(1013) Munkát, kenyeret!

Tibor bá’ online

 

~00000Napi hír, mindenki tudja, hogy az ország 9 helyéről indultak el közmunkások, hogy a parlament előtt találkozzanak, ahol munkát és kenyeret követeltek a kormánytól, olyan közmunkások, akikre semmi szükség. Létrehozásuk Orbán egyik trükkje a sok száz közül. Ők azok, akik 22.800 Ft segély helyett évente 5 hónapon át 36.750 forintot kapnak, amivel hatalmasat javítottak a munkanélküliségi/foglalkoztatási statisztikán. Orbánnak fejenként évi 70.000 forintba kerül, az egymillió munkahelyteremtés blőd dumájának a finanszírozása. Olcsó, nagyon olcsó, ha meggondoljuk, mennyibe kerül a kormánynak néhány száz munkahelyet teremtő nyugati zöld beruházás. De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy a kapitalizmus néhány éve visszavonhatatlanul egy teljesen új fázisba jutott. Korábban a tőkét úgy lehetett fialtatni, ha létrehoztak egy termelőeszköz, amivel javakat állítottak elő, és azt többé értékesítették, mint amennyi az előállítási költség volt. Zakatoltak a gépek, termelték a profitot, ha a gépeket kiszolgáló munkások dolgoztak. Ilyen körülmények között, ha a munkás sztrájkolt a profit elmaradt. Ez tehát egy igen hatékony érdekérvényesítő eszköz volt a munkásság kezében. Mára azonban a féktelen termelésnek annyi. Nem kellenek az előállított javak, mert roskadoznak tőle a raktárak, és a fogyasztók már a jövőben megkereshető jövedelmüket is elköltötték előre. A tőke nem úgy fial, hogy termel, hanem úgy, hogy kikölcsönzik, mert minden és mindenki nyakig el van adósodva, amit csak úgy lehet menedzselni, ha újabb és újabb kölcsönöket vesznek fel a régiek kiváltására. Ilyen körülmények között a sztrájk egy bénakacsa, nem pedig harci eszköz. Harci eszköz lenne, ha a szolgáltatók sztrájkolnának, de ott a törvény komoly megkötéseket vezetett be. Végül szembe kell nézni azzal, hogy a bérből és fizetésből élőknek nincs érdekérvényesítő eszköz a kezükben, nem csak itthon, de szerte a nyugati világban. Ezért van az, hogy reálértékben az emberek egyre kevesebbet keresnek. A vagyon tovább koncentrálódik a 1 százalékot kitevő elit kezében. A folyamat megállíthatatlan, amit Orbán legalább olyan jól tud, mint én. Orbán tehát leírt 3 millió magyart, akiknek 47 ezer helyett 36, illetve 22.800-ból kellene megélni. Nem tudnak. Most már csak az a kérdés, hogy az események fel tudnak-e sűrűsödni a 2014-es választások előtt, vagy sem. A helyzet kiszámíthatatlan, mert vannak még tartalékok, ha nem a munkanélkülieknél, akkor másoknál, ahonnan az éhezők megszerezhetik maguknak a szükségleteiket, ahogy ez már egy ideje teszik.

De mit értek az események „sűrűsödése” alatt? Adva van egy család a több százezerből, ahol van 2-3 gyerek, egy asszony és egy férfi, aki képtelen munkát kapni. Ennek az 5 főnek havonta 100 ezer körüli összegből kellene megélni. Ez természetesen lehetetlen, tehát kézenfekvő, hogy elveszik azt, ami nem az övék, ha még találnak ilyet. Ha nem találnak, akkor más nem adódik, mint kifosztani egy üzletet. Ha menten nem lőnek le három fosztogatót, akkor ez a megoldás villámgyorsan el fog terjedni. Ilyenkor azt szokták csinálni, hogy bevetik azt a rendőrséget, ahová a fiatal nincsteleneket sorozzák be némi kiképzés után. A rendőrség jó eszköz addig, amíg nincsenek halottak. A halálos áldozatok megjelenése után a legtöbb rendőrnek elmegy a kedve az egésztől annak ellenére, hogy egzisztenciális okoból kifolyólag maradni szeretne. A radikálisabb rendőrök hagyni fogják, hogy a civilek elvegyék a fegyvereiket, amire azért lesz szükség, mert a rendőrség szétesése után be fogják vetni az elit alakulatokat, már van belőle több is. Ezek szembe fogják találni magukat a most már némi fegyverrel ,is rendelkező, radikálisabb, fiatal nincstelenekkel. Kész a polgárháború. Ez – ahogy én nézem – elkerülhetetlen. Csak a bekövetkezés időpontja bizonytalan.

Kiút? Lenne, ha Orbán ráébred, hogy 3 millió ember nem halhat éhen, és stadionok építése, és egykulcsos adó helyett tisztességes ellátást biztosít azoknak, akiknek képtelenek munkalehetőséget kínálni, de ahogy én ismerem Orbánt, nem ezt fogja lépni. És akkor nem kizárt, hogy a „Munkát, kenyeret” kap még egy sort: „Orbánnak meg kötelet”. Ezt talán nem kellene megvárni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

149 gondolat erről: „(1013) Munkát, kenyeret!

  1. Egy kis kiegészítés komment nélkül!

    „Orbánék újra megmozgatják kicsit a focihuligánokat? A 2006-os tévéfoglaló „hősök” tegnap és ma a tiltakozó hallgatók ellen mentek.
    Tegnap Debrecenben torokelvágással fenyegetőztek, majd távozóban közölték: „örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmát bazdmeg”.
    Ma az Ultras Liberi facebook-oldal hívta a focihuligánokat a hallgatói demonstrációra. A diákok hagyták, hogy a vezérük elmondja „gondolatait”, amelyet így fejezett be:
    „Haljatok éhen egy londoni McDonald’s-ban!” . Ezután a bandavezér a válaszokat meg se várva távozott.”

  2. Izlandon nem a bankok megsegítésére fordították a pénzt, hanem munkahely teremtésre. Pár év alatt kilábaltak a bajból. 4 perces riport:

  3. 2: Ki akar itt munkahelyeket teremteni. Gőzerővel folyik a javak koncentrálása és újra elosztása a kebelbelieknek.

  4. +1 dolog a közmunkához: hetente bérszámfejtenek, utalnak és így hetente vesznek ki pénzt, tehát itt is a bankok járnak jól!

  5. Az államnak azt gondolom nem az a feladata, hogy munkát, munkahelyeket teremtsen. Az a feladata, hogy a „keretet” azaz a környezetet és biztonságot megteremtse, ahol vállalkozni lehet.
    Az már a magyarok és cigányok baja, hogy nem szeretnek vállalkozni és inkább lesik a „mannát” az államtól. Persze itt nem kényszervállalkozásról beszélek, bár a semminél az is több.

    Ha az állam feladata volna az állampolgárok eltartása, akkor holnap letenné mindenki a lantot és másnap össze is omlana az ország természetesen.

    Orbánnak el kellene mondania a lakosságnak, hogy teremtsék meg a saját munkahelyüket maguknak, mert különben nem lesz. Mindenki csak arra vár, hogy majd valaki „más” ad nekik munkát, hát aki adna, az is olyan volt, mint ő (itt most a kkv szektorról beszélek), neki ki adott munkát? Csinált magának.

    Aki meg nem képes magának munkahelyet teremteni, másnak meg nem kell alkalmazottnak, az meg megy a lecsóba.
    (csak hozzáteszem, amikor a cigányoknak kiscsirkéket adtak nevelésre, rögtön megették és ennyi volt, így nem lehet).

    Naponta megmondják, hogy hó van, hogyan kell öltözni, fog-e fájni a fejünk az időjárás miatt, nyáron igyunk sokat, menjünk árnyékba, meg hasonló marhaságokat. Mi ez kisdedóvó? Rászoktatják a lakosságot, „mintha” az állam olyan lenne, mint amikor az anyjuk csecsén lógtak kiskorukban.

    Ennek vége lesz. A folyamat zajlik…

  6. „..ha Orbán ráébred, hogy 3 millió ember nem halhat éhen..”

    Egyelőre még ott tart, hogy cinikus feliratokkal fogadja a több száz kilométereket gyalogolt éhségmeneteseket. („Köszöntjük a szocik hataloméhség menetét!”.
    Azért ez elég durva arculcsapás szegényeknek.. jó, hogy keveredett közéjük jó néhány mszp-s kampányoló ál-éhes, de a többség valódi üzenetet hozott és elvették tőlük azt.

  7. Aki dolgozik,az is kézhez kap 70 ezer forintot.Nyilván aki közmunkás,vagy munkanélküli,nem fog ennyi pénzt kapni..
    De azért azt tényleg felháborítónak tartom amit a parlament elé kiírtak…Azt a hataloméhséges dolgot..Az egy aljasság.
    A hatalom az embereket csak úgy dobálja jobbra balra,mit sem törődve velük..

  8. A hatalom éhség nem az embereknek hanem a Nyakó féle ide lőjetek forradalmároknak szólt.
    MSZP hatalom éhség by Szanyi kapitány !

    A Török Zsóti is megérdemelne pár pofont -:)

  9. 8!
    Akkor azt kellet volna kiírni,nem ezeket a szerencsétleneket felhasználni közben..Mert mindenki kerülhet ezeknek az embereknek a sorsára,senki nincs sehova oda ragasztva..

  10. 10. Miértke

    Már régóta itthon élek. Mi ezzel a probléma?
    Régen sem adott az állam munkát, kivéve néhány köztisztségviselői állást. A többiek dolgoztak amit tudtak.

    Az egyik neveljen csirkét, a másik varr neki cserébe ruhát a gyerekeinek, a harmadik kutat ás nekik vagy végre legalább egy budit a kert végébe, hogy ne az udvarra szarjanak. Mi találjuk ki helyettük?
    Van olyan ismerősöm, aki a rendszerváltáskor vezérigazgató volt egy nagy állami cégnél, miután felszámolták az egészet, nem esett kétségbe, azóta is képkeretezésből él.

    Nem értem, itt éhen fog halni a lakosság többsége, ha nem segítenek magukon. Senki nem fog segíteni, csak mondom. Először kajajegy lesz, aztán meg már az sem, az USA-ban is folyamatosan szűkítik a jogosultak körét. Rémálom jön.

  11. 5 & 11:

    Legszívesebben elküldenélek a jó kurva anyádba, de én úriember vagyok. Nem küldelek sehova, de megköszönném, ha elmennél.

  12. 11. Bastian Én azt szeretném, ha az emberek komolyabban átgondolnák azt, amit mondanak! 1 munkahelyre 100 jelentkező van. Ha több munkahelyre nincs igény, akkor a 99 ember hiába fog vállalkozni, mert nincs kereslet! Ezért nem lehet vállalkozni. Ma csak a csalók és azok tudnak vállalkozni, akiknek tartalékaik vannak. Egy gyári munkás nem tudott tartalékot képezni.
    Van egy anya, aki párnákat varr, de nem tud belőle megélni és eltartani a gyerekét. Egy szociális gondozó segítséget kért, hogy vegyenek ettől az asszonytól párnát. Egy hozzászóló így kommentálta a dolgokat: Az „ilyen” meg is érdemli (csak a szegény gyerekét sajnálom), hogy éhen dögöljön. Nem egy-két párnát kellene varrnia, hanem varrna napi 8 órában, mint egy rendes dolgozó!
    A cserekereskedelemből a mai világban nem lehet megélni ( a 99 munka nélkül maradt embernek).

    Nekem nem az a rémálom, hogy le kell mondani dolgokról, hanem amit Tibor bá’ írt a nincstelen fiatalokról.
    Egy volt osztálytársammal beszélgettem, amikor csörgött a telefonja. A lánya sírva hívta (középiskolás), hogy két fiú ment a háta mögött és beleköptek a hajába. Akkor beszélgettünk róla, hogy akár meg is ölhették volna. És azt gondolom, hogy nem az okostelefon miatt ölnek majd a fiatalok, mint azt sokan gondolják. Sokkal mélyebben rejlő ok van a polgárháború mögött! Elkeseredés, hogy becsaptak bennünket. Hittünk a hatékony diplomásoknak , akik ezt kihasználva kiemeltek embereket, hogy védjék őket és a buta emberektől elszedjék a munkájuk értékét. Aztán ezek az emberek dühösek lesznek, és az én autóm parkol a felvonulók mellett, hát azt törik össze, nem a garázsban álló miniszterelnökét! Kár, hogy ezen nem gondolkodnak el azok, akik olyan lelkesen szapulják a hülye embereket.

  13. Bastian.
    Itt más egyszer tisztáztuk, munkahelyet csak a vevő, vásárló tud teremteni és senki más!
    Azért pofátlan nagy hazugság az Orbánéktól az egymillió munkahely, de az is amit fentebb írtál!
    Persze attól még önellátásra be lehetne rendezkedni valamilyen szinten, csak hát az elmúlt ötven évben leszoktatták az embereket még az ilyen irányú gondolkodás képességéről is!

    Amit viszont tehetne a kormány első lépésként, ami ez elsőszámú kötelezettsége is, márminthogy megvédi a kisemberek értékeit és nem csak a saját személyes vagyonukat közpénzen!
    Persze ahhoz dolgozni kellene nekik is, gatyába rázni a tunya rendőrséget, meg egyáltalán, ezt az egész renyhe közalkalmazotti csürhét. Ha már annyian vannak, akkor dolgozzanak meg egy kicsit ők is a fizetésükért.

    12. Így van, csak nem akartam ilyen keményen fogalmazni! 😀

  14. 14: „ezt az egész renyhe közalkalmazotti csürhét”

    Kikre gondolsz?

    Én több olyat is tudok (pl. Hoffmann, Matolcsy stb.) akikkel jobban járnánk, ha egyáltalán semmit sem csinálnának a fizetésükért. 🙂

  15. Számomra a polgárháború eljövetele már régóta nem kérdés. Az átlag előbb vágná el a szomszéd torkát, mintsem a felelősöket megkeresné. Egyedüli ok, hogy még nincs nyílt harc, az a külső hatalmi, fizikai gát. Szó sincs belső meggyőződésből fakadó átgondolt higgadtságról. Irdatlan mértékben frusztrált a többség, könnyű így manipulálni, irányítani, a politikai elit kénye-kedve szerint terelni az embereket. Forradalom-ellenforradalom. A történelem csak ismételni tudja önmagát, semmi új nincs benne. Józanul gondolkodókra senki ne számítson!

  16. Amerikában a kormányzat retteg, mivel a lakosság kezében több millió fegyver van és nem csak önvédelmi, hanem komoly katonai fegyverek. Ezenkívűl van még erőforrásuk is az embereknek érdekeik érvényesítésére.
    (Drábik szerint az iskolai lövöldözések is provokációk, hogy betilthassák a fegyvereket, illetve, hogy előbb-utóbb elrendelhessék a beszolgáltatásukat).

    Magyarországon az elszegényedett és kifosztott(pl. devizahitellel) milliók sorsa megpecsételődni látszik, ahogy Tibor bá részletesen kifejtette.

    Kásler Árpád szombat óta Pesten, a Kossuth téren toboroz. Hívja fel az embereket, hogy tiltakozzanak. A bajban lévők többségének azonban valószínűleg arra sincs már pénze, hogy felutazzon 1-2-3-szor 100-200 km-t.

    Marad a csendes éhenpusztulás, vagy fagyhalál! 🙁

    Vagy ha majd az ország különböző részeiből végső elkeseredésükben több ezres, vagy tízezres éhségmenetek indulnak el(pénz hiányában gyalog is), akkor talán már Orbán is picit komolyabban veszi és nem pofátlan, gúnyolódó molinóval fogadja őket. (De amilyen aljas, lehet, hogy békamenetesek várnák őket……)

    Káslerékre visszatérve, a média hallgat, mint szar a fűben.
    De hátha valaki szeretne tudni róla:

    http://kaslerarpad.hu/?p=2628#more-2628

    (Lásd a honlap egyéb cikkeit is!

    5. Cinikus dilettantizmusod megdöbbentő!

  17. 17-Fantomas
    „Marad a csendes éhenpusztulás…”
    Biztos lehetsz benne, hogy SENKI sem fog csendben éhenhalni,
    ahhoz pedig, hogy valami elkezdődjön nem kell Budapestre menni.

  18. 11!
    „Mi találjuk ki helyettük?”
    Akkor Te még nem vagy ilyen helyzetben,örülj neki..Még lehetsz..A billentyűzet mellől nem nehéz okosnak lenni..

  19. 16.
    Hogy lenne átgondolt, higgadt viselkedése a mára felnőtté vált nemzedéknek, mikor egy átgondolatlan, állandóan egymásra visszaacsarkodó politikai, gazdasági, lassan negyedszázadban nőtt fel?
    Ezért lenne fontos most a fiatalok mellé állni, az őket érintő égető kérdések mint oktatás, pálya és életkezdés mellett kiállni,az ő demonstrációin való jelenléttel jelezni, a mostani út zsákutca. Nekik kell megoldani majd, hogy az ő utódaik ne járjanak így. Most még odaállhatunk melléjük, s javíthatunk az eddigi bizonyítványon.
    Ők voltak megint, akik ki mertek menni az utcára nagyobb létszámban, jobban összetartanak, hisz nézzük meg, az „éhségmenet” hány nap alatt hány embert mozgósított? Megint csak megosztottságot hozott. Gyereke, unokája viszont sokkal több embernek van, ezen vonal mentén a hatalom nem tudja annyira megosztani a társadalmat.
    Valahol, valami mentén el kell kezdeni a társadalmi összefogást, s ez miért ne lenne a gyerekeink jövője, ha már felelőségteljes szülőknek, felnőtteknek tartjuk magunkat.

  20. 18. R.J.
    Bár igazad lenne, de szerintem már a folyamat zajlik és ha nem is éhen, de kihűléstől már elég sokan meghaltak.

    Káslerék 3 ezer öngyilkosról beszélnek a bedőlt devizahitelesek között, szóval a „senki”-n már rég túlvagyunk.

    Néhány afrikai ország tipikus példa. Van egy szűk, nagyon gazdag réteg és százezrek pedig csendben éhenhalnak. Nincs fegyverük, nincsenek erőforrásaik, hogy megvédjék önmagukat a tömegek, még a külföldről érkező segélyt is ellopják, elrabolják tőlük.

    Talán Magyarország nem jut oda, de jelenleg aféle haladunk!

  21. 20 buza: Szeretném ha így lenne, de másként látom. „Gyereke, unokája viszont sokkal több embernek van, ezen vonal mentén a hatalom nem tudja annyira megosztani a társadalmat.” Hogy a görcsbe ne tudná? Széthullott családokkal van teli az ország. Olyannyira, hogy a Magyar Hírlap is teljes terjedelmében a diákság ellen emelt szót. Teljesen hülyegyerekeknek, követelőzőknek, csak a bulinak élőknek írták le őket a ma megjelent több írásukban. Mindig van hova süllyedni. Ezért nem olvasok újságokat lassan, mert tényleg csak felhúzza magát az ember. Erkölcs? Összetartás? Ugyanmár! Inkább megosztottság, acsarkodás, másik lehülyézése. A polgárháború felé sodródunk, minden nappal közelebb hozzá.

  22. Vidéken a segély csökkentése előtt magyar napszámost nem lehetett találni, hogy jöjjön a fóliába vagy a földekre dolgozni, csak erdélyieket,
    (persze lehet mondani, hogy miért nem kínált magasabb órabért a gazda, de ha ő sem tudja magasabb áron eladni a termést, akkor miből kínáljon többet, tehát a lánc hosszú)
    viszont azóta hogy lecsökkentették a jutattásokat már a magyarok is sorba állnak a munkáért,( a cigányok persze nem, és nem is igen fognak)

  23. Az ismeretségemben nem a devizahitel tette tönkre az embereket, hanem a munkahelyek megszűnése. Azonban, ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor azok az emberek akkor is tönkrementek volna, ha albérletben laknak. Ezzel azt szeretném mondani, hogy nem a devizahitel miatt szegényedtek el az emberek!

    Sokat gondolkodom azon, hogy hogyan lehetne kimozdítani az embereket ebből a fásultságból. Fogalmam sincs! Akármit kitalálok, aztán kitálalok az ismeretségemben mindenre az a válasz: ” ÁÁÁÁÁ, ezt most nem lehet.” Kérdezem, hogy akkor mit? „Hát, azt nem tudom.”
    Gondolom Nektek sincs ötletetek, mert akkor nem itt a honlapon „okoskodnátok”.:-)

    20. buza Én is azt gondoltam, hogy az embereknek a gyereke a legfontosabb. Akkora pofont kaptam az élettől, hogy a fal adta a másikat!
    21 gyerek jár az osztályba. A szülők elfoglaltak, nincs kapcsolat a szülők és az iskola között. Gondoltam egy nagyot és felajánlottam a 11 szülőnek, akik a szülői értekezleten megjelentek, hogy készítek egy egyszerű honlapot, csak nekünk.
    A tanár kijelentette, hogy ő nem internetezik, inkább telefonál. 7 szülő adta meg az e-mail címét, hogy bemutassam nekik honlapot. A honlap nem fog működni, mert a szülőknek nincs rá idejük. Azt mondták, hogy a fontos dolgok úgyis be vannak írva az üzenőfüzetbe. Akkor kérdem én! Ha a gép elé nem ül le hetente benézni egy honlapra, ami a gyereke életének nagyobb (7.45-16) részéről szól, akkor odaáll az egyetemista mellé?

  24. 22.Gloucester
    Nekem három, nem követelőző és nem bulinak élő hülyegyerekem van, a barátaimnak gyors fejszámolás, még van tizenegy, az ide írók közül megint párat össze tudunk szedni, így már van mire alapoznod. 🙂 Nem a médiának hiszek már régóta, hanem a környezetemben lévőknek. A személyes ismerettség és kapcsolattartás híve vagyok. Pont, hogy ezt próbálja a mai rendszer szétverni teljesen. Azt írod, nem olvasol újságot ezért. Akkor már csak egy lépés van, szervezz blogtalálkozót, és építsük az összetartást. Ha mindenki csak egy hétvégére szervez egy talit, s egy- egy ilyen talira csak páran mennek is el, …..tudod voltam pár multilevel összejövetelen anno, :-)))) a forgatókönyv nem is olyan rossz, csak mire használjuk ugye. :-;

  25. 5.
    „Az már a magyarok és cigányok baja, hogy nem szeretnek vállalkozni és inkább lesik a “mannát” az államtól.”
    Látom sok közöd nincs a gazdaságtanhoz. A gazdaság motorja a pénz. Ha nincs elég pénz, akkor nincs fizetőképes kereslet. Ha nincs fizetőképes kereslet, akkor nincs kínálat. Ez ilyen egyszerű.
    Orbán extra magas fokozatra állította a pénzszivattyút, ezzel párhuzamosan a béka feneke alatt van a hitelezés. Mégis mit kell ezek után csodálkozni azon, hogy senki sem vállalkozik?

    Érdekesség képpen említem meg, hogy a gazdaság lejtmenete igen jó hatással van a környezetünkre, hisz termelés és fogyasztás nélkül nincs környezetszennyezés sem.

  26. 12 Tibor’bá

    „Legszívesebben elküldenélek a jó kurva anyádba, de én úriember vagyok. ”

    Dugni és szűznek maradni egyszerre nem lehet. Egy ilyen mondat után nem tűnsz úriembernek. Bastian írt 60% hülyeséget, és 40 % megfontolandót. Ha csak 1% lenne az értelmes gondolat akkor sem volna hiábavaló. Lehet valakinek pont ez az 1% kell a teljes kép összerakásához. Mi ezzel a gond ? Kezdem az ilyen reakciók miatt rosszul érezni magamat itt. Fogyogatunk, és ez nem véletlen.

  27. 28. Technomuzsik: Féligazságokat puffogtatni veszélyes játék. A fasizmusban is megtalálsz 1% értelmes gondolatot. Lehet, hogy pont ez hiányzik a teljes kép összerakásához? Na persze.

  28. Csak a valóságot írtam le. Aki arra vár, hogy a „politika” majd megoldja a problémáit, az óriásit fog csalódni. Itt csak a „segíts magadon, Isten is megsegít” elvet lehet alkalmazni. Lehet némi önellátás, vannak egyre több helyen „helyi pénzek”, lehet csatlakozni, nincs más út, mint a magunk kezébe venni a sorsunk. A politikára felesleges várni, mert azt nem Magyarországról irányítják, teljesen mindegy, hogy kit szavazunk a parlamentbe.

    Sokan rendszeresen minősítgetnek itt másokat. Tőlem egyetlen kommentet sem lehetett olvasni soha, amivel itt másokat minősítettem vagy személyeskedtem volna bármennyire is nem tetszett esetleg valakinek a hozzászólása.

    Tibor bá, tudod a stílus maga az ember….

    Na jó mulatást!

  29. 29 Gloucester

    Ha én nem vagyok fasiszta, akkor bizony a fasiszták 1% igazsága jól jöhet a magam igazságának összerakásához. Vallásos sem vagyok, de a hit (a gondolat ereje) fontos lehet egy betegség leküzdésében…és még ragozhatnám. Én csak azt szerettem volna mondani, hogy senki sem gondolhatja saját véleményét abszolút igaznak. Valóság, igazság, nem létezik, csak valami amit mi annak hiszünk. Nem szabad a másik ember világát elutasítani, mert biztos van benne valami olyan ami igazabb a sajátunknál. Ki kell mazsolázni belőle a jót, akkor is, ha ez kevés. Mindenki mást tanul, mást tapasztal. Aki olyan környezetben él amire neked nincs lehetőséged, az olyan tudásra tesz szert ami neked is hasznos lehet. Nem éled meg, de a tapasztalatokat hasznodra fordíthatod. Visszalépve a nácikhoz: Mondjuk egy német katona elbeszélése a szibériai hidegről, hasznodra lehet mikor a repülőd lezuhan Kanadában, és egyedül kell eljutnod a legközelebbi lakott helyre. Baj az, hogy a tippadó náci volt ? Nem!

  30. 31. Technomuzsik: Szerintem ezt az érvelést fejezd be! Számos kísérletet végeztek foglyokon, aminek eredményeit felhasználták világszerte. Az eredmény elérése nem mentesít a bűnök alól! A kérdésedre a válasz: Igen, baj, hogy a tippadó náci volt!

  31. Én sem értek mindenben egyet Bastian fent említett hozzászólásával, de azért kissé erősnek tűnik a fenti kijelentés.
    Egy mentség lehet, a hirtelen felindulás, de utána, ha az ember lehiggadt, bocsánatot szokott kérni.
    Különösen azért érdekes ez, mert sokkal kisebb fajsúlyú kijelentésekre meg nemtetszés nyilvánítás van.

    Hozzám közel áll Technomuzsik 33-ban megfogalmazott világlátása.

    Egyébként a poszttal semmi gond nincs, azzal is egyetértek.

    25: A szerveződésre az MLM jó ötlet, de utána hogyan tovább?

    Hogyan és mit lehetne változtatni a jelenlegi társadalmunkon, a jelenlegi eszköztelenségünkben, hogy a dolgok jobb irányba menjenek?

    Arra a kis időre… 🙂 🙁

  32. 32:
    Az adott példában nem baj szerintem, ha az illető náci volt.

    Az, meg hogy a nácik ember kísérleteinek eredményeit felhasználták világszerte (USA, SZU), az nem a nácikat minősíti, hanem a felhasználókat.

    Ebből derül ki, hogy a célok nem is olyan eltérőek, csak más utat (jobban elfogadottat, a meglévő társadalmi kereteken belül) választottak az elérésükre.

    Erről azonban a béka meg a lassan felmelegedő vízben való megfőzése jut eszembe.
    A nácik hirtelen csinálták, volt is ellenreakció.
    Mások fokozatosan csinálják, veszik el az emberi jogaidat, adnak kilövési engedélyt saját állampolgárokra (lásd USA-drón) és az emberek többsége nem lázad, mert a változások relatíve lassúak.

    Egyébként meg érdekes az a szál, hogy a német és az orosz titkosszolgálat együttműködött a tapasztalat cserében.
    Az oroszoknak volt miből átadni.

  33. 34: Bocsánat a 33-as hozzászólásomban Technomuzsik 31-es hozzászólásra akartam utalni.

  34. PZuj: Félrement a vita. Itt a féligazságokról volt szó eredetileg. Ha témánál szeretnénk maradni, akkor a helyes kérdést így kellene feltenni: Végig kell-e hallgatni az egész fasiszta életszemléletet ahhoz, hogy valaki kimazsolázza belőle az 1% igazságát, vagy inkább egészséges életszemlélettel rendelkező emberektől olvasson és vonjon le következtetéseket?

  35. 4-5 éve még nagyon jó ötletnek tartottam a helyi pénzeket. Ma már ez kevés, azért mert nagyon nagy körben szegényedtek el az emberek. Hiányzik a bizalom is, ami még a pénznél is fontosabb. Már nem hihetsz a legjobb barátodnak sem, mert a családjáért ő is bármire képes.
    Vagy így, vagy úgy, de a hatalomnak neki kell menni! De nem utcára vonulással. Én szorgalmaztam a falumban, hogy Rozsály példájára a falu közmunkásai rendes minimálbérért dolgozzanak egy önkormányzat által alakított vállalkozásban. Napi 8 órában 47 ezer forintot kapnának, amit az állam támogat, a többit „helyi pénz” formájában egy helyi piacon lehetne beváltani, olyasmire, amit Bastian mondott, hogy akinek van csirkéje azt visz, cserébe kapja a budiásást és ez „helyi pénzesítve” lenne. Az önkormányzat állítólag nem csinálhat ilyet. Lett volna egy jelentkező, aki vállalkozott volna erre, olyan feltételekkel, hogy még a munkásoknak kellett volna pénzt beadni, hogy dolgozhassanak.
    Pedig arra a kis időre olyan szépen hangzott az ötletem! 🙂

  36. 24.Miértke
    1/3 a szülőknek érdeklődne. Tehát te 7 szülővel tudnád tartani a kapcsolatot, 7 „nemhülyegyerek” van ezek szerint a te környezetedben. Akkor ne honlapban, valami másban gondolkodjatok. Mekkora létszámnál nem lett volna faladó pofon? Ennek ellenére elindítod?
    Sokszor van leírva ezen a blogon is, meg máshol is hangoztatjuk, ha csak egynek is…..már megérte. Te hétnek tudnál valamit…..

  37. 30. Bastian.
    „Itt csak a “segíts magadon, Isten is megsegít” elvet lehet alkalmazni.”
    Na ja! Nem tudom vállalkoztál-e valaha, ha nem, akkor nem tudod miről beszélsz, ha igen, akkor Tibor bá ledorongolása jogos.
    Először is, a vállalkozáshoz kell egy készség. Nem mindenkiben van meg, vagy inkább úgy mondhatnám kevesekben van meg.
    Első lépés, hogy fizess az engedélyekért, majd a TB felé, stb. Igaz még nem termeltél, még nincsenek eszközeid, még semmid sincs, de fizess. Ha esetleg nem tudsz jön a bünti.
    Cserébe elestél mindennemű segélytől, támogatástól, jó hosszú időre, vagy örökre.
    Azután jön még nagyobb probléma, a fizetőképes kereslet.
    Ha tudod mi az.

  38. 39. buza A mi osztályunkban 21 „nemhülye” gyerek van! A 7 szülő, akivel felvettem a kapcsolatot, ők utasítottak el. Sajnos, a személyes kapcsolat egyáltalán nem működik a szülők között. A tanár kitalált már családi napot is, amire nem volt jelentkező. Nem tudom, hogy hol a határ az erőltetésre. De főleg abban vagyok bizonytalan, hogy érdemes-e olyan dologba belevágni, amit csak én akarok.

  39. 26. Gloucester
    Nem is azt mondtam, hogy zsupsz, cseréljük le. Annyira agyament én sem vagyok.:-) Elindítani valamit, a környezetemben, akiket ugye válogat mindenki. A környezetemnek is van környezete,s a statisztikai sokaság problémájában egy egymással jobban kapcsolatot tartó környezet már jobban tud segíteni.

  40. 42. Népnevelő buza. Bárcsak, bárcsak sikerülne. Igyekszem reálisan gondolkodni, néha álmaim felülkerekednek rajtam is. Rendszeresen koppan kemény fejemen a valóság.

  41. Na mi újság van?Mi is egymásnak esünk?Na szépen vagyunk..Akkor mit várunk a többiektől?!..Hát szomorú vagyok.. 🙁
    Nem lehetne egy kicsit közelíteni egymáshoz valamicskét?
    Most komolyan.Orbán miatt meg a politika miatt mi is ellenségekké válunk?

  42. 33. PZuj
    Sajnos tíz év kiesésem van, így nem én vagyok aki most meg tudja ezt válaszolni, egyenlőre ott tartok, próbálom magamnak, azt a környezetet újra megszervezni, amiben tanulva, majd már ötleteket is tudok javasolni.
    Én megyek minden blogtalálkozóra amikor itthon vagyok, csak szervezzétek a találkozókat, a szellemi műhelyeket. 🙂

  43. 41. Miértke
    „21 gyerek jár az osztályba. 7 szülő adta meg az e-mail címét, hogy bemutassam nekik honlapot.”

    Bocs, én ezt olvastam, erre írtam az 1/3-ot.

    Erőltetni nem kell semmit, mert abból nem lesz úgy sem énekes halott sem. Amíg van igényed, hogy te tartsd velük, a kapcsolatot, addig fel-fel lehet vetni valamit,de nem csak a szülőkön keresztül érhted el az igényed kielégítését, ott vannak a gyerekek. Dobj be közéjük ötleteket, hátha ők jobban vevők. A fiatalok nyitottak, sokszor nem is gondoljuk ezt,a saját fásultságunkat alapul véve.
    Persze itt megint van egy kis időbeli lemaradásom, itt csak kb. négy öt év. :-))

  44. 40 Ciki
    „Nem tudom vállalkoztál-e valaha, ha nem, akkor nem tudod miről beszélsz, ha igen, akkor Tibor bá ledorongolása jogos.”

    Ennyire azért nem sarkos a dolog. A következőt kell tenni. Menj el közmunkásnak Orbánhoz. Nem fogsz beleszakadni! Ha már van főállásod válts ki adószámot akármire amihez értesz. Ha jó vagy a szeren, hidd el a piac, még a mai ínséges időkben is meg fogja fizetni a tudásod. Leginkább azért, mert az igazi tudás egyre ritkább. Ha nem dolgozol semmit, akkor a másodállásos adószám nem kerül semmibe. Nekem két éve van. Mindössze annyi kellemetlenséggel jár, hogy az adóbevallásomat nem a cég írja, hanem én, és kicsit előbb kell beadni. Az előnye pedig az, hogy amint bármi lehetőségem adódik bevételt termelni, már ugorhatok is. Bastiannak ebben maximálisan igaza van….segíts magadon, és ne várj a sült galambra. Lehet persze jön az a galamb, de vagy be bírod kapni, vagy melléharapsz és úgy vág pofán, hogy dobsz egy hátast.

  45. Megfogadom melike00 tanácsát, én szeretnék közelíteni a másik emberhez!
    Gloucester! Jól olvasom a soraid között, hogy Neked sem sikerültek a közösséget létrehozó terveid?
    Köszönöm a magbörzés listát! Az idén úgyis ki szeretnék próbálni egy pár új vetőmagot. A tavalyi szárazság miatt először kicsit bosszankodtam, de aztán a káposzták kárpótoltak mindenért. 🙂
    Nekem az aquaponia nem jön be, mert kicsit mesterségesnek tartom.

    A fénnyel való táplálkozás felé is kacsingatok, de nem tetszenek az anorexiás emberek. 🙂
    Reméljük, hogy a kertes házakban egyre többen rájönnek, hogy az udvarba nem tuja és sportfű való, hanem ha már úgyis munka nélkül vannak, nem telik edzőteremre, akkor irány a kerti munka!
    És itt jön még be Inlakesh jó meglátása, hogy nem termelünk annyi szemetet, ezáltal kevesebb kőolaj fogy, tehát tovább húzódhat a geddon előtti időszak.

    Abban azonban jó lenne, ha mindenki egyetértene, hogy ne hagyjunk senkit az út szélén! Magunk miatt! Az elkeseredett ember nem fogja nézni, hogy Te jó ember vagy, és „nemhülyegyereked” van!

  46. 43.Glouchester
    Ha nem álmodnék, már felakaszthattam volna magam, a fejemen koppant valóságban.
    Az, hogy egy „közösséget” alakítsak ki megint magam körül itthon, az nem álom, hanem az életben maradás feltétele.
    Pont ezt tanultam meg kint, mindenki összefog, hogy a legjobbat tudja kihozni az adott helyzetből.(lásd a bevándorlók közösségeit, akik egymást segítik, a legtöbbet hozzák ki így a befogadó országból :-)Persze a másik bvándorló közösség ugyanezt próbálja. Nekünk kint sincs közösségünk. :-()
    Talán ez a legnagyobb tanulsága a külföldön töltött éveknek.

  47. 30:
    A stílus valóban maga az ember, amit vállalok, és ez persze rád is vonatkozik.
    Azt kaptad tőlem, amit as szöveged kiváltott belőlem. Ezt érdemelted ki. —
    Még, hogy csak a valóságot írtad le? Na nézzük! Így kezded a bejegyzésedet: Az államnak – azt gondolom – nem az a feladata, hogy munkát, munkahelyeket teremtsen… Kedves barátom, néhány óra és máris ködösítesz. Te bizony a saját álláspontodat adtad elő, nyeglén, nemtörődöm módon, mert esetleg neked bejött valami. És kajánul megfeledkezel arról, hogy mindenki nem lehet vállalkozó, egy társadalom egyszerűen nem így működik. Máskülönben, ebben az országban tisztességes munka folyt elfogadható bérezés mellett. Az államnak az lett volna a feladata, hogy ez ne változzon meg az emberek kárára.

    Jó 10 éve találkoztam egy hozzád hasonló pasival. Úgy hívták, hogy Sz. J., végzett szociológus volt, és az volt az elve, hogy aki szegény az magának köszönheti (és dögöljön meg). Aztán államtitkár lett belőle és egymás után vette a házakat. Aztán útjába került egy nála is nagyobb kutyának, és kapott négy évet. Na, ez a nagy magyar valóság.

  48. 46. buza Köszönöm az ötletedet, de most szünetet kell tartanom, mert nem mehetek a gyerekek közelébe. Egy Szülői Munkaközösségi Vezetői értekezleten felhívták a szíves figyelmemet, hogy a tanár dolga, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, az én dolgom az, hogy a szülőktől beszedjem a pénzeket, amire szükségük van a gyerekeknek, és kuncsorogjak az amúgy is agyonterhelt vállalkozóktól mindenféle rendezvényre. 🙁
    47. Technomuzsik Ciki mondata felett átnéztél: „Először is, a vállalkozáshoz kell egy készség. Nem mindenkiben van meg, vagy inkább úgy mondhatnám kevesekben van meg.” Minden vállalkozónak kell rendelkeznie egy alapvető gerinctelenséggel, különben nem él meg.
    A közmunka sok esetben csak 1 hónap. Valószínűsítem, hogy őstermelő vagy, mert különben nem csinálhatnád meg a saját bevallásodat, hacsak nem vagy regisztrált mérlegképes könyvelő.
    Viszont, ha állandóan seftelsz, akkor nem kell vállalkozói igazolvány, mert ilyesmire anélkül is vállalkozhatsz. 🙂

  49. „az igazi tudás egyre ritkább”
    Fogalmazta meg Technomuzsik…És ebben igazat adok neki..A mai felgyorsult világban,szinte minden szakma napi szinten újul meg,és ha nem vagy toppon legalább 2-3 éppen piacképes szakmában napi szinten,esélyed sincs.Lehet hogy még akkor sem..
    Ezzel én is így vagyok..Van vagy 7 szakmám,de most hirtelen lehet egyet sem tudnék napra készen piacképesen eladni,mert kellene pár hónap,hogy felfrissítsem a tudásom bármelyikben is..Vagy éppen tanulni egy nyolcadikat..
    De ez a mostani világ ilyen.Tehát nem elég VOLT meg tanulni egy szakmát,mert az kevés..Napra készen kell érteni és hozzá szólni dolgokhoz..És akkor még ez sem elég,ismeretség,nyelv tudás stb..Ez a világ már nem a múlt..
    50!
    ” Máskülönben, ebben az országban tisztességes munka folyt elfogadható bérezés mellett. Az államnak az lett volna a feladata, hogy ez ne változzon meg az emberek kárára.”

    De Tibor bá, a szociál kapitalizmust még nem találták fel,.. 🙂
    (Elnézést a komolytalankodásért)

  50. 51 Miértke

    „Minden vállalkozónak kell rendelkeznie egy alapvető gerinctelenséggel, különben nem él meg.”

    Ezt kikérem magam, és minden kreatív ember nevében akiből vállalkozó válhat. Saját tehetetlenséged véded ezzel a buta közhellyel. Tisztázzuk : A tanyán biogazdálkodó ember is vállalkozó. A fonalat kézzel fonó, és festő kézműves is vállalkozó. A dolgozó és teknőt kézzel nyárfából faragó cigány ember is vállalkozó. A Te szerelőd aki megjavítja a TV antennádat amikor nem tudod élvezni szeretett Győzikéd aranyköpéseit…ő is vállalkozó. Ne mosd már össze a Bajnaikat a napi megélhetésért saját magukat foglalkoztató emberekkel! Ők igen is többek mint azok (Mint pl. Te) akik másoktól várják saját sorsuk megoldását.

  51. 50.”Úgy hívták, hogy Sz. J., végzett szociológus volt, és az volt az elve, hogy aki szegény az magának köszönheti (és dögöljön meg). Aztán államtitkár lett belőle és egymás után vette a házakat.”

    A baj, hogy ez nagyon tipikus. Én is tökéletesen így látom a mai társadalmat. Bastiant nem ismerem, de véleménye még csak nem is a legrosszabb. Volt egy-két „barátom” régebben, üzlettársam aki ezt a fajta mentalitást képviselte. És ők sikeres embereknek számítanak. Az egyikük most egy polgármester egyik legjobb cimbije és megkapta a város turizmusának a szervezését cakum-pakli. A dolgozói félnek tőle, ha ad is valamit csakis a manipuláció miatt.
    múltkor összefutottam vele, jópofizott. Megmondtam neki, hogy nem haragszom mert nem az ő hibája hogy én valaha is szóba álltam vele, hanem az enyém.( Minthogy az is az enyém, hogy évekig ámított én meg mint egy kis pincsi észre sem vettem.) De a jövőben sem kívánok semmit felmelegíteni. Folytassa csak a játékot és kívánom, hogy válasszák meg minden évben díszpolgárnak, mert nem járja, hogy csak egyszer lett az. Egyszerűen nem érdekelsz, bár már nem haragszom rád -mondtam. Szemét voltam, mert tudtam ez üt akkorát, hogy még.
    Ha te még láttál arcjátékot, de azért gyakorlott kis mókusok ezek. Pár mp múlva összerendezte magát Azt mondta, hogy sajnálja és hogy ő csak segíteni akart. Az a bajom, hogy nem tudom, hogy működik ez a világ és ő csak eszerint játszik. ismerős?
    Mert mi lenne velem ha például én vagy valaki akit szeretek rákos lenne, nem tudnám megfizetni még az orvosokat sem (tudta, hogy lecsúsztam anyagilag mióta különváltunk és „megőrültem”, vidékre költöztem stb.). Öntudatlanul elővette a félelem motivátorát(ugyanis azzal meg ígérgetéssel szoktak az ilyenek operálni).Köpni-nyelni nem tudtam. megsemmisített, de nem azért amit ő gondolhatott, hogy én most kardomba dőlők, hogy milyen szarul döntöttem és döntésemmel mit okoztam stb. Az aljassága megrémített és nem értettem, hogy ő nem látja mit is csinál ?, mit mond ? És rájöttem, hogy nem. Fogalma sincs, akárcsak Orbánnak, Hitlernek meg az efféléknek.
    Fogalmuk sincs mit csinálnak és miért. Hogy miért nem tudják már ezerszer kifejtettem, de ott nekem ezt nagy tapasztalat volt.
    Akkor tudatosodott bennem, hogy a világ ezért megy a pöcegödörbe.
    Most már, pár év felesleges rettegés után hálás vagyok a hamarosan bekövetkező változásért, mert tisztán látom, hogy egyedül így van esélye a bolygónak és az emberek kis töredékének újjászületni, bár ez is mint minden újjászületés fájdalmas és véres lesz.

  52. 47: Ha van főállásod, akkor nem kerül semmibe, csak annyiba, hogy elveszted a jogosultságod a munkanélküli ellátásra, ha mégis állás nélkül maradnál.
    Ezt persze pótolni lehet úgy, ha elhelyezel egy jókora összeget a bankban, amiből baj esetén havonta pont annyit vehetsz ki, mint amennyi segélyre jogosult lennél, és akkor fogy el, amikor a segély jogosultságod lejárna.
    Na, pont ennyit bukik, aki kiváltja az adószámot. Ha ennél többet tud megtermelni akkor megéri kiváltani.

    Vagy másik helyettesítés, ha kötsz egy magánbiztosítást a TB jogosultság helyett, ami hasonló kifizetést ad, ha kirúgnak.
    Ennek pedig a havidíja ad jó becslést arra, hogy mennyit ér a másodállásos adószám miatt elvesztett jogosultság.

  53. Ne haragudj meg Tibor bá, de én úgy emlékszem a kommunizmust magunk mögött hagytuk. Akkoriban volt divat a mindenkiről gondoskodó állam. Mostanság valamiféle kapitalista rendszer van ahol tetszik-inkább nem tetszik- dolgozni kell. Amikor a szürkemarhákat vettem (2010-ben) Sápon (Kelet Magyaroszágon) a Módos Imréné arról panaszkodott, hogy nem kap havi 150,000 hufért embert az állatok mellé (jó értem, hogy nem napi 8 óra hanem inkább 12, nyáron 16) de bejelentett munkakönyves állás és nem kell halálra dolgoznod magad. Itt errefele (Kolozsvár) havi 80000 hufért+napi1 cigi+kaja nem kapok embert a tehenek mellé. Ja, hogy egyedül van a mezőn és nem lehet inni mert elmennek a tehenek ez van, nem mindenki Soros György.

  54. 54:
    Amire rájöttél, azt papolom éjjel nappal.

  55. 56:
    Igen, magunk mögött hagytuk, de Nyugaton a világháború után kialakult a „jóléti állam”. A termelő eszközök minősége kibirta, hogy a melósnak is jusson a megtermelt javakból. Ezt most visszafejlesztik. Ami pedig a munkbéreket illeti, az egy másik dolog. Nem erről van most szó. Arról, hogy a túltermelés és a túlkölekezés miatt nincs munkalehetőség. Nem tenyészthet mindenki szürke marhájat. Ezek a lehetőségek már mind foglaltak. Marad a nyomor 3 millió számára. Ez nem egészséges, és nem erkölcsös.

  56. 53.
    Ebben igazad van. A legtöbb vállalkozó nem ilyen és csak kis töredéke olyan mint az általam elmondott illető. Mondjuk a felső tízezerben azért igen sok hasonszőrű lehet, különben tiszta szívvel nem olyan könnyű anyagilag érvényesülni azokon a szinteken, ezt elhiheted.

    Aki nem volt vállalkozó, az természetesen keveri a szezont a fazonnal. mint apám nővére, aki tanár és mondta apámnak a 90 évek közepén. Könnyű neked te vállalkozó vagy.

    mondjuk most visszanézve akkor tényleg könnyű volt:-)

    57.Tibor’bá!
    Jó, hát egy kicsit más szempontból is elő kellett adni, hogy ütős legyen:-). meg nekem meg kellett akkor tapasztalnom, hogy valójában értsem.
    tudod, az okos más kárán, a hülye meg még a sajátján sem:-)
    56.
    Nincs itt igazi kapitalizmus, amíg emberek munkahely nélkül nem halnak éhen. Itt valamiféle szocilzmusos kapitalizmus van.

  57. 55 Avatar

    „Ha van főállásod, akkor nem kerül semmibe, csak annyiba, hogy elveszted a jogosultságod a munkanélküli ellátásra, ha mégis állás nélkül maradnál.”

    De most komolyan ! Nem látod, hogy a munkanélküli ellátás az nem más mint az önmagunk tehetségébe vetett hit teljes elvesztése ? 55 vagyok és még TB. ellátást is csak kb. egy hónapig kaptam egész életem során. A munkanélküliség, meg egyszerűen nonszensz. Ilyen nincs ! „Nem dolgozni akarás” az van. Ne mondd nekem, hogy ha valaki akar, akkor nem tud dolgozni! Tud. Ha kell elmegyek a nyugdíjas Pestről leköltözött lángossütő szomszédasszonyomhoz kertet rotálni. Ha kell kihordom a piacra a csirkéimet. Ha kell rokkát gyártok német nyárspolgároknak. Ha kell elektromos dobokat javítok. Még az 5-ös út mellé is inkább kiállnék segget riszálni, mintsem hogy beálljak a hivatali sorba segélyért kuncsorogni. 🙂

  58. no, sorjában.

    Valaki írta a közalkalmazotti csürhe elnevezést.
    Nos, kikérem magamnak. Egy másik témánál már leírtam, mennyit melózok „csürhetagként”. Ne mossuk össze a köztisztviselőt, esetleg a kormánytisztviselőt a közalkalmazottal, aki a legalja réteg, a legtöbbet güriző.
    Nem tudom, hogy mit dolgozik a kedves kommentelő, de ha ő nyomná végig a hetet úgy, ahogy mostanában én, azért megnézném, hogy mit szólna a „renyhe csürhe” munkamenetéhez.
    Az, hogy mi folyik jelenleg kis banánunkban inkább nem teszek hozzá semmit, mert már csak a gondolattól is ökölbe szorul a s… izé hátsóm.
    Munkahelyet egyféleképpen lehetne teremteni. A gépesített termelést kellene visszább szorítani, és visszaállni lehetőség szerint a manuális termelésre. Tudom, ezért is le leszek hurrogva, de ha körülnézel mit látsz? mindenhol ipari gép, pc, szoftver és mindenféle kütyü végzi el a melók java részét.
    ráadásul olyan dolgokat termelünk, amire néha bizony qrvára semmi szükség.
    Tudnék még írni millió meg egy gondolatot, hogy felgyorsult világban élünk, hogy körbevesszük magunkat olyan dolgokkal amik elvileg könnyebbé, jobbá teszik az életünket, mégis egyre nehezebb a napi rutint végignyomni, nincs egy perc szabadideje sem az embernek nemhogy a családra, szinte már magára sem, hogy mindent eszünk, csak megfelelő táplálékot nem, hogy az édesség lassan olcsóbb, mint a kenyér, ésatöbbi. Nincs értelme.
    Nemsokára bedől minden úgyis.
    A belső konfliktus elkerülését lehetetlennek tartom, amennyiben okoskáink odafenn nem kapnak sürgősen észbe és nem fordítanak egyet a szekéren. De nem fognak, mint azt szerintem sokan sejtik. Rgo, nincs más hátra, mint az előre.
    Boldog geddont továbbra is.

    Jut eszembe ma olvastam, hogy a csernobili reaktor teteje beszakadt. erről esetleg lehetne bonyolítani egy új thread-et.

  59. 54!
    Balázs

    Ezeknek az embereknek akikről beszélsz(mondhatok nyugodtan többes számot)nem természetes hogy volt,és van pénzük.A monyhatanyáról jöttek fel,a hatos bokor ötödik rókalyukjából huszad magukkal,és tülemkednek felfelé,mindenkit lesöpörve az asztalról..Taposnak felfelé,hogy ők majd lesznek valakik,és majd történelmi múlt is sikeredik a végén..Van egy kettő akinek sikerül is felkerülni a felsők közé..De ők teljesen másképp viselkednek mint azok akiknek valóban történelmi múltjuk van,és valódi pénzük..És természetesen legtöbbjüknek nem sikerül a dolog..(A felkerülés,és megtartása)Akkor van nagyot nézés..
    Nem tudom érthető voltam-e..

  60. Kicsit olyan a diskurzus, mint amikor egy kisgyerek rácsodálkozik a kezére: nahát, ez a kapitalizmus tényleg ilyen?

    Pedig ez a ‘tegyél magadért’ – Bastian értelemzésében – ugyanaz, amit ezen a blogon általában advokálni szoktatok: kisléptékű, független önfenntartás.

  61. 61.Gorgon!
    Egyetértek, ezért is nem jó, hogy ennyi mezőgazdasági támogatást intéztek, s kaptak, mert ez is növeli az elszakadást a zöldbárók és a nép között. Gépesítés mindhalálig.Szó szerint.
    Van egy barátom, a postán dolgozik. Azt mondja, hogy horror ami ott van. Tényleg kihajtják a belüket. Én hiszek neked.

    62.
    Melike!

    Nagyon is érthető vagy! Ismered?
    és most hogy belegondolok ez az illető Kazincbarcika egy eldugott kis gettójából jutott a „csúcsra”.
    Mikor voltunk nála többen fontos, khm, khm hangsúlyozom nagyon Fontos tárgyaláson:-) Akkor szétszívattuk, hogy lift mér nincs a Grassalkovich palotában(2 szintes). Igazi újgazdag ház volt hideg és barátságtalan, tele ízléstelen, hívalkodó dolgokkal.

    Igen, nagyon jó a meglátásod, ebbe még így nem is gondoltam bele.
    Ez lehet a háttérben, titkon erre élveznek. olyan érzésem volt náluk mint amikor a süti nem süti című Woody Alan filmben nézném az újgazdagok kínlódását, hogy bejussanak sznoblandbe, de persze minden igazi sznob röhög a hátuk mögött. Mondjuk az ősfák nekem is tetszettek a kertben.

    63.
    Bastiant nem ismerem. Nem is bántom, ő se bántott. Általánosságban ez a tendencia és mindenki leszar mindenkit.
    Én erre hoztam fel analógiát, meg hogy az emberek csak használják egymnást. Egyébként sok esetben még házasságon belül is ilyen-olyan feltételhez kötik a szeretetet.
    Erre mondta egyszer egy pszichológus egy páciensének, hogy: -Jó Isten maga megrémít, ez nem szeretet, amiről maga beszél, maga csak birtokolni akar egy emberi lelket. ez a kapitalizmus.

  62. 59-Balázs
    „Nincs itt igazi kapitalizmus, amíg emberek munkahely nélkül nem halnak éhen. ”
    Máshol már leírtam: Segélyből – pláne az ideiből – nem lehet megélni. Azért nem haltak éhen a segélyesek, mert összegyüjtenek mellé ezt-azt.
    Te valszeg még nem segélyből élsz és még nem „gyüjtöttek” be tőled semmit, azért beszélsz így.
    Ami késik, nem múlik. 🙁

  63. 47. Technomusik:
    Félre értettél, lehet szándékosan, itt nem rólam van szó, 20 évig voltam vállalkozó, tudom miről beszélek!
    Bastian azokból az egyszerű elesettekből akar vállalkozót csinálni, akik nem képesek ilyesmire!
    A magam dolgát megoldottam, mint mindig, jelenleg van nettó 1800 font a keresetem, heti 40 órával, soha nem volt ilyen jó dolgom az életben, ebből ezret lazán félre tudok tenni, de nem ez a lényeg.
    Mo-n kétféle képen lehetsz sikeres vállalkozó, lopsz, csalsz, átvered a hivatalokat ahol csak lehet, de főleg az alkalmazottakat, mert őket a legkönnyebb. A másik út, ha lehetőséged van beállsz a csókosok nem kis táborába és biciklizel! Fölfelé nyalsz, lefelé taposol! 😀
    Mivel a fentiek közül egyikre sem voltam hajlandó, a következmény adott volt, inkább abba hagytam.

    53. Na most itt egy nagy tévedésben vagy! A felsoroltak egyike sem vállalkozó, hanem önfoglalkoztató!!!
    A kettő között óriási a különbség.

    54! Olvassátok Balázst!!!
    Nagyon tanúságos!

    56. Samu.
    Igazad is lehetne, ha az állam nem lopja ki az utolsó fillért is a jóemberek zsebéből, amit meg nem tudott kilopni, azt elrabolja! (Lásd, nyugdíj!)
    Ez az érvelés arra hasonlít, mikor srác korunkba mondogattuk egymásnak, „kezed, lábad kitöröm, szemed kiszúrom és mehetsz amerre látsz”! Kb. ezt csinálja ma a kormány.

    61. Igen Gordon én írtam.
    Nem valószínű, hogy találkoztunk valamely hivatalba, de akikkel én találkozom, azok egy ötperces ügyintézésből csinálnak nekem kétnapos szaladgálást, mivel nem hajlandó a körömreszelés és manikűrözést abbahagyni és felemelni a seggét egy pillanatra!

    63. Bockó. Jelenleg Angliában élek és elhiheted, itt kapitalizmus van!
    De!
    AZ EMBERSÉGÜK AZÉRT MÉG MEGMARAD!
    A kapitalizmus nem azt jelenti, hogy ha az érdekem úgy kívánja átgázolok mindenen és mindenkin, hanem, használjuk ki a lehetőségeket, de viszonyuljunk egymáshoz kulturált emberként!

  64. Technomuzsik Azok alapján, amiket írtál a honlapra én becsüllek Téged!
    Azonban minden hozzászólásomban szeretném felhívni a figyelmet az emberi hozzáállásra!
    Figyeld meg a 28-as hozzászólásodat. „Kezdem az ilyen reakciók miatt rosszul érezni magamat itt. Fogyogatunk, és ez nem véletlen.”
    Aztán vesd össze az 53-as hozzászólásoddal, amit nekem címeztél: „Saját tehetetlenséged véded ezzel a buta közhellyel.; A Te szerelőd aki megjavítja a TV antennádat amikor nem tudod élvezni szeretett Győzikéd aranyköpéseit…;Ők igen is többek mint azok (Mint pl. Te) akik másoktól várják saját sorsuk megoldását.”
    Olvasd el Ciki 67-es hozzászólását, amiben válaszol az 53-as hozzászólásodra (amit köszönök Neki!). Ő egyből átlátta, hogy mire gondolok én és mire Te.

  65. 66.RJ.
    Én vállalkozó voltam. Nekem tb-m sincs jelenleg, segélyt sohase kaptam, most se. nincs munkám, nehéz anyagi helyzetben vagyok és mindenem amim van papíron másé. Feleségem elhagyott, mert szerinte én indián akarok lenni :-), de hálás vagyok neki, mert kislányunkat neveli szó nélkül. 400 km-t utazom hetente, hogy láthassam mert még csak 6 éves és igényli.

    3 közösségépítésen vagyok túl. 1. tanyámról 2 éve költöztem ide a végleges helyemre 2 család jött velem a kezdeti közösségből. 4 éve csinálom. Egyszer még Tibor’bá is próbált összehozni egy pár emberrel és segíteni. Rajta nem múlott.
    Rengeteg segélyest ismerek a faluban ami közel kis közösségünkhöz.
    Hogy miből élek? A tartalékaimból (amik tavaly év végén fogytak el) Abból, hogy segít a közösség, akik nincsenek itt.De keményen megdolgozom a pénzért, amiből itt egy lakás rezsijét sem tudnám kifizetni. A legnagyobb támaszom természetesen az anyámék ahol igazi európai ember módjára élhetek, mivel itt a tanyán még nincs fent a napelem(bár már megvan a rendszer hálistenek), még nincs fürdőszobám stb. ugyanis közben folyamatosan építkezek, lakóházat,ólakat, górét építek stb. A legnagyobb problémám, hogy nagyon messze vagyok tőlük, de egyszerűen valamiért oda kellett mennem.
    Mindeközben rengeteg hibán keresztül sok tapasztalatot szereztünk. De aminek igazán örülök, hogy megértettem az emberi motivációkat, a félelmekből fakadó gondolkodási sémát ami fogva tartja az embereket. Kezdetben utáltam emiatt őket és felesleges fogalmakkal dobálóztam, mindeközben jobban féltem sok esetben mint ők. Mostanában sokkal nagyobb békességet érzek és nem akarok pusztán túlélni. És egyszerűen nem tudok haragudni. Ezért nem bánok semmit.
    Kapitalizmus? ugyan már. izmus izmus után jön s megy.
    Minden rendszer pont olyan, mint amilyen emberek csinálják.
    Egyetlen politikai rendszer, vagy technikai megoldás sem fogja megoldani az emberek helyzetét, maximum ide-oda tologatja a dolgokat és késlelteti(aminek én most örülnék).

  66. 67!
    „AZ EMBERSÉGÜK AZÉRT MÉG MEGMARAD!
    A kapitalizmus nem azt jelenti, hogy ha az érdekem úgy kívánja átgázolok mindenen és mindenkin, hanem, használjuk ki a lehetőségeket, de viszonyuljunk egymáshoz kulturált emberként!”

    Igen Ciki,de ott nem volt 40 év szocializmus..Ott olyanok az emberek,mert a kapitalizmus és a vállalkozások miatt egymásból élnek.Nem lehet lesöpörni a másikat az asztalról,mert lehet hogy nem áll veled többet szóba,és Te éhen halsz mert nem jön hozzád vásárolni,vagy nem marad veled üzleti kapcsolatban.Esetleg másfelé is elmond hogy ezzel az alakkal ne állj szóba ,ne üzletelj,ne segíts neki,mert ilyen alak..Csak azokkal fog foglalkozni,akik őt szívesen fogadják,szívesen látják..Itt ez még nem igazán divat.Itt alád tesznek érdek nélkül is,heccből..Mint ha az emberek még nem fogták volna fel a súlyát a dolgoknak igazán..
    68!
    Írod Technomuzsiknak az emberi hozzá állást,amiben természetesen igazad van.De azt hozzá kell tenni,hogy mikor Technomuzsiknak is segítségre volt szüksége,akkor hol is volt az emberi hozzá állás?Ez olyan pont mint nálam.Most álljak hozzá én is emberileg a dolgokhoz.Hát megpróbálom.
    De mikor nekem kellett segítség,engem emberileg úgy elhajtott mindenki mindenhonnan,hogy csak úgy nyekkentem.Mikor kikaparom a gesztenyét magamnak egyedül,akkor jönnek hogy „emberileg hogy kell hozzá állni a dolgokhoz”..

  67. 67. Ciki: Erre a mondatodra én is felkaptam a fejem, akárcsak melike: „A kapitalizmus nem azt jelenti, hogy ha az érdekem úgy kívánja átgázolok mindenen és mindenkin…” Irakban sem gázolnak át senkin? Meg a kelet-európaiakat sem kergetnék ki az országból, ha tehetnék? Romániát épp betámadták kampánnyal is. EU kilépésről népszavazást terveznek… stb.

  68. 60: Nem az a kérdés, hogy én hogy látom, hanem hogy azok, akik érintettek hogyan látják. Ha számukra nem tűnik megtérülőnek az adószám kiváltása, mert nem biztosak benne, hogy többet tudnának termelni, mint amennyire segélyként számíthatnak, akkor hülyék lennének kiváltani. Értem én hogy te hiszel magadban, meg ilyenek, de aki mondjuk gép- és gyorsírásból képzett titkárnő, az maximum annyit ér a tudásával önellátás szempontjából, hogy gyorsan tud motivációs leveleket írni, aminek kíséretében küldi az önéletrajzát a reménybeli munkaadóknak.
    Persze a lába közti tehetségével is keresheti a pénzt az 5-ös út mellett, de veled ellentétben a legtöbben inkább segélyt szeretnének, mint vadidegenekkel megb@szatni magukat.
    Bocs, ha nyersen fogalmaztam. 🙂

  69. 1, A hitelre megigényelt gépkocsiktól az utcán már nem lehet parkolni.
    2, Legvégül azoknak lesz munkahelyük, akik lefelé taposnak-felfelé nyaliznak.
    3, az egyén irtózatos magasra tette a mércét az életében, melyet soha el nem érhet…de igyekszik.
    4, A családra a kisgyermek nevelésre hivatkozva az emberek még bírják a szopatást.
    5, Sokaknak magától értetődőnek tűnik, hogy gyereket vállalnak a semmire !!! A gyerek luxus.
    6, Szaporodik azok száma akiknek 5-6, gyorstalpalón szerzett tanfolyami végzettsége van. Minek ?!
    7, A közalkalmazottak sírását nem értem, nem is fogom megérteni.
    8, „Ne mondd nekem, hogy ha valaki akar, akkor nem tud dolgozni!” Ingyen, másnak !?
    9, Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a mai 30 éveseknek két évtized múlva fürdőszobája a lavór lesz, kazánja a sparhelt, autója a kézikocsi. Azt hiszem ezzel mindenki egyetért, bár a huhogók minden évben megjósolják a véget !
    10, Az embereket érzelmi élete és vágyai fogja őket a vágóhídra vinni.
    11, Őszintén magába néző ember rájön, hogy az ember nem közösségi lény. A közösségi mintafalu csak utópia marad, kizárólag a gazdasági alapon működő közösség tud fennmaradni hosszabb távon. Az önzés már csak ilyen. Ilyenek vagyunk.
    12, Sokan vagyunk az országban a semmire. Ma én, holnap Te merülsz el végleg a mocsárban.
    13, Új egyensúly áll be mind a gazdaságban, mind társadalomban, mind az emberi minőségben. Ennyi, ennek a mentalitásnak vége van, a főpróba már rég folyik.
    Majd jön valami más, egy keményebb világ.

  70. @67 Tehát ha az ember valami egyszerű kétkezi munkát végez, és próbálja függetleníteni magát az államtól, pl úgy, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel segítenek egymáson, vagy akár beszáll a játékba és vállalkozik (tisztességesen, tehát nem alapít egy céget egy jövőbeni állami beszerzéshez), akkor nem marad meg az embersége?

    A kapitalizmus azt jelenti, hogy nincs közös kockázatvállalás, hanem felelsz a döntéseidért. Akik jól csinálják, azok mások kárára halmoznak fel javakat, meg az összes többi szarság, amit mindenki ismer a tervezett avultatástól a mesterséges keresletgenerálásig – akár az egészségügyben is. Ez az egész persze embertelen és értelmetlen, de nekünk ez kellett, mert mindenki bízott abban, hogy ő majd a nyertesek között lesz. Van ahol a hagyomány meg a társadalmi tehetetlenség igyekszik elvenni a dolog élét – nem csak Angliában, nálunk is -, ahol viszont ilyen tényezők nem játszanak szerepet – ld USA -, ott hamarosan eljön az éhínség.

  71. Látom keményedtek! Több éves munkám kezd gyümölcsöt hozni. 😉

  72. 73: „A gyerek luxus”

    Ha mindenki így gondolkozik, 100 év múlva nem lesz ember a bolygón. (Nem mintha ezt komoly problémának tartanám, igazából a ‘világnak’ semmi szüksége az emberiségre.)

    Régen is neveltek gyereket, apámék hárman, anyámék öten voltak testvérek, a nagyszüleim tisztes szegénységben nevelték fel őket, a végén minimum középfokú, de többüknek egyetemi végzettséget adva a kezükbe (igaz, már a szocializmusba átnyúlva, ahol ez azért már könnyebben ment.)

    Nem a gyerek az ellenség, hanem az eltúlzott ‘igények’.

  73. 73!
    „Szaporodik azok száma akiknek 5-6, gyorstalpalón szerzett tanfolyami végzettsége van. Minek ?!”

    És az egyetemen 8 év alatt nagy nehezen elvégzett tücsök szak minek?..

  74. 77:
    Meg is vagyok lepődve, amikor olyanokat hallok, hogy csinos nő 3 diplomával se kap állást. Három diploma? És nem is ritka. Mennyit érhet egy ilyen sorozatban elnyert diploma? Hát annyit, amennyit az a bizonyos kis film bemutatott, ahol egyetemistákat kérdeztek, mi van akkor ha a Holdon elengedek egy tollat? Nem az lepett meg legjobban, hogy nem tudták, hanem „ezt még nem tanultuk”. Ezt tanulni kell? Alapismeretekből ezt nem lehet kikövetkeztetni. Az általános tömegvonzás hatodikos anyag, még csak nem is középiskola. Ezek meg egyetemisták voltak.

  75. 1. Gloucester.
    A dolgokkal lehet élni és visszaélni!!!

    72 Avatar.
    „Ha számukra nem tűnik megtérülőnek az adószám kiváltása,”
    Na itt álljunk meg egy szóra!
    Egy normális, demokratikus országban, a vállalkozás állampolgári jog! Ez így van nálunk is, benne van az alkotmányba. (Legalábbis benne volt. 😀 )
    Állampolgári jogot viszont nem lehet „engedélyhez” kötni!
    Innen kell/lene talán kiindulni!

    77. Melike. Nagyon sokan nem képesek felfogni, a diploma csak egy darab papír, ha nincs mögötte valós és eladható tudás!

    78. Tibor bá’. “ezt még nem tanultuk”
    Hát, ezen azóta sem tudok napirendre térni fölötte. 😀
    Anno, 69-ben voltam nyolcadikos, de ha éjszaka kettőkor felébresztenek, akkor is kapásból válaszoltam volna!
    Pedig tudtam aludni rendesen, igaz még a mai napig is, szerencsére. 😀

  76. 79. Ciki: Ez mindenre igaz, még a késre is. Csakhát a kés szel kenyeret vagy az ember? A kés szalad bele az emberbe, vagy az ember döf vele?
    Sokan ezért szeretnének diktatúrát. Jó dolog az, hiszen a sok rosszul döntő embert így könnyebb irányítani, csak eddig rossz volt a diktátor. Jó diktátorral jó lesz a diktatúra is. Világos.

  77. Egy mai hír hozzászólásain rettenetesen felcukkoltam magam, mert teljesen másképpen látom a dolgokat, mint általában az emberek. Persze lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat. Kíváncsi vagyok Ti, hogy vélekedtek erről.
    HA! Tehát, én feltételezek egy állítást!Én vagyok a gyilkos anyja! (Valaki úgyis azt írta nekem, hogy neveljem gyilkosnak a gyerekemet. 🙁 )

    A fiam megölte a 2 éves és 4 éves gyerekét, magára gyújtotta a házat majd leszúrta magát, de feleségét futni hagyta. A médiában megjelent, hogy szerelemféltés miatt történt a tragédia.
    Én azonban sejtettem, hogy a fiam skizofrén volt, és voltam is emiatt a házi orvosánál, aki elküldött a francba, mert állítása szerint az általam felsorolt tünetekből ő arra következtetett, hogy inkább egy elkényeztetett fiatalemberrel állunk szemben.
    Amikor kidobta a lakásból a feleségét és megfenyegette, kihívtuk a rendőrséget, akik azt mondták, hogy nem tehetnek semmit, mert ezt családon belül kell elintézni. Különben sem történt semmi, majd akkor hívjuk őket legközelebb, ha vér folyik.
    Elmentünk a közjegyzőhöz, aki azt mondta, hogy pénzbírságot tud kiszabni, ha a feleség feljelentést tesz, de jól gondoljuk meg, mert ugye azt együtt kell kifizetni, és az csak egy papír lesz a kezünkben, ha történik még ilyen eset.
    Bementünk a gyámügyre, ahol azt javasolták, hogy van pszichiáterük, akihez vigyük el a fiatalembert (aki egyébként azt vallja magáról, hogy neki semmi baja). Tehát, ebből sem lesz semmi.
    Megtörtént a gyilkosság, és mindenki átkozza a fiamat. Baromira bepöccenek rajta, mert becsületesen dolgoztunk és fizettük a járulékokat (100 ezer bruttó bérre 63 ezer forint) és az orvos, a rendőr, a gyámügy, az önkormányzat, ahova visszaosztják ezeket a járulékokat egyszerűen lesöpörték a gondomat. Azt gondolom, hogy szemét ország, szemét állam, szemét emberek, amikor segítséget kértem nem adtatok! Addig cukkolom magam, amíg fegyver fogok, lelövöm az orvost, a rendőrt, a közjegyzőt és a gyámügyest. Pusztán azért, mert nekem már úgy is mindegy, és mivel egyedül a törvényeket nem tudom megváltoztatni, így legalább az alattvalók rettegjenek!
    Ide írom még egyszer! Ez csak feltételezés! Mit tehet egy állampolgár?

  78. 81:
    Egy állampolgár azt teheti, hogy alkalmazkodik a játékszabályokhoz. jelenleg már van távol tartás, de ez se működik jól. A játékszabályok szerint a felsoroltak közül valakit megveszel (korrupció) és akkor igen hatékony tud lenni minden közhivatalnok.
    PS: A közjegyző nem szabhat ki pénzbírságot, azt a jegyző teheti meg.

  79. 81 abból a verzióból kiindulva,hogy leakarunk lőni valakit akkor az orvos rendőr,jegyző helyett inkább az országház lenne jó hely erre,hiszen mégis csak ők azok akik felvállalják(beígérik) azt,hogy a kiemelt életmódért cserébe ők majd megoldják a problémákat és gondolom teljesen jogos ha ezt valaki számon kéri rajtuk.Mert egy ország amelyiknek meg van a lehetősége,hogy ne halljon éhen 3 millió ember de mégis megtörténik,mert a vezetők nem tettek eleget a vezetői szerepüknek akkor talán jogos a megmaradt családtagok elégtétele.Hiszen a vezetőnek elvileg nem az a dolga,hogy hagyja éhen halni az általa képviselteket.
    Bár ha jobban átgondolom nem véletlen,hogy az van hatalmon aki hisz az értelmesebb emberek átlátják,hogy mekkora veszély és felelősség irányítani több millió embert ezért inkább a háttérből dolgoznak vagy abszolut távol maradnak az egésztől.
    Aki meg nem elég körültekintő az nyugodtan kiáll a nép elé és ígér nekik bármit:)

  80. 79: A szerencsétlen kisember nem ebből fog kiindulni, hanem abból, hogy ha kiváltja az adószámot, akkor elveszti a jogosultságot a munkanélküli ellátásra, mert az állam feltételezi, hogy az addigi munkahelye megszűnésétől kezdve a vállalkozásában dolgozik. Márpedig ha ott dolgozik, akkor fizetnie kell maga után a járulékokat is, akkor is, ha egy fia bevétele sincs egész hónapban. Ezt el is felejtettem az adószám „veszteségei” oldalon szerepeltetni az előbb.
    Ez még minimálbéres esetben is havi tízezreket jelent. Sajnos ennél olcsóbban nem foglalkoztathatja magát, csak az államnak van joga ennél a szintnél kevesebb pénzt kifizetni munkabérként a közmunkásoknak.
    (Viszont a közmunkást az önkormányzat „kölcsönözheti” magáncégnek is, így a polgi cimbijének földjén mégis csak dolgozhatnak minimálbér alatt foglalkoztatott emberek, akik „köz”munkát végeznek. Mert ez a közérdek.)

    81: „Bementünk a gyámügyre, ahol azt javasolták, hogy van pszichiáterük, akihez vigyük el a fiatalembert (aki egyébként azt vallja magáról, hogy neki semmi baja). Tehát, ebből sem lesz semmi.”

    Mindenki azt vallja magáról, hogy neki semmi baja. Sőt, gyakran – most nem a te felhozott példádról beszélve – az anyukák se hajlandóak tudomásul venni, ha a gyerekük „nem normális”, mert nekik a gyermekük úgy tökéletes, ahogy van. Az ő gyereke csak egy kicsit eleven/magának való/lobbanékony/majd megtanulja/stb…
    Szóval ha „nem lesz semmi” akkor itt bizony a család a hibás.

  81. 79!
    Ezt ciripeltem kedves ciki..Olvasd vissza..
    Meg Tibor bát is a 78-ban…
    81!
    „Mit tehet egy állampolgár?”
    Ha egyedül nem tudod megoldani ,akkor biza Pénz kell mindenhez..Pénz és pénz..

  82. 81. Miértke

    „Én azonban sejtettem, hogy a fiam skizofrén volt,……..”
    „Amikor kidobta a lakásból a feleségét és megfenyegette,…..”

    No itt, ha én azt gondolom, hogy a fiamnál skizofrén betegség áll fenn, s nem kapok segítséget semmilyen irányból, a kidobás és fenyegetés után az unokáimat magamhoz veszem úgy, hogy az apja/a fiam, ne tudjon velük egyedül maradni, míg nem tudom biztosra, hogy az-e. A történet miért nem említi a gyermekek anyját? Miért a nagymama a főszereplő? Először is az anyának kellett volna a gyerekek épségéről gondoskodni, amikor a férje kidobta. A történet végig kihagyja az anyát, holott neki lett volna elsődleges felelőssége a gyerekei biztonságba helyezése.

    „Megtörtént a gyilkosság, és mindenki átkozza a fiamat. Baromira bepöccenek rajta, mert becsületesen dolgoztunk és fizettük a járulékokat (100 ezer bruttó bérre 63 ezer forint) és az orvos, a rendőr, a gyámügy, az önkormányzat, ahova visszaosztják ezeket a járulékokat egyszerűen lesöpörték a gondomat.”

    Az, hogy egy állampolgár mit fizet be az állam fenntartásába és hogyan dolgozik, az egy dolog. Hogy az állam hogyan működik, az egy másik. A kettő között Magyarországon nincs ok, okozati kapcsolat, logikai kapcsolat. Felnőtt ép értelmű embernek ezzel tisztában kell lennie ma Magyarországon.
    Az anya/nagymama így szintén elvesztette a reális ítélőképességét, hisz addig cukkolja magát, míg többszörös gyilkos lesz. Azért egy többszörös gyilkossághoz nem jó kifejezés a cukkolja magát, meg a bepöccen.
    Nem vagyok pszichiáter, de egy családban két ilyen gyilkosság előfordulása elgondolkodtató.
    Bármilyen rossz egy ország működése, az egyén saját felelőssége nem csökkenthető, a társadalom rossz működésére hivatkozva.

    Ez a történet előfordulhat, egy jobban szerveződött, gazdaságilag fejlettebb társadalomban is.

    Természetesen a tárgyilagos megközelítésem nem zárja ki, hogy sajnálom mind a gyerekeket, az apát, az elhunyt köztisztviselőket, hisz a természet szerint még élhettek volna, csak az emberi tényező miatt nem.

  83. Ehhez a poszthoz,kíváncsi lennék Jancsika véleményére is..

  84. Már egyre többen vizionálják a polgárháborút.
    http://greczy.blog.hu/2013/02/17/rohanunk_a_polgarhaboruba
    Szerintem későn. Először a 2002-es Kossuth téri „2 millióan vagyunk” után lehetett látni ezt a képet tisztán, majd a legnagyobb esély 2006-ban volt az utcai szembenállásnak. Kísérletet sem tesznek az ország egyesítésére.

  85. Gloucester! Ez a mostani hatalom, egy rohadt faszszopó kretén banda! Arra nincs erejük, hogy a léböjt kúrával szórakozó patkány Gyurcsányt, (aki ráengedte az emberekre a gengszter bankokat) agyonverjék. Hanem ehelyett a szerencsétlen, uzsora-csapdába csalt adósokat nyúzza meg elevenen és gyilkolja.
    Itt most már mindegy, hogy Gyurcsányt, vagy Orbánt lövöd, – mindkét esetben hazafias a tetted!

  86. Ha valaki akkora barom, hogy döntése következtében elveszít egy kisebb vagyont, esetleg a lakását, akkor a legegyszerűbb, ha talál rá egy bűnbakot. – – – Szerinted Gyurcsánynak mit kellett volna tenni, megtiltani a bankoknak a kölcsönzést?

  87. 90:
    Tibor bá’:
    Ne kezdjük újra ezt a vitát a kiindulási pontokról!

    Arra emlékeim szerint volt konszenzus, hogy a következők a felelősek: Állam, MNB, PSZAF, bankok és a hitelfelvevők.

    Na most, mivel volt 8 év szoci kormányzás, ebből ha jól emlékszem 6 év Gyurcsány.
    Szóval, ha a fenti felsorolásból az állam, PSZÁF nem 0% felelősségi súllyal szerepel, akkor tán Gyurcsány se szerepeljen 0%-al.

    Vagy Te is osztod jancsika álláspontját a bank-hitelfelvevő fifty-fifty felelősség tekintetében?
    Mert ez csak úgy jöhet ki, ha az állam, PSZÁF, MNB 0%-al szerepel.

    Érdekes, hogy más Kelet-Európai országokban szigorúbbak voltak a szabályozások. Nem is kerültek ilyen helyzetbe.
    Ott meg tudták tenni, csak mi nem?

  88. 91:
    Mint minden, ez is nézőpont kérdése. Ha az én férjem felvette a hitelt, és most 7 millió kipengetése után két gyerekkel holnap az utcára fogok kerülni, én nem Gyurcsányt, MNB, PSZAF, stb. fogom okolni, hanem a fasz férjemet. mert lehet, hogy még másfél millió hülye volt, de én nem azért mentem hozzá, hogy az utcán kössek ki.

    Neked is felteszem a kérdést. Gyurcsánynak meg kellett volna tiltani a bankok kölcsönzését? Konkrétan milyen „szigorúbb szabályozásra” gondolsz?

    Ne érts félre, semmit se állítok, KÉRDEZEK.

  89. 92. Tibor bá’ A szigorúbb szabályozásnak annak kellett volna lennie, hogy (mivel a szakemberekben nem bízhatsz, mert átvertek, nem azt mondták, ami a szerződésben szerepelt, legalábbis szó nem volt róla, hogy az apró betűs rész pontosan azt jelenti, hogy nem elég a házad fedezetnek, hanem egy életen át fogsz tartozni a 7millióért)olyan hitelt, ami nem forint alapú csak gazdasági diplomások vehetnek fel.

  90. 92: Tibor bá’ nálad az Orbán gyűlölet átcsapott Gyurcsány szeretetbe. 🙂 Ne tégy úgy, mintha elfelejtetted volna a tényeket.
    A teljesség igénye nélkül:

    – a szoci kormány (jogosan) megszüntette a lakáshitelek kamattámogatását, mert nem tudták finanszírozni.
    – mivel a Ft lakás hitelkamatok iszonyat magasak voltak, megengedték a lakáshitelezést deviza alapon (építőipar szekere fusson, gdp növekedjen , úgy tűnjön, hogy növekszik az életszínvonal, ne verjék meg őket a lakáshoz nem jutók stb.) – de nem lepődnék meg, ha némi banki kenőpénz is segítette volna a folyamatot
    – úgy módosították a jogszabályokat, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás stb. jogszerű legyen a bankok számára
    – aztán amikor a sok hülye (bocs az érintettektől) felvette a devizahiteleket, akkor eltörölték az árfolyamsávot, ami az egyedüli garanciája volt, hogy nem szállnak el a hitelkamatok
    – amikor már látszott, hogy nagy a szar, akkor csak néztek ki a fejükből (hogy szándékosan nem csináltak semmit, mert annyira el voltak kötelezve a nemzetközi pénzkartellnak, vagy csak seggfejek voltak, azt nem tudom – valószínűleg mindkettő).

    Szóval IGEN, Gyurcsánynak meg kellett volna tiltania a devizahitelezésnek azt a formáját, ahol a bankok mindenkinek adtak hitelt – valós fedezetvizsgálat nélkül. Nem kellett volna (KELLENE) engedni, hogy az adóstól a bank az ingatlan pillanatnyi értékétől függetlenül, – arra rátenyerelve – követelhesse a teljes adósság visszafizetését (szabad elsétálás joga). Nem kellett volna engedni, hogy akinek devizában nincs jövedelme, az devizában adósodjon el. (Az államnak sem jó, hogy devizára kell váltani a Ft-ban történő törlesztést).

    És még lehetne sorolni…

  91. 93:
    Jó ötlet, de ütközik az alkotmányba: DISZKRIMINÁCIÓ a nem gazdasági diplomásokkal szemben.

  92. 94:
    Csak azt kérdeztem mit kellett volna tenni. Írásodból azt vettem ki, hogy:
    1) Kötelezni a bankokat a bonitás vizsgálatára.
    2) Biztosítani a „szabad elsétálást”.
    3) Megtiltani a deviza alapú hitelezést.
    Kétségtelenül jó ötletek.

    1) Ha a banknak nem érdeke (és nem az) akkor ezt csinálhatja olyan felületesen, hogy semmit se ér.
    2) Ehhez át kell alakítani a Ptk-t. Nem elképzelhetetlen, de az önrész drasztikus megemelésével járt volna. A hitelfelvevők tiltakoztak volna, mert ilyen körülmények között lehetetlen hitelhez jutni. Ha ezt a kormány meglépte volna, akkor meg az a vád érné, hogy lehetetlenné tették a kisemberek lakáshoz jutását.
    3) Ez valószínűleg ütközne a szabad tőkeáramlás előírásába.

    Amit én jónak tartok, hogy a kormány fizetett hirdetésben kioktassa a népet. Ellenhirdetést a bankokkal szemben. De azt hiszem ez a népességnek csak tgört részét,tántorította volna el a CHF hitelek felvételétől.

  93. 96: Csak felhívnám a figyelmedet, hogy korábban NEM VOLT lakossági devizahitelezés. Ha a regnáló kormány nem teszi lehetővé a bevezetését, senkinek NEM hiányzott volna.
    Pillanatnyi politikai érdekekért családok tízezreit áldozták be.

    „Amit én jónak tartok, hogy a kormány fizetett hirdetésben kioktassa a népet.” Annyira naiv nem lehetsz, hogy ez ért volna bármit. A bankok meg szépen felvilágosítottak volna az ellenkezőjéről. Az ember már csak olyan, hogy annak hisz, akinek akar. Ha hitelt akar felvenni, akkor a banknak hisz.

    Alapjában véve úgysem fogunk egyetérteni, de azért arra az egyre válaszolj, hogy szerinted miért nem tett semmit az mszp kormány, amikor már egyértelmű volt, hogy kurva nagy a szar?

  94. 97:
    Vagy lefizetett érdekből, vagy közönyből, illetve „mással” voltak elfoglalva.
    Hadd hívjam fel a figyelmed Hanlon borotvájára : „Never attribute to malice that which is adequately explained by stupidity.”
    Ez magyarul valahogy így hangzik: Soha ne feltételezz rosszindulatot, ha a hülyeség kielégítő válasz. Érdemes megjegyezni!

  95. 98: Nem feltételeztem rosszindulatot… , igazából még a bankok részéről sem. Az egész modell arra épült (minden szinten: bank/adós/politikus), hogy a gazdaság növekszik, és ezeket a terheket az adósok röhögve fizetik majd az emelkedő jövedelmükből.

    Az én problémám ott kezdődik, amikor a bankok realizálták a helyzetet, és elkezdték facsarni a pénzt az adósokból (miközben pl. a svájci frank kamata LEFELE ment a svájci jegybanknál, nálunk meg meglepően felfele) a kormány ehhez asszisztált. Még olyan látszat intézkedések sem történtek, mint amiket Orbánék hoztak.

  96. 99:
    Ez volt a kérdésed: „miért nem tett semmit az mszp kormány, amikor már egyértelmű volt, hogy kurva nagy a szar?” Erre válaszoltam.

    Nem reális panaszkodni látszat intézkedések elmaradása miatt. Én se tennék olyat.

  97. 100: A ‘látszat intézkedések’ az Orbán kormányt minősítik. Ezzel csak arra utaltam, hogy az mszp még annyi fáradságot sem fordított erre a dologra, hogy úgy csináljon, mintha tenne valamit. Ez pedig egy iszonyatos politikai rövidlátást tükröz, aminek aztán meg is lett a büntetése. Mondhatni, a nokiás dobozoktól nem látták a valós problémákat… 🙂

    Hozzáteszem, nem vagyok érdekelt devizahitel ügyben (csak áttételesen, pont mint te 😉 ), tehát panaszkodni sincs okom… 🙂

  98. 101. Observer „nem vagyok érdekelt devizahitel ügyben” Csak tisztelni tudlak azért a hozzáállásodért, hogy kívülállóként nem csak a „hülye embereket” teszed felelőssé a jelenleg kialakult helyzet miatt. Azt kívánom Neked, hogy ha majd egyszer bajba jutsz (szerintem senki nincs biztonságban, akinek van azért, akinek nincs azért), Hozzád is így álljanak az emberek!
    95 Tibor bá’ Igen, ez ütközne az alkotmánnyal, de én inkább feltételezem, hogy bármilyen megkötés az érdekkel ütközne. A másik pedig, hogy ha diszkriminatív dolgokat hoznak meg, a magyar nép akkor is tűr. Miért hoznának olyan törvényeket, ami a kisemberek kifosztását gátolná?

  99. 94!
    Observernél a labda!!

    „aztán amikor a sok hülye (bocs az érintettektől) felvette a devizahiteleket, akkor eltörölték az árfolyamsávot, ami az egyedüli garanciája volt, hogy nem szállnak el a hitelkamatok”

    ” (miközben pl. a svájci frank kamata LEFELE ment a svájci jegybanknál, nálunk meg meglepően felfele)”

    Ezt én sem értettem..

    Tehát ha Orbán valóban segíteni szeretne,vagy akarna,akkor az árfolyam sávot állítaná vissza.Semmi mást nem is kellet volna csinálni..

    Az emberek is felelősek persze..Már én is leírtam vagy ezerszer…Hogy lehetett itthoni bérre ,fizetésre ,felvenni 10 meg 15 milla kölcsönöket?Ezt a mai napig nem értem..

    Forintban nem adtak,a magyar bankok,mert nem volt az ember hitelképes..Így maradt ez a verzió..
    102!
    Figyelj Miértke..Az ember aláírt egy szerződést..Abban az árfolyam sáv nem volt bele rögzítve,ezt az ember csak remélhette hogy így maradt.Hát sajnos nem maradt..És kormány ebben semmit nem tett..

  100. Amit olvastam Kásler Árpádtól, meg előtte is hallottam másoktól meggyőzött arról, hogy legalábbis hatalmas felelőtlenség, de sokkal inkább bűncselekmény, félretájékoztatás zajlott. Én aláírtam a feljelentésüket pedig én is csak közvetve vagyok érintve, mint hogy az országomat tették/teszik tönkre. Bár optimista nem vagyok jó lenne, ha minél többen csatlakoznának és nem tudnák eltussolni ezt az ügyet.

  101. 104!
    Félretájékoztatás…hm..Áruljátok már el Nekem,mi volt az a félre tájékoztatás?Mert ezt nem tudom definiálni..
    (Ami a szerződésben van,azt kell nézni..)
    Pisztoly volt az ügyintéző kezébe?.. 😮
    Valaki akinek van 100 meg 150 ezer forint fizetése,és felvesz havi 80 ezerrel 10 milla kölcsönt.Az normális szerinted?.. 😮

  102. 105:

    Nem vagyok a téma szakértője, de ilyesmikre gondolok: az árfolyamkockázat kihangsúlyozása, hogy az adósság meghaladhatja a fedezetként állított ingatlan értékét, hogy a CHF kamat esetleges csökkenéséből nem profitál a hitelt felvevő, csak a negatív hatásokat szenvedi és az, hogy különböző vételi/eladási áron számoltak az ügyfeleknek ezzel is károsítva őket.

  103. 103: Lehet, hogy Observernél a labda, de sajnos jókora mellét lőtt. 🙂 A forint árfolyama ugyanis az euróhoz volt kötve, nem a frankhoz.
    A középparitás 282,36 forint/euró volt, a sáv erős széle 240,01, gyenge széle 324,71 forint/euró. Ezen simán belül vagyunk most is, így ha visszaállítanák az árfolyam sávot, az semmit nem jelentene, az MNB-nek a jelenlegi szinten nem lenne intervenciós kényszere.
    A devizahitelesek többségének a problémája az, hogy a CHF az euróhoz képest erősödött jelentősen, erre viszont semmilyen befolyásunk.

    „Abban az árfolyam sáv nem volt bele rögzítve,ezt az ember csak remélhette hogy így maradt.Hát sajnos nem maradt..És kormány ebben semmit nem tett..”
    Sokan abban reménykedtek, hogy a Ft tovább fog erősödni a chf-el szemben, és egy ideig így is volt. És a kormány akkor sem tett semmit, amikor az árfolyam változással a devizahitelesek jól jártak… Senki se jelentkezett, hogy a törlesztő csökkenését ő átutalná az államnak, de most annál többen várják, hogy az állam finanszírozza helyettük a hitelük egy részét.

  104. melike00 105.
    „Pisztoly volt az ügyintéző kezébe?..”

    Egészen egyszerűen írom, hogy te is megértsed:
    A csalás úgy jön létre, hogy a megkárosított személy azt hiszi, számára előnyös elfogadni a felkínált ajánlatot.
    A csaló azonban már akkor tudja, hogy az előnyösnek látszó ajánlat mögött csalás van. Tehát a csaló előre kitervelten csal.
    Amennyiben a csaló erőszakot is alkalmaz, ( pisztollyal fenyeget) úgy már kényszerítésről beszélünk, ami a csalásnál is súlyosabb bűncselekmény.

  105. 105: „Az normális szerinted?” Normális, csak rövidlátó. Azért azt se felejtsük el, hogy saccra olyan 2002-2006 között úgy tűnt, hogy megy a szekér… Az emberek abból indultak ki, hogy ez így is marad, mert ezt hallották a bankoktól és a politikusoktól is. Komoly bűn terheli az MNB akkori vezetését is (legegyszerűbben ők ’tilthatták’ volna be a devizahitelezést) és a PSZF-et is, mindkét szervezet csak ült a babérjain. Ami viszont már komoly dilettantizmus(?) volt a részükről.

  106. 107: „Lehet, hogy Observernél a labda, de sajnos jókora mellét lőtt.” Hupsz, ebben bizony igazad van. Én még a „valutakosárra” emlékeztem.

    „A forinttal 1992-ben kezdtek sávos árfolyamrendszerben kereskedni, amelynek közepét, a „középparitást”, egy valutakosárhoz képest határozták meg (ez utóbbit 2000. január 1-jétől 100%-ban az euró alkotta).”

    „A középparitás azóta 282,36 forint/euró, a sáv erős széle 240,01, gyenge széle 324,71 forint/euró.” De én ideírom, hogy WIKIPÉDIA 🙂 🙂

  107. melike00 105.
    „Valaki akinek van 100 meg 150 ezer forint fizetése,és felvesz havi 80 ezerrel 10 milla kölcsönt.Az normális szerinted?..”

    A bank normális volt, hogy adott kölcsönt???
    Te adtál volna olyannak, akiről tudod, hogy nem fogja megadni?
    Szerintem nem. Kivéve, ha éppen azt akarod, hogy ne tudja megadni.

  108. 111: „Kivéve, ha éppen azt akarod, hogy ne tudja megadni”
    Nem hinném, hogy ez lett volna/lenne a bankok célja. Az igen, hogy minél több pénzt kifacsarjanak az ügyfélből, de a bedőlt hitel (pláne, ha sok van belőle) a banknak sem jó.

  109. Observer 112.
    Te honnan tudod, hogy mi volt a bankok célja?
    Talán bankelnök vagy???? 🙂 🙂
    Tájékozott ember tudja, hogy ma már bankok „csinálják” a politikát.

  110. 113: Azt írtam, hogy ‘nem hinném’ 😉

    És ha nem megyünk bele abba a feltételezésbe, hogy a bankok direkt el akarták venni a házakat, hogy aztán zsidó bevándorlóknak adják el jó pénzért, akkor tényleg nem érdekük a hitelek bedőlése, mert mi a szart csinálnak azzal a rengeteg házzal/lakással, aminek az eladása csak csökkenti a jövedelmüket a felmerülő többletköltségek miatt 🙂

    Sajnos nem vagyok bankelnök, de az egyik jó barátom bankban dolgozik, magasabb beosztásban (de ő se elnök), vele azért szoktunk beszélni pénzügyekről. 😉

  111. 1018 & 111:
    Elég gyenge a jogérzéked. Nem foglalok állást, csak a jogi hátteret birizgálom:

    1) CSALÁS: „A csalás úgy jön létre, hogy a megkárosított személy azt hiszi, számára előnyös elfogadni a felkínált ajánlatot.” hatalmas tévedés Minden szerződésnél, mind a két fél, minden esetben azt hiszi, hogy számára ez előnyös. Ha nem hinne benne, akkor nem kötné meg. Csalás az, amikor jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejtesz, amivel neki kárt okozol.

    2) Ez a kérdés nem releváns: „A bank normális volt, hogy adott kölcsönt???” Hülyének lenni, a saját érdek ellen tenni nem törvénytelen. Hagyományosan a bankok vizsgálják egy ügyfél bonitását kölcsön folyósítása előtt, de erre kötelezni se jogilag, se technikailag nem lehet. A ba-ba-ba-ba-ba reklámra mindenki emlékszik. Senki se figyelt rá fel. A hitel felvevők örültek, hogy igazolás nélkül kapnak akkor kölcsönt, amekkorát akarnak. Nevetséges a bankok nyakába varrni a felelőtlenül viselkedő embereket. Melike jól mondta. Az egy hatalmas barom, aki havi 80.000 törlesztést vállal 20 évre, még akkor is ha a törlesztő részlet egy fillérrel se megy fel. Miközben tudja, hogy jelzálog van a lakásán.

  112. Én Observerrel vagyok,(No meg Tibor bával)de Avatar nagy wallstreeti számoló mester.. 🙂
    111!
    A bank jelzálogra adta,nem fizetésre..(Nekem pl.)Aki felvette,annak kellet volna ez ügyben gondolkoznia..
    Már ha tudott.De hiába beszélsz,minden le van írva a szerződésben,az ügyfél meg aláírta.(Többek közt én is..)
    113!
    „Tájékozott ember tudja, hogy ma már bankok “csinálják” a politikát.”

    De ezt tegnap is kellett volna tudni ,ahhoz hogy a helyzet most ne így nézzen ki..

  113. Tibor bá 115 !
    Én egy betétes vagyok és azért kérem számon a bankok felelőtlen hitelkihelyezését, mert nem szeretném elveszíteni a betétemet, de még a kamatot sem!
    Azt sem igazán kedvelem, ha az állam fizeti ki a betétemet (a kamatot nem!) a felelőtlen, bedőlt bank miatt. Az állam pénze ugyanis az én pénzem is, így aztán ez olyan lenne, mintha a saját pénzemből kárpótolnának. Hát ne a saját pénzemből, hanem a máséból! És persze a kamathoz is ragaszkodom.
    És még egy, – OTP részvényem is van. Darabját 8 ezer forintért vettem. Csányi Sándor alkalmatlan vezetése miatt a válság „kitörése” óta még sosem ment vissza az OTP 8 ezer forintra. Pedig előtte 11 ezer is volt.

    Ami a csalást illeti : Egyetértek veled. A becsapott ember azt hiszi, hogy jól fog járni. Aki becsapja, az meg főleg azt hiszi, hogy ő fog jól járni. 🙂 🙂

  114. 117!
    Akkor meg mit kiabálsz itt?…
    Se hitelt nem vettél fel,és még befektetni se tudsz rendesen,amiről persze a Csányi tehet…. 😀
    119!
    Na ennek majd Avatar utána számol.. 🙂

  115. Observer 114 ! Te itt most rasszizmussal jössz elő??? 🙁 🙁
    A te rasszista butaságod szintjére nem megyek le! 🙁 🙁

    „… mert mi a szart csinálnak azzal a rengeteg házzal/lakással, aminek az eladása csak csökkenti a jövedelmüket a felmerülő többletköltségek miatt.”

    Leszarják! Legfeljebb a betétesek alig kapnak valamit a pénzükért. Az állam megtéríti a bankok vesztességét: a te pénzedből az én pénzemből, Tibor bá pénzéből.
    Te pedig csodálkozol, hogy ugyanannyi munkáért harmad annyi fizetést sem kapsz, mint például Ausztriában.

  116. melike00 118 !
    Ha már ilyen „gyöngyszemre” találtam, mint te, akkor még leírom, hogy az sem tetszik, hogy a bankok által okozott nyomor miatt a környezetemben fellazultak az erkölcsi gátlások. Mindenki hazudik, csal lop és a károdat akarja, – már azok is, akik korábban éppen úgy felháborodtak ezen, mint én most.
    Ezt az országot csak vér, – sok vér, tudja megtisztítani a politikusok és bankárok mocskától!
    Amíg nem lesz vér, addig csak a rothadó szarban fogunk dagonyázni. 🙁

  117. 120!
    A világon mindenki nyerészkedni akar ,vagy szeretne.Ezzel semmi újat nem mondtál…

  118. 119: „A te rasszista butaságod szintjére nem megyek le!”

    Nem szoktam ilyeneket írni, de te hülye vagy,
    ha a ‘zsidó’ szó leírása bármely szöveg környezetben neked rasszizmust jelent.

    „És ha nem megyünk bele abba a feltételezésbe” így kezdtem, és az egész végére odatettem egy szmájlit.

    Tanulj meg olvasni, és főleg megérteni, amit olvasol. Esetleg próbáld megtalálni az összefüggések láncolatát a hozzászólásaimban – banki hitelezésről szól, nem rasszizmusról.

  119. melike00 121 !
    „A világon mindenki nyerészkedni akar ,vagy szeretne.Ezzel semmi újat nem mondtál…”

    Ha te így gondolod, akkor szerintem meg is érdemled az összes bajodat. Csak akkor viszont minek jársz erre a portálra siránkozni? A te szemléleteddel ennek portálnak csupa móka-kacagásnak kellene lennie. De valahogy mégsem az.

  120. observer 122 !
    Nem is ismersz, de hülyének nevezel???????????
    Te írtál „zsidó telepesekről”. Nem én !!!!
    Aki nem úgy gondolkodik, ahogyan te szeretnéd, annak beleköpsz arcába? 🙁
    Szeretnél mindenkit elüldözni a portálról?

  121. Tibor bá’, felhívom a figyelmed egy újabb troll-ra! 🙂

    124: Itt mindenkit az ÍRÁSAI alapján tudunk csak értékelni. Nos, ez alapján értékeltelek. 🙂

    Írtam egy ABSZURD példát, amit te nem értettél meg, és ezért leraszistáztál. Mondhatnám, te kezdted…

    „Nem is ismersz, de hülyének nevezel???????????”

    Konkrét esetre vonatkoztatva írtam, de most kiterjesztem általános véleményemnek. 🙂

    Szállj magadba, és ne kötözködj feleslegesen az itt levőkkel.

  122. 125!
    Egyetértek.. 🙂

    123!
    „Ha te így gondolod, akkor szerintem meg is érdemled az összes bajodat. Csak akkor viszont minek jársz erre a portálra siránkozni? A te szemléleteddel ennek portálnak csupa móka-kacagásnak kellene lennie. De valahogy mégsem az.”

    Most síránkozom,vagy kacagok.. 😮

    Na most elnézést kérek..Lehet hogy nincs elég magas iskolai végzettségem hozzá,de azt vettem észre hogy Te síránkozol,méghozzá névtelenül.. 🙂
    124!
    Miért?El akarsz menni innen?.. 😀

  123. 117: Mo-on nem volt felelőtlen hitelkihelyezés még a jövedelemigazolás nélküli esetekben sem, mert az ingatlan értékének csupán egy részéig adtak hitelt, ami jelentős tartalékot jelentett rossz árfolyamok, vagy ingatlanár csökkenés esetére is a banknak. Az meg ugye közismert, hogy itthon a hivatalos bejelentett bér, és a valós nettó bér a versenyszférában köszönőviszonyban sincs (kivéve pár multinál), így a jövedelemigazolás alapú vizsgálat nem sokat ér.

    Csakhogy a bankok nem számoltak azzal, hogy nagyon durván be fogják korlátozni a jelzálog jog érvényesítésének lehetőségét. A kilakoltatásokról szóló hírek hiányában még azok fizetési fegyelme is romlott, akik egyébkén tudták fizetni a részleteket. Egy jelentős csoport viszont úgy értékelte a helyzetet, hogy ő tovább lakhat a hitelre vett lakásban, anélkül hogy bármit is fizetne a banknak, kilakoltatni meg úgyse lehet… Náluk a tőketartozás mellett el kezd gyűlni a meg nem fizetett kamatok miatti tartozás is, ami együtt akár az ingatlan teljes értékén is túl nőhet, így később a lakás árverezése után is marad adósságuk. És akkor majd sírnak, hogy ez milyen igazságtalan, elvették a házat és még így is tartoznak… Pedig ha ők maguk adnák el a házukat, mielőtt a tartozás túlnő az értékén, és keresnének egy olcsón fenntartható albérletet, azzal tisztába rakhatnák a helyzetüket. De jó esély van arra, hogy inkább csak rinyálnak, hátha kimenti őket az állam, addig meg élvezik a nagy lakást.
    Na, a bankadó mellett pl ez okoz veszteséget a magyar bankszektornak, többek közt ezért zuhant meg az OTP is.

  124. 117:
    Te úgy használod a kifejezéseket, ahogy neked tetszik: „bankok felelőtlen hitelkihelyezését,” felelőtlen az, aki felesleges kockázatot vállal (például előzésnél) Hogy a picsában lehet a bank „FELELŐTLEN” amikor neki semmi baja nem lehet? Nem a bank volt a felelőtlen, hanem aki aláírta a hitel szerződést, de te ez nemes egyszerűséggel megfordítod. Nonszensz!

    Különben melike sok éves törzstag, te pedig félévente beböffentesz egyet-egyet. Csak nem képzeled, hogy melléd állok, pláne, hogy nem lehet veled egyet érteni.

  125. sokpontos barátom, kicsit gondolkodnod köllene mielőtt írsz. Szerinted a banknak miért érdeke, hogy a hiteles bedőljön?
    Hogy rátegye a kezét az ingatlanra.
    Ha pedig betétesként az OTP-re adtad a voksod, hát eléggé mellé nyúltál.
    Melikéről pedig le lehet szállni. Irgumburgum.

  126. Én 10 millióért vettem a lakásom, most ér 8-at, ha ér egyáltalán, nem néztem az utolsó fél évben a lakásárakat.
    Sokan nem tudják eladni a lakást,hogy megszabaduljanak a tartozástól, s folytassák albérletben, mert már esetleg a lakás nem ér annyit, mint az aktuális hónapban a tartozásuk mértéke.

  127. 130:
    Miért? Te akarsz „rászállni”? 😀

  128. 133: „Hol jár az eszem? Csak a …” Énekelte Zalatnay, amikor épp nem dutyiban ült.

  129. Azt nem értem mi a problémája …….-nak (jól írtam?) az OTP részvényeivel ? Tudta,hogy mehet lefelé és felfelé főleg,hogy 8ért vette amikor adták azt 1400-1500-2000 ért is az pedig,hogy évekig benne hagyja a pénzét ami neki egyre veszteségesebb már más kérdés,ha évekkel ez előtt eladtad volna és mással próbálkozol talán nyereséged is lett volna.Arról,hogy te otp részvények bűvészkedésével akartál Csányi telekszomszédja lenni hát arról senki nem tehet.Egyébként pont te keltél ki az ellen,hogy a hülye bank minek ad minden felelőtlennek hitelt…neked se kellett volna részvényeket eladni,hiszen ha felelősen viselkedik a bankvezér akkor megmondja neked,hogy ne legyél hülye és ne fektess otp-be sőt semmi ilyesmibe,mert nem értesz hozzá.

  130. 135:
    Legyünk őszinték, mindenki, aki részvényt vesz az arra spekulál, hogy fel fog menni az ára. Valamint, mindenki, aki CHF hitelt vett fel arra spekulált, hogy jobban jár, mint a HUF alapú hitelnél. Tehát spekulált Most pedig panaszkodik, hogy átverték, becsapták, Gyurcsány így, Orbán úgy, a karvaly tőke amúgy. Csak arról nincs szó, hogy ő válogatott a HUF és CHF alap között. Nem dobott fel egy érmét, hogy fej vagy írás. Megfontolás után döntött. – OKÉ hitel felevevők, lehet követelni a fejemet. De kihangsúlyozom, a bankok rászedtek benneteket, de ti döntöttetek. Különben akkor is rászednek, amikor mosogatószert reklámoznak, vagy bármi mást, csak ott a tét kicsi, lenyeled hogy hülye vagy, mert nem vág földhöz a dolog. Itt a tét nagy, tehát hőbörögsz, és kikéred magadnak, hogy hülye voltál.

  131. Igen érdekes,dolog,hogy veszek részvényt olyan alapon,hogy 1000ből legyen 1 év múlva 2000 míg veszek fel hitelt is ami jó esetben(nekem jó) a chf értéke annyira lecsökken a futamidő alatt,hogy nekem nullára jön ki a hitel vagy még ők fizetnek nekem.Szóval ez már olyan mint egy álom nem kell semmit tennem egész életemben és dől a pénz hozzám.

    Az ilyen embereket vajon,hogyan lehetne kezelni a jövőben,mert az a probléma,hogy sokaknak nem a jelenlegi életszínvonal(ami szintén felesleges) kell hanem még több,és nem 10 év múlva hanem ma.

  132. 137:
    Pontosan azok fáztak rá, akik nem tudtak várni, hanem holnap akartak beköltözni egy lakóparki, 80 m2-es lakásba, vagy beülni egy 4 millás kocsiba. Miközben még semmit se tett le az asztalra.

  133. Avatar 128!
    Ezt írod : ” 117: Mo-on nem volt felelőtlen hitelkihelyezés még a jövedelemigazolás nélküli esetekben sem…”
    Aztán pedig ezt írod : ” Csakhogy a bankok nem számoltak azzal, hogy nagyon durván be fogják korlátozni a jelzálog jog érvényesítésének lehetőségét. ”

    Hát akkor ez mi, ha nem felelőtlenség? „Nem számoltak azzal…”
    Miért nem számoltak ??? 🙁
    És ha lehetne kilakoltatni, akkor százezreket kilakoltatnának?
    És azután mi lenne? Ki venne itt fel még egyszer hitelt?
    A bankok bezárhatnának. De be is fognak zárni.
    Az így keletkezett kárt pedig az én és ti adótokból fogja fedezni Orbán Viktor. Éljen… 🙁

  134. 136-138.

    Elég gyomorforgató a véleményetek. A bankok rászedték őket, mert hülyék voltak ugye?
    Ennél azért árnyaltabb a kép. Én inkább úgy mondanám: a bankok csaltak, loptak, hazudtak. Visszaéltek az erőfölényükkel, az adókból fenntartott és az embereket védeni hivatott szervek pedig tétlenül nézték mindezt, vagy asszisztáltak is az emberek kifosztásához.

    Róna Péter, Varga István, Kásler Árpád és a többiek biztosan mindannyian hülyék, Tibor bá megmondta a frankót a napi többezres látogatottságú blogján.

    Ez volna Árpád támogatása, melyről valamelyik nap írtál? Ennyit tudsz mondani a blogodon a kifosztott, hajléktalanság előtt álló emberek ezreinek, akiknek akár az életük is veszélyben van? Ugyanis nemcsak a hajlékot veszik el tőlük, hanem(miután kidobták őket az utcára) a Magyarországon gyalázatosan kicsi fizetésük nagyrészét is letiltják, úgyhogy végük van.

    Emberségből, empátiából 1-esre vizsgáztál Tiborbá (és ejha is)!

    (Írtam mindezt úgy, hogy sohasem volt devizahitelem és forintalapú sem sok, melyet régen kifizettem már).

  135. 140. Fantomas: Visszatértünk a hitelproblémára. Lerágott csont, ismert Tibor bá véleménye, és még mindig félremagyarázzátok. Soha nem állította Tibor bá, hogy bűntelenek a bankok. De azt sem, hogy ártatlanok lennének a spekuláns emberek. Hitelből lakást venni… vicc. Nem is tudsz olyan blogbejegyzést mutatni, ahol ezt támogatták volna. Csak reklámokban és az emberek fejében létező vágykép. Ennek dőltek be. Én viszont tudok olyan blogposztot mutatni, ahol kifejezetten lebeszélnék erről az embereket. A többség nem hallgatott a józan beszédre. Miért lennének ártatlanok a kifosztott spekuláns emberek, akik olyan szerződést írtak alá, ami egyoldalúan módosítható a bank részéről? Most annak is fizetni kell, aki nem vett fel hitelt. Na ki a nem empatikus? A felelőtlen hitelfelvevő, vagy a felelősen gondolkodó, aki fizet a hitelesek helyett?

  136. Az egész ott lett elrontva, mikor a bérlakás rendszert a nullával tették egyenlővé. Sok dolgot átvettünk a svédektől. Miért pont ezt a jól működő szektort hagyta figyelmen kívül a vezetés? A svédeknél, a lakosság nagyobb hányada él élete végéig bérleményben, s nem érzi veszélyben magát, hogy egyszer is az utcára kell kerülnie.

  137. 142:
    Ezzel a témával már foglalkoztam. Itt is bérlakás rendszer volt, a tulajdonosoktól elkonfiskált lakásokat adta ki az állam 1948-tól. nagyon alacsony volt a lakbér, de nulla volt a karbantartás. A lakás állomány lerohadt, amitől az állam úgy szabadult meg, hogy mindenki megvehette azt, amiben lakott, méghozzá bagóért.

    140: Nagyon régi álláspontom, hogy a bankok trükköztek. Hogy ez kimeríti-e a csalás kritériumát, az a független bíróság dolga. – De azt is megírtam, hogy a bírók korruptak. Ab pártállam alatt is azok voltak. Az állammal szemben lehetetlen volt nyerni. De ne haragudj egy felelősségteljes családfő (ja ti ebben nem hisztek) nem mentheti ki magát, hogy a rohadt bank becsapott. Mert azt ugye nem vallja be, hogy nem tud számolni.

    Árpit becsülöm a kemény harcáért, és mellette állok, de nem azért mert igaza van, hanem azért mert másfél millió embert nem lehet elkaszálni.

  138. 140:
    Nem vagyok Tibor bá rajongója, csak egy jó ismerőse. De azt azért tisztázzuk le, hogy a hitelből élés nem megy csak egy darabig. Őszintén megmondom, hogy elítélem azokat akik gépkocsikat vettek hitelre és alig bírják fizetni. A lakáshitelesekről ezt már nem tudom kijelenteni.
    Most 1,5 millió ember idegeskedik amiatt, hogy mikortól fognak az utcára költözni. És tessék mondani a következő másfél millió kikből fog állni ? Azokból, akiknek hitelük már nincs, de munkát nem kapnak ? Elköltözni nem tudnak, mert lakásuk a kutyának sem fog kelleni a rengeteg banki lakás miatt.

  139. 140 Ha már leosztályoztál emberségből akkor nézzünk már kicsit körül és kezdjünk el számolni hogy a te életviteled mekkora terhet és szennyezést okoz egy olyan világban ahol az élettér fix de a népesség növekszik naponta 200 000 ezer emberrel…a mi kis balkáni életformánkhoz is atomerőmű,szénerőmű,kőolaj,4 millió jármű kell nos a több száz millió tonna kiokádott magyarországi szennynek ki issza meg a levét ? Persze mi is no de azok is akik esetleg semmit nem tettek az úgynevezett fejlődésért hanem csak kecskét legeltettek a hegyen 5ezer éven keresztül,nos a mi kis humánus gépezetünknek a fejlett országokkal(USA,EU,Kína,Orosz…g20-ak vagy 8-ak tök mindegy)az élen megvan már most az a különleges képessége,hogy mindenkit eltaposson a földön azokkal együtt akik semmit se tettek a pusztulásért.És gondolom ha már itt ezen kicsiny országon belül emberségesek akarunk lenni akkor nyugodtan be vonhatunk minden embert a játékba mert az emberségesség nem áll meg az országhatáron vagy igen? Egyébként itt a földön nem sok mindenki ítélkezhet a másik felett aki pedig abban a helyzetben van,hogy megtehetné az van annyira bölcs,hogy hallgasson.

  140. 140, Fantomas:
    A Húsvét-Sziget története is valahogy így kezdődött, mint ami most folyik itthon a közemberekkel…
    …új egyensúlyi helyzet fog beállni a társadalomban és ezen sem a pápa, sem Jézus, sem Brüsszel nem tud majd változtatni.

  141. Hogyan jön a Húsvét szigetek ide, hogyan függ össze a bankok fosztogatásával a politikai elit asszisztálása mellett?
    A devizások földönfutókká lesznek, több ezren meghalnak majd, tíz vagy százezrek külföldre menekülnek.
    De nehogy azt hidd, hogy meg fognak állni a bankok és a regnálók a devizásoknál. Az ország színe-java elmenekül külföldre, otthon pedig az egyre vékonyabb réteg szépen megnyúzásra kerül.

    Kivetik majd hamarosan az ingatlanadót, mert már mást nem tudnak megadóztatni. Tiborbát és téged is meg fognak nyúzni. Vidékre, egy kisértékű ingatlanba sem lehet majd menekülni, mert ott meg cigányság elszaporodása és növekvő agressziója miatt lehetetlenül el az élet.

    Az ország szétrohad, de nem az erőforrások hiánya miatt, hanem az erkölcsi válság, az embertelenség, a kapzsiság miatt. Úgyhogy egyensúly beállására még sokáig ne számíts!

    Jut eszembe, újabb fejlemények a devizások ügyében, ha esetleg még valakit érdekel:

    Behívó! Harangokat félreverni!
    http://kaslerarpad.hu/?p=2771

    Lásd az egyéb cikkeket is!

  142. 147, Fantomas:

    Ez a vitafórum már évek óta arról beszél, hogy egyszer minden véget ér. A szerző a vitafórum létrejötte előtt, néhány darab könyvet adott ki, melyben véleményét elmondta a jelenlegi társadalmunkról, ipari civilizációnkról, kényelmes életünkről és a várható jövőről.

    A Húsvét – szigetek története tényleg idevág. Az emberek egyre több bálványszobrot és egyre több anyagi javakat akartak. Egyre többen lettünk a valóságosnak vélt jólétben, majd beköszöntött a félelmetes valóság: nem juthat mindenkinek. Azok kevesek, akinek még jutott, azok meg az emberi alaptermészet miatt tizedelték egymást.
    Jelenleg is ez folyik, mint láthatod.

    Az ókorban még volt hova „népvándorolni”, az újkorban még volt mit fölfedezni, de mára bezárult a kör. Már csak idő kérdése, hogy meddig csűrjük-csavarjuk az elodázhatatlant, pénzügyi, technológiai, társadalmi ügyeskedéseinkkel…
    Az Ember Tragédiájának én is, Te is, Mi is szereplői vagyunk.

    Az egyensúly mindenféleképpen be fog állni, a Termodinamika Törvénye ezt diktálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük