Tibor bá’ vissza a múltba online
Kevés ember tud újat mondani, pláne új dolgot kitalálni. A hét milliárd legnagyobb része megy tovább a mások által kitaposott úton. Éppen ezért nehezen fogjátok elhinni, hogy a különböző helyekre kiragasztott hirdetések (Budán 45 nm-es, jó közlekedésű garzon….) alján bevagdosott, telefonszámmal ellátott, apró papírcsíkokat én találtam ki. Igaz, már vagy 50 éve.
1963-ban voltam 30 éves, és –mivel már megint itthon voltam – úgy gondoltam, folytatom ifjúkorom egyik passzióját, az evezést. De most nem fogok kunyerálni az ismerős gondoktól, adjon már egy kílbótot este 7-ig kölcsön, ígérem, nem töröm össze, és szépen ki is fogom mosni a belsejét, nem lépek bele cipővel, és nem hagyok iszapot az oldaláram száradni. Ehelyett úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Írtam néhány hirdetést, hogy mit vennék, és hívják fel a következő telefonszámot. hazamentem és vártam a hívásokat, amik nem jöttek. Néhány nappal később újra kimentem a Római partra, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy az összes hirdetésem le van tépve. Bosszantó. Sebaj, akkor keresek én eladó kílbót hirdetést a fákon. Találtam is egyet, rajta egy telefonszámmal. Na, ez jó lesz, csak nem volt nálam ceruza, hogy leírjam a telefonszámot. Sebaj, letéptem a hirdetést és zsebre vágtam. Ekkor ötlött az eszembe, hogy ugyanez lett a sorsa az én hirdetéseimnek is. Nincs ceruza, leszakítják, aztán megfeledkeznek róla. Ekkor találtam ki a leszakítható telefonszámot. Hazamentem és az ötletemet megvalósítottam. Aztán vettem egy csónakot, majd észleltem, hogy az ötletemnek hamarosan lettek követői. Ma már el se lehet képzelni egy ilyen hirdetést leszakítható telefonszámok nélkül.
Mindez tegnap jutott eszembe, amikor Évával kimentünk a Római partra a hatalmas fák alá inni egy-egy kapucsínót addig, amíg a beruházásokra éhes Fidesz katonák ki nem vágják őket. Szürcsölgetés közben néztük a vizet, ahol az őszi napfényben rajzottak a hatszemélyes kenuk, teli tizenéves fiúkkal és lányokkal, akik hangosan énekeltek, kiabáltak a boldogságtól kicsattanó piros orcákkal. Jó volt őket nézni, mert ezek egészen biztos nem élnek dizájner drogokkal, és szemlátomást nem vágynak tunéziai koktélokra, amit derékig érő langyos vízben kell elfogyasztani brűgölés közben.
Az én időmben senki sem ment külföldre dolgozni, persze nem is mehetett, és ennek meg volt a megnyugtató hatása. Ha nem, hát nem, mindenki meg volt engedve azzal, ami adódott, és az nem is volt olyan rossz. Ha valami nem lehetséges, akkor az embert nem eszi utána a fene. Nem nevezném pótcselekvésnek felhúzást Szentendrére, útközben hadakozni a bögölyök hadával (ezek a dögök nem is csípnek, hanem harapnak), szép barnára sülve az UV mentes napsugárban. Aztán sátorverés valahol a Szentendrei szigeten, ahol lehetett folytatni a hadakozást, de most már a szúnyogokkal. Aztán éjjel egy kis szex balkáni körülmények között, vagyis kemény és nyirkos sátoralj, abból kilógó lábak, befogott száj, hogy a másik sátorban ne hallják, mert hát szemérmesek voltunk. Buszmegállóban, állva, 20 várakozó szeme láttán, na ezt el se tudtuk volna képzelni. És persze Szentendrén nem volt szuvenír sor, csak egy zöldért üzlet a főtéren, ahol fonnyad krumplit lehetett venni, na meg forintos lángost a sikátorban, és ha kellett hozzá foghagyma is, akkor 1,10-ért.
Jó, tudom, most az jön, hogy nosztalgiázok. Vállalom, mert igaz, csak megtoldanám: A mai fiatalok mire fognak nosztalgiázni 50 év múlva, hogy mekkorát sms-tek a Galaxis3 okos lófasszal, amikor a többieknek még csak Galaxis2 volt, és az nem volt olyan okos? Na, majd meglátjuk! 😀
____________________________________________________
____________________________________________________
____________________________________________________
„Ekkor találtam ki a leszakítható telefonszámot.”
Neked 1963-ban saját telefonvonalad volt? Olyat csak a ‘káderek’ kaptak… 🙂
Apáméknak csak 30 év várakozás után, közvetlenül a rendszerváltás előtt kötötték be a telefont.
1: Tibor’ba valamelyik bejegyzésében említi , hogy miért is volt telefonjuk, de mar nem emlékszem . Az viszont biztos, hogy nem azért mert jó elvtárs lett volna. A faterja viszont nagy seftes volt, aki a jég hatan is megélt . Valahol itt sejtem a titok nyitjat. Egyébként tényleg nagy dolog volt telefonhoz jutni, apamek is vagy húsz evet vártak rá , amíg végre kaptak egy ikresitett vonalat;) ez annyit jelentett, hogy két elofizetore jutott egy vonal. Amíg az iker társ beszélt ,addig mi baszhattuk, hogy volt telefonunk, mert beszélni nem tudtunk.:)
1:
A feleségem TECHNIKAI munkatárs (tehát nem politikai) volt a SZOT-nál, vagyis tolmács és fordító volt. Hiánycikknek számított, mert nyelvre fordított anyanyelvi szinten, ami abban az időben ritkaság számba ment. Azért vezették be a telefont, hogy bármikor be tudják rendelni.
Apám telefonja egy külön történet.
Apróságnak tűnik,mégis nagy ötlet ez a leszakítható telefonszám.Hülyének tűnök ,de én csak kb 2 hónapja vettem észre hogy ilyen létezik,ugyanis sosem figyeltem a hirdetményeket.
Emlékszem,elgondolkodtam rajt,milyen okos megoldás.
Na de nem dicsérem mert tara megfedd 🙂
4:
Nem hiszem. Tara még reménykedik, hogy egyszer megtérek. 😉
34 évesen így kopaszodtál? Öregebbnek tippeltelek volna a kép alapján.
Úgy tudom Tibor bá’ 1932-ben született…
6:
Nem voltam kopasz, csak nullás géppel nyírattam a hajam két hetente. Megjegyzem az egész országban csak én. Akkor ez nem volt divat. Valószínűleg a vastag keretes szemüveg öregít.
7:
1933-ban születtem és vízöntő vagyok.
Tibor bá, nekem ugyanilyen nosztalgiáim vannak, bár csak 82-ben születtem. Igaz, a sátorban nem szex volt, hanem a szüleimmel aludtunk a Szentendrei-sziget kerüléskor a 80-as években.
Amúgy ha UV-mentes lett volna a napsugár, akkor mitől voltatok barnák? (Kis kötözködés)
9:
Az UV két részre van osztva. UV-A és UV-B. Az UV-B barnít, a másik csak vörösít és bőrrákot okoz. Korábban csak az UV-B jött át, most már átjön az UV-A is. [Van UV-C is, stb. stb., de röviden az, amit írtam]