(1076) Már megint Orbán

Tibor bá’ online

 

~00000Magyarország miniszterelnöke gondoskodik arról, hogy ne feledkezzünk meg róla. A hétvégén sikerült neki újfent kipréselni magából egy meghökkentő mondatot: „Európa egy agresszív, szekuláris, internacionalista, és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját, keresztény hagyományainak feladásához.”

Nem tehetek róla, de erről egy anekdota jut az eszembe, amikor Magyarország hadat üzent az USA-nak. Az anekdota szerint Roosevelt elnök megkérdezte, mit tudunk erről az országról? Mondták neki, hogy egy kisebb kelet európai királyság. – Nahát – így az elnök, és ki a királya? Nincs királya. Akkor ki vezeti ezt az országot? Egy ellentengernagy. Mekkora a flottája? Flottája nincs. Akkor hogyan védi a partjait? Nincs tengerpartjuk. Mit követelnek tőlünk? Tőlünk semmit. Akkor kivel szemben van követelésük? Elsősorban Romániától van területi követelésük. Akkor Romániának is hadat üzentek? Nem, Románia a szövetségesük. Szóval a mi külpolitikánk hagyományosan a vicc kategóriájába tartozik.

Persze Európa válságban van, de Amerika is válságban van, Japán is  válságban van, az egész világ válságban van. Sőt megreszkírozom, ez a válság most már sose fog elmúlni, de jelenti ez azt, hogy agy felcsúti középhátvéd hangosan véleményezze azt az Európát, ahol a mai civilizáció megszületett. Ezt az Európát Assisi Szent Ferenc, Rotterdami Erasmus, Galilei Galileo, Johannes Kepler, Izsák Newton, Michelangelo, Albrecht Dürer, William Shakespeare, René Descartes, Carl Friedrich Gauss, Ludvig von Beethoven, Albert Einstein…… és még ezren és ezren alakították ki mai formájára, amit ez a mini diktátor fel se fog ésszel. Ez az oka annak, hogy előáll egy nevetséges bűnlistával. Nézzük!

Szekuláris: Igen Európának sikerült megszabadulni az államot irányító vallástól. Azt mondja, hogy a hit minden ember magánügye, tehát abban hisz, amiben akar, de ez megmarad az ő magánügye. Óriási haladás, mert korábban a legtöbb háborúnak vallásos alapja volt.

Internacionalista: Olyan értelemben igen, hogy az Európai Unió  több állam szövetsége. gazdaságilag erősebb, az amerikai nyomásnak jobban ellenáll, véget vett az európai lokális háborúskodásnak. Ma már a nemzetállam koncepció fenntarthatatlan, de nem jelenti a szuverenitás feladását.

Családellenes: Nagy szavak. Európában a nők sokkal jobban integráltak a politikában, gazdaságban, és az élet minden területén, mint az Orbán rezsimben, amely képtelen volt hathatós családvédelmi törvényt hozni, de olyan képviselői vannak, akik a parlamentben verbálisan megalázzák a női képviselőket. Orbán egy olyan pártot formál önön képére, amelyben asszonyverő, gerinctelenül tagadó, a verést vak kutyára fogó képviselőket termel ki soraiban. Egy olyan pártot, amelynek törvényalkotásai nyomán a magyar gyermekek milliói éheznek. Egy olyan pártot, amelynek eminens tagjai indirekt módon adóztatják meg a népet, és vesznek el még több kenyeret a szájuktól. Ez ügyben az egykulcsos adórendszer már lerágott csont, de nézzük a legújabbat, a trafik törvényt!

Hazánkban a dohánypiac éves szinten 500 milliárd forint. Most, hogy a dohányárusítás állami monopóliummá vált, és csak a Fidesz csókosok árusíthatnak dohányterméket, a dohányáruk törvényes haszonkulcsát felemelik 4-ről 12 százalékra. Az éves kiskereskedői haszon 20 milliárdról 60 milliárdra nő.  A magyar dohányosok innentől kezdve évenként 40 milliárd többlet forintot fognak a Fidesz csókosok zsebeibe talicskázni. Becslések szerint egy-egy dohánybolt évente 17 millió hasznot jelent, és mert ezt 20 évre biztosítják, a Fidesz csókosok hűségjutalma 340 millió forint, és az egészben az a szép, hogy ezt nem a pártkasszából, hanem az emberek zsebéből fizetik.  ______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

32 gondolat erről: „(1076) Már megint Orbán

  1. üdv
    Azért valljuk be, okos ez az Orbán gyerek. Ki gondolta volna, hogy ilyen kisovodás kommunikációval, pl. “harci rezsicsökkentés”, ennyi bolondot lehet találni.
    Aztán azt is gondoltam, ezen a sikerpropagandán is átlátnak a népek. Aztán rájöttem: Addig sujkolják az ostoba agyba, hogy az ember elhiszi: Igaz hogy szarabbul élek, de ez az ÉN HIBÁM, és a rokonaim meg az ismerőseim is, d ez csak azért van, mert buta lúzerek vagyunk – mármint én és a rokonomismerőseim.
    Mert mindenki MÁS jobban él. Hisz LÁSS CSODÁT! Megmondták a tévében: Magyarország jobban teljesít!

  2. Nem tudom mikor fog ezen a rezsicsökkentésen átlátni a nép pláne hogy én se látom tisztán mi a cél: feltételezek egy belső leértékelést, aminek még csak a kezdetét látom (és rezsicsökkentésre hivatkozva a fizetések és juttatások hasonló mértékű csökkenését is indokoltnak tarthatják majd).

    “Sok gyereket” szlogenen is inkább azt látom, hogy az utóbbi sok-sok évben kialakult egy buborék a lélekszám tekintetében, ami majd kipukkan és akkor sok embertársunkat elveszíthetjük. Fújjuk tovább a buborékot, csináljuk családonként legalább három királyfit és/vagy királylányt. A vajon milyen halálozási rátával számolnak most a biztosítók? A 3 gyerek szinten tartaná vagy növelné a népességszámot?

  3. 3: “én se látom tisztán mi a cél”

    Rövid távon választóvásárlás,
    hosszú távon a külföldi tulajdonú cégek ellehetetlenítése, megvásárlása – vagy ha a szolgáltatások akadoznak, akkor a fogyasztók érdekének védelme érdekében kisajátítása /Megvédjük a fogyasztókat!/ 😉 – majd a haverok kezébe adása.
    De az is lehet, hogy csak jót akarnak nekünk. 🙂

  4. Bokros is a javunkat akarta 🙂 .

    A rövidtávú célt én is látom és ha csak ezen múlna a választás, akkor örülnék is neki és nem vizsgálnám mélyebben a többi lehetőséget is.

    Az én nyugdíjamat már megvédték!

  5. 4: A hosszútávú célt hallottam egy a tűzhöz közel álló ismerőstől. A külföldi cégek kihelyezettségeitől és a zsid… bocs befektetők itteni strómanjaitól veszik vissza amit csak tudnak a korábbi népszerűségük árán is…

    1: A teljes sztorihoz ez is hozzátartozik, csak hogy mennyire tiszta üzlet volt anno :
    1997-ben a VI. kerületi önkormányzat mindössze 220 millió forintért adta el az Andrássy úti palotát a magántulajdonban lévő Trivest Kft. által létrehozott Andrássy 25. Kft.-nek, melyet aztán NYILVÁNOSSÁGRA NEM HOZOTT összegért az izraeli Plaza Centers és a Red Sea Hotels vásárolta meg. A következő 10 évben a két izraeli befektető nem kezdett semmit az épülettel. A 10 800 négyzetméteres épület 1997-es vételárát a bérlők (Balettintézet) kiköltöztetésének költsége miatt állapították meg a nevetséges 220 millió forintban. 2007-ben aztán a két izraeli cég 7.5 millárd forintért eladta az Andrássy úton lévő volt Balettintézet-épületet a portugál Aquapura Hotels-nek.

  6. A liberális demokrácia Orbán számára valami agresszív látomás. Másmilyen demokrácia viszont nincs.

  7. 89 -ben szimpi volt a Fidesz.Főleg amikor a ,,geci a kormány,, feliratot emelték a magasba.
    Azóta kissé módosult a pártpreferenciám.
    Nem is orbáncot hanem lázárt nem bírom elviselni legkevésbé.
    Rétvári elszólja magát,figyeljétek csak :

  8. 6: Bizonyára így volt, ahogy írod (kérdés, hogy lehetsz ilyen bennfentes? 🙂 ), de nem ez volt a lényeg – hanem:

    Orbánnak megtetszik valami, vajh hogy lehetne elvenni a jelenlegi jogos tulajdonostól.
    Mi lesz, ha legközelebb a házad, autód, feleséged tetszik meg neki?

  9. kuburtyók: Tetszik a freudi elszólás, amit linkeltél :).

    És örülök, hogy nem én vagyok egyedül az, aki az annyit ér amennyije vant hozza fel kiábrándulásának okára. Most néztem meg, hogy még nincs róla poszt itt.

  10. 11: nem én vagyok bennfentes hanem az ismerősöm. 😀 Abból amit írtam számomra az jön le, hogy nem most tetszett meg neki hanem már korábbról baszta a csőrét…

    Egyébként meg van még nagyjából 10 évünk a Limits to growth szerint, addig ahogy itt a blogon is szerepel szépen lassan csúszunk lefele, függetlenül attól hogy melyik ökörcsorda irányítja az országot, tessék felkészülni! http://4.bp.blogspot.com/-O_dGBF5PN3E/Twyxn8692oI/AAAAAAAAD2k/jn2aAx83VAY/s1600/limitsScenario.jpg

  11. 2: sakkmatyi:

    “Aztán azt is gondoltam, ezen a sikerpropagandán is átlátnak a népek. Aztán rájöttem: Addig sujkolják az ostoba agyba, hogy az ember elhiszi: Igaz hogy szarabbul élek, de ez az ÉN HIBÁM, és a rokonaim meg az ismerőseim is, d ez csak azért van, mert buta lúzerek vagyunk – mármint én és a rokonomismerőseim.”

    Itt többről van szó. Gyurcsányék is hazudták éjjel-nappal, hogy “dübörög a gazdaság” meg hogy “nagy és stabil a jólét”, de az emberek végighallgatták, aztán köptek egyet és amikor már hitelből nem lehetett tovább osztogatni, akkor a soron következő választásokon tömegével húzták be az ikszet a másik oldal neve mellé. Orbánnak viszont, bármekkora baromságokat is állít, mégiscsak van egy továbbra is igen széles hívőtábora, és igazából az átlagember is gyakran beveszi még ezeket a maszlagokat, a rezsicsökkentés óta meg pláne.

    Miért? Azért, mert Magyarországon a jobboldali propagandát történelmi okokból 1000 éve könnyebb eladni, mint bármilyen más propagandát, azért. Erre Orbán zseniálisan ráérzett 98 és 2002 között, így lett az alapvetően liberális demokrata beállítottságú “fiúból” kőkeményen jobber “államférfi” (bár ez a kifejezés Orbán neve mellett már gyakorlatilag kakofónia).

    Hiába na, egyvalamit nem lehet tőle elvitatni: Orbán Viktor a politikához zseni. Az a baj, hogy semmi máshoz nem ért. Viszont meg van róla győződve, hogy igen. Na, ez a hatalmas probléma.

  12. 14:
    “Orbán Viktor a politikához zseni. Az a baj, hogy semmi máshoz nem ért. Viszont meg van róla győződve, hogy igen. Na, ez a hatalmas probléma.”

    EGYETÉRTEK

  13. Ez a trafiktörvény, nálam kiverte a biztosítékot.Ezt már én sem tudom lenyelni..Nem szavazok Orbánra..Ez már biztos..Pedig nagyon gondolkoztam rajta…

  14. 17.Megértlek, Melike
    Még a fityesz közeli Hír tv- ben is kiakadt Pesti László,hogy mekkora sumákság a trafik ügy.Egy városban járt ahol 50 trafikból 29 fityisz rokonságé lett.

  15. Ez nem lopás, kisajátítás….:( Azonnali és feltétel nélküli kártalanítással…. Az más kérdés, hogy a kártalanítás mértékét az illetékes kormányhivatal állapítja meg. Határozatuk bíróságon megtámadható…:)

    Ja és ami nagyon fontos, de elfelejtettem, AZ OK : KÖZÉRDEK!

  16. 17: “ahol 50 trafikból 29 fityisz rokonságé lett”

    Mi a panasz? Ez még kevesebb is, mint a kétharmad. 🙂

  17. Itt virít szemben ha kimegyek a házból a kisfatrafik tetején, és a konyhaablakból is ezt látom. Itt hamarosan NEMZETI DOHÁNYBOLT nyílik. Világító nagy táblán, tetőre szerelve.
    Akaratlanul első gondolatom volt hogy nemzeti tüdőrák. Az E cigihez az utántöltő(a nikotintartalmú) pedig júliustól be lesz tiltva. Aki akarja, még időben szerezze be belőle a fél egy évre való készletét-(nyugi Tibor bá’ nem marketingelek, nem tőlem kell beszerezni (hehe majd esetleg ha tiltva lesz) (kedves Nav, és a többiek, ez persze csak vitz..)E cigivel 30 év bagó utána férjem ott tart hogy kettőt hármat beleszipant a kátrány és egyébmentes szag és füstmentes izébe, és nem vett azóta cigit, pedig erős dohányos( volt?) Három kolléganőmnél is bevált, és gondolom, akkor többeknek is-leszokóban.Persze ha ez tömegesen történik, oda a hirtelen könnyű adóbevétel utána-aminek többszöröse az általa okozott károk gyógykezelése a kiesett munkanapok, a gyász–meg ezek.Szóval az államnak nem érdeke hogy megőrizd az egészséged, az államnak gyorsan kell a bevétel, ami érthető is, de ugye azért mindenki a saját egészségére gondol először? Szóval lesz majd nemzeti dohányblt nemzeti gégerák, meg nemzeti italbolt nemzeti májcirrózissal és hasnyálmiri gyuszival.. Kíváncsian várom mikor lesz csókospajtiknak kiosztva az alkoholkereskedelem..

  18. 20!

    “Kíváncsian várom mikor lesz csókospajtiknak kiosztva az alkoholkereskedelem..”

    A megnyert 2014-es választások után….

  19. 20. Dorka
    „E cigivel 30 év bagó utána férjem ott tart hogy kettőt hármat beleszipant a kátrány és egyébmentes szag és füstmentes izébe, és nem vett azóta cigit, pedig erős dohányos( volt?) Három kolléganőmnél is bevált, és gondolom, akkor többeknek is-leszokóban.Persze ha ez tömegesen történik, oda a hirtelen könnyű adóbevétel utána-aminek többszöröse az általa okozott károk gyógykezelése a kiesett munkanapok, a gyász–meg ezek.”
    Bocs Dorka, hogy neked írom ezt. Én dohányos vagyok. Két motivációm van, hogy ezt visszafogjam. 1. Párkapcsolatban hátrányos lehet a szájszag, 2. egyre drágább. Az, hogy a távoli jövőben talán egészségügyi problémáim lesznek, az nem zavar túlságosan. 25 éve elvagyok vele, nem betegeskedem. Szerintem fontosabb problémák is vannak, mint a dohányzás. Mivel főleg a szegényebb néprétegek dohányoznak, az áremelések elsősorban őket sújtják. Engem is kezd zavarni, hogy egyre inkább meg kell tervezni az útvonalamat, ha Budapesten sétálok. OK, az aluljárókat kerülöm. De az, hogy cikáznom kéne az utca két oldala között, ha buszmegállók kerülnek az utamba, az túlzás. Én próbálom nem terhelni a nemdohányosokat a szenvedélyemmel, de a nemdohányosok egyre inkább stigmatizálnak, és „segíteni” akarnak. Én előbb-utóbb megtermesztem majd magamnak a dohányt, de a tömegeket jól lehúzzák továbbra is azzal, hogy az ő egészségükért van az egész hacacáré, aminek semmi értelme a probléma megoldása szempontjából.

  20. Á, Jani nekem nem igazán szokásom a szokj le szokj le propagálása. Ha valaki akarja, az szívja csak. Jómagam is rá rá gyújtok néha, ha társaság van, vagy “buli”bár inkább vizipipa. Rászokni hála égnek nem sikerült, évente ha 15 szálat mondok az reális.Nagyanyám 74 éves koráig szívta a fecskét majd a barna szofit.
    Nekem az a problémám az E- cigi nikontintöltényének a betiltásával, hogy aki MÁR elhatározta hogy leszokik, annak a tapasztalatom szerint nagyon nagy segítség. Nem mindenki tudja megtenni, hogy egyik napról a másikra piff paff lerakja. Hány pár napig tartó kínlódás volt a férjemnél, kudarccal, az e cuccal viszont nem. Úgy csökken az ‘adag hogy közben nem ideges. A kollégáknál detto. Tehát Férjem haverjánál is. Szóval nekem az fáj csak, hogy aki le akar szokni, mert mondjuk nem bírja anyagilag, annak egy úgy tűnik végre beváló cucc van a kezében, amivel ráadásul pöfékelhet az irodában is meg a buszmegállóban is meg egyebütt.Egy választási lehetőség, aminek nem értem miért kell betiltódni. Mert a felhozott ok rá-mondvacsinált.

  21. Rák úr telitalálat! 😀
    De ki a történetben Plankton?? Mert Spongyabobot, Patrikot és Tunyacsápot sikerült behelyeznem a sztoriba.mint a nép egyes alkotórészeit.

  22. 25: “De ki a történetben Plankton??”

    Plankton: “Habár nagyon kicsi, de gonoszsága felülmúlja a többiekét…”

    Szerinted? 🙂

  23. OV? Csak meg ne szerezze a herkenytyűburger titkos hozzátevőjét. Különben biztos a 2014-es győzelme, és a Veszélyes Vödör végképp maga alá gyűri a Rozsdás Rákollót. Bár ez márt megtörtént. Jó a párhuzam azért is, mert a történetben Rák úr és Plankton is pénzéhes és kapzsi. Patrik meg nem nyerhet mert buta, Tunyacsáp pedig cinikus és megkeseredett hogy bármit is tegyen. Spongyabob meg gyerekes..ehh.

  24. Na most van itt az ideje leszokni a bagóról.
    dupla haszon – testnek és léleknek –

  25. Jó helyre kell állni és akkor az embert nem zavarják ezek a dolgok,vajon egy trafik tulajdonos és családja,hogyan látja ezt a helyzetet…mégse mondhatja,hogy szokjatok le 🙂

  26. Ma elindult a Nemzeti Trafikmutyi hálózat, igaz nem sikerült döccenőmentesen az átállás az új rendszerre.
    http://index.hu/gazdasag/2013/07/01/akadozva_indult_el_az_uj_trafikrendszer/

    Mindenesetre az integrált kiszolgálásra már van ahol odafigyelnek, és rögtön a tüdőgondozónál nyitják meg a boltot. 🙂
    http://most.444.hu/2013/07/01/trafik-nyilt-a-tudogondozo-mellett/

    És mivel a haveroknak kiadott trafikok monopol jogába még egy apróság belerondíthatna, ezért ez ügyben is intézkedik a FIfikás DohányElosztók Szövetsége.
    http://index.hu/gazdasag/2013/07/01/betilitjak_az_e-cigarettat_magyarorszagon/

  27. Nem olyan elmebeteg ez az Orbán, minden egy nagyon céltudatos királyságépítés irányába mutat. Most olvasom, hogy kihirdették az állami programot a Városliget rekonstrukciójára, aminek része a Múzeumi negyed, benne az Új Magyar Nemzeti Galériával. Miért kell új? Mert a régi foglalja a helyet a Királyi Palotában. Van egy terv a Széchenyi Könyvtár kirakására is és akkor a palota megint eredeti funkcióját töltheti majd be. A korona utazhat tovább a Múzeum-Parlament útvonalon végső helyére (OV fejére…) a Várba. Az ország neve az alkotmányban már készen áll erre, a Köztársaság kitakarítva (nekem nem fűződik hozzá nosztalgiám). Lehet, hogy OV óvatosan két lépcsőben veszi majd az akadályt és először elnök lesz, de már a királyi palotába téve székhelyét. Nem lenne precedens nélküli az ambíció, mert Horthyt is noszogatták talpnyalói a dinasztiaalapításra és fia kormányzóhelyetessé választása jelezte, hogy nyitott kapukat döngettek.
    Viszont tudjuk, hogy kiket riadóztatna elsőként egy újjáledő Magyar Királyság, természetesen a Kisantantot.
    És mit látunk a szomszédsági külpolitikai vonalon? OV viszonya a román vezetéssel régóta barátságos, Ficóval feltűnően kibékült és Áder a minap kért kölcsönösen bocsánatot Szerbiában az oda vissza népirtásokért a házigazdával együtt. OV igyekszik bebiztosítani a szomszéd vezetők toleranciáját a koronázása esetére? Ficónak azt ajánlotta fel, hogy cserébe elismeri őt szlovák királynak???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük