VM-301 Síelés

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~q102Az első sí leckémet 8 éves koromban kaptam Pista bácsitól, aki anyám gyerekkori pajtása volt, és az én oktatásom volt az ürügy ahhoz, hogy anyám körül legyeskedjen, aminek sikereként ő lett a húgom biológiai apja. Mivel az én oktatásom csak másodlagos volt, az egészben nem volt sok köszönet. A bevezetésem a síelés tudományába azzal kezdődött, hogy a 81-es villamossal (bizony) kimentünk Zugligetbe, ahonnan a vállra rakott sílécekkel felkapaszkodtunk a Normafához a Disznófőn és a Szent Anna kápolnán keresztül, és ezzel sikeresen megspóroltuk a fogaskerekű igénybevételét jegyváltás ellenében. Különben Pista bácsi szerint ez azért volt jó, mert hazafelé is arra mentünk, tehát jó darabot lefelé lehetett csúszni.

A Normafánál már akkor hatalmas tömeg iparkodott síelni, de inkább csak mutogatni magát, ami mind a mai napig nem változott. A Normafa sportház természetesen már akkor létezett, ahol 1 pengőért forró citrom(pótlos) teát lehetett kapni. Kint a havon két állvány társaságában voltak találhatók a vakszólók. Akinek nem csúszott elég jól a léce, az felhelyezte őket szereléssel lefelé a két állványra, a vakszóló pedig (faszenes) vasalóval barna vakszót, magyarul parafint égetett a lécekre. Azóta persze műanyag léceket gyártanak, de ez volt ugye a hőskor. A sí kötések fele még a hagyományos bőrből voltak, de már megjelentek a rugós kötések is, amelyek eséskor elvileg kioldottak.

Az oktatásom természetesen a hóekézéssel kezdődött, aztán pedig a fordulással. Az összes nehézség ellenére számomra a síelés korábban nem észlelt szabadságot jelentett. Pista bácsi nagy ívben tojt rá, hogy mit teszek napközben, a lényeg az volt, hogy sötétedéskor hazavitt. Őszintén szólva a nagy lejtökön való szlalomozás nem vett le a lábamról, talán azért is, mert utána vissza kellett mászni. Viszont a síléces barangolás az erdőben fantasztikus élményt jelentett, főleg ha sütött a nap.

A következő teleken Pista bácsik nélkül mentem síelni a Gellért-hegy oldalába, ami akkor még nem volt beépítve. Mire 16 éves lettem apámék vettek egy családi házat a Széchenyi-hegyen, 100 méterre a Fogaskerekű végállomásától. Az csak természetes, hogy amint lett hó, és ameddig tartott, kimászkáltam a Normafához síelni, még hétköznap délutánonként is.

Aztán teltek az évek, és 20 évesen behívtak katonának, és mit ad isten Budakeszire kerültem. Eltávozáskor az úttörővasúttal mentem haza. Mindjárt az első télen kiírtak egy hadsereg bajnokságot sífutásban, ahová minden laktanya elküldte a legjobbakat. Nálunk a közeli erdőben rendeztek egy laktanya bajnokságot 10 km-es távon. Az útvonalat színes papírcsíkokkal jelölték ki. Minket pedig percenként indítottak. Úgy emlékszem az első 3 befutót szándékoztak benevezni vagy 100 induló közül az országos bajnokság, ami a Mátrában volt kiírva, de előtte részt lehetett venni egy 10 napos edzőtáborban, ami Mátrafüredhez fűződött. Egyszóval a laktanyabajnokságon legalább helyezést kellett elérni.

A kijelölt 10 km-es távot rengeteg kanyarral tűzték ki úgy, hogy ne kerüljünk túl messzire, és ne nagyon akadályozzuk a civil síelőket. Mindez egy olyan erdőbe, amit majdnem olyan jól ismertem, mint a tenyerem. Sejthető, hogy az első adandó alkalommal levágtam egy jókora kanyart, aminek következtében hatalmas előnnyel nyertem a versenyt. Irány a Mátra.

A magyar síparadicsomban 20 centis hó és sziporkázó napsütés fogadott, ami végig kitartott. Hatalmasakat mászkáltam a gyönyörű tájban, az alacsony szögben sugárzó Nap alatt. Aztán a végén a versenyben valószínűleg az utolsó lettem, de kit érdekelt.

A katonai szolgálatom alatt egy székely síugró lett a sógorom, aki néhány évvel később Ausztráliába síoktató lett a Snowy River Mountains tetején, ahol azért télen van hó. Az ausztrálok körülbelül akkor jöttek rá, hogy létezik síelés is a világon, amit a középosztály szülötteinek illik megtanulni.

Ezt csak azért említettem meg, mert azt akarom aláfesteni, hogy volt alkalmam közelről tanulmányozni a témát. Azt a témát, ami időközben kurva drága lett. A rendszerváltás után egyesek nagyon meggazdagodtak, a kettesek pedig ezt iparkodtak kihasználni. Így születtek meg a sportboltok, ahol (szó szerint) méregdrága ruhákat és szereléseket lehetett és persze ma is lehet kapni. Így esett, hogy hatvan feletti, kellően köpcös, jól menő vállalkozók kedvenc szórakozása lett a nyári Seychelle-szigetek mellett a téli síelés, minimum Ausztriában, de inkább Franciaországban vagy Svájcban. Az északra mindössze 100 kilométerre levő szlovák Hopok számításba se jöhet a rendkívül jó sport és szállás lehetőségek ellenére, amit személyesen több alkalommal volt szerencsém megismerni, még a Pártállam alatt, mert hogy jön az ki, hogy Szlovákia? Ki kapja erre fel a fejét?

Különben negyven felett a síelés megtanulása lehetetlen, és negyven alatt se könnyű. A szálóda körül, a sítalpakon végzett Ide-oda csoszogás, közben a szerelés mutogatása, de főleg a délután 4-től éjfélig tartó piálás természetesen kizárólag pénz kérdése, síelni nem kell tudni hozzá.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

5 gondolat erről: „VM-301 Síelés

  1. Köszönöm a posztot. Jót mosolyogtam rajta és tanultam is belőle.
    No nem síelni, hanem a múltbéli körülményeket.
    Régen voltam már a Zugligetben és Normafánál lehet, hogy ismét fel kellene jutnom.
    Síelni próbáltam gyerekként (8 éves kor körül) csak a sok elesés elvette a kedvemet ettől a sporttól úgyhogy végül ez kimaradt az életemből.
    Kicsit sajnálom is.

  2. 1:
    Ha csak teheted, ne hagyj ki egy ilyen kirándulást. A környék pont olyan szép, mint régen volt (a Normafa egy kicsit uriasítva lett) komoly lelki felüdülést nyújt.

  3. Én jóval később, a 70-es évek elején “laktam” két évig Budakeszin. Télen lehetőségem lett volna a síelésre, de alföldi gyerekként nem lelkesedtem a lejtőkért, főként a csúszósakért. Ma már sajnálom, hogy nem nem próbáltam ki.
    Viszont a környék tényleg szép. Unalmas hétvégéken szívesen mentem Makkosmáriára, a disznóólnál ki lehetett surranni, az erdőben meg nem járt járőr. A vendéglőben meg lehetett inni egy sört és visszasétálni. Csendes hétvégén a kutya sem keresett, a harmadik időszak meg már kényszerhenyélde volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .