcsolatban!!! Léteznek emberek akik szivesen gondoskodnanak olyan gyermekekröl, akikröl a vér szerinti szülök nem tudnak/akarnak. Mond mar el mi a problémad és ne gyere megint a hattérhatalommal meg a tarsadalom halalaval.

    Attila ne erölködj. Ez csak a te hagymaszagu fejedben probléma. Minden mas értelmes ember latja, hogy ez jo. Ha eldobott gyerekekröl gondoskodni akarnak.

  18. ABOUT NORMÁLIS

    Akkor amikor valaki, valakiről kinyilatkoztatja ,hogy normális, ugyanakkor másokról kinyilatkoztatja, hogy nem normálisak, tehát következésképpen csökkent értékűek.
    Ez a nyilatkozat pedig a fasizmushoz vezető első és nélkülözhetetlen lépés.
    Nagy divat ezen a szájton leidiótázni a pc – t .
    Lehetséges, hogy azok idióták, akik nem értik a pc funkcióját és annak hozadékait.
    A pc ről szóló eljövendő poszt hozzászólás száma 300 fölött lesz.

  19. 14 – Kemecse:
    Tökéletesen félreértetted a hasonlóságot.

    17 – Curix:
    Tökéletesen igazad van, az én véleményem szerint. A két apás, két anyás nevelés látszólag nem okoz problémát, de okoz, ha kívánatos a társadalmi kohézió fenntartása az évezredes keretek között. Az én megfigyeléseim szerint a rendhagyó családban felnőtt gyerek szexuális preferenciája nem fog megegyezni a „polgári” családban felnőtt gyerekével.

  20. 17. Curix

    „Ugy csinalsz, mintha te nem elvezned a modern tarsadalom minden elönyet.”

    „Élvezem”, de nem értek mindennel egyet.
    És attól teljesen függetlenül, hogy én mennyire élvezem, a kérdések jogosak.
    Egyéni rövidtávú előnyökért fel lehet-e adni a társadalom hosszútávú jövőjét?

    „Mondjuk elhuzhat melegebb eghajlatra?”
    Igen, ezt is lehet… De miért az „őslakosnak” kell elhúzni, és miért nem annak, aki a változást akarja?

    „Szo nincs a tarsadalom halalarol, szo nincs nihilizmusrol”

    Nincs?
    Hát nem a téma tartja életben ezt a blogot? A többség meg van győződve, hogy holnapután geddon.
    Atomháború, klíma, mérgező élelmiszerek…
    Mind a „modern” társadalom termékei.
    Az összeomlás pedig nyilván nem kerüli el a társadalom szociális struktúráját sem.

    „létezik a homoszexualitas a természetben vagy nem?”
    Létezik…
    Ahogyan a rák és a pestis is…
    Azért mert ezek léteznek, még nem fogadjuk el őket, normálisnak, hanem megpróbáljuk olyan szinten tartani, amin nem veszélyeztetik a többség életét…

    „Minden mas értelmes ember latja, hogy ez jo. Ha eldobott gyerekekröl gondoskodni akarnak.”

    Igaz, de nem mindegy, hogy ki…
    Azt elég nehezen tudom elfogadni, hogy nincs elég hetero pár, és homoszexuálisokkal kell kitölteni a hiányzókat… Én ebben politikát, „háttérhatalmat” sejtek.
    Akkor is, ha a haladó liberálisok leösszeesküvéselméletezik a dolgot.

  21. Nincs ebben semmi csoda, a gyerek egészséges fejlődéséhez érzelmi biztonság kell, azt meg érzelmi biztonságban élő szülőtől kapja meg. Ha homoszexuális, de párkapcsolatban él, az ugyanúgy érzelmi biztonságban élő szülő, mint egy hetero, nincs semmi különbség. Sőt, mivel a társadalom kirekesztő, és nem hagyhatnak támadási felületet, ezért valószínűleg odafigyelőbbek és motiváltabbak, mint egy normál hetero szülő.

    Itt véreznek el az egyszülős modellek. Egy egyszülős modellben a szülő vagy beletörődve él magányosan, és a gyerekében keresi az érzelmi pótlékot, kvázi barátot csinál belőle, és érzelmileg terheli, vagy folyamatosan próbálkozik, váltogatja a párjait és a gyerek ez miatt érzelmi bizonytalanságban él. Egyszülős modellben szocializált felnőttek 90% elválik felnőttkorban, mert hiányzik a minta ami alapja lehetne a zökkenőmentes párkapcsolatnak.

    Egyébként az Orbán rezsimre jellemző egyik legalávalóbb húzás a szemem előtt zajlott. Pécsett, két leszbikus nő szeretett volna örökbe fogadni egy kislányt, jól szituáltak, az egyik orvos. Sokkal, sokkal jobb helye lett volna ott egy gyereknek, mint az intézetben. A pici 16 hónapos volt, senki másnak nem kellett. Elkezdődött a procedúra, szép lassan összeismertették őket, egyre több időt töltöttek együtt, a kicsi elkezdett kötődni hozzájuk, már volt, hogy három hetet zsinórban náluk tölthetett, majd elérkezett a pillanat, hogy meglegyenek a papírok, és végleg hozzájuk kerüljön. Na ott bukott ki a dolog, az intézmény vezetőjét a minisztériumból megfenyegették, hogy ha örökbe meri adni a gyereket leszbikusoknak, akkor búcsút mondhat az állásának. Mondom, semmilyen jogszabály nem tiltja, de nem volt mit tenni, az igazgató kitalált valami ürügyet, és az egész le lett állítva. A kislány már kötődött, érzelmileg sérült, gyerekpszihológusra szorult, soha nem lesz teljes értékű érzelmileg.

  22. „“létezik a homoszexualitas a természetben vagy nem?”
    Létezik…
    Ahogyan a rák és a pestis is…”

    Attila ez az a pont ahonnan nem olvastam tovabb a kommentedet….
    Olyan sötetseg van a fejedben hogy hogy a fekete lyuk hozzad kepest egy sziriusz.
    Veled tenyleg semmi ertelme vitazni.

  23. Attila: ha már felemlegetted (de egyébként egyetértek Curix-szal, ritka elvakult vagy)

    ” “Ez a hasonlat gyermekded! ”

    Nem én hoztam, hanem Ivett… Én csak továbbgondoltam.
    Furcsának találom, hogy az emberiség sokezer éves leginkább bevált szokását valaki “éretlennek” találja. Ráadásul egy pár évtizedes ideológiai nézőpont alapján.”

    Igenis éretlen társadalom az, amelyik a másságot üldözi, amennyiben a más nem a társadalomra káros anomáliát jelent. A másságok többsége nem káros, mégsem tolerálják az emberek, sajnos sokszor kisebb mértékben eltérő dolgokat sem, mint valakinek a szexuális orientáltsága. Sokezer éves bevált szokás? Ja, következmény: inkvizíció, erőszakos térítés, bebörtönzések, mert valami nem tetszik veled kapcsolatban, lehet sorolni.
    Ha esetleg azt gondoltad volna, hogy a heteroszexualitás a sokezer éves bevált szokás (???), akkor nem tudsz szöveget értelmezni, nyilván a társadalom hozzáállásáról van szó.

  24. 21 – Ir:
    Elvben, állandóan hangoztatva a gyámhatóságnak a legfontosabb szempont a gyermek érdeke. Nos a gyakorlatban azt tapasztaltam, hogy a gyámhatósági munkatársak a gyermek érdekére hatalmas ívben szarnak. Minden más előbbre való. A gyámhatóság gyakorlatilag egy maffia hálózat. Összejátszanak a klinikai pszichológusokkal, és senki nem tesz semmit ellene.

  25. 24. Én rálátok a területre, kapcsolatban állok velük és úgy látom, hogy a gyámhatóság (is) felsőbb szinten az unatkozó káderfeleségek homokozója. Így volt ez a szocik alatt, és így volt ez most is, mert szegény gyerekekkel foglalkozni menő. Vezetői szinten elsődleges szempont a lojalitás és a rendszer kiszolgálása, és kb, utolsó a gyereké, akit kimondatlanul elkönyvelnek menthetetlennek, és akit úgy dobálnak kényük kedvük szerint, ahogy akarnak. pl. most a Fidesz alatt divat lett, hogy üresek a stadionok? akkor hívás a megyei gyermekvédelmi központoknak, szombaton focimeccs, küldjetek egy busz gyereket szurkolni. És küldenek, akár akarnak menni csórikáim, akár nem, megy fel Pestre vidékről a busz Az a csoda, és magam se értem, hogy ebből a teljesen abnormális, lelketlen rendszerből mindig van pár kiskölyök, aki ki tudja verekedni magát, és akiből értelmes, tisztességes ember lesz.

  26. 23. Ivett

    „Igenis éretlen társadalom az, amelyik a másságot üldözi, amennyiben a más nem a társadalomra káros anomáliát jelent.”

    Egy bizonyos szempontból.

    Az emberi társadalom évezredeken keresztül igen komoly dolgokat vészelt át, beleértve vallási túlzásokat, háborúkat, katasztrófákat az „éretlen” erkölcsi rendszerével…
    Az „érettebb” rendszerek pedig pár évtized alatt a kihalás szélére kerültek…

    Lehet ezt még ragozni, meg futni pár kört, de ez a lényeg.

    Egyébként nem kellene túltolni a biciklit…
    Más dolog valóban „üldözni” a másságot, és más dolog a nevén nevezni pozitív és negatív hatásaival együtt…
    A probléma ott van, hogy könnyebb úgy tolerálni a másságot, ha nincs letolva a torkunkon… Ugye engem se érdekel, hogy ki mit csinál otthon… De a Pride, meg a gyerekek örökbefogadása már azt a határt feszegeti, ami a legtöbb érett és toleráns felvilágosult elmét is a saját korlátjaiig taszítja…

  27. 22. Curix

    „Attila ez az a pont ahonnan nem olvastam tovabb a kommentedet….”

    Kár felkapni a vizet.
    Csak arra akartam rávilágítani, hogy pusztán attól, hogy valami létezik a természetben, attól még nem tekintendő „természetesnek”.

  28. 27 – Attila:
    Egy halmazba préselted be a homoszexualitást és a pestist. Curix helyében én se olvasnám tovább. Ugye ezt úgy hívjuk, hogy szexuális preferencia. A múltkoriban egy társaságba kerültem egy hivatásos kurvával, pardon, szexuális munkással. Azt mondta, minden reggel gondosan kimossa a végbelét, mert újabban minden férfi seggbe akarja dugni, pedig az többe kerül. Ezek a férfiak ezt preferálják! Szerinted ez is bekerül a pestis kategóriába? Tovább megyek. Én a misszionárius pózt gyakorlom, és szerintem a doggy póz nem elég kulturált. (miért nézzek egy segget, amikor a kedvesem arcát is nézhetem). Akkor azt is lenézhetem, és berakhatom a pestis és rák mellé, aki ezt preferálja? És tudod te, hogy hány elképesztő aberráció létezik? (egyikbe-másikba néha bele is halnak) és ezek gyerekvállalását normálisnak tartod. Legalább is nem térsz ki rájuk.

  29. „Más dolog valóban “üldözni” a másságot, és más dolog a nevén nevezni pozitív és negatív hatásaival együtt…”

    Attila
    te mit csinálsz ezek közül mikor a rákkal és pestissel együtt emlegeted a homoszexualitast?
    Ugy gondolod akkor te most a nevén nevezted?

    „Csak arra akartam rávilágítani, hogy pusztán attól, hogy valami létezik a természetben, attól még nem tekintendő “természetesnek”.”

    Én meg arra akarok rávilágitani hogy nem biztos hogy az Attila franciaorszagbol dönti el mi a természetes és mi nem.

    Tudod mi a legnagyobb paradoxon az egész évezredes érveléseddel kapcsolatban? Az hogy nem vagy hajlando tudomásul venni, hogy a társadalom nem egy köbe vésett konstans valami hanem egy folyton változo és fejlödö egység. Az ami 1000 éve elég volt és elegendö az mára már nem az. Minden egyes generácio fejlödik az elözöhöz képest és ezt a tudást folyton növeljük és folyton adjuk tovább.
    Te tulajdonképpen nem egyebet kifogásolsz, mint azt hogy miért nem lakunk barlangokba és miért nem kovakövel csiholunk tüzet.
    Az ember egy nagyon kegyetlen multtal rendelkezö élölény, és most mikor ide végre eljutott akkor te kiabalsz hogy menjünk vissza az öskorba.
    Mindenki látja a jelen társadalmak nehézségeit de azt is látni kell hogy soha egyetlen társadalom nem volt még ilyen magas fokon megszervezve, és soha nem tudtunk még ilyen békésen együttélni.
    Az hogy 10 év mulva elfogy a köolaj egy más lapra tartozik. Ez a társdalom eröforráshiány miatt fog megbukni nem pedig azért mert rosszul szervezett.
    Ez most szerencsétlen megfogalmazás lett de nem javitom, legalább lehet rajt vitatkozni.
    A generáciok azért állnak folyton harcban mert minden generácio ujit és változtat. Hogy ez az irány jo vagy sem arra érkezni fog a visszacsatolás.
    De még mielött bárki szidná a fiatalokat jelenleg az én X generáciom visszi a világot a hátán illetve mostanában veszi át a stafétát és hát…… vannak hibák na.
    Szoval Attila lapozzál te is. Hidd el már kijöttünk a barlangbol…. vedd észre te is.

  30. 29. Curix

    ” Minden egyes generácio fejlödik az elözöhöz képest és ezt a tudást folyton növeljük és folyton adjuk tovább.”

    Könyörgöm… Kinek?
    Pünkt arról van szó, hogy ha ez a fényes fejlődés így megy tovább, akkor nem lesz kinek átadni a tudást.

    Szerintem most úgy néz ki, hogy sutba lett dobva a sokezer éves tudás, tapasztalat, és egy más útra lépett az emberiség „szerencsésebb” része, és ez az út a káoszba, összeomlásba, kihalásba vezet.
    Bizonyos szempontok alapján ezt is lehet „fejlődésnek” nevezni… Amennyiben a rothadt gyümölcsöt fejlettebbnek nevezzük a zöldnél és az érettnél…

    „de azt is látni kell hogy soha egyetlen társadalom nem volt még ilyen magas fokon megszervezve, és soha nem tudtunk még ilyen békésen együttélni.”

    Ha csak lokálisan, a saját környezetecben nézed, igazad van.
    De ennek a lokális kényelemnek térben és időben elcsúsztatva nagyon sokan fizetik az árát… Mert a béke nem globális… meg a szervezettség sem… az erőforrások kiaknázása jó messze, ahol nem látszik, feldokgozhatatlan károkat okoz…
    Ennek eredménye az a népvándorlás, aminek az elején vagyunk…

    A mostani kényelem a jövő kárára is válik…
    Látod, az EU vezető politikusainak se nagyon van gyereke, Merkel, Macron, May gyermektele, de azt hiszem a belga és a holland vezető is…
    Ezektől milyen jövőképet várunk?

  31. 29 – Curix:
    30. alatt – hát bizony Attilának van igaza. Melletted az szól, hogy (az én filozófiám) úgy kell tennünk, mintha a jelen örökké tartana. Persze nem fog és bejön Attila jóslata.

  32. 30. Attila

    „…Merkel, Macron, May gyermektele, de azt hiszem a belga és a holland vezető is…
    Ezektől milyen jövőképet várunk?…”

    ott a pont! Törvénybe tenném, hogy vezető politikusnak csak olyat lehessen választani akinek van saját (!) gyereke.

    29. Curix

    „…te mit csinálsz ezek közül mikor a rákkal és pestissel együtt emlegeted a homoszexualitast?…”

    Attila szerint vannak jó dolgok és vannak rosszak. A rák és pestis rossz, de az élethez hozzátartozik. A homoszexualitás szintén elhajlás a természetestől. Nem tetszik, de nem ítélem el, azt is megértem (de az sem kell hogy tetsszen!) ha valaki tapasztalatot akar szerezni, kisérletezik, stb.
    Ami zavar az az, amikor a képembe nyomják kéretlenül, amikor azt akarják bemesélni nekem, hogy ez a normális, amikor rám akarják erőltetni, hogy fogadjam el, na az már kiveri a biztosítékot.
    Valamikor törvényileg kasztrálással büntették a homokosokat, még pedig a híres-neves Nagy-Britanniában is, mégpedig jóval a háború után – Alan Turing nevét mindenki ismeri, a sorsát talán kicsit kevesebben. Ma piedesztálra vannak emelve a homokosok, és akinek nem tetszik, azt megbélyegzik.
    Miért kell mindig szélsőségekben gondolkodni? Miért van az, hogy valamit szigorúan tiltani, vagy szigorúan pozitívan diszkriminálni lehet csak?
    Miért nem lehet a homokosokat élni hagyni, és cserébe engem sem kell hogy arra kényszerítsenek, amit nem akarok?

    Homokosok mindig is voltak, valamikor divat is volt (ókori görögök, ha már itt tartunk említsük meg, hogy szerintük a férfi volt a tökéletes teremtmény, mivel a tökéletes testhez értelem is párosult 🙂 ), mindig is lesznek, ezzel senki sem fog tudni csinálni semmit. De nekem ne akarja bemesélni senki, hogy az az életforma a normális, és bizony bármennyire is megengedő vagyok és nem érdekel senki szexuális orientációja, egy Pride felvonulással bizony nálam kihúzzák a gyufát, mert kéretlenül nyomják a képembe. Ha dolgozni és harcolni kell valamiért , az legyen jó, legyen egészséges, legyen összhangban a természettel, ne pedig visszatartó, degradáló, öncélű és nihilista.

    Ne feledjük, hogy fejlődésnek azt nevezzük, ha valami előre halad. Ha hátrafelé, akkor az visszafejlődés, idegen eredetű szóval degradáció.

  33. 29. Curix

    „… a társadalom nem egy köbe vésett konstans valami hanem egy folyton változo és fejlödö egység. Az ami 1000 éve elég volt és elegendö az mára már nem az. Minden egyes generácio fejlödik az elözöhöz képest és ezt a tudást folyton növeljük és folyton adjuk tovább.
    Te tulajdonképpen nem egyebet kifogásolsz, mint azt hogy miért nem lakunk barlangokba és miért nem kovakövel csiholunk tüzet….”

    ezzel az állítással tisztelettel, de vitába szállnék. Amiről itt írsz, az csupán a műszaki fejlődés, más szóval a kütyük világa. A társadalom fejlettségi foka nem ítélhető meg a társadalom technológiája alapján. Az életünket könnyebbé tettük, hogy milyen áron, arról hadd ne szóljak, ahhoz itt vannak Tibor bá’ esszéi (globális felmelegedés, stb.).

    A társadalmi berendezkedés, a egyes emberek cselekedeteinek kiváltó okai, az emberek céljai, vágyai, a szépséghez való viszonya a döntő. A régészeti leletek legtöbbször pont hogy csupán a műszaki fejlődésről adnak számot a legpontosabban, de ugyanezek a leletek sokszor azt is elárulják, hogy az akkori emberek szerettek szép ruhába öltözni, ünnepeket tartottak, magas fokú munkamegosztás létezett, és minimálisan a csillagászati ismereteikre is tudunk következtetni.

    Maga az írás is bizonyíthatóan több tízezer évre tekint vissza, ha valaki kevesli a fennmaradt bizonyítékokat, gondoljon bele hogy mi mai műveinkből mi lesz majd 30ezer év múlva.

    Az akkori régészek majd joggal fogják konstatálni, hogy a mi társadalmunk elképesztően alacsony színvonalú volt, eszméletlen gyorsasággal fogyasztottuk a fosszilis energiahordozókat, hatalmas erőfeszítéssel mérgeztük a környezetünket, a nagy problémákat átraktuk az utódaink hátára – ezt kéne nekünk fejlődő társadalomnak nevezni? Tényleg? Én a műszaki fejlődést támogatom, hiszen az hozta létre a számítógépet is amin most írok, és az internetet is, de vegyük már észre, hogy a javakat lokálisan élvezzük, a negatívumokat magunktól távol tartjuk, elvisszük akár más földrészekre is, de ma már ott tartunk, hogy a világunk kezd túltelítődni, és a fagyi visszanyal. 🙁

  34. Tudtam hogy tul magas labdát adtam a legutobbi hozzászolásomba és le is lett csapva kétszeresen is. Nem baj. Azért van itt a vitafelület.

    Attila
    folyamatosan elviszed a témát igy nehéz beszélgetni bármiröl is. Az elméleted meglovaglod, de a kényelmetlenebb dolgokra nem válaszolsz.
    Ha Tibor bá 28-asát megválaszoltad akkor mehetünk tovább.

  35. 28. Tibor bá’

    „És tudod te, hogy hány elképesztő aberráció létezik? (egyikbe-másikba néha bele is halnak) és ezek gyerekvállalását normálisnak tartod. Legalább is nem térsz ki rájuk.”

    Semmilyen aberrációs ember gyerekvállalását nem támogatom.
    Hogy PONTOSAN hol a határ az aberráció és a normalitás között azt nem tudom, van egy szürke sáv, de ha egy jelenséggel találkozom, akkor el tudom dönteni, hogy hova tartozik… Nyilván ez is személyes, mint a homoszexuálisok gyermekhez való jogának elismerése.

    És azt sem montam, hogy minden heteró alkalmas a gyerekvállalásra…

  36. „És azt sem montam, hogy minden heteró alkalmas a gyerekvállalásra…”

    Attila neked ez itt a normalis:

    https://www.youtube.com/watch?v=HRGEn6H4tcM

    kivanok neked sok ilyet es nem vadolhatod meg öket hogy micsoda liberalis banda.
    Reszemröl itt lezartam a temat mert total meddö vita.
    En magam is azert nem vallalnek gyereket, mert a tarsadalom erre még nem all készen és nem azert mert en nem tudnék gyereket nevelni.
    Attila ha felfognäd mi a különbség eme két dolog között akkor nagyot lenditenél az emberiség ügyén…..

  37. 36. Curix

    „Attila neked ez itt a normalis:”

    Dehogy…

    Viszont a „normális”-tól nem csak liberális irányban van elhajlás… A túlszaporodás pünkt olyan gond, mint a kihalás…

    Általában az arany középutat szokták „normálisnak” nevezni…

  38. „A túlszaporodás pünkt olyan gond, mint a kihalás…”

    Pünkt.
    Ma olyan bölcs vagy, mint egy csokor magyar nóta 😀

  39. 38. Curix

    „Ma olyan bölcs vagy, mint egy csokor magyar nóta ?”

    Nekem, hagymaszagú maradi bőgatyásnak már ez is nagy elimerés az érett társadalmak csúcsáról !

  40. 30: „Látod, az EU vezető politikusainak se nagyon van gyereke, Merkel, Macron, May gyermektele, de azt hiszem a belga és a holland vezető is…
    Ezektől milyen jövőképet várunk?”

    A pápáknak meg ~2000 éve folyamatosan gyermektelen embereket választanak meg… De a Magyar Királyság történelmében is volt pár alkalom, hogy olyan király ült a trónon, akinek nem volt gyereke.
    Pont most lett probléma a vezetők gyermektelensége?

    33: „Maga az írás is bizonyíthatóan több tízezer évre tekint vissza, ha valaki kevesli a fennmaradt bizonyítékokat, gondoljon bele hogy mi mai műveinkből mi lesz majd 30ezer év múlva.”

    Megzavart téged Varga Csaba ezzel a 30 000 évvel. Tudományos alapossággal az ie 7. évezredből származó Yihau jelek és az ie. 6. évezredből származó Tatárlakai és Dispilio jelek esetében sem bizonyítható, hogy ezek valóban írásoknak minősíthetőek.

  41. 40. Avatar

    „A pápáknak meg ~2000 éve folyamatosan gyermektelen embereket választanak meg…”

    Igaz…
    De Európában eddig ritkán volt az, hogy a legmagasabb döntéshozói szinten ilyen nagy arányú a gyermektelen politikusok száma…
    Juncker
    Merkel
    Theresa May
    Mark Rutte holland miniszterelnök,
    Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök,
    Emmanuel Macron
    Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök
    Kjell Stefan Löfven Svédország miniszterelnöke

    Mind gyermektelen…

  42. 41.

    A gyermek bár csodálatos ajándék ugyan, de tagadhatatlanul teher és kötöttség is.
    Teher nélkül pedig gyorsabban és magasabbra lehet jutni.

  43. 42. Mosógépszerelő

    igen, de aki ezt a terhet nem vállalja, arra mit biznál rá jó szivvel?

    40. Avatar

    a pápák esetében ez kimondott elvárás volt. Azonkivül minden pápának voltak ágyasai, szeretői. A mi időnkben túlságosan hozzászoktunk II.János Pál kapcsán, hogy hajlott, mozogni alig tudó ember a pápa. A legtöbb pápa ezzel szemben jó erőben lévő, érdekeiért harcolni képes nagy hatalmú ember volt. Másképp pápa sem lehetett volna belőle.

    Nemcsak Varga Csaba állitja ezt, külföldi tudósok is ilyen véleményen vannak. Egy irást nem kell ahhoz olvasni (értelmezni) tudni, hogy tudd, ez jelek meghatározott szempontok szerinti sorozata.
    Ami pedig Varga CSabát illeti, nem találok kivetni valót a munkásságában, nem többet mint más „tudósokéban”. Munkamódszere pedig kimeriti a „tudományos alaposság” fogalmát. A probléma inkább az, hogy manapság a tudomány az új vallás. Hinni kell benne, mert nagy tekintélyű emberek azt mondják, amikor is ugyanazok az emberek nagyvonalúan lesöprik az asztalról azokat a dolgokat, amik nem tetszenek. Ha visszanézel a tudomány történelmes során nagyon sok igazán nagy áttörést olyanok értek el, akiket ilyen vagy olyan okból kinevettek és bolondnak tartottak, gyakran csak haláluk után kapták meg a megérdemelt elismerést.

    Ha utánaásol, hogy a mostani hivatalos történetirás (sőt a tudomány! ) tényei min alapulnak, meg fosz lepődni, hogy mennyi „ha” meg „esetleg”, „szerintem”, „valószinűleg” kifejezés szerepel az eredetiben, amit legkésőbb a harmadik kézen átmenő forrásban már nagyvonalúan elhagynak, és világot épitünk agyaglábakra.

  44. 43

    Három gyermeket felneveltem .
    Nem bántam meg, sikeres és feltétlenül engem boldogító vállalkozás volt.
    De elfogadom és megértem azokat a személyeket, akik nem vállalnak gyermeket.
    Nyilván nyomós okaik vannak erre.
    A társadalmi nyomás és erőszak ezen a téren sem kívánatos ….
    …..szerintem.
    Senkit se boldogítsunk erőszakkal !

  45. 44. Mosógépszerelő

    „…De elfogadom és megértem azokat a személyeket, akik nem vállalnak gyermeket. …”

    Én is, nincs ezzel semmi gond. De ilyen ember ne akarjon az én, és az én gyermekeim sorsáról dönteni.

  46. 44.
    Mi számít társadalmi nyomásnak? A radikális feministák szerint bármilyen olyan vélemény, ami aggódik a demográfiai helyzet miatt, az már egyenlő a „nők méhének gyarmatosításával”, ahogy egyikük szépen megfogalmazta (feltehetően az amcsi radikális feminista irodalomból merítette).
    Vitatkoztam máshol igazi liberális feminista fórumozókkal, ők úgy gondolják szó szerint, hogy pusztuljon ki a fehér ember csak, nem kell ebből problémát csinálni. Sőt a kultúrmarxista (tudom nem biztos hogy ez a legjobb kifejezés, jobb híján használom) közvélekedés az, hogy a fehér ember a gonosz megtestesítője, a föld rákja, felelős pl. az ezen a blogon is sokat emlegetett globális felmelegedésért, a környezet pusztításáért, a többi kontinens gyarmatosításáért és az ezzel járó népirtásért (azt persze nem értékelik, hogy a gonosz fehér ember technikai civilizációjának köszönhetően ma India, Afrika, Kína lakossága sosem látott jólétben él az átlagot tekintve… ennek az oka a népességrobbanás is, mert régen a betegségek és az éhínség szabályozta le a népességet – ahogy az ipari forradalomig Európában is). Szóval mikor felvetettem valahol, hogy hová vezetnek a feministák „vívmányai”, a nők „felszabadításának” demográfiai következményei akkor azt a választ kaptam hogy akkor csak haljon ki a fehér ember, nem kár, sőt. Revideálni a nézeteiket akkor sem fogják. Persze érthető biológiai szempontból, a nők a történelemben mindig a hódítók ágyasaivá váltak, a törzs férfiait lemészárolta a győztes, a nőit magáévá tette. „Gyarmatosította a méhüket”, femináciul kifejezve. És ezt nem fogják bánni, örömmel fogják odaadni magukat a kontinensfoglalóknak. Vagyis már teszik, nem indokolt a múlt idő. Lehet, hogy a fehér ember tényleg túl töketlenné vált, a szó szoros értelmében (lásd átlagos tesztoszteronszint, átlagos spermaszám csökkenése a fejlett országokban az elmúlt évtizedekben, egyesek szerint a műanyagok miatt), a fehér nők pedig érzik ezt, és ösztönösen mondják, hogy a gyenge hímek pusztuljanak ki, jöjjenek az erősek. Csak az a kérdés mi marad majd az ún. európai kultúrából. Romok, múzeumi tárgyak, mint a teheráni, bagdadi, kairói múzeumok kiállításai az iszlám előtti civilizációkról.

  47. 44.

    Attól, hogy valakinek nincsen gyermeke, még elláthat magasabb funkciókat is.
    A gyermek meglétét semmilyen foglalkozás szerepkörben nem tartanám értelmes feltételnek.
    Az, hogy egy politikus gyermekek sorsáról döntene, nos, az nem jellemző.
    A politikust speciel egy kártékony állatfajtának tartom 20 közül egy használ a népének a többi élősködik.
    Egyébként nekem is hitelesebb és szimpatikusabb egy egy sokgyermekes politikus,
    bár éppen Gyurcsány és Orbán a legnagyobb ellenpéldák.
    Tehát állapodjunk meg abban, a szülő státusz sem a megbízhatóság és a hitelesség kritériuma !

  48. 46.

    Bevallom egy cseppet sem érdekel a „fehérember” kihalása vagy a föld lakosai közötti arányának radikális csökkenése.
    A kereszténység meg pláne egy ócska lózung ma, amikor túl vagyunk a szekularizáción.
    Engem jobban aggaszt nyugtalanít a szegénység, mint az iszlám vagy a feministák vagy a színesbőrűek gyorsabb szaporodása.
    A tömeges szegénység pláne mélyszegénység az a legégetőbb probléma ma a világon, ha javasolhatom azzal kéne foglalkozni.

  49. Nyilván ritka az altruista politikus, legtöbbnek az elsődleges szempontja a saját érdeke, szerencsés esetben a hosszú távú érdeke. Sajnos jellemzően hedonista hatalomvágyó pszichopaták mennek politikusnak, vagy mire hatalomhoz jutnak, azzá válnak.

    Szerintem is fontos, hogy családos emberek vezessék az országokat, mert az már egy jelzés, hogy bele tudja élni magát a hétköznapi emberek gondjaiba, képes felelősséget vállalni. Hasonlóan pozitív jel, ha valamilyen politkafüggetlen szakmában érvényesülni tudott, esetleg jól menő vállalkozása van. Akinek nincs családja, az azoknak akar megfelelni, akik a hatalomban tartják, vagy megbuktathatják. Érdekcsoportoknak engedelmeskedik, a pillanatot maximalizálja, sodródik az eseményekkel. Akinek családja van, az inkább gondolkodik hosszú távon, fontosabb, hogy a leszármazottai milyen világban élnek majd. Realistábban próbálja meg tervezni a jövőt, és ehhez meg kell ismerni a világot, nem elég valami társadalomtudományi kultúrmarxista büfészak egyenideológiája.

  50. 48.

    Jó, téged nem érdekel a saját kultúrád, „törzsed” sőt pusztulásra érett ócskaságnak tartod úgy általában, erről beszéltem. Azért van egy jó hírem: ettől még téged nem fog megkímélni senki, ha jön a „geddon”. Magyarázhatod majd, hogy neked semmi közöd ezekhez, nem fogja meghatni azt, aki csak azt látja majd benned, amiből származol. 🙂

    A mélyszegénységben élők aránya csak az elmúlt húsz évben drasztikusan csökkent globálisan. Egyébként épp ez a hajtóereje a migrációnak, mert nem a legszegényebbek indulnak el. Ahogy Magyarországról sem a mélyszegénységben élők mennek ki jellemzően Angliába stb.

  51. 50

    Geddon témával utólagos engedelmetekkel inkább nem foglalkoznék.
    Tisztelettel kére e hozzáállásomat tolerálni !
    Köszönöm
    Saját „törzsemnek” pedig se az europid raszt, se a keresztényeket nem tartom.
    Pláne nem kívánok ezekért senkivel sem háborúzni vagy ölre menni.
    A közöset keresem, azt ami összeköt, nem azt ami elválaszt.
    Igen, bizony, ilyen abnormális pluszvariáns vagyok igazi kakukktojás.

  52. Köztudott, hogy „ádáz” ateista vagyok (bár magamat agnosztikusnak vallom) ennek ellenére oktalannak tartom azt, aki elveti a keresztény kultúrát, mert ez adja az alapját az európai ember (viszonylag) békés együttélésének, a felelősségteljes munkavégzésnek. Valamint a protestáns etika pedig a tudományos, technikai, technológiai fejlődésnek.

  53. 51.
    „A közöset keresem, azt ami összeköt, nem azt ami elválaszt.”

    Megvan az.
    Csak nem látjuk a fától az erdőt, így marad a geddon és az azon való csámcsogás.

    52.A békés együttélésnek semmi köze a mai keresztény kultúrához. A valódi emberi valónknak már annál inkább. Amennyire vagyunk emberek annyira tudunk békésen együtt élni. Kicsit igen .

    Mai civilizációnk hajója ellebeg nyersanyag bővében, de a keresztények fognak még embert ölni kenyérért, ezzel bizonyítva, hogy csak ugatják a holdat.

    Ha igazán értenénk, akkor lenne elegendő mindenkinek mindenből. A gond, hogy valaki valamit mindig visszatart.
    Ha mindenki adna a másiknak a magáéból, akkor mindenkinek jutna elég mindenből, hiszen mindenki kapna is.

    A kicsi görcsös majomkéz még markolni akar, így csak keresztény majomcsapat marad. Az alapját nem érti, vagy csak pusztán nem bírja.
    A békesség illuzórikus. A civilizáció az egyénből kifele rohad. Az egészséges egyedek pedig visszarohadnak a kupactól.

    Nem az önzetlenségre való törekvés a tévedés, az irreális elképzelés. hanem a fordítottja. Nem értjük valódi természetünket, mert ott az önzőség kiterjesztése a megoldás,az egész teremtett világ én vagyok, és az egész világban vagyok. Nem vagyok a saját magamé.

    Amíg „én és a világ” érzete hatja át valónkat addig csak félig sikerült.

  54. Más civilizációk és más kultúrák is ismerik a békés,szorgalmas együttélést az emberek azok közösségei és a különböző területek között, ez nem keresztény specifikum.
    A humanizmust és a karitaszt sem a kereszténység taláta fel.
    Európa már nem keresztény, Európa csupán egy fejlettebb, infrastruktúrákkal jobban ellátott és gazdagabb földrész.
    A kereszténység volt ugyan a bölcsője, de azt kinőtte, maradt belőle néhány csodálatos műalkotás és katedrális, mint a Sagrada Familia.
    Magasabb itt más térségeknél a termelékenység és az egy főre eső GDP.

  55. 53 & 54:
    Csak szövegeltek, de nincs neki sok értelme. Még a keresztény kultúrával se vagytok tisztában, ami természetesen nem a Sagrada Familia. Fejtsétek meg, hogy Egyiptom miért akadt meg a piramisok építésénél? Még egy rohadó fogat se tudtak kihúzni. A római birodalom miért nem lépett tovább az evezős gályáknál? Kína miért állt le a tűzijátékoknál. A görög bölcsek miért ragadtak bele a mértanba? Nekünk 500 év kellett csupán, hogy a szabadeséstől eljussunk az atom reaktorokig, meglátogatva közben a Holdat.

  56. 55.

    Sokan feltették a kérdést ,miért éppen a Földközi Tenger mellékén kialakult
    judeo- keresztény fehér civilizáció uralta le a földet.
    Tartok tőle, hogy erre a felelet nem a Ó és Újszövetség szellemisége.
    A pontos választ erre én sem tudom.
    Az egyik teória szerint a sertés, birka, ló ,szarvasmarha,kecske háziasítása a válasz egyik része.
    Az ezek tenyésztése és munkába fogása miatt, felszabadult termelékenységnövekedés mukaerő többlet, okozta a régió gyorsabb fejlődését.
    Ezek közűl a ló, mint igavonó, teherhordó, közlekedési eszköz, aligha túlbecsülhető jelentőségű.
    Valahol a Kaszpi tengertől északra háziasították először.
    Azt mondják ez volt a Földközi Tengeri Civilizáció tartós előnyének első és legfőbb alapja, minden más régióval szemben.
    Az angol ipari forradalom direkt összefüggésben nincs a kereszténységgel.
    Amerika felfedezése sincs.
    A kereszténység békés tanításai ellenére keresztények vívták a valaha legpusztítóbb háborúkat.
    Valamelyik térségnek legerősebbé kellett válnia és uralomra kellett jutnia.
    Itt Európában a Közel Keleten és Észak Afrikában egy tucat egymástól tanuló kultúrális civilizációs központ is volt, más ilyen térség nem volt a földön.
    Ezek erősen katalizálták egymás fejlődését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük