(1674) Már régen volt szex poszt :-)

Tibor bá’ online

 

~q191A nemzeti büszkeség tőlünk se áll messze. A 6:3-at 60 év után is emlegetjük, meg az olimpiai aranyakat, Nobel-díjasainkat (elfelejtve, hogy kivétel nélkül mind zsidó volt), de így van ezzel minden más náció is. Na jó, de mi van szex terén?

A napokban összefutottam (frászkarikát, direktben rámentem) egy szex-magazinra, onnan szedem a bölcsességeket. Persze ezzel vigyáznom kell, mert egy hete olyan felmérésről olvastam, ami azt próbálta kideríteni, mi tetszik a nőknek a férfi hímvesszőn? Addig gondolkoztam rajta, hogy lefordítsam-e, amíg az INDEX megelőzött, majd többen átvették tőle. Ha még nem találkoztál volna vele, elárulom, a MAKK. Szóval ezt, amiről most szó lesz, még senki se fordította le. Akkor vissza az elejére!

Kérdés, melyik országban szexelnek a legtöbbet? Amerika sok mindenben vezet a világban, de ebben nem. Első helyen a görögök állnak, ahol a 16 év felettiek között 87 százalék állítja, hogy hetente legalább egyszer közösül. Elképesztő! Főnek-fának tartoznak, megszorítás megszorítást követ, és mégis van kedvük ennyit szexelni? Hát persze, a lusta disznók (mondják a németek) munka helyett dugnak az olajfák alatt az árnyékban.

De várjunk csak egy kicsit! Hetente egyszer 87 százalék? Ez lenne a mérce? Ha nem veszitek felvágásnak, ennyi nekem még ma is megy. Különben, ismeritek az ide vonatkozó viccet?

Az amerikai multihoz kimegy egy szexológus, amitől a főnökök nagyobb termelékenységet várnak. Az összecsődített férfi alkalmazottaknak bevezetőül az előadó feltesz néhány tájékoztató kérdést. Uraim, tegye fel a kezét az, aki minden nap. Senki. Uraim, tegye fel a kezét az, aki minden másnap. Két pasi felteszi a kezét. Akkor most az tegye fel a kezét, aki hetente egy nap. Páran felteszik a kezüket. Akkor, akik havonta egy nap. Sokan felteszik a kezüket. Látom, ez a legáltalánosabb. Tegyünk még egy próbát! Van esetleg önök között olyan, aki évente egy nap? Valaki a hátsósorban röhögve nyújtogatja a kezét. Ön uram, évente egy nap? Igen, igen. De miért ilyen vidám? Mert ma van az a nap.

Na de lássuk a további helyezéseket! Brazília 82 %, Oroszország 80 %, Kína 78 %, Olaszország 76%. Aztán megszakad a sor, csak annyi tudható meg, hogy 52 százalékkal Amerika a 25. helyre jutott. Mi viszont sehol se vagyunk. Elképzelhető, hogy a Puskás akadémia után Orbán atyánk megteremti a Casanova akadémiát? Létrehozzuk a szex-bajnokok országát. Célkitűzés: Magyarország jobban teljesít…. az ágyban.

Úgy tűnik viszont, hogy ezzel a brazil 82 százalékkal se megyünk sokra. Kiderült ugyanis, hogy nem minden dugás fejeződik be orgazmussal. Hogy ez hogyan lehetséges, el nem tudom képzelni, mert én addig meg nem állok, de hát a „kutatást” nem én végeztem. Szóval 66 százalékos orgazmus gyakorisággal első helyen az olaszok, spanyolok és a mexikóiak állnak. Száz közül 34-szer nem élveznek el? Mi történik az emberiséggel? Az USA és Kanada esetében a „kudarc” 52 %. Ezért már el se érdemes kezdeni.

Persze, nem igazán ez számít, hanem az emberek megelégedettsége. Azt kell tehát keresni, hogy kik a legelégedettebbek. A DUREX felmérés szerint (akiknek aztán tényleg nem mindegy) a nigériaiak az első helyen 67 százalékban meg vannak elégedve a szexuális életükkel. Mit jelent ez pontosan? Stressz mentességet, szexuális diszfunkció hiányát, gyakori előjátékot, orgazmus képességet és végül magát az aktust.

Szép-szép, de sok-e a hűhó semmiért? Kiknek van a legtöbb gyereke, végül is nem erre megy ki a játék? Első helyen a világon egy bizonyos Fjodor Vassiljev felesége áll 69 gyerekkel, amit 27 terhesség előzött meg – felteszem kábé 27 év alatt – ebből származott 16 ikergyerek, 7 darab hármas iker szülés, és 4 darab négyes iker. Lehet, hogy nem igaz, de akkor nem én hazudok. Ismeritek az ide vonatkozó viccet. Orosz régészek megtalálták Dzsingisz Kán csontvázát, amit az amerikai régészek kiröhögtek. A felháborodott Brezsnyev végére akart járni a dolognak, ezért parancsba adta a KGB főnöknek, derítse ki az igazságot. Két nappal később Andropov jelentette, hogy a hír igaz, a csontváz Dzsingisz Kán-é. Honnan tudja? – Tette fel a kérdést Brezsnyev. – Jelentem, bevallotta. – Válaszolt Andropov.

A férfiak esetében a dolog egy kicsit könnyebb. Első helyen a Guinness rekordok könyvében a romantikus névvel emlegetett marokkói császár áll, Vérszomjas Ismail, aki a XVIII. században élt. Úgy tudni, hogy Mr. Vérszomjasnak több mint 1000 gyermeke született. Némi számolás után kiderül, hogy 60 éven át, évi 15 gyermeke született, havonta több mint egy. Technikailag természetesen lehetséges, bár sokan ezt is tagadják. Viszont idegen spermák közbejárása totálisan kizárt, lévén a császár – mint már tudjuk – vérszomjas.

Úgy tűnik az se mindegy, melyik vallás követői vagyunk. A felmérések szerint házasság előtt legtöbbet a zsidók szexelnek. De a pálmát a zsidók viszik el hűtlenség terén is. Tanulság? Ha hajlamos vagy a szerelemféltésre, ne vegyél el zsidó nőt. Viszont a leghűségesebb feleségeket a muszlimok között lehet találni. Persze ez érthető, mert senki se szereti, ha megkövezik.

Semmilyen emberi tulajdonság nem függ oly nagy mértékben az életkortól, mint a szex, már csak azért se, mert életünk első 10 évében legfeljebb hallunk róla, de fogalmunk sincs, miről van szó. Aztán pedig ez az a funkció, ami az életkor előre haladását a leginkább megsínyli. Nem csoda hát, ha a vén kecskék is ropogós pina után ácsingóznak, és ha összeszednek a filmiparban néhány milliárdot, nem is hiába. Újabban a nők is felfedezték, hogy ha igazán kemény, állandóan akcióra kész szerszem után eszi őket a fene, akkor a huszonéveseket kell célba venni. Mindkét nem esetében pillanatnyi megoldásnak nem rossz a dolog, de hosszútávon nem működik. Nincs elkeserítőbb jelenség, mint egy megroggyant díva oldalán egy kigyúrt testű dalia látványa, amivel csak az elkopott öregúr tologatására szakosodott fiatal feleség szorgos gondoskodása tud vetekedni.

A végső szex-téma a pornográfia. Ez az, amit úri társaságban mindenki leszól (pláne ha nők is jelen vannak), de titkon nem fosztja meg magát tőle. A felmérések szerint majd minden férfi rendszeresen él vele, és olyan férfi nincs, aki legalább ne próbálta volna ki. A nők ezen a téren nem annyira lelkesek, mint a férfiak, de szakértők szerint ennek a kisebb érdeklődésnek oka a videó készítők közönye a női igényekkel szemben. Majd, ha azt kapják, amit látni szeretnének, akkor ők is csatlakozni fognak a mozgalomhoz. Nem kell a pornótól idegenkedni, hiszen a szexológusok kifejezetten ajánlják a házasoknak a szexuális-étvágy fenntartása érdekében. Nem írom ide ezt a könnyen kijátszható 18 évvel bűvészkedő hülyeséget, de aki nem kifejezetten prűd, az nézze meg az alábbi videót. Eddigi életemben ezt találtam a legízlésesebbnek.

 

________________________________________________
________________________________________________
___________________

26 gondolat erről: „(1674) Már régen volt szex poszt :-)

  1. A bőrébe belefér, a nadrágjába nem! 😉 😛 😀
    De csak maradj ilyen nyílt, és csintalan Tibor bátyám, kell ez a népnek, még azoknak akik harsogva kiáltják, hogy eddig és ne tovább, fújj erkölcstelen…! Mert sokan mutatják magukat prűdnek, erkölcsösnek, bigottnak, stb., közben meg…!

    Hisz a szeretkezés keretében végzett szexuális együttlét a legjobb dolog a világon. És az is tény, hogy pornóval mindenki él, a lágyabbakat még a nők is megnézik néha, de az is tény, hogy a mai pornóipar pénz és férfi centrikus. Nem kicsit, nagyon! Mert lassan elfelejtjük, hogy az igazi szex művészet, és ahogyan az egész világunk, ez is lezüllik egy gépies, monoton vonaglási ciklussá, a stressz, a rohanás és még oly sok minden miatt.

    A dugásnál sok jobb dolog létezik, na de a szeretkezésnél, annál semmi sem jobb! 😉 🙂
    A videó közelít a valódi szexhez, de azért ez még mindig pornó, még ha jobb féléből is való.

  2. Nem tudom, melyik az az idióta szexológus, amelyik ajánlja a pornót, de nyilvánvalóan nem tudja, milyen károkat okoz.

    Nem arról van szó, hogy itt valami álszent módon a katolikus egyház tanítását akarnám nyomatni: tökmindegy mit mond az egyház, saját tapasztalatból mondom, a pornó képes tönkretenni az ember életét.

    Első sorban a nemi életét, de az általános teljesítőképességet is rontja. Már leszoktam a pornóról, de időnként még visszaesek. Tudjátok honnan tudja meg a feleségem? Rosszabb lesz a szex. Teljesen egyértelmű: nem úgy vagyok jelen, nem úgy figyelek rá, az egészben megjelenik egy mechanikus fűrészelés, egy kis tárgyiasító brutalitás.

    Olvasok egy könyvet, nem jut eszembe a pontos cím és a szerző, az agy plasztikussága a főtémája, egy fejezetet szentel ennek. Tudományos igénnyel írja le azt, amit én is tapasztaltam. Az ember először meztelen nőket néz, aztán ez unalmas lesz. Jön a kendőzetlen, de még szinte normális nemi aktus. Aztán ez is unalmas lesz, és az ember mindenféle perverziókat kezd el keresni. Nem azért, mert eleve pervezr lettem volna, hanem ezt a pornó hozza ki. Ez igazi, tipikus függés, olyan, mint a kokain.

  3. Amúgy meg arra a csodálkozásra, hogy lehet, hogy ilyen sokszor nincs orgazmus: az emberek 50%-a nő. Ez sokmindent megmagyaráz.

  4. Tibor bá’! Úgy látom a fekete lyuk nem csak csillagászati értelemben izgatja a fantáziádat… 😉

  5. 5: Én nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a női fekete lyuk sokkal izgatóbb, mint a csillagászati… 🙂

    – Na, most ezt honnan tudja a blogmotor, hogy ezt moderálni kell? Ilyen intelligens, hogy felismeri, hogy ez egy pikáns megjegyzés? Vagy csak sok volt a duma mostanság, és bármit írtam volna, moderálásra kerül?

  6. 3:
    Ezzel nagyon nem értek egyet. Az ízléstelen pornókra én nem szoktam rá. Sőt az ízlésesre se. De, van amikor leköt egy időre.

    5:
    Valószínűleg fején találtad a szeget. 😀

  7. 3. A szexológusok nem a túlzásba vitt, magányos pornó nézést ajánlják, csak azt mondják, kettesben segít a már kihunyt vágy felélesztésén. Ha kétségeid vannak, menj el egy szexológushoz és beszéljétek át a témát, segíteni fog.

    A túlzásba vitt fogmosás is káros, mégis ajánlják, hogy naponta többször végezd. 🙂 Remélem, nem mosod hosszú órákon át, mert akkor bizony ki fognak hullani a fogaid! 🙂

    A férfi test arra lett teremtve (programozva, tervezve, így alakult ki az evolúció következtében), hogy minél több nőt termékenyítsen meg. A nő arra lett teremtve (…), hogy a legerősebb férfit maga mellett tartsa. A kettő ösztön egymásnak ellentmondó, ebből vannak a problémák. Ezért kattan rá a férfiember a pornóra (vagy a könnyen elérhető másik nőre): az emlékezetes kísérlet szerint egy új nő megjelenése ismételten az egekbe tolja a nemi vágyat a férfiakban. Még sokadik numera után is! Ezért izgi a pornó meg a szomszéd kiscsaj és egy normális (szexualitással rendelkező) férfinak mindig az is lesz.

  8. 6:
    A blogmotor mindössze azt tudja, hogy ha eddig a E-mail címed végén com volt, most meg hu-t használsz, akkor valami nem stimmel. Én pedig megkérdezem, MIÉRT?

    8:
    Helyes. A többségnek pontosan ez a véleménye.

  9. Ha valakit érdekel, hogy mi a különbség (többek között) a női és a férfi agy között. Akkor elemezze ezt ki!
    A fenti videót Évával ketten közösen néztük végig. A végén megkérdeztem Évát, mit szól hozzá? Azt mondta, a nőnek volt már egy szülése császárral. – Miért, ismered a nőt? – Nem, de nézd meg a hasát.

  10. Tibor bá!

    Legjobb tudomásom szerint Szent-Györgyi Albert nem volt zsidó. Most az írásod alapján keresgéltem a neten és semmi erre utalót nem találtam.
    Sőt, én úgy gondolom, hogy ha zsidó lett volna, akkor az ismert politikai helyzetben nem lehetett volna 1931-1945-ig a szegedi tudományegyetem professzora, és nem bíztak volna rá diplomáciai feladatot sem.

  11. 10. Ez tipikus! 🙂
    A nők mindig egymást szemlélik, felmérik a másik nőt! Elsőre külsőleg, majd fokozatosan belsőleg is, ha megismerkednek.

    Mi férfiak meg a bennünket érő számos fizikai ingerünk rabjai vagyunk, mert ugyan nekünk is jól esnek a lelki ingerek, de ugyan nem figyeltem a nő hasát a videóban, max. észrevettem a tetkóját, de valahogy sok minden más domborulati forma, és egyéb technika jobban lekötött a videóban! 😉 🙂 Na jó, a szemei is szépek voltak.

    Tudom, a nők meg erre mondják, hogy tipikus férfi…! De mi már csak ilyenek vagyunk, és Pepó a 8. kommentben mindent lényegeset leírt.

  12. Számomra az a meglepő hogy honnan találnak ennyi nőt a pornófilmekbe.Mert utána ország világ látja öket.
    Habár a számok törvénye (több millió nőből..) és a pénz miatt érthrtő hogy találnak…..

  13. 13:
    A belinkel videó „amatőr” tehát nem profi pornó színészek láthatók rajta.

    11:
    Tízen egynéhány között egy nem oszt, nem szoroz.

  14. 14: Tibor bá, a besorolás lehet, hogy amatőr, de bizony nagyon is profi „színésznő” játszik benne. Isabella Chrystin művésznéven keresgélj, úgy a fönti videó teljes verzióját is megtalálhatod. 😉

  15. Néhány hete az jutott eszembe, hogy szerintem pl. 30 évvel ezelőtt a /férfiak és nők között/ szexuális együttlét sokkal többször megtörtént mint ma, itt és most! 30-40 éve gyermekként a következőt láttam: nem volt net, video, porno újság, max. egy csatorna hétfői adásszünettel. Apámék melóztak egész nap, a maihoz képest ingerszegényebb, információszegényebb /ez nem feltétlenül rossz/ közegben, egész évben a mész és cement monoton világában,- hát persze hogy mindenkit megdugtak. Ma a 10 éves hülye gyerek aki még egy szelet kenyeret sem tud levágni már dugni akar, mindenhonnan a /finoman kifejezve/ az erotika ömlik. TV, Blikk….., Net, az öregek anno nem sokat pofáztak erről… ma itt mindenki erről dumál, úgymond ingergazdag a környezet. de ha beszélgetek a csajokkal, nőkkel akkor kiderül, hogy nulla, semmi, nem találnak partnert, sem rövid, sem hosszú távra. Mindenki tesze- toszta, körülményes, szerencsétlen, mama kedvence, vagy agresszív h-barom. + végtelenül lusta és kényelmes a banda, /még dugni is lusta/. Ezt én így látom, nem biztos, hogy a nagy egészre is ugyanígy igaz, de a társadalomnak arra a szeletére, amelyet én láttam anno és látok most az alapján ez a vélemény alakult ki bennem.
    Más: „Kutyának sem kellenek a magyar férfiak” címmel közöl a fősodrat valami bölcseletet. a cikk nem erről szól de nekem az jutott eszembe, hogy már 20 évvel ezelőtt csinálni akartunk egy „Férfiképzőt” kínunkban viccből, de sajnos a „miért” inkább fájdalmas és kétségbeejtő. Nagyon sok szép, értelmes, okos, egészséges nőt ismerek, akik normális partnert keresnek – nem találnak, …. na hát ők se dugnak, hogy visszakanyarodjunk a témához. Még egyszer jelzem, a környezetemben ezt tapasztalom, nagyon kevés kivétellel.

  16. 16:
    A jelenség ismert (és én vigyorgok rajta). 😀

  17. 16. Feri

    „Nagyon sok szép, értelmes, okos, egészséges nőt ismerek, akik normális partnert keresnek – nem találnak”

    Ez igaz, viszont a mondatod második felét valahogy így lehetne folytatni

    – „ha mégis megtalálják, hirtelen unalmassá válik számukra a kiszámítható normális partner és elkezdenek más faszi után kutatni, aki persze jó eséllyel megint a hulladék kategóriából kerülnek ki, akik bunkók, sokszor lekezelőek és falják a nőket.”

    A nő mindig saját nőiességének megerősítését keresi, és ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a többi nemtársához képest jobbnak, szebbnek, csinosabbnak és sokkalta különbnek érezze magát. Ezt egy normális férfi személyében (aki hűséges hozzá) aligha fogja érezni, ha nincs a közelben egy vetélytárs, akivel versenyezhet.

    Ha nincs, akkor a faszi megszívta, mert a nő (ha nem is tudatosan) keres magának egy olyan kalandot, ahol a férfi partner egy barátnő/feleség oldalán mondhatni stabil kapcsolattal rendelkezik, és a hölgy fizikai, akár szellemi potenciálban méltó konkurencia lehet „versenyzőnknek”, ahol eldől ki a szebb, csinosabb, okosabb.

    Ezért kell nekünk is kicsit szemétté, „nem normális pasivá” válnunk, hogy lekössük a nők ezirányű felesleges energiáit. Például utcán sétálva észrevétlenül (de a partner azért mégis csak vegye észre) meglesni a szemrevaló hölgyeket, társaságukban közvetlenebbül beszélgetni és jól érezni megunkat velük.

    Természetesen ez nem 50 éves házasok esetére lett kitalálva. 🙂

    Tehát így lesz minden férfi szemét, csak azért, hogy megelőzzük ugyanennek a titulusnak a nőkre és joggal történő esetleges későbbi átruházását. 😀

  18. Bírom az ilyen tudományos statisztikai kimutatásokat . . . A mellékelt video egyébként nagyon tetszik, nem is ártem, mi benne a pornó. Talán az, hogy a kiscsaj nem igazán élvezi a dolgot, hanem csak profiként elviseli, hogy a fiú döfködi. Dehát ezt sok feleség is így csinálja, vagy nem?

  19. 16: A jelenség valós. Mi az ok? Tán csak nem az, hogy szerencsétlen kamasz kölkök előbb kezdenek el pornót nézni, mint valódi lányokkal beszélgetni? Ami aztán totális tévedésbe ejti őket abban az amúgy sem egyszerű kérdéskörben, hogy hogy is működik a nő, hogyan lehet vele felvenni a kapcsolatot, mit kell tenni vele, hogy jó legyen neki?

    Szeretcsétlenkénk aztán próbálkozik néhányszor, a lányok természetesen lepattintják, mert semmi olyat nem tud nyújtani nekik, ami vonzó, jó lenne, és marad a pornó mellett. Az nem beszél vissza.

    Ez nem egyedi eset. A fiataljaink többsége ebben él. És aki mégis összeszedi magát annyira, hogy nője legyen, az is rosszabbat ad neki, mint amit pornó nélkül tudott volna.

    Persze, hogy izgi a pornó, erről nincs vita. Amit állítok, az az, hogy káros. Oké, ha valaki nem válik rabjává, csak néha néz egy kicsit, akkor csak kicsit káros. De sosem hasznos.

  20. 21:
    Sajnálom ellenvéleményem van. Bizony hasznos! Van neki vágyfokozó, hormon termelést ösztönző hatása .- persze nem huszonéves korban, amikor erre nincs szükség.

  21. 21. Persze, hogy káros. Arma is írt már róla korábban, hogy milyen gyökerei vannak és kik állnak mögötte ma is. Arra lett kitalálva, hogy visszafogja a szaporodást, megrontsa az egészséges, családon alapuló társadalmi rendet. És ennek is ki issza meg a levét, a fehér ember, nem a harmadik világbeli néger, aki azt sem tudja mi az a pornó. Alig várja, hogy ide érkezvén minél több fehér nőt húzzon a dákójára. Aki az energiáit pornóval vezeti le, az már eleve rosszabb esélyekkel indul a szaporodásban egyrészt. Másrészt olyan ocsmányságokkal van tele, ami teljesen megrontja az egészséges szexualitást. Elvárássá válnak extrém dolgok, mint például az anális disznólkodás.
    Aztán hogy a senior korosztály mit gondol róla, az már teljesen irreleváns, ők a szaporulat fenntartásában már nem sok vizet zavarnak. 😀

  22. Miért kell állandóan a szex-szel foglalkozni? Annyi más értelmes téma van.

  23. 24:

    Miért? Mert jó. 😀 , de komolyan:

    Kedves Zsanett! Te milyen gyakran dugsz? Jó, ne válaszolj. Az aktív lakosság általában hetente kétszer. Akkor két havonta egy-egy szex poszt olyan nagyon sok? 😉

  24. Szerintem, aki gyakran dug, annak nem sokat mondanak a sikamlós történetek…
    Aztán vannak, akinek csak ez jut.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük