Tibor bá’ vissza a múltba online

Hatvan év távlatából nyugodtan lehet mondani, hogy maga a katonáskodás is egy életre szóló élmény, tapasztalat és tanulság, csak hát akkor ezt nem így gondoltam. Aki nem volt, az nem tudhatja, aki volt, az egyet fog velem érteni: a katonaság minden csak nem demokratikus. A katona fogyóanyag, és amíg el nem fogy, addig egyetlen egy dolga van, teljesíteni a parancsot, méghozzá gondolkodás nélkül.

1953. november 10-én bevonultam a Lehel és Dózsa Gy. út sarkán található laktanyába. Az első, amit megtanultam, hogy a parancsot minden körülmények között, gondolkodás nélkül végre kell hajtani. Ez így van minden hadseregnél. Lehet egy parancs hülyeség (lásd: Lord Cardigan Könnyű lovasságának a támadása), de hová vezetne az, ha a parancsot elkezdenék kritizálni? Nekünk ezt igen jól szemléltette Németh Lehel honvéd (igen a későbbi énekes) őrségben. A laktanya mögötti Aba utcán gyalogos csak a másik oldalon mehetett el. Németh Lehel este állt őrségben, amikor megpillantott egy férfit, aki vele szemben a járdán haladt előre. Rákiáltott, állj ki vagy – a férfi jött tovább – állj, vagy lövök, majd harmadszor is (ez volt a szabály), és mert a férfi nem állt meg, Németh Lehel egészen közelről lelőtte. A süketnéma férfi azonnal meghalt. Németh Lehelt megdicsérték és kapott 2 hét szabadságot.

Egy héttel később elkészült számunkra a különleges laktanya, ami Budakeszi előtt van jobbra az erdőben, és így átköltöztünk oda. Minket kiképeztek híradósnak, de volt egy gyalogosokból álló „őrszakasz”, akik minden másnap adták az őrséget. A közbeeső napokon pedig a mi két századunk. Egy-egy szakaszra kábé havonta került így a sor. Az laktanya az erdő közepében volt, természetesen bekerítve. Mi pedig a kerítésen belül őrködtünk kb. 100 méteres szakaszokra, ahová az őrparancsnok vitt ki bennünket, és váltott le 2 órával később. A szabály szerint 24 órás szolgálatból 2 óra őrség, 2 óra készenlét, 2 óra pihenés. Ez összesen 6 óra, tehát négyszer mentünk ki őrségbe. A legkellemetlenebb az volt, hogy a 2 óra egy örökkévalóságnak tűnt. A parancs szerint úgy kellett eljárnunk, ahogy Németh Lehel tette. Ha a „behatoló” végül is megállt, akkor meg kellett (volna) parancsolni neki, hogy feküdjön hasra, majd a levegőbe lőve értesíteni az őrparancsnokot, hogy „esemény” történt. Ez kellett volna követnünk akkor is, ha maga a laktanya parancsnok mászott volna át a kerítésen, vagy közelített volna meg bárhonnan.

Az egyik őrség alkalmából alig vezettek ki az őrhelyre, amikor a hasam elkezdett csikarni. Drukkoltam, hogy kibírjam a váltásig, amihez kellett volna még 90 perc. Na, most ment csak igazán lassan az a kurva idő. Hamarosan rájöttem, hogy képtelenség kibírni addig, amíg leváltanak. Még lett volna egy óra, amikor csőre töltöttem a puskámat és a levegőbe lőttem. Néhány perc és megérkezett az őrparancsnok libasorban, három katonával a saját szakaszomból. Állj, ki vagy? – Őrparancsnok – lépjen előre – jelentést kérek – szakaszvezető elvtárs jelentem, az imént lőttem. Erre mind a négyen elkezdtek röhögni. Aztán kiderül, hogy miért lőttem. Engedélyezték, hogy egy fa mögött letoljam a gatyámat, és élénk frotyogás mellett megszabaduljak a kellemetlenségemtől. Másnap este parancsban megdicsértek és 3 nap eltávozást kaptam jutalomból, amiért gatya letolás helyett az „imént lőttem”, ami az egész században heteken át röhej témája volt. Antalffy honvéd irodalmi kifejezése valóban nem volt odavaló. Azonban a történetnek nincs vége.

Egy hónappal később a szakaszból valaki másnak volt sürgős szarni valója, lőtt, stb. Másnap este megdicsérték a helytállásért, de csak egy nap eltávozást kapott. További egy hónap, és megint eszébe jutott valakinek az „imént lőttem” és ő is lőtt. Jutalmul levették a derékszíját és levitték a fogdába egy hétre.

A leltár tehát így néz ki. Parancskövetéssel elkövetett emberölés = 2 hét szabadság. Parancskövetéssel elkerült befosás 3 nap eltávozás az első alkalommal, második alkalommal már csak egy nap, harmadik alkalommal egy hét elzárás. Legjobb ismereteim szerint a hátralévő kábé 2 és fél év alatt őrségállás közben senkire se jött rá a híg fosás.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
______________________________________________