(1005) A fűszeres lánya

Tibor bá’ online

 

~at467Honfitársai a „fűszeres lányaként” utalnak rá, míg az oroszok a „vas lady” ragadvány névvel látták el, amit átvett az egész világ, és ami ellen egyáltalán nem tiltakozott. – Margaret Thatcher (született: 1925 Margaret Roberts név alatt) volt az első angol miniszterelnök asszony, és egyben az utolsó is, de a róla szóló megemlékezést nem ezzel vívta ki. Míg Amerikában Ronald Reagan (elnöki székben 1981-89 között), addig az Egyesült Királyságban Margaret Thatcher (miniszterelnöki székben 1979-1990 között) fordítottak egy nagyot a világ sorsán elsősorban gazdaságpolitikájukkal. Ha nem is Thatcher asszony találta ki, de ő valósította meg a neoliberális piacgazdaságot a deregulációval, állami vállalatok privatizálásával, és a szakszervezetek hatalmának a letörésével. Ismerjük az elvet, a mindenható piac mindent megold, nulla állami beavatkozás mellett. Ezzel megindult az angol jóléti állam lebontása, és a globalizáció beindítása. Érdekes módon Thatcher asszony ennek ellenére nem volt az Európai Közösség híve, Angliát távol akarta tartani a belépéstől. A ma 88 éves volt politikus leszavazása után azonnal visszavonult a politikától, de még mielőtt bárkinek szimpatikussá válna meg kell említenem, hogy belőle se hiányoztak az orbáni vonások. Fiának (Sir Mark Thatcher) sötét kereskedelmi ügyletei voltak a harmadik világban, a mama hallgatólagos beleegyezése mellett. Hatalmas jutalékokat zsebelt be Nagy Britannia fegyver eladásánál, még a 80-as években, de ez nem volt elszigetelt jelenség. legutolsó stiklije Dél Afrikában volt, ahol uzsorakamatra adott kölcsön, aminek a vége 4 év felfüggesztett börtön lett, nem olyan nagyon régen.

Thatcher asszony politikai és gazdasági kezdeményezései kifejezetten a kisemberek ellen szóltak, aminek következtében népszerűsége rohamosan csökkent, de a Falkland-szigeteki háború kíméletlen megnyerésének hatására ismét nőtt, olyannyira, hogy1983-ban újraválasztották. [Anglia a szigetek körül 200 mérföldes körzetet háborús övezetnek kiáltotta ki, és közölte, hogy ezen belül bármily nemzetiségű hajót megtámad. Az Argentin ARA General Belgrano cirkáló 1200 emberrel a fedélzet hazafelé tartott, és már 50 kilométerrel elhagyta a katonai területet, amikor Londoni parancsra (érts: Thatcher asszony parancsára) egy brit atom tengeralattjáró (Conqueror) kilőtt rá 3 torpedót. A cirkáló 20 perc alatt elsüllyedt, Az elektromos berendezés megsemmisült, nem volt képes segítséget kérni. 323 ember odaveszett. Az elsüllyedés előtt 14 órával volt egy békeajánlat, amire Mrs. Thatcher azt mondta, nem értesült róla. Anglia győzelmi mámorban úszott, a Fűszeres lányát másodszor is megválasztották.]

Ez az, amit Anglia népe utólag kurvára megbánt. A Falklandi csetepaté 30. évfordulóján a der Spiegel kíváncsi volt a betegeskedő, hajdan volt Vas Ladyre, ezért felkeresték a szülővárosát Grantham-ot, hogy anyagot gyűjtsenek. Az anyag roppant tanulságos, mert érzékelteti, nem csak nálunk vannak polémiák a nemzeti hősök körül. Máskülönben Thatcher asszony beírta nevét a történelem könyvekbe a kapitalizmus utolsó fázisának megteremtése terén kifejtett lelkes tevékenységével.

Az alábbiakban látható az a ház, ahol Margaret Thatcher született. Jelenleg alternatív gyógyászati klinika foglal itt helyet. Ha valaki kíváncsi a volt miniszterelnök asszony hálószobájára, a klinika dolgozóinak a fagyos válaszaival találkozhat. Jó lehet, maga a klinika is megérne egy misét.

~at462

Grantham város lakói sose voltak büszkék neves lányukra, legalább is most ezt mondják, és főleg hibás döntéseiket hozzák fel. Az alábbi képen látható 90 éves Mary Cooper, a vas Lady volt iskolatársa úgy nyilatkozott, hogy neki állandóan meg kellett őt védenie.

~at463

Ennek ellenére a Grantham lányiskola dísztáblát hozott létra, emléket állítva az iskola hajdan volt növendékének, a város híres szülöttének.

~at464

Az alábbi képen a város volt polgármestere, Ray Wootten, látható azon a helyen, ahol fel kívánnák emelni Margaret Thatcher szobrát, természetesen majd a halála után. Azonban a szobornak számtalan ellenzője akad, még a képviselő testület konzervatív párti tagjai sorában is, valahogy úgy, ahogy nálunk a Horthy szoborral vívódik a nép. A szóban forgó szoborhoz a fehér márványt a parlament állná, de a jelenlegi polgármester nem tarja jó ötletnek, mert szerinte a hófehér szobor messziről invitálná a vandálokat, akik imádják színes festékszóróval „kidíszíteni” a fehér márványt.  Thatcher asszonyt utáló vandálokból pedig van elég.

~at465

A városkának van saját múzeuma is, ahol máris vannak kiállított tárgyak, amik a volt miniszterelnök asszonyhoz tartoztak. A nyolcvanas években, amikor Magyarországon is járt, meglátogatva a Tolbuchin (akkor még az volt) kőruti nagycsarnokot, elég sokat foglalkozott vele az akkori bulvár sajtó (Esti Hírlap). Így mi is megtudhattuk, hogy a Vas Lady kedvenc színe a Royal Kék volt. Ennek ismeretében az alábbi kép nem lehet meglepetés, ha mellé írják, hogy ez a pár cipő valamikor Margaret Thatcher lábán virított.

~at466

Zárómondatként megemlíthetem, hogy a neoliberális úttöréséért honfitársai vagy imádják, vagy gyűlölik, attól függően, hogy az új világrendnek az illető áldozata-e vagy haszonélvezője.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

3 gondolat erről: „(1005) A fűszeres lánya

  1. Még talán azt is érdemes hozzá tenni, hogy most kerülnek elő a Jimmy Savile ügy folyományaként az áldozatok, akik tetemes számban Thatcher asszony közvetlen környezetében lévő pedofilok áldozatai voltak, amiről lehetetlen, hogy ne tudott volna a „tisztelt” miniszterelnök asszony, hiszen jó barátai is köztük voltak, nem „csak” a munkatársai.

  2. Egyik kormányfő sem Szent a világban..
    És ugyan ki fizetne meg mindenért ha nem a kisember?

  3. 1.Ha rajtam múlna az élete már eltemették volna 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük