Tibor bá’ vissza a múltba online
60 év után egyre kevesebben vagyunk, akik fiatal felnőttként éltük meg 56-ot. Ez ad nekem okot arra, hogy leírjam visszaemlékezéseimet, ami talán megvilágítja az akkori hangulatot, ha ez a helyes kifejezés.
1953 november 10-én, egy szürke őszi reggelen vonultam be a Dózsa György és Lehel út sarkán elhelyezkedő laktanyába, de csak 10 napig maradtunk ott, mert a zászlóaljat áthelyezték a frissen épített laktanya komplexusba Budakeszi határába. Ez volt a Rákosi korszak közepe, amikor anyának szülni kötelesség volt, leánynak szülni pedig dicsőség. A katonai szolgálat alól felmentés kapni nehezebb volt, mint hosszában átúszni a Balatont. Az akkori törvények szerint a katona idő 24 hónap lett volna, de ezt az első évben felemelték 36 hónapra, ami komoly pszichés terhelést jelentett az állománynak. Az indok a hosszú kiképzés volt. Ugyanis rádió lehallgatásra lettünk kiképezve, ez volt az egyik ok, amiért az ide behívottak érettségizettek voltak. A kiképzés még így is 12 hónapot vett igénybe, a vezetés pedig szerette volna legalább 24 hónapig használni a kiképzetteket.
Az első év után alakult egy híradós tiszti tanszék a Petőfi laktanya egyik épületének legfelső emeletén, ami egy mini lakatanya volt a laktanyán belül. Itt 10 növendékből próbáltak katonatisztet nevelni, valamint vagy 30 gyorstalpalón végzett, népi származású tisztet utókezelni, hogy meg is feleljenek a követelményeknek. A tanszéket egy Ludovikás alezredes vezette (mindenki tudta, hogy évei meg vannak számlálva), aki a házon belüli városi legenda szerint Oxfordban is tanult. Minden esetre angolul-németül jól beszélt. Keze alatt volt négy tiszt, hadnagy és főhadnagy rendfokozattal, akik különböző tantárgyakat adtak elő. Ezek valamikor civilben minimálisan egyetemi tanársegédek voltak. A tanszéknek kellett három csicskás is, ezek egyike voltam én, kizárólag irodai munkára, beleértve térképészetet is. A törzsállománynál egy-egy honvéd legfeljebb minden második vagy harmadik vasárnap mehetett haza eltávozásra, de volt, aki hónapokig nem tehette ki a lábát. Az eltávozás jutalom volt, és csak azok juthattak hozzá, akik a kiképzésben jól teljesítettek, ami alatt morze vételt, rádiótechnikát, stb. kell érteni. Mi, tanszéki kisegítők (csicskások) természetesen más kategóriát képeztünk. Hivatalosan nem hagyhattuk el a laktanyát, de valójában, az alezredes hallgatólagos tudta mellett, a tanszéki tisztek eltávozása után (17:00h) mi is kimentünk a laktanyából éjjel 24:00-ig.
A tanszék elég sokat járt gyakorlatra, ami úgy nézett ki, hogy teherautókra felpakolva a teljes létszám az ország három, különböző helyére ment, ahol telepített, kapcsolatba léptek egymással és folyamatos rádióforgalmat bonyolítottak, bemérésekkel együtt, természetesen előre megírt forgatókönyv szerint, amiket általában én csináltam.
Aztán csak az isten tudja miért, egy hónappal a leszerelés előtt, október 10-én parancsban áthelyezték az egész tanszéket Szentendrére. Ez nem volt kellemesebb hely, de minket már alig érdekelt, mert számoltuk a napokat, november 10. A leszerelés napja. Ekkor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy Miklós katonatársammal együtt délután hazamentünk, reggel bevonultunk a laktanyába, a barátom saját tulajdonát képező 250-es Pannónia motorján. Voltak komikus jelenetek, amikor kifelé menet lehagytunk egy-egy HÉV szerelvényt, ahol az ablakból a tisztjeink néztek kifelé. A kapusok se nagyon értették, de hát az állandó kilépőnk nem voltak hamisítványok.
Eljött október 23. Délután 15:05-kor kihúztuk a csíkot a laktanyából. Miklós elvitt a fogasig, ami hazáig zötyögött velem a Széchenyi hegyre. Bekaptam egy-két falaton, átöltöztem civil ruhába, és már mentem is le a hegyről. A város már forrongott, izgalmas volt a hangulat. Miklóssal találkoztam a megbeszélésnek megfelelően, és már téptünk is ki a Városligetbe, ahol a Sztálin szobrot próbálták ledönteni. Hatalmas volt a drukkoló tömeg. A melósok az angyalföldi gyárakból kihozták a szükséges szerszámokat, drótkötelet, erőgépeket, hegesztő aparátust. Végül ledőlt a szobor csizma feletti része. Ugyanis a csizma betonnal volt kiöntve. Ezt követve a ledöntött szobrot behúzták a Nemzeti Színházhoz (ami akkor még állt), jobban mondva a Körút és a Rákóczi kereszteződésének a pontos közepére, ahol a tömeg rámászott és mindenki iparkodott lefűrészelni belőle egy-egy darabkát, nyilván szuvenírnek. A futótűzként terjedő hírek szerint balhé volt a Rádiónál. Miklóssal megindultunk a Rákóczi úton a Kossuth Lajos utca felé, de csak a Puskin utcáig jutottunk, ahol hatalmas tömeg ácsorgott, de úgy hogy a Puskin utcából érkező lövedékek ne tudják őket eltalálni. Nekünk azt mondták, hogy néha-néha idelőnek a rádiónál dekkoló ávósok. Miklóssal hátrább mentünk, majd teljes gázzal átvágtunk a Puskin utcai veszélyes szakaszon. A múzeum körútnál balra fordultunk és elmentünk egészen a Bródy Sándor utcáig. Itt is hatalmas tömeg volt, fegyvertelen tömeg.
Némi várakozás után honvédségi teherautók érkeztek, amelyek egymást követve megálltak a Múzeum kert előtt. Ezekben katonák ültek, méghozzá a saját újonc századunk katonái. Odamentünk hozzájuk civil ruhában, persze megismertek. – Mi van fiúk, miért jöttetek? – Kiderült, hogy fogalmuk sincs, minden esetre géppisztolyokat kaptak éles töltényekkel, amire még nem volt példa. Mi tájékoztattuk őket, hogy mi van a rádiónál, és nyilván nekik kell megvédeni az ávósokat. Ez alatt a tisztek leálltak tárgyalni a tömeggel. A RÁF, vagyis a rádió felderítők egy kiemelt alakulat volt, amit a legfelsőbb vezetés „megbízhatónak” tartott nyilván, amiről valójában szó se volt. Miért lett volna megbízható egy harmadik évét nyögő kiskatona, akinek mellesleg semmiféle tömeg oszlatási gyakorlata nem volt.
A tárgyalások túl unalmasak voltak ahhoz, hogy tovább maradjunk, ezért úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, és majd holnap megnézzük mi történt. Másnap reggel csak a csata nyomait láthattuk, de találkoztunk a volt szolgálatvezetőnkkel, aki büszkén jelentette, hogy kifüstölték az ávósokat.
A 23.-i események egyértelművé tették, hogy nincs értelme bemenni a lakatanyába, vártuk, hogy leteljen a hátralévő idő, de aztán rádió felhívásban minden katonát berendeltek a laktanyájába. Kimentünk tehát Szentendrére, ahol a tanszék tanári szobájába ment a szövegelés, mi van, mi lesz, mi várható. Közben a szentendrei suhancok jöttek a laktanyához és fegyvert kértek, hogy felmenjenek Pestre harcolni. Természetesen nem kaptak. A rácsos kapunk keresztül ment az alkudozás. Ti is magyarok vagytok. Ki innen az oroszokkal. Halál az ávósokra. Mi fenn voltunk a saját körletünkben és a rendfokozatok figyelembevétele nélkül vitattuk a helyzetet. Nyilvánvaló, mondta az egyik tiszt, hogy a laktanya parancsnok meg van lőve, fogalma sincs mit csináljon, mert nem tudja mi lesz a forradalom vége. Ha most ad fegyvereket, akkor bukás után kivégzik, ha nem ad fegyvereket, akkor a forradalmárok lőhetik agyon. Most derül ki igazán, hogy ki karrierista és ki hisz a proletárdiktatúrában. Senki, állapította meg az alezredes, mindenki a fizetéséből él, tartja fenn a családját.
Egyszer csak jött a parancs a laktanya pk-tól, sorakozó az udvaron, MINDENKI. Akkor ez ránk is vonatkozik, jó lehet a laktanyához semmi közünk nem volt. Az udvaron mindenki kapott egy dobtáras géppisztolyt, egy darab tartalék tárral, aztán oszolj. Közben láttuk, hogy a civilek megpróbálnak átmászni a 3 méter magas kapurácson, amit a kezük csapkodásával próbálták belülről megakadályozni az őrség tagjai. – Alezredes elvtárs, ezek perceken belül áttörik a kaput. Azért osztották ki a géppisztolyokat, hogy lelőjük őket? De hiszen ezek magyarok. Alezredes elvtárs, mit csináljunk. – Én nem adok maguknak semmilyen parancsot. Fiaim, mindenki hallgasson a saját szívére.
Az utolsó másodpercben Miklóssal felpattantunk a motorra, és az alacsony vízállás mellet a parton, észak felé elhagytuk a laktanyát. A laktanyától egy kilométerre megálltunk, és kivágtuk a vörös csillagot a sapkánkból. Csillaghegynél az országúton egy kivágott, keresztbe fektetett fa miatt meg kellett állni. Nagy rakás tinédzser fiú azonnal körülvet minket, ők voltak a forradalmárok. Mondtuk, hogy nagyon fontos parancsot kell személyesen továbbítanunk, tehát engedjenek át. Könyörögtek, hogy adjuk át a géppisztolyokat, mert ők harcolni akarnak. Nem lehet, átengedtek, de még elmondták, hogy a budai hídfőnél szovjet páncélos áll. Akkor az útvonalunk Bécsi út, Szépvölgyi út, Pusztaszeri út, Vörös hadsereg útja, és végül Diós árok, Istenhegyi út, megérkezés a Rege útra. Apámék boldogok voltak, hogy egyben látnak bennünket. Első dolguk volt, hogy levették hátunkról a géppisztolyt és bedobták a pöcegödörbe, nehogy eszünkbe jusson nekimenni az oroszoknak. Pedig nem is akartunk.
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
A férjem nagypapája is épp a tisztképzőben volt (jövő hónapban lesz 80 éves), még egy éve lett volna hátra, de a forradalom végén leszerelt, mert kötelező lett volna beállni az ÁVH-ba, így lett vasutas belőle.
Ő is épp bőrrel megúszta, pedig kirendelték a csapatával az egyik nyomdához, ami ha jól emlékszem a Nyugati pu. környék volt. Mesélte, hogy mikor odaértek a nyodai munkások riadtak voltak, de nem mentek haza, viszont az épület alatti pincében találtak két ávost akik totál beszarva bújkáltak, tudták, ha megtalálják őket a forradalmárok, akkor nekik annyi.
Miközben kint álltak őrt az épület előtt, jöttek haverkodni a szabadságharcosok, az egyiktől kicsit be is szartak, mert egy nagy késsel közelített feléjük, de csak a vörös csillagot vakarta le a sisakjukról, mondván, hogy az úgy sem kell már oda nekik. 🙂
2006-ban a tévéostromkor vidéken voltunk a férjem szüleinél. A tévében néztük, hogy mi folyik Budapesten, de akkor nem mentünk oda, lebeszéltek minket apósomék.
Aztán október 23-án Budapesten voltunk, fényképezőgéppel felszerelve, a Nyugatitól kezdtünk épp sétálni a Parlament felé, de épp csak a felüljáró másik végéig jutottunk, amikor láttuk, hogy a Nyugati felől, a felüljárón állnak meg sorban a rendőrségi járművek, csapatszállítók, és tömegével szállnak ki a rohamrendőrők, mindenféle azonosító nélkül, maszkkal a fejen. A felüljáró alján vártuk őket, közben fotóztuk őket.
Egyszer csak hallottuk, hogy az Alkotmány utcából, irtó nagy üvöltözéssel jön kifelé futva a tömeg a Bajcsyra, rohantak a könnygáz elől. A Bajcsyn elég sok ember volt, akinek semmi köze se volt a tüntetéshez, külföldiek, gyerekeikkel sétáló párok stb.
Ekkor a felüljárón álló rendőrök is támadásba lendültek, aztán elkezdték kiszorítani a tömeget a Deák tér felé.
Közben anyukámmal telefonon tartottuk a kapcsolatot, a nagypapámmal együtt az Astórián voltak a Fidesz gyűlésen. Alig akarták elhinni, hogy mi folyik az utca másik végén. Ők szerencsére még idejében ki tudtak jutni a tömegből, később ez sokaknak nem sikerült.
Mi végig kb. a tömeg közepén voltunk, nem akartunk részt venni harcokban közvetlenül, de hazamenni se akartunk.
Premier plánból láttunk a tankot, ami előttünk kb. 50 méterrel jött balról, majd a rendőrsorfal felé tartott. A tömeg tisztára megvadult, még mi is megrészegültünk az adrenalintól, szerintem nem sokon múlott, hogy akkor nem lett véres összecsapás.
Aztán jött a lovas rendőrroham, ami elől az emberek futva menekültek, alig nézve, hogy kit taposnak el, szerencsére néhány férfi, aki észnel volt (a férjemmel együtt), üvöltve kordában tudta tartani a esztelen rohanást, és onnantól még mindig szaladva, de már egymásra figyelve menekültünk. A hídig kitartottunk a tömeggel, de még a bekerítés előtt leléptünk és elmentünk.
Utána is még évekig részt vettünk a tüntetéseken, mindig vittünk fényképezőgépet, aminek hála egy rendőr börtönbüntetést is kapott, hármat pedig megrovásban részesítettek (hamis tanúzás, felesleges erőszak alkalmazása stb.).
A szoborbontast apamek is meseltek. Kb ahogy irod Tiborba… Volt a kornyekunkon is avos meg szovjet sztori de jobb nemboncolgatni az ilyet megha mar reg meghaltak a tortenet szereploi…
2: „Utána is még évekig részt vettünk a tüntetéseken”
Akkor nektek is köszönhetjük azt, ami most van… rendesen megdolgoztatok érte. 😉
4:
Olvashattad, a család a Fidesz gyűlésen volt az Astoriánál, ahonnan az egész kiagyalója páncél kocsival távozott, az ellenkező irányba. 🙁
Nem egységes a család.
A férjemmel Budaházy-Tomcat hívők vagyunk, anyám fideszes, nővérem maszopos, a bátyám már isten tudja, de nem fideszes. A férjemnél inkább fideszesek.
Még tartjuk a kapcsolatot a tűntetéseken megismert barátokkal, és mondanom se kell, hogy ők se fideszesek. Az ottani ismerősők 60%-a informatikus (rendszergazda, szoftverfejlesztő stb.), a maradék ELTE-s, Pázmány Péteres és SZIE egyetemista volt, meg egy-két szabadúszó.
Nem volt a tűntetők részéről kiagyalás, max. a rendőrség akciója volt értelmezhetetlen, hogy miért az astória felé szorították a tömeget.
Csak az elmaradt rendszer/gengszterváltást akartuk elintézni akkor.
5: „páncél kocsival távozott, az ellenkező irányba”
Az események alakulásához azért kellett az akkori (rendőri) vezetés totális balfaszsága is.
Valójában az érdekelne, hogy az akkori lelkes tüntetők most elégedettek-e, hogy ezt a kleptokrata bagázst a nyakukba vehették. Mert a szocikkal az volt az egyik fő bajuk, hogy lopnak és hazudnak.
7:
Olvastad Attilát. Ha a komcsik lopnak az elviselhetetlen, ha Orbán és bandája lop, az OK, mert legalább a lopott pénz idehaza marad (???). És akkor a kifacsarodott emberi elmének nem ez a legszembetűnőbb példája. Ez a kijelentés a skálának csak az elején van. 🙁
7.
Nem vagyunk elégedettek, de úgy érzem, hogy ha a szocik maradnak az sem lett volna jobb, sőt, szerintem rosszabb lenne.
Mint írtam, mindegyik párt lop, én nem is hiszek ebben a demokráciában és a pártoskodásban.
Kellett volna egy igazi rendszerváltás, amikor ezt a sleppet kivágtuk volna a francba. Szinte bármelyik közember az országban tisztességesebb vezető lenne, mint a mélyen tisztelt politikusok közül bárki.
9.
„nem is hiszek ebben a demokráciában és a pártoskodásban.”
Megkérdezhetném, hogy akkor miért szavazol erre vagy arra a pártra?
9:
Fantáziából sosem volt hiányom, de én meg úgy érzem, hogy ennél rosszabbat lehetetlen elképzelni. A szocik sose lopták volna el a magánnyugdíjat, hiszen ők hozták létre. A szocik sose építettek volna totálisan felesleges stadionokat, mert közöttük nincs foci-megszállott. A szocik sose árulták volna 300.000 €-ért a letelepedést, mert egyszerűen nem találékonyak, még arra se képesek, hogy összefogjanak. A szocik nem emelték volna fel az ÁFÁ-t, mert nincs hozzá pofájuk. (majd egyszer folytatom) Végül Orbán vadi új burzsuáziát épít olyan hülyékből, mint például egy közepes gázszerelő, a szocikban viszont igenis volt némi szociális érzékenység.
10.
A legutóbbi alkalommal a Jobbikra szavaztam, sajnos nem váltották be a reményeimet, de úgy látom, hogy másokét sem.
Nem tudom, hogy következő alkalommal elmegyek-e szavazni, mert legutóbbis megfogadtam, hogy nem, aztán csak nem bírtam a fenekemen maradni, és elmentem.
De úgy érzem, hogy ez a szavazósdi csak egy pótcselekvés.
8: Ezekkel az emberekkel nincs mit tenni, ŐK HÍVŐK. A tények, észérvek mit sem számítanak, fújják a magukét.
Nézem a videókat a mai ‘ünnepségről’. Bevallom, el vagyok keseredve ettől a tömegtől. 1100 év alatt semmit nem tanultunk Európától.
http://444.hu/2016/10/23/verekedesek-es-dulakodasok-voltak-a-kossuth-teren
11.
Ha jól tudom a Gyurcsány is egy nincstelen kis senki volt, akiből milliárdos lett, és miniszterlenök, pedig nem egy észlény. A libajnairól és társairól ne is beszéljünk. A Horn Gyuszit hamvasztani kellett volna, amennyi alkohol volt a testében Budapestet egy évig ellátta volna energiával.
Én emlékszem a vizitdíjra, a Sukorói botrányra (azóta is a Budaházy issza a levét), a szocpol megszűnésre, az állami tulajdon elherdálására, a külföldi cégek seggnyalására.
Egyébként a nyugdíjhoz a szocik nyúltak hozzá első körben, kötelező lett magánnyugdíjpénztárat nyitni, mert az állam, csak egy minimális nyugdíjat akart csak később biztosítani. A biztosítóknak ez azért nagy üzlet, mert ebből a közember csak jól jöhet ki? Na ne vicceljünk, ez egy átbaszás vot, a magánnyugdíjpénztárból is alig lett volna valami.
A rekord mennyiségű államadósságról és az IMF-ről ne is beszéljünk, autópályák alig épültek stb.
Ha kihagytam valamit kérlek szóljatok, mert elég szar a memóriám.
Ez nem menti fel a fityeszt a bűnei alól, de azért nehogy már a szocik legyenek a herceg fehér lovon…
13.
Istenem, a fityeszes vérnyugdíjasok rátámadtak a nagycsaládos, babakocsit tologató szocikra és liberálisokra! Szem nem marad szárazon.
14: „Horn Gyuszit”
Ti ilyen jóba voltatok? 😀
Valószínűleg nem sokan osztják a véleményemet, de szerintem a „pufajkást” a rendszerváltás utáni miniszterelnökök között még mindig a jobbak közé lehet sorolni. Ha valamit fel lehet neki róni, az elsősorban az, hogy a szadeszt beengedte a kormányba.
15: Mielőtt belelovalod magad, szerintem mindkét ‘fél’ viselkedése katasztrofális volt.
16.
Persze, de várható volt, hogy nem lesz semmi komoly megmozdulás, csak a végsőkig párthű emberek mentek ki, akik meg akarták mutatni az ellenoldalnak, hogy ők az erősebbek. És az amőbák szintjén megrekedt emberek minden táborban megtalálhatóak, és ha ezek egyszer meglelik egymást, akkor onnantól nincs megállás.
Ne Chani-t piszkáljátok, hisz ő leírta a saját véleményét.
Ez egy vitafórum, ami arról szólna ki hogyan tenné másképpen.
Ettől lesz értékes egy fórum, nem kérdések halmazát meg cáfolatát feltenni egy „egyénnek” aki őszintén leírta a véleményét. 26 éve élek Magyarországon, de egyszer nem találkoztam olyan egyénnel, aki felvilágosítana ki az akire felnézhetnél és ezért tűzbe is teszem a kezem. Csak azt hallom, ki ne legyen. Ez megy 26 éven keresztül.
Belga főnökömet idézném mikor a problémamegoldást elmagyarázta elég vulgáris módon egy értekezleten:
„ne a lószart vizsgáld hogy vajon mit evett ha híg a széklete, hanem amit adtál neki azelőtti napon.”
Ez a mai napig is fennáll a politikai életben is.
Persze utólagosan könnyebb okos lenni.
9. Chani
„Kellett volna egy igazi rendszerváltás, ”
Az mit jelent?
Azt, hogy kapitalizmus lesz.
A kapitalimushoz meg tőkésosztály kell… Ezt a komcsik inkább importálták mint megteremtették. Nekik elég volt a 30 ezüst.
Most persze verik a mellüket, hogy ők bezzeg nem loptak (annyit)… Csak a tyúkólat nyitották ki a rókáknak…
Persze… vannak, akiknek jobban smakkol a külföldi „kizsákmányoló osztály” mint a hazai, ez lehet ízlés dolga, meg nyilván pénztárcáé is.
Nekem az az érzésem, hogy hosszútávon jobban járunk egy hazai tőkés-befektető osztállyal, mint ha minden fillérért küldön kell kuncsorogni.
11. Tibor bá’
A szocik sose lopták volna el a magánnyugdíjat, hiszen ők hozták létre.
Persze… Ők inkább „beterveztek” 300 milliárdos veszteséget az MNB-ben a mesterségesen magas kamatokkal.
A szocik sose építettek volna totálisan felesleges stadionokat, mert közöttük nincs foci-megszállott.
Persze… Építettek helyette hegy nélküli alagutat, meg völgy nélküli viaduktot… A kormányzati negyedet azért idejében sikerült leállítani. Foci megszállottjuk az nincs, de jó kapcsolataik a külföldi építőcégekkel az van.
A szocik sose árulták volna 300.000 €-ért a letelepedést, mert egyszerűen nem találékonyak, még arra se képesek, hogy összefogjanak.
Persze… Ők inkább ingyé engedtek volna be pár százezer agysebészt. És vigyorogva vették volna fel a kölcsönt Soros Gyuri bácsitól, hogy ki tudják fizetni a szociális segélyt, az elszállásolást, étkeztetést meg a nyelvleckéket…
A szocik nem emelték volna fel az ÁFÁ-t, mert nincs hozzá pofájuk.
Viszont volt pofájuk elvenni a 13. havi nyugdíjat meg a családtámogatást… Már csak úgy szociális érzékenységből.
Ezen a földgolyón van olyan ország, ahol mindenki meg van elégedve a kormánnyal, illetve a vezetőkkel? Ha felbukkan valaki (pl: Kennedy, Haider) aki rendet akarna vágni, na akkor neki annyi. Hiába tudjuk és érezzük, hogy mit szeretnénk, ha a világ politika ránk telepszik. Áruljátok már el, ilyen XX. századi történelem után mégis kit izzadhatott volna ki ez a nép magából? Legkönnyebb ócsárolni mindenkit, de megoldást felmutatni ki tud?
Állítás:
– Megfigyeléseim szerint a legtöbb ember szeret (szeretne) a zavarosban halászni.
– Úgy látom, hogy elég kevesen vannak azok, akik hozzáértést igénylő, többé-kevésbé becsületes munkából, nagyjából becsületesen szeretnének (és tudnak is) megélni.
(Nyilván az összes jelenlévő és a gyevi bíró is kivétel! 🙂 )
Következtetés:
– Ezért aztán a legtöbben (akik ugyebár szeretnek, szeretnének a zavarosban halászni…) olyan valakire fognak szavazni, aki ha nem is nyíltan törvénykezve, de legalábbis kiskapukkal, szerintük megfelelő körülményeket teremt a halászathoz.
Várható tanulság:
Persze semmi sem tart örökké, és a kisebb (és csakis a kisebb!!!) halászok közül sokat felelősségre fognak vonni, de aki kurvának áll, az ne csodálkozzon ha megdugják.
21:
Attila egy kicsit túl vagy reprezentálva. Mit szólnál, ha naponta mondjuk háromra szabnánk meg a hozzászólásaid számát? 😀
8.
Igen, ez az idiótizmus , vakság és butaság magasiskolája.
Nem a lopással van a baj, hanem , hogy ki lop!
Aztán a nemzethy szinekben már fel sem tűnik, hogy az adriai villa, meg a sziget, meg a jacht sem a mai, hanem a trianoni határokon van csak belül „idehaza”.
A többi aprócska kis vagyontárgyról, off-shore bandériumokról a nagyvilágban meg már megemlékezni sem fontos, mert arról végképp nem mondható semmiféle hazai jelző!
Attila (PV)
Amíg nemzetközi volt a lopósok tábora, addig volt némi remény, hogy ez megváltozhat, ha kiszorul ez a csoport a döntésbefolyásolási körből és hazai játékosok lesznek a pályánkon.
Nos, kiszorultak és jött a jobboldal. Kiderült, jobban meglopnak, mint a nemzetköziek.
A reményt vették el, ahogy itt többen is felteszik a kérdést, ha nem a fidesz, akkor kit válasszanak? Illetve, most már tudjuk, bárkit választanánk, ők megfognak lopni. Ez a bűne a fidesz döntéshozóknak. Amikor családon belül meglopják egymást az emberek és még meg is magyarázzák, annál nincs lejjebb. Vegye el mindenemet akár kétszer is egy idegen, mint egyszer az, akiben megbíztam.
21.
Felhívás az idiótizmus magasiskolásának!
Igen, ahhoz kell pofa, ha felesleges alagutat, hidat stb. nem építenek, csak az összeget varázsolják ki a költségvetésből!!
Igen, magánnyugdíjpénztár rendszert létrehozni az legalább valami, de a 3200 milliárdot (jól dörzsöld meg a szemed, hogy lásd a nullákat!)lenyúlni igérgetéssel szemben nyom nélkül , már aljasság!
A banki kamatok részben igazak is lehetnének, ha nem válságról lett volna szó és piaci alap, ma meg egy kedvező nemzetközi helyzet, konjunktúra van, ami nem indokolja a letelepedési kötvény dupla kamatrátáját!!!!!
Te még a tényekre is rosszul emlékezve osztod itt az okosságot (nem valami kormánypárti szóvivő vagy?), mert rosszul tudod, a lecsökkentett 20% ÁFát a szocik emelték vissza 25%-ra és ezt führered űberelte meg 2%-al.
Már csak a szociális érzékenységre, az ígérgetéssel szemben nem lett a 13. havi nyugdíj visszaállítva, meg lett emelve a nyugdíjkorhatár, a fogyatékosokat a járandóságból kivezették munka helyett az utcára megpusztulni, az özvegyi nyugdíjakat megfelezték, az oktatási-egészségügyi költségvetést „átszervezték” hogy kevesebb jusson-több maradjon, a bedőlt hiteleseket pedig nem hagyták az árokparton, hanem az árokba rúgták!
csak szociális érzékenységből.
Az elszámoltatás keretében minden korrupciós gyanusítottat kiengedtek a börtönből, felemelték az „elvtársak járandóságait” és aki még nem kapott állami kitüntetést, azokat megdobták valamivel!
Soros bá-val pedig főnöködnek is jó kapcsolata, hiszen az ő pénzén vigéckedett a ködös Albionban, aztán a kalácsot adó kézbe nem illik beleharapni- tanítja a népi mondás!
Valami velősebb farbával rukkolj elő, mert a fentiek mint a nádszál….gyermetegek.
Mondja olyan, aki ki nem állhatja a gyurcsótányt sem!!!!!!!
22.indiánlány
Tessék agyalni, gondolatébresztőnek: kiszervezett társadalom!
18: „az amőbák szintjén megrekedt emberek”
Valóban ők azok, akik az utcán randalíroznak, de itt is igaz az a mondás, hogy ‘fejétől bűzlik a hal’.
Nem jutottunk volna idáig, ha a politikusok (és bizony elsősorban OV) nem akarták volna végletesen kettészakítani az országot, hogy lehessen belső ellenséget találni, ami ellen folyamatosan harcolni – és ezáltal hatalmon maradni – lehet.
28. dávid
Fejtsd már ki, légyszi, ha már ennyit emlegeted, hogy mit értesz „kiszervezett társadalom” alatt, és az miért jó, mert a kereső nem dob ki semmi támpontot.
Tibor bá, ha úgyse akartatok harcolni, mért nem adtátok a forradalmároknak a fegyvert? Mégis több haszna lett volna, mint a pöcében…
11: Hát, ezeket valszeg tényleg nem csinálták volna meg a szocik, de helyette szépen csődbe vitték volna az országot, minden pénzzé tehető állami vagyont átadtak volna az IMF-nek, és amikor végleg lessülyedt az ország a nyomorba, szépen eltűntek volna balfenéken. Azért ennél még mindig kisebb baj az esztelen stadionépítés.
21: A nemzeti tőkésosztályt már a 90-es évek rablóprivatizációja megteremtette. Ott nőtt fel Medgyessi, Gyurcsány és Bajnai, és a mai oligarcháink is mind, Simicska, Demján, Csányi, Kenyeres, és a többi. Már rég nem az a kérdés, hogy lesz-e, kiből lesz, hanem hogy mikor lesz már nekik végre elég a vagyonuk jövedelme, és mikor hagyják végre abba a közvagyon begyűjtését. Persze a kérdés költői: ez a mindenkori kormányon múlik, nem rajtuk.
27:
Banki kamatok: Hogy is volt ez (a Fideszes) Járai Zsigmonddal?
30.
Több hasonlóan gondolkodók körében merült ez fel és én is hasonló elmélet felé fordultam.
A az miért jó-ra visszakérdezek, miért, ami van az jó?
„Add meg a császárnak ami a császáré és Istennek, ami istené”
elv alapján.
Fókuszálva az elvárható és nélkülözhetetlen szükségletek közvetlen környezetből történő közösségbeli optimalizált kielégítése.
Sokak által kiegészítve egy alulról építkező társadalom elméletével.
A technikai részletek és megvalósítás kapuja még nyitva áll!
Nem tudom, hogy milyen elveket és hovatartozást vallasz, – de az ismeretlenséget figyelembe véve- fenti idézetből elindulva szerintem értheted!
31.
Most a részleteket kerülve; talán mindenki emlékszik, hogy a jegybankelnöki pozit korábbiakban javarészt mindig az éppen aktuális ellenzék „hűbérese” töltötte be és pártállástól függetlenül célja mindig az „ellenséges kormány” gazdaságpolitikájának gyengítése, a költségvetés felborítása volt a célja és nem kimondottan a a kormány gazdaságpolitikáját, ország érdekeit szolgáló monetáris politika.
Ráadásul korábban mind a forintárfolyamban, mind a világpiaci kamat folyamatokkal összhangban lehetett mozogni.
5%-os dollárkamatnál merő illúzió volt alacsony forint kamatszintről álmodozni egy nyitott-függő gazdaságban, a mai nemzetközi negatív kamatszinttel ellentétben.
Inkább szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy ki is tolta el a 2001-ben behozott devizahitelezési törvény szabályozást, amit aztán azóta is a mai napig senki nem volt képes orvosolni, kezelni, megoldani!
33. dávid
„A az miért jó-ra visszakérdezek, miért, ami van az jó?”
Nem jó. Ha viszont változtatni akarunk, akkor kevésbé rosszra kell cserélni, mert ha ugyanakkora szarban leszünk később is, akkor feleslegesen öltük az energiát a változtatásba.
“Add meg a császárnak ami a császáré és Istennek, ami istené”
Ebből az idézetből kéne részletekre rájönnöm? Nekem az jön le belőle, hogy Jézus nem akart beleszólni a politikába. (a követői sajnálatára)
„Fókuszálva az elvárható és nélkülözhetetlen szükségletek közvetlen környezetből történő közösségbeli optimalizált kielégítése.
Sokak által kiegészítve egy alulról építkező társadalom elméletével.”
Ezzel egyetértek, de szerintem a legtöbb itteni hozzászóló is.
„A technikai részletek és megvalósítás kapuja még nyitva áll!”
Pedig az lenne a pláne.
„Nem tudom, hogy milyen elveket és hovatartozást vallasz, – de az ismeretlenséget figyelembe véve- fenti idézetből elindulva szerintem értheted!”
Ha régóta olvasnád a blogot, akkor ismernéd a nézeteimet. Nem vagyok pártok, ideológiák követője, saját értékrendszerem van. Vagy triviális dolgot magyarázol kiszervezett társadalom néven, vagy nem értettem meg a mondanivalódat. Más is használja ezt a kifejezést? Hol van ebben kiszervezés?
21. „Persze… Építettek helyette hegy nélküli alagutat, meg völgy nélküli viaduktot…”
Attila! Ha mész az egyesen, az osztrákokhoz belépve, találsz három felüljárót egymás után. Út nem vezet egyikre sem.
Nem egyet, hármat!
Ez azért van, mert nem akarták teljesen kettévágni az ott lévő ökológiai rendszert, így valamelyest próbálták csökkenteni az autópályával okozott kárt.
Az ok hasonló volt az általad említetteknél is.
Persze tudom, téged az okok, tények nem sokat érdekelnek, csal lehessen mantrázni a hülyeségeket.
27. Dávid. +++
31:
Először is nem én dobtam a pöcegödörbe a géppisztolyokat, hanem az apám az én megkérdezésem nélkül. Másodszor, túl hirtelen kellett dönteni. Harmadszor, amíg nem értünk haza, biztonságot nyújtott. A géppisztoly nem a hátamon volt, hanem előre tartott csővel az ölemben.
Kicsit kisarkítva, de van benne igazság, és némileg illik is a kommentekhez.:
Kozmosz – Az okosak földje
https://www.youtube.com/watch?v=H72yZgrWbxU
Dalszöveg
az nem lehet, hogy annyi szív
hiába szív…
de lehet.
fosunk a jövőtől, büszkén a múltra
de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja
úgy tudtuk, más bánt el velünk
pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk
a Habsburgok kérték és kapták a koronát
önkéntes gyarmat voltunk több koron át
későn keltünk, hogy fel kéne kellni
addigra utált körbe mindenki
míg Deákot ünnepelte száz torok
a fejünkre nőttek a román pásztorok
ők nem egyeztek ki a kiegyezéssel
baj is lett belőle később kevéssel
hogy becsúsztunk a háborúba
hülyére verve álltunk Trianonba’
utána Horthyék is okosak voltak
hadat üzenni a Szovjetuniónak
mínusz negyven fok volt az oroszoknál
ott maradt a fél hadsereg a Donnál
jöttek a ruszkik, fal lett a Lajta
bölcsőnk ez, gyakran sírunk is rajta
mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak
a nácik és a komcsik is magyarok voltak
mi voltunk Koppány és Kun Béla
mi vagyunk magunk a probléma
Való Világ, Megasztár, X-Faktor
szidjuk mindet, de nincs, aki elkapcsol
és hiába védjük másoktól a földet
ha lengyel húsért sorban állni ragyogó ötlet
mi tévézünk öt órát, de a jenkik a hülyék
hősök vagyunk, csak sose állunk ki az ügyért
aki akar itt bármit, az úgyis dobbant
és marad egymillió kamurokkant
az országban, ahol mindenről más tehet
a bankok, a zsidók, az IMF, a melegek
balhé van, de sosincs felelős
mindenki megússza, van jog, csak nem erős
eltűnt a Postabank, de senki se tette el
Kulcsár Attila is egyedül kezdte el
hozott is valamit az Ezüsthajó
a Hagyóból lett csak cellalakó
a pártokat építik az autópályák
egykor még féltek, de azóta látják
hogy nem üvegzseb van, csak üveges szemek
úgyhogy ideje, hogy építkezzenek
mi is építjük a nemzeti falansztert
de erről nem írt se Kertész, se Wass Albert
Nyugat-Európa és a káosz partján
félig Ázsia, de egészen Balkán
mi vagyunk Orbán és mi vagyunk Gyurcsány
mi vagyunk a rendőr, az orvos, a furcsán
bekötött nemzet, ez a szédült nép
mi vagyunk a tábor és az ellenség
ki itt hatalmat kap, az sohase fékez
először dönt, és aztán se kérdez
hiszünk még, de tudjuk legbelül
hogy hazudnak rendületlenül
légy csendben, ó, magyar
ha viselkedsz, eljön az ómagyar
táltos, és neked is letol egy szettet
szebbet, mint ahogy eltervezted
nézed a plazmán, majd kifizeted egyszer
az állam is így él, ilyen ez a rendszer
itt tudja minden kisgyermek
hogy svájci frankból nőnek a díszkertek
úgyhogy senki se szól, hogy így nem lesz jól
meleg ez a kibaszott disznóól
huszonöt éve nonstop a válság
nem mászunk ki, csak a gödröt ássák
volt egy lépcsőnk, de eltemettük
most építjük újra, hogy lebontsuk együtt
mert az utód is úgyis begőzöl
még pár év és kezdhetjük elölről
Isten, várd meg a magyart
majd odaérünk, csak még vesszük a kanyart
Isten, várd meg a magyart
rögtön odaérünk, csak még vesszük a kanyart
nem is akkora gond, hogy nincs nagy sietség
megbűnhödte már e nép az összes ötletét
lehet, hogy gyerekként még máshogy tanultad
de ha hátralépnél, látnád, hogy magunknak
basszuk el, de pusztuljon az idegen
léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem
több párt kell, hanem több külön ország
Az Okosak Földje, Magyarország
mi basszuk el, de pusztuljon az idegen
léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem
több párt kell, hanem több külön ország
Az Okosak Földje, Magyarország
36.Ciki A magyarviaduktos, osztrákfelüljárós viszonyokat összehasonlitani nem túl szerencsés, már csak azért sem, mert míg odakint rajzolnak egy kört körforgalomnak, festenek vonalakat gyalogátkelőnek, addig nálunk maradnak az állítólag olcsóbb(?), de balesetveszélyes lámpák, és a durván kétmillióba kerülő, ezért ritka zebrák, átkelők.
35. Jani
Tényleg új fecske vagyok itten, ezért…….
Igen!
Mindig az elégedetlenek a változás elindítói és sohasem azok, akik a fenálló valami permanens haszonélvezői.
Talán logikusan ez nem is várható el tőlük, de még az sem, hogy szándékosan a JÓ ALTERNATÍVÁT ÁLLÍTSANAK, nehogy a szerencsétleneknek eszükbe jusson agyalniuk.
Szóval ki kell lépni a besulykolt kép vonzásvilágából és mindenkinek gondolkodnia, nem pedig a felajánlott rossz lehetőségből választania a ” kisebbik rosszat”; mert olyan nincs, csak jó, vagy rossz.
Sajnos igen,
az újító szándék nem mindig eredményes, ezt hívjuk zsákutcának! Ha nem lépsz ki az utcára a szobából, sose tudod meg milyen érzés is a zápor és hogyan öltözz fel ellene.
De aki nem próbálkozik, annak a változtatás lehetősége is örökre elvész!
Szóval láss, értelmezz, gondolkozz és cselekedj!
„Jézus nem akart beleszólni a politikába” igen, de annál kicsit több is van benne!
Óvta a követőit olyan cselekedetektől, amivel önmaguk ártására lehetnek, sőt a fennálló rend betartására bátorított, azaz a törvényes kereteken belül; élj olyan életet, ami méltóvá tesz a „nem földi királyság” megmérettetésére, ahol más törvénykezési dimenzióba lépsz át!
De ez a másfajta törvénykezési mód már a földi létben rendelkezésedre áll, ezért élj vele! Add meg a kereteken belül……
Azaz ne menj fejjel a falnak, hanem a ……. változtass a világodon, hogy elnyerjed méltó jussodat itt a földön, s a mennyeknek országában is! Tévesen csak a szeretet fontosságát prédikálják, de nem cselekszik!
(a követői sajnálatára)
azaz ismét mástól várni a megoldást? Pedig minden ember a saját életének-sorsának a kovácsa!
Egyet figyelembe véve, be kell tartani az Atya törvényeit, a kozmikus rendet!
Az embernek megadatott a szabad választás lehetősége, a szabad cselekedet! (Genezis)
A kapu nyitva áll, de ha Te is nem építed azt a kaput, lehet belépni sem akarsz rajta.
Vagy másképp, ha mástól várjuk el valami megoldását, ne csodálkozzunk azon, ha az esetleg nem fog tetszeni!
Vegyél részt benne, hogy magadénak is mondhasd! „Kicsit sárgább is, kicsit savanyúbb is de a miénk!”- sántít a példa mert van akinek méltánytalan fény csillanhat a szemében……….
Minden „triviális”, csak korlátaink miatt nem vesszük észre!
Igen, más is használja ezt a kifejezést „kiszervezett társadalom ” – nem én találtam ki- és az a szép, mindenki kicsit másképp.
„Hol van ebben kiszervezés?”
Te hogy érted? Mire gondolsz?
27.
„Igen, magánnyugdíjpénztár rendszert létrehozni az legalább valami, de a 3200 milliárdot (jól dörzsöld meg a szemed, hogy lásd a nullákat!) lenyúlni igérgetéssel szemben nyom nélkül , már aljasság!”
Úgy tudom, hogy a magánnyugdíj-pénztár vagyonának egy részét állami nyugdíjalapba vitték át, a többit adósságrendezésre fordították.
Ebben mi a lenyúlás?
41.
Rosszul tudod!
Nincs állami nyugdíjalap!!!!!
Most sem, és nem is volt.
Régen az állami vagyon-működő vagyon volt a nyugdíjalap.
A magyar nyugdíj rendszer nem felhalmozó, hanem kirovó típusú.
A nyugdíjak alapját, fedezetét a pillanatnyi befizetések fedezik, amit ma már nem nyugdíj, hanem szociális hozzájárulási ADÓ-nak hívnak!
Teccik érteni?
Másrészt, mivel kb 35.000 milliárd forint az államadósság, akkor az államadósságnak egyből 9%-ot csökkennie kellett volna!
Mivel ez nem történt meg ilyen mértékben, akkor HOL A LÉ?
Vagy nevezhetjük lenyúlásnak is; Mindenesetre akinek a saját magánszámláját nullázták ki!
Én úgy tudom, hogy a nyugdíj alapot abban a csúnya Horty korszakban hozták létre, ami sokáig jól működött, mert jól fektették be, tehát hozamot termelt. Aztán jött a szép kommunizmus, és az alatt a tetemes részét lenyúltak, a rendszerváltáskor már alig volt benne, onnatól főleg a befolyó adókból fizetik a nyugdíjat.
Aztán a szocik alatt a 8,5%-os bérrészt ketté bontották, és 0,5% maradt az államnak és 8%-ot pedig egy kötelezően választott magánnyugdíjpénztárba kellett átutalni.
Ezt a magánnyugdíjas pénzt államosította a fityesz.
42.
„A nyugdíjak alapját, fedezetét a pillanatnyi befizetések fedezik, amit ma már nem nyugdíj, hanem szociális hozzájárulási ADÓ-nak hívnak!
Teccik érteni? … HOL A LÉ? ”
Ilyen alapon megkérdezhetnéd, hogy hol van a befizetett SZJA, meg hol van az ÁFA…; nem mindegy hogy az állam hogyan csoportosítja át a bevételeit?
Az a pénz sohasem volt a tied, csak annyi történt, hogy az állami befizetés egy részét a szocik átengedték magáncégeknek.
És csak az lett visszavéve, amit egyébként az állami kasszába kellett volna befizetni.
Másfelől a nyugdíjalapok ‘lenyúlása’ többek szerint Orbán szükséges és kényszerű beavatkozása volt a Lehman Brothers bedőlése utáni zavaros helyzetben:
————————
„Az alapok államosítása nem jogosság kérdése hanem a szükségé!
A Gyurcsány kormány 8-10% alapkamaton mozgott és a pénzbőségnek köszönhetően dőltek a befektetések a magyar állampapírokkal kapcsolatban.
Ez azt eredményezte hogy a Ft sokkal magasabban jegyezve lebegett mint maga a gazdasági teljesítmény ezt indokolta volna.
Amikor a befektetők látták hogy szarban vagyunk de egyből az IMF megfogja a kezünk és mi egy csettintésre mindent teljesítünk, akkor sem álltak el a vételtől, de csak 10% ra voltak hajlandóak befektetni. És itt lépett be a világválság. Amíg nem érezték a súlyát hiszen a hitelminősítők is nagyon nagyon rossz előrejelzéseket adtak, addig igaz magas kamatokra de hiteleztek minket.
De ekkor jött valami ami alapjában megrengette a rendszert és a bizalmat. A Lehman Brothers bedőlése.
Ekkor a piacok teljesen kiszámíthatatlanná váltak és a befektetők semmibe nem akartak befektetni, nem hogy egy agyig eladósodott elméletileg 7-8% felett nem is kigazdálkodható 10% os alapkamatú országot. Mivel megszűnt a pénzcsap, a Ft roham szerűen vesztett a lebegtetett értékéből és ahogy minden hasonló esetben nem az értékén állt meg hanem túl lengett a piaci és befektetői folyamatok tehetetlensége miatt.
Az az, ha akkor nem szed elő Orbán valami azonnal mobilizálható likviddé tehető eszközt ami a várható (a deviza ingadozás miatt) bekövetkező GDP arányos államadósság emelkedése előtt nem húzza le az adósság szintjét akkor 85-90% között találtuk volna magunkat ami = a csőddel. Hiszen még a Bajnai IMF tartozását el sem kezdtük kifizetni. Az az = Görög helyzet. Adósság spirál.
És ugye lehet hogy egyszeri bevétel volt de nem is volt más célja. Ez is egy hatalmas demagóg politikai szöveg.
Hiszen azonnal kellet a pénz, és hiába példálóznak strukturális lefaragásokkal, azok csak 1-2 év múlva hoznak hasznot a bevételi oldal csökkenésével, de az sem hogy likvid pénzt. Viszont arra pontosan jó volt hogy levegőhöz jusson az ország és strukturálisan is alakuljon illetve a külön adók segítségével stb stb a bevételeit is fokozva már fenntarthatóvá tegye a folyamatokat.
Nem volt jogos, de azt is tudni kell hogy kinek kell valójában megköszönni az elkerülhetetlen meglépését!”
44: „nem szed elő Orbán valami azonnal mobilizálható likviddé tehető eszközt”
Arra azért nagyon kíváncsi volnék, mit írnál akkor, ha Gyurcsány vagy Bajnai nem az IMF-hez szalad, hanem ők stabilizálták volna a helyzetet a magánnyugdíjpénztárak lenyúlásával?
Nem lennél ilyen megértő, azt hiszem. 🙂
45. Observer
„mit írnál akkor, ha Gyurcsány vagy Bajnai nem az IMF-hez szalad,”
A helyzet az, hogy ez csak egy része volt a mentőakciónak.
A bankadó meg a multiadó nélkül a nyugdíjalapok „lenyúlása” nem jelentett volna semmit, valóban kidobott pénz lett volna.
De ezekkel meg a többi „unortodox” gazdasági döntéssel elkerülte a becsődölést.
Ha Bajnaiék megléptek volna egy csomó más lépést is, amit ugye nem léptek meg, akkor lehet, hogy ma is ők kormányoznának.
De hát ők a Sorosék csapatában fociznak… És az elvárásainkat is ehhez kell igazítani.
44 & 45 & 46:
Valamit kihagytok a képletből. Gazdasági üggyel kapcsolatban Orbánnak hatalmas malaca volt. Kíváncsi lettem volna, mit csinál Matolcsy QI és fél százalékos FED kamat nélkül (a nép agyon adóztatásáról már nem is teszek említést).
47.
Lehet hogy így van, de a pénzlenyúlás akkor is erős csúsztatás.
45.
„mit írnál akkor, ha Gyurcsány vagy Bajnai nem az IMF-hez szalad”
Ki máshoz szaladnának a szocik, mint a magánkartell pénzbehajtó szervezetéhez.
48: „Ki máshoz szaladnának a szocik, mint a magánkartell pénzbehajtó szervezetéhez.”
Talán hagyjuk a témát, ha csak ilyen válaszra voltál képes. 🙂
________________
Ez azért jól jellemzi a mostani kormány nemzetközi elfogadottságát – ne feledjük, kerek, 60. évforduló:
http://444.hu/2016/10/24/akkor-es-most-hany-kulfoldi-vezeto-jott-unnepelni-2006-oktober-23-an-es-most
22:1 Gyurcsány javára 😉
48:
Ez az egész IMF duma egy hatalmas mellébeszélés. Mennyi a kamatláb az IMF kölcsönön? Mondjuk 4 %, Mennyiért lehet kötvényt kibocsátani a piacon, mondjuk 6 %-ért. Akkor honnan ésszerű felvenni?
44.
teljesen igazad van, mert szeretném megtudni mire-jó közösségi célokra fordítják-e az SZJA-m, ÁFA, stb. Mert mint állampolgárnak és befizetőnek a jog szerint közöm van hozzá, az elköltésében is.
Az már más kérdés hogy a hatalom eszközével visszaélve jog és törvényellenesen kizárnak ebből!!!!
És igazad van, ezek a befizetett pénzek sosem voltak az enyémek, hanem a mienk, Magyarország állampolgáraié!
Azért ne csúsztass!!!! Mert a nyugdíjpénzek lenyúlása mostanában 2014-ben vagy 2015-ben történt és nem a 2008-2009-es válság alatt. A válságból való kilábalás 2012-re megtörtént.
A forint-devizaárfolyam mélyrepülés sem gyurcsótány, a libás alatt történt, hanem a válság után!!!!!!!!!
A devizahitelesek is 2012 után dőltek be és utána belökték őket az árokba!!!!!!
A struktúrális lefaragás pedig a felesleges beruházások, futballpályák, kisvasút, meg a franc se tudja felsorolni,….. elhagyásával lehetett volna. A másik az IMF hitelt nem fizették vissza, hanem a piacról felvett újabb hitellel váltották ki, kb 1-1,5%-al magasabban.
Na ezt is becucliztad!!! „ne azt figyeld, amit mondok, hanem amit csinálok..”
Azt is beetted, hogy a folyamatokat fenntarthatóvá tették!
Nem, hanem egyszeri hatások, amit nem biztos, hogy célszerűen használtak fel. (Egyedül az EKR és elktonikus pénztárgép ami hasznos a költségvetésre, de ez sem magyar találmány.)
Ugyanis a gazdaságban meglesz a böjtje! Már megvan, mert a beruházások az amortizációs ráta alá estek!!!!!
A pirosak elbaszták az uniós 2007-2013 pénzek lehívását, mert az is a jelenlegi kormányt szolgálta, főleg 2012-2015 -ben teljesült kifizetésekkel. Ezért is nem szaladt el a forint-ejro, „csak” 322 ejróig. Ha nem zúdult volna be a 6000-7000 milliárd forintnyi deviza, ki tudja hol állt volna meg?
Na ennyit a sikeres pénzügypolitikáról!
Ja és hol lesz még muníció?
A jelenlegi tervek szerint 2018-ig lehívják a 2022-ig szóló teljes keretet is. Dőzsölni fognak!
Kit érdekel, hogy utána 4 évig a szűk esztendő!! Most csápolj, mert 2 évig még dől a lé és neked is juthat 1-2 száraz kenyér morzsa.
„kinek kell valójában megköszönni ” hát igen, a nagy világnak, mert a pénzbőség ( a FED százdollár milliárdjai, EKB monetáris lazítása „felpörgette”(valamelyest) a világgazdaságot és lenyomta a hitelkamatot a negatív tartományba!
Köszönjük nagyvilág! Így jó?
50.
Az IMF tényleg nem válik az adós országok egészségére lássuk be!
De ők 3,6%-on adták volna akkor a hitelt, de jobb volt az nekünk 5-6%-on.
Másrészt az IMF-et azért szeretik a befektetők, mert a világbank személye a garancia arra, hogy a befektetők pénzét nem lehet csak úgy észrevétlenül einstandolni! És kérem ez itt a lényeg!
48.
A lózungot már jól begyakoroltad.
Akad valami értelmes is a tarsolyodban?
49.
„Ki máshoz szaladnának a szocik, mint a magánkartell pénzbehajtó szervezetéhez.”
„Talán hagyjuk a témát, ha csak ilyen válaszra voltál képes.”
A mondatom melyik részét tudod megcáfolni?
——————
50.
4% vs 6%… ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor sem vennék fel olyan helyről hitelt, ahol sorban folytatnak büntetőeljárásokat a vezetők ellen; Dominique Strauss-Kahn, Christine Lagarde, vajon ki lesz a következő? 🙂 🙂
Mennyibe kerül valójában az IMF-hitel?
http://pszo.reblog.hu/megsem-olyan-olcso-az-imf-hitel
Nem értek annyira a nemzetközi, állami szintű hitelekhez (a nemzetközi pénzügyek című tantárgy miatt nincs a mai napig még diplomám), de az IMF elég szépen beleavatkozott jó néhány ország belügyeibe, és inkább vállalnék egy magasabb kamatozású, de kevésbé agresszív kölcsönadót.
Egyébként hogy tud az IMF ilyen olcsón hitelt adni? Arra tippelek, hogy esetenként jóval több hasznot tud bezsebelni, mint a kihelyezett hitel, és elég komoly retorziókat helyez kilátásba, ha késik a fizetés.
50. Tibor bá’
„Mennyiért lehet kötvényt kibocsátani a piacon, mondjuk 6 %-ért. Akkor honnan ésszerű felvenni? ”
Ez már ezerszer ki lett vesézve.
Ha olcsóbban adja az IMF a pénzt, de megköti a kezedet, hogy melyik haverjánál költheted el, amelyik nyilván dupláját számol, kinek mennyi „bemutatkozó” díjjat adj, és gazdaságélénkítésre meg egyszerűen TILOS használni, akkor akár ingyé is adhatná, akkor is rosszabb üzlet lenne.
49. Observer
„Ez azért jól jellemzi a mostani kormány nemzetközi elfogadottságát – ne feledjük, kerek, 60. évforduló…”
Ezen rugóznak még egy páran.
A népes társaság a Gyurcsány kormányt vállonveregetni jött, mert nyilván imádták az ingyen pénzt az MNB-ből, a 8%-os garantált hasznot a közműcégeken, a magyar adófizetők pénzén feltőkésített majd 1 forintért eladott bankokat, az új megnyitott piacokat, a felrobbantott cukorgyárakat meg mindent !
Persze hogy „elfogadott” volt a kormány ! Mintagyarmat voltunk.
Még azt is megbocsátották Gyurcsányéknak, hogy Brüsszelnek is hazudoztak a költségvetést illetően.
Most meg persze durcásak, mert akadozik a pénzszivattyú…
Az se számít, hogy folyamatosan minősítik felfelé az országot, befektetésre ajánlott kategóriába…
56:
Duma, duma, és duma. Kölcsönöket a kormányok azért veszik fel, hogy a korábban felvett és lejárt kölcsönöket, a korábban kibocsátott és a futamidő végére járt kötvényeket vissza tudják fizetni. Vagyis tök mindegy honnan van, ugyan arra lesz elköltve.
54: „A mondatom melyik részét tudod megcáfolni?”
A kérdésem melyik részét nem értetted? Mert hogy nem arra válaszoltál. Csúszkálsz itt, mint az angolna… 😉
57: „A népes társaság”
Van egy pici bibi. Ez a népes társaság (nem személy szerint, hanem amit képviselnek) a minket körülvevő ‘világ’. És ugye nem tudjuk betonfallal elszigetelni magunkat – így talán jobb, ha a barátaink, mintha az ellenségeink lennének. Hosszútávon legalábbis.
59. Observer EGY
„Ez a népes társaság (nem személy szerint, hanem amit képviselnek) a minket körülvevő ‘világ’. ”
A helyzet az, hogy ez a társaság egyre kevésbé képviseli az őket körülvevő világot.
A szűk vezető elit egyre kevesebb támogatást élvez.
Az a liberalista szemlélet, amit ők képviselnek, egyre több helyen szitokszó…
Aztán meg olyan áron legyenek a „barátaink”, hogy szabad rablást engedünk nekik ?
A fene tudja… inkább a három lépés távolság.
59.
“Ez a népes társaság […] jobb, ha a barátaink, mintha az ellenségeink lennének.”
Szép kis csapat ez a népes társaság… egy egész kőművesbrigád, plusz egy-két köztörvényes.
(Autentikusabb forrást keresve sem lehetett volna találni, mint a Soros pénzelte 444-et.)
http://www.origo.hu/itthon/20160831-soros-gyorgy-bevandrolas-internetes-portalok.html
Egyébként miért érdekes, hogy egy nemzeti ünnepre hány darab külföldi potentátot tud meghívni az ügyeletes miniszterelnök?
Vagy arról van szó, hogy 56 évfordulóját felhasználva Gyurcsány a hazai sajtóban így próbálta mediatizálni és legitimálni a saját nemzetromboló tevékenységét. (Költői kérdés.)
58. Tibor bá’ KETTŐ
„Vagyis tök mindegy honnan van, ugyan arra lesz elköltve. ”
Nem így van.
Az IMF nagyon is beledumál nemcsak a pénz elköltésébe, de más politikai dolgokba is.
Sőt… Már el is ismerte talán tavaly az IMF, hogy jobban jártunk, hogy a saját utunkat jártuk, mert ugye azóta ők is önkritikát gyakoroltak…
„az IMF a nyilatkozatban elismerően említette az robusztus gazdasági növekedést, a GDP-arányos államháztartási deficit és az államadósság GDP-hez mért arányának alakulását, csökkenését. A gazdaságpolitika eredményei között tettek említést az adósság szerkezetének változásáról, az alacsony inflációról, az adóbeszedés hatékonyságának növeléséről és a gazdaság kifehérítéséről…”
61:
Figyelmeztetés! Ilyen elvakult hozzászólást nem szívesen tűrök meg. Ha nem megy másképp, akkor kerüld a politikai témát.
63. Tibor bá’,
Szerintem tényszerű volt, nem elvakult… de rendben.
64:
Nem várom el tőled, hogy belásd a politikai elvakultságodat, ahogy a vasárnapi istentiszteletről kijövőktől se várom el, hogy belássák isten nem létezését.
51: Itt van pár konkrét tárgyi tévedés.
Nem zárnak ki abból, hogy mire megy az adó, a költségvetés nyilvános, megismerhető.
A magánnyudíjpénztárak „lenyúlása” 2010-2011-ben történt, közvetlen a kormányváltás után. Nem volt elegáns, de még mindig jobb, mint az államcsőd.
Libásnak Bajnait csúfolták, nem Gyurcsányt.
A devizahitelesek megszívták az árfolyamváltozást az tény, de az állam jóval az elvárhatón felül segítette őket közpénzből. Az árfolyam 2009-ben szállt el először, ezt le lehet ellenőrini sok helyen, pl.itt
http://www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=10Y
66.Ábel
Most sem én tévedek -szerintem!!!!
Mert kizárnak a költségvetési bevételek- befizetett adóforintok elköltésének hogyanából-mikéntjéből és hogy kinek, mennyit.
Még az országgyűlési képviselőket is, vagy belenézhetnek, de nem jegyzetelhetnek, vagy köti őket a titoktartási fogadalom, stb….. gondolom mostanában hallottál ilyeneket a TV-ben is?
Na persze nem a teljes összegről titkolódznak, csak amiről „kell”.
Ezt úgy mondják, hogy feles üzleti titkot sért, vagy nincs a féltől beleegyező felhatalmazásuk, vagy nemzetbiztonsági kategőria-kockázat, vagy egyszerűen-mint az MNB is kiszervezik alárendelt nonprofit szervezetekhez, akik mint önálló gazdasági közösségek már nem kötelesek beszámolni a kapott adóforint elköltésével.
A költségvetésben gyűjtőként közlik a kiadásokat és nem mindig részletezik egyértelmesítve a költséghelyeket, költségnemeket, költségelemeket.
A konkrét projektekben pedig összesítve dugják el a konkrét számadatokat, megsértik a közbeszerzési törvényeket. Nem véletlenül vizsgálódik ebben is az unjó!
A kormányváltás után nem kezdődhetett el azonnal a magánnyugdíj lenyúlása, mert először meg kellett tisztítani az akadályozó állami tisztviselőkart, törvényalkotást lehetővé kellett tenni, a törvénykezési testületeket át kellett alakítani, hogy jog szerint ne válhasson támadhatóvá és a végrehajtói kart fel kellett készíteni!
Ez mind idő!
Úgy emlékszem: csak 2010-2011-ben az állami rendszerbe való önkéntes visszalépésről alkottak törvényt és a működés fokozatos ellehetetlenítéséről, a tényleges nyugdíjpénz bedarálása-einstandja-megszüntetése törvény szerint csak 20013-ban történt meg.
2013 meg ugye már messze volt 2009-es világgazdasági válságtól, sőt már megtörtént az államháztartás stabilizációja is (állításuk szerint), ergo a lenyúlást ez nem indokolhatta és már nem volt államcsődveszély!!!!!!!!
(Ennek ellenére én is egyetértek az egységesítéssel, mert mindenki szívjon ugyanúgy!)
Én nem kimondottan csúfolódás miatt használta a libás megnevezést, mert a magyar nyelvben a vessző felsorolást jelent, nem pedig jelzői elválasztást, azaz én is két különböző személyről szóltam.
Az állam lófityulát segített a devizahiteleseken!!!!!!!!!Csak részben és egyeseken könnyített!
A devizahitelezést lehetővé jogszabálymódosítást 2001 agusztusában balga Varga Mihály asszem pénzügyminiszterként jelentette be.
Annyira idióták voltak, (vagy a háttérhatalmat szolgálva tudatosan), hogy az árfolyam kockázatot a törvényben nem szabályozták! (Eurózónában nem kell, mert egy nagy egység rendszerben kicsi a kockázat, de az önálló forint külső hatásnak kitett, erősen manipulálható. Ezt egy pénzügyi „szakembernek” illik tudnia! Főleg, ha gyengítési politikát terveztek be!)
Ha a hitelezés mértékével fedezeti devizahatáridős ügyletek kötötését előírja a jogszabály, akkor a pl. a svájci frank végig 160 forint törlesztő maradhatott volna.
Mellékelten küldöm az MNB devizaárfolyamát, sajnos grafikonban nem találtam;
https://www.mnb.hu/arfolyam-tablazat?deviza=rbCurrencySelect&devizaSelected=EUR&datefrom=2008.09.26.&datetill=2016.10.26.&order=1
ami mutatja, hogy a forint igaz megérezte 2009 elején a válságot, de gyorsan stabilizálódott, visszaállt 250 ről egy 270 forintos euró-forint árfolyamra, egészen a kormányváltásig, ami után a forint szépen gyengülő pályára állt és 2012-től a 300 forint/ euro lett az alapárfolyam.
Ez már nem a válság hatása, hanem a kormány gazdaságpolitikája, hanem a ciklus félideje és több mint 10%-os forintleértékelődés, ami az ELTAGADOTT INFLÁCIÓra is kihat.
A gyengülés csúcsát nem 2009-ben a válság alatt, hanem 2014-2015 ben futotta meg a forint, azaz az elsíbolt nyugdíjpénz után!
Ennek tükrében mi is a magyarázat?
Az árfolyamlistából látható, hogy a regnáló kormánynak 2011-ben is lett volna lehetősége devizahatáridős fedezettel megmenteni a devizahiteleseket
– látva a válság utáni forintárfolyam kockázatban rejlő magán és állami kockázatot-
DE NEM TETTE!
Vagy „hülyék” gyülekezete, vagy nagyon is parancsra cselekedtek. Talán az utóbbi verzió a legrosszabb és leggonoszabb.
Sőt, az MNB a devizahitelesek forintosításán nyert 100 milliárdokat is inkább sajátcélú alapítványaiba dugta el a kíváncsiskodó szemek elől!
54.Mvm9
Abban igazad van, hogy „sem vennék onnan fel hitelt ”
de itt másról is szó van!
„IMF-et azért szeretik a befektetők, mert a világbank személye a garancia arra, hogy a befektetők pénzét nem lehet csak úgy észrevétlenül einstandolni! És némileg törvényesség látszatát is meg kellene tartani!
És kérem ez itt a lényeg!”
Hozzáteszem egyetlen bűvész sem szereti, ha valaki „hozzáértő” kilesi a trükkjét, azaz beleszól abba, kinek a pénzét és mennyit emeljen el!!!
67: Nézz már utána a magánnyudíjpénztárnak! 2011. dec. 31-el végleg vége lett.
A devizaárfolyam tényleg konszolidálódott 2009 után, és lassan, folyamatosan kúszott a mai szintre, bár én 2009 óta akármikor néztem rá, mindig 300 fölött volt. De az Orbán-kormány megteremtette a lehetőségét, hogy mindenki forintra válthass a hitelét még a tűrhető árfolyamok idején, és szóltak is mindenkinek, hogy éljenek vele, mert nem vállalnak garanciát a jövőbeli erős forintra.
Igen, egyértelmű, hogy a gyenge forint gazdaságpolitika. Jót tesz az exportnak. Én amióta dolgozom, exportra gyártó cégeknél dolgozom. Jól is megy a szekér többnyire. Nem gondolom, hogy rossz volna ez a gazdaságnak.
69.
Küldj már át egy linket,
mert az én emlékeimben másképp él a nyugdíj ügy!
És ne a tönkretételről,mert a törvényekkel szépen kiszorították a biztosítókat a piacról, hanem amikor konkrétan elvették a meglévő ügyfelek számláiról a pénzeket és ténylegesen a költségvetésbe tették át! én 2014-et tudom.
A világpénzügyi válság 2009 tavaszán robbant be, mindenhol padlóra küldte a pénzügyi cuccokat.
Ezért küldtem a linket, hogy pár perc alatt visszanézhesd az árfolyamokat!
2009 májusától, tehát 2 hónap alatt 300 Ft/euró alá lőtték az árfolyamot (mindegy ki) és stabilizálódott az árfolyam 260-270 Ft körül egészen a 2010-es országos választásokig!
Utána lett más a helyzet és gyengítették a forintunkat. Persze jó lett az exportálóknak, mert a magyar dolgozók pénzbeli munkáját és pénzbeli megtakarítását elinflálták hónapok alatt!
Csökkent az import is, javult a devizamérleg.
Érdekes,ezzel együtt a nemzeti fizetőeszköz még tovább gyengült-gyengítették!
Az exportorientált gyenge fizetőeszköz kétségtelenül jó a gazdaságnak egy darabig. Aztán a kiegyenlítődés okán ez a pillanatnyi előny devalválódik.
De nem jó az állampolgároknak, mert veszik a pénzüket és pl. romlik a nyugdíjak vásárlóérték paritása.Nem véletlen, hogy a narancsos horda hitelben és nem bankszámlában ül!
Aztán a kormány töketlenkedett még egy sort, hogy a devizahitelesekkel mit tegyen! 260 Ft / euronál nem váltották át a devizahiteleket, csak később, magasabban.
Láthatod, közben a forint még jó 10%-al meggyengült, sőt történelmi mélységét megütötte, tehát nem a maszop alatt!!!!
A svájci frank egy nagyszabású gengszterizmus volt, és már 2010-ben meg kellett volna oldani, amikor 170-180 forint volt az árfolyam. Nem az MNB realizálta és benyelte az árfolyam nyereséget 2014-ben a devizások után. Ennyit azorbáni megoldásról. Éppen szarabb árfolyammal is átválthatta volna, de nem megtette a lehetőségét, hanem kötelezővé tette. Ez ég és föld! (évekkel korábban kellet volna megtennie és akkor kritika helyett csak dicséret járt volna)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mag%C3%A1nnyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1r
70.
Mindenben tök igazad van. Csak az is fontos szempont volt akkoriban, hogy elkerüljük az államcsőd nevű történetet.
ne felejtsük el azt sem, hogy orbánimegoldás nem orbáné. ő csak a pártban főnök, a svájci frank meg nem hiszem, hogy csak az ő története lenne. Ő is csak egy gengszter a bandából, igaz az egyik legjobb.
Biztos vagyok benne, hogy ő ezeket az ügyleteket, haverpénzeket szükségszerű szükségnek látja. Nem a korrupció az ő legnagyobb baja, még ha ebbe is rokkan bele az ország.
ez ma kérem a normális.
A wiki nem mindig alapos:
De 2011-től még csak az állami rendszerből való kizárással fenyeget, „2012. január 1-től megszünteti a kötelező magánnyugdíjpénztári tagdíj fizetést azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat.”
mondja, ami egyenértékű a biztosítási alap kinyírásával
De az einstandra csak később kerül sor, akkor, amikor egyértelművé válik, hogy nem lesz egyéni számlavezetés, azaz a költségvetésbe landolt a píz.
72. Balázs
El kellene olvasni mégegyszer a hozzászólásom.
Nem állítottam, hogy orbáné a franktörténet,hanem pont azt, hogy nemzetközi „játék” lenyúlás! Csak ők szabták el 2001-ben és eléggé nehézkes félmegoldást agyaltak ki a kivérzetteknek!
És szerintem nem a legjobb gengszter, hanem az egyik legaljasabb gyurcsótányi mércével a nemzet soraiból
Ez a maszopozás, gyurcsótányozás nívó alatti ezen a blogon. Szerintem.
75:
Ide sorolnám még a „píz”-t is, mert hogy jön az ide, ha éppen nem cigány a téma?
75-76
Gondoltam itt a sugallt gondolat, tény a lényeg!
De nem, ha a máz a fontos a vidámító szlenget elfeledhetjük és maradjunk a száraz tényeknél és az emberi butaságnál!
Érdekes, más „hétköznapi ” témában, pl. szexualitás , már nem ennyire prűd a hozzáállás!
Egyébként nem a cigány a téma, mert sok nagyon rendes és józan ember van közöttük, hanem a „cigánykodó” viselkedés és temperamentum, akármekkora tótum faktum is az illető! És azokból az országos ház bőséggel szolgáltatik!
77:
Félreértettél. Nem vitázni kívánok veled, hanem figyelmeztettelek.
Visszatekertem. 1956, Tibor bá akkori tapasztalata a téma. Nem a pénz, akárhogy írjuk.
Köszönjük, Tibor bá ezt az érdekes és értékes visszaemlékezést!
Komolyan itt ilyen rövid az emlékezete mindenkinek? Amit lenyúltak az magánszámla volt, felvehetted volna egy összegben, ha meghaltál volna a feleséged örökölte volna stb. Azzal a címszóval einstandolták – aminél nagyobb pofátlanságot szerintem azóta sem tudtak elkövetni, pedig nagyon igyekeztek – hogy „megvédik” a pénzünket a „rosszul gazdálkodó” bankoktól. Kihasználták, hogy a válságban bűnbakká lehetett tenni a pénzintézeteket, és egyszerűen eltüntették a pénzünket. Cseszhetjük, most rá leszünk utalva a majdani állam teherbíró képességére (vagy ha szerencsésebbek vagyunk öngondoskodunk) ami a demográfiai folyamatokat figyelembe véve messze nem akkora lesz, mint most. Magyarul, ha nem raksz félre nyomorogni fogsz nyugdíjasként. Az meg külön szépség, hogy a rosszul gazdálkodó pénztárak 2009 óta átlagosan 60% hozamot termeltek. Most nem hallom Selmeczi Gabikát, hogy „eltőzsdézték”…
80.
Most nem hallhatod, mert most épp ők tőzsdézték el!
A brókerbotrányokat sem fogják soha megkapargatni, mert akkor kiderülne, hogy „futballkirályunkig” ér a botrány.
Másrészt, annak ellenére, hogy a nyugdíjjelegű járadék befizetése vagy 30 milliárddal több, mint a nyugdíj kifizetés, lehet ijesztgetni az embereket a nem fenntarthatóval!
Főleg, ha ilyen iramban haláloznak el a „hálás” egészségügyi kezelés során a nyug..ik.
Nem politizálni akarok, de az elég érdekes, hogy szinte teljes titokban (eddig csak a kurucon olvastam) a Budaházyt és vádlottársait börtönbe (előzetesbe) vittek most, 2016 október 28-án, két nappal előtte meg felmetették a sukorói ügy vádlottait (Gyurcsány és sleppje).
https://kuruc.info/r/2/165421/
82.
De a leg elgondolkodtatóbb, hogy -állítólag- sem közvetlen, sem közvetett tény bizonyítékot a vádban nem tudtak az elmúlt 3 évben felmutatni, ennek ellenére már közel 3 évet töltött előzetesben Budaházy.
Még mennyi évet lehet előzetesbe csukni embereket nem megalapozott-bizonyított vádak alapján?
Ki lesz a következő?
Hol az ártatlanság vélelme?
Hol az emberi-állampolgári jogok?
Éppen Gőgős Z. szájából hallottam tegnap, hogy valakit 2 milliárd ft „elcsalása” után 2 év felfüggesztettre ítéltek!
Ez a mai jogszolgáltatás, mert az igazság Mátyás halálával oda!
Fiúk, lányok! Van poszt a magyar bíróságok igazságtalan és korrupt gyakorlatáról. Van sok az Orbán-kormány disznóságairól, beleértve a pénzügyeket. Mért ezt az 56-os írást spammelitek szét ezzel? Bocs, hogy beszólok, csak tényleg zavar.
84:
Mert 56 kevésbé foglalkoztatja őket, mint a mai helyzet. Ettől még igazad van, mert 56-tal is manipulálnak. Aztán még pár év, és nem lesz, aki elmondja az igazat.
85.
Igen, mindenkit a jelenkori saját problémája izgatja és kevésbé fogékonyak a múltra, még a magyar, ha mint ősnépi magyar kultúráról is szó van. Ugyanúgy a közelmúlt sem.
Akkor jó lenne az igazat meghallani, de nem biztos , hogy az igazság az utcán zajlott le. Az utcán mindig az áldozatok voltak kint, de az agyasok, a méregkeverők, az érdekeltek mindig is a háttérben sunnyogtak -nak.
De az igazságot jó lenne részben is megismerni, mert a szovjeteknek volt-e tudomásuk a szervezkedésről, vagy ők provokálták ki, vagy azért mentek bele a játékba, mert példát akartak demonstrálni a táborban, vagy a nagyvilág felé vagy tényleg a déli hadtest már Egyiptom felé volt elindítva, majd új útirányt adtak nekik, vagy miért nem volt képes a „megszálló” szovjet haderő a belügyesek támogatásával a rendet fenntartani, vagy miért szedték fel a nyugati határszélen a forradalom előtt a határzárat, honnét jutottak egy szocialista diktatúrában olyan „könnyedén ” fegyverekhez a felkelők!
Egyébként tudomásom szerint egyetlen szocialista országban sem volt akkortájt ekkora csihi-puhi.
Ha akkor igen, akkor manapság a magyarság és emberiség miért nem képes olyan megmozdulásra, miért csak „külső” támogatás által? Vagy régen sem volt ez másképp?
84.
Egyrészt nincs külön poszt, amihez ezt beírhattam volna, másrészt meg ez a folyománya az 56-os harcoknak, illetve az elmaradt rendszerváltásnak.
A sukorói ügyet, meg csak azért említettem, mert gyönyörűen látszik, hogy csak hatalmilag akarják egymást kiütni a pártok (mert még többet akarnak lopni), de már börtönbe juttatni egyik se akarja a másikat, mert mindenki tudna a másikról olyat a nyilvánosság elé tárni, ami miatt azt évekre lesittelhetnék. Ezért kapják a felmető ítéleteket sorban a milliárdos csalók, és kapnak valóban letöltendő börtönbüntetést azok, akik ellenszegülnek a rendszernek.
Nincs kegyelem: Film készült az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűzről
88:
És?
Az előzetes alapján nekem nézhetőnek tűnik, gondoltam hátha mást is érdekel, viszonylag kevés film készült 56-ról és az utána történt megtorlásról.
90:
Egy ilyen filmnél nem az a kérdés, hogy nézhető-e vagy sem, hanem az, hogy korhűen adja-e vissza a valóságot. – Általában nem.
91: „korhűen adja-e vissza a valóságot”
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy annak se sok köze volt 56-hoz, amit a Kádár-rendszerben mondtak róla, meg annak se, amit manapság.
92:
Igen, pontosan az játszódik le újra, ami 1848/49-el.