Tibor bá vissza a múltba online
1932-ben, mínusz 6 hónapos koromban, a 23 éves apám bement a Corvin áruház alagsori büféjébe és kért egy pár virstlit mustárral. Az első harapás után odavágódott hozzá a 19 éves anyám: „Idehallgasson Tibor, akarok én magával beszélni”. Akkoriban ugyanis nő és férfi még a közösülés után is magázta egymást. A beszéd tárgya én voltam. A dolog elég nagy gáz volt, mert akkoriban a nagykorúság 24 év volt, ami alatt nősülni csak szülői engedéllyel lehetett, amit apám nem kapott meg, mivel a hat tagú családot ő tartotta el Mihály nagypapa helyett, aki a teljes fizetését elitta. Anyám családja persze a nyakát törte a házasság miatt, ami születésemig nem jött össze, mert apám születésnapjáig volt még hátra 4 hónap. Hogy addig valahogy kihúzzák, anyai nagynéném kivett egy szoba-konyhát a részükre, ami akkoriban menőnek számított, mert nem csak albérletben laktak emberek, de sokan csak „ágyra jártak”, hébe-hóba ketten ugyanarra az ágyra, ha külön műszakban dolgoztak. Hogy az „ágyra járás” mit jelent, azt ki lehet találni a szavak jelentéséből.
Szüleim lakbére havi 30 pengő volt, apám jövedelme pedig 100, ami a „havi 200 Pengő fixszel az ember könnyen viccel”-nek mindössze a fele volt, nemigen volt tehát kedvük viccelni. Apám akkor a Gázgyárban dolgozott, pontosabban a Rákóczi úti irodájában, és ugye a Gázgyárnak volt egy csónakháza a Szúnyogszigeten, ahol az alkalmazottak jutányos összegért bérelhettek kabinokat. Így aztán a nyár kezdetén apám bérelt egy kabint és felmondta a szoba konyhát, spórolva ezzel havi 25 Pengőt. Így aztán évről évre mind a hárman a nyarakat a Szúnyogszigeten töltöttük, ami 1939-ben megszűnt, mert az apámat akkor rúgták ki a Gázgyárból. Nekem viszont maradtak szép emlékeim a hajdan volt nyaralásokból.
Tizennégy évvel később sikerült újra összefutnom a Szúnyogszigettel, mert az akkori barátnőm anyja valamelyik külker vállalatnál dolgozott, akiknek volt csónakházuk – mit ad isten, a Szúnyogszigeten. Így aztán a nyári hétköznapokon nap mint nap kijártunk, többek között evezni is. —
Régi idők szép emléke képen, a napokban Évával kimentem a Szúnyogszigetre, csak úgy sétálni egyet. Bár ne tettük volna. A sziget ma olyan mint egy kísértetváros. Az épületek vagy romokban hevernek, vagy benőtte őket a természet. Mindjárt a sziget elején van egy elképesztő látvány, valaki kialakított egy alföldi tanyát kecskékkel, ludakkal, stb. a soksávos Váci úttól légvonalban talán 100 méterre, az Északi összekötő vasúti híd alatt. Nézzétek meg ezt a tanyasi csendéletet.
De ez legalább él. A szigeten és a parton jó 20 év alatt mindent benőttek a cserjék. Itt-ott lehet látni fel nem szedett síneket, amiken a csónakokat eresztették le a Dunára, mert a vas viszonylag lassan porlad el. A Gázgyári üdülőt hiába kerestem volna, mert felíratok sehol se voltak, bár egyes épületek viszonylag jól tartották magukat. Lásd az alábbi képet.
És visszamaradt roncsok mindenfelé. Lásd a képet!
Aztán a botorkálás közben hirtelen rám tőrt az atavizmus. Izgatott lettem a körülöttünk elterülő hatalmas néma csendben. Elfogott az érzés, hogy itt már jártam (Dejá vu). A fűvel benőtt területen, egy beton szegélyből 5/4-es vascsövek álltak ki, amik T-idomokkal voltak összekötve hegesztés helyett és „művészi” virágcserép tartók voltak elhelyezve a csatlakozási pontok felett. Nézzétek meg, mert készült róluk felvétel.
Lehet, hogy nektek semmitmondó a kép, de most nézzétek meg az alábbi képet!
Igen-igen, ez a fekete-fehér felvétel 77 éves, azaz 1937-ben készült és én vagyok rajta az a 4 és fél éves kisfiú. Láttok-e a fényképen valami meglepőt? Olyat, ami engem tök izgalomba hozott, amikor a fent látható lepusztulás hirtelen elém tárult. Valami ilyet érezhetett Howard Carter, amikor 1922-ben megtalálta Tutenkáhmen szarkofágját (na jó, egy kis túlzással) 😀 Ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a ház, ahol áll az idő?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
____________________________________
A fa közben megnőtt, minden más emberi alkotás az enyészeté. Ez is ment a lecsóba…, kár érte.
Nagyjából így „rohad” az egész vidék…!
1:
Jövő héten újra kimegyünk, és alaposabban feltérképezzük a helyet a magunkkal vitt többi fénykép segítségével. Ez a hatalmas fa valahogy nem illik oda, mert jóval több mint 20 éves.
Nem lehet, hogy a régi fénykép a csónak leeresztő út másik oldalán készült? Korlát meg lehetett mindkét oldalon, és akkor a fa már ott állhatott akkor is. Persze néhány képből nehéz okosnak lenni 🙂
3:
Pont ezt akarom kivizsgálni. Különben a rólam készült kép a sziget felől lett fotózva, én pedig a Duna felől fényképeztem. És úgye, amikor ott voltunk a régi fénykép nem volt nálam, mikért is lett volna?
Az épület festése feltűnően jó állapotú, a zöld kapukat is maximum pár éve festhették újra.
Mondjuk ehhez képest: http://feol.hu/hirek/eletveszelyes-a-kadar-villa-1638793
És az az érdekes, hogy ez 10 évvel ezelőtt még így nézett ki: https://www.youtube.com/watch?v=aGG4Kk2R1_Y
Minden leamortizálódott már ebben az országban, ahogyan a Szúnyogsziget is. Nem járnak oda az emberek (vagy mégis?), nem tudnak vele pénzt keresni akkor annak annyi.
Hogy a Kádár-rendszerben a vállalatok tartottak fenn üdülőket a dolgozóiknak /+SzOT üdülők/, az ‘természetes’.
Ami nekem szemet szúrt, hogy a feudál-kapitalista Horthy-rendszerben működő vállalatok is tartottak fenn üdülőt/csónakházat a dolgozóiknak.
Akkor ezek a mai magyar kapitalisták miért nem? Miért az a cél, hogy minimál-bérért dolgozza ki a belét mindenki?
———–
„Bár ne tettük volna.” Ha visszamész egy évtizedek óta nem látott helyre, amihez kedves emlékek fűznek, mindig csalódni fogsz. Ha valamilyen véletlen folytán a környezet nem is változott volna meg, az emberek viszont akkor is. Elsőnek mindjárt te magad… 😉
Azért vannak üdülői a mai állami vállalatoknak is, vagy az MNB Tiszaroffon nem ezt vett? De igen.
Emlékszem mennyit jártam a visegrádi ELTE Üdülőben leginkább telente és milyen jó volt! Nemrég ismét módom volt megcsodálni és szinte semmi változás, talán a kaja mennyisége lett kisebb és a szobák hűvösebbek. Az emlékek miatt volt érdemes ismét elmenni oda pár napra.
Ennél sokkal rosszabbra változott a Hotel Pilis Dobogókőn. Privatizálta talán a BM vagy HM és azóta nem működik. Talán parlagfűt se irtják (mintha ez lenne a legfontosabb). Az utca viszont ma is csodálatos!
7:
Eszem ágában se volt nosztalgia kirándulást csapni. Egyszerűen kíváncsiak voltunk a Szúnyogszigetre, jobban mondva Éva volt kíváncsi, mert ő 40 éves korában került a főváros (mellé). Fogalmam sincs miért pont ehhez a csónakházhoz mentem fel a partról, mert csak a parton lehet sétálni, ugyanis ott állandóan kocognak még ma is. A (volt) csónakházak között nem lehet mászkálni, mert mindent benőtt a természet. Csak amikor megláttam a korlátokat akkor fogott el a Dejá vu, és készítettem képeket a korlátról, majd otthon előkotortam a régi fényképeket.
Millió és egy éve nem jártam arra. A szúnyog szigetről csak és kizárólag jó emlékek jutnak eszembe! Azonban annak alapján amit leírtál már kétszer is meg fogom gondolni, hogy ellátogassak-e oda valaha is.
4. Tibor bá’:
Szerintem nagyon is jó nyomon jársz! A fénykép a partról készült és te az L alakú korlát hosszabbik szárának középső oszlopánál állsz, háttérben a hajógyári sziget elmosódott kontúrjával.
Azt írod, hogy a kép ’37 ben készült így gyanítom, hogy az normál objektívvel (nem zoomos) közelről készült. Talán pont a fa mellől vagy még inkább a fa elöl guggolva.
A kép valószínűleg még a fürdés vagy vízre-szállás előtti reggeli pillanatot ragadta meg (gondolom ezt az orrod, állad – és a parti fák stégre vetett – árnyékából).
Adaléknak talán még annyit, hogy ezek a csónakházak általában 7 és 8 óra között nyitottak és kezdték el ontani magukból az evezőshajókat. Ha jobban megfigyeled, a háttérben a sólya aljában egy kocsi várakozik, valószínűleg a stégen álló fiúnak segítségével / vagy neki került nem sokkal a kép elkészülte előtt egy evezőshajó a vízre.
10:
Elnézést Feri, de ki vagyok helyezve az anyósomhoz, kicsit kések a reagálással.
Szerintem a 77 éves felvételt egy 6×9-es, harmunikás géppel készíthették, aminek ugye 105 mm a fokusza. Jövő héten újra kimegyünk és alaposan körülnézünk.
Meg kell becsülni az ilyen régi relikviákat! Érdekes érzés lehet ennyi idő után újra látni a gyerekkori emlékekben élő múlt tárgyait.
Én is, ha lehunyom a szememet, újra látom a gyerekkori házunkat, a kertet, annak minden részletét, a fákat benne, de ha odamegyek, már csak kiskertek vannak a helyén, semmi támpontot sem találni a múltból.
Ami meg meglepő: Ha ennyire elhagyatott a vidék, kész csoda, hogy a fémgyűjtők még nem vágták le és vitték a MÉH-be. Felénk még arra is képesek, hogy a külterületeken lévő szőlőkben kiszedik a kordonok vascsöveit, fáradságos munkával leverik róla a betontuskót, és elviszik. 🙁
12:
Sokkal könnyebben hozzáférhető vasdarabok is vannak. Nekem is feltűnt, hogy nem szedték még össze.
Az efféle fotóknak már hagyománya van facebookos csoportokban(is).
Túrj elő egy régi fotót,digitalizáld, majd keresd fel a helyet és ugyanabból a szögből kattintsd le.Tedd egymás mellé a két fényképet és posztold a csoport oldalán.
Szerencsére a honpolgárok egy bizonyos köre nem olvassa ezt a blogot.Maholnap hűlt helye lenne a vasárúnak.Külön érdekesség: hogy bírt ki minimum 77 évet a vas elkorrodálódás nélkül.
Lehet 89-ig rendszeresen festették?
14:
A te vasrudad = 5/4″-es gázcső, amit fekete és horganyzott kivitelben gyártanak. Felteszem, hogy a gázgyár a saját üdülőjében horganyzott csöveket alkalmazott, az pedig nem rozsdásodik.